ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat gazdálkodásának 2009. I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Nyergesújfalu város 2009. évi költségvetését a Képviselő-testület a 4/2009. (II.16.) számú rendeletével fogadta el, majd ez az év során bekövetkezett eredeti előirányzatként nem szerepeltetett - gazdasági események, testületi döntések eredményeképpen módosításra került. A 2009. évi módosított költségvetési rendeletünk főösszege 3 113 529 ezer forint. A város költségvetési rendeletét összességében vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a bevételi tervünket 41,66 %- ban, a kiadási előirányzatainkat 27,65 %-ban teljesítettük. BEVÉTELEK Az I. melléklet az önkormányzat bevételeit mutatja forrásonként, míg a II. melléklet a város 2009. évi költségvetése pénzügyi mérlegének teljesülését tartalmazza. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK A működési bevételek között szerepeltetjük az intézményi működési bevételek és az önkormányzat sajátos működési bevételeinek alakulását. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK Az intézményi működési bevételek a módosított előirányzathoz képest 71,04 %-ban valósultak meg (99 733 ezer forint). A részben önállóan gazdálkodó intézmények működési bevételei 63,09 %-ban (20 135 ezer forint), a Polgármesteri Hivatal működési bevételei 73,38 %-ban (79 598 ezer forint) teljesültek. Az önkormányzat működési bevételei az alábbiak szerint teljesültek: Megnevezés ezer forint % Intézményi ellátási díjak 8 686 49,75 Alkalmazottak térítése 479 51,69 Helyiségek bérleti díj bevétele 8 853 48,25 Térségi Közösségi Ház bérleti díj bevétele 432 Közterület, garázs, kert területi díj 923 38,43 Továbbszámlázások bevételei 889 Egyéb sajátos bevétel 21 555 Helyi támogatás 330 Esküvői, névadói bevétel 79 Okmányiroda bevételei 888 Kamatbevétel 33 328 87,40 Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFA-ja, ÁFA visszatérülés 23 225 53,13 Kártérítés (biztosító) 66 Intézményi működési bevételek összesen 99 733 71,04 Egyéb sajátos bevételként a következő forrásokat számoltuk el: közbeszerzési eljárások lebonyolításához kiszámlázott pályázati dokumentáció, művelődési központ rendezvényeinek bevételei, Nyergesújfalui Ingatlanfejlesztő Kft. által átutalt 16 049 ezer forint (végelszámolás befejezésekor a bakszámlájukon rendelkezésre álló összeg).
2 A kamatbevételként elszámolt 33 328 ezer forint a befektetéseinkhez kapcsolódó hozam. Eredeti előirányzatként 30 000 ezer forintot terveztünk, de a befektetéseink alakulása előirányzat módosításra adott lehetőséget. A 38 133 ezer forint módosított előirányzathoz képest 87,40 %-os a teljesítés. ÖNKORMÁNYZAT SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE Az önkormányzat sajátos működési bevételei az előirányzathoz képest 43,47 teljesültek (374 942orint). Helyi adóbevételeink részletesen az alábbiak szerint alakultak: Megnevezés ezer forint % Építményadó 66 652 71,05 Magánszemélyek kommunális adója 5 478 59,78 Iparűzési adó 198 459 37,93 Helyi adók összesen 270 589 40,33 Talajterhelési díj 468 60,25 Összesen 271 057 40,34 Pótlékok, bírságok 1 912 66,56 Mind összesen 272 969 40,46 Egyéb sajátos bevételként jelenik meg az önkormányzati tulajdonú lakások után fizetett lakbérbevétel, melynek féléves teljesítése 4 151ezer forint. Szintén ezen jogcímen számoltuk el az I. félévben befolyt helyszíni és szabálysértési bírságok 392 ezer forint összegű bevételét, valamint 2 973 ezer forint környezetvédelmi bírságból származó bevételt. Átengedett központi adók Az átengedett központi adók közül a személyi jövedelemadó bevétel teljesítése 53,60 %-os, (66 534 ezer forint) az időarányosnak és a nettó finanszírozás ütemezésének megfelelően alakult. A gépjárműadó teljesítése 49,68 % (28 315 ezer forint). TÁMOGATÁSOK Az önkormányzat költségvetési támogatásának teljesítése 55,48 % (360 721 ezer forint). A normatív és a normatív kötött támogatások teljesítése a költségvetési törvényben meghatározott normatíváknak megfelelő szerkezetben és pénzügyi ütemezésben jóváírásra került. A normatív kötött felhasználású támogatások teljesítése 124 660 ezer forint, melyből 3 983 ezer forintot egyes közoktatási feladatok ellátásának kiegészítő támogatásaként (pedagógus szakvizsga és továbbképzés, pedagógiai szakszolgálat), 12 891 ezer forintot pedig egyes szociális feladatok kiegészítő támogatásaként (egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése), 107 786 ezer forintot pedig a helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatására kapott városunk. Központosított előirányzatként önkormányzatunk 33 547 ezer forintot számolt el, mely a következő tételekből tevődik össze: ezer forint Települési és területi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 1 135 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 106 Közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése 11 380 Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása 639 Bérpolitikai intézkedések támogatása 20 155 Az Új Tudás-Műveltség Program keretében a pedagógusok anyagi ösztönzését szolgáló támogatások 132 Összesen 33 547
3 FELHALMOZÁSI ÉS TŐKE JELLEGŰ BEVÉTELEK Felhalmozási bevételeink teljesítése 12,37 %-os (26 193 ezer forint). Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítéseként eredeti előirányzatként 195 685 ezer forint bevételt terveztünk, tényleges bevételei a 2009. I. félévben, 25 692 ezer forint (13,13 %) összegben az alábbiak szerint alakultak: ezer forint Megnevezés Eredeti előirányzat 2009. I. féléves teljesítés Jókai utca villamos hálózat értékesítése E-ON Zrt. részére 2 500 Rózsa domb 8. szám alatti telek értékesítése 3 750 Akácfa utcában lévő telek értékesítése 10 000 Jókai utcai két ingatlanértékesítés (2008. évben megvásárolt) 10 000 Ipari Parkból 3,5 ha értékesítése 165 000 25 027 Munkácsy ligetben lévő területek értékesítése Fischer-Bau Kft. részére 347 Parkoló kialakítás céljára területértékesítés a Munkácsy ligetben Fischer- 2 400 Bau Kft. részére 024/2. hrsz-ú ingatlan értékesítéséből fennálló követelés (Fischer-Bau Kft., 2008. évről áthúzódó) 1 688 665 Összesen 195 685 25 692 A Jókai utca villamoshálózatának értékesítése nem valósult meg az I. félévben, mert nem történt meg a műszaki átadás. Az Akácfa utcai telek licittárgyalással történő értékesítésről az augusztusi ülésén dönt a Képviselőtestület. A Jókai utcai ingatlanok értékesítése: az egyik ingatlan esetében tartottunk licittárgyalást, érdeklődő azonban nem volt, a másik ingatlan viszont még nem volt értékesíthető, mivel a 9 m² terület még állami tulajdonban volt. Az Ipari Parkból a Tesco Globál Áruházak Zrt. részére értékesítésre került a 3,5 ha terület. Pályázati díjként a társaság megfizette a 25 027 ezer forintot, a vételár további 58 397ezer forintos és 83 424 ezer forintos részletei a szerződésben meghatározott feltételek teljesítése esetén kerülnek megfizetésre. A Munkácsy ligetben lévő, Fischer-Bau Kft. részére értékesített terület vételárának fizetési határideje 2009.07.31. A Fischer-Bau Kft-val szemben fennálló, 2008. évben keletkezett vevőkövetelésből 665 ezer forint került kompenzálásal kiegyenlítve a társaság által a Tűzoltóság épületén elvégzett munkának az ellenértékével (Augusztusban a még fennmaradt követelést is kompenzálással rendeztük.) A lakásértékesítés bevételei 3,13 %-on teljesültek (501 ezer forint). Lakásértékesítésből származó bevételeinket eredeti előirányzatként 16 000 ezer forinttal terveztük. A költségvetési rendeletünk eredeti előirányzatként - tartalmazza a Nyergesújfalui Ingatlanfejlesztő Kft-től tárgyi eszközként átvett lakás értékesítéséből várható 15 000 ezer forintos bevételét. ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK Az átvett pénzeszközök teljesítése 1 662 ezer forint (100,00 %), mely működési célú pénzeszköz átvételt jelent. Átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel ( 1662 ezer forint) ezer forint Holcim díj Bóbita Óvoda részére 250 Holcim díj, Alkotóház részére kemence vásárlásához 350 Holcim Zrt. által biztosított pénzeszköz Nyergesújfalu Kulturális életének támogatására 500 Rendőrnap támogatása vállalkozások által 200 Neu Wulmstrof testvérváros adománya 362 Ö s s z e s e n : 1 662
4 TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTELEK A támogatásértékű bevételek teljesítése 101 338 ezer forint (17,99 %), ezen belül a támogatásértékű működési bevétel 71 432 ezer forint összegben (46,07 %), a támogatásértékű felhalmozási bevétel 29 906 ezer forint összegben (7,32%) teljesült. ezer forint Támogatásértékű működési bevétel (71 432 ezer forint) Gyermektartásdíj megelőlegezés támogatása 534 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 188 Otthonteremtési támogatás 2 023 Munkaügyi Központ támogatása 2 160 S-modell projekt támogatása 4 042 Szünidei sport program támogatása (2008. évi) 215 Európai Parlamenti választások lebonyolításának támogatása 1 409 Városi jegyzők által működtetett szakértői bizottság támogatása 110 OEP finanszírozás 36 621 Mentőállomás társasházzá alakításának támogatása Többcélú Kistérségi Társulástól 150 Pedagógiai Szakszolgálat feladatainak ellátásához társönkormányzati finanszírozás 2 639 Ügyeleti feladatok ellátásának társönkormányzati finanszírozása 2 845 Pedagógiai Szakszolgálat feladatellátásának támogatása a Többcélú Kistérségi Társulástól 1 045 Általános iskolai oktatás feladatellátásának támogatása a Többcélú Kistérségi Társulástól 4 693 Óvodai nevelés feladatellátásának támogatása a Többcélú Kistérségi Társulástól 1 036 Bajót Község Önkormányzatától átvett pénzeszköz a közoktatási intézménytársulás feladatellátásához általános iskolai oktatáshoz 5 577 Bajót Község Önkormányzatától átvett pénzeszköz a közoktatási intézménytársulás feladatellátásához óvodai neveléshez 6 145 Összesen 71 432 Támogatásértékű felhalmozási bevétel (29 906 ezer forint) Nyergesújfalu mikrotérségi járóbeteg szakellátásának fejlesztése elnevezésű projekt támogatása (előleg) 29 906 Összesen 29 906 TÁMOGATÁSI KÖLCSÖN VISSZATÉRÜLÉSE Az államháztartási információban és jelen beszámolónkban is külön soron szerepel a bevételek között a dolgozóknak lakásépítésre és vásárlásra nyújtott kölcsönök bevételeiként 162 ezer forint. PÉNZMARADVÁNY Az előző évi pénzmaradvány igénybevételeként jelenik meg a 81 241 ezer forint a 2008. évről készült zárszámadásnak megfelelően. KIADÁSOK MŰKÖDÉSI KIADÁSOK A Polgármesteri Hivatal működési kiadásait az V. melléklet, az intézmények működési kiadásait a VI. melléklet tartalmazza. Az intézmények működési kiadásai 460 375 ezer forint összegben, 49,40 %-ban teljesültek. A személyi juttatások teljesítése 49,15 %-os, a munkaadókat terhelő járulékok teljesítése 47,85 %-os, a dologi kiadások teljesítése 51,18 %-os.
5 A Polgármesteri Hivatal működési kiadásai 285 410 ezer forint összegben, 46,25 %-ban teljesültek. Ezen belül a személyi juttatás 47,87 %-ban, a munkaadót terhelő járulékok 47,66 %-ban, a dologi kiadások 45,34 %- ban realizálódtak. Támogatások és pénzeszköz-átadások A támogatások 48,56 %-ban (13 155 ezer forint), a pénzeszköz-átadások 54,78 %-ban (5 199 ezer forint), az ellátottak pénzbeli juttatásai 40,12 %-ban (14 634 ezer forint), a támogatásértékű kiadások 50,00 %-ban (661 ezer forint) teljesültek. A támogatások és pénzeszköz-átadások alakulását a VII. melléklet tartalmazza. Az alapítványi és civilszervezeti támogatásokon belül az alábbi az év során testületi határozatokban megfogalmazott - támogatási összegek szerepelnek: ezer forint Nyergesújfalu Város Fejlesztéséért és Működtetéséért Közalapítvány működésének támogatása 690 Hajnal Tamás PRO URBE kitűntetésben részesült válogatott labdarúgó által a kitűntetéssel járó, de általa fel nem vett pénzjutalom támogatásként való kifizetése a Zoltek SE Labdarúgó Szakosztály utánpótlás csapata részére 244 KEMKA támogatása 200 Emmer Attila hosszútávfutó 2009. évi versenyzésének a támogatása 400 Nyergesújfalu Város Fejlesztéséért és Működtetéséért Közalapítvány működésének támogatása az áprilisi Hírmondó nyomdaköltségeinek biztosításához 161 Bóbita Óvoda támogatása, Bóbita hét keretében megrendezendő programok bonyolításához 100 Szamaritánus Alapítvány támogatása Pünkösdi Fesztivál szervezéséhez 200 Nyergesújfalu Baráti Köre támogatása 90 Remény Klub kulturális programjainak támogatása 50 Négy Égtáj Túra- és Szabadidősport Egyesület támogatása túrakajak vásárlásához 150 Nyergesi Csemete Alapítvány támogatása Nemzetiségi Hét megünneplése céljából 150 Eternit Általános Iskolásokért Alapítvány támogatása családi nap szervezéséhez 150 Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének támogatása 150 Barátság Kör Egyesület támogatása 145 Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület támogatása 50 Életút Egyesület támogatása nyaraláshoz 200 Alapítványi és civilszervezeti támogatás összesen 3 130 Az önkormányzat által folyósított ellátások részletezve: ezer forint Rendszeres szociális segély 688 Rendelkezésre állási támogatás 480 Normatív lakásfenntartási támogatás 3 364 Lakásfenntartási támogatás (helyi megállapítás) 670 Otthonteremtési támogatás 2 013 Ápolási díj (helyi megállapítás) 3 484 Átmeneti segély 979 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 189 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 1 430 Temetési segély 427 Babakelengye támogatás 424 Egyéb rászorultságtól függő ellátások 404 Közgyógyellátás 82 Ö s s z e s e n : 14 634
6 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK A felújítási kiadásokat a III. melléklet, a felhalmozási kiadásokat a IV. melléklet tartalmazza. Felújítási kiadásaink az I. félévben 5 533 ezer forint (13,71 %) összegben jelentkeztek. A megvalósult felújításainkat a III. melléklet részletezi. A fejlesztési kiadások teljesítése 109 027 ezer forint (12,56 %). A megvalósult és az előirányzatként tervezett beruházások alakulását a IV. melléklet szemlélteti. A VIII. melléklet a működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások összehasonlítása, míg a IX. melléklet a gördülő tervezéshez készült adatok teljesítését mutatja. A X. melléklet a város címrendjét rögzíti, mely a Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek 2009. I. féléves adatait tartalmazza szakfeladatonként, intézményemként és kiemelt előirányzatonként. A XI. melléklet a Kisebbségi Önkormányzatok 2009. I. féléves gazdálkodásának alakulását szemlélteti. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az Önkormányzat 2009. I. féléves gazdálkodásáról készült előterjesztést megvitatni és elfogadni szíveskedjen. Nyergesújfalu, 2009. augusztus 14. Miskolczi József polgármester
I. Működési bevételek II. Támogatások I.melléklet ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK (ezer forint) Eredeti Módosított Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban előirányzat eft-ban %-ban 1. Intézményi működési bevételek 1.1 Részben önállóan gazd. int. működési bevételei 30 480 31 917 20 135 63,09% 1.2. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 84 287 108 468 79 598 73,38% 2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 2.1. Helyi adók 670 973 670 973 270 589 40,33% 2.2. Átengedett központi adók 181 132 181 132 94 849 52,36% 2.2.1. Személyi jövedelemadóbevétel 124 132 124 132 66 534 53,60% 2.2.2. Gépjárműadó 57 000 57 000 28 315 49,68% 2.3. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 7 477 10 350 9 504 91,83% 1. Önkormányzatok költségvetési támogatása 1.1. Normatív támogatások 355 520 352 546 186 864 53,00% 1.2. Normatív kötött felhasználású támogatások 208 534 221 413 124 660 56,30% 1.3. Központosított előirányzatok 47 895 60 589 33 547 55,37% 1.4. Céljellegű decentralizált támogatás 15 650 15 650 100,00% III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 1.1. Föld értékesítése 195 685 195 685 25 692 13,13% 2.Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 2.1.Önkormányzati lakások értékesítése 16 000 16 000 501 3,13% IV. Átvett pénzeszközök 1. Működési célú pénzeszközátvétel 2. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel V. Támogatásértékű bevételek 1. Támogatásértékű működési bevétel 2. Támogatásértékű felhalmozási bevétel VI. Támogatási kölcs.visszatérülése VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele BEVÉTELEK ÖSSZESEN: VIII.Finanszírozási bevételek 1.Forgatási célú értékpapírok értékesítése BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 1. oldal
I.melléklet ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK (ezer forint) Eredeti Módosított Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban előirányzat eft-ban %-ban I. Működési bevételek 974 349 1 002 840 474 675 47,33% 1. Intézményi működési bevételek 114 767 140 385 99 733 71,04% 1.1 Részben önállóan gazd. int. működési bevételei 1.2. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 2. Önkormányzatok sajátos működési bevételei 859 582 862 455 374 942 43,47% 2.1. Helyi adók 2.2. Átengedett központi adók 2.2.1. Személyi jövedelemadóbevétel 2.2.2. Gépjárműadó 2.3. Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek II. Támogatások 611 949 650 198 360 721 55,48% 1. Önkormányzatok költségvetési támogatása 611 949 650 198 360 721 55,48% 1.1. Normatív támogatások 1.2. Normatív kötött felhasználású támogatások 1.3. Központosított előirányzatok 1.4. Céljellegű decentralizált támogatás III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 211 685 211 685 26 193 12,37% 1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 195 685 195 685 25 692 13,13% 1.1. Föld értékesítése 2.Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 16 000 16 000 501 3,13% 2.1.Önkormányzati lakások értékesítése IV. Átvett pénzeszközök 1 662 1 662 100,00% 1. Működési célú pénzeszközátvétel 1 662 1 662 100,00% 2. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel V. Támogatásértékű bevételek 566 575 563 416 101 338 17,99% 1. Támogatásértékű működési bevétel 142 545 155 036 71 432 46,07% 2. Támogatásértékű felhalmozási bevétel 424 030 408 380 29 906 7,32% VI. Támogatási kölcs.visszatérülése 162 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 80 683 81 241 81 241 100,00% 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 80 683 81 241 81 241 100,00% BEVÉTELEK ÖSSZESEN: 2 445 241 2 511 042 1 045 992 41,66% VIII.Finanszírozási bevételek 602 487 602 487 0,00% 1.Forgatási célú értékpapírok értékesítése 602 487 602 487 BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 3 047 728 3 113 529 1 045 992 33,60% 2. oldal
2009. évi költségvetés pénzügyi mérlege (ezer forint) II.melléklet Bevételek 2009. évi eredeti előir. Módosított előir. Teljesítés eft-ban Teljesítés %-ban 1. Intézményi működési bevételek 114 767 140 385 99 733 71,04% 2. Önkormányzat sajátos működési bevétele 859 582 862 455 374 942 43,47% 3. Támogatások 611 949 650 198 360 721 55,48% 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 211 685 211 685 26 193 12,37% 5. Átvett pénzeszközök 1 662 1 662 100,00% 6. Támogatásértékű bevételek 566 575 563 416 101 338 17,99% 7. Támogatási kölcsön visszatérülése 162 8. Pénzmaradvány 80 683 81 241 81 241 100,00% Bevételek összesen 2 445 241 2 511 042 1 045 992 41,66% 9. Forgatási célú értékpapírok értékesítése 602 487 602 487 Finanszírozási bevételek 602 487 602 487 Bevételek mindösszesen 3 047 728 3 113 529 1 045 992 33,60% Kiadások 2009. évi eredeti előir. Módosított előir. Teljesítés eft-ban Teljesítés %-ban 1. Működési kiadások 1 478 379 1 549 159 745 785 48,14% Intézmények működési kiadásai 918 410 932 006 460 375 49,40% - Személyi juttatás 550 450 551 310 270 990 49,15% - Munkaadót terhelő járulékok 163 599 163 840 78 395 47,85% - Dologi kiadás 204 361 216 856 110 990 51,18% Polgármesteri Hivatal működési kiadásai 559 969 617 153 285 410 46,25% - Személyi juttatás 171 237 176 889 84 681 47,87% - Munkaadót terhelő járulékok 48 868 50 612 24 123 47,66% - Dologi kiadás 278 959 315 276 142 957 45,34% - Pénzeszköz-átadás, támogatás 29 874 36 580 18 354 50,17% -Támogatásértékű kiadás 1 322 1 322 661 50,00% -Önkormányzat által folyósított ellátások 29 709 36 474 14 634 40,12% 2. Felújítás 20 564 40 365 5 533 13,71% 3. Felhalmozási kiadások 800 408 868 048 109 027 12,56% 4. Támogatási kölcsön nyújtása 600 5. Tartalékok 748 377 655 957 - Általános tartalék 37 592 10 906 - Fejlesztési tartalék 710 785 645 051 Kiadások összesen 3 047 728 3 113 529 860 945 27,65% 6. Forgatási célú értékpapírok vásárlása 0 0 72 999 Finanszírozási kiadások 0 0 72 999 Kiadások mindösszesen 3 047 728 3 113 529 933 944 30,00% MÉRLEG BEVÉTEL 2 511 042 ezer forint KIADÁS 3 113 529 ezer forint HIÁNY 602 487 ezer forint
III. melléklet Felújítások (ezer forint) Megnevezés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban Benedek Elek Óvoda PVC padlóburkolat csere (csoportszoba, folyosó, iroda) 400 400 Benedek Elek Óvoda járda térkőburkolat készítése (főbejárat előtt) 800 800 Benedek Elek Óvoda lábazati vakolat javítása 120 120 Napsugár Óvoda hátsó homlokzati ablakok cseréje 1 000 1 000 Napsugár Óvoda lépcsők felújítása 800 800 Napsugár Óvoda könyöklői 106 Bóbita Óvoda fűtéskorszerűsítés 7 500 16 983 Bóbita Óvoda kültéri játszóeszközök alá gumiburkolat készítése 832 832 Bóbita Óvoda külső homlokzat hőszigetelés és tető hőszigetelés 6 777 378 5,58% Ady Endre Művelődési Ház általános felújítási keret, vizsgálatok, statika 2 000 2 000 739 36,95% Tűzoltóság épületének felújítása 885 1 125 1123 99,82% Pedagógiai Szakszolgálat vagyonvédelmi rendszerének felújítása 131 Tornaszoba kialakítása Benedek Elek Óvodában 1 000 1 000 0,00% Tömegszervezeti Székház felújítása, rendelőintézeti helyiségek kilalakítása, vagyonvédelmi rendszer kiépítése 1827 Napsugár Óvoda eterniti épületének felújítása Kuckó Gyermekjóléti Szolgálat elhelyezése miatt (vizesblokk felújítás, bejárati kapu felújítása) 387 Felújítási tartalék 1 800 1 800 0,00% Összesen: 17 137 33 637 4 691 13,95% ÁFA 3 427 6 728 842 12,51% Felújítások összesen: 20 564 40 365 5 533 13,71%
Beruházási kiadások (ezer forint) IVb.melléklet Megnevezés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. 2008.évről áthúzódó kötelezettségvállalások 567 362 617 648 67 209 10,88% Ingatlanvásárlás MÁV Zrt-től 31 31 31 100,00% Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése, ÁROP-1.A.2. pályázat saját része 1 667 1 667 Csapadékvízelvezetés tervezése Ipari Parkban 1 538 1 538 Új lakóterület közműtervezés, geodézia 4 000 4 000 Régi focipálya hasznosítási terve 400 400 Öreg temető kerítés felújítás (garanciára visszatartott összeg) 173 173 173 100,00% Öreg temető kerítés építés 1 870 1 870 1 910 102,14% Sátori u. közvilágítás hálózat építése (garanciára visszatartott összeg) 739 739 739 100,00% Esze Tamás utca 4. szám előtti ú- és járdaépítés 1 900 1 900 1 623 85,42% Tó utca 1-2. szám előtti járda és parkoló építés, csapadékvízelvezetés 900 900 761 84,56% Zelk Z. utcai járda és parkoló építés, csapadékvíz elvezetés 2 200 2 200 1 798 81,73% Új temető kerítés építés folytatása 2 395 2 395 1 996 83,34% Önjáró traktorra kő- és sószóró berendezés vásárlása 1 167 1 167 1 000 85,69% Bölcsőde kialakítása a Gyermekkönyvtár helyén (saját rész) 2 745 2 745 416 15,15% Egészségház felújítása, KDOP saját rész 41 666 89 514 5 496 6,14% Nyergesújfalu 10. számú főút melletti sziklafal stabilizáció 202 180 202 180 4 006 1,98% Nyergesújfalu-Bajót kerékpárút építés és projektmenedzseri költség 161 974 161 974 688 0,42% Jókai utca útfelújítás (beruházás teljes költsége) 66 388 66 388 26 676 40,18% Jókai utca csapadékvíz elvezetés 13 367 13 367 13 367 100,00% Jókai utca villamoshálózat átépítése 42 661 42 661 Jókai utca útfelújítás tartalékköltsége előre nem látható kiadásokra 6 849 6 849 120 1,75% Egyedi közvilágítási oszlopok elhelyezése (korábbról elmaradt 8-10 db) 1 500 1 500 150 10,00% Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szerállományának bővítése (saját rész) 3 750 3 750 Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság részére irodai bútorok, berendezések, felszerelések vásárlása 300 2 738 3 003 109,68% Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság részére egyéb gépek, berendezések vásárlása 3 002 3 002 3 246 108,13% Strandröplabda pálya építése 2 000 2 000 Melisek István telekvisszavásárlási ügy ügyvédi díja 10 2. Tervezési feladatok 5 145 4 970 4 726 95,09% a.) Kernstok Károly Általános Iskola épületei felújításának tanulmányterve 1 500 1 500 1 232 82,13% b.) Eterniti épületek bontási tervei 300 e.) Mentőállomás társasházzá alakítása tervezési költségei 150 275 125 45,45% 5. oldal
f.) 10-es számú főút - Bajóti úti csomópont tervezési költségei 2 000 2 000 2 000 100,00% g) Idom utcai útcsatlakozás tervezési költségei 500 500 674 134,80% h.) Öreg temető melleti parkoló kialakításának tervezési költségei 695 695 695 100,00% 3. Szilárd burkolatú belterületi útfelújítások 50 000 50 000 a.) Útfelújítások (nem nevesített) 45 806 b.) Nyergesújfalu Felszabadulás téri önkormányzati belterületi útburkolatfelújítás 4 194 4. Járdaépítési és csapadékvízelvezető rendszer építési program folytatása 4 500 4 500 126 2,80% a.) Cserfa utca - Dózsa György utca összekötése 1 500 1 500 b.) Diófa utca - Bartók Béla utca között járdaépítés 3 000 3 000 126 4,20% 5. Eterniti építmények bontása 24 000 6. Térfigyelő rendszer kialakítása (saját rész) 1 000 1 000 7. Informatika eszközbeszerzés (hardver és szoftver) 5 000 5 000 1 262 25,24% 8. Sportház kialakításhoz forrás biztosítás 10 000 10 000 9. Kossuth Lajos utca 54. számú ingatlan vásárlása 28 000 28 000 100,00% 10. Váci Mihály - Arany János utcák közötti informatikai alépítmény 250 11. Bóbita Óvoda bajóti tagintézménye beszerzései (HOLCIM díj) 208 12. Szelektív hulladékgyűjtősziget kialakítása 900 13. Alkotóház részére égetőkemence vásárlása (Holcim Díjból finanszírozott) 292 14. Konyhabútor vásárlása Bóbita Óvoda részére 148 148 100,00% 15. Könyvtári nyilvántartó program vásárlása 95 95 100,00% 16. Fénymásoló vásárlása Kernstok Károly Általános Iskola részére 272 272 100,00% 17. Tűzcsap cseréje Kernstok Károly Általános Iskola előtt, meghibásodás miatt 350 Összesen: ÁFA Fejlesztések összesen: 667 007 723 283 102 188 14,13% 133 401 144 765 6 839 4,72% 800 408 868 048 109 027 12,56% 6. oldal
Polgármesteri Hivatal működési kiadásai (ezer forint) V.melléklet Megnevezés, szakfeladat Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Kisegítő mg.szolg. 014034 21 025 26 133 7 375 28,22% 6 847 8 482 1 689 19,91% 42 520 42 520 15 979 37,58% Közutak,hidek fennt. 631211 7 392 7 392 1 500 20,29% Területi igazg.szervek tev.751142 17 658 20 636 5 251 25,45% 5 149 6 015 2 405 39,98% 2 Igazgatási tevékenység 751153 112 068 108 684 58 119 53,48% 31 212 30 251 14 891 49,22% 125 347 161 013 81 936 50,89% Cigány Kisebbségi Önk. 751164 50 50 0,00% 521 521 318 61,04% Német Kisebbségi Önk.751164 733 969 395 40,76% Ruszin Kisebbségi Önk.751164 571 628 346 55,10% EP választás 751175 950 240 25,26% 204 63 30,88% 255 255 100,00% Városgazd. fela. 751845 5 812 5 812 609 10,48% Köztemető fennt. fela. 751867 3 156 3 156 1 572 49,81% Közvilágítási fela. 751878 27 600 27 600 10 642 38,56% Szocpol.juttatások 853311-355 493 493 836 169,57% Egészségügy 851275-967 20 436 20 436 13 696 67,02% 5 167 5 167 4 239 82,04% 65 307 65 410 29 403 44,95% Összesen: 171 237 176 889 84 681 47,87% 48 868 50 612 24 123 47,66% 278 959 315 276 142 957 45,34% Megnevezés, szakfeladat Személyi juttatások Munkaadót terh.járulékok Dologi kiadások Pénzeszközátadás,támogatás Önk. által folyósított ell. Támogatásért.kiadások Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Kisegítő mg.szolg. 014034 Közutak,hidek fennt. 631211 Területi igazg.szervek tev.751142 Igazgatási tevékenység 751153 29 874 36 580 18 352 50,17% 1 322 1 322 661 50,00% Cigány Kisebbségi Önk. 751164 Német Kisebbségi Önk.751164 2 Ruszin Kisebbségi Önk.751164 EP választás 751175 Városgazd. fela. 751845 Köztemető fennt. fela. 751867 Közvilágítási fela. 751878 Szocpol.juttatások 853311-355 29 709 36 474 14 634 40,12% Egészségügy 851275-967 Összesen: 29 874 36 580 18 354 50,17% 29 709 36 474 14 634 40,12% 1 322 1 322 661 50,00% 7. oldal
Polgármesteri Hivatal működési kiadásai (ezer forint) V.melléklet Megnevezés, szakfeladat Összesen Enged./tényl.létszám Eredeti ei. Mód.előir. Telj.eFt-ban Telj. %-ban Eredeti ei. Mód.előir. Kisegítő mg.szolg. 014034 70 392 77 135 25 043 32,47% 15/15 15/15 Közutak,hidek fennt. 631211 7 392 7 392 1 500 20,29% Területi igazg.szervek tev.751142 22 807 26 651 7 658 28,73% Igazgatási tevékenység 751153 299 823 337 850 173 959 51,49% 37/37 37/37 Cigány Kisebbségi Önk. 751164 571 571 318 55,69% Német Kisebbségi Önk.751164 733 969 397 40,97% Ruszin Kisebbségi Önk.751164 571 628 346 55,10% EP választás 751175 1 409 558 39,60% Városgazd. fela. 751845 5 812 5 812 609 10,48% Köztemető fennt. fela. 751867 3 156 3 156 1 572 49,81% Közvilágítási fela. 751878 27 600 27 600 10 642 38,56% Szocpol.juttatások 853311-355 30 202 36 967 15 470 41,85% Egészségügy 851275-967 90 910 91 013 47 338 52,01% 11/11 8/8 Összesen: 559 969 617 153 285 410 46,25% 63/63 60/60 8. oldal
Részben önállóan gazdálkodó intézmények bevételei és kiadásai (ezer forint) VI.melléklet Megnevezés Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Napsugár Óvoda 42 760 42 760 21 043 49,21% 13 465 13 465 6 540 48,57% 19 485 19 485 9 611 49,33% Benedek Elek Óvoda 35 642 35 802 16 293 45,51% 11 162 11 180 5 043 45,11% 15 350 15 350 8 341 54,34% Bóbita Óvoda, Nyergesújfalu 31 935 32 095 15 115 47,09% 9 978 10 029 4 751 47,37% 18 503 18 325 10 144 55,36% Bóbita Óvoda, Bajót 19 667 19 667 9 607 48,85% 6 159 6 159 2 991 48,56% 8 427 8 427 4 188 49,70% Kernstok K.Ált.Isk.(Nyergesújfalu) 197 690 198 230 97 088 48,98% 60 143 60 315 28 972 48,03% 73 812 79 048 37 919 47,97% Kernstok K.Ált.Isk.(Bajót) 26 769 26 769 13 325 49,78% 8 066 8 066 3 977 49,31% 9 395 9 395 4 082 43,45% Ady Endre Műv.Központ 18 035 18 035 8 450 46,85% 5 383 5 383 2 532 47,04% 28 996 29 488 21 050 71,38% Pedagógiai Szakszolgálat 20 462 20 462 10 012 48,93% 6 210 6 210 3 005 48,39% 4 586 4 260 2 361 55,42% Tűzoltóság 157 490 157 490 80 057 50,83% 43 033 43 033 20 584 47,83% 25 807 33 078 13 294 40,19% Összesen: 550 450 551 310 270 990 49,15% 163 599 163 840 78 395 47,85% 204 361 216 856 110 990 51,18% Megnevezés Kiadások összesen Enged./tényl.létszám Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Napsugár Óvoda 75 710 75 710 37 194 49,13% 22/22 22/22 Benedek Elek Óvoda 62 154 62 332 29 677 47,61% 17/17 17/17 Bóbita Óvoda, Nyergesújfalu 60 416 60 449 30 010 49,65% 16/16 16/16 Bóbita Óvoda, Bajót 34 253 34 253 16 786 49,01% 9/9 9/9 Kernstok K.Ált.Isk.(Nyergesújfalu) 331 645 337 593 163 979 48,57% 81/79 81/79 Kernstok K.Ált.Isk.(Bajót) 44 230 44 230 21 384 48,35% 15/11 15/11 Ady Endre Műv.Központ 52 414 52 906 32 032 60,55% 8/8 8/8 Pedagógiai Szakszolgálat 31 258 30 932 15 378 49,72% 9/9 9/9 Tűzoltóság 226 330 233 601 113 935 48,77% 51/49 51/49 Összesen: 918 410 932 006 460 375 49,40% 228/220 228/220 9. oldal
Részben önállóan gazdálkodó intézmények bevételei és kiadásai (ezer forint) VI.melléklet Megnevezés Intézményi ellátás Alkalmazottak térítése Helyiségbérleti díjbev. Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Napsugár Óvoda 3 800 3 800 1 933 50,87% 200 200 131 65,50% Benedek Elek Óvoda 3 200 3 200 1 544 48,25% 380 380 172 45,26% Bóbita Óvoda, Nyergesújfalu 3 200 3 200 1 504 47,00% 350 350 177 50,57% Bóbita Óvoda, Bajót 1 100 1 100 532 48,36% Kernstok K.Ált.Isk.(Nyergesújfalu) 5 800 5 800 3 062 52,79% 2 100 2 100 1329 63,29% Kernstok K.Ált.Isk.(Bajót) 600 600 134 22,33% Ady Endre Műv.Központ 5 450 5 450 2760 50,64% Pedagógiai Szakszolgálat Tűzoltóság Összesen: 17 700 17 700 8 709 49,20% 930 930 480 51,61% 7 550 7 550 4 089 54,16% Megnevezés Alaptevékenység bev. Egyéb bevétel Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Napsugár Óvoda Benedek Elek Óvoda Bóbita Óvoda, Nyergesújfalu Bóbita Óvoda, Bajót Kernstok K.Ált.Isk.(Nyergesújfalu) Kernstok K.Ált.Isk.(Bajót) Ady Endre Műv.Központ 450 450 3 058 679,56% Pedagógiai Szakszolgálat Tűzoltóság 1 437 1 438 100,07% Összesen: 0 0 450 1 887 4 496 238,26% 10. oldal
Részben önállóan gazdálkodó intézmények bevételei és kiadásai (ezer forint) VI.melléklet Megnevezés Kiszáml.term.,szolg. ÁFA-ja Bevételek összesen Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Eredeti ei. Mód.előir. Tel.eFt-ban Telj.%-ban Napsugár Óvoda 800 800 412 51,50% 4 800 4 800 2 476 51,58% Benedek Elek Óvoda 700 700 343 49,00% 4 280 4 280 2 059 48,11% Bóbita Óvoda, Nyergesújfalu 710 710 332 46,76% 4 260 4 260 2 013 47,25% Bóbita Óvoda, Bajót 220 220 106 48,18% 1 320 1 320 638 48,33% Kernstok K.Ált.Isk.(Nyergesújfalu) 1 200 1 200 617 51,42% 9 100 9 100 5 008 55,03% Kernstok K.Ált.Isk.(Bajót) 120 120 27 22,50% 720 720 161 22,36% Ady Endre Műv.Központ 100 100 524 524,00% 6 000 6 000 6 342 105,70% Pedagógiai Szakszolgálat 0 0 0 Tűzoltóság 0 1 437 1 438 100,07% Összesen: 3 850 3 850 2 361 61,32% 30 480 31 917 20 135 63,09% 11. oldal
Támogatások és pénzeszköz átadások (ezer forint) VII.melléklet I. II. III. Megnevezés Eredeti előir. Módisított előir. Teljesítés eft-ban Teljesítés %-ban Támogatások Alapítványi és civilszervezeti támogatás 4 090 10 796 3130 28,99% Polgárőrség támogatása 700 700 525 75,00% Lakáscélú helyi támogatás 7 000 7 000 3500 50,00% Zoltek SE támogatása 8 244 8 244 6000 72,78% Eternit SE támogatása 350 350 0,00% Összesen: 20 384 27 090 13 155 48,56% Pénzeszköz átadások Gerecse-Pilis Vízitársulat érdekeltségi hozzájárulás 949 949 395 41,62% Többcélú Kistérségi Társulás tagdíja 1 930 1 930 1028 53,26% Esztergom és Térsége Egészségéért Alapítvány (2008. és 2009. évi) 154 154 0,00% TÖOSZ tagdíj 154 154 78 50,65% Ister-Granum Eurorégió Társulás tagdíja (2008. és 2009. évi) 108 108 0,00% Regionális Egészségügyi Tanács tagdíja (2008. és 2009. évi) 20 20 0,00% Duna-Vértes köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tagdíja (2008. és 2009. évi) 160 160 0,00% Hulladékgazdálkodási Rendszer előkészítésével kapcsolatos önrész 2009.évi hányada 145 145 0,00% Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség a Kárpát-medencében Egyesület 39 39 39 100,00% Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési csoportosulás (2008. és 2009. évi) 304 304 152 50,00% Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület tagdíja 77 77 38 49,35% Pénzeszközátadás Szent Mihály Idősek Otthonának 3 800 3 800 2850 75,00% "Bursa Hungarica' támogatási rendszer 1 650 1 650 617 37,39% Duna-Pilis-Gerecse Egyesület tagdíja (Német Kisebbségi Önkormányzat által fizetett) 2 Összesen 9 490 9 490 5 199 54,78% Önkormányzat által folyósított szociális, gyermekvédelmi ellátások Önkormányzat által folyósított szociális, gyermekvédelmi ellátások 29 709 36 474 14634 40,12% IV Támogatásértékű kiadás Családsegítés alapszolgáltatási feladatellátáshoz pénzeszközátadás Lábatlan részére 1 322 1 322 661 50,00%
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA (ezer forint) VIII.melléklet MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI KIADÁSOK Eredeti Módosított Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban előirányzat eft-ban %-ban I. Intézményi működési bevételek 114 767 140 385 99 733 71,04% I. Intézmények működési kiadásai 918 410 932 006 460 375 49,40% II. Önkormányzat sajátos működési bevétele 859 582 862 455 374 942 43,47% II. Polgármesteri Hiv. működési kiadásai 552 969 610 153 281 910 46,20% III. Támogatások 611 949 634 548 345 071 54,38% III. Általános tartalék 37 592 10 906 0,00% IV. Működési célra átvett pénzeszközök 1 662 1 662 100,00% V. Támogatásértékű működési bevételek 142 545 155 036 71 432 46,07% VI. Támogatási kölcsön visszatérülése 162 VII. Működési célú pénzmaradvány 10 060 10 618 10 618 100,00% Összesen 1 738 903 1 804 704 903 620 50,07% Összesen: 1 508 971 1 553 065 742 285 47,79% VIII.Forgatási célú értékpapírok értékesítése IV. Forgatási célú értékpapírok vásárlása 0 0 Finanszírozási bevételek 0 0 0 Finanszírozási kiadások 0 0 Bevételek összesen 1 738 903 1 804 704 903 620 50,07% Kiadások összesen 1 508 971 1 553 065 742 285 47,79% FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Eredeti Módosított Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban előirányzat eft-ban %-ban I. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 211 685 211 685 26 193 12,37% I. Felhalmozási kiadások 800 408 868 048 109 027 12,56% II. Támogatások 15 650 15 650 100,00% II. Felújítások 20 564 40 365 5 533 13,71% III. Felhalmozási célra átvett pénzeszközök III. Felhalmozási célú támogatás 7 000 7 000 3 500 50,00% IV. Támogatásértékű felhalmozási bevétel 424 030 408 380 29 906 7,32% IV. Fejlesztési tartalék 710 785 645 051 0,00% V. Felhalmozási célú pénzmaradvány 70 623 70 623 70 623 100,00% V. Támogatási kölcsön nyújtása 600 VI. Hitelek Összesen 706 338 706 338 142 372 20,16% Összesen: 1 538 757 1 560 464 118 660 7,60% VII. Forgatási célú értékpapírok értékesítése 602 487 602 487 0,00% V. Forgatási célú értékpapírok vásárlása 0 0 72 999 Finanszírozási bevételek 602 487 602 487 0 0,00% Finanszírozási kiadások 0 0 Bevételek összesen 1 308 825 1 308 825 142 372 10,88% Kiadások összesen 1 538 757 1 560 464 191 659 12,28% MINDÖSSZESEN: 3 047 728 3 113 529 1 045 992 33,60% MINDÖSSZESEN: 3 047 728 3 113 529 933 944 30,00%
Gördülő tervezés 2009./2010./2011. (ezer forint) Eredeti Módosított Teljesítés 2010. 2011. Megnevezés előirányzat eft-ban %-ban I. Működési célú bevételek és kiadások Intézményi működési bevételek 114 767 140 385 99 733 71,04% 118 210 121 638 Önkormányzat sajátos működési bevétele 859 582 862 455 374 942 43,47% 885 369 911 045 Támogatások 611 949 634 548 345 071 54,38% 630 307 648 586 Működési célra átvett pénzeszközök 1 662 1 662 100,00% 0 0 Támogatásértékű működési bevétel 142 545 155 036 71 432 46,07% 146 821 151 079 Támogatási kölcsön visszatérülése 162 Működési célú előző évi pénzm.igénybevét. 10 060 10 618 10 618 100,00% 10 362 10 662 Működési célú bevételek összesen 1 738 903 1 804 704 903 620 50,07% 1 791 070 1 843 011 Forgatási célú értékpapírok értékesítése 0 0 Finanszírozási bevételek 0 0 0 0 0 Működési célú bevételek mindösszesen 1 738 903 1 804 704 903 620 50,07% 1 791 070 1 843 011 Személyi juttatások 721 687 728 199 355 671 48,84% 743 338 764 894 Munkaadót terhelő járulékok 212 467 214 452 102 518 47,80% 218 841 225 187 Dologi kiadások 483 320 532 132 253 947 47,72% 497 820 512 256 Működési célú pénzeszköz átadás, támogatás 22 874 29 580 14 854 50,22% 23 560 24 243 Támogatásérékű kiadás 1 322 1 322 661 50,00% 1 362 1 401 Önkormányzat által folyósított ellátások 29 709 36 474 14 634 40,12% 30 600 31 488 Általános tartalék 37 592 10 906 0,00% 38 720 39 843 Céltartalék Működési kiadások összesen 1 508 971 1 553 065 742 285 47,79% 1 554 240 1 599 313 Forgatási célú értékpapírok vásrlása Finanszírozási kiadások Működési kiadások mindösszesen II. Fejlesztési célú bevételek és kiadások IX.melléklet Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 211 685 211 685 26 193 12,37% 218 036 224 359 Támogatások 15 650 15 650 100,00% Felhalmozási célra átvett pénzeszközök 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 424 030 408 380 29 906 7,32% 436 751 449 417 Felhalmozási célú hitel Felhalmozási célú pézmaradvány 70 623 70 623 70 623 100,00% 72 742 74 851 Felhalmozási célú bevételek összesen 706 338 706 338 142 372 20,16% 727 528 748 626 Forgatási célú értékpapírok értékesítése 602 487 602 487 0,00% 620 562 638 558 Finanszírozási bevételek 602 487 602 487 0 0,00% 620 562 638 558 Felhalmozási célú bevételek mindösszesen 1 308 825 1 308 825 142 372 10,88% 1 348 090 1 387 184 Felhalmozási kiadások (ÁFA-val) 800 408 868 048 109 027 12,56% 824 420 848 328 Felújítási kiadások (ÁFA-val) 20 564 40 365 5 533 13,71% 21 181 21 795 Tartalék 710 785 645 051 0,00% 732 109 753 340 Felhalmozási célú pénzeszközátadás 7 000 7 000 3 500 50,00% 7 210 7 419 Támogatási kölcsön nyújtása 600 Felhalmozási célú kiadások összesen 1 538 757 1 560 464 118 660 7,60% 1 584 920 1 630 882 Forgatási célú értékpapírok vásárlás 72 999 Finanszírozási kiadások Felhalmozási célú kiadások mindösszesen Önkormányzat bevételei mindösszesen 3 047 728 3 113 529 1 045 992 33,60% 3 139 160 3 230 195 Önkormányzat kiadásai mindösszesen 3 047 728 3 113 529 933 944 30,00% 3 139 160 3 230 195
X. melléklet NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATA CÍMRENDJE (ezer forint) Címnév Alcímnév Jogcím- Jogcímnév Kiadás Bevétel csoportnév Eredeti Módosított Teljesítés Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban előirányzat eft-ban %-ban 1. Polgármesteri Hivatal 1. Kisegítő mezőgazdasági szolgáltatás 6. Támogatásértékű bevételek 2 159 2159 100,00% 1. Személyi juttatások 21 025 26 133 7 375 28,22% 2. Munkaadókat terhelő járulék 6 847 8 482 1 689 19,91% 3. Dologi kiadások 42 520 42 520 15 979 37,58% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 1 400 1 400 1 200 85,71% 2. Közutak, hidak fenntartása 3. Dologi kiadások 7 392 7 392 1 500 20,29% 3.Területi igazgatási szervel tevékenysége 1. Személyi juttatások 17 658 20 636 5 251 25,45% 2. Munkaadókat terhelő járulék 5 149 6 015 2 405 39,98% 3. Dologi kiadások 2 4. Igazgatási tevékenység 1. Intézményi működési bevétel 71 087 95 268 68416 71,81% 5. Átvett pénzeszközök 1662 6. Támogatásértékű bevételek 612 5 963 7617 127,74% 7. Pénzmaradvány 10 060 10 442 10442 100,00% 8. Támogatási kölcsön visszatérülése 162 1. Személyi juttatások 112 068 108 684 58 119 53,48% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 31 212 30 251 14 891 49,22% 3. Dologi kiadáok 125 347 161 013 81 936 50,89% 4. Pénzeszközátadás, támogatás 22 874 29 580 14 852 50,21% 6.Támogatásértékű kiadás 1 322 1 322 661 50,00% 7. Dolgozóknak adott kölcsönök 600 8. Tartalék 37 592 10 906 0,00% 15. oldal
2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 65 465 151 686 37 063 24,43% 4. Pénzeszközátadás, támogatás 7 000 7 000 3 500 50,00% 8. Tartalék 710 785 645 051 0,00% 5. Átvett pénzeszközök 562 0,00% 6. Támogatásértékű bevételek 424 030 408 380 29906 7,32% 7. Pénzmaradvány 70 623 70 623 70623 100,00% 4.Kisebbségi Önkormányzatok 7. Pénzmaradvány 176 176 100,00% 1. Személyi juttatások 50 50 0,00% 3. Dologi kiadások 1 825 2 118 1 059 50,00% 6.Támogatásértékű kiadás 2 5. EP választás 6. Támogatásértékű bevételek 1 409 1409 100,00% 1. Személyi juttatások 950 240 25,26% 2. Munkaadókat terhelő járulék 204 63 30,88% 3. Dologi kiadások 255 255 100,00% 6. Város és községgazdálkodás 1. Intézményi működési bevétel 7 200 7 200 8350 115,97% 3. Dologi kiadások 5 812 5 812 609 10,48% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 302 154 279 429 12 420 4,44% 2. Felújítások 19 502 39 015 4 184 10,72% 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 195 685 195 685 25692 13,13% 7. Köztemető fenntartási feladatok 1. Intézményi működési bevétel 300 3. Dologi kiadások 3 156 3 156 1 572 49,81% 8. Közvilágítási feladatok 3. Dologi kiadások 27 600 27 600 10 642 38,56% 9. Egészségügy 1. Intézményi működési bevétel 6 000 6 000 2531 42,18% 6.Támogatásértékű bevételek 82 942 85 787 38954 45,41% 16. oldal
1. Személyi juttatások 20 436 20 436 13 696 67,02% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 5 167 5 167 4 239 82,04% 3. Dologi kiadások 65 307 65 410 29 403 44,95% 10. Helyi közutak, hidak, alagutak létesítése és felújítása 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 422 927 422 927 50 323 11,90% 11. Önkormányzat által folyósított ellátások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 493 493 836 169,57% 5. Önkormányzat által folyósított ellátások 29 709 36 474 14 634 40,12% 12. Önkormányzat feladatra nem tervezhető elszámolásai 2.Önkormányzat sajátos működési bevétele 859 582 862 455 374942 43,47% 3. Támogatások 611 949 634 548 360721 56,85% 2. Felhalmozási költségvetés 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 16 000 16 000 501 3,13% 3. Támogatások 15 650 0,00% 13. Finanszírozási műveletek elszámolása 8. Forgatási célú értékapírok értékesítése 9. Forgatási célú értékpapírok vásárlása 72 999 2. Felhalmozási költségvetés 8. Forgatási célú értékapírok értékesítése 602 487 602 487 0,00% 9. Forgatási célú értékpapírok vásárlása 1. CÍM ÖSSZESEN 2 119 794 2 167 567 464 199 21,42% 2 958 257 3 020 794 1 004 563 33,25% 2. Részben önállóan gazdálkodó intézmények 1. Napsugár Óvoda 1. Intézményi működési bevétel 4 800 4 800 2476 51,58% 1. Személyi juttatások 42 760 42 760 21 043 49,21% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 13 465 13 465 6 540 48,57% 3. Dologi kiadások 19 485 19 485 9 611 49,33% 2. Benedek Elek Óvoda 1. Intézményi működési bevétel 4 280 4 280 2059 48,11% 1. Személyi juttatások 35 642 35 802 16 293 45,51% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 11 162 11 180 5 043 45,11% 3. Dologi kiadások 15 350 15 350 8 341 54,34% 17. oldal
3. Bóbita Óvoda (Nyergesújfalu) 1. Intézményi működési bevétel 4 260 4 260 2013 47,25% 1. Személyi juttatások 31 935 32 095 15 115 47,09% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 9 978 10 029 4 751 47,37% 3. Dologi kiadások 18 503 18 325 10 144 55,36% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 178 178 100,00% 4. Bóbita Óvoda (Bajót) 1. Intézményi működési bevétel 1 320 1 320 638 48,33% 5. Átvett pénzeszközök 250 0,00% 6.Támogatásértékű pénzeszközátvétel 16 306 16 306 7181 44,04% 1. Személyi juttatások 19 667 19 667 9 607 48,85% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 6 159 6 159 2 991 48,56% 3. Dologi kiadások 8 427 8 427 4 188 49,70% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 250 0,00% 5. Kernstok Károly Általános Iskola (Nyergesújfalu) 1. Intézményi működési bevétel 9 100 9 100 5008 55,03% 6.Támogatásértékű pénzeszközátvétel 727 727 100,00% 1. Személyi juttatások 197 690 198 230 97 088 48,98% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 60 143 60 315 28 972 48,03% 3. Dologi kiadások 73 812 79 048 37 919 47,97% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 326 327 100,31% 6. Kernstok Károly Általános Iskola (Bajót) 1. Intézményi működési bevétel 720 720 161 22,36% 6.Támogatásértékű pénzeszközátvétel 29 139 29 139 10270 35,24% 1. Személyi juttatások 26 769 26 769 13 325 49,78% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 8 066 8 066 3 977 49,31% 3. Dologi kiadások 9 395 9 395 4 082 43,45% 7. Ady Endre Művelődési Ház 1. Intézményi működési bevétel 6 000 6 000 6342 105,70% 5. Átvett pénzeszközök 850 0,00% 18. oldal
1. Személyi juttatások 18 035 18 035 8 450 46,85% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 5 383 5 383 2 532 47,04% 3. Dologi kiadások 28 996 29 488 21 050 71,38% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 464 114 24,57% 8.Pedagógiai Szakszolgálat 1Működési költségvetés 6.Támogatásértékű pénzeszközátvétel 13 546 13 546 3116 23,00% 1. Személyi juttatások 20 462 20 462 10 012 48,93% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 6 210 6 210 3 005 48,39% 3. Dologi kiadások 4 586 4 260 2 361 55,42% 9. Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 1Működési költségvetés 1. Intézményi működési bevétel 1 437 1438 100,07% 1. Személyi juttatások 157 490 157 490 80 057 50,83% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 43 033 43 033 20 584 47,83% 3. Dologi kiadások 25 807 33 078 13 294 40,19% 2. Felhalmozási költségvetés 1. Beruházási 8 462 11 388 7 403 65,01% 2. Felújítások 1 062 1 350 1 348 99,85% 2. CÍM ÖSSZESEN 927 934 945 962 469 745 49,66% 89 471 92 735 41 429 44,67% ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN 3 047 728 3 113 529 933 944 30,00% 3 047 728 3 113 529 1 045 992 33,60% 19. oldal
20. oldal
Kisebbségi Önkpormányzatok 2009. évi költségvetés pénzügyi mérlege (ezer forint) XI.melléklet Bevételek Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Intézményi működési bevételek 2. Önkormányzat sajátos működési bevétele 3. Támogatások 1 713 1 992 1135 56,98% 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5. Átvett pénzeszközök 6. Támogatásértékű bevételek 7. Értékpapírok értékesítése 8. Pénzmaradvány 162 176 176 100,00% 9. Hitel Összesen: 1 875 2 168 1 311 60,47% Kiadások Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Működési kiadások 1 875 2 168 1 061 50,00% - Személyi juttatás 50 50 - Munkaadót terhelő járulékok - Dologi kiadás 1 825 2 118 1059 50,00% - Pénzeszközátadás, támogatás 2 2. Felújítás 3. Felhalmozási kiadások 4. Hiteltörlesztés 5. Tartalékok - Fejlesztési tartalék - Céltartalék Összesen: 1 875 2 168 1061 48,94% MÉRLEG BEVÉTEL 1 061 ezer forint KIADÁS 1 311 ezer forint Egyenleg 0 21. oldal
XI/a.melléklet Nyergesújfalu Önkormányzat Cigány Kisebbségi Önkpormányzat 2009. évi költségvetés pénzügyi mérlege (ezer forint) Bevételek Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Intézményi működési bevételek 2. Önkormányzat sajátos működési bevétele 3. Támogatások 571 571 285 49,91% 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5. Átvett pénzeszközök 6. Támogatásértékű bevételek 7. Értékpapírok értékesítése 8. Pénzmaradvány 9. Hitel Összesen: 571 571 285 49,91% Kiadások Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Működési kiadások 571 571 318 55,69% - Személyi juttatás 50 50 0,00% - Munkaadót terhelő járulékok - Dologi kiadás 521 521 318 61,04% 2. Felújítás 3. Felhalmozási kiadások 4. Hiteltörlesztés 5. Tartalékok - Fejlesztési tartalék - Céltartalék Összesen: 571 571 318 55,69% MÉRLEG BEVÉTEL 285 ezer forint KIADÁS 318 ezer forint Egyenleg 0 22. oldal
XV/a/2.melléklet XI/b.melléklet Nyergesújfalu Önkormányzat Német Kisebbségi Önkpormányzat 2009. évi költségvetés pénzügyi mérlege (ezer forint) Bevételek Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Intézményi működési bevételek 2. Önkormányzat sajátos működési bevétele 3. Támogatások 571 793 507 63,93% 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5. Átvett pénzeszközök 6. Támogatásértékű bevételek 7. Értékpapírok értékesítése 8. Pénzmaradvány 162 176 176 100,00% 9. Hitel Összesen: 733 969 683 70,49% Kiadások Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Működési kiadások 733 971 395 40,68% - Személyi juttatás - Munkaadót terhelő járulékok - Dologi kiadás 733 969 395 40,76% - Pénzeszközátadás, támogatás 2 2. Felújítás 3. Felhalmozási kiadások 4. Hiteltörlesztés 5. Tartalékok - Fejlesztési tartalék - Céltartalék Összesen: 733 971 395 40,68% MÉRLEG BEVÉTEL 683 ezer forint KIADÁS 395 ezer forint Egyenleg 0 23. oldal
XI/c.melléklet Nyergesújfalu Önkormányzat Ruszin Kisebbségi Önkpormányzat 2009. évi költségvetés pénzügyi mérlege (ezer forint) Bevételek Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Intézményi működési bevételek 2. Önkormányzat sajátos működési bevétele 3. Támogatások 571 628 343 54,62% 4. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5. Átvett pénzeszközök 6. Támogatásértékű bevételek 7. Értékpapírok értékesítése 8. Pénzmaradvány 9. Hitel Összesen: 571 628 343 54,62% Kiadások Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat eft-ban %-ban 1. Működési kiadások 571 628 346 55,10% - Személyi juttatás - Munkaadót terhelő járulékok - Dologi kiadás 571 628 346 55,10% 2. Felújítás 3. Felhalmozási kiadások 4. Hiteltörlesztés 5. Tartalékok - Fejlesztési tartalék - Céltartalék Összesen: 571 628 346 55,10% MÉRLEG BEVÉTEL 343 ezer forint KIADÁS 346 ezer forint Egyenleg 0 24. oldal