Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. január 31-én megtartott üléséről
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. január 31-én megtartott üléséről, a polgármesteri hivatal tanácskozó helyiségében Jelen vannak: Béki József polgármester Bodnár Jánosné jegyző Békiné Péter Emese Dávidházi Ferenc Falussy Józsefné Hubainé Trembinszki Katalin Kedves Béla Matuscsák Sándor Meszlényi István dr.móré Lórántné Tóth István képviselők Volczné Simka Marianna iskola igazgató Sóváriné Kiss Erika óvoda vezető Hegedűs Imréné vezető gondozó Kedves Dóra a polgármesteri hivatal könyvelési munkatársa Pipicz Sándorné jegyzőkönyvvezető Béki József polgármester köszönti a megjelenteket, megállapította, hogy a 10 fő települési képviselő közül 10 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Felkéri az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Dávidházi Ferenc alpolgármestert és Hubainé Trembinszki Katalin képviselőt. Javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira, mely megegyezik a meghívóban kiadottakkal azzal a különbséggel, hogy a 4. napirendként szereplő rendelet alkotás kerülne elsőként tárgyalásra, hiszen az a költségvetési rendelet megalkotására már kihatással lesz.. A javaslat alapján a képviselő-testület 10 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta a napirendet, mely meghívó formájában a jegyzőkönyvhöz mellékelve. dr.móré Lórántné képviselőnek hirtelen el kellett hagynia a tárgyaló termet, így a jelenlévő képviselők száma 9 főre csökkent.
1. NAPIRENDI PONT: A költségvetés és zárszámadás előterjesztéséhez kapcsolódó mérlegek tartalmának meghatározásáról szóló rendelet előterjesztése Bodnár Jánosné jegyző a rendelet tervezetet a meghívóval együtt küldte meg a képviselőknek előzetes tanulmányozás céljából. Tájékoztatja a testület tagjait, hogy az államháztartásról szóló törvényben kerültek meghatározásra a helyi önkormányzatok költségvetéséről és zárszámadásáról szóló rendeletek formai elemei. Az adattartalom változatlan, de az ÁSZ, illetve a Kincstár ellenőrzése is könnyebbé válik, hiszen egységes formában kerül eléjük valamennyi önkormányzat rendelete. Béki József polgármester megnyugtatja képviselő társait, hogy a költségvetés kimunkálása a megszokott részletes formában is eléjük kerül majd, de a jegyzőkönyvben, írásos formában az elfogadott rendeletnek úgy kell majd kinéznie, azokat a táblázatokat és feladat bontásokat kell tartalmaznia, ahogyan az az előterjesztésben szerepel. Hubainé Trembinszki Katalin képviselő elfogadja, ha ez a követelmény, de szerinte jobb volt a régi, áttekinthetőbb, részletesebb volt. Ő egyszerű emberként ebből nem sokat ért. Más hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület 9 igen szavazattal, egyhangúan a következő rendeletet alkotta: Bekecs Községi Önkormányzat 1/2008. (II.4.) SZÁMÚ RENDELETE A költségvetés és zárszámadás előterjesztéséhez kapcsolódó mérlegek tartalmának meghatározásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 118. -a alapján a képviselő-testületnek tájékoztató jelleggel bemutatandó mérlegek, kimutatások tartalmáról a következő rendeletet alkotja. 1. A rendelet hatálya a Bekecs Községi Önkormányzat költségvetésére, költségvetés módosítására, valamint a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadásra terjed ki.
2. A jegyző által elkészített költségvetési rendelettervezet részeként a polgármester köteles az önkormányzat összes bevételét, kiadását, finanszírozását bemutató adatokat az e rendelet 1/a., 1/b., 2/.,3.sz. mellékletekben meghatározott tartalommal a képviselő-testület elé terjeszteni. 3. A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezet részeként a polgármester köteles az önkormányzat összes bevételét, kiadását, finanszírozását, pénzeszközének változását bemutató adatokat az e rendelet 4/a., 4/b., 5., 6., 7/a., 7/b., 7/c., 7/d., 8., 9., 10. sz. mellékletekben meghatározott tartalommal a képviselő-testület elé terjeszteni. 4. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendeletet a helyben szokásos módon ki kell hirdetni. Béki József polgármester Bodnár Jánosné jegyző Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetésének napja. 2008. február 3. Bodnár Jánosné jegyző
...Önkormányzat 1/a. sz. melléklet 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Ezer forintban! Sorszám Bevételi jogcím 2006. évi tény 2007. évi várható 2008. évi előirányzat 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3) 2. I/1. Intézményi működési bevételek * 3. I/2. Önkormányzat sajátos műk. bevételei (3.1+ +3.4)* 3.1. Illetékek 3.2. Helyi adók* 3.3. Átengedett központi adók* 3.4. Bírságok, egyéb bevételek 4. III. Támogatások, kiegészítések (4.1+ +4.7) 4.1. Normatív hozzájárulások* 4.2. Központosított előirányzatokból támogatás 4.3. Színházi támogatás 4.4. Normatív kötött felhasználású támogatás* 4.5. Kiegészítő támogatás 4.6. Működésképtelen önkormányzatok támogatása 4.7. Fejlesztési célú támogatások (4.7.1+ +4.7.4)* 4.7.1. Cél- címzett támogatás 4.7.2. Fejlesztési és vis maior támogatás 4.7.3. Egyéb fejlesztési támogatás 5. II. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek (5.1+ 5.3)* 5.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 5.2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei* 5.3. Pénzügyi befektetések bevételei 6. IV. Véglegesen átvett pénzeszközök (6.1+6.2+6.3+6.4) 6.1. Támogatásértékű működési bevételek (6.1.1.+ +6.1.4.)* 6.1.1. OEP-től átvett pénzeszköz 6.1.2. EU támogatás 6.1.3. Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz 6.1.4. Egyéb kvi szervtől átvett támogatás 6.2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek (6.2.1.+ +6.2.4.)* 6.2.1. OEP-től átvett pénzeszköz 6.2.2. EU támogatás 6.2.3. Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz 6.2.4. Egyéb kvi szervtől átvett támogatás 6.3. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről* 6.4. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről* 7. V. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. (7.1+7.2) 7.1. Működési célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 7.2. Felhalmozási célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 8. VI. Finanszírozási bevételek (8.1+8.2) 8.1. Hitelek, kölcsönök bevételei 8.2. Értékpapírok bevételei 9. FOLYÓ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+4+5+6+7+8) 10. Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétele (10.1.+10.2) 10.1. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele 10.2. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 11. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 12. Forráshiány 13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10+11+12) A bevételek részletesebb bontásban is tagolhatók, illetve legalább bemutatni. * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli részletezést külön mellékletben célszerű
...Önkormányzat 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE K I A D Á S O K Ezer forintban! Sorszám Kiadási jogcímek 2006. évi tény 2007. évi várható 2008. évi előirányzat 1 2 3 4 5 1. I. Folyó (működési) kiadások (1.1+ +1.12) 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1.3. Dologi kiadások* 1.4. Egyéb folyó kiadások 1.5 Működési célú pénzmaradvány átadás 1.6. Támogatásértékű működési kiadás 1.7. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 1.8. Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 1.9. Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 1.10. Ellátottak pénzbeli juttatása 1.11. Pénzforgalom nélküli kiadások 1.12. Kamatkiadások 2. II. Felhalmozási és tőke jellegű kiadások (2.1+ +2.7) 2.1. Felújítás* 2.2. Intézményi beruházási kiadások* 2.3. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2.4. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 2.5. Pénzügyi befektetések kiadásai 2.6. Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás 2.7. EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai 3. III. Tartalékok (3.1+3.2+3.3) 3.1. Általános tartalék 3.2. Céltartalék 4. IV. Hitelek kamatai 5. V. Egyéb kiadások 6. VI. Finanszírozási kiadások (6.1+6.2) 6.1. Hitelek, kölcsönök kiadásai 6.2. Értékpapírok kiadásai 7. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4+5+6) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerű tervezni, illetve bemutatni.
1/b. sz. melléklet...kisebbségi Önkormányzat 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Ezer forintban! Sorszám Bevételi jogcím 2006. évi tény 2007. évi várható 2008. évi előirányzat 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3) 2. II. Támogatások, kiegészítések (2.1+ +2.3) 2.1. Központi támogatás 2.2. Önkormányzati támogatás 2.3. Egyéb 3. II. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek (3.1+ 3.3) 3.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 3.2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 3.3. Pénzügyi befektetések bevételei 4. III. Véglegesen átvett pénzeszközök (4.1+4.2+4.3+4.4) 4.1. Támogatásértékű működési bevételek 4.2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 4.3. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 4.4. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről 5. V. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. (5.1+5.2) 5.1. Működési célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 5.2. Felhalmozási célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 6. FOLYÓ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3+4+5) 7. Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétele (7.1.+7.2) 7.1. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele 7.2. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 8. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (6+7) K I A D Á S O K Ezer forintban! Sorszám Kiadási jogcímek 2006. évi tény 2007. évi várható 2008. évi előirányzat 1 2 3 4 5 1. I. Folyó (működési) kiadások (1.1+ +1.7) 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1.3. Dologi kiadások 1.4. Egyéb folyó kiadások 1.5. Támogatásértékű működési kiadás 1.6. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 2. II. Felhalmozási és tőke jellegű kiadások (2.1+ +2.4) 2.1. Felújítás* 2.2. Intézményi beruházási kiadások* 2.3. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2.4. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 3. III. Tartalékok (3.1+3.2) 3.1. Általános tartalék 3.2. Céltartalék 4. IV. Egyéb kiadások 5. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4) A * -gal jelölt jogcím-csoporton belüli kiadásokat ÁFA-val együtt célszerű tervezni, illetve bemutatni.
2. sz. melléklet Sorszám 1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban Kötelezettség jogcíme Köt. váll. éve 2008. előtti kifizetés 2008. Kiadás vonzata évenként 2009. 2010. 2010. után 2 3 4 5 6 7 8 Működési célú hiteltörlesztés (tőke+kamat)...... Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke+kamat)... Beruházás célonként... Felújítás feladatonként... Egyéb... Összesen (1+4+7+9) Ezer forintban! Összesen 9=(4+5+6+7+8)
3. sz. melléklet Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) Ezer forintban! Sorszám Bevételi jogcím Kedvezmény nélkül elérhető bevétel Kedvezmények összege 1 2 3 4 1. Ellátottak térítési díjának elengedése 2. Ellátottak kártérítésének elengedése 3. Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése 4. Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése 5...-ból biztosított kedvezmény, mentesség* 6...-ból biztosított kedvezmény, mentesség* 7...-ból biztosított kedvezmény, mentesség* 8. Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség 9. Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség 10. Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség 11. Egyéb kedvezmény 12. Egyéb kölcsön elengedése 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. Összesen: * A helyi adókból biztosított kedvezményeket, mentességeket, adónemenként kell feltüntetni.
...Önkormányzat 4/a. sz. melléklet 2007. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Ezer forintban! Sorszám Bevételi jogcím 2006. évi tény Eredeti előirányzat 2007. évi Módosított előirányzat Teljesítés 1 2 3 4 5 6 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3) 2. I/1. Intézményi működési bevételek 3. I/2. Önkormányzat sajátos műk. bevételei (3.1+ +3.4) 3.1. Illetékek 3.2. Helyi adók 3.3. Átengedett központi adók 3.4. Bírságok, egyéb bevételek 4. III. Támogatások, kiegészítések (4.1+ +4.7) 4.1. Normatív hozzájárulások 4.2. Központosított előirányzatokból támogatás 4.3. Színházi támogatás 4.4. Normatív kötött felhasználású támogatás 4.5. Kiegészítő támogatás 4.6. Működésképtelen önkormányzatok támogatása 4.7. Fejlesztési célú támogatások (4.7.1+ +4.7.4) 4.7.1. Cél- címzett támogatás 4.7.2. Fejlesztési és vis maior támogatás 4.7.3. Egyéb fejlesztési támogatás 5. II. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek (5.1+ 5.3) 5.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 5.2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 5.3. Pénzügyi befektetések bevételei 6. IV. Véglegesen átvett pénzeszközök (6.1+6.2+6.3+6.4) 6.1. Támogatásértékű működési bevételek (6.1.1.+ +6.1.4.) 6.1.1. OEP-től átvett pénzeszköz 6.1.2. EU támogatás 6.1.3. Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz 6.1.4. Egyéb kvi szervtől átvett támogatás 6.2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek (6.2.1.+ +6.2.4.) 6.2.1. OEP-től átvett pénzeszköz 6.2.2. EU támogatás 6.2.3. Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz 6.2.4. Egyéb kvi szervtől átvett támogatás 6.3. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 6.4. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről 7. V. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. (7.1+7.2) 7.1. Működési célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 7.2. Felhalmozási célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 8. VI. Finanszírozási bevételek (8.1+8.2) 8.1. Hitelek, kölcsönök bevételei 8.2. Értékpapírok bevételei 9. FOLYÓ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+4+5+6+7+8) 10. Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétele (10.1.+10.2) 10.1. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele 10.2. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 11. Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 12. Forráshiány 13. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 14. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10+11+12+13)
K I A D Á S O K Ezer forintban! Sorszám Kiadási jogcím 2006. évi tény Eredeti előirányzat 2007. évi Módosított előirányzat Teljesítés 1 2 3 4 5 6 1. I. Folyó (működési) kiadások (1.1+ +1.12) 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1.3. Dologi kiadások 1.4. Egyéb folyó kiadások 1.5 Működési célú pénzmaradvány átadás 1.6. Támogatásértékű működési kiadás 1.7. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 1.8. Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 1.9. Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 1.10. Ellátottak pénzbeli juttatása 1.11. Pénzforgalom nélküli kiadások 1.12. Kamatkiadások 2. II. Felhalmozási és tőke jellegű kiadások (2.1+ +2.7) 2.1. Felújítás 2.2. Intézményi beruházási kiadások 2.3. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2.4. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 2.5. Pénzügyi befektetések kiadásai 2.6. Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás 2.7. EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai 3. III. Tartalékok (3.1+3.2+3.3) 3.1. Általános tartalék 3.2. Céltartalék 4. IV. Hitelek kamatai 5. V. Egyéb kiadások 6. VI. Finanszírozási kiadások (6.1+6.2) 6.1. Hitelek, kölcsönök kiadásai 6.2. Értékpapírok kiadásai 7. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 8. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4+5+6+7)
...Kisebbségi Önkormányzat 4/b. sz. melléklet 2007. ÉVI ZÁRAZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím 2006. évi tény Eredeti előirányzat Ezer forintban! 2007. évi Módosított előirányzat Teljesítés 1 2 3 4 5 6 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3) 2. II. Támogatások, kiegészítések (2.1+ +2.3) 2.1. Központi támogatás 2.2. Önkormányzati támogatás 2.3. Egyéb 3. II. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek (3.1+ 3.3) 3.1. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 3.2. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 3.3. Pénzügyi befektetések bevételei 4. III. Véglegesen átvett pénzeszközök (4.1+4.2+4.3+4.4) 4.1. Támogatásértékű működési bevételek 4.2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 4.3. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 4.4. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről 5. V. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. (5.1+5.2) 5.1. Működési célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 5.2. Felhalmozási célú kölcsön visszatér., értékpapír bev. 6. FOLYÓ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2+3+4+5) 7. Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétele (7.1.+7.2) 7.1. Működési célú pénzmaradvány igénybevétele 7.2. Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 8. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (6+7) K I A D Á S O K Ezer forintban! Sorszám Kiadási jogcím 2006. évi tény Eredeti előirányzat 2007. évi Módosított előirányzat Teljesítés 1 2 3 4 5 6 1. I. Folyó (működési) kiadások (1.1+ +1.7) 1.1. Személyi juttatások 1.2. Munkaadókat terhelő járulékok 1.3. Dologi kiadások 1.4. Egyéb folyó kiadások 1.5. Támogatásértékű működési kiadás 1.6. Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 2. II. Felhalmozási és tőke jellegű kiadások (2.1+ +2.4) 2.1. Felújítás* 2.2. Intézményi beruházási kiadások* 2.3. Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2.4. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 3. III. Tartalékok (3.1+3.2) 3.1. Általános tartalék 3.2. Céltartalék 4. IV. Egyéb kiadások 5. KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1+2+3+4)
5. sz. melléklet PÉNZESZKÖZÖK VÁLTOZÁSÁNAK LEVEZETÉSE Sorszám Megnevezés Összeg ( E Ft ) 1. Pénzkészlet 2007. január 1-jén Ebből: 2. Bankszámlák egyenlege 3. Pénztárak és betétkönyvek egyenlege 4. Bevételek ( + ) 5. Kiadások ( - ) 6. Záró pénzkészlet 2007. december 31-én Ebből: 7. Bankszámlák egyenlege 8. Pénztárak és betétkönyvek egyenlege
6. sz. melléklet Adósság állomány alakulása lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban 2007. december 31-én Sorszám Adósságállomány eszközök szerint Nem lejárt 1-90 nap közötti 91-180 nap közötti Lejárt 181-360 nap közötti 360 napon túli Összes lejárt tartozás 1 2 3 4 5 6 7 8=(4+ +7) I. Belföldi hitelezők 1. Adóhatósággal szembeni tartozások 2. Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás 3. Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás 4. TB alapokkal szembeni tartozás 5. Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé 6. Szállítói tartozás 7. Egyéb adósság Belföldi összesen: II. Külföldi hitelezők 1. Külföldi szállítók 2. Egyéb adósság Külföldi összesen: Adósságállomány mindösszesen: Ezer forintban! Nem lejárt, lejárt összes tartozás 9=(3+8)
...Önkormányzat 7/a. sz. melléklet VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről 2007. ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Adatok: ezer forintban! Könyv szerinti állományi érték Becsült 1 2 3 4 5 I. Immateriális javak (02+09+12+13+14) 01. 1. Törzsvagyon (03+06) 02. 1.1. Forgalomképtelen immateriális javak (04+05) 03. 1.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképtelen immateriális javak 04. 1.1.2. 0-ig leírt forgalomképtelen immateriális javak 05. 1.2. Korlátozottan forgalomkép. immat. javak (07+08) 06. 1.2.1. Értékkel nyilvántartott korlátozottan forgalomkép. immateriális javak 07. 1.2.2. 0-ig leírt korlátozottan forgalomképes immateriális javak 08. 2. Forgalomképes immateriális javak (10+11) 09. 2.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképes immateriális javak 10. 2.1.2. 0-ig leírt forgalomképes immateriális javak 11. 3. Immateriális javakra adott előlegek 12. 4. 0-ig leírt immateriális javak 13. 5. Immateriális javak értékhelyesbítése 14. II. Tárgyi eszközök (16+86+106+125) 15. II/1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (17+73+84+85) 16. 1. Törzsvagyon (18+38) 17. 1.1. Forgalomképtelen ingatl. és kapcs.vagyoni értékű jogok (5-től 11-ig) (19+22+25+28+31+34+37) 18. 1.1.1.Út, híd, járda, alul-és felüljárók (20+21) 19. 1.1.1.1. Értékkel nyilvántartott út, híd járda, alul- és felüljárók 20. 1.1.1.2. 0-ig leírt út, híd járda, alul- és felüljárók 21. 1.1.2. Közforgalmú repülőtér (23+24) 22. 1.1.2.1. Értékkel nyilvántartott közforgalmi repülőtér 23. 1.1.2.2. 0-ig leírt közforgalmi repülőtér 24. 1.1.3. Parkok, játszóterek (26+27) 25. 1.1.3.1. Értékkel nyilvántartott parkok, játszóterek 26. 1.1.3.2. 0-ig leírt parkok, játszóterek 27. 1.1.4. Folyók, vízfolyások, természetes és mestersége tavak (29+30) 28. 1.1.1.1. Értékkel nyilvántartott folyók, vízfolyások, term. és mest. tavak 29. 1.1.1.2. 0-ig leírt folyók, vízfolyások, term. és mest. tavak 30. 1.1.5. Árvízvédelmi töltések, belvízcsatornák (32+33) 31. 1.1.5.1. Értékkel nyilvántartott árvízvédelmi töltések, belvízcsatornák 32. 1.1.5.2. 0-ig leírt árvízvédelmi töltések, belvízcsatornák 33. 1.1.6. Egyéb ingatlanok (35+36) 34. 1.1.6.1. Értékkel nyilvántartott egyéb ingatlanok 35. 1.1.6.2. 0-ig leírt egyéb ingatlanok 36. 1.1.7. Folyamatban lévő ingatlan beruházás, felújítás 37. 1.2. Korl. forgalomk. ingatl. és kapcs. vagyoni érétkű jogok (13-tól 23-ig) (39+42+45+48+51+54+57+60+63+66+69+72) 38. 1.2.1. Vízellátás közművei (40+41) 39. 1.2.1.1. Értékkel nyilvántartott vízellátás közművei 40. 1.2.1.2. 0-ig leírt vízellátás közművei 41. 1.2.2. Szennyvíz és csapadékvíz elvezetés közművei (43+44) 42. 1.2.2.1. Értékkel nyilvántartott szennyvíz és csapadékvíz elvezetés 43. 1.2.2.2. 0-ig leírt szennyvíz és csapadékvíz elvezetés közm. 44.
ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Könyv szerinti állományi érték Becsült 1 2 3 4 5 1.2.3. Távhőellátás (46+47) 45. 1.2.3.1. Értékkel nyilvántartott távhőellátás 46. 1.1.1.2. 0-ig leírt távhőellátás 47. 1.2.4. Közművek védőterületei (49+50) 48. 1.2.4.1. Értékkel nyilvántartott közművek védőterületei 49. 1.2.4.2. 0-ig leírt közművek védőterületei 50. 1.2.5. Intézmények ingatlanai (52+53) 51. 1.2.5.1. Értékkel nyilvántartott intézmények ingatlanai 52. 1.2.5.2. 0-ig leírt intézmények ingatlanai 53. 1.2.6. Sportlétesítmények (55+56) 54. 1.2.6.1. Értékkel nyilvántartott sportlétesítmények 55. 1.2.6.2. 0-ig leírt nyilvántartott sportlétesítmények 56. 1.2.7. Állat-és növénykert (58+59) 57. 1.2.7.1. Értékkel nyilvántartott állat- és növénykert 58. 1.2.7.2. 0-ig leírt állat- és növénykert 59. 1.2.8. Középületek és hozzájuk tartozó földek (61+62) 60. 1.1.8.1. Értékkel nyilvántartott középületek és hozzájuk tartozó földt. 61. 1.1.8.2. 0-ig leírt középületek és hozzájuk tartozó földterületek 62. 1.2.9. Műemlékek (64+65) 63. 1.2.9.1. Értékkel nyilvántartott műemlékek 64. 1.2.9.2. 0-ig leírt műemlékek 65. 1.2.10. Védett természeti területek (67+68) 66. 1.2.10.1. Értékkel nyilvántartott védett természeti területek 67. 1.2.10.2. 0-ig leírt védett természeti területek 68. 1.2.11. Egyéb ingatlanok (70+71) 69. 1.2.11.1. Értékkel nyilvántartott egyéb ingatlanok 70. 1.2.11.2. 0-ig leírt egyéb ingatlanok 71. 1.2.12. Folyamatban lévő ingatlan beruházás 72. 2.Forgalomképes ingatlanok (74+77+80+83) 73. 2.1.1. Telkek, zártkerti- és külterületi földterületek (75+76) 74. 2.1.1.1. Értékkel nyilvántartott telkek, zártkerti- és külterületi földter. 75. 2.1.1.2. 0-ig leírt telkek, zártkerti- és külterületi földter. 76. 2.1.2. Épületek (78+79) 77. 2.1.2.1. Értékkel nyilvántartott épületek 78. 2.1.2.2. 0-ig leírt épületek 79. 2.1.3. Egyéb ingatlanok (81+82) 80. 2.1.3.1. Értékkel nyilvántartott egyéb ingatlanok 81. 2.1.3.2. 0-ig leírt egyéb ingatlanok 82. 2.1.4. Folyamatban lévő forgalomképes ingatlan beruházás 83. 3. Ingatlanok beruházására adott előlegek 84. 5. Ingatlanok és kapcs. vagyoni értékű jogok értékhelyesbítése, visszaírása 85. II/2. Gépek berendezések és felszerelések (87+98+103+104+105) 86. 1. Törzsvagyon (88+93) 87. 1.1. Forgalomképtelen gépek,berendezések és felszerelések (89+92) 88. 1.1.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések és felszerelések állománya 89. (90+91) 1.1.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképt. gép, berendezés és 90. felszerelés 1.1.1.2. 0-ig leírt forgalomképt. gép, berendezés és felszerelés 91. 1.1.2. Folyamatban lévő forgalomképtelen gép, berendezés beruházás 92. 1.2. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések (94+97) 93. 1.2.1. Korlátozottan forgalomképes gépek, berend. és felszerelések 94. állománya 1.2.1.1. (95+96) Értékkel nyilvántartott korl. forgalomk.. gép, berendezés és 95. felsz. 1.2.1.2. 0-ig leírt korl. forgalomkép. gép, berendezés és felszerelés 96. 1.2.2. Folyamatban lévő korlátozottan forgalomk. gép, berendezés 97. beruházás
ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Könyv szerinti állományi érték Becsült 1 2 3 4 5 2. Forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések (99+102) 98. 2.1. Forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések állománya 99. (100+101) 2.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképes gép, berendezés és felszerelés 100. 2.1.2. 0-ig leírt forgalomképes gép, berendezés és felszerelés 101. 2.2. Folyamatban lévő forgalomképes gép, berendezés beruházása 102. 3. Kisértékű (új) tárgyi eszközök raktári állománya 103. 4. Gépek, berendezések és felszerelések beruházására adott előlegek 104. 5. Gépek, berendezések és felszerelések értékhelyesbítése, visszaírása 105. II/2. Járművek (107+118+123+124) 106. 1. Törzsvagyon (108+113) 107. 1.1. Forgalomképtelen járművek (109+112) 108. 1.1.1. Forgalomképtelen járművek állománya (110+111) 109. 1.1.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképtelen járművek 110. 1.1.1.2. 0-ig leírt forgalomképtelen járművek 111. 1.1.2. Folyamatban lévő forgalomképtelen járművek beruházása 112. 1.2. Korlátozottan forgalomképes járművek (114+117) 113. 1.2.1. Korlátozottan forgalomképtelen járművek állománya (115+116) 114. 1.2.1.1. Értékkel nyilvántartott korlátozottan forgalomképes járművek 115. 1.2.1.2. 0-ig leírt korlátozottan forgalomképes járművek 116. 1.2.2. Folyamatban lévő korlátozottan forgalomképes járművek ber. 117. 2. Forgalomképes járművek (119+122) 118. 2.1. Forgalomképes járművek állománya (120+121) 119. 2.1.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképes járművek 120. 2.1.1.2. 0-ig leírt forgalomképes járművek 121. 2.2. Folyamatban lévő forgalomképes járművek beruházása 122. 3. Járművek beruházására adott előlegek 123. 4. Járművek értékhelyesbítése, visszaírása 124. II/3. Tenyészállatok (126+131+132) 125. 1. Forgalomképes tenyészállatok (127+130) 126. 1.1. Forgalomképes tenyészállatok állománya (128+129) 127. 1.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképes tenyészállatok 128. 1.1.2. 0-ig leírt forgalomképes tenyészállatok 129. 1.2. Folyamatban lévő forgalomképes tenyészállatok beruházása 130. 2. Tenyészállatok beruházására adott előlegek 131. 3. Tenyészállatok értékhelyesbítése, visszaírása 132. III. Befektetett pénzügyi eszközök 133. III/1. Egyéb tartós részesedés (135+137+138+143) 134. 1. Törzsvagyon (egyéb tartós részesedés) (136) 135. 1.1. Korlátozottan forgalomképes egyéb tartós részesedés 136. 2. Forgalomképes egyéb tartós részesedés 137. 3. Egyéb forgalomképes pénzügyi befektetések (139+ +142) 138. 3.1. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 139. 3.2. Tartósan adott kölcsön 140. 3.3. Hosszú lejáratú bankbetétek 141. 3.4. Egyéb hosszú lejáratú követelések 142. 4. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése 143. IV. Üzemelt., kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszk. 144. 1. Törzsvagyon (üzemeltetésre kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonk. vett eszk.) 145. 1.1. Törzsvagyon (üzemeltetésre átadott épület, építmény) (147+150) 146. 1.1.1. Forgalomképtelen üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett épület építmény (148+149) 147. 1.1.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképt. üzem.adott épület, építmény 148. 1.1.1.2. 0-ig leírt forgalomképt. üzem.adott épület, építmény 149.
ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Könyv szerinti állományi érték Becsült 1 2 3 4 5 1.1.2. Korl. forgalomk. üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett épület építmény (151+152) 150. 1.1.2.1. Értékkel nyilvántartott kor. forgalomk. üzem.adott épület, építmény 151. 1.1.1.2. 0-ig leírt forgalomképt. üzem.adott épület, építmény 152. 1.2. Törzsvagyon (üzemeltetésre átadott gépek, berendezések, felszerelések) (154+157) 153. 1.2.1. Forgalomképtelen üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett gép, ber., felsz. (155+156) 154. 1.2.1.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképt. üzem. adott gép,ber. 155. 1.2.1.2. 0-ig leírt kor. forgalomk. üzem.adott gép, berend., felsz. 156. 1.2.2. Korl. forgalomk. üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett gép, ber., felsz. (158+159) 157. 1.2.2.1. Értékkel nyilvántartott korl.forgalomk. üzem. adott gép, ber., felsz. 158. 1.2.2.2. 0-ig leírt korl. forgalomk. üzem.adott gép, ber., felsz. 159. 1.3. Törzsvagyon (üzemeltetésre átadott járművek) (161) 160. 1.3.1. Korl. forgalomk. üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett járművek (162+163) 161. 13.1.1. Értékkel nyilvántartott korl.forgalomk. üzem. adott járművek 162. 1.3.1.2. 0-ig leírt korl. forgalomk. üzem.adott járművek 163. 2. Forgalomképes üzemeltetésre átadott, konc. adott, vagyonkezelésbe vett eszközök (165+168+171+174) 164. 2.1. Forgalomképes (üzemelt. kezelésre konc. adott, vagyonk. vett épület, 165. építmény) 2.1.1. (166+167) Értékkel nyilvántartott forgalomképes üzem.adott épület, építmény 166. 2.1.2. 0-ig leírt forgalomképes üzem.adott épület, építmény 167. 2.2. Forgalomképes üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett gép, ber., felsz. (169+170) 168. 2.2.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképt. üzem. adott gép,ber., felsz. 169. 2.2.2. 0-ig leírt kor. forgalomk. üzem.adott gép, berendezés, felszerelés 170. 2.3. Forgalomképes üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett járművek (172+173) 171. 2.3.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképes üzem. adott járművek 172. 2.3.2. 0-ig leírt forgalomképes. üzem.adott járművek 173. 2.4. Forgalomképes üzemelt, konc. adott, vagyonk. vett tenyészállatok (175+176) 174. 2.4.1. Értékkel nyilvántartott forgalomképes üzem. adott tenyészállatok 175. 2.4.2. 0-ig leírt forgalomképes üzem.adott tenyészállatok 176. A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (1+15+133+144) 177. I. Készletek (179+187+197) 178. 1. Vásárolt anyagok (180+..+186) 179. 1.1. Élelmiszerek 180. 1.2. Gyógyszerek, vegyszerek 181. 1.3. Irodaszerek, nyomtatványok 182. 1.4. Tüzelőanyagok 183. 1.5. Hajtó és kenőanyagok 184. 1.6. Szakmai anyagok 185. 1.7. Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha 186. 2. Egyéb készletek (188+..+192) 187. 2.1. Áruk 188. 2.2. Betétdíjas göngyölegek 189. 2.3. Közvetített szolgáltatások 190. 2.4. Követelés fejében átvett eszközök, készletek 191. 2.5. Értékesítési céllal átsorolt eszközök (193+..+196) 192. 2.5.1. Épületek építmények 193.
ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Könyv szerinti Becsült állományi érték 1 2 3 4 5 2.5.2. Gépek, berendezések és felszerelések 194. 2.5.3. Járművek 195. 2.5.4. Tenyészállatok 196. 3. Saját termelésű készletek (198+..+200) 197. 3.1. Késztermékek 198. 3.2. Növendék-, hízó- és egyéb állatok 199. 3.3. Befejezetlen termelés, félkész termékek 200. II. Követelések (202+203+208+221+222+223) 201. 1. Követelések áruszállításból, szolgáltatásból (vevők) 202. 2. Adósok (204+..+207) 203. 2.1. Helyi adóból hátralék 204. 2.2. Lakbér, bérleti díj hátralék 205. 2.3. Térítési díj hátralék 206. 2.4. Térítési díj hátralék 207. 3. Rövid lejáratú kölcsönök (209+215) 208. 3.1. Működési célú rövid lejáratú kölcsönök (210+..+214) 209. 3.1.1. Önkormányzati költségvetési szervnek nyújtott kölcsön 210. 3.1.2. Központi költségvetési szervnek nyújtott kölcsön 211. 3.1.3. Lakosságnak nyújtott kölcsön 212. 3.1.4. Non-profit szervezeteknek nyújtott kölcsön 213. 3.1.5. Vállalkozásoknak nyújtott kölcsön 214. 3.2. Felhalmozási célú rövid lejáratú kölcsönök (216+..+220) 215. 3.2.1. Önkormányzati költségvetési szervnek nyújtott kölcsön 216. 3.2.2. Központi költségvetési szervnek nyújtott kölcsön 217. 3.2.3. Lakosságnak nyújtott kölcsön 218. 3.2.4. Non-profit szervezeteknek nyújtott kölcsön 219. 3.2.5. Vállalkozásoknak nyújtott kölcsön 220. 4. Váltókövetelések 221. 5. Munkavállalókkal szembeni követelések 222. 6. Egyéb követelések (224+225) 223. 6.1. Támogatási program előlege 224. 6.2. Szabálytalan kifizetés miatti követelés 225. III. Értékpapírok (229+..+233) 228. 1. Kárpótlási jegyek 229. 2. Kincstárjegyek 230. 3. Kötvények 231. 4. Egyéb értékpapírok 232. 5. Egyéb részesedések 233. IV. Pénzeszközök (235+242+251) 234. 1. Pénztárak csekkek, betétkönyvek (236+239+240+241) 235. 1.1. Pénztárak (237+238) 236. 1.1.1. Forint pénztár 237. 1.1.2. Valutapénztár 238. 1.2. Költségvetési betétkönyvek 239. 1.3. Elektronikus pénzeszközök 240. 1.4. Csekkek 241.
ESZKÖZÖK Sorszám Bruttó Könyv szerinti állományi érték Becsült 1 2 3 4 5 2. Költségvetési bankszámlák (243+..+250) 242. 1.1. Költségvetési elszámolási számla 243. 1.2. Adóbeszedéssel kapcsolatos számlál 244. 1.3. Költségvetési elszámolási számla 245. 1.4. Lakásépítés és vásárlás munkáltatói támogatás számla 246. 1.5. Részben önálló költségvetési szervek bankszámlái 247. 1.6. Kihelyezett költségvetési elszámolásai számla 248. 1.7. Önkormányzati kincstári finanszírozási elszámolási számla 249. 1.8. Deviza(betét) számla 250. 3. Idegen pénzeszközök (252+..+259) 251. 3.1. Közműtársulati lebonyolítási számla 252. 3.2. Társadalmi összefogással megvalósuló közműfejlesztési lebonyolítási 253. számla 3.3. Közműtársulati lebonyolítási számla 254. 3.4. Értékesítendő lakások építési lebonyolítási számla 255. 3.5. Értékesített lakások bevételének elszámolása 256. 3.6. Előcsatlakozási Alapokkal kapcsolatos lebonyolítási számla 257. 3.7. Strukturális Alapok és Kohéziós Alap támogatási program lebonyolítási számla 258. 3.8. Egyéb idegen bevételek számla 259. V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások 260. B) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN (178+201+228+234+260) 261....Önkormányzat 7/b. sz. melléklet VAGYONKIMUTATÁS a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról 2007. Adatok: ezer forintban! FORRÁSOK Sorszám állományi érték
1 2 3 1. Induló tőke 01. 2. Tőkeváltozások 02. 3. Értékesítési tartalék 03. D) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN (01+02+03) 04. 1. Következő évben felhasználható pénzmaradvány (06+07) 05. 1.1. Tárgyévi költségvetési tartalék (pénzmaradvány) 06. 1.2. Előző év(ek) költségvetési tartalékai (pénzmaradvány) 07. 2. Következő évben felhasználható vállalkozási eredmény (09+10) 08. 2.1. Tárgyévi vállalkozási eredmény 09. 2.2. Előző év(ek) vállalkozási eredménye 10. E) TARTALÉKOK ÖSSZESEN (05+08) 11. I. Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen (13+14+15+16) 12. 1. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 13. 2. Tartozás (fejlesztési célú) kötvénykibocsátásból 14. 3. Beruházási és fejlesztési hitelek 15. 4. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 16. II. Rövid lejáratú kötelezettségek összesen (18+19+20+21) 17. 1. Rövid lejáratú kölcsönök 18. 2. Rövid lejáratú hitelek 19. 3. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 20. 4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek (22+23+24+25) 21. 4.1. helyi adókból származó túlfizetés 22. 4.2. közműdíjak túlfizetése miatti kötelezettség 23. 4.3. lakbér túlfizetés 24. 4.4. egyéb 25. III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 26. F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN (12+17+26) 27. FORRÁSOK ÖSSZESEN (04+11+33) 28.
...Önkormányzat VAGYONKIMUTATÁS az érték nélkül nyilvántartott eszközökről 2007. 7/c. sz. melléklet Megnevezés Sorszám Mennyiség (db) Értéke (E Ft) Képzőművészeti alkotások 1. Régészeti leletek 2. Képek 3. Szobrok 4. Egyéb képzőművészeti alkotások 5. Gyűjtemények 6. Kulturális javak 7. Egyéb eszközök 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. Összesen: 22
...Önkormányzat VAGYONKIMUTATÁS a mérlegben nem szereplő kötelezettségekről 2007. 7/d. sz. melléklet Megnevezés Sorszám Mennyiség (db) Értéke (E Ft) Kezességvállalás 1. Garanciavállalás 2. Szerződésből eredő kötelezettség 3. Függő kötelezettségek 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. Összesen: 23
8. sz. melléklet Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek célok szerint, évenkénti bontásban Sorszám Kötelezettség jogcíme Köt. váll. éve 2007. előtti teljesítés 2007. évi teljesítés 2008. Kötelezettségek a következő években 2009. 2010. 2010. után 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1. Működési célú hiteltörlesztés (tőke+kamat) 2.... 3.... 4. Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke+kamat) 5.... 6. 7. Beruházás feladatonként 8.... 9. Felújítás célonként 10.... 11. Egyéb 12.... Összesen (1+4+7+9+11) Ezer forintban! Összesen (6+7+8+9) 10 24
9. sz. melléklet Sorszám 1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban Hitel, kölcsön Kölcsönnyújtás éve Lejárat éve 2008. Hitel, kölcsön állomány január 1-jén 2009. 2010. 2 3 4 5 6 7 Rövid lejáratú............ Hosszú lejáratú............ Összesen (1+6) Ezer forintban! 2010. után 8 25
10. sz. melléklet Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) Ezer forintban! Sorszám Bevételi jogcím Tervezett Tényleges 1 2 3 4 1. Ellátottak térítési díjának elengedése 2. Ellátottak kártérítésének elengedése 3. Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése 4. Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése 5...-ból biztosított kedvezmény, mentesség* 6...-ból biztosított kedvezmény, mentesség* 7...-ból biztosított kedvezmény, mentesség* 8. Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség 9. Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség 10. Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség 11. Egyéb kedvezmény 12. Egyéb kölcsön elengedése 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. Összesen: * A helyi adókból biztosított kedvezményeket, mentességeket, adónemenként kell feltüntetni. 26
Megérkezett dr. Móré Lórántné képviselőasszony, így a jelen lévő képviselők létszáma ismét 10 főre változott. 2. NAPIRENDI PONT: Az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló rendeletének előterjesztése (első olvasat) Béki József polgármester a költségvetés első tárgyalásához szükséges táblázatokat a meghívóval együtt postázta a képviselők részére, szóbeli kiegészítése a jegyzőkönyvhöz írásban mellékelve. Felkéri Tóth István képviselőt, hogy a Pénzügyi ellenőrző Bizottság nevében mondja el véleményét, esetleges javaslatát. Tóth István képviselő elmondja, hogy elég későn kapták meg az anyagot, nem volt módjuk behatóan tanulmányozni azt. A bizottság ülésén nagy megállapítások nem születtek, ezért inkább az ő saját, egyedi értékelését közölné. Szerinte Bekecs nem egy olyan rossz falu, a 2630 fős lakosságszám nagyon is szép szám, hiszen a 80-as években 2000 főről indult a létszám, még a 27 fős csökkenéssel sem rossz! Előbb a bevételek pozitívumait emelné ki: - az összes bevételnek közel 50 %-át a helyi bevételek teszik ki. Ebből látszik azért a község teherbíró képessége. - Az intézmények bevételei a tavalyi szinten maradtak, annak ellenére, hogy az Idősek Klubja megszűnt. - A helyi adó bevételek növekednek. A kommunális adó bevezetése kapcsán látszik, hogy valami elkezdődött és tapasztalat szerint a lakosság körében ez nem okozott nagy felháborodást. Sőt! Igenis 8, vagy 10 ezer forintot kellett volna megszavaznunk inkább, hiszen kell a pénz. Elégedetlenkedő ember mindig is volt, lesz, de ők a lakosságnak csak mintegy 10-15 %-át teszik ki. A negatívumok: - csökkent az önkormányzat mozgástere. A bérek az összes költségvetés 60 %-át teszik ki, a szociális segélyek a 15 %-át, a dologi kiadások is 15 %-ot, nem marad fejlesztésre csak nagyon kevés. - a 15 millió Ft működési hitel visszafizetésének nem látja a forrását. Ha 90 napon túl sem tudunk fizetni (márpedig kifizetetlen számlák vannak!) akkor fenyeget a csődeljárás lehetősége, ezt nagyon komolyan kell venni! - a tavalyi megszorító intézkedéseknek nem látja a hasznát. Álláshelyek szüntek meg, az idén mégis magasabb az idei bér előirányzat. Tavaly a koncepció összeállításánál még optimista volt, hogy azok a kiadások, amik tavaly terhelték az önkormányzatot, az idén nem lesznek, ez is könnyebbségnek tűnt (nyugdíjazások miatti végkielégítések pl.), most mégis több a terv a tavalyinál ami a bért illeti. 27
Bodnár Jánosné jegyző itt megjegyzi, hogy tavaly a megszüntetett álláshelyeken a végkielégítések összegét pályázaton megnyerte az önkormányzat! Tóth István képviselő szerint a dologi kiadás is emelkedett, de ez betudható a nyersanyag és energia árak emelésének. De pl. az Idősek Klubja megszüntetésének nem látja a hasznát. Tudja, hogy a következő mondandója miatt nem lesz népszerű, de ha csinálni tudta ezt nem is olyan régen, akkor tanácsot adni is tud, sőt úgy érzi, kell is! Szerinte például túl nagy luxus egy ekkora faluban két konyhát is fenntartani. Kérdezi: kell ide pl. két élelmezésvezető? Vagy pl. minek ennyi szellemi foglalkozású közhasznú munkás? A gyereklétszám csökken, de mi mégis vesszük fel a dolgozókat! Vagy pl. a busz! Ő szerezte ezt annak idején az önkormányzatnak, de ha ennyire rossz a helyzet, el is lehet azt adni! Szerinte ilyen dolgokban kell gondolkodni, hiszen 36 millió Ft a forráshiány, itt valamit tenni kell! Átmeneti szociális segélyre éves szinten 4 millió Ft? Ez is nagyon sok! Bodnár Jánosné jegyző tájékoztatja a testületi tagokat arról, hogy a szociális segély keretben már benne szerepel a Bursa ösztöndíj is 2 millió Ft-tal. Tóth István képviselő elmondja, hogy nem szeretne senkit megsérteni, őt nem a rosszindulat vezérli, mindössze az ő saját meglátásait közölte a testülettel. Szerinte a Kormány nem titkolt szándéka is az a normatíva csökkentésekkel, hogy ne legyen annyi kis önkormányzat. Eddig volt kire visszamutogatni és ő ezt méltósággal viselte. Tudomása szerint a hivatalból szivárgott ilyen hamis információ de most már nem szeretné ezt hallani. A jelenlegi kormány döntéseiről már nem ő tehet. Az iskolai fűtés racionalizálást bár ő is megszavazta, de biztosan kellett az? Biztosan szükség volt rá, biztosan meg van rá a fedezet? Itt most sokkal komolyabban átgondolt, felelősségteljes döntések meghozatalára van szükség és ezt nagyon komolyan kell venni! Béki József polgármester a következők szerint reagált a felvetésekre: Kérés hangzott el, hogy ne vegyünk el létszámot az oktatásból. A testületen múlik, ha megszüntet egy álláshelyet, illetve egy költségvetési létszámot, de ugyanúgy, ha szükséges, akkor a testület tudja ezt visszaállítani is. Ez a döntés igazgató nővel egyetértésben, komoly tárgyalásokat követően született. Ha Tamás Imréné is nyugdíjba vonul majd, az ő helyét már nem lehet megszüntetni, az ő helyére szakos tanárt kell majd felvenni, ez is egyértelmű, de a jelenlegi helyzettel az iskola igazgatója is teljesen egyetért. A konyhák összevonására tavaly már tettünk egy kísérletet, de utóbb kiderült, hogy a kiírt pályázatba ez nem állítható be igényként, a feltételek kimondottak az oktatási célt szolgáló foglalkoztató helyiség kialakítására vonatkoztak. Idén úgy néz ki - ismét lesz erre lehetőség, de választanunk kell az útfelújítások, vagy a konyha összevonás között. Mérlegelnünk kell, a falu, a lakosság szempontjából melyiket éri meg majd jobban. Ráfordítás nélkül összevonni, megszüntetni konyhákat nem lehet, a szakhatóságok így is nagyon komoly igényeket támasztanak, melyeknek meg kell felelni. Közmunkások foglalkoztatása terén nagy szerencsénk van idén, mert a kistérség foglalkoztat júniusig 8 főt, sőt eszközöket (kaszákat, bicikliket) is kaptunk ennek a programnak a keretében, így ez nekünk egyáltalán nem kerül pénzbe. Vannak ugyan diplomás közhasznúak is, de róluk majd az intézményvezetőket kéri meg, hogy szóljanak pár szót. 28
Szerinte ami csökkentést, megszorítást lehetett tenni, azt tavalyi évben megtették és a jövőben kínálkozó lehetőségekkel is természetesen élni fognak, bár roppant kellemetlen intézkedésekről van szó. Bár tényleges vannak kifizetetlen számlák, a csődeljárás szerencsére még nagyon távoli dolog. Kéri az intézményvezetőket, hogy a diplomás végzettségű közhasznú dolgozókról szóljanak. Tóth István képviselő elnézést kér, ő kezdte el a magasabb iskolai végzettségűeket is foglalkoztatni ebben a formában, nehogy félreértés essék és őt személyeskedéssel vádolják! Volczné Simka Marianna iskola igazgató elmondja, hogy az iskolában jelenleg 1 fő diplomás végzettségű közhasznú dolgozó van, tanítói diplomával. Állandó helyettesítést lát el, ő szakszerűen tud órát tartani az alsó tagozatban. Ha ő nem lenne, akkor a helyettesítésre kifizetett összegek nőnének jelentősen, tehát a foglalkoztatása ebben a formában gazdaságos. Répássi Istvánnak a nyugdíjazása folyamatban van, már nincs állományban, csak ez az egy fő, de erre szükség is van. Sóváriné Kiss Erika óvoda vezető elmondja, hogy az óvodában is egy főt alkalmaznak közhasznúként diplomás végzettséggel. A másik diplomás közhasznú dolgozó állandó munkát kapott Szerencsen, de a hiányát már érzik, hiszen azóta hárman túlóráznak folyamatosan. A gyermekcsoport ugyanis nem maradhat óvónő nélkül, a dajka nem vonható felelősségre. Reggel 6-tól délután fél ötig van nyitva az óvoda, ez alatt folyamatosan kell óvónőnek lenni a gyermekekkel. Bodnár Jánosné jegyző is a felvetésekre válaszolva mondja el azt, hogy az iskolára eleve közel 6 millió Ft-tal kevesebb az idénre tervezett normatíva, vagyis valóban nem az önkormányzat, illetve a hivatal hibájából alakult ki ez a helyzet. A köztisztviselők 5 %-os illetményalap emelésére központilag előleget lehetett igényelni. Egy másik, részletesebb felmérés is várható, elképzelhető még, hogy a pótlékokra is vonatkozik majd az 5 %-os emelés, ezt sajnos az önkormányzatnak le kell nyelnie, a dolgozóknak ami jár, azt meg kell adni. A hivatalban 3 fő közhasznú dolgozó van, egy a szociális ügyintézőnek segít, egy az igazgatásban és egy hivatalsegéd. A szociális kiadásoknál emelkedett a szociális segélyre kifizetett összeg, megmaradt ugyan a méltányossági ápolási díj, de szigorodnak a feltételei. A tavalyi felhasználás alapján a lakásfenntartási támogatásra is kevesebb lett tervezve, úgy szintén kevesebb a közgyógyellátásra, az igények és a felhasználás alapján viszont magasabb összeg került tervezésre a Bursa ösztöndíj esetében, de ezen a szakfeladaton szerepel pl. a tankönyvtámogatásra kifizetendő összeg is, illetve a gyermekétkeztetés is, aminek a normatíváját bizony ki kell egészítenünk. Itt egyedüli megszorítási lehetőség az átmeneti segélyek odaítélésénél kínálkozik. A busz eladással szükség esetén egyetért, bár jelen helyzetben a busz úgymond eltartja önmagát. Arra azonban számítani kell, hogy az eladás után az útiköltség elszámolások fognak növekedni, mert vannak olyan esetek, amikor mindenképpen meg kell oldani egy-egy szakmai napra, tanfolyamra, pénzintézetbe stb. való oda-vissza utazást. Legközelebb éppen a népszavazási anyag átvétele lesz a megyeházán. A napközi működtetése kötelező feladat, amennyiben igény mutatkozik rá, legfeljebb csak egy csoporttal működik. Ami nem kötelező feladat, azokat már megpróbáltuk elhagyni. Sajnos az iskolai és a működési hitelre is ketyeg a kamat. A végrehajtások, a kinnlevőségek behajtása terén is nagy előrehaladás történt, jó pár ingatlanra is jelzálogjog bejegyzés történt az önkormányzat javára. 29
Béki József polgármester elmondja, hogy az Ügyrendi Bizottság is tárgyalta a hatáskörébe tartozó, költségvetést is érintő témákat. Felkéri Falussy Józsefné képviselőt, aki a bizottság elnöke, hogy tájékoztassa ennek eredményéről a testületet. Ő maga személyes érintettsége okán ezen a tárgyaláson nem kíván részt venni, elhagyja az üléstermet. Falussy Józsefné képviselő az Ügyrendi Bizottság elnöke elmondja, hogy a polgármester illetményére is a köztisztviselői törvényben foglaltak az irányadók, ezért az 5 %-os emelés őrá is vonatkozik, de ezt a testületnek kell jóvá hagynia. A szorzó tehát marad a tavalyi, változatlanul 9,5-es, de az illetményalap 36.600 Ft-ról 38.650,- Ft-ra történő emelésével a polgármester illetménye 367.175,- Ft-ra emelkedik. A költségtérítése, amennyiben igényli, ennek az illetménynek a 25 %-a, ez 91.793,- Ft, ezt külön határozatban kell jóváhagynia a testületnek. A Bizottság a képviselői tiszteletdíj emelését nem javasolja. A dolgozóknak havonta adó- és járulékmentesen adható hidegélelmiszer-utalvány összeghatára 5.000,- Ft-ról 6.000 Ft-ra, illetve a melegétel juttatás összege 10.000,- Ft-ról 12.000,- Ft-ra emelkedett, ezt javasolja a bizottság a dolgozók részére továbbra is megtartani. Az intézményekben a munkaruházatra jobban oda kell figyelni, két évente kell új köpeny a dolgozóknak. A kultúrára betervezett 300 ezer forint nagyon kevés, talán egy (nem is a legszínvonalasabb) műsor költségét ha fedezi, itt jelentősebb átcsoportosításra lenne szükség, hiszen a kultúra sajnos teljesen leült a faluban. A pénzügyi bizottság elnökétől elhangzottaknak kb. felével egyetért. Nem tudja, hogy honnan lehetne pénzt szerezni, de valamit tenni kellene. Talán lehetne alakítani egy bizottságot, az élén Tóth Istvánnal, aki nagy tapasztalattal rendelkezik e-téren. Talán meg lehetne nézni más, sikeresebb önkormányzatokat, hogy ők hogyan jutottak pénzhez. Az oktatásban megváltoztak a feladatok, ez már nem az az iskola, nem az az oktatás, ami volt pár éve-évtizede. A gyereklétszám ugyan kevesebb, de a feladat lett más. Az antiszociális gyermekeket előbb be kell terelni az oktatásba, vagy például ott a bál szervezése, amibe rengeteg munka van, elvárás van a faluban az iskolával szemben, akkor miért baj, hogy ehhez pénz kell? dr.móré Lórántné képviselő a rádióban azt hallotta, hogy Budapesten úthasználati díjat szednek a teherautósoktól. Mi kicsi falu nem tudjuk kizárni az átmenő forgalmat. Van-e lehetőség nálunk úthasználati lehetőségre? És nem a főutcára gondol,mert az a közútkezelő tulajdona, hanem az Igazság utcára például, vagy a Tűzoltó útra. az átmenő forgalmat. Van-e lehetőség nálunk úthasználati lehetőségre? És nem a főutcára gondol,mert az a közútkezelő tulajdona, hanem az Igazság utcára például, vagy a Tűzoltó útra. Ha a lakosságot sarcoljuk adóval, akkor más irányba is mozdulnunk kell. Ő is nagyon sajnálja ezt a most kialakult szomorú helyzetet, de szerinte sincs értelme a visszamutogatásnak. Az országunk gazdasági és erkölcsi letiprása tudatosnak tűnik. A két konyha fenntartása szerinte is luxus, erre valamit úgyis ki fognak találni. Nem a fejlődés ellen van, de a tervezésnél a teherbíró képességet kellett volna jobban figyelembe venni. A döntések logikáját nem látja. Például előbb felújította a testület a kultúrházat, aztán meg iskolát épített nagy aulával és a kultúrház azóta kihasználatlanul megy tönkre. A jövőbeni fejlesztéseket tehát logikusabban kell megszervezni és kivitelezni. Jó, hogy van iskolánk, de van szemét is, van rossz út is, nincs járdánk, így joggal mondhatja a lakosságnak, hogy minek vannak itt képviselők? 30