II.3." KÖZÖTTI KÖLTSÉGVETÉSI



Hasonló dokumentumok
1. Vezetői összefoglaló

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS SZELES U. ÁLLOMÁS U. (GÖMÖRI PÁLYAUDVAR) ZSOLCAI KAPU EPERJESI UTCA KÖZÖTTI TERÜLET

Összefoglaló a Havanna és Gloriett lakótelepek kötöttpályás kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos vonal meghosszabbításával tárgyú projektről

XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK Előzmények

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston

A TRAM-TRAIN HELYE ÉS SZEREPE A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

XI. Határok nélküli partnerség

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

MÁV ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONZULTÁCIÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

VII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Nyári menetrendi módosítások

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

Kötöttpályás fejlesztések a DÉLI KÖRVASÚT környezetében

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XIX. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT április 20. MISKOLC

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

X. Városi villamos vasúti pálya nap. Villamospálya tervezése Hódmezővásárhelyen a tram-train fejlesztés keretében

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10.

A.D.U. Építész Iroda Kft

Beszámoló a balatoni közösségi közlekedéssel kapcsolatos pályázatok és projektek helyzetéről. BFT tanácsülés augusztus 28.

MOHÁCSI DUNA HÍD Megvalósíthatósági tanulmányterv Hidász Napok Balatonfüred, június Gilyén Elemér Pont-TERV Zrt.

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV

MÁV 80a számú vasúti fővonal. Rákos - Hatvan szakasz korszerűsítése

Tisztelt Képviselő testület!

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március

Új hidak tervezése a Miskolc-Nyíregyháza vasútvonalon

Szeged és Hódmezővásárhely tramtrain tervezett üzeme

SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft.

Módszertani áttekintés, változatok kialakítása

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely,

FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT április Szeged

DAKK Zrt. beszámolója a társaság évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről

Zöld Nyíl Miskolci Villamos Projekt. Szeged január 23.

Balatoni vasútvonalak rekonstrukciója

Normafa történelmi sportterület rehabilitációja

A közelmúlt és közeljövő miskolci pályás fejlesztései

Intermodális központ Székesfehérváron. Részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése és tapasztalatai

A budapesti közösségi közlekedés legfontosabb jellemzői. A metróágazat szerepe a budapesti közlekedésben

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726 Szeged, Fülemüle u. 28. Tel.:

KÖZLEKEDÉS. A település közúti közlekedési területeinek besorolása Megnevezés. Jelenlegi szabályozási szélesséség

A 79-es trolibusz útvonalának meghosszabbítása, és hétvégi üzemének kiváltása a 20E viszonylat átalakításával

Városüzemeltetési Tanácsnok 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Tárgy: sürgősségi indítvány

Budai fonódó villamoshálózat. A fővárosi önkormányzat rövid ismertetése a projektről

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Zádori Gyöngyi MODERN VASÚTI HIDAK TERVEZÉSE

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között

CSAK NE OLYAN NAGY HÉV-VEL

Tata- Új központ szabályozási terv módosítás

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a as programozási időszakban

Magyarország folyamatban lévő és tervezett közlekedési beruházásai

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

MÚLT, JELEN, JÖVŐ AZ EU-S TÁMOGATÁSOK TÜKRÉBEN. XVIII. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA Bükfürdő április

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése

MISKOLC NYÍREGYHÁZA VASÚTVONAL TOKAJ TISZA ÁRTÉRI HIDAK

nehéz pótkocsis nyerges speciális j/nap E/nap j/nap j/nap nehéz

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSÜZEMI ÉS KÖZLEKEDÉSGAZDASÁGI TANSZÉK

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Kiskörei közös közúti-vasúti Tisza-híd tervezett felújítása

Vasútfejlesztési támogatások változásai a as időszakban

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

PÁLYA NAP. Elek István: szegedi pályp fejlesztései. sei. Szeged, április 10.

Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.

A CIKLUS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMJÁNAK ELŐREHALADÁSA A PROGRAM FELÉNÉL

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

KÖZOP Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése a V0 Budapestet délről elkerülő vasútvonal kialakítására

Kerepesi úti Százlábú híd tervezése

A TransHUSK Plus projekt

közötti időszak EU-s finanszírozása. Közúti közlekedési és híd projektjei


Építőmérnöki Kft. A SPECIÁLTERV KFT. HÍD TERVEZÉSI MUNKÁI A KÖZELMÚLTBAN. 49. HÍDMÉRNÖKI KONFERENCIA Balatonfüred, október 8.

A.D.U. Építész Iroda Kft

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

DÉL-DUNÁNTÚL ÉS VAJDASÁG AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése

Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban

GrenzBahn. Vasútfejlesztési lehetőségek az osztrák-magyar határ mentén. Albert Gábor dr. Berényi János KTI. Célcsoport-orientált rendezvény

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával

Átírás:

2012. II.3."2014-2020 KÖZÖTTI KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN MEGVALÓSÍTANDÓ PROJEKT SZEGED MAKÓ ELŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS VIZSGÁLATA DÖNTÉSELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNY I.KÖTET: HELYZETFELTÁRÁS KÖZLEKEDÉS - PRO-URBE - V-PLAN UVATERV - UNITEF 2012. December 04.

SZEGEDELŐ TERVSZÁM: 4467 ALTERVSZÁM: 01 MEGBÍZÓ: SZEGED MJV ÖNKORMÁNYZATA A MEGBÍZÁS TÁRGYA: KÖZOP 5.5.0 09 2010 0016 SZEGED ELŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSE "2014 2020 KÖZÖTTI KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN MEGVALÓSÍTANDÓ PROJEKT TERVTÍPUS: SZEGED MAKÓ ELŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS VIZSGÁLATA DÖNTÉSELŐKÉSZÍTŐ TANULMÁNY VEZETŐ Várady Tamás VEZETŐ TERVEZŐ MODELLEZÉS Kelen Csaba TERVEZŐ Fodor Eszter ÚT TERVEZÉS Zentay Zsolt I TAG Szálka Miklós FEJLESZTÉSI IGAZGATÓ Rhorer Ádám DÁTUM: 2012. 12.04. PROJEKTVEZETŐ Bősze Sándor TERVEZŐ Gruber Tamás VASÚT TERVEZÉS Nagy Csaba KÖZMŰ TERVEZÉS Küzmös György I TAG Laky Ildikó FEJLESZTÉSI IRODAVEZETŐ: Bősze Sándor EGYSÉGES DOKUMENTUMJEL: PROJEKTVEZETŐ HELYETTES Vincze Andrea TERVEZŐ Laufer Péter VASÚT TERVEZÉS Boldvai Ernő HÍD TERVEZÉS Solymossy Imre I TAG Dr Bite Pálné ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ: Várady Tamás 4465 01 RMT DET 01 001 01 2

KÖZLEKEDÉS KFT PRO URBE KFT V PLAN KFT UNITEF ZRT UVATERV ZRT I TAGOK: KÖZLEKEDÉS FŐVÁROSI TERVEZŐ IRODA KFT. GENERÁLTERVEZÉS, PROJEKTVEZETÉS, ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, FORGALOMFELVÉTELEK, ADATGYŰJTÉS, FORGALMI MODELLEZÉS: VEZETŐ: PROJEKTVEZETŐ: VÁRADY TAMÁS, BŐSZE SÁNDOR, PROJEKTVEZETŐ HELYETTES: VINCZE ANDREA, MODELLEZÉS: TERVEZŐK: KELEN CSABA, GRUBER TAMÁS, JENEI GÁBOR, LAUFER PÉTER, FODOR ESZTER, PRO URBE KFT. ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSTERVEZÉS, FORGALOMFELVÉTELEK, ADATGYŰJTÉS DULICZ LÁSZLÓ, SZÁLKA MIKLÓS, BECSÁK PÉTER,ABA ATTILA V PLAN KFT. VASÚTTERVEZÉS, NAGY CSABA, NAGYNÉ CSORDÁS ILDIKÓ, UVATERV ZRT. KÖZMŰ ÉS TULAJDONVISZONYOK KÜZMÖS GYÖRGY, TÓTH SZILVIA, UNITEF 83 ZRT. ÚTTERVEZÉS ZENTAY ZSOLT ALTERVEZŐK: MSC KFT HÍD TERVEZÉS SOLYMOSSY IMRE GEO VASÚT KFT VASÚT TERVEZÉS BOLDVAI ERNŐ 3

Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 4 1. Vezetői összefoglaló... 15 1.1. Feladat megfogalmazása... 15 1.2. Előzmények, koncepciók... 34 2. A fejlesztés indoklása... 36 2.1. Helyzetértékelés Szegeden és a térség közlekedési rendszerének elemzése... 36 2.1.1. Jelenlegi kereslet kínálat vizsgálata... 36 2.1.2. Infrastruktúra, műszaki állapot... 38 2.1.2.1. Közúti közlekedés... 38 2.1.2.1.1. Térségi közúti kapcsolatok... 40 2.1.2.1.2. Városi közúti hálózat és forgalmi rend... 44 2.1.2.2. A közúti közlekedés hálózata... 44 2.1.2.3. Helyközi és távolsági autóbusz közlekedés... 45 2.1.2.3.1. Helyközi autóbuszközlekedés Makón és a kistérségben... 45 2.1.2.3.2. A Makó Szeged útvonal települései... 53 2.1.2.3.3. Menetrend, menetidők... 55 2.1.2.4. Helyközi vasúti közlekedés... 61 2.1.2.4.1. Vasútvonalak elemzése... 66 2.1.2.4.2. Vasútállomások, megállóhelyek... 73 2.1.2.4.3. A vasúti csomópont jelenlegi helyzet... 86 2.1.2.5. Helyi közösségi közlekedés... 97 2.1.2.5.1. Szeged... 97 2.1.2.5.2. Makó... 98 2.1.2.6. Vasúti közlekedés által biztosított szolgáltatási színvonal... 100 2.1.3. Közlekedési szokásjellemzők áttekintése a háztartásfelvétel alapján... 102 2.1.4. Keresleti igények jellemzése... 107 2.1.4.1. Gazdasági társadalmi környezeti meghatározók... 107 3. Projekt célkitűzései, elvárt eredmények... 110 3.1. A projekt célrendszere... 110 4. Általános feltételezések és módszertan... 112 4.1. Utasforgalmi modell felépítése... 112 4.1.1. Bevezetés... 112 4.1.2. Területi modell... 113 4.1.3. Hálózati modell... 115 4.1.4. Forgalomkeltési modell... 116 4.1.5. Forgalom szétosztási modell... 117 4.1.6. Forgalmi mátrixok előállítása és validálása... 117 4.2. Modell mátrixok szezonális korrekciója... 118 4.3. Közúti ellenállásfüggvények előállítása... 120 4

4.4. Módválasztási modell... 121 4.5. Forgalmi terhelések... 122 4.6. Indikátorok... 124 5. Forgalmi előrebecslés... 125 5.1. Társadalmi gazdasági tényező hatása... 125 5.2. Az eljutási idők változásán alapuló (módváltó) forgalomnövekedés... 126 5.3. Forgalmi előrebecslésből adódó forgalmi mátrix értékek... 127 6. Változatelemzés... 128 6.1. Rendszerszintű alapvetések a szegedi térség közösségi közlekedési rendszerének kialakításához... 128 6.1.1. Szolgáltatási lánc... 128 6.1.2. Vasútfejlesztésre vonatkozó általános megfontolások... 130 6.1.3. Vasút autóbusz kapcsolati pontok... 133 6.1.3.1. Intermodális csomópont... 133 6.1.4. Új Tisza híd közúti kapcsolata... 135 6.2. Elemzések a végső változatok meghatározása érdekében... 137 6.3. Előzetes összegzés a bemutatandó három változatról... 144 6.3.1. A Változat: A közúti hálózat fejlesztése és bővített regionális autóbusz szolgáltatás... 146 6.3.2. B Változat: Elővárosi vasúti rendszer bevezetése, a jelenlegi vasútvonal fejlesztésével, a jelenlegi nyomvonalon, a jelenlegi megállók fejlesztésével (opció Aradra Nagylakon át nemzetközi kapcsolat) 150 6.3.3. C Változat: TRAM TRAIN RENDSZER BEVEZETÉSE SZEGED MAKÓ VISZONYLATBAN... 154 6.4. VÁLTOZATOK RÉSZLETES BEMUTATÁSA A Változat: A közúti hálózat fejlesztése és bővített regionális autóbusz szolgáltatás Műszaki és szakmai tartalom leírása, a tartalom meghatározása... 163 6.4.1. Műszaki és szakmai tartalom leírása, a tartalom meghatározása... 163 6.4.2. A.I. változat: 2x2 sávos közúti hídon, buszsáv megerősített regionális buszközlekedés (nincs vasútfejlesztés a hídon és nincs hódmezővásárhelyi tram train)... 165 6.4.2.1. Helyközi autóbusz közlekedés... 165 6.4.2.2. Helyi közösségi közlekedés... 166 6.4.2.3. Vasúti közlekedés... 168 6.4.2.3.1. Nyomvonal... 169 6.4.2.3.2. Állomások, megállóhelyek... 169 6.4.2.3.3. Közlekedési kapcsolatok... 171 6.4.2.3.4. Menetrend szerkezet... 172 6.4.2.4. Közúti közlekedés Új Tisza híd közúti kapcsolatai... 174 6.4.2.4.1. Helyszínrajzi vonalvezetés... 174 6.4.2.4.2. Magassági vonalvezetés... 175 6.4.2.4.3. Keresztmetszeti kialakítás... 175 6.4.2.4.4. Víztelenítés... 176 6.4.2.4.5. Pályaszerkezet... 177 6.4.2.5. ITS Megvalósításának lehetőségei... 177 5

6.4.2.6. Utastájékoztatás... 179 6.4.2.7. Tulajdonviszonyok vizsgálata... 180 6.4.3. A.II. változat: 2x2 sávos közúti hídon (könnyített híd), 2x1 sávon tömegközlekedési nyomvonal kijelölés, ahol a hódmezővásárhelyi tram train vagy a meghosszabbított 1 es villamos halad át Újszegedre. (A híd a vasúti közlekedés fejlesztését nem tartalmazza)... 181 6.4.3.1. Vasúti közlekedés... 181 6.4.3.1.1. Nyomvonal... 182 6.4.3.1.2. Állomások, megállóhelyek... 183 6.4.3.1.3. Közlekedési kapcsolatok... 185 6.4.3.1.4. Menetrend szerkezet... 186 6.4.3.2. Közúti közlekedés Új Tisza híd közúti kapcsolatai... 187 6.4.3.2.1. Helyszínrajzi vonalvezetés... 187 6.4.3.2.2. Magassági vonalvezetés... 188 6.4.3.2.3. Keresztmetszeti kialakítás... 189 6.4.3.2.4. Víztelenítés... 190 6.4.3.2.5. Pályaszerkezet... 190 6.4.3.3. Helyi közösségi közlekedés... 191 6.4.3.4. Helyközi autóbusz közlekedés... 192 6.4.3.5. Forgalmi vizsgálat... 195 6.4.3.6. ITS Megvalósításának lehetőségei... 197 6.4.3.7. Utastájékoztatása... 198 6.4.3.8. Tulajdonviszonyok vizsgálata... 200 6.5. VÁLTOZATOK RÉSZLETES BEMUTATÁSA B Változat: Elővárosi vasúti rendszer bevezetése, a jelenlegi vasútvonal fejlesztésével, a jelenlegi nyomvonalon, a jelenlegi megállók fejlesztésével (opció Aradra Nagylakon át nemzetközi kapcsolat)... 203 6.5.1. Műszaki és szakmai tartalom leírása, a tartalom meghatározása... 203 6.5.2. A Szeged Makó elővárosi vasúti fejlesztés vonzatai és hatásai... 203 6.5.2.1. Szeged Rendező pu.... 204 6.5.2.2. Vonalfejlesztés, új megállóhelyek... 205 6.5.2.3. Közúti vasúti keresztezések... 209 6.5.2.4. Vasúti hidak kialakítása... 210 6.5.2.5. Árvízvédelmi kérdések, műszaki megoldás... 210 6.5.3. B.I. változat: 2x2 sávos közúti híd mellett 1 vágányos elővárosi vasúti átvezetés. Újszegedre a Gyimesi útnál új vasúti megálló, trolibusz kapcsolattal... 214 6.5.3.1. Vasúti közlekedés... 214 6.5.3.1.1. Nyomvonal... 215 6.5.3.1.2. Állomások, megállóhelyek... 216 6.5.3.1.3. Közlekedési kapcsolatok... 222 6.5.3.1.4. Menetrend szerkezet... 223 6.5.3.2. Közúti közlekedés Új Tisza híd közúti kapcsolatai... 225 6.5.3.2.1. Vasút nyomvonala... 225 6.5.3.2.2. Helyszínrajzi vonalvezetés... 225 6.5.3.2.3. Magassági vonalvezetés... 225 6.5.3.2.4. Keresztmetszeti kialakítás... 225 6.5.3.2.5. Víztelenítés... 226 6.5.3.2.6. Pályaszerkezet... 226 6.5.3.3. Helyi közösségi közlekedés... 227 6.5.3.4. Helyközi autóbusz közlekedés... 228 6

6.5.3.5. ITS Megvalósításának lehetőségei... 230 6.5.3.6. Utastájékoztatása... 231 6.5.3.7. Tulajdonviszonyok vizsgálata... 233 6.5.4. B.II. változat : 2x2 sávos közúti híd mellett 2 vágányos elővárosi vasúti átvezetés, amelyen a hódmezővásárhelyi tram train is áthalad, Szőreg végállomásig. Újszegeden új vasúti megálló (Gyimesi utca mh.) 237 6.5.4.1. Vasúti közlekedés... 237 6.5.4.1.1. Nyomvonal... 239 6.5.4.1.2. Állomások, megállóhelyek... 240 6.5.4.1.3. Közlekedési kapcsolatok... 247 6.5.4.1.4. Menetrend szerkezet... 249 6.5.4.2. Közúti közlekedés Új Tisza híd közúti kapcsolatai... 251 6.5.4.2.1. Vasút nyomvonala... 251 6.5.4.2.2. Helyszínrajzi vonalvezetés... 251 6.5.4.2.3. Magassági vonalvezetés... 252 6.5.4.2.4. Keresztmetszeti kialakítás... 252 6.5.4.2.5. Víztelenítés... 253 6.5.4.2.6. Pályaszerkezet... 253 6.5.4.3. Helyi közösségi közlekedés... 254 6.5.4.4. Helyközi autóbusz közlekedés... 254 6.5.4.5. Forgalmi vizsgálat... 256 6.5.4.6. ITS Megvalósításának lehetőségei... 258 6.5.4.7. Utastájékoztatása... 259 6.5.4.8. Tulajdonviszonyok vizsgálata... 261 6.6. VÁLTOZATOK RÉSZLETES BEMUTATÁSA C Változat: TRAM TRAIN RENDSZER BEVEZETÉSE SZEGED MAKÓ VISZONYLATBAN... 266 6.6.1. Műszaki és szakmai tartalom leírása, a tartalom meghatározása... 266 6.6.2. C.I. változat: Szegeden a Vértói útnál induló, majd 1 es villamosvonalon haladó tram train, a hídon áthaladva, a Gyimesi úttól Szőregen új városi nyomvonal. (alternatíva Deszken is új városias nyomvonal). Makón a vasútállomás elérését követően a Kálvin utcán Csanád vezér tér végállomás elérése. (Makón több alternatíva a belső nyomvonalvezetésre).... 267 6.6.2.1. Kötöttpályás közlekedés... 267 6.6.2.1.1. Nyomvonal... 268 6.6.2.1.2. Állomások, megállóhelyek... 270 6.6.2.1.3. Közlekedési kapcsolatok... 275 6.6.2.1.4. Menetrend szerkezet... 277 6.6.2.2. Közúti közlekedés Új Tisza híd közúti kapcsolatai... 280 6.6.2.2.1. Bánomkert soron keresztüli rávezetés... 280 6.6.2.2.2. Indóház téren keresztüli rávezetés... 283 6.6.2.2.3. Oldal utcai direkt rávezetés... 284 6.6.2.2.4. Víztelenítés... 285 6.6.2.2.5. Pályaszerkezet... 285 6.6.2.3. Helyi közösségi közlekedés... 286 6.6.2.4. Helyközi autóbusz közlekedés... 287 6.6.2.5. ITS Megvalósításának lehetőségei... 290 6.6.2.6. Utastájékoztatása... 291 6.6.2.7. Tulajdonviszonyok vizsgálata... 293 6.6.2.7.1. Gyimesi úttól Szőregen új városi nyomvonal:... 296 7

8 6.6.2.7.2. Opció: Temesvári kapcsolat... 302 6.6.2.7.3. Alternatíva: Deszken is új városias nyomvonal... 307 6.6.2.7.4. Makói alternatíva útvonalai... 312 6.6.3. C.II. változat: A Hódmezővásárhelyről érkező tram train, az 1 es vonalon, majd a hídon, tovább C.I. szerint halad Makóra. (Alternatíva: Az 1 es tram train Hódmezővásárhely Szeged, Indóház tér között. A 2 es tram train Vértóról a nagykörúti új nyomvonalon halad a hídra, tovább C.I. változat szerint. Az alternatív változatban két tram train vonal működik, Szegeden átlapolva jár.)... 318 6.6.3.1. Kötöttpályás közlekedés... 318 6.6.3.1.1. Nyomvonal... 319 6.6.3.1.2. Állomások, megállóhelyek... 321 6.6.3.1.3. Közlekedési kapcsolatok... 325 6.6.3.1.4. Menetrend szerkezet... 327 6.6.3.2. Közúti közlekedés Új Tisza híd közúti kapcsolatai... 331 6.6.3.2.1. Bánomkert soron keresztüli rávezetés... 331 6.6.3.2.2. Indóház téren keresztüli rávezetés... 333 6.6.3.2.3. Oldal utcai direkt rávezetés... 334 6.6.3.2.4. Víztelenítés... 336 6.6.3.2.5. Pályaszerkezet... 336 6.6.3.3. Helyi közösségi közlekedés... 337 6.6.3.4. Helyközi autóbusz közlekedés... 338 6.6.3.5. Forgalmi vizsgálat... 341 6.6.3.6. ITS Megvalósításának lehetőségei... 343 6.6.3.7. Utastájékoztatása... 344 6.6.3.8. Tulajdonviszonyok vizsgálata... 346 6.6.3.8.1. Gyimesi úttól Szőregen új városi nyomvonal:... 349 6.6.3.8.2. Opció: Temesvárra nemzetközi kapcsolat... 355 6.6.3.8.3. Alternatíva: Deszken is új városias nyomvonal... 359 6.6.3.8.4. Makó alternatív útvonalai:... 364 6.7. Műtárgy... 370 6.7.1. Korábbi Tisza hidak... 370 6.7.2. Előzmények, tervezési alapadatok, szempontok... 374 6.7.3. Közös közúti vasúti hidak áttekintése... 375 6.7.4. Vázlattervi változatok... 380 6.7.4.1. Általános elrendezés... 380 6.7.4.2. Keresztmetszeti kialakítás... 384 6.7.4.3. Tervezői javaslatok, költségbecslés... 393 6.8. Közmű... 394 6.8.1. Szeged... 394 6.8.1.1. Vízellátás... 394 6.8.1.2. Vízelvezetés... 395 6.8.1.3. Gázellátás... 395 6.8.1.4. Elektromos hálózat... 396 6.8.1.5. Távközlés... 396 6.8.1.6. Közművek kiváltásának költségei... 397 6.8.2. Makó... 398 6.8.2.1. Vízellátás... 398 6.8.2.2. Vízelvezetés... 398 6.8.2.3. Gázellátás... 399

6.8.2.4. Távhő... 399 6.8.2.5. Elektromos hálózat... 399 6.8.2.6. Távközlés... 400 6.8.2.7. Közművek kiváltásának költségei... 400 7. Nagyvonalú költségbecslés a vizsgált változatokra... 401 8. Mellékletek (a feladat meghatározás szerint)... 402 8.1. Irodalomjegyzék... 402 8.2. Helyszínrajzok, hossz szelvények... 402 8.3. Tulajdoni lapok... 402 Ábrajegyzék 2 1. ÁBRA: A FELMÉRÉSEK ALAPJÁN FELVETT UTAZÁSOK INDULÁS ÉS CÉL SZERINTI ELOSZLÁSA 36 2 2. ÁBRA SZEGED VONZÁSKÖRZETÉBŐL TÖRTÉNŐ UTAZÁSOK SZEGEDRE 37 2 3. ÁBRA SZEGED ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK KÖZLEKEDÉSI MÓDVÁLASZTÁSA 38 2 4. ÁBRA SZEGEDRE IRÁNYULÓ REGIONÁLIS ÉS ORSZÁGOS KÖZUTAK SZEMÉLY ÉS TEHERGÉPKOCSI FORGALMA (ÁNF, EJ/NAP) 39 2 5. ÁBRA SZEGED KÜLSŐ GYŰRŰN A SZEMÉLY ÉS TEHERGÉPKOCSI FORGALMAK IRÁNYONKÉNTI MEGOSZLÁSA(ÁNF, EJ/NAP) 40 2 6. ÁBRA JELENLEGI KÖZÚTHÁLÓZAT SZEGED ÉS TÉRSÉGÉBEN 44 2 7. ÁBRA ÉRINTETT KISTÉRSÉGEK 47 2 8. ÁBRA AUTÓBUSZ HÁLÓZAT AZ ÉRINTETT TÉRSÉGBEN 2011 2012 IDŐSZAKRA VONATKOZÓAN (FORRÁS: TISZA VOLÁN) 48 2 9. ÁBRA MAKÓ SZEGED KÖZÖTT MUNKANAP INDULÓ AUTÓBUSZ JÁRATSZÁM ALAKULÁSA 55 2 10. ÁBRA MAKÓ SZEGED KÖZÖTT MUNKANAP INDULÓ AUTÓBUSZ MENETREND 56 2 11. ÁBRA MAKÓ SZEGED KÖZÖTT MUNKANAP INDULÓ GYORS AUTÓBUSZ JÁRATSZÁM ALAKULÁSA 57 2 12. ÁBRA MAKÓ DESZK SZEGED GYORSJÁRAT MENETRENDJE 57 2 13. ÁBRA ELJUTÁSI IDŐK ÖSSZEHASONLÍTÁSA VASÚT ÉS AUTÓBUSZ KÖZLEKEDÉSRE VONATKOZÓAN 58 2 14. ÁBRA VOLVO B12 TÍPUS 60 2 15. ÁBRA TISZA VOLÁN JÁRMŰPARKI ELEME 60 2 16. ÁBRA A VÁROS VASÚTI FŐVONALAI A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 61 2 17. ÁBRA A RÉGI TISZA HÍD (1858 1944) 62 2 18. ÁBRA AZ "OSZTRÁK HÍD" MEGMARADT HÍDFŐI, JOBB OLDALT LENT A 140 ES VASÚTVONAL 62 2 19. ÁBRA A VÁROS VASÚTVONALAI NAPJAINKBAN 64 2 20. ÁBRA A "HÁRMASHATÁR", A NEMZETKÖZI ÉS RÉGIÓS KAPCSOLATOK LEHETŐSÉGEI 65 2 21. ÁBRA SZEGED MAKÓ VONALSZAKASZ 74 2 22. ÁBRA ÚJSZEGED MAKÓ VASÚTVONAL UTASFORGALMA 76 2 23. ÁBRA ÚJSZEGED ÁLLOMÁS 77 2 24. ÁBRA ÚJSZEGED ÁLLOMÁS MEGLÉVŐ ÁLLAPOT 77 2 25. ÁBRA ÚJSZŐREG MEGÁLLÓHELY HŰLT HELYE 78 2 26. ÁBRA SZŐREG ÁLLOMÁS 79 2 27. ÁBRA SZŐREG ÁLLOMÁS MEGLÉVŐ ÁLLAPOT 79 2 28. ÁBRA SZŐREG ÚJTELEP MEGÁLLÓHELY (VOLT) 80 2 29. ÁBRA DESZK MEGÁLLÓHELY 80 9

2 30. ÁBRA DESZK MEGÁLLÓHELY MEGLÉVŐ ÁLLAPOT 81 2 31. ÁBRA KLÁRAFALVA MEGÁLLÓHELY(MEGSZŰNT) 81 2 32. ÁBRA FERENCSZÁLLÁS MEGÁLLÓ, A PERON HELYE 81 2 33. ÁBRA KISZOMBOR MEGÁLLÓ RAKODÓHELY 82 2 34. ÁBRA KISZOMBOR MEGÁLLÓ RAKODÓHELY 83 2 35. ÁBRA KISZOMBOR MEGÁLLÓHELY 83 2 36. ÁBRA KISZOMBOR MEGÁLLÓHELY 84 2 37. ÁBRA MAKÓ ÁLLOMÁS 85 2 38. ÁBRA MAKÓ ÁLLOMÁS 86 2 39. ÁBRA SZEGED RENDEZŐ PU. (TOMPAI KAPU ÚT) 87 2 40. ÁBRA SZEGED RENDEZŐ PÁLYAUDVAR 88 2 41. ÁBRA SZEGED SZEMÉLYPÁLYAUDVAR RÉGEN 91 2 42. ÁBRA SZEGED SZEMÉLYPÁLYAUDVAR MA 91 2 43. ÁBRA A "VILÁG VÉGÉN" 92 2 44. ÁBRA SZEGED SZEMÉLYPÁLYAUDVAR 93 2 45. ÁBRA SZEGED TISZA TEHERPÁLYAUDVAR 94 2 46. ÁBRA SZEGED TISZA TEHERPÁLYAUDVAR 95 2 47. ÁBRA ISKOLABUSZ INDULÁSI A HELYI AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL 98 2 48. ÁBRA MAKÓ HELYI KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZAT 99 2 49. ÁBRA MAKÓI AUTÓBUSZÁLLOMÁS KIALAKÍTÁSA (FORRÁS:TISZA VOLÁN) 100 2 50. ÁBRA SZEGEDRE IRÁNYULÓ ORSZÁGOS ÉS REGIONÁLIS KÖZUTAK SZEMÉLY ÉS TEHERGÉPJÁRMŰ FORGALMA(ÁNF; EJMŰ/NAP) 104 2 51. ÁBRA A SZEGEDRE KÖZÚTON BELÉPŐ UTASOK MÓDVÁLASZTÁS SZERINTI ELOSZLÁSÁT(UTAS/NAP) 105 2 52. ÁBRA A SZEGEDRE BELÉPŐ UTASOK MÓDVÁLASZTÁS SZERINTI ELOSZLÁSA(UTAS/NAP). 106 4 1. ÁBRA TERÜLETI MODELL 113 4 2. ÁBRA HÁLÓZATI MODELL 116 4 3. ÁBRA A JELENLEGI ÁLLAPOT KÖZFORGALMÚ TERHELÉSI ÁBRÁJA 123 6 1. ÁBRA HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK VÁZLATOS ÁBRÁZOLÁSA 129 6 2. ÁBRA BUDAPEST SZABADKA ÉS BUDAPEST TEMESVÁR NSV (PIROS FEKETE VONAL) 132 6 3. ÁBRASZEGEDI SZABÁLYOZÁSI TERV A TERVEZETT TISZA HÍD TÉRSÉGÉBEN 135 6 4. ÁBRA AZ A.I. VÁLTOZAT ÁTNÉZETI TÉRKÉPE 147 6 5. ÁBRA AZ A.II. VÁLTOZAT ÁTNÉZETI TÉRKÉPE 149 6 6. ÁBRA A B.I. VÁLTOZAT ÁTNÉZETI TÉRKÉPE 151 6 7. ÁBRA A B.II. VÁLTOZAT ÁTNÉZETI TÉRKÉPE 153 6 8. ÁBRA A C.I. VÁLTOZAT ÁTNÉZETI TÉRKÉPE 155 6 9. ÁBRA A C.II. VÁLTOZAT ÁTNÉZETI TÉRKÉPE 157 6 10. ÁBRA MAKÓ TRAM TRAIN NYOMVONAL VÁLTOZATOK 158 6 11. ÁBRA A.I. VÁLTOZAT 167 6 12. ÁBRA A SZEMÉLYPÁLYAUDVAR ÁTALAKÍTÁSA 170 6 13. ÁBRA GYIMESI U. ÚJ VASÚTI VÉGÁLLOMÁS 171 6 14. ÁBRA FELÚJÍTOTT BZMOT TÍPUSÚ MOTORVONAT 173 6 15. ÁBRA VASÚTI ÁTVEZETÉS NÉLKÜLI KIALAKÍTÁS (BUSZSÁV KIALAKÍTÁSI LEHETŐSÉG) 174 6 16. ÁBRA MAGASSÁGI VONALVEZETÉS 175 6 17. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE(KÖZÉPEN VEZETETT BUSZSÁV) 175 6 18. ÁBRA ÚJSZEGED HÍDRÓL LEVEZETŐ ÚT MINTAKERESZTSZELVÉNY 176 6 19. ÁBRA ÁLLOMÁS UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE 176 6 20. ÁBRA: INTELLIGENS UTASTÁJÉKOZTATÁSI, JÁRMŰKÖVETŐ ÉS ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ (DISZPÉCSER) RENDSZER FELÉPÍTÉSE 180 6 21. ÁBRA A SZEMÉLYPÁLYAUDVAR ÁTALAKÍTÁSA 184 10

6 22. ÁBRA GYIMESI U. ÚJ VASÚTI VÉGÁLLOMÁS 184 6 23. ÁBRA FELÚJÍTOTT BZMOT TÍPUSÚ MOTORVONAT 187 6 24. ÁBRA VASÚTI ÁTVEZETÉS NÉLKÜLI KIALAKÍTÁS(KÖZÉPEN VEZETETT TÖMEGKÖZLEKEDÉSI SÁV) 188 6 25. ÁBRA MAGASSÁGI VONALVEZETÉS 189 6 26. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE 189 6 27. ÁBRA ÚJSZEGED HÍDRÓL LEVEZETŐ ÚT MINTAKERESZTSZELVÉNY 189 6 28. ÁBRA ÁLLOMÁS UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE 190 6 29. ÁBRA MAKÓI VASÚTÁLLOMÁSRA RÁHORDÓ HELYI AUTÓBUSZJÁRAT TERVEZETT NYOMVONALA 192 6 30. ÁBRA A.II. VÁLTOZAT 194 6 31. ÁBRA A II VÁLTOZAT (2017 ÉV) UTASFORGALMI TERHELÉSÉT 196 6 32. ÁBRA: INTELLIGENS UTASTÁJÉKOZTATÁSI, JÁRMŰKÖVETŐ ÉS ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ (DISZPÉCSER) RENDSZER FELÉPÍTÉSE 199 6 33. ÁBRA SZEGED BELVÁROS OLDALON: 200 6 34. ÁBRA A RENDEZŐ PU. ÁTÉPÍTÉSE 205 6 35. ÁBRA KÁLVÁRIA SGT. ÚJ VASÚTI MH. 206 6 36. ÁBRA SZABADKAI ÚT, ÚJ VASÚTI MEGÁLLÓHELY 207 6 37. ÁBRA A RÉGI SZEMTMIHÁLYTELEK MH. ( ÉS A KISVASÚT NYOMVONALA) 208 6 38. ÁBRA SZENTMIHÁLY (RÉGI) ÚJ VASÚTI MEGÁLLÓHELY 208 6 39. ÁBRA MOBIL ÁRVÉDELMI TÁMFAL 211 6 40. ÁBRA VÉGZÁRÓ OSZLOP KIALAKÍTÁSA 211 6 41. ÁBRA MOBIL ÁRVÉDELMI FAL ÖSSZESZERELT ÁLLAPOTBAN 212 6 42. ÁBRA A SZEMÉLYPÁLYAUDVAR ÁTÉPÍTÉSE 217 6 43. ÁBRA GYIMESI U. MH. 218 6 44. ÁBRA SZŐREG ÁLLOMÁS 218 6 45. ÁBRA DESZK MEGÁLLÓHELY 219 6 46. ÁBRA KISZOMBOR ÁLLOMÁS 220 6 47. ÁBRA KISZOMBOR MEGÁLLÓHELY 220 6 48. ÁBRA MAKÓ ÁLLOMÁS 221 6 49. ÁBRA ELŐVÁROSI VASÚTHÁLÓZAT ÁTVEZETÉSE 225 6 50. ÁBRA ÚJSZEGED HÍDRÓL LEVEZETŐ ÚT MINTAKERESZTSZELVÉNYE VASÚTI TÖLTÉS MELLETT 226 6 51. ÁBRA MAKÓI VASÚTÁLLOMÁSRA RÁHORDÓ HELYIAUTÓBUSZ JÁRAT 227 6 52. ÁBRA B.I. VÁLTOZAT 229 6 53. ÁBRA: INTELLIGENS UTASTÁJÉKOZTATÁSI, JÁRMŰKÖVETŐ ÉS ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ (DISZPÉCSER) RENDSZER FELÉPÍTÉSE 232 6 54. ÁBRA SZEGED BELVÁROS OLDALON: 234 6 55. ÁBRA ÚJSZEGED OLDALON 236 6 56. ÁBRA A SZEGED ARAD VASÚTI KAPCSOLAT HIÁNYZÓ SZAKASZA 238 6 57. ÁBRA A SZEMÉLYPÁLYAUDVAR ÁTÉPÍTÉSE 242 6 58. ÁBRA. ÁBRA GYIMESI U. MH. 243 6 59. ÁBRA SZŐREG ÁLLOMÁS 243 6 60. ÁBRA DESZK MEGÁLLÓHELY 244 6 61. ÁBRA KISZOMBOR ÁLLOMÁS 245 6 62. ÁBRA KISZOMBOR MEGÁLLÓHELY 245 6 63. ÁBRA MAKÓ ÁLLOMÁS 246 6 64. ÁBRA DESIRO MOTORVONAT 250 6 65. ÁBRA ELŐVÁROSI VASÚTHÁLÓZAT ÁTVEZETÉSE 252 6 66. ÁBRA ÚJSZEGED HÍDRÓL LEVEZETŐ ÚT MINTAKERESZTSZELVÉNYE VASÚTI TÖLTÉS MELLETT 253 6 67. ÁBRA B.II. VÁLTOZAT 255 6 68. ÁBRA B II VÁLTOZAT (2017 ÉV) UTASFORGALMI TERHELÉS 257 11

6 69. ÁBRA: INTELLIGENS UTASTÁJÉKOZTATÁSI, JÁRMŰKÖVETŐ ÉS ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ (DISZPÉCSER) RENDSZER FELÉPÍTÉSE 260 6 70. ÁBRA INGATLAN ÉRINTETTSÉG SZEGED BELVÁROS 262 6 71. ÁBRA INGATLAN ÉRINTETTSÉG ÚJSZEGED 264 6 72. ÁBRA MAKÓ JAVASOLT HELYI AUTÓBUSZJÁRAT NYOMVONALA 268 6 73. ÁBRA A SZEMÉLYPÁLYAUDVAR ÁTÉPÍTÉSE 271 6 74. ÁBRA GYIMESI U. TT MEGÁLLÓHELY 272 6 75. ÁBRA SZŐREG ELÁGAZÓ ÁLLOMÁS 272 6 76. ÁBRA DESZK TT MEGÁLLÓHELY 273 6 77. ÁBRA KISZOMBOR ÁLLOMÁS 273 6 78. ÁBRA KISZOMBOR TT MEGÁLLÓHELY 274 6 79. ÁBRA MAKÓ TT ELÁGAZÓ ÁLLOMÁS 275 6 80. ÁBRA ZWIKAU DÍZELÜZEMŰ TRAM TRAIN 279 6 81. ÁBRA KASSEL DÍZEL/ELEKTROMOS ÜZEMŰ TRAM TRAIN 279 6 82. ÁBRA VASÚTI VÁGÁNY BÁNOMKERT SORI HÍDI RÁVEZETÉSE 281 6 83. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE KÖZÉPEN 2 VILLAMOSVÁGÁNY 282 6 84. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE 282 6 85. ÁBRA BÁNOMKERT SOR MINTAKERESZTSZELVÉNYE 283 6 86. ÁBRA VASÚTI VÁGÁNY INDÓHÁZ TÉRI HÍDI RÁVEZETÉSE 283 6 87. ÁBRA VASÚTI VÁGÁNY OLDAL UTCAI HÍDI DIREKT RÁVEZETÉSE 284 6 88. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE KÖZÉPEN 2 VILLAMOSVÁGÁNY 285 6 89. ÁBRA C.I. VÁLTOZAT A ALTERNATÍVA 288 6 90. ÁBRA C.I. VÁLTOZAT B ALTERNATÍVA 289 6 91. ÁBRA: INTELLIGENS UTASTÁJÉKOZTATÁSI, JÁRMŰKÖVETŐ ÉS ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ (DISZPÉCSER) RENDSZER FELÉPÍTÉSE 292 6 92. ÁBRA TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA SZEGED BELVÁROS 294 6 93. ÁBRA TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA ÚJSZEGED 296 6 94. ÁBRA TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA GYIMESI ÚTTÓL SZŐREGEN ÚJ VÁROSI NYOMVONAL 297 6 95. ÁBRA TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA GYIMESI ÚTTÓL SZŐREGEN ÚJ VÁROSI NYOMVONAL 298 6 96. ÁBRA A SZEMÉLYPÁLYAUDVAR ÁTÉPÍTÉSE 321 6 97. ÁBRA GYIMESI U. TT MEGÁLLÓHELY 322 6 98. ÁBRA SZŐREG ELÁGAZÓ ÁLLOMÁS 322 6 99. ÁBRA DESZK TT MEGÁLLÓHELY 323 6 100. ÁBRA KISZOMBOR ÁLLOMÁS 323 6 101. ÁBRA KISZOMBOR TT MEGÁLLÓHELY 324 6 102. ÁBRA MAKÓ TT ELÁGAZÓ ÁLLOMÁS 325 6 103. ÁBRA ZWIKAU DÍZELÜZEMŰ TRAM TRAIN 329 6 104. ÁBRA KASSEL DÍZEL/ELEKTROMOS ÜZEMŰ TRAM TRAIN 330 6 105. ÁBRA VASÚTI VÁGÁNY BÁNOMKERT SORI HÍDI RÁVEZETÉSE 331 6 106. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE KÖZÉPEN 2 VILLAMOSVÁGÁNY 332 6 107. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE 332 6 108. ÁBRA BÁNOMKERT SOR MINTAKERESZTSZELVÉNYE 333 6 109. ÁBRA VASÚTI VÁGÁNY INDÓHÁZ TÉRI HÍDI RÁVEZETÉSE 334 6 110. ÁBRA VASÚTI VÁGÁNY OLDAL UTCAI HÍDI DIREKT RÁVEZETÉSE 335 6 111. ÁBRA OLDAL UTCA MINTAKERESZTSZELVÉNYE KÖZÉPEN 2 VILLAMOSVÁGÁNY 336 6 112. ÁBRA C.II. VÁLTOZAT A ALTERNATÍVA 339 6 113. ÁBRA 6 114. ÁBRA C.II. VÁLTOZAT B ALTERNATÍVA 340 6 115. ÁBRA C II VÁLTOZAT (2017 ÉV) UTASFORGALMI TERHELÉSE 342 12

6 116. ÁBRA: INTELLIGENS UTASTÁJÉKOZTATÁSI, JÁRMŰKÖVETŐ ÉS ELŐNYBEN RÉSZESÍTŐ (DISZPÉCSER) RENDSZER FELÉPÍTÉSE 345 6 117. ÁBRA ÉSZAKI, BERTALAN LAJOS TISZA HÍD 373 6 118. ÁBRA BELVÁROSI TISZA HÍD 373 6 119. ÁBRA EGYKORI VASÚTI TISZA HÍD 373 6 120. ÁBRA ÖRESUND BRIDGE DÁNIA SVÉDORSZÁG 2000 377 6 121. ÁBRA FEHMARN SOUND BRIDGE NÉMETORSZÁG 1963 ÍV NYÍLÁSA: 248 M 377 6 122. ÁBRA 25 DE ABRIL BRIDGE PORTUGÁLIA, LISSZABON 1966 LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 1013 M. 377 6 123. ÁBRA THANLWIN (MAWLAMYAING) BRIDGE BURMA 2005 377 6 124. ÁBRA WHIRLPOOL RAPIDS BRIDGE KANADA, NIAGARA 1897 HOSSZ: 329 M, NYÍLÁS: 168 M 377 6 125. ÁBRA WHIRLPOOL RAPIDS BRIDGE KANADA, NIAGARA 1897 HOSSZ: 329 M, NYÍLÁS: 168 M 377 6 126. ÁBRA PONT MORAND FRANCIAORSZÁG, LION 1976 A HÍD HOSSZA: 187 M, (A METRÓ A SZEKRÉNYTARTÓ BELSEJÉBEN HALAD) 377 6 127. ÁBRA NANJING YANGTZE RIVER BRIDGE KINA 1968, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 160 M 377 6 128. ÁBRA KAP SHUI MUN BRIDGE KÍNA 1997, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 430 M, 378 6 129. ÁBRA WUHU YANGTZE RIVER BRIDGE KÍNA 2000, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 312 M 378 6 130. ÁBRA RAINBOW BRIDGE (JAPÁN, TOKIÓ) 1993, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 570 M. 378 6 131. ÁBRA STORSTRØM BRIDGE, DÁNIA 1937 379 6 132. ÁBRA DONGHO BRIDGE, DÉL KOREA 379 6 133. ÁBRA BEOGRAD PANCOVA HÍD (SZERBIA, BELGRÁD) 1946, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 162 M. 379 6 134. ÁBRA RUSZE ÉS GIURGIU KÖZÖTTI HATÁRHÍD (BULGÁRIA ROMÁNIA) 1954, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 160 M. 379 6 135. ÁBRA CSERNAVODA HÍD (ROMÁNIA) 1987, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 190 M. 379 6 136. ÁBRA CSERNAVODA HÍD (ROMÁNIA) 1987, LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 190 M. 379 6 137. ÁBRA VIDIN ÉS CALAFAT KÖZÖTTI HATÁRHÍD (ROMÁNIA BULGÁRIA), LEGNAGYOBB NYÍLÁS: 180 M. 380 6 138. ÁBRA LÁTVÁNYTERV 380 Táblázatjegyzék 2 1. TÁBLÁZAT MAKÓ AUTÓBUSZÁLLOMÁST ÉRINTŐ JÁRATOK 46 2 2. TÁBLÁZAT SZEGED MAKÓ AUTÓBUSZJÁRATOK MENETIDŐ JELLEMZŐI 49 2 3. TÁBLÁZAT SZEGED MAKÓ AUTÓBUSZJÁRATOK MENETIDŐ JELLEMZŐI 49 2 4. TÁBLÁZAT ÉRVÉNYES AUTÓBUSZ MENETREND MAKÓ (FORRÁS: TISZA VOLÁN) 52 2 5. TÁBLÁZAT ÉVES FUTÁSTELJESÍTMÉNY (FORRÁS:TISZA VOLÁN) 52 2 6. TÁBLÁZAT INDÍTOTT JÁRATSZÁM (FORRÁS:TISZA VOLÁN) 53 2 7. TÁBLÁZAT A 140 ES SZÁMÚ CEGLÉD SZEGED TÖRZSHÁLÓZATI VONAL ELJUTÁSI IDŐK 67 2 8. TÁBLÁZAT A 135 SZ. SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY BÉKÉSCSABA ( KÖTEGYÁN OH) VASÚTVONAL ELJUTÁSI IDŐK 68 2 9. TÁBLÁZAT A 136 SZ. SZEGED RÖSZKE VASÚTVONAL ELJUTÁSI IDŐK 69 2 10. TÁBLÁZAT A 121 SZ. ÚJSZEGED MAKÓ ( MEZŐHEGYES KÉTEGYHÁZA BÉKÉSCSABA/LŐKÖSHÁZA OH VASÚTVONAL ELJUTÁSI IDŐK 70 2 11. TÁBLÁZAT 121.SZ. VONAL ÉPÍTÉSI HOSSZA 70 2 12. TÁBLÁZAT HÍDAK 72 2 13. TÁBLÁZAT SZOLGÁLATI HELYEK 74 2 14. TÁBLÁZAT PARAMÉTEREK 75 2 15. TÁBLÁZAT VONATOK RÉSZÉRE ELŐÍRT SEBESSÉGI CSOPORTOK 75 2 16. TÁBLÁZAT FÉRŐHELY KAPACITÁS 76 13

2 17. TÁBLÁZAT SZEGED RENDEZŐ VÁGÁNYAINAK FŐVÁGÁNYAINAK FUNKCIÓJA 88 2 18. TÁBLÁZAT SZEGED RENDEZŐ VÁGÁNYAINAK MELLÉKVÁGÁNYAINAK FUNKCIÓJA 89 2 19. TÁBLÁZAT TELJESÍTMÉNYADATOK KOCSIFORGALOM 89 2 20. TÁBLÁZAT TELJESÍTMÉNYADATOK VONATFORGALOM 90 2 21. TÁBLÁZAT VÁGÁNYFUNKCIÓK_FŐVÁGÁNYOK 92 2 22. TÁBLÁZAT VÁGÁNYFUNKCIÓK_MELLÉKVÁGÁNYOK 93 2 23. TÁBLÁZAT TELJESÍTMÉNYADATOK VONATFORGALOM 94 2 24. TÁBLÁZAT VASÚTI TEHERSZÁLLÍTÁS 2006 2011 96 2 25. TÁBLÁZAT FÉRŐHELY KAPACITÁS (2005 2010) 101 2 26. TÁBLÁZAT A JÁRMŰVEK ÉLETKORA 101 2 27. TÁBLÁZAT LEGUTOLSÓ JELENTŐS FELÚJÍTÁS ÓTA ELTELT ÁTLAGOS ÉLETTARTAM 102 4 1. TÁBLÁZAT TERÜLETI MODELL 114 6 1. TÁBLÁZAT VÁLTOZATOK ÉS ALVÁLTOZATOK ÖSSZESÍTETT SZAKMAI TARTALMA 159 6 2. TÁBLÁZAT AZ ELŐVÁROSI HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK SZOLGÁLTATÁSI GYAKORISÁGA JELENLEG, B ÉS C VÁLTOZATBAN 160 6 3. TÁBLÁZATSZEGED MAKÓ SZAKASZON CSATLAKOZÓ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI JÁRATOK FORGALMI PARAMÉTEREI A.II, B.II,ÉS CII MODELLEZETT ALVÁLTAZOTOK ESETÉN 161 6 4. TÁBLÁZAT A TERVEZÉSI TERÜLETET ÉRINTŐ KÖTÖTTPÁLYÁS ELEMEK: A.I.VÁLTOZAT 168 6 5. TÁBLÁZAT A VIZSGÁLT SZAKASZON LÉVŐ VASÚTÁLLOMÁSOK ÉS MEGÁLLÓHELYEK: A.I.VÁLTOZAT 169 6 6. TÁBLÁZAT A TERVEZÉSI TERÜLETET ÉRINTŐ KÖTÖTTPÁLYÁS ELEMEK: A.II.VÁLTOZAT 182 6 7. TÁBLÁZAT A VIZSGÁLT SZAKASZON LÉVŐ VASÚTÁLLOMÁSOK ÉS MEGÁLLÓHELYEK: A.II.VÁLTOZAT 182 6 8. TÁBLÁZAT A TERVEZÉSI TERÜLETET ÉRINTŐ KÖTÖTTPÁLYÁS ELEMEK: B.I.VÁLTOZAT 215 6 9. TÁBLÁZAT A VIZSGÁLT SZAKASZON LÉVŐ VASÚTÁLLOMÁSOK ÉS MEGÁLLÓHELYEK: B.I.VÁLTOZAT 215 6 10. TÁBLÁZAT A TERVEZÉSI TERÜLETET ÉRINTŐ KÖTÖTTPÁLYÁS ELEMEK: B.II. VÁLTOZAT 238 6 11. TÁBLÁZAT A VIZSGÁLT SZAKASZON LÉVŐ VASÚTÁLLOMÁSOK ÉS MEGÁLLÓHELYEK B.II.VÁLTOZAT 240 6 12. TÁBLÁZAT TRAM TRAIN MEGÁLLÓHELYEK: B.II.VÁLTOZAT 240 6 13. TÁBLÁZAT INGATLAN ÉRINTETTSÉG SZEGED BELVÁROS 261 6 14. TÁBLÁZAT INGATLAN ÉRINTETTSÉG ÚJSZEGED 263 6 15. TÁBLÁZAT A TERVEZÉSI TERÜLETET ÉRINTŐ TOVÁBBI KÖTÖTTPÁLYÁS ELEMEK: C.I.VÁLTOZAT 267 6 16. TÁBLÁZAT A VIZSGÁLT SZAKASZON LÉVŐ VASÚTÁLLOMÁSOK ÉS MEGÁLLÓHELYEK C.I.VÁLTOZAT 269 6 17. TÁBLÁZAT TRAM TRAIN MEGÁLLÓHELYEK: C.I.VÁLTOZAT 270 6 18. TÁBLÁZAT TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA SZEGED BELVÁROS 293 6 19. TÁBLÁZAT TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA ÚJSZEGED 295 6 20. TÁBLÁZAT TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA GYIMESI ÚTTÓL SZŐREGEN ÚJ VÁROSI NYOMVONAL 296 6 21. TÁBLÁZAT TULAJDONI VISZONYOK VIZSGÁLATA GYIMESI ÚTTÓL SZŐREGEN ÚJ VÁROSI NYOMVONAL 298 6 22. TÁBLÁZAT A TERVEZÉSI TERÜLETET ÉRINTŐ TOVÁBBI KÖTÖTTPÁLYÁS ELEMEK: C.II.VÁLTOZAT 318 6 23. TÁBLÁZAT A VIZSGÁLT SZAKASZON LÉVŐ VASÚTÁLLOMÁSOK ÉS MEGÁLLÓHELYEK C.II.VÁLTOZAT 320 6 24. TÁBLÁZAT TRAM TRAIN MEGÁLLÓHELYEK: C.II.VÁLTOZAT 320 14

1. Vezetői összefoglaló 1.1. Feladat megfogalmazása 2012. novemberében elkészült Szeged vonzáskörzeti közlekedésfejlesztési terve a Nagytávú Koncepció és a Közlekedésfejlesztési Program. A koncepció készítését részletes forgalomfelvétel és helyzetértékelés előzte meg. A koncepció több változatban tartotta lehetségesnek a Szeged Makó vonzáskörzet közösségi közlekedési fejlesztését. Lehetséges lépés az elővárosi vasúti fejlesztés, de a társadalmi fejlődés magasabb szintjén szóba jöhet közvetlen tram train közlekedés is. Jelen döntéselőkészítő tanulmány tárgya, a két város közötti lehetőségek vizsgálata, többféle üzemmód bemutatásával. A különböző közlekedési változatok alternatívákat is vizsgálnak. A változatokhoz forgalmi modellezés, költségbecslés is készül. A tanulmány célja, a 2013 ban készítendő Megvalósíthatósági tanulmányhoz a kötöttpályás közlekedési vizsgálatok megfelelő mélységű elvégzése, az önkormányzati döntéshozatal alapjaként. Makó és Szeged között naponta 58 helyközi autóbuszjárat közlekedik 4.00 és 22.35 között, amelyek a dél keleti régióban teljes értékű kapcsolatot adnak Makón kívül a vonzáskörzetből, Gyuláról, Tótkomlósról, Battonyáról Szegedre, illetve a távolsági járatok az ország nyugati városaiba. Makóról a jellemző menetidő 40 45 perc gyorsjárattal, alapjárattal 52 perc a 32,5 km es távolságon. 8 Makó Szeged között munkanap induló autóbusz járatszám alakulása 7 7 6 5 5 5 5 4 4 4 4 3 3 3 3 induló járatszám 2 2 2 2 2 2 2 1 1 1 1 0 Makó Szeged között munkanap induló autóbusz járatszám alakulása 15

A 121 es vasútvonal Makó és Újszeged között 38 perc alatt teszi meg a 28 km es távolságot. Napi 3 járatpárral közlekedve, a városok külső területeit elérve mára utasait teljesen elvesztette. A jó kapcsolatokkal rendelkező autóbusz közlekedés egyeduralkodóvá vált. Az anyag helyzetelemző részében teljes részletességgel tárgyalásra került a vonzáskörzet, ezen belül a Szeged Makó vonal utasforgalma, utazási szokásjellemzői, a vasútvonal infrastrukturális állapota, állomásai, az üzemviteli jellemzők, járműállapotok, életkorok. A vasúthoz hasonlóan elkészült a helyi helyközi autóbusz közlekedés analízise. A projekt célrendszere a változatkijelölés feltételrendszere A változatok között legyen olyan, amely nagyon költségtakarékos kialakítással, vasúti terhelésre nem méretezett hídon ad új déli átkelési lehetőséget. A költségtakarékos közúti hídon bővített regionális autóbuszközlekedés jelenik meg. A 2x2 sávos hídon 2x1 sávos autóbuszsáv kijelölése javasolt a tömegközlekedés előnyberészesítésére. Ugyanezen a hídon változatként szóba jön könnyű, járműként villamosátvezetés, vagy a tram train Újszegedre. Ez esetben a híd, tervezésileg nincs felkészítve nagyvasúti közlekedésre. Nagyvasúti közlekedésre alkalmas, de 1 vágányú vasúti pályával rendelkező híd, a jelenlegi vasúti nyomvonal megtartásával Makóra, regionális vasúti kapcsolattal. Az ily módon létrehozott elővárosi közlekedés (121) egységet képez a Szegedre érkező vonalak (140, 135, 136) fejlesztésével városiasításával. Szeged állomás a teljes elővárosi rendszerre készül fel. Elővárosi vasút és városi villamos egy rendszerben történő létesítése, a nemzetközi gyakorlatban tram train üzemmódként jelölt. Itt a feladat kiírása szerint a Szeged Makó kapcsolatra fókuszolunk. A tram train üzemmód a hídon 2 vágányú pályát jelent, hiszen regionális és távolsági nagyvasúti közlekedés is ugyanezen a pályán bonyolódik. A tram train városias nyomvonala Szegeden a villamospályák igénybevételét Szőregen, Deszken, Makón, a lakott terület súlyvonalában kijelölt új nyomvonalakat jelent, több alternatívában. 16

A döntéselőkészítő szakaszban három változatban gondolkodunk, melyek az alábbiak: A változat: A KÖZÚTI HÁLÓZAT FEJLESZTÉSE ÉS BŐVÍTETT REGIONÁLIS AUTÓBUSZ SZOLGÁLTATÁS A.I. változat: 2x2 sávos közúti hídon, buszsáv megerősített regionális buszközlekedés (nincs vasútfejlesztés a hídon és nincs hódmezővásárhelyi tram train) Az A.I. változat funkcióábrája A Koncepció közösségi közlekedési programcsomagjában 50 db zéró emissziós busz (troli) beszerzése, a Nagykörúton belüli zéró emissziós tömegközlekedési zóna kialakítása. Helyközi buszjáratok végállomás áthelyezése a regionális csomópontba. Vasúti átvezetés nélküli kialakítás 17

A.II. változat: 2x2 sávos közúti hídon(könnyített híd), 2x1 sávon tömegközlekedési nyomvonal kijelölés, ahol a hódmezővásárhelyi tram train vagy a meghosszabbított 1 es villamos halad át Újszegedre. (A híd a vasútközlekedés fejlesztését nem tartalmazza) Az A.II. változat funkcióábrája A Gyimesi utcánál a makói vasút végállomása, trolimeghosszabbítás, új kapcsolati pont, melyhez a hídon villamos vagy a hódmezővásárhelyi tram train hosszabbodik. Gyimesi u. új vasúti végállomás 18

B változat: ELŐVÁROSI VASÚTI RENDSZER BEVEZETÉSE, A JELENLEGI VASÚTVONAL FEJLESZTÉSÉVEL, a jelenlegi nyomvonalon, a jelenlegi megállók fejlesztésével (opció Aradra Nagylakon át nemzetközi kapcsolat) Kálvária sgt. új vasúti mh. Szabadkai út, új vasúti megállóhely A teljes elővárosi rendszer fejlesztésének kapcsolódó projektje (itt nem jelent költségelemet) a Kálvária sugárúti és a Szabadka úti különszintű átkelés megvalósulása. Vasút villamos kontaktpontok, árvízbiztos megoldással. 19

Mobil árvédelmi támfal Mobil árvédelmi fal összeszerelt állapotban A 121 es vasútvonal teljes korszerűsítése, zömében 80 km/h sebesség elérése, állomások korszerűsítése, beleértve az előtereket. A Szeged Pályaudvar átalakítása 4 fővágánnyal, a rendezőpályaudvar átépítése. A vonal állomásai, Szeged, Gyimesi utca, Szőreg, Deszk, Kiszombor állomás, Kiszombos megállóhely, Makó állomás 55 cm magas, 100 m hosszú peronokkal épülnek át. Az elővárosi vasút menetideje 34 36 percre csökken. B.I. változat: 2x2 sávos közúti híd mellett 1 vágányos elővárosi vasúti átvezetés. Újszegedre a Gyimesi útnál új vasúti megálló, trolibusz kapcsolattal 20

A B.I. változat funkcióábrája B.II. változat: 2x2 sávos közúti híd mellett 2 vágányos elővárosi vasúti átvezetés, amelyen a hódmezővásárhelyi tram train is áthalad, Szőreg végállomásig. Újszegeden új vasúti megálló (Gyimesi utca mh.), mint A.I.változatnál. A B.II. változat funkcióábrája A hódmezővásárhelyi tram train a déli hídon eléri Szőreget. 21

Szőreg vasútállomás 22

C változat: TRAM TRAIN RENDSZER BEVEZETÉSE SZEGED MAKÓ VISZONYLATBAN, mely eléri mindkét város belvárosát és Szőregen új városias nyomvonalon halad. 2x2 sávos közúti híd mellett 2 vágányos átvezetés (opció Temesvárra nemzetközi kapcsolat) C.I. változat: Szegeden a Vértói útnál induló, majd 1 es villamosvonalon haladó tram train, a hídon áthaladva, a Gyimesi úttól Szőregen új városi nyomvonal. (alternatíva Deszken is új városias nyomvonal). Makón a vasútállomás elérését követően a Kálvin utcán Csanád vezér tér végállomás elérése. (Makón több alternatíva a belső nyomvonalvezetésre). A C.I. változat funkcióábrája A C.I. alternatív változat funkcióábrája (Deszken történő áthaladással és Makón körbejárással) 23

C.II. változat: A Hódmezővásárhelyről érkező tram train, az 1 es vonalon, majd a hídon, tovább C.I. szerint halad Makóra. (Alternatíva: Az 1 es tram train Hódmezővásárhely Szeged, Indóház tér között. A 2 es tram train Vértóról a nagykörúti új nyomvonalon halad a hídra, tovább C.I. változat szerint. Az alternatív változatban két tram train vonal működik, Szegeden átlapolva jár.) A C.II. változat funkcióábrája A C.II. alternatív változat funkcióábrája (Deszken történő áthaladással és Makón körbejárással) 24

TRAM TRAIN MEGÁLLÓHELYEK: A VÉRTÓ(CSONGRÁDI SGT.) VÉGÁLLOMÁSTÓL,2. MAJD AZ 1. VILLAMOS VONALÁN A VÁROSON ÁT Indóház tér Fővám köz Gyimesi út Zsálya u. Templom tér Rózsatő u. Deszk új peron Kiszombor áll. új széles peron Kiszombor megálló új peron Makó vasútállomás új széles peron, kiágazás Makó, Kálvin u. Makó autóbusz pu., végállomás ALTERNATÍVÁK 1.ALTERNATÍVA Templom tér, Deszk, Semmelweis u., Deszk, Majakovszkij u. Kiszombor állomás 2.ALTERNATÍVA Kiszombor mh. Makó vasútállomás Újvásártér mh. Aradi út Széchenyi tér Szegedi út Kiszombor mh. 3.ALTERNATÍVA Kiszombor mh. Makó vasútállomás Újvásártér mh Újvárosi vasútállomás Justh Gyula út Művelődési ház autóbusz pu. Kálvin u. Makó vasútállomás Kiszombor mh. A tram train menetideje Makó, Csanád vezér tér Indóház tér között 42 perc, közben 9 megállót érint. C változatban Makón lehetséges alternatívák: Alap: 121 es vonal Makó vasútállomás Kálvin u. Csanád vezér tér vá. Alternatívák: Makóra behaladás Szegedi úton, Csanád vezér tér végállomás Makó vasútállomás, Újvásártér mh. Aradi u., Szegedi út, vissza Szeged (Kiskör) Makó vasútállomás, Újvásártér mh., Újvárosi végállomás, Justh Gy. u. Csanád vezér tér, vissza Szeged (nagykör) 25

Minden változat két alváltozatot tartalmaz Makói nyomvonal változatok [I. alváltozat] [II. alváltozat] a Hódmezővásárhely Szeged tram train létét nem feltételezzük, a projekt indulásakor feltételezzük, hogy a Hódmezővásárhely Szeged tram train működik a projekt indulásakor és ehhez illesztjük a Szeged Makó fejlesztést. A tram train településen belüli nyomvonalvezetés tekintetében a változatokhoz tartozó alternatívákat jelölünk meg. Nyomvonali alternatíva Szegeden Deszken Makón kerül bemutatásra. Mindenhol az alap (legkönnyebben megvalósítható) alternatívát tekintjük javasoltnak. A változatokhoz opciók csatlakoznak, melyek a regionális nyomvonalhoz csatlakozó, nemzetközi kapcsolatrendszert teszik lehetővé. Az opciók kapcsolódó projektek, az alap megbízáshoz nem szükségszerűek. Az opciók: Elővárosi vasúthoz: Aradra Nagylakon át, nagyvasúti kapcsolat. Tram trainhoz: Temesvárra Szerbián át nagyvasúti kapcsolat 26

A nagysebességű vasút, a nagytávú koncepcióban leírtaknak megfelelően, szegedi elérhetőséggel rendelkezik a jövőben. A Szegedi pályaudvar tere biztosítja az NSV részére a megállás lehetőségét, a déli híd 2 vágányos nagyvasúti kialakítása az áthaladást, majd önálló saját nyomvonalú továbbhaladás tervezendő. A jelenlegi projektben az NSV lehetőségét biztosítottuk, a projektre terhelt eleme nincs. 27

Hidak lehetséges megoldásai: Vegyes forgalmú közúti vasúti híd: A mederszerkezetet két főtartós ívhídként célszerű kialakítani kisebb nyílású ívvel. Hídhossz: 554 m Szélesség: 33,10 m Terület: ~ 18.300 m² Becsült kiviteli költség: 20,2 milliárd Ft A vegyes forgalmú közúti vasúti híd keresztmetszete: A vegyes forgalmú közúti vasúti híd két főtartós, ortotróp pályalemezes ívhíd. Az ív magassága nyílásközépen 24,0 m a pályaszint felett. A főtartók tengelytávolsága 27,0 m, a közbenső hossztartók tengelytávolsága 9,0 m. A fő kereszttartók 8,0 m ként, a felfüggesztések vonalában helyezkednek el, köztük 1 1 db másodrendű kereszttartóval a zártszelvényű trapézbordák megtámasztására. A vasúti hossztartók a sínszálak alatt helyezkednek el. A híd északi oldalára 3,70 m széles gyalogjárda és kerékpárút kerül. A 2x2 sávos kocsipálya kiemelt szegélyek közötti szélessége 15,00 m. A kétvágányú vasúti pálya a déli oldalon található, a vágányok tengelytávolsága 4,50

m. A főtartó külső oldalán lévő 1,0 m széles szolgálati járda alá helyezhetők a vasútüzemi kábelek. A híd teljes szélessége 33,10 m. Különálló közúti és vasúti híd: Az előzetes MÁV egyeztetésen elhangzottakat figyelembe véve különálló vasúti hidat javasolunk a kisebbik nyílású ívvel. Mivel a közúti híd közvetlenül a vasúti mellé kerülne, így esztétikai szempontból kedvezőbb lenne a kevesebb főtartó, ezért mindkét híd esetében a középen elhelyezett ívet tartjuk célszerűnek Ez nem mellesleg kedvezőbb hídszélességet és kisebb méretű pilléreket eredményez. Hídhossz: 554 m Közúti híd szélessége: 24,70 m Területe: ~ 13.600 m² Becsült kiviteli költség: 9,5 milliárd Ft (alépítmények nélkül) Vasúti híd szélessége: 14,20 m Területe: ~ 7.800 m² Becsült kiviteli költség:7,8 milliárd Ft (alépítmények nélkül) Alépítmények kiviteli költsége: Teljes kiviteli költség: 6,2 milliárd Ft 23,5 milliárd Ft A különálló közúti és vasúti híd hosszmetszete (a felső ábrán a két különálló híd közös nézete látható): 29

A közúti és a vasúti híd is egyaránt középső íves főtartós kialakítású. Az acél szekrénytartós, ortotróp pályaszerkezetes merevítő tartó mindkét hídnál 8,0 m ként kettős kábelekkel függeszkedik a nyílásközépen 24,0 m magas ívre. A 25,00 m teljes szélességű közúti híd északi oldalára 3,70 m széles gyalogjárda és kerékpárút kerül. A kiemelt szegélyek között a 2 2 sávos kocsipályák szélessége 8,0 8,0 m, a köztük lévő 3,0 m es sávban helyezkedik el a főtartó íve. A vasút felőli oldalon üzemi járda létesül. A közúti és a vasúti hidak tengelytávolsága 20,70 m, így a két szerkezet között 3,0 m es légrés adódik. A vasúti hídon a vágányok tengelytávolsága 6,80m, a főtartó íve középen helyezkedik el. A híd mindkét oldalán 1,0 1,0 m széles szolgálati járdát alakítottunk ki az elsodrási határon kívül, így a teljes szélesség 14,20m re adódik. 30

A különálló közúti és vasúti híd keresztmetszete: 31

Közúti híd villamos pályával: A ferdekábeles híd megépítését javasoljuk. Hídhossz: 566 m Szélesség: 31,60 m Terület: ~ 17.800 m² Becsült kiviteli költség: 17,8 milliárd Ft A közúti híd hosszmetszete (a felső ábrán a két híd közös nézete látható): Ebben az esetben azt a változatot tüntettük fel, amikor vasúti műtárgy nem létesül, közúti és villamos forgalom halad át a hídon. A ferdekábeles szerkezetnél a közép pilon magassága a pályaszint felett 78,0 m. A zárt szekrénytartós, ortotróp pályalemezes szerkezetű merevítő tartó magassága 3,00 m. A híd északi oldalára 2,40 m széles gyalogjárda, a déli oldalra kerékpárút kerül. A kiemelt szegélyek közötti 11,0 m szélességben kétsávos kocsipálya és villamos vágány helyezkedik el a hídszerkezet mindkét oldalán. A középső 3,0 m es sávban található a pilon, a kettős kábelsík valamint a villamos felsővezetékét is tartó lámpaoszlopok. A híd szélessége 31,60 m re adódik. 32

A közúti híd keresztmetszete 33

Nagyvonalú költségbecslés: BERUHÁZÁSI ELEM BERUHÁZÁSI KÖLTSÉG MFt) VÁLTOZAT ALTERNATÍVA AI AII BI BII CI CII CIIa CIIb CIIc 1. VASÚTÉPÍTÉS összesen (Temesvári vonal nélkül) 404,8 417,9 3 133,3 3 146,4 2 969,8 2 969,8 2 969,8 2 969,8 2 955,6 1.1. Új vágány építése 0,0 0,0 542,5 542,5 448,9 448,9 448,9 448,9 448,9 1.2. Vonal felújítás, használt felépítménnyel csere 207,0 207,0 936,0 936,0 432,0 432,0 432,0 432,0 432,0 1.3. Állomási mellékvágány bontása 18,0 18,0 86,0 86,0 86,0 86,0 86,0 86,0 86,0 1.4. Állomás peron bontás 6,6 6,6 52,8 52,8 52,8 52,8 52,8 52,8 52,8 1.5. Állomás építés 22,0 22,0 66,0 66,0 44,0 44,0 44,0 44,0 44,0 1.6. Állomási kitérők bontása 1,5 1,5 28,5 28,5 28,5 28,5 28,5 28,5 28,5 1.7. Állomási kitérők építése 0,0 0,0 162,0 162,0 396,0 396,0 396,0 396,0 396,0 1.8. Megálló bontás 0,0 0,0 2,2 2,2 2,2 2,2 2,2 2,2 1,1 1.9. Megálló építés (TramTrain is) 0,0 13,1 39,3 52,4 131,0 131,0 131,0 131,0 117,9 1.10. Vonal+biz.ber. kábel 129,5 129,5 1 067,5 1 067,5 1 067,5 1 067,5 1 067,5 1 067,5 1 067,5 1.11. Új kereszt (Szőreg +Kiszombor+Makó) 20,0 20,0 60,0 60,0 60,0 60,0 60,0 60,0 60,0 1.12. Központi áll. biz.ber. (Szeged szem pu.+szőreg) 0,0 0,0 90,0 90,0 220,0 220,0 220,0 220,0 220,0 1.13. Áll. biz.ber. konténer 0,2 0,2 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 1.14. Vasúti műtárgyak 0,0 0,0 0,0 0,0 0,4 0,4 0,4 0,4 0,4 1.15. Temesvári 2 vágányú villamosított vonal építése 130 200,0 130 200,0 130 200,0 130 200,0 130 200,0 2. TRAMTRAIN összesen 600,0 600,0 0,0 1 650,0 3 060,0 3 060,0 3 660,0 3 660,0 4 950,0 2.1. Tramtrain építés 1. vágány 0,0 0,0 0,0 1 650,0 2 880,0 2 880,0 3 480,0 3 480,0 4 590,0 2.2. Tramtrain építés 2. vágány 600,0 600,0 0,0 0,0 180,0 180,0 180,0 180,0 360,0 3. MAGASÉPÍTÉS (építés/felújítás/átalakítás) 3,0 3,0 4,5 9,0 19,5 19,5 19,5 19,5 19,5 4. ÁLLOMÁSI P+R, B+R építés 78,0 78,0 370,8 370,8 510,0 510,0 510,0 510,0 510,0 5. ÚTÉPÍTÉS, FORGALOMTECHNIKA 576,5 576,5 576,5 576,5 703,6 703,6 703,6 703,6 703,6 6. HÍDÉPÍTÉS 14 300,0 15 000,0 19 300,0 23 500,0 23 500,0 23 500,0 23 500,0 23 500,0 23 500,0 7. KÖZMŰVEK összesen 140,0 140,0 160,0 160,0 370,0 370,0 370,0 370,0 370,0 7.1. Közműkiváltás Szegeden 140,0 140,0 160,0 160,0 160,0 160,0 160,0 160,0 160,0 7.2. Közműkiváltás Makón 0,0 0,0 0,0 0,0 210,0 210,0 210,0 210,0 210,0 8. TROLIBUSZ MEGHOSSZABBÍTÁS 120,0 120,0 120,0 120,0 120,0 120,0 120,0 120,0 120,0 9. TERÜLET KISAJÁTÍTÁS 10. VASÚTI JÁRMŰ összesen 0,0 800,0 0,0 0,0 6 000,0 6 000,0 6 000,0 6 000,0 6 000,0 10.1. Tramtrain 4 800,0 4 800,0 4 800,0 4 800,0 4 800,0 10.2. Dízel motorvonat 0,0 800,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 10.3. Járműtelep 1 200,0 1 200,0 1 200,0 1 200,0 1 200,0 11. ZÉRÓ EMISSZIÓS AUTÓBUSZ 7 000,0 7 000,0 12. BERUHÁZÁSI KÖLTSÉG ÖSSZESEN (Temesvári vonal nélkül) 23 222 24 735 23 665 29 533 37 253 37 253 37 853 37 853 39 129 13. Tartalék 2 322 2 474 2 367 2 953 3 725 3 725 3 785 3 785 3 913 14. BERUHÁZÁSI KÖLTSÉG TARTALÉKKAL (Temesvári vonal nélkül) 25 544 27 209 26 032 32 486 40 978 40 978 41 638 41 638 43 042 1.2. Előzmények, koncepciók Szeged rendelkezik Közlekedésfejlesztési koncepcióval, amelyet a Közgyűlés 126/2007. (III. 29.) sz. határozattal fogadott el. Ez alapvetően a városi közlekedésre koncentrál. Azonban a város vonzáskörzete közötti közlekedésben a növekvő személy és tehergépjármű forgalom rontja a város és településein élők életminőségét. Ezért kiemelt jelentősége van Szeged európai léptékű versenyképességének növelésében a város regionális hatókörének tágítása, bevonva vonzáskörzetének nemcsak a kistérségi településeit, hanem a szomszédos városokat is. Ennek fontos alkotó eleme, hogy a közigazgatási struktúrától függetlenül a város világos közlekedéspolitikával rendelkezzen a helyközi vagy elővárosi közlekedés terén is, megfelelően alátámasztott célkitűzésekkel, akciótervvel. Szeged regionális szerepköre a Dél Alföldi Régióban csak megfelelően működő közlekedési kapcsolatokon keresztül tud érvényesülni, gazdasági és foglalkoztatás növekedést vonzani. 34

A régión belüli közlekedési kapacitások néhány kivételtől eltekintve szűkösek, korszerűtlenek, ami hátrányosan hat a belső áru és munkaerő mozgásra. A közlekedési hálózat és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése tehát elemi szükséglet, az így a létrejövő új kapacitások elősegítik a térség gazdasági versenyképességét, javítják a társadalmi mobilitást és a foglakoztatás potenciáját biztosítva a fenntartható fejlődést. Az ez év októberében készült Szeged elővárosi közösségi közlekedésfejlesztése koncepció célja; a város és a kapcsolódó agglomerációs övezet harmonikus versenyképes fenntartható fejlődésének elősegítése. A koncepció a Dél Alföldi Régió beleértve Szegedet is jövőbeni működőképességének megalapozására, a személyközlekedésben több európai országban alkalmazott technológiák bevezetésére, tesz javaslatot, javítva ezáltal a térségben élők életkörülményeit. 35

2. A fejlesztés indoklása 2.1. Helyzetértékelés Szegeden és a térség közlekedési rendszerének elemzése 2.1.1. Jelenlegi kereslet kínálat vizsgálata A Szeged vonzáskörzetében 38 településen végzett mobilitási felvétel alapján az térségben lakók utazási szokásai jelentős eltéréseket mutatnak. A két jelentős város, Hódmezővásárhely és Makó esetében az utazások közel kétharmad része a településen belül történik. A kisebb települések esetében ez az arány nem több mint 30%. A Szegedre irányuló utazások tekintetében a várostól való távolság (illetve utazási idő) meghatározó. A városhoz közel eső települések esetében a legnagyobb, a távoli településeken pedig a legkisebb a Szegedre utazók részaránya. 2 1. ábra: A felmérések alapján felvett utazások indulás és cél szerinti eloszlása A Szegedre ingázók összes utazásból számított részaránya az első gyűrűs agglomerációs településeiről (Röszke, Tiszasziget, Újszentiván, Deszk, Szatymaz) a legmagasabb. Itt az induló utazások több mint 36

50% a irányul Szegedre. A megyeszékhelytől távolodva a településekről Szegedre irányuló utazások aránya fokozatosan csökken, jellemzően 10% és 25% közötti részaránnyal. Néhány, a megyeszékhely irányában viszonylag kedvezőtlenül megközelíthető településen (Óföldeák, Kömpöc, Pusztaszer) ez az arány 10% alatt maradt. 2 2. ábra Szeged vonzáskörzetéből történő utazások Szegedre A Szeged vonzáskörzetében 38 településen végzett mobilitási felvétel alapján az utazások módválasztása az utazási reláció függvényében markáns eltéréseket mutat. A közösségi közlekedés részaránya a Szeged és vonzáskörzete, valamint a Szegeden belüli utazások esetében volt a legmagasabb (40% illetve 37%). Ezekben a relációkban a személygépkocsit választók aránya alig haladta meg a közösségi közlekedést választókat (51% illetve 37%). A vonzáskörzeten belüli, de nem Szegedi relációban zajló utazásoknál az egyéni közlekedés javára tolódik el a módválasztás: 26% utazik közösségi közlekedéssel, és 52% személygépkocsival (motorizált utazások 67% a személygépkocsival). Az arány tovább romlik közösségi közlekedés szempontjából a hatásterület és az ország többi része között (motorizált utazások 75% a személygépkocsival történik). A 37

vonzáskörzethez tartozó településeken belül az utazások nagy része (67%) nem motorizált utazás (gyalogos, kerékpáros stb.). Ez az arány a megyeszékhelyen 25%. 2 3. ábra Szeged és vonzáskörzetének közlekedési módválasztása 2.1.2. Infrastruktúra, műszaki állapot 2.1.2.1. Közúti közlekedés A közúti forgalomfelvétel során a nagyobb szegedi bevezető utakon mért forgalomnagyságok jelentős mértékben változtak az M43 autópálya átadása óta. Az irányonkénti forgalomnagyság csak a 47. sz. főút bevezető szakaszán (Algyői út) haladta meg irányonként a 10000 egységjármű értéket. 38

2 4. ábra Szegedre irányuló regionális és országos közutak személy és tehergépkocsi forgalma (ÁNF, Ej/nap) A közúti forgalomfelvétel során a külső közúti gyűrűn mért forgalomnagyságokat irányonként mutatjuk be a fenti ábrán. Legnagyobb forgalom az 5. sz. főút (Dorozsmai út) és a 47. sz. főút bevezető szakaszán (Algyői út) haladta meg irányonként a 10000 egységjármű értéket. 39

2 5. ábra Szeged külső gyűrűn a személy és tehergépkocsi forgalmak irányonkénti megoszlása(ánf, Ej/nap) 2.1.2.1.1. Térségi közúti kapcsolatok A vizsgált terület elhelyezkedéséből következően az ország nemzetközi tranzitforgalmával erősen érintett terület, hármashatár jellege miatt. Ez közúti forgalom szempontjából igaz, elsősorban, hiszen a határátkelőhelyeket a főutakon lehet elsősorban megközelíteni. A régió településeinek elérhetősége az autópálya fejlesztésekkel egyes irányokban javul. Szeged és Kecskemét között a közúti elérhetőség megfelelővé vált, a Szegedet és Békéscsabát összekötő 47 es számú főút azonban továbbra is korszerűtlen. Ugyanígy fejlesztésre szorul a Bajára vezető 55 ös számú főút. Jelentős forgalmat bonyolított le a 43 sz. főút Szeged és az országhatár között, az M43 as autópálya átadása előtt, és forgalmának igen jelentős részét képviselte a tehergépjárművek aránya. Az M43 as autópálya 2011. áprilisában készült el Makóig, így jelenleg az M5 autópálya, Szeged Hódmezővásárhely Makó között biztosított gyors eljutást a közúti forgalom számára. A IV. és a X/b. sz. Helsinki folyosók részeként Bécs Belgrád kapcsolatot biztosító M5 autópálya Csongrád megyei szakasza teljes hosszában kiépült, amelyhez csatlakoztatva megkezdődött az M43 40