XXI. századi Nyíregyházáért! Jobbik Magyarországért Mozgalom

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXI. századi Nyíregyházáért! Jobbik Magyarországért Mozgalom"

Átírás

1 XXI. századi Nyíregyházáért! Jobbik Magyarországért Mozgalom 2014

2

3 C O R P O R AT E A N N U A L R E P O R T 3 Vass Zoltán vagyok, 42 éves közgazdász, két gyermek édesapja. Logisztikai területen dolgozom már sok éve. A Jobbiknak 9 éve vagyok tagja. Az elmúlt ciklusban önkormányzati képviselő voltam, a Városstratégiai és Környezetvédelmi-, valamint a Pénzügyi Bizottságban dolgoztam. A két bizottságban végzett munka során rálátást szereztem azokra a területekre, amelyek Nyíregyháza fejlődéséhez nagyon fontosak. Úgy gondolom, van még mit építeni, fejleszteni városunkban. Mi, jobbikosok, azt szeretnénk, hogy városunk egy modern, XXI. századi város legyen, amely képes önmagát ellátni, és vonzó hely a fiatalok és minden korosztály számára, hogy itt képzeljék el életüket. Ennek eléréshez még nagyon sok teendőnk van. Az elkövetkező 5 év során a következő feladataink vannak, amelyek megvalósításához kérjük a város polgárainak támogatását. A múlt: végre meg kell szabadulnunk azoktól a köztéri alkotásoktól, amelyek az elmúlt 70 év szenvedéseire és megaláztatásaira emlékeztetnek bennünket. Ide tartozik több utca nevének megváltoztatása, amelyek arra méltatlan emberekről lettek elnevezve. folyamatos működését, az önkormányzati cégek szigorú felügyelete mellet. Csökkenteni kell a helyi kis- és közepes vállalkozások adóterheit. Valódi munkahelyeket kell teremteni. A közfoglalkoztatás keretein belül több értelmes munkát kell A város valóban emberi testhez hasonlít, az emberi testhez képest azonban van egy komoly előnye: ha a feje rosszul működik, ki lehet cserélni. A jelen és a jövő: folytatni kell és be kell fejezni a megkezdett fejlesztéseket. Ésszerű gazdálkodással elő kell teremteni a saját erőt ahhoz, hogy az 5 éves ciklus végére ne mondhassa senki azt, hogy Nyíregyháza az a város, ahol több száz kilométer földút van lakott területeken. Mindezek mellett biztosítani kell a város adni a résztvevőknek, és 8 órás foglalkoztatást kell megvalósítani! Támogatni kell a fiatalokat, hogy kedvezményes keretek között juthassanak bérlakáshoz, ezzel segítve a családalapítást és a letelepedést. Át kell gondolnunk, és át kell alakítanunk a város közlekedési hálózatát.

4 4 Választási kiadvány Megélhetést, önfenntartást! Pályázatok, támogatások esetén előnyben részesítjük, továbbá adókedvezményekkel támogatjuk a családi-, kis- és közép mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi, turisztikai vállalkozásokat. Csökkentjük a helyi adókat, hogy vállalkozóbarát várossá fejleszthessük Nyíregyházát. A városstratégiailag fontos területeken további önkormányzati tulajdonú cégeket hozunk létre, amivel nyíregyházi lakosoknak és nyíregyházi beszállítóknak teremtünk biztos és hosszú távú megélhetést. A lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor használhatnak. Helyi pénzhelyettesítő eszközökkel támogatjuk a közszférában dolgozókat, nyugdíjasokat, a gyermekeiket felelősen nevelő családokat. Értelmes közmunka lehetőséget adunk: közterület, közpark karbantartást és fejlesztést, erdőtelepítéseket, háztáji és konyhakert gondozást, bérlakás építést. Földprogramot indítunk, szociális termelő- és értékesítési szövetkezeteket alakítunk. Erősítjük a település önfenntartó képességét, ezért terményfeldolgozó kisüzemeket (aszalót, szárítót, vágópontot közösségi kemencét, stb.), fóliasátrakat létesítünk. Közösségi mintakertet hozunk létre. A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentés érdekében a város energiaellátását a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal fogjuk biztosítani, hogy az önkormányzat és a nyíregyházi családok költségeit is hosszútávon csökkentsük, és hogy Nyíregyháza az ország legzöldebb városává válhasson. Angliában, Franciaországban 70 kilométeres körzetből 70 százalékban ki lehet elégíteni az adott körzetben élők igényeit Ez nálunk is megoldható kell legyen, hiszen Magyarország adottságai sem rosszabbak.

5 Választási kiadvány 5 Biztonságot, védelmet! Több rendfenntartót biztosítunk a közterületeken. Elősegítjük a közterület-felügyelet és polgárőrség létszámának növelését. Létrehozzuk és bővítjük a mező-, hal- és vadőrséget. Kezdeményezzük mobil rendőrőrsök felállítását a város peremterületein. Bővítjük a térfigyelő kamera rendszereket. Biztonsági szolgálatot működtetünk az iskolákban, egészségügyi intézményekben. Házi jelzőrendszert építünk ki a rászoruló időskorúak számára a biztonságuk növeléséért, hogy baj esetén bármikor riaszthassák a szociális gondozókat vagy a rendőrséget A hajléktalanok számára megfelelő szállást biztosítunk és az utcán élést sehol sem engedélyezzük. A közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását mindenkitől megköveteljük.

6 6 Választási kiadvány Erősítjük az háziorvosi és ügyeleti ellátást. Kiterjesztjük az ingyenes szűrővizsgálatok körét, igénybevételének lehetőségét. Erősítjük a házi betegápoló és idősgondozó szolgálatot. Jobb ellátást, gondoskodást! együttélés szabályait. Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek. A panelprogram mintájára a családi házban élők számára is lehetővé tesszük, hogy energia-megtakarítást eredményező korszerűsítési, felújítási programban részt vehessenek. A helyi közösségi közlekedés hatékony megszervezésével segítjük az iskolába, munkába járást, a közszolgáltatások elérését. A parkolási rendszert felülvizsgáljuk. A nyíregyháziak olcsóbban parkolhassanak ott, ahol ellenszolgáltatást (fedett, őrzött parkoló) nem tud nyújtani a város. Egészségügyi és oktatási konzultációs bizottságot hozunk létre az államosított intézményekben nyújtott közszolgáltatások folyamatos nyomon kísérésére, a helyiek érdekérvényesítésének elősegítésére. A peremterületeken is szülői igény esetén biztosítjuk a bölcsődei, óvodai nevelést. Családi napköziket szervezünk. Ingyenessé tesszük a gyermekek étkeztetését. Bérlakást biztosítunk azon családoknak, akik dolgoznak, az ingatlan fenntartását el tudják látni és betartják a közösségi

7 Választási kiadvány 7 Igazságot, elégtételt! Az elévüléstől függetlenül kivizsgáljuk és nyilvánosságra hozzuk az önkormányzatok vagyonfelélésének, eladósodottságának, hátrányos szerződéskötéseik visszásságait, eljárást indítunk a kárt okozókkal szemben. Igazságügyi szakértőkkel újraszámoljuk a több milliárd forintos beruházások megalapozottságát. A települések önrendelkezésének alapja a közszolgáltatások biztosításának irányítása, ellenőrzése. Ennek érdekében: - felszámoljuk a korrupció és gazdasági visszaélések melegágyává vált, átláthatatlanná tett holding-rendszert; - biztosítjuk a közműcégeknél keletkezett nyereség maradéktalan közcélra fordítását; - kezdeményezzük a szolgáltatások lakossági igényekhez illesztését; - az alapdíjak jelentős csökkentését. Feltárjuk a cigányság felzárkóztatására fordított forintok sorsát, felelősségre vonjuk az adófizetők pénzének elherdálóit, ellopóit. Magyarország kiemelkedő korrupciós kockázatai közé tartozik a közérdekű bejelentők védelmének elégtelen szintje, a lobbizás átláthatatlansága, valamint a pártkampányok finanszírozásának a megoldatlansága.

8 8 Választási kiadvány kép: nyiregyhaza.hu Közösségbarát városvezetést! Meghosszabbítjuk a hivatalok nyitva tartását, újra bevezetjük a mindennapos nyitva tartást. Az önkormányzat működését átláthatóvá tesszük. Rendszeres fogadóórák, fórumok, terep bejárások tartásával biztosítjuk a közvetlen és folyamatos kapcsolattartást a lakossággal. A városgondnokságot XXI. századi megoldással váltjuk ki. A településen működő vállalkozások számára egyeztető fórumot hozunk létre. A jelentős döntések előtt kikérjük a helyi lakosság és a társadalmi szervezetek véleményét. Településeink jövőjét alapvetően meghatározó fejlesztési programok kidolgozásakor kiemelt terepet biztosítunk a közösségi tervezésnek. Értékvédelmi rendeletet alkotunk. Az értékeink számbavétele kapcsán újra meghatározzuk a közkincs fogalmát, amelynek része a (települési)tájban lévő potenciál megállapítása is. Rendeletben mondjuk ki, hogy települési tulajdon esetén a föld elidegeníthetetlen törzsvagyon. Rendszeresen biztosítunk mindenki számára elérhető, színvonalas kulturális programokat, melynek célja, hogy közösségeink megismerjék valódi történelmüket, értékeinket. Támogatjuk az önszerveződő egyesületeket és közcélú munkájuk segítése érdekében együttműködési megállapodást kötünk velük. Közművelődési intézményeket létesítünk (könyvtár, tájház, kiállítótér), a már meglévőket gondozzuk, fenntartjuk, élettel töltjük meg.

9 Választási kiadvány 9 Turisztikai és kultúrvárost! Nyíregyháza kulturális életét felpezsdítjük. A Krúdy Vigadó kérdését rendezzük, és a nyíregyháziak számára elérhető rendezvénycentrummá, Sóstó kulturális központjává fejlesztjük. Erősíteni fogjuk az egészségturizmus, a bokortanyák és Császárszállás turisztikai szerepét városunkban. A Huszártelep történelmi fényét visszaadjuk, és a magyar huszárság történelméhez illő helyre emeljük. Kollektív műemlékvédelemmel biztosítjuk belvárosunk és történelmi építményeink turisztikai vonzerejének növelését. Városunk és a nyíregyháziak történelmét sértő szobrokat áthelyezzük, helyükre pedig városunkhoz illő szobrokat állítunk helyre. Törekedni fogunk arra, hogy új testvérvárosi kapcsolatokat alakítsunk ki, amelynek keretében oktatási, kulturális, gazdasági és turisztikai célú programok valósulhatnak meg. A turizmus gazdagítja a vidéki területek sokszínűségét és nagymértékben hozzájárul a kulturális örökség, és a hagyományok megőrzéséhez.

10 10 Választási kiadvány Legyetek, ifjak, másodszor honfoglalók! (...) ma azt gondoljuk rólatok, hogy a nemzet végveszedelme és végzete mint fölordító szükséglet, mint hódító, hajthatatlan akarat száll meg titeket új világ teremtésére, a fáradt, vénhedt Magyarországnak ifjú, szép Magyarországgá való megifjítására. Prohászka Ottokár

11 Választási kiadvány 11 Fiatalok Nyíregyházája a jövő Nyíregyházája Elsődleges célunk, hogy gazdaságilag ismét vonzóvá tegyük az elvándorolt vagy elvándorolni készülő fiatalok számára városunkat. Bérlakás építési program A Lakástakarékpénztárral rendelkezők számára egyszeri 10%-os önkormányzati támogatást nyújtunk abban az esetben, ha házépítése városunkban valósul meg és életvitelszerűen él városunkban. Babakötvény, családalapítási támogatás Mindazon nyíregyházi családoknak: 1. akiknek a gyermekei - a gyermek 21 éves koráig - megszerzik a középfokú végzettséget, vagy egy szakképesítést. 2. akik, minimum 10 éve Nyíregyházán élnek életvitelszerűen 3. akik, a közösségi normákat betartják A támogatás a gyermek születésekor egyszeri 400 ezer forintot és további, évi 50 ezer forintot jelent. A támogatás összege az erre a célra nyitott önkormányzati számlán marad és kamatozik. A támogatást a gyermek 21. életévét követően kapja meg a család. Nyíregyházi Főiskola megmaradásának kérdése Az ember fia büszke lehet arra, amit épít; de ne feledd, a család az egyetlen igazi kincs. A Nyíregyházi Főiskola fennmaradását és minőségi fejlesztését anyagilag is támogatjuk, mert Nyíregyháza számára fontos, hogy tovább működhessen és egyre nagyobb szerepet kaphasson a főiskola. Önkéntesség elősegítése Nyíregyházán önkéntességet vállaló fiatalok számára munkaidejük alapján kedvezményeket biztosítunk nyíregyházi szolgáltatások igénybevétele és használása esetén (állatkert, fürdő, múzeum, sport események stb.) WIFI A XXI. századnak megfelelően wifis internetközpontot hozunk létre a belvárosban és a turisztikai központokban. Ép testben ép lélek Bővítjük a nyíregyházi sportolási lehetőségeket. Motocross és amerikai futball pályát, jégkorong csarnokot, uszodát létesítünk, és a vizisportok gyakorlására megfelelő lehetőségeket biztosítunk városunkban.

12 12 Választási kiadvány 1. vk. Bakó József Nyíregyházán születtem 1968-ban. Nős vagyok, 3 gyermekem van 20, 17, és 4 évesek. A Panyolai Szilvórium Zrt.-nél dolgozom területi képviselőként. Az általános-, közép- és főiskolai tanulmányaimat is szülővárosomban végeztem. A Nyíregyházi Főiskolán újságíró, non-profit menedzser szakon államvizsgáztam. A Jobbiknak 2004 óta vagyok a tagja. Az elmúlt 4 évben a megyei közgyűlés tagja voltam, ahol a területfejlesztési bizottságban tevékenykedtem. Fontosnak tartom városunk fejlődését, ami csak tisztességes városvezetéssel és XXI. századi gondolkodásmóddal biztosítható: - A nyíregyházi gazdaság felpörgetésére, új források teremtéséhez bevezetjük a világ nagyvárosaiban is bizonyított helyi pénzt - A lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor használhatnak - A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentést a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal fogjuk biztosítani - A parkolási rendszert felülvizsgáljuk. A nyíregyháziak olcsóbban parkolhassanak ott, ahol ellenszolgáltatást (fedett, őrzött parkoló) nem tud nyújtani a város. - Újraszervezzük a város közösségi közlekedését - Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek - A hajléktalanok számára megfelelő szállást biztosítunk és az utcán élést sehol sem engedélyezzük - A Nyíregyházi Főiskola fennmaradását és minőségi fejlesztését anyagilag is támogatjuk, mert Nyíregyháza számára fontos, hogy tovább működhessen a főiskola - Babakötvénnyel segítjük a magyar családok gyermekvállalását - A bujtosi tavat és környékét turisztikailag fejlesztjük - Kollektív műemlékvédelemmel egységesebbé és turisztikailag még vonzóbbá tesszük Nyíregyháza belvárosát - Több rendfenntartót biztosítunk a közterületeken 2. vk. dr. Séra István Gyula professzor Jósavárosi lakos, nős, két felnőtt gyermek édesapja. Úgy érzem, a 2-es számú választókerületemben, a Jósavárosban sokat tudnék és sokat szeretnék tenni az itt élők jobbulása érdekében, melyek közül a legfontosabbak: - Fokozzuk a polgárőrség jelenlétét a lakók nyugalma és biztonsága érdekében - Bővítjük a szociális házi jelzőrendszert - Kiterjesztjük az ingyenes szűrővizsgálatok körét, igénybevételének lehetőségét és erősítjük a házi betegápoló és idősgondozó szolgálatot - A lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor használhatnak - Helyi pénzhelyettesítő eszközökkel támogatjuk a közszférában dolgozókat, nyugdíjasokat, gyermekeiket felelősen nevelő családokat - Közösségi mintakerteket hozunk létre - A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentést a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal fogjuk biztosítani, hogy az önkormányzat és a nyíregyházi családok költségeit is tovább csökkentsük - Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek - A helyi közösségi közlekedés hatékony megszervezésével segítjük az iskolába, munkába járást, a közszolgáltatások elérését - A Nyíregyházi Főiskola fennmaradását és minőségi fejlesztését anyagilag is támogatjuk, mert Nyíregyháza számára fontos, hogy tovább működhessen a főiskola - Családalapítási támogatást biztosítunk a magyar családoknak 3. vk. Jaross István 41 éves, nős, három fiúgyermek édesapja vagyok, januárban születik a negyedik kisfiam. Nyíregyházán élek, egy helyi vállalkozásnál dolgozom alkalmazotti viszonyban tizenkét éve. Szabadidőmben sportolok, ezért fontosnak tartom az egészséges életmódot. A 3-as számú választókerület képviselőjelöltjeként a következő célokat emelném ki programomból: - Kiterjesztjük az ingyenes szűrővizsgálatok körét, igénybevételének lehetőségét és erősítjük a házi betegápoló és idősgondozó szolgálatot - Bővítjük a szociális házi jelzőrendszert - A lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor használhatnak a lakosok - Helyi pénzhelyettesítő eszközökkel támogatjuk a közszférában dolgozókat, nyugdíjasokat, gyermekeiket felelősen nevelő családokat és vállalkozókat - A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentést a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal fogjuk biztosítani - A panelprogram mintájára Családi ház fejlesztési programot hozunk létre - Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek - A helyi közösségi közlekedés hatékony megszervezésével segítjük az iskolába, munkába járást, a közszolgáltatások elérését - Családalapítási támogatást biztosítunk a magyar családoknak - Ép testben ép lélek. Bővítjük a nyíregyházi sportolási lehetőségeket. Motocross és amerikai futball pályát, jégkorong csarnokot, uszodát létesítünk, és a vízisportok gyakorlására megfelelő lehetőségeket biztosítunk városunkban

13 Választási kiadvány 13 - Bérlakás építési programot indítunk a fiatal magyar családok számára 4. vk. Kovács Koppány Zoltán 52 éves, okleveles gépészmérnök, nős, három gyermek édesapja. Berettyóújfaluban születtem, a gépészeti szakközépiskolát Debrecenben, egyetemi tanulmányaimat Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen végeztem óta élek Nyíregyházán. Dolgoztam a Gumigyárban; 1996-tól sikeresen működtetem saját vállalkozásomat a 4-es számú választókerületben, ahol jelöltként indulok. A Jobbik Magyarországért Mozgalom céljainak elérését aktívan 2009-től támogatom. Előtte egyetlen pártnak sem voltam tagja. Politikai elkötelezettségemet az elmúlt negyed század eredménytelensége: - az elszalasztott történelmi lehetőségek - az elszabotált rendszerváltás - a haza érdekeinek alárendelése a globális multinacionális érdekeknek - a magyar családok helyzetének ellehetetlenítése - a halmozottan hátrányos helyzet bővített újratermelése motiválta. Ahogy az embereknek az anyagiak rendezésében, úgy most a körzetem és Nyíregyháza közös céljait, vágyait szeretném megvalósítani. Az 5-ös választókerületben lakók folyamatosan jelzik felém problémáikat, amiket a jelenlegi városvezetés nem oldott meg. Megválasztott képviselőként a választókerület problémáit mihamarabb meg fogom oldani: - a Sólyom és Holló utcán szinte már lehetetlen a parkolás ezért a parkolási rendszert felül fogjuk vizsgálni a lakók érdekében - javítjuk a közvilágítást és a közterületek rendben tartására is nagyobb gondot fordítunk (fűnyírás, sövényvágás hiánya, parkosítás, tisztán tartás). - Nyíregyháza egészét tekintve pedig a vállalkozók terheinek a csökkentése, a közbiztonság javítása és az új valódi munkahelyek megteremtése lesz a célom - a lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor vehetnek igénybe - a fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentés érdekében a város energiaellátását a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal fogjuk biztosítani - bérlakást biztosítunk azon családoknak, akik dolgoznak, az ingatlan fenntartását el tudják látni és betartják a közösségi együttélés szabályait - babakötvénnyel támogatjuk a magyar házaspárok családalapítását Korrupciómentes, gyarapító, nem pedig vagyonfelélő önkormányzatot támogatok. Viszonosság elvén működő, tényleges feltétel teljesítésen alapuló segélyezési rendszert. Fontos feladatnak tartom a városrész közbiztonságának javítását, állandó rendőri jelenlét a piacok környezetében a vagyon elleni bűncselekmények felszámolására. A Búza téri piac környezetében a parkolási rend átalakítása, részben ingyenessé tétele a helyi termelők és vállalkozások támogatására. A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentés érdekében a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiák használatát javasoljuk. 5. vk. Bernáth Richárd Jelenleg a Debreceni Egyetem Politológia szakán tanulok és államvizsga előtt állok. 7 éves korom óta élek Nyíregyházán. Az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban érettségiztem óta vagyok a nyíregyházi Jobbik tagja, 2008 óta pedig kilenced magammal az országban először megalapítottuk a Jobbik Ifjúsági Tagozatát. Független pénzügyi tanácsadóként az a célom, hogy az embereknek segítsek spórolni és a közösen megfogalmazott anyagi céljaikat a legbiztonságosabb módon megvalósítani. 6. vk. Huszárszki László 1976-ban születtem Nyíregyházán. 14 éve élek boldog házasságban Sóstóhegyen, két kisfiunk van. A sóstóhegyi Polgárőrségnek 5 éve vagyok a tagja, szeretném, hogy az itt élő emberek biztonságban tudják magukat. Fontosnak tartom, hogy Nyíregyháza kulturális életét tovább pezsdítsük. A Krúdy Vigadó kérdését rendezzük, és a nyíregyháziak számára elérhető rendezvénycentrummá, Sóstó kulturális központjává fejlesszük. Törekedni fogunk arra, hogy új testvérvárosi kapcsolatokat alakítsunk ki, amelynek keretében oktatási, kulturális, gazdasági és turisztikai célú programok valósulhassanak meg. Továbbá fontosnak tartom: - Csökkentsük az építményadót (terület alapú, sávos adózást vezetünk be), továbbá növeljük a multik terheit, így biztosítva jövőt a helyi kis- és középvállalkozóknak - A lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor használhatnak - Helyi pénzhelyettesítő eszközökkel támogatjuk a közszférában dolgozókat, nyugdíjasokat, gyermekeiket felelősen nevelő családokat és helyi vállalkozókat

14 14 Választási kiadvány - A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentés érdekében a lehető legnagyobb mértékben kiaknázzuk a megújuló energiákat - A panelprogram mintájára Családi ház fejlesztési programot hozunk létre - Bővítjük a házi jelzőrendszert a rászoruló időskorúak számára a biztonságuk növelése érdekében - A peremterületeken is szülői igény esetén biztosítjuk a bölcsődei, óvodai nevelést. Családi napköziket szervezünk. - Az elévüléstől függetlenül kivizsgáljuk és nyilvánosságra hozzuk az önkormányzatok vagyonfelélésének, eladósodottságának, hátrányos szerződéskötéseik visszásságait, eljárást indítunk a kárt okozókkal szemben. 7. vk. Makkai Attila Nyíregyházán születtem, tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A magasépítő technikusi oklevél megszerzése után 2009-ben a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, Szerkezetépítő Mérnöki diploma megszerzését tűztem ki célul. Bár tanulmányaim nem humán jellegűek, a magyar történelem iránt mindig is nagy érdeklődéssel voltam, így figyelmemet nem kerülhette el a politika sem. A több mint másfél évtizedes néptáncos pályafutásom után számomra nem volt más alternatíva, a magyar nemzet érdekeit képviselő, azokért minden fronton kiálló párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja lettem. Az önkormányzati választások közeledtével nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy személyemmel képviselhetem Nyírszőlősön a Jobbikot. A városrész fejlődése, az itt lakók jövője, érdekeik képviselete különösen fontos számomra, mivel édesapám aki szintén Makkai Attila és felmenői mind helybeli lakosok voltak, illetve jelenleg is azok. - Központi piac és központi tér kialakítása Nyírszőlősön - Az elhanyagolt, több éve kihasználatlan focipálya felújítása, kosárlabda pálya kialakítása, gyermekek sportolási lehetőségeinek bővítése - 10-es jelzésű autóbusz járatszámának és útvonalának bővítése, egy éjszakai járat bevezetése - Megújuló energia alkalmazása a városrész óvódájában, iskolájában és a panelprogram mintájára Családi ház fejlesztési program létrehozása - Helyi rendőrörs kialakítása, a polgárőrség erősítése - Kulturális programok bővítése, a Nyíregyházi Bornapokat a szőlőről, borairól méltán híres Nyírszőlősön lehetne megrendezni, így nem csak a helyi emberek járnának Nyírszőlősre, hanem turisztikai vonzerejét is növelnénk - Bérlakás építési program a fiatal magyar családok biztos jövője érdekében 8. vk. Lengyel Gábor Törzsgyökeres nyíregyházi lakos. Általános és középfokú tanulmányaimat is itt végeztem, majd 2010-ben a Miskolci Egyetemen sikeres államvizsgát tettem biztonságpolitika szakirányon. A 2006-os események hatására döntöttem úgy, hogy belépek a Jobbikba től a párt nyíregyházi önkormányzati képviselője, a Jogi, Ügyrendi és Etika Bizottság, valamint a Szociális, Egészségügyi és Ifjúsági Bizottság tagja vagyok 2012-ben a Jobbik Ifjúsági Tagozatának az országos alelnökévé választottak. A képviselői feladataim mellet, az Országgyűlés alelnökének, Sneider Tamásnak a munkáját segítem. Városunknak lépést kell tartania a korszak technikai fejlődésével és tendenciáival. El kell felejteni a múlt századi gondolkodásmódot, és más megközelítésből kell vizsgálni és irányítani Nyíregyházát. Célunk, egy olyan város megteremtése: - ahol nem kell rácsok mögé zárkóznia senkinek a rossz közbiztonság miatt - ahol a fiatalok örömmel alapítanak családot és szakmájuknak megfelelő munkahelyet találnak - ahol, segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségnek - ahol bizonyos sportlétesítményeket a nyíregyháziak ingyenesen is igénybe vehetnek - ahol a szép korúaknak házi jelzőrendszer van kiépítve, ami könnyen és egyszerűen használható baj esetén - ahol a hosszú távú rezsicsökkentés érdekében a város energiaellátását a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal biztosítják 9. vk. Szögi Lajos 1972-ben születtem Nyíregyházán. Egész életemet ebben a városban töltöttem, ahogyan családunk is már több generáció óta, mióta dédnagyapám huszárként idekerült a Tisza mellől. Szakmát a Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában szereztem, majd a Bánki Donát Műszaki Középiskolában érettségiztem. Hivatásos vadász és vadtenyésztő, valamint gyógymasszőr végzettségem is van. Kitartásomat, akaraterőmet és fegyelmemet a sportból nyertem. Gyerekkorom óta atlétikáztam, fociztam és már több alkalommal futottam le a maratoni távot. A Magyar Vizsla Klub területi képviselője vagyok megyénkben. Vadászkutya bírálással és tenyésztéssel is foglalkozok. Önkormányzati képviselőként nyíregyházi érdekeket és értékeket szeretnék képviselni, közvetíteni a rám bízott városrész problé-

15 Választási kiadvány 15 máit, igényeit, szükségleteit mindenkor szem előtt tartva. - A lakosság számára 10%-os kedvezményt biztosító településkártyát vezetünk be, amelyet a helyi szolgáltatások, termékek vásárlásakor használhatnak - A fenntartható és hosszú távú rezsicsökkentést a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákkal fogjuk biztosítani - A családi házban élők számára energetikai fejlesztési programot hozunk létre - A parkolási rendszert és a város közösségi közlekedését újraszervezzük - Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek - A hajléktalanok számára megfelelő szállást biztosítunk és az utcán élést sehol sem engedélyezzük - A közterek tisztántartására nagyobb gondot fordítunk - Babakötvénnyel segítjük a magyar családok gyermekvállalását - Több rendfenntartót biztosítunk a közterületeken - Biztonságossá tesszük a Szarvas utca és az Arany János utca kereszteződését 10. vk. Major József 1968-ban születtem, a középiskolát Nyíregyházán végeztem, azóta is a MÁV kötelékében dolgozom. Férj és családapa vagyok, Örökösföldön élek. A jobbik munkásságát évek óta komoly figyelemmel kísérem, és meggyőződésem, hogy ez az a párt, amely meg tudná azokat a körülményeket és esélyeket teremteni, amelyekre a nyíregyházi lakosok túlnyomó többsége vágyik. Ebben a munkában magam is szeretnék aktívan részt venni, ehhez kérem az Önök támogatását. Nagyon fontosnak tartom lakókörzetünk, Örökösföld problémáinak megoldását, ezzel együtt figyelembe véve a város érdekeit is, mivel lakóhelyünk fejlődése közvetlenül kapcsolódik a város fejlődéséhez is. Örökösföldi célkitűzéseim: - Család utcai közvilágítás javítása, gyalogos átkelőhelyek biztonságosabbá tétele - Család utca 52. szám alatti buszmegállóba fedett várakozóhely kialakítása - Semmelweis utca és Törzs utca kereszteződésénél körforgalom kialakítása - Utcák, járdák, a szintkülönbségeket áthidaló lépcsők és babakocsi feljárók felújítása, és továbbiak építése - A lakótömbök energetikai felújítása, korszerűsítése megújuló energiákra támaszkodva, ezáltal a közös költségek csökentése - A gyermekek biztonsága érdekében a játszóterek korszerűsítése és biztonságosabbá tétele kicsik és nagyok számára egyaránt - A közbiztonság javítása, a polgárőrség támogatása - Ép testben ép lélek. Bővítjük a nyíregyházi sportolási lehetőségeket, Örökösföldön fedett uszodát hozunk létre a nyíregyháziak számára - A közterületek gyakoribb tisztán tartása, parkosítása - Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphasson, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek - Házi jelzőrendszer bővítése a rászoruló időskorúak számára a biztonságuk növelése érdekében 11. vk. Vass Zoltán 42 éves közgazdász, két gyermek édesapja. Logisztikai területen dolgozom már sok éve. A Jobbiknak 9 éve vagyok tagja. Az elmúlt ciklusban önkormányzati képviselő voltam, a Városstratégiai és Környezetvédelmi-, valamint a Pénzügyi Bizottságban dolgoztam. A két bizottságban végzett munka során rálátást szereztem azokra a területekre, amelyek Nyíregyháza fejlődéséhez nagyon fontosak. Úgy gondolom, van még mit építeni, fejleszteni városunkban. Mi, jobbikosok, azt szeretnénk, hogy városunk egy modern, XXI. századi város legyen, amely képes önmagát ellátni, és vonzó hely a fiatalok és minden korosztály számára, hogy itt képzeljék el életüket. Ennek eléréshez még nagyon sok teendőnk van. Az elkövetkező 5 év során a következő feladataink vannak Kertvárosban, amelyek megvalósításához kérjük a város polgárainak támogatását. - Le kell végre aszfaltoznunk azokat az utcákat, ahol a lakosság már 10 éve elvégezte a teljes közművesítést, méghozzá saját erőből - Térfigyelő kamerákat kell elhelyeznünk a Tiszavasvári úti körforgalomba. A 4 irányba látó kamerák segítik a felderítést, és a megelőzésben is óriási szerepük van - A teljesen kieső helyen lévő kertvárosi piacot elérhető, gyalog is megközelíthető helyre kell telepíteni - Bankautomatát kell telepíteni olyan helyre, amely központi helyen van, és mindenki számára jól megközelíthető - Át kell gondolni a kertváros tömegközlekedését, figyelembe kell vennünk a lakosság igényeit. A járatok indítási idejét és sűrűségét úgy kell meghatározni, hogy ne csak a 17-es járat legyen kihasználva - Az átmenő teherforgalmat ki kell tiltani a Derkovits utcáról és a Fészek utcáról! Rá kell venni a városrészben lévő cégeket, hogy építsék meg az összekötő utat a Simai út vagy a nyugati elkerülő út felé - Népszerűsíteni kell a polgárőrséget, rá kell venni az embereket arra, hogy saját biztonságuk érdekében vállaljanak polgárőri feladatokat

16 16 Választási kiadvány asszisztensként. 12. vk. Lengyel Máté Tanulmányaimat a Miskolci Egyetem történelem és germanisztika szakán végeztem, jelenleg pedig a Nyíregyházi Főiskola végzős hallgatója vagyok történelem tanár és inkluzív nevelés tanára szakon. A Jobbik munkáját 2007 óta segítem óta Nyíregyháza önkormányzatának Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának vagyok a tagja, továbbá Balczó Zoltán Európa Parlamenti képviselő magyarországi munkáját segítem Fontosnak tartom az évek óta elfeledett peremterületek fejlesztését, hogy az itt élők se érezzék magukat másodrendű polgárnak. A múlt századi városvezetők az elmúlt 24 évben bizonyítottak. Több száz kilométer leaszfaltozatlan út, csatornázatlan utcák százai, eladósított város, rossz közbiztonság, kivilágítatlan utcák, hiányos tömegközlekedés, elvándorlás, megszűnő cégek és megszűnő munkahelyek. Itt az ideje a XXI. századi Nyíregyházának! 1987-ig álltam alkalmazásban. Közben az akkori NDK-ban is dolgoztam 9 hónapot től nyugdíjazásomig az Adófelügyelőségnél/APEH, majd a NAV-nál mint köztisztviselő dolgoztam. - A közfegyelem javítása érdekében a polgárőrség szervezettségének erősítését minden téren erősítjük - Császárszálláson és Rozsrétszőlőben mobil rendőrörsöket állítunk fel, a rendőri jelenlétet fokozzuk - A rendszertelen szemétszállítás problémáját megoldjuk, és szorgalmazzuk a súly szerinti díj bevezetését - A zöldhulladék hasznosítására nagyobb gondot fordítunk, és megújuló alternatív energiaforrásként újrahasznosítjuk - Erősítjük az háziorvosi és ügyeleti ellátást. Kiterjesztjük az ingyenes szűrővizsgálatok körét, igénybevételének lehetőségét. Erősítjük a házi betegápoló és idősgondozó szolgálatot - Bővítjük a házi jelzőrendszert a rászoruló időskorúak számára a biztonságuk növelése érdekében - A peremterületeken is biztosítjuk a bölcsődei, óvodai nevelést - Családi ház fejlesztési program -ot hozunk létre a panelprogram mintájára. - Az aszfaltozatlan utakat szilárd burkolattal látjuk el - Újra szervezzük és a peremterületeken élők igényeihez igazítjuk a közösségi közlekedést - A családi házban élők számára kedvező energetikai fejlesztési programot indítunk - Leaszfaltozzuk a szilárd útburkolat nélküli utcákat - Előnyben részesítjük, adókedvezményekkel támogatjuk a helyi vállalkozásokat - A város a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiákra fog támaszkodni - Biztosítjuk az óvodai és bölcsődei nevelést a külterületeken - Bővítjük a házi jelzőrendszert a rászoruló időskorúak számára - Segélyt, támogatást és szociális lakást feltételhez szabottan csak az kaphat, aki építő, tisztességes tagja a helyi közösségeknek - Újraszervezzük és korszerűsítjük a közösségi közlekedést - Családalapítási támogatást biztosítunk a fiatalal magyar házaspároknak - Erősítjük a polgárőrséget és biztosítjuk a külterületeken élők személy- és vagyonbiztonságát mobil rendőrőrsök felállításával - Kivizsgáljuk és nyilvánosságra hozzuk az önkormányzat visszásságait, eljárást indítunk a kárt okozókkal szemben 14. vk. Szőke Ádám Szívesen címeztem volna úgy a bemutatkozásom, hogy Kedves Nyíregyháziak, de sajnos el kell ismernünk, hogy városunkban az egymást váltó városvezetők csak a kampányban foglalkoznak a város szélén található településrészekkel. A 4 éves ciklusok alatt mindig akadtak fontosabb beruházások, szociális kiadások, adósságtörlesztő intézkedések, amelyek háttérbe szorították az adófizető lakosság életkörülményeinek javítását célzó intézkedéseket. Ilyen elhanyagolt terület a 14. számú választókerület számtalan problémával, amelyeket a 2/3-dal rendelkező városvezetés négy év alatt, a szocialista városvezetés pedig 16 év alatt nem tudott megoldani. A problémák adottak, és megoldásra várnak: 13. vk. Bartha Ákosné 1947-ben születtem Kecskeméten. Két felnőtt gyermekem van és két unokám ben költöztem Nyíregyházára, 1995-től lakom Császárszálláson a tónál. A gimnáziumi érettségit követően elvégeztem a pénzügyi szakközépiskolát és végül 1982-ben a mérlegképes könyvelői tanfolyamot. Az első munkahelyem a Kecskeméti Konzervgyárban volt, majd a költözést követően a nyíregyházi Konzervgyárban - Szennyvízberuházás befejezése - Csapadékvíz elvezető csatornarendszer kiépítése, a meglévők kapacitásának felülvizsgálata - Az út és közműépítések szervezéséről és finanszírozási rendszeréről szóló városi rendelet felülvizsgálata - Szilárd útburkolat nélküli utcák aszfaltozása - A Kállói út 4 sávossá alakítása - Borbánya és Nyírjes összekötése - A H32-es busz átminősítése belterületi járattá, ezzel csökkentve a jegyárakat - A Kállói út illetve a Tünde utca kereszteződésébe körforgalom kialakítása - Bicikliút kiépítése Nyíregyházától Nagyszállásig

17 Választási kiadvány 17 Szőke Ádám vagyok, 27 éves nyíregyházi lakos. Mind gimnáziumi, mind felsőfokú végzettségeimet városunkban szereztem. Ezek mellett két szakmával is rendelkezem, és jelenleg egy magyar tulajdonú részvénytársaságnál dolgozom. Célom, hogy ennek a településrésznek a lakosai büszkék legyenek arra, amit Nyíregyházának a munkájukkal adtak, és végre visszakapjanak belőle valamit és ne a szociális háló nyerészkedőinél landoljanak adóforintjaik. 15 vk. Béres Csaba 30 éves, 20 éve orosi lakos. A Debreceni Egyetemen folytatott főiskolai tanulmányaim mellett, a szüleimmel vállalkozást üzemeltetünk, az orosi Húsfüstölőt. A 20 évnyi helyben töltött idő alatt, bőven volt alkalmam megtapasztalni az Orost övező hiányosságokat és a lakosok által nehezményezett körülményeket. Közigazgatásilag Nyíregyházához tartozván a hosszú évek alatt, az Oroson élők részére érezhetővé vált a másodrangúság. A beruházások nagy része a belvárosra koncentrálódik, míg az agglomeráció infrastruktúrájának a fejlesztéseire csak alkalom adtán jut forrás. Nem Nyíregyháza ellen, hanem Oros mellett kívánok hangot emelni, ugyanis meggyőződésem, hogy az egyik fejlődése nem kell, hogy a másik kárára menjen. Egy-egy infrastrukturális fejlesztést 4 éves ciklusonként nem tartok nagy eredménynek, pláne úgy, hogy esetenként nem az önkormányzat jóvoltából, hanem a helyi lakosok és civilek összefogása révén valósultak meg. Kiemelkedően fontosnak tartom a napjainkban elszaporodott vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítását, a közbiztonság javítását, a lakók nyugodt mindennapjainak biztosítását, az elmaradt infrastrukturális fejlesztések megkezdését, a köztisztaság javítását, a közösségi közlekedés és a hozzá tartozó várók lakossági igényének kielégítését, a közösségi élet fejlesztését, a fiatal generáció aktív szabadidős tevékenységének elősegítését, és nem utolsó sorban pedig a közlekedés biztonságosabbá tételét. Amennyiben megtisztelik bizalmukkal személyem, és a polgármester jelöltünket, Vass Zoltánt október 12-én, úgy biztosíthatom Önöket arról, hogy a városunkat és a választókörzetünket érintő problémákra késlekedés nélküli, gyors megoldást nyújtunk. Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom nyíregyházi alapszervezete 4400 Nyíregyháza, Luther utca 3. facebook.com/jobbiknyiregyhaza

18

- Új esély Debrecennek!

- Új esély Debrecennek! DEBRECEN - Várospolitikai program a korszakváltás jegyében. A város kreatív emberek gyűjtőhelye, ahol növelik és serkentik egymás produktivitását. (Richard Florida) Debrecen, az ország második legnagyobb

Részletesebben

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására Készült: Szécsény Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére. Elıterjesztı: Stayer László polgármester

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt.

Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt. Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt. határozattal elfogadott felülvizsgálat kiegészítéseivel

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program. Nagy Zoltán igazgató Tartalomjegyzék Bevezető... 6 1. Az iskola jogállása... 7 2. A nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai... 8 2.1.

Részletesebben

AZ ISTVÁNMEZŐ REHABILITÁCIÓS PROGRAMJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁROSÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSA (BOK) TERVPÁLYÁZATI MŰLEÍRÁS

AZ ISTVÁNMEZŐ REHABILITÁCIÓS PROGRAMJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁROSÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSA (BOK) TERVPÁLYÁZATI MŰLEÍRÁS AZ ISTVÁNMEZŐ REHABILITÁCIÓS PROGRAMJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ VÁROSÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ KIALAKÍTÁSA (BOK) TERVPÁLYÁZATI MŰLEÍRÁS TARTALOMJEGYZÉK MŰLEÍRÁS 1. VÁROSSZERKEZETI ÖSSZEFÜGGÉSEK 1.1 HELYTÖRTÉNET 2. MEGLÉVŐ

Részletesebben

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A

HAMAROSAN MEGHIRDETÉSRE KERÜLİ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Mikro-kis és középvállalkozások technológiai fejlesztése, GOP-2009-2-2.1.1/A Tisztelt Partnereink! Hosszabb szüntetet követıen ismételten szeretnénk felhívni figyelmüket néhány aktuális pályázati felhívásra. Tájékoztatjuk Önöket, hogy megkezdıdött és hamarosan befejezıdik a Határmenti

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET) 2015 2015. november A vélemények elektronikus benyújtásának helye: szeged_its1mod_velemenyek@szeged.eu

Részletesebben

be/sfp-09450/2015/mlsz

be/sfp-09450/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020)

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája (2014-2020) Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható

Részletesebben

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ASZÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK G a z d a s á g i p r o g r a m ja a 2015-2019. időszakra 6.0 (2015-02-11) Tartalomjegyzék Preambulum: a Gazdasági program célja 1. Aszód város gazdasági

Részletesebben

STRATÉGIAI FEJEZET KONDÓ

STRATÉGIAI FEJEZET KONDÓ STRATÉGIAI FEJEZET KONDÓ 1 A település középtávú tematikus célkitűzései Átfogó cél: népességét megtartó, jelentős turisztikai és közösségi funkcióval rendelkező település Kondó kb. 600 fős népességgel

Részletesebben

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019)

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Melléklet a 22/2015. (III. 26.) KT határozathoz Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja (2014-2019) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a következő

Részletesebben

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM azonosító:033966 HÁZIREND

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola. 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM azonosító:033966 HÁZIREND Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM azonosító:033966 Tagintézmény-igazgató: Medgyesi Irén Készült: 2013. március 31. Érvényes:

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1828 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 13. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 3/2014. (I. 31.) BM rendelete a 2007 2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból

Részletesebben

be/sfp-4204/2015/mkosz

be/sfp-4204/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról

Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról JÓVÁHAGYOTT VÁLTOZAT! 2010. SZEPTEMBER HÓ 24. Beszámoló Pilis Város Önkormányzata 2006-2010. év közötti idıszakra vonatkozó Gazdasági (Önkormányzati) Ciklusprogramja végrehajtásáról Pilis Város Önkormányzatának

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS. A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz

PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS. A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz PÁTY KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KIEGÉSZÍTÉS A 2012. évi Településszerkezeti terv módosításhoz Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 362/2012. (XII. 12.) határozatával elfogadva TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége I. FEJEZET BEVEZETİ A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/E. -a deklarálja alapvetı állampolgári jogként a szociális biztonsághoz való jogot, amely szerint az állampolgárok

Részletesebben

Fejér Megyei Önkormányzat. 2012-2014. évekre szóló. Megújított. Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései

Fejér Megyei Önkormányzat. 2012-2014. évekre szóló. Megújított. Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései Fejér Megyei Önkormányzat 2012-2014. évekre szóló Megújított Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései Fejér Megye Közgyőlése 29/2013. (II.28.) önkormányzati határozatával elfogadva 2 Bevezetés Az

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Miskolc Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Programja MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Miskolc 2006. BEVEZETÉS...3 A PROGRAM ÉRVÉNYESSÉGE...3 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSI

Részletesebben

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja Alsóvárosi Óvoda OM 032742 * 2600. Vác, Vám u. 11. ( /Fax: 06-27/317-092 E-mail: ovoda.alsovarosi@gmail.com Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja I. BEVEZETŐ Az óvodai nevelés országos alapprogramja

Részletesebben

2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület. 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva

2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület. 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva x 1 2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió Kiskunok Vidékéért Egyesület 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva Kiskunfélegyháza, 2016. január 26. Tartalom Vezetői összefoglaló...

Részletesebben

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02938/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02938/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Angyalföldi Sportiskola

Részletesebben

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete

Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete. Püspökszilágy Község testnevelésének és sportjának helyzete Bevezető Püspökszilágy Község Önkormányzata a sporttörvényben előírt kötelezettsége teljesítése céljából- az alapelvek érvényesítése, a társadalmi célok megvalósítása és megoldandó feladatok elvégzése

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016.

Vác Város Önkormányzat Váci Család - és Gyermekjóléti Központ SZAKMAI PROGRAM 2016. Váci Család- és Gyermekjóléti Központ 2600 Vác, Deákvári fasor 2. Telefon: 06-27/306-882; 06-27/502-300; 06-27/502-301; 06-30/381-9113 E-mail: vacicsalgyejokozp@gmail.com Vác Város Önkormányzat Váci Család

Részletesebben

be/sfphpm01-10528/2015/mlsz

be/sfphpm01-10528/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkszentkereszti Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkszentkereszti SK. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 157 A kérelmező

Részletesebben

A SZERENCSI KISTÉRSÉG

A SZERENCSI KISTÉRSÉG A SZERENCSI KISTÉRSÉG FELZÁRKÓZTATÁSI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2010. ÁPRILIS MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - A Szerencsi kistérség felzárkóztatási fejlesztési programja A fejlesztési program

Részletesebben

be/sfphpm01-10515/2015/mlsz

be/sfphpm01-10515/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mogyoród Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Mogyoród FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 6486 A kérelmező jogállása

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010.

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010. K A R D O S K Ú T K Ö Z S É G I Ö N K O R M Á N Y Z A T Képviselő-testületének GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010. Kardoskút, 2007. március 22. 1 Előterjesztés Kardoskút Község Képviselő-testületének 2007.

Részletesebben

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2014. K i v o n a t a Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2014. július 9-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/ Kiskunmajsa

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉSI ELVI STRATÉGIÁJA Elfogadva: 2010. július 26. TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 II. A NYÍREGYHÁZI

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

be/sfp-09323/2015/mlsz

be/sfp-09323/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Városi Sportegyesület Biharkeresztes A kérelmező szervezet rövidített neve - Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 857 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.

Részletesebben

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás

398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe foglalt Társulási megállapodás Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Tel.: 62/263-001 Fax: 62/263-105 398-30/2014. Tárgy: DAREH Társulás Társulási Megállapodás módosítása Mell.: egységes szerkezetbe

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről ,20 ÓZDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3601 Ózd, Jászi Oszkár út 2. Pf.: 112 Tel: (48) 570-070, BM tel:(31) 52-40, Fax.: (48) 570-070/52-85 e-mail: drvargal@borsod.police.hu Szám: 05070-13690/2013. ált. B

Részletesebben

Tagintézmény-vezetői Pályázat. Sipos Nóra

Tagintézmény-vezetői Pályázat. Sipos Nóra Tagintézmény-vezetői Pályázat 2016 Pályázat A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÉS AGGLOMERÁCIÓJA TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA II.

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÉS AGGLOMERÁCIÓJA TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. ÉPÍTÉSI ÉS KERESKEDELMI amerikai magyar Kft. 1126 BUDAPEST, Istenhegyi út 9/d. HUNGARY Tel: 355-4614 Fax: 212-9626 Ökoszféra- Projekt Kft PARTNERSÉG 2007-13 KONZORCIUM SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÉS

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI SZAKÁLLAMTITKÁRSÁG Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató Budapest, 2008. március Közreműködő szakértő:

Részletesebben

U-11939/2015. Tárgy: Szentes város 2014-2019-es önkormányzati ciklusra vonatkozó

U-11939/2015. Tárgy: Szentes város 2014-2019-es önkormányzati ciklusra vonatkozó SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-11939/2015. Tárgy: Szentes város 2014-2019-es önkormányzati ciklusra vonatkozó gazdasági programja Melléklet: Gazdasági program - tervezet

Részletesebben

be/sfp-08285/2015/mlsz

be/sfp-08285/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nemesnádudvari Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2135 A kérelmező jogállása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről A Vas Megyei Területfejlesztési Koncepció és Program tavalyi elfogadása után, a Közgyűlés 2015.

Részletesebben

5. Közszolgáltatások elégedettségvizsgálata, lakossági igényfelmérés TANULMÁNY

5. Közszolgáltatások elégedettségvizsgálata, lakossági igényfelmérés TANULMÁNY Kőszeg Város Önkormányzata 5. Közszolgáltatások elégedettségvizsgálata, lakossági igényfelmérés TANULMÁNY Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. június 1 Tartalom

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete 38/2011. (XII.31.) önkormányzati rendelete a lakhatás megvalósítását segítı támogatásokról

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete 38/2011. (XII.31.) önkormányzati rendelete a lakhatás megvalósítását segítı támogatásokról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete 38/2011. (XII.31.) önkormányzati rendelete a lakhatás megvalósítását segítı támogatásokról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

be/sfp-08451/2015/mlsz

be/sfp-08451/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajánsenye Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bajánsenye SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1793 A kérelmező jogállása

Részletesebben

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet 23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet a Környezet és Energia Operatív Program prioritásaira rendelt források felhasználásának részletes szabályairól és egyes támogatási jogcímeirıl Az államháztartásról szóló

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. március hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. március hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. március hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Dr. Klára Géza (Békéscsaba, Wesselényi u.15.sz.) orvosi rendelőjének értékesítése

Részletesebben

be/sfphpm01-08073/2015/mlsz

be/sfphpm01-08073/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szigetvári Zrínyi Miklós Sport Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat gazdasági program elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat gazdasági program elfogadására Előterjesztő:

Részletesebben

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására FELHÍVÁS az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására Szemléletformálási programok KEHOP-5.4.1 Magyarország Kormányának felhívása civil

Részletesebben

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan?

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan? II. rész Miért, mit és hogyan I. fejezet Család A család az ember életre-teremtője, vagy munkaerő-előállító műhely? Közösségi életet élő Teremtmény vagy piacra szánt áru az ember? Miért? Mit? Hogyan? Az

Részletesebben

2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22

2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az intézmény bemutatása.. 6 1.2. Az intézmény minőségfejlesztési múltjának bemutatása... 8 1.3. A minőségügyi rendszer dokumentumainak felépítés. 10 1.4. A MIP-hez

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2016. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2016. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA A Közgyűlés VI-69/314.42/216. sz. határozatának melléklete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 216. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA MISKOLC 214-215 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Dorogháza Község Önkormányzata 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok...

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának. Gazdasági Programja 2015-2020

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának. Gazdasági Programja 2015-2020 Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának Gazdasági Programja 2015-2020 1. BEVEZETŐ... 3 1.1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR, A HASZNÁLT FOGALMAK... 3 1.2. A KERÜLET FÖLDRAJZI ELHELYEZKEDÉSE, ADOTTSÁGAI...

Részletesebben

Tarcal község Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Bevezetés

Tarcal község Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Bevezetés Tarcal község Önkormányzata Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Bevezetés Tarcal Község Önkormányzata, eleget téve a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-339. megvalósítását segítő támogatásokról

Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-339. megvalósítását segítő támogatásokról Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-339 Iktatószám: I-8214-2/2011. Tárgy: Rendelet-tervezet a lakhatás megvalósítását segítő támogatásokról Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

NORMAFA ÓVODA. OM szám: 034483. Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig

NORMAFA ÓVODA. OM szám: 034483. Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig NORMAFA ÓVODA OM szám: 034483 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig -1- I. BEVEZETİ A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására.

PÁLYÁZAT. A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására. 1 PÁLYÁZAT A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására. 2 Készítette: Markhard József 2011. Szakmai Önéletrajz Név: Markhard József Születési

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 2014 M U N K A T E R V E Z á r a d é k: Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2007-2014. évi Gazdasági Programját a

Részletesebben

be/sfp-5049/2015/mkosz

be/sfp-5049/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dombóvári KSKE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai

Részletesebben

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja 2013. Mottó: ha az ifjak gondozása és nevelése a helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre, ha ellenben baj van a nevelés körül,

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR MJV ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010

SZÉKESFEHÉRVÁR MJV ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 SZÉKESFEHÉRVÁR MJV ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 (TERVEZET) 2007. MÁJUS KÉSZÍTETTE: KÖZÉP-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Tartalomjegyzék 1. A Gazdasági Program sajátosságai... 4 1.1. Gazdasági

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola 4225 Debrecen, Gönczy Pál u. 1-3. Ikt.sz.: I/8-605/2015. Ügyintéző: Fodorné Magyar Ágnes Debrecen, 2015. november 16. Agárdiné Burger

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. MÁRCIUS 05-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 06-6/64-4/2009. TÁRGY: A PÉCSI ROMA INTEGRÁCIÓS TANÁCS HELYZETELEMZÉSE ÉS JAVASLATAI A PÉCSETT ÉLŐ ROMÁK/CIGÁNYOK ÉLETESÉLYEINEK JAVÍTÁSÁRA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig

A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig A váci mszp frakció programja 2010 2014 ig Programunk középpontjában a biztonságos jövő építése áll. Szeretnénk, ha minél több váci polgár érezné: jó itt élni, mert a város biztonságot nyújt számára. Van

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007.

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007. A Szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatát a Képviselő-testület 138/2007./XI.ÖK/III.23./

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. 2016. február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0 GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2016. február 2. Készítette: Metacom 96 A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester

GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester 2008. november 1. Bevezetés, áttekintés A helyi

Részletesebben

A Vidékért Egyesület képzési ajánlata 2012-re

A Vidékért Egyesület képzési ajánlata 2012-re w w w.v i d e ke r t. h u A Vidékért Egyesület képzési ajánlata 2012-re A képzésekre 100%-os támogatás igényelhető az MVH által utólagosan. - 1 - w w w.v i d e ke r t. h u Bemutatkozás Egyesületünk a Vidékért

Részletesebben

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 d VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2014-2020 5.3. egyeztetési változat 2014. július 14. Vezetői összefoglaló Életminőség, Élhető környezet, Érték-teremtés- sikeres Vas

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014.

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2010-2014. Készült: 2010. január 31. Készítette: Oroszlány Város Önkormányzatának Polgármesteri

Részletesebben

AZ ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

AZ ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA AZ ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2010. december 16-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2010. december 16-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező bizottság: valamennyi bizottság Sorszám: III/1. Döntéshozatal módja: Minősített

Részletesebben

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM

Pedagógiai program. I. rész NEVELÉSI PROGRAM Pedagógiai program I. rész NEVELÉSI PROGRAM Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI... 4 1. A társadalmi igény és az egyéni

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 7/2014. (III.14.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények helyiségeinek használatba adásáról, bérbe adásáról, a helyiségbérletek

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014.

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Jóváhagyva: 25/2011. (III.29) sz határozattal I. Bevezetés A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyúl Község Önkormányzatának 2016. évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület 2015. november 24.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel,

Részletesebben

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.

HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz. Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint

Részletesebben

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció

Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció A szociális alapellátási feladatok mellett a tanyagondnoki szolgálatot is a Központ látja el. A lakosság szociális jellegű anyagi támogatással, kapcsolatos teendői azonban a Polgármesteri Hivatal feladatai

Részletesebben

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.

Részletesebben

be/sfp-10123/2015/mlsz

be/sfp-10123/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat 12.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Gyakornoki szabályzat OM azonosító: 031202 GYAKORNOKI SZABÁLYZAT A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9)

Részletesebben

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. 2016. MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata

BABÓT E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. 2016. MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata HOSSZÚ TÁVÚ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. E G Y E Z T E T É S I D O K U M E N T U M MEGBÍZÓ:Babót Önkormányzata KÉSZÍTETTE: TÉR-T-REND Kft., ECORYS MAGYARORSZÁG Kft. 2016. TARTALOM TARTALOM

Részletesebben

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013 TARTALOMJEGYÉK 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 6 1.1. AZ ISKOLA FELADATA... 6 1.2. AZ SZMSZ ELKÉSZÍTÉSÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata A Kék-Kálló Menti Népfőiskolai Társaság Egyesület felnőttképzési központjának, valamint a kapcsolódó II. világháborús emlék- és

Részletesebben