Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal"

Átírás

1 Ricotta gnocchi aszalt paradicsommal Nálunk a családban egy jó ideje már szinte hagyomány lett a gnocchi (és egyéb olasz tésztaételek) készítése. Sajnos én csak havonta egyszer, egy hétvége erejéig tudom élvezni ezt a kényeztetést, akkor viszont a szó szoros értelémben akár reggelire is képes vagyok ilyeneket enni : ) Egy időben még a szüleim mindig megkérdezték pár nappal az érkezésem előtt, hogy mit főzzenek, mivel készüljenek, mit szeretnék enni Miután én mindig visszakérdeztem, hogy úgy értitek, hogy a paradicsomos gnocchi-n kívül? hát bármit, amit ti enni szeretnétek, egy ideje már meg sem kérdezik, mert egyértelmű. : ) Persze mindig van mellé más is a három nap alatt, de a gnocchi az a csúcs főleg, hogy ezt mindig együtt készítjük el. Ami általában úgy néz ki, hogy anyu megfőzi a krumplit (miután apukám kikiabál a szobából a konyhába, hogy aaanya, feltetted a krumplit főzni?? ), aztán apu összegyúrja a tésztát, tesóm feldarabolja, én pedig villával mintázom. Közben apu már kész az utánozhatatlan paradicsomszósszal, és mi szépen adogatjuk neki az egy-egy tálcányi gnocchit, hogy főzze meg, keverje a szószhoz : ) Imádom ezt az egész fílinget! Nem mondom, hogy ez most a fent emlegetett recept lesz (mert otthon ez a gnocchi ricotta helyett krumplival készül), de azért ez sem rossz. sőőőőt : ) Hozzávalók a gnocchi-hoz: 12 dkg ricotta (ennyi maradt : )) 8 dkg durumliszt 1 tojás csipet só aszalt paradicsom (1-2 darab) Szószhoz: maradék pizzaszósz olívabogyó aszalt paradicsom (1-2 darab) ruccola Az aszalt paradicsomot kb. 5 percig forró vízbe áztatjuk, hogy megpuhuljon, majd apró darabokra vágjuk. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk (belegyúrjuk a paradicsomot is), kis hurkákat sodrunk,és feldaraboljuk. Villával összenyomhatjuk, én most nem tettem. Ez egy kicsit lágyabb tészta lesz, ezért kicsit alálisztezve lisztes kézzel dolgozzunk vele. Forrásban lévő sós vízben 2-3 perc alatt megfőzzük. Összekeverjük a paradicsomszósszal, apróra vágott olívabogyóval, aszalt paradicsommal, ruccolovál és mosolyogva megesszük : ) Én itt csak a gnocchi ch tartalmát számoltam ki, ami kb. 66 gr. Én ezt két adagra osztottam. A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

2 Sonkával "töltött" ricottás gnocchi bébispenóttal Egyre jobban tetszik ez a házi tészta készítés : ) Volt már hasonló ricottás gnocchi az oldalon, ez most csak abban különbözik, hogy egy pár szelet apróra vágott sonkát is hozzágyúrtam. Hozzávalók a gnocchihoz: 15 dkg ricotta 10 dkg durumliszt 5 dkg Diawellness Zero6 liszt 1 tojás 1 csipet só kb. 4-5 dkg sonka apróra vágva A bébispenótos szószhoz: 100 gr bébispenót 30 gr vaj 1 tk durumliszt 1 dl tej fokhagyma só, bors, szerecsendió

3 A sonka kivételével összegyúrjuk a tészta hozzávalóit. Kezdetben olyan lehetetlen feladatnak tűnik, olyan mintha nem akarna összeállni, de ha kitartóak vagyunk, akkor sikerül : ) (vizes kézzel gyúrva kicsit megkönnyíthetjük a folyamatot). Kb. 10 percig pihentetjük, kinyújtjuk, beterítjük a sonkával, feltekerjük, összehajtogatjuk, majd alaposan átgyúrjuk. 5-6 részre vágjuk, kisodorjuk, apró darabokra vágjuk, villával mintázzuk, forrásban lévő sós vízben kb. 3-4 perc alatt megfőzzük. Viszonylag apró darabokra vágtam, mert úgy voltam vele, hogy ha már bébispenót, akkor legyen hozzá bébi gnocchi : ) A szószhoz felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a megmosott spenótot, a fokhagymát, kicsit összefőzzük, amíg összeesik a spenót. Rászórjuk a lisztet, hozzáöntjük a tejet, fűszerezzük és összefőzzük. Ha nem felejtettem volna el parmezánsajtot venni, akkor azzal szórom meg, de így most sörélesztőpehely került rá : ) Csak a gnocchi ch-ját számoltam ki, az összesen kb. 75 gr. Én ezt az adagot három részre osztottam. Alapanyagokat Szafinál, a Diétás Ételek Webshopban tudtok jó áron, egy helyről beszerezni. A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info Cannelloni házilag Már többször kifejtettem, hogy mennyire szeretem a tésztát, ezért most nem is ragoznám tovább : ) Csak annyi, hogy a cannelloni különösen kedvencem, de eddig csak a bolti változatát próbáltam. Ma viszont valahonnan jött az isteni szikra, hogy én bizony készítek egy saját cannelloni-t : ) Külalakra ugyan nem lett tökéletes, de az íze kárpótol ezért : )

4 Hozzávalók a tésztához: 10 dkg durumliszt 1 ek durum dara (kb. 20 gr, vagy helyette ennyi durumliszt) 1 tojás 1 ek olívaolaj 1 csipet só kb. 3 ek víz Töltelék: csirkemell (kb dkg) paradicsomszósz fetasajt sörélesztőpehely A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk (a vizet kanalankánt adagoltam, hogy lássam mennyit vesz fel a tészta), 15 percet letakarva pihentetjük. Kinyújtjuk (én kb.50 7 cm-es téglalap formára nyújtottam), az aljára (keskenyebb részére) pakoljuk a tölteléket, feltekerjük, majd a tekerés mentén elvágjuk a tésztát. Addig ismételjük ezt, amíg elfogy a tészta. Nekem 7 db tekercsem lett. Egy jénai aljára tettem egy kicsit a paradicsomos-csirkés raguból, majd erre pakoltam a feltekert tésztákat. Eredetileg besamelt terveztem a tetejére, de mivel maradt a töltelékből, így azt tettem rá pár kanál tejföllel elkeverve. Megszórtam egy kevés reszelt sajttal, végül kb. 30 perc alatt megsütöttem. Most csak a tészta ch tartalmát számoltam, ami kb. 85 gr. (7 részre osztva 12 gr, plusz a töltelék) A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

5 Durum szélesmetélt Készítettem már máskor is tésztát, mivel nagyon szeretem és az elkészítését is élvezem. Gondolom ez abból adódik, hogy tényleg nagyon tésztás vagyok : ) Ahogy készítettem jöttek az újabb és újabb ötletek, például legközelebb megpróbálkozom színes tésztával is, persze nem ételfestékkel fogom színezni, hanem például répával, spenóttal : ) 10 dkg durumbúza dara 5 dkg Diawellness Zero6 liszt csipet só langyos víz (kb. 0,7 dl) A liszteket és a sót elkeverjük, apránként adagoljuk hozzá a vizet, amíg egy rugalmas tésztát kapunk. Nagyon vékonyra nyújtjuk és csíkokra vágjuk. Forrásban lévő sós vízben megfőzzük. Nem kell sokáig, szinte azonnal feljönnek a víz tetejére. Az egész adag ch tartalma 73 gr, én ezt három részre osztottam. Pirított csirkemell kockákkal és maradék pizzaszósszal tálaltam. A tetejére pedig sajt helyett sörélesztőpelyhet szórtam, mert én ezt nagyon szeretem : ) A Facebookon itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info

6 Ricottás gnocchi El akartam használni a ricottás párnából megmaradt ricottát, és mivel már régóta terveztem, hogy megpróbálkozom a gnocchival, itt volt a remek alkalom. 14 dkg ricotta 10 dkg tk tönkölybúza liszt 4 dkg Diawellness Zero6 liszt 1 tojás 1 csipet só 1 ek sörélesztő pehely (elhagyható) A hozzávalókat összegyúrjuk, 4-5 darabra osztjuk és hurkákat formázunk, feldaraboljuk, villával kicsit összenyomjuk. Forrásban lévő sós vízben megfőzzük. Nem kell neki sok idő, kb. 1-2 perc. Amikor kivettem a vízből, meglocsoltam egy kevés kis olívaolajjal. Az egész adag tészta kb. 78 gr ch-t tartalmaz, én ezt három részre osztottam. Feltétnek tejfölös-fetás-csirkemellet tettem rá, és megszórtam sörélesztő pehellyel. (mert az olyan nagyon finom : ) ) A Facebook-on itt tudsz csatlakozni: fittkonyha.info Szélesmetélt A múltkori lasagne tészta után, gondoltam, most megpróbálkozom a szélesmetélttel. Ezúttal viszont tojás nélkül gyúrtam össze a tésztát. A formázás még talán nem tökéletes, de az íze, állaga nekem tetszik. 10 dkg liszt (én 7 dkg Zellei Tündi lisztet, és 3 dkg durum lisztet használtam) kb. 0,5 dl langyos víz csipet só

7 A lisztet kimértem, elkevertem egy csipet sóval, majd szépen apránként elkezdtem adagolni a vizet, amíg össze nem állt. Kicsit pihentettem, kinyújtottam, négyzetekre vágtam, majd még ezeket is tovább nyújtottam, minél vékonyabb legyen, végül szépen felcsíkoztam. Forrásban lévő sós vízben megfőztem. Szinte elég csak beledobni, pár pillanat és már kész is. Az egész tésztában kb. 55 gr ch van ezekkel a lisztekkel elkészítve. Elsőre három adagra akartam osztani, de úgy kicsit kevéskének találtam, így maradtam a két adagnál. Hozzákevertem a hétvégéről megmaradt pizzaszószt, rácsipkedtem egy kevés mozzarella sajtot és megszórtam ruccolával. Kelkáposztás lasagne fetával Nálam, ha lasagne, akkor nincs határ. Rengetegfélét készítettem már, sajnos nincs mindegyik fotózva, dokumentálva, de igyekszem minél többet összeszedni. A kelkáposztás réteghez: 1 fej kelkáposzta (összedarabolva kb. 40 dkg) 1 dl tejszín fűszerek: só, bors, kömény 1 tk liszt fokhagyma medvehagyma (kb. 15 gr) metélőhagyma 3-4 dkg fetasajt A paradicsomos réteghez: 10 dkg passzírozott paradicsom 1 db paradicsom só,bors, oregánó, bazsalikom, édesítő 8 lap lasagne (durum) Besamelhez: 4 dkg light margarin (itt még ezt használtam, ma már vajjal vagy kókuszzsírral készítem) 1 dkg liszt (mindegy, hogy milyen, ki mit használ sűrítéshez) 1 dl langyos tej só, bors, szerecsendió A kelkáposztát csíkokra vágtam, megfőztem, hozzáadtam a tejszínt, (benne az 1 tk liszttel), a fűszereket, hagymákat. A paradicsomos részhez a paradicsomot összedaraboltam és összerottyantottam a passzírozott paradicsommal, fűszerekkel. A besamelhez a margarint alacsony hőfokon felolvasztom, a tűzről levéve hozzákeverem a

8 lisztet, beleöntöm a tejet, fűszerezem, majd visszatéve a tűzre besürítem. Rétegezés: Egy margarinnal vékonyan kikent tepsibe leteszek négy lap lasagnet, ráterítem a kelkáposztát, megszórom a feta sajttal, ráteszem a következő 4 lapot, a paradicsomszószt, majd erre öntöm a besamelt. Alufóliával lefedem, és előmelegített sütőben (gázon 4-es fokozaton) kb percig sütöm, amíg a tészta megpuhul. Az utolsó néhány percben leveszem az alufóliát és úgy sütöm tovább. Ez már elég régi recept, akkor még kalóriaszámlálás alapján sütöttem, főztem, így ezt az értéket tudom megadni. Az egész tepsi kb kcal van, én ezt 6 szeletre szoktam vágni, így kb. 190 kcal/egy szelet. Paradicsomos csirkés lasagne Lasagne, nálam örök kedvenc, nem tudom megunni. A lehetséges változatok száma végtelen, most ez egy viszonylag alap verziónak számít, paradicsom és csirke. 20 dkg csirkemell felkockázva 1 kisebb fej hagyma (esetleg póréhagyma, ezzel is finom) Kb. 2 teáskanálnyi kókuszzsír (vagy vaj, olívaolaj) Kb. 5-6 kisebb paradicsom 500 gr. passzírozott paradicsom Kevés folyékony édesítő Só, bors, oregánó, bazsalikom 2-3 gerezd fokhagyma Balzsamecet Chili Kb. 3 teáskanálnyi mascarpone (vagy akármilyen tömlős sajt, de ez el is hagyható) szem olívabogyó apróra vágva 8 lap durum lasagne tészta (nekem 135 gr volt) Besamelhez: 2 dkg kókuszzsír (vagy 3 dkg vaj) Kb. 1 dkg liszt (én teljes kiőrlésű tönköly lisztet használtam)

9 1 dl langyos tej Só, bors, szerecsendió A kókuszzsírt/vajat, esetleg margarint, egy edényben alacsony hőfokon felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, alaposan elkeverjük, én ilyenkor le szoktam venni a tűzről, úgy keverem el, felöntjük apránként a tejjel, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk szerecsendióval, és szépen sűrűre főzzük. Tetejére: reszelt sajt (elhagyható) A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, a hagymát felaprítjuk, a kókuszzsírt felolvasztjuk, rádobjuk a hagymát, csirkemellet, kicsit megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, zúzott fokhagymát, chilit, fűszereket, és jól összefőzzük. Hozzáöntjük a passzírozott paradicsomot, a kevés folyékony édesítőt, balzsamecetet (kb. 1 evőkanálnyit), jól összefőzzük. Hozzákeverjük a mascarponet, vagy tömlős sajtot, és végül belekeverjük a felaprított olívabogyót. Egy tepsit lehelet vékonyan kikenünk kókuszzsírral, tényleg nem kell sok, szerintem el is lehetne hagyni, nálam csak megszokás. A szószból kb. egy evőkanálnyit elterítünk a tepsi alján, majd lerakunk 4 lasagne lapot. (én as tepsiben szoktam sütni), elterítjük rajta a szószt (kb. egy merőkanálnyit hagytam a tetejére is), majd jön az újabb 4 lasagne lap. A tetejére elsimítjuk a maradék szószt, illetve a besamel mártást. Nekem most nem volt kedvem sajtot reszelni, így sajt szeletekkel borítottam be a tetejét. Egyébként sajt nélkül is finom szerintem, sokszor sütöttem már úgy is. Alufóliával letakarjuk a tepsit, és előmelegített sütőben (nálam gázsütőben 4-es fokozat) kb percig sütjük. Kb. 15 perc elteltével szoktam megnézni, hogy megpuhult-e a tészta, és ha igen, akkor leveszem a fóliát, és úgy sütöm tovább. A tésztát nem kell előre megfőzni, az a titka, hogy minden egyes négyzetmilliméterét befedje a szósz, és akkor szépen megpuhul. Ch tekintetében, összesen gr ch van az egész tepsiben. Én ezt 6 kockára szoktam vágni, így kb. 26 gr ch/adag. Mondjuk én simán bevágok két kockát is egy ebédre. Tészta házilag ch csökkentett üzemmódban Szerintem rajtam kívül sok diétázó álma (vagy tényleg csak az enyém????), hogy reggeltől

10 estig tésztát ehet mindenféle bűntudat és plusz kilók nélkül. Lehet kapni már bolti ch csökkentett tésztát is, én is kóstoltam, de nekem nem jött be. Valahogy nem volt meg az az igazi tészta fílnigje. Én mindig azt mondom, hogy nálam nagyobb tészta rajongó nemigen van a föld hátán, mert én büszkén kijelenthetem, hogy engem még az echte olaszok is megszóltak, amikor hús helyett inkább tésztát kértem, hogy de nem lehet mindig tésztát enni!! Én pedig azóta is azon gondolkozom, hogy ha Olaszországban nem lehet mindig tésztát enni, akkor vajon hol lehet??? Szóval én tényleg képes vagyok bármikor, bármennyi, bármilyen tésztát elpusztítani. A pizza és a lasagne igazi nagy kedvencek, ezért ezekből több verzió is megtalálható az oldalon. De most jöjjön a saját kezűleg gyúrt, ch csökkentett tészta, amiből bármilyen forma készíthető, én fanatikus lévén értelemszerűen lasagnet készítettem belőle. 11 dkg ch csökkentett liszt (Zellei Tündi lisztjét használtam most) 2 ek. durumbúzadara (elhagyható, vagy liszttel helyettesíthető) 1 db nagyobb tojás csipet só 1 bő evőkanálnyi olívaolaj (vagy víz, én olajat tettem hozzá) A hozzávalókat összegyúrjuk, 15 percet letakarva pihentetjük, majd tetszőleges tésztaformára szabjuk. A lasagne tésztához két részre vettem a tésztát, és nagyon vékonyra nyújtottam, 12 db bolti lasagne tészta méretű lapom lett. A végén feldaraboltam a lapot, és egyenként nyújtottam tovább, mert úgy könnyebben ment. Összességében kb. fele annyi ch lett benne, mint a bolti változatban. (kb. 22 dkg tészta lett, összesen kb. 70 gr. ch) Fele annyi ch, és legalább kétszer olyan finom, mint a bolti.

Édesburgonyás túrós pogácsa

Édesburgonyás túrós pogácsa Tripla pizza Egy főzőműsorban láttam ezt a fajta formázást, és azonnal beleszerettem. Nem mintha nem lenne mindegy, hogy milyen a formája, viszont így kapásból háromféle pizzám lett : ) És ráadásul nagyon

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

2016/06/09 07:52 1/18 Recept

2016/06/09 07:52 1/18 Recept 2016/06/09 07:52 1/18 Recept < Főoldal Recept Főétel Vegyes maradék 50 dkg babcsíra 15 dkg hús (disznó, marha, csirke) 1 teáskanál (finoman) paradicsompüré hagyma fokhagyma olívaolaj teáskanál méz 2 evőkanál

Részletesebben

Metélıhagymás kukorica krémleves

Metélıhagymás kukorica krémleves Metélıhagymás kukorica krémleves 20 dkg Bonduelle Gold kukorica 4 dl húsleves (kockából) 2 dl tejszín 5 dkg vaj 2 púpozott evıkanál liszt 1 csokor metélıhagyma szerecsendió ırölt fehérbors, só A kukoricáról

Részletesebben

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S

A B S O R I C E F E H É R J E P O R RECEPTKÖNYV S Ó S ABSORICE FEHÉRJEPOR RECEPTKÖNYV S Ó S TARTALOM 1. Fehérjés pizza 2. Pulykafasírt 3. Kecskesajt szuflé 4. Quiche 5. Sós mugcake 6. Rost dús galuska 7. Sárgaborsó főzelék 8. Brokkoli krémleves 9. Krumplikrokett

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

Slim Fitt mintaétrend

Slim Fitt mintaétrend Slim Fitt mintaétrend (gluténmentes, cukormentes) Az alábbi étrend egy jó példa arra, hogy bármilyen egészségügyi probléma mellett lehet egészségesen étkezni. Természetesen számos egyéni tényezőt figyelembe

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc.

Sajtos húsfalatok. Sült spárga. * Szezonális: Kiemelt napok a naptárban * Elkészítési idő: 45 perc * Főzési idő: 30 perc. Sajtos húsfalatok - 20 dkg krémsajt (pl. tömlős Camping sajt), - 75 dkg csirkemell, 2 evőkanál olaj, - 1 evőkanál vaj, 2 dl húsleves (akár kockából is), - 2 gerezd fokhagyma, - 1 csokor vegyes zöldfűszer

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

tészták 84 primi tészták

tészták 84 primi tészták tészták Mi a csudát lehet elmondani a tésztáról? Bár ha kíváncsi vagy az igazságra, amikor az elázott, ragacsos, unalmas tészták után az olasz otthonokban használatos alapanyagokból és felszereléssel valóban

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Digitális szakácskönyv recept videókkal

Digitális szakácskönyv recept videókkal Digitális szakácskönyv recept videókkal Üdvözlünk az Electrolux digitális szakácskönyvének oldalain! Ha kulináris élményeket keresel, jó helyen jársz. A következő oldalakon megmutatjuk, hogyan lehet a

Részletesebben

10 gyors és olcsó szendvicskrém

10 gyors és olcsó szendvicskrém 10 gyors és olcsó szendvicskrém Miért készítsünk szendvicskrémet? Mert a házilag készített szendvicskrémek olcsók. Az újdonság élményét hozzák a készen vásárolt kenyérrevalók között. Új ízeket varázsolnak

Részletesebben

Képes szakácskönyv. dán ételekből

Képes szakácskönyv. dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Képes szakácskönyv dán ételekből Szerkesztő: Molnár Sándor A tanulmányúton résztvevő fiatalok: Volentér Ilona, Jakubács Gábor, Czaga István Tartalomjegyzék Dán királyi

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra A magyar gasztronómia lényege az, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Borbás Marcsi A sűrűje 2. 100 recept a családi asztalra Borbás Marcsi Asűrűje 2. A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András

A Drótgalamb recepttára. 5. Könyv. Összeállította: Klement András A Drótgalamb recepttára 5. Könyv PIZZA RECEPTEK Összeállította: Klement András Barcs, 2000. Május 29. Tartalomjegyzék 1.... 5 Burgonyás pizza tészta...5 Búzacsírás pizza tészta...5 Graham-lisztes pizza

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS

NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS NINCS ELŐMELEGÍTÉS, NINCS VÁRAKOZÁS... CSAK TÖKÉLETES SÜTÉS Ma már nem is lehetne egyszerűbb a konyhában tökéletes eredményeket elérni, a Whirlpool új többfunkciós sütőjének köszönhetően, amely sokféle

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

Levesek. Spárgakrémleves. Hozzávalók: (1 csésze = 2-2,5 dl )

Levesek. Spárgakrémleves. Hozzávalók: (1 csésze = 2-2,5 dl ) Spárgakrémleves Levesek RÓZSASZÍN- lisztmentes ZÖLD- egészséges (1 csésze = 2-2,5 dl ) 500 g fehér spárga, tisztítva só 1 tk kristáycukor 2 ek vaj 2 ek liszt 1 csésze húsleves 1 csésze tejszín Készíthetjük

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1 A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Klemi 202. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...6 Fűszeres hideg paradicsomleves...6 Fűszeres paradicsomleves...6 Habart paradicsomleves...6 Hideg tejszínes paradicsomleves...6

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 1. Hét

Menü - 1800 kcal. 1. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Ebéd. a szabadban. Az év első piknikje. menüett piknik

Ebéd. a szabadban. Az év első piknikje. menüett piknik menüett piknik Ebéd a szabadban Az év első piknikje Ki ne akarná egy kicsit süttetni magát az első kellemes tavaszi hétvégén? Bringára vagy autóra, mindenesetre kalandra fel, bátran vágjunk neki a pikniknek!

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK

101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK 101 PIZZARECEPT ALAPRECEPTEK www.recept.zug.hu Recept Klub Pizzatészta A pizza lelke a tészta, ügyeljünk rá, hogy az alja jó ropogós legyen, a belseje viszont könnyő és puha! 10 dkg sima és 20 dkg grízes

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN

KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Andragógia és Művelődéselmélet Tanszék, Andragógia szak Tanár: Berényi Ildikó KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN

Részletesebben

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN A kukorica P KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN Szentlászló község Baranya megye északnyugati részén, a Dél-Zselicben fekszik, a 67-es fõút mentén, Szigetvár és Kaposvár között. 2006 óta itt mûködik az ország

Részletesebben

ősziesen Az ősz ízei 8 receptben. Friss tészták sokoldalúan felhasználható egyszerűen elkészíthető Friss gondolat. Finomat ad.

ősziesen Az ősz ízei 8 receptben. Friss tészták sokoldalúan felhasználható egyszerűen elkészíthető Friss gondolat. Finomat ad. Szívélyesen ősziesen okosan Az ősz ízei 8 receptben. Friss tészták sokoldalúan felhasználható egyszerűen elkészíthető Friss gondolat. Finomat ad. Minden megérett a kulinaris Elvezetekre Üdvözöljük az év

Részletesebben

Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április. kora tavaszi recept

Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április. kora tavaszi recept Gasztrobloggerek KONYHÁJÁBÓL - 1. évfolyam 2. szám - 2010. április TÖBB MINT 40 kora tavaszi recept Készíts RECEPTJEINKBŐL meglepetést anyák napjára! TARTALOMJEGYZÉK Hideg-meleg előételek, büféasztal Tojásos

Részletesebben

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól

Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól Grillételek (2010 August 03, Tuesday) - Munkatársunktól A hagyományos szalonnasütés és nyársalás helyett (vagy mellett) manapság a grillezés a nyári szezon egyik leghangulatosabb programja. Nos, íme sok-sok

Részletesebben

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával Libamáj Capuccino Bárányborda, sütőtökös derelyével Mák szuflé, meggy raguval Fácánpástétom, tormás

Részletesebben

Alakformáló mintaétrend

Alakformáló mintaétrend Alakformáló mintaétrend (tejmentes, laktózmentes) Az alakformáló mintaétrend olyan nő számára ajánlott, aki tudatos táplálkozással kívánja elérni és megtartani az ideális testsúlyt! A személyre szabott

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Vegetáriánus ételek wokban

Vegetáriánus ételek wokban Vegetáriánus ételek wokban A wok kiválasztása Öntöttvasból, acélból, nemesacélból (alumíniummaggal) vagy egyszerő vasból készült wokok közül választhatunk. A kereskedelemben rézbıl készült wokot is lehet

Részletesebben

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h)

Rendelés leadás: telefonon +36 70 422 23 45 - +36 1 206 800 (munkanapokon 8-tól 16 óráig) faxon: +36 1 206 8001 (0-24 h) - online (0-24 h) A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag A0 - XXL menü - Óriás adag Erdélyi paraszt csorbaleves és bakonyi sertésborda házi galuskával

Részletesebben

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt

Hagyományos zöldségleves Hozzávalók 112,5 g felaprított zöldségmix (burgonya, vöröshagyma, sárgarépa, zeller stb.) 12,5 g vaj 15 g liszt RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ RECEPTEK FŐZŐEDÉNYHEZ Próbálja ki receptötleteinket! Amennyiben az elkészítési időt több mint egy órával meghosszabbítja, az befolyásolhatja az étel ízét. Természetesen bizonyos határokon

Részletesebben

Szakácskönyv. A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében

Szakácskönyv. A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében Szakácskönyv A Premium program bemutatása a 3 étkezés koncepciójának tükrében Receptek:» Levesek» Köretek, főzelékek, zöldséges ételek» Szárnyas finomságok Tartalom A Premium program bemutatása a 3 étkezés

Részletesebben

Gasztrokalandok. a salzburgi régióban. Támogatott cikk. Hónapról hónapra

Gasztrokalandok. a salzburgi régióban. Támogatott cikk. Hónapról hónapra Hónapról hónapra Gasztrokalandok a salzburgi régióban Nincs mese, ha az ember síel márpedig sokan tesszük ezt ezekben a hónapokban: egy korábbi felmérés szerint nagyjából 500 ezerre tehető azon magyar

Részletesebben

Aranyhordó Panzió, Étterem és Pizzéria - Pere REGGELI. Bacon tojással. Fokhagymás pirítós. Főtt virsli (3 db) Franciapirítós

Aranyhordó Panzió, Étterem és Pizzéria - Pere REGGELI. Bacon tojással. Fokhagymás pirítós. Főtt virsli (3 db) Franciapirítós REGGELI Bacon tojással Fokhagymás pirítós Főtt virsli (3 db) Franciapirítós Hagymás-szalonnás tojásrántotta Ham and eggs Melegszendvics Sajtos-sonkás omlett Tojásrántotta 490 Ft 690 Ft 500 Ft 700 Ft 700

Részletesebben

GESZTENYELISZT KÓKUSZLISZT

GESZTENYELISZT KÓKUSZLISZT GESZTENYELISZT A gesztenyeliszt régebben egy alapvető élelmiszer volt a Földközi-tenger népessége körében. Manapság egy jó, gluténmentes alternatíva a búza és a gabonaallergiások számára. A múltban a gesztenyelisztet

Részletesebben

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait.

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait. Gemenci ízek Előszó Bizonyára sok olvasóban felmerül a kérdés, vajon mi köze lehet egy erdõgazdaságnak a gasztronómiához? Nagyon is sok, hiszen a vadászó-halászó életmódjuk során már õseink is rengeteg

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 207. könyv Tiramisu receptek

A Drótpostagalamb recepttára 207. könyv Tiramisu receptek A Drótpostagalamb recepttára 207. könyv Klemi 207. 1 Tartalomjegyzék A Drótpostagalamb recepttára...1 207. könyv...1...1 Tartalomjegyzék...2 Receptek...3 Ananászos tiramisu......3 Epres tiramisu (Lajos

Részletesebben

GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL

GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL GASZTROBLOGGEREK KONYHÁJÁBÓL - 2. évfolyam 2. szám - 2011. február TÖBB MINT 50 r e c e p t K É S Z Ü L Ü N K A V A L E N T I N N A P R A! TARTALOMJEGYZÉK Február Még javában tart a farsang, és néhány

Részletesebben

HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ

HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ SORSZÁM ORSZÁGOS TÁPLÁLKOZÁS ÉS TÁPLÁLTSÁGI ÁLLAPOT VIZSGÁLAT (OTÁP2014) HÁROMNAPOS TÁPLÁLKOZÁSI NAPLÓ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 1097 Budapest, Albert Flórián út 3/A : (36-1)

Részletesebben

BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI

BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI SÓS SÜTEMÉNYEK, PÉKSÜTEMÉNYEK BÉKEBELI VAJAS-, SAJTOS ÉS SZEZÁMMAGOS KIFLI Hozzávalók : Fél kiló liszt, 2 kiskanál só, fél kocka (2,5 dkg) élesztı, 2 kockacukor, 2 dl langyos tej, 10 dkg olvasztott vaj.

Részletesebben

DUOSO modell: BG-F-2313

DUOSO modell: BG-F-2313 DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek

A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Karfiolos ételek A Drótpostagalamb recepttára 203. könyv Klemi 203. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...7 Bomba jó gombaragu-leves...7 Citromos rizsleves karfiollal...7 Csirkeaprólék-leves 1...7 Csirkeaprólék-leves 2...7 Csirke-csontleves...7

Részletesebben

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL szakácskönyv Tényleg ennyi pénzt szánunk a kukába? Az Európai Unióban évente 89 millió tonna étel és élelmiszer végzi a szemetesben. A naponta közel 10 000 kamionnyi mennyiség

Részletesebben

Sajtos ételek szakácskönyve

Sajtos ételek szakácskönyve Sajtos ételek szakácskönyve Tartalomjegyzék A LEGJOBB RECEPTEK...8 Almás sajtpuding...8 Apuka krumplilevese...8 Becsei sajtos kifli...8 Csirke Pannónia módra...9 Csirkemell bazsalikomos sült paradicsommal...9

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

83 mézes recept. az egészség megőrzésére

83 mézes recept. az egészség megőrzésére 83 mézes recept az egészség megőrzésére Az ásványianyag-szükséglet kielégítését segítő receptek Zöldségkoktél Hozzávalók 2 adaghoz: 1/4 l vegyes zöldséglé 200 g zsíros joghurt néhány csepp cinomlé só,

Részletesebben

Minden kedves olvasónak békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendôt kívánunk!

Minden kedves olvasónak békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendôt kívánunk! A Rászorulókat Támogatók Egyesületének hírlevele III. évfolyam, 3. szám EGY TÁL MELEG ÉTELT KARÁCSONYRA! A Rászorulókat Támogatók Egyesülete meleg ételosztást szervez rászorulóknak, hajléktalanoknak. Az

Részletesebben

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek

Kreatív karácsonyi menük konyhatündéreknek A recepteket írta: Ganter Klári hivatásos konyhatündér az otthoni főzés szakértője 9+1 Karácsonyi menü azoknak, akik szeretnek időt pénzt energiát spórolni, de nem engednek a kreativitásból 1 A karácsony

Részletesebben

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l

S ü t i k s ü t é s n é l k ü l 1. Kekszes krémes 1 cs. kocka alakú háztartási keksz, 1,5 cs. vaniliás pudingpor, 2 db tojás, 7 evıkanál cukor, 1 evıkanál liszt, 12.5 dkg margarine, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin S ü t i k s ü t é s

Részletesebben

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták

DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták DPG Recepttár 293. Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták Tartalomjegyzék DPG Recepttár 293... 1 Máglyarakás, muffin, olcsó omlós tészták... 1 Tartalomjegyzék... 2 Máglyarakás receptek... 3 Máglyarakás

Részletesebben

Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről...

Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről... 1 Ha kavicsot hajítasz az állóvízbe, máris körök indulnak a csobbanás közepéről... A projekt folyamán mi kaptuk feladatul a Kulturális tudatosság kompetencia fejlesztését. A gyakorlatok között őseink táplálkozásával,

Részletesebben

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT

SÓS-BORSOS TINTAHAL VACSORA A TÉVÉ ELÔTT SÓS-BORSOS TINTAHAL Pusztán az a tény, hogy valamit nem ismerünk, még nem jelenti azt, hogy nehéz is elkészíteni. Rendben van, elismerem, ha tévés vacsoráról beszélünk, nem épp a tintahal jut elõször az

Részletesebben

ÜREGI ÉVA. ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK

ÜREGI ÉVA. ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK ÜREGI ÉVA J ól enni! DIÉTÁS RECEPTEK Üregi Éva Pallas Antikvárium Kft., 2005 Minden jogot fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát,

Részletesebben

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek

Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek Stahl videó-konyhája Csokoládés édességek TARTALOMJEGYZÉK KARAMELLÁS FORRÓ CSOKOLÁDÉ... 3 CSOKOLÁDÉS CSIGÁK... 3 SZICILIAI CITROMHAB FEHÉRCSOKOLÁDÉVAL... 4 CSOKOLÁDÉS KALÁCSFELFÚJT... 4 CSOKOLÁDÉS PALACSINTA

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 12. szám, 2006. december Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

Kezdő szakácskönyv. www.lecsofozoiskola.hu

Kezdő szakácskönyv. www.lecsofozoiskola.hu www.lecsofozoiskola.hu Kezdő szakácskönyv 11 nagyszerű leves 13 elronthatatlan húsétel 9 rafinált tészta 13 csábító sütemény és desszert 15 remek vendégváró recept Tartalomjegyzék Előszó... 3 Levesek...

Részletesebben

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ MOBIL KERTI KEMENCE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VÁLL-KER KFT 6900 Makó, Návay Lajos tér 8. e-mail: vall-ker@vall-ker.hu; bemutatoterem@vall-ker.hu Tel : +36 62 511 040 Fax: +36 62 212 806 Mobil: +36 30 3757434

Részletesebben

Szoó Judit: Kilófaló sonkás pánkó recept

Szoó Judit: Kilófaló sonkás pánkó recept Szoó Judit: Kilófaló sonkás pánkó recept A Kilófaló életmód hozzávalói megtalálhatók a oldal Kedves Olvasóm! Fogadd szeretettel a sonkás pánkót Kilófaló módon (amely persze az év bármely napján fogyasztható!)

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

160 Mézes Édesség. Alma mézkéregben. Almás mézes süti. Almás sütemény a reggeli kávéhoz. Mézes Édességek www.mezbarlang.hu. 1.

160 Mézes Édesség. Alma mézkéregben. Almás mézes süti. Almás sütemény a reggeli kávéhoz. Mézes Édességek www.mezbarlang.hu. 1. 160 Mézes Édesség Alma mézkéregben Hozzávalók: 1/2 dl apróra vágott datolya, 1/2 dl méz, 2 evőkanál durvára darált (pekán/hikori) dió, 2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 dl Graham kenyérmorzsa (vagy zsemlemorzsa),

Részletesebben

Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1

Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1 Krémes receptek Tartalomjegyzék Krémes receptek... 1 Almás-krémes 1... 4 Almás krémes 2... 4 Almás krémes 3... 4 Almás krémes 4... 4 Almás krémes Anita módra... 5 Almás krémes Ilike módra... 5 Anyósszelídítı

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

SALÁTÁK ÁRAK. Görög saláta. Sörkert saláta. Majonézes kukorica saláta. Paradicsomsaláta. (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt)

SALÁTÁK ÁRAK. Görög saláta. Sörkert saláta. Majonézes kukorica saláta. Paradicsomsaláta. (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt) ÉTLAP SALÁTÁK Görög saláta (friss vegyes saláta, olívabogyó, feta sajt) Cézár saláta (friss vegyes saláta, csirkemell, pirított bacon, zsemlekocka, öntet, parmezán) Tonhal saláta (friss vegyes saláta,

Részletesebben

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából

Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Csokoládés receptek az Aréna kiadó Csodás, csokis sütemények c. kiadványából Fekete-erdı torta 250 g vaj, feldarabolva 1 evıkanál instant kávé 375 ml forró víz 200 g étcsokoládé, feldarabolva 300 g porcukor

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 158. könyv Sajtos ételek 1. A Drótpostagalamb recepttára 158. könyv. Klemi 158 1

A Drótpostagalamb recepttára 158. könyv Sajtos ételek 1. A Drótpostagalamb recepttára 158. könyv. Klemi 158 1 A Drótpostagalamb recepttára 158. könyv Klemi 158 1 Tartalomjegyzék Receptek......8 Almás csirkemell......8 Almás sajtkoktél......8 Almás sajtpuding......8 Amerikai óriás hamburger......8 Ananászos melegszendvics......8

Részletesebben

Receptfüzet N E G Y E D I K K I A D Á S

Receptfüzet N E G Y E D I K K I A D Á S Receptfüzet N E G Y E D I K K I A D Á S Kedves Vásárlónk! A kezében tartja a gluténérzékenyek számára készített receptes füzetünk egyik példányát. Sok hasznos információt gyûjtöttünk össze benne, mely

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba.

Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba. Eperszörp (Ezt a receptet az alsó fűtőszálas automatákhoz ajánljuk. Felső fűtőszálas esetében maximum 300 g epret lehet tenni a tartályba.) 600-700 g eper (mosva, darabolva) 150 g nyírfacukor vagy 200

Részletesebben

Rendszeresen nevezünk be pályázatokra, így találtuk meg a Tiniséf Sulicsata felhívását is.

Rendszeresen nevezünk be pályázatokra, így találtuk meg a Tiniséf Sulicsata felhívását is. BEMUTATKOZÁS A budapesti Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8. osztályos diákjai vagyunk. Iskolánk 1978-ban épült a főváros X. kerületében, az Újhegyi lakótelep

Részletesebben

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu

AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu AMBRÓZIA ÉTTEREM ÉS PANZIÓ*** H-3700, Kazincbarcika, Egressy Béni út 41. www.ambroziapanzio.hu ELLÁTÁS (Érvényes 2009. április 30.-tól visszavonásig) Reggeli: a szoba ár tartalmazza! Félpanzió I.: 900

Részletesebben