XV. évfolyam Megyei döntő február 20. MEGOLDÁSOK - 3. osztály
|
|
- Marika Tamás
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. feladat: XV. évfolyam Megyei döntő február 20. MEGOLDÁSOK - 3. osztály Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak vagy a műveletsorok eredményét. Így kártyapárokat alakítanak ki. Minden műveletsornak szerepel egy másik kártyán az eredménye. A kártyákat lefelé fordítják, és felváltva megfordítanak két kártyát. Ha párt talál valamelyikük (műveletsor és eredménye), akkor nem fordítja vissza a lapokat és kap egy pontot. Ha nem sikerül párt találnia, akkor visszafordítja a lapokat. Juliska már három párt is talált és valamennyi lapot legalább egyszer megfordították. Most éppen Jancsi következik, aki egy lapot már megfordított, amelyen műveletsor volt. Nem tudja pontosan, hogy melyik a párja, de emlékszik néhány információra a kártyákról. Az információk: - Minden oszlopban volt műveletsor és eredmény is. - Volt olyan sor, ahol nem két műveletsor szerepelt. - A 2. sorban csak kétjegyű eredmények szerepeltek. a) Számítsd ki a műveletsorok eredményeit! Milyen szám fog szerepelni a megfordított lapon? b) Melyik kártyát fordítsa meg Jancsi, hogy megtalálja az általa felfordított kártyalap párját? A válaszod indokold! A kártyák jelenlegi látható állapota: 1
2 a) Számítsd ki a műveletsorok eredményeit! Milyen szám fog szerepelni a megfordított lapon? (11 5) 7 4 = 38 ; = 13 ; 56 (16 7) 3 = 29 3 pont 4 b) Melyik kártyát fordítsa meg Jancsi, hogy megtalálja az általa felfordított kártyalap párját? A válaszod indokold! Az X -el jelölt lapot kell megfordítania, mert a műveletsornak hiányzik az eredménye, ami 4. Az 1. információ szerint a 2. oszlop hiányzó lapja eredményt, a 3. oszlop hiányzó lapja műveletsort tartalmaz. A 2. információ szerint 3. sor hiányzó lapján műveletsor van, hiszen ha a 2. sorban lenne a hatodik műveletsor, akkor minden sorban pontosan két műveletsor kártya lenne, ami a feltétel szerint nem lehet. A 3. információ szerint a 2. sor két hiányzó kártyáján kétjegyű számok vannak. Tehát az első sor második oszlopában van az eredményt tartalmazó kártya. ( 11 5) 7 4 X (16 7) Összesen: 13 pont 2. Az öt négyzetbe írd be az 1; 4; 7; 10 és 13 számokat úgy, hogy a három-három négyzetbe sorban és az oszlopban is ugyanannyi legyen a számok összege. Mennyi lehet ez az összeg? Megoldásaid az alábbi ábrákba írhatod. Több ábra van, mint megoldás. Keresd meg az összes megoldást!
3 A számok összege 35, ami páratlan, így a középső négyzetbe páratlan számnak kell kerülni. Ezek az 1; 7; 13 lehetnek. 3 pont Jó ábránként 3-3 pont, ami összesen: 9 pont, hibás megoldás 1 pont! Az összes pont nem lehet negatív. Hibátlan megoldás esetén az első 3 pont is jár. Az egyes megoldásokhoz tartozó összegek: 18; 21 és pont Összesen: 13 pont 3. A jelenlegi 2016-os évszám számjegyeit egy-egy számkártyára írtuk. Ezek mindegyikét mindig felhasználva műveleti jelek segítségével állítsd elő az egyjegyű számokat. Az előállításban alkothatsz kétjegyű számokat is, de zárójeleket ne használj! Megoldás: 0 = = 6 10 : 2 2 = 6 : = = = = = = = Megoldásonként 1-1 pont, ami összesen: 10 pont, hibás megoldás 1 pont! Az összes pont nem lehet negatív. További jó megoldásokért kettőnként adjunk 1-1 pontot. 4. Adott nyolc pont: ₓ ₓ ₓ ₓ ₓ ₓ ₓ ₓ Összesen: 10+ pont A következő oldalon ilyen pontnyolcasokat jelöltünk meg a négyzetrácsos papíron. Rajzold le az összes különböző háromszöget! Két háromszög nem különböző, ha mind a három oldaluk páronként egyenlő. 3
4 5. feladat: Jó ábránként 1-1 pont, ami összesen: 8 pont, hibás megoldás 1 pont! Az összes pont nem lehet negatív. Összesen: 8 pont Kitalált ország tengerpartján két kikötő fekszik: Északi kikötő és Déli kikötő. Mindkét kikötőből egy-egy járőrhajó indul útnak a másik kikötőbe. A járőrözés folyamán a hajók egy képzeletbeli négyzetrácson haladnak, a rácsvonalak mentén metszéspontról metszéspontra. A korábban kihelyezett három viharjelző bóját folyamatosan karban kell tartani (az ábrán pirossal jelölve: A, B, C), ezért időnként fel kell keresni a járőrhajóknak. Az A és B jelű bóját az Északi járőrhajó, míg a C jelű bóját a Déli járőrhajó ellenőrzi. a) Hány féle útvonalon juthat el az Északi járőrhajó az A jelű bójáig az Északi kikötőből indulva, ha csak Keletre és Délre mozoghat? b) Hány féle útvonalon juthat el az Északi járőrhajó a B jelű bójáig az Északi kikötőből indulva, úgy, hogy az A jelű bóját is meglátogatja, ha csak Keletre és Délre mozoghat? c) Rajzold le az Északi járőrhajó összes lehetséges útvonalát az A jelű bójától a B jelű bójáig! Minden útvonalat külön négyzetrácsra rajzolj! (Nem kell a teljes 10x10-es négyzetrácsot felrajzolnod, csak annyit, amennyi szükséges az útvonalak megadásához. A járőrhajó mozgása az a) feladatrészben megadottak szerint lehetséges.) 4
5 a) Hányféle útvonalon juthat el az Északi járőrhajó az A jelű bójáig az Északi kikötőből indulva, ha csak Keletre és Délre mozoghat? 6 féleképpen 3 pont b) Hányféle útvonalon juthat el az Északi járőrhajó a B jelű bójáig az Északi kikötőből indulva, úgy, hogy az A jelű bóját is meglátogatja, ha csak Keletre és Délre mozoghat? 6x10=60 féleképpen, vagy az a) válasz 10-szerese. 3 pont c) Rajzold le az Északi járőrhajó összes lehetséges útvonalát az A jelű bójától a B jelű bójáig! Minden útvonalat külön négyzetrácsra rajzolj! (Nem kell a teljes 10x10-es négyzetrácsot felrajzolnod, csak annyit, amennyi szükséges az útvonalak megadásához. A járőrhajó mozgása az a) feladatrészben megadottak szerint lehetséges.) Összesen 10 lehetséges útvonal van. Jó ábránként 0,5-0.5 pont, ami összesen: 5 pont, hibás megoldás 1 pont! Az összes pont nem lehet negatív. Összesen:11 pont 5
Megoldások 4. osztály
Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny Megyei döntő 2015. február 14. Megoldások 4. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől,
RészletesebbenMegoldások III. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások III. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
RészletesebbenMegoldások IV. osztály
Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy
RészletesebbenVI. Vályi Gyula Emlékverseny november
VI. Vályi Gyula Emlékverseny 1999. november 19-1. VI. osztály 1. Ki a legidősebb, ha Attila 10 000 órás, Balázs 8 000 napos, Csanád 16 éves, Dániel 8000000 perces, Ede 00 hónapos. (A) Attila (B) Balázs
Részletesebben2015. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 9. osztály
A közölt megoldási utak a feladatoknak nem az egyetlen helyes megoldási módját adják meg, több eltérő megoldás is lehetséges. Az útmutatótól eltérő megoldásokat a kialakult tanári gyakorlat alapján, az
Részletesebben45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY HARMADIK OSZTÁLY
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató HARMADIK OSZTÁLY 1. Marci tolltartójában fekete, piros és kék ceruzák vannak, összesen 20 darab. Hány fekete ceruza van
Részletesebben2005_01/1 Leírtunk egymás mellé hét racionális számot úgy, hogy a két szélső kivételével mindegyik eggyel nagyobb a két szomszédja szorzatánál.
Számolásos feladatok, műveletek 2004_1/1 Töltsd ki az alábbi bűvös négyzet hiányzó mezőit úgy, hogy a négyzetben szereplő minden szám különböző legyen, és minden sorban, oszlopban és a két átlóban is ugyanannyi
Részletesebben43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HATODIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ
43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HATODIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. Ismerkedj a 100 tulajdonságaival! I.) Állítsd elő a 100-at a,, b, 3, c, 4, d, 5 négyzetszám összegeként!
RészletesebbenFOLYTATÁS A TÚLOLDALON!
ÖTÖDIK OSZTÁLY 1. Egy négyjegyű számról ezeket tudjuk: (1) van 3 egymást követő számjegye; (2) ezek közül az egyik duplája egy másiknak; (3) a 4 db számjegy összege 10; (4) a 4 db számjegy szorzata 0;
Részletesebben2015. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 11. évfolyam
015. évi Bolyai János Megyei Matematikaverseny A közölt megoldási utak a feladatoknak nem az egyetlen helyes megoldási módját adják meg, több eltérő megoldás is lehetséges. Az útmutatótól eltérő megoldásokat
Részletesebben;3 ; 0; 1 7; ;7 5; 3. pozitív: ; pozitív is, negatív is: ;
. A racion lis sz mok A tanult sz mok halmaza A) Ábrázold számegyenesen az alábbi számokat! 8 + + 0 + 7 0 7 7 0 0. 0 Válogasd szét a számokat aszerint, hogy pozitív: pozitív is, negatív is: negatív: sem
RészletesebbenMűveletek egész számokkal
Mit tudunk az egész számokról? 1. Döntsd el, hogy igazak-e a következő állítások az A halmaz elemeire! a) Az A halmaz elemei között 3 pozitív szám van. b) A legkisebb szám abszolút értéke a legnagyobb.
Részletesebben1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc 10 325 337 30 103 000 002 2. Végezd el az alábbi műveleteket, ahol jelölve van ellenőrizz!
RészletesebbenSorba rendezés és válogatás
Sorba rendezés és válogatás Keress olyan betűket és számokat, amelyeknek vízszintes tükörtengelyük van! Írd le! Keress olyan szavakat, amelyeknek minden betűje tükrös (szimmetrikus), amilyen például a
RészletesebbenX. PANGEA Matematika Verseny II. forduló 10. évfolyam. 1. Az b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük:
1. Az a @ b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük: @ a a b b, feltéve, hogy a 0. a Melyik állítás igaz a P és Q mennyiségekre? P = ((2 @ 1) @ (1 @ 2)) Q = ((7 @ 8) @ (8 @ 7)) A) P > Q B)
Részletesebben46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY HARMADIK OSZTÁLY
46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató HARMADIK OSZTÁLY. Írd be a körökbe a 2, 3, 4 és 5 számokat úgy, hogy a szomszédos számok különbsége -nél nagyobb legyen!
RészletesebbenSzámlálási feladatok
Számlálási feladatok Ezek olyan feladatok, amelyekben a kérdés az, hogy hány, vagy mennyi, de a választ nem tudjuk spontán módon megadni, csak számolással? ) Ha ma szombat van, milyen nap lesz 200 nap
RészletesebbenMatematika levelezős verseny általános iskolásoknak II. forduló megoldásai
Matematika levelezős verseny általános iskolásoknak II. forduló megoldásai 1. Hány olyan téglalap van, amelynek csúcsai az alábbi négyzetrács rácspontjaira esnek? A téglalapok oldalai vagy,,függőlegesek"
RészletesebbenBÖLCS BAGOLY LEVELEZŐS MATEMATIKAVERSENY IV. forduló MEGOLDÁSOK
IV. forduló 1. Hány olyan legfeljebb 5 jegyű, 5-tel nem osztható természetes szám van, amelynek minden jegye prím? Mivel a feladatban számjegyekről van szó, akkor az egyjegyű prímszámokról lehet szó: 2;
RészletesebbenRóka Sándor. 137 számrejtvény. Megoldások
Róka Sándor számrejtvény Megoldások Budapest, 008 A könyv megjelenését a Varga Tamás Tanítványainak Közhasznú Emlékalapítványa támogatta. Róka Sándor, Typotex, 008 ISBN 98 9 9 89 0 Témakör: matematika
RészletesebbenTUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT
88 Budapest, Bródy Sándor u. 6. ostacím: Budapest, f. 76 Telefon: 8-5, 7-89, Fax: 7-89 Nyilvántartásba vételi szám: E-6/ Javítókulcs. osztály megyei. Titkos üzenetet kaptál. Szerencsére a titkosírás kulcsa
RészletesebbenHáziverseny II. forduló 5-6. évfolyam december
Háziverseny II. forduló 5-6. évfolyam 2018. december 1) Mennyi a műveletsor eredménye? ( 12521 4385 ) : 24 + ( 1493 438) 107 = 2) Egy túrós táskáért, három kakaós tekercsért és két almás lepényért 440
RészletesebbenFELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK
3. osztály A mellékelt ábrán két egymás melletti mező számának összege mindig a közvetlen felettük lévő mezőben szerepel. Fejtsétek meg a hiányzó számokat! 96 23 24 17 A baloldali három mezőbe tartozó
Részletesebben8. OSZTÁLY ; ; ; 1; 3; ; ;.
BEM JÓZSEF Jelszó:... VÁROSI MATEMATIKAVERSENY Teremszám:... 2010. december 7-8. Hely:... 8. OSZTÁLY Tiszta versenyidő: 90 perc. A feladatokat többször is olvasd el figyelmesen! A megoldás menetét, gondolataidat
Részletesebben2. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév. 1. Számkeresztrejtvény:
1. Számkeresztrejtvény: MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2014/2015 tanév 2. forduló Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy a négyzet alakú mezőkbe
RészletesebbenMEGOLDÓKULCSOK. 1. feladatsor (1. osztály)
MEGOLDÓKULCSOK 1. feladatsor (1. osztály) 1. feladat 8 9 10 14 15 16 10 11 12 18 19 20 1. pontdoboz: Hibátlan számszomszédok írása 1 pont, hiba 0 pont. 2. feladat 20 17 14 11 8 5 2 2. pontdoboz: Szabályfelismerésért
Részletesebben1 pont Az eredmény bármilyen formában elfogadható. Pl.: 100 perc b) 640 cl 1 pont
2012. január 28. 8. évfolyam TMat1 feladatlap Javítókulcs / 1 Javítókulcs MATEMATIKA FELADATOK 8. évfolyamosok számára, tehetséggondozó változat TMat1 A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott
RészletesebbenCurie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018.
Feladatokat írta: Tóth Jánosné Szolnok Kódszám: Lektorálta: Kis Olga Szolnok 018.04.07. Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 017/018. Feladat 1... 4.. 6. Összesen Elérhető
RészletesebbenX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. 1. Melyik az az alakzat az alábbiak közül, amelyiknek nincs tükörtengelye?
1. Melyik az az alakzat az alábbiak közül, amelyiknek nincs tükörtengelye? A) B) C) D) 2. A szorzat egyik számjegye hiányzik. Mennyi lehet az a számjegy? 27 33 33 27 = 3 0 A) 0 B) 3 C) 6 D) 9 3. Tapsifüles
RészletesebbenA Katedra Matematikaverseny 2013/2014-es döntőjének feladatsorai Összeállította: Károlyi Károly
A Katedra Matematikaverseny 2013/2014-es döntőjének feladatsorai Összeállította: Károlyi Károly 5. osztály 1. A MATEK szó minden betűjének megfeleltetünk egy-egy számjegyet a következők szerint: M + A
RészletesebbenMATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 2. évfolyam MÉRŐLAPOK 7. modul 6. melléklet 2. évfolyam 1. mérőlap tanuló/1. 1. Írd le a számokat egymás mellé! ; ; ; ; 2. Tedd a kapott számokat csökkenő sorrendbe!
RészletesebbenBOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2017. NOVEMBER 18.) 3. osztály
3. osztály Két polcon összesen 72 könyv található. Miután az első polcról a másodikra áttettünk 14 könyvet, mindkét polcon ugyanannyi könyv lett. Hány könyv volt eredetileg az első polcon? Helyezzetek
RészletesebbenArany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2009/2010-es tanév első (iskolai) forduló haladók II. kategória
Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága támogatásával Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 009/00-es tanév első (iskolai) forduló haladók II.
Részletesebben44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április mal, így a számjegyeinek összege is osztható 3-mal.
44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló - 2015. április 11. HATODIK OSZTÁLY - Javítási útmutató 1. Melyik a legkisebb 3-mal osztható négyjegyű szám, amelynek minden számjegye különböző,
RészletesebbenFOLYTATÁS A TÚLOLDALON!
Országos döntő Első nap ÖTÖDIK OSZTÁLY 1. Az összes háromjegyű számot felírtuk egy-egy kártyára, és ezeket mind beledobtuk egy zsákba. Hányat kell kihúznunk a zsákból bekötött szemmel, hogy a kihúzottak
Részletesebben2 2 = 2 p. = 2 p. 2. Végezd el a kijelölt műveleteket! 3. Végezd el a kijelölt műveleteket! 4. Alakítsad szorzattá az összeget!
Matematika vizsga 014. 9. osztály Név: Az 1-1. feladatok megoldását a feladatlapra írd! A 1-19. feladatokat a négyzetrácsos lapon oldd meg! 1. Számítsd ki az alábbi kifejezések pontos értékét! 0, = = p
RészletesebbenMegyei matematikaverseny évfolyam 2. forduló
Megyei matematikaverseny 0. 9. évfolyam. forduló. Mennyi a tizenkilencedik prím és a tizenkilencedik összetett szám szorzata? (A) 00 (B) 0 (C) 0 (D) 04 (E) Az előző válaszok egyike sem helyes.. Az 000
Részletesebben45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY HARMADIK OSZTÁLY
45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Országos döntő Második nap Javítási útmutató HARMADIK OSZTÁLY. Négy barát, András, Gábor, Dávid és Csaba egy négyemeletes ház négy különböző emeletén lakik.
RészletesebbenMATEMATIKA VERSENY ABASÁR, 2018
MATEMATIKA VERSENY ABASÁR, 2018 1. osztály 2018 /55 pont 1. Folytasd a sort! 0 1 1 2 3 5 /4 pont 2. Melyik ábra illik a kérdőjel helyére? Karikázd be a betűjelét! (A) (B) (C) (D) (E) 3. Számold ki a feladatokat,
RészletesebbenA játékosok választanak különböző színű bábukat, mindenki 3 fél színből. Kettő a tényezőké, egy a szorzat bábu színe. Ezeket megjegyzik.
SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ FEJLESZTŐ ESZKÖZÖK 1 2 3 3 4 5 6 7 4 Szerző: Szabó Ottilia 1. SZORZÁS MÁTRIX TÁBLA Eszközök: - szorzatokat tartalmazó tábla, a tényezők fent és bal oldalon - 20-30 bábu - 1-1 vagy 2-2 db
RészletesebbenSzorzás, osztás 1000-ig. A műveletek tulajdonságai 1. Hány pötty van Erika rajzán? Írj róla összeadást és szorzást is!
Szorzás, osztás 1000-ig. A műveletek tulajdonságai 1. Hány pötty van Erika rajzán? Írj róla összeadást és szorzást is! Ha a zöld vonalak mentén lévő pöttyöket adod össze, akkor 5+5+5=, vagy 3 =. Ha a piros
Részletesebben48. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanító
48. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanító 39 + 41 40 + 40 100 19 90 9 28 + 33 81 30 80 29 90 10 30 + 31 57 + 16 26 + 47 27 + 33 6 6 12 2 12 3 24 + 12 12 + 30 7 6 8 7 56 / 8 7 4 35 70 14 14 + 14 48. modul
RészletesebbenMATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 3. évfolyam eszközök tánítók részére 1. félév 1. modul 1. melléklet 3. évfolyam tanító/1. DARABSZÁM tíz ház 2-3 kutya 4 regény 1. modul 1. melléklet 3. évfolyam
Részletesebben1. tétel. 1. Egy derékszögű háromszög egyik szöge 50, a szög melletti befogója 7 cm. Mekkora a háromszög átfogója? (4 pont)
1. tétel 1. Egy derékszögű háromszög egyik szöge 50, a szög melletti befogója cm. Mekkora a háromszög átfogója? (4 pont). Adott az ábrán két vektor. Rajzolja meg a b, a b és az a b vektorokat! (6 pont)
RészletesebbenPYTAGORIÁDA Az országos forduló feladatai 35. évfolyam, 2013/2014-es tanév. Kategória P 6
Kategória P 6 1. Írjátok le azt a számot, amely a csillag alatt rejtőzik: *. 5 = 9,55 2. Babszem Jankó 25 ször kisebb, mint Kukorica Jancsi. Írjátok le, hogy hány centiméter Babszem Jankó, ha Kukorica
Részletesebben1. Határozd meg az a, b és c értékét, és az eredményeket közönséges tört alakban írd a megfelelő helyre!
1. Határozd meg az a, b és c értékét, és az eredményeket közönséges tört alakban írd a megfelelő helyre! a) a = 9 4 8 3 = 27 12 32 12 = 5 12 a = 5 12. a) b = 1 2 + 14 5 5 21 = 1 2 + 2 1 1 3 = 1 2 + 2 3
RészletesebbenNÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz
NÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz Gedeon Veronika (Budapest) A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok részekre
RészletesebbenGyors fejszámolási tippek, trükkök és ötletek (II. rész)
Gyors fejszámolási tippek, trükkök és ötletek (II. rész) Tuzson Zoltán, Székelyudvarhely Az előző részben bemutatott trükkök után, most következzenek sajátos alakú kétjegyű számok szorzása, és hatványozása:
RészletesebbenA TERMÉSZETES SZÁMOK
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör 2018/2019.
RészletesebbenMATEMATIKA VERSENY
Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
RészletesebbenSzapora négyzetek Sorozatok 4. feladatcsomag
Sorozatok 3.4 Szapora négyzetek Sorozatok 4. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 10 12 sorozat tengelyes szimmetria összeszámlálás különböző szempontok szerint átdarabolás derékszögű elforgatás
Részletesebben1 = 1x1 1+3 = 2x2 1+3+5 = 3x3 1+3+5+7 = 4x4
. Orchidea Iskola VI. Matematika verseny 0/0 II. forduló = x + = x ++ = x +++ = x Ennek ismeretében mennyivel egyenlő ++++...+9+99=? A ) 0. D ) 0 000 6 C ) 0 D ) A Földközi-tengerben a só-víz aránya :
RészletesebbenMinden feladat teljes megoldása 7 pont
Telefon: 7-8900 Fax: 7-8901 4. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. nap HETEDIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat teljes megoldása 7 pont 1. 9 kg mogyorót vásároltunk,
RészletesebbenII. forduló, országos döntő május 22. Pontozási útmutató
Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ 76 Pécs, Apáczai körtér 1. II. forduló, országos döntő 01. május. Pontozási útmutató 1. feladat: Két természetes szám összege 77. Ha a kisebbik számot megszorozzuk
RészletesebbenFeladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez
Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.
RészletesebbenSorba rakva majd kijön! (A szerialitás fejlesztése) Válogatott témák válogatott feladatok 6. feladatcsomag
KOMPLEX ELADATOK Válogatott témák válogatott megoldások 3.6 Sorba rakva majd kijön! (A szerialitás fejlesztése) Válogatott témák válogatott feladatok 6. feladatcsomag Életkor: ogalmak, eljárások: 10 14
Részletesebben1. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 14 B ) 20 C ) 21 D ) 24
. Mennyi a dobókockák nem látható lapjain levő pontok ( számok ) összege? A ) 4 B ) 20 C ) 2 D ) 24 2. Mennyi az alábbi művelet eredménye? 2 + 2 =? 5 6 A ) B ) C ) D ) 0. Egy könyvszekrénynek három polca
RészletesebbenA 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla 1. Játsszátok el, amit a képen láttok! Hány ujj van a magasban, ha 1 kezet 3 kezet 4 kezet 0 kezet 6 kezet 8 kezet látsz? 1 @ 5 = 3 @ 5 = 4 @ 5 = 0 @ 5 = 0 2. Építsd
RészletesebbenMATEMATIKA VERSENY
Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2016. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket
RészletesebbenTERMÉSZETES SZÁMOK OSZTHATÓSÁGA
TERMÉSZETES SZÁMOK OSZTHATÓSÁGA A MATEMATIKA A TITKOK SZOBÁJÁBAN Természetes számokat fogsz azonosítani különböző kontextusokban: természetes számokat fogsz azonosítani egy diagramban, egy grafikonban
RészletesebbenKÉSZÍTSÜNK ÁBRÁT évfolyam
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. : 27-317 - 077 /fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör 2018/2019.
RészletesebbenFeladatlap 8. oszály
Feladatlap 8. oszály Algebrai kifejezések... 2 Négyzetgyök, Pitagorasz-tétel... 5 Geometriai feladatok... 7 Függvények, sorozatok... 8 Térgeometria... 9 Statisztika, valószínűségszámítás... 10 Geometriai
RészletesebbenOLVASÁSI KÉPESSÉGEKET FEJLESZTŐ PROGRAM
OLVASÁSI KÉPESSÉGEKET FEJLESZTŐ PROGRAM 1. NAP PROGRAMJA Ezen a héten újabb, egymáshoz nagyon hasonló betűkkel játsszunk! Azonban ők már nem csak hárman vannak, hanem bizony nyolcan, így a dolgunk is nehezebb
RészletesebbenEgész számok értelmezése, összehasonlítása
Egész számok értelmezése, összehasonlítása Mindennapi életünkben jelenlevő ellentétes mennyiségek kifejezésére a természetes számok halmazát (0; 1; 2; 3; 4; 5 ) ki kellett egészítenünk. 0 +1, +2, +3 +
RészletesebbenV. Békés Megyei Középiskolai Matematikaverseny 2012/2013 Megoldások 12. évfolyam
01/01 1. évfolyam 1. Egy röplabda bajnokságban minden csapat pontosan egyszer játszik a többi csapat mindegyikével. A bajnokságból még két forduló van hátra és eddig 104 mérkőzést játszottak le. Hány csapat
RészletesebbenPYTAGORIÁDA. 1. Két szám összege 156. Az első összeadandó a 86 és a 34 különbsége. Mekkora a másik összeadandó?
Az iskolai forduló feladatai 2006/2007-es tanév Kategória P 3 1. Két szám összege 156. Az első összeadandó a 86 és a 34 különbsége. Mekkora a másik összeadandó? 2. Számítsd ki: 19 18 + 17 16 + 15 14 =
RészletesebbenMEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2016/2017 tanév 3. forduló
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2016/2017 tanév 3. forduló 1. feladat Péter egy építőjátékot kapott ajándékba. A játékban piros és kék színű golyók vannak, amelyekhez mágneses pálcikákat rögzítettek.
RészletesebbenMinden feladat teljes megoldása 7 pont
Postacím: 11 Budapest, Pf. 17. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. nap NEGYEDIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat teljes megoldása 7 pont 1. Hat futó: András, Bence, Csaba,
Részletesebben43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér.
43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 1. Bence talált öt négyzetet, amelyek egyik oldalán az A,
RészletesebbenXI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam
1. Mindkét zsebemben azonos nagyságú és ugyanannyi darab golyó van. A bal zsebemből átteszek a jobb zsebembe hat darabot. Hány golyóval lesz több a jobb zsebemben, mint a balban? A) 0 B) 6 C) 8 D) 10 E)
Részletesebben1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500
1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 2. Mit nevezünk ellentett számok-nak? Ábrázold számegyenesen a következő számokat
RészletesebbenDr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 3450 Mezőcsát Szent István út 1-2.
5. osztály 1. feladat: Éva egy füzet oldalainak számozásához 31 számjegyet használt fel. Hány lapja van a füzetnek, ha az oldalak számozását a legelső oldalon egyessel kezdte? 2. feladat: Janó néhány helység
Részletesebben1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1
TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj
RészletesebbenMinta 2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR. I. rész
2. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR I. rész A feladatok megoldására 45 perc fordítható, az idő leteltével a munkát be kell fejeznie. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges. A feladatok megoldásához
RészletesebbenMATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2006. február 21. KÖZÉPSZINT I.
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 006. február 1. KÖZÉPSZINT I. 1) Mennyi annak a mértani sorozatnak a hányadosa, amelynek harmadik tagja 5, hatodik tagja pedig 40? ( pont) 3 1 5 a a q 5 6 1 40 a a q Innen q Összesen:
RészletesebbenÍrd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!
0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,
RészletesebbenArany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló Haladók III. kategória
Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló Haladók III. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. Az a és b befogójú derékszögű háromszögnek
RészletesebbenMatematika. 1. osztály. 2. osztály
Matematika 1. osztály - képes halmazokat összehasonlítani az elemek száma szerint, halmazt alkotni; - képes állítások igazságtartalmának eldöntésére, állításokat megfogalmazni; - halmazok elemeit összehasonlítja,
RészletesebbenBevezetés a matematikába (2009. ősz) 1. röpdolgozat
Bevezetés a matematikába (2009. ősz) 1. röpdolgozat 1. feladat. Fogalmazza meg a következő ítélet kontrapozícióját: Ha a sorozat csökkenő és alulról korlátos, akkor konvergens. 2. feladat. Vezessük be
RészletesebbenRejtvényfejtők Napja 2013 KATEGÓRIÁK KERESZTREJTVÉNYEK
Csak kezdőknek 1. Könnyű percek 15x15-ös vicces hagyományos egész oldalas skandi 19x15-ös plusz egy poén Rejtvényfejtők Napja 2013 KATEGÓRIÁK KERESZTREJTVÉNYEK 2. Lexikon nélkül Mozaikrejtvény szokatlan
RészletesebbenXXIV. NEMZETKÖZI MAGYAR MATEMATIKAVERSENY Szabadka, április 8-12.
XXIV. NEMZETKÖZI MGYR MTEMTIKVERSENY Szabadka, 05. április 8-. IX. évfolyam. Egy -as négyzetháló négyzeteibe a bal felső mezőből indulva soronként sorra beirjuk az,,3,,400 pozitív egész számokat. Ezután
RészletesebbenA 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MATEMATIKA I. KATEGÓRIA (SZAKKÖZÉPISKOLA) Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal 04/0 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MTEMTIK I KTEGÓRI (SZKKÖZÉPISKOL) Javítási-értékelési útmutató Határozza meg a tízes számrendszerbeli x = abba és y =
RészletesebbenLevelező Matematika Verseny Versenyző neve:... Évfolyama:... Iskola neve:... Postára adási határidő: január 19. Feladatok
Postára adási határidő: 2017. január 19. Tollal dolgozz! Feladatok 1.) Az ábrán látható piramis természetes számokkal megszámozott kockákból áll. Az alsó szinten semelyik két kockának nincs ugyanolyan
RészletesebbenFELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK
3. osztály 40 rózsát el lehet-e osztani 5 lány között úgy, hogy mindegyik lánynak páratlan számú rózsa jusson? Nem lehet.(1 pont) Öt darab páratlan szám összege páratlan, a 40 páros (1 pont). Hogyan tudnátok
RészletesebbenSzámelmélet. 4. Igazolja, hogy ha hat egész szám összege páratlan, akkor e számok szorzata páros!
Számelmélet - oszthatóság definíciója - oszthatósági szabályok - maradékos osztás - prímek definíciója - összetett szám definíciója - legnagyobb közös osztó definíciója - legnagyobb közös osztó meghatározása
RészletesebbenBOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2011. NOVEMBER 26.) 3. osztály
3. osztály Egy fa tövétől a fára mászik fel egy csiga. Nappalonként 3 métert mászik felfelé, de éjszakánként 2 métert visszacsúszik. Az indulástól számított 10. nap délutánjáig felér a csúcsra. Milyen
RészletesebbenKÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 25. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 25. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika
RészletesebbenArany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2016/2017-es tanév Kezdők III. kategória I. forduló
Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 016/017-es tanév Kezdők I II. kategória II. forduló Kezdők III. kategória I. forduló Megoldások és javítási útmutató 1. Egy kört
Részletesebben2013. május 16. MINIVERSENY Csapatnév:
1. Az ábrán látható ötszög belsejében helyezzetek el 3 pontot úgy, hogy az ötszög bármely három csúcsa által meghatározott háromszög belsejébe pontosan egy pont kerüljön! El lehet-e helyezni 4 pontot ugyanígy?
RészletesebbenBÁBUK - 4 pont Fejtsd meg az öt szám közötti kölcsönös összefüggést, amelyekbõl a bábu össze van állítva, és számítsd ki a C bábunál hiányzó számot.
ÖSSZEFÜGGÉS - 1 pont Keresd meg a képben elrejtett összes összefüggést, és találd ki, melyik szám van elrejtve a kérdõjel alatt! ABLAKOK - pont A házon lévõ 9 ablak nem véletlenszerûen van elhelyezve.
Részletesebben50. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia
50. modul 1. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 2. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 3. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia 50. modul 4. melléklet 2. évfolyam tanítói fólia és csoport
RészletesebbenA fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén
A tanuló legyen képes: A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén - Halmazalkotásra, összehasonlításra az elemek száma szerint; - Állítások igazságtartalmának eldöntésére, állítások megfogalmazására;
RészletesebbenSzínezések Fonyó Lajos, Keszthely
Színezések Fonyó Lajos, Keszthely 1. A sík pontjait kiszínezzük két színnel. Bizonyítsuk be, hogy tetszőleges d R + esetén lesz két egymástól d távolságra levő pont, amelyek azonos színűek. I. megoldás:
RészletesebbenKockaKobak Országos Matematikaverseny osztály
KockaKobak Országos Matematikaverseny 9-10. osztály 016. november 4. A feladatsort készítette: RÓKA SÁNDOR Lektorálta: DR. KISS GÉZA Anyanyelvi lektor: ASZÓDINÉ KOVÁCS MÁRIA A válaszlapról másold ide az
RészletesebbenGyakorló feladatok javítóvizsgára szakközépiskola matematika 9. évfolyam
Gyakorló feladatok javítóvizsgára szakközépiskola matematika 9. évfolyam Halmazok:. Adott két halmaz: A = kétjegyű pozitív, 4-gyel osztható számok B = 0-nél nagyobb, de 0-nál nem nagyobb pozitív egész
RészletesebbenMATEMATIKA ÍRÁSBELI VIZSGA KÖZÉPSZINT% II. ÉRETTSÉGI VIZSGA október október 25. 8:00 MINISZTÉRIUM. Idtartam: 135 perc.
a feladat sorszáma elért összesen maximális II./A rész 13. 12 14. 12 15. 12 II./ B rész m nem választott feladat 17 17 ÖSSZESEN 70 maximáli s elért I. rész 30 II. rész 70 MINDÖSSZESEN 100 dátum javító
Részletesebben1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500
1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 2. Mit nevezünk ellentett számok-nak? Ábrázold számegyenesen a következő számokat
RészletesebbenSzámelmélet, műveletek, egyenletek, algebrai kifejezések, egyéb
Számelmélet, műveletek, egyenletek, algebrai kifejezések, egyéb 2004_02/4 Tegyél * jelet a táblázat megfelelő rovataiba! Biztosan Lehet hogy, de nem biztos Lehetetlen a) b) c) Négy egymást követő természetes
RészletesebbenÁrvainé Libor Ildikó Lángné Juhász Szilvia Szabados Anikó. Elsõ félév. Tizenkettedik, javított kiadás Mozaik Kiadó Szeged, 2013
Árvainé Libor Ildikó Lángné Juhász Szilvia Szabados Anikó Elsõ félév Tizenkettedik, javított kiadás Mozaik Kiadó Szeged, 0 ÖSSZEHASONLÍTÁS Húzd át azokat, amelyek nincsenek a fenti képen! Karikázz be annyit,
RészletesebbenSzabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ambrózy Géza Matematikaverseny 2012/2013 II. forduló 5. osztály
5. osztály 1. Hány olyan téglalap van, amelynek minden oldala centiméterben kifejezve egész szám, és a területe 60 cm 2? 2. Adott a síkon egy ABC szabályos háromszög. Keresd meg a síkon az összes olyan
Részletesebben