A PROJEKTVEZETÉS GEOTECHNIKAI KÉRDÉSEI ÉS SZABÁLYOZÁSUK

Hasonló dokumentumok
A PROJEKTVEZETÉS GEOTECHNIKAI KÉRDÉSEI ÉS SZABÁLYOZÁSUK

Építési beruházás. WBS, szervezeti struktúra, normarendszerek

M6-M60 AUTÓPÁLYA GEOTECHNIKAI TERVEZÉSE AZ ELŐKÉSZÍTÉSTŐL A KIVITELEZÉSIG. Wolf Ákos

Útprojektek geotechnikai előkészítése az ÚT szerint

ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI GEOTECHNIKA I. RÉSZ

PTE PMMIK, SzKK Smart City Technologies, BimSolutions.hu 1

S atisztika 1. előadás

Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor

HÁLÓZATI SZINTŰ DINAMIKUS BEHAJLÁSMÉRÉS MÚLTJA JELENE II.

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése

Minőségtanúsítás a gyártási folyamatban

Kockázatmenedzsment. dióhéjban Puskás László. Minőségügyi szakmérnök Magyar Minőség Társaság

5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK

Az es szabvánnyal, illetve a törvényi elvárásokkal kapcsolatos felmérési, tervezési tevékenység

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/ )

Ajánlás a beruházásokkal kapcsolatos kockázatkezelési eljárás kialakításához

A 9001:2015 a kockázatközpontú megközelítést követi

Nagy méretű projektekhez kapcsolódó kockázatok felmérése és kezelése a KKV szektor szemszögéből

30 MB INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR

PROJEKTIRÁNYÍTÁS. 7 szerzõdéskötés 4 SZAKASZ KIVITELEZÉS 8 projektfelügyelet. 5 SZAKASZ BEFEJEZÉS 9 projektgondozás, dokumentálás

A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK

ÉPÍTŐIPARI PROJEKTMENEDZSMENT. Állami és magánberuházásokban

Magyar Projektmenedzsment Szövetség

Belső ellenőrzés és compliance. szolgáltatások. Cover. KPMG.hu

Web Értékesítő" Szerepkör leírás" 3. 2 Szerepkör profil" Profil összefoglalása" Részletes profil" 5

VINÇOTTE HUNGARY. ISO Üzleti kockázatok kezelése és csökkentése Péter Lajos, vezető auditor,

A hálózattervezés alapvető ismeretei

Az Eiffel Palace esettanulmánya

TELEPÜLÉSI CSAPADÉKVÍZGAZDÁLKODÁS: Érdekek, lehetőségek, akadályok

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között


A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában

Fejlesztési és beruházási projektek monitoringja

1 A SIKERES PROJEKT KOCKÁZATMENEDZ SMENT FŐ ELEMEI ÉS KULCSTÉNYEZŐI

Minőségirányítás az építőiparban

Projektismeretek, projektmenedzsment

TÖLTÉSALAPOZÁS ESETTANULMÁNY MÁV ÁGFALVA -NAGYKANIZSA

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

CEBS Consultative Paper 10 (folytatás) Krekó Béla PSZÁF, szeptember 15.

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

Települési ÉRtékközpont

KAMARAI SZABÁLYOZÁS ÉMTSZR LÉNYEGE ÉMTSZR CÉLJA ÉMTSZR ELEMEI ÉMTSZR FÁZISAI SZEREPKÖRÖK DÍJSZÁMÍTÁS

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 10. ea.: Projektek végrehajtása II. A sikeres projekt ismérvei. Önellenőrzés

Alagútfalazat véges elemes vizsgálata

Dr. Farkas József Czap Zoltán Bozó Péter:

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan

A geotechnikai tervezés alapjai az Eurocode 7 szerint

A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA?

Üzleti és projekt kockázatelemzés: a Szigma Integrisk integrált kockázatmenezdsment módszertan és szoftver

Szerződéses rendszer Magyarországon UTAK 2004 UTÁN. MAÚT-KONFERENCIA Április Hotel Flamenco

GEOlevel Kft. A stratégiai zajtérkép projektirányítás és minőségmenedzsment. Előadó: Szabó Richárd. Geoinformatikai és Szolgáltató Kft.

ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI GEOTECHNIKA II. RÉSZ

A Principális-csatorna nagykanizsai védvonalának geotechnikai vizsgálata

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

HELYES zárójelentése) Válasz sikeresnek vagy sikertelennek nyilvánítja a projektet HIBAS

A könyvvizsgálati standardok változásai

Projektmenedzsment tisztán és világosan. ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter Konferencia

Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető

Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője

Elérhetőségek. Dr. Varga Gabriella K.mf.20. Tanszéki honlap:

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért október , Mezőtúr. Közösségi tervezés

A kockázatközpontú környezetmenedzsment átfogó kérdései. Zöldi Irma VITUKI Kht.

TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József

A minőség és a kockázat alapú gondolkodás kapcsolata

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta

Vezetői számvitel / Controlling II. előadás. Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Tevékenységek tervezése Gantt diagramm

UNITEF UVATERV KONZORCIUM

XXVII. Magyar Minőség Hét Konferencia

CROCODILE 2.0_HU projekt

KÖRNYEZETVÉDELEM A LIFE

Üzemszervezés. Projekt tervezés. Dr. Juhász János

Hogyan segíthet egy tanácsadó egy költséghatékony IT kialakításában?

INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR

Termék- és tevékenység ellenőrzés tervezése

PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK

M0 autópálya szélesítése az Anna-hegyi csúszás WOLF ÁKOS

Projektek minőségbiztosítása: a minősítési dokumentáció rendszerbe foglalása MMT Farkasfalvi-Ugronné Latóczki Annamária

A kockázat fogalma. A kockázat fogalma. Fejezetek a környezeti kockázatok menedzsmentjéből 2 Bezegh András

ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 9. ea.: Projektek végrehajtása I. Projekt megvalósítás fázisa. Szerződések Projektirányítás

Hosszú távon működőképes kerékpárforgalmi létesítmény üzemeltetési és fenntartási rendszerének kidolgozása

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS

H ÁT ÉN IMMÁR K I T VÁ L A S S ZA K? P rojekte k h u m á n e rő forrá s kihívásai

Kérdés Kép Válasz HIBAS Válasz HELYES Válasz HIBAS Válasz HELYES Válasz HIBAS Válasz HIBAS Kérdés Kép Válasz HIBAS Válasz HIBAS Válasz HELYES Válasz

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem

Előregyártott fal számítás Adatbev.

PROJEKTMENEDZSMENT TEMATIKA, KÖVETELMÉNYEK

Javaslat magasépítési beruházások egységes minőségbiztosítási módszertanának kidolgozására

Gyöngy István MS osztályvezető

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig.

Különleges alapozások Építészet, MSC. Dr. Vásárhelyi Balázs

Nemzeti Közlekedési Stratégia Stratégia készítés új megközelítésben

A térségfejlesztés modellje

Regulation (EC) No. 1080/2006

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

PROJEKTMENEDZSMENT. Idő-, erőforrás- és költségterv. Dr. DARÓCZI MIKLÓS egyetemi docens. Dr. ILLÉS BÁLINT CSABA egyetemi tanár, tárgyfelelős

Üzemszervezés A BMEKOKUA180

Átírás:

A PROJEKTVEZETÉS GEOTECHNIKAI KÉRDÉSEI ÉS SZABÁLYOZÁSUK ÚTÉPÍTÉSI AKADÉMIA 2008 Január 16. MAKADÁM KLUB MINDEN GYAKORLAT ELMÉLETEN ALAPUL MÉG AKKOR IS HA NEM TUDUNK RÓLA MENEDZSMENT:az embereket rávenni feladatok végrehajtására, pedig az igazi menedzsment: feladatokkal rávenni az embereket a fejlődésre AGHA HASSAN ABEDI PAKISZTÁNI ÜZLETEMBER NEM A VEZETŐK BUKNAK MEG HANEM A MEGKÖZELÍTÉSÜK 1

TARTALOM: Kezdetek ALAPFOGALMAK A PROJEKTEK FÁZISAI, SAJÁTOSSÁGAI A GEOTECHNIKA BEÁGYAZÓDÁSA BECSLÉSEK DISZPOZÍCIÓS TERV ÉS JELENTŐSÉGE A SZABÁLYOZÁS TERMINOLÓGIÁJA ÉS TECHNIKÁI TIPUSHIBÁK ELKERÜLÉSI TECHNIKÁK ÖSSZEGZÉS 2

A KEZDETEK 1773 Coulomb ESSAI című művében megfogalmazta a súrlódás, a kohézió földnyomás fogalmát, a talajjal kapcsolatos kutatás elméleti alátámasztását kidolgozta 1831 ENPC megalakulása, első talajlabor Európában A geotechnika fejlődése ezután lassú és szakaszos volt az ok és okozati összefüggésekre nem fordítottak kellő figyelmet Az igazi lendület 6-7 évtizede tart a geotechnikai kutatás területén, míg a projektvezetés tudományos megalapozottsága az űrhajózással egyidős kb. 50 éves ALAPFOGALMAK Amióta nő és férfi van a világon projektek azóta léteznek, mégis a definiálására csak az elmúlt néhány évtizedben gondoltak Bár egyetlen definíció sem felel meg minden projekthelyzetnek legjobban az ISO 8402 /1994/ megfogalmazása elfogadott. Legfőbb jellemzője az újdonság. Minden projekt egy lépés az ismeretlenbe. PROJEKT/ ISO 8402/: Egyedi folyamatrendszer, amely kezdési és befejezési dátumokkal megjelölt specifikus követelményeknek - beleértve az idő, költség és erőforrás korlátokat megfelelő célkitűzés érdekében vállalt koordinált, kontrollált tevékenységek csoportja 3

ISMÉRVEI A szervezet ideiglenes Legtöbbször a projekt egy nagyobb projektstruktúra része A projektcélkitűzéseket-korlátok között- Folyamatosan lehet meghatározni, a minőséget változtatni a projekt időtartama alatt - Minden projekt egyedi - Legtöbbször összetett szempontrendszerben kell optimumkeresést megvalósítani 4

FÁZISAI VÉGREHAJTÁS BEFEJEZÉS TERVEZÉS SZERVEZÉS KONCEPCIÓ A GEOTECHNIKA BEÁGYAZÓDÁSA TANULMÁNYTERV DISZPOZÍCIÓS TERV ENGEDÉLYEZÉSI TERV AJÁNLATI,VAGY TENDERTERV KIVITELI TERV, ÉPÍTÉSI TERV MEGVALÓSULÁSI DOKUMENTUMOK ÜZEMELTETÉSI FENNTARTÁSI UTASÍTÁS KORSZERÜSÍTÉSI-HELYREÁLLÍTÁSI TERV kérdései és szabályozások 5

BECSLÉSEK PONTOSSÁGA Hozzávetőleges becslés: kevés számú és pontatlan információ áll rendelkezésre, nincs elegendő idő, Hibahatár 25%-os Komparatív becslés: Össze tudjuk hasonlítani egy hasonló munkával, hibahatár 15%-os Megvalósítható becslés:tenderterv utáni állapot, hibahatár 10%-os 25% 10% 15% kérdései és szabályozások 6

TERVEZÉSI REND, A TERVEK CÉLJA Az útprojekt egészének optimalizálása, geotechnikai megoldások komplex kezelése Változatokban gondolkodás, elemzéssel technológiai és egyéb alternatív geotechnikai megoldások kidolgozása. Erre időt kell szánni. A geotechnikai tervezés csak az adott szakaszhoz előírt dokumentált vizsgálatok elkészülte után végezhető el. Folyamatos kommunikáció és együttgondolkodás teremthet csak synergiát. TERVFÁZISOK, JELLEMZŐIK TANULMÁNYTERV:A különböző vonalváltozatokhoz, alapadatokat szolgáltat. Előkészítő talajvizsgálati jelentés, Előkészítő geotechnikai szakvélemény, Geotechnikai megvalósíthatósági tanulmány DISZPOZÍCIÓS TERV Az építtetői döntést követően bemutatja az elfogadott vonal változatot. A további elérendő célt,a megkívánt részletességet építési időt, szabadságfokát fogalmazza meg. Részei:Előkészítő talajvizsgálati jelentés, Előkészítő geotechnikai szakvélemény, Geotechnikai megvalósíthatósági tanulmány 7

A SZABÁLYOZÁS TERMINOLÓGIÁJA A projektvezetésben léteznek e olyan kiindulási pontok amelyre támaszkodva -túl az empírikus tapasztalatokonrendszerezhetővé, tervezhetővé válik a projektirányítás Interdependenciák,kölcsönös függőség, úttervvel vízelvezetéssel környezetvédelemmel földvédelemmel, technológiák közötti kölcsönös függés stb. Bizonytalanságok csúszások süllyedések Erózió Alaptörés Tudatosítani kell :Teljes pontossággal a föld alatti talaj előfordulások egymásra hatásuk nem mérhetők fel előre. 8

A SZUPERMENEDZSER Kiemelkedően intelligens Nem vész el a részletekben Erőteljesen irányít Érzékeny az emberi problémákra Dinamikus és türelmes Jól kommunikál Figyelmesen hallgat Gyorsan és megfontoltan dönt Ilyen egymást jórészt kizáró tulajdonságokkal csak egy csapat rendelkezhet AZ IRÁNYÍTÓ CSAPAT POZÍCIÓN ALAPULÓ HATALOM SZAKÉRTELEM HITELESSÉG, IRÁNYÍTÁS 9

TECHNIKÁK AZ IRÁNYÍTÁSHOZ Odaillő szervezet Képességek a technológia megértésére A projekt gazdaságtan megértése Vezetéstechnikai ismeretek Rendszertervezési szaktudás Tervezési, ellenőrzési szaktudás Pénzügyi szaktudás Jó személyi és kommunikációs készség Elszalasztott haszon:feláldozunk azáltal, hogy a megfelelő intézkedéstől eltérően intézkedünk, vagy nem időben teszünk intézkedést Kockázatmenedzsment ETIKUSSÁG JÓ VEZETŐI ADOTTSÁGOK MAGAS ÉRZELMI INTELLIGENCIA SZAKTUDÁS ELHIVATOTTSÁG MINŐSÉGMENEDZSMENT Minőségtervezés: ahol a minőségkövetelményeket tervezik Minőségvizsgálat:Az előírt követelmények, paraméterek, toleranciaértékeinek figyelembe vételével mintavétel alapján vizsgálat és minősítés Minőségirányítás:Az előírás és a tény eltérésre reagálnak Minőségbiztosítás:Ahol intézkedéseket hoznak a rendszer és az eredmények dokumentálására Nem megfelelőségek kezelése:elkülönítetten Tervezett, megvalósított, tartós 10

M7 AUTÓPÁLYA ORDACSEHI-BALATONKERESZTÚR TÖLTÉSALAPOZÁSA A VÁLLALKOZÓ VÉGLEGESÍTETT TERVEZÉSI DISZPOZÍCIÓJA 156+500-159+800 km 156 500 156 550 156 600 156 650 156 700 156 750 156 800 156 850 156 900 156 950 157 000 157 050 157 100 157 150 157 200 157 250 157 300 157 350 157 400 157 450 157 500 157 550 157 600 157 650 157 700 157 750 157 800 157 850 157 900 157 950 158 000 158 050 158 100 158 150 158 200 158 250 158 300 158 350 158 400 158 450 158 500 158 550 158 600 158 650 158 700 158 750 158 800 158 850 158 900 158 950 159 000 159 050 159 100 159 150 159 200 159 250 159 300 159 350 TÁBLÁZAT SZAKASZOLÁSA 156+500 156+853 156+868 156+912 156+927 157+858 157+873 157+928 157+943 158+952 158+967 159+047 159+062 159+349 159+364 TÖLTÉS MAGASSÁG ÖSSZENYOMÓDÓ TŐZEG VASTAGSÁG CSŐÁTERESZ Alapozás: Din.tömörítéskor: din.töm. az áteresz hossz-teng-ben Más esetben ha a szakaszon van töltésalap.: +1,50 m vtg töltésalapozási rtg 4,50 m 2-4,2 m m 4,10 m 2-4,2 m 157+100 2,00m 157+273 2,00m 157+500 3,40 m 1,8-2,2 m 2,00m 157+700 2,00m 158+050 3,0 m 3,2-3,8 m 1,65m 158+207 1,65m 158+355 1,65m 5,0m 3,5m 158+529 1,65m 7,0 m 3,2 m 5-7,8 m 5,0m 3,2 m 159+183 2,00m 5,0m HÍD 156+883 S55 156+897 157+888 S56 157+913 158+982 S57 159+032 159+379 S58 VÁRHATÓ SÜLLYEDÉS A GEOEXPERT Kft. számításai alapján előirányzott HUMUSZ 82-103 103 82-100 0 0 0 100 76-100 0 GEOTEXTÍLIA 365 800 GEORÁCS 1: ARMATEX G35/35 járófelület képzésre GEORÁCS 2: Tervezői méretezés szerint GEORÁCS 3: Merev csomópontú SÜLLYEDÉSMÉRŐ 878 902 300 883 918 500 977 037 280 350 SZALAGDRÉN TÖLTÉSALAPOZÁSI RÉTEG 50 80 80 50 80 80 50 80 80 50 80 KAPILLÁRIS MEGSZAKÍTÓ RÉTEG 50 50 50 50 30 30 30 30 DINAMIKUS TALAJCSERE CMC TÚLTÖLTÉS KOCKÁZATMENEDZSMENT Az életben két dolog biztos a halál és a jövedelemadó Számításba vesszük azt is ami rosszul sikerülhet Felismerés, azonosítás, Válaszstratégia kialakítása Folyamatos kockázatmenedzsment időben észre kell venni ahhoz, hogy kezelni tudjuk Tartalékok képzése Megfelelő hozzáállás, kritikus elemzés a veszélyekről, racionális értékelés a múltbeli adatokkal kiegészítve megkapjuk a kockázati valószínűséget, pozitív,kreatív problémamegoldás, megfelelő matematikai modell, a biztonsági tényező meghatározása döntés időben, ellenőrzés minimalizálhatja a kockázatokat 11

A PROJEKTVEZETÉS ELEMEI PROJEKT IRODA VEZETŐ TERVELLENŐRZÉS TECHNOLÓGIA MINŐSÉGÜGY MINŐSÉG KÉRDÉSE MINŐSÉGI KÉZIKÖNYV MUNKAUTASÍTÁSOK VIZSGÁLATI DOKUMENTUMOK Eljárás előírások NEM MEGFELELŐSÉGEK KEZELÉSE 12

TIPUSHIBÁK, ELKERÜLÉSI TECHNIKÁK A tervezőt a legolcsóbb nyer, hibás gyakorlata alapján választom ki Csak a legszűkebb útépítési sávot vizsgálom a térségi lassú lejtőkúszást Nem dolgozok ki változatokat Nem kísérem figyelemmel és időben nem avatkozok be, az építés közbeni hibás ütemezésnél, eredmény rétegcsúszás/m7/ Alul, vagy túlértékelem a bizonytalan paraméterekkel megválasztott számítás végeredményét/m3 híd háttöltések/ Csak kereskedelmi alapon használok geoműanyagot, nem funkció és igénybevétel szerint /Sok munkahely/ Erőltetem a jó időben építést, Elnagyolom a költségbecslést Pontatlanul írom le a tételeket, minőségi követelményeket Azonnali rézsűvédelem hiánya Automatikus rézsühajlás Végellenőrzés generáltervezői hiányosságok A PROJEKT UTÓLAGOS ÉRTÉKELÉSE Költség CÉL HATÁRIDŐ 13

SIKERFAKTOROK Célképzési folyamat Időtervezés Megbízói kapcsolatok A Munkacsoport Az irányítók és a szakértők együttműködése Az irányítás hatékonysága Kommunikáció hatékonyága Váratlan helyzetek,problémák megoldásai Ellenőrzés időbeni beavatkozás hatásossága A TUDÁS TOVÁBBADÁSA ADATBÁZIS KÉPZÉS Zárójelentés az elért eredményekről, jobbító szándékú korrekciós javaslatok Az alkalmazott módszerek megfelelőségéről összegzés A munkacsoport hatékonysága A csoporttagok értékelése 14

ÖSSZEGZÉS Az utak és autópályák földmű építési részaránya a 20-55%-át teheti ki,a minőségre határidőre pénzügyi következményekre döntő hatással van. diszpozíciós terv. Ez a tervkészítés kezdeti fázisában sokkal pontosabb feladat meghatározást eltérő felelősség megosztást igyekszik szabályozni az építtető és a tervező között. A szándék az volt,hogy számoljuk fel az építtető hiányos feladat meghatározási gyakorlatát amely a tervezői felelősség túldimenzionálását Az előadás domináns része a szabályozás, a projektvezetés elemeinek rövid bemutatása volt a másik cél KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET 15