Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 11 számú jegyzőkönyve (2010. JÚNIUS 17.) Rendelet: 4/2010.(VI.21.) Határozatok: 39-41/2010. Kt. hat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2 Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 17-én 15 órakor megtartott üléséről. Jelen vannak: Pap Sándor polgármester, Vas Ildikó, Tormási Zoltán, Túri István, Tóth István, Varga Imre és Hajagos Antal, Forgó Istvánné és Beke Albertné képviselők. Távol van: Kiss Ferenc képviselő. Tanácskozási joggal jelen van: Zayzon Jenőné jegyző, Kocsor Gáborné pénzügyi főtanácsos. Pap Sándor polgármester: Köszönti a Képviselő-testület nyílt ülésén megjelent képviselőket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület nyílt ülése határozatképes, mivel a megválasztott képviselők, polgármester (10 fő) közül (9) fő az ülésen megjelent. A Képviselő-testület ülését megnyitja. Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő napirendet fogadta el: N a p i r e n d : 1.) Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Pap Sándor polgármester 2.) Eötvös Iskola Buzás János Általános Iskolai tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőszerkezetének felújítására kiírt pályázat eredményhirdetése Előterjesztő: Pap Sándor polgármester 3.) Zárt ülés 4.) Egyebek 1.) Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítása Pap Sándor polgármester: A költségvetés módosításával kapcsolatos anyagot a képviselő-testület tagjai megkapták, van-e valakinek ezzel kapcsolatosan kérdése, hozzászólása? Amennyiben nincs, kéri a pénzügyi bizottság állásfoglalását. Vas Ildikó pénzügyi bizottság elnöke: A pénzügyi bizottság javasolta az önkormányzat 2010.évi költségvetés módosításának elfogadását. Pap Sándor polgármester: Szintén javasolja a képviselő-testületnek az önkormányzat 2010. évi költségvetés módosításának elfogadását.
Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotta. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-ESTÜLETÉNEK 4/2010. (VI.21.) ÖNKORMNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 2/2010.(II.18.) RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL 3 Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 91. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya a Képviselőtestületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat intézményeire terjed ki. 2. 1.) A polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes 2010. évi költségvetése a rendelet 2. -ának (2) bekezdése a következők szerint módosul. Bevételi és kiadási főösszegét ezen belül: a működési kiadást Kiadásokon belül: Személyi jellegű kiadások Munkáltatót terhelő járulék Dologi kiadások Szociálpolitikai juttatások Támogatás értékű kiadás Működési hitel visszafizetés Összesen: Tartalék Felhalmozási kiadások állapítja meg. 379.690 e/ft 384.225 e/ft 69.720 e/ft 18.733 e/ft 70.672 e/ft 16.834 e/ft 58.195 e/ft 4.181 e/ft 245.851 e/ft 7.894 e/ft 137.996 e/ft A képviselőtestület az önkormányzat engedélyezett létszámkeretét 27 főben állapítja meg. 2.) Az önkormányzat a képviselőtestület által meghatározott bevételeinek és kiadásainak részletezését az 1-3., és a 3/1. számú mellékletek tartalmazzák. 3.) Az önkormányzat megállapított bevételi és kiadási főösszegének részletezését a 4-5., 7-8. számú mellékletek tartalmazzák.
4 4.) Az önkormányzat Polgármesteri Hivatalának és a Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi működési bevételeinek bemutatását a 4. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 5.) Az önkormányzat Polgármesteri Hivatalának és a Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi működési kiadásainak bemutatását az 5. számú melléklet szerint hagyja jóvá. 6.) Az önkormányzat EU támogatással megvalósuló beruházásait a 6. számú melléklet tartalmazza. 7.) Az önkormányzat intézményeinek felhalmozási bevételeit feladatonként a 7. számú, felhalmozási kiadásait a 8/1. és a 8/2. számú melléklet tartalmazza. 3. A rendelet részét képezik a következő szabályozási tartalmú mellékletek 1. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala bevételi és kiadási előirányzat módosítása 2. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala költségvetésében szereplő nem intézményi 2010. évi bevételi és kiadási előirányzat módosítása 3. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi bevételi előirányzat módosítása 3/1. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi kiadási előirányzat módosítása 4. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2010. évi működési bevételeinek előirányzat módosítása 5. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának 2010. évi működési kiadásainak előirányzat módosítása 6. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat Európai Uniós támogatással megvalósuló 2010. évi projektek 7. sz. melléklet Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi felhalmozási bevételeinek előirányzat módosítása 8. sz. melléklet 1. Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi felhalmozási kiadásainak előirányzat módosítása 8. sz. melléklet 2. Nyárlőrinc Község Önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásainak előirányzat módosítása 4. Záró rendelkezések Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. ***
1. sz. melléklet /2010.(..) önkormányzati rendelethez NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA 2010. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA CÍM NÉV Nyárlőrinc Községi Önkormányzat ALCÍM NÉV Polgármesteri Hivatal ELŐÍR.CSOP.N ÉV Működési bevétel KIEMELT ELŐIR. NEVE EREDETI ELŐIR. E/Ft. VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT Intézményi működési bevétel 12 722 0 12 722 Értékpapír értékesítés 5 000 0 5 000 Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 120 236 0 120 236 Pénzmaradvány 7 298 0 7 298 BEVÉTELEK ÖSSZESEN: 145 256 0 145 256 KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA CÍM NÉV ALCÍM NÉV ELŐÍR.CSOP.N ÉV KIEMELT ELŐIR. NEVE EREDETI ELŐIR. E/Ft. VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Működési kiadás Személyi juttatások 44 321 478 44 799 Munkaadókat terhelő járulék 10 600 129 10 729 Dologi kiadások 29 920 0 29 920 Támogatás értékű kiadás 56 475 0 56 475 Hitel visszafizetés 4 181 0 4 181 Tartalék 7 894 0 7 894 Felhalmozási kiadások 137 996 0 137 996 KIADÁSOK ÖSSZESEN: 291 387 607 291 994 Engedélyezett létszám: jegyző:1 fő köztisztviselő:8 fő polgármester: 1 fő ügykezelő: 1 fő egyéb: 2 fő alpolgármester 1 fő társadalmi
2. sz. melléklet /2010.(..) önkormányzati rendelethez NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI 2010. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATA MÓDOSÍTÁSA CÍM NÉV Nyárlőrinc Községi Önkormányzat ALCÍM NÉV ELŐIR.CSO P.NÉV KIEMELT ELŐIR. NEVE EREDETI ELŐIR. E/FT VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi Működési bevétel Intézményi működési bevétel 7 948 0 7 948 Önkormányzatok sajátos bevételei 141 190 0 141 190 Állami támogatás és SZJA 56 956 4 302 61 258 Támogatás értékű bevétel 18 340 0 18 573 Finanszírozási bevétel (hitel) 10 000 0 10 000 BEVÉTELEK ÖSSZESEN: 234 434 4 302 238 969 KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA CÍM NÉV ALCÍM NÉV ELŐIR.CSO P.NÉV KIEMELT ELŐIR. NEVE EREDETI ELŐIR. E/FT VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő nem intézményi Működési kiadás Személyi juttatások 24 296 625 24 921 Munkaadókat terhelő járulék 7 835 169 8 004 Dologi kiadások 40 752 0 40 752 Szociálpolitikai juttatás 13 700 3 134 16 834 Támogatás értékű kiadás 1 720 1 720 KIADÁSOK ÖSSZESEN: 88 303 3 928 92 231 Engedélyezett létszám: közalkalmazott 11 fő közhasznú 3 fő
3.sz. melléklet NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI BEVÉTELI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA BEVÉTELEK /2010.(..) önkormányzati rendelethez MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT I. IGAZGATÁSI BEVÉTELEK INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL 12 722 0 12 722 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL - - FELHALMOZÁSI BEVÉTEL 120 236 0 120 236 PÉNZMARADVÁNY 7 298 0 7 298 ÉRTÉKPAPÍR ÉRTÉKESÍTÉS 5 000 0 5 000 I. BEVÉTEL ÖSSZESEN 145 256 0 145 256 II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI BEVÉTEL INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL 7 948 0 7 948 SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTEL 141 190 0 141 190 SZJA ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁS 56 956 4 302 61 258 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL 18 340 233 18 573 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTEL 10 000 0 10 000 II. BEVÉTEL ÖSSZESEN 234 434 4 535 238 969 BEVÉTELEK ÖSSZESEN 379 690 4 535 384 225 3/1.sz.melléklet NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KIADÁSI ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA KIADÁSOK MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT I. IGAZGATÁSI KIADÁSOK SZEMÉLYI KIADÁSOK 44 321 478 44 799 MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK 10 600 129 10 729 DOLOGI KIADÁS 29 920 0 29 920 TARTALÉK 4 894 0 4 894 CÉLTARTALÉK 3 000 3 000 FELHALMOZÁSI KIADÁS 137 996 0 137 996 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS 56 475 0 56 475 MŰKÖDÉSI HITEL VISSZAFIZETÉSE 4 181 0 4 181 I. ÖSSZESEN 291 387 607 291 994 II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI KIADÁS SZEMÉLYI KIADÁS 24 296 625 24 921 MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK 7 835 169 8 004 DOLOGI KIADÁS 40 752 0 40 752 SZOC. POL. JUTTATÁS 13 700 3 134 16 834 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS 1 720 0 1 720 II. ÖSSZESEN 88 303 3 928 92 231 KIADÁSOK ÖSSZESEN 379 690 4 535 384 225
4.sz. melléklet /2010.(..) önkormányzati rendelethez NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK 2010. ÉVI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEINEK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL 12 722 0 12 722 IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉG ÖSSZESEN 12 722 0 12 722 II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI BEVÉTELEK 1. Szociális étkezés Intézményi működési bevétel 1 250 1 250 2. Veszélyes hulladék begyűjtése Intézményi működési bevétel 380 380 3. Zöldterület kezelés Támogatás értékű bevétel 600 600 4. Munkahelyi étkeztetés Intézményi működési bevétel 1 750 1 750 5. Lakóingatlan bérbeadása Sajátos működési bevétel 300 300 6. Köztemető fenntartás Intézményi működési bevétel 340 340 7. Ifjúság egészségügyi gondozás Támogatás értékű bevétel 140 140 8. Önkormányzatok elszámolásai Állami támogatás és SZJA 56 956 4 302 61 258 9. Háziorvosi szolgálat Intézményi működési bevétel 700 700 Támogatás értékű bevétel 10 000 171 10 171 10. Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Támogatás értékű bevétel 4 000 62 4 062 11. Fogorvosi alapellátás Támogatás értékű bevétel 3 600 3 600 12. Finanszírozási tevékenység Működési hitel felvét 10 000 10 000 13. Települési hulladék szállítás Intézményi működési bevétel 102 102 14. Adó kiszabása és beszedése Sajátos működési bevételek 140 850 140 850 15. Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Intézményi működési bevétel 1 873 1873 Sajátos működési bevétel 40 40
4.sz.melléklet 2. 16. Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Intézményi működési bevétel 1 178 1178 17. Folyóirat kiadás Intézményi működési bevétel 375 375 ÖSSZESEN 1-17 INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 7 948 0 7 948 SAJÁTOS MŰK. BEV. 141 190 0 141 190 ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÉS SZJA 56 956 4 302 61 258 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL 18 340 233 18 573 MŰKÖDÉSI HITEL FELVÉTEL 10 000 0 10 000 ÖSSZESEN 234 434 4 535 238 969 MINDÖSSZESEN INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 20 670 0 20 670 SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTEL 141 190 0 141 190 ÁLLAMI TÁMOGATÁS ÉS SZJA 56 956 4 302 61 258 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL 18 340 233 18 573 MŰKÖDÉSI HITEL FELVÉTELE 10 000 0 10 000 MINDÖSSZESEN 247 156 4 535 251 691
5. sz. melléklet /2010.(..) önkormányzati rendelethez NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK 2010. ÉVI MŰKÖDÉSI KIADÁSAINAK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT LÉTSZÁM I. IGAZGATÁSI KIADÁSOK SZEMÉLYI KIADÁSOK 44 321 478 44 799 MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK 10 600 129 10 729 DOLOGI KIADÁS 29 920 0 29 920 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS 56 475 0 56 475 TARTALÉK ÉS CÉLTARTALÉK 4 894 0 4 894 CÉLTARTALÉK 3 000 3 000 MŰKÖDÉSI HITEL VISSZAFIZETÉSE 4 181 0 4 181 IGAZGATÁSI KIADÁS ÖSSZESEN 153 391 607 153 998 13 II. EGYÉB POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖLTSÉGVETÉSÉBEN SZEREPLŐ NEM INTÉZMÉNYI KIADÁS 1. Veszélyes hulladék begyűjtése Dologi kiadás 490 0 490 2. Zöldterület kezelés Személyi kiadás 3 842 147 3 989 Munkaadókat terhelő járulék 915 40 955 Dologi kiadás 2 538 0 2 538 3 3. Munkahelyi étkeztetés Dologi kiadás 1 500 0 1 500 4. Közutak üzemeltés Dologi kiadás 2 000 0 2 000 5. Lakóingatlan bérbeadása Dologi kiadás 138 0 138 6. Községgazd. szolgálat Személyi kiadás 3 568 98 3 666 Munkaadókat terh. járulék 910 27 937 Dologi kiadás 1 002 0 1 002 2 7. Köztemető fenntartása Dologi kiadás 105 0 105 8. Közvilágítás Dologi kiadás 4 700 0 4 700 9. Háziorvosi szolgálat Személyi kiadás 7 956 135 8 091 Munkaadókat terh. járulék 2 040 36 2 076 Dologi kiadás 2 554 0 2 554 10. Védőnői szolgálat Személyi kiadás 2 164 49 2 213 Munkaadókat terh. járulék 542 13 555 Dologi kiadás 1 016 0 1 016 12. Szociáis étkezés Személyi kiadás 612 24 636 Munkaadókat terh. Járulék 152 7 159 Dologi kiadás 1 298 0 1 298 Szociálpolitikai juttatás 350 0 350 3 1 1
5.sz.melléklet. 2. 13. Falugondnoki szolgáltatás Személyi kiadás 1 444 49 1 493 Munkaadókat terh. járulék 355 13 368 Dologi kiadás 1 431 0 1 431 1 14. Civil szervezetek támogatása Támogatás értékű kiadás 1 720 1720 15. Rendszeres pénzbeni ellátás Szoc.pol juttatás 6 250 3 134 9 384 Munkaadókat terh. járulék 1800 1 800 16. Eseti szociális ellátás Szociálpolitikai juttatás 5 400 0 5 400 17. Közcélú foglalkoztatás Szociálpolitikai juttatások 1 700 0 1 700 18. Telelpülési hulladék szállítás Dologi kiadás 11 900 0 11 900 19. Közművelődési intézmények működtetése Személyi kiadás 1 468 37 1505 Munkaadókat terh. Járulék 345 10 355 Dologi kiadás 4 642 0 4 642 20. Könyvtári szolgáltatások Személyi kiadás 1 368 37 1 405 Munkaadókat terh. járulék 315 10 325 Dologi kiadás 97 0 97 21. Sport létesítmények működtetése Személyi kiadás 1 474 49 1 523 Munkaadókat terh. járulék 365 13 378 Dologi kiadás 761 0 761 1 1 1 22. Folyóirat kiadás Személyi kiadás 400 0 400 Munkaadókat terhelő járulék 96 0 96 Dologi kiadás 540 0 540 23. Fogászati ellátás Dologi kiadás 4 040 4 040 ÖSSZESEN 1-23 SZEMÉLYI KIADÁSOK 24 296 625 24 921 MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK 7 835 169 8 004 DOLOGI KIADÁS 40 752 0 40 752 SZOC. POL. JUTTATÁS 13 700 3 134 16 834 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS 1720 1720 ÖSSZESEN 88 303 3 928 92 231 14 MINDÖSSZESEN SZEMÉLYI KIADÁSOK 68 617 1 103 69 720 MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉK 18 435 298 18 733 DOLOGI KIADÁS 70 672 0 70 672 SZOC. POL. JUTTATÁS 13 700 3 134 16 834 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS 58 195 0 58 195 TARTALÉK 4 894 0 4 894 CÉLTARTALÉK 3 000 3 000 MŰKÖDÉSI HITEL VISSZAFIZETÉS 4 181 0 4 181 KIADÁSOK MINDÖSSZESEN 241 694 4 535 246 229 27
6. sz. melléklet NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSSAL MEGVALÓSULÓ 2010. ÉVI PROJEKTEK /2010.(..) önkormányzati rendelethez BEVÉTELEK MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZAT SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS 26 095 26 095 RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA 10 291 10 291 BENYÚJTÁSRA KERÜLT PÁLYÁZAT KEDVEZŐ ELBÍRÁLÁSA ESETÉN INTEGRÁL KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁSA (MŰVELŐDÉSI HÁZ) 50 000 50 000 BEVÉTELEK ÖSSZESEN 76 095 76 095 KIADÁSOK RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA 12 312 12 312 SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS 38 250 38 250 INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁSA (MŰVELŐDÉSI HÁZ) 62 500 62 500 KIADÁSOK ÖSSZESEN 113 062 113 062
7.sz. melléklet /2010.(..) önkormányzati rendelethez NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI FELHALMOZÁSI BEVÉTELEINEK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT 1 KÖLCSÖNTÖRLESZTÉSEK 518 0 518 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL FELHALMOZÁSRA 1 UTAK FELÚJÍTÁSA 3 958 0 3 958 2 KERÉKPÁRÚT TERVEZÉS 697 0 697 3 RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA 10 292 0 10 292 4 TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZER KIÉPÍTÉSE 1 200 0 1 200 5 SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS 26 095 0 26 095 6 INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁS (MŰVELŐDÉSI HÁZ) 50 000 0 50 000 7 ÚT TÁMOGATÁS 774 0 774 TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ BEVÉTEL 93 016 0 93 016 FELHALMOZÁSI BEVÉTEL 1 INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉS 200 0 200 2 TELEK ÉRTÉKESÍTÉS 3 711 0 3 711 3 INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁS ÖNERŐ (MŰVELŐDÉSI HÁZ) 12 500 0 12 500 4 RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁS 10 292 0 10 292 FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN 120 237 0 120 237 8.sz melléklet 1. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI FELHALMOZÁSI KIADÁSAINAK ELŐIRÁNYZAT MÓDOSÍTÁSA SORSZÁM MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT (E/FT) VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT 1 SZÁMÍTÓGÉP BESZERZÉSE 1 000 0 1 000 2 SZENNYVÍZ-CSATORNA TERVEZÉS 38 250 0 38 250 3 LAKÁSHOZ JUTÁS TÁMOGATÁSA 1 000 0 1 000 4 KERÉKPÁRÚT TERVEZÉSI DÍJA 1 395 0 1 395 5 HITEL VISSZAFIZETÉS 11 995 0 11 995 6 FELHALMOZÁSI TÁMOGATÁS ÉRTÉKŰ KIADÁS 405 0 405 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 8.sz.melléklet 2. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI FELÚJÍTÁSI KIADÁSAINAK ELŐIRÁNYZATA 54 045 0 54 045 SORSZÁM MEGNEVEZÉS EREDETI ELŐIRÁNYZAT E/FT VÁLTOZÁS MÓDOSÍTOTT ELŐIR. E/FT 1 UTAK FELÚJÍTÁSA 6 072 0 6 072 2 3 EÖTVÖS ISKOLA AKADÁLYMENTESÍTÉS, NYÍLÁSZÁRÓ CSERE INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI TÉR FELÚJÍTÁS (MŰVELŐDÉSI HÁZ) 3 139 0 3 139 62 500 0 62 500 4 RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁS 12 240 0 12 240 FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN 83 951 0 83 951
5 2.) Eötvös Iskola Buzás János Általános Iskolai tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőszerkezetének felújítására kiírt pályázat eredményhirdetése Pap Sándor polgármester: Nyárlőrinc Község Önkormányzata az Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskolai Tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőfelújítása tárgyú nemzeti értékhatárt el nem érő építési beruházásra vonatkozó, egyszerű versenyeztetési eljárást indított. Ajánlatkérő az ajánlattételre való felhívást az ajánlatkérő közbeszerzési szabályzatának I/12. pontja szerint megküldte 3 ajánlattevő: a KEMOTECHNIK Kft., Gulyás Imre egyéni vállalkozó és a Varga-Vent Kft. ajánlattevők részére. Az ajánlattételre való felhívás szerint az ajánlatok benyújtásának határideje 2010. június 14-én 14:00 órakor járt le, amely határidő lejártáig három ajánlattevő nyújtotta be ajánlatát, amelyek a következőek: KEMOTECHNIK Kft., 5700 Gyula, Corvin u. 13., ajánlati ár 5.502.240,-Ft +Áfa, Gulyás Imre egyéni vállalkozó, 6065 Lakitelek, Móricz Zs. u. 1/D., ajánlati ár 2.560.000,-Ft +Áfa és a Varga-Vent Kft., 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 101., ajánlati ár 4.450.400,-Ft +Áfa. Megállapítást nyert, hogy a KEMOTECHNIK Kft. és a Varga-Vent Kft. ajánlata érvénytelen, mivel nem felel meg az ajánlattételre való felhívásban és dokumentációban meghatározott feltételeknek, figyelemmel arra, hogy a hiánypótlási felhívásban megállapított hiányokat az ajánlattevők a hiánypótlási felhívás ellenére sem pótolták. Ezt követően került sor az ajánlattevő pénzügyi, gazdasági és műszaki alkalmasságának igazolására kért adatok és tények alapján történő vizsgálatára az ajánlattételre való felhívás alkalmatlanná minősítési szempontok szerint. Az alkalmasnak minősített ajánlattevő érvényes ajánlatának értékelése az ajánlattételre való felhívásban megjelölt szempont, a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szerint történt. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételre való felhívásban meghatározott feltételek alapján, valamint a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szempontja szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette azaz Gulyás Imre egyéni vállalkozó. Fentiek alapján a Bíráló Bizottság javasolja Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselőtestületének, hogy Gulyás Imre egyéni vállalkozóval kössön szerződést a Sportcsarnok tetőfelújítására. Pap Sándor polgármester: Ezzel kapcsolatosan van-e a képviselő-testületnek kérdése, hozzászólása? Amennyiben nincs, javasolja, hogy a képviselő-testület Gulyás Imre egyéni vállalkozóval kösse meg a szerződést a Sportcsarnok tetőfelújítására. Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta. 39/2010. Kt. hat. Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskolai Tagintézményéhez tartozó Sportcsarnok tetőfelújítása H A T Á R O Z A T 1.) Nyárlőrinc Község Önkormányzat képviselőtestülete elhatározza
6 az Eötvös Lóránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskola tagintézményéhez tartozó sportcsarnok tetőfelújítását. 2.) A Képviselő-testület az Eötvös Loránd Napközi Otthonos Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Buzás János Általános Iskolai Tagintézményéhez tartozó sportcsarnok tetőfelújítása tárgyú nemzeti értékhatárt el nem érő építési beruházásra benyújtott ajánlatok közül, a legalacsonyabb árajánlatot adó Gulyás Imre egyéni vállalkozóval köti meg a szerződést. 3.) Gulyás Imre egyéni vállalkozó a Sportcsarnok tetőfelújítását 2.560.000,- Ft + ÁFA összesen 3.200.000,- Ft - díjazás ellenében vállalja. 4.) A felújítás fedezetére 3 millió Ft van beállítva a költségvetésbe, a többletköltséget az általános tartalék fedezi. 5.) A Képviselő-testület felkéri Pap Sándor polgármestert a szerződés megkötésére, a jegyző ellenjegyzése mellett. Felelős: Pap Sándor polgármester Zayzon Jenőné jegyző Pap Sándor polgármester a nyílt ülést berekesztette és a továbbiakban zárt ülést rendel el. A nyílt ülés az eredetileg jelen lévő polgármesterrel és 8 képviselővel, valamint a jegyzővel folytatódik: A jegyző ismerteti a zárt ülésen meghozott határozatot. 4.) Egyebek 4.1.) Művelődési Ház fűtés-korszerűsítéséhez kiviteli tervek készítése Pap Sándor polgármester: A képviselő-testület előtt is köztudott, hogy a Művelődési Ház felújítására beadott pályázaton az önkormányzat 52 millió forintot nyert. A pályázathoz a költségvetés elkészült, de az árak változása miatt jelenleg nem tudni, hogy a megnyert pénzösszeg elég-e azokhoz a munkálatokhoz, amit el szeretnénk végezni. Ebben benne van a fűtés korszerűsítése, átalakítások elvégezése, kerítés és parkoló kialakítása. A pályázatban az önkormányzat vállalta, hogy a fűtés-korszerűsítését megújuló energiával kombináltan készíti el, ami azt jelenti, hogy vagy melegvízre napkollektorokkal vagy biomasszás vegyes tüzelésű kazánnal lenne megoldva a fűtés. A fűtés-korszerűsítés kiviteli, gépészeti terveinek elkészítésére kértünk árajánlatot az ÉSK Tervezőiroda Kft-től. Az ár tartalmazza a kiviteli tervek elkészítését 350 e/ft-ért, a megújuló energia rásegítésének terveit 50 e/ft-ért valamint az opciós gáztervek elkészítését mely lehetővé teszi a gázzal történő fűtést is 100 e/ft-ért. A tervezési díj ÁFA-val együtt bruttó 625 e/ft. A teljes beruházás kivitelezésére ősszel szeretné kiírni az önkormányzat a közbeszerzési eljárást, addig a fűtés-korszerűsítés terveinek és költségvetésének el kellene készülnie.
Ehhez kéri a képviselő-testület támogatását. 7 Nyárlőrinc Község képviselő-testülete 9 (kilenc) igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta. 41/2010. Kt. hat. Az ÉSK Tervezőiroda Kft-vel megbízási szerződés megkötése H A T Á R O Z A T Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza a Művelődési Ház fűtéskorszerűsítési terveinek elkészítetését. A Képviselő-testület megbízza az ÉSK Tervezőiroda Kft-t a Művelődési Ház fűtés-korszerűsítéséhez szükséges kiviteli és gépészeti tervek, valamint a költségvetés elkészítésével. Az ÉSK Tervezőiroda Kft. a megbízást 500.000,- Ft + ÁFA összesen 625.000,- Ft díjazás ellenében vállalja. A Képviselő-testület a bekerülési összeget az általános tartalék terhére biztosítja. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a tervezési szerződés aláírására. Felelős: Pap Sándor polgármester Zayzon Jenőné jegyző 4.2.) Szolgáltatások hiánya Nyárlőrincen Forgó Istvánné: A nyárlőrinci lakosok közül többen megkeresték és érdeklődtek, hogy mikor lesz a községben fogorvos, állatorvos illetve gyógyszertár. A Lakiteleken praktizáló Dr. Mátyus János állatorvos szívesen átjönne Nyárlőrincre, amennyiben tudnának neki helyet biztosítani. Zayzon Jenőné jegyző: Az állatorvossal kapcsolatban szeretne tájékoztatást adni. Hatósági állatorvos már csak az eboltásoknál közreműködik, egyébként bárki végezhet állatorvosi tevékenységet, nincs semmiféle kötöttség. Forgó Istvánné: A községben a legnagyobb probléma, hogy közel egy hónapja nincs gyógyszertár. Pap Sándor polgármester: Mint köztudott a gyógyszerészt, Dr. Pápay Magdolnát súlyos baleset érte. A baleset nagyon rosszkor történt, mert éppen eladásra került volna a gyógyszertár, mely most függőbe maradt. Úgy tudjuk, hogy a főgyógyszerész 30 napra engedélyezte a gyógyszertár zárva tartását, de hivatalos értesítést az ügy jelenlegi állásáról még nem kaptunk. A fogorvossal kapcsolatban annyit szeretne elmondani, hogy fogorvosa a községnek van, csak át kell menni Lakitelekre. Sajnos az itteni fogorvosi rendelő felszereltsége hiányos, amennyiben valaki itt szeretne praktizálni 10-12 millió forintot kellene beruháznia, amely nem tudni mikor térülne meg. Zayzon Jenőné jegyző: A rendelőhöz az eszközök nagyon drágák, például egy használt
8 fogorvosi szék 5-6 millió forint. Esetleg lehetne pályázatot kiírni a fogorvosi rendelő üzemeltetésére, hátha lesz jelentkező. Forgó Istvánné: Köszöni a tájékoztatást, az elhangzottakat továbbítani fogja a lakosság felé. 4.3.) Jószágok tilosban történő legeltetése Forgó Istvánné: Jelezni szeretné, hogy Nyúl János nyárlőrinci lakos birkái folyamatosan lelegelik a gyöpalján a kaszálókat és az útjukba kerülő összes veteményt. Már többször próbáltak Nyúl Jánossal szót érteni és figyelmeztették, hogy más tulajdonába ne hajtsa be a jószágokat, de ezek a figyelmeztetések eredménytelenek voltak. Mit lehet ilyen esetben tenni? Zayzon Jenőné jegyző: Ez szabálysértésnek minősül, mely jegyzői hatáskör. Bejelentést kell tenni a szabálysértő ellen, melyet jó ha tanuk is igazolnak. A bejelentés után a hivatal eljár az ügyben. Amennyiben bizonyított, hogy kinek a birkái okozták a kárt, a szabálysértésen kívül kártérítés is felmerülhet. 4.4.) Temetkezés Varga Imre: Szeretné megkérdezni, hogy másik vállalkozó végezhet-e temetést a nyárlőrinci temetőben, vagy csak a jelenlegi vállalkozó? Zayzon Jenőné jegyző: Miután a jelenlegi vállalkozóval van az önkormányzatnak szerződése, így Ő a szolgáltató a sírhelyet tőle kell megvásárolni és Ők is ássák ki a sírhelyet, de temetést bármelyik másik temetkezési vállalkozóval el lehet végeztetni, akinek van engedélye. Több hozzászólás nem hangzott el, Pap Sándor polgármester megköszönte a képviselők megjelenését és a nyílt ülést berekesztette. Kmf. Pap Sándor polgármester Zayzon Jenőné jegyző