A tüdődaganatok diagnosztikája, belgyógyászati vonatkozásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tüdődaganatok diagnosztikája, belgyógyászati vonatkozásai"

Átírás

1 A tüdődaganatok diagnosztikája, belgyógyászati vonatkozásai Pápai Székely Zsolt Székesfehérvár,

2 Epidmiológia Vezető daganatos halálok világszerte, mintegy 1.3 millió halálesettel évente USA-ban 2009-ben 164,000 új beteg, 156,000 haláleset Magyarországon 10,000 új tüdőrákos beteg évente

3 A histórikus köpet cytologia + mellkas rtg szürések nem bizonyultak eredményesnek, végzésük nem indokolt Tüdőrák szűrés Magyarországon 2014-től a lakossági EF szűrés megszünt Az eddig szűrés nem tüdődaganat, hanem TBC felkutatását szolgálta, és ezt az epidemiológiai helyzet már nem indokolja A betegek túlnyomó többsége (70-80%) felfedezésekor már tüneteket okozó, előrehaladott betegségben szenved A szűrés célja, hogy csökkentsük a tüdőrák halálozást korábban felfedezett, potenciálisan gyógyítható stádiumú daganatok felfedezésével

4 Tüdőrák szűrés LDCT, alacsony dózisú mellkas CT szűrés, melynek során kisebb gócokat képesek vagyunk megtalálni a jelenleg alkalmazott, és vizsgált módszer A National Lung Cancer Screening Trial keretében LDCT és mellkas rtg szürésre került sor, 53,454 randomizált erős dohányos, éves kotrú betegnél Ennek során a tüdőrák halálozás 20%-os csökkenését találták a CT csoportban Ennek ellenére a módszer még nem kész a tömeges bevezetésre, a kérdések főleg a rizikócsoport meghatározása, a gyakoriság, a talált gócok kezelése valamint a költséghatékonyság vonatkozásában merülnek fel (pl. ha a forrásokat csak dohányzás leszoktatásra fordítanák )

5 Tüdőrák szűrés Magyarországon, és Európa számos országában jelenleg is folyik olyan pilot program, ahol dohányos 50 év feletti COPD-s betegeknél LDCT vizsgálat történik 6 havonta a szűrési módszer validálása céljából, az eredmények évek múlva várhatók A jelenleg ismert evidenciák alapján kijelenthető, az egyetlen módszer, mellyel a tüdőrák incidencia és halálozás szignifikánsan csökkenthető, az a nemdohányzás, illetve a dohányzás abbahagyása

6 Diagnózis felállítása Bronchoscopia az ajánlott módszer a patológiai diagnózis felállítására Lehetőség szerint szövettani vizsgálat nyerésére törekszünk A tumormarkereknek jelenleg nincs érdemi diagnosztikus szerepük tüdőrákban Egyes esetekben, klinikai I/II stádiumú betegségben tapasztalt multidiszciplináris team döntése alapján preoperatív patológiai megerősítés nélkül is műtétet javasolunk

7 Diagnosztika A diagnosztikus bronchologia 2 nagy paradigma váltáson ment keresztül az elmúlt 40 évben. -Az első a flexibilis bronchoscop (FB) kifejlesztése után, ekkor a bronchológusok egy könnyebben elsajátítható, a betegek számára komfortosabb vizsgálómódszerhez jutottak, és a légutak hozzáférhetősége is javult a merev bronchoscopiához képest. -A második paradigma váltás az utóbbi 7-8 évben az új technologiák bevezetésével történt, melyek szignifikánsan javították a FB diagnosztikus lehetőségeit a korábbiakhoz képest. Ennek legfontosabb szereplője az ultrahang.

8 Diagnosztika Az endobronchialis ultrahang (EBUS) különböző formái növelték a diagnosztikus találati arányt a perifériás árnyékok, a mellkasi nyirokcsomók vonatkozásában, segítettek a betegség kiterjedésének meghatározásában, csökkentve az invazívabb sebészi intervenciók számát. Különböző navigációs eszközök váltak elérhetővé a kis perifériás elváltozások FB diagnosztikájához. Ezeken túlmenően különböző optikai módszerek fontos szerepet játszhatnak a jövőben a tüdő diagnosztikában. Végül ezeknek az új módszereknek kombinálása a molekuláris, és biomarker analízissel ígéretes új lehetőséget teremt a tüdőbetegségek diagnoszikája, valamint személyre szabott terápiája vonatkozásában

9 Diagnosztika A kis perifériás árnyékok diagnosztikája nagy kihívást jelent a tüdőgyógyásznak 1. Sebészi diagnózis felállítható, azonban drága,és invazív megoldás, mérhető kockázattal 2. CT vagy fluro vezérelt TTP hátránya a magas PTX arány (15-30%) 3. Hagyományos mintavételi módszerek FB segítségével Ultra miniature Radial Probe (UM-EBUS)

10 Diagnosztika Ultra Miniature Radial Probe (UM-EBUS) Randomizált vizsgálatban a TBB vs. UM-EBUS TBB azt találták, hogy 3 cm felett nincs különbség, azonban 3 cmnél kisebb, illete 2 cm-nél kisebb elváltozások esetén az UM-EBUS 75 illetve 71% maradt, míg a TBB 31 illetve 23%-ra esett Paone G, Nicastri E, Lucantoni G, Dello Iacono R, Battistoni P, D'Angeli AL, Galluccio G. Endobronchial ultrasound-driven biopsy in the diagnosis of peripheral lung lesions. Chest 2005;128:

11 Diagnosztika Radialis Ballon Ultrahang (RB-EBUS) Egy folyadékkal töltött ballonon keresztül 360 fokban, 1mm-nél kisebb felbontásban látható a környező struktúra A trachea és a proximális bronchusok 7 rétegét különítik el vele Lokalizálhatók hörgőfal mögötti nyirokcsomók, a folyamat kitejedése, az invázó mértéke Befolyásolhatja a terápiás intervenció tervezését is Herth F, Becker HD, LoCicero J III, Ernst A. Endobronchial ultrasound in therapeutic bronchoscopy. Eur Respir J 2002;20: Miyazawa T, Miyazu Y, Iwamoto Y, Ishida A, Kanoh K, Sumiyoshi H, Doi M, Kurimoto N. Stenting at the flow-limiting segment in tracheobronchial stenosis due to lung cancer. Am J Respir Crit Care Med 2004;169: Kim MP, Ernst A, DeCamp MM, Gangadharan SP. Endobronchial ultrasound-facilitated video-assisted lobectomy with wedge bronchoplasty for typical carcinoid tumor of the right middle lobe. Chest 2008;133:

12 Diagnosztika A convex-probe ultrahang (CP-EBUS) segítségével real time biopsiát végezhetünk gauge TBNA tüvel 2mm-es munkacsatornán keresztül Ennek során láthatjuk a tü pozícióját mintavétel közben Doppler módban a környező érstruktúra is azonosítható

13 Diagnosztika EBUS -Bár hosszú a tanulási folymat, és költséges a vizsgálómódszer, Magyarországon kívül, a nyugati világban standard eljárás, a rutin diagnosztika része. -Nem az a kérdés már, hogy kell-e, hanem, hogy szabad-e nélküle centrumnak működnie -A jelenlegi, Mo.-on finanszírozatlan vizsgálómódszer térnyerésére csak megfelelő finanszírozás elnyerésé esetén lehet számítani

14 Diagnosztika Confocal Microendoscopy -A módszer lényege, hogy a munkacsatornán keresztül optikai szálakat vezetnek keresztül, LASER megvilágitás fluoresszenciát vált ki -Ezt a miniprobe -ot a ráhelyezik a légút falára, melynek segítségével a nagylégutak falától kezdve akár az acinusokig láthatóvá válik, in vivo, a microstructura. -Vizsgálható az epithelialis és subepithelialis réteg. Ennek segítségével korai daganatok, diffuse tüdőbetegségek vizsgálhatók, egyes esetekben a perifériás árnyékok in vivo diagnosztizálhatók

15 Normál alveoláris struktúra, septumokkal, macrophagokkal Alveolusok kitöltve nagyszámú macrophaggal Emphysemas tüdő, a septumok hiányával, nagy alveoláris üregekkel

16 Enyhe dysplasia Súlyos dysplasia

17

18 Diagnosztika Optical Coherence Tomography (OCT) Tulajdonképp optikai ultrahang analóg, ahol hangullámok helyett infravörös közeli fényt használunk, melynek segítségével macroscopos keresztmetszeti képet nyerhetünk

19 Normál Hyperplasia Metaplasia

20 Representative images illustrating tumor invasion in human airways by standard histologic section (H&E stain; original magnification, 5; A) and OCT (B). Whiteman S C et al. Clin Cancer Res 2006;12:

21 Diagnózis felállítása A kissejtes carcinoma az esetek kb. 20%-át adja. Az esetek több mint 95%-ban felfedezésekor már disseminált Kivételesen kerülhet sor műtéti megoldásra, ha nem, egy mellkasfére terjedő folyamat esetén kemo-radioterápia, ennél kiterjedtebb esetben cytotoxikus kemoterápia javasolt Jellemző paraneopláziás tünetek megjelenése, centrális lokalizáció, korai met. képzés

22 Diagnózis felállítása A nem metastatikus nem kissejtes tüdőrákok esetén (NSCLC) a betegség TNM beosztása és a beteg kardiopulmonális teljesítőképessége szabja meg a terápiát, ide tartozik a tüdődaganatos betegek mitegy 80%a Amennyiben a szövettani/cytológiai diagnózist felállítottuk, dönthetünk a terápiás lehetőségekről

23 Terápia Suggested algorithm for locoregional lymph node staging in patients with non-metastatic non-small-cell lung cancer (adapted from De Leyn P, Lardinois D, Van Schil PE, et al. ESTS guidelines for preoperative lymph node staging for non-small cell lung cancer. Eur J Cardiothorac Surg 2007; 32(1): 1 8. By permission of Oxford University Press for the European Association for Cardio-Thoracic Surgery).

24 Preoperatív felmérés Légzésfunkciós értékek alapján a 80% kell érték feletti FEV1 és DlCO eredmény esetén, ha major társbetegség nincs, általában a műtét vállalható Rosszabb eredmények esetén, további kivizsgálás, ergospirometria, echo, coronarográfia, stb. lehet szükséges

25 Az érvényes TNM beosztás és stádiumok NSCLC esetén

26 Lebeny szintű rezekció St II Nyirokcsomó dissectio, majd a patológiai staging ismeretében: Adjuváns kemoterápiás kezelés 3-4 ciklus platina bázisú kezelés St Ib nagyobb, mint 4 cm tumor méret, valamint II., és III esetén Adjuváns sugárkezelés nem javasolt

27 St III lokálisan kiterjedt

28 Az érvényes TNM beosztás és stádiumok NSCLC esetén

29 St III lokálisan kiterjedt, nem rezektálható tumorok Cytotoxikus kemoterápia javasolt, konkráló radioterápiával, kivéve, ha a szövettani analízis EGFR mutációs státust igazol, eze esetben Tirozin-kináz gátló kezelés progresszióig, majd ezt követően az előbbi terápia

30 IV. St metastatikus tüdőrák

31 Az érvényes TNM beosztás és stádiumok NSCLC esetén

32 IV. St metastatikus tüdőrák Cytotoxikus kemoterápiás kezelés 4 ciklusban, fenntartó kezeléssel, vagy anélkül

33 Centális légutak kompressziója, endobronchialis terápia

34 A téma jelentősége Évente hozzávetőlegesen új tüdőrákos beteg Magyarországon Kevesebb mint harmaduk tumora reszekábilis felfedezésekor Az irodalmi adatok, és saját tapasztalatunk alapján a nem reszekábilis tüdőtumorok kb. fele involválja a nagylégutakat, azaz a légcsövet, a főhörgőket és/vagy a lebenyhörgőket (ez kb beteg évente) Ez megjelenhet endobronchiálisan növekvő tumor képében, vagy külső kompresszió formájában, melyet a primer tumor, vagy a nyirokcsomó metastasiok okozhatnak. Ezeknek a betegeknek különböző tünetei jelentkeznek, nehézlégzés, köhögés, vérköpés a leggyakoribb panasz, aminek alapján lokálisan kiterjedt betegségre kellene gondolnunk E betegcsoport jelentős részének lehetne előnye a jelenleg nem kellően kihasznált lehetőségek alkalmazásával, mely az életminőséget jelentősen javíthatja

35 Malignus centralis légúti obstructio intervenciós bronchológiai ellátása 2007 by American College of Chest PhysiciansLund M E et al. Chest 2007;131:

36 Mechanikus tumoreltávolítás Merev, vagy flexibilis bronchoscoppal Gyors, szinte azonnali hatás A csaknem teljesen obstruált nagyhörgő gyors megnyitását szolgálja Lehetőséget ad a többi módszer alkalmazására

37 LASER A szöveti hatás Nd:YAG esetén hő kiváltotta nekrozis és fotokoaguláció Leginkább a fotokoagulációs effektust használjuk; kisebb energiát használva a felszín melegszik, a tumort ellátó erek koagulálódnak. Ennek köszönhetően a tumor kisebb vérzésveszélyel távolítható el később

38

39 Terápiás eszköztár Flexibilis eszközök Merev kauteres szívó

40 Cryoterápia Fagyasztás hatására a szövetben sejtelhalás jön létre Elsősorban jól erezett tumorokban hatásos -Előnyei: megkíméli a porcot, csökkenti a vérzés veszélyét -Hátránya: késleltetett hatás, többszöri kezelést igényel DE CRYORESECTIÓRA ALKALMAS

41 Brachytherapia Minimálisan invazív módszer, melynek során az adott szervbe katéteren keresztül juttatjuk a sugárzó izotópot, mélység > 1 cm Az érintett területnek láthatónak kell lennie, hogy a katétert a megfelelő helyzetbe hozhassuk, ha nem az az előbbi módszerekkel előtte átjárhatóvá, és láthatóvá kell tennünk

42 Brachytherapia HDR remote afterloading therapia

43 Stentek A légúti stentek, ugyanúgy, mint a vascularis protézisek arra szolgálnak, hogy csöves strukturát, esetünkben pl. tracheát, főhörgőt nyitva tartsanak A légúti stentek mind a Montgomery T tubusból származnak

44 Dumon stent: A legnagyobb számban alkalmazott stent típus a világon Olcsó(bb) Kevesebb komplikáció eltávolítható

45 Dynamikus Y stent: Hosszabb szűkületek áthidalására is alkalmas Mindkét főhörgő + trachea egyidejűleg Tolerálható hossz 12 cm-ig akár Könnyen eltávolítható

46 Különböző fém stent típusok: Gianturco Z stent Strecker stent Palmaz stent Nitinol (Ultraflex) Silmet (Novatech) Alveolus Wallstent Novastent

47 Összefoglalás A leggyakoribb daganatos halálok a tüdőrák, ffiaknál és nőknél egyaránt Az esetek 80-90%-ért a dohányzás közvetlenül felelős A jövőben vsz. LDCT szűréssel csökkenthető lesz a halálozás, DE a dohányzás visszaszorítása elsődleges Stage I 5 éves túlélése 47%, stage III/IV 20% alatt A betegek kb 20%-a operálható felfedezéskor A tüdődaganatos esetek harmadában centrális légutakat komprimálja a betegség A palliatios lehetőségekkela betegek alkalmassá tehetők az onkológiai terápiára A jelenleg érvényes hazai és nemzetközi ajánlások szerint lehetőleg minden kezelésre szoruló tüdőrákos beteget klinikai vizsgálatban kelene kezelni, e meglévő terápiás lehetőségek szerény volta miatt

Lezárás dátuma: HU/GIO/1017/00033

Lezárás dátuma: HU/GIO/1017/00033 Az előadás megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta. Az előadás tartalma az előadó (eredményeit és) önálló szakmai álláspontját tükrözi és nem tekinthető a Boehringer Ingelheim részéről közzétett

Részletesebben

A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében

A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében Pápay Judit SE, I.sz.Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet 70. Patológus Kongresszus Siófok 2011. szept. 29 - okt.1.

Részletesebben

A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok.

A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok. A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok. Markó László 1,2 Pajkos Gábor 1, Maráz Róbert 2,1, Boross Gábor 2, Svébis

Részletesebben

XIII./5. fejezet: Terápia

XIII./5. fejezet: Terápia XIII./5. fejezet: Terápia A betegek kezelésekor a sebészi kezelés, a kemoterápia (klasszikus citotoxikus és a biológiai terápia), a radioterápia és ezek együttes alkalmazása egyaránt szóba jön. A gégének

Részletesebben

Tüdődaganatok ellátásának minőségi szempontjai Prof. Szilasi Mária (DE OEC Tüdőgyógyászati Klinika)

Tüdődaganatok ellátásának minőségi szempontjai Prof. Szilasi Mária (DE OEC Tüdőgyógyászati Klinika) Tüdődaganatok ellátásának minőségi szempontjai Prof. Szilasi Mária (DE OEC Tüdőgyógyászati Klinika) Tüdőrák története 100 évvel ezelőtt csaknem ismeretlen. Bennett 1858-ban 10 esetet ír le. 19. századi

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend)

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály

Részletesebben

IPF és tüdőrák együttes előfordulása. Dr Bohács Anikó Ph.D. egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika

IPF és tüdőrák együttes előfordulása. Dr Bohács Anikó Ph.D. egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika IPF és tüdőrák együttes előfordulása Dr Bohács Anikó Ph.D. egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika Kivizsgálás Endobronchialis eltérés nem volt. Mikrobiológia tenyésztés negatív. BAL:

Részletesebben

A tüdőrák agyi metasztázisainak komplex kezelése az onkopulmonológus szemszögéből

A tüdőrák agyi metasztázisainak komplex kezelése az onkopulmonológus szemszögéből A tüdőrák agyi metasztázisainak komplex kezelése az onkopulmonológus szemszögéből Ostoros Gyula Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet 2007. október 6. Az onkológia jelenlegi legnagyobb kihívása

Részletesebben

Endobronchialis ultrahangvizsgálat a tüdô és a mediastinum daganatos betegségeiben

Endobronchialis ultrahangvizsgálat a tüdô és a mediastinum daganatos betegségeiben MELLKASI DIAGNOSZTIKA Összefoglaló közlemény Endoronchialis ultrahangvizsgálat a tüdô és a mediastinum daganatos etegségeien Morócz Éva, Strausz János Endoronchial ultrasonography in the diagnosis of pulmonary

Részletesebben

Sebész szerepe az axilla ellátásában Mersich Tamás Uzsoki utcai Kórház Sebészeti-onkosebészeti Osztály 2014. május 24. Kecskemét Bevezetés A nyirokcsomók sebészi eltávolítása felel a legtöbb szövődményért

Részletesebben

2014.05.07. DIAGNOSZTIKUS ELJÁRÁSOK A PULMONOLÓGIÁBAN. Rembrandt (1632)

2014.05.07. DIAGNOSZTIKUS ELJÁRÁSOK A PULMONOLÓGIÁBAN. Rembrandt (1632) DIAGNOSZTIKUS JÓ DIAGNÓZIS FÉL SIKER ELJÁRÁSOK A PULMONOLÓGIÁBAN Moldvay Judit Rembrandt (1632) ANAMNÉZIS ANAMNÉZIS ANAMNÉZIS FIZIKÁLIS VIZSGÁLAT 1 FIZIKÁLIS VIZSGÁLAT FIZIKÁLIS VIZSGÁLAT FIZIKÁLIS VIZSGÁLAT

Részletesebben

ÚJDONSÁGOK ELŐREHALADOTT NEM KISSEJTES TÜDŐRÁK KOMPLEX ONKOLÓGIAI KEZELÉSÉBEN

ÚJDONSÁGOK ELŐREHALADOTT NEM KISSEJTES TÜDŐRÁK KOMPLEX ONKOLÓGIAI KEZELÉSÉBEN ÚJDONSÁGOK ELŐREHALADOTT NEM KISSEJTES TÜDŐRÁK KOMPLEX ONKOLÓGIAI KEZELÉSÉBEN Ph.D. Tézis /rövidített változat/ Dr. Maráz Anikó Témavezető: Dr. Hideghéty Katalin, Ph.D. Szegedi Tudományegyetem Általános

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009.

Részletesebben

Adenomyosis corporis uteri

Adenomyosis corporis uteri Adenomyosis corporis uteri Adenomyosis: heterotop endometrium mirigyek és stroma a myometrium rétegben melyet többnyire a környező myometrium hyperplasiája kisér gyakoriság: hysterectomiák válogatás nélküli

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály Budapest, 2010.

Részletesebben

KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS

KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS 1. Daganatos morbiditás és mortalitás Magyarországon 2. Kémiai és fizikai tényezők szerepe a daganatok kialakulásában

Részletesebben

A vesedaganatok sebészi kezelése

A vesedaganatok sebészi kezelése A vesedaganatok sebészi kezelése Szendrői Attila Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrum Az Európai Urológus Testület képzőhelye Robson elvek (1963) Nincs szisztémás kezelés -radikális

Részletesebben

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

III./7.3. Nem kissejtes tüdőrák. Bevezetés. A fejezet felépítése. A.) Panaszok. Moldvay Judit

III./7.3. Nem kissejtes tüdőrák. Bevezetés. A fejezet felépítése. A.) Panaszok. Moldvay Judit III./7.3. Nem kissejtes tüdőrák Moldvay Judit A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a nem kissejtes tüdőrákok diagnosztizálásának és kezelésének főbb irányelveit. A fejezet teljesítését követően

Részletesebben

A tüdőgondozás időszerű témái. DR RAKVÁCS MARIANNA KMOK Tüdőgondozó vezető főorvos 2013.05.23.

A tüdőgondozás időszerű témái. DR RAKVÁCS MARIANNA KMOK Tüdőgondozó vezető főorvos 2013.05.23. A tüdőgondozás időszerű témái DR RAKVÁCS MARIANNA KMOK Tüdőgondozó vezető főorvos 2013.05.23. Rendszeres időszakos ellenőrzést,gondozást igénylő tüdőbetegségek TBC Asthma COPD Tüdőrák Intersticiális tüdőbetegségek

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Budapest. European Board of Urology Certified Department

Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Budapest. European Board of Urology Certified Department Nem-izominvazív hólyagrák terápiája Dr. Riesz Péter Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Budapest European Board of Urology Certified Department A hólyagrák halálozása Magyarországon Halálesetek száma

Részletesebben

Klinikai SPECT/CT III. Nukleáris pulmonológia. Zámbó Katalin Pécsi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézet

Klinikai SPECT/CT III. Nukleáris pulmonológia. Zámbó Katalin Pécsi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézet Klinikai SPECT/CT III. Nukleáris pulmonológia Zámbó Katalin Pécsi Tudományegyetem Nukleáris Medicina Intézet A tüdő vizsgálómódszerei A tüdő malignus betegségeinek specifikus vizsgálata indirekt és direkt

Részletesebben

Eredményes temozolamid kezelés 2 esete glioblasztómás betegeknél

Eredményes temozolamid kezelés 2 esete glioblasztómás betegeknél Eredményes temozolamid kezelés 2 esete glioblasztómás betegeknél Dr. Mangel László 1,2, Prof. Dr. Dóczi Tamás 3, Dr. Balogh Zsolt 4, Dr. Lövey József 2, Dr. Sipos László 5 Pécsi Tudományegyetem, Onkoterápiás

Részletesebben

III./8.3. Lokálisan előrehaladott emlőrák. A fejezet felépítése

III./8.3. Lokálisan előrehaladott emlőrák. A fejezet felépítése III./8.3. Lokálisan előrehaladott emlőrák Kocsis Judit A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a helyileg előrehaladott emlődaganat fogalmát, diagnózisát és a terápiás lehetőségeket. A fejezet teljesítését

Részletesebben

Intrapulmonális metasztázisok prognosztikai jelentôsége operált tüdôrákos esetekben

Intrapulmonális metasztázisok prognosztikai jelentôsége operált tüdôrákos esetekben Intrapulmonális metasztázisok prognosztikai jelentôsége operált tüdôrákos esetekben Szôke Tamás, 1 Troján Imre, 1 Furák József, 1 Tiszlavicz László, 2 Balogh Ádám 1 Szegedi Tudományegyetem, Sebészeti Klinika,

Részletesebben

COPD-BEN SZENVEDŐ BETEGEK GONDOZÁSA. Dr Huszár Tamás Budapest. II. ker. Tüdőgondozó

COPD-BEN SZENVEDŐ BETEGEK GONDOZÁSA. Dr Huszár Tamás Budapest. II. ker. Tüdőgondozó COPD-BEN SZENVEDŐ BETEGEK GONDOZÁSA Dr Huszár Tamás Budapest. II. ker. Tüdőgondozó 1964 US Surgeon General Report on Smoking and Health Global Initiative for Chronic Obstructive Lung Disease WHO helyzetelemzés

Részletesebben

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5.

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5. Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2014.I./00079 Szemeszter 2014.I.félév Jelleg Daganatok és komplex terápiája A tanfolyam akkreditálásra került Országos Onkológiai

Részletesebben

A bronchológia és a képalkotó eljárások

A bronchológia és a képalkotó eljárások A bronchológia és a képalkotó eljárások Eredeti közlemény Strausz János Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest A bronchoscopos képalkotás és diagnosztika szorosan összefügg a radiológiai

Részletesebben

ALK+ tüdőrák a klinikai gyakorlatban. Dr. Ostoros Gyula Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Budapest

ALK+ tüdőrák a klinikai gyakorlatban. Dr. Ostoros Gyula Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Budapest ALK+ tüdőrák a klinikai gyakorlatban Dr. Ostoros Gyula Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Budapest Előadói megjegyzés Az előadás az előadó független szakmai véleményét tükrözi, ami nem feltétlenül

Részletesebben

Nukleáris pulmonológia. Zámbó Katalin Nukleáris Medicina Intézet

Nukleáris pulmonológia. Zámbó Katalin Nukleáris Medicina Intézet Nukleáris pulmonológia Zámbó Katalin Nukleáris Medicina Intézet A tüdő vizsgálómódszerei A tüdő malignus betegségeinek specifikus vizsgálata indirekt és direkt módon PET/CT vizsgálat - tüdődaganatok Perfúziós

Részletesebben

A sigma és colon daganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A sigma és colon daganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A sigma és colon daganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009. szeptember

Részletesebben

TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222

TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 Klinikaigazgató: Klinikai főorvos: Szakorvos: Szakorvos jelölt: Központi gyakornok: Tanulmányi felelős: Dr. Szilasi Mária egyetemi docens Dr. Fodor Andrea

Részletesebben

Mellékhatás menedzsment költségének változása az onkoterápia fejlődésével nem-kissejtes tüdőrák esetében

Mellékhatás menedzsment költségének változása az onkoterápia fejlődésével nem-kissejtes tüdőrák esetében Mellékhatás menedzsment költségének változása az onkoterápia fejlődésével nem-kissejtes tüdőrák esetében 2017. 06. 23. BERKI JÚLIA 1, VÁRNAI MÁTÉ 1, DR. RUMSZAUER ÁGNES 1, DR. GERENCSÉR ZSOLT 1, RÓZSA

Részletesebben

Mit tud a tüdő-citológia nyújtani a klinikus igényeinek?

Mit tud a tüdő-citológia nyújtani a klinikus igényeinek? Mit tud a tüdő-citológia nyújtani a klinikus igényeinek? XVI. Citológus Kongresszus és akkreditált tanfolyam Siófok, 2017. március 30-április 1. Pápay Judit SE, I.sz.Patológiai és Kísérleti Rákkutató intézet

Részletesebben

pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján)

pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján) pt1 colorectalis adenocarcinoma: diagnózis, az invázió fokának meghatározása, a daganatos betegség ellátása (EU guideline alapján) Szentirmay Zoltán Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrum

Részletesebben

Tumorprogresszió és előrejelzése. Statisztikák. Statisztika - USA Megbetegedés / 10 leggyakoribb (2012)

Tumorprogresszió és előrejelzése. Statisztikák. Statisztika - USA Megbetegedés / 10 leggyakoribb (2012) Tumorprogresszió és előrejelzése 1. Statisztikák 2. Kezelési protokollok 3. Jövő 4. Teszt írása Megbetegedés / 1 leggyakoribb (212) Statisztikák Forrás: CA Halálozás / 1 leggyakoribb (212) Statisztika

Részletesebben

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai Tömösváry Zoltán, Langmár Zoltán, Bánhidy Ferenc Az alábbi fejezet során a méhtest rosszindulatú daganatait mutatjuk be. A méhtestrák gyakoriságát, típusait, diagnosztikáját,

Részletesebben

2018. március 5. - hétfő. Dr. Losonczy György. Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika 9:00-9:45. egyetemi tanár

2018. március 5. - hétfő. Dr. Losonczy György. Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika 9:00-9:45. egyetemi tanár Szakvizsga előkészítő kötelező tanfolyam Szervező: ÁOK -, Tanfolyam ideje: 2018. március 5 - március 20. A tanfolyam helye: ÁOK - Tanterem II. emelet 1125 Budapest, Diós árok 1/C. 1. nap 2018. március

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje MGYRKÖZLÖNY 2010. évi 77. szám 16751 2. melléklet a 31/2010. (V. 13.) EüM rendelethez világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje 1. z eljárásrend tárgyát

Részletesebben

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám SE- TK/2013.I./00025 Szemeszter 2013.I.félév Jelleg Főcím Daganatok és komplex terápiája Állapot Tanfolyam adatok még változtathatóak a szervező által Szervező Országos

Részletesebben

TÜDİRÁKOK ONKOLÓGIÁJA

TÜDİRÁKOK ONKOLÓGIÁJA TÜDİRÁKOK ONKOLÓGIÁJA Dr. Maráz Anikó Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinika 2012. november 14. Daganatos halálozás Európában, 1955-2015 Daganatos betegségek incidenciája /WHO, 2006/ Tüdı 1 200 000

Részletesebben

Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán

Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán Dr. Gelencsér Viktória, Dr. Boér Katalin Szent Margit Kórház, Onkológiai

Részletesebben

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária:,,Multiparametrikus MR vizsgálat prognosztikai és prediktív faktorokat meghatározó szerepe fej-nyaki tumoroknál, valamint a kismedence főbb daganat csoportjaiban című

Részletesebben

Antitrombotikuskezelés kezelés alsó végtagi intervenció után

Antitrombotikuskezelés kezelés alsó végtagi intervenció után Antitrombotikuskezelés kezelés alsó végtagi intervenció után Jassó István dr. ESZSZK I. Belgyógyászat Berencsi Anikó dr. SE VSZÉK Cél: CV rizikócsökkentés restenosis/reocclusio megakadályozása Mivel? TAG:

Részletesebben

A rectum daganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A rectum daganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A rectum daganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest, 2009. szeptember

Részletesebben

A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában. Cifra János. Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály

A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában. Cifra János. Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában Cifra János Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály Szekszárd 2016. Május 6. Patológus feladatai Preoperatív

Részletesebben

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2.

A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. A tananyag tanulási egységei I. Általános elméleti onkológia I/1. Jelátviteli utak szerepe a daganatok kialakulásában I/2. Vírusok szerepe a daganatok kialakulásában I/3. A környezet hatása a daganatok

Részletesebben

Gasztrointesztinális tumorok. Esetbemutatások

Gasztrointesztinális tumorok. Esetbemutatások Gasztrointesztinális tumorok Esetbemutatások 1. Eset: 54 éves férfibeteg 1997 jul.-ban sigma tumor miatt sigma resectio. Szövettan: adenocc. G3, pt3, pn0 (5 nyirokcsomóból) pn0, kevés eltávolított nycs.

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Országos Egészségbiztosítási Pénztár Lokálisan kiterjedt inoperábilis és áttétes nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) diagnosztikájának és kezelésének 2014.08.08. Országos Egészségbiztosítási Pénztár Egészség, biztonság! 1. Azonosítószám: 44/2013.

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

Postterápiás követés daganatos betegségekben: mellkasi szerveket érintő korai és késői szövődmények

Postterápiás követés daganatos betegségekben: mellkasi szerveket érintő korai és késői szövődmények Postterápiás követés daganatos betegségekben: mellkasi szerveket érintő korai és késői szövődmények Lipták Zsuzsanna, Bajcsay András, Molnár Zsuzsa, Küronya Zsófia, Nagy Tünde, Ganovszky Erna, Monostori

Részletesebben

Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekbe

Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekbe Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekben a korcsoportokban ez a leggyakoribb daganatos halálozási

Részletesebben

A tüdő gócos betegségei. Dr. Faluhelyi Nándor PTE KK Radiológiai klinika

A tüdő gócos betegségei. Dr. Faluhelyi Nándor PTE KK Radiológiai klinika A tüdő gócos betegségei Dr. Faluhelyi Nándor PTE KK Radiológiai klinika A tüdő gócos betegségei HRCT Gyakorlati algoritmusok Dr. Faluhelyi Nándor PTE KK Radiológiai klinika Gócok felosztás, cc Szoliter

Részletesebben

A léguti stent kezelés. Dr. Márialigeti Tivadar Tüdıgyógyintézet Törökbálint Gyermekosztály III. 24.

A léguti stent kezelés. Dr. Márialigeti Tivadar Tüdıgyógyintézet Törökbálint Gyermekosztály III. 24. A léguti stent kezelés Dr. Márialigeti Tivadar Tüdıgyógyintézet Törökbálint Gyermekosztály 2010. III. 24. A stent implantáció palliatív beavatkozás üreges szervek vezetékek erek légutak C.R.Stent 1845-1901

Részletesebben

LÉGZŐRENDSZER. Meixner Katalin

LÉGZŐRENDSZER. Meixner Katalin LÉGZŐRENDSZER Meixner Katalin Légzőrendszer részei - cavum nasi, orrmelléküregek - larynx - trachea - bronchi - pulmo Anatómiai áttekintés A légzés élettana Külső légzés: - O2- CO2 transzport - alveolusokban

Részletesebben

III./1.2. Mesopharynx tumorai - Tonsilla carcinoma

III./1.2. Mesopharynx tumorai - Tonsilla carcinoma III./1.2. Mesopharynx tumorai - Tonsilla carcinoma Molnár Viktória, Szabó Balázs A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a tonsilla carcinoma epidemiológiáját, tüneteit, a betegséggel kapcsolatos diagnosztikus

Részletesebben

Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében

Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében Márton Béla DE-ÁOK PA III. évfolyamos hallgató Témavezető: Dr. Kovács Ilona PhD. DE Kenézy Gyula Kórház Patológia Epidemiológiai adatok Méhnyakrák epidemiológiai

Részletesebben

Dr. Kásler Miklós: A fej-nyaki tumorok epidemiológiája, incidenciája és mortalitása a nemzetközi adatok tükrében. Teendők, lehetőségek

Dr. Kásler Miklós: A fej-nyaki tumorok epidemiológiája, incidenciája és mortalitása a nemzetközi adatok tükrében. Teendők, lehetőségek ELŐZETES PROGRAM 2017. február 23. csütörtök Megnyitó 13.00-14.50 ONKOLÓGIAI AKTUALITÁSOK I. Plenáris előadások Üléselnök: Dr. Tamás László 13.00-13.25 Dr. Tamás László: A családorvosok és a szakrendelőben

Részletesebben

MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest

MAGYOT évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest MAGYOT 2017. évi Tudományos Szimpóziuma Május 5-6, Budapest A petefészekrákok kezelésében nem régen került bevezetésre egy újabb fenntartó kezelés BRCA mutációt hordozó (szomatikus vagy germinális) magas

Részletesebben

Palliatív endoszkópia az onkológiában

Palliatív endoszkópia az onkológiában Palliatív endoszkópia az onkológiában Dr Topa Lajos Szent Imre Egyetemi OktatókórházKórház, Budapest Gasztroenterológia Nyelőcsőtumorok palliatív kezelése A vékony és vastagbél tumoros szűkületeinek palliatív

Részletesebben

A GI daganatok onkológiai kezelésének alapelvei. dr Lohinszky Júlia SE II. sz Belgyógyászati Klinika

A GI daganatok onkológiai kezelésének alapelvei. dr Lohinszky Júlia SE II. sz Belgyógyászati Klinika A GI daganatok onkológiai kezelésének alapelvei dr Lohinszky Júlia SE II. sz Belgyógyászati Klinika Onkológiai ellátás Jelentősége Elvei Szemléletváltás szükségessége Klinikai onkológia Kemoterápia kit,

Részletesebben

Transbronchialis Tüdőbiopszia Dr. Szima Barna

Transbronchialis Tüdőbiopszia Dr. Szima Barna Transbronchialis Tüdőbiopszia Dr. Szima Barna 1 TBLB - Bronchoscopos tüdőbiopszia A biopsziás technika és a beavatkozással összefüggő komplikációk megelőzésének leírása Készítette és a terjesztésért felel:

Részletesebben

Mellkasi képalkotó diagnosztika. SZTE ÁOK Radiológiai Klinika, Szeged

Mellkasi képalkotó diagnosztika. SZTE ÁOK Radiológiai Klinika, Szeged Mellkasi képalkotó diagnosztika Vizsgáló eljárások Röntgenvizsgálat (felvétel, átvilágítás, tomoszintézis) mediastinalis kontúrok és pozíció tüdő struktúra erek bronchusok interstitium alveolusok pleura,

Részletesebben

A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában. Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika

A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában. Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika Computer Tomographia 1967.Első CT felvétel.mérés:9nap. Megjelenítés:2,5 óra számítógépes munka után. 1974.Első

Részletesebben

Hazai tapasztalatok nintedanib kezeléssel. Dr. Gálffy Gabriella Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika BIO, október 28.

Hazai tapasztalatok nintedanib kezeléssel. Dr. Gálffy Gabriella Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika BIO, október 28. Az előadás megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta. Az előadás tartalma az előadó (eredményeit és) önálló szakmai álláspontját tükrözi és nem tekinthető a Boehringer Ingelheim részéről közzétett

Részletesebben

Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén

Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén Dr. Patkó Tamás, dr. Koltai Pál, dr. Remenár Éva, dr. Boér András Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak-állcsont és Rekonstrukciós Sebészeti Osztály

Részletesebben

Bevacizumab kombinációval elért hosszútávú remissziók metasztatikus colorectális carcinomában

Bevacizumab kombinációval elért hosszútávú remissziók metasztatikus colorectális carcinomában Bevacizumab kombinációval elért hosszútávú remissziók metasztatikus colorectális carcinomában G E LE N C S É R V I K TÓ R I A, B O É R K ATA LI N SZ E N T MA RGIT KÓ RH Á Z, O N KO LÓ GIA MAGYOT, 2016.05.05

Részletesebben

A bőrmelanoma kezelésének módjai. Dr. Forgács Balázs Bőrgyógyászati Osztály

A bőrmelanoma kezelésének módjai. Dr. Forgács Balázs Bőrgyógyászati Osztály A bőrmelanoma kezelésének módjai Dr. Forgács Balázs Bőrgyógyászati Osztály Melanoma TNM (AJCC VIII.) A melanoma kezelés alapja (T:tumor, N:nyirokcsomó, M:metasztázis) T: Breslow érték a legközelebbi 0,1

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal.

Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika Igazgató: Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. K. Köllő Képalkotó diagnosztikánál

Részletesebben

Terápiás ablak. Ionizáló sugárzás. Sugárterápia. Röntgen sugárzás. Radioaktív izotópok

Terápiás ablak. Ionizáló sugárzás. Sugárterápia. Röntgen sugárzás. Radioaktív izotópok Ionizáló sugárzás Sugárterápia Lövey József Országos Onkológiai Intézet SE Radiológiai és Onkoterápiás Klinika Budapest Az elnyelt sugárzás mértékegysége J/kg = Gray 100 % Terápiás ablak T C P N T C P

Részletesebben

Hotel Novotel Budapest Centrum. 2006. november 23-25. PROGRAM

Hotel Novotel Budapest Centrum. 2006. november 23-25. PROGRAM A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Rendezvénye A TÜDŐGYÓGYÁSZAT AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Hotel Novotel Budapest Centrum 2006. november 23-25. PROGRAM A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI: Boehringer Ingelheim Pharma és a Pfizer

Részletesebben

Fejezetek a klinikai onkológiából

Fejezetek a klinikai onkológiából Fejezetek a klinikai onkológiából Előadás jegyzet Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Onkoterápiás Klinika 2012. A patológiai, képalkotó és laboratóriumi diagnosztika jelentősége az onkológiában.

Részletesebben

Szemeszter 2015.I.félév Jelleg

Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Szabadon választható SE- TK/2015.I./00099 Daganatok és komplex terápiája A tanfolyamot az EEKH elfogadta,

Részletesebben

A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében

A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében Dr. Horváth Ákos DEOEC Sugárterápia Tanszék A sugárterápia szerepe a daganatok kezelésében Onkoterápiás lehetőségek: Lokális: - sebészet - sugárterápia -

Részletesebben

Jelentkezési hat.idő 2011.03.01. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Jelentkezési hat.idő 2011.03.01. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Kódszám SE-TK/2011.I./00339 Szemeszter 2011.I.félév Jelleg Kötelezően választható Főcím Állapot A nőgyógyászati daganatok korai diagnosztikája és komplex kezelése. Kolposzkópos tanfolyam

Részletesebben

A prostata sebészete. A prostata sebészeti jelentőségű. középkorú, ill. idős kanokban

A prostata sebészete. A prostata sebészeti jelentőségű. középkorú, ill. idős kanokban Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészete Dr. Németh Tibor, PhD egyetemi docens Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészeti jelentőségű betegségei Benignus prostata hyperplasia --cysta -- tályog --daganat

Részletesebben

Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészete Dr. Németh Tibor, PhD egyetemi docens Sebészeti anatómia ( ) A prostata sebészeti jelentőségű betegségei Benignus prostata hyperplasia -cysta - tályog -daganat

Részletesebben

Többes malignus tumoros eseteink elemzése. Mihály O, Szűcs I, Almási K KEMÖ Szent Borbála Kórháza Tatabánya

Többes malignus tumoros eseteink elemzése. Mihály O, Szűcs I, Almási K KEMÖ Szent Borbála Kórháza Tatabánya Többes malignus tumoros eseteink elemzése Mihály O, Szűcs I, Almási K KEMÖ Szent Borbála Kórháza Tatabánya Szövettanilag bizonyított tumoros betegség Különböző szövettani típus Azonos vagy különböző szervek

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A kissejtes tüdődaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje

Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A kissejtes tüdődaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje A kissejtes tüdődaganatok diagnosztikájának és kezelésének 2014.08.08. Országos Egészségbiztosítási Pénztár Egészség, biztonság! 1. Azonosítószám: 46/2013. 2. Az eljárásrend tárgyát képező betegség, betegcsoport

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Országos Egészségbiztosítási Pénztár Korai és helyileg kiterjedt (nem távoli áttétes) nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) diagnosztikájának és kezelésének 2014.10.31. Országos Egészségbiztosítási Pénztár Egészség, biztonság! 1. Azonosítószám: 45/2013.

Részletesebben

A hepatocellularis carcinoma diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A hepatocellularis carcinoma diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A hepatocellularis carcinoma diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály Budapest, 2010. október

Részletesebben

Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése

Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése Dr. Molnár Krisztián PTE Radiológiai Klinika Prof. Dr. Mezősi Emese PTE I. Belgyógyászati Klinika

Részletesebben

Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből

Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből Bidlek M., Kovács E. Országos Onkológiai Intézet 2013. május 17-18 Szenológiai Kongresszus Kecskemét Műtéti típusok Kozmetikai

Részletesebben

Pathologiai lelet értéke a tüdőrákok kezelésének megválasztásában. Nagy Tünde Országos Onkológiai Intézet B belosztály

Pathologiai lelet értéke a tüdőrákok kezelésének megválasztásában. Nagy Tünde Országos Onkológiai Intézet B belosztály Pathologiai lelet értéke a tüdőrákok kezelésének megválasztásában Nagy Tünde Országos Onkológiai Intézet B belosztály A tüdőrák a vezető daganatos halálok USA-ban: férfiak daganatos mortalitása 1930-2000*

Részletesebben

A fejezet felépítése. A.) Általános nevezéktan

A fejezet felépítése. A.) Általános nevezéktan II./1.4. fejezet: Nevezéktan, stádiumbeosztás Torgyík László, Dank Magdolna A fejezet áttekintése során a hallgató megismerkedik az onkológiai kezelések során használatos kifejezések értemével és a TNM-osztályozás

Részletesebben

Cetuximab. Finanszírozott indikációk:

Cetuximab. Finanszírozott indikációk: Cetuximab Finanszírozott indikációk: 1. Lokálisan előrehaladott fej-nyak carcinoma kezelésére radioterápiával kombinálva, a készítmény alkalmazása a docetaxel-tartalmú kemoterápia és cisplatin-tartalmú

Részletesebben

A tracheo-bronchialis rendszer anatómiája, élettana és vizsgálata Dr. Sztanó Balázs Ph.D.

A tracheo-bronchialis rendszer anatómiája, élettana és vizsgálata Dr. Sztanó Balázs Ph.D. A tracheo-bronchialis rendszer anatómiája, élettana és vizsgálata Dr. Sztanó Balázs Ph.D. SZTE ÁOK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, Szeged Trachea C.VII Th. IV 12-15 cm hosszú 2-2.5 cm átmérő

Részletesebben

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN Dr.Bidlek Mária DEMIN Debrecen 2013. május 29. A halálokok megoszlása a fejlett világ lakosságának körében Forrás: WHO World Health Report, 2001 Magyarország

Részletesebben

Bronchioloalveolaris tüdôrák elôfordulása klinikai anyagunkban

Bronchioloalveolaris tüdôrák elôfordulása klinikai anyagunkban Bronchioloalveolaris tüdôrák elôfordulása klinikai anyagunkban Eredeti közlemény Furák József, Troján Imre, Szôke Tamás, Tiszlavicz László, 1 Morvay Zita, 2 Balogh Ádám Szegedi Tudományegyetem, Sebészeti

Részletesebben

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

Az onkológiai ellátáshoz való hozzáférés esélyei

Az onkológiai ellátáshoz való hozzáférés esélyei Az onkológiai ellátáshoz való hozzáférés esélyei Garami Miklós 15 Egészség-Gazdaságtani Szimpózium Hozzáférhetőség a magyar egészségügyben ELTE TáTK, 2013 május 31 Az egészségügyi teljesítmény dimenziói

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Lehetőségek és korlátok a core-biopszián alapuló limfóma diagnosztikában

Lehetőségek és korlátok a core-biopszián alapuló limfóma diagnosztikában Lehetőségek és korlátok a core-biopszián alapuló limfóma diagnosztikában Strausz Tamás Tóth Erika Országos Onkológiai Intézet Sebészeti és Molekuláris Patológiai Osztály FiPaT 2012 Elvi alapok WHO klasszifikáció

Részletesebben