ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata képviselő-testülete novemberi ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata képviselő-testülete 2011. novemberi ülésére"

Átírás

1 KÉBSZ Közműépítő, Beruházó és Szolgáltató Kft 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2. sz. ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata képviselőtestülete novemberi ülésére Tárgy: Az önkormányzati feladat ellátási rendszerhez (ivóvízellátás, étkeztetés) kapcsolódó évi díjtétel megállapításához költségelemzés beterjesztése Tisztelt Képviselőtestület! Az önkormányzat képviselőtestülete mint gazdasági társaságunk 100 %os tulajdonosa által két feladatkör ellátásával bízta meg a KÉBSZ Kftt. Az ivóvízellátás és az étkeztetés költség és árbevétel elemzését elvégeztük a I.X. havi időszak tényadataira vonatkozóan. Ezen túlmenően számításba vettük a tárgyév IV. negyedév végén elszámolandó olyan egyéb költség és árbevétel tényezőket, mely alapvetően befolyásolhatja a évi díjtételek megállapításának realitását. A díjtétel kalkulációk számításánál figyelembe kell vennünk azon alapvető szempontokat is, mely szerint az egyes ágazatok jövedelem kitermelő képességének és társasági szintű eredménynek kellő fedezetet kell biztosítani azon egyéb (un. közös) költségekre és ráfordításokra is, melyek közvetlenül nem kapcsolódnak belső konkrét ágazatokhoz (pl.: önkormányzati adók, pótlékok, késedelmi kamatok, értékcsökkenési leírások, értékvesztések, díjhátralékok kapcsán, hitel tőke + kamat törlesztések, stb.). Az elvégzett eredménykalkulációk a következők: I. Vízmű üzemeltetési ágazat (közvetlen költség és árbevétel tényezők): Tényleges adatok I. 01től X. 31ig: Árbevétel összesen: e Ft Költség összesen e Ft Számított ¾ éves eredmény: e Ft Éves prognosztizált közvetlen eredmény 1.000, e Ft Az egyéb közvetett költségek és ráfordítások fedezetét gyakorlatilag a vízmű üzemeltetés eredménye biztosítja. Az éves szintre prognosztizált egyéb költségek és ráfordítások közül néhány jelentősebb, várható teljesülés a következők: Tárgyévi iparűzési adó: 600, e Ft Hoszútávú működési hitel tőke + kamat törlesztése tárgyévre: 240, e Ft Kalkulált egyéb költségek és ráfordítások összesen: 840, e Ft Összességében a vízmű kalkulált éves eredménye feltételezhetőleg fedezetet nyújt a társasági szintű egyéb költségekre és ráfordításokra, mint eredményt csökkentő tételekre. A fenti ráfordításokon kívül az elszámolható értékvesztés befolyásolhatja az eredményességet. Ebből adódóan év végére a Kft szinten egy un. minimális vagy nullszaldós eredményt vélhetően el tudunk érni, így közvetlen vízdíj rendelkezésre állási díj (alapdíj) emelést nem kezdeményezünk. (Az előterjesztés ezen fejezetéhez csatolásra kerül a vízmű tárgyévi I.X. havi elszámolt árbevételek és a költségek részletező kimutatása.) II. Étkeztetés költség és árbevétel számítása:

2 Tényleges adatok I. 01 től X. 31ig. Étkeztetés árbevétele , e Ft Étkeztetés költségei: , e Ft Számított IX. havi eredmény: 636, e Ft A tárgyévi I.X. havi tényadatok alapján látható minimális pozitív eredmény szoros gazdálkodással remélhetőleg tartható marad az évvégén is. Amennyiben az egyes feladat ellátási ágazatokat közvetlenül érintő inflációs hatások tényszerűsége a következő évben ezt szükségessé teszi, úgy évközi díjtétel módosításra terjesztek be javaslatot a tisztelt képviselőtestület elé. (A KÉBSZ Kft által üzemeltetett konyha I.X. havi költségárbevétel részletezését a csatolt részletező kimutatás tartalmazza.) Tisztelt Képviselőtestület! Javasolom Önöknek az előterjesztésben rögzítettek megtárgyalását és változtatás nélküli elfogadását. Csanytelek, november 11. Tisztelettel: Ambrus László Ügyvezető

3 Kimutatás a Kébsz Kft. eredményéről 2011 év 110 hó Vízmű árbevétele Vízmű költségei Vízmű eredménye Étkeztetés bevétele Étkeztetés költségei Étkeztetés eredménye Faluház bevétele összesen Faluház költségei Faluház árubeszerzés Faluház eredménye Továbbszámlázott energia Földmunka végzése Temetkezési szolgáltatás Egyéb bevételek Kamat bevételek Költségek Bírság kötbér, késedelmi kamat Közvetített szolgáltatások Értékesített tárgyi eszközök Adók, díjak illetékek Önkormányzati adók Értékvesztés Egyéb ráfordítások Fizetendő kamatok Egyéb rendkívüli ráfordítások Egyéb eredmény Összes bevétel Összes költség Összes ráfordítás Összes adózás előtti eredmény Ambrus László ügyvezető

4 Csanyteleki Vízmű költség árbevétel elemzés hó Megnevezés Költség Bevétel Vízmű anyagbeszerzés Gázdíj Villamos energia Egyéb anyagköltség Egy éven belül elhasználódó eszközök Anyagköltség összesen Postaköltség Telefon Bérleti díj Karbantartás Egyéb szolgáltatás Szolgáltatások összesen Hatósági díjak, illetékek Biztosítási díjak Bankköltség Egyéb szolgáltatások összesen Bérköltség Egyéb személyi jellegű kifizetések Belföldi kiküldetés Nyugdíjbiztosítási járulék Egészségbiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Start járulék Közteherjegy Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Értékcsökkenési leírás összesen Költségek összsen Késedelmi kamat Adók, díjak Önkormányzati adó Egyéb ráfordítás Fizetendő kamatok összesen Vízszolgáltatás árbevétele Kártérítés Továbbszámlázott energia Árbevétel összesen Eredmény összesen

5 Csanyteleki Konyha költség árbevétel elemzés hó Megnevezés Költség Bevétel Élelmiszer beszerzés TMK anyagköltség Gázdíj Villamos energia Egyéb anyagköltség Anyagköltség összesen Postaköltség Karbantartás Bérleti díj Oktatási költség Egyéb szolgáltatás Szolgáltatások összesen Hatósági díjak, illetékek Biztosítási díjak Bankköltség Egyéb szolgáltatások összesen Bérköltség Egyéb személyi jellegű kifizetések Belföldi kiküldetés Nyugdíjbiztosítási járulék Egészségbiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkaadói járulék Szakképzési hj. Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Értékcsökkenési leírás összesen Költségek összsen Késedelmi kamat Adók, díjak Önkormányzati adó Egyéb ráfordítás Fizetendő kamatok összesen Étkeztetés árbevétele Bértámogatás Továbbszámlázott energia Árbevétel összesen Eredmény összesen

6 Csanyteleki Egyéb költség árbevétel elemzés hó Megnevezés Költség Bevétel Élelmiszer beszerzés TMK anyagköltség Gázdíj Villamos energia Egyéb anyagköltség Anyagköltség összesen Postaköltség Karbantartás Bérleti díj Oktatási költség Egyéb szolgáltatás Szolgáltatások összesen Hatósági díjak, illetékek Biztosítási díjak Bankköltségek Egyéb szolgáltatások összesen Bérköltség Egyéb személyi jellegű kifizetések Belföldi kiküldetés Nyugdíjbiztosítási járulék (cégtelefon) Egészségbiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkaadói járulék (cégtelefon) Szakképzési hj Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Értékcsökkenési leírás összesen Költségek összsen Értékvesztés Értékesített tárgyi eszköz nettó értéke Késedelmi kamat Adók, díjak Egyéb ráfordítás Közvetített szolgáltatások Önkormányzati adók Fizetendő kamat, ráfordítás összesen Továbszámlázott energia Földmunka végzése Temetkezési szolgáltatás Egyéb bevételek Kamat bevétel Árbevétel összesen Eredmény összesen

7 Csanyteleki Faluház költség árbevétel elemzés hó Megnevezés Költsé Bevétel Élelmiszer beszerzés TMK anyagköltség Gázdíj Villamos energia Egyéb anyagköltség Anyagköltség összesen Postaköltség Karbantartás Bérleti díj Oktatási költség Egyéb szolgáltatás Szolgáltatások összesen Hatósági díjak, illetékek Biztosítási díjak Biztosítási díjak Egyéb szolgáltatások összesen Bérköltség Betegszabadság Belföldi kiküldetés Nyugdíjbiztosítási járulék Egészségbiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkaadói járulék Szakképzési hj. Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Értékcsökkenési leírás összesen Költségek összsen Árubeszerzés Adók, díjak Önkormányzati adó Egyéb ráfordítás Fizetendő kamatok összesen Faluház árbevétele Bérbeadás árbevétele Támogatások Árbevétel összesen Eredmény összesen Összesen Csanytelek, november 11.

Étkeztetés bevétele 38 248 009 Étkeztetés költségei 36 295 837 Étkeztetés eredménye 1 952 172

Étkeztetés bevétele 38 248 009 Étkeztetés költségei 36 295 837 Étkeztetés eredménye 1 952 172 Kimutatás a Kébsz Kft. eredményéről 2011 Vízmű árbevétele 19 141 912 Vízmű költségei 13 260 190 Vízmű eredménye 5 881 722 Étkeztetés bevétele 38 248 009 Étkeztetés költségei 36 295 837 Étkeztetés eredménye

Részletesebben

Étkeztetés bevétele Étkeztetés költségei Étkeztetés eredménye

Étkeztetés bevétele Étkeztetés költségei Étkeztetés eredménye Kimutatás a Kébsz Kft. eredményéről 2010 év 1-12 hó Vízmű árbevétele 17 628 824 Vízmű költségei 10 229 384 Vízmű eredménye 7 399 440 Étkeztetés bevétele 36 979 380 Étkeztetés költségei 35 521 708 Étkeztetés

Részletesebben

Étkeztetés bevétele 40 479 368 Étkeztetés költségei 41 425 078 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés eredménye - 945 710

Étkeztetés bevétele 40 479 368 Étkeztetés költségei 41 425 078 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés eredménye - 945 710 Vízmű árbevétele 19 499 901 Vízmű költségei 13 962 149 Vízmű ráfordításai 1 866 523 Vízmű eredménye 3 671 229 Étkeztetés bevétele 40 479 368 Étkeztetés költségei 41 425 078 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés

Részletesebben

A KÉBSZ Kft. által biztosított közétkeztetések és a külsős étkeztetések 2015. évi önköltség számítása

A KÉBSZ Kft. által biztosított közétkeztetések és a külsős étkeztetések 2015. évi önköltség számítása KÉBSZ Kft. Csanytelek, Volentér János tér 2. 6647 Tel:06-20-938-1736 kebsz@csanytelek.hu A KÉBSZ Kft. által biztosított közétkeztetések és a külsős étkeztetések 2015. évi önköltség számítása Az önköltségszámítás

Részletesebben

Étkeztetés bevétele 38 919 830 Étkeztetés költségei 38 263 673 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés eredménye 656 157

Étkeztetés bevétele 38 919 830 Étkeztetés költségei 38 263 673 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés eredménye 656 157 Vízmű árbevétele 20 060 964 Vízmű költségei 13 965 884 Vízmű ráfordításai 5 676 724 Vízmű eredménye 418 356 Étkeztetés bevétele 38 919 830 Étkeztetés költségei 38 263 673 Étkeztetés ráfordításai Étkeztetés

Részletesebben

Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 0 8 6 5 3 9 9 1 3 3 5 6 9 0 1 A vállalkozás megnevezése: NARCONON MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY A vállalkozás címe, telefonszáma 1073 Budapest, Erzsébet krt 33.3/15. egyszerűsített éves beszámolója 2011

Részletesebben

Eszközök és források összetételének változásai. Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök

Eszközök és források összetételének változásai. Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök l.sz.táblázat Eszközök és források összetételének változásai Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök A. Befektetett eszközök 684 605 673 899-10 706 98,4 I. Immateriális javak

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41. 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF

Főkönyvi kivonat. Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41. 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41 Főkönyvi kivonat 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 099 263 1 782 014 2 099 263 1 821 886 2 099 263 1 821 886 277 377

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető 3980-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft 2012. évi üzleti terve Az előterjesztést

Részletesebben

Éves beszámoló eredménykimutatása (összköltség eljárással) " A " változat. (adatok ezer forintban) Előző év(ek) módosítása i. Sorszá m.

Éves beszámoló eredménykimutatása (összköltség eljárással)  A  változat. (adatok ezer forintban) Előző év(ek) módosítása i. Sorszá m. 6.) Határozza meg az eredménykimutatás célját! Ismertesse az eredmény- megállapítás módjait, az A változat szerint (összköltség és forgalmi költség eljárás)! Részletezze az egyes eredmény kategóriák tartalmát!

Részletesebben

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2008.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre. 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit)

Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre. 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit) 1 Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit) I. Befektetett eszközök 11. Immateriális javak 113 Vagyoni értékű jogok 114 Szellemi termékek 118 Immateriális

Részletesebben

Főkönyvi kivonat Év: 2010; főkönyvi számla intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: -

Főkönyvi kivonat Év: 2010; főkönyvi számla intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - Év: 2010; főkönyvi intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - 1131 Licencek 59 467,00 0,00 59 467,00 1141 Szoftverek 160 200,00 0,00 160 200,00

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, május 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, május 30-án tartandó ülésére 3979-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-án tartandó ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Kft 2012. évi üzleti terve Az előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. márciusi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. márciusi ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére

11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére Tárgy: ÖKO-Dombó Nonprofit Kft. községekben végzett tevékenységének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének 2014. július 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató a Kft. 2014. I. féléves gazdálkodásáról Előadó: Hamza Zoltán ügyvezető igazgató Tisztelt Taggyűlés!

Részletesebben

Társasági adó. Gyakorlat

Társasági adó. Gyakorlat Társasági adó Gyakorlat Fiktív Fagyi Kft. társasági adója Megnevezés Összeg (eft-ban) 1 Belföldi termékértékesítésből származó nettó 65 230 árbevétel 2 Külföldi értékesítésből származó nettó bevétel 34

Részletesebben

Főkönyvi kivonat 2017 Devizanem: HUF

Főkönyvi kivonat 2017 Devizanem: HUF Főkönyvi kivonat 2017 Devizanem: HUF 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11 IMMATERIÁLIS JAVAK 113 Vagyoni értékű jogok 1131 Vagyoni értékű jogok 1139 Vagyoni értékű jogok terv sz.értékcsökk. 114 Szellemi termékek

Részletesebben

5. A költségek elemzése 5.1. Költségelemzés abszolút adatokkal

5. A költségek elemzése 5.1. Költségelemzés abszolút adatokkal 5. A költségek elemzése 5.1. Költségelemzés abszolút adatokkal 501. A számla nettó értéke 34 800 : 1,2 = 29 000 Ft 502. I. negyedévi hívásdíj 158 500 : 1,08 = 146 759,30 Ft 503. A számla bruttó értéke

Részletesebben

Eredménykimutatás 2014.

Eredménykimutatás 2014. 1 1 1 0 9 0 0 0 0 1 5 0 1 1 3 0 7 Statisztikai számjel 0 7-0 9-0 0 3 0 6 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Pálhalmai Agrospeciál Kft. a vállalkozás címe, telefonszáma 2407 Dunaújváros, Pálhalma

Részletesebben

Eredmény és eredménykimutatás

Eredmény és eredménykimutatás Eredmény és eredménykimutatás Eredmény Eredmény Az adott időszak hozamainak és ráfordításainak különbsége. Nyereség Veszteség 0 A hozam - bevétel A létrehozott teljesítmények várható ellenértéke Az értékesített,

Részletesebben

Tartozik Követel Tartozik Követel Licencek ,00 0, ,00. Szoftverek ,00 0, ,00

Tartozik Követel Tartozik Követel Licencek ,00 0, ,00. Szoftverek ,00 0, ,00 Év: 2010; főkönyvi intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - 1131 Licencek 59 467,00 0,00 59 467,00 1141 Szoftverek 160 200,00 0,00 160 200,00

Részletesebben

2016. évi üzleti terv

2016. évi üzleti terv 2016. évi üzleti terv 2016. terv 2015. tény Eltérés (Ft) Index (%) 9111 Családi ház hulladékszállítás 159 673 062 631 058 376-471 385 314 25,3% 9112 Társasházak hulladékszállítás 155 085 769 624 788 797-469

Részletesebben

adatok eft-ban EREDMÉNYKIMUTATÁS Eltérés 2014. 2013. Társaság neve:

adatok eft-ban EREDMÉNYKIMUTATÁS Eltérés 2014. 2013. Társaság neve: adatok eft-ban EREDMÉNYKIMUTATÁS Eltérés 2014. 2013. Társaság neve: Terv - Várható Miskolci Turisztikai Kft. Terv Várható eft % 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele (+011+012+013) 954 996 873 676

Részletesebben

Segédlet az üzleti terv részét képező pénzügyi terv kitöltéséhez

Segédlet az üzleti terv részét képező pénzügyi terv kitöltéséhez A Felhívás 4/D számú szakmai melléklete Segédlet az üzleti terv részét képező pénzügyi terv kitöltéséhez Bevezető Vidékfejlesztési Program Jelen segédlet a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett

Részletesebben

07-09-003060 6 Cégjegyzék száma. "A" EREDMÉNYKIMUTATÁS (összköltség eljárással) 2012. december 31. adatok E Ft-ban

07-09-003060 6 Cégjegyzék száma. A EREDMÉNYKIMUTATÁS (összköltség eljárással) 2012. december 31. adatok E Ft-ban 6 1 1 Belföldi értékesítés nettó árbevétele 483 989 846 779 2 2 Exportértékesítés nettó árbevétele 3 I. Értékesítés nettó árbevétele (01+02) 483 989-846 779 4 3 Saját termelésű készletek állományváltozása

Részletesebben

Óraterv Házi feladat ellenőrzése (5')

Óraterv Házi feladat ellenőrzése (5') Óraterv 2. óra időpontja: 2017. december 6., 6. óra Tanár neve: Ivády Endre Péter Műveltségi terület: Vállalati gazdálkodás, számvitel A tantárgy neve: Számviteli alapismeretek óra témája: Eredménykimutatás

Részletesebben

A 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet

A 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet A 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet A számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 484/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet szabályait

Részletesebben

2012. évi üzleti terve

2012. évi üzleti terve 2012. évi üzleti terve (Vezetői összefoglaló) Miskolc, 2012. május 16. Üzleti Terv 2012 - Tagvállalat Makro-gazdasági adatok, piaci környezet Eredmény-kimutatás Árbevétel Költségtakarékossági intézkedések

Részletesebben

1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel. Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64.

1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel. Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64. 1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel 0 4 1 0 0 0 1 5 5 4 Cégjegyzék száma Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64. 2008. év 12. 31. es beszámoló

Részletesebben

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491

Részletesebben

8/2013.(IV.25.)sz. önkormányzati rendelet. a 2012.évi zárszámadásról

8/2013.(IV.25.)sz. önkormányzati rendelet. a 2012.évi zárszámadásról Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2013.(IV.25.)sz. önkormányzati rendelet a 2012.évi zárszámadásról Az Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított

Részletesebben

Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója

Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója 1 8 1 2 5 0 6 7-9 4 9 9-5 2 9-0 1 Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010. december 31. 2010 Kelt Budapest, 2011. május 20. 1 8 1 2 5 0 6 7-9 4 9 9-5 2 9-0

Részletesebben

ÖSSZKÖLTSÉG TÍPUSÚ EREDMÉNYKIMUTATÁS ( A VÁLTOZAT)

ÖSSZKÖLTSÉG TÍPUSÚ EREDMÉNYKIMUTATÁS ( A VÁLTOZAT) ÖSSZKÖLTSÉG TÍPUSÚ EREDMÉNYKIMUTATÁS ( A VÁLTOZAT) 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01+02) 03. Saját termelésű készletek

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF. In Gold Invest 22617271-2-43

Főkönyvi kivonat. 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF. In Gold Invest 22617271-2-43 In Gold Invest 22617271-2-43 Főkönyvi kivonat 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 439 595 151 459 1 186 219 151 459 1 186 219 151 459 1 034 760 T 13 MŰSZAKI BERENDEZÉSEK,

Részletesebben

MIKOM Nonprofit Kft évi üzleti terve

MIKOM Nonprofit Kft évi üzleti terve MIKOM Nonprofit Kft. 2014. évi üzleti terve (Vezetői összefoglaló) Miskolc, 2014. március 19. Üzleti Terv 2014 - Tagvállalat Makro-gazdasági adatok, piaci környezet Eredmény-kimutatás Üzemi eredményre

Részletesebben

Össz bevételek [év] 73 155 563 69 566 292

Össz bevételek [év] 73 155 563 69 566 292 211 Tény és 212 Terv Ö 834 Összesen m 2 42721 211 Tény 212 Terv 4 316 35 68 839 528 57 215 86 Üzemeltetési költségek 49 362 45 44 51 776 - Áramdíj 2 436 494 2 432 - Vízdíj 3 916 577 3 9 - Távfűtés 1 5

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 753/2015. 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án tartandó ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án tartandó ülésére Ikt.szám.: 2067-12014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án tartandó ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft 2014. évi üzleti

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére 1940-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft 2013. évi üzleti terve

Részletesebben

Örkény István Színház Nonprofit Kft Statisztikai számjel Cégjegyzékszám

Örkény István Színház Nonprofit Kft Statisztikai számjel Cégjegyzékszám Vonatkozási időszak: 2010.01.01-2010.12.31 adatok ezer forintban Tételszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosítása Tárgyév a b c d e 01. BELFÖLDI ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE 1 200 141 885

Részletesebben

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2014. évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jöv.adójáról, a hitelintézetek különadójáról, az inno. járulékról, ill. a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

2010. évi költségvetés teljesítése

2010. évi költségvetés teljesítése Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2010. évi költségvetés teljesítése 1. MEGNEVEZÉS 2010. évi terv 2010. I-XII. hó Tény / Terv % Székház vásárlásra elkülönített pénzeszköz (tárgyidőszak végén) 637 100 635

Részletesebben

3170 Szécsény, Rákóczi út 84. A Szécsényi Városfejlesztő Kft. ÜZLETI TERVE Készítette: Haralambeasz Zsuzsanna

3170 Szécsény, Rákóczi út 84. A Szécsényi Városfejlesztő Kft. ÜZLETI TERVE Készítette: Haralambeasz Zsuzsanna 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. A Szécsényi Városfejlesztő Kft. ÜZLETI TERVE 2014. Készítette: Haralambeasz Zsuzsanna 1 I. A vállalkozás leírása A Szécsényi Városfejlesztő Kft-t Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

Tárgyidıszak: 2010.01.01. - 2010.12.31.

Tárgyidıszak: 2010.01.01. - 2010.12.31. Könyvelt cég: BVV Kft., Adószám: 14843008-2-13 Lapszám: 1 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 552 384,00 1 646 623,00 T 905 761,00 11 IMMATERIÁLIS JAVAK 292 332,00 292 332,00 0,00 114 SZELLEMI TERMÉK 292 332,00 292

Részletesebben

73MA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint Előző évi Tárgyévi

73MA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint Előző évi Tárgyévi Táblakód: 73MA 73MA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége eltérések eltérések 001 73MA01 Tagok által fizetett tagdíj 15 844 0 15 844 17 161 0 17 161 E Ideiglenesen munkajövedelemmel nem 002

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete februári ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete februári ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 501/2015. 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

S Z Á M L A T Ü K Ö R

S Z Á M L A T Ü K Ö R S Z Á M L A T Ü K Ö R 1 1. SZÁMLAOSZTÁLY BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11. IMMATERIÁLIS JAVAK 111. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 112. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 113. Vagyoni értékű jogok 114. Szellemi

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek

Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege Bevételek 1000 Ft-ban I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 0 7 Szolgáltatások ellenértéke 19482 19482

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Bevételek

Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Bevételek Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója Bevételek 1000 Ft-ban 2010. évi koncepció Előirányzat Teljesítés 09.30 I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 40 62 Szolgáltatások

Részletesebben

4. Beszámoló a MagHáz Centrum Kft. I. félévi pénzügyi teljesítéséről augusztus 17. ELŐTERJESZTÉS

4. Beszámoló a MagHáz Centrum Kft. I. félévi pénzügyi teljesítéséről augusztus 17. ELŐTERJESZTÉS 217. augusztus 17. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 217. augusztus 17-ei ülésére 4. napirend Tárgya: Előadó: Beszámoló a MagHáz Centrum Kft. I. félévi pénzügyi teljesítéséről

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Statisztikai számjel vagy adószám egyszerűsített beszámolója A szervezet megnevezése: ARANY-BÁNYA Alapítvány A szervezet címe: 1105 Budapest, Bánya utca 32. egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése

Részletesebben

A.) Anyagköltség. 1/13 oldal - A űrlap. Tevékenységek. sorszám. Katasztrófa felkészülés és válaszadás. Egészségügyi tev.

A.) Anyagköltség. 1/13 oldal - A űrlap. Tevékenységek. sorszám. Katasztrófa felkészülés és válaszadás. Egészségügyi tev. A.) Anyagköltség 1/13 oldal - A űrlap 01 Élelmiszer beszerz 0 144 722 6 554 558 0 5 4 726 7 296 0 342 20 1 888 1 098 31 0 2 1 175 161 424 02 Gyógyszer beszerz 0 11 977 138 1 149 2 0 42 305 816 0 0 41 30

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék

Részletesebben

MŰSZAKI GÉPEK, BERENDEZÉSEK, JÁRMŰVEK

MŰSZAKI GÉPEK, BERENDEZÉSEK, JÁRMŰVEK 1 13 14 16 2 26 3 31 311 35 36 368 37 374 38 381 384 389 39 131 139 143 145 149 161 163 227 261 262 267 3111 312 314 317 3591 3681 3682 3683 3684 3689 3743 3811 3842 3843 3844 3845 3892 3893 3895 3899

Részletesebben

A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve

A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve 1. Egy nagyfeladat kidolgozása 2. A mérlegkészítés időszakának típus elszámolásai I. sz. feladat A Beszámol-Ő-1 Kft. 2X16.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET BISZK - Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara 2015.évi egyszerűsített beszámolójához I. Általános rész A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara az 1995.évi CXIV. törvény által létrehozott

Részletesebben

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére 1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,

Részletesebben

1.1. Folyamatos tartózkodás céljára szolgáló épületek, helyiségek kéményei 1.1.1. Szilárd és olaj-tüzelıberendezések egyedi kéményeinek

1.1. Folyamatos tartózkodás céljára szolgáló épületek, helyiségek kéményei 1.1.1. Szilárd és olaj-tüzelıberendezések egyedi kéményeinek 1. sz. melléklet 1. oldal Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlés kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 37/1996. (XII.19.) Kgy. rendeletéhez kéményseprı-ipari közszolgáltatások 2012. évi tervezett

Részletesebben

A Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. 2011. üzleti év. Közhasznúsági jelentése

A Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. 2011. üzleti év. Közhasznúsági jelentése A Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. 2011. üzleti év Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. február 15. Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft 2011.üzleti év Közhasznúsági jelentése 2/7 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

J A V A S L A T. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervének II. számú módosítására

J A V A S L A T. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervének II. számú módosítására Ikt. sz.: 37-77/2015. 7. sz. napirendi pont A határozati javaslat törvényes: dr. Szabó József J A V A S L A T a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervének II. számú módosítására

Részletesebben

Főkönyvi kivonat - nem részletezett

Főkönyvi kivonat - nem részletezett 1. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11 IMMATERIÁLIS JAVAK 12 INGATLANOK ÉSINGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ VAGYONI JOGOK 13 MŰSZAKI BERENDEZÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK 14 EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK 95821154,00 6287982 32941334,00

Részletesebben

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2010. ÉV. HUNGARNET Egyesület

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2010. ÉV. HUNGARNET Egyesület A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2010. ÉV Dr. Zombory László a Hungarnet Egyesület elnöke P.H. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2010.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/118-1/213/I. Tárgy: Makói Gyógyfürdő Kft. üzleti terve Üi.: Juhászné Kérdő Edina Melléklet: Üzleti terv Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

SUZUKI Klubok Egyesülete. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója

SUZUKI Klubok Egyesülete. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója 1 8 2 5 3 8 8 7-9 4 9 9-5 2 9-0 1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója Fordulónapra készült beszámoló 2017. január 01. - 2017. december 31. 2017 P. H. Kelt: Budapest,

Részletesebben

Kiegészítő melléklet. A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet. A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához I. Általános rész 1. A vállalkozás bemutatása A Társaság a Transz-In Bt-ből való átalakulással 2001.március 10-én kezdte meg működését. Tulajdonosai:

Részletesebben

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés

Költségvetési kiadások 2009 év teljesítés A rovat, tétel, altétel megnevezése, indoklása 2009. év eredeti előirányzat (adatok ezer forintban 2009. év módosított előirányzat (adatok ezer forintban) 2009. év 12.31- i teljesítés (adatok ezer forintban)

Részletesebben

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK ÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA

IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK ÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA Befektetett eszközök megnevezése IMMATERIÁLIS JAVAK, TÁRGYI ESZKÖZÖK ÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK VÁLTOZÁSA ÉRTÉKCSÖKKENÉS VÁLTOZÁSA Nyitó Növekedés Csökkenés Záró Nyitó Növekedés Csökkenés Záró Számviteli

Részletesebben

Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás adatai Csanyteleken

Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás adatai Csanyteleken Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás adatai Csanyteleken 1. Az alábbi táblázat tartalmazza a Csanytelek Község területéről elszállított lakossági szilárd hulladék mennyiségét: Hulladékmennyiség

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata. Mérleg 2015.06.30. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés %

Piliscsév Község Önkormányzata. Mérleg 2015.06.30. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Piliscsév Község Önkormányzata I/1.számú melléklet Mérleg 2015.06.30. Bevételek Kiadások eft Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Intézm. működési bev. 8 778 15 853 12 223

Részletesebben

Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz.

Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. Szentes Városellátó Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. :

Részletesebben

2014. évi ÜZLETI TERVE

2014. évi ÜZLETI TERVE Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Kft. 2014. évi ÜZLETI TERVE Készítette: Somfalvi József Ügyvezető igazgató A tervezést befolyásoló tényezők A gazdasági terv elkészítésénél elsődleges szempont

Részletesebben

Óraterv Házi feladat kijelölése (2')

Óraterv Házi feladat kijelölése (2') Óraterv 1. óra időpontja: 2017. december 5., 6. óra Tanár neve: Ivády Endre Péter Műveltségi terület: Vállalati gazdálkodás, számvitel A tantárgy neve: Számviteli alapismeretek óra témája: Eredménykimutatás

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló 1 4 5 3 9 2 6 2 1 1 0 5 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-0 9-1 2 4 5 0 1 Cégjegyzék száma Egyszerűsített éves beszámoló 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31- ig A vállalkozás megnevezése

Részletesebben

1. melléklet: Nagybarca Községi Önkormányzat évi zárszámadásról szóló 5/2017. (V. 25.) önkormányzati rendeletéhez

1. melléklet: Nagybarca Községi Önkormányzat évi zárszámadásról szóló 5/2017. (V. 25.) önkormányzati rendeletéhez 1. melléklet: Nagybarca Község Önkormányzatának bevételei 2016. évi (Ft-ban) Megnevezés Ered. ei. Mód. ei. Teljesítés Telj. % Helyi önkormányzatok müködésének általános támogatása 14 608 248 15 191 790

Részletesebben

Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója

Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója Mérleg - Eszközök Eszközök (akítvák) összesen 9 112 702 9 321 848 Befektetett eszközök 5 633 784 3 169 541 I. Immateriális javak 32 128 1. Vagyoni értékű jogok 0 0 2. Szellemi termékek 32 128 3. Immateriális

Részletesebben

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 114 Szellemi termékek 10 033,- 10 033,- 1194 Szellemi termékek terv szerinti écs 10 033,- 10 033,- 119 Immateriális javak tervszerinti écs. 10 033,- 10 033,- 11 Immateriális javak

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. 2011.05.19. 12:55:56 Pénznem: HUF. Magyar Szinkronúszó Szövetség 18032303-2-41

Főkönyvi kivonat. 2011.05.19. 12:55:56 Pénznem: HUF. Magyar Szinkronúszó Szövetség 18032303-2-41 Magyar Szinkronúszó Szövetség 18032303-2-41 Főkönyvi kivonat 2011.05.19. 12:55:56 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 099 263 1 821 886 2 507 743 1 938 335 2 507 743 1 938 335 569

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Példa a könyvvezetés, valamint a mérleg és az eredmény kimutatás

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.év

Közhasznúsági jelentés 2008.év EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2008.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

Főkönyvi kivonat 2017 Devizanem: HUF

Főkönyvi kivonat 2017 Devizanem: HUF Főkönyvi kivonat 2017 Devizanem: HUF 0 Nullás (nyilvántartási) számlaosztály 016 Beruházások nyilvántartási számla 0161 Beruházások nyilvántartási számla 0169 Beruházás átvez. számla 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ VÁLLALKOZÁSOK ÉVES BESZÁMOLÓ EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ VÁLLALKOZÁSOK ÉVES BESZÁMOLÓ EREDMÉNYKIMUTATÁSA KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ VÁLLALKOZÁSOK ÉVES BESZÁMOLÓ EREDMÉNYKIMUTATÁSA Vállalkozásra vonatkozó adatok Név: MIVÍZ Miskolci Vízm ű Korlátolt Felel ősség ű Társaság Cégjegyzékszám: 05-09 - 012433 Adószám:

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

1. AZ EGYESÜLET BEMUTATÁSA

1. AZ EGYESÜLET BEMUTATÁSA 1 1. AZ EGYESÜLET BEMUTATÁSA 1.1. Az Egyesület adatai A/ Az Egyesület: neve: Zala Termálvölgye Egyesület címe: 8790 Zalaszentgrót Dózsa György u. 9. telefonszáma: 83/361-305 adószáma: 19283674-1-20 KSH

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Éves beszámoló. Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft eredménykimutatás üzleti év Budapest, Városház u

Éves beszámoló. Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft eredménykimutatás üzleti év Budapest, Városház u 0 1 _ 0 9 _ 9 1 8 7 1 5 Cégjegyzék száma Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft eredménykimutatás 1055. Budapest, Városház u. 9-11. Tel: 486-3300 Éves beszámoló 2009 üzleti év 0 1 _ 0 9 _ 9 1 8 7 1 5

Részletesebben

Éves beszámoló eredménykimutatás

Éves beszámoló eredménykimutatás 0 1 _ 1 4 _ 0 0 0 0 4 6 Cégjegyzék száma Budapesti Fesztiválközpont Közhasznú Társaság 1055. Budapest, Városház u. 9-11. Tel: 486-3300 Éves beszámoló eredménykimutatás 2008 üzleti év 0 1 _ 1 4 _ 0 0 0

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

KÖVETELÉSEK

KÖVETELÉSEK Balatoni Korona Zrt. Mérlegsoranalitika Mérlegsor sorszám Megnevezés 2016.09.30 Összeg E Ft-ban Követelések: Belföldi követelések (forintban) Vevőkövetelések Balatoni Korona forgalomba hely. 15 724 500

Részletesebben

Készült: :05 Ellenörző kód: Értéktípus: Ezer Forint

Készült: :05 Ellenörző kód: Értéktípus: Ezer Forint Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások előirányzata és teljesítése 04 Egyéb

Részletesebben

Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló

Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 1145. Budapest, Pétervárad u. 2. Éves beoló Budapest, 217. február 25. Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 Éves beoló MÉRLEGE Eszközök (aktívák) ezer Ft 1. A. Befektetett

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Mályinka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelete

Mályinka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelete Mályinka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról Mályinka

Részletesebben

2015. január 1-töl-március 31-ig FÖKÖNYVI K I V O N A T 1. LAP Cégnév: DOBROVITZ KFT. Adószám: 10691287-2-13

2015. január 1-töl-március 31-ig FÖKÖNYVI K I V O N A T 1. LAP Cégnév: DOBROVITZ KFT. Adószám: 10691287-2-13 FÖKÖNYVI K I V O N A T 1. LAP Cégnév: DOBROVITZ KFT. Adószám: 10691287-2-13 1. SZÁMLAOSZTÁLY 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 140.272.800 133.418.219 6.854.581... 12 INGATLAN ÉS KAPCSOL.VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK 11.757.819

Részletesebben