Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése."

Átírás

1 Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól történelme is másképpen alakult, és 1848-ig Magyarország egyik önálló részévé vált. Nyugati tájait e korban partiumnak nevezték, mely az erdélyi fejedelem fennhatósága alá tartozott ugyan, de nem volt része Erdélynek.

2

3 Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Szilágyság dombvidék Erdély nyugati felében, és így sok vonatkozásban az Alföld felé kapcsolódott, de már dominálnak az erdélyi vonások. Néhány falu tartozik csak össze, másokat szigetként veszi körül a románság (Désháza, Diósad, Tövishát, Várvölgy, Szer stb.). Gazdag hagyományaik szinte faluról falura változnak.

4 Kalotaszeg Kolozsvártól nyugatra, csaknem a Bihari-havasokig húzódik, a Kalota, a Sebes- Körös és a Nádas-patak mentén.

5 Kalotaszeg mintegy faluból áll, központja a legnagyobb lélekszámú település, Bánffyhunyad

6

7 A Mezőség Erdély középső, enyhén dombos területe. Itt elszórva sokfele találkozunk magyar nyelvszigetekkel, melyek csaknem mindegyike a másiktól elütő népi műveltséget alakított ki.

8 Torockó és Torockószentgyörgy az egykori Torda megyében a középkortól kezdve a vasbányászat és -feldolgozás egyik legjelentősebb erdélyi központja, mely így messze földön hatott készítményeivel. Különleges viselete, hímzései már a szomszédos községektől is megkülönböztették őket.

9

10

11 Erdély legnagyobb magyar etnikai csoportját a székelyek alkotják. Nagyobb részük a Keleti-Kárpátokban él. Nevük és eredetük egyaránt vitatott. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a XI XII. században Magyarország nyugati határszéléről vándorolva mint határőrök szállták meg mai hazájukat, hogy a keleti határokat a kun és besenyő támadások elől megvédelmezzék.

12 A székelységen belül az egykori katonai közigazgatás úgynevezett székeket hozott létre. Udvarhelyszéket anyaszéknek nevezik a források, lakossága nagyobbrészt református és unitárius. Csíkszék egészében katolikus, míg Háromszék mely Kézdi-, Orbai- és Sepsiszékből tevődik össze lakossága református és katolikus,

13 A székelyek népi műveltsége alapjaiban és fő vonásaiban éppen úgy azonos a magyarok más etnográfiai csoportjaival, mint nyelvük, csupán történetük, elzártságuk következtében számos régiséget őriztek meg, és földrajzi környezetük befolyásolta kultúrájuk alakulását. Életmódjukat három szóval lehet jellemezni: erdő, havasi pásztorkodás, földművelés.

14

15

16 Az erdei gyűjtögetés igen fejlett, a fa megmunkálásához a legtöbb székely ért. A kölcsönös segítség, a kaláka igen elterjedt náluk, így szomszédok, rokonok és barátok segítségével fából rótták házaikat, csűrjeiket. Monumentális faragványaik közül kiemelkednek a székely kapuk és a temetők fejfái.

17

18 A havasi állattartásban egykor a ló és a szarvasmarha játszotta a fő szerepet, újabban elsősorban juhokat tartanak. Földművelésre a Csíki-, a Gyergyói-, a Háromszéki-medence alkalmas, de néhol olyan meredek hegyoldalakat szántanak, ahova még feljutni is nehéz feladat.

19 A faragásokon kívül nagy szerepet kapnak díszítőművészetükben a szőttesek, varrottasok. Viseletük székenként különbözteti meg őket.

20 A székelyek történetük során sokszor arra kényszerültek, hogy kisebb-nagyobb csoportjaik felkerekedve új hazát keressenek, így 1764-ben a Habsburg császári katonaság által rendezett szörnyű vérengzés után sok ezer székely a Kárpátokon kívülre menekült, és Bukovinában, nagyon nehéz körülmények között telepedett le. A vissza-maradottak 1941-ben csaknem valamennyien útnak indultak, és előbb Bácskában, majd később a mai Tolna és Baranya megyében leltek új hazát, őket nevezzük bukovinai székelyeknek.

21 A Kárpátokon túl, Moldovában élő magyarokat csángónak nevezik, akik a középkorban, többségükben Észak-Erdélyből vándoroltak ide. Teljesen román környezetben nagyon sok régiséget őriztek meg, de műveltségükben és nyelvükben egyaránt érződik a környező románság hatása. Népköltészetük, népzenéjük, táncaik nemegyszer középkori formában maradtak ránk.

22 A gyimesi csángók a XVI XVIII. században húzódtak a Gyimesi-szorosba, a Moldovába vezető út környékére.

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely

VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely VÁZLATOK XI. A természeti erőforrásokban gazdag Románia ÁLTALÁNOS ADATOK Elhelyezkedése: Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Határai: É: Ukrajna ÉK: Moldova K: Ukrajna,

Részletesebben

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei

Részletesebben

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc

Részletesebben

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható

Részletesebben

Kárpát-medencei szőttesek

Kárpát-medencei szőttesek Kárpát-medencei szőttesek A világ számos tájáról megismerkedhettük az előzőekben a szőnyegszövés különböző módjaival. A következőekben a Kárpát-medencében ismeretes díszítéseket, szőnyegkészítéseket mutatom

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb

Részletesebben

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő): Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...

Részletesebben

HÓLYAGDUDA Az avar kor hangszere

HÓLYAGDUDA Az avar kor hangszere A hólyagduda a sztyeppei nagyállattartó rokonnépek találmánya. A hozzá való hólyagot korábban vizes vagy kumiszos-tömlőként használták (iszák), vagy levegővel fölfújva a gyerekeknek készítettek belőle

Részletesebben

Torockó mellett 1130 m magasra tornyosul Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő.

Torockó mellett 1130 m magasra tornyosul Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő. Torockó Múltja A nagyközség délről a Kőközi-szoroson, északról a Borrévi-szoroson át közelíthető meg. A VII- VIII. században szlávok telepedtek le a környéken. Ők kezdték el a vasbányászatot. A helység

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

Eltűnő kultúrák nyomában

Eltűnő kultúrák nyomában Eltűnő kultúrák nyomában VI. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2009. október 5-12. Torockó-Verespatak--Gura Humorului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi

Részletesebben

EMLÉKOSZLOP AVATÁS MIKÓFALVÁN

EMLÉKOSZLOP AVATÁS MIKÓFALVÁN EMLÉKOSZLOP AVATÁS MIKÓFALVÁN Magyarországon először állítottak köztéri emlékoszlopot a volt budapesti kitelepítettek, a befogadó családokra emlékezve. 2009. június 21-én 10 órakor ökomenikus megemlékezés

Részletesebben

Erdély tájegységgel bővül a Skanzen

Erdély tájegységgel bővül a Skanzen Erdély tájegységgel bővül a Skanzen A nagyközönség előtt várhatóan 2022-ben megnyíló kiállításegyüttes nemcsak Erdély, a Partium és Moldva népi építészetét és tárgykultúráját mutatja be, hanem szellemi

Részletesebben

Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák.

Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák. Levédia és Etelköz Levédia Kr.u.8.században magyarok többsége Magna Hungáriából délnyugati irányba vándorolt tovább. Szállásterület: Don folyótól az Azovi-tenger mellékéig - meótiszi terület Elnevezése:Levédiről

Részletesebben

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az

Részletesebben

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása

HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum

Részletesebben

Az Erdélyi Fejedelemség. 1. A fejedelemség születése

Az Erdélyi Fejedelemség. 1. A fejedelemség születése Az Erdélyi Fejedelemség 1. A fejedelemség születése Erdély az ország három részre szakadása (1541) előtt nem volt önálló állam: a Magyar Királyság részterülete volt, élén a vajda állt. A mohácsi csata

Részletesebben

A magyar nyelvjárások osztályozása NFJ 2017

A magyar nyelvjárások osztályozása NFJ 2017 A magyar nyelvjárások osztályozása NFJ 2017 Az osztályozás mint nyelvészeti alapmódszer Más nyelvek példái Az osztályozás mint nyelvészeti alapmódszer Más nyelvek példái A magyar nyelvjárások tipológiája

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei

Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Partium vidéki örökségei és ezek turisztikai hasznosításának lehetőségei Király Csaba Kárpát Régió Üzleti Hálózat Irodavezető, Nagyvárad Budapest, 2014 március 20 Fekvés: A Nyugati Szigethegység, a magyar

Részletesebben

PARTIUM - RÉSZEK ÉS EGYSÉGEK RÉGEN ÉS MA

PARTIUM - RÉSZEK ÉS EGYSÉGEK RÉGEN ÉS MA BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Európai Unió szak Levelező tagozat Szakirányú továbbképzés PARTIUM - RÉSZEK ÉS EGYSÉGEK RÉGEN ÉS MA AVAGY A MAGYAR-ROMÁN MAGYAR ÁLLAMHATÁRON ÁTNYÚLÓ

Részletesebben

Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész

Víztest kód. Duna-Tisza közi hátság - Duna-vízgyőjtı déli rész. Duna-Tisza közi hátság - Tisza-vízgyőjtı déli rész Víztest Duna-Tisza köze Nyírség Alföldi hordalékkúpok Dunántúli dombvidék és Dunántúli Középhegység peremvidék Dunántúl Ny-i rész p.1.14.1 p.1.15.1 p.2.10.1 p.2.11.1 p.2.16.1 p.2.3.1 p.2.4.1 p.2.6.1 p.2.8.1

Részletesebben

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,

Részletesebben

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek

Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Alsó-Fehér, Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda megyében,

Részletesebben

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre HAJDÚBAGOS Elérhetőség: Hajdúbagos Község Önkormányzata 4273 Hajdúbagos Nagy u. 101. Telefon: 52/567-212 Fax: 52/374-018 Hajdúbagos

Részletesebben

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University

Részletesebben

Magyar néprajzi tájegységek és táji-etnikai csoportok 1. (Bevezetés Alföld, Dunántúl, Felföld, Erdély)

Magyar néprajzi tájegységek és táji-etnikai csoportok 1. (Bevezetés Alföld, Dunántúl, Felföld, Erdély) Magyar néprajzi tájegységek és táji-etnikai csoportok 1. (Bevezetés Alföld, Dunántúl, Felföld, Erdély) Alapvető szakirodalom BARABÁS Jenő (szerk.) 1987 1992 Magyar Néprajzi Atlasz. I IX. Budapest BORSOS

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08.

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. Indulás: 2015. augusztus 01-én (szombat) reggel 6:30-kor a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. Gyülekezés,

Részletesebben

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról HATÁROZAT TERVEZET Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Útmenti keresztek Apátfalván települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Veréb Anett

Részletesebben

Ez itt az ősi balladák világa, Mesél az erdő, súg a szűzi csend: A székely sors nagy barna szárnyú sasként Hegyek felett s a szívekben kereng.

Ez itt az ősi balladák világa, Mesél az erdő, súg a szűzi csend: A székely sors nagy barna szárnyú sasként Hegyek felett s a szívekben kereng. Erdély története Ez itt az ősi balladák világa, Mesél az erdő, súg a szűzi csend: A székely sors nagy barna szárnyú sasként Hegyek felett s a szívekben kereng. Megejt a rét, az illatos kaszáló Ezer virágból

Részletesebben

Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia

Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia utódállamai Közös vonások: Elhúzódó feudalizmus Nincs gyarmatuk

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 25. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 25. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

MÚLTSZÁZADI ERDÉLYI KASTÉLYKERTEK BEMUTATÁSA. Kovács Loránt 1

MÚLTSZÁZADI ERDÉLYI KASTÉLYKERTEK BEMUTATÁSA. Kovács Loránt 1 MÚLTSZÁZADI ERDÉLYI KASTÉLYKERTEK BEMUTATÁSA A GERNYESZEGI KASTÉLYKERT Kovács Loránt 1 Gernyeszeg (Gorneşti) a Maros mentén, Marosvásárhelytől mintegy 21 km-re északra elterülő, több utcás falu. Királyi

Részletesebben

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE 96 IRINA NASTASĂ-MATEI A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE Ute Schmidt: Basarabia. Coloniştii germani de la Marea Neagră, Editura Cartier, Chişinău, 2014, 420 oldal Túlz ás nélkül állíthatjuk, hogy

Részletesebben

Domborzati és talajviszonyok

Domborzati és talajviszonyok Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz

Részletesebben

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.

Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok. Románia nyugati részén fekvő terület Nyugat felőli fő bejárata a Királyhágó Magyarországhoz tartozott, de önálló fejedelemség volt Jeles napi szokások, nyelvjárások többnyire ma is élnek Ismertebb táji

Részletesebben

PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz.

PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz. PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz. határozattal Szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyva a

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS Egercsehi község Településszerkezeti Tervéhez KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS EGERCSEHI KÖZSÉG

KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS Egercsehi község Településszerkezeti Tervéhez KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS EGERCSEHI KÖZSÉG KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS EGERCSEHI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ készült a 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet alapján kidolgozó: Egercsehi Község Önkormányzata A KÖRNYEZETI VIZSGÁLAT ÉS ÉRTÉKELÉS

Részletesebben

III. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS LEÍRÁSA (a 177/2014.(10.01.) KT. sz. határozat 2. sz. melléklete)

III. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS LEÍRÁSA (a 177/2014.(10.01.) KT. sz. határozat 2. sz. melléklete) III. A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS LEÍRÁSA (a 177/2014.(10.01.) KT. sz. határozat 2. sz. melléklete) I.1. Térségi szerepkör Tahitótfalu a Szentendrei sziget legnagyobb települése, a szentendrei

Részletesebben

HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET

HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET HELYI TANTERV A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.05 HON- ÉS NÉPISMERET A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább

Részletesebben

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán

AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán Az Erdélyi-medence szívében fekvő Mezőség, talán az egész Kárpát-medence egyik legkarakterisztikusabb

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

TestLine - Pedigped tesztje-06 Minta feladatsor

TestLine - Pedigped tesztje-06 Minta feladatsor Történelem a 10. évfolyam számára IV. témakör: Az újjáépítés kora Magyarországon A magyar országgyűlés. 1. 2:42 Normál Válaszolj a táblázat és saját ismereteid alapján a kérdésekre! A magyar országgyűlés...

Részletesebben

Vándorkiállítás 2010

Vándorkiállítás 2010 Vándorkiállítás 2010 Szervező: Hargita Megye Tanácsa A katalógust összeállította: Mihály János Köszönetet mondunk a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak és munkatársainak, hogy a kiállítás szervezésében

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁS ÉS KÖZÉLET A HATALMI KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBAN, (Hermann Gusztáv Mihály) 371

KÖZIGAZGATÁS ÉS KÖZÉLET A HATALMI KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBAN, (Hermann Gusztáv Mihály) 371 5 TARTALOM BEVEZETŐ 23 AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ÉS A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC KORA, 1562 1711 27 Új ország alakul a speyeri egyezmény (Oborni Teréz) 27 Két nagyhatalom között 29 A fejedelemség területe 31

Részletesebben

Eltűnő kultúrák nyomában

Eltűnő kultúrák nyomában Eltűnő kultúrák nyomában VII. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2010. október 2-10. Erdély-Gyimesi csángók világa Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,

Részletesebben

ANTAL ORSOLYA GYIMESKÖZÉPLOK ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET RÓMAI KATOLIKUS LÍCEUM

ANTAL ORSOLYA GYIMESKÖZÉPLOK ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET RÓMAI KATOLIKUS LÍCEUM ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET Gyimesközéplok HONISMERETI ESSZÉ ANTAL ORSOLYA GYIMESKÖZÉPLOK ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET RÓMAI KATOLIKUS LÍCEUM 2014 1 Otthona sokféle lehet az embernek, hazája csak egy van. (Popper

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi

Részletesebben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Szalay István Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1

A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1 A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1 Bevezetés Az értékelés tárgya a Dél-Dunántúli régió / társadalmi terére hogyan hat a földrajzi környezet?

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek)

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő 2014/2015. tanév. 5. osztály II. forduló (fizikai és földrajzi alapismeretek) 1 Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Készítette: Szőke Tünde Katalin 7.a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Készítette: Szőke Tünde Katalin 7.a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola Készítette: Szőke Tünde Katalin 7.a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola A falu Székelyudvarhelytől 26 km-re északnyugatra a Korondi-medence déli szélén a Korond-patak völgyében, a Kebeled-, az Észak-

Részletesebben

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök

Részletesebben

TaTay SÁnDor Bakonyi krónika 2011

TaTay SÁnDor Bakonyi krónika 2011 TATAY SÁNDOR Bakonyi krónika 2011 1. Hazatérés Ki tudja, hányadszor járom az utat Badacsony és Bakonytamási között? Legelőször lovaskocsin tettem meg, közel ötven évvel ezelőtt. Azután jó néhányszor vonattal,

Részletesebben

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról1 A magyar nép történetéből ismert,

Részletesebben

(A településről készült katonai felmérés1785-ből)

(A településről készült katonai felmérés1785-ből) (A településről készült katonai felmérés1785-ből) Egercsehi község településrendezési tervéhez készült Régészeti örökségvédelmi hatásvizsgálat 2007. Dokumentáció: (településismertetés, régészeti érintettség,

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Magnitudó (átlag) <=2.0;?

Magnitudó (átlag) <=2.0;? 2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi

Részletesebben

PETRU MAIOR ELMELETI LÍCEUM

PETRU MAIOR ELMELETI LÍCEUM ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET BUZA HONISMERETI ESSZÉ Székely Izolda Buza PETRU MAIOR ELMELETI LÍCEUM 2014 BUZA Az én szülőfalum neve Buza, akárcsak a gabona, mely évezredek óta biztositja az emberek számára a megélhetést,

Részletesebben

A térkép csodái. Megtudja belőle, hogy Magyarország 3 kisebb medencéből összetett egyetlen nagy medence, a Kár

A térkép csodái. Megtudja belőle, hogy Magyarország 3 kisebb medencéből összetett egyetlen nagy medence, a Kár A térkép csodái. Sherlock Holmes a gonosztevők lábanyomából megmondja állítólag míg azt is, hogy az illető hány éves. Mesének ez nagyon szellemes, de az aki jól tudja a térképet olvasni, mindennap mutathat

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok

Részletesebben

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).

Részletesebben

Szlovákia nyugati térsége. Západná oblasť Slovenska

Szlovákia nyugati térsége. Západná oblasť Slovenska Szlovákia nyugati térsége Západná oblasť Slovenska Szlovákia nyugati-térsége Duna menti-alföld Fekvés A Nyugati térség a kiterjedését és lakosságának a számát tekintve is hazánk legnagyobb térsége. Igen

Részletesebben

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II.

Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Népzene kamarazene tanszak népi kamarazene 1 A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Zeneművészet Néprajz tanszak 2 Tartalomjegyzék NÉPRAJZ... 4 A néprajztanítás

Részletesebben

Március 15-i ünnepi programok

Március 15-i ünnepi programok Március 15-i ünnepi programok 2012. 3. 14. Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc

Részletesebben

Tér-Háló Építésziroda Veszprémvarsány Településrendezési terv 2004 9024 Gyõr, Babits M. u 17/A ALÁÍRÓLAP. www.ter-halo.hu

Tér-Háló Építésziroda Veszprémvarsány Településrendezési terv 2004 9024 Gyõr, Babits M. u 17/A ALÁÍRÓLAP. www.ter-halo.hu ALÁÍRÓLAP 1 TARTALOMJEGYZÉK I. KIINDULÁSI ADATOK 5 1. ELÕZMÉNYEK...5 1.1. A rendezési terv céljai...5 1.2. A település eddigi fejlõdését befolyásoló legfontosabb tényezõk...5 1.3. A települést érintõ

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

Készítette: Habarics Béla

Készítette: Habarics Béla A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.

Részletesebben

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

Sárospatak - tanulmányút április 7. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM Sárospatak - tanulmányút 2018. április 7. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok "SCHOLA PATAKIANA" Sárospatak,

Részletesebben

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

A Székelyföld geográfiája dióhéjban Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc

Részletesebben

A ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA

A ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA JANUÁR 1 A 2015. ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG VÍZRAJZI ÉS ADATTÁRI OSZTÁLY 2015 JANUÁR... 2 MELLÉKLETEK... 5 JANUÁR 2 JANUÁR Meteorológiai helyzet

Részletesebben

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA

SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Õ K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZÕ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokas@minicomp.hu

Részletesebben

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék

Részletesebben

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27. HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos

Részletesebben

Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa

Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa OSTFFYASSZONYFA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 Településfejlesztési koncepció Ostffyasszonyfa Szerző: Révay Ferenc okl. településmérnök OSTFFYASSZONYFA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 1.E L Ő Z

Részletesebben

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,

Részletesebben

BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI

BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VÁNDORGYŰLÉSE GÖDÖLLŐ, 2008. DECEMBER 11-12. BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI A HAZAI RÉGIÓK KOMPLEX FEJLETTSÉGI SZINTJE 1990 ÉS 2007

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

II. A székely Nemzeti Múzeum 1942. évi ásatása.

II. A székely Nemzeti Múzeum 1942. évi ásatása. II. A székely Nemzeti Múzeum 1942. évi ásatása. Komolló község Háromszék vármegye déli részében, Sepsiszentgyörgytől 10 km.-re a Feketeagy jobb partján terül el. A Feketeügy másik partján húzódik a komollói

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin

Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA. Csüllög Gábor 1 MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI TÉRSZERKEZETE ÉS HATÁSA A MAI TÉRALAKÍTÁSRA Csüllög Gábor 1 Magyarország Európai Uniós csatlakozásával együtt járó regionális tagolásának kialakítása sok vitával jár, amelyeknek

Részletesebben

2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt

2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt 1 Bajóti Kisbíró JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA 2012. január XXII. évfolyam 1.szám Január 6. Vízkereszt A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

Részvétel az In memoriam Gábor Áron kiállítás megszevezésében 2010.

Részvétel az In memoriam Gábor Áron kiállítás megszevezésében 2010. Bordi Zsigmond Lóránd - Szakmai tevékenység I. Kiállítások Részvétel az In memoriam Gábor Áron kiállítás megszevezésében 2010. Részvétel a 160 éves a háromszéki magyar sajtó című időszakos kiállítás megszervezésében

Részletesebben