AZ ANTROPOZÓFIA ÉS A SZOCIÁLIS ÉLET FOLY ÓIRAT A

AZ ANTROPOZÓFIA ÉS A SZOCIÁLIS ÉLET FOLY ÓIRAT A 2011. 2013. DECEMBER X 16/4 Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága, III. rész Világhelyzet Andreas Bracher: A pápaság és az elsõ világháború Technika Paul Emberson: A Föld zölddé változtatása Gyógyászat Sárközy Ágota: Érdekel minket a mások baja?

Szerkesztõi bevezetõ TARTALOMJEGYZÉK A Karácsonyt évrõl évre egyfajta hagyományként ünneplik meg az emberek. Sokan családi körben, a szeretet ünnepeként élik meg, míg mások keresztényként Jézus születését ünneplik, és a 12 szent éjszaka ünnepköre adja meg az év vége ritmusát. Antropozófus körökben sok olyan embert találunk, akik a családi események mellett egyedül vagy kisebb csoportban Steiner ide vonatkozó elõadását megdolgozva teszik igazán elmélyült ünneppé a Karácsonyt. Mindez szép és lélekemelõ. Mégis felmerülhet a kérdés, mi a Karácsony valódi jelentése ma? Hogyan lehet megünnepelni a Karácsonyt ebben a korban, amikor Krisztus jelen van a Föld éterszférájában 1933 óta, valamint a XX. század végétõl közöttünk vannak az egykori arisztoteliánusok és platonisták, hogy új szellemiséggel töltsék meg az antropozófiát? Sokan érzik úgy, elmúlt egy világ, és keletkezõben van egy másik, amelyben az új Krisztus-misztériumnak kell megszületnie. Vajon nem lehetne a Karácsony egy új Húsvét, egy új feltámadás ünnepe? Jelen számunk az újrakezdés jegyében született. Hírt adunk folyóiratunk szerkesztõbizottságában és az Ita Wegman Alapítványban végbement változásokról, valamint számos új kezdeményezésrõl. Fel nem tett kérdéseim címmel irodalmi pályázatot hirdetünk 16-26 éves fiataloknak azzal a nem titkolt céllal, hogy megismerjük a fiatalok véleményét a felnõttek társadalmáról, és láttassuk is ezt Olvasóinkkal, azaz megtaláljuk a Szabad Gondolat jövõbeli szerzõit. Jövõre lesz 100 éve, hogy kitört az I. világháború. 2014 júniusában várhatóan Budapesten kerül megrendezésre az 1914-2014 KONFERENCIA az Ita Wegman Alapítvány, a Kós Károly Alapítvány, valamint a svájci Perseus Alapítvány szervezésében. A rendezvény meghívója olvasható számunkban. A Szabad Gondolatok Háza Akadémia megszületésérõl is tájékoztatást adhatunk. Az ember és a számítógépes virtuális világ kapcsolata és a jövõnk ezzel a címmel hirdetjük meg 1+3 féléves programunkat mindenkinek, akit érdekel a technika mai és jövõbeli lehetõsége, a morális technika. 1 Az Ita Wegman Alapítvány és a Szabad Gondolat újság pályázata Szociális élet, hármas tagozódás 2 16 Világhelyzet 20 28 Technika 29 36 Gyógyászat 39 44 Alexander Caspar: A jövõ gazdasága. III. rész Kálmán István: Alexander Caspar írásai a Szabad Gondolatban Andreas Bracher: A pápaság és az elsõ világháború Nemzetközi konferencia Budapesten 2014. június 27-29 között, az I. világháború kitörésének 100 éves évfordulóján Paul Emberson: A Föld zölddé változtatása Az ember és a számítógépes virtuális világ kapcsolata és a jövõnk Sárközy Ágota: Érdekel minket a mások baja? Bú Ella: S mert halhatunk bármelyik percben... A címlapon látható kép az Ottheinrich-bibliából származik: Jézus meggyógyítja a vakokat Jerikóban. A Szerkesztõség

Fel nem tett kérdéseim Pályázat Az Ita Wegman Alapítvány és a Szabad Gondolat újság irodalmi pályázatot hirdet 16 26 éves fiataloknak A szabadon választott mûfajban megalkotott írásokban kérnénk, hogy a pályázó fejtse ki, milyen ki nem mondott kérdések feszítették, feszítik tanulmányai során; mit szeretne pontosabban megérteni a világból; milyen számára fontosnak tûnõ témát hanyagolnak el megbeszélni a felnõttek a felnõtté válókkal. Az írásokban térjenek ki arra, milyen helyzetben és életkorban merült fel a kérdés elõször, és hogyan formálódott tovább. Kérnénk, hogy világítson rá, miért, milyen nehézség miatt nem tette fel a kérdését; vagy ha elhangzott, miért nem válaszoltatott meg. A pályázatban fontos lenne megemlíteni, hogy az adott problémára talált-e azóta másutt valamilyen feleletet, azzal mennyire elégedett, illetve hogy az milyen további gondolatokat ébresztett. Az írásokban kapjon szerepet a mûvészi megformálás igénye: az esszét tarkíthatja (avagy pótolhatja is) vers, történet, mese stb. Az elbírálásnál nem pusztán a tartalom tart számot érdeklõdésre, hanem kívánatos a megformálás általi teljesség. Az írásforma történhet kézzel és géppel egyaránt. A szöveget bármilyen illusztrációval el lehet látni. A pályázatokat postai úton várjuk az Ita Wegman Alapítvány címére (1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41.) legkésõbb 2014 Húsvétjáig (április 18.) Elbírálás: 2014. Pünkösd (június 9-ig) Az ünnepélyes eredményhirdetés helyérõl és idõpontjáról az érdekelteket írásban értesítjük. Bírálók: Ádám László, G. Ekler Ágnes, Krivácsy Zoltán, Stráma Éva A bírálók az írások és a pályázat szellemének megfelelõ elfogulatlansággal végzik munkájukat. A pályázat nem jeligés! Kérjük, hogy a pályázók olyan adatokat adjanak meg magukról, melyek alapján lehetséges az értesítés, a visszajelzés (név, cím, telefon, e-mail). A három legjobb pályamû szerzõjének egyenként 50 000 Ft értékû, szabadon választható kulturális utazást ajánlunk fel. A pályázaton indulók írásait a bírálók javasolhatják a Szabad Gondolat címû folyóiratban való megjelenésre, így a pályázó a beadással ehhez elvi hozzájárulását is adja. A javaslat a bírálati eredménytõl független. A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket levélben vagy az info@szabadgondolat.hu e-mail címen tehetik fel. Kérjük, juttassa el ezen kiírást olyan emberekhez vagy társaságokhoz, ahol ez érdeklõdésre tarthat számot! Budapest, 2013. november 24. Frisch Mihály IWA kuratóriumi elnöke Buella Mónika Szabad Gondolat fõszerkesztõje 2013/4 1

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága III. rész* VII. A társulások elve A szükségleten alapuló kereslet olyan tendenciát kölcsönöz a termékeknek, hogy azok a gyártó számára nyereséget vagy veszteséget hozzanak a többletbevétel vagy csökkent bevétel értelmében. Így tehát a nyereség az ismérve annak, hogy egy termékre vane kereslet, és lehet-e azt gyártani. Azonban minél kevésbé billennek ki az egyensúlyból a munkamegosztás révén kigazdálkodott teljesítményeknek az általunk korábban leírt, az árképlet szerint célul kitûzendõ pénzbeli ellenértékei egyfelõl a nyereségek, másfelõl pedig a megfelelõ veszteségek révén, annál kisebb konjunkturális ingadozásokra kerül sor. Hiszen a két megcélzandó ideálból az árképletünkbõl és az õsjövedelem felosztásából érthetõvé válik, hogy a nyereség egyet jelent a vásárlóerõ aránytalanul nagy felhalmozódásával, amellyel a vásárlóerõ elvonásának formájában jelentkezõ, megfelelõ veszteség áll szemben; természetesen a társulásos gazdaságot ugyanakkor rugalmatlannak sem szabad elképzelni. Ahonnan manapság a hibás árképzés révén elvonódik a vásárlóerõ, ott ezt a hiányt az egyre jobban felfúvódó hitelfinanszírozás révén egyenlítik ki, hogy az áruforgalom annál se rekedjen meg, aki túl sok vásárlóerõt egyesít saját magánál. A hitelkibõvítésnek ez a módja azt eredményezi amint azt már az elsõ részben szereplõ 1. tézisben is kifejtettük, hogy maga a pénz is a gazdálkodás tárgyává válik, és áruként olyan árra tesz szert, mely által az árképzés a mi értelmünkben meghamisítódik. A mai pénzgazdaság révén felfújt igazgatási apparátus felesleges munkával terheli a gazdaságot, s mivel senki sem tud magából a pénzbõl megélni, ezért az adósságokkal terhelteknek kell kigazdálkodniuk azokat a teljesítményeket, amelyek a pénzigazgatással foglalkozók szükségleteiként jelentkeznek. A jelen írásban ismertetett valutarendszerben, ahol is a pénz könyvelési jellemzõkkel bír, lehetõség szerint egyensúlyban kellene lennie a mindenkori egymásra vonatkoztatandó teljesítmények utáni bevételek és az optimális áruforgalom eléréséhez szükséges jövedelmek, illetve azon teljesítmények forgalma közötti mérlegnek, amelyek alapján a szükségleteknek kellene keletkezniük. A nyereséget mint a hagyományos értelemben a pénztõke formájában felhalmozódó vásárlóerõt végsõ soron az határozza meg a munkamegosztáson alapuló gazdaságban, hogy az egyén milyen ellenszolgáltatást kap a többiektõl a teljesítményéért. Aki tisztában van azzal, hogy a munkamegosztó társadalom az egyéni képességek és kezdeményezések által lehetõvé tett racionális munkaszervezésen alapszik, az be fogja látni, hogy minden egyes teljesítmény létrehozója az összes többi tevékenykedõ képességeire és kezdeményezéseire van utalva a teljesítményéért kapott ellenérték szempontjából. Más szóval: azt, hogy valaki mennyit kap a teljesítményéért, nem maga a teljesítmény határozza meg, hanem a többi tevékenykedõ teljesítménye, vagyis hogy az illetõ milyen ellenszolgáltatást kap a többiektõl a teljesítményéért; ez az, ami meghatározza az árát. S az, hogy ez ma nem világos azonnal és minden további nélkül, azzal függ össze, hogy a napjaink pénz- és bérrendszerén alapuló árképzés elfedi a teljesítmények értékelésének ezt a kölcsönös függését. Minél jobban koncentrálódik a munka a munkamegosztás és a fizikai munkának az intelligens megszervezés általi megtakarítása révén, annál nagyobb az értékképzõdés. S minél nagyobb az értékképzõdés, annál több értéket adnak át az abban részt vevõ termelõk a tisztán fogyasztóknak általánosságban magán az áron keresztül vagy pedig az alábbiakban ismertetendõ adományok révén, hogy az írás elsõ részében bemutatott áregyensúlyt követve az értékforgalom ne akadjon meg az egyoldalú vásárlóerõ-felhalmozódás miatt, és ne csak a vásárlók eladósodása tegye azt lehetõvé, amit azután a hibás árrendszer miatt végsõ soron veszteségként kell leírni. És ugyanígy megfordítva: annál több szükségletét fogja tudni egy egyén kielégíteni a többiek teljesítményeibõl, minél nagyobb a többi, gazdaságban tevékenykedõ személy által létrehozott értékképzõdés, amely pedig a maga részérõl szintén az árban fog lecsapódni. * Az 1. részt a Szabad Gondolat 16/2., a másodikat a 16/3. számában adtuk közre. 2 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága Fontos azonban, hogy az árképzés oly módon való alakítása, hogy valamely áru értéke azon teljesítmények értékének feleljen meg, amelyekre az áru létrehozójának egy ugyanolyan vagy azzal egyenértékû áru létrehozásáig szüksége van, nem vezethet az emberek azon célból történõ összefogásához, hogy a termelési folyamatot szabályozni és igazgatni akarják. Egy effajta absztrakt közösség révén ugyanis a szükségletek elnyomás alá kerülnének, a termelés pedig stagnálna. Erre jó példával szolgált a kelet-európai államok tervgazdasága. Elõbb a rátermett termelõnek és a terméknek kell meglennie, még mielõtt a termelõk szövetkezése révén piacra kerülne az egyes termelõk kezdeményezéseibõl megtermelt termék. A gazdaság számára a fogyasztók fogyasztói magatartása jelzi a fogyasztók szükségleteit. Ha azt akarjuk, hogy a termelés ne stagnáljon, s ugyanakkor a gazdaságot sem akarjuk szükségtelen munkába hajszolni, akkor a szükségleteknek szabadon kell tudniuk keletkezni a kulturális haladással együtt, ami pedig csak egy szabad, a gazdaságtól független nevelésügy és kulturális élet esetén válik lehetségessé. A szükségletek egy folyamatosan változó irányt kölcsönöznek az árrendszernek a maguk változásaival. Az egyes fogyasztók csak a saját, partikuláris érdekeiket tarthatják szem elõtt. Máskülönben nem tudnák kielégíteni a saját nélkülözhetetlen szükségleteiket. Nemzetgazdasági értelemben semmi értelme sem lenne annak, ha pl. egy fogyasztó a dupláját fizetné valamiért, amit egy meghatározott áron kínálnak neki. Éppen ellenkezõleg, a nemzetgazdasági összefüggések felismerése oda vezet, hogy a különbözõ iparágak termelõinek közös és bármilyen paradoxul hangozzon is legalapvetõbb érdekévé válik az, hogy egy összgazdasági ítélethez jussanak, amely azután a megcélzandó árképzésben valósul meg. Valamely termék árát az határozza meg, hogy hányan dolgoznak az elõállításán. A vállalatok ezért tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a gazdasági belátásuk alapján átvezessenek-e embereket a megfelelõ termelési ágazatokba más ágazatokból, vagy éppen fordítva, áthelyezzenek-e embereket máshová, attól függõen, hogy valamely termék ára hajlamos-e túl drágává vagy túl olcsóvá válni. Az értékképzés bázisa és a vele egyenlõvé tett õsjövedelem szolgál az az érték, amelyet az emberi szükséglet tulajdonít egy terméknek, lényegében véve hasonlítani fog annak a teljesítménynek az árára, amely az árképlet szerint megilleti a termék elõállítóját. Arra vonatkozóan, hogy mennyi pénznek kell áramolnia az egyes gazdasági ágazatokba, azon emberek száma fog gazdasági iránymutatóként szolgálni, akik a mezõgazdaságban, iparban és a szolgáltatóiparban tevékenykednek. A monetáris alap és a népességszám hányadosa adja meg a fejenkénti pénzmennyiséget. Ezzel pedig megválaszoltuk a korábban a mezõgazdaság és az ipar mérlegére vonatkozóan felvetett kérdést. A nem a gazdaságban tevékenykedõk jövedelmét, valamint a gazdaságon kívüli befektetéseket a szellemi teljesítmény által megtakarított fizikai munka viseli, amire korábban már szintén utaltunk. A manapság sokszorosan is állami üzemekként vezetett vállalkozások amilyen például a posta és a vasút a gazdasági életen belül állnak, finanszírozásukat tekintve pedig egyenlõk a többi vállalattal. Az, hogy a fogyasztásba vezetendõ tõke hogyan cirkulál jövedelemként, attól fog függni, hogy annak kedvezményezettje valamilyen állami hivatalban, az oktatásügyben vagy a kulturális életben tevékenykedik-e, illetõleg a tisztán fogyasztók közé számít-e, amilyenek a betegek, rokkantak, gyermekek és idõskorúak. Az állami szektorba juttatandó pénz az adóemelés révén vivõdik át, ahogyan manapság is, ennek a nem fakultatív hozzájárulásnak mindazonáltal a társulásos gazdaság transzparenciájának köszönhetõen lehetõség szerint racionálisan kellene történnie. A vállalkozások például a szétosztott jövedelemkvótákon hozzájárulásokat fizetnek ki. A pozitív értéken mért források növelése elkerülhetõvé tenné az adománypénzek terhére történõ kényszeradományozást. A vázolt gazdasági és pénzügyi rendszer bensõ természetébõl következõ beszedési mód különben a költségek tiszta megadóztatása lenne. A létszükségletû termékekre kiadott összegek csekély mértékben, egyéb kiadások pedig nagyobb mértékben lennének megadóztatva. Az adókat képlékenyen kell tartani: egyfelõl az állami hivatalokban dolgozók száma, másfelõl pedig az állami szektorokban szükséges dologi eszközök mértéke határozza meg õket. A társulásos árszabályozás alapján nem az egyes adófizetõk fogják aránytalannak találni az adóterheket, csupán a gazdaságban tevékenykedõk közössége találhatja azt annak. Az, hogy a gazdaságban tevékenykedõknél szellemi teljesítmények iránti szükséglet keletkezzen, s a szellemileg tevékenykedõk fizikai munka alóli felszabadulásához szükséges, ennek megfelelõ teljesítménytöbblet ki legyen gazdálkodva, a felnövekvõ generáció mint a jövõbeli gazdasági teljesítmények letéteményese szükséges képzésének felel meg, egyébként azonban a kulturális élet és a nevelésügy teljesítménykínálatától függ. El lehetne azt képzelni, hogy ez utóbbit, aminek nem kellene az állami szektorba tagozódnia, közvetlenül a gazdaságban tevé- 2013/4 3

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága kenykedõk finanszíroznák, a vázolt jövedelmi irányelvek szerint azáltal, hogy a gazdaságban tevékenykedõk jövedelmébe be lenne építve a kulturális és ugyanígy az oktatási hozzájárulás is. A szükségletalapú kereslet mellett a pénz elöregedése járul hozzá az adománypénzek áramlásához. A fizikai munka alóli felszabadulásnak csak akkor van értelme, ha a helyette átvett termelés adománypénzként kerül értékesítésre. A nevelési és a kulturális szektor számára adományok révén szintén rendelkezésre állnak a tisztán fogyasztáshoz olyan pénzek, amelyeket az ipar vagy más vállalkozások már a kölcsönpénzek formájában nem vesznek igénybe. Minél több fizikai munka kerül megtakarításra, annál több pénz áll rendelkezésre ezen szektor számára. De az is elgondolható, hogy az önigazgató kulturális és nevelésügyi szektor szerzõi jogi díjat vagy licencdíjat kapjon a megtakarított munkának megfelelõ tõkén. Ebben az összefüggésben kell látni az úgynevezett egyéni nyugdíj-elõtakarékosságot is, amelynek köszönhetõen manapság a kényszertakarékosság révén a gazdaság számára szükségtelen mértékben tud összegyûlni a tõke, hogy azután a korábban ismertetett általános hatású drágulás által elértéktelenedjen. Az öregségi nyugdíj finanszírozása mindig járulékkal, vagyis a gazdaság folyó nyugdíjából történik, mindegy, hogy az a gazdasági folyamat aktív résztvevõi által a nyugalmazottak számára befizetett járulékokból vagy pedig a megtakarított pénzek kamataiból történik. A megtakarítások múltra visszanyúló igényeit csakis a jelenlegi munkateljesítményekbõl lehet kielégíteni. Mindenesetre a különbség ma azon politikai-jogi konzekvenciákban van, amely az effajta tõkefelhalmozódások feletti rendelkezési hatalommal kapcsolódik össze. Az egészségügy finanszírozása természetesen az egészségügyi ellátó személyzetnek az egészségesek révén történõ felszabadításán alapul, és minél jobban kvalifikálttá válik ez a szektor, vagyis minél inkább megnõ a felszabadítók száma az egészségügyben tevékenykedõkhöz képest, ami a szektor hatékonyságát jelzi, annál jobban növekedhetnek az egészségügyben tevékenykedõk bevételei. A társulásos gazdaságnak nem fûzõdik érdeke ahhoz, hogy jövedelempolitikai okokból minél több beteg legyen; ezzel szemben manapság az a téves vélekedés uralkodik, hogy az egészségügy a betegektõl kapja a jövedelmét. A társulásos gazdaság elviekben arra törekszik, hogy a pénz és a jövedelmek áramlását az anonim viszonyokból a személyes vonatkozású viszonyok irányába terelje. Hiszen a nyugalmazottak, valamint a nevelés- és egészségügyben tevékenykedõk jövedelmét csak a pozitív értéken mért tevékenységeket végzõk tudják elõteremteni. Az õ jövedelmüket a személyes és tárgyi vonatkozású viszonyok alapján kell figyelembe venni az utóbbi területen tevékenykedõk jövedelmében s ezáltal az árképzésben is. A nevelésügyben a szülõk révén megtestesülõ tanárok, valamint az egészségügyben a potenciális páciensek révén megtestesülõ orvosok (beleértve az ápolószemélyzetet) a társulásban a gazdasági partnereiknél érvényesítik az ilyen célú pénzügyi szükségleteiket. A gazdasági társulás szervei az általános gazdasági viszonyok alapján fogják megállapítani és megszabni a nevelésügyi és egészségügyi szektor számára rendelkezésre álló tõke mértékét: a jogállam pedig azután meghatározhatja az egyének jogait a nevelésügyi és egészségügyi szektor indokolt követelései alapján. Az a döntõ, hogy a nem az áruelõállításban és termékgyártásban tevékenykedõk jövedelmét nem a gazdaság határozza meg, és nem annak mindenkori termelékenységétõl függ, hanem fordítva, a gazdasági élet (munkaidõ) függ attól, ami a jogi tudatból adódik. A fogyasztók, termelõk és elosztók, akiket az ebben az írásban ismertetett monetáris, jogi és kulturális intézmények olyan módon kötnek össze egymással gazdaságilag, hogy a kereslet által feltételezett és a teljesítménykínálat által követelt árak között egyensúly keletkezzen, olyan viszonyban állnak egymással, amelyet társulásnak (asszociációnak) lehet nevezni. A benne rejlõ elv pedig az lesz és ezt a feladatot a közgazdászok fogják átvenni, hogy a valamely teljesítménynek a szükséglet által neki tulajdonított érték és a teljesítmény elõállítója által megcélzott ár közötti viszonyt folyamatosan vizsgálni kell. De hogyan is kell elképzelnünk ezt a társulást a formáját tekintve? Úgy, hogy az olyan emberek, például vállalatok, akik elsõsorban is azáltal, amit fizikailag vagy szellemileg termelnek, de azáltal is, amit fogyasztanak, kapcsolatban állnak egymással, összefognak az ezen írásban kifejtett irányelveknek megfelelõ ármeghatározás érdekében; eleinte ez regionálisan, egy-egy történelmileg kialakult valutatérségen belül fog történni. Minden társulásnak az lesz az alapvetõ irányultsága ez az eddigiekbõl következik, hogy a nem a mezõgazdaságban tevékenykedõk összefogjanak a mezõgazdasággal. Egy-egy valutatérségen belül természetesen több társulás is létrejöhet, amelyek egymással is kapcsolatban vannak, ahogyan az egyes vállalatok is tartozhatnak több társuláshoz is. Egy-egy társulás földrajzi és népességszám tekintetében vett méretét az áttekinthetõség és a gazdasá- 4 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága gosság határozza meg; ez utóbbi azt jelenti, hogy a túlnyomórészt agrár területek a pusztán önellátó gazdaságtól eljutnak a munkamegosztó gazdaságig, az erõs intellektuális foglalkozású népességréteggel rendelkezõ régiók pedig hozzájutnak a számukra szükséges ajándékpénzhez. A szabad iniciatívára épülõ társulásos gazdaság lehetõvé teszi, hogy egy-egy valutatérség vállalatai és piacai korlátlan és közvetlen forgalomba kerüljenek egyrészt egymással, másrészt más valutatérségek vállalataival és piacaival. Ez a gazdaság a szabad kereskedelem eszméjére törekszik, hiszen éppen ez lesz az, amely egy egységes világgazdasági terület esetében szavatolni fogja, hogy a világgazdaság egyes területein nehogy túl drágán vagy túl olcsón történjen a termelés. Minden társulásnak lesz egy grémiuma, vagyis egy, az árfigyelésért és árszabályozásért felelõs szerve, amelynek a tagjai a legkülönbözõbb gazdasági ágazatokból fognak kikerülni a fent említett közgazdászok. A grémiumok pedig képviseltetni fogják magukat a pénznemigazgatásban, amely egyet jelent a központi bankkal. Annak érdekében, hogy a társulások be tudják tölteni a tulajdonképpeni feladatukat, vagyis egyensúlyt tudjanak teremteni az emberek szükségletei és az emberi teljesítmény értéke között, át fognak venni egyes funkciókat a mai szakszervezetektõl (jövedelempolitika), vállalkozói szervezetektõl (árképzés) és a kincstártól (az oktatásügy és a nevelésügy finanszírozása), és azokat egy átlátszó belsõ összefüggésbe fogják hozni egymással. A társulásokban történik a szociális organizmus következõ fejezetben ismertetendõ három tagja gazdasági aspektusainak koordinációja. VIII. Az állam tagozódása Aki képes arra, hogy a pénzügyi rendszert az emberi teljesítmények könyveléseként értelmezze, az azt is érteni fogja, hogy a társulásos ár- és jövedelemképzés megvalósításánál nem marad felesleges pénz sem a földvásárlásra, sem pedig az elõállított termelõeszközökre. Csakhogy a mai emberek, akik képzetvilágukban megrögzötten ragaszkodnak a római jognak a társadalmi intézményekre hagyományozott örökségéhez, azt gondolják, hogy ha a föld nem megvásárolható, akkor csakis állami tulajdonban lehet. Ahogyan arra már A tõkével való rendelkezés c. IV. fejezetben is rámutattunk, a gyakorlatban ez az absztrakt állami tulajdon azt jelenti, hogy ez az állami szolgálatban tevékenykedõ vezetõk rendelkezésére s ezáltal tulajdonában áll. Ma az emberek csak azt tudják elképzelni, hogy ha a földterület már nem megvásárolható, akkor azt csak elbitorlással vagy kockajátékkal lehet szétosztani. Ha a mai egységállam intézményei hármas tagozódású organizmussá fognak átalakulni amint azt a továbbiakban be fogjuk mutatni, akkor az embereknek semmilyen indíttatásuk és eszközük nem lesz arra, hogy jogtalan és erkölcstelen módon megkerüljék azt, ami a közösségük érdekét szolgálja. A hármas tagozódás révén úgy fog bekerülni a földterület a társadalmi struktúrába, hogy annak az emberi munka számára történõ felosztása vagyis, hogy mennyi föld jusson a mezõgazdaságnak, mennyi az iparnak és mennyi lakhatási célokra egy demokratikus-jogi ügy, az egyikbõl a másikba való átmenet pedig a szellemi tag ügye legyen. A társadalmi fejlõdés abba az irányba halad, hogy a mai egységállamok önmagukban tagozódjanak egy kulturális és nevelésügyi szektorra, egy jogi szektorra és egy gazdasági szektorra úgy, ahogyan az minden egyes ember törekvéseinek megfelel a társadalmi életben. Az eddig egységesen igazgatott államokon belül ez a három tag fejlõdött ki olyanként, amely ma minden egyes ember számára meghatározza a közösségi életet: a kulturális élet és az oktatásügy az emberek tudományosan megalapozott ismeretek iránti igénye révén; a jogi-politikai élet a demokratizálódási törekvések révén; a gazdasági élet a munkamegosztás és a természeti alapon végzett munka alóli felszabadulás révén. A szociális élet e három területének mindegyike arra törekszik, hogy saját dinamikára tegyen szert a modern államszervezeten belül, és a saját feltételeibõl tudja magát igazgatni. A szociális területen még mindig erõsen érzõdik a latin görög kultúrkorszak hatása az újkorra. A latin birodalom egy katonai-politikai birodalom volt, ellentétben a mostani ipari-kereskedelmi angolszász birodalommal. A hatásukat máig is éreztetõ régi nézetekhez tartozik például az, hogy a gazdasági életet jogi-politikai hatalmi eszközökkel akarják uralni. Mindmáig fennáll az a tendencia, hogy bármilyen gazdasági és kulturális (nevelési) kérdés megoldását egy központi állami hatalomra akarják átruházni. Azonban a Föld különbözõ egységállamait tanulmányozva egyre nyilvánvalóbbá vált, hogyha a három tag egyike vezetõ szerepre tesz szert, akkor a másik két életterület zsarnokság alá kerül, és a közjó szempontjából való jelentõségét tekintve elsorvad ahogyan ez fejlõdéstörténetileg nézve Kelettõl kezdve Nyugatig történik. 2013/4 5

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága Ha a szellemi élet dominál, akkor az a jogi-politikai eszközök révén diktatórikusan hat, és parazitaként élõsködik a gazdaságon. Ha a jogi-politikai terület dominál, akkor az parazitaként szívja a gazdaság életerejét, az oktatásügyet tekintélyelvûen igazgatják és dogmatikussá válik, a gazdasági nehézségeket pedig rutinszerûen vagy kényszerû intézkedésekkel oldják meg, mivel a jogi terület lényegében a meglévõ rendszerhez ragaszkodik. Ha pedig a gazdasági élet dominál, akkor az oktatásügy és a jog árujellegre tesz szert, és csupán a gazdasági haszonértékük számít. A munkamegosztó, tõkét teremtõ gazdaságnak megvan az a hajlama, hogy minden dolognak árujelleget kölcsönözzön azáltal, hogy a vételük vagy árusításuk a sajátosságukra való tekintet nélkül egy meghatározott tõkemennyiségért történik. Ez az árujelleg azonban csak a közvetlen fogyasztási cikkekhez illik, mivel az ember csak ezekre vonatkozóan rendelkezik értékmérõvel a szükségletei és azok létrehozása révén. Ugyanakkor a földbirtokra és a mesterséges termelõeszközökre vonatkozóan nincsen ilyen mérce. A gazdasági élet igazgatása a tárgyszerû termelésre, elosztásra és a javak kölcsönös értékmérésére fog korlátozódni. A jelenlegi gazdasági impulzus oda vezet, hogy az árutermelés mennyisége révén akarjon bevételeket teremteni. A gazdaság így szükségtelen munkába keveredik, ún. elhasználó gazdaságba, amely pazarló módon elherdálja mind az embert, mind a természetet. Egy jövõbeli, önmagát igazgató gazdaságnak arra kell majd törekednie, hogy a társulások révén a szükségletekbõl kiindulva megtalálja a termelés legjobb módját, valamint megtalálja a termelõktõl a fogyasztókig vezetõ utat. Egy olyan gazdasági körforgásnak, amely kívülrõl kapja a jogalapját, valamint az individuális emberi képességek folyamatos áramlását, csak olyan gazdálkodással lesz dolga, és olyan áruelosztást fog feltételezni, amely mindenki számára annyit biztosít, amennyivel az illetõ a közösség jólétének függvényében jogosan rendelkezhet. Egy ilyen gazdasági organizmus, amely nem az egyes termelési ágazatok szükségleteibõl kiindulva veszi igénybe az emberek munkáját, hanem azzal gazdálkodik, amit a jog lehetõvé tesz számára, s ami a természeti feltételekbõl adódik, az alapján fogja meghatározni az áruk értékét, ami a természeti feltételekbõl következik, s amit az emberek teljesítenek számára. Az emberi közösség hármas tagozódása és a gazdasági életben alkalmazandó társulásos elv révén el lehet érni azt, hogy a gazdasági szervezet függjön az embertõl, ne pedig az ember a gazdasági rendtõl. A termékek elõállítása révén a gazdaság produktív, a termelékenység azonban a szellemi élettõl függ. A termelésen, a kínálati palettában a természet és a jog által korlátozott emberi akarati erõk csaknem szabadon kiélhetik majd magukat, és csak a társulás elve fog egyfajta törvényszerûséget kölcsönözni a gazdasági folyamatnak a kölcsönös értékmérésben, az árverseny elismerésével, amely a gazdaságban az emberek egymáshoz való viszonyát jellemzi. A modern gazdasági életben a munkamegosztás és a gépesítés ellenpólusként egy független, önigazgató kulturális és nevelésügyi szektort kíván; ennek kell létrehoznia a szellemi élethez szükséges szabad teret, ahol az emberi individualitás szabadon és a gazdasági érdekektõl vagy jogi-politikai elõírások hatásától mentesen kibontakozhat. A nevelésügy és egyáltalában a szellemi élet önigazgatását annak kellene jellemeznie, hogy szabadon, önnön impulzusaiból alakítja magát. Ami az egyének szervezete számára a táplálék, az a szociális organizmus számára az, amit az emberek tehetsége, ötletei és képességei juttatnak neki. A jogi-politikai, valamint a gazdasági életet csakis független oktatási intézmények tudják majd megtermékenyíteni. Csak ezek tudják biztosítani azt, hogy jogi és gazdasági téren ne azt oktassák, ami az adott államrendszer intézményeiben már meggyökeresedett, s emiatt az a veszély fenyegessen, hogy dogmatikussá váljon és megölje a szociális impulzusokat. Aki átlátja a teljesítmények értékelésének kölcsönös függését amirõl már említést tettünk, az nagyon is érdekeltté válik abban, hogy embertársai kibontakoztassák és kifejlesszék a képességeiket, vagyis hogy a jövõben a felelõsség egyre inkább a képességgel és rátermettséggel kapcsolódjon össze, s így a szociális életben ne egyfajta antidarwinizmus, vagyis a legrosszabbak kiválasztódása valósuljon meg. A szociális kérdést ma már nem lehet állami vagy pártpolitikai programokkal megoldani. A pártok* az emberek eredetileg rendeken alapuló tagozódásán alapszanak, az egységben igazgatott szociális intézményeken belül, és a megszokott gondolkozásban gyökereznek. A történelmi fejlõdés új megoldásként a szociális organizmus tagozódását követeli meg! rendjébõl alakult ki. Az USA-ban õshonos két párt eredetileg a mezõgazdaság (demokraták) és az ipar (republikánusok) harcában gyökerezik. Az emberek osztályokba és pártokba tagolásának helyére a viszonyok tagolása lép. A szellemi szabadság min- * Az, ami Európában klerikális, polgári-demokratikus és szocialista pártként létezik, az imádkozók, harcosok és dolgozók (németül nagyon kifejezõen: Lehrstand, Wehrstand, Nährstand a ford.) 6 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága denesetre elõfeltétele annak, hogy azok az emberek, akik az újra meg újra felvetõdõ szociális kérdés megoldására elhivatottnak érzik magukat, egyáltalában kibontakozhassanak. Ez pedig csak akkor válik majd lehetõvé, ha az emberek képességei egy olyan nevelésügyben bontakozhatnak ki, amely mindenféle gyámság alól felszabadult, és teljességgel önmagára támaszkodik. Az iskola- és oktatásügynek saját magában megalapozott tartalommal és értékkel kell rendelkeznie, azt kell közvetítenie, és nem irányulhat pusztán csak arra, hogy az egységállam szolgálatában álló gazdaság számára képezzen segédmunkásokat. Csak egy, a saját megismerésébõl kiindulva a szociális organizmust és a gazdasági intézményeket átláthatóan alakító független szellemi élet fog új impulzusokat adni és új tartalmakat közvetíteni a tõkeigazgatásnak és a munkakedvnek akkor, amikor a tõkefelhalmozódás és a nyereségvágy már nem fognak a gazdasági élet közvetlen hajtóerõiként mûködni. S hogy ez utóbbiaknak a munkamegosztó, tõketermelõ emberi közösségben egyfajta újraorientálódásra van szükségük, ha a gazdasági életet nem akarjuk eljuttatni az ad abszurdum pontig, azt már az elõzõ fejezetekben nyomatékosan kifejtettük. És illúzió lenne azt gondolni, hogy a független, önigazgató nevelésügyön és kulturális életen kívül még bármi más is újra fel tudná élénkíteni a tõkeberuházást és a munkakedvet. Az önálló szellemi élet igazgatásának elsõsorban is a közügyekben, az oktatás- és nevelésügyben, valamint a jogalkotásban és törvénykezésben kellene létrejönnie. Ez az egyéneknek más egyénekkel való szabad társulásán fog alapulni. Az állam feladata pedig nem a kezdeményezés lesz, hanem az igazságszolgáltatás és jogfelügyelet, a rendõrjog lesz. A szellemi életben tevékenykedõk nem lesznek belekényszerítve semmilyen elõre meghatározott irányba. Az állam a különbözõ nézõpontok szerint tárgyi, foglalkozási vagy etnikai alapon formálódó testületekre fogja bízni, hogy létrehozzák a saját képzõhelyeiket, bíróságaikat és egyházaikat. Minden egyén szabadon választhatja majd meg az iskoláját, bíróját, egyházát, persze nem minden alkalommal másikat, hanem egy meghatározott idõre szólóan. Minden szelleminek a szabadság impulzusa lesz az alapja. A szabadságimpulzus a tiszta gondolkodásból származik, amelynek révén az ember ma szabadon tudja magát viszonyba helyezni azon törvényszerûségekkel, amelyek ugyan tartalmukat tekintve kényszerítõ érvényûek (logika, matematika), mindazonáltal a gondolkodásban való felbukkanásuk alapján képi jelleggel rendelkeznek, mivel olyannyira átélt és szabadon hagyó módon jelennek meg. De éppen az individuálisan szabadon megragadott szellemi tartalmakból kiindulva áramlanak majd új impulzusok és individuális képességek a jogi-politikai és különösen is a gazdasági területre. Aki úgy véli, hogy az oktatásés nevelésügy önállóságából annak anarchikus állapota kell hogy adódjon, az nem látja át azt, hogy milyen erõk kibontakozását akadályozza az, ha az emberek sablonok gyámságában nevelkednek. A szellemi életben a tárgyi tudásnak és a tárgyi tudás individuális képességekbõl való alkalmazásának kell majd uralkodnia, amirõl nem lehet demokratikusan szavazni. Úgy, ahogyan a gazdasági élet minden kapitalista vonásának át kellene kerülnie a kulturális élet igazgatásába, ugyanúgy a munkajogi kérdéseknek át kellene kerülniük a független jogi életbe. Egy független jogi életben nem az emberek egyéni képességei vagy a társulásos érték-hozzárendelések határozzák meg az emberek egymáshoz való viszonyát, hanem egyedül az emberlét egyenlõsége. Az árujellegétõl csak az önállóan igazgatott jogi élet szabadítja meg a munkát. A jog és a politika területén minden nagykorúvá vált embernek illetékesnek kellene lennie arra, hogy a saját demokratikus tudatából kiindulva hozzászóljon a dolgokhoz. A jogi-politikai vagy tulajdonképpen állami szektornak a feladata a nyilvános biztonság, nyilvános higiénia és a bûnüldözés. Ennek megfelelõen csak a tisztán politikai, katonai és rendõri ügyek képezik egy, a nép képviseletéért felelõs (parlament) hivatalnoki közigazgatás részét, amely már nem pártfrakciókból, hanem regionális politikai szervezetek képviselõibõl tevõdik össze. A szociális organizmus egysége abból fog adódni, hogy a három közigazgatás összehangolja az intézkedéseit, és minden egyes ember összekötõ kapocsként mûködik mindhárom szektorban a maga érdekeivel. Az egység így nem kikényszerített elõfeltétel, hanem optimális eredmény lesz. Ez emberek által létrehozott ezen egység ellenére mindegyik szektor önállóan cselekszik, és önállóan köthet nemzetközi szerzõdéseket is. A kisebb államok és a kisebbségi problémával való megbirkózás szempontjából nagy jelentõsége van a tagozódásnak, mivel így kifelé minden egyes szektor külön tud fellépni és cselekedni, illetõleg társulni. A gazdasági társulásnak nem elõfeltétele, hogy egyúttal kulturális és/vagy politikai téren is azonosulásra kerüljön sor. Mindazonáltal a hármas tagozódás bevezetéséhez célszerû lesz, ha a három terület legalábbis eleinte egybeesik az eddig egységállamok földrajzi területével. A tagozódott szociális organizmusban a szellemi tagnak a társulással összekapcsolódó igazgatása összefüggésbe fogja hozni az embereket a munkával, és mivel az ember nemcsak valamilyen tevékenységbõl él, hanem emellett még laknia is kell valahol lakással, illetve a hozzá tartozó földterülettel is; ez utóbbi a jövedelem alkotórészét fogja alkotni. A munka- 2013/4 7

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága vezetést a szellemi tag azon részéhez kell számítani, amelyik belenyúlik a gazdasági életbe, ha a gazdasági tevékenységet a munkavezetõk és munkavégzõk együttmûködésének tekintjük. A gazdasági élet és vele együtt az árképzés is egyfelõl attól függ, hogy mennyi földterület áll valamely gazdasági térségben lakó emberek rendelkezésére, és hogy a föld milyen gazdagságot nyújt ezeknek az embereknek; másfelõl attól függ, amit a jogi élet határoz meg, például a munkaidõtõl figyelembe véve az életkort is, de a földterület felhasználási céljától is. A gazdaság feladata lesz az, hogy fedezze a földmûvelés mindenkori hiányait a többi, kompenzálást nyújtó gazdasági területtel kötött szerzõdések révén. A munkaidõ (jog) és a tudás (kultúra/nevelés) növekedésével például bizonyos fokig kompenzálható a talaj viszonylagos terméketlensége. A szellemi élet szektornak nemcsak a tõkét kell majd igazgatnia, annak létrehozójaként, hanem a föld igazgatását is, a tõke bázisaként. A földterület (akárcsak a mesterséges termelõeszközök is) folyamatosan egyéni tulajdonban lesz, azonban elidegenítési jog és öröklési jog nélkül. A földterületre kivetett díjak függetlenül a földterületen épített építmények tõkeköltségeitõl az igazgatási költségek fedezetéül fognak szolgálni. A gazdaság akkor fog optimálisan és egészségesen alakulni, ha munkamegosztóan és tõkeképzõn fog mûködni, a termékek értékképzését pedig a szükséglet és a fogyasztás fogja meghatározni. De éppen ez a két termelékenységnövelõ momentum a munkamegosztás és a tõkeképzés az, amely ma a munka és a munkával létrehozott eredmények iránti teljes érdektelenséghez vezet annak köszönhetõen, hogy a termékgyártás csak a profit- és keresettermelés szempontjából érdekes. Ez az érdektelenség lassacskán az egész szociális életre kiterjed, és fokozatosan elpusztítja azt. A kapitalizmuson alapuló pénzgazdaság pedig hajlamos arra, hogy mindent vagyis a termõföldet és a munkát is áruvá tegyen, és mind az embert, mind a természetet feleméssze. Annak, ami a gazdaságot elõmozdítja és felvirágoztatja, rendkívül negatív és antiszociális kihatása van akkor, ha ezek a hatások minden emberi életterületre és érdekterületre kiterjednek anélkül, hogy a szociális élet másik két területe korrigálná õket. Márpedig ennek az a feltétele, hogy azok önmagukat igazgassák. A napjainkban a jogi-politikai szektor ideális elvének tartott demokráciában is vannak antiszociális elemek, mivel az emberek túlharsogják egymást, és azt akarják, hogy nekik legyen igazuk a másikkal szemben. Ezt a dialektikát csak a kulturális és nevelésügyi szektorból érkezõ igaz embertisztelet egyensúlyozhatja. A gazdaság alkotja az emberi élet alapját, a szükségletek kielégítéséhez pedig munkára van szükség. Az a mód, ahogyan ma az ember munkához jut, és ahogyan ma a munka cirkulál a gazdaságban, természetesen olyan ellentmondásos követelésekhez vezet, amilyen a munkához való jog vagy a munkára való kényszer. Az lenne a fontos, hogy eltûnjön belõle a véletlenszerûség, amely azzal kapcsolatos, hogy valaki egyáltalán munkához jut-e, akárcsak az a kényszerûség, szükségtelenség és elkopás is, amely a munkának az árujellegébõl és a keresethez való közvetlen összekapcsoltságából adódik, s ehelyett az értelmesen alakított szociális organizmus érdekeibõl adódó új impulzusok kerüljenek bele. Hiszen az árkialakítással és a jövedelmi irányelvekkel összefüggõ társulásos elv révén minden egyes ember számára nyitva áll valami olyan tevékenység amennyiben a földmûvelés tartja el, könyvelésileg pedig a pénzteremtés révén kerül figyelembe vételre, amely szociális követelésként a kulturális fejlõdés szükségleteibõl indul ki. A szellemi és a kézmûves teljesítmény közötti egyensúlyt a pénzügyi rendszer milyensége teremti meg, a szükséglet és a teljesítmény értéke közötti egyensúlyt pedig a munkának és/vagy tõkének az áthelyezésével megvalósuló társulás hozza létre. Az eddigi egységállam hármas tagozódásával keletkezõ új impulzusokból válaszokat kapunk olyan kérdésekre, amelyek a ma szokásos premisszák mellett a rendszerbõl adódóan megoldhatatlannak tûnnek. A hármas tagozódással megvalósulnak a következõk: a modern individualitás szabadságra törekvése az önigazgató kulturális életben és nevelésügyben; a modern ember demokrácia iránti igénye a közjog és a politika terén, amelyben egyedül az egyenlõség a mérvadó az ítéletalkotáshoz; a modern ember biztonságos anyagi egzisztencia iránti igénye, a társulásokkal dolgozó és kölcsönös bizalmon alapuló gazdaságnak köszönhetõen. Fordította: Wágner Noémi A fordítás alapja: Alexander Caspar: Wirtschaften in der Zukunft. Klett und Balmer & Co. Verlag, Zug, 1996 8 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 7. ábra A nemzeti össztermék értékállandója A Püthagorasz-tétel segítségével ábrázolva A fizikai munkából adódó teljesítmények értéke plusz a szellemi munkából adódó teljesítmények értéke (= megtakarított fizikai munka) azonos népességszám esetén a mindenkori mennyiségnövekedés vagy -csökkenés ellenére állandó marad. A pénz a földmûvelés tükörképe in statu nascendi A pénz úgy viszonyul a népességszám és a természeti alap (=a fizikai munka eredeménye) értékarányához, mint az emlékképzet a jelen képzethez; a pénz szabad gazdálkodást tesz lehetõvé, ahogy az emlékezõképesség szabad gondolkozást. A közvetlenül a természeti alapon végzett fizikai munka összege Pénzmennyiség A pénz mint az õstermelésre való emlékeztetés létrehozása; minden szociális kvóta összege Értékmérõ Értékmérõ Értékmérõ E I E II E I E II E I E II Bárhogy osztódjon is a nemzeti össztermék É I-re és É II-re, az összegük mindig konstans marad. I. érték A fizikai munkát végzõk = munkavégzõk hozzák létre A teljesítmények összege, levonva belõle a megtakarított fizikai munkát A munkavégzõk szociális kvótáinak összege II. érték A munkavezetõkre és tisztán fogyasztókra esõ érték A racionalizálás által megtakarított fizikai munka értéke = adománypénz A munkavezetõk és a tisztán fogyasztók szociális kvótáinak összege 2013/4 9

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága Tõkeképzés Fizikai és szellemi munka népgazdasági értelemben inverz-poláris elvekként felismerve - intelligenciával szervezett fizikai munka: tõkeképzés - tõke: olyan teljesítmény, amely lehetõvé teszi a természeti alaptól függetlenedett pozitív vagy negatív értéken mért munkát Tõke Munkavégzõk Termelõeszközök javak a természeten végzett munka Fogyasztás alkotások Munkaszervezés hulladékgazdálkodás Munkavezetõk és tisztán fogyasztók Munka a természeten erõforrások energiahordozók újrahasznosítás 8. ábra 10 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 8. ábra (a fedvénnyel) Jelmagyarázat: Természet Termékenység Intelligencia Ember Tehetség Tõkeképzés Fizikai és szellemi munka népgazdasági értelemben inverz-poláris elvekként felismerve - intelligenciával szervezett fizikai munka: tõkeképzés - tõke: olyan teljesítmény, amely lehetõvé teszi a természeti alaptól függetlenedett pozitív vagy negatív értéken mért munkát A tõke új termelõeszközök elõállítására használható: vállalkozások A tõke közvetlenül felhasználásra kerülhet: tanárok, orvosok, mûvészek, gyerekek, betegek, idõsek Munka Negatív ért telj. Pozitív ért telj. mest. termelõeszközök ( meghosszabbított talaj ) természeti termékek erõforrások Az emberben lévõ intelligencia munkamegtakarító hatású: megszervezi a közvetlenül a természeten végzett munkát, és annak a természeti alaptól való emancipálódása és az ennek megfelelõ felszabadulás révén több teljesítményt eredményez Munkavezetõk és tisztán fogyasztók Természet mest. term. eszk. révén közvetlenül a természeti alapon Tõke Munkavégzõk Termelõeszközök javak Fogyasztás alkotások A kulturális fejlõdés által lehetséges felszabadítás Erõforrásokból létrehozott termékek új értékképzés újra forgalomba hozással testi és szellemi munka révén pozitív értékmérés* a természeten végzett munka Munka a természeten erõforrások energiahordozók negatív értékmérés* Munkaszervezés hulladékgazdálkodás Értékmegsemmisítés testi és szellemi munkával azonban a puszta negatív értékmérés értelmében újrahasznosítás * A valamilyen fizikai munkában felhasznált mesterséges... A természetben lévõ termékenység munkamegtakarító hatású 2013/4 11

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 9. ábra Természet Talaj Ásványkincsek Mezõgazdaság Erõforrások Értékképzés gyártással Áruk = értékek Áru = = érték Áru ellenében érték Fejenkénti egység Mint a talajhozam/népességszám hányadosa A társító gazdaság Az ár és bevétel képlete Munka Értékképzés szükséglet révén eredménye Ár a gyártás által megkövetelt a szükséglet által meghatározott Társító alkalmazás: * Árkiegyenlítés munkakiegyenlítéssel és tõkeáthelyezéssel * lásd a 6. ábrát ** a pénz vásárlóerejének növelése a fejlõdés haladásával A fejenkénti egység pénzekvivalens a termelékenység haladásával többet vásárol Kultúra fejlõdés haladás kutatás Gondolatok Szükséglet Kereslet Pénz** pénzügyi alap 12 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 10. ábra A szociális organizmus tagjai valamint a bennük mûködõ elvek gazdasági szempontból nézve Gazdaság Állam/jog Kultúra/nevelés Munkamegosztás és a munkának a természeti alaptól való emancipációja (technika, természettudományok) Testvériség Társulás mint független ármeghatározó szerv az emberi szükségletek és az emberi teljesítmény értékének kiegyenlítésére szerzõdés Természet/talaj Az áruk termelésének alapja Munka Természet Demokratizálás Tudomány Egyenlõség Parlament mint a jogi-politikai érdekek képviselete és személytelen szabályozója Törvény Munka Szellem Munka I. érték Ár II. érték természeti termék az emberi, mindenekelõtt fizikai munkával összekapcsolódva a népgazdasági értékek mércéje pozitív értékmérés Az árképzés alapja a fizikai talajmûvelés eredménye; a népességszámnak a hasznosítható talajfelülethez való viszonyától függõen Pénzügyi alap Szabadság Korporáció mint emberek szabad szervezõdése az iskolák, egyházak, bírók, egészségügy viselésére ipari termék vagy tisztán szellemi teljesítmény, amelynek az elõállításához ennyi és ennyi munkát nem közvetlenül a természeten végeztek, hanem megtakarítottak azáltal, hogy a szellemi munka az ipari termékkel kapcsolódott össze negatív értékmérés Az érték csak a megtakarított fizikai munka ekvivalenseként értelmezhetõ Tanács Tõke/szellem A szükségletek keletkezése 2013/4 13

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 11. ábra A központi bank Példa a központi bank nyitó mérlegére Aktívák Kibocsátók A fiók B fiók stb. Passzívák Pénzügyi alap Az A fiók számlája tartozás bankjegybevonás követelés pénzkiutalás A kibocsátott pénz számlája tartozás követelés pénzkiutalás az A fióknak bankjegybevonás Aktívák Mezõgazd. üzemek Összesen Ipari üzemek Összesen Szolgáltató üzemek stb. stb. Példa az A fiók nyitó mérlegére Passzívák Székhely hitele Összesen Mérlegösszeg stb. Mérlegösszeg Aktívák Kölcsönpénz: Mezõgazdasági üzemek Ipari üzemek Szolgáltató üzemek Egyéb adósok: Üzemek Államháztartás Szervezetek Magán ügyfelek Központi bank Pénztár Mérlegösszeg Példa az A fiók közbensõ mérlegére Passzívák Hitelezõk: Mezõgazdasági üzemek Ipari üzemek Szolgáltató üzemek Államháztartás Szervezetek Magán ügyfelek Többlet Mérlegösszeg 14 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Alexander Caspar: A jövõ gazdasága 12. ábra A társulás vázlata Vázlat az egyéni üzemek nettó bevételei, valamint az alkalmazottaik és a hozzájuk tartozó személyek jövedelmei közötti mérleg statisztikai megragadásához Személyek száma 1 ) Nettó üzemi bevétel 2 ) Fizetések, a következõkre felosztva: pozitív értékmérés adománypénz Állami terhelés 3 ) Racionalizálási nyereségek 4 ) Üzemek mezõgazdaság ipar szolgáltatások Idõsgondozás Államháztartás politikai szervezetek (település, megye, ország) hadsereg rendõrség bíróságok/börtönök tûzoltóság Az adománypénz társulásai oktatásügy egészségügy egyház 1) a gyermekek az oktatás lezárultáig a szülõkhöz számítanak 2) eladási bevételnek számít, az anyagköltségek leszámítva 3) az államháztartási fizetések alapján számítva 4) a pozitív értéken mért jövedelmek megtakarításából adódik azonos termelés mellett, vagy pedig a többlettermelésbõl adódik azonos, pozitív értéken mért jövedelmek mellett 5) nyitott kérdés marad, hogy az államháztartás tõkeszükségleteit állami terhelésként kell-e kezelni; az üzemek rubrika vázlatos értelmezését lásd a könyv 50. és azt követõ oldalain 6) átmeneti megoldásként még az állami szektorhoz van hozzárendelve a szabad oktatásügyi és nevelésügyi szektor helyett Tõkeszükségletek 5 ) 2013/4 15

Szociális élet, hármas tagozódás Kálmán István: Alexander Caspar írásai a Szabad Gondolatban Alexander Casparnak eddig több, mint tíz írását jelentettük meg a Szabad Gondolatban, melyeket a Der Europäer folyóiratból vettünk át. Alexander Caspar pénzügyi szakember, egy svájci, iparral kapcsolatban álló magánbank vezetõ embere volt 1991-ig ahogy ma mondani szokás: bankár, azóta önálló tanácsadó. A tíz év során megjelent cikkeknek mindeddig semmilyen visszhangja nem volt, sem a gazdasági szakemberek részérõl, sem az antropozófiailag orientált körökbõl. 1 Ennek az lehet az oka, hogy Caspar nem a megszokott gondolkodásmóddal, absztrakt fogalmi sémákkal vizsgálja a modern gazdaságot, hanem természettudományos módszerrel végzett megfigyelési eredményeket ír le, függetlenül minden eddigi gazdasági elmélettõl. Tanulmányai nem valamely részterületre vonatkozó javaslatokat tartalmaznak, hanem az egész gazdasági-társadalmi rend új alapokra helyezésének gyakorlati megoldási lehetõségét tárják fel. Rudolf Steiner a Nemzetgazdasági kurzusban 2 a modern gazdaság alapvetõ problémáját az árkérdésben látja, ezért az árproblémát állítja a gazdasági gondolkodás középpontjába. Rudolf Steiner leírja azt a folyamatot, ami a természetre fordított munka és a munkát megszervezõ emberi intelligencia között játszódik le. Caspar a Rudolf Steiner által felvetettek alapján a nemzetgazdasági értékképzõdést a természeti pólus és a fogyasztási pólus közötti dinamikusan fennálló feszültségként ragadja meg, és eljut a testi és a szellemi munka viszonyában az inverz polaritás képszerû (imaginatív) megragadásához. A közgazdaságtan csak a gazdasági érték felismerésével ölt tudomáynos jelleget. Hiszen csak ezáltal kerül törvényszerû összefüggésbe és válik meghatározhatóvá a fizikai és a szellemi munka egymáshoz való viszonya, valamint a tõkeképzés, illetve a teljesítmények értéke és a jövedelem. 3 A fizikai és a szellemi munka által teremtett értékek egyenlõvé tételével Casparnál új értékfogalom adódik, ezzel lehetõvé válik a jövedelem és a teljesítmény szétválasztása, egy új tõketulajdon forma és az ehhez igazodó pénzteremtés. Caspar a gazdasági folyamatok megfigyelésénél hasonlóan jár el, mint Goethe a természet szemlélésénél, és eljut az õsérték funkcionális fogalmához. Megállapítja: sem a gazdasági érték Steiner által tudatosított eredetét, sem pedig a két értékteremtõ pólus egymáshoz való, érték szerinti viszonyát jelzõ inverz polaritást nem értették meg eddig az emberek. 4 Rudolf Steiner megjegyezte egyszer: ha az ember átadja magát annak az illúziónak, hogy a Dreigliederung nélkül bármit is lehetne csinálni, csak a hanyatlásnak dolgozik. A mai káoszon nem lehet úrrá lenni sem szellemtelen rutinnal, sem a valóságtól elrugaszkodó illuzórikus utópiákkal. Alexander Caspar azt mondja magáról, hogy a projektív geometriával való foglalkozás révén jutott az inverz polaritás képszerû megragadásához, ahogyan ez a testi és a szellemi munka viszonyában megjelenik. Befejezésül közreadunk még egy részletet Wagner Noémi fordításában Alexander Caspar írásából, 5 melyet az ismeretelmélet és az antropozófia iránt érdeklõdõk számára írt. Alexander Caspar: Az új pénz (részletek) (...) Mi az az antropozófiában, ami a megismerést illetõen továbbvezet, és vajon miért viseli az antropozófia ezt a nevet az eddig filozófiának nevezett ismeretelmélettel szemben? Vajon eddig miért nem értették meg az emberek a megismerésnek ezt a továbbfejlesztését és kibõvítését, legalábbis úgy, hogy a pusztán intellektuális, formális érvelés szintjérõl tovább tudtak volna jutni a tudat 16 2013/4

Szociális élet, hármas tagozódás Kálmán István: Alexander Caspar írásai... és az életérzés szintjére úgy, ahogyan napjainkban a kantianizmus ott van az emberek életérzésében? A kantianizmust az jellemzi, hogy az igazságot egy külsõ valóság eszmei tükrözõdésének érzi, a megismerést pedig egy a megismerõ nélkül is létezõ valóság fogalmi megismétléseként szemléli, ami által az ember szerepe a tétlen nézõére redukálódik. E mögött húzódik meg az igazi, egyre égetõbbé váló probléma, amely mintegy szakadékként tátong az emberiség elõtt, mégpedig: hogyan függ össze az, amit az ember az észleletében külsõként él meg azzal, amit a gondolkodásában belsõként él meg? A filozófia mint ismeretelmélet eljutott a végpontjáig, mivel az észleletet egy abszolút, önmagában nyugvó dolognak tekintette, és ezért nem tudott eljutni az észlelet külsõt és belsõt összekapcsoló magyarázatához. Az embernél két erõ nyilvánul meg, amiben az ember egyszerre áldozat és cselekvõ, ami egyfelõl alakítja õt, másfelõl pedig a megismerési folyamatban általa jelenik meg: innen az antropozófia elnevezés. E két erõ egyikét sem szabad csak magában létezõnek elképzelnünk, ezek mindig együtt lépnek fel, egymást feltételezik, és együtt alkotják a valóságot. Az egyiket úgy kell elképzelni mint egy központ felé irányuló központi vagy nyomóerõt, a másikat pedig periferikusan, mint egy szféra felé irányuló univerzális vagy szívóerõt. A központi erõnek mint nyomóerõnek az a tulajdonsága, hogy az univerzális erõt kipréseli magából, eltaszítja magától és elkülönül tõle; a központi erõ atomizálóan hat. Az univerzális erõnek mint szívóerõnek az a tulajdonsága, hogy a központi erõt magába szívja és feloldja; az univerzális erõ összekötõen hat. A mai embernek külsõként elõször a központi vagy más néven nyomóerõ jut a tudatába de éppenséggel csak külsõként. A mozgást és a sebességet, aminek a mai ember nincs tudatában, összegzõdésként, idõbeli nyugvópontok integrálásaként, azaz térbelileg képzeli el az ember. A nyugvópontok a maguk részérõl olyan differenciálok (a differenciálás eredményei), amelyekre a sebesség felbontásra kerül, és el is tûnik bennük. Ha mármost a központi erõt abszolutizáljuk, akkor ez pl. a fizikában az anyag problematikájához vezet, ahogyan azt a fizika hiposztazálja és szintetizálja. A közgazdaságtanban ez ahhoz vezet, hogy minden teljesítmény (materiális és immateriális munkaeredmény) úgy van szemlélve, mint ami csak a természeti alappal kapcsolatos munkából ered, és ezáltal minden teljesítmény a természeti nyereségértéknek, azaz pozitívan mért értéknek megfelelõ jelleget kap. A tudományosságot immár csaknem öt évszázada módszeresen meghatározó fizika a definíció szerint a megfigyelés és mérés által megállapítható, törvényszerûségekben megragadható és matematikai ábrázolásuk által hozzáférhetõvé tehetõ természeti folyamatokról szóló tudomány. A mozgás és a tömeg viszonyának az elõbbiekben vázolt problematikája inherens módon a fizika alapját képezi, szemben a tisztán képzetileg megragadható foronómiával vagy kinematikával az erõk vagy a dinamika csak empirikusan, a külvilágban történõ mérés által ellenõrizhetõ hatásával szemben. A fizikai képletek hacsak nem a tisztán képzetibõl adódnak, mint a mozgásfolyamatok a tömegnyomásban végzõdnek. Mi más jut a mai ember tudatába külsõ élményként? Ebbõl az okból kifolyólag a természettudomány abszolutizálja a központi erõt, és minden energiapotenciálját a tudatilag megragadható megfigyelésének végpontjaiba helyezi; a fizika az atomokba, a biológia a génekbe, az orvostudomány a vírusokba és prionokba. Ha teszem azt 10 000 méter magasságban nyugalomban ülök egy tovasuhanó repülõben, akkor, ha elnyomom a gondolati következtetésekhez vezetõ optikai és akusztikai észleleteimet, nem tudom megmondani, hogy a külvilághoz képest mozgásban vagyok-e vagy sem. Miáltal kerülök a mozgás tudatába? A gyorsuláson (+ vagy ) alapuló nyomáskülönbség révén. És miáltal érzékelem a nyomást? Egy test súlyaként jellemzett nyomást a testre ható gravitációs erõ (gyorsulás) eredményeként szokás definiálni. Hogyan kerülhetünk tisztába a tömeg/kép és a mozgás mint egység összefüggésével? Azáltal, hogy a teret megismerési folyamatként a fent leírt erõkbõl inverz-polárisan hozzuk létre. Képzeljük azt, hogy egydimenziós lények vagyunk (a keletkezés folyamatában lévõ egyenesek, ld. a mozgásból következõ dimenziókeletkezés): mit látnánk? Csak pontokat. Kétdimenziós lényként (a keletkezés folyamatában lévõ síkok) egyeneseket látnánk. Háromdimenziós lényként (a keletkezés folyamatában lévõ testek) pedig síkokat látnánk. Háromdimenziósan látunk (testeket), ez tehát azt jelenti, hogy négy dimenzióban élünk. Hogyan jutok az elsõ dimenzióhoz? Azáltal, hogy a pontot mozgatom. Hogyan jutok el a második dimenzióhoz? Azáltal, hogy az egyenest mozgatom. Satöbbi. 2013/4 17

Szociális élet, hármas tagozódás Kálmán István: Alexander Caspar írásai... A középponthoz képest tehát diszkontinuusan, képként élem meg a dimenziókat, a szférához képest pedig a mozgásból folyamatosan. A fizika arra törekszik, hogy képet alkosson arról a világról, amelybõl az észleleteinknek kell származniuk. Azonban egy illúzió áldozata, mert azok a folyamatok, amelyeket õ az észleletek alapjának vél, csupán a külsõ impulzusok (benyomások) következményei maradhatnak, de sohasem válhatnak belsõleg átélt észleletekké. A fizika ezért nem tudja megtalálni az általa az észleletek okaként leírt külsõ mozgási folyamatoktól a belsõleg átélt észleleti képekhez vezetõ átmenetet. Ehhez a fenti példával jellemzett általam inverz polaritásnak nevezett differenciális feszültségre van szükség. Vagyis ez azt jelenti, hogy a tudatosításhoz és a megismeréshez egy elõször áthatolhatatlan, diszkontinuus (látszólagcsak) adottra (tömeg), valamint egy ezzel szemben álló, a felépítés belsõ tevékenysége által folytonosként átélt adottra (mozgás) van szükség. A valóság egységes. Azonban a tudat számára a valóság félségekre oszlik, amelyek a központ és a szféra aspektusának felelnek meg, a külsõ és belsõ világnak, annak, ami az embert testileg (idegmûködés és anyagcsere) és lelkileg (akarás és gondolkodás) alkotja. A gondolkodási folyamatban mûködõ akaratot a tudat uralja, azonban a testi mozgásban mûködõ akarat nem áll a tudat uralma alatt. A gondolkodási és az akarati tevékenység a belsõ megfigyelés elõtt nem válik külön. Azonban helytelen lenne önálló akaratról beszélni, amely a képzethez még hozzájönne. Az akarat az erõként felfogott eszme (fogalom). Mindamellett a magát az áldozat és a cselekvõ szerepében inverzióként megragadó tudat képes magát úgy beállítani, hogy a gondolkodás és az akarás szétválasztva jelenjen meg a megfigyelése területén. Az egységes valóság az inverzió révén elõször ellentétességként jelenik meg számunkra; egy inverzpoláris folyamat eredményeként, amely az észlelésben és a gondolkodásban manifesztálódik a megismerés számára, a megismerési folyamat során azonban megszûnik. E két megismerési tevékenység (észlelés, gondolkodás) egyikét sem szabad abszolútként, önmagában lévõként felfogni; ezek együtt hatnak. A gondolatok megragadása és újbóli emlékezetbe idézése mögött ugyanaz a folyamat játszódik le, mint egy észlelet létrejöttekor. Külsõként elõször csak az észleleteket éljük át, a fogalmakat pedig csak belsõként. A gondolkodást eleinte nem éljük át kívül, univerzális erõként, amely az észlelet létrejöttében közremûködik. Azt, hogy az észleleteket (pl. piros, kék, C, Cisz) elõször abszolútként, önmagukban nyugvóként éljük át, a gondolkodásnak az egyéni és szabad gondolkodáshoz vezetõ útján fejlõdéstörténetileg szükséges támaszként kell értelmeznünk. Ha a gondolkodást egyre inkább az akarat irányítja, akkor az észlelet helyére az emlékezet, ill. az emlékezés lép adottként, ami azt eredményezi, hogy az észlelet létrejöttében résztvevõ, de abban még nem tudatos gondolkodási tevékenység átmegy a tudatos gondolkodásba. Ekkor ezt az emlékképzetek elemeit szintetizáló gondolkodást észleljük. A tenger felszínén körnek látnám a horizontot. Ahhoz, hogy körként gondoljam, belsõleg tevékeny módon meg kell konstruálnom a kört mint az ugyanazon ponttól egyforma távolságra lévõ pontok geometrikus alakzatát. Steiner ezt az észlelttõl a gondoltig vezetõ átmenetet a Szabadság filozófiájának III. fejezetében a következõ szavakkal ábrázolja: Ha megkülönböztetjük egymástól a tudatosítás elõtti és a tudatosítás utáni gondolkodást, akkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a megkülönböztetés teljességgel külsõdleges, amelynek magához a dologhoz semmi köze sincs. Nem teszek mássá valamit azzal, hogy gondolkodva szemlélem. Gondolhatom azt, hogy egy teljesen másfajta érzékszervekkel és másként mûködõ intelligenciával rendelkezõ lénynek egészen más képzete lehet a lóról, mint nekem, de nem gondolhatom azt, hogy a saját gondolkodásom megváltozik attól, hogy megfigyelem. Én magam figyelem meg, amit én magam hozok létre. Ha az észleletek létrejöttekor ható folyamatok belsõleg folyamatosan, közvetlenül átélhetõek lennének, illetve a gondolkodás külsõleg mint univerzális erõ átélhetõ lenne, akkor ezek életfolyamatok lennének, nem pedig tudatos folyamatok. A gondolkodás olyan tevékenység, amelybõl fogalmak és eszmék keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás magában foglalja a cselekvést és a cselekvés tárgyát is, vagyis két megjelenési oldala van, amelyeket azonban nem lehet egymástól elválasztani. Hiszen az énbõl kiinduló tevékenységnek kell, hogy legyen valamilyen tartalma, azonban ez a tartalom a gondolatok és eszmék a tevékenység nélkül meg sem jelenne. A gondolkodás mint tevékenység elõször az észleleten gyullad ki, amely csupán látszólag jött létre tõle függetlenül. Az észlelettõl elválasztva pedig elõször az emlékezésben talál támaszra. A gondolkodás önmagától semmit sem tesz hozzá az észleletekhez, semmit sem mond ki a priori az észleletekrõl, hanem azokat a feltételeket, formákat állítja elõ, amelyek által a jelenségek öszszefüggése, törvényszerûsége az ideák szintjén tudatossá válik. 18 2013/4