TÁMOP /1/ KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT
|
|
- Éva Csonkané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁMOP /1/ KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT
2 A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal segítik elő a éves nem tanuló és nem dolgozó célcsoport foglalkoztatását, ezek közül is azokét, akiknek a munkaerő-piacra való belépése a munkaerő-piaci politika hagyományos keretei között, illetve eszközeivel nem vagy nem hatékonyan oldható meg.
3 CÉLCSOPORTRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK: A konstrukció keretében támogatható projektek célcsoportjaival kapcsolatos kritériumok, melyek közül legalább egynek meg kellett felelni a projektbe való jelentkezés időpontjában a résztvevőknek: - 18 éven felüli, aktív korú, - álláskereső vagy inaktív - egyéb állami vagy európai uniós forrásból képzési támogatásban nem részesülnek, - munkaerő-piaci programban nem vesznek részt.
4 A PROJEKT CÉLCSOPORTJA: A projekt célcsoportját a Püspökladányban élő, éves, jövedelmi szegénységgel és más hátrányokkal küzdő nem tanuló, nem dolgozó 117 fiatal alkotta. A fiatalok 8 általános végzettséggel és maximum nem érettségivel záruló szakképzésben szerzett elavult, nem piacképes szakképzettséggel rendelkeztek.
5 A CÉLCSOPORT JELLEMZŐI: -Tanulási nehézségek és nagyfokú tudáshiány - A tanuláshoz szükséges kulcsképességek hiánya -A továbbtanuláshoz elégtelen tantárgyi tudás - Munkatapasztalat hiánya - Munkahelyi kultúra hiánya - Álláskeresési ismeretek hiánya - Praktikus ismeretek hiánya - Magatartásbeli és egyéb devianciák (alkohol, dohányzás, drog) - Rossz szociokulturális körülmények
6 A CÉLCSOPORT JELLEMZŐI: - Döntésképtelenség: nem tudja eldönteni, hogy tanuljon vagy dolgozzon - Negatív énkép, az önbizalom hiánya, irreális jövőkép - Irreális elképzelések a képzésről és a munkaerőpiacról - Lakhatási, megélhetési problémák - A család közömbös vagy elutasító hozzáállása - Nem támogató kortársi, baráti környezet.
7 A CÉLCSOPORT JELLEMZŐI: - Az elsődleges támogató rendszerük esetleges. - Többségükben bizalmatlanok a szociális és egészségügyi intézményekkel, előfordul, hogy rész-, vagy téves információk alapján inkább nem tartanak kapcsolatot.
8 A CÉLCSOPORT JELLEMZŐI: - A célcsoporttagok nagy részének nem volt munkavégzésből származó jövedelme, bevételi forrásaik a szociális juttatások, esetleg a partnerük jövedelme, ami többnyire nem legális munkavégzésből származott. - Az alacsony iskolai végzettségűek közül kevesebben vettek részt felnőttképzésben a korábbi iskolai kudarcok miatt is (okai pl.: családi minta, korai párkapcsolat, támogató rendszer hiánya, információ, motiváció hiánya, stb.)
9 MUNKANÉLKÜLISÉG KIALAKULÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK: - munkakínálat hiánya, - alacsony iskolai végzettség, - életkor, - egészségi állapot, - diszkrimináció, - nem, - gyermekszám, - közlekedési lehetőségek, - deviancia.
10 A CÉLCSOPORT MEGOSZLÁSA: Férfi: 20 fő, nő: 10 fő Püspökladányi lakos: 30 fő 8 osztály: 10 fő 9 osztály: 1 fő 10 osztály: 2 fő Szakiskola: 17 fő OKJ felnőttképzés: 3 fő Nyelvismeret: 7 fő
11 TOBORZÁS, A KÉPZÉSEN RÉSZTVEVŐK KIVÁLASZTÁSA TÁMOP /1/ KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT
12 TOBORZÁS SORÁN ALKALMAZOTT CSATORNÁK: Azoknak az intézményeknek a bevonása történt meg, melyekkel a célcsoport közvetlenül kapcsolatban állt. - Családsegítő Szolgálat - Önkormányzat, Szociális iroda - Önkéntes Pont Ahonnan a célcsoport tagok informálódnak - Újsághirdetés, szórólap, plakát - Csoportos tájékoztatók
13 A JELENTKEZÉSI LAP TARTALMA: Név, értesítési cím, telefonszám Kor Iskolai végzettség Szakképzettsége A jelentkezést megelőzően hány hónapig nem dolgozott A résztvevő honnan szerzett információt a projekt indításáról
14 A KIVÁLASZTÁS CÉLJA: Olyan jelöltek kerüljenek felvételre, akik hajlandók és képesek lesznek elvégezni a programot. A képzést, csapatban együttműködve teljesítik. A vizsgakövetelményeknek megfelelnek, továbbá képesek lesznek elhelyezkedni a munkaerőpiacon, vagy képzésbe kerülni.
15 A KIVÁLASZTÁSBAN RÉSZTVEVŐ SZAKEMBEREK: Projektvezető Szakmai vezető Esetmenedzser Képző képviselője Foglalkoztató képviselője
16 A KIVÁLASZTÁS MENETE: - Szűrés a jelentkezési lapok alapján - Telefonos kiértesítés+tájékoztatás a kiválasztás folyamatáról - Csoportos kiválasztás
17 KIVÁLASZTÁSI SZEMPONTOK: - Olvasási készség - Íráskészség - Beszédkészség
18 Tanácsadó Iroda A projekt keretei között Tanácsadó Iroda került kialakításra, ahol a célcsoport tagjai, így a képzési- foglalkoztatási projektbe be nem kerülő fiatalok is egy komplex,személyre szabott szolgáltatásokban részesülhettek, annak érdekében, hogy elhelyezkedjenek, illetve iskolarendszerű vagy felnőttképzésbe kerüljenek.
19 A Tanácsadó iroda 2013 ápr nov. 30. Minden kliensről munkaerő piaci tanácsadási lapot vezettünk, melyben rögzítettük jelenlegi helyzetét, iskolai végzettségét, adatait. Az állapotrögzítést követően segítő beszélgetést folytattunk, melyből kiderült, hogy milyen segítségre van szüksége a Tanácsadó Iroda szolgáltatási közül. Minden kliens igény és szükség szerint általában havonta egyszer jelent meg az irodában, eleget téve ezzel kötelezettségének.
20 Résztvevők számára nyújtott szolgáltatások, tanácsadások: Képzési, szociális tanácsadás munkaerő-piaci tanácsadás pályaorientációs tanácsadás állás és képzési információk pályakorrekciós tanácsadás álláskeresési technikák munkahelymegtartás munkahelyi látogatások szervezése
21 A projektbe bevonásra került 117 fő, mindannyian egyénre szabott szolgáltatásokban részesültek. Közülük 30 fő szakképzésben és kulcsképességeik fejlesztésében is részesült. A 30 főből 15 fő támogatott foglalkoztatásban és továbbfoglalkoztatásban vesz részt.
22 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és
TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052
TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 A projekt célja és létrejötte A projekt olyan tartós, alacsony végzettségű, munkanélküli csoportot célzott meg, melynek tagjai a Gyulai Kistérségben hátrányos helyzetük miatt
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?
Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések
A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg
Pályázatok - lehetőségek
Pályázatok - lehetőségek Véleményezésre kiadott pályázatok TÁMOP 1.4.3-11/1 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok támogatása Célja: A pályázati kiírás célja az, hogy az innovatív kezdeményezések,
KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi
BARANYA BARANYA MEGYEI MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYHIVATAL GINOP GINOP 5.2.1-14 5.2.1-14 Ifjúság Ifjúság Garancia Garancia Fábos Fábos Nóra Nóra 2015.09.17. 2015.09.17. Munkaerőpiaci Munkaerőpiaci Osztály
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA 2018. ÉVI PROGRAMOK ÉS TÁMOGATÁSRA FORDÍTHATÓ PÉNZÜGYI KERETÜK GINOP 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Program 3 740 243 285.- Ft (2 853 fő bevonása a cél) GINOP
Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.
FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási
PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE
PÉCS ÉS KISTÉRSÉGE FOGLALKOZTATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT (TÁMOP-1.4.5-12/1-2012-0008) ZÁRÓ RENDEZVÉNYE A Pécsi Kistérségi Foglalkoztatási Paktum projekt tevékenységeinek bemutatása Petrovicsné Takács Rózsa
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület
SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ
SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA KERETÉBEN TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Készítette: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002
Vissza a jövőbe TÁMOP-5.6.1.A-11/4-2011-0002 Speciális integrációs és reintegrációs foglalkozások fogvatartottak, pártfogó felügyelet alatt állók, javítóintézeti neveltek számára 2012. május 31. Az Országos
2010. Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai támogatására 2010.03.10.
2010. Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai támogatására 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA
CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az
A munkaerőpiaci helyzet Magyarországon
A munkaerő-piac és a felnőttképzési programok Dr. Benkei-Kovács Balázs Phd egyetemi adjunktus ELTE PPK A munkaerőpiaci helyzet Magyarországon Év Foglalkoztatottak Munkanélküliek Gazdaságilag aktívak Gazdaságilag
KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben
KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató X. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia Debrecen, 2012. október 24. I. Előzmények Alapítási
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM 8. PRIORITÁSÁNAK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 2016.06.17. Gerzsényi Ágnes Munkaerőpiaci Programok Főosztály VEKOP - VERSENYKÉPES
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013)
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON
VÁLTS jegyet az életbe! program
VÁLTS jegyet az életbe! program - Budapest, 2013. november 28. - Program célja Vas megyében hatékony megoldásokkal segíteni a hátrányos helyzetű 16-24 éves munkanélküli fiatalok foglalkoztatását, akinek
GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM
GINOP-5.2.1-14 IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban
Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában
Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom
HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS
Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök
Pályára lépünk. Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft.
Pályára lépünk Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. Innovatív, integrált non-profit munkaerő-piaci modell kísérleti bevezetése a pályakezdő (és részben megváltozott munkaképességű) fiatalok nyílt munkaerőpiaci
Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések nyújtása és megismertetése. Kódszám: HEFOP 2.3.3-09/1
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások, képzések nyújtása és megismertetése című pályázati kiírásához Kódszám: HEFOP 2.3.3-09/1 A projektek
GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM
GINOP-5.2.1-14 IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM IFJÚSÁGI GARANCIA valamennyi 25 év alatti fiatal a munkahelye elvesztését vagy a formális tanulás befejezését követő négy hónapos időszakon belül színvonalas állásajánlatot
Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek
Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK
GINOP Út a munkaerőpiacra. GINOP Ifjúsági Garancia program
GINOP-5.1.1-15-2015-00001 Út a munkaerőpiacra GINOP-5.2.1-14-2015-00001 Ifjúsági Garancia program GINOP-5.3.10-17-2017-00001 Létszámleépítések megelőzése és kezelése program TOP-5.1.2-15-VE1-2016-00001
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?
Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére
Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető
2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8
A képzés, mint a foglalkoztathatóság növelésének eszköze Sumné Galambos Mária 2008. március 4. Foglalkoztatottak aránya, célok EU átlag Magyarország 2006 CÉL CÉL CÉL 2006 EU-15 EU-25 2010 2008 2010 Összesen
GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA
ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA Az Európai Unió a tagjai számára számos támogatási formát nyújt. Magyarország a csatlakozást követően jogosulttá vált ezen támogatási formák igénybevételére. A Széchenyi
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
TÁMOP /
Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar
Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása
Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása GINOP 5.2.5 Gyakornoki program támogató szolgáltatások projektindító Győr, 2016. november 22. Temesszentandrási Judit Nemzetgazdasági Minisztérium
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző
Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,
kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása
kiadvány bemutatása Lépéselőny Egyesület Huri Beáta, elnök 2011.11.15. Agora kiadvány bemutatása Összegzés A női életpálya sajátosságai A nők munkaerő-piacra való visszatérését akadályozó tényezők Civil
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely
Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról
Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564 2010. évi KÉPZÉSI TERVE Jóváhagyta: Az intézmény Szakmai Tanácsadó Testülete 2008.12.21-én
Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1
Pályázat célja Társadalmi Megújulás Operatív Program Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban TÁMOP-1.4.6-13/1 A munkanélküliek, álláskeresők csoportjaiban javarészt szakképzettséget nem szerzett vagy elavult
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. OKTÓBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz
aug jan. febr. júli. ápr. máj.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző
TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT
TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A PARTNEREK TOVÁBBI SZAKMAI PARTNEREK Budapest Esély Nonprofit Kft., 4. Dimenzió Közhasznú Alapítvány ZSZI PLUSZ Oktatási Kereskedelmi
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete
Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző
Melléklet A 2013. július 3-án közzétett TÁMOP-2.2.7.A-13/1 Út a szakmaválasztáshoz c. kiemelt projekt tervezési útmutató változásai
Módosítás történt az Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban Módosítás történt a TÁMOP-2.2.7.A-13/1 jelű, Út a szakmaválasztáshoz című kiemelt felhívásban. Melléklet A 2013. július 3-án közzétett
2008. évi közhasznúsági jelentés
Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/1-2009-0042 Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1.kör: Program a közművelődési intézményrendszer
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi
TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA
EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI
Tatabánya paktum költségkerete: 300 millió, majd a 2. ütemben 800 millió Ft
A PROJEKT BEMUTATÁSA A foglalkoztatási helyzet javítása különböző érdekképviseletek együttműködésével, célja a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetű álláskeresők munkaerőpiacra történő elhelyezése.
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely
ki szeretne lépni. Minden más esetben utolsóként.. horderejű eseménykor, minimális alkalommal
Egyéni fejlesztési terv minta Általános rész Fejlesztési terv készítője: Fejlesztési tervért felelős személy neve: Kit Mikor Hogyan értesítek Egyéb Feljegyzések Projektmenedzser Projektben lévő fiatal
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564. 2011.
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564 2011. évi KÉPZÉSI TERVE Jóváhagyta: Az alapítvány Szakmai Tanácsadó Testülete 2010.11.26-án
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM A Széchenyi 2020 foglalkoztatási célú Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság Hangsúlyos foglalkoztatási
Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola
Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com
Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12
Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív
Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor
Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok Dr. Nyári Tibor Programozási időszak 2007-2013 Új Magyarország Fejlesztési terv ( Új Széchenyi Terv) 15 db Operatív Program (főbb fejlesztési területek)
A szakképz lat rben. Hajdúszoboszl. szoboszló,2007.december 14
A szakképz pzés és s felnőttk ttképzés s hatása a foglalkoztatásra, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat lat új j szerepkörben rben Hajdúszoboszl szoboszló,2007.december 14 1 A képzés és foglalkoztatás
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,
HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások. Monitoring info-nap 2006. Május 23.
HEFOP/2.3.2. Fejlesztésközpontú alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások Monitoring info-nap 2006. Május 23. A program szakmai háttere A hátrányos helyzet lehetséges okai Objektív okok, pl.: Alacsony iskolai
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai
A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA
A TERMELŐISKOLAI MODELL mint a hátrányos helyzetű munkanélküli fiatalok munkaerő piaci re integrációjának KOMPLEX PROGRAMJA MUTASS UTAT! Budapest, 2013. november 28. Alapítás: 1993 Cél: A Zala megyében
Felnőttoktató Felnőttoktató
A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,
IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT TÁMOP A
IRÁNY A FELSŐOKTATÁS A PETŐFI KOLLÉGIUM TEHETSÉGES DIÁKJAIÉRT Pályázat száma: A projekt címe: Irány a felsőoktatás A Petőfi Kollégium tehetséges diákjaiért Projekt helyszín: Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság
Köszöntjük programunk nyitórendezvényén!
Köszöntjük programunk nyitórendezvényén! Salgótarján, 2011. június 29. Körmendy Éva, programvezető Kik vagyunk? Kik vagyunk? ILS Nyelviskola / KATEDRA Salgótarján a 21. tanévét zárta SEAGULL Szakképző
Tájékoztató a programról
Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása
Baba-ház családintegrációs szolgáltatás TÁMOP-5.1.1.-09/2-2009-0004
BABA-HÁZ CSALÁDINTEGRÁCIÓS SZOLGÁLTATÁS célja: Az iskolarendszeren kívüli támogató-segítő szolgáltatás kialakítása, a HH/3H főként roma gyerekek, családok felzárkózását elősegítő programmal. A többgenerációs
Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest
Tájékoztató a TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest A projekt. Időtartam: 2011.05.01 2013.04.30 (2 év) Teljes
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
máj dec jan. szept.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)
A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai
MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK
MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK Kovács Gábor osztályvezető Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási
EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1
EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1 Fő témáink EQUAL program bemutatása ÉRTÉKMŰHELY ismertetése 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 2 Az EQUAL program háttere A Strukturális Alapokból támogatott közösségi
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM PROJEKTTERVEI (2011-2013)
A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM PROJEKTTERVEI (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER és kapcsolata a GYAKORNOKI PROGRAMMAL"
AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER és kapcsolata a GYAKORNOKI PROGRAMMAL" Ifjúsági Garancia Rendszer (IGR) Az Ifjúsági Garancia Rendszer alapja az Európai Tanács 2013. április 22-i ajánlása, mely szerint a
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának
A PROJEKTRŐL. www.mind-rural.ro
A PROJEKTRŐL Integrált turisztikai humánerőforrás-fejlesztés a vidéki foglalkoztatás növelése érdekében című projektünk a Humánerőforrás-fejlesztési Szektoriális Operatív Program 2007-2013 keretében valósul
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,
Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés
A hazai pályaorientációs rendszer fejlesztésének bemutatása Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés Katona Miklós Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2011. évi CLXXXVII. Szakképzési törvény
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények
A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.