I N D O K O L Á S. A évi költségvetési rendelethez
|
|
- Elek Fehér
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I N D O K O L Á S A évi költségvetési rendelethez Tisztelt képviselő-testület! A város évi költségvetését az alábbiak szerint állítottuk össze: Az anyag összeállításánál figyelembe vettük Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi CLXXXVIII. tv. önkormányzatokra vonatkozó előírásait (forrásszabályozás, állami támogatások meghatározása), a költségvetés kötelező tartalmi elemeit szabályozó új Államháztartási törvény és végrehajtási rendeletének előírásait, valamint a helyi döntéseket, úgymint az intézményfenntartó társulási tanácsok határozatait a Mikrotérségi Bölcsőde, Mikrotérségi Szociális Gondozási Központ, Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat évi költségvetésére vonatkozóan, a Többcélú Kistérségi Társulás költségvetését, valamint a helyi képviselő testület korábbi döntéseit. Figyelembe vettük a képviselő-testület által a évi koncepcióról elfogadott határozatát, valamint a testület által elfogadott évi díjszabásokat (helyiség és egyéb bérlet, hulladékszállítás, stb). Az Országgyűlés december 28-án fogadta el a évi CLXXXVIII tv.-el Magyarország évi központi költségvetését. A jegyző által elkészített költségvetési rendelettervezetet a polgármester a képviselő-testület részére február 11-ig köteles beterjeszteni. A költségvetési törvényben meghatározásra kerültek az önkormányzatokat megillető támogatások jogcímei, összegei évre vonatkozóan. Az önkormányzati forrásszabályozás alakulása Az önkormányzati forrásszabályozás az előző évekhez hasonló, azonban van néhány olyan jelentős változás, mely a lehetőségeket, gazdálkodást az előző évekhez viszonyítva nagyban megváltoztatják. Év végén számos olyan törvényt fogadott el a parlament, mely meggátolja az adósságnövekedést, szigorítja a gazdálkodásra vonatkozó előírásokat, nagy hangsúlyt fektet az átláthatóságra. Ennek megfelelően szét kellett választani az önkormányzat
2 2 és a Polgármesteri Hivatal feladatait, bevételeit, kiadásait, valamint valamennyi intézmény önálló elemi költségvetés és beszámoló készítésére, önálló fizetési számla nyitására kötelezett, illetve minden intézmény, és az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal külön-külön önálló adóalany. Teljesen elkülönül a korábban cigány kisebbségi, mostmár roma nemzetiségi önkormányzat költségvetése. A változásokat részletesen ismertetjük az előterjesztésben. A forrásszabályozás alakulása: Átengedett, megosztott bevételek: A Személyi jövedelemadó 40%-a kerül az önkormányzatoknak visszaosztásra. Az SZJA-ból 8% marad helyben, a maradék jövedelem differenciálás kiegyenlítésre kerül szétosztásra. A gépjárműadó, a termőföld bérbeadásból származó jövedelemadó, a helyi adóhatóság által behajtott szabálysértési bírság 100%-a marad helyben. A Közlekedési Hatóság által kiszabott és a helyi adóhatóság által behajtott közigazgatási bírság ( objektív felelősség ) 40%-a (korábban 25%-a volt) marad az önkormányzatoknál bevételként. A évi költségvetési bevétel tervezett összege eFt, a költségvetési kiadás összege eFt, így a költségvetés egyenlege: Hiány: eFt, melyből eFt a működési és eFt a felhalmozási hiány. (Lsd. 1.,2.,3., mellékletekben) Az önkormányzat továbbra is forráshiányos. A hiány mértéke a költségvetési bevétel 14,5%-a. A működési költségvetési bevétel összege eFt, a hiány mértéke:9,9%. A felhalmozási bevétel eFt, a hiány mértéke:143,8%. A hiányt az önkormányzat előzetesen eFt összegben pénzmaradványból tudja finanszírozni, melyből a működési pénzmaradvány eFt, a felhalmozási pénzmaradvány eFt. (A pénzmaradványt még a évi állami támogatásokkal történő elszámolás változtatni fogja, amennyiben valamilyen jogcímen pl. normatív állami, kötött felhasználású, központosított támogatás, szja stb.) visszafizetési kötelezettsége keletkezik az önkormányzatnak, úgy a rendelkezésre álló pénzmaradvány
3 3 csökken. Változtatni fogja még a véglegesen rendelkezésre álló pénzmaradványt az intézmény fenntartó társulásokkal, illetve a többcélú kistérségi társulással való elszámolásunk is. A pénzmaradványból kerül visszafizetésre a év végén lehívott megelőlegezési hitel eFt összegben, így gyakorlatilag a működési pénzmaradványból eFt összegben finanszírozható a évi működési költségvetési kiadás. A működési pénzmaradvány igénybevétele utáni működési hiány: eFt. Amennyiben a tavalyi szintnek megfelelő ÖNHIKI támogatást kap az önkormányzat (2011. évben ez a támogatás eFt volt) eFt-t kell évközben kigazdálkodni, illetve amennyiben plusz költségvetési bevétel nem biztosítható, ennyi előirányzatot kell törölni. Amennyiben az ÖNHIKI kevesebb lesz, úgy a csökkentett összegnek megfelelő előirányzatot is törölni kell. Az új szabályozás szerint működési célra csak likvid hitelt lehet felvenni. Mindenképpen egyensúlyban kell zárni az évet. A rendelkezésre álló bevételeknél nagyobb összegű kifizetés nem lehetséges. Az új szabályozás értelmében a likvid hitel a költségvetési év közben keletkezett hitel, év végén likvid hitele az önkormányzatnak nem lehet! Még ebben az évben lehetőség van a működési költségvetést hiánnyal tervezni, mert az indokolt működési hiányra az állam ÖNHKI támogatást biztosít, azonban 2013-tól a normatív finanszírozás megszűnik, helyette feladatfinanszírozás kerül bevezetésre és a költségvetés hiánnyal ettől az évtől nem tervezhető. Hangsúlyozom, hogy az indokolt működési hiányra biztosít az állam pótlólagos forrást, a pazarló, nem racionális feladat ellátásra, indokolatlan plusz kiadásokra - önkormányzati kötelező feladatokhoz nem köthető -, saját forrás biztosítása nélküli önként vállalt feladatokra nem! A költségvetési rendelet kötelező előírást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy amennyiben a működési forráshiány csökkentése évközben a pótlólagos állami támogatások igénybevételével nem biztosítható, úgy a különbözetet előirányzat törlésével kell biztosítani. A képviselő-testületnek kell döntenie arról, hogy mely feladatok előirányzatait törli bevétel hiányában, azaz mely feladatok nem finanszírozhatók tovább. Fentiekre való
4 4 tekintettel minden intézményvezető a kötelezettségvállalásoknál köteles a lehető legtakarékosabban, legkörültekintőbben eljárni, kizárólag csak az intézmény alapfeladatával összefüggő fizetési kötelezettségeket vállalni és köteles az 5%-os megtakarítást kigazdálkodni. Az ÖNHIKI pályázat benyújtására első körben áprilisban van lehetőség, döntés azonban csak nyáron várható, ezért a véglegesen rendelkezésre álló költségvetési bevétel még jelenleg bizonytalan, azzal számolni még nem lehet. Alapvető szabályozásbeli változás lépett hatályba 2012-ben az önkormányzatok adósságnövekedésének meggátolására. Az államadósság csökkentése érdekében az Alaptörvény cikkében megfogalmaz olyan szigorú előírásokat, melyek meggátolják az államadósság további növekedését, illetve az államadósság fokozatos 50% alá szorítását írja elő. Az államadósságnak része az önkormányzati alrendszer adóssága is, ezért az adósságot keletkeztető jogügyletek január 1-től a korábbinál jóval szigorúbb feltételekhez vannak kötve, illetve kötelező törvényi előírások vonatkoznak rá. Az önkormányzati alrendszer adóssága nem veszélyeztetheti az össz. államadósságot, ezért az önkormányzati hitelfelvételi szándékokról, döntésekről folyamatos adatszolgáltatási kötelezettsége van az önkormányzatoknak a MÁK-on és a Kormányhivatalokon keresztül a Kormány felé. A Stabilitási törvény továbbiakban St.tv.- és annak végrehajtási rendelete meghatározza azokat az adósságokat keletkeztető jogügyleteket, melyekhez Kormány engedély szükséges, illetve meghatározza az éves maximális adósságszolgálatot a külön jogszabályban meghatározott saját bevételek 50%-os arányában. Az új szabályozás miatt az önkormányzat jövőbeni fejlesztési lehetőségei szűkülnek. Az előző ciklusban meghozott fejlesztési döntések (lsd. a rendelet sz. mellékletek) utolsó évi kifizetése 2012-ben fejeződik be. Valamennyi projekt a tervezetthez képest csúszott. A projektek tárgyévi bevétele és kiadása közötti különbözet: eFt. A projektekhez és egyéb beruházásokhoz saját erő hiányában igénybevett fejlesztési hitelt összesen 3 év alatt az önkormányzat lehívta 235MFt összegben. A hitelszerződés megkötésekor a projektek évre voltak
5 5 ütemezve. Ennek megfelelően a hitel visszafizetését minél kevesebb kamat fizetése érdekében 2012-től vállaltuk. A projektek éves csúszása miatt ebben az évben az önkormányzatra terhelődik a 24MFt projekt önerő, illetve már eFt adósságszolgálat is, mely összesen:61millió forint kamat nélkül. Az önkormányzat rendelkezésére álló saját felhalmozási bevételei az alábbiak: Költségvetési bevétel felh.: eFt Pénzmaradvány: eFt Összesen: eFt Ebből felújításra és beruházásra rendelkezésre álló forrás: ( eFt, Pm. vg. 609eFt + P.h eFt) eFt Költségvetési kiadás felh: Ebből beruházás: Felújítás: Összesen: eFt eFt eFt eFt A különbözet: = (40.sz. melléklet) A betervezett beruházás és felújítás sz. melléklet tartalmazza eFt előirányzatot, melynek teljes megvalósítása esetén összesen eFt hitelt kellene igénybe venni és azt 2019-ig kellene visszafizetnünk a 41.sz. melléklet alapján. A hitel felvételét kiválthatja önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan eladás vételára. Amennyiben felhalmozási plusz bevételt az önkormányzat nem tud biztosítani, hitelt kell felvenni, de ennek visszafizetése az emelkedő kamatok miatt kockázatot jelent, hiszen nincs folyamatos felhalmozási bevétele a városnak, melyből ezt vissza tudná fizetni. A évi bevételek várható alakulása: A./ Központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek: A költségvetési törvény IV. fejezete szabályozza a helyi, települési önkormányzatok központi költségvetési alrendszerből származó forrásait. Ezek az alábbiak: Átengedett, illetve megosztott bevételként 2012-ben az önkormányzatokat megilleti az állandó lakosok által
6 6 (13.198fő) a évre bevallott Személyi jövedelemadó 40%-a. Az átengedett 40%-ból 8% marad helyben, mely összeg Hajdúhadházon 2012-ben eFt.(4,3MFt-tal kevesebb a tavalyinál) Az önkormányzati jövedelem-differenciálódásának mérséklésére szolgáló forrás eFt (14.5MFt-tal kevesebb a tavalyinál.) 2011-ben: A 240/2006. (XI.30.) Korm.sz. rendelet Hajdúhadház várost társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott kategóriából kivette és csak az országos átlagot 1,75-szörösen meghaladó munkanélküliségű települések közé sorolta be, melynek alapján a hátrányos helyzet mérséklésre a január 1-i lakosságszám alapján Ft/fő illette meg:13.00x ft=30.096eft. Ez a normatíva 2012-ben megszünt!( eFt) Település üzemeltetés, igazgatási, kommunális, sport valamint a körzeti igazgatási (gyámhivatal, építés, okmányiroda) feladatokra együtt eFt az idei támogatás ben ez eFt volt. (19.687eFt a növekmény) (Ez a keret szolgál az igazgatási, kommunális, út-, hídfenntartási, valamint a településüzemeltetési és sport feladatok, valamint a közművelődési feladatok ellátására.) A Pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekjóléti ellátásokra eFt (2011-ben ez a támogatás eFt volt) Növekmény: eFt. (Ebből a normatívából kell finanszírozni többek között a segélyek 10%-át, az FHT 20%-t, az ápolási díj 25%-át, a közfoglalkoztatás önerejét, a különböző helyi szociális döntésekhez a kifizetést (pl. köztemetés, temetési segély, közgyógy ellátás, átmeneti segély stb.) Normatív állami hozzájárulásként felhasználási kötöttség nélkül eFt illeti meg városunkat (részletezve az indokolás 5. sz. mellékletében ben ezen a jogcímen eFt támogatást kapott önkormányzatunk. (növekmény 41Mft.) Ezen belül a szociális feladatokra segély, bölcsőde, gondozási kp évi támogatás eredeti ei. 219MFt, 2012-ben 360MFt. A növekmény a pénzbeli ellátásoknál 123MFt, a többi a bölcsődei feladatbővülés miatt leigényelt többlet támogatás. (Ez a többlet nem fog teljesülni, mert a használatbavételi és működési engedély január 1-től nincs, viszont a bölcsődei ellátottakra a a többlet támogatás január 1-től meg van igényelve) A közoktatási támogatások évi szinten maradnak.
7 7 Megosztott bevételként illeti meg önkormányzatunkat a belföldi gépjárművek után beszedett eFt gépjárműadó 100%-ban. A termőföld bérbeadásából származó személyi jövedelemadót az elmúlt évet alapul véve nem terveztünk. Átengedett, illetve megosztott bevételek összesen: eFt. Bevételi forrásunkat képezi a normatív, kötött felhasználású támogatások. Az oktatáshoz kapcsolódóan jelenleg az alábbi jogcímen kapunk ilyen támogatást. - pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása Ft/fő - Pedagógiai szakszolgálat 1.200eFt/közalkalmazott (Csak a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott logopédus és gyógytestnevelői feladatokat támogatják ebből a keretből) - Osztályfőnöki pótlék kieg Ft/fő - Gyógypedagógiai pótlék kiegészítése Ft/fő Új kötött támogatások 2012-ben: (2011-ben még normatív támogatás volt) - Kedvezményes óvodai és iskolai étkeztetés 68eFt/fő - Tanulói ingyenes tankönyv támogatás FT/fő - Szakmai informatika Ft/fő A fenti támogatásokra nyújtott pénzeszközöket csak a törvényben meghatározott feladatokra lehet elkölteni, azokkal év végén bizonylatokkal kell elszámolni. Szintén normatív, kötött felhasználású támogatás az - Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése (Ebből a keretből kell megigényelni a - rendszeres szociális segély (Sztv.37/B) - időskorúak járadéka (Sztv. 55/A ) - lakásfenntartási támogatás 90%-át - ápolási díj és az utána fizetendő nyugdíjbizt. Jár. 75%-át! - FHT 80%-át - Óvodáztatási támogatás 100%-át! A szociális szakvizsga és továbbképzés támogatása Ft/fő tavalyi keret:9400.-ft/fő volt.
8 8 Központosított előirányzatot eredeti előirányzatként nem tervezünk. Központosított előirányzatként lehet majd évközben igényelni az alábbi jogcímeken: - lakossági közműfejlesztés támogatása - könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás - Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása (létszámleépítés többletköltségét lehet megigényelni, 5 évig a megszüntetett álláshely nem tölthető be. - Önkormányzatok EU-s, valamint hazai fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása - Esélyegyenlőséget, felzárkóztatást segítő támogatás (esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések, integrációs rendszer, SNI-s gyermekek tankönyv támogatása, pedagógiai szakszolgálatok szervezése, iskolapszichológus-hálózat) - Nyári gyermekétkeztetés - Önkormányzati feladatellátást segítő fejlesztések (iskola és sport utánpótlás infrastrukturális fejlesztése, közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések) - Új jogcím, az önkormányzatok felzárkóztatási támogatására biztosított előirányzat. Az országos keret 4,8MdFt február 29-ig jelenik meg a felhasználás és pályázás feltételeit szabályozó rendelet. A fentebb felsorolt célokra évközben kell az önkormányzatnak/és vagy az intézményeknek pályáznia, ahogy a pályázati kiírások megjelennek. Szükséges a pályázati kiírások figyelemmel kísérése, a pályázatok határidőben történő benyújtása. B./ Önkormányzati sajátos bevételek: Bevételünket képezik a helyi adók és kés.pótlék,bírság összesen 104,44MFt, lsd. Ind. 6.sz. mellékletében. Mezőőri járulékra 2.000eFt évi bevételt, bírságra 2.500eFt-ot terveztünk,talajterhelési díjra 1.000eFt összesen 5.500eFt összegben. C./Az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal (int-i) bevétele:
9 9 A Polgármesteri Hivatalnál a közhatalmi bevétel okmányiroda szolg.díjbevétel 3MFt. Az Önkormányzat int.-i működési bevételében jelenik meg (Badacsony) közterületi díjak, kamat és ÁFA, fordított ÁFA bevétel. Összesen: eFt Az önkormányzat támogatásértékű bevételeit, az indokolás 6., sz. mellékleteiben részletezzük. Támogatásértékű bevételként működésre terveztünk agrártámogatásként a mezőőri feladatok ellátásra az FVMtől 1.200eFt-ot. Téglástól a Bölcsődére 4.417eFt, Szociális Gondozási Központra 7.738eFt. A Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulástól eFt. A házi segítség nyújtásra, logopédiai ellátás és gyógytestnevelés, bölcsődei ellátás, valamint a munkaszervezet működtetésére. (A családsegítőre a támogatást Téglás kapja) A támogató szolgálatra az FSZH-tól eFt támogatást kapunk a működtetésre, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra 1.993eFt-ot. Bocskaikerttől az építész foglalkoztatásra 3.066eFt támogatást terveztünk. Az Ugródeszka TÁMOP pályázatra 3.544eFt, közfoglalkoztatásra eFt, Igyál tejet programra eFt, TIOP informatikai beszerzés 5.796eFt, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény eFt a tervezett bevétel. Mindösszesen tervezett bevétel működésre az önkormányzatnál: eft A Városgondnokság ezen a jogcímen az OEP finanszírozás bevételét tervezi meg, mely 2012-ben eFt. Az orvosi ügyeletre Bocskaikert 36e Ft-tal Téglás összesen 75eFt támogatást ad át. (Sajnos ez a feladat már évek óta nem jön ki az OEP finanszírozásból, a résztvevő települések lakosságszámuk alapján kiegészítik azt. Több egyeztetést folytattunk a résztvevő önkormányzatok vezetőivel, a kiadásokat a lehetőségekhez képest lecsökkentettük, de még így is kiegészítésre szorul az OEP finanszírozás. Hajdúhadház ezt a feladatot 148eFt-tal egészíti ki. Támogatásértékű pénzeszközt felhalmozási célra eFtot terveztünk a 2010-ról áthúzódó a pályázatokon nyert támogatásokat az alábbi beruházások és felújításokra: Béke u. rehabilitáció, Béke u. rehabilitáció II.ütem, Déli városrész belvíz csatorna építés, Családsegítő épület átalakítás, Bölcsőde építés részletezve az indokolás 6.sz. melléklete szerint.
10 10 D./ Intézmények működési bevételei: Az intézmények saját bevételeinek döntő többségét az étkezési térítési díjak adják. A gyermekek több mint 95%-a ingyen étkezik, csökken a fizető étkezést igénybevevők száma. A Református Iskola részére a Bocskai Iskola, a Református Óvoda részére az Aranykapu Óvoda konyhája főz. Az intézmények évi tervezett intézményi működési bevétele eFt. MŰKÖDÉSI KIADÁSOK TERVEZÉSE: A létszám előirányzatokat intézményenként, a rendelet költségvetési kiadásokat tartalmazó mellékleteiben mutatjuk be, városi szinten 3. sz. mellékletben mutatjuk be. A tervezett városi álláshelyek száma: 695 fő, melyből 220 fő közfoglalkoztatott. A köztisztviselői létszám változatlanul 54 fő, a Polgármesteri Hivatalban van továbbá foglalkoztatva 6 fő munkavállaló a Munka törvénykönyve alapján. Közalkalmazotti létszám:415 fő évi záró létszám: 401 fő Növekmény: Bölcsőde hh-i telephely 10 fő Gondozási kp. Hh-i telephely 2 fő Téglás telephely: 2 fő A személyi juttatások: A Polgármesteri Hivatalban a köztisztviselők esetében a személyi juttatás az államigazgatásban érvényes illetmény alappal, azaz Ft-tal lett beállítva évi szinten. Mind a köztisztviselők, mind a közalkalmazottak részére tervezésre kerültek a kötelező jubileumi jutalmak, soros béremelések, pótlékok, kereset elemek. A köztisztviselők részére tervezve lett 200eFt/fő/év cafeteria, mely összeg tartalmazza a közterheket is (adó, tb). A köztisztviselők részére a cafeteria kötelező, a költségvetési törvény a közszférában adható cafeteria összegét 200eFt/fő-ben határozta meg közterhekkel együtt. Ez azt jelenti.
11 11 Az előirányzat tartalmazza a polgármester, az alpolgármester tiszteletdíját, költségtérítését. A képviselői tiszteletdíj tervezése az alábbiak szerint: 6 fő bizottsági elnök: Ft/fő/hó 3 fő képviselő: Ft/fő/hó 6 fő külső biz.tag: FT/fő/hó A személyi juttatás előirányzata tartalmazza az MT, a KJT és a KTV által előírt kötelező kifizetések fedezetét ben a közalkalmazotti pótlékalap Ft. A kiemelt munkavégzésért járó kereset Ft/fő/hónap. Tervezve az adható és kötelező pótlékok fedezete. A költségvetés tartalmazza a közlekedési költségtérítés fedezetét, a 2% ösztönző bérkeretet. A Földi Iskolában jelenik meg a pedagógiai szakszolgálati (gyógytestnevelés és logopédiai ellátás) kistérségi feladat ellátása. Erre a feladatra a kistérségtől kapott támogatás személyi juttatás, járulék és dologi kiadásokra fordítható. A munkaruha juttatásra jogosult dolgozók az ágazati jogszabályoknak és az intézményi helyi szabályzatok alapján jogosultak az adómentes munkaruha juttatásra.(szociális ágazat) A Polgármesteri Hivatal költségvetésében tervezve van 220 fő teljes és részmunkaidős közfoglalkoztatása. A köztisztviselői körből korábban un. kiszervezett dolgozók részére, valamint a közfoglalkoztatottak részére a évi minimálbér emelés. A garantált bérminimum 108eFt. A minimálbér: Ft. A közfoglalkoztatotti minimálbér Ft, a garantált bérminimum Ft. A Munkáltatókat terhelő járulékok tervezését az alábbiak szerint végeztük: TB 27% december, közfoglalkoztatás esetén 13,5%. Szociális hozzájárulási adó jan-nov. 11 hó 27%, közfoglalkoztatás esetén 13,5%. A dologi kiadások tervezésénél figyelembe vettük, hogy a dologi kiadások emelésére a központi kormányzat évek óta nem ad plussz forrást.
12 12 Kiadás többletet okoz az energia, üzemanyag, árak és az ÁFA 25-ről 27%-ra történő emelése, a rehabilitációs hozzájárulás emelkedése. Változott a cégautó adó alapja. A dologi kiadások esetében a víz, áram, gáz, üzemanyag esetében a évi tény +4% + 27% ÁFA-t terveztünk, az egyéb dologi kiadások év eredeti előirányzat. A feladatfinanszírozású területek (támogató szolgálat, jelzőrendszeres házisegítség-nyújtás) a támogatás erejéig terveztek kiadást. A rehabilitációs hozzájárulás FT/fő/év összegben került betervezésre az intézmények költségvetésébe. A közvilágítás és a hulladékszállítás a tényleges évi díjszabásoknak megfelelően lett beállítva, a közvilágításra:46mft, a hulldékszállításra: eFt. Az élelmiszer kiadások teszik ki az intézményi dologi kiadások jelentős részét. A dologi kiadások között került megtervezésre 36MFt ún. település önfenntartó képességét biztosító támogatás dologi előirányzata. Ezt a támogatást az állam év végén utalta le, a pénzmaradványból került visszatervezésre december 31-ig kell elkölteni és elszámolni a támogatásról. A rendelet 32. sz. mellékletében szerepeltetjük az un. speciális célú támogatásokat a társadalmi szervezetek, valamint a lakosság javasolt támogatását, valamint a támogatásértékű kiadásokat. Non profit szervek részére eFt került betervezésre. Be van tervezve 2000eFt/fő a 70 éven felüliek támogatására. Támogatásértékű kiadásként szerepeltetjük az alábbiakat: - Kistérségnek eFt - Tagdíjakra 792eFt. - Családsegítő Szolgálat működtetésére Téglásnak eFt. - A szociális ellátásokat a rendelet 33. sz. mellékletében részletezzük. A szociális kiadások nagyon megterhelik a város költségvetését. A működési kiadások 25,5%-t teszik ki a segélyek. A felnőtt lakosságból fő részesül valamilyen rendszeres szociális ellátásban. A gyermekek közül fő kap rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt és 510 fő óvodáztatási támogatást évente 2 alkalommal. FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ALAKULÁSA:
13 ben eFt-ot terveztünk beruházásra, eFtt felújításra. A kiadások nagy része eFt áthúzódó beruházás, illetve felújítás. A tervezett beruházásokat és felújításokat a rendelet sz. mellékletében mutatjuk be. A folyamatban lévő beruházásokat be kell fejezni. A fejlesztési döntéseknél figyelembe kell venni az önkormányzat hitelfelvételi korlátját! Elsősorban olyan beruházási döntéseket javasolt hozni, melyhez pályázati pénzek szerezhetők. A Stabilitási tv. szabályozza az önkormányzatok adósságot keletkeztető ügyleteit és annak értékét - hitelfelvételét. A St.tv. előírja, hogy az önkormányzat az Európai Unió kötelező jogi aktusából következő vagy nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettségből eredő fejlesztést kivéve NEM INDÍTHAT ÚJ FEJLESZTÉST, HA ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETÉHEZ KAPCSOLÓDÓ TÁRGYÉVI ÖSSZES FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGE ELÉRI, VAGY MEGLALADJA A (3) BEK.SZERINTI MÉRTÉKET. A (3) BEK.SZERINTI MÉRTÉK: Az ÖNKORÁNYZAT ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETBŐL SZÁRMAZÓ TÁRGYÉVI ÖSSZES FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGE AZ ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLET FUTAMIDEJÉNEK VÉGÉIG EGYIK ÉVBEN SEM HALADHATJA MEG AZ ÖNKORMÁNYZAT ADOTT ÉVI SAJÁT BEVÉTELEINEK 50%-ÁT. A számított saját bevételünk számítását a 41.sz. melléklet tartalmazza. Saját bevétel 2012-ben: helyi adók: e Bírság, egyéb sajátos bevétel:3.500eft Önk. Felh.bev.: 4550e Összesen: eFt Ennek az 50%-a eFT Már adósságszolgálattal terhelt: eFt A jsz. nem egyértelmű annak meghatározásában, hogy az adósságszolgálatnál csak a tőke, vagy annak kamatterhét is számításba kell e venni. Jelenleg szóban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy csak a tőkét kell számításba venni.
14 14 Hitelt felvenni még a fenti korlátot figyelembe véve is kockázatos, hiszen a jelenlegi önkormányzati forrásszabályozás nem biztosít kötelező állami fejlesztési forrást. Az önkormányzatnak pedig nincs saját felhalmozási bevétele, melyből a beruházások önerejét, vagy a hitelt vissza tudná fizetni. A magas kockázat még a banki kamatok emelkedésével is jár. Jelenleg a felvett hitel visszafizetését kell biztosítanunk, illetve a már kötelezettségvállalással terhelt beruházások, felújítások forrását! Új kötelezettség vállalás kockázatos!! A többéves kihatással járó döntésekről az indokolás 2. sz. mellékletben adunk tájékoztatást. Itt mutatjuk be a ról 2012-re áthúzódó döntéseket. Valamennyi EU-s projektünk áthúzódó beruházás, a projektek részletező tábláit a rendelet sz. mellékleteiben mutatjuk be. Céltartalékként a lakásalap számla maradványa van beállítva 3,868eFt összegben, illetve forrás esetén és a HRNÖ részére 500eFt támogatás. Általános tartalékként 30MFt van beállítva, melyből 10MFt polgármesteri hatáskörbe, 20MFt testületi hatáskörben használható fel. Jelenleg a tartalékok mögött kivéve a lakásalap maradványát nincs pénz, ezért annak felhasználása jelenleg a tényleges hiányt növeli. Az indokolás 3. sz mellékletben mutatjuk be az önkormányzat évi előirányzat felhasználási tervét. A bevételi előirányzatok tervezésénél figyelembe vettük az állami támogatások jogszabály szerinti ütemben történő utalását, a helyi bevételek tapasztalat alapján történő alakulását. A kiadási előirányzatoknál az előirányzatok felhasználásánál a beruházásokra megkötött szerződések (kötelezettségvállalások) szerinti kifizetések, illetve a folyamatos kiadásoknál a szokásos teljesítést vettük figyelembe. A közvetett támogatásokról a képviselő testületet az indokolás 4. sz. mellékletben tájékoztatjuk. A táblázatban részletesen felsoroljuk, hogy milyen jogcímeken, hány fő és milyen összegben részesül kedvezményekben. A lakosság legszélesebb körét érinti, hogy január 1- től megszűnt a lakosság részére az ingyenes szemét szállítás. A díj kötelező emelésével párhuzamosan az önkormányzat a korábbi 10%-ról 2009-ben 15%-ra vállalta át a szemét szállítás lakosság helyett fizetendő díját,2010.
15 15 május 1-től a díj 21%-át február 1-től a díj 15%- át, a 70éven felüliek díjának 50%-t mely 15MFt támogatást jelent a lakosságnak.(a díj mértéke január 1-től 4,6%-kal emelkedik.) Az előirányzatok tartása szigorú, takarékos, fegyelmezett gazdálkodást igényel az egész várostól. Felhívjuk valamennyi intézményvezető figyelmét, hogy a kiadási előirányzataik túllépése nem megengedett. A város egészének érdeke az előirányzatokon belüli gazdálkodás. Szükség esetén az intézmény vezetője saját hatáskörében tegye meg a szükséges kiadáscsökkentő intézkedéseket. Amennyiben az intézkedés megtételéhez testületi felhatalmazás is szükséges, úgy annak engedélyezését kérje a testülettől. Javasoljuk, hogy az intézményekben évközben az ún. technikai, kisegítő, adminisztratív (udvaros, konyhai kisegítő, takarító, segédmunkás, adminisztrátor) álláshelyeken a természetes fogyással megüresedő állásokat évközben MT, KJT, és KTV jogviszonyú dolgozóval ne lehessen betölteni, csak közfoglalkoztatott dolgozóval lehessen a feladatot elláttatni. Tisztelt testület! A város lehetőségéhez igazodva mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kötelező feladatainkat ellássuk, a lehetőségekhez igazodva a város fejlődését biztosítani tudjuk. A fejlődéshez állami és Európai Uniós forrásokra pályázunk. A saját erő előteremtése azonban évről évre nehezebb. A fejlesztések biztosítására fejlesztési hitel felvételét tervezzük, melyről a képviselő-testület már korábban döntött. A hiány kezelését az önkormányzatnak kell megoldania. Évközben a pótlólagos normatív kötött, normatív támogatás, ÖNHIKI csökkentheti a hiányt. Amennyiben a pótlólagos források nem elegendőek a hiány kezelésére, úgy évközben további kiadáscsökkentő intézkedéseket kell meghoznia (kiadási előirányzatok törlése) a képviselő-testületnek. Fentiekre való tekintettel felhívjuk valamennyi intézményvezető figyelmét, hogy a részére a képviselőtestület által jóváhagyott előirányzatokkal nagyon takarékosan, a feladatok szigorú rangsorolásával gazdálkodjon!
16 16 Itt hívjuk fel valamennyi intézményvezető figyelmét a normatíva igénylések és elszámolások jogszabálynak és a valóságnak megfelelő intézésére. Az igényléseket úgy kell elkészíteni, hogy visszafizetési kötelezettsége ne, vagy csak kamat nélküli visszafizetési kötelezettsége keletkezzen az önkormányzatnak! Tájékoztatjuk egyben a T. képviselő-testületet, hogy a tervezetben szereplő intézményeket érintő sarokszámokról az intézményvezetők és az érintett érdekképviseleti szervek vezetői, képviselői tájékoztatva lettek, az erről készített emlékeztetőt a Pénzügyi Bizottság elé beterjesztettük. Hajdúhadház, február 11. Csáfordi Dénes sk. polgármester Készítette: Gazdasági Iroda Baloghné Kiss Judit Mellékeljük a Pénzügyi Bizottság javaslatát, valamint a könyvvizsgálói véleményt.
I N D O K O L Á S. A évi költségvetési rendelethez
I N D O K O L Á S A 2014. évi költségvetési rendelethez Tisztelt Képviselő-testület! A város 2014. évi költségvetését az alábbiak szerint állítottuk össze: A tervezés során figyelembe vettük Magyarország
I N D O K O L Á S. A 2015. évi költségvetési rendelethez
I N D O K O L Á S A 2015. évi költségvetési rendelethez Tisztelt Képviselő-testület! A város 2015. évi költségvetését az alábbiak szerint állítottuk össze: A tervezés során figyelembe vettük Magyarország
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18 napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18 napján tartandó ülésére Tárgy: 2016. évi költségvetés Illetékes bizottság: Pénzügyi Bizottság Döntési
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása
Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2012. (...) rendeletének indoklása az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről RÉSZLETES INDOKLÁS I. A költségvetés összeállításának általános keretei Az önkormányzat 2012
2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú
1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként
1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.
TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról
TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a /2016.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi önkormányzatok
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /206. (II.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Tömörd Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1055 1055 működési
E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!
(egységes szerkezetben)
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére. Tárgy: Izsák Város Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016.(II.23.) önkormányzati
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben Bevételek Kiadások Fejezetek I. Működési bevételek II. Felhalmozási bevételek III. Finanszírozási
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-i ülésére
Ötvöskónyi Község Önkormányzat Polgármesterétől 7511 Ötvöskónyi, Fő u. 51. Előterjesztés Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-i ülésére Tárgy: Ötvöskónyi Község Önkormányzatának
Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére
Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991.
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS bevételi főösszeg: 471.487.000 Ft kiadási főösszeg: 471.487.000 Ft bevételi főösszeg: 156.230.000 Ft kiadási főösszeg: 156.230.000 Ft ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI
Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek
2. sz. melléklet Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához Előirányzat Bevételi jogcímek Összesből Eredeti Működési Felhalmozási
Előterjesztés Nemti Község Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről
Előterjesztés Nemti Község Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről
Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
PUTNOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3630 PUTNOK, Kossuth u. 5.
PUTNOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3630 PUTNOK, Kossuth u. 5. PUTNOK, 2013. február 8. Előterjesztő: Tamás Barnabás polgármester 1 Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunknak az Államháztartási törvény (2011.
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a 6/2016.(II.24.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi
A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában.
KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA A 2014. évi költségvetés összeállításánál
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Nemti Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
2. A költségvetés bevételei és kiadásai (1) A képviselő testület az önkormányzat 2015. évi költségvetését: 1.223.196 E Ft Költségvetési bevétellel
Vaja város képviselő testületének 2/2015 (II.10..) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015. (II.09) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 21. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok Bevételek Adatok E Ft-ban I. Működési bevételek 212. terv 21. terv
állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból
Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község
Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója
KISLÉTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT A 2010. évi költségvetés teljesítéséről szóló első félévi beszámolója Kisléta Község Önkormányzat Képviselőtestülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992.évi
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete
1 BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.
Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
a.../2017. (V. 29.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2016. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének október 26-i ülésére
7415-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2016. október 26-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 25.)
Héhalom Község Önkormányzata. Képviselő-testületének ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az Önkormányzat. 2012. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az Önkormányzat 2012. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2012.(III.9.) Önkormányzati
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
Rendelet hatálya 1.. Költségvetés címrendje 2..
1 Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2012.(II.23.) számú önkormányzati rendelete Szalkszentmárton Község önkormányzata és intézményeinek 2012. évi költségvetéséről Szalkszentmárton
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
A nagyközségi önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelettervezet
Az előterjesztés száma: 3/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. január 27-én, 18:00 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2013. ( I.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról. Tengelic
Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.18.) önkormányzati
2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza.
Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.5.)sz. önkormányzati rendelet módosításáról Nagyér
2017. évi KÖLTSÉGVETÉS
MÁRTÉLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT intézmény megnevezése KÖLTSÉGVETÉS 1. számú melléklet Mártély Községi Önkormányzat - konszolidált - költségvetési mérlege B 1 BEVÉTELEK eredeti KIADÁSOK eredeti Működési célú
Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
Tárgy : Javaslat az önkormányzat évi költségvetésének koncepciójára
Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 Ikt.sz.:5996/2012. Tárgy : Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetésének koncepciójára Emőd Város Önkormányzat
Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete az
2015. ÉVI EREDETI ELŐIRÁNYZAT ÁLLAMI TÁMOGATÁS 2015.02.12. (adatok forintban) Zöldterület-gazdálkodással kapcs. fel. ellátása 8 770 494
KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 215. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS 215.2.12. (adatok forintban) 1. sz. melléklet Jogcím Összesen (Ft) I.1.a Önkormányzati hivatal működésének 78 547 I.1b. Település-üzemeltetéshez
(egységes szerkezetben)
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/207. (V.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről szóló többször módosított /206.(II.9.) rendelet módosításáról (egységes
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi zárszámadásáról
4/2016 (IV.28..) DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Hatályos: -tól A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelete Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati
Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére
Ladánybene Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 19.-i ülésére Tárgy: Előterjesztés a 2011 évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.15.) rendeletének módosításáról Az előterjesztést készítette:
BERHIDA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2/2011. (II.25.) r e n d e l e t e. a 2011. évi költségvetésről
BERHIDA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/2011. (II.25.) r e n d e l e t e a 2011. évi költségvetésről Berhida Városi Önkormányzat Képviselőtestülete a módosított 1990.évi LXV.tv.91..-a, valamint
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete
MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete Magyarcsanád Község Önkormányzat költségvetéséről, módosításáról és végrehajtásának rendjéről szóló 1/2014.
I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
Budakalász Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2016. (V.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelet
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
HIRDETMÉNY K I H I R D E T E M. Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal Mátraterenye, Kossuth út 178.
Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145. Mátraterenye, Kossuth út 178. Szám: /2017.I. HIRDETMÉNY Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7/2017. (IX. 14.) önkormányzati rendeletét
Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban
3.sz. melléklet az 1/2018. ( II.26 ) önkormányzati rendelethez Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban, 011130 - Önkormányzatok
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011.(II.18.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
1 Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011.(II.18.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.
1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2015. (III.13.) számú rendelete Tiszasas Község Önkormányzata 2015. évi költségvetése Tiszasas Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017.(III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017.(III. 6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
2017. évi előirányzat. Tény 2016
01 02 03 04 05 06 07 32 33 34 35 36 37 38 39 178 179 184 185 186 194 203 207 218 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 240 264 265 sz. melléklet 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó
JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2015.(II..) Önkormányzati Rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Jászivány Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2018. évi költségvetéséről szóló 7/2018. (II.16.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester
2015 PMINFO - III. negyedév
A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 733315 1254 17 0403 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7132 Bogyiszló
2 Bevételek Össszesen
1/B. számú melléklet Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal 2012. évi bevételei és kiadásai A 2012. évi önkormányzati költségvetési rendelethez 2012.évi er. e.i. Megnevezés összesen (eft) 2 Bevételek Össszesen
Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1.
Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Ludányhalászi községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.cikk
(1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének. a.) tárgyévi költségvetési bevételét
Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosításáról Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt
Csárdaszállás Községi Önkormányzat évi költségvetésének mérlege
1. melléklet a.../2016. (...) önkormányzati rendelethez Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének mérlege A B C megnevezés 2015. terv 2016. terv 1 Intézményi működési bevétel 5 300
A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés
A B C D E F G H I J. Sorszám
1. melléklet a 1/2014.(II. 20.) önkormányzati rendelethez SZÁPÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK 2014. ÉVI ÖSSZEVONT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE A B C D E F G H I J Sorszám 2013. évi hatályos
2010. évi terv (adatok ezer forintban) ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE ÖSSZESEN:
ezer 42111- ÚT, AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSE 1234 Egyéb építmények vásárlása, létesítése (Útberuházás) 38 4 38 4,% 182 Beruházás áfája 9 6 9 6,% Beruházás Összesen: 48 48,% 55219 Egyéb üzemeltetési szolgáltatás (tervezési
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről szóló 6/2012./II.27./ önkormányzati rendelet módosítására Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat