JELENTÉS A Képviselő-testület 2006. november 2-i ülésére. A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról



Hasonló dokumentumok
JELENTÉS A Képviselő-testület október 25-i ülésére. A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról

Szöveges beszámoló Tengelic Község Önkormányzatának ig terjedő gazdálkodásáról. I.) Bevezetés

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

T Á J É K O Z T A T Ó. Szálka Község Önkormányzata évi költségvetésének III. negyedévi teljesítéséről

Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről

KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

eft bevétellel, eft kiadással

Módosítás. működésének általános támogatása. köznevelési feladatainak támogatása

E L Ő T E R J E S Z T É S

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 6-i nyílt ülésére

Előterjesztés A Rábapatona Község Önkormányzata háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló tájékoztatóhoz

1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez

Bojt Község Önkormányzat 3.

1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

E L Ő T E R J E S Z T É S. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

A rendelet hatálya 1.

ELŐTERJESZTÉS. A képviselő-testület augusztus 31-i ülésére

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:

A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat évi költségvetésének

Hidegség Község Önkormányzatának III. negyedévi beszámolója

Javaslat Lőrinci Város Önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2010. (II.15.) önkormányzati rendelet módosítására

BESZÁMOLÓ a I-III. negyedévi gazdálkodás helyzetéről

Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához

(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.

N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 26-i ülésére

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Előterjesztés Mende Község 2011 évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítéséről. Tisztelt Képviselőtestület!

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei évi költségvetési gazdálkodásáról

Indokolás. Előirányzat felhasználása Forrás megnevezése (ezer Ftban) A pénzeszközök forrása. Felhasználás megnevezése Összeg

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról

Polgármesterét l J e g y z j é t l

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére.

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testületéhez

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) , polgarmester@nagycenk.

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

A nagyközségi önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-i soros ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására

BESZÁMOLÓ a I. félévi gazdálkodás helyzetéről

ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete márciusi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata évi költségvetésének módosításáról

Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege

TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0

Előterjesztés. Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testületéhez

E L Ő T E R J E S Z T É S

Bevételek forrásonkénti alakulása évben


Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 19.-i ülésére

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) ,

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 30-i ülésére

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a évi költségvetés végrehajtásáról

A Bolgár Országos Önkormányzat évi költségvetése

E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 17-i ülésére

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése

T Á J É K O Z T A T Ó

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról

2017. évi előirányzat. Tény 2016

2. sz. napirendi pont

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 28-i ülésére

város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások központi költségvetési befizetések aktív korúak ellátása

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 25-i ülésére

Előterjesztés. Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete és május 29. napján tartandó soron következő ülésére.

Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

T á j é k o z t a t ó a évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

I. Általános rendelkezések

2013. évi költségvetés bevételeinek módosítása szakfeladatonként Önkormányzat (e Ft-ban) Bevételek. 1. Normatív támogatások

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) ,

E L Ő T E R J E S Z T É S Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 28-i ülésére

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 22-i ülésére

2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről.

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 21-i ülésének 3. napirendi pontjához

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege évre

Fülesd, augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző

Átírás:

JELENTÉS A Képviselő-testület 2006. november 2-i ülésére A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról Képviselő-testület 17/2006. (I. 26.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Az endrődi vásártér területéből való értékesítés megajánlása a SZACI Kft-nek Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete az 5159/13 hrsz-ú 5 ha 413 m2 terület vásártér művelési ágú ingatlan megosztására és értékesítésre meghozott 143/2005.(VI.30.) számú határozata feltételeinek megfelelően a megosztás útján létrejött 5159/16 hrsz.-ú 1985 m2 nagyságú ingatlan bruttó 1.389.500,- Ft összegben értékesítve lett a SZACI Kft-nek ( Gyomaendrőd, Kőrösi Csoma Sándor u. 15. ). Az adásvételi szerződés 2006 május hónapban került aláírásra, vevő a vételárat a szerződés kötés előtt megfizette. Az adásvételi szerződésben kikötött határidőre 2006. szeptember 30. elkészült az üzemanyag kút, megtörtént a műszaki átadás. Képviselő-testület 42/2006. (II. 23.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Helyi építészeti örökség védelméről szóló rendelet-tervezet Felelős : JEGYZŐ A Városfenntartó és Környezetvédelmi Bizottság a felmérés, értékvizsgálat elvégzésére nem jelölte ki a tervező céget, nem tett ajánlást a védendő épületek körére. A bizottság a döntését későbbi időpontra elnapolta. Képviselő-testület 141/2006. (V. 25.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Mezőgazdasági ingatlanok földhaszonbérbe adásának meghirdetése Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő - testülete a tulajdonában lévő 2006 szeptember és november hónapban lejáró földhaszonbérleti szerződések bérbeadásával kapcsolatosan az alábbiakban rendelkezett: Gyomaendrőd Város Önkormányzata az alábbi mezőgazdasági ingatlanok földhaszonbérbe adását hirdeti meg helyben a szokásos módon az alábbi feltételek mellett: 02691/6 szántó 0,2089 3,11 02155/7 szántó 23,8990 622,45 02253/13 Szántó 0,4140 9,03 02667/9 szántó 5,7650 138,49 02750/9 szántó 6,8598 185,47 02754/3 Szántó 16,6814 416,10 02754/1 Szántó 23,4000 542,78 1. A mezőgazdasági ingatlanok egészére kell ajánlatot tenni. Az ajánlatot írásban kell benyújtani legkésőbb 2006. június 20-án 12.00 óráig egy példányban. A földhaszonbér mértékére a minimum ajánlat: nettó 27 kg étkezési búza/ak érték a július hónapban az augusztusi szállításokra létrejött ügyletek elszámoló árainak átlagán számítva. 2. A bérleti jogot elnyerőnek az ajánlatok elbírálását követően 5 napon belül szerződést kell kötnie, 3. Azonos ajánlatok esetén a szerződéskötés jogát az nyeri, aki a legmagasabb bérleti díjat kínálja. 4. A szerződéskötésből kizáró ok: Gyomaendrőd Város Önkormányzatával szemben fennálló lejárt földhaszonbérleti díjtartozás. A hirdetésre a 02691/6 és 02253/13 hrsz.-ú termőföldek kivételével 27 és 31 kg/ak értékek közötti ajánlatok kerültek benyújtásra. A beérkezett ajánlatok a törvény és a vonatkozó rendelet alapján 2006. június 26-án kifüggesztésre kerültek a polgármesteri hivatal hirdetőtáblájára, a levétel 2006. július 18. napján történt meg. A földhaszonbérleti szerződések megkötésre kerültek. Képviselő-testület 152/2006. (VI. 29.) KT számú határozat (Határidő: 2006.07.01) Tárgy: A Városi Családsegítő Központ működtetése intézményi társulás keretében Felelős : JEGYZŐ A Városi Családsegítő Központ fenntartásáról 2006. szeptember 01. napjától a Gyomaendrőd-Hunya- Csárdaszállás Közoktatási Intézményi Társulás gondoskodik. Az intézmény neve: Térségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Szociális Információ Szolgáltatás, Nevelési Tanácsadó,

Logopédiai Intézet, Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya. Rövidített neve: Térségi Humánsegítő Szolgálat. Intézményvezető asszony a megadott határidőig - 2006. szeptember 30-ig - elkészítette és fenntartói jóváhagyásra benyújtotta az intézmény alapdokumentumait. Mind a Családsegítő Szolgálat, mind a Gyermekjóléti Szolgálat szakmai programját fenntartói jóváhagyásra nyújtottuk be a regionális módszertani családsegítő központhoz illetve a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz. A programok véleményezése után az intézményi társulás együttes ülés keretében dönt az alapdokumentumok fenntartói jóváhagyásáról. Képviselő-testület 180/2006. (VII. 27.) KT számú határozat (Határidő: 2006.08.31) Tárgy: A 2006/2007-es tanévben indítandó tanulócsoportok és létszámok jóváhagyása Felelős : RÓZSAHEGYI K. ÁLTALÁNOS ISKOLA Az intézményvezető asszony a testületi határozat szerint, a Képviselő-testület által engedélyezett csoportszámokkal indította a 2006/2007-es tanítási évet. Felelős (2): KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA (Határidő: ) Az intézményvezető asszony a testületi határozat szerint, a Képviselő-testület által engedélyezett csoportszámokkal indította a 2006/2007-es tanítási évet. Felelős (3): KNER GIMNÁZIUM (Határidő: ) Az intézmény tájékoztatása alapján a júliusban engedélyezett csoportszámokban a szeptemberi tényleges tanulólétszám nem hozott változást: az intézmény a testületi határozat szerint, a Képviselőtestület által engedélyezett csoportszámokkal indította a 2006/2007-es tanítási évet. Felelős (4): ZENE- ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA (Határidő: ) A Tisztelt Képviselő-testület a jelenlegi ülésen tárgyalja az intézmény tényleges tanuló létszáma alapján kialakított csoportszámok engedélyezését. Képviselő-testület 186/2006. (VII. 27.) KT számú határozat (Határidő: 2006.10.15) Tárgy: Máté Tímea részére felajánlás az által bérelt lakás megvásárlására Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER Gyomaendrőd Város Képviselő - testülete Máté Tímea, az önkormányzat tulajdonát képező 3409/1 hrsz. alatt nyilvántartott Október 6 lakótelep A épület 2. emelet 5. szám alatti lakásba való átköltözésre illetve a megvásárlásra irányuló kérelmét elutasította, mivel az ingatlan 2006. október 15.-i határidővel adásvétel alatt áll. Gyomaendrőd Város Képviselő - testülete Máté Tímea bérlőnek a 227/2004.(VII.29.) számú határozat feltételei szerint a vételár aktualizálása mellett újból felajánlja az önkormányzat tulajdonát képező 3409/1 hrsz. alatt nyilvántartott Október 6 lakótelep A épület 1. emelet 3. szám alatti lakás megvásárlását. Máté Tímeának a korábbi testületi határozat feltételeinek megfelelően a 3.680 eft vételár 20%-ának megfelelő vételárrészt kell befizetnie. A fennmaradó vételárhátralékot 10 éven belül kell egyenlő részletekben megfizetnie. Máté Tímea személyesen jelentette be, hogy a testületei határozat feltételei szerint meg kívánja vásárolni az általa bérelt lakóingatlant. A jelentés időpontjáig 2006. október 26. napjáig nem történt meg a vételár 20 %-ának megfelelő vételárrész megfizetése. Képviselő-testület 220/2006. (IX. 7.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Enci ingatlanok értékesítése az Eco-Consult Hungary Kft. (Bp, Bartók B. u. 60.) részére Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER Gyomaendrőd Város Képviselő - testülete figyelemmel az ENCI" ingatlanok értékesítésére hozott 93/2003.(VI.24.) KT. határozatára, az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi ingatlanokat értékesítette összesen 21 millió Ft + ÁFA összegben az Eco-Consult Hungary Kft. (1113 Budapest, Bartók Béla út 60. III./2. ) részére. Gyomaendrőd, 6773/5/A/2. hrsz. élelmiszercsomagoló épületrész ( volt szociális épület ) 2.450.000,- Ft+ÁFA, Gyomaendrőd, 6773/6. hrsz. parkoló 1.000.000,- Ft + ÁFA, Gyomaendrőd, 6773/7. hrsz. üzlethelyiség 260.000,- Ft + ÁFA, Gyomaendrőd, 6773/8. hrsz. irodaház 10.000.000,- Ft + ÁFA, Gyomaendrőd, 6773/9. hrsz. udvar 7.290.000,- Ft + ÁFA. Az adásvételi szerződés 2006. szeptember hónap végén aláírásra került. Vevő a testületi határozat szerinti 13.200 eft vételárrészt átutalta, a vételár hátralékot pedig a szerződés feltételei szerint 2006. december 31. napjáig kell megfizetni.

A Gyomaendrőd, 6773/9. hrsz.-ú ingatlan osztatlan közös tulajdonban áll, a tulajdonostárs, a Németh Nyílászáró - gyártó és - forgalmazó Kft. (Cg. 04-09-003996, székhely: 5502 Gyomaendrőd, Fő u. 81/1.), mint elővásárlási jog gyakorlására jogosult, elővásárlási joggal kapcsolatos nyilatkozat tétele szükséges. Az eladó Gyomaendrőd Város Önkormányzata vállalta, hogy a szerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd részére eredeti példányban magánokirati formában átadja az elővásárlásra jogosult elővásárlási jogról lemondó nyilatkozatát a 6773/9. hrsz. alatti ingatlan 1600/10000 tulajdoni hányadára vonatkozóan. A Németh Nyílászáró - gyártó és - forgalmazó Kft nem hajlandó nyilatkozatot tenni a 6773/9 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatban. Álláspontja szerint a teljes vételárhoz képest ( 21 millió Ft + ÁFA ) aránytalanul magas az udvarrészre szerződésben meghatározott 7.290.000,- Ft + ÁFA összeg. Képviselő-testület 223/2006. (IX. 14.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: A 2006 évi költségvetés alakulásáról, pénzügyi helyzetről 2006. szept. 30-ig szóló tájékoztató elfogadása Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER A Képviselő-testület a tájékoztatót tudomásul vette. Képviselő-testület 224/2006. (IX. 14.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Gyomaendrődi Híradó ingyenes számának megjelentetése Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER A Gyomaendrődi Híradó különszáma megjelent a 2006. október 1-i választáson induló polgármesterjelöltek és képviselő-jelöltek bemutatása kapcsán. Képviselő-testület 228/2006. (IX. 14.) KT számú határozat (Határidő: ÉRTELEM SZERINT) Tárgy: A 2006-2007. évi útépítések tárgyában kiírt közbeszerzéssel kapcsolatos hatáskör átruházása Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER Az ajánlattételi felhívás szeptember végén jelent meg, a beadási határidő október 10-e volt, tehát a közbeszerzés eredményéről vagy eredménytelenségéről az új Képviselő-testület dönt. Képviselő-testület 230/2006. (IX. 14.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő felajánlása a Gyomaszolg Ipari Park Kftnek Felelős : DR. DÁVID IMRE POLGÁRMESTER Gyomaendrőd Város Képviselő - testülete az önkormányzat tulajdonát képező a 3542/52, 3542/53, 3542/54 és 3542/55 hrsz.-ú ingatlanok értékesítésére vételi ajánlatott tett bruttó 800 Ft/m2-es áron tetőteres sorház építése céljából a Gyomaszolg Ipari Park Kft. részére. Az adásvételi szerződés 2006. szeptember 25. napján aláírásra került. Vevő az összesen 1.920 eft vételárat egy összegben átutalással teljesítette. Képviselő-testület 243/2006. (IX. 14.) KT számú határozat (Határidő: 2006.09.30) Tárgy: Gyuricza László és felesége Gye, Pásztor J. u. 10. alatti lakos közműfejlesztési hozzájárulás fellebbezése Felelős : VÁROSFENNTARTÓ BIZOTTSÁG Gyuricza László és felesége Gyomaendrőd, Pásztor J. u. 10 sz. alatti lakos részére kivetett közműfejlesztési hozzájárulás mértéke a 243/2006 (IX.14.) KT sz. határozatának megfelelően módosításra került. Kérem a T. Képviselő-testületet a jelentésben foglaltak elfogadására. Gyomaendrőd, 2006. október 26. Várfi András s. k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő- testület 2006. november 2.-i ülésére 1. Napirendi pont Tárgy: Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2006. évi I-III. negyedéves pénzügyi beszámolója Készítette: Tóth Lajosné mb. osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző Képviseli: Várfi András polgármester Véleményező bizottság: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Mellékletek: 5 db Tisztelt Képviselő- testület! Gyomaendrőd Város Önkormányzata az 1992. évi XXXVIII. Tv. 79. /1/ bekezdés szerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről tájékoztatja a Képviselő-testületet. A Képviselő-testület a 3/2006. (II. 27.) KT. rendeletével elfogadta a város 2006. évi költségvetését, amelyet a 20/2006.(X.03.) KT rendeletével módosított. Gyomaendrőd Város Önkormányzata I-III. negyedéves mérlegtételeinek a teljesítése a következők szerint alakult: Adatok E Ft-ban Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés I-III. negyedév Bevétel mindösszesen 3.195.998 3.326.055 2.297.847 Működési kiadás össz. 2.321.061 2.505.526 1.933.435 Felújítás összesen 21.266 27.561 16.171 Fejlesztés összesen 520.933 543.943 351.139 Tartalék 332.738 249.025 0 Egyéb finanszírozási 0 0-1478.kiadások Kiadás mindösszesen 3.195.998 3.326.055 2.299.267 Önkormányzati szinten a bevételek teljesítésének alakulása a módosított előirányzathoz viszonyítva 69,09%-os. A bevételek részletesebb elemzése intézményenként a beszámolókban jelenik meg. Önkormányzati szinten a kiadások teljesítése 69,13 %-os. A kiemelt előirányzatokon belül a személyi juttatások teljesítése 77,69 %, a járulékok teljesítése 77,12 %. Ez a %-os teljesítés megfelel az időarányosnak, mivel az egyszeri január havi juttatás növeli az 1-9 hó %-os teljesítését. A dologi kiadások önkormányzati szinten 79,97 %-ban teljesültek, ez a teljesítés magyarázható a magas energiafelhasználással, illetve az egyszeri beszerzések 1-9 hóban való megjelenésével. Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala I-III. negyedéves bevételeinek teljesülése a módosított előirányzathoz viszonyítva 68,02 %-ot mutat. Az egyes bevételek alakulását az alábbiak jellemzik: Polgármesteri Hivatal bevételeinek részletezése: Adatok E Ft-ban Megnevezés Módosított ei. Teljesítés Telj./ mód. ei. % Működési bev Áfa nélkül 48.860 54.285 111,1 Áfa bevételek 15.658 14.116 90,15 Kamat bevétel 10.103 14.928 147,76 Személyi jövedelemadó 848.778 655.574 77,24 Költ.vet támogatás 747.965 674.068 90,12 Gépjárműadó 46.000 46.187 100,41 Helyi adóbevételek 185.600 169.011 91,06 -Építményadó 10.000 10.347 103,47 -Telekadó 2.100 2.259 107,57 -Kommunális adó 20.000 15.035 75,18 -Idegenforgalmi adó 3.500 4.424 126,40 -Iparűzési adó 150.000 136.946 91,30 Helyi adókhoz kapcs. 5.000 12.226 244,52 bírság Egyéb sajátos bevételek, 650 4670 718,46

költségvet.kiegészítések Támogatásért.műk.bev 151.879 110.986 73,08 Műk.célú pe.átvét. 22 1753 7968,18 államházt-n kívülről Felhalmozási bevételek 257.134 106.293 41,34 Kölcsönök visszatérülése 53.897 47.268 87,70 Koncessziós díjak, 1573 1056 67,13 pü.-i befekt.bevételei Pénzmaradvány igényb. 467.978 148.073 31,64 Finanszírozás egyéb bev, 66.000-83.523 függő átfutó Összesen 2.906.447 1.976.971 68,02 A Polgármesteri Hivatal bevételeit elemezve megállapítható hogy a tervezett bevételek az időarányoshoz viszonyítva teljesültek, illetve az időarányost meghaladta egyes esetekben. A működési bevételeknél a továbbszámlázott szolgáltatások torzítják a bevételek teljesítés százalékát, hiszen a kiadások is tartalmazzák ezeket az összegeket, majd a módosított előirányzat emelésével fogja a teljesítés az időarányost mutatni. Az Áfa bevétel teljesítés szintén kapcsolódik az előző bevételi forráshoz. A kamat bevétel egyrészt a lekötött betétekből képződött, az útépítéshez lekötött betétként 100.000 E Ft volt elhelyezve július hó végéig, valamint a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó lakossági érdekeltségi hozzájárulás befizetései folyamatosan, napjainkig is kamatozó betétként vannak elhelyezve. A folyószámlán lévő pénzösszegek hó végi kamat elszámolásai is ezen bevételek között jelennek meg. A költségvetési visszatérülések teljesítése tartalmazza az előző évi állami támogatás elszámolás összegét 4.216 E Ft összegben. A támogatás értékű működési bevételek között jelenik meg a közhasznú foglalkoztatottak után kapott bevétel 45.792 E Ft összegben. Támogatás értékű bevétel továbbá a segélyezés (tartós munkanélküliek, mozgáskorlátozottak támogatása és a gyermektartásdíj megelőlegezés) kifizetéséhez kapott 4.864 E Ft állami pénz, valamint az agrár támogatás a mezőőri szolgálat működéséhez, melynek negyedévenkénti összege 750 E Ft. A többcélú kistérségi társulástól átvett pénzeszközök is itt kerülnek kimutatásra 1557 E Ft összegben. Az árvízi védekezés költségeihez 2500 E Ft támogatást kapott az önkormányzat. 500 E Ft Kállai Ferenc színművész úrtól, 2000 E Ft Budapest-Csepel Önkormányzatától érkezett. Az országgyűlési képviselő választásokra kapott 2.635 E Ft a bevételek részét képezi. A helyhatósági választásokra 2.225 E Ft előleget kapott az önkormányzat. 2005. évi szúnyoggyérítés pályázati pénz bevétele 14.500 E Ft, mely szintén a támogatás értékű bevétel része. A felhalmozási célú bevételek teljesülése 41,34 %. Az iskola út beruházás befejeződött, az elszámolást a támogató befogadta, a második mérföldkőhöz tartozó 23. 551 E Ft pályázati pénzeszköz 2006.év december végéig érkezik be az Önkormányzat számlájára. Az előző évi mérföldkő elszámolásából adódó 24.251 E Ft 2006. évben került átutalásra az Önkormányzat számlájára. A felhalmozási célú bevételek tartalmazzák a lakossági érdekeltségi hozzájárulás befizetéseket (útépítésre), valamint a Városi Gondozási Központ beköltözési hozzájárulások összegét. A befizetések teljesítése elmarad az időarányostól. Többletbevétel mutatkozik a tervezetthez viszonyítva az önkormányzati lakások értékesítésénél, melynek összege 6. 133 E Ft. Zöldterületek fásításához kapcsolódó előző évi pályázati pénz összege 2.087 E Ft. Kölcsönök visszatérülésénél a teljesítésben szerepel a Gyomaszolg Ipari Park Kft-től visszakapott 15.000 E Ft összegű tulajdonosi kölcsön. A bevétel részét képezi a lakosságnak nyújtott lakáshitel, belvízhitel esedékes visszafizetés összege, amely az időarányosnak megfelel, valamint a szennyvíz beruházás lakossági érdekeltségi hozzájárulás befizetés összege. A teljesítés elmarad a tervezettől, a behajtási intézkedés folyamatos, melyet az adóhatóság végez. A finanszírozási műveleteknél került megtervezésre az egyensúly biztosítására 71.000 E Ft működési célú hitel felvétel, azonban a teljesítésre eddig nem volt szüksége az önkormányzatnak.

A helyi adó bevételek a tervezetthez viszonyítva az alábbiak szerint alakultak: Adónem Terv 2006 (E forint) Tény 2006. szeptember 30-ig (E forint) Teljesítés mértéke Magánszemélyek kommunális 20000 15035 75,175 % adója Építményadó 10000 10347 103,47 % Telekadó 2100 2259 107,57 % Iparűzési adó 150000 136946 91,29 % Gépjárműadó 46000 46187 100,4 % Idegenforgalmi adó 3500 4424 126,4 % Termőföld bérbeadásából 650 2 0,3 % származó jövedelem adója Adók összesen 232250 215200 92,66 % A tervezett bevételi előirányzat 92,66 %-a teljesült szeptember 30-ig. Bevételkiesés mutatkozik a magánszemélyek kommunális adója, és a Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója vonatkozásában. A kommunális adó tervezésekor nem lehetett pontosan számba venni a szennyvíz- és kövesút beruházás miatt 2006-ban érvényesített adókedvezmények összegét, és ez most megmutatkozik a bevételkiesésben. A termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó tervezett összege előző évi hátralék behajtásából valósulhat meg, tekintettel arra, hogy folyó évi előírás a termőföldek 5 évre szóló bérbeadása miatt már nincs. A behajtási cselekmények folyamatban vannak, év végére a hátralék megtérül, ezzel együtt a tervezett bevétel teljesül. Jelentősen túlteljesítettük a tervezett bevételt az idegenforgalmi adó vonatkozásában, ami egyrészt adótétel emelés és folyamatos ellenőrzés eredménye, másrészt a városunk iránti érdeklődés növekedésének az eredménye. Az összes bevétel ebben az adónemben évvégére közel 5 millió forint lesz, ami azért is fontos, mert minden beszedett 1 forint után 2 forint központi költségvetési támogatást kapunk. Fentieken túl olyan bevételeink is keletkeztek, melyeket előre megtervezni nem lehetett, ezek a következők: Adónem Befolyt összeg 2006. szeptember 30-án (E forint) Talajterhelési díj 452 Egyéb, behajtásra kimutatott köztartozás 4776 Pótlék 2766 Bírság 363 Összesen: 8357 A hátralékok alakulása 2006. szeptember 30-án: Adónem Nyitó hátralék 2006. január 1- én /E Ft Folyó évben keletkezett hátralék összege / E Ft Nyitó hátralékból még fennálló tartozás / E Ft Összes hátralék / E Ft Építményadó 4211 4168 2189 6357 Telekadó 1386 728 949 1677 Magánszemélyek 7393 3903 4782 8685 kommunális adója Idegenforgalmi adó 4 124 0 124 Iparűzési adó 29048 26910 18870 45780 Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója 694 0 694 694 Gépjárműadó 15157 14932 9416 24348 Talajterhelési díj 60 65 27 92

Tőke összesen 57953 50830 36927 87757 Pótlék 25690 5263 21514 26777 Bírság 2927 616 2511 3127 Összesen 86570 56709 60952 117661 Az összes hátralék összege magába foglalja az előző évből még fennálló hátralék-, és az évközi előírások pénzügyileg még nem rendezett összegét. Az év eleji nyitó állomány az eddig megvalósult behajtási cselekmények, illetve más pénzügyi műveletek következtében 26 millió Ft-tal csökkent. A behajtási cselekmények nagy része a negyedik negyedévben valósul meg, így a háromnegyed-éves hátralékos állomány év végére jelentős mértékben csökkenni fog. A normatív állami támogatások és a személyi jövedelemadó teljesítése a módosított előirányzathoz viszonyítva időarányosan történik. Az államháztartásról szóló 92. évi XXXVIII. tv. 64. (5) bekezdése értelmében az Önkormányzat az előirányzat lemondást és a pótlólagos igénylést a jogszabálynak megfelelően hajtotta végre év közben. A lemondás és pótigény számottevő változást nem eredményezett eddig a támogatásban. A Kötött felhasználású normatív állami támogatások esetében a teljesítés nem mutatható ki időarányosan, mivel a támogatás igénylése után történhet meg az előirányzat módosítása, növelése. Az állami támogatás bevétele között jelenik meg 24.006 E Ft központosított egyéb támogatás, mely összeg a lakosság részére kerül kifizetésre az árvíz miatti ingatlanokban keletkezett károk enyhítésére elszámolás alapján. Az év eleji belvíz károk enyhítésére igényelt 42.590 E Ft. Vis maior támogatásból 38.820 E Ft került átutalásra egyrészt megyei keret terhére, másrészt központosított keretből biztosították az összeget. A hiányzó 3.770 E Ft összeg egyrészt a Gyepmesteri telep épületkár 2.425 E Ft összegéből, valamint a belvízi védekezés 1.345 E Ft összegéből áll össze.. Árvízi védekezésnél felmerült és becsült költségek összege 110.087 E Ft. A Vis maior keretből igényelt támogatási összeg 100.685 E Ft. Az összeg tartalmazza az önkormányzati védekezés költségeit 16.069 E Ft-ot, az árvízvédekezés során az önkormányzati közutakban keletkezett károk becsült összegét 72.413 E Ft-ot, valamint az önkormányzati épületekben keletkezett árvízvédekezés okozta károkat (katonák elszállásolása) 12.203 E Ft-ot. A megyei keretből az árvízi védekezés költségét teljes összegben átutalták, azonban a közutak és az önkormányzati ingatlanokban keletkezett károkra benyújtott összesen 84.616 E Ft még nem került kiutalásra. A Polgármesteri Hivatal I-III. negyedéves működési kiadásainak teljesítése a módosított előirányzathoz viszonyítva 82,79 %, melyet az alábbi táblázat szemléltet. Adatok E Ft-ban Megnevezés Módosított előirányzat Teljesítés % Személyi juttatás 295.424 224.988 76,16 Járulékok 94.407 73.738 78,11 Dologi kiadás 277.119 253.421 91,45 Működési kiadás össz. 666.950 552.147 82,79 Az egyes kiadások alakulását az alábbiak jellemzik: A kiemelt előirányzatoknál a személyi juttatás teljesítése 76,16 %. A január hóban kifizetett egyhavi külön juttatás (13. havi jutt.), a 2006. április 01-től jogszabályi alapon bevezetett bérfejlesztés és az időszaki közmunka, illetve közhasznú foglalkoztatás, valamint a rendkívüli helyzet miatti árvízi védekezésnél foglalkoztatott közmunkások miatt nem lehet időarányos teljesítést elemezni. Évvégére kitekintve a személyi juttatásoknál minimális megtakarítás várható. 2005. dec. 01-től 2006. máj.31-ig 48 fő regisztrált munkanélküli foglalkoztatását az FMM által kiírt pályázati program keretében valósította meg önkormányzatunk. A program 20.916 E Ft kiadással teljesült. A pályázat elszámolása befejeződött. A Polgármesteri tisztség megszűnésével, választásával többlet kiadás jelentkezik a személyi juttatások és járulékoknál, azonban az összeg egy részének fedezetére, a tartalékok között elkülönítésre került 3. 696 E Ft, és a hiányzó 3.354 E Ft forrása pedig a többletbevétel terhére, illetve személyi juttatás megtakarításból kerül elszámolásra. A járulékok teljesítésénél figyelembe kell venni a jogszabályi változást, miszerint az egészségügyi hozzájárulás összegét 2006. november 01.-től nem törölték el. A 2006. évi költségvetési rendeletünkből hiányzik egy havi EHO összege, a november hóra esedékes, 280 E Ft. A dologi kiadás teljesítése meghaladja a tervezett összeget, a teljesítés a módosított előirányzathoz 91,45 %. Oka: a Polgármesteri Hivatalnál a vízkárelhárítás szakfeladaton a dologi kiadások teljesítése 76.188 E Ft a 44.900 E Ft összegű módosított előirányzattal szemben.

2006. szeptember hónapban Vis maior tartalék támogatásból 18.882 E Ft-ot kapott önkormányzatunk a 2006. 1-3 hó belvíz elleni védekezési költségek ellentételezésére, mely összeg a következő rendeletmódosítás során kerül beépítésre a költségvetésbe. 2005. évben keletkezett belvíz károk enyhítésére önkormányzatunk 99.790 E Ft támogatást kapott a Vis maior keretből, mely összeget a kárfelmérés alapján a jogosultak között 2006.évben tudtunk kiosztani. A benyújtott költségszámlák alapján az érintett lakosság részére összesen 90. 144 E Ft került kiutalásra, így az állami támogatás fel nem használt összege szeptember hónapban (9 646 E Ft) a vízkárelhárítás szakfeladaton a dologi kiadások között egyéb befizetési kötelezettség teljesítése címen került teljesítésre. Előirányzata a következő rendeletmódosításkor kerül beépítésre a költségvetési rendeletbe. Az energiaköltségek között a Polgármesteri Hivatalnál és a hozzá tarozó szakfeladaton működő intézményeknél a gázenergia költségek teljesítése magas, 82,83 %-os a módosított előirányzathoz képest, mely az energiaár változásának, az Áfa kulcs 15-ről 20%-ra való emelkedésének és az év eleji kedvezőtlen időjárás miatti gázdíj többletkiadásnak tudható be, melynek központi ellentételezésére jelenlegi információ alapján nincsen mód. A többlet kiadás forrását az önkormányzatnak kell megteremteni. Az Adó és Pénzügyi Osztály által bírósági végrehajtásra adott követelésekkel kapcsolatban 682 E Ft összegű megelőlegezett végrehajtási, eljárási költségelőleget fizettünk ki a végrehajtónak, mely a sikeres behajtás során megtérül. A végrehajtási eljárás hosszadalmassága és időigényessége miatt sok esetben több év múlva térül meg a megelőlegezett költség. Az egyéb befizetési kötelezettségek között előirányzatban, és teljesítésben is szerepel a Liget Fürdő beruházás Áfa visszaigénylés miatti 16. 696 E. Ft. pályázati támogatási összeg visszafizetése. A város és községgazdálkodás és a parkgondozási szakfeladaton a dologi kiadások teljesítése 70,20 %. A működési célú pénzeszköz átadások között megjelenő tételek az alábbiak: Lapkiadás 602 E Ft Katona József Művelődési Ház 4.817 E Ft Orvosi ügyelet 4.530 E Ft DÓMUSZ BUSZ Kft 1.850 E Ft Települési hulladékkezelés 43.861 E.Ft. Az átadott pénzeszközök (helyi közművelődési feladatra, települési hulladékkezelésre, lapkiadásra stb.) teljesítése időarányosan alakult. Az óvodák esetében a működési célú pénzeszközátadás teljesítése 28.584 E Ft, melynek aránya 69,42 %. Indoka, hogy a költségvetésben a férőhelyekre terveztük meg az önkormányzati támogatás összegét, amely a gyakorlatban a tényleges létszám alapján kerül kiutalásra. A Liget Fürdő az 50.000 E Ft előirányzatból 2006. szeptember 30-ig 36.717 E Ft-ot használt fel, a teljesítés 73,43 %. A Városi Gondozási Központ előző évről áthúzódó PHARE pályázat saját erős részének összege 963 E Ft. A Vasút tisztasági közmunka program -hoz 720. E Ft- ot biztosítottunk. Az FMM által támogatott közmunka programra 13.177 E Ft vissza nem térítendő támogatást kaptunk. A pályázat kötelező önrészét, 7.739 E Ft-ot a szervezett közcélú foglalkoztatásra kapott kötött normatív támogatásból kellett biztosítani. Az árvíz védekezés következtében a megrongálódott földutak helyreállítására 500 E Ft támogatást kaptunk az FVM irányító szervezetétől. HEFOP pályázati pénz előleg összege 1.531 E Ft. Felújítások: A polgármesteri Hivatalnál a tervezett felújítások elkészültek, melyből egy rész az óvoda szakfeladaton, a dologi kiadások között épület karbantartási költségként került elszámolásra. A járdák felújítása folyamatban van. Fejlesztési és egyéb kiadások: A Polgármesteri Hivatalnál a beruházások 327.309 E Ft értékben, azaz 67,13 %-ban teljesültek. A tervezett beruházások közül még nem kezdődött el a termálkút beruházás beüzemelése, a buszmegálló áthelyezése és a Liget Fürdő parkoló építése. A Liget Fürdő csúszda- medence beruházás pályázat hiánya miatt- elmaradt. Felhalmozási célú pénzeszköz átadások: A felhalmozási célú pénzeszköz átadás 13.665 E Ft-ra teljesült, mely az első lakáshoz jutók támogatását, a 15 % közmű-visszatérítést, a Dél-Alföldi ivóvíz minőség javító programra Szeged Konzorciumnak átutalt 3.182 E Ft összeget, a Körösök Vidékéért Egyesületnek a Klein kútra történő 250 E Ft pénzeszközátadást és a Liget Fürdőnek

fejlesztési célra átutalt 1.197 E Ft-ot foglalja magába. Továbbá egy fő részére otthonteremtési támogatás kifizetésére került sor 1.021 E Ft összegben. A kölcsönök 8.462 E Ft összege az első lakáshoz jutók kölcsönét valamint a közköltséges temetéssel kapcsolatos kölcsön összegét foglalja magába. Az államháztartáson kívülre nyújtott kölcsönök közé tartozik az olyan közközköltséges temetéssel kapcsolatos kiadás, melyet az elhunyt személy hozzátartozója (anyagi és szociális helyzete miatt a temetési költségeket vállalni nem tudja, és kérte a köztemetés engedélyezését) egy összegben, vagy részletekben fizet vissza az önkormányzat részére. 2006. I-III névben a közköltséges temetéssel kapcsolatos kiadás 1.711 E Ft, a közköltséges temetés visszafizetéséből származó bevétel 1.126 E Ft. Rövid lejáratú hitelfelvétel: Rövid lejáratú hitelfelvétel előirányzata csökkent a költségvetési rendeletmódosítás során 71.000 E Ft-ról 66.000 E Ft-ra, azonban az I-III. negyedév során hitelfelvételre ténylegesen nem került sor. 2005. évben 2. 970 E Ft összegű mikro hitel (30 E Ft összegű szerződéskötési díj feltétellel) felvétele történt a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál, mivel a Tanoda pályázathoz a támogatást utófinanszírozással biztosította a támogató minisztérium és a felmerült költségeket csak így tudta finanszírozni a Kisebbségi Önkormányzat. A program lezárult, a támogatáshoz az elszámolások leadása megtörtént a támogató minisztérium felé, az utolsó támogatási összeg kiutalását követően kerül visszafizetésre a felvett hitel összege. A finanszírozás kiadásai és bevételeinél az átfutó, függő tételek teljesítési adatai jelennek meg. Az önálló intézmények 2006. I-III negyedévre vonatkozó szöveges beszámolóját mellékelten csatoljuk. Gyomaendrőd Város Önkormányzat gazdasági helyzetének várható alakulása 2006. év végéig. Az év hátralévő időszakában további fontos feladat, hogy a költségvetésben jelenleg előirányzott forrás hiány többletbevétellel, vagy kiadás megtakarítással megszűnjön. A jelenlegi forráshiány összege 66.000 E Ft. A jelenleg rendelkezésre álló adatok és információk alapján várhatóan a következők szerint módosulhat a tervezett hiány összege: 2006. évre kiadás csökkenés várható a fejlesztési kiadásoknál: Polgármesteri Hivatalnál 2007. évre áthúzódó fejlesztési kiadások Adatok E Ft-ban Megnevezés Módosított ei. Teljesítés Áthúzódó 2007. évre Kerékpár út beruházás 25.000 8.356 16.644 Liget Fürdő csúszda és medence beruh. 7.500 7.500 Liget Fürdő parkoló építése * 13.000 13.000 Termálkút beruházás beüzemelése 17.000 17.000 Buszmegálló áthelyezés 3.000 3.000 összesen 65.500 8.356 57.144 *Megjegyzés: A Liget Fürdő parkoló beruházásnál a 13.000 E Ft kiadással szemben 5.200 E Ft pályázati pénz a bevételek között került megtervezésre. A költségvetés egyensúlyi helyzetét a többletbevételek javítják. Adatok E Ft-ban Megnevezés Többletbevétel ENCI ingatlan értékesítése 21.000 A 2005. évi költségvetésről szóló 16.006 2004. évi CXXXV.tv 4.sz mell. jövkül mérs.évvégi elsz miatt. Kiegészítés Tulajdonosi hitel visszafizetés 15.000 Gyomaszolg Ipari Park DÉGÁZ Zrt. Gázelosztó ért. bev. 16.667 Többlet adóbevétel 20.530 Összesen 89.230 Megjegyzés : Az ENCI értékesítés és a DÉGÁZ bevétel nettó adatok.

Adónem Tervezett bevétel 2006. (E forint) Várható adóbevételek még 2006. december 31-ig Beszedett adó összege Teljesítés %-os (E forint) meghatározásban 2006. szeptember 30-án Várható bevétel december 31-ig (E forint) Építményadó 10000 10347 103,47 % 1000 Telekadó 2100 2259 107,57 % 500 Magánszemélyek 20000 15035 75,175 % 1000 kommunális adója Idegenforgalmi adó 3500 4424 126,4 % 500 Iparűzési adó 150000 135721 90,48 % 20000 Gépjárműadó 46000 46187 100,4 % 4000 Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója 650 2 0,3 % 600 összesen 232250 213975 92,1313 % 27600 Pótlék 0 2766-2000 Bírság 0 363-300 Egyéb tartozás 0 4776 1000 összesen 0 7905-3300 Évvégéig a várható adóbevételek meghaladják a tervezettet 20. 530 E Ft összeggel. Várható bevétel kiesések: A 2006.évi költségvetésben tervezett bevételeknél a lakossági érdekeltségi hozzájárulás (útépítésre) kivetéseknél 5.000 E Ft előirányzat csökkenést kell eszközölni, mivel a tényleges kivetések kevesebb összeggel jelentek meg. A 20.000 E Ft tervezett iparűzési adó többletbevétel év végi elszámoláskor adóerő képesség növelést eredményez, amely a normatív támogatás (Szja) elszámolása során támogatás csökkenést von maga után. Bevétel kiesés várható a beköltözési hozzájárulás előirányzott 33.100 E Ft összegből, jelen állapot szerint 58,76 % a befizetés aránya. (19.450 E Ft.) Ez a bevétel kiesés érinti a Városi Gondozási Központ költségvetését, továbbá a polgármesteri hivatalnál megtervezett Öregszőlői Idősek otthona beruházásra forrásként ez a bevétel került meghatározásra a költségvetésben. 2005.évben a Mirhóháti úton megépült emelt szintű ellátást biztosító idősek otthonának szintén a beköltözési hozzájárulás volt az egyik forrása, melyből 2006.évre áthúzódott 7.165 E Ft összeg, melyet 2006,.évben kellett volna teljesíteni az intézménynek. Ez az összeget sem tudja ebben az évben teljesíteni az intézmény. A költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében a kimutatott 66.000 E Ft összegű hiány további csökkentésére van szükség, ami folyamatos költségvetés felülvizsgálást és figyelemmel kísérést igényel. Fel kell tárni mindazon lehetőségeket, amelyek bevételi többlettel, vagy kiadás megtakarítással járnak. Az év hátralévő időszaka szigorú takarékos gazdálkodást kell, hogy tükrözzön. Az önálló intézmények beszámolóiból kitűnik, hogy év végéig a gazdálkodásukhoz, a költségvetésükben rendelkezésre állnak a források, a folyamatos működést az intézményvezetés elmondása szerint biztosítani tudja. A Városi Gondozási Központ a mellékletben foglalt beszámolóban jelezte, hogy az intézmény működése a jelenleg rendelkezésre álló költségvetési forrásokból nem biztosított, számítása szerint év végéig várhatóan az intézménynek 16.593 E Ft többlettámogatásra lesz szüksége, melyből a személyi juttatás és járulék összege 10.535 E Ft. A Városi Gondozási Központ Várfi András polgármester úr kérésére elkészítette az I-III. negyedéves beszámolójában jelzett 16.593 E Ft hiány kiegészítő szakmai értékelőjét. A Pénzügyi Osztály költségvetési ügyekkel foglalkozó csoportja áttekintette az értékelést és az alábbi észrevételeket teszi: Az intézmény által kidolgozott költségvetési koncepció 369.219 E Ft összegű bevétellel, 390.481 E Ft kiadással, valamint 21.262 E Ft önkormányzati támogatási igénnyel számolt. Az intézmény a szakmai értékelésében arra hivatkozott, hogy az elfogadott költségvetésében 7.500 E Ft önkormányzati kiegészítő támogatást kapott a 21.262 E Ft támogatási igénnyel szemben.

A 2006. február 3-án megtartott koncepció egyeztető tárgyaláson az intézmény részére 7.500 E Ft működési támogatás került megállapításra annak a ténynek az ismeretében, hogy a februári normatíva pótfelmérés során lehívásra kerülő 8.696 E Ft plusz normatíva összegét a Gondozási Központ év közben megkapja. Az egyeztetés során a 21.262 E Ft hiány (önkormányzati támogatási igény) csökkent a 8.696 E Ft többlet normatív támogatás összegével, mely a saját bevételek közé beépítésre került. Az igényelt támogatás összege 12.566 E Ft-ra módosult. Az egyeztető tárgyalás során további hiány-csökkentés, hogy a személyi juttatások és járulékok főösszege 5.066 E Ft-tal került csökkentésre, így a záró tárgyalás eredményeként az önkormányzat 7.500 E Ft működési támogatást biztosított a Gondozási Központnak, melyet az intézmény vezetője elfogadott. A februári egyeztető tárgyaláson az intézményvezető elmondta, hogy 2006. évben 144 főről 140 főre szeretné csökkenteni a dolgozói létszámot, ha Öregszőlőbe megkapják a működési engedélyt, akkor is ezzel a létszámmal kívánja megoldani az ápolást. Jelenleg a tervezett létszámcsökkentés a tényleges adatok alapján nem mutatható ki. Az első rendeletmódosítás alkalmával az intézmény további többletnormatívára vált jogosulttá, melyet teljes egészében a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordított. A személyi juttatások emelése mögött sem feladatnövekedés, sem dolgozói létszámnövekedés nem áll. Az intézmény 2006. évi költségvetése a koncepcióhoz képest az alábbiak szerint alakult: Megnevezés Koncepció Eredeti ei. Módosított ei. Bevételek Saját bevételek 171053 179749 164948 Szobaeladás 10000 Előző évi pályázati pénz 500 Normatív támogatás 195666 195666 208517 Működési önkorm.tám. 21262 7500 7500 Fejlesztési önkorm.tám. 2500 2500 2500 Bevételek összesen 390481 385415 393965 Kiadások Bér és járulék 267670 262604 268977 Dologi kiadás 120311 120311 122488 Fejlesztési kiadás 2500 2500 2500 Kiadások összesen 390481 385415 393965 A táblázat adatai jól mutatják, hogy az intézmény részére átadásra került az év közben igényelt többlet normatív támogatás összege, mely egyrészt a normatíva összegének emelkedéséből, másrészt az ellátotti létszám növekedéséből, illetve összetételének kedvező változásából adódik. Ez azonban feladat növekedéssel nem járt, amely azt jelenti, hogy a pluszként kapott normatív támogatást az intézmény saját működési kiadásaira fordíthatta. A bér és járulékok tekintetében a koncepcióhoz képest nem történt elvonás az intézménytől, a teljesítési adatok azonban jóval meghaladják az időarányos módosított előirányzat összegét. A pénzügyi osztály számításai alapján - melyet a POLISZ könyvelési rendszer biztosított - a tényleges béreket tételesen vizsgálva megállapítható, hogy a túllépés az alapilletményeknél jelentkezik. 1-9 hó telj. 3 hó várh.kiad. Alapilletmény Mód.ei. Teljes munkaidőben fogl.-ak rendszeres szem.jutt. 144145 113933 33816 Részmunkaidőben fogl.-ak rendszeres szem.jutt. 4106 7063 2739 Többlet Hiány Felmentett munkaváll.-nak kifizetett jutt. 1222 Összes alapilletmény 148251 122218 36555 10522 Az alapilletményeknél az 1-9. hó teljesítéseit figyelembe véve 2006. évre 26.033 E Ft fel nem használt bér áll az intézmény rendelkezésére. A várható kiadásokat megvizsgálva a Gondozási Központnak alapilletmény címen 36.000 E Ft körüli összeget kell kifizetnie. A várható hiány kb. 10.000 E Ft. A pótlékok és az egyéb munkavégzéshez kapcsolódó juttatások (készenléti, ügyeleti, helyettesítési díjak) együttes vizsgálatánál nem állapítható meg túllépés.

Az intézmény beszámolójából, illetve a kiegészítő szakmai értékeléséből nem állapítható meg a 16.593 E Ft várható hiány tényleges oka. A Városi Gondozási Központ többlet támogatási igényét felül kell vizsgáltatni, a személyi juttatások és járulékok tényleges alakulását és a megtervezett kiadásokat összevetve meg kell állapítani, hogy mi okozza a nagy összegű hiányt, a terven felül történt kifizetések tételesen miből adódnak. Az év hátralévő időszakára vonatkozóan számításokat kell végezni, hogy milyen összegű kifizetések várhatók. Az intézménynek intézkedési tervet kell kidolgozni a hátralévő időszakra vonatkozóan, a kiadások területén takarékossági intézkedést kell hoznia a többletköltségek csökkentése érdekében. A beköltözési hozzájárulás vizsgálatakor az intézmény részéről megállapításra került, hogy az éves vállalt 33. 100 E Ft-ból 19. 450 E Ft teljesült szeptember 30-ig. Továbbiakban a 2005. évről áthúzódó 7. 165 E Ft beköltözési hozzájárulás befizetést nem tudja 2006. évben teljesíteni, kéri annak átütemezését 2007. évre, mely azt jelenti, hogy ezt a bevételi kiesést az önkormányzatnak más bevételi forrásból kell biztosítania. A Bizottság elnökökből álló munkacsoport és a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, és az alábbi határozati javaslatot terjeszti a T. Képviselő-testület elé: Határozati javaslat: 1. / Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat I- III. negyedévi beszámolóját elfogadja. 2. / Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Városi Gondozási Központ vonatkozásában a forrás hiány kivizsgálására független könyvvizsgáló megbízását rendeli el. Határidő: azonnal, illetve 2006. november 30. Felelős: Várfi András polgármester Gyomaendrőd, 2006. október 26. Vass Ignác s.k. Biz. elnök

Kis Bálint Általános Iskola 5500 Gyomaendrőd, Fő út 181. : 06-66/386-006; Fax/ : 06-66/386-016 E-mail: igazgato@ kisb-gyomae.sulinet.hu OM azonosító: 028297 Ikt.szám:../2006 Ügyintéző: Kondor Ildikó Tárgy: Költségvetés alakulásának vizsgálata KÖLTSÉGVETÉS ALAKULÁSÁNAK BEMUTATÁSA 2006. SZEPTEMBER 30-IG I. Működési támogatás alakulásának bemutatása a főbb előirányzatok alakulásán keresztül 1.Működési támogatás alakulása 01.01.- 09.30-ig igénybe vett költségvetési támogatás 200.774.576 Ft - szeptember havi nettó bér - 7.477.828 Ft - 01.01.-09.30-ig intézményi felhalmozási kiadás - 1.766.431 Ft Tényleges működési támogatás 191.530.317 Ft Időarányos működési támogatás 245.761.000 Ft :12 hó*9 hó = 184.320.750 Ft Túlfinanszírozás összege: 7.209.576 Ft (7210eFt) A látszólagos túlfinanszírozás oka, hogy a következőkben felsorolt tételek előirányzata nem szerepel a 2006. évi költségvetésben, azonban a teljesítésük már megtörtént. Ezért a következő Képviselő Testületi rendelet keretében - előirányzat módosításkor pótelőirányzatként jelennek meg. Az egyéb üzemeltetési szolgáltatásokat 38 eft terhel, mely a 3. és 4. osztályos tanulók 2006.május havi fürdő belépő díjából adódik. 1 Személyi juttatások esetében o A 2006. évi költségvetésben nem szerepel a Képviselő-testület rendelete 2 által meghatározott létszámleépítés következtében, az ezzel kapcsolatos valamennyi illetmény kifizetés. Ezáltal 2006. júniusában a 3 felmentett pedagógusnak kifizetett szabadságmegváltás, felmentési illetmény és végkielégítés, valamint ebből 2 felmentett pedagógust illető jubileumi jutalom nem szerepel az eredeti költségvetésben. Ezért a személyi jellegű juttatásokat 7.517 eft, és ennek függvényében a munkaadókat terhelő járulékokat 2.405 eft előirányzat nélküli összeg terhel. (Összesen: 9922 eft) o Továbbá a 2006-os költségvetés terhére kifizetésre került 1.357 eft járulékokkal növelt összegben a 2004-ben megszűnt és 2005-ben felvett új közalkalmazottakat illető 13.havi illetmény kifizetés. 3 (Ez szintén nem szerepel az éves költségvetésben.). Összességében az alulfinanszírozás összege 4.107 eft, mely a következő pontokban kerül részletezésre. 2. Főbb előirányzatok alakulása 1 A Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft 2006. márciusában küldött szerződésében meghatározott díj ellenében nyújtja továbbra az eddigi ingyenes szolgáltatását, így az eredeti költségvetésben nem kerülhetett tervezésre 2 Gyomaendrőd Város Képviselő- testületének 3/2006.(II.27.) KT számú rendeletének 12 -ának 2.pontjában meghatározott. 3 A Magyar Köztársaság 2004.évi költségvetésről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 2005.évi CXVIII törvénnyel biztosított, a 13. havi illetményre vonatkozó szabályokról és a kifizetés rendjéről szóló törvény 34., 36. és 38. -a értelmében 2006. januárjában került kifizetésre.

2.1 Személyi jellegű juttatások és munkaadókat terhelő járulékok alakulása A személyi jellegű juttatások 01.01.-09.30.-ig történt időarányos teljesítése (mely teljesítés magába foglalja a fentiekben említett 13.havi kifizetést és a létszámleépítéssel kapcsolatos kifizetéseket is) 79,9 %-os, azonban a várható előirányzat módosításokat figyelembe véve 75,4%-ra csökken ez az arány. A személyi jellegű juttatásokkal egyenesen arányosan változott a munkaadókat terhelő járulékok összege is, mely módosításokat figyelembe véve időarányosan 75,1%-ot jelent. 2.2 Dologi kiadások alakulása A fent említett alulfinanszírozás a dologi kiadásokkal hozható főként összefüggésbe. A különféle dologi kiadások időarányos előirányzatához képest 964 eft-tal marad el, (pl.a IV. negyedévben várható kötelező alkalmassági vizsgálat miatt) A készletbeszerzések között is összességében elmaradás tapasztalható (megközelítőleg 1.100 eft összegben), melyet több tétel eredményez: például a munkaruha beszerzés összes kiadása az utolsó negyedévben jelentkezik, továbbá az egyéb készlet és árubeszerzés esetében is elmaradás jelentkezik az időarányoshoz képest. A karbantartási, felújítási munkálatok keretében megtörtént a költségvetésben szereplő kerékpártároló helyének kialakítása 1.500 eft összegben (felhalmozási felújítási munkálatok közé tervezve), továbbá a balesetveszély elhárítása érdekében a Fő úti épületegységnél a térburkolat elkészítése 2.800 eft-ért. Ez utóbbi összeget a felújítási, felhalmozási kiadásból megmaradó, fel nem használt 993 eft-ból, valamint a dologi kiadásokból átcsoportosítandó 1.807 eft-ból kerül kiegyenlítésre. Ennek hatására ténylegesen 2.300 eft-tal alulfinanszírozott az iskola. 2.3 Bevételek alakulása Az intézmény bevételeinek alakulása jónak minősíthető, bár az időarányoshoz képest jelentős eltérést nem mutat. Szeptember 30-ig összesen 11.709 eft bevételünk keletkezett, mely 185 eft-tal haladja meg az időarányos előirányzatot. Az ÁFA törvény változása, az arányosítás megszűntetése miatt az I. és II. negyedévben is visszaigényelhető ÁFA keletkezett 749 eft összegben, A felnőtt étkeztetésből adódó térítési díj, már meghaladta az egész évre tervezett díjbevételt 33 eft-tal, ennek hatására időarányosan 214 eft-tal több keletkezett. Azonban a diák étkeztetésből adódó intézményi ellátási díjak elmaradtak a tervezettől megközelítőleg 780 eft-tal, mely egyrészt indokolható a késedelmesen fizető szülők miatti bevételkieséssel, másrészt a tanulók létszámának csökkenésével. 2.4 Összegzés Összességében a várható előirányzat módosításokat is figyelembe véve az intézmény egész éves gazdálkodására vetítve nincs sem alulfinanszírozás, sem túlfinanszírozás. II. Kitekintés az év végéig felmerülő kiadásokra illetve bevételekre Személyi juttatások esetében a következő hónapokban kerül sor a többlet munkavégzésért járó (kötött felhasználású) minőségi kereset kiegészítés fennmaradó részének folyamatos kifizetése a team tagok részére (2.034 eft), a következő negyedévre járó étkezési hozzájárulás kifizetésére (918eFt), pedagógusok szeptemberi, októberi túlórájának, helyettesítési díjának, betegszabadságának kifizetése, az kötelező alapilletmények, kötelező pótlékok, valamint megbízási díjak kifizetése. A munkaadókat terhelő járulékok a kifizetések arányában fog növekedni. A még várható személyi jellegű juttatások és munkaadókat terhelő járulékok összege éppen annyinak várható, mint az 1 pontban részletezett szükséges előirányzat módosítással növelt 2006-os költségvetésben tervezett előirányzat. Dologi kiadások esetében meghatározó jelentőségű lesz az előre nem látható, időjárástól függő energia költségek alakulása. A karbantartással, kisjavítással kapcsolatos munkálatok díjai teljes mértékben kiegyenlítésre kerülnek.

Bevételek további növekedése várható, az ÁFA visszaigénylés és a felnőtt étkezőkből adódó térítési díj bevétel miatt. Fontos jelentőséggel bír a költségvetés alakulásánál a különböző pályázatokon nyert összegek, melyek előirányzat módosítás következtében működési célú pénzeszközeinek növeli. Békés Megyei Közoktatási Alapítványtól nyert és felhasználásra került 834 eft, valamint a nemrégiben nyert, még felhasználásra nem kerülő 568 eft, Tempus Közalapítványtól nyert 520 eft, mely felhasználásra került, Továbbá a 3 éven átívelő, 18.000 eft-os Európai Uniós, HEFOP 3.1.3 pályázatból eddig megkapott 4.500 eft, melyből eddig csupán 466 eft került felhasználásra, a további felhasználás október hónapban realizálódik, illetve folyamatosan a leadott 824/2006 iktatószámmal ellátott felhasználási ütemtervnek megfelelően. Gyomaendrőd, 2006. október 10. Fülöp Istvánné igazgató

RÓZSAHEGYI KÁLMÁN KISTÉRSÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5502 GYOMAENDRŐD Népliget u. 2. Tel.: 66-386 596 E-mail: rozsahegyi@gyomaendrod.hu Ikt. szám: III-946/2006 Tárgy: költségvetés alakulása Ügyintéző: Herter Róza GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Tóthné Gál Julianna 5500 Gyomaendrőd Szabadság tér 1. Tisztelt Cím! I. A TÁMOGATÁS ALAKULÁSA INTÉZMÉNYÜNKNÉL 2006. 09. 30-IG: Megnevezés Előirányzat (E Ft) Teljesítés (E Ft) Működési támogatás 268 201 Kiutalt támogatás 225 406 Szeptember havi nettó bér -9 219 Felhalmozási kiadások -4 917 Korrigált előirányzat és teljesítés 201 151 211 270 Különbözet: túlfinanszírozás 10 119 A működési támogatás módosított előirányzatának összege 268 201 ezer forint. az összeg 2006. szeptember 30-ig terjedő időszakra jutó arányos része: 201 151 ezer forint. A kiutalt támogatás összege az időszakra vonatkozóan 225 406 ezer forint. A szeptember havi nettó bér illetve a felhalmozási kiadás teljesülésének összege, mint korrekciós tényezők kerülnek levonásba a valós kép megteremtése érdekében. A túlfinanszírozás összege: 10 119 ezer forint. I.1 A TÚLFINANSZÍROZÁS INDOKLÁSA: A túlfinanszírozást eredményező jelentős befolyásoló tényező a telephelyek át nem utalt önkormányzati kiegészítésének összevont egyenlege: 1 047 ezer forint, valamint a telephelyek kiadásaként szeptember hónapban jelentkező hóközi kifizetések (két fő felmentési időre szóló bére, illetve egy fő 13. havi időarányos illetménye, továbbá egy fő augusztusi időarányos munkabére) szeptember hónapban kiegyenlített nettó összege: 1 410 ezer forint. További tényező a PHARE pályázat utolsó ütemeként kifizetésre kerülő személyi- és dologi kiadások összege 1 010 ezer forint, mely kiadásokra a támogatás utófinanszírozás keretében valósul meg, ami várhatóan az év végén fog teljesülni. A 2006. évben kezdődő HEFOP 2.1.5, illetve a HEFOP 2.1.6 pályázatok miatt az Intézmény főszámlájáról 1 900 ezer forint került átvezetésre az Intézmény -pályázati követelményként megnyitott- elkülönített bankszámláira. Utóbb említett pályázatok pénzügyi támogatásai szintén utófinanszírozás keretében valósulnak meg, melyek először várhatóan 2007-ben fognak jelentkezni. Az év során kisértékű tárgyi eszközök kerültek beszerzésre, melyek felhalmozási kiadásként kerültek megtervezésre, így ezen beszerzések összege 1 370 ezer forint is csökkenti a túlfinanszírozás összegét. A 13. havi illetmények kifizetésének utolsó negyedévre jutó arányos összege (3 031 ezer forint) torzítóan hat a támogatás alakulásának eredményére, tehát az időarányos összeg a túlfinanszírozás mértékét csökkenti. I.2 A MŰKÖDÉS IDŐARÁNYOS PÉNZÜGYI ELEMZÉSE I.2.1 KIADÁSOK ALAKULÁSA A személyi juttatások teljesülése összességében 75,71 %, így a teljesítés időarányosan a tervhez igazodik. A jubileumi jutalmak kifizetésre kerültek, a felmentési időre szóló bér kifizetése is a terv szerint történt. A kiemelkedő munkavégzésért járó kereset-kiegészítés címén járó összeg eseti része kifizetésre került. A munkaadót terhelő járulékok teljesülése a személyi juttatások teljesüléséhez igazodik (74,42 %).

A dologi kiadások esetében 74,07 %-os teljesítés jelenik meg. A teljesítés mutatóját kedvezőtlenül befolyásolja a szolgáltatások teljesítés mutatója (79,04 %), mely magában foglalja a gázenergia-szolgáltatás díjainak kifizetésre irányuló teljesítést, mely 94,90 %. A magas érték az év elején a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elhúzódó fűtési szezon következménye. A karbantartás, kisjavítási szolgáltatások teljesítése 115,78 %, amit az előre nem tervezett parketta javítás költségei eredményeztek. A szolgáltatás igénybevételét a padlóburkolat balesetveszélyessége tette szükségessé. I.2.2 BEVÉTELEK ALAKULÁSA Az intézményi működési bevételek az előirányzat 91,42 % -ában teljesültek. Ez a teljesítés időarányosan több az elvártnál, az eredményt az alkalmazottak térítési bevételeinek-, a szolgáltatások ellenértékének-, illetve a bérleti díjak bevételeinek a tervezettnél kedvezőbb alakulása, illetve a működési kiadásokkal kapcsolatos ÁFA visszatérülés eredményezte. I.3 KITEKINTÉS Figyelembe véve az eddigi kiadások és bevételek időarányos alakulását, a rendelkezésünkre álló információk birtokában az Intézmény 2006. évben előreláthatólag a tervezett költségvetési keretek között tud működni. A pályázati finanszírozás (utófinanszírozás) nem a tervezettek szerint halad, így az kedvezőtlenül befolyásolhatja az év végi állapotot. Gyomaendrőd, 2006. október 10. Farkas Zoltánné igazgató

Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Gyomaendrőd A Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 1-9 havi támogatásának alakulása: Módosított előirányzat( műk.tám) 161.475 Időarányos támogatás: 121.106 e/ft Felhasznált támogatás: 124.271 Ebből le: 10. havi bér: - 4.931 Felhasznált korrigált támogatás: 119.340 Eltérés (működés 09.30.) +1766 A Kner Imre Gimnázium 1-9 havi (ia: 75%) bevételeinek és kiadásainak alakulása: Megnevezés Módosított ei Teljesítés 1-9 hó e/ft Teljesítés % Személyi juttatás 105839 82133 77,6 Munkaadót terhelő 35669 25726 72,1 járulék Készletbeszerzés 15570 10435 67,02 Szolgáltatások 11272 9681 85,89 Egyéb kül. dologi kiadás 5882 3564 60,59 Int.működési bevétel 12593 12562 99,75 Támogatás 161475 124271 76,96 Kiadások alakulása: A pénzforgalmi kimutatásból látszik, hogy az 1-9 hónap teljesítése a személyi juttatások esetében meghaladja az időarányos 75%-ot, aminek oka a kereset-kiegészítés januári kifizetése és a szakkönyv hozzájárulás. A készletbeszerzés teljesítése nem éri el a az időarányos előirányzatot, mivel egyedüli terület, ahol év közben némi takarékossággal az egyéb területek túlfinanszírozása kiegyenlíthető, mint most,amikor jelentős eltérés adódik a szolgáltatások területén, a gáz és villamos -energia áremelés és a hosszú tél miatti gázfelhasználást követően. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az energiaárak változását, és azt, hogy a fűtési szezon megkezdése előtt a gázellátás díjának előirányzata 95,38 %-ban már teljesült. A dologi kiadások közötti megtakarítást az elkövetkező fűtésszámlák kiegyenlítésére fordítjuk. Bevételek alakulása: A működési bevétel majd 100% -os teljesítése jelzi, hogy a nyári kollégiumi bérbeadás a terveink szerint teljesült, a kiadható 2 hónap alatt folyamatosan fogadtuk a csoportokat, így a bérbeadásból származó bevétel előirányzata teljesült. Szintén erre az időszakra korlátozódik a tankönyv értékesítés bevétele is. Az előirányzatnak megfelelően alakult az intézményi ellátási díj bevétel, ami 9/12 arányt vizsgálva ugyan 61% os teljesítményt mutat, de mivel a nyári 2 hónapban nincs szervezett tanulói étkezés, 6/10 arányban a teljesítés 74%-os. Kitekintés az év végéig: Az eddigi szigorú takarékosság gyakorlatát követve a kiadásokat a módosított előirányzatoknak megfelelően fogjuk teljesíteni. Ha év végéig nem történik nagyobb drasztikus árváltozás vagy előre nem várt, nagyobb kiadással járó esemény, többlettámogatási igénye nem várható az Intézménynek.

A informatikai szaktantermek fejlesztését, felszerelések pótlását, a kollégium esztétikusabbá tételét ez évben a szakképzési keretünkből bonyolítottuk le. Az év végéig még további, oktatást, segítő felszerelést, berendezést ( TV, DVD lejátszó) fogunk e keretből vásárolni. Gyomaendrőd, 2006.10.10 Csorbáné Balogh Éva Gazd. Igh

Városi Gondozási Központ 5500 Gyomaendrőd Mirhóháti u. 1-5. sz. Az Intézmény költségvetésének alakulása szeptember 30-ig A módosított előirányzat: 229.017 eft - - működési támogatás: 226.517 eft - - fejlesztési támogatás: 2.500 eft Időarányos támogatás vizsgálata I. Intézményfinanszírozás alakulása a vizsgált időszakban I.1. Fejlesztési támogatás: Terv: 2.500 eft 2000 eft Endrődi úti telephely tető átalakítás 500 eft számítógép és hozzátartozó periféria vásárlása Tény: Beszerzés: I. számítógép konfiguráció 189.000 Ft 190 II. számítógép konfiguráció 101.950 Ft 102 III. 4db fénymásoló vásárlás 513.600 Ft 513 ÖSSZESEN 805 Felújítás: IV. Toyota gépjármű felújítás 240.647 Ft 241 Összesen: 1.046 eft 41,84 % a felhasználás 2.500 eft 1.046 eft = 1.454 eft maradvány Az Endrődi úti telephelyen történő tető átalakításának a teljes kivitelezéséhez szükséges érték várhatóan 2.000 eft-ban realizálódik a Közbeszerzési munkabizottság tájékoztatása alapján a 2.000 eft 1.454 eft rendelkezésre álló összegből. - - A Toyota gépjármű műszaki állapota került veszélybe a nagy igénybevétel miatt, gumibordázata elkopott, nem karbantartható alkatrészek elkoptak 230.000 futott km-el ezért kellett felújítani soron kívül 241 eft értékben, hogy az autó élettartamát megnöveljük. - - A Bentlakásos telephelyeknél a megnövekedett nyomtatványigény kielégítése érdekében volt szükség beszerezni a 4 db fénymásolót 513 eft érékben. Az intézmény működési feltételét biztosítja mind két fejlesztési kiadás, mely nem rendelkezett költségvetési előirányzattal. I.2. Működési támogatás: Módosított előirányzat szerint: 226.517 eft éves támogatás Tényleges felhasználás: 198.318.462 Ft, 87,55 % időarányosan Felhasználható: 169.887.749 198.318.462 = 28.430.713 Ft, 12,56 % túllépés látható időarányosan Időarányosan felhasználható: 100 %: 12hó x 9hó = 74,999 ~ 75 % 87,55% - 74,99% = +12,56% -os túllépés látható 226.517 eft/12hóx9hó= 169.887.749, időarányosan felhasználható 28.430.713 Ft