A Volán Társaságok regionális átalakításának eddigi és várható eredményei. Készítette: dr. Simon Zoltán igazgató október 28.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Volán Társaságok regionális átalakításának eddigi és várható eredményei. Készítette: dr. Simon Zoltán igazgató 2014. október 28."

Átírás

1 A Volán Társaságok regionális átalakításának eddigi és várható eredményei Budapest, október 28. dr. Simon Zoltán igazgató október 28.

2 Volán Társaságok szerepe a közösségi közlekedésben: Köszönti Önöket a Volán Társaságok tulajdonosi joggyakorlója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2

3 Volán Társaságok szerepe a közösségi közlekedésben: A közlekedés a társadalom és a gazdaság működésének egyik alapvető feltétele. A különböző közlekedési módok közül kiemelt jelentőségű a közúti közlekedés. A helyközi menetrend szerinti forgalomban a VOLÁN társaságok a évben összesen 406 millió utast szállítottak el, 8 milliárd 323 millió utaskilométert teljesítve. A jelenleg még 24 Volán Társaság részesedése a belföldi helyközi személyszállításban 76 %-ot tett ki az utasszám alapján. A VOLÁN menetrend szerinti helyközi autóbuszjáratokkal az ország 3154 települése közül 3146 érhető el, a települések kétharmadának lakosai a közösségi közlekedések lehetőségei közül csak a VOLÁN autóbuszjáratok segítségével juthatnak el az iskolákba, munkahelyekre, illetve juthatnak el egyéb hivatalos és magáncélú úti céljaikhoz. A VOLÁN társaságok a helyi járatokkal 115 településen látják el az autóbusz közlekedést. A VOLÁN autóbuszok a helyi közlekedésben a 2013-as évben 331,8 millió utazást rögzítettek, teljesítményük 1 milliárd 283 millió utaskilométert. Volán Társaságok több, mint 18 ezer munkavállalója járult és járul hozzá minden nap a közúti közlekedés zavartalan biztosításához. A VOLÁN Társaságok összesen 6503 autóbuszt üzemeltetnek. A közösségi közlekedés szempontjából kiemelt fontosságú a környezetvédelmi előírásoknak fenntartható fejlődésnek való megfelelés. 3

4 Volán átalakítás előzményei, elvárásai, feladatai: Előzmények: A Nemzeti Fejlesztési Miniszter 29/2012. (IX.24.) és 41/2012. (XI.12.) számú Részvényesi Jogok Gyakorlói határozataiban döntött a Volán társaságok regionális átalakításával kapcsolatos egyes feladatokról. A Volán-társaságok átalakítása a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásával történik. A 29/2012.(IX.24.) számú RJGY határozat f) pontjának megfelelően a régiós központi társaságok menedzsmentjének bevonásával elkészült a Volán társaságok működési és üzemviteli folyamatainak egységesítésére, valamint a Volán társaságok legkésőbb december 31-ig történő teljes integrálására vonatkozó javaslat. Az MNV Zrt. Igazgatósága döntött novemberében hat 100 százalékos állami tulajdonú regionális központi társaság megalapításáról millió forint alaptőkével. A hat közlekedési központhoz a korábbi legnagyobb, méretében és szerkezetében mintául szolgáló Volánbusz Zrt. önállóan alkotja a hetedik régiót februárjában a hat közlekedési központba a régióba tartozó Volán társaságok állami tulajdonú részvényeinek apportálásról. Elvárások, feladatok: tulajdonosi intézkedések megtétele a Volán portfólió átalakítása érdekében, hat regionális társaság megalapítása és az állami tulajdonú részvények apportálása, a regionális társaságok vezérigazgatóinak kinevezése, a regionális társaságok menedzsmentjének bevonásával a működési, üzemviteli folyamatok egységesítése, a Volán társaságokban meglévő munkavállalói és egyéb kisrészvényesek kivásárlási lehetőségének illetve kötelezettségének vizsgálata és lebonyolítása. 4

5 Projekt célja, megvalósítás: A projekt végrehajtása során elvárt eredmények megfogalmazásakor kitűzött cél olyan szervezeti felépítés kialakítása, amely: országos szinten összehasonlíthatóvá teszi a regionális Volán társaságokat, az elvárható létszám racionalizálást tesz lehetővé az adminisztratív és irányítási folyamatokban, biztosítja, hogy a változtatások egyszeri költségei már a változtatás éveiben se jelentsenek többletköltséget a társaságok bázis időszakban felmerült költségeihez képest, többletforrás nélkül viszik végig az átalakítási folyamatot. a projekt lezárását követően illetve már közben is az új, összevont regionális Volán társaságok kapacitásainak további optimalizálásával versenyképessé teszi, és a közszolgáltatási szerződések lejártával azok ismételt elnyeréséhez hozzájárulhat. Az egységes regionális társaságok kialakítása kapcsán az MNV Zrt. Vezérigazgatója a 90/2013. (IV.09) számú határozata alapján létrehozta a VOLÁN Integrációs Projektet. A projekt a következő területeken határozta meg az integráció feladatait: Cégjog, tulajdonosi jogok - Jogi munkacsoport Humán erőforrások - HR munkacsoport Gazdasági működés - Gazdasági munkacsoport Személyszállítás- Forgalmi munkacsoport Műszaki területek működése - Műszaki munkacsoport Vagyongazdálkodás - Portfoliós munkacsoport Arculat, kommunikáció - Portfoliós munkacsoport Informatika - IT munkacsoport A projekt működés célja az volt, illetve jelenleg is az, hogy a legszélesebb körű szakértői támogatás legyen biztosított az átalakítás teljes időszakában illetve az átalakítás számos részletkérdésében minél több egységes megoldás születhessen. Készítette: dr. Simon Zoltán igazgató 5

6 Régiós közlekedési központok Miskolc Középkeletmagyarországi Észak-magyarországi Budapest Tatabánya Szombathely Északnyugat magyarországi Középnyugatmagyarországi Szolnok Békéscsaba Kaposvár Dél-alföldi Dél-dunántúli 6

7 Projekt Eredményei I: Emberi erőforrások kedvezőbb kihasználása: vezetői létszám csökkenése vezetői szintek kezdő állapotban vezetői szintek jelenleg A évhez képest a vezető létszám a év elejére 25%-kal csökken. A vezetői létszám csökkenése mellett a dolgozói létszám változatlan maradhatott, bizonyos régióknál növekedett is, mivel a Volán Társaságok új megbízások elnyerésére törekednek (pl.: AUDI Hungaria Motor Kft. Győr: 65 db autóbusz, évi 4 millió km; Mercedes-Benz Kecskemét: 16 vonalon évi 1.2 millió km; rendkívül magas színvonalú szolgáltatási igények kielégítése éles versenyben elnyert megrendelések révén) Készítette: dr Simon Zoltán igazgató 7

8 Projekt Eredményei II.: Eredmények: Közösségi közlekedés intézmény-rendszerének korszerűsítése, átalakítása, minőségi és fejlődő közszolgáltatás. Hosszútávon fenntartható hatékony működés kialakítása, a évi piacnyitásra való felkészülés. Menetrendek összehangolása, szolgáltatási szint fejlesztése, versenyképesség növelése. Kötöttpályás közlekedéssel való párhuzamosságok kiszűrése (MÁV-GYSEV-VOLÁN együttműködés révén) vis major helyzetekben a közreműködés képesség növelése (pl.: március 15.-i hó helyzetben, katasztrófavédelem stb. együttműködés) Kormányzati programokban hatékony közreműködés biztosítása (pl.: Tanulj újra program ) Beszerzések összehangolása több esetben csoportszintű beszerzések, ennek révén jelentős, összességében milliárdos nagyságrendű megtakarítások, (üzemanyag beszerzés, autóbusz beszerzés jelentős része, biztosítások, formaruha, MNV Zrt. koordinálásával energia beszerzés) Képzési rendszerek összehangolása, munkavédelmi rendszerek tökéletesítése. Önkormányzatokkal való kölcsönös pozitív együttműködés kialakítása, erősítése (pl.: szeptembere és decembere között 35 helyi megállapodás kötetett a korábbi évek nyitott kérdéseinek rendezésére) Készítette: dr Simon Zoltán igazgató 8

9 Projekt Eredményei III.: Eredmények: Érdekképviseleti kapcsolatok rendezése, minőségi javítása (pl. folytatólagos szakszervezeti egyeztető fórum) Kollektív Szerződések újratárgyalása, átalakítása ( a munkabékét, a több mint 18 ezer munkavállalóval és a számos ágazati érdekképviselettel, az átmeneti jelentős többletterhelés mellett is, sikerült megőrizni, fenntartani) Munkajogi kérdések újrarendezése (régión belüli eltérő bérezési rendszer, juttatási elemek egységesítése) A társaságok likviditási helyzete óta egyértelműen javult, a pénzügyi kapcsolatrendszerben is javulás és biztonságos működés tapasztalható. Pénzintézetek a régiós modellt elfogadva, partnerek a hiteltenderekben. A Társaságok tevékenységéhez nem szükséges vagyonelemek, ingatlanok felmérése megtörtént. Utastájékoztató rendszerek, kiépítése, fejlesztése mely régióban illetve országosan is egymásba illeszthetőek lesznek. Autóbusz pályaudvarok rekonstrukciója Intermodális központok kialakításának előkészítésében együttműködés a MÁV-val, GYSEV-vel és az önkormányzatokkal Régiós szinten az Autóbusz modernizációs program kidolgozása megtörtént. Környezetbarát technológiák előnyben részesítése, káros anyag kibocsátásnak csökkentésére való törekvés. Régiós társaságok képességének növelése az új technológiák rendszerbe állítására (pl.:hibrid buszok, gázüzemű buszok üzemeltetése, elektromos buszok tesztelése) Készítette: dr Simon Zoltán igazgató 9

10 Megbízói és tulajdonosi és utas elvárások a közösségi közlekedés terén: Elvárások az általa működtetett közösségi közlekedési rendszer hatékony, megbízható, biztonságos és gazdaságos üzemeltetéséért, különös tekintettel az alábbiakra: - műszaki megbízhatóság, - fenntartási megbízhatóság, - optimális menetidők, - fenntartási és üzemeltetési költségek optimalizálása, - nagy teljesítőképesség és rugalmas üzemvitel, - a rendszer attraktivitása, - magas költségfedezeti fok, - környezeti terhelés mértékének csökkentése, környezetvédelem, - közlekedésbiztonság növelése 10

11 Megrendelői elvárások a közösségi közlekedés terén: A megrendelői szempontok és elvárások a következők: - költségvetés teherviselő képessége, - az utasok véleménye, a társadalmi megítélés, - a kiszolgálás színvonala, - a város és térség fejlesztésére gyakorolt hosszú távú hatás, - környezet terhelésének mértéke, közlekedésbiztonság, - gazdasági megalapozottság, - szociálpolitikai célok támogatása (alapellátás biztosítása, mozgáskorlátozottak, idősek, iskoláskorúak segítése). Az elvárásokat összegezve megállapítható, hogy a közösségi közlekedés magas színvonalú biztosításának és gazdaságos működtetésének alapvető feltétele az autóbuszpark modernizációja, egy korszerű és magas műszaki megbízhatóságú autóbusz állomány megléte. A racionálisabb régiós működés megteremtése a közlekedési szakpolitika részéről előfeltétele volt a modernizációs program engedélyezéséhez. Készítette: dr. Simon Zoltán igazgató 11

12 Volán Társaságok járműállományra vonatkozó összesített adatok helyközi autóbusz helyi autóbusz összes autóbusz 12

13 Volán Társaságok autóbusz állományának megújítására vonatkozó modernizációs koncepciók I: A Volán társaságok a közszolgáltatási Szerződéseikben vállalt köztelezettségek maradéktalan ellátásához, a megfelelő szolgáltatási színvonal rendelkezésre állásához, a kifogástalan közlekedés- és üzembiztonság megteremtéséhez és a hosszútávon fenntartható közösségi közlekedési rendszer kialakításához elengedhetetlen a járműállomány időszakos felülvizsgálata és terv szerinti rekonstrukciója. A régiós eszközparkok napjainkra a teljesítőképességének és használhatóságának határára jutottak, ezért pótlás és korszerűsítés mindenképpen szükségessé vált Az autóbuszok magas életkora és km-telítettsége a karosszéria és az utastér műszaki állapotán kedvezőtlenül érzékelhető. Megállapítható az is, hogy a helyközi forgalomba a szolgáltatást igénybe vevők utazási komfort iránti igénye is egyre növekszik (pl.: érzékenyen figyelik az egyéb közlekedési szolgáltatók fejlesztései, mint pl. BKK-BKV járatfejlesztés stb.). A jelenlegi járműállomány összetétele és életkora miatt az állomány több mint 30 % a korlátozottan alkalmas, a szolgáltatási színvonal fokozatos, elvárt emelésére, a megfelelő szolgáltatás nyújtására, illetve újabb megrendelések kielégítésérére. 13

14 Volán Társaságok autóbusz állományának megújítására vonatkozó modernizációs koncepciók II: Elöregedett állomány üzemképességnek fenntartása évről-évre egyre jelentősebb költség ráfordítást igényel, az anyag- és élőmunka ráfordítás az autóbusz beszerzés és a kapcsolódó selejtezés hiányában folyamatosan nő. A régi típusú autóbuszokhoz egyre nehezebb az alkatrészek beszerzése. Az autóbuszpark elöregedése az üzem- és kenőanyag felhasználás növekedését eredményezi. A évtől biztosítandó közszolgáltatásokra kiírásra kerülő nyílt pályáztatási eljárás során megfelelő színvonalú, versenyképes járműpark biztosítása megkerülhetetlen. A modernizáció elsődleges célja, hogy a járműrekonstrukciós program megvalósításával január 1-jére az autóbusz-állomány összetétele és az általa biztosított szolgáltatási színvonal elérje azt a szintet, amelyet a helyközi menetrend szerinti autóbuszközlekedés területén a piacnyitás kapcsán várható megjelenő versenytársak képviselnek. 14

15 A modernizáció célja, eszköz-rendszere Az alábbi minimális kritériumok lettek megfogalmazva csoportszinten: A 20 évnél idősebb autóbuszok forgalomból történő kivonása december 31-ig az autóbuszok átlagéletkora évre csökkenjen Az esélyegyenlőség érdekében az alacsony belépési padlómagasságú autóbuszok aránya legalább a 25 %-ot érje el A évben a régió társaságainál egyenként, továbbá a években régiós szinten külső forrás igénybevétele esetén az eladósodottság mértéke az 50 %-ot ne haladja meg. Használt eszközök beszerzése esetén, a használt autóbuszok kora egyedenként ne haladja meg a 8-9 évet. A magyar és az Európai Uniós környezetvédelmi szabályoknak illetve elvárásoknak való megfelelés. A saját erőből, valamint külső forrással nem fedezhető pótlási igény kielégítése a közszolgáltatási szerződés keretei között, szigorú garanciális feltételek mellett partnerek bevonásával 15

16 Volán Társaságok Integrációjának jövőképe A Volán Társaságok számára évben új lehetőségek nyílnak meg: Az összehangolt egységes irányítás versenyképesebb társaságot eredményez. A regionális társaságok méretgazdaságosabbak, tőkeerősebbek lesznek. Hosszú távon az országos szintű informatikai rendszer kiépítése lehet a cél. Hatékonyabb együttműködés a kötöttpályás és közúti szolgáltatók között. Egységes szabályozási rendszerek alapján átláthatóbb, költséghatékonyabb és ellenőrizhetőbb működés biztosítása. Köszönjük mindazt a segítő támogatást a Kormányzatnak, Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, az Önkormányzatoknak az átalakításban partner Érdekképviseleteknek, akik a regionális átalakítási programban részt vettek és természetesen köszönjük a Volán Társaságok több mint 18 ezer munkavállalójának is, akik az átalakítás 2 éves időszaka alatt jelentős teljesítményt fejtettek ki a kormányzat és a tulajdonos által irányított és vezényelt átalakítási folyamatban. Annak ellenére, hogy az átalakítási folyamat jogi része rövidesen lezárul és év elején a regionális társaságok működése érdemben elindul, de ezzel messze nem zárul le minden munkafolyamat, hiszen a belső átalakítások finomhangolások időszaka következik, melyben továbbra is minden résztvevő segítő és aktív közreműködése nélkülözhetetlen. 16

17 KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET! SimonZoltan@mnv.hu

A hazai közúti közösségi közlekedés helyzete az EU tükrében

A hazai közúti közösségi közlekedés helyzete az EU tükrében A hazai közúti közösségi közlekedés helyzete az EU tükrében előadó György Tibor a VOLÁN Egyesülés személyszállítási igazgatója XIX. Magyar Közlekedés Helyzete az EU-ban vasúti, közúti és városi közlekedés,

Részletesebben

A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók

A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók Fülöp Attila igazgató-helyettes MNV Zrt. Társaságokért Felelős Igazgatóság Harkány, 2016. november 10-11. A Volán Közlekedési Központok régiók

Részletesebben

Előadó: Papp László. vezérigazgató ÉNYKK Zrt.

Előadó: Papp László. vezérigazgató ÉNYKK Zrt. Előadó: Papp László vezérigazgató ÉNYKK Zrt. 24 Volán társaság A V O L Á N C É G C S O P O R T 18.565 fő alkalmazott 6.288 db autóbusz 439,5 m Fő helyközi utas évente 376 m Fő helyi utas évente 845,5 m

Részletesebben

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10.

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10. Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2019. április 10. A VOLÁNBUSZ Zrt. üzletpolitikai célja Minél magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása,

Részletesebben

TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN. 2011. December 15.

TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN. 2011. December 15. TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN 2011. December 15. 1 VOLÁNBUSZ Zrt. FŐ ADATAI 2010. RÉGIÓS MŰKÖDÉSI TERÜLET Közlekedési teljesítmény: 69,3 M km Közlekedési bevétel: Éves járatszám: Éves utasszám:

Részletesebben

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019.

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. Környezettudatosság a VOLÁNBUSZ Zrt. közlekedési stratégiájában Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. 15 éve a közlekedésben Tisztségeim: Hungrail-Magyar Vasúti Egyesület elnök STRATOSZ elnök Volán

Részletesebben

Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben

Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2017. október 6. Helyközi autóbusszal végzett

Részletesebben

A közösségi közlekedési közszolgáltatások legnagyobb kihívásai

A közösségi közlekedési közszolgáltatások legnagyobb kihívásai A közösségi közlekedési közszolgáltatások legnagyobb kihívásai Borbélyné dr. Szabó Ágnes a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatási Főosztály Főosztályvezető-helyettes 2017. április

Részletesebben

A VOLÁN társaságok regionalizációja kapcsán feltárható hatékonysági tartalékok és szinergiák

A VOLÁN társaságok regionalizációja kapcsán feltárható hatékonysági tartalékok és szinergiák Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság A VOLÁN társaságok regionalizációja kapcsán feltárható hatékonysági tartalékok és szinergiák Dr. Sárközi György Tibor PhD c. egyetemi

Részletesebben

A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások. Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató május 30.

A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások. Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató május 30. A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató 2019. május 30. A VOLÁNBUSZ Zrt. üzletpolitikai célja Minél magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása, amellyel

Részletesebben

Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét?

Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét? Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét? Holnapy László főosztályvezető, titkárságvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárság

Részletesebben

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központhoz tartozó VOLÁN társaságok regionalizációjának aktuális helyzete

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központhoz tartozó VOLÁN társaságok regionalizációjának aktuális helyzete Az Észak-magyarországi Közlekedési Központhoz tartozó VOLÁN társaságok regionalizációjának aktuális helyzete Dr. Sárközi György Tibor vezérigazgató Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. BORSOD VOLÁN

Részletesebben

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2018. 10. 05. 1 Digitális kapcsolatok NMFR 91 millió mobilparkolási tranzakció 1 650 000 ügyfél 40 milliárd Ft bevétel beszedése és elszámolása 23 viszonteladó integrálása (kkv-k

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Kertész Ottó vasútbiztonság vezető MÁV Zrt. MÁV Zrt. Felügyelőbizottság Igazgatósága Szervezetek Elnök-vezérigazgató Belső ellenőrzési főosztály Biztonsági

Részletesebben

AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium

AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI III. Elektromobilitás Konferencia Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium JEDLIK ÁNYOS CSELEKVÉSI TERV A Jedlik Ányos Cselekvési

Részletesebben

Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái

Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái Járku Tamás ügyvezető Trans-Tour 90 Kft., Trans-Vonal Kft. KözlekedésVilág Konferencia, Budapest, 2017.

Részletesebben

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2 3 Szolgáltatási struktúra 2015.évi adatok alapján Menetrendi teljesítmény *Km/év+ Helyközi Szolgáltatók

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, 2015. május 12-14. A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

A 2014. május 6-i és 2014. május 28-i közgyűlési, Alapítói Határozatok

A 2014. május 6-i és 2014. május 28-i közgyűlési, Alapítói Határozatok A SZABOLCS VOLÁN Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság ügyvezetésének 2013. év CLXXVI. tv. 24. (2) bek. (Kivonat az egyesülési tervből) A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI.

Részletesebben

A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató Az előadás témakörei A GYSEV Zrt. Stratégiájának alapjai, jelenünk és céljaink Az elmúlt évben lezárt,

Részletesebben

ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért

ATTAC: Arac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért 2011. Január 2013. december Az Európai Unió Délkelet- Európai Transznacionális EgyüMműködési

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

Vasúti Erősáramú Konferencia

Vasúti Erősáramú Konferencia Vasúti Erősáramú Konferencia 2015. NOVEMBER 17-19. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes MÁV Zrt. Pályaműködtetési szerződés a Magyar Állam és a MÁV Zrt. között 2016-2025 A MÁV Zrt. 2016-ra tervezett

Részletesebben

Közúti közlekedési politika. Gaál Bertalan

Közúti közlekedési politika. Gaál Bertalan Közúti közlekedési politika Gaál Bertalan A közúti alágazat jellemzői Motorizációs fejlődés Járműállomány növekedése Infrastruktúra-kapacitás elégtelensége Társadalmi-környezeti hatások Mobilitás növekedése

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése 2013. július 29. Befejezõdött a Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését célzó beruházás. A DKV Zrt.

Részletesebben

A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010.

A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. Saslics Elemér vezérigazgató VOLÁN Egyesülés BKIK - Budapest, 2010.09.14. Mi kell ahhoz, hogy az utas elégedett legyen? A megrendelő részéről: Világos közlekedéspolitika

Részletesebben

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10. A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 29-i nyilvános ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 29-i nyilvános ülésére 8. NAPIREND Ügyiratszám: 3/ /2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2018. március 29-i nyilvános ülésére Tárgy: A Fenntartható közlekedésfejlesztés Tapolcán projekt indítása Előterjesztő:

Részletesebben

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések Borbélyné dr. Szabó Ágnes Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2018. 05. 30. 1

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási

Részletesebben

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19.

Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén. Szombathely, 2013.09.19. Jó példák fenntartható közösségi közlekedésre a Nyugat-dunántúli Régió területén Szombathely, 2013.09.19. A fejlesztési ügynökség tevékenységei Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatainak kezelése

Részletesebben

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Előadó: Bíró József elnökhelyettes Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal vezető A személyszállítási törvény

Részletesebben

VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, szeptember Kérdőívek eredményei

VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, szeptember Kérdőívek eredményei VÁROSI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Balatonfenyves, 2015. szeptember 10-11. Kérdőívek eredményei Mi az első szó, ami eszébe jut a Fenntartható közlekedés fogalmához kapcsolódóan? Környezet, környezetszennyezés,

Részletesebben

Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kormányzati elvárásoknak való megfelelés a közúthálózat üzemeltetésben és fenntartásában Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2016. április 22. 1 Társadalmi cél Hazánk gazdasági fejlődésének és állampolgárai jólétének

Részletesebben

Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik

Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Bemutatkozó anyag Bemutatkozás 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoport Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Több mint 20 Mrd

Részletesebben

Autóbusz Klaszter Bemutatkozás

Autóbusz Klaszter Bemutatkozás Autóbuszgyártó Klaszter Budapest, 2010 augusztus 9. Autóbusz Klaszter Bemutatkozás Magyar Autóbuszgyártó Klaszter 2010 áprilisában 31 magyar vállalat és a Budapesti Műszaki Egyetem Járműgyártás tanszéke

Részletesebben

A közösségi közlekedés helyzete országos szinten

A közösségi közlekedés helyzete országos szinten A közösségi közlekedés helyzete országos szinten Aba Botond személyközlekedési igazgató KTI nonprofit KFT Balatonföldvár 28. május 15. Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatóság

Részletesebben

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel A MÁV Zrt. Pályavasúti üzemeltetési főigazgatóság működése napjainkban XVI. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia BÜKFÜRDŐ 2015.04.15-17.

Részletesebben

3.2. Ágazati Operatív Programok

3.2. Ágazati Operatív Programok 3.2. Ágazati Operatív Programok A. Versenyképesség operatív program Irányító Hatóság Gazdasági Minisztérium Közreműködő Szervezetek Ellenőrző Hatóság a Számvevőszék Auditáló Hatósága A pályázók köre: A

Részletesebben

Sajtótájékoztató. Baji Csaba Elnök-vezérigazgató, MVM Zrt. az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának elnöke

Sajtótájékoztató. Baji Csaba Elnök-vezérigazgató, MVM Zrt. az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának elnöke Sajtótájékoztató Baji Csaba Elnök-vezérigazgató, Zrt. az Igazgatóságának elnöke Hamvas István vezérigazgató Budapest, 2015. február 4. stratégia Küldetés Gazdaságpolitikai célok megvalósítása Az Csoport

Részletesebben

a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére

a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. január 25-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő város közigazgatási területén, menetrend szerinti helyi autóbuszközlekedés közszolgáltatási

Részletesebben

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén 2014.06.05_RailHuc_GYSEV Liska Szilárd Személyszállítási koordinátor 1 GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. Múlt: 1872,

Részletesebben

Közösségi közlekedés

Közösségi közlekedés Közösségi közlekedés Magas költségek alacsony hatásfok Fókusz A közösségi közlekedés hatékony szervezése kulcsfontosságú eleme az életminőség alakulásának. Magyarország előnye, hogy európai viszonylatban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása Községi Önkormányzat Nemeskér 12 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 58/2016.(XII.27.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 59/2016.(XII.27.) Hulladékgazdálkodási feladatok

Részletesebben

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved. Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002

Részletesebben

Ózd, 2012. május 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településf. és Vagyong. O.

Ózd, 2012. május 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településf. és Vagyong. O. J a v a s l a t Ózd Város Önkormányzata által Ózd város közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításra kiírandó pályázati felhívás feltételeinek meghatározására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. szeptember 15.-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés üzemeltetési támogatása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

Válaszok a Levegő Munkacsoport által feltett kérdésekre

Válaszok a Levegő Munkacsoport által feltett kérdésekre A Levegő Munkacsoportnak a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz intézett kérdéseire az Autóbusz Rekonstrukciós Programiroda az alábbi válaszokat adta. Válaszok a Levegő Munkacsoport által feltett

Részletesebben

Koordinációs feladatok a fejlesztések előkészítésétől az üzemeltetésig

Koordinációs feladatok a fejlesztések előkészítésétől az üzemeltetésig Koordinációs feladatok a fejlesztések előkészítésétől az üzemeltetésig Kiss Gábor Vezető Műszaki Felügyeleti és Technológiai Igazgatóság Műszaki Hálózati Koordináció 1 Az Általános vezérigazgató-helyettes

Részletesebben

Integrált Ütemes Menetrend. A jövő vasútja most

Integrált Ütemes Menetrend. A jövő vasútja most Integrált Ütemes Menetrend A jövő vasútja most Integrált Ütemes Menetrend A jó befektetés 7%-3%-2% utasszám-növekedést feltételezve (1.-2.-3. év): 3 év alatt megtérülő beruházás; nemzetgazdaságossági eredményt

Részletesebben

Tulajdonosi joggyakorlás és vagyongazdálkodás a fővárosi közösségi közlekedésben

Tulajdonosi joggyakorlás és vagyongazdálkodás a fővárosi közösségi közlekedésben Tulajdonosi joggyakorlás és vagyongazdálkodás a fővárosi közösségi közlekedésben Zana Tibor Vagyongazdálkodási és Portfoliómenedzsment vezető Budapesti Közlekedési Központ KKK Vagyongazdálkodási Konferencia

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ Ülés időpontja: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére Előterjesztés tárgya: Javaslat Vecsés Város Önkormányzatának részvételére az ÁROP-3.A.2-2013 kódszámú, Szervezetfejlesztés

Részletesebben

Merre tovább a hazai autóbuszos közösségi közlekedésben?

Merre tovább a hazai autóbuszos közösségi közlekedésben? Merre tovább a hazai autóbuszos közösségi közlekedésben? Dr. Ódor Gergely Szenior tanácsadó gergely.odor@hu.pwc.com 2016. április 20. BUSEXPO - Zsámbék 2015 PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. Minden

Részletesebben

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ Helyzetfelmérés Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy erőforrás

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

10 éves a KTI Személyközlekedési Igazgatósága

10 éves a KTI Személyközlekedési Igazgatósága I. MAGYAR KÖZLEKEDÉSI NAPOK Eger, 2017. október 18-20. 10 éves a KTI Személyközlekedési Igazgatósága Dr. Bói Loránd ügyvezető általános helyettes A Személyközlekedési Igazgatóság létrehozása 2007-2011

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Autóbusz megvásárlására irányuló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ

Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ CATCH-MR Dissemination Workshop Budapest, 2011. május 9. Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ Kerényi László Sándor fıosztályvezetı Budapesti Közlekedési Központ Tartalom

Részletesebben

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább?

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Tóthné Temesi Kinga Németh András KTI Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda Salgótarján, 2018. október 5. Közlekedésszervező

Részletesebben

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos

Részletesebben

Modern Városok projekt

Modern Városok projekt Modern Városok projekt Projekt Alapadatai Projekt összköltségvetése 24.000.000.000.- HUF Projektmegvalósítás időtartama 2016-2020 Pécsi Tudományegyetem Pécs, 2016. 1 A PROJEKT ELŐZMÉNYE Magyarország Kormánya

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettes Új megoldások a közösségi

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

A Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata

A Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata ÉNYKK Zrt. A Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata II/4. A társaság szervezeti egységei és feladatai - Üzemeltetési Főigazgatóság - Gazdasági Igazgatóság - Műszaki Igazgatóság - Informatika ---------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére

Előterjesztés a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság 2012. június 14. napján tartandó ülésére MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: MH:17-074/100/2012 Üi.: Vincze Csaba Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Városgazdálkodási és üzemeltetési Bizottsága Melléklet: - Miskolc Holding

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés

Részletesebben

BDO Magyarország Tanácsadó Kft. AKCIÓTERV

BDO Magyarország Tanácsadó Kft. AKCIÓTERV AKCIÓTERV a SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMYÁNYZATA által végrehajtott kötvény kibocsátásból a RAIFFEISEN BANK Zrt.-nél óvadékban lévő pénzösszegek kiengedéséhez szükséges önkormányzati program megvalósítására

Részletesebben

Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. vezérigazgató

Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. vezérigazgató Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. KTE Konferencia Debrecen, 2017.03.23. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom: 1. Kihívások a nagyvárosok közlekedése előtt. 2. Környezetbarát és Smart

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEPTEMBER 15. ELŐADÓ: DR. SZEPESI GÁBOR OPERATÍV PROJEKTVEZETŐ

TÁJÉKOZTATÓ SZEPTEMBER 15. ELŐADÓ: DR. SZEPESI GÁBOR OPERATÍV PROJEKTVEZETŐ TÁJÉKOZTATÓ AZ ÖNKORMÁNYZATI ASP ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE KAPCSÁN A CSATLAKOZTATÁSI KONSTRUKCIÓRÓL 2016. SZEPTEMBER 15. ELŐADÓ: DR. SZEPESI GÁBOR OPERATÍV PROJEKTVEZETŐ Önkormányzati ASP 1.0 Az Önkormányzati

Részletesebben

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása

KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása 2016. október 6-7. Salgótarján- Szécsény Határok nélküli partnerség, című

Részletesebben

Közúti pályák (BMEKOEAA213)

Közúti pályák (BMEKOEAA213) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Közúti pályák (BMEKOEAA213) Közlekedéspolitika Dr. Juhász János egyetemi docens Közlekedéspolitika az Európai

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

Új működtetési környezet

Új működtetési környezet EDR és elektronikus közszolgáltatások Új működtetési környezet Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Dr. Ignácz István elnök Budapest 2009. április 9. Tartalom I. A KEK KH bemutatása

Részletesebben

Új forgalomirányító és utastájékoztató rendszer a Kisalföld Volán Zrt.-nél

Új forgalomirányító és utastájékoztató rendszer a Kisalföld Volán Zrt.-nél Új forgalomirányító és utastájékoztató rendszer a Kisalföld Volán Zrt.-nél Mihályka Imre személyszállítási igazgató Bognár László forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettes Az előadás felépítése A Kisalföld

Részletesebben

Network Együttműködés - Tudástár - szakmai támogató hálózat kiépítése a Dél- Dunántúli Régióban TÁMOP /2-B

Network Együttműködés - Tudástár - szakmai támogató hálózat kiépítése a Dél- Dunántúli Régióban TÁMOP /2-B Network Együttműködés Tudástár szakmai támogató hálózat kiépítése a Dél- projekt eddigi tapasztalatai és további lehetőségei Gyurokné dr. Bódi Csilla (DDRFK) Szénássy Gábor projektmenedzser (BMGYK) A projekt

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

Pécs Város autóbuszos közösségi közlekedésének megújítása november 13. Baracsi László cégvezető

Pécs Város autóbuszos közösségi közlekedésének megújítása november 13. Baracsi László cégvezető Pécs Város autóbuszos közösségi közlekedésének megújítása Baracsi László cégvezető A társaságról röviden 2010. december 1-jén alakult 5 MFt jegyzett tőkével 2012. április 1-től látja el a helyi közösségi

Részletesebben

K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével című projekt bemutatása. Lövei Attila projektmenedzser

K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével című projekt bemutatása. Lövei Attila projektmenedzser K+F+I befektetési portfólió kialakítása Hajdú-Bihar megyében weboldal segítségével című projekt bemutatása Lövei Attila projektmenedzser A Hajdú Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. tevékenysége

Részletesebben

Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban

Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban Közösségi közlekedés Szeged térségben Szeged, 2012. február 24. Káity Károly Tisza Volán Zrt. - forgalomfejlesztési és koordinációs

Részletesebben

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató 1 Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások

Részletesebben

A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI

A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI A BKV ZRT. ÖNJÁRÓ AKKUMULÁTOROS TROLIBUSZAINAK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes Vállalti felépítés helyünk a BKV Zrt.-n belül BKV Zrt. Vasúti Üzemeltetési Igazgatóság

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/

Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ 1 Szentes Város Önkormányzata Jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F- 3188-2/2011. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes város helyi közösségi

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ. a évi Püspökladány város közigazgatási határán belül

Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ. a évi Püspökladány város közigazgatási határán belül Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ a 2015. évi Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási tevékenységről Készítette: SZIA 2000

Részletesebben