Jegyző könyv 6-5/2014. Készült: Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. március 27-én a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal földszinti tanácstermében tartott Közmeghallgatáson. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester Fedor László alpolgármester, Bede-Tóth Attila, Cserés Csaba, Fercsákné Tomán Ildikó, Gyúróné Cserés Ágnes, Zrinszki István képviselők (A jelenléti ív a jegyzőkönyvhöz csatolva) Tanácskozási joggal megjelent: Mező József jegyző, hallgatóság Gömze Sándor: Tisztelettel köszöntök minden érdeklődőt, aki elfogadta a Képviselő-testület meghívását a mai Közmeghallgatásra. Megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 9 fő képviselőből 7 fő jelen van. Tárgy: (1.tsp.) Beszámoló a 2013. évi költségvetés teljesítéséről. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze Sándor: A közigazgatási átalakításának, átszervezések következtében Tiszalök Város Önkormányzatának több pontban is változott a szervezeti felépítése. 2013. január 01-től a Tiszalöki Polgármesteri Hivatal és a Szorgalmatos Község Polgármesteri Hivatalának megszüntetése mellett döntött a két település képviselő testülete és ezzel együtt megalakították a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatalt. A köznevelési intézmények 2013. januártól állami feladatellátásának következtében az intézmény üzemeltetési feladatainak ellátására Tiszalök Város Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 19-i alapítással megalapította a Tiszalök Város Önkormányzat Városüzemeltetési Intézményét. Továbbá a Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás megszűnését követően az Idősek Gondozó Központja és a Szociális Szolgáltató Központ 2013. július 01-től az Önkormányzat fenntartásában került vissza. A 2013. évi önkormányzati költségvetést a 4/2013.(III.18.) számú rendelet megalkotásával fogadta el a képviselő testület. Az eredetileg elfogadott 986.526 e Ft költségvetési főösszeg a rendelet év közbeni két alommal történő módosításával, melyet a 12/2013.(X.03.), és a 3/2014. (III.05.) számú rendelettel fogatta el a képviselő testület elsősorban működési kiadások bevételek változása miatt 1.094.750 e Ft-ra módosította. A teljesítési adatokban a bevételi előirányzatok a módosított előirányzat 89,3%-ban a kiadási előirányzatok a módosított előirányzat 86,7%-ban teljesültek. Ezek után a részletes adatokról röviden: 1
BEVÉTELEK A teljesített 2013. évi költségvetési bevételeket a beszámoló megfelelő számú űrlapjainak adatai tartalmazzák. Az önkormányzat összesen bevételei a módosított előirányzat 89,3%-ban teljesültek. Ezen belül: Az intézményi tevékenységből származó bevételek az előirányzat 77,3%-ban teljesültek számszerűen 45.658 e Ft, ezen belül az egyes intézményeknél a teljesítés: - Idősek Gondozó Központ: 19.296 e Ft 89,5% - Önkormányzat és szakfeladatai: 7.078 e Ft 832,7 % - Szociális Szolgáltató Központ: 339 e Ft 84,8% - Városi Könyvtár és Művelődési Ház: 2.797 e Ft 93,2% - Városüzemeltetési Intézmény: 16.148 e Ft 48,6%. Kiemelten kell kezelni a helyi adóbevételeket, mivel ezzel el kell számolni. A helyi adóbevételekből a módosított előirányzat 101,5 %-a folyt be, ami összegszerűen 123.690 e Ft. Ezen belül a helyi iparűzési adó 87.408 e Ft, a gépjármű adó bevétele 8.941 e Ft, építményadó 13 979 e Ft, az átengedett központi adók 1.083 e Ft, a pótlék és bírság összegének 1.151 e Ft folyt be. Ezen tételek miatt van a 100% feletti teljesülés a módosított előirányzathoz képest. # Megnevezés 2012 évi teljesítési adatok Módosított előirányzat Teljesítés %-os telj. 1 2 3 4 5 6 01 Igazgatási szolgáltatási díj 1 771 0 217 02 Felügyeleti jellegű tevékenység díja 0 0 0 03 Gépjárműadó 21 755 9 000 8 941 99,3% 04 Termőföld bérbeadásából származó 0 0 0 jövedelemadó 05 Önkormányzatoknak átengedett egyéb 0 0 146 közhatalmi bevételek 06 Önkormányzatoknak átengedett közhatalmi 21 755 9 000 9 087 100,9% bevételek (03+...+05) 07 Építményadó 13 350 14 000 13 979 99,8% 08 Telekadó 0 0 0 09 Vállalkozók kommunális adója 0 0 0 10 Magánszemély kommunális adója 10 273 9 000 11 128 123,6% 11 Idegenforgalmi adó tartózkodás után 82 0 136 12 Idegenforgalmi adó épület után 0 0 0 13 Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési 82 392 87 000 87 408 100,5% tevékenység után 14 Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett 0 0 0 iparűzési tevékenység után (napi átalány) 15 Ebrendészeti hozzájárulás 0 0 0 16 Talajterhelési díj 877 1 000 1 083 108,3% 17 Helyi adók és adójellegű bevételek 106 974 111 000 113 734 102,5% (07+ +16) 18 Adópótlék, adóbírság 1 673 2 000 869 43,5% 19 Környezetvédelmi bírság 0 0 0 20 Természetvédelmi bírság 0 0 0 21 Műemlékvédelmi bírság 0 0 0 22 Építésügyi bírság 0 0 0 2
23 Egyéb bírság 0 0 0 24 Bírságbevétek (19+ +23) 1 673 0 0 25 Egyéb közhatalmi bevételek 0 0 0 26 Közhatalmi bevételek (01+02+06+17+18+24+25) 132 173 122 000 123 907 101,5% A jövedelempótló támogatások és közcélú foglalkoztatás utáni térítések 96%-ban valósultak meg az egyes ellátásoknál a rendszeres szociális segélyekből az előirányzat szerint került kifizetésre a visszaigényelhető összeg arányában. (A kifizetett ellátások 85%-a jár vissza). 2013 évben közfoglalkoztatás keretében a START munkaprogramban foglalkoztattunk hosszabb időtartamú formában, illetve a bértámogatásos közfoglalkoztatás kereteiben az intézményi működtetés kisegítésére összesen 59 fő lett foglalkoztatva, de foglalkoztatás növekedésének arányában nem csökkent a rendelkezésre állási támogatás előző évhez képest, mivel a foglalkoztatás idejének lejártával mindenki újból jogosult erre az ellátásra. A rendelkezésre állási támogatás módosított előirányzathoz viszonyítva 101,5%-ban teljesült. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt igénylők száma 600 fő, melyet Erzsébet utalványban folyósítottunk központi utasításra. A többi ellátási formánál hasonlóképpen alakult az igénylők száma az előző évekhez viszonyítva. A működési célú pénzeszközök átvételénél a központi orvosi ügyelethez támogatás az önkormányzatoktól 96,6%-ban teljesült. Az Egészségbiztosítási Alap támogatása 102,9%-ban teljesült, amelyet az egészségügyi ellátás kiegészítő támogatása indokolja, amit a védőnői szolgálat bérkiegészítésére kellett fordítani. A helyben keletkezett SZJA és az SZJA kiegészítés és a normatív támogatás 2012 decemberét követően megszűnt és helyébe a feladatfinanszírozás lépet, ami nem fedezi a kötelezően ellátandó feladatokat, mint a közművelődési és szociális gyermekjóléti feladatok kiadásának csupán a 30%-a körüli kiadási szintet. A helyi kisebbségi önkormányzatnak járó finanszírozás felhasználása mellet a Tiszalök Város Önkormányzata kiegészített a felmerült kiadásoknak megfelelően. 2013 végén a szociális földprogram keretein belül pályázat útján a RNÖ 900 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelynek a fel nem használt része a 2014 elején a vetőmag, vetőburgonya és műtrágya beszerzésére kerül felhasználásra. Mint az előzetes bevezetőben már jeleztem a felhalmozási bevételeket a melléklet táblázat adatai tartalmazzák. Felhalmozási bevételek Megnevezés Módosított EI. Teljesítés %-os Belvíz elvezetési pályázat támogatása 71 844 69 785 97,1 Belügyminisztérium belvíz. pály. Önerő támogatása 5 189 0 0,0 EÜ. Központ felújítási pályázatának támogatása 130 000 42 358 32,6 Földterület értékesítéséből származó bevétel 5 000 4 144 82,9 Árop pályázat előlege 594 Biomassza kazán támogatása 12 023 Összesen: 212 033 128 904 60,8 3
A módosított előirányzathoz képest 60,8 %-os a teljesítés mivel a betervezett egészségügyi központ felújítási munkálatai és szállítói finanszírozása áthúzódik a 2014-es évre. Az egyéb bevételek között a 2013. június 28-ig lezajlott adósságkonszolidáció révén az adósságaink 60%-ától mentesültünk meg. A vissza nem térítendő támogatásként kapott 39.028 ezer Ft támogatást az önkormányzat működési hiteleinek visszafizetésére, illetve az ÁKK Zrt. keresztül 421.042 ezer Ft kötvény és fejlesztési hitel átvállalása történt meg. Működési hitel felvételére a likvid hitel átminősítése miatt került sor, amelyet a konszolidáció 2014 évi folytatásaként az állam átvállalt. A Működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásnak a pályázata révén az önkormányzat 2013. december 03-án 90.000 e Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyből működési kiadások kiegyenlítése történt meg így tudtuk az év végéig az intézményeik működését biztosítani. KIADÁSOK Az önkormányzat és intézményei teljesített kiadásait az alábbiak tartalmazzák. A Városüzemeltetési Intézmény kiadásainak I. névi teljesítése az önkormányzati kiadásoknál teljesült mivel az átszervezések akkora fejeződtek be ezért nem teljes képet mutatnak a kiadási előirányzatok. Az intézmény teljesített kiadásai 105.094 e Ft. 41,7 %-ban teljesültek. A kiemelt előirányzatoknál személyi juttatások 85,2% és a járulékok 69,1%-ban, a dologi kiadások az előirányzott szint alatt 32,5%-ban teljesültek, mindezek következtében az önkormányzatnál jelentős előirányzat túllépés mutatkozik. Személyi juttatások 37.459 31.936 85,2% Munkaadói Járulék 10.113 6.989 69,1% Dologi kiadások 204.267 66.169 32,5% A Napközi otthonos Óvoda és Napos Bölcsőde 93.714 e Ft. 96,1%-ban teljesítette kiadásait. A személyi juttatások és a munkaadót terhelő kiadások 103,4 %-ban a dologi kiadások 59,7%-ban teljesültek. Személyi juttatások 64.139 67.518 105,3% Munkaadói Járulék 17.071 16.467 96,5% Dologi kiadások 16.297 9.729 59,7% A Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal intézményi szintű kiadásai 92.595 e Ft 103,8%- ban valósultak meg. Ezen belül a személyi juttatások 102,2% a munkaadói járulékok 101,7% valamint a dologi kiadások 99,4 %-ban teljesültek. Személyi juttatások 55.546 56.763 102,2% Munkaadói Járulék 13.519 13.752 101,7% Dologi kiadások 22.360 22.080 98,7% 4
A Városi Könyvtár és Művelődési Ház 28.310 e Ft 81,1%-ban teljesítette a kiadásait az előirányzott szinthez viszonyítva. A kiemelt előirányzatoknál személyi juttatások 81,9% és a járulékok 80,2%-ban, a dologi kiadások az előirányzott szint alatt 66,5%-ban teljesültek, ezen belül a művelődési ház dologi kiadása (37,1%). Személyi juttatások 14.826 12.150 81,9% Munkaadói Járulék 3.995 3.204 80,2% Dologi kiadások 19.610 12.956 66,1% Az Idősek Gondozó Központja intézményi szintű kiadásai 48 508 e Ft. 87,4%-ban valósultak meg. Ezen belül a személyi juttatások 93,9% a munkaadói járulékok 98,3% valamint a dologi kiadások 78,3 %-ban teljesültek a második félévben. Személyi juttatások 21.557 20.250 93,9% Munkaadói Járulék 5.233 5.143 98,3% Dologi kiadások 21.718 17.016 78,3% A Szociális Szolgáltató Központ intézményi szintű kiadásai 8.231 e Ft. 81,9%-ban valósultak meg. Ezen belül a személyi juttatások 91,9% a munkaadói járulékok 92,1% valamint a dologi kiadások 35,2 %-ban teljesültek a második félévben. Személyi juttatások 5.335 4.905 91,9% Munkaadói Járulék 1.434 1.320 92,1% Dologi kiadások 1.462 515 35,2% Az előbbiekben említett két intézmény a Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás megszűnését követően került vissza 5 év után úja 2013. július 01-től. Az önkormányzat és szakfeladatainak a kiadásai 281.799 e Ft. 134,6 %-ban teljesültek ezen belül a személyi juttatások 127,5%-ban a munkaadókat terhelő járulékok 128,2%-ban és a dologi kiadások 202,8%-ban teljesültek. Személyi juttatások 72.639 92.591 127,5% Munkaadói Járulék 13.103 16.795 128,2% Dologi kiadások 72.252 146.510 202,8% A kiemelt előirányzatoknál a dologi kiadások teljesítése 202,8%-os lett. Ebben a kiadási címben a közvilágítás és az oktatási és egészségügyi intézmények rezsi költségei a jelentősebb tételek az összegszerűségnél fogva, mint a Városüzemeltetési Intézmény kiadásainál már említettem, hogy az év első felében az Önkormányzat kiadásai között szerepelt az oktatási intézményektől átkerült szállítói kötelezettségeinek kiegyenlítése. A START munkaprogram és a közfoglalkoztatás a tervezett szinten 105,3%-ban valósult meg a kiadások tekintetében. 5
A működési célú pénzeszköz átadás az I. félévi TITKIT intézmények hozzájárulását /IGK, Szoc.Szolg.Közp./ és a civil szervezetek VSE, Polgárőrség, Tűzoltó egyesület támogatását jelenti, ami a költségvetésben elfogadottak szerint 13 175 e Ft teljesült. A segélyezések esetében a 92%-os teljesítés a módosított előirányzathoz viszonyítva, ennek részletezését a jogcímek vonatkozásában az alábbi melléklet tartalmazza. Önkormányzat által biztosított Mód. EI. Teljesítés %-os Köztemetés, 350 228 65,1% Közgyógyellátás 550 1 303 236,9% Temetési segély 95 170 178,9% Ápolási díj méltányossági alapon 6 000 6 188 103,1% Összesen: 6 995 7 889 112,8% Szociális tv. Alapján biztosított Mód. EI. Teljesítés %-os Dec. hónapra fizetett szociális ellátások 2 000 2 177 108,9% Gyermekvédelmi támogatás Erzsébet utalványban 7 000 7 018 100,3% Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 18 500 20 345 109,9% Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 56 400 45 792 81,2% Rendszeres szociális segély 11 400 11 114 97,5% Óvodáztatási támogatás, Rendk. Gyv. Támogatás 800 1 204 150,5% Összesen: 96 100 87 650 91,2% Mindösszesen szociális ellátás összege: 103 095 95 539 92,7% A felhalmozási kiadások teljesítése 64,1%-os a módosított előirányzathoz képest, ennek részletezését az alábbi táblázat tartalmazza. Felhalmozási kiadások Megnevezés Módosított EI. Teljesítés %-os Belvízelvezetés rekonstrukciója 79 826 72 596 90,9% EÜ. Központ felújítás pályázata 130 000 44 210 34,0% Biomassza kazán beépítése /Óvoda, PMH/ 12 023 0,0 KLÁAMI tornaterem, konyhaüst 2 203 0,0 Rendezési terv módosítása 2 674 0,0 TÁMOP pályázat könyvtár /WEB lap+ eszközök/ 2 197 0,0 Tartalékképzés 2 207 0,0 Összesen: 212 033 135 903 64,1% Mérlegadatok alakulása Az előző évi és tárgyévi mérleg főbb számait az alábbi táblázat adatai tartalmazzák. EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG Megnevezés ELŐZŐ ÉV TÁRGYÉV 1 2 3 4 ESZKÖZÖK 01 A.) Befektetett eszközök összesen 01/33 2 772 535 2 843 740 02 I. Immateriális javak 01/07 8 258 8 448 03 II. Tárgyi eszközök 01/16 2 454 004 2 589 669 04 III. Befektetett pénzügyi eszközök 01/26 310 273 245 623 6
05 IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök 0 0 01/32 06 B.) Forgóeszközök összesen 01/74 43 784 66 727 07 I. Készletek 01/40 480 490 08 II. Követelések 01/52 34 284 29 865 09 III. Értékpapírok 01/59 0 0 10 IV. Pénzeszközök 01/68 1 933 27 529 11 V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások 01/73 7 087 8 843 12 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 01/75 2 816 319 2 910 467 FORRÁSOK 13 D.) Saját tőke összesen 01/85 1 933 437 2 495 073 14 1. Tartós tőke 01/78 164 876 164 876 15 2. Tőkeváltozások 01/81 1 768 561 2 330 197 16 3. Értékelési tartalék 01/84 0 0 17 E.) Tartalékok összesen 01/101-1 119 35 363 18 I. Költségvetési tartalékok 01/93-1 119 35 363 19 II. Vállalkozási tartalékok 01/100 0 0 20 F.) Kötelezettségek összesen 01/146 884 001 380 031 21 I. Hosszú lejáratú kötelezettségek 01/110 714 451 0 22 II. Rövid lejáratú kötelezettségek 01/138 159 411 379 022 23 III. Egyéb passzív pénzügyi elszámolások 10 139 1 009 01/145 24 FORRÁSOK ÖSSZESEN 01/147 2 816 319 2 910 467 Mint láthatjuk, az Eszköz és Forrás oldal abszolút összegű változása 94.148 e Ft növekedést mutat, ennek oka az év folyamán elszámolt értékcsökkenés összege és a befektetett eszközök növekedése következtében az állományban pozitív változás volt, mivel történt több jelentősebb beruházás, illetve fejlesztés az év folyamán, ami ezt befolyásolta. A követeléseink összege az előző évihez hasonló, leginkább helyi adóból eredő. Az előbbiekben vázolt fejlesztések eredményeként, valamint az év végi jelentős tartozás kiegyenlítésének következtében, illetve az adósságkonszolidációnak köszönhetően a mérleg adatainkban kedvező változások (kötelezettség állomány nagyarányú csökkenése, illetve a tárgyi eszköz állományunk növekedés) ami azt eredményezi, hogy az önkormányzat vagyona nőt és a kötelezettség állománya csökkent. Tehát a meglévő vagyonunkat kevesebb adósság terheli. A tárgy évet terhelő kötelezettségek aránya előző évhez képest jelentősen megváltozott, mivel a 2014 év február 28-ig a fennmaradó kötelezettségek állományát is átvállalta az állam ennek köszönhetően a több évet érintő kötelezettségeket át kellett minősíteni a hosszúlejáratú kötelezettségekből a rövid lejáratú kötelezettségek közzé. A Működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásnak a pályázata révén az önkormányzat 2013. december 03-án 90 millió Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyből működési kiadások kiegyenlítése történt meg ezeknek jelentős része előző évi (2012 évi) szolgáltatási számlákra lett átutalva, így tudtuk az év végéig az intézményeik működését biztosítani valamint a jelentős összegű szállítói tartozásunkat harmadára csökkenteni. Összegezve a 2013. gazdasági évet, sok nehézséget és változást hozott az önkormányzatunk és intézményeinek az életébenben. 7
Kötelezettségek: 2013.12.31. állapot szerint: külön nyilvántartás alapján ÖNKORMÁNYZAT Közös Önkormányzati Hivatal Óvoda és Bölcsőde Könyvtár és Művház Szociális Szolgáltató Központ Idősek Gondozási Központja Városüzemeltetési Intézmény 20 648 119 Ft 1 838 963 Ft 2 141 271 Ft 1 667 913 Ft 73 715 Ft 5 812 600 Ft 10 815 598 Ft Önállóan működő és gazdálkodó és részben önálló intézmények fennálló kötelezettségei: Szállítók összesen: 33 452 581 Ft Önállóan működő és gazdálkodó Városüzemeltetési Intézmény fennálló kötelezettségei: Szállítók összesen: 10 815 598 Ft Tiszalök Város Önkormányzatának 2013.12.31. állapot szerint összesen 44 268 179 Ft fennálló tartozás mutatkozik. Követelések: 2013.12.31. állapot szerint: Követelések Előző évi hátralék Tárgyévi hátralék Összesen Lakbérhátralék: 817 018 Ft 583 569 Ft 1 400 587 Ft Vízdíj, áramdíjhátralék: 794 490 Ft 209 763 Ft 1 004 253 Ft Bérleti díj hátralék: 125 161 Ft 157.902 Ft 283 063 Ft Egyéb tartozások: 202 300 Ft 1 774 537 Ft 1 976 837 Ft Összesen: 1 938 969 Ft 2 725 771 Ft 4 664 740 Ft Adó hátralék adatok: előző évi hátralékok tárgyévi hátralékok Összesen: Helyi iparűzési adó 11 332 202 Ft 5 067 963 Ft 16 400 165 Ft Gépjárműadó 9 688 661 Ft 4 545 963 Ft 14 234 624 Ft Pótlék, bírság 14 153 424 Ft 3 626 759 Ft 17 780 183 Ft Talajterhelési díj 928 170 Ft 5 740 589 Ft 6 668 759 Ft Kommunális adó 5 056 241 Ft 2 724 176 Ft 7 780 417 Ft Átengedett közp. Adók 5 712 225 Ft 8 000 Ft 5 720 225 Ft Építmény Adó 267 639 Ft 2 029 158 Ft 2 296 797 Ft Idegenforgalmi Adó - Ft - Ft - Ft Összesen: 47 138 562 Ft 23 742 608 Ft 70 881 170 Ft 8
Tiszalök Város Önkormányzatának követelések összege 4 664 740 Ft. Az adóhátralékok mindösszesen 70 881 170 Ft egyenleget mutat. A gépjárműadó hátralék 40%-a illeti meg az önkormányzatot ami 5 693 850 Ft. a pótlék bevételre gyakorlatilag nem számíthatunk, mivel ennek állománya csak folyamatosan növekedett, jelenleg 17 780 183.-Ft, valamint kétséges a felszámolás/végelszámolás alatt lévő cég, illetve vállalkozások gépjármű és iparűzési adó befizetése, amelynek együttes összege 20 000 e.-ft. körül lehet amelyet értékvesztésként el is számolunk. Tehát a fentieket, valamint az igen rossz fizetési morált is figyelembe véve, mintegy 25-27 M Ft-ra számíthatunk. A költségvetés számai elérhetőek és megtekinthetőek a város honlapján (www.tiszalok.hu). Tárgy: (2.tsp.)Tájékoztató a 2014. évi elfogadott költségvetésről. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze Sándor: A Képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi költségvetésének a.) Költségvetési bevételét: 881 010 e Ft.-ban b.) Támogatási bevételét: 62 708 e Ft.-ban Összes bevételét: 943 718 e Ft.-ban c.) Összes bevételből - Működési bevételét: 831 318 e Ft-ban - Felhalmozási célú bevételét: 112 400 e Ft-ban Az önkormányzat 2014. évi költségvetésének a) összes kiadását: 943 718 e Ft.-ban b) ebből a működési célú, kiadások összegét: 831 318 e Ft-ban a felhalmozási célú kiadások összegét: 112 400 e Ft-ban a 2014. évi költségvetés kiadási főösszegén belül - a személyi juttatásokat: 306 889 e Ft.-ban - a munkaadókat terh. járulékok: 76 700 e Ft.-ban - a dologi és egyéb folyó kiadások: 341 703 e Ft.-ban - a támogatás értékű pe. átadás: 8 376 e. Ft.-ban - a társadalom és szoc. pol. juttatások: 94 150 e Ft.-ban - a felújításokat: 110 900 e Ft.-ban - általános tartalék 1 500 e Ft-ban - céltartalék 2 000 e Ft-ban - a felhalmozási tartalékot: 1 500 e Ft.-ban hagyja jóvá. A költségvetési létszámot 124,5 főben a közhasznú és START programokkal együttes létszámát 185,5 főben állapítja meg. A költségvetési kiadások különbözetéből származó hiányt 62 708 e Ft-ban állapítja meg. A hiány fedezetének finanszírozására a 2012. évi CCIV. törvény 4. számú melléklet 1. Önkormányzati fejezeti tartalék IV. helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatást jelöli meg. A Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal az Önkormányzat az önállóan és részben önállóan működő költségvetési szervek, valamint az önkormányzati kiadásokon belül a közhasznú foglalkoztatás és a START program kiadásait és költségvetési létszámait az alábbiak szerint állapítja meg a képviselő-testület. a.) Önállóan működő Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 115 661 e Ft.-ban 9
- személyi juttatásokat: 78 274 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 21 016 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 16 371 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 32 főben határozza meg. b.) Önállóan működő Városi Könyvtár és Művelődési Ház 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 22 253 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 9 208 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 2 478 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 10 567 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 5 főben határozza meg. c.) Önállóan működő és gazdálkodó Közös Önkormányzati Hivatal 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 96 697 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 56 704 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 15 243 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 24 750 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 25 főben határozza meg. d.) Önállóan működő és gazdálkodó Városüzemeltetési Intézmény 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 216 186 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 33 004 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 8 910 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 174 272 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 26,5 főben határozza meg. e.) Önállóan működő és gazdálkodó Önkormányzat és szakfeladatai 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 113 198 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 33 678 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 9 029 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 70 491 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 9 főben határozza meg. f.) Önállóan működő és gazdálkodó Önkormányzat szakfeladatai között szerepel a Közfoglalkoztatás és START programok foglalkoztatásának 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 51 853 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 42 594 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 5 750 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 3 509 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 61 főben határozza meg. 10
g.) Önállóan működő Idősek Gondozó Központja 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 94 184 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 43 672 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 11 652 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 38 860 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 23 főben határozza meg. h.) Önállóan működő Szociális Szolgáltató Központ 2014.évi működési kiadási előirányzatát: 15 260 e Ft.-ban - személyi juttatásokat: 9 755 e Ft.-ban - munkaadókat terhelő járulékokat: 2 622 e Ft.-ban - dologi kiadásokat: 2 883 e Ft.-ban - költségvetési létszámát: 4 főben határozza meg. A költségvetés számai részletesen, táblázatokkal együtt érhetőek és megtekinthetőek a város honlapján (www.tiszalok.hu). Tárgy: (3.tsp.) Tájékoztató a benyújtott és a folyamatban lévő pályázatokról. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze Sándor: Folyik az ÁROP pályázat a Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztéséről, melynek keretein belül telefonos közvélemény kutatást végeznek. A Tiszalökért Közalapítvány pályázatának köszönhetően 5 pályakezdő fiatalnak biztosítunk munkahelyet. 2014-2020-as tervek, legfontosabb célkitűzések A város működésének, gazdálkodásának stabilizálása, az intézményhálózat színvonalas működtetése a racionalitások figyelembe vételével, megújuló energiaforrások bevonásával Ipari Parkba további befektetők keresése Munkahelyteremtés, a helyi vállalkozók támogatása A belterületi úthálózat felújítása, csapadékvíz elvezetés, a szennyvízberuházás II. ütemének befejezése Turisztikai, idegenforgalmi beruházások, kerékpárút az árvízvédelmi töltésen végig az Erőműig A köz- és magántulajdon fokozott védelme, térfigyelő rendszer kiépítése Emberközpontú, szolgáltató város megteremtése Mezőgazdasági kombinát kiépítése, a mezőgazdasági termékek feldolgozására A fentebb felsoroltakra támaszkodva az adóbevételek növelése Településünk adottságait és a dolgok jelenlegi állását tekintve Tiszalök a régiónkban a következő irányelvek követésével válhat versenyképessé: Megújuló energiaforrások felhasználása Turizmus-vendéglátás Ipari parkba települő munkahelyteremtő beruházások 11
Ezeknek a céloknak a megvalósításához igyekszünk olyan pályázatokat keresni és találni, amelyek minimális önerőt igényelnek, vagy még jobb, ha 100%-ban támogatottak. Megvalósult a Kalandpark ezen belül a kalózhajó, majdnem kész a tanösvény, az ökocentrum. Áprilisban elkezdik építeni a cukrászüzemet, pellet üzemet és péküzemet. Még várat magára a kishajó kikötő a strandnál, a játszóház és étterem itt a városközpontban. Három választás lebonyolítása vár ránk ebben az évben: 1. Országgyűlési 2. Európai Uniós 3. Helyhatósági választás Tárgy: (4.tsp.) Kérdések, hozzászólások. Varga Miklós: Úgy tapasztalom, hogy a beltéri csapadékvíz elvezetés nem halad előre, nincs megoldva, még mindig nagyon sok a probléma 14-16 ha terület még mindig víz alatt van, épp az Ipari Park területén. A Szabadság utcai ingatlanomon szintén vízbe áll a pótkocsi. Gömze Sándor: Még vannak problémák a belvíz projekttel, de dolgozunk rajta, igyekszünk megoldani a szivattyúzást is. Király Sándor: A temetőben a hulladékgyűjtés siralmas. Kérem, hogy jelezzék az üzemeltető felé és szólítsák fel, hogy igény szerint ürítsék a szemétgyűjtőket. Az Arany János utca balesetveszélyes a turkálónál megálló autók miatt. Javaslom, hogy a Széchenyi - Ady és az Ady Rákóczi utcán tegyenek ki várakozni tilos táblákat. A Vízgazdálkodási Társulásokat ellehetetlenítik, pedig szükség van rájuk, és a gazdák hozzájárulására is szükség van. Gömze Sándor: Mindenképp igyekszünk megoldani a felmerülő problémákat, a szolgáltató felé is jelezni fogjuk a panaszt. Tóth Miklós: Mikor indul a szennyvízberuházás? A Wesselényi és Kölcsey utcák találkozásánál egy óriási vízgyűjtőhely van, meg kellene szüntetni. Gömze Sándor: Végig fogjuk járni az utcákat, és megnézzük a problémás területeket. Átadom a szót a kivitelező képviselőjének, a SADE Kft. projektmenedzsere Bacsa Tamás. Bacsa Tamás: A szennyvízberuházáshoz lassan készülnek a kivitelezői tervek, de várhatóan a jövőhónapban elindulhat a kivitelezés is, a tervek jóváhagyására várunk. Hajdú József: A szennyvízberuházás érinti-e az üdülő övezetet? A Tavasz utcán átjárót akarnak nyitni, ahol gépjárművel át lehet menni a töltésen, és a Strandtól a töltésig egy magánutat kívánnak kialakítani. A gát nem gépkocsi átjáró! 12
Gömze Sándor: Nem lesz ott tömeges közlekedés. Az egy önkormányzati dűlő út, amit Szepesi József készít, hogy a területére be tudjon jutni, mivel ez a strand felől már nem lehetséges, de csak ő fogja használni. Sajnos nem találtunk más megoldást. Várom a Tavasz utca lakóinak képviselőit szerdán a megbeszélt időpontban, és megbeszéljük a helyzet. Bajusz Andrásné: Az Iskola konyhájának a sorsát szeretném megtudni, ugyanis többen is nyugdíj előtt állunk, akik ott dolgoznak, és eddig minden nyáron munkanélküliek voltunk. Gömze Sándor: Az a cél, hogy az ott dolgozókat teljes munkaidőben és nyári szabadságolás nélkül foglalkoztassák. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Ha nincs több kérdés, mindenkinek megköszönöm a részvételt, és jó éjszakát kívánok. Gömze Sándor polgármester a közmeghallgatást 19.35-kor bezárta. k.m.f. Gömze Sándor polgármester Mező József jegyző 13