Viselkedés családon kívüli kortársközegben
Egyén és közösség Egyén és közösség fogalma Amikor egy közösségről beszélünk, akkor egyúttal azokról az egyénekről is szó van, akik a közösséget alkotják. Az egyén és a közösség, illetve a közösség tagjai tehát szükségszerűen valamilyen kapcsolatban állnak egymással, függetlenül attól, hogy kisebb (pl. családi) vagy nagyobb (pl. lakóhelyi) az adott közösség. Ennek a viszonynak az alapja az egyének, emberek együttműködése. Az egyik értelmezés szerint a közösség az emberi együttélés és együttműködés történelmi formája. Az ilyen közösséghez való tartozás alapja a beleszületés, a véletlen és ritkán a szabad választás. Az értékszempontú értelmezés szerint a közösség az emberi együttműködés legmagasabbrendű formája, és olyan társulás, melyet autonóm személyiségek szabadon hoznak létre. Az egyén az ilyen társuláshoz nem beleszületés vagy véletlen, hanem önálló döntés útján csatlakozik. Az ember alapvetően társas lény, ezért természetes igénye a közösségi lét, a közösségben való létezés. A közösség szabad megválasztását nemcsak ez a szükséglet befolyásolja, hanem jelentős mértékben a közös érdekek és értékek. Azok a közösségek, amelyekbe az egyén beleszületik vagy véletlenül belekerül, közös érdekek és értékek mentén jöttek létre. A közösség célja tehát egyrészt, hogy kielégítse az egyén közösségszükségletét, másrészt valamilyen, a társadalom számára fontos feladat teljesítése. Ilyen módon például az iskola mint közösség lényeges szerepet játszik az egyén fejlődésében, egyúttal azonban a társadalmi szintű oktatás és nevelés feladatát látja el. A közös érdekeken és értékeken kívül vannak más általános jellemzői is a közösségnek. A közösségek általában közös célok vagy feladatok érdekében jönnek létre. A közös célok eléréséért a közösség tagjai közös döntéseket hoznak, közös lépéseket tesznek. Nagy jelentőségű a közösségi (érzés) tudat(a), vagyis az említett jellemzők létezésének tudata, hiszen ezáltal a tudat által válik lehetővé a közösség (hatékony) működése. A közösségi tudat jelzi, hogy a közösség fontos az egyén számára, illetve az egyén a közösség számára. Az ember egyidejűleg több közösséghez tartozik, melyek különböző nagyságúak és minőségűek lehetnek. A kisebb közösségek közül jelentős szerepet játszanak az egyén szocializációjában a család és az iskolai osztályközösség(ek). További közösséget alkot például az iskola, a munkahely, a lakóhely vagy egy kórus, léteznek művészeti, gazdasági, politikai stb. közösségek is. A közösség fogalmához kapcsolódóan fontos tisztázni, hogy mit értünk közösségen, illetve csoporton. A közösség és a csoport működése sok tekintetben hasonlít egymásra, de nem teljesen felcserélhető fogalmakról van szó. Diszciplináris szempontból fontos különbség, hogy a pszichológiában a csoport, a pedagógiában a közösség fogalma használatos. A csoport fejlődésére a csoportdinamikai folyamatok jellemzőek, és a közösség pszichológiai fejlődését is ezek segítségével írhatjuk le. A csoport megkönnyíti a tagjai számára, hogy folyamatos interakcióban legyenek egymással, ami egy nagyobb közösségben nem lehetséges. Ilyen módon például egy város lakossága közösséget alkot, de személyes kapcsolat az összes lakos között természetesen nem jöhet létre. A lakóhelyi közösség úgy tud működni, hogy a lakosok kisebb-nagyobb csoportjai hatnak egymásra. Közvetlen interakció a csoportot alkotó egyének között valósul meg.
A közösség (csoport) mint társas közeg létfontosságú szerepet játszik az ember egész életében, mert az egyén közösség nélkül élet- és fejlődésképtelen. Ebből fakadóan minden életszakaszban szükségszerűen kapcsolódunk különböző kiscsoportokhoz. Ezek a csoportok a társas hatásokon keresztül befolyásolják az egyén viselkedését, választásait, kapcsolati módjait. Ezek a kisebb közösségek vagy csoportok (pl. család, iskolai osztály) alapvetően meghatározzák a személyiség fejlődését a szocializáció folyamán. A közösségeket csoportosíthatjuk aszerint, hogy természetes vagy mesterséges közösségről van szó. A közösség fenti definíciója alapján a természetes a történelmi formája, a mesterséges az értékszempontú formája a közösségnek. A természetes közösségeknek (pl. család, munkahelyi közösség) bárki tagja lehet az élete folyamán. A mesterséges közösségekhez (pl. civiltársadalmi szerveződések) viszont az egyén saját belátása és lehetőségei szerint csatlakozik. A család és az iskolai osztály nevezhető természetes csoportnak is, amelynek mindenki tagjává válhat. A természetes közösség és a természetes csoport fogalma ebben az értelmezésben ugyanazt jelenti. A csoport és a közösség hasonló módon fejlődik, és a fejlődés során csoportdinamikai folyamatok nemcsak a csoportban mennek végbe, hanem a közösségben is. Egyén és közösség viszonya Egyén és közösség viszonya különösen sokat változott a 20. század végi Magyarországon. Bő másfél évtizeddel ezelőtt még a közösség és a közösségi nevelés egyértelmű túlsúlya volt jellemző, ami a rendszerváltással megszűnt. Rövid idő alatt az egyén került előtérbe, és ma az egyén és az egyéni érdekek túlsúlyának korát éljük. Az egyén (ember) szükségszerűen rá van utalva a másokkal való együttműködésre, de sem a közösségi, sem az egyéni érdekek és célok egyoldalú érvényesítése nem helyes. Egyre inkább globalizálódó világunkban szembe kerül egymással az egyén és a közösség. A nevelés területén is hasonló a helyzet, de a nevelés, az egyén szocializációja csak közösségben lehetséges, és az egyénnek szüksége van a közösségre. A személyiség iskoláskor előtti fejlődését mindenekelőtt a család irányítja és segíti, majd ehhez társul az iskola és az iskolai osztály. Az egyén előbb közvetlen környezetétől vesz át és sajátít el mintákat, normákat, később már maga is aktívan részt vesz a közösség tevékenységében. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az egyén alkalmazkodik a közösséghez, és együttműködik annak tagjaival. Másrészt saját érdekeinek, céljainak, akaratának megfelelően tud döntéseket hozni és cselekedni a közösség keretein belül és kívül. Egyén és közösség viszonya nemcsak társadalmi szinten változott és változik meg, hanem az egyes ember szempontjából is átalakul élete folyamán. Az első természetes közösség, amelybe beleszületünk, a családunk. A család nagyon fontos szerepet tölt be a személyiség fejlődésében, melyet az iskoláskor alatt az iskola és az iskolai osztályok is segítenek. A serdülőkortól kezdve szükségszerűen ez a serdülő szükséglete is csökken a családtól való függés és nő a kortárscsoportok hatása. Sok közösség (pl. az iskolai osztályok) rövidebbhosszabb idő után átalakul, majd meg is szűnik, és helyüket újabb közösségek veszik át. Ilyen közösség például a munkahelyi közösség, amely ma már gyakrabban változhat, mint korábban, vagy az egyén által alapított család. A természetes közösségeken kívül sokszor csatlakozik az ember különböző mesterséges közösségekhez is a saját döntése szerint.
Egyén és közösség érdekei A közösségek egyik legfontosabb jellemzője, hogy közös érdekeket és értékeket képvisel. A közös érdekek nemcsak azt jelentik, hogy valamilyen hasznot hoznak a közösség tagjainak, hanem azt is, hogy megvalósulnak a közös értékek, célok és tevékenységek. Ebből kiindulva az erkölcs az ember érdekekhez való viszonyának megnyilvánulása. Itt azonnal felmerül a kérdés, hogy milyen érdekekről van szó: egyéni vagy közösségi érdekekről. Vannak természetesen olyan emberi érdekek, melyek az egyénre és a közösségre is érvényesek. Vannak viszont olyan érdekek, melyek megfelelnek az egyénnek, de egy adott közösségnek nem, és fordítva. Az ember tehát alapvetően társas lény, ugyanakkor individuum is, aki önálló személyiség saját érdekekkel és célokkal. Az individuumnak egyéni és közösségi érdekeit kell figyelembe vennie egész életében. Mindkét érdekcsoportra szükségünk van megfelelő mértékben: ma nem könnyű eldönteni, hogy mikor melyik érdek a fontosabb. Ezekre a kérdésekre több szempontból adhatunk választ. Morális szempontból az egyénnek nem kizárólag a saját érdekeit szabad szem előtt tartania, hanem közösségi érdekeket is. Nehézséget az jelent, hogy mennyire kell az egyénnek figyelembe vennie a közösségek érdekeit, és fordítva. Társadalmi-politikai szempontból azt kell eldönteni, hogy melyik közösség érdekei elsődlegesek. A mai pluralista társadalomban a közösségek érdekei sokszor ellentmondanak egymásnak. Antropológiai szempontból az emberi faj fennmaradása miatt is nélkülözhetetlen az egyén számára a közösségen belüli létezés, a csoportlét. Közösség és szocializáció A szocializáció az egyén és a társadalom, vagyis egyén és közösségek viszonyában fejti ki hatását. Az egyén szükségszerűen kapcsolatba kerül másokkal születésétől kezdve: egyrészt ezáltal maradhat életben, másrészt ezáltal tud fejlődni. Az életben maradását egy-két személy (általában a két szülő) biztosítja, a fejlődéséhez viszont nemcsak más emberekre, hanem kisebb-nagyobb közösségekre is szüksége van. Ez a fejlődés a nevelés és a szocializáció keretében valósul meg. A szocializáció elsősorban tanulási folyamatokból áll, melyek során az egyén elsajátítja és alkalmazza az együttélés értékeit, normáit, szabályait és a viselkedési módokat. Az együttélés nem egyszerűen egymás mellett létezést jelent, hanem valamilyen közösségben való létet. A szocializáció során megtanult értékek, szabályok és viselkedésformák nemcsak néhány konkrét emberhez kötődnek: sokszor nagyobb közösségek vagy egy adott kultúra írja elő ezeket. A kisebb közösségektől (pl. család) természetesen egyéni normákat is elsajátítunk, melyek többnyire nem ellentétesek a közösségi normákkal. A szocializáció tehát összekapcsolódik különböző közösségekkel is. Ezenkívül e folyamat során az egyén megismeri saját magát és a környezetét. Önmagunk és környezetünk megismerése azért fontos, mert ez az egyik feltétele az önálló személyiséggé válásnak, a perszonalizációnak. Ilyen módon ugyanabban a keretben megy végbe az egyén szocializációja és perszonalizációja. A közösségben való létezéshez szükséges, hogy ismerjük környezetünket, hiszen abban találkozhatunk különböző közösségi mintákkal. Az eddig tárgyalt szocializációértelmezések arra nem tértek ki, hogy meddig tart ez a folyamat. A legtöbb régebbi elmélet szerint befejeződik az iskoláskor végén (a középiskola elvégzésével): az elsődleges szocializáció színtere a család, majd ehhez társul az iskolai szocializáció. Az újabb elméletek viszont nem zárják le a szocializációt a serdülőkor végén, hanem felnőtt- és egész életen át tartó szocializációról beszélnek. A felnőttszocializáció
szorosan ráépül az elsődleges vagy gyermekszocializációra, így nem jár a már kialakult személyiség teljes megváltozásával. Mai modern világunkban felgyorsultak a történések: a társadalom és közösségei gyorsabban alakulnak át. A felnövekvők mellett a felnőtteknek is aktívan és produktívan kell alkalmazkodniuk a változó körülményekhez, ezért jogos és szükséges megkülönböztetni a felnőttszocializációt. A felnőttek esetében ugyancsak fontos a viszonyuk azokhoz a közösségekhez, amelyeknek tagjai vagy amelyek körülveszik őket. Lényeges különbség azonban a következő: A felnőtt mint autonóm személyiség nincs olyan nagy mértékben ráutalva más egyénekre, közösségekre, mint a gyerekek. Saját maga tud dönteni arról, hogy mit fogad el a meglévő, illetve változó környezetéből és mit nem. Közösségi nevelés A szocializáció és a nevelés szoros kapcsolatban áll egymással. A szocializáció fogalmából adódóan a különböző közösségek fontos szerepet játszanak az egyén életében. Ezzel összefüggésben szükséges tisztázni a közösségi nevelés fogalmát, melyet gyakran és sokféle értelemben használ a pedagógia. A közösségi nevelés elméletében és gyakorlatában több különböző értelmezéssel találkozhatunk, melyek egy része a közösség fogalmából vezethető le. Néhány lehetséges jelentés a következő: a közösségi nevelés lényege a közösségben vagy közösségi tevékenységgel történő nevelés; a társas kapcsolatok fejlődése és fejlesztése; a közösségi érzés és tudat fejlesztése; a közösségi emberré válás. A közösségi nevelés fogalma Magyarországon erős politikai színezetet kapott. A rendszerváltás előtti politikai rendszer neveléselméletében egyértelműen a közösségi nevelés állt a középpontban, melynek célja a közösségi, a közösségért élő ember nevelése volt. Ennek véget vetett a rendszerváltás és a közösség helyébe az egyén, az egyéni érdekek léptek. Véleményem szerint mind az egyéni, mind a közösségi érdekek figyelembevételére szükség van, de csak megfelelő mértékben. A jó közösség ismérvei A közösségeknek mindenképpen nagy jelentőségük van az egyén szocializációjában és egész életében. A különböző közösségek sok (akár egyedi) gyakorlati jellemzővel rendelkeznek. Ezek közül több nemcsak egy adott közösségben jelenik meg, hanem általánosságban jellemzi a sikeres közösségi létet. Egy adott közösség jellemzői mindenekelőtt a közösségben végzett tevékenységek során kerülnek napvilágra, miközben fontos emberi értékeket és készségeket sajátítunk el. A jó közösség fennmaradása szempontjából alapvető, hogy tagjai együtt tudjanak működni és dolgozni (együttműködési készség). Az együttműködés egyik feltétele a tiszta kommunikáció, vagyis az, hogy a feladatokat és problémákat világosan átlássák és megbeszélhessék. Másik feltétele, hogy a közösség tagjai közös ügyek (célok) érdekében össze tudnak fogni (összefogás készsége). A közösség fontos ismérve a mi-tudat, a közösségi érzés tudatának kialakulása. Ehhez hozzájárulnak az együttes élmények, melyeket társas tevékenységek során élünk át. Ezáltal jobban összetarthatnak a tagok, erősödik a csoportkohézió. A kohéziót erősíti az is, ha elfogadják egymást, és kölcsönös bizalommal vannak egymás iránt. A kohéziót jelzi, hogy tudnak örülni egymás sikerének, illetve át tudják érezni egymás problémáit, kudarcait. Lényeges szerepe van ebben annak, hogy az egyének eléggé nyitottak legyenek egymás felé.
Az adott személyiség lehet inkább extrovertált (kifelé forduló) vagy inkább introvertált (befelé forduló), valamilyen szintű nyitottságra szüksége van. A társas tevékenységek körülhatárolható keretben mennek végbe: a közösségben kialakult szokásokat, szabályokat az egyének ismerik és ideális esetben be is tartják. A tevékenységek során további tulajdonságok és készségek figyelhetők meg. Egy jó közösség biztosítja tagjai számára az egészséges versengés lehetőségét, amelyhez szükséges mások érdekeinek tiszteletben tartása. A versengésből adódóan kialakul egyfajta hierarchia a közösségben betöltött szerep, a szociometriai pozíció szerint. Lesznek köztük olyan (vezető) egyének is, akikre hallgatnak, akiket követnek a tagok: akik tehát össze tudják fogni a csoportot. A jó közösségben a tagok felelősséget vállalnak egymásért, együtt éreznek, és segítik egymást (szolidaritás és segítségnyújtás készsége). A társas tevékenységek során mindenképpen létrejönnek konfliktusok, amelyeket meg kell szüntetni. A konfliktusok feltárása, megbeszélése, végül megszüntetése az egyének konfliktusmegoldó készségét fejleszti. A közösségnek bizonyára vannak még további jellemzői, de a felsoroltak valamilyen szintű megléte szükséges a jó és sikeres működéshez. Természetesen vannak egyedi, csak egy adott közösségre jellemző tulajdonságok is. A jó működés egyáltalán nem jelenti azt, hogy a közösséget alkotó egyének mindig és mindenben egyetértenek. Előfordulhat az is, hogy bizonyos egyének feladattól függően vesznek részt a társas tevékenységekben. Maguk a közösségek nem homogének, nem változatlanok, hanem dinamikus társas egységeknek tekinthetők. A változások többnyire egy vagy néhány egyéntől indulnak ki és jutnak el a többiekhez. A jó közösség fogadja és megvitatja az egyéni ötleteket, újításokat, majd tagjai együtt döntenek a kezdeményezésekről. Egy stabil közösség így tud továbbfejlődni és alkalmazkodni környezete változó körülményeihez. Az osztályközösség szerepe a szocializáció során Alapvető különbség a családi és az osztályközösség között, hogy az utóbbi formális csoportot alkot, tehát hivatalos, szervezett keretben működik. A szervezett működést biztosítják például a tanárok és a tanulók jogai, kötelezettségei és feladatai, az iskolai házirend. A családi és az iskolai közösség közös jellemzője viszont a következő: mindkettő egyaránt segíti az autonóm társadalmi személyiség kialakulását. A közösségi lét és a társas viselkedés első csírái, formái már az óvodában megfigyelhetők. Az óvodások viselkedését, cselekvését, szokásait meghatározza, hogy a felnőtteket és a társaikat utánozzák. Tevékenységük középpontjában a játék együttes élménye áll minőségileg különböző formákban. Legalacsonyabb szinten az együttlétben, majd az együtt mozgásban, végül a tárgy körüli összeverődésben valósulnak meg a társas kapcsolatok. Magasabb szintű és aktív társas viselkedést jelent az összedolgozás, melynek során már szerepek és tevékenységek szerint tagolódik a csoport. A szerepjátékok mellett egyre fontosabbá válnak a szabály-játékok is. Amikor a gyermek iskolába kezd járni, egy minőségileg új közösség tagja lesz. Társas viselkedését gyorsan fejleszti, hogy további nyelvi készségeket (írás, olvasás) sajátít el, szókincse bővül, kommunikációs készsége javul. Ezen kívül viselkedése fegyelmezettebbé, figyelme koncentráltabbá válik, ami a tanulásban is nélkülözhetetlen. A serdülőkortól kezdve az egyén nemcsak szívesen van együtt társaival, hanem a kortársak befolyása (pl. öltözködésben, beszédstílusban stb.) nagymértékben megnő.
Az egyén a serdülőkorban teljesen birtokába jut azoknak a készségeknek és tulajdonságoknak, amelyek a társas kapcsolatokat alakítják. Az osztályközösség fogalma Az iskola a társadalmi szintű oktatás szervezett intézményi formája. Az iskolai közösséget sok formális csoport, vagyis osztály és a tantestület alkotja. Az előbbiekben vizsgált családi közösség kapcsolatrendszere sokkal szűkebb, mint egy osztályé. Az iskolai közösség viszont olyan tág, hogy az egyén már nem tudja az egészet átlátni, figyelemmel kísérni. Több száz tanuló szükségszerűen nem is állhat egymással közeli kapcsolatban. Hogyan jellemezhető akkor egy osztály? Tagjainak számát tekintve a család és az iskola között helyezkedik el és jellemzői ennek megfelelően alakulnak. Az osztályközösség az egyén számára még átlátható, hiszen elég zárt, ugyanakkor sok társas kapcsolatot tud kialakítani benne. Mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy valamilyen szerepe, feladata legyen benne, hogy megismerhessen másokat, hogy együttműködhessen másokkal. Az iskolai osztály az egyetlen olyan életfolyamatba ágyazott csoport, amely keletkezésétől megszűnéséig szakemberek befolyása alatt áll. Az osztályközösség az oktatás keretein belül és kívül olyan szocializációs-nevelési tényező, amely lehetővé teszi a csoport általi indirekt hatás gyakorlását. Fontos szocializációs tényező az is, hogy a tanulók különböző szerepeket, feladatokat vállalhatnak és konfliktusokat oldhatnak meg az adott közösségben. Hogy mennyire aktívan és produktívan vesznek részt ebben, azt nagyban befolyásolja egy személyiség-lélektani különbség: nem mindenki igényli ugyanolyan mértékben a közösségi létet. A jó közösségi légkör és munka, a kellemes élmények akár pozitívan megváltoztathatják ezt az igényt. Az osztályközösség kialakulása Minden közösség vagy csoport fejlődés útján jut el a szervezetlenségből a szervezettség bizonyos fokára. A csoportfejlődés több szakaszból áll, melyek szabályszerűen követik egymást. A szakaszok, így a fejlődés sajátosságai az ún. csoportdinamikai történések. A csoportdinamika lényege a következő: a csoporttagok együttességéből adódó feszültségek hatására az egyének egyre többször kerülnek kapcsolatba és kommunikálnak egymással. Interakcióik és együttműködésük során a csoport és saját személyiségük maradandóan megváltozik. A csoporttá alakulás során az osztály tagjai előbb megismerik egymás tulajdonságait, viselkedésmódját és értékrendjét, majd rokon- és ellenszenvi választások szerint jönnek létre társas kapcsolataik. Az osztály strukturálódásában a legfontosabb a szerepek kialakulása: ez egyrészt tulajdonságokat (pl. az egyik tanuló okos, a másik humoros, a harmadik segítőkész), másrészt feladatokkal járó funkciókat (pl. az egyik az osztálypénzt szedi be, a másik az osztályterem díszítését szervezi meg stb.) jelent. A rendszerré szerveződés leginkább abban nyilvánul meg, hogy a gyakori társas tevékenységek során erősödik az osztálytársak mitudata, illetve a jó közösségben csoportkonszenzussal tudnak dönteni fontos kérdésekben (pl. az osztálykirándulás helye). A szakaszos fejlődés lényege, hogy az osztályközösség egyre rendezettebben működik és a meglévő társas viszonyok erősebbé, személyesebbé válnak. Végül a közösségi lét célja a csoporttagok személyiségének pozitív változása.
Az osztály társas szerkezete Az osztály más közösségekhez hasonlóan nem alkot homogén egészet. Amint az osztálytársak valamennyire megismerkednek egymással, informális (szabad) választások alapján tagolódni kezd a formális osztályközösség: kisebb egymással kapcsolatban álló csoportok, párok és magányosak jönnek létre. Minél több tagja van az együttműködő csoportoknak és kevesebb a magányos, annál jobbá, harmonikusabbá válik a közösség. Az osztályfőnök elvégezheti az osztály szociometriai felmérését, ha részletes képet szeretne kapni a tanulók közösségben betöltött helyéről, szerepéről. Fontos azonban hozzátenni a következőt: a pedagógusnak megfelelően és körültekintően kell használnia ezt a módszert, mivel nagyon intim szférákat is érint. Mint már említettem, az osztályfőnök közvetlenül nem mondhatja meg, hogy ki kivel legyen társas kapcsolatban. Mindenekelőtt a meglévő csoportosulások együttműködésére kell jótékonyan hatnia, illetve a peremhez közelebbi láncok, párok és a peremen álló magányosak beilleszkedését elősegítenie. Mit tud tenni ennek érdekében? Ha mindenkit megpróbál bevonni a közösségi tevékenységekbe és élményekbe, akkor jobb lesz a csoportkohézió és a csoportlégkör. Például a karácsonyi műsor készítésekor kéri az osztályfőnök, hogy minden tanuló részvételével csoportok alakuljanak. Az egyik csoport összeállítja a verseket, a másik az énekeket, a harmadik díszeket készít stb. Legnehezebb a magányos tanulók helyzetén változtatni. Magányosságuknak többféle oka lehet: például erősen introvertáltak, ezért hosszabb idő alatt oldódnak fel a közösségben, vagy valamilyen tulajdonságuk miatt kirekesztik őket a többiek, vagy egy iskolán kívüli trauma hatása. Bizonyára a magányosság oka lehet az is, hogy társai nem ismerték meg eléggé az egyént. Olyan feladatokat, funkciókat bízhatunk a magányos diákra, amelyekben megmutathatja értékes tulajdonságait, tehet valamit a többiekért (pl. az osztálypénzből ő vesz virágot a tanároknak a tanév végén). Az osztályfőnök az osztály szociogramja alapján konzultálni tud az osztályban tanító kollégáival a passzívabb tanulók órai viselkedéséről. Kérheti a tanárokat, hogy próbálják meg jobban aktivizálni a magányos diákokat. A szociometriai pozíció fontos hatást gyakorol az egyén szocializációjára. Az általános iskolából a tanulók már többnyire pozitív vagy negatív társas élményekkel, szerepekkel és elvárásokkal érkeznek a középiskolába. Az új osztály egyúttal új lehetőségeket is teremt a kapcsolatok tekintetében. A közösségi létet a diákok nem egyformán igénylik, de a pozitív, fejlesztő hatásokra mindenkinek szüksége van. Ha valaki szívesen volt tagja középiskolai osztályának, kellemes élményeket gyűjtött ebben a közösségben, akkor később is örömmel kapcsolódik új közösségekhez. Ha viszont negatív hatások érték és visszahúzódóvá vált, akkor később is visszafogottabban alakít ki társas kapcsolatokat. 5.5. Konfliktusok az osztályban Minden közösség természetes, szükségszerű velejárói a konfliktusok, így egy jól működő, jó közösséget alkotó osztályban is kialakulnak. A konfliktus olyan ütközés, amelynek során igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek kerülnek szembe egymással. Az osztályon belüli konfliktusok gyakoriságát és súlyát döntően befolyásolja az intézményi légkör, az egyének személyiségjegyei, viselkedésmódja, az osztály légköre, csoportkohéziója, az osztályfőnök és a tanárok hatása a tanulókra. Egy osztályközösségen belül sok különböző személyiség kerül egymással kapcsolatba és különbségek miatti konfliktusba. A pedagógus természetesen nem veszi észre a konfliktusok jelentős részét és kevésben érintett saját maga is. Akkor lép fel hatásosan, ha indokolt esetben
és a helyzetnek megfelelően avatkozik be. Ez nem azt jelenti, hogy megoldja mások helyett a konfliktust, hanem hozzásegít a konstruktív megoldáshoz. Amennyiben a tanulók kérnek tőle segítséget, csak a körülmények pontos ismeretében, igazságosan, semlegesen döntsön. Az osztályban lezajló normális konfliktusok legfontosabb haszna, hogy fejlődnek a tanulók önismereti és szociális képességei. A tanulóközösségeknek van néhány gyakori konfliktusforrása. Ilyen forrás a rivalizálás, amelynek során több erős személyiség versenyez egymással valami (pl. tanulmányi képességek) alapján, ami egyeseket ösztönöz, másokat visszatart. A másság elutasítása azt jelenti, hogy az egyént valamilyen jellemzője miatt (pl. túl kövér, szegény) az osztálytársai kirekesztik, ami a gúnytól a kiközösítésig terjedhet. Jelentős forrása a konfliktusoknak a diákok (pl. fizikai) agresszivitása is, melyet a többiek elutasítanak vagy támogatnak. Indirekt hatások A szocializáció és a nevelés elsőrendű célja, hogy az egyén aktív közösségi életre alkalmas társadalmi emberré, ugyanakkor sikeres autonóm személyiséggé váljon. Az ehhez szükséges emberi értékeket, mintákat, normákat, elvárásokat a környezete biztosítja számára. A nevelő tevékenység során alapvetően kétféle hatásrendszert különböztetünk meg: direkt(közvetlen) és indirekt (közvetett) nevelő hatásokat. A direkt nevelési módszerek esetében a nevelő közvetlenül megfogalmazza az egyén számára az elvárt magatartás- és tevékenységformákat, irányítja, ellenőrzi, jutalmazza és bünteti őt. Az indirekt nevelési módszerek feladatszervezéssel, megfelelő környezet segítségével, az önállósodás lehetőségével közvetetten hatnak az egyénre. A közvetlen hatások a felnőtt tekintélyi személyekhez, a közvetett hatások a feladatokhoz és a kortársi interakciókhoz kapcsolódnak. Az alábbiakban azt tekintem át, hogy mit jelentenek ezek a nevelés folyamán. Az egyén a megszületése után szükségszerűen felnőttek irányítása, ellenőrzése mellett fejlődik. A 10. életévig, illetve a serdülőkor kezdetéig a közvetlen nevelési módszerek túlsúlya jellemző. Ezek lényege, hogy a nevelő (szülő, tanár) és a nevelt közvetlen kapcsolatban áll egymással, amelyben az előbbi a hatások forrása és közvetítője, az utóbbi a befogadója, feldolgozója. Például a nevelő megmondja, hogy milyen viselkedést kíván el a nevelttől, majd ellenőrzi is azt. A 10. életévtől azonban egyre fontosabbá és hatékonyabbá válnak a feladatokból és a kortársi interakciókból származó közvetett nevelő hatások. Ez nem teszi szükségtelenné a tekintélyi személyeket, csak az irányítás minősége változik meg. Az iskolában a tanár feladata, hogy egy osztályközösségben jól szervezze és figyelemmel kísérje a közös tevékenységeket, illetve a tanulók kölcsönhatásait. A serdülőkorban azért csökken a direkt módszerek hatása, mert erősen szabályozó jellegük személyi ellenállást vált ki. Ezzel ellentétben az indirekt módszerek kikapcsolják ezt az ellenállást, ami nagymértékben növeli a nevelés hatékonyságát. A nevelőnek lehetőleg úgy kell megszerveznie a társas tevékenységeket, hogy megtalálja a szabályozás és az önállóság egyensúlyát. Összegezve a következőt állapíthatjuk meg: a direkt és az indirekt nevelési módszerek együttes alkalmazása szükséges és nélkülözhetetlen az egyén fejlődéséhez, szocializációjához, mert megfelelő módon egészítik ki egymást. Az osztály mint közösség fontos szerepet játszik az egyén szocializációjában. Az indirekt (közvetett) nevelő hatások az osztályban a tanulók feladatai és interakciói során jönnek létre. A feladatok és kölcsönhatások a közösségi tevékenység részei, magát a közösséget is befolyásolják. A pedagógus ebben az esetben elsősorban a közösséget szervezi meg, arra hat: végül az egyén a közösség által fejlődik. Ez a fejlődés azért indirekt, mert a nevelő a közösségen keresztül, közvetetten tudja segíteni az autonóm személyiséggé válást. Az indirekt nevelő hatások fő forrása tehát a közösség, a közösségi tevékenység.