2015.05.04. (HÉTFŐ) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla A 19. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.05.04 05.08. H. N. Vesztegetés elfogadásának bűntette 2015.05.04. 08:30 Határozat hirdetés! Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 januárjában H. N. I.r. vádlottat és M. A. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntette miatt 6 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottakat előzetes mentesítésben részesítette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, súlyosabb minősítésért és a kiszabott büntetésük súlyosítása érdekében, a vádlottak és védőik felmentés érdekében fellebbeztek. A bíróság által megállapított tényállás szerint I. és II.r. vádlott a Tigáz alkalmazásában álltak. 2012 májusában a gázszolgáltató a vádlottakat küldte egy debreceni helyszínre gázmérő ellenőrzése céljából. Azt követően, hogy a vádlottak a szerelési és adminisztrációs munkákkal végeztek a lakás albérlője elpanaszolta, hogy a lakás tulajdonosával folyamatos pénzügyi vitái vannak, ezért felvetette, hogy a tulajdonostól 50.000.- Ft-ot kér arra hivatkozva, hogy ennyi pénzzel intézte el, hogy a sérült órát gázszolgáltató szerelői ne vigyék el. Miután az ajánlatot a vádlottak helyeselték, az albérlő segítséget ígért II.r. vádlott lányának hosztesz munkát biztosít, amihez iskolalátogatási igazolásra lesz szükség. Néhány nap múlva az albérlő feljelentést tett az ügyben a nyomozó hatóságnál. Ezt követően a vádlottak megjelentek az ingatlannál, ahol az albérlő átadta az 50.000.- Ft-ot a szerelőknek. A szolgálati autóval távozó vádlottakat néhány utcával távolabb igazoltatták és megtalálták a pénzt is. A vádlottak tagadták a bűncselekmény elkövetését. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/994-3339 Debreceni Ítélőtábla R. G. Hivatali visszaélés bűntette 2015.05.04. 10:00 Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2015 januárjában R.G. vádlottat folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A törvényszék a vádlottat a vele szemben emelt folytatólagosan elkövetett csalás vétségének vádja alól felmentette. A vádlottal szembeni 1 rb. folytatólagosan elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatti eljárást megszüntette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a részfelmentés miatt, míg a vádlott és védője bűncselekmény hiánya miatt felmentésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2009 és 2014 között Abod község polgármestere volt. Az ő feladata volt a településen a közcélú foglalkoztatás keretében történő munkavállalás koordinálás. 2009-ben az önkormányzat 19 főt foglalkoztatott ilyen módon. A vádlott a munkavállalók közül 6 személy részére úgy határozta meg a feladatokat, hogy annak során a saját tulajdonában álló tanyai erődterületen saját 1
részére fát pakoltatott, illetve szállíttatott be részben az önkormányzat, részben pedig saját ingatlanára. Ezen túlmenően a közcélú munkásokat tritikálé kézi vetésére alkalmazott olyan ingatlanokon, amelyek nem voltak az önkormányzat tulajdonában, illetve amelyekre az önkormányzatnak haszonbérleti szerződése sem volt. Ezek a munkavégzések a jelenléti íven és annak mellékletében nem lettek rögzítve, a dolgozók azonban az egyébként járó munkabért megkapták. A vádlott a munkabér folyósítása során megtévesztő módon járt el. A fizetés elszámolásakor valótlan tartalmú jelenléti ív és munkajegyzék alapján nyújtott be igénylést a Magyar Állam által folyósított támogatás elszámolását végző Magyar Államkincstárhoz. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/994-3339 Debreceni Ítélőtábla J. D. + 10 fő Kábítószerrel visszaélés bűntette 2015.05.04.és 2015.05.13. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 januárjában J. D. I.r., T. G. II.r., N. A. III.r., F. S. IV.r., B. J. V.r., K. P. VII.r., T. S. VIII.r., B. L. D. IX.r., V. Zs. X.r., P. J. XI.r., K. J. XII.r., vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében. J. K. VI.r. vádlottat 2 rb visszaélés kábítószerrel vétségében, Sz. I. XIII.r. vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettében, G. Gy. XIV.r. és N. J. XV.r. vádlottat visszaélés kábítószerrel vétségében találta bűnösnek a bíróság. Ezért a törvényszék I.r. vádlottat 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra, II.r. vádlottat 5 év fegyházbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. III.r. vádlottat 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, IV.r. vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. V.r. vádlottat 4 év fegyházbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra, VI.r. vádlottat végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett 5 hónap fogházbüntetésre ítélte. VII.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év börtönbüntetésre, VIII.r. vádlottat 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra, IX.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. X.r. vádlottat 2 év börtönre 2 év közügyektől eltiltásra, XI.r. vádlottat végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. XII.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 8 hónap börtönre, XIII.r. vádlottat 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. XIV.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 6 hónap fogházbüntetésre XV.r. vádlottat 2 év próbaidőre felfüggesztett 8 hónap fogházbüntetésre ítélte. I. II., VI., XIII.r. vádlottak a szabadságvesztés 2/3 részsének kitöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. A bíróság I.r. vádlott esetében 3.900.000.- Ft, II.r. vádlott esetében 4.997.732.-Ft, III.r. vádlott esetében 1.429.500.-Ft, IV.r. vádlott esetében 5.596.000.- Ft, V.r. vádlottra nézve 60.000.- Ft, VII.r. vádlott esetében 1.100.000.- Ft, VIII.r. vádlott esetében 1.200.000.-FT IX.r. vádlottra nézve 325.000.- Ft, X.r. vádlott esetében 170.000.- Ft, XIII.r. vádlott esetében 260.000.-FT, XV.r. vádlott esetében 900.000.- Ft vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyész III.r és VI.r. vádlottak vonatkozásában súlyosításért, II.,IV.,V.,VII.,VIII.,XIII., IX, és XIV.r. vádlottakat érintően az ítélet helybenhagyásáért fellebbezett. A vádlottak és védőik téves minősítés miatt illetve enyhítésért fellebbeztek. VII. és IX.r. vádlottak az ítélet vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezése ellen jelentettek be jogorvoslatot. Az elsőfokú ítélet I., X., XI., XII., XV.r. vádlottak vonatkozásában jogerőre emelkedett. A bíróság által megállapított tényállás szerint I., II., V. és VI.r. vádlottak lakóhelyük közelében egymás tevékenységéről tudva és egymást segítve Apátistvánfalván, 2
Körmenden, Gyálon, Tinnyén 2010 és 2011 között marihuánát termesztettek, amit azután a többi vádlott közreműködésével értékesítettek az ország területén. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/994-3339 NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK Nyíregyházi Járásbíróság ( Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) G. Zs. Cs. Lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények 2015. 05. 04. 8 óra 30 perc Fszt.37. tárgyalóterem A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratának 1. vádpontja szerint a vádlott Kéken egy erdős részen két ismeretlen társával meglőtt egy őzbakot, és azt megkísérelte eltulajdonítani, azonban e cselekménye közben a Rétköz Vadásztársaság hivatásos vadásza tetten érte, ezért a vádlott és ismeretlen társai a helyszínről elmenekültek. A 2. vádpont szerint a nyomozó hatóság a vádlott tartózkodási helyén aznap házkutatást tartott, mely során a lakás udvarán lévő fészerből lefoglalásra került több lőfegyvernek minősülő fegyver, lőszerek, lőszerelemek. Az ügyészség a vádlottat lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett, lőfegyverrel visszaélés bűntettével, lőszer engedély nélküli tartásával elkövetett, lőszerrel visszaélés bűntettével, orvvadászat bűntettével és lopás vétségével vádolja. A bíróság az ügyben az első tárgyalást 2015. február 9. napján tartotta. A tárgyaláson a bizonyítási eljárás folytatására kerül sor. Dr. Toma Attila helyettes 30/380-6786 tomaa@nyiregyhazit.birosag.hu, pelitviki@nyiregyhazit.birosag.hu KAPOSVÁRI TÖRVÉNYSZÉK Kaposvári Törvényszék Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. I. emelet 115. Fk. K.Á. közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette május 4. 10.30 A Kaposvári Járásbíróság a fiatalkorú I. r., a 44 éves II. r. és a 26 éves III. r. vádlottakat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A tényállás lényege szerint a vádlottak az őket orvhorgászáson tetten érő hivatásos vadászt megtámadták és ököllel ütlegelték. 3
Dr. Vadócz Attila 06/30 630-4367 vadocza@kaposvarit.birosag.hu ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék Sz. K. Emberölés bűntettének kísérlete 2015. 05. 04. 9.00 A vádlott élettársa 2014 nyarán bekövetkezett halálát követően közös kiskorú-, és a férfi előző házasságából született gyermekével élt egy háztartásban Bagodban. A férj halála után a nő viselkedése zavarttá vált. 2014. július 14. napján hajnalban magához vett egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést, s mellkason szúrta saját alvó gyermekét, majd önmagát is, valamint megvágta bal csuklóját. A gyermek felébredt, s kiabálásra a családtagok lefogták a vádlottat és elvették tőle a kést. dr. Beznicza Árpád 0630/902-4360 BezniczaA@zalaegerszegit.birosag.hu Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit 0630/421-4789 BartalneMJ@zalaegerszegit.birosag.hu Zalaegerszegi Járásbíróság R. J. és társa Adócsalás bűntette 2015.05. 4.,6., és 8-a 9.00 I. Az I. rendű vádlott 2010. október elejéig egy zalai község polgármestere volt, a II. rendű vádlott pedig a helyi önkormányzat dolgozója volt. Az I. rendű vádlott a 2007. január 1. napjától 2010. szeptember 15. napjáig terjedő időszakban a közmunkásként, valamint az eseti jelleggel foglalkoztatott munkavállalók munkabérét oly módon fizettette ki, hogy részükre vagy más személyek részére átmeneti segély megállapításáról és kifizetéséről rendelkezett, de a határozatban megjelölt összegeket munkabérként kapták a munkavállalók. A kifizetéseket az I. rendű vádlott szóbeli utasítása alapján az önkormányzat pénzügyi előadója végezte, míg a kifizetett munkabért az I. rendű vádlott utasítására a II. rendű vádlott számolta el segélyként, elkészítve a segély kifizetéséről rendelkező határozatot. A határozatok egy része az I. rendű vádlott nevében, a II. rendű vádlott által hitelesítve került kiállításra, míg másik részüket az I. rendű vádlott saját kezűleg írta alá. Az önkormányzat 2007. évben 2.022.075,- Ft-ot, 2008. évben 3.221.600,- Ft-ot, 2009. évben 2.935.235,- Ft-ot, 2010. évben 1.032.500,- Ft-ot fizetett ki munkabérként. azt átmeneti segélyként feltüntetve. Az I. rendű vádlott ezen magatartásával a magyar állam adóbevételét összesen 1.695.121,- Ft-tal csökkentette. II. Az önkormányzat nevében az I. rendű vádlott egy elnyert pályázat folytán előlegfizetési kérelmet nyújtott be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, melynek alapján az előleget átutalták az önkormányzat elkülönített számlájára. Az I. rendű vádlott - annak ellenére, hogy tudott arról: a támogatási előleget csak a pályázat céljaira lehet felhasználni - 2010. szeptember hónapban több 4
alkalommal utasította az önkormányzat pénzügyi előadóját összesen 24.846.025,- Ftnak az önkormányzat számlájára utalására. E számláról az I. rendű vádlott utasítására különböző jogosultak számára történtek átutalások. dr. Beznicza Árpád 0630/902-4360 BezniczaA@zalaegerszegit.birosag.hu Dr. Bartalné Dr. Mentes Judit 0630/421-4789 BartalneMJ@zalaegerszegit.birosag.hu 5
2015.05.05. (KEDD) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla Sz. R. Testi sértés bűntette 2015.05.05. 10:00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék októberében Sz. R. vádlottat rablás bűntette, testi sértés bűntette és lopás vétsége miatt 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra és 28.000.- Ft vagyonelkobzásra ítélte. A vádlott leghamarabb büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2013 szeptemberében Tarnaörsön bemászott S. Ané sértett lakásába és onnan a szamovárt illetve egy motoros láncfűrészt vitt el. Másnap visszatért a házba és az őt észlelő 79 éves mozgásában korlátozott idős asszonyt ököllel megütötte, majd arról faggatta, hogy hol van a pénze. A lakásban egy fahasábbal az asszonyt fejbe vágta, aki ettől elvesztette az eszméletét. A vádlott a házban értékek után kutatva a párna alatt talált 15 ezer forintot, majd kitépte a sértett füleiből az idős nő 1 pár arany fülbevalóját, ami később Gyöngyösön zálogba adott. A sértett sérülései 8 napon túl gyógyulóak voltak, melyek következtében maradandó fogyatékosság alakult ki, mely a bal oldali csípőizület elvesztésével, műcsípő behelyezésével járt. A koponyaűri sérülések következtében közvetett életveszélyes állapot alakult ki. A vádlott valamennyi bűncselekményt érintően elismerte bűnösségét, tényfeltáró beismerő vallomást tette. Első nyilvános ülés. Fórizs Ildikó ForizsI@dit.birosag.hu sajto@dit.birosag.hu 0630/994-3339 DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/123. B. 262/2014 Vádlott: I.r. T. A. II.r. K. J. Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette 6 2015.05.05. 08.30 1. tárgyalás A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint T. A. és K. J. barátsága 2012 nyarán mélyült el, amikor szomszédokká váltak egy hajdúdorogi házban. Mindkét vádlott munkanélküli volt, az I.r. vádlott jelentős hitel-, közmű-, és mobilszolgáltatói tartozásokat halmozott fel, a II.r. vádlottat szülei tartották el. 2013 tavaszán került közöttük szóba először, hogy hamis pénzek eladásával javítanak majd anyagi körülményeiken, így elhatározták, hogy hamis bankjegyek előállításába kezdenek, illetve mindketten megpróbálnak vevőket keresni. T. Antal nyomtatóján be is szkenneltek és ki is nyomtattak két 10 ezer forintos bankót, amikre szórakozásból saját arcképüket rakták. Az első hamis húszezres valamikor 2013 május-júniusában készült el, a bankjegyet a II.r. vádlott egy ismeretlen személynek adta át, aki azt tanácsolta, hogy tegyenek rá valamilyen fémszálat. A két vádlott ezt követően 15-20 darab 20 ezrest gyártott le, de a fémszálra nem tudtak jó megoldást találni, így elégették azokat. 2013 júliusában befutott egy vevőjelölt, így a két vádlott két hamis 20 ezrest készített, amelyeket egy
nyíregyházi benzinkút parkolójában mutattak meg egy Csabi nevű férfinak. Ő ajánlotta, hogy a másolatra 2 ezer forintos bankjegyekről származó fémszálat rakjanak. A vádirat szerint 2013 novemberében futott be a nagy vevő. Az I.r. vádlott kapott egy telefont, egy utólag be nem azonosítható férfi a Csabi nevű ismerősükre hivatkozva kért személyes találkozót, ahol aztán hamis húszezreseket rendelt a vádlottaktól. A megbeszélés után a vádlottak 10 darab bankót gyártottak le és megbeszélték, hogy 40 ezer forintért fognak kérni érte. A korábbi tanácsnak megfelelően a kétezresekből tapétavágóval kivágták a fémszálat, és ráragasztották a fénymásolt húszezresekre. Pár héttel később az ismeretlen férfinak át is adták a szállítmányt és megkapták érte a 40 ezer forintjukat, amin felesben osztoztak. Rövid idő múlva a vevő újra jelentkezett, ekkor már két és félmillió forint értékben rendelt hamis 20 ezres bankjegyeket. A vádlottak elkészítették a 125 darab hamisítványt, és azt tervezték, hogy 900 ezer forintért értékesítik majd az ismeretlen vásárlónak írja a vád. 2013. december 12-én egy hajdúnánási üzlet parkolójába beszélték le a találkozót. Az ismeretlen megrendelő és társa az I.r. vádlott autójában szemrevételezte az árut, majd saját kocsijukhoz indultak a vételárért. T. Antal is kiszállt az autóból és a vevők autója felé sétált, amikor a helyszínre érkeztek a rendőrök. T. Antal belső zsebéből előkerült a két és félmillió forint értékű hamis pénz, otthonában lefoglalták a gyártáshoz szükséges eszközöket, társa lakásában pedig egy hamis 10 ezresre bukkantak a házkutatás során. Tatár Timea, Debreceni Törvényszék, 36/30 748 3847Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email: sajto@debrecenit.birosag.hu, 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék II., Fő u. 70-78. 5.B. 609/2013 emberölés 2015.05.05. 08.30 A Fővárosi Törvényszék a vádlottak ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben benyújtott vádiratot egyesítette a Fővárosi Törvényszéken az I.r. vádlott és társai ellen már folyamatban lévő büntetőügyhöz. A vádirat szerint az I. rendű vádlott már az 1990-es évek elején rendszeresen járt Magyarországra, majd 1995-től kezdődően az Energol csoporthoz köthető nagykőrösi telephely rendszeres őrző-védő szolgálatát látta el több társával együtt. Ennek során került kapcsolatba a II. rendű vádlottal, aki 2000 februárjáig volt az Energol Rt. egyik igazgatója. II.r. vádlott e tevékenysége révén jelentős vagyonra tett szert, és a budapesti éjszakai élet" meghatározó alakjává lépett elő. 1997-ben az Energol Rt. vezető tisztségviselői és a vele kapcsolatban álló vállalkozások képviselői ellen több büntetőeljárás indult adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A II.r. vádlott megszökött a felelősségre vonás elől, ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki. A vádirat szerint a sértett sérelmére 1997. január 22-én elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárásban többször kihallgatták tanúként, majd később ugyancsak tanúként hallgatták meg az Energol Rt tevékenysége kapcsán indult büntetőeljárásban is. A vádirat szerint a sértett a tanúkihallgatásai alkalmával részletesen 7
nyilatkozott az Energol Rt. és a hozzá kapcsolódó vállalkozások tevékenységéről, és ennek során más, többek között életellenes bűncselekmények elkövetésével is összefüggésbe hozta II. rendű vádlottat is. A tanú videóra vett vallomásai ismeretlen körülmények között kikerültek a rendőrségről, és még a televízióban is bemutattak egyes részleteket. II.r. vádlott is tudomást szerzett a tanúvallomás tartalmáról, s a vád szerint annak érdekében, hogy a sértettet elhallgattassa és a bizonyítást megnehezítse, megbízta az I. rendű vádlottat, hogy anyagi előnyért ölje meg a sértettet. A vád szerint miután I.r. vádlott elvállalta az emberölés végrehajtását, feltérképezte a sértett mozgását, így tudta, hogy az minden nap az Aranykéz utcai parkolóház földszintén hagyja az autóját, s onnét megy a Váci utcai irodájába. A vád szerint az I.r. vádlott ismeretlen körülmények között mintegy 4500-5000 gramm TNTt tartalmazó robbanóanyagot szerzett be, amellyel házilag összeállított, rádió távirányításos robbantó szerkezetet készített. Az I.r. vádlott megbízásából és utasításai szerint eljáró személy a direkt a célra vásárolt autóban elhelyezte a robbanóanyagot, majd a kocsit a bűncselekmény elkövetése előtti napokban leparkolta a Budapest, V. kerület Aranykéz u. 1-3. szám előtti szakaszon, ahol a sértett minden nap elhaladt az irodájába menet. Ezt követően az I.r. vádlott és az őt segítő személy a helyszínen élesítették a robbanó szerkezetet, és várták a bűncselekmény elkövetésére alkalmas időpontot. A vád szerint miután az I.r. vádlott tudomást szerzett arról, hogy a sértett 1998. július 2-án délelőtt elmegy az irodájába, megjelent az Aranykéz utcában és a parkolóháznál lesben állva felkészült a robbantásra. A sértett 1998. július 2-án 11 óra 44 perckor érkezett az Aranykéz utcába, s miután leparkolt, az Aranykéz utcát és a Váci utcát összekötő átjáró felé indult. Amikor gyalogosan elhaladt a Polsi Fiat 126 közelében, az I.r. vádlott távirányítással működésbe hozta a gépkocsiban elhelyezett robbantószerkezetet, majd taz általa előidézett robbanást követően 11 óra 50 perckor távozott Türr István utca felé. A robbantás következtében a merénylet célpontja a sértett és az Aranykéz utcában tartózkodó további három személy is azonnal életét vesztette. A robbantás hő- és repeszhatásai következtében a közelben tartózkodók közül húszan megsérültek. Az Aranykéz utcában található épületek ablaküvegei kitörtek, az úttest két oldalán parkoló gépjárművek megrongálódtak. A vád szerint az I.r. vádlott - aki még a robbantás napján elhagyta Magyarországot a sikeres végrehajtásért 50 millió forintot kapott megbízójától a II. rendű vádlottól. A Fővárosi Főügyészség az I. rendű vádlott ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette, míg a II. rendű vádlott ellen felbujtóként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. Fővárosi Törvényszék fsz. 30. 26.B.288/2011 hűtlen kezelés bűntette 2015.05.05. 8.30 A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a Budapest VI. kerület Andrássy út 47. szám alatti műemlék épület a Magyar Állam tulajdonában és a Fővárosi VI. kerület Ingatlankezelő Vállalat kezelésében volt. 1960 óta műemlék. 1993. február 28-án az Andrássy út 47. szám alatti ingatlan a VI. kerületi Önkormányzat tulajdonába - a korlátozottan forgalomképes vagyonába került, elidegenítéséhez a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter nevében eljáró Országos Műemlékvédelmi Hivatal hozzájárulása volt szükséges, amit részletes tervdokumentáció megléte esetén adhatott meg. A határozat azt is előírta, hogy a legszükségesebb állagvédelmi munkákat 3 éven belül, az épület műemléki felújítását 10 éven belül el kell végezni. Az önkormányzat az ingatlant társasházzá alakíttatta. Az önkormányzat 1995-ben szerette volna elidegeníteni az épületet, de az OMVH nem járult hozzá. Ezt követően az önkormányzat épületfelújítási munkát nem végeztetett az ingatlanon. Az Oktogon Vendéglátó Kft. 2003 májusában vételi szándékot jelentett be az ingatlanra. 8
Megbeszélést kezdeményeztek a II. r. vádlottal az Önkormányzat akkori vagyonügyekért felelős alpolgármesterével aki tájékoztatta őket, hogy az önkormányzat az ingatlan elidegenítése tárgyában tárgyalásokat folytat az Ennet Kft-vel. Az Ennet Kft. 2004 januárjában vételi ajánlatot tett az ingatlan megvásárlására 140.000.000. Ft vételárért. Az önkormányzat a Dollárland Kft-vel értékbecslést készíttetett, mely az ingatlan lakott állapotú értékét 138.946.000 Ft-ban, míg a beköltözhető forgalmi értékét 694.729.000. Ftban állapította meg. Az előírt felújítási munkák értékét 839.256.646. Ft-ban állapította meg. Az ingatlan beköltözhető forgalmi értéke ezen értékbecsléssel ellentétben 900.000.000. és 1.238.000.000. Ft közé tehető, míg lakott értéke 342.000.000. és 450.000.000. Ft. között mozog. Az Ennet Kft. 2004 júniusában megerősítette vételi szándékát és 150.000.000. Ft-ot ajánlott. A Fritsch&Co Ingatlantanácsadási Kft. 2004 júniusában szintén 150.000.000 Ft-os ajánlatot tett az ingatlan megvételére. A II. r. vádlott a vételi ajánlatok közül csak az önkormányzat számára hátrányosabb feltételeket tartalmazó Ennet Kft ajánlatát továbbította az önkormányzat Tulajdonosi Osztályához. Azt a szóbeli instrukciót adta a határozati javaslat előkészítéséhez, hogy azt az Ennet Kft kérelmében foglaltak szerinti feltételekkel, versenytárgyalás mellőzésének feltüntetésével szövegezzék meg, annak ellenére, hogy tudatában volt, miszerint mind a vételárként felajánlott összeg, mind az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése a Lakásrendelet és Vagyonrendelet szabályaival ellentétes. A Tulajdonosi Főosztály- és osztályvezető nem szignózta a javaslatot, mely így a XIV. r. vádlotthoz került törvényességi vizsgálatra. A XIV. r. vádlott az előterjesztést jóváhagyta, melyet a Tulajdonosi Bizottság is támogatott. A képviselő-testület az I. r., II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r. VII. r., VIII. r., IX. r., X. r., XI. r., XII.r. És XIII. r. vádlottak igen szavazata, 6 nem és 1 tartózkodás mellett 2004. június 17- én elfogadta az előterjesztést és úgy rendelkeztek, hogy a képviselő-testület a versenytárgyalástól eltekint és sz ingatlant tulajdonjog fenntartással elidegeníti az Ennet Kft. részére. Ezzel az önkormányzat sérelmére legalább 127.892.500. Ft vagyoni hátrányt okoztak. A vádlottak az ingatlan társasházi jogi jellegét megszüntették és felhatalmazták a polgármestert, hogy az adásvételi szerződés, valamint a bérlők bérleti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló megállapodásokat kösse meg. Az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. november 24-én kötötte meg az adásvételi szerződést az Ennet Kft-vel, melyet az I. r. vádlott írt alá az önkormányzat részéről. A vádlottakat az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. Fővárosi Törvényszék II. 36. 12 B.794/2010 sikkasztás bűntette 2015.05.05. 08.30 Az úgynevezett brókerügy azt követően került ismét a Fővárosi Bíróság elé, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a 2010. május 27-én kihirdetett végzésében a különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt a vádlottak ellen indított büntetőügyben hatályon kívül helyezte az I. r. vádlott és 17 társa vonatkozásában a Fővárosi Bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. (A büntetőügy további hat vádlottja esetében az első fokú ítélet jogerőre emelkedett.) A 2010. december 1-jén kezdődött megismételt eljárásban tehát összesen tizennyolcan ülnek a vádlottak padján, akikkel kapcsolatban a Fővárosi Bíróság a 2008. augusztus 28-án kihirdetett első fokú ítéletében a következőképpen döntött: 9
Az I. r. vádlottat különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt halmazati büntetésül 8 év börtönbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra és a befektetési szolgáltatói tevékenységtől, mint foglalkozástól 10 év eltiltásra, valamint 229 998 227 forint vagyonelkobzásra ítélte. A II. r. vádlottat bűnsegédként, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, bűnsegédként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és pénzmosás bűntette miatt halmazati büntetésül 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és a gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 év eltiltásra, valamint 176 870 000 forint, valamint a B. cégcsoportban birtokolt üzletrészének vagyonelkobzására ítélte. A III. r. vádlottat az ellene bűnsegédként különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A IV. r. vádlottat különösen nagy értéket meghaladó, gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége miatt 2 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztettfogházbüntetésre és a B. cégcsoportban birtokolt üzletrészének vagyonelkobzására ítélte. Az V. r. vádlottat különösen nagy értéket meghaladó, gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 59 219 200 forint vagyonelkobzásra ítélte. A VI. r. vádlottat különösen nagy értéket meghaladó, gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétsége miatt 1 év 6 hónap - 3 év próbaidőre felfüggesztett- fogházbüntetésre ítélte. A VII. r. vádlottat különösen jelentős értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 3 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, 150 000 000 forint vagyonelkobzásra és a gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 év eltiltásra ítélte. A bíróság ugyanakkor felmentette a vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vád alól. A VIII. r. vádlottat orgazdaság bűntette miatt 1év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és egyben előzetes mentesítésben részesítette. A IX. r. vádlottat különösen nagy értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 év eltiltásra, valamint 58 551 604 forint vagyonelkobzásra ítélte. A X. r. vádlottat jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen, elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól eltiltásra és 30 000 000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A vádlottat jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 2 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 40 000000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A XII. r. vádlottat jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 6 000000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A XIII. r. vádlottat hivatalos személy által, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette, valamint gazdálkodó szervezet dolgozója által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt halmazati büntetésül 2 év, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 320 000 000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A XVI. r. vádlottat magánokirat-hamisítás vétsége és bűnpártolás vétsége miatt halmazati büntetésül 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy egy napi tétel összege 3000 forint. Az így kiszabott 600 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként kell 1-1 napi szabadságvesztésre átváltoztatni. A XIX. r. vádlottat bűnpártolás bűntette és társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 4 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 30 000 000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A XX. r. vádlottat különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt 2 év 10
börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra és 198 800 000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A XXIII. r. vádlottat bűnsegédként, különösen jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, bűnsegédként folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége és különösen nagy értéket meghaladó folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt halmazati büntetésül 4 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra, gazdálkodó szervezetben történő tisztségviseléstől, mint foglalkozástól 5 év eltiltásra és 626 227 858 forint vagyonelkobzásra ítélte. A XXIV. r. vádlottat a különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Az első fokú bíróság a sértett magánfelek bejelentett polgári jogi igényeit a törvény egyéb útjára utasította. A Fővárosi Ítélőtábla a hatályon kívül helyező végzése indoklásakor előrebocsátotta, hogy a büntetőügy több szempontból is egyedinek mondható: az elmúlt húsz éveben a terjedelmet és a kárértékét tekintve ehhez fogható eljárás nem indult és nem folyt Magyarországon. Csak az alapügy nyomozati iratai több száz kötetet tesznek ki: maga a nyomozás anyaga 115 kötet, melyhez 182 kötet melléklet, és ugyancsak százas nagyságrendben ügyféldossziék sokasága társul. Jelentős a további nyolc, ide egyesített ügy nyomozati anyaga, és nem elhanyagolhatóak a szakértői vélemények sem. A nyomozati anyag áttanulmányozása, részletekben és összességükben való átlátása, a bizonyítás megtervezése és lefolytatása rendkívüli terhet rótt az elsőfokon eljáró bíróságra, mely igyekezett maximálisan eleget tenni a feladatának, ez azonban nem sikerült maradéktalanul. A Fővárosi Ítélőtábla az első fokú döntést részben megalapozatlanság, részben eljárási hibák, illetve az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt helyezte hatályon kívül. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet hatályon kívül helyező határozatában kimondta, hogy a megismételt eljárás során elsőként azt kell tisztázni, hogy mi képezi a vád tárgyát, azaz, hogy mely konkrét vádlotti magatartások azok, amelyekhez büntetőjogi következmény fűzhető, s ez milyen minősítést von maga után. Rámutatott továbbá arra is, hogy az alapvád és a minősítés esetleges megváltoztatása az I. r. vádlott esetében újabb kiadatási eljárást tehet szükségessé, továbbá, tekintettel arra, hogy az eddigi szakértői bizonyítás a sikkasztás tekintetében folyt, ezért az alapvád megváltozása alapvetően új helyzetet teremtene. A Fővárosi Ítélőtábla szerint amennyiben a megismételt eljárásban a vád az I. r. vádlottal szemben változatlanul a sikkasztás, úgy az eljárás -a tábla határozatában jelzett hibák kiküszöbölése mellett- az eredeti vád és a már rendelkezésre álló bizonyítékok alapján lefolytatható. A megismételt eljárás lefolytatása, így a bizonyítás körében a másodfokú bíróság a fentiekre tekintettel nem tudott konkrét iránymutatásokat adni az első fokon eljáró bíróságnak. Azt ugyanakkor előírta, hogy a megismételt eljárásban az irányadó törvényi előírások megtartásával lefolytatott bizonyítás anyagát gondos, alapos, mindenre kiterjedő mérlegeléssel kell értékelni, majd annak mikéntjéről számot adni. Elengedhetetlen a cselekmények minősítésével összefüggésben az alapos, elemző vizsgálódás és állásfoglalás. Az érdemi határozat megszövegezése során figyelemmel kell lenni a Be.258.. (2) bekezdés a.) b.) és d.) pontjában foglaltak pontos betartására, valamint arra, hogy a járulékos kérdésekben való döntés kellően konkrét legyen. A Fővárosi Bíróságon a megismételt eljárás lefolytatására kijelölt tanács elnöke, dr. Gimesi Ágnes az ügyet a Be. 271.. a.) pontja alapján öttagú tanács elé utalta. A törvény ezen rendelkezése értelmében a megyei bíróság elrendelheti, hogy az ügyet két hivatásos bíróból és három ülnökből álló tanács tárgyalja, ha ezt a vádlottak nagy száma, vagy az ügy különösen nagy terjedelme indokolja. Az öttagú tanács másik hivatásos bíró tagja dr. Póta Péter bíró. A Fővárosi Bíróság öttagú tanácsa a 2011. február 11-ig megtartott tizenöt tárgyalási napon meghallgatta az I. r., II. r., III. r., IV. r., V. r., VI. r., VII. r., IX. r. és a XII. r. vádlottakat. Ezen vádlottak közül az új eljárásban csak az I. r., II. r. és IV. r. vádlottak tettek vallomást, a többi vádlott tekintetében az előző bírósági eljárás és a nyomozati eljárás során tett vallomásaik 11
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK kerültek felolvasásra. Az április tárgyalási napokon a többi vádlott meghallgatására is sor került. A következő tárgyalási napon a bizonyítási eljárás folytatódik. Szegedi Törvényszék (Szeged, Széchenyi tér 4.) 117. számú tárgyalóterem B. A. vádlott és 45 társa Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszövügy 2015. május 05., 07. 9.00 óra Az ügy lényege: Az ügyben a vádirat 46 vádlottat, 100 tanút és több mint 50 sértettként érintett takarékszövetkezetet jelöl meg. Az iratanyag rendkívül terjedelmes, több 10 ezer oldalas. A vádirat szerint a vádlottak összesen 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, melyből 3,1 milliárd forint térült meg. Megjegyzés: A bíróság az ügyben még tart tárgyalást. Juhászné dr. Prágai Erika törvényszéki bíró +36-30/4756-007 sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék fsz. 1-os tárgyaló K. J. és társai hivatalos személy által 2015. május 09.00 kötelességszegéssel, 5. üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények I. r. vádlott a veszélyes munkaeszköz védőburkolatának hiányossága, mint súlyos veszélyeztetés, illetve a közvetlen veszélyeztetés megállapítása ellenére a munkavédelemről szóló törvény rendelkezéseivel szemben, hivatali kötelességét megszegve nem tett munkavédelmi bírság kiszabására javaslatot, ezzel a munkáltatót, egyéni vállalkozót jogtalan hátrányhoz juttatta. I. r. vádlott ellenőrzés során hiányosságként feltárta, hogy a tetőn történő munkavégzés során az ún. vezérkötelet nem rakták ki, személyi védőeszközt a munkavállalók nem használtak. I. r. vádlott hivatali kötelességét megszegve az esetet nem dokumentálta, munkavédelmi ellenőrzési eljárást nem indított, így a lefolytatandó bizonyítási eljárás adataitól függően munkavédelmi bírság, vagy helyszíni bírság kiszabása iránt nem intézkedett, ennek következtében a vállalkozásnak és a munkavállalóknak jogtalan előnyt biztosított. I. r. vádlott hivatali kötelességét megszegve telefonon értesítette a cég munkavédelmi előadóját, hogy másnap átfogó ellenőrzés várható, megnevezte a munkavédelmi ellenőrt és felajánlotta, hogy probléma esetén felveszi az ellenőrrel a kapcsolatot. I. r. vádlott hivatali kötelességét megszegve telefonon értesítette II. r. vádlottat, hogy munkatársa egy telephelyen munkavédelmi ellenőrzést tart. Felhívta a vállalkozó figyelmét, hogy a munkavállalóknak legyen kitöltve az alkalmi munkavállalói kiskönyve és felajánlotta, hogy munkavédelmi probléma esetén felveszi a kapcsolatot az ellenőrrel. 12
Az OMM előzetesen elkészített és jóváhagyott terv alapján fokozott ellenőrzést hajtott végre Sopronban található éjszakai szórakozóhelyeken. I. r. vádlott ezen a napon hivatali kötelességét megszegve a vállalkozást jogtalan előnyt biztosítva telefonon értesítette II. r. vádlottat a várható ellenőrzésről, aki a feltárható hibák megelőzésére intézkedni kezdett. Az ellenőrzés helyszínéről, időpontjáról VI. r. vádlott is értesült, megjelent a szórakozóhelyen a jelenléti ívek összeállításával, a munkáltatók bejelentésének ellenőrzésével hivatali kötelességét megszegve az ellenőrzés tény és tárgyszerű vizsgálatát meghiúsította, így a vállalkozásnak jogtalan előnyt biztosított. V. r vádlott az ellenőrzést megelőzően megjelent a szórakozóhelyen és a munkavállalói bejelentő lapokat kijavította. Ezzel hivatali kötelességét megszegve az ellenőrzés tény és tárgyszerű vizsgálatát meghiúsította, ily módon a vállalkozásnak jogtalan előnyt biztosított. Jókuthy Zsoltné dr. Rémay Gabriella Járási Dóra sajtótitkár 34/513-100/118.mell. Sajtoszoba@tatabanyait.birosag.hu 13
2015.05.06. (SZERDA) DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Debreceni Törvényszék, Széchenyi u. 9. I/122. Bf. 584/2014 Vádlott: T. J. Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette 2015.05.06. 09.30 Nyilvános ülés 2014. június 6-án első fokon a Debreceni Járásbíróság hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte T. J-t, aki 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdálkodásáért felelős alelnökeként és felügyelőbizottsági tagként részt vett az M3-as Kht. közmunka programjában fellelt törvénytelenségek megoldásában. A társaságnál a könyvvizsgáló tárta fel, hogy a közmunkaprogramban pénzügyi hiány keletkezett. Az első fokon eljáró bíróság ítélete szerint egyértelmű, hogy T. J. hivatalos személyként járt el, mint ahogyan az is, hogy a kht-nál felmerült pénzügyi szabálytalanságok feltárására szóban megbízást kapott a közgyűlés elnökétől. Szilágyi Ágnes bíró indoklásában kitért arra is, Tóth József tudta, hogy bűncselekmény történt, mégsem tett feljelentést, sőt kifejezetten a bűncselekményekről az elnököt sem tájékoztatta. Azzal pedig, hogy utasítást adott a pénzügyi szabálytalanságok megoldására, a büntetőeljárás meghiúsítására törekedett. A bíróság kitért arra is, hogy a tanúvallomásokból leszűrhető: az akkori közgyűlési elnököt autokrata vezetési stílus jellemezte, így kizárt, hogy Tóth József elnöki utasítás nélkül vizsgálódott volna. A megbeszélésen titokban készült hangfelvétellel kapcsolatban a bíró elmondta: a felvétel bizonyítékként törvényesen használható fel, manipulációra utaló nyomokat pedig a szakértő nem talált. A Debreceni Járásbíróság szerint a büntetési célok a pénzbüntetés kiszabása mellett is megvalósulnak. Az 540 ezer forint pénzbüntetés 540 napi tételnek felel meg, ha Tóth József nem fizeti meg a pénzbüntetést, a törvény értelmében a bíróság 540 napi fogházra változtathatja át a büntetést. Az ítélet nem lett jogerős, mert bár az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett. Az ügy háttere: A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2003. júliusában hozta létre az M3-as Kht-t. P. Barnabás ügyintéző titkár munkakörben dolgozott, ill. az ügyvezető betegállománya idején ő látta el az ügyvezetői feladatokat. B. P. projektvezetőként tevékenykedett a társaságnál. T. J. vádlott a cselekmény időpontjában a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés gazdálkodásért és gazdaságpolitikai tevékenységért felelős alelnöke, ill. az M3-as Kht. Felügyelő Bizottságának tagja volt. Az M3-as Kht-nál pénzügyi szabálytalanságok merültek fel, amelyről a közgyűlés elnöke, Dr. Juhászné Lévai Katalin is tudomást szerzett és megbízta T. J-t, hogy vizsgálja ki a felmerült problémákat. A kht. könyvvizsgálója feljegyzést készített a szabálytalanságról. T. J. 2005. február 9. és 15-ére értekezletet hívott össze, amelyen részt vett B. P., P. B. és egy ideig az alelnöki titkárságvezető. Mindkét értekezleten Tóth József rosszallását fejezte ki a szabálytalanságok, jogosulatlan kifizetések miatt, de többször jelezte, hogy az ott elhangzottakat szűk körben szeretné tartani és a botrány elkerülése érdekében semmilyen eljárást nem kezdeményez. T.J. az értekezleten szerzett tudomást arról, hogy B.P. és P.B. az ismeretlen okból keletkezett hiányt miként próbálták eltüntetni: 14
- 4 alkalmazott 2004. december és 2005. januári fizetését megemelték, a 684.760 Ft különbözetet azonban az érintettek nem vették fel, hanem a pénzt támogatásként befizették a kht. számlájára. - a 4 alkalmazottnak saját gépjármű használatot engedélyeztek, fiktív gépjármű útvonal nyilvántartás szerint 984.995 Ft jogosulatlan költségtérítést a kiadási pénztárbizonylat szerint P. Barnabás aláírásával kifizettek, de ezt az összeget az érintettek nem vették át. A két összeggel az M3-as Kht. közmunkaprogramja során felmerült hiányát pótolták. A 2005.február 15-én tartott értekezleten T.J. a könyvvizsgáló segítségével megbeszélte az érintettekkel a törvényesség látszatának érdekében felvetett megoldási javaslatokat. A megbeszélésekről P. Barnabás hangfelvételt készített. Másnap a hangfelvétel másolatával és egyéb okirati bizonyítékokkal feljelentést tett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon. T. J. 2005. február 24-én feljegyzést készített a megyei közgyűlés elnökének, amelyhez csatolta a könyvvizsgálói jelentést is. Azt kérte az elnöktől, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket és kezdeményezzen eljárást az M3-as Kht. Közmunkaprogramjában résztvevő vezetőkkel szemben. A vádirat szerint azonban T. J. a két értekezleten a cégvezetők által feltárt és beismert bűncselekményekről konkrétan nem tájékoztatta Juhászné Lévai Katalint és törvényi kötelezettsége ellenére feljelentést sem tett a tudomására jutott bűncselekmények miatt. T. J. számára nyilvánvaló volt, hogy bűncselekmény történt és erről mint hivatalos személy szerzett tudomást. A megoldási javaslatok kidolgozására utasítás és a tevékeny részvétel alkalmas volt a büntetőeljárás sikerének meghiúsítására. P. B. feljelentése nyomán P. B-t és B. P-t 2010-ben, illetve 2012-ben jogerősen elítélték ugyanezzel az esettel összefüggésben sikkasztás bűntette és magánokirathamisítás vétsége miatt. Mindketten pénzbüntetést kaptak. A pénzbüntetés egyébként - többek között a megrováshoz, próbára bocsátáshoz, közérdekű munkához hasonlóan - nem kerül bele az erkölcsi bizonyítványba és az illető nem számít büntetett előéletűnek. Az érintettek a jogerős döntéssel automatikusan mentesülnek a hátrányos jogkövetkezmény alól. Tatár Timea, Debreceni Törvényszék, 36/30 748 3847Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, Debreceni Törvényszék, 36/30 327 0464 www.debrecenitorvenyszek.birosag.hu, email: sajto@debrecenit.birosag.hu, 36/52 526 755 FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Fővárosi Törvényszék V., Markó u. 27. II. 36. 14.B.2309/2013 Emberölés 2015.05.06. 09.00 A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott a vádbeli cselekményeket megelőzően többször járt Magyarországon, majd miután a Szerb Köztársaságban megszökött a börtönből, különböző külföldi személyek adatait felhasználva hajléktalanként Magyarországon élt. A vádlott 2007 óta a VI. r. vádlottal a csepeli erdőben, illetve a csepeli eperföldek közelében élt. 2010 júniusában az I. r. és a III. r. vádlottak egy budapesti gyógyszergyár ipartelepéről kábeleket akartak lopni. Azonban a biztonsági őrök észrevették őket és dulakodni kezdtek, mely során az I. r. vádlott fejszével támadt az őrökre. Az őröknek sikerült rendőri segítséget kérniük, így a vádlottak elmenekültek. 15
Az I. r. vádlott a hajléktalantársaival termesztett, 1 kg-ot meghaladó mennyiségű marihuánát H. V. sértett kapcsolatain keresztül szerette volna értékesíteni. Azonban H. V. nem talált rá vevőt, így az I. r. vádlott neheztelt rá. Az I. r. vádlott 2010 augusztusában elhatározta, hogy H. V. sértetten megtorolja az őt ért sérelmeket és ebbe a II. r. vádlottat, a III. r. és a IV. r. vádlottakat is bevonja. 2010 szeptember 3-án elhívták H. V-t a csepeli erdőbe, ahol közösen italoztak és füvet szívtak. Szeptember 4-én reggel az I. r. és a II. r. vádlottak fahusángokkal támadtak a sértettre, súlyosan bántalmazták, majd később a III. r. és IV. r. vádlottak segítségével felakasztották, melynek következtében a sértett életét vesztette. A holttestet a vádlottak elégették, a maradványokat pedig a Dunába szórták. Az I. r. vádlott H. V. megölését követően elhatározta, hogy korábbi munkaadóját K. L. sértettet megöli és az engedély nélkül tartott fegyvereit megszerzi, amelyeket később a hajléktalan társaival tervezett rablótámadások során akart használni. Ennek érdekében az I. r. vádlott, a II. r. vádlott és a IV. r. vádlott elutazott Ercsibe, K. L. lakhelyére. A vádlottak terve azonban meghiúsult, mivel a sértett riasztója megszólalt és a sértett is megjelent fegyverrel a kezében, így a vádlottak elmenekültek a helyszínről. A II. r. vádlott bosszút akart állni T. Gy. sértetten, ezért az I. r. vádlottal egyeztetve meghívta T. Gy-t a csepeli hajléktalantáborba. A sértettet becsalták az erdőbe és gázpisztollyal többször rálőttek, majd megkötözték, értékeit elvették. A sértettet egy ideig az V. r. vádlott őrizte, majd az éjszaka folyamán, mikor a sértettet magára hagyták, sikerült megszöknie. A hajléktalan életmódot folytató S. I. sértett, felesége S. I-né sértett, valamint S. I-né fiai T. J. Cs. és felesége T-né B. K. sértettek, valamint T. A. és felesége K. A. 2010. nyarán a vádlottak táborhelyétől kb. 1,5 km-re lévő betonépületben laktak. Az I. r. vádlott nem kedvelte a sértetteket, mert azok egy alkalommal az ő területén is gyűjtöttek színesfémet és gépkocsival is rendelkeztek, mellyel nagyobb mennyiségben tudták a színesfémet az átvevő helyekre szállítani. Az I. r. vádlott ezért felvetette a II. r. vádlottnak, hogy az S. család tagjait meg kellene ölni, illetve a család kivégzését követően K. A. akár a II. r. vádlott párja is lehetne. A vádlottak megkérték S. I-t és T. J. Cs-t, hogy segítsenek nekik elszállítani egy nagyobb mennyiségű rezet. A sértetteket megfojtották, majd elmentek az S. család lakóhelyére, ahol S. I-nét is megfojtották. T-né B. K-t magukkal vitték, de később vele is végeztek. A holttesteket elégették, majd a maradványokat földdel betemették. Az ügyészség a vádlottakat többek között előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, emberölés előkészületének bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével, kifosztás bűntettével vádolja. A következő tárgyalási napon az utolsó szó jogán a vádlottak beszélhetnek. Fővárosi Törvényszék V., Markó u. 27. II. 36. 2.B.1280/2010 terrorcselekmény bűntette 2015.05.06. 9.00 A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az I. r. vádlott és T. L. 2007. április 21- én a Hősök terén tartott A Kezdet Napjának nevezett rendezvénnyel útjára indították a Hunnia Párhuzamos Magyarország mozgalmat. A résztvevők kérdőíveket és 16
jelentkezési lapokat kaptak, amelyeken a Hunnia szakértőinek, katonáinak, illetve támogatóinak lehetett jelentkezni. A mozgalomnak az volt a célja, hogy egyfajta szakértőkből álló árnyékkormányt hozzon létre, amely a polgárok támogatásával, idővel majd átveszi az irányítást a Gy. F. által vezetett kormánytól. A III. r. vádlott nyilvántartásba vette a jelentkezőket és tartotta velük a kapcsolatot, adataikból adatbázist készített, amelyet rendszeresen frissített és továbbküldött az I. r. vádlottnak. Az I. r. vádlottnak azt volt a terve, hogy a Hunnia katonáinak jelentkezőkből létrehozzon egy, az irányítása alatt álló, de nyilvánosan a személyéhez nem köthető, több személyből álló, az Ír Köztársasági Hadsereghez hasonló csoportot. A csoport célja az országgyűlési képviselők megfélemlítésével a parlamenti döntések befolyásolása volt. Emellett a később kialakult céljuk az volt, hogy a kormányzó MSZP-SZDSZ koalícióhoz kötődő politikusok, pártszékházak elleni, illetve a nekik nem tetsző, általuk nem tolerált társadalmi csoportok, személyek ingatlanai elleni támadásokkal megfélemlítsék a társadalom jelzett csoportjaihoz tartozó személyeket. Az is céljaik között szerepelt, hogy a nemzeti ünnepeken és egyéb alkalmakkor tartott rendezvényeket erőszakos eszközökkel megzavarják és a rendezvényeket biztosító rendőrökkel minden lehetséges alkalommal összetűzést provokáljanak. A vádirat szerint az I. r. vádlott erőnléti-állóképességi felmérőket tartott a Hunnia katonáinak jelentkezőknek. A felmérőkön az I. r. vádlott kiválasztotta az általa létrehozni kívánt csoport tagjait. A kiválasztottak a XIII. r. vádlott jászberényi tanyáján havi rendszerességgel kiképzésen voltak, és itt készítették elő a későbbi támadásokat. Az I. r. és a III. r. vádlott a tagok egymás közötti kommunikációjára létrehoztak egy levelezőrendszert. Az egyes cselekmények végrehajtása után a végrehajtók közül egy előre kijelölt személynek ezen a levelezőrendszeren keresztül kellett jelentenie az I. r. vádlottnak. A csoport tagjai által elkövetett bűncselekmények után Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg virtuális néven ismeretlen személyek felelősségvállaló nyilatkozatokat tettek közzé az interneten, a közleményeket az I. és III. r. vádlottak fogalmazták meg. A tagok egy lelkesítő propagandafilmet is forgattak, mely Magyar Nemzeti Ellenállás néven később felkerült az internetre. A vádirat több oldalon át részletezi a vádlottak terhére rótt cselekményeket. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott azért, hogy akkor kormányon lévő MSZP és SZDSZ tagjait, valamint a velük szimpatizáló lakosságot megfélemlítsék utasítást adott, hogy Molotov-koktéllal támadjanak az MSZP kispesti és az SZDSZ XI. kerületi székházára Mindkét esetben kisebb kár keletkezett. E vádpontokban a II. r. vádlott, az MSZP -székház elleni támadásnál pedig a XIV. r. vádlott felelősségét is felveti a vádhatóság. Az I. r. vádlott a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottaknak az MSZP kőbányai székháza elleni molotov-koktélos támadásra adott utasítást. A kár meghaladta az 500000 forintot. 2007 decemberében a sajtó is hírt adott arról, hogy a XXI. kerületben Vörös Csepel néven vendéglátó helyiség nyílik. Az I. r. vádlott azért, hogy ne legyen ilyen neve egy kocsmának, s így a civil lakosságban félelmet keltsenek, utasította a IV. r., a VI. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottakat, hogy a Vörös Csepel nevű presszót molotov-koktéllal támadják meg. A kár meghaladta a 600000 Ft-ot. A következő vádpont szerint Cs. S. a Hír Tv műsorvezetője, műsorában a 2006. őszét követő utcai demonstrációkban résztvevőket, köztük a Hunnia mozgalom katonáit huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak, az MSZP ügynökeinek nevezte. Az I. r. vádlott elhatározta, hogy a műsorvezetőt meg kell leckéztetni és csoportjának feladatul adta: térképezzék fel Cs. S. mozgását, életvitelét, majd bántalmazzák őt. A felderítést a VIII. r. vádlott és pontosan nem meghatározható társai végezték, míg a bántalmazásra a VIII. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottakat utasította az I. r. vádlott. Cs. S. a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy másik vádpont rögzíti: a Kormány 2007 októberében törvényjavaslatot nyújtott be az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. Az I. r. vádlott a népligeti találkozók egyikén a csoport tagjainak átadott egy, az MSZP-s és SZDSZ-es országgyűlési képviselők nevét és címét 17
tartalmazó listát azzal, hogy molotov-koktélos támadásokkal kell elérni azt, hogy a képviselők a törvény ellen szavazzanak. A vád szerint azért, hogy a törvényjavaslat elfogadását befolyásolják, az I. r. vádlott utasítására a II. r. vádlott engedély nélkül tartott fegyverével két lövést adott le az utcáról dr. H. I. országgyűlési képviselő/miniszter házára. A kár meghaladta a 160000 Ft-ot. Az I. r. vádlott 2007 decemberében egy ismeretlenül maradt bűntársával és a XIV. r. vádlottal dr. K. J. országgyűlési képviselő/miniszter épülő családi házához mentek. Az I. r. vádlott és ismeretlenül maradt társa molotov-koktélt dobott a teraszra. A kár meghaladta a 650000 Ft-ot. A vádhatóság szerint az I. r. vádlott utasítására és részvételével a csoport tagjai azzal a céllal, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását befolyásolják 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka, az általuk nagy kör -nek nevezett akció részeként Dunaújvárosban, Gödön, Rácalmáson, Kunhegyesen, Cegléden és Sarudon előre egyeztetett időpontban, összehangolt molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre kormánypárti országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen. Több százezer forint volt a kár. A következő vádpont egy jegyiroda elleni molotov-koktélos támadásról szól. A Hungarica zenekar koncertjére szeretett volna jegyet vásárolni ott valaki, aki végül vásárlás helyett a panaszkönyvbe írt, s a történteket elektronikus levélben elküldte a kuruc.info és a hunhir.hu híroldalaknak. Az I. r. vádlottat felháborította az eset, ezért utasítást adott az V. rendű, a IV. rendű, a VIII. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottaknak, hogy molotov-koktéllal támadják meg a jegyirodát. A kár meghaladta a 450000 forintot. Egy másik vádpont szerint az I. r. vádlott nemtetszését fejezte ki a 2008. július 5-re bejelentett, Meleg Méltóság menete rendezvénnyel kapcsolatban. Kifejtette, valahogy el kellene érniük, hogy a felvonulni szándékozók megijedjenek, és minél kevesebben menjenek el. Az I. r. vádlott felhívta a csoport tagjainak figyelmét, hogy az interneten megtalálható a melegek által látogatott bárok listája, melyek közül minden csoportnak ki kell választania egyet, amire majd 2008. június 26-ról 27-re virradó éjszaka molotov-koktélt dobnak. Az ügy több vádlottja azért, hogy a másságukat nyíltan felvállalókat és közvetve a velük szimpatizálókat megfélemlítsék két létesítmény ellen intéztek támadást. A kár meghaladta a 100000 forintot. A vádlottak mindkét helyszínen közvetlenül veszélyeztették a bárban illetve a szaunában tartózkodók életét és testi épségét. Nem a vádlottakon múlt, hogy csak kisebb értékű kár keletkezett. A támadások ellenére megtartották az Andrássy úton a melegfelvonulást, melynek megzavarásában az I. r. vádlott által vezetett csoport tagjai észt vettek,. Többen tojásokkal dobálták meg a felvonulókat, de a molotov-koktélokat a rendőrség fellépése, a tömegoszlatás miatt nem használták. A vádirat szerint az I. r. vádlott 2008 májusában felvetette, hogy egy későbbi támadáshoz fel kellene térképezni dr. Sz. Gy. lesencefalui házát. Az I. r. vádlott és több vádlott is úgy gondolta, hogy az ismeretlenek által létrehozott, a Magyarok nyilai nevet magában foglaló internetes címet a titkosszolgálatok hozták létre azzal a céllal, hogy az oldalra regisztrálók adatait megszerezzék. Az I. r. vádlott utasítására néhány vádlott leutazott Lesencefalura és beazonosította a házat. Az I. r. vádlott ismeretlen forrásból, ismeretlen összetételű robbanóanyagot szerzett be. A második felderítés után egy népligeti találkozón felmerült, hogy próbarobbantást kellene végrehajtani. Ez Százhalombatta mellett meg is történt, ahol az I. r. vádlott elsősorban a magával vitt időzítőt próbálta ki. 2008. szeptember 2-án az I. r., III. r. és IX. r. vádlottak elindultak Lesencefalura, ahova magukkal vittek egy előzőleg összeállított bombát is, mellyel Sz. Gy. házánál robbantottak. A kár meghaladta a 250 000 forintot. A következő vádpont szerint 2008-ban, a népligeti találkozók során a II. r. vádlott felvetette, hogy valamilyen módon pénzt kell szerezni a Hunnia mozgalom részére, a tervezett terrorcselekmények végrehajtásához. A II. r., a IV. r., a VI. r. és a VII. r. vádlottak úgy döntöttek, hogy felrobbantanak egy ATM automatát. Mindezt Székesfehérváron tették. A robbantás következtében az ATM automata használhatatlanná vált, eldeformálódott, alkotórészei több méteres körzetben szétszóródtak, de a trezor nem nyílt ki, így a vádlottak 18
nem jutottak hozzá a pénzhez. Az utolsó vádpont szerint 2009. április 5-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére demonstrációt tartottak a Hősök terén, ahol felszólították az Országgyűlést, hogy oszlassa fel magát és legyenek előre hozott választások. A rendezvény békésen lezajlott, az I. r. vádlott számára nyilvánvalóvá vált, hogy a várt erőszakos utcai megmozdulások elmaradnak, az MSZP további kormányzásáról az Országgyűlés fog dönteni. Emiatt az I. r. vádlott elhatározta, hogy MSZP-s országgyűlési képviselők elleni összehangolt robbantásokkal meg kell akadályozni, hogy B. G-t miniszterelnökké válasszák. A 2009. április 8-ról 9-re virradó éjszakára tervezett négy támadással az volt a céljuk, hogy B. megválasztása helyett előrehozott országgyűlési választás legyen. A támadásokra végül nem került sor, mivel rendőrségi ellenőrzések során a csoport egyes tagjait elfogták. Az ügyészség az I. r. vádlottat társtettesként elkövetett 2 rendbeli, állami szerv kényszerítése céljából lőfegyverrel visszaéléssel és rongálással illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettével, felbujtóként elkövetett 5 rendbeli, lakosság megfélemlítése céljából közveszélyokozással megvalósított terrorcselekmény bűntettével, valamint felbujtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A büntetőpernek összesen 17 vádlottja van. Az I. r. vádlott mellett további 15 vádlott terhére is terrorcselekmény elkövetését rója a vádhatóság, míg a XVII. rendű vádlottat lőszerrel visszaélés bűntettével vádolják. A márciusi tárgyalási napokon sor került a vádlottak meghallgatására. A májustól pedig folyamatosan tanúkat hallgat meg a bíróság. Az ügyben a következő tárgyalásokon a bizonyítási eljárás folytatódik. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK Soproni Járásbíróság B.20/2014. K. M. halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége 2015. május 09.30 6. A vádirat szerint a vádlott 2013. szeptember 7-én a délelőtti órákban Sopronban dolgozott, majd 13 óra körül a tulajdonában álló Lada típusú személygépkocsival Sopronból a 85. számú főúton lakóhelyére indult. A vádlott derült, száraz időben, 28 C hőmérsékletben, mindkét irányban erős forgalom mellett közlekedett. A vádlottnak szemből közlekedett az Iveco gyártmányú autóbusszal a megengedett 70 km/h sebesség helyett 88-90 km/h sebességgel. Az autóbusz a közlekedésre alkalmas állapotú volt, de érvényes műszaki átvizsgálással nem rendelkezett. Az autóbusz ülései a vezetőülés kivételével biztonsági derékövvel voltak felszerelve, melyre, illetve azok kötelező használatára az ülések melletti üvegen piktorgram hívta fel a figyelmet. Az autóbusz sofőrjének vezetői engedélyének érvényessége 2013. augusztus 29-én lejárt. Az autóbuszban jobb és bal oldalon 13 sorban 2-2 ülés volt, ahol összesen 15 fő utas utazott. Minden utas egy-egy kettes ülésen helyezkedett el, valamennyi karfa lehajtott állapotban volt. A vádlott Vitnyéd és Kapuvár között közlekedett mintegy 72-76 km/h sebességgel, közlekedése során figyelme oly mértékben lanyhult, hogy gépjárműve irányítását is elmulasztotta, amely miatt az autó jobb oldalon kezdett lehaladni az útról, majd teljes terjedelmével az úttest melletti füves útpadkára haladt, ahol optikai oszloppal is ütközött. Ezt észlelve a vádlott hirtelen balra kormányzást alkalmazott, amelynek hatására a személygépkocsi kezdett visszatérni az úttestre. A személygépkocsi sebessége eközben 49-53 km/h-ra csökkent. Amikor a személygépkocsi bal oldali kereke a terelővonalat átlépte, az autóbusz mintegy 14 méterre közelített, a vádlott pedig ekkor jobbra kormányzást alkalmazott. A személygépkocsi ezt a kormánymozdulatot még követni nem tudta, továbbra is balra tért és nekiütközött a 87 km/h sebességgel közlekedő autóbusz bal oldalának. 19
Az autóbusz jobb oldali kerekeivel az útpadkán haladt, majd hirtelen balra kormányzástól az úttestre visszatérve erősen balra sodródott, végül jobb oldalára dőlve bal oldalon lecsúszott az úttestről. Az ütközés következtében az utasok közül kilenc fő az autóbuszból kiesett. A balesetben az autóbusz két utasa életét vesztette, hét fő nyolc napon túl gyógyuló egy fő maradandó károsodással járó - sérüléseket szenvedett, hat utas és az autóbusz vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott a balesetben szintén nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A baleset következtében mind a vádlott által vezetett személygépkocsi, mind az autóbusz közlekedésre alkalmatlan állapotba került. Az autóbusz utasai a biztonsági övet nem használták, a vádirat szerint a sérültek halála, illetve a sérültek nyolc napon túli gyógytartamú sérülései becsatolt biztonsági öv esetén elmaradt volna. A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott figyelmetlensége miatt nem az úttesten közlekedett és hirtelenszerű kormánymozdulatával vezetéstechnikai hibát vétett, magatartásával az autóbusz közlekedését akadályozta és balesetet okozott. A vádlott 1987-ben szerzett - B kategóriás vezetői engedélyét a helyszínen elvették. A vádirat szerint a közlekedési baleset súlyos következményeihez közrejátszott, hogy az autóbusz utasai az ülőhelyeken egyrészt nem szabályosan foglaltak helyet, másrészt biztonsági öv becsatolásával magukat nem rögzítették. A vádirat szerint az autóbusz sofőrje vezetéstechnikai hibát vétett, amely miatt azonban büntetőjogi felelőssége nm állapítható meg. Folytatólagos tárgyalási határnap, a bíróság szakértők meghallgatásával folytatja a bizonyítási eljárást. dr. Máté Kinga +36-30-86-44-303 matek@gyorvb.birosag.hu sajto_gyor@gyorit.birosag.hu GYULAI TÖRVÉNYSZÉK Gyulai Törvényszék 14.B.79/2015. számú büntetőügy T. L. vádlott és társa Előre kitervelten, aljas célból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények Tárgyalás időpontja: 2015. május 06. 08 óra 30 perc Első tárgyalás A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint I. r. T. L. vádlottnak és M. A. sértettnek 2009-ben T. N. nevű gyermeke született. Az I. r. vádlott féltékeny volt a sértett korábbi barátjára, J. Cs-re. Összeköltözésük után az I. r. vádlott agresszívebbé vált, a sértettet többször megverte, aki emiatt véget vetett a kapcsolatuknak, és a gyermekükkel a szüleihez költözött. Az I. r. vádlott az ezt követő héten erőszakkal magával vitte a gyermeküket, akit ettől kezdve ő nevelt. A sértett ezután újból szorosabb kapcsolatba került J. Cs-val. Időközben M. A. gyermekelhelyezési pert indított, melyben szakértői vizsgálatot rendeltek el. A vizsgálaton megjelent M. A. és édesanyja, M. G. I., és J. Cs. sértett, valamint I. r. vádlott és T. N.. Ezután a gyermek M. A-val távozott Magyarbánhegyesre. Az I. r. vádlott szintén odament. M. A., J. Cs., M. G. I. és az élettársa, L. J., valamint T. N. a házban voltak, mikor az I. r. vádlott megérkezett. Az I. r. vádlott féltékenység, illetve azon félelme miatt, hogy a gyermekük M. A-nál kerül elhelyezésre, már korábban elhatározta, hogy J. Cs. és M. A. sértetteket megöli. Amikor az I. r. vádlott belépett a nappaliba, J. Cs. az udvarra ment. M. A. a nappaliban, M. G. I. és L. J. a konyhában voltak. M. A. sértett J. Cs. után ment, de az I. r. vádlott a gyermekkel a karjában követte őket. Az I. r. vádlott az udvaron a pisztoly csövét először M. A-re tartotta, majd J. Cs. után ment, és háton lőtte J. Cs-t, aki összecsuklott. Egy másik lövése célt tévesztett. T. N. a házba szaladt. Az I. r. vádlott a lövés zajára kirohanó M. G. I-re is rálőtt, majd M. A., L. J. sértettekre is. Ezt követően az I. r. vádlott a földön ülő M. A-hoz lépett, és ismét rálőtt. Mindezek után az I. r. vádlott felvette a gyermeket, majd vele együtt távozott. M. G. I. és J. Cs. sértettek a helyszínen elhaláloztak. 20