Ízőrzők Siófok receptek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ízőrzők Siófok receptek"

Átírás

1 Ízőrzők Siófok receptek Derelye pasztinákkal, libazúza mártással Hozzávalók: a mártáshoz: 12 dkg libazúza, fél fej vöröshagyma, 1 fakanál libazsír, só, 1 kávéskanál őrölt bors, fél dl száraz fehérbor, 1 dl tejföl, 1 teáskanál mustár, 1 evőkanál liszt. A derelyéhez: 25 dkg liszt, 2 egész tojás, 2 tojás sárgája, 1 kávéskanál só. A töltelékhez: 20 dkg paszternák, 1 nagyobb krumpli, 2 ág kakukkfű, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 1 tojás sárgája, 1 csokor petrezselyemzöld, 10 dkg vaj. A zúzát átmossuk, és kockákra vágjuk. Az apróra szelt vöröshagymát a felolvasztott zsírba szórjuk, csipetnyi sót dobunk rá, hogy könnyebben puhuljon a hagyma. Nem szabad túlsütni, még fehéren beleborítjuk a zúzadarabkákat. Addig pirítjuk, amíg a hús kifehéredik, ekkor felöntjük kevés fehérborral, és csak kevés vízzel, hogy félig ellepje a zúzát. Főzés közben a levét pótolgatjuk, de ne főzzük sok folyadékkal, mert akkor főtt hús íze lesz. Fedő alatt másfél-két órán át pároljuk. Közben elkészítjük a derelye töltelékét. A zöldségféléket megtisztítjuk, és közel egyforma darabokra vágjuk. Kisebb lábosba tesszük, kevés sót szórunk rá, dobunk mellé friss kakukkfüvet, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, és megfőzzük. Amikor átpuhult, a kakukkfüvet kivesszük belőle, a vizet leszűrjük, a paszternákot és a krumplit összetörjük. Ízlés szerint sóval, őrölt borssal fűszerezzük, és hogy kellően krémes állagú legyen, elkeverünk benne egy tojás sárgáját is. A tésztához a lisztet gyúrótáblára halmozzuk, fészket készítünk a közepébe, ebbe beleütünk 2 egész tojást, és egynek a sárgáját. Kevés sóval összegyúrjuk a tésztát. Amikor alaposan kidolgoztuk, letakarjuk egy fóliával, hogy ne száradjon ki a teteje, és fél órát állni hagyjuk. Ezután könnyebb sodorni. Késfok vastagságú tésztát készítünk. Amikor már szép vékonyra kinyújtottuk, félbehajtjuk, hogy megjelöljük a közepét. Az alsó felét kisebb pogácsaszaggatóval megjelölgetjük, ezeknek a köröknek a közepébe 1-1 púpos teáskanálnyi zöldséges krémet halmozunk, a közöket tojássárgájába mártott ecsettel áthúzzuk, hogy főzés közben ne nyíljanak szét a derelyék. A tészta felső felét óvatosan, sorról-sorra haladva ráhajtjuk az alsóra, közben kiszorítjuk a levegőt alóla. Először kisebb pogácsaszaggatóval lenyomjuk, kis félgömböket formázunk a tésztából, majd egy nagyobb kiszúróval kiszaggatjuk a derelyéket. Széleit még egyenként összenyomkodjuk, majd lobogó forró, sós vízben 4-5 perc alatt kifőzzük. A petrezselyemzöldet apróra vágjuk, és az olvasztott vajba szórjuk. Ebbe forgatjuk a kifőzött, lecsurgatott tésztát. A megpuhult zúzához habarást készítünk. A mustárt a tejföllel, fél dl vízzel, és egy evőkanál liszttel elkeverjük, majd lassan csurgatva a zúzát besűrítjük vele. Tálalásnál a tányér közepére ragut halmozunk, tetejére tesszük a derelyéket, és mártással, valamint fűszeres vajjal körbelocsoljuk.

2 Aszalt szilvás, tejfölös bableves Hozzávalók: 40 dkg fehérbab, 2 dl tejföl, 10 dkg aszalt szilva, 2 babérlevél, 1 kis fej vöröshagyma, só, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál kacsazsír, 2 kávéskanál őrölt paprika. A tésztához: 70 dkg liszt, 1 egész tojás, és egynek a sárgája, kávéskanál só, fél dl víz. A babot felhasználás előtt egy órával beáztatjuk. Leszűrjük, fazékba tesszük, és felöntjük bő liternyi vízzel. Beledobjuk a megtisztított vöröshagymát, a babérlevelet, kevés sót, és fedő alatt puhulásig főzzük. Közben elkészítjük a tésztát. A tojásokat a sóval és kevés vízzel elhaboljuk, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy jó kemény, gyúrható anyagot kapjunk. Alaposan kidolgozzuk, majd fél órára pihenni hagyjuk. Ezután már könnyebb kisodorni. Amikor már vékony a tészta, hosszú csíkokra vágjuk, és széles metéltet készítünk belőle. Lobogó forró, enyhén sós vízben kifőzzük. A megpuhult babba beletesszük az aszalt szilvát, és még azzal is 10 percig főzzük. A tejfölben a lisztet csomómentesen elkeverjük, majd apránként egy-két merőkanál forró levessel átmelegítjük. A habarást a fazékba csurgatjuk, és összeforraljuk. Kevés kacsazsírt felolvasztunk, elkeverjük benne a fűszerpaprikát, felöntjük fél dl vízzel, és a levesbe tesszük. Ez ad szép színt a világos ételnek. Tálalásnál a levest és a metéltet külön tálban tesszük az asztalra, és mindenki ízlése szerint szed belőle. Ünnepi tál Hozzávalók: A páchoz: 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál őrölt feketebors és fűszerpaprika, 4 evőkanál mustár, 1 dl étolaj. 10 szelet sertéstarja, 15 dkg füstölt, húsos szalonna, só, 1 kg krumpli, 3 dl étolaj, 3 szál sárgarépa, 1 karalábé, dkg fehér-és zöldbab, 2 vöröshagyma, 2 evőkanál liszt. Az elkészítés előtti estén a páchoz való fűszereket: a borsot és paprikát összekeverjük, belepréseljük a fokhagymát, és a kiklopfolt húsokat beszórjuk vele. Egyik oldalukat mustárral is átkenjük, egymás tetejére halmozzuk, majd étolajjal meglocsoljuk, lefedjük, és egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük. Másnap a tarjaszeleteket a pácból kivéve átsózzuk, és forró étolajon mindkét oldalukon szép pirosra sütjük. A krumplit héjában félpuhára főzzük, majd meghámozzuk, és enyhén átsózzuk. Félretesszük, hogy kihűljön. A szalonnát vékony, kis szeletkékre felvágjuk, bőrkéjét leszedjük. A meghűlt krumplikba óvatosan, nehogy széttörjenek, mélyedéseket vágunk, ebbe tűzködjük a szalonna csíkokat. Amennyiben szükséges, utólag fogvájóval rögzíthetjük a széttört darabokat. Kiolajozott tepsibe egymás mellé tesszük, étolajjal meglocsoljuk a tetejüket is, majd előmelegített sütőbe toljuk, és szép pirosra sütjük. Közben elkészítjük a zöldség köretünket. Ehhez először mindent megtisztítunk, majd a sárgarépát és karalábét közel egyforma hasábokra, a kétféle zöldbabot a szokásos darabokra felvágjuk. Egy kisebb lábosba tesszük a sárgarépát és karalábét, enyhén megsózzuk, kevés étolajat, és egy deci vizet öntünk alá, majd fedő alatt roppanósra pároljuk. Egy másik edényben, szintén sós, olajos vízben a kétféle zöldbabot főzzük meg.

3 A vöröshagymát megtisztítjuk, karikákra vágjuk, és a hús visszamaradt pecsenyelevében sűrűn rázogatva átsütjük. Ezután már a tálalás következik: a kisült tarjaszeleteket a megpirult, tűzdelt krumplikkal, a kétféle zöldkörettel, és a hagymakarikákkal együtt helyezzük az ünnepi tálra. Húsos papucs Hozzávalók: A töltelékhez: 40 dkg sertéscomb, 3 vöröshagyma, fél zöldpaprika, fél paradicsom, fél dl étolaj, 2 teáskanál fűszerpaprika, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál őrölt bors, só. A tésztához: 50 dkg liszt, 1 teáskanál só, 1 tojás sárgája, 5 dkg élesztő, 3,5 dl tej, 2 teáskanál cukor, másfél dl étolaj. A tetejére 1 tojás, 20 dkg reszelt sajt. A tepsi kikenéséhez étolaj. A tejet meglangyosítjuk a cukorral, belemorzsoljuk az élesztőt, és félretesszük, hogy megkeljen. A lisztbe sót, étolajat, és egy tojás sárgáját tesszük, majd hozzáadjuk a felfutott élesztős tejet. Ezzel alaposan kikeverjük. Akkor jó az állaga, ha hasonlít a nokedli tésztájára. Amikor úgy látjuk, hogy a sűrűsége már megfelelő, akkor keverőgép dagasztó karjával alaposan kidolgozzuk, hogy jó levegős alapunk legyen. Utána még kézzel is meghúzkodjuk, addig, amíg teljesen sima lesz. Letakarjuk, és langyos helyen fél óráig kelesztjük. Közben elkészítjük a töltelék alapot: a pörköltet. A húst és a vöröshagymát kockákra vágjuk. Egy lábosba olajat öntünk, rátesszük a hagymát, és megpirítjuk. Hozzákeverjük a húst, és addig pároljuk együtt az egészet fedő alatt, amíg levet enged. Amikor zsírjára sült, ízesítjük őrölt paprikával, öntünk alá egy deci vizet, ízlés szerint sózzuk és a zöldpaprikát, paradicsomot is beletesszük. Ezeket nem daraboljuk, mert a kész pörköltből ki fogjuk venni, csak ízesíti az ételünket. Addig főzzük, amíg teljesen átpuhul a hús. Ekkor a paprikát-paradicsomot kidobjuk, a többit húsdarálón finomra daráljuk, ízesítjük mustárral és őrölt borssal, és hagyjuk teljesen kihűlni. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, majd három gombócot formázunk belőle. Ezeket egyenként kidolgozzuk, és újabb 15 percig pihentetjük. A tepsit olajjal kikenjük. A sajtot lereszeljük. A cipókat egyenként fél centi vastagra kisodorjuk, és derelyevágóval 5-6 centis négyzetekre felvágjuk. Közepükbe 1-1 teáskanálnyi húsos tölteléket halmozunk, majd a tészta két szemben levő sarkát felhúzzuk, összefogjuk, megtekerjük, és így helyezzük a kis papucsokat a tepsibe. Egy egész tojást felverünk, és átkenjük vele a tészták tetejét. Kis halomban reszelt sajtot teszünk a tetejére, végül előmelegített sütőben szép mosolygós pirosra sütjük. A húsos papucs nagyon ízletes, vendégváró finomság, amit az esetleg megmaradt pörkölt újrahasznosításával is el lehet készíteni. Császárhús pecsenyelével, kecskesajtos törtbabbal, meggyes párolt káposztával Hozzávalók: A pecsenyéhez: 50 dkg bőrös császárhús, só, őrölt kömény, 2 evőkanál sertészsír. A törtbabhoz: 30 dkg tarkabab, 2 babérlevél, 1 gerezd fokhagyma, 1 kis vöröshagyma, 15 dkg kecskesajt krém, 2 evőkanál étkezési keményítő, só. A káposztához: 30 dkg vágott vöröskáposzta, 10 dkg magozott

4 meggy, 2 fej vöröshagyma, 2 teáskanál cukor, 2 teáskanál sertészsír, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 teáskanál só, 1 evőkanál ecet. A húst bőrével lefele tepsibe helyezzük, kevés vizet öntünk alá, és 7-8 percre előmelegített sütőbe toljuk, hogy a bőr kicsit megszilárduljon, és könnyebben be tudjuk irdalni. A babot a főzés előtti este beáztatjuk, másnap leöntjük a vizet róla, és lábosba tesszük. Dobunk mellé babérlevelet, tisztított fokhagymát, egy kisebb vöröshagymát, és vízzel felöntve puhára főzzük. Ilyenkor sót ne tegyünk még bele, mert attól nehezebben fő a bab. Idő közben figyeljük, és ha szükséges, a főzőlevet pótoljuk. Ügyeljünk arra, hogy a főzés végén maradjon még rajta kevés víz, és ekkor ízlés szerint már sót is teszünk hozzá. A tetejére előkészítjük a kecskesajtot. Vizezett lapon elterítünk egy folpackot, erre ráhalmozzuk a kecskesajt krémet. Befedjük egy másik fóliával, és nyújtófa segítségével a sajtot téglalap alakú, vékony lappá formázzuk. Az egészet tálcára rakjuk, és betesszük a mélyhűtőbe. A kicsit átpárolt húst bőrével felfelé vágódeszkára tesszük, és keresztbe-hosszába 1-1 cm távolságra beirdaljuk. Mindkét felén átdörzsöljük sóval és őrölt köménnyel. Visszatesszük a tepsibe, ¾ részig felöntjük vízzel, teszünk hozzá 2 evőkanál sertészsírt, és két órán át 120 fokon sütjük. Amikor majdnem elpárolgott alóla a víz, átfordítjuk, és a pecsenyelével öntözgetve, ekkor már magasabb hőfokon szép pirosra sütjük. Akkor készül el, amikor már teljesen puha a hús percnyi hűlés után lehet szeletelni. A megfőtt babot az alatta megmaradt főzőlével együtt áttörjük, összekeverjük az étkezési keményítővel, és tepsibe halmozzuk. Kb. 2 cm vastag téglalap alakot formázunk belőle. Ezt sütőben perc alatt átsütjük, és a végén a megszilárdult kecskesajtot lapokra vágva a tetejére helyezzük. Négy-öt percre visszatoljuk a sütőbe, hogy rápiruljon a sajt. A vöröshagymát félfőre (hosszanti irányban szálasra) vágjuk. A cukrot lábosban melegítjük (karamellizáljuk), sertészsírt olvasztunk hozzá, ebben forgatjuk át először a vöröshagymát, majd a vágott káposztát. Köménnyel, és sóval ízesítjük, és fedő alatt megpároljuk. Az ecetet csak akkor adjuk hozzá, amikor már majdnem kész, mert ha korán beleöntjük, akkor nehezebben puhul a káposzta. Utoljára keverjük hozzá a magozott meggyet, ezzel már csak pár percig pároljuk, és kész is. A császárhúst kockákra, a törtbabot téglalapokra vágjuk, pogácsaszaggatóban megformázott meggyes vöröskáposztával, és a pecsenye levével tálaljuk. Citromtorta Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 6 csapott evőkanál porcukor, 6 púpos evőkanál liszt, 1 citrom reszelt héja, 1 sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor. Az 1. krémhez: 6 dl tej, 6 evőkanál liszt, 3 evőkanál cukor. A 2. krémhez: 6 tojás fehérje, 6 evőkanál cukor. A 3. krémhez: 25 dkg vaj, 6 evőkanál cukor, fél citrom leve. A díszítéshez 1 egész citrom. A citrom héját lereszeljük. A sütőt bekapcsoljuk, hogy felmelegedjen. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket felverjük habnak, kanalanként beletesszük a cukrot, majd a tojások sárgáját, a citromhéjat, és a vaníliás cukrot is. A lisztben elkeverjük a sütőport, és óvatosan, nehogy a habot összetörjük, ezt is a sütemény alapba keverjük. A tortaformát kizsírozzuk, vagy sütőpapírt teszünk az aljába, és elsimítjuk benne a piskóta masszát.

5 Betesszük a sütőbe. Minimum 10 percig nem nyitjuk ki az ajtót, nehogy összeessen a torta. Kb. 30 perc alatt megsül. Tűpróbával ellenőrizzük, majd kivesszük, és hűlni hagyjuk. Először a tejes krémet készítjük el. Négy deci tejet felforralunk. Közben a maradék tejben csomómentesre keverjük a lisztet, hozzáadjuk a cukrot, és a forró tejbe apránként belecsurgatjuk. Addig főzzük, amíg sűrű krémet kapunk. A tűzről levéve félretesszük hűlni, közben néhányszor átkeverjük, hogy ne bőrösödjön be a teteje. Egy nagyobb lábosban vizet forralunk. Amikor már gőzölög, ráhelyezünk egy másikat, ami éppen ráilleszkedik, és abban a hat tojás fehérjét a cukorral felverjük. Amikor elkészült, ezt is kihűtjük. A puha vajat a cukorral, majd a citrom kifacsart levével habosra keverjük. A tortalapot kivesszük a formából, a sütőpapírt lehúzzuk az aljáról, és háromfelé vágjuk. A meghűlt krémeket összekeverjük, és megtöltjük vele a tortát úgy, hogy a külsejére is bőségesen maradjon. Minden lapot, majd a torta oldalát, és a tetejét is átkenjük citromos krémmel. Az egész citromot félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. Habzsák segítségével kidíszítjük a torta peremét krémmel, végül tetszés szerinti elrendezésben citromszeleteket rakunk mellé. Pár órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy átdermedjen. Utána szépen szeletelhető.

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye Káposztaleves 1 füstölt csülök, vagy 30 dkg főzőkolbász ½ kg savanyú káposzta 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt pirospaprika

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db

Részletesebben

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Készítette: Szabó Mária 2012. Tartalomjegyzék Erdélyi rakott káposzta... 4 Erdélyi borsos tokány... 6 Juhtúrós puliszka /Mamaliga/...

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna

Emese süteménypor. Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Emese süteménypor Meggyes pite: Almás pite: 1 csg Emese süteménypor, 5 dkg margarin, 3 tojás sárgája, 3 evőkanál tejföl, 1 kávés kanál szódabikarbóna Az alapanyagokból tésztát gyúrunk, kettéosztjuk. Ki

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc) Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd Magyaros libamáj 50 dkg libamáj 15 dkg libazsír 6 dkg liszt 2 fej vöröshagyma 4 cső zöldpaprika 3 darab paradicsom 15 dkg csípős kolbász 4 kisebb szelet szalonna (bőrös) A felaprított hagymát dinszteljük

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

BARANYAI RECEPTEK 1 1

BARANYAI RECEPTEK 1 1 BARANYAI RECEPTEK 1 Medvehagymás túróval töltött sertéskaraj 8 szelet sertéskaraj 15 dkg medvehagyma levél só 20 dkg túró 1 dl tejföl 3 tojás 5 dkg liszt 8 dkg zsemlemorzsa étolaj a sütéshez A körethez:

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van SÉFKÉnt egyetértünk abban, hogy a burgonyapüré íze a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van nagyszerű íz és nagyfokú hatékonyság 65 adag* *1 adag: 30 g pehely = 215 g kész burgonyapüré

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával Gomba- és salátavariációk a ajánlásával Garnélás gombasaláta 1000 g Bio-Fungi 500 g tisztított garnélarák 1 db közepes méretű ananász 1 csokor koriander 2-3 db citrom leve 2-3 gerezd fokhagyma olívaolaj,

Részletesebben

2. A minőség mindenek felett

2. A minőség mindenek felett Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak

Részletesebben

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS Kedves Fogyasztó! A magyar lakosság egy fôre jutó nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a nagy konyhakultúrájú országokétól.

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály 2015 RECEPTFÜZET 1 Írta Orosz Mihály Medvehagymás fűszervaj» 15 dkg vaj» 15-17 szál medvehagyma és bors» chili pehely» 1 gerezd fokhagyma» 2 ek. Aprított petrezselyemzöld A medvehagymát felaprítom, s hozzákeverem

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5 1 Tartalomjegyzék: 1. Román krémes... 2 2. Mikádó (kőszikla) torta I.... 3 3. Mikádó (kőszikla) torta II.... 4 4. Kókusztetős ananászkocka... 5 5. Tejfölös csodasüti... 6 6. Gesztenyebomba... 7 2 1. Román

Részletesebben

Magyarország étele 2018.

Magyarország étele 2018. Magyarország étele 2018. Belfegor: Makói hagymás velővel töltött, paprikásmártásos szűzlabda, hajdina ropogóssal 1. lépés Velőtöltelék elkészítése A makói vöröshagymát finomra vágjuk, kevés zsiradékon

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

A Sió-kanál Fesztiválon. a balatonföldvári csapat által készített ételek. receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken.

A Sió-kanál Fesztiválon. a balatonföldvári csapat által készített ételek. receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken. A Sió-kanál Fesztiválon a balatonföldvári csapat által készített ételek receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken. A magyar konyha nem titkok és mítoszok világa, a jó receptek és fűszerek nem titkosak,

Részletesebben

Old Millers Receptfüzet

Old Millers Receptfüzet Old Millers Receptfüzet Sütési tippek az Öreg Millertől: SMART MILLER A még ropogósabb héj eléréséhez ne csak a sütőt, hanem a sütőlemezt is melegítsük elő! Ha szabadon vetett kenyeret készítünk, használhatunk

Részletesebben

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó Krumplipüré 1 kg krumpli, hámozva, kockára vágva víz a krumpli megfőzéséhez ízlés szerint 3 dkg vaj 2 deci tejföl 1 egész tojás A krumplit fazékba tesszük, és leöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

RECEPTFÜZET II. VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK:

RECEPTFÜZET II. VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK: VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK: 1. BÁLVÁNYOSI BABGULYÁS FANTÁZIA 2. KőRÖSHEGYI BÖLLÉRMÁJ 3. SZÁRSZÓI LACIPECSENYE

Részletesebben

Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk.

Veganz Pink Smoothie. Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat, és kb. 2 percig alaposan összeturmixoljuk. RECEPTEK Veganz Pink Smoothie Hozzávalók: 2 db érett biobanán 3 dl Veganz bio rizsital 2 ek. Veganz Smoothie bioalappor zöldborsófehérjével és gojibogyóval Elkészítés: Egy turmixgépbe tesszük a hozzávalókat,

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára. Sócsökkentett megoldások

Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára. Sócsökkentett megoldások Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára Sócsökkentett megoldások 1 Paradicsomleves 2 Temesvári sertéstokány 3 Zöldborsó főzelék 4 Brokkolikrémleves levesgyönggyel 5 Spárgás raguleves 6 Zöldséges zellerkrémleves

Részletesebben

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre

Húsvéti sonkás muffin. Hozzávalók 12 főre Húsvéti sonkás muffin Hozzávalók 12 főre Búza finomliszt 200g Teljes kiőrlésű liszt 100g Füstölt főtt sonka 200g Burgonya 150g Olaj 1 evőkanál Tojás 1 db Póréhagyma 60g Zöldpaprika 60g Élesztő 1 csomag

Részletesebben

FONTOS TUDNIVALÓK: Ne főzd! Ne fagyaszd! Ne várj vele! Mértékkel adagold! Ne hámozd!

FONTOS TUDNIVALÓK: Ne főzd! Ne fagyaszd! Ne várj vele! Mértékkel adagold! Ne hámozd! 1/17 FONTOS TUDNIVALÓK: Ne főzd! Ne fagyaszd! Ne várj vele! Mértékkel adagold! Ne hámozd! Mosd meg! A kész ételre reszeld rá! Édességekben is kipróbálhatod! 2/17 Hozzávalók: Szarvasgombás fűszervaj 1 cs

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A karácsony és az utána következő napok okot adnak a bulizásra. A jeges bólék a hangulatot

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Krumpli laska Tõzsér Imréné receptje

Krumpli laska Tõzsér Imréné receptje Kazári Laska Feszt Minden év május Krumpli laska Tõzsér Imréné receptje 1 kg fõtt krumpli 60 dkg liszt só A krumplit megfõzzük, krumplinyomón átnyomjuk, majd gyúrótáblára hagyjuk hûlni. Összegyúrjuk a

Részletesebben

Spenóttal és gombával sült tojás

Spenóttal és gombával sült tojás Spenóttal és gombával sült tojás 300 g gomba, szeletelve 175 g spenót, megmosva 3 evőkanál száraz sherry ½ teáskanál őrölt szerecsendió 6 evőkanál zsíros tejszín 6 nagyobb méretű tojás 1 evőkanál finomra

Részletesebben

Metélıhagymás kukorica krémleves

Metélıhagymás kukorica krémleves Metélıhagymás kukorica krémleves 20 dkg Bonduelle Gold kukorica 4 dl húsleves (kockából) 2 dl tejszín 5 dkg vaj 2 púpozott evıkanál liszt 1 csokor metélıhagyma szerecsendió ırölt fehérbors, só A kukoricáról

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL szakácskönyv Tényleg ennyi pénzt szánunk a kukába? Az Európai Unióban évente 89 millió tonna étel és élelmiszer végzi a szemetesben. A naponta közel 10 000 kamionnyi mennyiség

Részletesebben

Makrobiotikus ételek és desszertek

Makrobiotikus ételek és desszertek Makrobiotikus ételek és desszertek Kinpira pórézöld sárgarépával 1 póré zöldje ferde karikákra vágva 1 vékonyabb sárgarépa ferde karikákra gyalulva (uborkaszeletelőn) 1 kiskanál szezámolaj csipet só Az

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

R e c e p t o l d a l. h u Húsvéti recept ajánló

R e c e p t o l d a l. h u Húsvéti recept ajánló Receptoldal.hu Húsvéti recept ajánló Baconnal és Cheddarral töltött tojás - 12 tojás - 1/2 csésze majonéz - 4 szelet bacon - 2 evőkanál finomra reszelt cheddar sajt - 1 evőkanál mustár - só,bors A tojásokat

Részletesebben

Halország! Halas receptek. Rétimajor. gyûjteménye. Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja:

Halország! Halas receptek. Rétimajor. gyûjteménye. Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja: Halország! Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja: Rétimajor Halas receptek gyûjteménye Magyaros halgombócleves A halat megtisztítjuk, törzsét feldaraboljuk, megsózzuk, megszórjuk fűszerpaprikával, és

Részletesebben

Egyél céklát (akár) minden nap!

Egyél céklát (akár) minden nap! 1 Egyél céklát (akár) minden nap! A receptek alatt találtok egy rövid ismertetőt a cékla jótékony hatásairól: Almás céklasaláta 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi

Részletesebben

Muffin tészta. Tepertős pogi

Muffin tészta. Tepertős pogi OLD MILLERS LISZTKEVERÉK Piskótatekercs 6 tojás 120g Old Millers liszt 5g 15g kakaópor (ha kakaósra szeretnénk) A fehérjét felverjük, a sárgáját a ral elkeverjük. A habhoz hozzáadjuk a cukros sárgáját

Részletesebben

Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen

Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen Étrend gluténmentesen, tejmentesen, cukormentesen Reggeli: Sárgarépás tojáskrém kenyérrel Elkészítési leírás: A tojás(oka)t keményre főzzük, majd alaposan kihűtjük. Ezután majonézzel, ízlés szerint mustárral,

Részletesebben

Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez

Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös és ízletes? Mi sem egyszerűbb! A Koronás Befőzőcukorral készült lekvárok elkészítése gyors és egyszerű.

Részletesebben

Készítették: Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai

Készítették: Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai Készítették: Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai Magyarországi spezialitások Kenyérlángos Iváncsik Natália Hozzávalók: A tésztához: 1 kg liszt 6 dl tej 2 evőkanál olaj

Részletesebben

SZERETEM - ETETEM. Ételek kisdedek és családok számára. Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014.

SZERETEM - ETETEM. Ételek kisdedek és családok számára. Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014. SZERETEM - ETETEM Ételek kisdedek és családok számára Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014. 1 Sütőtökös krumpli kisdedeknek Készítsük elő a krumplit és a sütőtököt,

Részletesebben

Előételek. www.jogadebrecen.hu

Előételek. www.jogadebrecen.hu JÓGARECEPTEK Előételek Paprikás búzakrém Biobúza, vaj, pirospaprika, tengeri só, petrezselyem zöld, fokhagyma, fekete bors vagy borsikafű A megőrölt búzát, sós vízben puhára főzzük, majd a fűszerekkel,

Részletesebben

Receptek Kázsmárkról. Receptek Kázsmárkról 1

Receptek Kázsmárkról. Receptek Kázsmárkról 1 Receptek Kázsmárkról Receptek Kázsmárkról 1 Bevezető Mikor 2013 őszén elkezdtünk összejárni az asszonykörbe, arról beszélgettünk, hogy mi az a dolog Kázsmárkon, ami minden asszonyt érdekel, amihez mindenki

Részletesebben

III. Hagyományos házi sütemények

III. Hagyományos házi sütemények III. Hagyományos házi sütemények Epres habos süti A sütőt előmelegítjük 170 Cra. Elkészítési idő: 1 óra Mennyiség: 24 szelet Nehézségi fok: könnyű Tésztához: 8 tojás 8 ek cukor 8 ek liszt 1/2 cs. sütőpor

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Együtt Igal Városért Egyesület gyűjteménye. [Ide írhat]

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Együtt Igal Városért Egyesület gyűjteménye. [Ide írhat] TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Együtt Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2017. [Ide írhat] Tökös- mákos muffin: TÖKÖS ÉTELRECEPTEK 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5

Részletesebben

PÁROLT CSIRKEMELL RIZSKEMÉNYÍTŐVEL

PÁROLT CSIRKEMELL RIZSKEMÉNYÍTŐVEL 1 Bambuszgőzölő A gőzölés egy ősi eljárás, de ma is nagyon kedvelt Kínában. Az így készült ételeknek magasabb a tápértéke, gazdagabbak természetes ízekben, könnyebben emészthetők. Zöldségfélék, hal, hús,

Részletesebben

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió

Előszó. Jó főzést mindenkinek! Móni és Márió Előszó Éveken át jártuk a világot, gyűjtöttük az információkat, hogy egyre mélyebbre merülhessünk az egészséges táplálkozás rejtelmeibe. Magyarországra hazatérve időnként azt tapasztaltuk, hogy az egészséges

Részletesebben

Bab gulyás szürkemarhából

Bab gulyás szürkemarhából Bab gulyás szürkemarhából 35 dkg szürkemarha lábszár 5 dkg zsiradék 20 dkg fejtett bab 7,5 dkg vöröshagyma 10 dkg sárgarépa 5 dkg zellergumó 7,5 dkg burgonya 1 db paradicsom Fél tv paprika Fél hegyes erős

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ.

KÖSZÖNTŐ. et z ü f t p e c Re KÖSZÖNTŐ A Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének a célja a rendezvény megszervezésével, egy olyan gasztrokulturális fesztivál alapjainak megteremtése, mely méltó arra,

Részletesebben

Karácsonyi ételek gombákkal a

Karácsonyi ételek gombákkal a Karácsonyi ételek gombákkal a ajánlásával Aszalt szilvás pulykamell vörösboros gombaszószban 500 g Bio-Fungi szeletelt csiperkegomba 800-1000 g pulykamell 300 g aszalt szilva vörösbor olaj, só, bors A

Részletesebben

Szakácskönyv. Készítette: Varga Anna Nóra

Szakácskönyv. Készítette: Varga Anna Nóra Szakácskönyv Készítette: Varga Anna Nóra Tartalom Levesek:... 4 Gyümölcsleves:... 4 Hozzávalók kb. 2,5 literhez:... 4... 4 Húsleves:... 5... 5 Rántott leves:... 6 Hozzávalók/4adag:... 6... 6 Főtételek:...

Részletesebben

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával Libamáj Capuccino Bárányborda, sütőtökös derelyével Mák szuflé, meggy raguval Fácánpástétom, tormás

Részletesebben

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve Z-dsgn Ez a könyv kizárólag referencia kiadványként szolgál, és üzleti célból semmilyen formában nem terjeszthető, nem nyomtatható! Receptek:

Részletesebben

Diétás ételek könyve

Diétás ételek könyve Diétás ételek könyve www.leakiloval.hu Oldal 1 Kedves Olvasóm! Ezt a könyvet azért készítettem el Neked, mert a fogyókúra során a legnagyobb probléma az, hogy mit is főzz, ami nem hizlal. Ebben a könyvben

Részletesebben

Receptgyűjtemény. Receptet küldte: Kozma Ferenc

Receptgyűjtemény. Receptet küldte: Kozma Ferenc Receptgyűjtemény Hozzávalók: Egész csirkecomb Chilis Show Tűzköpő vagy egyéb Chilifarmos csípős szósz ketchup Worcestershire szósz bors cukor igény szerint fokhagyma, bazsalikom, majoránna, kakukkfű olívaolaj

Részletesebben

Burgonyalepény. pizza módra - sajttal !"#$%&'#()*"+$,-)./)01

Burgonyalepény. pizza módra - sajttal !#$%&'#()*+$,-)./)01 Burgonyalepény pizza módra - sajttal burgonyalepény db 10 paradicsom konzerv kg 0,15 fehér hagyma kg 0,1 fokhagyma kg 0,04 oregano kg 0,01 sajt kg 0,2 vaj kg 0,05 olívaolaj l 0,04 márványsajt kg 0,1 só,

Részletesebben

Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket

Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket Tanulj meg főzni egyszerűen,

Részletesebben

V. Aprósütemények. Barackmag. http://www.suticakeshop.hu/ Előkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 Cra

V. Aprósütemények. Barackmag. http://www.suticakeshop.hu/ Előkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 Cra V. Aprósütemények Barackmag A sütőt előmelegítjük 180 Cra A barackmag formákat kikenjük vajjal. Elkészítési idő: 1 óra 30 perc Mennyiség: 24 db Nehézségi fok: közepesen nehéz Tésztához: 25 dkg liszt 25

Részletesebben

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András A Drótgalamb recepttára 5. Könyv PIZZA RECEPTEK Összeállította: Klement András Barcs, 2000. Május 29. Tartalomjegyzék 1.... 5 Burgonyás pizza tészta...5 Búzacsírás pizza tészta...5 Graham-lisztes pizza

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

Hencsey Roland mesterszakács receptjei

Hencsey Roland mesterszakács receptjei 1 2 1. alkalom Minestrone leves Könnyű ugyanakkor tartalmas olasz zöldségleves elkészítése egyszerű, de mint minden nagy odafigyelést igényel 0,15 kg császárszalonna kockára vágva 0,2 kg sárgarépa batonokra

Részletesebben

Egy falatnyi boldogság. Karácsonyi

Egy falatnyi boldogság. Karácsonyi Egy falatnyi boldogság Karácsonyi finomságok Non plus ultra - 20 dkg liszt - 5 dkg porcukor - vaníliáscukor - 20 dkg margarin - 2 tojás sárgája - 2 tojás fehérje - 12 dkg porcukor - 20 dkg baracklekvár

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss karácsonyi tésztáinkkal garantált a siker. Minden évben elérkezik az idő, amikor

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé

Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé 2010 december 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Avairértékelve receptek - Karácsonyi Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Főzzön vele! Az automata vezérlésű elektromos kukta újdonság a biztonságos

Részletesebben

Häfner Anna: Főzőkönyv

Häfner Anna: Főzőkönyv Häfner Anna: Főzőkönyv Szakadát, 1947. február 12. [Szerkesztett, illusztrált magyar fordítás] Ebben a könyvecskében a 17 éves Häfner Anna, lakodalmi szakácsnő nagyanyja, Häfner Józsefné / Krémer Katalin

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

Krumplis pogácsa. Készítette: Bognár Edit

Krumplis pogácsa. Készítette: Bognár Edit Krumplis pogácsa Készítette: Bognár Edit 25 dkg burgonya 25 dkg finomliszt 25 dkg margarin+ fél kanál zsír 3 dkg élesztő 2 db tojássárgája 1 csapott evőkanál só 1 dl tejföl Ezt a receptet még a nagymamámtól

Részletesebben

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV S Ó S TARTALOM 1. Fehérjés pizza 2. Pulykafasírt 3. Kecskesajt szuflé 4. Quiche 5. Sós mugcake 6. Rost dús galuska 7. Sárgaborsó főzelék 8. Brokkoli krémleves 9. Krumplikrokett

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Receptek: 1. hét. Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell. 125g barna rizs (1 zacskó) 150g vöröshagyma. 150g csiperkegomba.

Receptek: 1. hét. Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell. 125g barna rizs (1 zacskó) 150g vöröshagyma. 150g csiperkegomba. Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó) 150g vöröshagyma 150g csiperkegomba 150g sárgarépa 150g zöldborsó (fagyasztott) 1 ek olívaolaj 1 adag: 327 kcal, 29,1g fehérje, 6,3g

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Makói haltöpörtyű. Hagymás pirítós

Makói haltöpörtyű. Hagymás pirítós Makói haltöpörtyű A filézett pontyot kockákra vágjuk, megsózzuk, paprikás lisztben megforgatjuk, majd bő olajban kisütjük. Kimerjük, szűrőedénybe tesszük, lecsurgatjuk. Tálalás előtt enyhén borsozzuk,

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben