Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles"

Átírás

1 Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes), csipetnyi só. Elkészítés: A töltelékhez a zabpelyhet tálba szórom, ráöntöm a szilvalevet és a felvert tojásokat. 20 percig hagyom állni. Közben a megmosott aszalt szilvát kevés vízben felforralom, és fedő alatt 5 percig főzöm. Ezután kimagozom, és csíkokra vágom. A szilvával és az áttört túróval együtt hozzáadom az áztatott zabpehelyhez. Jól összekeverem, majd ízlés szerint mézzel, csipetnyi sóval édesítem. A réteslapokat szétszedem. Kettőt nedves konyharuhára teszek, egy evőkanál olajjal megkenem, majd a töltelék félét a szélére, egy csíkban felkenem. A konyharuha segítségével szorosan felcsavarom, és kikent sütőlapra teszem. A tetejét is megolajozom. A másik rétesrudat ugyanígy elkészítem. Előmelegített, forró sütőben percig sütöm. Böjtös zsidó rétes Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 4 dkg vaj, 24 dkg mandula, 24 dkg cukor, 2 db zsemle, 2 dl tejszín, negyed rúd vanília, 1 késhegynyi őrölt fahéj. Elkészítés: A durvára vágott mandulát, a cukrot és a lereszelt száraz zsemlét kevés fahéjjal ízesítjük. A vajjal meglocsolt réteslapokon elosztjuk a tölteléket. Feltekerjük, vajjal megkenjük, és a szokásos módon megsütjük. Pihentetés után felszeleteljük. Közvetlenül tálalás előtt a felszeletelt rétest egy lábasba tesszük, és a vaníliával felforralt tejszínnel leöntjük. Amint a rétes beszívta a tejszínt, tálaljuk. Burgonyás túrós rétes Hozzávalók: 2 csomag réteslap (kész), 1 kg túró, 1 kg főtt burgonya, 10 dkg mazsola, 1 csomag vaníliás cukor, 6 tojás, 8 dl tej, citromhéj, 20 dkg kockacukor, 8 dkg porcukor, 10 dkg vaj. Elkészítés: Félkész réteslapokat előkészítjük. A tölteléket elkészítjük, főtt burgonyát, tehéntúrót átdolgozzuk tejjel, vajjal, cukorral, citromhéjjal, mazsolával fűszerezzük, majd egész tojásokat kettéveszünk, és fehérjét felverve a töltelékhez tesszük. Ezzel töltjük meg a réteseket, forró sütőben ropogósra sütjük. A tálalása vaníliás cukorral megszórva, melegen történik. Csokoládés rétes 1. Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 10 dkg csokoládé, 5 dkg liszt, 5 dkg vaj, 5 dkg mandula, 10 dkg cukor, 3 tojás, 4 dl tej. Elkészítés: A lisztet 1 dl hideg tejjel kikeverjük. A többi tejet a reszelt csokoládéval felforraljuk, s ha forr, belekeverjük a lisztes tejet, és tűzre téve felforraljuk. Krémmé főzzük, majd kihűtjük. Közben a vajat a tojások sárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a megőrölt mandulát, végül keményre felvert tojáshabbal lazítjuk, és óvatosan belekeverjük a csokoládékrémet. Ezzel a keverékkel töltjük az előkészített rétestésztát, majd az ismert módon feltekerjük és megsütjük. Debreceni gesztenyés béles Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 30 dkg gesztenyepüré, 10 dkg dió, 50 dkg meggy vagy szilva, 6 dkg vaj, 10 dkg zsemlemorzsa, 1 cl rum. Elkészítés: A kimagozott és rumban megáztatott gyümölcsöt belekeverjük a burgonyanyomón áttört gesztenyepürébe, hozzáadjuk a darált diót és a zsemlemorzsát. A rétestésztát a szokásosnál vastagabbra nyújtjuk, vagy több rétegben egymásra helyezzük, vajjal meglocsoljuk. Ráhalmozzuk a tölteléket, feltekerjük, tetejét vajjal 1 / 9

2 kenjük és megsütjük. Dunántúli burkolt rétes Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 40 dkg babapiskóta, 30 dkg porcukor, 10 dkg sárgabarackíz, 1 dl rum, 4 dkg vaj. Elkészítés: Ledaráljuk a babapiskótát, elkeverjük a porcukorral, a barackízzel és a rummal. A rétestésztára egy sorban, egymástól kétujjnyira kis halmocskákat rakunk a keverékből és felgöngyöljük. A halmocskák közötti részeket lenyomkodjuk. Kevés olvasztott vajjal meglocsolva, az ismert módon sütjük. Tálalásnál 2-3 halmocskánként felszeleteljük, és porcukorral meghintjük. Meleg puncsmártást kínálunk hozzá. Egyszerű lekváros rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 25 dkg sárgabaracklekvár, a lekvár sűrűségétől függően 2-4 evőkanál búzadara, 1 egész tojás, 2 evőkanál édes kekszmorzsa (darált háztartási keksz), 5 dkg vaj, csipetnyi só. Elkészítés: A habosra felvert tojást összekeverem a lekvárral, a búzadarával, a sóval. (Csak akkor keverem hozzá a kekszmorzsát, ha 10 perces várakozás után még nagyon lágynak bizonyul a töltelék.) Ezután a szokásos módon előkészített réteslapot teljes nagyságában bekenem a lekvárral, majd a két rétesrudat felcsavarva, kikent sütőlemezre teszem. Tetejüket olvasztott vajjal meglocsolom és az előmelegített, forró sütőben pirosra megsütöm. Még melegen felszeletelem, de csak akkor kínálom, ha már langyos. Gesztenyés-almás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 25 dkg gesztenyemassza, 50 dkg tisztított, reszelt alma, 2 dl tej, 1 egész tojás, 5 dkg vaj, 2 evőkanál rum (vagy 1 teáskanál rumaroma), ízlés szerint dkg porcukor az alma édességétől függően, csipetnyi só. Elkészítés: A gesztenyemasszát habosra keverem a felvert tojással és annyi tejjel, hogy ne túl lágy, de azért még kenhető krémet kapjak, majd belekeverem a rumot, és a reszelt almával összedolgozom. Az előkészített réteslapot a szélén egy csíkban megkenem a töltelékkel, és felcsavarva sütőlemezre teszem a másik rétesrúddal együtt. Tetejüket megkenem az olvasztott vajjal és az előmelegített, forró sütőben pirosra sütöm. Még melegen felszeletelem. Ittas rétes Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 4 dkg vaj, 4 db zsemle (száraz), 20 dkg cukor, 10 dkg mazsola, negyed rúd vanília, 1 liter fehérbor, 1 csomag vaníliás cukor. Elkészítés: A száraz zsemléket lereszeljük, az így nyert morzsát kevés vajon megpirítjuk. Közben a bort a cukorral, vaníliával felforraljuk, s felét a pirított zsemlemorzsára öntjük. Amikor kihűlt, a vajjal meglocsolt rétestésztán elosztjuk a keveréket, és megmosott mazsolával bőven meghintjük. Feltekerjük és sütjük. Amikor félig megsült a rétes, a maradék forró bort ráöntjük, és addig sütjük, míg a bort be nem itta. Melegen meghintjük vaníliás porcukorral és tálaljuk. Magyar mézesrétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 25 dkg hámozott, mozsárban összetört mandula, 25 dkg akácméz, 1 narancs és egy citrom reszelt héja, 2 db egész tojás, 4 tojás sárgája. Elkészítés: A réteslapot fehér asztalterítőre széthajtjuk. A töltelék anyagait habosra összekeverjük, majd rákenjük a réteslapokra. A réteslapokat összecsavarjuk, tojássárájával megkenjük és vajazott 2 / 9

3 tepsikben egymás mellé helyezve megsütjük. Melegen vágjuk fel és tálaljuk. Tetejét porcukorral megszórjuk. Málnás rétes 1. Hozzávalók: 1 dl olaj, 1 csomag réteslap, 1 csomag vaníliás pudingpor, 1 doboz gyorsfagyasztott málna, fél dl tej, 4 dl tejszín. Elkészítés: Az őzgerincformát olajjal vékonyan kikenem, a réteslappal kibélelem, és megsütöm. A pudingport összekeverem az áttört málnával, és fél dl tejjel, majd a felvert tejszínhabbal lazítva, a kihűtött, tésztával bélelt formába töltöm. Hűtőben jól lehűtöm, majd kiborítva óvatosan felszeletelem. A tetejére tejszínhabrózsákat nyomok, és néhány szem egész málnával díszítem. Narancsos-mákos rétes Hozzávalók: 40 dkg mák, 1 narancs, 1 evőkanál méz, 1 dl tejföl, 5 dkg mazsola, 15 dkg cukor, 2 dkg vaníliás cukor, 1 evőkanál búzadara, 1 csomag réteslap, 1 evőkanál olaj, 5 dkg porcukor. Elkészítés: A mákot megdarálom. A narancsot megtisztítom. A narancshúst kockákra, a héját (csak a sárga részt!) vékony metéltre összevágom. Egy porcelántálba teszem mindezeket, és hozzáadom a mézet, kevés tejfölt, a mazsolát, a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és a búzadarát. Az egészet összekeverem. A réteslapot vizezett konyharuhára terítem, kevés olajat csöpögtetek rá, és a tölteléket rúd alakban ráhelyezem. A konyharuha segítéségével felgöngyölöm a rétest, ügyelve arra, hogy a tölteléket mindenhol egyenletesen borítsa a tészta. Vékonyan olajozott tepsibe fektetem, kevés olajjal megkenem, és előmelegített sütőben szép pirosra sütöm. Tálaláskor ízlés szerint porcukorral meghintem, a tetejét narancsszeletekkel díszítem. Rebarbarás rétes Hozzávalók: Házi rétestészta vagy 2 csomag réteslap, 50 dkg rebarbara, 35 dkg porcukor, 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál cukor, 4 dkg vaj, 6 dkg zsemlemorzsa, 1 késhegynyi őrölt fahéj. Elkészítés: A megtisztított és apróra vágott felszeletelt rebarbarát cukorral és szűrt citromlével ízesített vízben megfőzzük és leszűrjük. (Levét, mint hűsítő italt fogyaszthatjuk.) A réteslapot olvasztott vajjal meglocsoljuk, zsemlemorzsával meghintjük, egy csíkban elosztjuk rajta a rebarbarát. Porcukorral és fahéjjal megszórjuk, majd feltekerve megsütjük. Puncsos rétes Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 40 dkg dió, 4 dkg vaj, 10 dkg méz, 5 cl rum, 10 dkg porcukor, 1 citrom leve, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 késhegynyi őrölt fahéj, 10 dkg mazsola. Elkészítés: A darált diót a porcukorral, a mézzel, a mazsolával és a rummal jól elkeverjük, fahéjjal és szűrt citromhéjjal ízesítjük. A réteslapokat olvasztott vajjal meglocsoljuk, morzsával meghintjük, és a fenti keverékkel megtöltjük. Feltekerjük és megsütjük. Tálaláskor puncsmártást kínálunk hozzá. Hidegen is, melegen is tálalhatjuk. Paprétes Hozzávalók: Házi rétestészta vagy 2 csomag réteslap, 5 dl tej, 10 dkg liszt, 15 dkg cukor, 15 dkg csokoládé, 5 dkg vaj, 2 dl tej, 1 tojássárgája, negyed vaníliarúd, 1 csomag vaníliás cukor, 3 dl olaj, só. Elkészítés: A réteslapokat nagytányér alakúra kiszúrjuk, serpenyőben, bő olajban kisütjük, majd kivesszük és lecsöpögtetjük. A vajat a cukorral habosra keverjük. Beletesszük a lisztet, és kevés hideg tejjel simára keverjük. Hozzáöntjük a maradék, forrásban levő tejet, és 3 / 9

4 tűzre téve sűrű krémmé főzzük. Közben a reszelt csokoládét 2 dl tejben felolvasztjuk, belekeverjük a tojássárgáját, és felforraljuk. Vaníliával ízesítjük, és az előző krém negyedét belekeverve besűrítjük. Az így elkészített két krémmel felváltva megtöltjük a kisütött lapokat úgy, hogy felülre réteslap kerüljön. Sütőben átmelegítjük, tetejét vaníliás cukorral megszórjuk. Tálaláskor úgy szeleteljük, akár a tortát. Rákospalotai rétes (lakodalmas recept) Hozzávalók: 60 dkg liszt, 25 dkg vaj, 1-2 dl tej, só, 2 kg dióbél, 1,7 kg cukor, 25 dkg mézes puszedli, 4 dl tejföl, 2 alma, 50 dkg mazsola, 5 csomag vaníliás cukor. Elkészítés: A liszttel, 5 dkg vajjal, sóval, szükség szerinti langyos tejjel jól kidolgozott rétestésztát készítünk. A diót durvára daráljuk, az almát lereszeljük, a mézes puszedlit lereszeljük, vagy daráljuk, összekeverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, a cukrot, 2 csomag vaníliás cukrot és a megmosott mazsolát. A kinyújtott rétest olvasztott vajjal bőségesen meglocsoljuk, vastagon megkenjük a töltelékkel, és feltekerjük. Kizsírozott, nagyméretű lábasba kígyó alakban feltekerve belefektetjük és megsütjük. Nagy kerek tálon vaníliás cukorral bőségesen meghintve kínáljuk. Ezt a különlegesen finom, igen drága tésztát a rákospalotai asszonyok ma már ritkán, elsősorban lakodalmak alkalmával sütik. Sárgarépás rétes 1. Hozzávalók: 1 csomag (4 lapos) réteslap (aki tud saját maga készíteni, az kb. ekkora adagot készítsen), 1-1,5 kg sárgarépa (én a rövid, gömbölyű végűt használom, mert szerintem az édesebb), 1 citrom lereszelt héja, ízlés szerint cukor, csipet só, olaj, vagy olvasztott vaj a réteslap megkenéséhez. Elkészítés: A sárgarépát sajtreszelőn lereszelem, levétől kinyomkodom (ugyanúgy, mintha káposztát dinsztelnék!), a sót és a cukrot ráhintem, megdinsztelem, majd ha kihűlt, bele reszelem a citrom héját. Ezután a szokott módon a réteslapot (2 lapot) megkenem az olvasztott vajjal, vagy olajjal, ráteszem a répa egyik felét, feltekerem, a tetejét is megkenem az olajjal, vagy vajjal. (A répa másik felét a másik (2 lap) réteshez használom fel.) Sütőbe teszem, s közepes hőfokon világos pirosra sütöm. Viszonylag hamar megsül! A répa kinyomkodott levét átszűröm sűrű szitán, palackba töltöm, és hűtőszekrénybe teszem. Nagyon fimon, vitamindús ivólé! Keverhetek hozzá natúr narancslevet, úgy még pikánsabb, de fogyasztható önmagában is. A gyerekek szeretik! Sárgarépás rétes 2. Hozzávalók: 1 csomag réteslap (lehet 4 vagy 6 lapos is), 50 dkg sárgarépa, 5 dkg mazsola, fél dl olaj, 8-10 dkg cukor (ízlés szerint), 2 tojás, 2 evőkanál zabpehely, 1 mokkáskanál só. Elkészítés: A sárgarépát megmossuk, megtisztítjuk, majd az almareszelő durva fokán lereszeljük. 2 evőkanál olajon, erős tűzön megpirítjuk, közben megsózzuk. Újabb egy evőkanál olajon, egy külön kis edényben a cukrot karamellizáljuk, vagyis világosbarnára pirítjuk. Ezután 3 evőkanál vízzel felöntve (óvatosan, nehogy a forró cukor megégesse a kezünket) addig forraljuk, amíg a karamell felolvad a lében. Ezt a levet ráöntjük a pirított sárgarépára, közékeverjük a megmosott, valamint szárától letisztított mazsolát, és befedve néhány percig pároljuk. Ezután hagyjuk kihűlni. Összekeverjük a felvert tojással, és a zabpelyhet is hozzáadjuk. Közben a réteslapokat szétszedjük. Kettőt (vagy hármat aszerint, hogy hány lapos réteslapot vásároltunk) egymásra rakunk egy nedves, de alaposan kicsavart konyharuhára, majd kevés olajjal meglocsoljuk. Rákenjük a mazsolás sárgarépát, és a szokásos módon 4 / 9

5 összecsavarva, óvatosan rácsúsztatjuk a megolajozott sütőlemezre. A másik rudat ugyanígy elkészítjük, és mindkettő tetejét olajjal megkenve, az előmelegített forró sütőben szép pirosba megsütjük. Még forrón felszeleteljük. Olcsó és finom sütemény. Ha cukor és mazsola nélkül, csak sóval készítjük, vacsorára is megfelelő egy csésze teával. Elkészítési ideje: kb. 70 perc. Sárgarépás rétes 3. Hozzávalók: Házi rétestészta vagy 2 csomag réteslap, 50 dkg sárgarépa, 4 dkg vaj, 12 dkg cukor, 4 dkg zsír, 2 dl tej, 6 dkg zsemlemorzsa, 1 késhegynyi őrölt fahéj. Elkészítés: A cukrot kevés zsírban karamellizáljuk. Beletesszük a megtisztított, lereszelt sárgarépát és kevés tejjel puhára pároljuk. Fahéjjal, cukorral ízesítjük. Ezzel a keverékkel töltjük az előzetesen vajjal meglocsolt és zsemlemorzsával meghintett réteslapokat. Feltekerjük, és a szokott módon megsütjük. Soproni édes babos rétes Hozzávalók: Házi rétestészta vagy 2 csomag réteslap, 50 dkg fehérbab, 10 dkg cukor, negyed rúd vanília, 6 dkg vaj, 1 liter tej, 4 tojás, 3 citrom héja, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csomag vaníliás cukor. Elkészítés: Az előző nap hideg vízbe beáztatott babot leszűrjük, majd vaníliás, cukros tejben puhára főzzük, leszűrjük. Szitán áttörjük és elkeverjük 4 dkg vajjal, reszelt citromhéjjal, a tojások sárgájával és a habbá vert tojásfehérjével. Ezzel a keverékkel megtöltjük a morzsával meghintett rétestésztát, feltekerjük és megsütjük. Melegen, vaníliás porcukorral meghintve tálaljuk. Szőlős rétes Hozzávalók: Házi rétestészta vagy 2 csomag réteslap, 1 kg piros szőlő, 10 dkg porcukor, 4 evőkanál tejföl, 1 késhegynyi őrölt fahéj, 4 evőkanál zsemlemorzsa. Elkészítés: A szőlőt jól megmossuk, leszemezzük a fürtről, és szitára téve lecsurgatjuk. A réteslapot egy csíkban megtöltjük a szőlővel, morzsával, porcukorral, fahéjjal megszórjuk és feltekerjük. Tetejét tejföllel megkenjük, és megsütjük. Szőlős-mandulás rétes Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 tojás, 4 evőkanál vaj, 1 evőkanál ecet, vaníliás cukor, 2,5 kg fehér és vörös szőlő, só, 15 dkg durvára vagdalt mandula, porcukor, fahéj, búzacsíra. Elkészítés: A lisztet megszórjuk egy csipet sóval, majd mélyedést készítünk a közepébe, és beleütjük a tojást. Két és fél deci langyos vízben elkeverjük az ecetet, egy evőkanálnyi megolvasztott vajat, és a liszthez adjuk. Lágy tésztát készítünk belőle, amelyet addig dagasztunk, csapkodunk, amíg sima lesz, és elválik a kéztől, a deszkától. Három egyforma nagyságú cipóra osztjuk, liszttel megszórjuk, forró lábassal letakarjuk, és fél órát pihentetjük. Lisztezett abroszon lisztes kézzel papírvékonyságúra kihúzzuk az egyik tésztát. A kihúzott rétest kissé száradni hagyjuk, majd olvasztott vajjal megkenjük, búzacsírával megszórjuk. Megrakjuk leszemezett, megmosott szőlőszemekkel, megszórjuk fahéjas, vaníliás porcukorral és mandulával. A tészta széleit felhajtjuk, és az abrosz segítségével feltekerjük. Vajjal kikent tepsibe tesszük mind a három rudat, a tetejüket megkenjük olvasztott vajjal, és fonó sütőben kisütjük. A kihűlt rétest ferdén felszeleteljük, és porcukorral meghintve tálaljuk. Elkészítési idő: kb. 2 óra A rétestészta készítéséhez mindig nagy sikértartalmú lisztet használjunk. A legmegfelelőbb nem véletlenül 5 / 9

6 kapta a rétesliszt nevet. Aki nem tudja kézzel húzni a rétest, használjon nyújtófát, s ha nem akar tésztakészítéssel bíbelődni, vásároljon mirelit réteslapot. Bolognai zöldséges rétes Kategória:Húsételek Hozzávalók:4 adag: ek. olívaolaj, 1 hagyma, 1 közepes cukkini (kb. 20 dkg), 15 dkg darált hús, 1 tasak KNORR Bolognai spagetti alap, 4 réteslap, olaj, 2 ek. zsemlemorzsa Elkészítés:A hagymát felaprítjuk, a cukkinit felkockázzuk. Az olaj egyik részén megpároljuk a zöldségeket, majd a húst is megpirítjuk, és az egészet felöntjük 2,5 dl hideg vízzel. Hozzáadjuk a KNORR Bolognai spagetti alapot, kevergetve felforraljuk, majd gyenge tűzön készre főzzük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A töltelék felét beletöltjük két egymásra helyezett, olajjal megkent réteslapba és feltekerjük. Ugyanezt megismételjük a hátralévő két lappal is. A rétesek tetejét is megkenjük olajjal és sütőpapírral bélelt tepsiben, 200?C-os sütőben 10 perc alatt készre sütjük őket. Ananászos túrós rétes Kategória:Sütemények, édességek Hozzávalók:1 csomag réteslap - 12 lapos - 75 dkg túró 3 tojás sárgája 2 konzerv ananász (Persze lehet más gyümölcs is, de akkor el ne feledjünk új nevet adni a sütinek!) némi mazsola édesítőszer 2-3 evőkanálnyi olíva olaj Elkészítés:Mivel olyan trükkösek voltunk, hogy készen vettük a réteslapot, először a tölteléket készítjük el. Először is bekapunk néhány szem mazsolát, a többit alig 5 percre vízbe tesszük. A túrót egy edényben villával összetörjük, majd hozzákeverjük a tojás sárgáját és az édesítőszert. Felbontjuk az ananászkonzervet, és rövid közelharcot követően elosztjuk a levét a kunyeráló családtagok között. A megduzzadt mazsolát az ananásszal együtt keverjük bele a túrós masszába. Itt az ideje megküzdeni a réteslappal! Hogy ne ragadjon és törjön annyira, egy benedvesített 6 / 9

7 törlőkendőt terítünk alá. Némi matematikai készséggel a 12 lapos réteslapot válasszuk 4 felé, darabonként 3 lapra. Ezután az első 3 lapot hagyjuk a nedves törlőkendőn és a lapok között vékonyan kenjünk szét néhány csepp olíva olajat. A töltelékből- hasonlóan, mint a palacsinta készítésénél - a lap egyik végébe, hosszában helyezzük el a masszát. Eztán a réteslapot a töltelékkel együtt nagy nehezen feltekerjük, majd a kiolajozott tepsibe tesszük. Hasonlóképpen készítjük el a másik 3 rúd rétest is, legvégül a rétesek tetejét, leges legvégül pedig a homlokunkat vizes kézzel átsimítjuk. A rétest előmelegített sütőben, C-on kb percig aranybarnára sütjük Piskótás-körtés rétes Az alaptésztát a következő töltelékkel töltjük: 5 tojásból piskótatésztát készítünk "sütés nélkül" a kinyújtott tésztára tesszük. A körtét lereszeljük, a levét kicsavarjuk, és cukorral, vaníliás cukorral, majd rumba áztatott mazsolával. Esetleg őrölt szegfűszeggel ízesítjük. Ezt szintén rátesszük a réteslapra, majd feltekerjük és sütjük. Sütés után vaníliás porcukorral hintjük a tetejét. Más gyümölccsel is elkészíthető (pl: sárgadinnye, alma, barack) 3. Halas rétes kapros-paprikás mártással: Hozzávalók: 70 dkg bőr nélküli pontyfilé 2 fej vöröshagyma 8 evőkanál olaj 1 púpozott kiskanál pirospaprika 2-2 paprika és paradicsom 4 tojás 1 csomag 4 lapos réteslap 2 evőkanál zsemlemorzsa 2 dl tejföl 2 evőkanál liszt 1 csokor kapor só ízlés szerint A vöröshagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A felét 3 evőkanál olajon megfuttatjuk, pirospaprikával meghintjük, majd 5 dl vízzel fölöntjük. A paprikát kicsumázzuk, a paradicsomok szárát kimetsszük, mindkettőt centis kockákra vágjuk. A felét a paprikás lébe tesszük, sóval ízesítjük. Belerakjuk a pontyfilét, 10 percig főzzük, majd óvatosan kiemeljük, hűlni hagyjuk. Utána a nagyobb szálkákat kiszedjük belőle, és a halhúst ledaráljuk. A félretett hagymát 3 evőkanál olajon megfonnyasztjuk. A maradék paprikát és paradicsomot beletesszük, 2-3 percig pirítjuk, és a halat hozzáadva még 1-2 percig sütjük. A tojásokat fölverjük, megsózzuk, és a lecsós pontyra öntjük, kevergetve 2-3 percig, a tojás kocsonyásodásáig sütjük. A réteslapokat nedves konyharuhán egymásra terítjük úgy, hogy közüket kevés olajjal megkenjük és morzsával meghintjük. A tölteléket vastag csíkban, egyenletesen a felénk eső oldalra halmozzuk. A rétest felgöngyöljük, kiolajozott tepsire rakjuk. A tetejét is megkenjük olajjal, végül előmelegített sütőben, közepesnél kicsit erősebb lánggal 20 percig sütjük. Közben a hal paprikás párolólevét a tejföllel és 1 dl vízzel simára kevert liszttel sűrítjük. Leszűrjük, fölaprított 7 / 9

8 kaporral fűszerezzük. Tálaláskor a rétest 4 nagy szeletre vágjuk és a mártással leöntjük. Csülkös rétes Hozzávalók 10 dkg savanyú káposzta, 4 evőkanál rizs, 40 dkg főtt, füstölt, kicsontozott, csülökhús, 1 dl tejföl, 2 tojás, 1 csokor kapor, 1 mokkáskanál só, 1 csomag réteslap (4 lapos), 5-6 dkg vaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa, a mártáshoz: 5 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 1 kisebb vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt kömény, 1 kiskanál ételízesítő por, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál liszt, fél csokor kapor A savanyú káposztát kissé fölaprítjuk, lábasba szórjuk, és ráöntünk 4 deci vizet. A rizst hozzáadjuk, majd lefödve, kis lángon 20 percig főzzük, ezalatt mindkettő megpuhul. Utána leszűrjük, alaposan lecsöpögtetjük, majd amikor kihűlt, a közepes kockákra vágott főtt hússal, a tejföllel meg a tojásokkal összedolgozzuk. A fölaprított kaporral fűszerezzük, megsózzuk. A réteslapokat egy nedves konyharuhán egymásra fektetjük úgy, hogy közüket egy kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk, és morzsával is megszórjuk. Utóbbiból a felső lapra (a töltelék alá) valamivel több kerüljön. A húsos keveréket vastag csíkban ráhalmozzuk, a tésztát föltekerjük, és tepsibe fektetjük. A maradék olvasztott vajjal megkenjük, előmelegített sütőben, nagy lánggal (200 C; légkeveréses sütőben 180 C) kb. 20 percig sütjük. Amíg készül, megfőzzük a mártást. Ehhez a szalonnát apró kockákra vágjuk, az olajon kevergetve kisütjük, majd a fölaprított vöröshagymát meg a zúzott fokhagymát is rádobjuk. Rövid pirítás után a pirospaprikával meghintjük, 4 deci vízzel fölöntjük, a köménnyel meg az ételízesítővel fűszerezzük. Néhány percnyi forralás után a tejföllel meg a tejszínnel simára kevert liszttel sűrítjük, majd átszűrjük, végül fölaprított kaporral fűszerezzük. A forró rétest 8 szeletre vágjuk, kettesével tányérra rakjuk, és a paprikás mártással körülöntjük. Elkészítési idő: 1 óra 10 perc. Egy adag: 868 kcal / 3628 kj. Italajánlat: száraz fehérbor Somlói Furmint '98. Jótanács: Más főtt, füstölt hús, például maradék sonka, tarja is jó hozzá. Idényben a mártásba 1-1 paprikát meg paradicsomot is belefőzhetünk.. Kelbimbós rétes Hozzávalók a töltelékhez:, 70 dkg kelbimbó, só, 10 dkg vékonyra szeletelt húsos, szalonna (sliced bacon), mokkáskanálnyi köménymag, 10 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg margarin, őrölt bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, a sütéshez: 1 csomag (négylapos) réteslap, 5 dkg margarin, olaj A kelbimbót megtisztítjuk, és a száránál kereszt alakban minden szemet bemetszünk. Enyhén 8 / 9

9 sós vízben majdnem puhára főzzük. Leszűrjük, és jól lecsöpögtetjük. A szalonnát kis kockákra vágjuk, és serpenyőben kisütjük, majd a köménymagot megfuttatjuk benne. A zsemlemorzsát a margarinon kissé megpirítjuk, és a kelbimbóra öntjük. A köménymagos szalonnát is hozzáadjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és a zúzott fokhagymával meg a fölaprított petrezselyemmel összekeverjük. A réteslapokból kettőt-kettőt megnedve-sített konyharuhán egymásra fek-tetünk, és olvasztott margarinnal meglocsolunk. A tölteléket egy csíkban az egyik oldalára halmozzuk, majd a konyharuha segítségével felgöngyöljük. Az így kapott 2 tekercs rétest kiolajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, és tetejüket is megkenjük olajjal. Előmelegített sütőben, nagy lánggal (210 C; légkeveréses sütőben 190 C) perc alatt ropogósra sütjük. Kissé hűlni hagyjuk, majd tenyérnyi ferde szeletekre vágva tálra rakjuk. 9 / 9

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták Tartalomjegyzék DPG Recepttár 293... 1 Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták... 1 Tartalomjegyzék... 2 Máglyarakás receptek... 3 Máglyarakás

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait.

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait. Gemenci ízek Előszó Bizonyára sok olvasóban felmerül a kérdés, vajon mi köze lehet egy erdõgazdaságnak a gasztronómiához? Nagyon is sok, hiszen a vadászó-halászó életmódjuk során már õseink is rengeteg

Részletesebben

83 mézes recept. az egészség megőrzésére

83 mézes recept. az egészség megőrzésére 83 mézes recept az egészség megőrzésére Az ásványianyag-szükséglet kielégítését segítő receptek Zöldségkoktél Hozzávalók 2 adaghoz: 1/4 l vegyes zöldséglé 200 g zsíros joghurt néhány csepp cinomlé só,

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc.

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc. Sajtos húsfalatok - 20 dkg krémsajt (pl. tömlős Camping sajt), - 75 dkg csirkemell, 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál vaj, 2 dl húsleves (akár kockából is), - 2 gerezd fokhagyma, - 1 csokor vegyes zöldfűszer

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

160 Mézes Édesség. Alma mézkéregben. Almás mézes süti. Almás sütemény a reggeli kávéhoz. Mézes Édességek www.mezbarlang.hu. 1.

160 Mézes Édesség. Alma mézkéregben. Almás mézes süti. Almás sütemény a reggeli kávéhoz. Mézes Édességek www.mezbarlang.hu. 1. 160 Mézes Édesség Alma mézkéregben Hozzávalók: 1/2 dl apróra vágott datolya, 1/2 dl méz, 2 evőkanál durvára darált (pekán/hikori) dió, 2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 dl Graham kenyérmorzsa (vagy zsemlemorzsa),

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára

Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Készülj teis az ünnepekre! Finomságok karácsonyra, húsvétra és anyák napjára Karácsony Mézeskalács Hozzávalók 40 darabhoz 34 dkg liszt + a deszka lisztezéséhez 12 dkg vaj 20 dkg méz 2 tojássárgája 1 teáskanál

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1

Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1 Krémes receptek Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1 Almás-krémes 1... 4 Almás krémes 2... 4 Almás krémes 3... 4 Almás krémes 4... 4 Almás krémes Anita módra... 5 Almás krémes Ilike módra... 5 Anyósszelídítı

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Aljnélküli túrós. Hozzávalók :

Aljnélküli túrós. Hozzávalók : Aljnélküli túrós Hozzávalók : 1 kg túró 15 dkg lágy margarin 5 evőkanál búzadara 2 evőkanál liszt 10 evőkanál kristálycukor 4 egész tojás csipet só reszelt citromhéj 1-2 csomag vaniliás cukor 1 mokkáskanál

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András A Drótgalamb recepttára 5. Könyv PIZZA RECEPTEK Összeállította: Klement András Barcs, 2000. Május 29. Tartalomjegyzék 1.... 5 Burgonyás pizza tészta...5 Búzacsírás pizza tészta...5 Graham-lisztes pizza

Részletesebben

Vegetáriánus ételek wokban

Vegetáriánus ételek wokban Vegetáriánus ételek wokban A wok kiválasztása Öntöttvasból, acélból, nemesacélból (alumíniummaggal) vagy egyszerő vasból készült wokok közül választhatunk. A kereskedelemben rézbıl készült wokot is lehet

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1 A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Klemi 202. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...6 Fűszeres hideg paradicsomleves...6 Fűszeres paradicsomleves...6 Habart paradicsomleves...6 Hideg tejszínes paradicsomleves...6

Részletesebben

Metélıhagymás kukorica krémleves

Metélıhagymás kukorica krémleves Metélıhagymás kukorica krémleves 20 dkg Bonduelle Gold kukorica 4 dl húsleves (kockából) 2 dl tejszín 5 dkg vaj 2 púpozott evıkanál liszt 1 csokor metélıhagyma szerecsendió ırölt fehérbors, só A kukoricáról

Részletesebben

Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről...

Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről... 1 Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről... A projekt folyamán mi kaptuk feladatul a Kulturális tudatosság kompetencia fejlesztését. A gyakorlatok között őseink táplálkozásával,

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI

BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI SÓS SÜTEMÉNYEK, PÉKSÜTEMÉNYEK BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI Hozzávalók : Fél kiló liszt, 2 kiskanál só, fél kocka (2,5 dkg) élesztı, 2 kockacukor, 2 dl langyos tej, 10 dkg olvasztott vaj.

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával Libamáj Capuccino Bárányborda, sütőtökös derelyével Mák szuflé, meggy raguval Fácánpástétom, tormás

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek A recepteket írta: Ganter Klári hivatásos konyhatündér az otthoni főzés szakértője 9+1 Karácsonyi menü azoknak, akik szeretnek időt pénzt energiát spórolni, de nem engednek a kreativitásból 1 A karácsony

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

ÜREGI ÉVA. ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK

ÜREGI ÉVA. ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK ÜREGI ÉVA J ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK Üregi Éva Pallas Antikvárium Kft., 2005 Minden jogot fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát,

Részletesebben

Szakácskönyv. A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében

Szakácskönyv. A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében Szakácskönyv A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében Receptek:» Levesek» Köretek, főzelékek, zöldséges ételek» Szárnyas finomságok Tartalom A Premium program bemutatása a 3 étkezés

Részletesebben

GESZTENYELISZT KÓKUSZLISZT

GESZTENYELISZT KÓKUSZLISZT GESZTENYELISZT A gesztenyeliszt régebben egy alapvető élelmiszer volt a Földközi-tenger népessége körében. Manapság egy jó, gluténmentes alternatíva a búza és a gabonaallergiások számára. A múltban a gesztenyelisztet

Részletesebben

Alakformáló mintaétrend

Alakformáló mintaétrend Alakformáló mintaétrend (tejmentes, laktózmentes) Az alakformáló mintaétrend olyan nő számára ajánlott, aki tudatos táplálkozással kívánja elérni és megtartani az ideális testsúlyt! A személyre szabott

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

Receptfüzet N E G Y E D I K K I A D Á S

Receptfüzet N E G Y E D I K K I A D Á S Receptfüzet N E G Y E D I K K I A D Á S Kedves Vásárlónk! A kezében tartja a gluténérzékenyek számára készített receptes füzetünk egyik példányát. Sok hasznos információt gyûjtöttünk össze benne, mely

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN A kukorica P KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN Szentlászló község Baranya megye északnyugati részén, a Dél-Zselicben fekszik, a 67-es fõút mentén, Szigetvár és Kaposvár között. 2006 óta itt mûködik az ország

Részletesebben

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie Karácsonyi desszertek Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie 1 Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val és tökmaggal Gombóc 250 g burgonya 75 g finomliszt 15 g zsír 1

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Sajtos ételek szakácskönyve

Sajtos ételek szakácskönyve Sajtos ételek szakácskönyve Tartalomjegyzék A LEGJOBB RECEPTEK...8 Almás sajtpuding...8 Apuka krumplilevese...8 Becsei sajtos kifli...8 Csirke Pannónia módra...9 Csirkemell bazsalikomos sült paradicsommal...9

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Gasztronómiai lexikon

Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon... 1 A la Carte... 3 Abálás... 3 Adagolás... 3 Al dente... 3 Angolos bundázás... 3 Angolos-ra (rare) sütés... 3 Aszpik... 3 Átforralás... 3 Áttörés... 3 Bain-marie...

Részletesebben

Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április. kora tavaszi recept

Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április. kora tavaszi recept Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április TÖBB MINT 40 kora tavaszi recept Készíts RECEPTJEINKBŐL meglepetést anyák napjára! TARTALOMJEGYZÉK Hideg-meleg előételek, büféasztal Tojásos

Részletesebben

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS Ma már nem is lehetne egyszerűbb a konyhában tökéletes eredményeket elérni, a Whirlpool új többfunkciós sütőjének köszönhetően, amely sokféle

Részletesebben

Levesek. Spárgakrémleves. Hozzávalók: (1 csésze = 2-2,5 dl )

Levesek. Spárgakrémleves. Hozzávalók: (1 csésze = 2-2,5 dl ) Spárgakrémleves Levesek RÓZSASZÍN- lisztmentes ZÖLD- egészséges (1 csésze = 2-2,5 dl ) 500 g fehér spárga, tisztítva só 1 tk kristáycukor 2 ek vaj 2 ek liszt 1 csésze húsleves 1 csésze tejszín Készíthetjük

Részletesebben

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV S Ó S TARTALOM 1. Fehérjés pizza 2. Pulykafasírt 3. Kecskesajt szuflé 4. Quiche 5. Sós mugcake 6. Rost dús galuska 7. Sárgaborsó főzelék 8. Brokkoli krémleves 9. Krumplikrokett

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

DUOSO modell: BG-F-2313

DUOSO modell: BG-F-2313 DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Kezdő szakácskönyv. www.lecsofozoiskola.hu

Kezdő szakácskönyv. www.lecsofozoiskola.hu www.lecsofozoiskola.hu Kezdő szakácskönyv 11 nagyszerű leves 13 elronthatatlan húsétel 9 rafinált tészta 13 csábító sütemény és desszert 15 remek vendégváró recept Tartalomjegyzék Előszó... 3 Levesek...

Részletesebben

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VÁLL-KER KFT 6900 Makó, Návay Lajos tér 8. e-mail: vall-ker@vall-ker.hu; bemutatoterem@vall-ker.hu Tel : +36 62 511 040 Fax: +36 62 212 806 Mobil: +36 30 3757434

Részletesebben

Minden kedves olvasónak békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendôt kívánunk!

Minden kedves olvasónak békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendôt kívánunk! A Rászorulókat Támogatók Egyesületének hírlevele III. évfolyam, 3. szám EGY TÁL MELEG ÉTELT KARÁCSONYRA! A Rászorulókat Támogatók Egyesülete meleg ételosztást szervez rászorulóknak, hajléktalanoknak. Az

Részletesebben

Képes szakácskönyv. dán ételekből

Képes szakácskönyv. dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Szerkesztő: Molnár Sándor A tanulmányúton résztvevő fiatalok: Volentér Ilona, Jakubács Gábor, Czaga István Tartalomjegyzék Dán királyi

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Klemi 203. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...7 Bomba jó gombaragu-leves...7 Citromos rizsleves karfiollal...7 Csirkeaprólék-leves 1...7 Csirkeaprólék-leves 2...7 Csirke-csontleves...7

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 147. könyv. Húsvéti ételek

A Drótpostagalamb recepttára 147. könyv. Húsvéti ételek A Drótpostagalamb recepttára 147. könyv Húsvéti ételek Tartalomjegyzék Húsvét, húsvéthétfő... 5 Húsvéti szokások és érdekességek... 5 Húsvéti ételek... 6 Ha hagyományosan akarnak étkezni húsvétkor, akkor...

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

írtét és összeállítottét: H Az ételeket készítették: B Fotó: LEFOTO STÚDIÓ H A kötetet tervezte:

írtét és összeállítottét: H Az ételeket készítették: B Fotó: LEFOTO STÚDIÓ H A kötetet tervezte: írtét és összeállítottét: HARGITAI GYÖRGY H Az ételeket készítették: HARGITAI GYÖRGY ÉS HUNYADDOBRAI CSABA B Fotó: LEFOTO STÚDIÓ H A kötetet tervezte: PRINCZ MIHÁLY A könyv megjelenését támogatta az Agrana

Részletesebben

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Fekete-erdı torta 250 g vaj, feldarabolva 1 evıkanál instant kávé 375 ml forró víz 200 g étcsokoládé, feldarabolva 300 g porcukor

Részletesebben

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól A hagyományos szalonnasütés és nyársalás helyett (vagy mellett) manapság a grillezés a nyári szezon egyik leghangulatosabb programja. Nos, íme sok-sok

Részletesebben

M 2600. Álló mixer. Használati útmutató. http://www.markabolt.hu/

M 2600. Álló mixer. Használati útmutató. http://www.markabolt.hu/ M 2600 Álló mixer Használati útmutató 3 Kedves Vásárló! A készülék első használatba vétele előtt gondosan tanulmányozza át ezt a Használati útmutatót, különösen az első részben található Biztonsági útmutatások

Részletesebben

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom

Részletesebben

14 különleges forralt bor recept karácsonyra

14 különleges forralt bor recept karácsonyra 14 különleges forralt bor recept karácsonyra Forrósítsd fel a téli estéket egy különleges ünnepi forralt borral! A következőkben néhány mennyei receptet mutatunk be, különleges fűszerekkel. Hagyományos

Részletesebben

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás

TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás TERVEZET 2012. 11.27. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás Jóváhagyta: Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 201?, 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános

Részletesebben

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL szakácskönyv Tényleg ennyi pénzt szánunk a kukába? Az Európai Unióban évente 89 millió tonna étel és élelmiszer végzi a szemetesben. A naponta közel 10 000 kamionnyi mennyiség

Részletesebben

GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL

GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL - 2. évfolyam 2. szám - 2011. február TÖBB MINT 50 r e c e p t K É S Z Ü L Ü N K A V A L E N T I N N A P R A! TARTALOMJEGYZÉK Február Még javában tart a farsang, és néhány

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 394. könyv

A Drótpostagalamb recepttára 394. könyv A Drótpostagalamb recepttára 394. könyv Ehetı és iható virágok Receptek Az ehetı virágok divatja meglehetısen új kelető. Ez a hóbort mintegy húsz éve született Ázsiában, s a világot járó európai szakácsok

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 207. könyv Tiramisu receptek

A Drótpostagalamb recepttára 207. könyv Tiramisu receptek A Drótpostagalamb recepttára 207. könyv Klemi 207. 1 Tartalomjegyzék A Drótpostagalamb recepttára...1 207. könyv...1...1 Tartalomjegyzék...2 Receptek...3 Ananászos tiramisu......3 Epres tiramisu (Lajos

Részletesebben

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt

Részletesebben

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ Próbálja ki receptötleteinket! Amennyiben az elkészítési időt több mint egy órával meghosszabbítja, az befolyásolhatja az étel ízét. Természetesen bizonyos határokon

Részletesebben

Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás

Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás TERVEZET 2013.március. Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus)..számú irányelv Cukrászati sütemények 1. kiadás Jóváhagyta: Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 201?, TARTALOMJEGYZÉK I. Általános

Részletesebben

75 Heti étrend 4x4 sütemény Burgundiai sajtlepény Finánckenyér (maradék A köpolu,

75 Heti étrend 4x4 sütemény Burgundiai sajtlepény Finánckenyér (maradék A köpolu, 1 4x4 sütemény A köpolu, bolgár saláta Agglegénykompót Alföldi zúzapörkölt Algíri vagdalt hús Almamajonéz Almás burgonya (kímélö étel) Almás kotlett Almás lepény Almás palacsinta Almás táska Almás túrótorta

Részletesebben

2016. június 13. június 15. HETI ÉTLAP /Alap étrend/ Csütörtök 16. Kedd 14. Szerda 15. Péntek 17. 13. Tízórai Gyümölcs tea Pizzás csiga.

2016. június 13. június 15. HETI ÉTLAP /Alap étrend/ Csütörtök 16. Kedd 14. Szerda 15. Péntek 17. 13. Tízórai Gyümölcs tea Pizzás csiga. 20 június június HETI ÉTLAP /Alap étrend/ Pizzás csiga Túródesszert Korpás kifli Ivólé Reszelt tésztaleves Hot-dog Jégkrém Tejbegríz Korpás kenyér Rántott csirkemellfilé Gyümölcs Uzsonna Magyaros vajkrém

Részletesebben

KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN

KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Andragógia és Művelődéselmélet Tanszék, Andragógia szak Tanár: Berényi Ildikó KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN

Részletesebben

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h) A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával

Részletesebben

Slim Fitt mintaétrend

Slim Fitt mintaétrend Slim Fitt mintaétrend (gluténmentes, cukormentes) Az alábbi étrend egy jó példa arra, hogy bármilyen egészségügyi probléma mellett lehet egészségesen étkezni. Természetesen számos egyéni tényezőt figyelembe

Részletesebben

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés Erdélyiné Kiss Rita Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés A követelménymodul száma: 0536-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-032-30 SZELETEK

Részletesebben

A látássérültek is láthatnak! Zeneiskola. Alkimista mikroba. kishírek

A látássérültek is láthatnak! Zeneiskola. Alkimista mikroba. kishírek kishírek A látássérültek is láthatnak! Elképesztő, az egész emberiség számára jelentős fejlesztést készített a Second Sight Medical Products vállalat. A cég által elkészített 60 elektródából és egy minikamerával

Részletesebben

Versenykiírás SZAKÁCS

Versenykiírás SZAKÁCS Versenykiírás SZAKÁCS A Nógrád Megyei Szakképzés- szervezési Társulás az intézményeiben tanuló szakiskolai diákok számára szakács szakképesítésben szakmai versenyt hirdet. A versenyek lebonyolítását a

Részletesebben

Különleges Feng Shui receptek! Készíts csípős ételeket, ha fázol! 3. rész

Különleges Feng Shui receptek! Készíts csípős ételeket, ha fázol! 3. rész Különleges Feng Shui receptek! Készíts csípős ételeket, ha fázol! 3. rész A természet rendjéhez igazított táplálkozás erőt ad. Télen hajlamosak vagyunk fázni, még akkor is, ha nincs túl hideg. Kevés a

Részletesebben

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra A magyar gasztronómia lényege az, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Borbás Marcsi A sűrűje 2. 100 recept a családi asztalra Borbás Marcsi Asűrűje 2. A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás

Részletesebben

Fekélybetegek diétája

Fekélybetegek diétája Fekélybetegek diétája A diétáról: 1. A diéta önmagában nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de elősegíti a tünetmentességet és a visszaesések elkerülését. Viszont a rosszul megválasztott diéta önmagában

Részletesebben