Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében!"

Átírás

1 Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében!

2 A FONAVITA Nonprofit Kft ban jött létre azzal a céllal, hogy a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló tevékenységek támogatásával segítse a tartósan munkanélküli helyzetben és társadalmi kirekesztettségben élő embereket, annak érdekében, hogy a nyílt munkaerő-piaci re-integrációjuk megvalósulhasson, továbbá elősegítse a halmozottan hátrányos helyzetű személyek rehabilitációs foglalkozatását. Ezzel együtt célunk, hogy megoldásokat találjunk a munkáltatók foglalkoztatási, finanszírozási problémáira. Tevékenységünkkel a fejlődést szeretnénk előmozdítani, és a kétirányú információáramlást segíteni.

3 Tevékenységeink Munkaerő-közvetítés Munkaerő-kölcsönzés Felnőttképzés Pályázati tanácsadás Képzésszervezés Pályázati programok

4

5 4M jelentése Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott munkaképességű Munkavállalóknak

6 A 4M program célja A megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő személyek foglalkoztathatóságának elősegítése elsősorban az elsődleges munkaerő-piacon való elhelyezkedésüket illetően; valamint az elfogadó/befogadó társadalmi környezet kialakítása, társadalmi szemléletváltás elindítása a fenti célcsoport esélyegyenlőségének előmozdítása érdekében.

7 Célcsoportjaink Munkavállalók Munkáltatók Partnerszervezetek

8 A kezdetekről A program 2002-ben kísérleti jelleggel indult Zala megyében a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint a brit Munka- és Nyugdíjügyi Minisztérium közös támogatásával. A program szakmai és pénzügyi koordinációját a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja látja el.

9 A szolgáltatás létrehozását az alábbi célok vezérelték A munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztése A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci integrációjának/ re-integrációjának elősegítése A fenti cél megvalósítását segítő civil szervezetek, és a munkaerő-piaci szervezet közötti együttműködés fejlesztése

10 Országos lefedettség Jelenleg 21 helyszínen, 17 megvalósító civil szervezetnél 40 4M tanácsadóval működik a 4M program.

11 A 4M szolgáltatás célja Személyre szabott legyen és valós igényeket elégítsen ki. Ügyfeleink meglévő/megmaradt képességeire épüljön, figyelembe véve a rehabilitáció teljes folyamatát. A tartós elhelyezkedést célozza meg a nyílt munkaerő-piacon A társadalmi szemléletváltás elérése (szegregáció helyett integráció) Igazodjon a rehabilitációs ellátás január 01.- étől életbe lépett új rendszeréhez

12 A 4M szolgáltatás elemei Kapcsolatteremtés (ügyfél, munkáltató, partner személyesen, hirdetés útján, tájékoztató ben stb.) Tájékoztatás (a programról, naprakész munkaerő-piaci információk) Bevonás (Együttműködési megállapodás aláírása) Szükségletek felmérése (egyéni igények, elvárások) Akcióterv készítése (fentiek realizálása, célok feladatok kitűzése) Munkahelyfeltárás, munkaközvetítés (munkáltatói kapcsolattartás, állásfeltárás) Kísérés, utókövetés (elhelyezkedést követően 6 hónapig) Egyéb szolgáltatások (álláskeresési technikák nyújtása, képzésre irányítás, információs csatornák kialakítása és elérhetőségének biztosítása stb.)

13 Szolgáltatások munkáltatóknak Kapcsolatfelvétel (többféle módon történhet) Szükségletek, igények felmérése (telefonon, személyesen) Munkakör felmérése Toborzás (ügyfél adatbázisban és/vagy hirdetés útján, munkáltatói igények figyelembevételével) Előszűrés (megfelelő munkavállalók kiszűrése) Közvetítés - Elhelyezés Utókövetés (munkavállalók és munkáltatók közötti kommunikációs problémák megoldásában segítünk) Valamennyi szolgáltatásunk térítésmentes!

14 Szakmai eredmények A pécsi 4M iroda adatbázisában jelenleg 789 álláskereső személynek van élő aktája. A program indulása óta 1716 személlyel kötöttünk együttműködési megállapodást. Összesen 430 fő elhelyezése történt meg a program által. A nyílt munkaerő-piacon 329 fő ; védett szervezetnél és kiemelt foglalkoztatónál 101 fő helyezkedett el. 81 fő került valamilyen felnőttképzési rendszerbe. (Általános iskola befejezése, érettségi, OKJ-s képzések)

15 Szakmai eredmények Területi lefedettségünk jelenleg Baranya és Tolna megye, pécsi székhelyű irodával. 254 db munkáltatóval vette fel szolgáltatásunk a a kapcsolatot (Egyéni vállalkozók, KKV-k, Nagyfoglalkoztatók, Országos multinacionális cégek pécsi áruházai) 53 db partnerszervezettel (Hivatalok, egészségügyi és szociális intézmények, egyéb ellátórendszerek) működünk együtt ügyfeleink munkaerő-piaci reintegrációjának érdekben.

16 Szakmai eredmények Levédett szolgáltatási sztenderd (4M) Hálózati működés 4M tanácsadóképzés Saját informatikai szoftver fejlesztése (adatbázis) Kiadványok, film készítése Honlap:

17 4M szolgáltatásba vont ügyfelek Ügyfelek megoszlása nemük alapján 28 fő Ügyfelek megoszlása nemük alapján 138 fő férfi; 10 fő; 36% Férfiak 61 fő; 44% Nők 77 fő; 56% nő; 18 fő; 64%

18 Ügyfelek megoszlása életkoruk alapján 138 fő év közötti 5 fő; 4% 25 év alatti 2 fő; 1% év közötti 29 fő; 21% 50 év feletti 67 fő; 49% 25 év alatti év közötti év közötti év közötti 50 év feletti év közötti 35 fő; 25%

19 Ügyfelek megoszlása iskolai végzettségük alapján 138 fő Felsőfokú végzettség (diploma) 9 fő; 7% Felsőfokú szakképesítés/okj 4 fő; 3% Egyéb 6 fő; 4% Általános iskola 32 fő; 23% Technikusi végzettség 6 fő; 4% Speciális szakiskola 1 fő; 1% Középfokú végzettség/érettségi 24 fő; 17% Szakiskola/Szakmunk ásképző 56 fő; 41%

20 Ügyfelek megoszlása egészségkárosodásuk alapján 138 fő Keringési rendszer betegségei 14 fő, 10% Egyéb 1 fő; 1% Látásszervi betegségek 2 fő; 1% Idegrendszeri megbetegedés 7 fő; 5% Hallásszervi betegségek 3 fő; 2% Belső elválasztású megbetegedések 34 fő; 25% Légző rendszer betegségei 2 fő; 1% Mentális és viselkedési zavarok 42 fő; 31% Daganatos megbetegedés 5 fő; 4% Mozgássérült, mozgásszervi betegségek 28 fő; 20%

21 Ügyfelek megoszlása egészségkárosodásuk mértéke alapján 138 fő január 1. utáni NRSZH 50-60% közötti egészségi állapot (rehabilitációja nem javasolt) 2fő; 1% január 1. utáni NRSZH 30-50% közötti egészségi állapot (rehabilitációt igénylő) 4fő; 3% január 1. utáni NRSZH 30-50% közötti egészségi állapot (rehabilitációja nem javasolt) 1fő; 1% egészségkárosodása jelentős, önellátásra részben, vagy egyáltalán nem képes 1fő; 1% január 1. utáni NRSZH 50-60% közötti egészségi állapot (rehabilitációval helyreállítható) 15fő; 11% január 1. utáni NRSZH 60% feletti egészségi állapot 1fő; 1% OOSZI 50% 9fő; 7% OOSZI 100% 3fő; 2% OOSZI 40% 3fő; 2% OOSZI 67% 7fő; 5% december 31-ig NRSZH 79% feletti 3fő; 2% december 31-ig NRSZH 50-79% 10fő; 7% december 31-ig NRSZH 40-49% 8fő; 6% január 1. utáni ORSZI 40-49% 36fő; 26% január 1. utáni ORSZI 40% alatti 1fő; 1% december 31-ig NRSZH 40% alatt 4fő; 3% január 1. utáni ORSZI 79% feletti 3fő; 2% január 1. utáni ORSZI 50-79% 27fő; 20%

22 Munkakör mátrix A 4M szolgáltatás pécsi irodáján keresztül közötti időszakban elsődleges munkaerő-piacon elhelyezett 17 fő megváltozott munkaképességű személy megoszlása egészségkárosodásuk alapján Bolti eladói munkakör Mentális és viselkedés zavarok 3 fő Mozgásszervi megbetegedések 1 fő Belső elválasztású megbetegedések 2 fő Adminisztrátori munkakör Mozgásszervi megbetegedések 1 fő Keringési rendszer megbetegedések 1 fő

23 Betanított munka mozgásszervi megbetegedés 1 fő Szavatossági idő kontroller belső elválasztású megbetegedés 1 fő Karbantartó mozgásszervi megbetegedés 1 fő belső elválasztású megbetegedés 3 fő Műszaki ügyintéző keringési rendszer megbetegedés 1fő Takarító keringési rendszer megbetegedés 1 fő Közmunka mozgásszervi megbetegedés 1 fő

24 A megváltozott munkaképességű munkavállalókra vonatkozó foglalkoztatási gyakorlat (Salva Vita Alapítvány, június nem reprezentatív mérés) Rehabilitációs hozzájárulás befizetési kötelezettség eredménybefolyásoló súlya. (a munkakörök minél egyszerűbbek legyenek-rövid betanulási idővel, területi belső kvóta) A másik befolyásoló tényező az, hogy a HR politika hogyan értelmezi az esélyegyenlőség kérdését a felvétel során. Befolyásoló szempont, hogy milyen a vállalat munkaköri struktúrája, és ennek változtatására van-e hajlandóság.

25 Szintén mérlegelés kérdése, hogy az anyavállalat vagy tulajdonos számára ez a téma milyen prioritással bír. Nem utolsó sorban fontos tényező az, hogy a szervezetnek milyen anyagi erőforrások állnak rendelkezésére, vagy milyen mértékű anyagi erőforrásokat hajlandó bevonni az integráció megvalósítására. (Az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások jelentősége!)

26 A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának bővítésére jellemzően a következő HR eszközöket és megoldásokat alkalmazzák a vállalatok munkakörök felmérése, új, megváltozott munkaképességű munkavállalókra "szabott" munkakörök kialakítása, belső kvóta meghatározása, kötelező foglalkoztatási szint előírása, létszámon felüli foglalkoztatás engedélyezése, betanítás és beillesztés, mentori rendszer kialakítása, rugalmas foglalkoztatási formák, akár erre a munkavállalói csoportra kialakítva: például részmunkaidő, egy műszakos munkarend, akadálymentesítés, vezetők és a munkatársak felkészítése, érzékenyítése.

27 A kilenc munkáltató közül hat külföldi tulajdonú multinacionális vállalat, egy részben magyar tulajdonú multinacionális vállalat, és kettő magyar állami tulajdonú vállalat. Szektor szerinti bontásban kettő kereskedelmi, kettő vendéglátásban tevékenykedő, négy szolgáltatással foglalkozó, és egy az iparban foglalkoztató vállalat. Az alkalmazotti létszám 900 és fő közt szóródik, a megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya 0,2 és 14 százalék közötti értékeket ér el, négy vállalat esetén az 5 százalékos küszöb alatti a foglalkoztatás.

28 Köszönöm a figyelmet! Elérhetőségeink: FONAVITA Nonprofit Kft Pécs, Hársfa u.4. Tel.: 72/ , Fax:72/ fonavita@fonavita.hu

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ A FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNYNÁL FOLYAMAT LEÍRÁS

FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ A FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNYNÁL FOLYAMAT LEÍRÁS FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ A FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNYNÁL FOLYAMAT LEÍRÁS 1. A szolgáltatás célja A megváltozott munkaképességű személyek elhelyezkedési számának növelése, illetve felkészítésük a munka világára,

Részletesebben

A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31.

A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31. A 4M program magyarországi gi gyakorlata Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ 2006. január 31. Magyarországi gi helyzetkép Foglalkoztatási arány: ~57 % Munkanélküliségi ráta: kisebb EU átlagnál Inaktivitási

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.

Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Pályára lépünk Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Innovatív, integrált non-profit munkaerő-piaci modell kísérleti bevezetése a pályakezdő (és részben megváltozott munkaképességű) fiatalok nyílt munkaerőpiaci

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006

Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006 Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006 A projekt bemutatása Gyurok Ernőné dr. Bódi Csilla Szakmai igazgató, projektmenedzser DDRFK Nonprofit

Részletesebben

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE

PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa

Részletesebben

7. SZER GYORSJELENTÉS

7. SZER GYORSJELENTÉS 7. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2016. május 31. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Álláskeresőkre vonatkozó

Részletesebben

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése TÁMOP 1.1.1-12/1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt célja TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001 Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának

Részletesebben

4. SZER GYORSJELENTÉS

4. SZER GYORSJELENTÉS 4. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2015. augusztus 31. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Szervezetekre és szakemberekre

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

2009. augusztus január 31. röviditett változat

2009. augusztus január 31. röviditett változat S Z A K M A I B E S Z Á M O L Ó 2009. augusztus 01-2010. január 31. röviditett változat A megváltozott munkaképességű személyek munkába helyezését elősegítő alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások működésének

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 1 SZAKFELADATAINK 10 Területi Igazgatóságot tömörítő, országos állami felnőttképzési és kutatás-módszertani intézmény. Elsődleges célja a hátrányos helyzetű

Részletesebben

A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései

A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései Foglalkoztatási célok 2020 Az Europa 2020 Stratégia egyik kiemelt célkitűzése: a 20 64 évesek körében a foglalkoztatottság aránya elérje a 75%-ot. A Központi

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja Előadó: Kovács Ibolya igazgató Budapest

Részletesebben

9. SZER GYORSJELENTÉS

9. SZER GYORSJELENTÉS 9. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2016. november 30. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Álláskeresőkre vonatkozó

Részletesebben

HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 24.

HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 24. HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások Monitoring info-nap 2006. Május 24. A program szakmai háttere A hátránykezelés új irányai, eszközei Európában Beilleszkedés helyett

Részletesebben

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Társadalmi Megújulás Operatív Program /TÁMOP/ Támogatás intenzitás: 100 % - vissza

Részletesebben

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról

Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Tájékoztató az akkreditált szolgáltató szervezetekről és az általuk nyújtott foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokról A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

az EGALALITÁS ALAPÍTVÁNY = Foglalkozási rehabilitációs szakmai programjáról és teljesítését értékelő módszeréről

az EGALALITÁS ALAPÍTVÁNY = Foglalkozási rehabilitációs szakmai programjáról és teljesítését értékelő módszeréről TÁJÉKOZTATÓ az EGALALITÁS ALAPÍTVÁNY Készítette: = Foglalkozási rehabilitációs szakmai programjáról és teljesítését értékelő módszeréről 2016 2018 Horváthné Szittyai Sára, rehabilitációs tanácsadó és mentor

Részletesebben

Elszámolható költségek

Elszámolható költségek Összefoglaló a munkaerő-piaci tervezetekről és kiírásokról Program 2.4.5-12/7. 05.01- től 06.01- ig szakmai Rugalmas munkahelyek - Előkészítő, megalapozó - Szervezeti szükségletfelmérés, képzés - Munkafolyamatok,

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?

Részletesebben

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása

Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása Munkaerő-piaci tréning tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

EU 2020 és foglalkoztatás

EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 és foglalkoztatás EU 2020 fejlesztési stratégia egyik kiemelkedő célkitűzése a foglalkoztatási kapacitás növelése. A kijelölt problémák: munkaerő-piaci szegmentáció képzési kimenetek és munkaerő-piaci

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj

Részletesebben

A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés

A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete. Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés A sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete Kutatás Integrált szemléletű szolgáltatás - Érzékenyítés Megvalósítók MOTIVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek esélyegyenlősége

Részletesebben

Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató

Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató Az élethosszig tartó tanulás megalapozása: a regionális képző központok közreműködése a foglalkoztatási rehabilitációban Az oktatás a jövőről való gondoskodás Arisztotelész Dr. Fodor Imréné PRKK igazgató

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/ TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása /Decentralizált programok a konvergencia régiókban/ Gyula, 2013. október 17. Készítette: Szabó Imre Békés Megyei Kormányhivatal Szeghalmi

Részletesebben

HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 23.

HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 23. HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások Monitoring info-nap 2006. Május 23. A program szakmai háttere A hátrányos helyzet lehetséges okai Objektív okok, pl.: Alacsony iskolai

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ TÁMOP 1.1.1 PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A TÁMOP 1.1.1 program célja Az Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

3. SZER GYORSJELENTÉS

3. SZER GYORSJELENTÉS 3. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2015. május 31. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Szervezetekre és szakemberekre

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a Centar za

A Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft. és a Centar za HÍREK GPS- Alternatív munkaerő-piaci i program a Dráva mentén A projekt leírása A GPS projekt hivatalos nyitókonferenciájára 2013. április 25-én került sor, Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM 8. PRIORITÁSÁNAK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 2016.06.17. Gerzsényi Ágnes Munkaerőpiaci Programok Főosztály VEKOP - VERSENYKÉPES

Részletesebben

VÁLTS jegyet az életbe! program

VÁLTS jegyet az életbe! program VÁLTS jegyet az életbe! program - Budapest, 2013. november 28. - Program célja Vas megyében hatékony megoldásokkal segíteni a hátrányos helyzetű 16-24 éves munkanélküli fiatalok foglalkoztatását, akinek

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 19. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a TÁMOP- 1.4.3-12/1-2012-0141,,e-KARRIER

Részletesebben

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program

GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program GINOP-5.1.1-15-2015-00001 Út a munkaerőpiacra GINOP-5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia program GINOP-5.3.10-17-2017-00001 Létszámleépítések megelőzése és kezelése program TOP-5.1.2-15-VE1-2016-00001

Részletesebben

Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei. Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia 2006. Január 30-31.

Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei. Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia 2006. Január 30-31. Munkaerőpiaci szolgáltatások a foglalkoztathatóság javításának új eszközei Nemzetközi szakmai rehabilitációs konferencia 2006. Január 30-31. Igények, követelmények Befogadó társadalom Azonos jogok az élet

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája

Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont TÁMOP 5.3.8.A3-12/1 Fordulópont Program nyitó konferenciája A Baranya megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve tapasztalatai a komplex rehabilitációban

Részletesebben

Jabil a sokszínűségért, generációk a munkahelyen

Jabil a sokszínűségért, generációk a munkahelyen ZSKF Diploma és Kompetencia Konferencia Budapest, 2012. május.22. Dankó Viktória, Üzletág koordinátor Jabil Magyarország Jabil világszerte 2000-ben alapították Tiszaújvárosban Két telephely: Tiszaújváros/Szombathely

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Civil Érték Egyesülettel együttműködési megállapodás

Részletesebben

Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26.

Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26. Nemzeti Munkaügyi Hivatal A foglalkoztatási szolgálatok szerepe a vállalkozások élénkítésében nemzetközi kitekintés Az Önindító program záró konferencia 2014. 03. 26. Komáromi Róbert főigazgató Férfi

Részletesebben

LÁTÁSSÉRÜLTEK FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓJA PROGRAMFÜZET

LÁTÁSSÉRÜLTEK FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓJA PROGRAMFÜZET LÁTÁSSÉRÜLTEK FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓJA PROGRAMFÜZET LÁTÁSSÉRÜLÉSEK TÍPUSAI 2 LÁTÁSSÉRÜLÉSEK TÍPUSAI Ha valaki vakként van nyilvántartva, a közvélekedés szerint egyáltalán nem lát semmit. A valóságban

Részletesebben

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Szociális információnyújtás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott

Részletesebben

A TÁMOP 1.1.1-12/1 Budapest Pest megyében

A TÁMOP 1.1.1-12/1 Budapest Pest megyében A TÁMOP 1.1.1-12/1 Budapest Pest megyében A projekt célja: a megváltozott munkaképességű rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyek munkaerő-piaci integrációjának elősegítése

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013)

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű álláskeresők elhelyezkedésének segítése, rehabilitációs feladatok

Megváltozott munkaképességű álláskeresők elhelyezkedésének segítése, rehabilitációs feladatok Megváltozott munkaképességű álláskeresők elhelyezkedésének segítése, rehabilitációs feladatok Kovács Ibolya főosztályvezető BFKH Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály kovacs.ibolya@rszsz.nrszh.hu

Részletesebben

Start-plusz, Start-extra programok

Start-plusz, Start-extra programok Start-plusz, Start-extra programok Kiss Péter miniszter Szociális és Munkaügyi Minisztérium Előzmények célzott járulék-kedvezmények a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítése érdekében célcsoportok:

Részletesebben

A Fővárosi Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv tevékenysége, kiemelten a foglalkoztatásra

A Fővárosi Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv tevékenysége, kiemelten a foglalkoztatásra A Fővárosi Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv tevékenysége, kiemelten a foglalkoztatásra Kovács Ibolya BFKH RSZSZ igazgató Kovacs.ibolya@rszsz.nrszh.hu Tel: 323-6472 1. Alapfeladatok BFKH RSZSZ illetékessége

Részletesebben

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

MANUFACTU RING KFT MUNKAERŐ-PIACI REINTEGRÁCIÓ ÁPRILIS 13. Tóth Csaba. HR vezető

MANUFACTU RING KFT MUNKAERŐ-PIACI REINTEGRÁCIÓ ÁPRILIS 13. Tóth Csaba. HR vezető MANUFACTU RING KFT MUNKAERŐ-PIACI REINTEGRÁCIÓ Tóth Csaba 2011. ÁPRILIS 13. HR vezető LEGO Manufacturing Földterület: Kft. 168.000 m2 Épületek: 38.000 m2 Raktárterület: 12.000 m2 Termelési terület: 13.500

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatás Versenyképes munkaerő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5-6. prioritás Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Programok Főosztály Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetőségei

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetőségei A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának lehetőségei A rehabilitációs foglalkoztatás lehetősége az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft gyakorlatában Megváltozott munkaképességű személyek

Részletesebben

kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása

kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása Összegzés A női életpálya sajátosságai A nők munkaerő-piacra való visszatérését akadályozó tényezők Civil

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN C. KUTATÁSSOROZAT

ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN C. KUTATÁSSOROZAT ESÉLYEGYENLŐSÉG A MUNKA VILÁGÁBAN C. KUTATÁSSOROZAT TÁMOP 5.5.5: A DISZKRIMINÁCIÓ ELLENI KÜZDELEM A TÁRSADALMI SZEMLÉLETFORMÁLÁS ÉS A HATÓSÁGI MUNKA ERŐSÍTÉSE Simonovits Bori Budapest, 2010 A KUTATÁS TÉMÁJA

Részletesebben

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2006. évi Közhasznúsági Jelentés Ózd, 2007. május 17.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj Újra Dolgozom+

Részletesebben

A mikrovállalkozók tipikus foglalkoztatási problémája a szezonalítás: megoldás az alkalmi foglalkoztatás.

A mikrovállalkozók tipikus foglalkoztatási problémája a szezonalítás: megoldás az alkalmi foglalkoztatás. A mikrovállalkozók tipikus foglalkoztatási problémája a szezonalítás: megoldás az alkalmi foglalkoztatás. Nonprofit Munkaerő Közvetítő Iroda bemutatása Mikrovállalkozás, növekedés, foglalkoztatás, esélyteremtés

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin

SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET. Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS, FOGLALKOZTATÁS, KERESET, ÖNÁLLÓ ÉLET Kaucsicsné Zsóri Katalin SZAKKÉPZÉS - informatikai képzés - kertészeti munkacsoport - háztartási tanfolyam HÁZTARTÁSI TANFOLYAM ELKÉSZÜLT A VACSORA SZOCIÁLIS

Részletesebben

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben

KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató X. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia Debrecen, 2012. október 24. I. Előzmények Alapítási

Részletesebben

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA 2018. ÉVI PROGRAMOK ÉS TÁMOGATÁSRA FORDÍTHATÓ PÉNZÜGYI KERETÜK GINOP 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Program 3 740 243 285.- Ft (2 853 fő bevonása a cél) GINOP

Részletesebben

A megváltozott munkaképess foglalkoztatása, a rehabilitáci. rulás. Előadó: Sarlósi-Baráth Melinda április 26.

A megváltozott munkaképess foglalkoztatása, a rehabilitáci. rulás. Előadó: Sarlósi-Baráth Melinda április 26. A megváltozott munkaképess pességű személyek foglalkoztatása, a rehabilitáci ciós s hozzájárul rulás változásának áttekintése Előadó: Sarlósi-Baráth Melinda 2010. április 26. Az ÁFSZ lehetőségének, szerepének

Részletesebben

2007. október 18. Szociális Szakmai Szövetség HEFOP-2.2.1 "Szociális munkások a munkaerő-piaci (re)integrációért"

2007. október 18. Szociális Szakmai Szövetség HEFOP-2.2.1 Szociális munkások a munkaerő-piaci (re)integrációért A Közép-magyarorszK magyarországi gi Regionális Munkaügyi Központ K szervezeti felépítése Előzm zmények 1991 - megyei munkaügyi központok 2007. január 1. - regionális munkaügyi központok PMMK + FMK = KMRMK

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

Nyilvános Munkaerő-piaci Kerekasztal 2010. november 30. Fogyatékos emberek a nyílt munkaerő-piacon

Nyilvános Munkaerő-piaci Kerekasztal 2010. november 30. Fogyatékos emberek a nyílt munkaerő-piacon Salva Vita Alapítvány 1073 Bp. Erzsébet krt. 13. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Nyilvános Munkaerő-piaci Kerekasztal 2010. november 30. Fogyatékos emberek a nyílt munkaerő-piacon Előadó: Csányi Zsuzsanna,

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A PARTNEREK TOVÁBBI SZAKMAI PARTNEREK Budapest Esély Nonprofit Kft., 4. Dimenzió Közhasznú Alapítvány ZSZI PLUSZ Oktatási Kereskedelmi

Részletesebben

A projekt bemutatása. Készítette: Bartal Attila, projektvezető MEREK

A projekt bemutatása. Készítette: Bartal Attila, projektvezető MEREK A projekt bemutatása Készítette: Bartal Attila, projektvezető MEREK 1. Projektkörnyezet 2. A projekt céljai 3. Tanulságok 1. Környezet MEREK: Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK AJÁNLAT 2012 I. negyedévében a kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens

Részletesebben

A foglalkoztatási program évi szakmai beszámolója

A foglalkoztatási program évi szakmai beszámolója A L A P Í T V Á N Y 1081 Budapest Reviczky Gyula u. 72. Tel/Fax: 233-27-23 A foglalkoztatási program 2009. évi szakmai beszámolója A 2009-es év során az úgynevezett közhasznú foglalkoztatás programja teljesen

Részletesebben

Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Bemutatása

Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Bemutatása Az év társadalomtudatos vállalkozása Magyarország 2007. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Bemutatása Shadow ECOFIN - pénzügyi árnyékkonferencia Budapest, 2011. április 08-09. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú

Részletesebben

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében

SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében SANSZ Esélyegyenlıségi kísérleti program Baranya megyében TÁMOP-5.5.1.A-10/1-2010-0011 Horizontális célkitűzések megvalósítását elősegítő helyi közösségi kezdeményezések, programok támogatása A projekt

Részletesebben

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.

Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3. Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület

Részletesebben

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során. FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287

Foglalkoztatás és önálló közlekedés. Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Foglalkoztatás és önálló közlekedés Kaucsicsné Zsóri Katalin Down Alapítvány II. sz. Gondozóháza 06-20-260-2287 Szociális foglalkoztatás 112/2006 (V.12.) Kormányrendelet alapján A szociális foglalkoztatás

Részletesebben

Rehabilitációs tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Rehabilitációs tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Rehabilitációs tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél 1. A szolgáltatás átfogó és operatív célja A Pro-Team Nonprofit Kft. rehabilitációs akkreditált foglalkoztató, ahol több mint 2000 fő megváltozott

Részletesebben

ÁROP 2.2.21 A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK VISSZAVEZETÉSE A NYÍLTPIACI FOGLALKOZTATÁSBA DR. PÓSFAI GÁBOR FŐIGAZGATÓ 2013.

ÁROP 2.2.21 A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK VISSZAVEZETÉSE A NYÍLTPIACI FOGLALKOZTATÁSBA DR. PÓSFAI GÁBOR FŐIGAZGATÓ 2013. ÁROP 2.2.21 A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK VISSZAVEZETÉSE A NYÍLTPIACI FOGLALKOZTATÁSBA DR. PÓSFAI GÁBOR FŐIGAZGATÓ 2013. OKTÓBER 31 A rokkantellátás rendszerének átalakítása során szem előtt

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Család velem, karrier előttem projekt Munkáltatói fórum 2011. 10.11. Budapest

Család velem, karrier előttem projekt Munkáltatói fórum 2011. 10.11. Budapest projekt Munkáltatói fórum 2011. 10.11. Budapest Jól- Lét Közhasznú Alapítvány, Első Hazai Anyabarát Munkaközvetítő és Tanácsadó Műhely tevékenysége és tapasztalatai a reintegrációban Keveházi Katalin Az

Részletesebben

Dr.Bíró Barnabás -Dr.Ruzsás Éva- Dr.Deutsch Norbert. Munkahelyi rehabilitáció lehetőségei

Dr.Bíró Barnabás -Dr.Ruzsás Éva- Dr.Deutsch Norbert. Munkahelyi rehabilitáció lehetőségei A Magyar Üzemegészségügyi Tudományos Társaság XXXI. Kongresszusa 2011.10.06. 08. Dr.Bíró Barnabás -Dr.Ruzsás Éva- Dr.Deutsch Norbert Munkahelyi rehabilitáció lehetőségei Rehabilitációfogalma A WHO szerinti

Részletesebben

2. SZER GYORSJELENTÉS

2. SZER GYORSJELENTÉS 2. SZER GYORSJELENTÉS A Szolgáltatáselemző Rendszer (SZER) adatállományának elemzése a 2014. április 1. és 2014. december 31. közötti időszakra vonatkozóan Tartalom Bevezetés... 3 Állásajánlatokra vonatkozó

Részletesebben

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02.

Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, október 02. Kormányzati CSR Prioritások és Cselekvési Terv Magyarországon Amit mérünk javulni fog MAF Konferencia, 2014. október 02. Tölgyes Gabriella Vezető főtanácsos, CSR koordinátor Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

Napra Forgó Nonprofit Kft. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

Napra Forgó Nonprofit Kft. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Napra Forgó Nonprofit Kft. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Készült: Érd, 2010. április 27. Tartalom I. Számviteli beszámoló 2. oldal II. Központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól,

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása.

Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása. Az egészségkárosodáson alapuló ellátásokat igénybe vevők meghatározott körének felülvizsgálata. Az ellátórendszer átláthatóságának javítása. A lehető legteljesebb értékű társadalmi reintegráció érdekében

Részletesebben

Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/1-2010-0001

Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/1-2010-0001 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/1-2010-0001 Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás

Részletesebben

PRO-TEAM REHABILITÁCIÓS NONPROFIT KFT.

PRO-TEAM REHABILITÁCIÓS NONPROFIT KFT. PRO-TEAM REHABILITÁCIÓS NONPROFIT KFT. Tranzitálható munkavállalók nyílt munkaerőpiaci kihelyezésének elősegítése 2014. január 30. Küldetésünk mottója: A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció-mentességgel

Részletesebben

A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA

A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA MUTASS UTAT! Budapest, 2013. november 28. Alapítás: 1993 Cél: A Zala megyében

Részletesebben