munkaterv 2013/2014. Baja, 2013. szeptember 19. Királyné Koszter Mária igazgató
Mottó: Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyermekeiknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában megtanultunk, annak nagy részét elfelejtjük, de a hatás melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad. (Eötvös József) A 2013/2014. TANÉV Munkaterve Az iskola működési rendjében meg kell határozni: A tanév céljait a tanév feladatait az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontját és felhasználását szünetek időtartamát nemzeti és iskolai ünnepek megünneplésének időpontját éves rendes diákközgyűlés időpontját az előre tervezhető nevelőtestületi értekezletek időpontját a tanulók fizikai állapotát felmérő vizsgálatok időpontját. A tanév fontos feladatainak meghatározása és a munkaterv a következő alapdokumentumokból indul ki: - 1993. évi LXXIX. közoktatásról szóló törvény még hatályos, és a 2011. évi CXC. a nemzeti köznevelésről szóló törvény életbe lépő részei és módosításai (2012. évi CXXIV. tv. a nemzeti köznevelésről szóló tv. módosításáról). - 110/2012. (VI. 04.) Kormányrendelet a nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról. - 47/2013. (VII. 04.) rendelete a 2013/2014. tanév rendjéről 11/2012. (VII. 30.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 17/2004. (V. 20.) OM rendelet módosításáról. - 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról. - 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról. - 2012. évi CXXV. törvény a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. tv. módosításáról. - 110/2012. (VI. 04.) Kormányrendelet a nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról. A tényleges tanítási napok száma százhetvenkilenc nap. Tanítás nélküli munkanapok (6 nap): 1. Nevelési értekezlet 2013. november 25. (hétfő) 2. Tanításmentes munkanap (szabadság). 2013. december 21. () 3. Ifjúsági nap 2013. szeptember 20. (péntek) 4. Munkaközösségi szakmai nap 2014. március 10. (hétfő) 5. Szakmai írásbeli vizsga 2014. május 13. (kedd) 6. Pedagógusnap 2014. május 30. (péntek)
Tanítási szünetnapok: - Őszi szünet 2013. október 28 október 31. - Téli szünet 2013. december 23 2014. január 03. - Tavaszi szünet 2014. április 17 április 22. - Áthelyezett munkanapok: 1. 2013. augusztus 24. () munkanap 2013. augusztus 19. (hétfő) pihenőnap 2. 2013. december 07. () munkanap 2013. december 24. (kedd) pihenőnap 3. 2013. december 21. () munkanap 2013. december 27. (péntek) pihenőnap 4. 2014. május 10. () munkanap 2014. május 02. (péntek) pihenőnap A tanév főbb eseményeinek időpontjai : - Tanítási napok száma 179 nap - Első tanítási nap 2013. szeptember 02. (hétfő) - Első félév vége 2014. január 17. (péntek) - Félévi értesítés határideje 2014. január 24. (péntek) - Az első félévet lezáró nevelőtestületi értekezlet 2014. január 27. (hétfő) - Szalagavató 2014. február 06. (csütörtök) - Tanulók fizikai állapotának, edzettségének 2014. április 02 2014. május 27. között vizsgálata - Befejező évfolyamon az utolsó tanítási napja 2014. április 30. (szerda) - Ballagás 2014. április 30. (szerda) - Országos mérés, értékelés (anyanyelvi és matematikai alapkészségek fejlődése) 10. évf. valamennyi tanulóra kiterjedően: 2014. május 28. (szerda) - Utolsó tanítási nap 2014. június 13. (péntek) - Tanév végi nevelőtestületi értekezlet 2014. június 27. (péntek) Emléknapok, megemlékezések időpontjai: Nemzetünk szabadságtörekvéseit tükröző, nemzeti múltunk emlékét, példáját őrző emléknapok: - aradi vértanúk 2013. október 06. (vasárnap) - a kommunista és egyéb diktatúrák emléknapja 2014. február 25. (kedd) - a holokauszt emléknapja 2014. április 16. (szerda) - a Nemzeti Összetartozás Napja 2014. június 04. (szerda) A megemlékezéseket minden osztályban az osztályfőnök vagy a történelem tanárok tartják meg. Megemlékezések: Október 22-én az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából. Március 14-én a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Munkaközösségek és vezetőik: - Magyar-történelem munkaközösség: Faludi Mária - Biológia-kémia-földrajz-testnevelés munkaközösség: Lenti Éva Gabriella - Matematika-fizika-informatika munkaközösség: Hegedűsné Garab Márta - Idegen nyelvi munkaközösség: Glasenhardt János
- Egészségügy-könnyűipar-szépészet munkaközösség: Bálint Bernadett - Művészeti munkaközösség: Fodor Ilda - Gépészet munkaközösség: Nagy Zsolt - Faipar-építészet munkaközösség: Török József - Közlekedés-elektrotechnika-eletronika munkaközösség: Tomasics Gyula - Osztályfőnöki munkaközösség: o 9. osztály: Király Attila o 10. osztály: Horváthné Farkas Mária o 11. osztály: Éberné Mikó Margit o 12. osztály: Tóth Ildikó ök: Pályaválasztási, beiskolázási, továbbtanulási felelős Pályaválasztási kiadvány felelőse Pályaválasztás, nyomkövetés felelőse Versenyfelelős: - közismeret - szakmai Közösségi szolgálat felelőse Gyermek- és ifjúságvédelmi felelős DÖK segítő pedagógus SZMK patronáló tanár Tankönyvfelelős Gyógytestnevelés felelőse Épületfelelősök: - Szent Antal u. 17. - Petőfi S. u. 1. - Szegedi u. 69-71. Iskolaépület tanári leltárfelelőse: - Petőfi S. u. 1. - Szegedi út 69-71. Igazgatóhelyettesi iroda felelőse: - Szegedi út 69-71. 5/1. sz. - Szegedi út 69-71. 6/1. sz. Tanműhely felelősök: - fa - közlekedés - gépész: - forgácsoló - lakatos - hegesztő-lakatos-kovács - művész - könnyűipar Emeleti leltárfelelősök (Petőfi S. u. 1.): - földszinti folyosó - I. emelet - II. emelet - III. emelet Teremfelelősök Szertárfelelősök IKT termek felügyeletéért felelős Órarendkészítés felelőse Szabadidő-szervező Környezeti nevelésért felelős Egészségügyi nevelésért felelős Szociális ügyek felelőse Katasztrófavédelmi felelős
Intézményi önértékelés felelőse (IMIP helyett) Iskolai adminisztrációs szoftver felelőse Belső ellenőrzési felelős Iskolai emlékkönyv és vendégkönyv felelőse Iskola arculatának, tárgyi megjelenésének felelőse Iskolai média, sajtó megjelenésének felelőse Iskolai kiállítások szervezéséért felelős Iskolai honlap felelőse Iskolai facebook-oldal felelőse Tanulók orvosi alkalmasságának felelőse Tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatok koordinálása Gyakornok-mentor tevékenység felelőse Mentorok feladatok ellátásáért felelős Fegyelmi bizottság elnöke Fegyelmi eljárások lebonyolításáért felelő Szintvizsga szervezésének és elszámolásának felelőse Tanulmányi ösztöndíj elszámolás felelőse Szakmai kompetenciafejlesztés felelőse Kompetenciamérés felelőse Egészségügyi gyakorlati képzés felelőse Testvériskolai kapcsolatok felelőse Szépészet képzés felelőse Építészet képzés felelőse Könnyűipari képzés felelőse Fodrászképzés felelőse IVK felelős Műsorok készítésének felelőse Rendezvények lebonyolításában való közreműködés felelőse Iskolai rendezvénye díszletének, dekorációjának felelőse Az iskola arculatának, tárgyi megjelenésének felelőse SNI-HH-HHH felelőse, ügyintézője SNI tanulók fejlesztésének felelőse BTM-es tanulók fejlesztésének felelőse Az intézmény kulturális és sportéletének, versenyeknek, a szabadidő hasznos megszervezésének felelőse Felkészítés szakmai vizsgára könnyűipar területén Intézményi fejlesztési feladatokban való közreműködés Hirdetőtáblák felelőse Érettségi felkészítés felelőse Érdeklődési kör Szakkörök felelőse: - angol nyelv - könnyűipar - informatika - számítógépes grafika Iskolarendőrrel való kapcsolattartás felelőse Egyéni fejlesztés felelőse Határtalanul pályázat felelőse TÁMOP 2.2.5 a rövidebb képzési idejű szakmák bevezetése c. pályázat szakmai vezetője TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0407 az Innováció a katedrán Baja c. pályázatban vállalt feladatokban résztvevők Tanulófelügyeletért felelős: - informatikaterem
A pedagógusok munkaidejének beosztása: 1. A pedagógus számára a kötött munkaidőnek neveléssel-oktatással le nem kötött részében jogszabály szerint: a) foglalkozások, tanítási órák előkészítése, b) a gyermekek, tanulók teljesítményének értékelése, c) az intézmény kulturális és sportéletének, versenyeknek, a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezése, d) a tanulók nevelési-oktatási intézményen belüli önszerveződésének segítésével összefüggő feladatok végrehajtása, e) előre tervezett beosztás szerint vagy alkalomszerűen gyermekek, tanulók tanórai és egyéb foglalkozásnak nem minősülő felügyelete, f) a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatok végrehajtása, g) a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő feladatok végrehajtása, h) eseti helyettesítés, i) a pedagógiai tevékenységhez kapcsolódó ügyviteli tevékenység, j) az intézményi dokumentumok készítése, vezetése, k) a szülőkkel történő kapcsolattartás, szülői értekezlet, fogadóóra megtartása, l) osztályfőnöki munkával összefüggő tevékenység, m) pedagógusjelölt, gyakornok szakmai segítése, mentorálása, n) a nevelőtestület, a szakmai munkaközösség munkájában történő részvétel, o) munkaközösség-vezetés, p) az intézményfejlesztési feladatokban való közreműködés, q) környezeti neveléssel összefüggő feladatok ellátása, r) iskolai szertár fejlesztése, karbantartása, s) hangszerkarbantartás megszervezése, t) különböző feladatellátási helyekre történő alkalmazás esetében a köznevelési intézmény telephelyei közötti utazás, valamint u) a pedagógiai program célrendszerének megfelelő, az éves munkatervben rögzített, tanórai vagy egyéb foglalkozásnak nem minősülő feladat ellátása, v) épület- és tanterem-felelősség rendelhető el. A vastagított sorok minden pedagógus kötelező feladata. 2. Egyéb foglalkozás a tantárgyfelosztásban tervezhető, rendszeres nem tanórai foglalkozás, amely egyéni egyeztetés alapján írásos megbízással történik: a) szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, b) sportkör, tömegsport foglalkozás, c) egyéni vagy csoportos felzárkóztató, fejlesztő foglalkozás, d) egyéni vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás, e) napközi, f) tanulószoba, g) tanulást, iskolai felkészülést segítő foglalkozás h) pályaválasztást segítő foglalkozás, i) közösségi szolgálattal kapcsolatos foglalkozás, j) diákönkormányzati foglalkozás, k) felzárkóztató, tehetség kibontakoztató, speciális ismereteket adó egyéni vagy csoportos, közösségi fejlesztést megvalósító csoportos, a szabadidő eltöltését szolgáló csoportos, a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni, a kollégiumi közösségek működésével összefüggő csoportos kollégiumi, valamint szakkollégiumi foglalkozás, l) tanulmányi szakmai, kulturális verseny, házi bajnokság, iskolák közötti verseny, bajnokság, valamint m) az iskola pedagógiai programjában rögzített, a tanítási órák keretében meg nem valósítható osztály- vagy csoportfoglalkozás lehet.
Állandó programok időpontjai: Vezetőségi értekezletek: Minden A hét kedd 9 órakor. Diák önkormányzati megbeszélések, fegyelmik: Alkalomszerűen a programok és feladatok előtt. Pl.: ifjúsági nap, gólyabál stb. Tömegsport A hét: kedd 8-9. óra: Bődi Krisztián szerda 8-9. óra: Kissné Katona Ágnes csütörtök 8-9. óra: Tumó György péntek 8-9. óra: Rajcsitsné Balázs-Piri Zsuzsanna B hét: kedd 8-9. óra: Bődi Krisztián szerda 8-9. óra: Rajcsitsné Balázs-Piri Zsuzsanna csütörtök 8-9. óra: Tumó György péntek 8-9. óra: Kissné Katona Ágnes Helyszíne: Petőfi Sándor utcai tornaterem Gyógytestnevelés A hét: hétfő 0. óra (7 00 7 45 ) szerda 0. óra (7 00 7 45 ) B hét: hétfő 0. óra (7 00 7 45 ) szerda 0. óra (7 00 7 45 ) Helyszíne: Petőfi Sándor utcai iskolaépület tornaterme Vezeti: Andrási Krisztina Uszodai tanrend: A 2013/2014-es tanévtől az uszodai órák minden hétfőn, az alábbi időpontokban történnek. Minden tanuló a megadott időpontok közül választhatja ki a neki megfelelőt: 1. óra 13 15 14 00 2. óra 14 00 14 45 3. óra 14 45 15 30 4. óra 15 30 16 15 5. óra 16 15 17 00 Könyvtári nyitva tartás A és B héten: hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 10 30-15 00 péntek: 10 30-14 30 Könnyűipari szakkör: Vezeti: Fehér Györgyné
A 2013-2014-es tanévben tervezett versenyek Helyesírási verseny: közép- és szakiskolás tanulók részére Időpontja: 2013. október 16. Horváthné Farkas Mária Faludi Mária Szavalóverseny: Időpontja: 2014. január 29. Hodoványné Varga Györgyike Budinkityné Bényi Erika Iskolai szövegértési verseny: szakközép- és szakiskolai tanulók számára Időpontja: 2014. március 26. Tóth Rozália Szép magyar beszéd verseny (Kazinczy verseny): a középfokú intézményekben tanulók számára Időpontja: 2014. január 29. Hodoványné Varga Györgyike Budinkityné Bényi Erika Tantárgyi versenyek: - Magyar nyelv és irodalom Horváthné Farkas Mária Időpontja:2013. dec. 09. - Történelem Vida Gábor Időpontja:2013. dec. 11. Glasenhardt János Matematika, fizika, informatika: - Mozaik tanulmányi verseny (matematika) - Gordiusz tanulmányi verseny (matematika) - Megyei matematika verseny - Szakács Jenő megyei fizika verseny - Szakiskolások tanulmányi versenye matek, fizika, informatika Kémia: Curie emlékverseny Implom József helyesírási verseny Hajdú-Bihar Megyei tehetséggondozó verseny: 2014. január - biológia - kémia OSZKTV Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny Később pontosított időpontban. Szakmai versenyek 2013/2014.: Szakma Kiváló Tanulója Verseny - KAMARA ÁLTAL TÁMOGATOTT festő, mázoló és tapétázó burkoló villanyszerelő kőműves ács-állványozó bútorasztalos női szabó
fodrász géplakatos gépi forgácsoló Országos Szakmai Tanulmányi Verseny - MINISZTÉRIUM ÁLTAL TÁMOGATOTT autószerelő autóelektronikai műszerész autótechnikus bútoripari technikus AOE verseny Autótechnika Országos Tanulmányi Verseny Országos Asztalosipari Szövetség Tanulmányi Versenye bútorasztalos bútoripari technikus Szakmacsoportos szakmai előkészítő Érettségi Tantárgyak Versenye - MINISZTÉRIUM ÁLTAL TÁMOGATOTT egészségügy faipar közlekedés-technika könnyűipar XXIII. Országos Rajzverseny - MINISZTÉRIUM ÁLTAL TÁMOGATOTT (Művészeti szakmacsoportban tanuló grafikus, keramikus és textilműves tanulók versenye.) LISAP Fodrász Gyakorlati Verseny - A "LISAP" KOZMETIKAI CÉG SZERVEZÉSÉBEN (A fodrász tanulók gyakorlati versenye.) Továbbá: Tanév közben KÉSŐBB MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ pályázatokon is támogatni szeretnénk tanulóink részvételét. Testnevelés Szeptember: Csapatok, sportcsoportok szervezése Versenyre nevezések Október: DSE közgyűlés Köztársasági futóverseny Házi asztalitenisz verseny Kispályás labdarúgás November: Floorball bajnokság December: Fenyőfa Kupa Január:Házi asztalitenisz bajnokság Iskolai sítábor Február: Házi sakk-verseny Futsall Március: Mezei futóverseny Türr Kupa (Kosár) Április: Bereczki Olimpia Május: Kosárlabda házibajnokság
A T A N É V C É L J A I 1. A Pedagógiai alapján a.) Oktatási célok - Beiskolázott tanulók szakképesítéshez juttatása - A tanuló képességeinek és érdeklődésének megfelelő végzettség (vagy végzettségek) megszerzésére való felkészítés - Hatékony felkészítés a záróvizsgára (kétszintű érettségi vizsgára, szakmunkásvizsgára) - A tanulók olyan ismeretekhez juttatása, amelyek elősegítik a munkaerőpiacon való jobb érvényesülés lehetőségét (vállalkozói ismeretek, idegen nyelv, informatika) - A tehetséges tanulók felkészítése versenyekre, felsőfokú tanulmányok megkezdésére - Olyan szakmai alapokat kapjon a tanuló, amelyek birtokában képessé válhat az új technológiák alkalmazására, a felnőttképzésbe való eredményes bekapcsolódásra (átképzés, tanfolyam, stb.) - A tanulók ismerjék meg a demokratikus társadalom értékeit, az állampolgári jogokat és kötelességeket A felsorolt célokat az iskola akkor tudja vállalni egyénre szabottan, ha a tanuló pozitív módon viszonyul a tanuláshoz és alkalmazkodik az intézmény munkarendjéhez. b.) Nevelési célok: - A szakemberektől elvárt emberi tulajdonságok kialakítása: munkafegyelem, megbízhatóság, felelősségtudat, önállóság, kreativitás, nyitottság, fogékonyság a változásokra, az önképzés igénye. - Patriotizmus, egészséges nemzettudat kialakítása - Az egyetemes emberi értékek megismertetése és tiszteletben tartására nevelés - A másság elfogadására nevelés - Egészséges életmódra nevelés. A harmonikus életvitelt megalapozó szokások kialakítása. - Kommunikációs készségek kialakítása - Az önismeret fejlesztése - A mindennapi érintkezéssel kapcsolatos értékek kialakítása, kulturált viselkedési normák kialakítása 2. Az iskolai egészségfejlesztési, egészségnevelési program alapján meghatározott cél, hogy minden diáknak meg kell adni a lehetőséget, hogy elérje teljesítőképességének maximumát, a modern világ számára fontos tulajdonságokkal rendelkezzen, egészséges és képzett felnőtté válhasson, aki energikus, képzett és felelősséget érez környezete iránt. 3. Az iskola környezeti nevelési programja által megfogalmazott általános célok, értékek: Az egyetemes természetnek (a Világegyetem egészének), mint létező értéknek tisztelete és megőrzése, beleértve az összes élettelen és élő létezőt, így az embert is, annak környezetével, kultúrájával együtt A Föld egészséges folyamatainak visszaállítása, harmóniára törekvés. A bioszféra és a biológiai sokféleség megőrzése.
4. Minőségfejlesztési céljaink, hogy színvonalas EU-konform neveléssel, oktatással, szilárd alapműveltséget, biztos alapkészségeket, szakmai és művészeti ismereteket, a továbbtanuláshoz szükséges kompetenciákat nyújtsunk tanulóinknak, biztosítva számukra a képességeiknek megfelelő továbbhaladást. Iskolánk olyan összetett intézmény, amelyben a an megújuló közismereti képzés mellett az önképzésre nevelő képzés folyik. Mindez olyan pedagógiai környezetben, ahol alapelvnek tekintjük: a gyermekközpontúságot az alapozásban, teljesítményközpontúságot a szakközépiskolában és a szakképzésben. 5. Kompetencia alapú gyakorlati képzés célja: a szakiskola kilencedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás folyik, amelyek során biztosítani kell a tanulók képességeinek kibontakoztatásával a sikeres életpályára való felkészülést, a megalapozott szakmaválasztást. 6. A kompetenciafejlesztési akcióterv alapján célunk: iskolánk minél jobb pozíciót nyerjen az országos iskolai rangsorban, diákjaink a tanult ismereteket minél jobban tudják alkalmazni és ezáltal az országos kompetencia mérések során iskolánk megfeleljen az országos iskolai átlagnak. 7. A TIOP 1.1.1-07-es pályázat megvalósításához és fenntartásához az IKT eszközökkel támogatott tanórák, az IKT eszközökkel végrehajtott mérések-értékelések, az SNI-s tanulók IKT eszközökkel történő foglalkoztatása a 2011-2016-os időszakban, a pályázatban vállalt indikátorok betartásával. 8. A TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0040 azonosító számú Rövidebb idejű szakképzések bevezetése a Jelky András Szakképző Iskolában című pályázat feladatainak megvalósítása.
A t a n é v f e l a d a t a i 1./ Nevelési feladatok Kiemelt feladatok: a) A 2013/2014-es tanév fontos feladata a tehetséggondozás. igazgatóhelyettesek,munkaközösség-vezetők, szaktanárok Ellenőrzésért felelős vezető: b) A 2013/2014-es tanévben a tanulók egészségi állapotának megőrzése, kondíciójuk javítása érdekében bevezetésre kerül a mindennapos testnevelés. osztályfőnökök, testnevelő tanárok Ellenőrzésért felelős vezető: - Házirend betartása, érvényesítése, módosítása Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Az osztályfőnöki órák keretein belül tovább kell folytatni a nevelési kultúra fejlesztését, az egészséges életmódra, helyes viselkedésre nevelést. osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - A dohányzás elleni küzdelemben minden pedagógusnak aktívan részt kell venni. A sikeresség fokozása érdekében alakítsunk ki szorosabb kapcsolatot a szülőkkel és a szülői szervezettel. reszortfelelősök, szaktanárok, osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető: - Célunk az igazolatlan hiányzások számának csökkentése. szaktanárok, osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - Méltóképpen emlékezzünk meg az iskolai és nemzeti ünnepeinkről Magyar történelem munkaközösség Ellenőrzésért felelős vezető: Huber Béla általános igazgatóhelyettes Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - Az Egészségnevelési program 2013/2014-es tanévre tervezett szakaszainak végrehajtása igazgatóhelyettesek egészségfejlesztő team osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető:
- A Környezeti nevelési program -ban erre a tanévre meghatározott feladatok megvalósítása. igazgatóhelyettesek, szaktanárok, szakoktatók Ellenőrzésért felelős vezető: - A káros szenvedélyek kialakulásának megelőzésére ismeretterjesztő előadások, szaktanácsadás megszervezése. Sasi Judit gyermek- és ifjúságvédelmi felelős Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin - Lehetőséget biztosítunk tanulóinknak a hit-és vallásoktatás igénybevételére. Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Feladatunk a vagyonvédelem, a szándékos rongálások megakadályozása, környezetünk tisztántartása. Szükséges a rendszeres személyi felelősségre vonás alkalmazása. iskolavezetés, osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető: - A közép- és emeltszintű érettségi és szakmai vizsga vizsgabizottságainak munkájában résztvevő, továbbá a pedagógus minősítésében és az országos pedagógiai ellenőrzésben közreműködő pedagógusok legfeljebb 4 munkanapot vehetnek igénybe. Ezen időpontokat előzetesen bejelenteni és egyeztetni kötelesek, az intézményi feladataik ellátását nem korlátozhatják. A részvétel napjai a közreműködő pedagógusok tekintetében tanításnélküli munkanapként kezelendőek. igazgatóhelyettesek Ellenőrzésért felelős vezető: 2./ Tanórai, tanulmányi munkával kapcsolatos feladatok - A nevelőtestület valamennyi tagja a pedagógiai programban meghatározott és elfogadott elveknek megfelelően legjobb tudása szerint végezze munkáját, ismerje az érvényes jogszabályokat különös tekintettel a Köznevelési és Szakképzési törvényben foglaltakra. nevelőtestület Ellenőrzésért felelős vezető: - Az iskolavezetés feladata a nevelő-oktató munka hatékonyságának javítása, az ehhez szükséges feltételek biztosítása, a tanulmányi és munkafegyelem ellenőrzése. igazgatóhelyettesek Ellenőrzésért felelős vezető: - Az iskolai Munkaterv és Ellenőrzési terv elkészítése 2013. augusztus 31. Huber Béla általános igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető:
- Tantárgyfelosztás elkészítése 2013. augusztus 15. Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - 2013. augusztus 31-ig az iskola szakmai munkájára vonatkozó belső szabályozó dokumentumot, a Pedagógiai ot felül kell vizsgálni és a helyi tanterv részbe választani kell egy kerettantervet, amely szerint folyik az oktatás. (Köznevelési törvény 97. (14) bekezdés) Az iskola Pedagógiai ját vagy annak módosítását a jóváhagyást követő tanévtől felmenő rendszerben vezetjük be. (Köznevelési törvény 26. (5) bekezdés) 2013. augusztus 31. igazgatóhelyettesek, munkaközösség-vezetők Ellenőrzésért felelős vezető: - Munkaközösségek előre tervezzék meg szakmai továbbképzési programjukat, és legalább negyedévenként tartsanak munkaközösségi megbeszélést, értékeljék munkájukat. munkaközösség-vezetők Ellenőrzésért felelős vezetők: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes, Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes - A munkaközösségek ismerjék meg egymás tevékenységét, módszereit, nevelési-oktatási eredményeit, valamint az iskola képzési szerkezetét. 2013. december 31. igazgatóhelyettesek Ellenőrzésért felelős vezető: - A munkaközösségek segítsék az új kollégák beilleszkedését, szakmai munkáját. munkaközösség-vezetők Ellenőrzésért felelős vezetők: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes - A tanteremfelelősök rendszeresen ellenőrizzék a terem állapotát és felszerelését, jelezzék a rongálásokat, hiányosságokat. tanterem-felelősök Ellenőrzésért felelős vezetők: Huber Béla általános igazgatóhelyettes Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - Az érettségi és szakmai vizsgák pontos megszervezése, lebonyolítása 2013. szeptember 01 2014. június 30. szakmai és közismereti igazgatóhelyettesek Ellenőrzésért felelős vezető: - A kompetenciamérés pontos megszervezése és lebonyolítása 2014. május 28. közismereti igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető:
- Minél több szakmában készítsenek a tanulók vizsga remekeket. 2014. április 30. szaktanárok, szakoktatók Ellenőrzésért felelős vezető: Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes - Szintvizsgák szervezése 2013. szeptember Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes Budinkity László szakoktató Ellenőrzésért felelős vezető: - Nyári gyakorlatok megszervezése 2014. június 15. Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Kapcsolattartás a gyakorlati képzést biztosító intézményekkel, személyekkel. Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes Huber Béla általános igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: Minden pedagógus köteles az osztálynapló mellett saját naplót is vezetni! 3./ Tanórán kívüli tevékenységek - Tantárgyi, SZKT, OSZKTV, OSZTV, háziversenyek és sportversenyek lebonyolítása, tanulók felkészítése az országos versenyekre munkaközösségek, szaktanárok Ellenőrzésért felelő vezető: Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - Külföldi partnerkapcsolataink ápolása Huber Béla általános igazgatóhelyettes idegen nyelvi munkaközösség Ellenőrzésért felelős vezető: - A tanulók érdeklődésének megfelelő szakkörök beindítása 2013. október 01. közismereti, szakmai igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Gyengébb tanulók felzárkóztatása, tehetségek gondozása munkaközösségek, szaktanárok Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes. - Hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok felkutatása, segítése Sasi Judit gyermek- és ifjúságvédelmi felelős osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes
- Szülői értekezletek rendszeres megtartása, közvetlen kapcsolattartás a szülőkkel. Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - A kollégium szervesen kapcsolódjon az iskola programjaihoz, biztosítson a tanulóknak megfelelő légkört az iskolán kívüli idő eltöltéséhez. Somosy Katalin kollégiumvezető Ellenőrzésért felelős vezető: - Biztosítsunk lehetőséget minél több tanulónknak a szabadidő egészségesebb eltöltésére, mozgásigényük kielégítésére (evezős tábor, sítábor, sportkörök megszervezése) testnevelő munkaközösség, szabadidő-szervező Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - IVK feladatok ellátása Hatáidő: Kákonyi Zsuzsanna szaktanár Ellenőrzésért felelős vezető: Huber Béla általános igazgatóhelyettes - Vezessük rá tanulóinkat a rendszeres olvasás igényére, az iskolai könyvtár használatára szaktanárok, osztályfőnökök, Szőry Erik könyvtáros Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - A Diákönkormányzat képviselje a tanulók érdekeit, működjön az iskolai demokrácia részeként, szervezzen programokat a nevelőtestülettel egyetértésben a diákönkormányzatot segítő tanárok Ellenőrzésért felelős vezető: Banász Katalin közismereti igazgatóhelyettes - A pályaválasztási napok tükrözzék az iskola szemléletét, szakmai struktúráját, nyújtson segítséget a pályaválasztás előtt álló fiataloknak 2013. október 03. Huber Béla általános igazgatóhelyettes műszaki munkaközösségek Ellenőrzésért felelős vezető: - Iskolai nyílt napok megszervezése 2013. november 15-16. Huber Béla általános igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: Királyné Koszter Mária - A következő tanév beiskolázásának előkészítése, szóróanyag, tájékoztató készítése 2013. október 03. Huber Béla általános igazgatóhelyettes Németh Károly szakmai igazgatóhelyettes szakmai munkaközösség-vezetők Ellenőrzésért felelős vezető:
- Pályázatok, alapítványok kiírásának figyelése, pályázatok készítése Huber Béla általános igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Igény szerint átképző, továbbképző tanfolyamok szervezése, lebonyolítása, iskolarendszeren kívüli képzés, felnőttoktatás, külön megbízás alapján Huber Béla általános igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Az iskola működése legyen nyitott a korszerű ismeretek befogadására, formáljuk, alakítsuk arculatát igazgatóhelyettesek Ellenőrzésért felelős vezető: - Iskolai események, rendezvények megörökítése videó, fotó: Komár Pál tanár Ellenőrzésért felelős vezető: - Az iskola külső imagének megjelenítése, formálása (rádió, újságok, kiadványok) igazgatóhelyettesek Ellenőrzésért felelős vezető: 4./ Egyéb feladatok - Iskolai dolgozók munkavédelmi vizsgáztatása. Lógó János munkavédelmi és tűzvédelmi felelős Ellenőrzésért felelős vezető: - Statisztikai jelentés elkészítése. 2013. október 15. Huber Béla általános igazgatóhelyettes Jaszanovicsné Kovács Tímea pénzügyi-gazdasági koordinátor Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár Farkasné Pataki Csilla adminisztrátor Ellenőrzésért felelős vezető: - Az iskola nevelő-oktató munka feladatainak elvégzéséhez nyújtsanak segítséget és támogatást az érdekképviseleti és egyéb szervezetek (Szakszervezet, Közalkalmazotti Tanács, DSE, Alapítvány). szakszervezeti titkár, Közalkalmazotti Tanács elnöke, DSE vetető, alapítvány kuratóriumának tagjai és elnöke Ellenőrzésért felelős vezető:
- A gazdasági hivatal adjon kellő támogatást, felvilágosítást az nevelő-oktató munkához, az éves költségvetést a reszortfelelősök és MK vezetők véleménye, javaslata alapján állítsa össze. Jaszanovicsné Kovács Tímea pénzügyi-gazdasági koordinátor Ellenőrzésért felelős vezető: - A kollégium szakmai működési feltételeinek javítása Jaszanovicsné Kovács Tímea pénzügyi-gazdasági koordinátor Somosy Katalin kollégiumvezető Ellenőrzésért felelős vezető: - Kiváló pedagógusi cím kiírása 2014. április 30. Ellenőrzésért felelős vezető: - Év diákja cím kiírása 2014. április 28. Huber Béla általános igazgatóhelyettes Ellenőrzésért felelős vezető: - Az IMIP-pel kapcsolatos feladatok koordinálása, megvalósításának követése, intézményi önértékelés elkészítése. Komár Pál tanár Ellenőrzésért felelős vezető: Huber Béla általános igazgatóhelyettes
ELLENŐRZÉSI TERV Óralátogatás: igazgató: 1 óra/hét általános, szakmai, közismereti és nevelési igazgatóhelyettesek: 2 óra/hét gyakorlati oktatásvezető: 2 óra/hét munkaközösség-vezetők: 2 óra/hó osztályfőnök: évi 1 alkalommal az osztályában tanító kollégáknál Ellenőrzésért felelős: igazgató, általános igazgatóhelyettes, szakmai igazgatóhelyettes, közismereti igazgatóhelyettes, nevelési igazgatóhelyettes, munkaközösség-vezetők Beszámolás: vezetői értekezlet, kibővített vezetői, munkaközösség-vezetők havonta a reszortfelelősnek 2014. május 31. Munkafegyelem: tanórák kezdése befejezése, ügyeletek ellátása, H 1 H 2 feladatok ellátása Ellenőrzésért felelős: általános igazgatóhelyettes szakmai igazgatóhelyettes közismereti igazgatóhelyettes munkaközösség-vezetők Beszámolás: vezetői értekezlet, kibővített vezetői, munkaértekezlet munkaközösség-vezetők havonta a reszortfelelősnél 2014. június 27. Adminisztrációs feladatok: naplók, anyakönyvi lapok, bizonyítványok pontos kitöltése, vezetése, igazolatlan hiányzások jelentése, szülők kiértesítése Ellenőrzésért felelős: igazgatóhelyettesek (elsősorban nevelési igazgatóhelyettes) Beszámolás: vezetői értekezlet, kibővített vezetői, munkaközösség-vezetők havonta a reszortfelelősnél 2014. június 27. Érettségi és szakmai vizsgák szervezése, lebonyolítása Ellenőrzésért felelős: igazgató, általános, szakmai és közismereti igazgatóhelyettes Beszámoló: záró értekezlet 2014. június 27. Tanórán kívüli nevelési oktatási tevékenység: szakkörök, sportkörök, rendezvények ellenőrzése Ellenőrzésért felelős: igazgató, általános, szakmai, közismereti igazgatóhelyettes Beszámolás: vezetői értekezlet, kibővített vezetői 2014. június 13. Egységesség a tanulók elbírálásánál: óraközi szünetekben, tantermek tisztasága, igazolások elfogadása Ellenőrzésért felelős: általános, szakmai, közismereti igazgatóhelyettes, pedagógusok Beszámolás: vezetői értekezlet, kibővített vezetői, munkaértekezlet 2014. június 13.
Tantermek, szertárak berendezéseinek állapota, eszközök kihasználtsága Ellenőrzésért felelős: általános, szakmai és közismereti igazgatóhelyettes, tanterem- és szertárfelelősök Beszámolás: a reszortfelelősnél 2014. június 13. Környezet tisztasága Ellenőrzésért felelős: épületfelelősök, gyakorlati oktatásvezető, ügyeletes tanárok, szakoktatók, kijelölt osztályok Beszámolás: az igazgatónál és a reszortfelelősnél 2014. június 13. Tanműhelyek működési rendje, biztonsági feltételek Ellenőrzésért felelős: gyakorlati oktatásvezető, tűz- és munkavédelmi felelős Beszámolás: havonta az igazgatónál és a reszortfelelősnél 2014. július 18. Tanügyigazgatás: tanuló nyilvántartás, jelentkezési lapok, irattárazás, vizsgadokumentumok, szabályzatok, statisztikai jelentések Ellenőrzésért felelős: igazgató, igazgatóhelyettesek (elsősorban általános igazgatóhelyettes), gazdasági vezető Beszámolás: vezetői értekezlet, záró értekezlet 2014. június 28. Gazdasági, pénzügyi ellenőrzések Ellenőrzésért felelős: igazgató, pénzügyi-gazdasági koordinátor Beszámolás: vezetői értekezlet, záró értekezlet 2014. június 28. Épületbejárás Ellenőrzésért felelős: vezetőség, Lógó János műszaki vezető Beszámolás: vezetői értekezlet, záró értekezlet 2014. június 28. 1. számú melléklet: Kollégium munkaterve
Intézkedés az intézményi éves munkaterv értékeléséről és felülvizsgálatáról 1./ A Munkatervet a nevelőtestület fogadja el. 2./ Az elfogadó nevelőtestületi döntés előtt ki kell kérni a DÖK és a szülői szervezet véleményét. 3./ A Munkaterv elfogadásáról jegyzőkönyv készül. 4./ A Munkaterv változtatása év közben a nevelőtestület egyetértésével lehetséges. A változtatást a munkaterv (nyilvános és irattári példányon is) át kell vezetni. 5./ A Munkatervet nyilvánosságra kell hozni. Egy-egy példányt az iskola valamennyi épületében jól hozzáférhető helyen kell elhelyezni, valamint az iskola honlapján közzé kell tenni. Egy-egy példányt a diákönkormányzatnak, az igazgatónak és helyetteseinek és a kollégiumvezetőnek át kell adni, 1 példányt az iskola könyvtárában kell elhelyezni. Baja, 2013. szeptember 19. igazgató a nevelőtestület képviseletében
A munkaterv elfogadásakor a Szülői Munkaközösség véleményezési jogot gyakorolt. Baja, 2013. szeptember 19. SZMK elnök
A munkaterv elfogadásakor a Diákönkormányzat véleményezési jogot gyakorolt. Baja, 2013. szeptember 19. a Diákönkormányzat vezetője
A hét napjai AUGUSZTUS Ellenőrzésért felelős vezető A hét szerda augusztus 21. 8 00 Pedagógusok első munkanapja. 9 00 Javítóvizsga: szakközépiskola, levelező és esti évfolyamok számára (Petőfi S. u. 1. szám alatti iskolaépület). Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h. Banász Katalin közism. ig. h. csütörtök augusztus 22. péntek augusztus 23. augusztus 24. B hét 8 00 Javítóvizsga: szakiskolai és szakképző évfolyamok számára (Petőfi S. u. 1. szám alatti iskolaépület). Országos Szakmai Tanévnyitó Banász Katalin közism. ig. h. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h. 8 00 Pótbeírás (Petőfi S. u. 1. szám alatti iskolaépület kisudvara). Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h. Áthelyezett munkanap (szabadság). Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h. hétfő augusztus 26. kedd augusztus 27. szerda augusztus 28. csütörtök augusztus 29. péntek augusztus 30. augusztus 31. 8 00 Tanévnyitó értekezlet Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h.
A hét napjai SZEPTEMBER A hét hétfő szeptember 02. kedd szeptember 03. 8 00 Tanévnyitó ünnepség (Petőfi S. u. 1. szám alatti iskolaépület udvara). Első tanítási nap. Szintvizsgák szeptemberben. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., mk.- vezetők, szaktanárok, Tóth Rozália tanár Budinkity László szakoktató 14 30 Felnőttek Középiskolája esti és levelező tagozatának évnyitója (Petőfi S. u. 1. szám alatti iskolaépület). Banász Katalin közism. ig. h. Ellenőrzésért felelős vezető szerda szeptember 04. csütörtök szeptember 05. 14 30 Levelező ápoló képzésben résztvevők tanévnyitó ünnepsége (Petőfi S. u. 1. szám alatti iskolaépület). Bálint Bernadett mk.-vez. péntek szeptember 06. szeptember 07. B hét hétfő szeptember 9. 9. évfolyamosok adatlapjainak begyűjtése, egyeztetése. osztályfőnökök kedd szeptember 10. szerda szeptember 11. csütörtök szeptember 12. péntek szeptember 13. Órabeosztási lapok leadásának határideje. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., mk.- vezetők, szaktanárok szeptember 14.
A hét napjai A hét Ellenőrzésért felelős vezető hétfő szeptember 16. kedd szeptember 17. szerda szeptember 18. csütörtök szeptember 19. péntek szeptember 20. A 2012/2013-as tanévi nyári gyakorlatok adminisztrációjának leadási határideje. Mentességek leadásának határideje. Ifjúsági nap. osztályfőnökök Banász Katalin közism. ig. h., szabadidő-szervezők és testnevelő tanárok szeptember 21. B hét hétfő szeptember 23. kedd szeptember 24. 14 30 Munkaértekezlet. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig.h., Banász Katalin közism. ig. h., mk.- vezetők, szaktanárok Női szabó szintvizsga. Garisa Ágnes tanár Németh Károly szakmai ig. h., Budinkity László szakoktató szerda szeptember 25. csütörtök szeptember 26. péntek szeptember 27. Statisztikai adatlapok leadásának határideje. osztályfőnökök szeptember 28.
A hét napjai A hét hétfő szeptember 30. Ellenőrzésért felelős vezető 16 00 A 9. évfolyamosok szülőértekezlete. Banász Katalin közism. ig. h. OKTÓBER kedd október 01. Szakmai szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység okt. 01-től okt. 30- ig. Felsőbb évfolyamosok szülői értekezletének megtartása okt. 01-től nov. 11-ig, külön beosztás szerint. Fodrász szakmai bemutató október hónapban. Banász Katalin közism. ig. h. Garisa Ágnes tanár Huber Béla ált. ig.h. szerda október 02. csütörtök október 03. péntek október 04. október 05. Vasárnap október 06. B hét hétfő október 07. Nemzeti gyásznap. Megemlékezés az aradi vértanukról történelemórák vagy osztályfőnöki órák keretében. történelemtanárok osztályfőnökök Szőry Erik könyvtáros 8 00 Szakmai írásbeli és interaktív vizsgatevékenység okt. 07-11-ig. Huber Béla ált. ig. h. kedd október 08. szerda október 09. csütörtök október 10. péntek október 11. október 12.
A hét napjai A hét hétfő október 14. kedd október 15. szerda október 16. csütörtök október 17. péntek október 18. október 19. 8 00 Magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga. Szülői Szervezet értekezlete. 8 00 Matematika érettségi vizsga. Tanulmányi területek belső kódjainak meghatározása és elküldése a Felvételi Központnak. 8 00 Történelem érettségi vizsga. Helyesírási verseny. Banász Katalin közism. ig. h. Banász Katalin közism. ig. h. Huber Béla ált. ig. h. Banász Katalin közism. ig. h. Horváthné Farkas Mária tanár, Faludi Mária mk.-vez. Ellenőrzésért felelős vezető Banász Katalin közism. ig. h. 8 00 Angol nyelv érettségi vizsga. Banász Katalin közism. ig. h. 8 00 Magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga. Banász Katalin közism. ig. h. 8 00 Informatika érettségi vizsga. Banász Katalin közism. ig. h. B hét hétfő október 21. kedd október 22. 8 00 Német nyelv érettségi vizsga. Kibővített vezetői értekezlet. Megemlékezés a nemzeti ünnep alkalmából. Banász Katalin közism. ig. h. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig.h., Banász Katalin közism. ig. h., mk.- vezetők, Banász Katalin közism. ig. h., Éberné Mikó Margit tanár szerda október 23. Nemzeti ünnep. csütörtök október 24. péntek október 25. október 26. 8 00 Pályaválasztási nyílt nap a vidéki tanulóknak. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Svraka Antal pályavál., beisk., továbbt. felelős 8 00 Pályaválasztási nyílt nap a bajai tanulóknak. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Svraka Antal pályavál., beisk., továbbt. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap. felelős, osztályfőnökök Őszi szünet.
A hét napjai A hét hétfő október 28. Őszi szünet. Ellenőrzésért felelős vezető kedd október 29. Őszi szünet. szerda október 30. Őszi szünet. csütörtök október 31. NOVEMBER péntek november 01. november 02. Őszi szünet. Felvételi tájékoztató feltöltése a KIFIR-be. Huber Béla ált. ig. h. Mindenszentek. Munkaszüneti nap. Halottak napja B hét hétfő november 04. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének gyásznapja. Az őszi szünet utáni első tanítási nap. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig.h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, szaktanárok kedd november 05. szerda november 06. csütörtök november 07. Gólyabál Banász Katalin közism. ig. h. péntek november 08. november 09. Beauty Hair &SPA Szakmai Kiállítás és Vásár megtekintése SYMA Rendezvényközpont. Garisa Ágnes tanár Huber Béla ált. ig. h.
A hét napjai A hét hétfő november 11. 16 00 Szülői értekezletek a szakközépiskolásoknak. 17 00 Fogadóóra a szakközépiskolásoknak. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, szaktanárok Ellenőrzésért felelős vezető kedd november 12. szerda november 13. csütörtök november 14. péntek november 15. november 16. B hét hétfő november 18. DÖK közgyűlés Banász Katalin közism. ig. h. kedd november 19. szerda november 20. csütörtök november 21. Középszintű szóbeli érettségi vizsgák nov. 21-29-ig. Banász Katalin közism. ig. h. péntek november 22. Az országos mérés-értékeléshez szükséges adatok megküldése a kormányhivatal részére. Banász Katalin közism. ig. h. november 23.
A hét napjai A hét hétfő november 25. kedd november 26. szerda november 27. csütörtök november 28. péntek november 29. 14 30 Nevelési értekezlet. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., munkaközösség-vezetők Ellenőrzésért felelős vezető november 30. DECEMBER vasárnap december 01. Advent első vasárnapja. B hét hétfő december 02. kedd december 03. szerda december 04. csütörtök december 05. Télapóműsor a dolgozók gyerekeinek. Pedagógus Szakszervezet Dömény János Ped. Szaksz. vezető péntek december 06. december 07. vasárnap december 08. Áthelyezett munkanap (rövidített órák). Advent második vasárnapja. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., mk.- vezetők, osztályfőnökök, szaktanárok
A hét napjai A hét Ellenőrzésért felelős vezető hétfő december 09. kedd december 10. szerda december 11. Jelentkezés osztályozóvizsgára az előrehozott érettségik miatt. Történelem tantárgyi verseny. Banász Katalin közism. ig. h., Vida Gábor tanár, Glasenhardt János tanár Banász Katalin közism. ig. h. csütörtök december 12. péntek december 13. december 14. vasárnap december 15. Advent harmadik vasárnapja. B hét hétfő december 16. kedd december 17. szerda december 18. csütörtök december 19. Osztályozóvizsgára kiértesítés! Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, szaktanárok péntek december 20. december 21. vasárnap december 22. Áthelyezett munkanap. Szabadság. Advent negyedik vasárnapja. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, szaktanárok
A hét napjai A hét hétfő december 23. Téli szünet Ellenőrzésért felelős vezető kedd december 24. Pihenőnap, téli szünet szerda december 25. Karácsony csütörtök december 26. Karácsony péntek december 27. Pihenőnap december 28. Téli szünet B hét hétfő december 30. Téli szünet kedd december 31. Téli szünet 2014. JANUÁR csütörtök január 02. Téli szünet péntek január 03. Téli szünet január 04. Téli szünet
A hét napjai A hét hétfő január 06. Téli szünet utáni első tanítási nap. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, szaktanárok Ellenőrzésért felelős vezető kedd január 07. szerda január 08. csütörtök január 09. péntek január 10. január 11. B hét hétfő január 13. 14 30-17 00 Osztályozóvizsgák: január 13-tól január 15-ig. Banász Katalin közism. ig. h., szaktanárok, mk.-vezetők kedd január 14. szerda január 15. csütörtök január 16. Félévi statisztika leadási határideje. Osztályfőnökök Huber Béla ált. ig.h. péntek január 17. Az első félév vége. Az általános felvételi eljárás kezdete. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h. január 18.
A hét napjai A hét hétfő január 20. 14 30 Osztályozóértekezlet (Felnőttek Középiskolájának is). Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető kedd január 21. szerda január 22. A Magyar Kultúra Napja. magyartanárok, Szőry Erik könyvtáros csütörtök január 23. péntek január 24. A félévi tanulmányi eredményekről szóló értesítések kiküldése. osztályfőnökök Huber Béla ált. ig.h.,,németh Károly szakmai ig.h., Banász Katalin közism. ig. h. január 25. B hét hétfő január 27. kedd január 28. 14 30 Az első félévet lezáró nevelőtestületi értekezlet Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig.h., Banász Katalin közism. ig. h. szerda január 29. Kazinczy és szavalóverseny. Hodoványné Varga Györgyike tanár, Budinkityné Bényi Erika tanár Banász Katalin közism. ig. h. csütörtök január 30. péntek január 31. FEBRUÁR február 01.
A hét napjai A hét hétfő február 03. Szülői értekezlet megtartása február 03-tól március 03-ig, külön beosztás szerint. Selective fodrász bemutató február hónapban. Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök Garisa Ágnes tanár Ellenőrzésért felelős vezető Huber Béla ált. ig. h. kedd február 04. szerda február 05. csütörtök február 06. Szalagavató 11. és 12. évfolyamos osztályfőnökök, mk.-vezetők, Bögi Krisztina tanár, Éberné Mikó Margit tanár péntek február 07. február 08. B hét hétfő február 10. 16 00 Szülői Szervezet értekezlete. Banász Katalin közism. ig. h. kedd február 11. szerda február 12. csütörtök február 13. péntek február 14. február 15. Felvételi adatlapok beérkezése az általános iskolákból. Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár Huber Béla ált. ig. h. Érettségi vizsgára jelentkezés határideje. Banász Katalin közism. ig. h.
A hét napjai A hét Ellenőrzésért felelős vezető hétfő február 17. kedd február 18. szerda február 19. csütörtök február 20. péntek február 21. február 22. B hét hétfő február 24. kedd február 25. A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja. történelemtanárok osztályfőnökök Szőry Erik könyvtáros Banász Katalin közism. ig.h. szerda február 26. csütörtök február 27. péntek február 28. Febr. 28-tól márc. 3-4-ig felvételi a művészeti iskolába jelentkezőknek (Szent Antal u. 17. szám alatti iskolaépület). Fodor Ilda mk.-vezető Huber Béla ált. ig.h. MÁRCIUS március 01.
A hét napjai A hét hétfő március 03. 16 00 Szakközépiskolai osztályok szülői értekezlete. 17 00 Fogadóóra. Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök Ellenőrzésért felelős vezető kedd március 04. szerda március 05. csütörtök március 06. péntek március 07. március 08. Nőnap "B" hét hétfő március 10. Munkaközösségi szakmai nap. igazgatóhelyettesek kedd március 11. szerda március 12. Jelentkezők felvételi jegyzékének elkészítése. Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár Csütörtök március 13. péntek március 14. március 15. Megemlékezés a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A szakképző évfolyamokra jelentkezés határideje. A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Banász Katalin közism. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h. Németh Károly szakmai ig. h.
A hét napjai A hét Ellenőrzésért felelős vezető hétfő március 17. Kibővített vezetői értekezlet. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h.. mk.-vezetők kedd március 18. szerda március 19. csütörtök március 20. A 11. évfolyamos tanulók előrehozott érettségi vizsgája miatti osztályozóvizsgákról való kiértesítése. Banász Katalin közism. ig. h., péntek március 21. március 22. B hét hétfő március 24. A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi az iskoláknak a jelentkezettek listáját. Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár kedd március 25. szerda március 26. csütörtök március 27. péntek március 28. március 29. vasárnap március 30.
A hét napjai A hét Ellenőrzésért felelős vezető hétfő március 31. ÁPRILIS kedd április 01. Szakma-Sztár HUNGEXpo kiállítás április hónapban. Németh Károly szakmai ig. h., szerda április 02. A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérése ápr. 02-től máj. 27-ig. Banász Katalin közism. ig. h., csütörtök április 03. péntek április 04. április 05. B hét hétfő április 07. A végzős osztályozóvizsgás tanulók kiértesítése. A 11. évf. anyagából osztályozóvizsga az előrehozott érettségi miatt. Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök kedd április 08. Ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Felvételi Központnak. Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár szerda április 09. csütörtök április 10. péntek április 11. április 12.
A hét napjai A hét Ellenőrzésért felelős vezető hétfő április 14. kedd április 15. szerda április 16. csütörtök április 17. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap. Megemlékezés Jelky Andrásról történelemórák vagy osztályfőnöki órák keretében. Tavaszi szünet. Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, történelemtanárok, Szőry Erik könyvtáros péntek április 18. április 19. Tavaszi szünet. A Felvételi Központ kialakítja a végeredményt: az igazgatók döntései és a tanulói adatok egyeztetése alapján elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék). Tavaszi szünet. Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár vasárnap április 20. B hét hétfő április 21. kedd április 22. Húsvét. Jelky András születésnapja. Húsvét hétfő. Tavaszi szünet. Tavaszi szünet. osztályfőnökök, történelemtanárok, Szőry Erik könyvtáros Huber Béla ált. ig. h., Németh Károly szakmai ig. h., Banász Katalin közism. ig. h., osztályfőnökök, Banász Katalin közism. ig.h., szerda április 23. A tavaszi szünet utáni első tanítási nap. Végzős tanulók osztályozóvizsgája és az előrehozott érettségi vizsgák miatti osztályozóvizsga: április 23-tól április 25-ig. Huber Béla ált. ig.h., Németh Károly szakmai ig.h., Banász Katalin közism. ig.h., osztályfőnökök csütörtök április 24. péntek április 25. A felvételről vagy az elutasításról szóló értesítés megküldése a jelentkezőknek és az általános iskolásoknak. Végzős osztályok statisztikájának leadása az adminisztrátoroknak. Garisáné Koszorús Judit iskolatitkár április 26.