SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN"

Átírás

1 SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN Dr.Bidlek Mária DEMIN Debrecen május 29.

2 A halálokok megoszlása a fejlett világ lakosságának körében Forrás: WHO World Health Report, 2001

3 Magyarország Daganatos megbetegedés súlyos népegészségügyi probléma Évente ember hal meg daganatos betegség miatt, ez nemzetközi öszzehasonlításban is igen magas

4

5 AZ ÖT NEMEZETI CÉL 2010-IG 1. El kell érni, hogy a lakosság meghatározó többsége számára az egyik legfőbb emberi érték az egészség legyen s az egészségmegőrzéséért kész is legyen tenni, a döntéshozók mind a jogalkotásban, mind a költségvetésben kitüntető jelentőséget tulajdonítsanak a lakosság egészsége javításának. 2. A felnövekvő generáció számára biztosítani kell az egészséges fejlődés feltételeit a fogantatásától a felnőttkorig. 3. Az egészségben eltöltött életévek számát mind férfiaknál, mind pedig nőknél ki kell terjeszteni. 4. A születéskor várható átlagos élettartamot férfiaknál legalább 70, nőknél legalább 78 esztendőre kell meghosszabbítani. 5. A társadalmi egyenlőtlenségeket, a születéskor várható élettartamban mutatkozó különbségeket csökkenteni kell.

6 TÍZ KIEMELT NEMZETI FELADAT 1. Az egészséges életre nevelés, az oktatás és tudatformálás erősítése. 2. A célzott lakossági szűrővizsgálatok bevezetésével a nagy népegészségügyi jelentőségű betegségek korai felismerése. 3. Az egészséges táplálkozás széleskörű elterjesztése. 4. Az egészséges élethez szükséges mozgáskultúra fejlesztése. 5. A káros szenvedélyek (túlzott szeszesital fogyasztás, dohányzás, drog fogyasztás) elleni küzdelem. 6. Az egészséges élethez való egyenlő esély megteremtése és megtartása. 7. A járványügyi biztonság erősítése. 8. Az élelmiszerbiztonság feltételeinek javítása - felkészülés az új kihívásokra. 9. Az egészséget támogató környezet kialakítása, a külső okok miatti halálozás visszaszorítása. 10. Az egészségügyi ellátórendszer népegészségügyi szempontokat is figyelembe vevő fejlesztése. 3. sz. Alprogram: Daganatos megbetegedések számának csökkentése

7 CÉLOK 2010-IG A légcső, hörgők és tüdődaganatok miatti halálozás 5%-os csökkentése A vastagbél-végbél daganatok miatti halálozás 10%-os csökkentése Az emlődaganatok miatti halálozás 20%-os csökkentése A méhnyak daganatok miatti halálozás 50%-os csökkentése Az ajak, szájüreg és garat daganatos halálozásának növekedése álljon meg A daganatos betegellátás személyi és intézményi feltételeinek javítása Lakossági szűrések Daganatok elsődleges megelőzése: az egészséges táplálkozás népszerűsítése, testmozgás népszerűsítése, dohányzás és alkoholfogyasztás visszaszorítása, egészséges környezet kialakítása, munkahelyi daganatkeltőkkel szembeni küzdelem, egészségfejlesztés az oktatásban, nevelésben

8 Emlőrák a fejlett országokban morbiditas, mortalitas (2008) főre vonatkoztatva

9 Halálozás csökkentés lehetőségei primer ok nem ismert, elsődleges megelőzés nem lehetséges másodlagos megelőzés - korai, praeklinikai stadiumban történő felismerés, korai kezelés Alacsony stadium - JÓ PROGNOZIS

10 Ép szakasz PREKLINIKAI - DETEKTÁLHATÓ - SZAKASZ Klinikai szakasz Biológiai kezdet Szűréssel kimutathatóvá válik Tünetek jelentkeznek, diagnózis Szűrés ideje

11 WHO ajánlás szervezett szűrés feltételei 1. A betegség komoly népegészségügyi jelentőséggel rendelkezzen 2. A betegség korai és látens fázisait pontosan ismerjük 3. A betegség korai stádiumának kiszűrésének akkor van jelentősége, ha létezik elfogadott stratégia a korai stádium kezelésére (gyógyítható ) 4. A szűrés biztosítson előnyt a betegség gyógyításának eredményeiben 5. Létezzen hatásos szűrési eljárás, a mellékhatások álljanak arányban a várt nyereséggel szenzitivitás specificitás pozitív prediktív érték negatív prediktív érték 6. A szűrési költségek elfogadhatóak legyenek az adott ország számára költséghatékonysági számítások megnyert életévek

12 WHO ajánlás szervezett szűrés feltételei 7. A vizsgálandó populáció fogadja el a szűrési módszert, legyen bevonható a kampányba 8. Lehessen adekvát minőségbiztosítási és információs rendszert kiépítésére a szűrési program bevezetésével párhuzamosan. (A WHO több ponton aláhúzza, hogy nincs értelme a szűrőkampányok kiterjesztésének, ha nem ismertek azok minőségi paraméterei.) Az ismertetett algoritmus alkalmazásával a WHO három tömegszűrő programot jelöl meg, emlő,- cervix-, colorectalis szűrés

13 Localisan előrehaladott emlőrák nyirokcsomó metastasissal rossz prognozis Korai emlődaganat 7 mm-es pt1bn0 jó prognosis

14

15 Emlődaganat másodlagos prevenció, nemzetközi tanulmányok tudományos bizonyítékok Health Insurance Plan of Greater New York (HIP) study Svédország 2 megye (Kopparberg, Östergötland) 30 %-os Összességében 8 randomizált tanulmány ismert, melyek éves utánkövetés után 20%-os szignifikáns halálozás csökkenést mutatnak a szűrésen résztvett nők körében

16 Emlőszűrés, történeti áttekintés Regionális vagy országos szintű szűrőprogramok 1986 Svédország 1987 Finnország 1988 Egyesült Királyság Hollandia Norvégia Magyarország sporadikus szűrés Világbank támogatta szűrés modellkisérlet (pilot) 2002 január populáció alapú szűrés Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program , mely később Nemzeti Népegészségügyi Program részeként folytatódott

17 2002 január populáció alapú szűrés Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program , mely később Nemzeti Népegészségügyi Program részeként folytatódott egészségügyi ellátórendszer központilag kezdeményezi vizsgálatot - finanszírozás - OEP ÁNTSZ által területileg szervezett lakosságszűés, OEP adatbasis szerinti lakosságlista - meghatározott közigazgatási egységekben területi elv alapján 47 Mammográfiás Szűrőközpontba orvosszakmailag veszélyeztetettnek minősülő célcsoport (Magyarországon év közötti nők) behívólevelet kapnak mammografiás vizsgálatra 2 évente ismétlődik háziorvosi rendszerrel jó együttműködés kell vizsgálat eredményéről a szűrőközpont értesítést küld a háziorvosnak széles réteg - jó minőségű ellátás

18 Europai szervezetek Guidelines - szakmai követelmények Európai Bizottság felkérésére European Breast Cancer Network (EBCN) European Reference Organisation for Quality Assured Breast Screening and Diagnostic Services (EUREF) European Society of Breast Cancer Specialists (EUSOMA) együttműködésével European guidelines for quality assurance in breast cancer screening and diagnosis ( kiadás) (23 országból 200 szakember vett részt)

19 Szakmai, technikai minőségi feltételek meghatározása alapvető fontosságú Cél: Unios szinten színvonalas, tudományos bizonyítékokon alapuló kritériumok szerint történjenek a regionális és nemzeti emlőrák szűrési programok eredmények értékelése, nemzetközi összehasonlítás Népegészségügyi onkológiai szűrések Minőségbiztosítási kézikönyv és módszertani útmutató (2000, 2005)

20 SZERVEZÉSI, ADMINISZTRÁCIÓS KÖVETELMÉNYEK Naprakész lakossági névsor A cél-populáció informálása (média) Háziorvosok értesítése a szűrésen való részvételeről, talált eredményről - gondozás Pontos adatszolgáltatás Pontos területi rákregiszter viszonyítási alap Morbiditási Mortalitási adatok

21 Gazdasági érdek A jól felszerelt, szakmailag felkészült centrumok kihasználtak legyenek Optimális szűrőcentrum szám, területi elhelyezkedés, nők számára könnyű elérhetőség

22 Mammographias szűrési szakmai protokoll Mammografias emlő szűrővizsgálat menete Technikai feltételei Személyi feltételek (orvos - emlődiagnoszikai jártassági vizsga, képzett asszisztens) Szűrésből kiemelt esetek további kiegészítő vizsgálata - diagnosztikus mammographias részlegben zajlik (kiegészítő felvétel, UH vizsgálat, sz.e. emlő MR) Aspiraciós cytológia, core biopszia protokollja Sebészeti protokoll Sugárkezelés szakmai protokollja Igazolt emlőrákos betegek gyógyszeres kezelésének protokollja Minőségellenőrzési protokoll STATISZTIKAI ADATLAPOK

23 A program eredményességének feltétele 70%-os részvételi arány Adatszolgáltatás, eredmények rögzítése folyamatos adminisztráció, monitorozás, információcsere, a szűrőteam részlegei között TEAM Emlőbizottság, prae-, postterápias A kiszűrt és gyógykezelt betegek gondozása

24 Mammografias emlőszűrés minőségbiztosítási és teljesítményellenőrzési protokoll Az első (prevalens) szűrésben legalább háromszor annyi, incidencia (következő) szűrésekben másfélszer annyi emlőrákot fedeznek fel, mint a területi korspecifikus éves tumorgyakorisága szerint várható

25 Mammografias emlőszűrés produktum kontrollja hatásosság bizonyítéka randomizált epidemiologiai vizsgálatból származik elvárt Meghívottak, vizsgálaton 70 % megjelentek száma Visszahívási arány (gazdaságossági és pszichés ok ) 5-7 % Vizsgálat eredményét kódolt formában rögzíteni kell - Mammografia - UH - fizikális vizsgálat - Cytológia, core biopszia

26 Mammografias emlőszűrés produktum kontrollja hatásosság bizonyítéka randomizált epidemiologiai vizsgálatból származik emlőrák szövetteni megoszlása - invazív tumor % - in situ tumorok % 15 mm-nél kisebb invazív carcinómák részaránya 50% felett szövettani grade 3 tumorok legalább 30%-a 15 mm-nél kisebb axilláris nyirokcsomó-áttétes invazív esetek aránya 30% alatt van szűrés ballasztja (intervallum-rákok, távolmaradók daganatai) minél kisebb

27 Megjelenési, visszahívási arány mutatói A visszahívottak eredményei kiegészítő vizsgálatok után Országos Onkológiai Intézet Fő Százalék Elvárt Meghívott es adatok Országos Onkol Megjelent % 70% Visszahívott ,9% 7% Visszahívásból megjelent 5647 R Fő Intézet R ,6% Cyt ,55% Core biopsia 190 Terapiára javasolt 476 0,75%

28 Operált esetek histológiával igazolt benignus malignus aránya O.O.I Fő Százalék Elvárt Operált 435 0,7% Neoadjuvans kezelés 30 Benignus 55 13% 50% Malignus % 50% Incidencia 0,6% PPV 0,7 0,5

29 Malignus tumorok szövettani megoszlása Az invsív rákok méret szerinti csoportosítása, nyirokcsomó statussal összesítve Fő Százalék Elvárt DCIS 47 13% 10-15% Invasiv % 15 mm alatti % 50% 15 mm feletti % N0 invasív % 70% N1-2 invasív % 30%

30 Invazív tumorok patológiai méret és tumor grade szerinti megoszlása szövettani grade 3 tumorok legalább 30%-a 15 mm-nél kisebb Gr 1 Gr 2 Gr 3 Összesen 1-9 mm mm mm mm felett Összesen %-os megoszlás

31 Szűrésből kiemelt emlőrákos betegek stadium besorolása Fő Százalék St % St.I % St.II % St.III. 25 6% St.IV. 10 3% Korai stadium 90 %

32 Szűrési program hatásosságának egyetlen bizonyítéka ha a célbetegségből eredően csökken a halálozás a teljes népességben A mortalitási adatok tükrözik a szűrővizsgálatok eredményességét

33 Emlőrák morbiditas, mortalitas Magyarország Incidencia Mortalitas

34 További feladatok Részvételi arány növelése - személyes megszólítás - háziorvos motivációja a prevencióban - egészségnevelés, felvilágosítás Adatbazis (lakossági, háziorvosi címlista pontosítása) Informatikai rendszer fejlesztése az ADATSZOLGÁLTATÁSHOZ

35 További feladatok Szakmai továbbképzés (konferencia, szakirodalom) Szakmai ajánlások naprakészek legyenek Emlőrák Multidiszciplinaris Konszenzus Konferencia (2009)

36 CSAPATMUNKA Radiologus Cytologus Sebész Pathologus Sugárterapia szakemberek szoros együttműködése Különösen fontos a korai stádiumban felfedezett emlőtumorok esetében.

37 A jövő útja A molekularis és a prediktív epidemiológia legfontosabb feladata az új biomarkerek kutatása és hitelesítése. Tényleges haszon ha a validált molekuláris biomerkerek használhatóak lesznek az egészségügyben, szűrő programok részévé válnak.

38 Köszönöm a figyelmet!

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ

SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ SZAKMAI IRÁNYELVEK AZ EMLŐDAGANATOK SZŰRÉSÉBEN Dr.Bidlek Mária DEMIN Debrecen 2012. május 31. A halálokok megoszlása a fejlett világ lakosságának körében Forrás: WHO World Health Report, 2001 Daganatos

Részletesebben

42 éves a mammográfiás emlőszűrés Magyarországon - a nagy kihívás Dr. Péntek Zoltán

42 éves a mammográfiás emlőszűrés Magyarországon - a nagy kihívás Dr. Péntek Zoltán 42 éves a mammográfiás emlőszűrés Magyarországon - a nagy kihívás Dr. Péntek Zoltán MaMMa Zrt., Országos Mammográfiás Szűrési Szakértői Munkabizottság Bevezetés 250 nő vizsgálatából 1 emlőrák kiszűrése

Részletesebben

A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok.

A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok. A mammográfiás szűrővizsgálat és Z0011 vizsgálat hatása az emlőrák sebészetére (és komplex kezelésére). Kecskeméti tapasztalatok. Markó László 1,2 Pajkos Gábor 1, Maráz Róbert 2,1, Boross Gábor 2, Svébis

Részletesebben

A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei

A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei Dr. Budai András Országos Tisztifőorvosi Hivatal Budapest, 2010. június 14. Daganatok Rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében

Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében Invazív méhnyakrákos esetek az előzmények tükrében Márton Béla DE-ÁOK PA III. évfolyamos hallgató Témavezető: Dr. Kovács Ilona PhD. DE Kenézy Gyula Kórház Patológia Epidemiológiai adatok Méhnyakrák epidemiológiai

Részletesebben

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz

Részletesebben

Dr. Ambrózay Éva Dr. Serfőző Orsolya Dr. Lóránd Katalin

Dr. Ambrózay Éva Dr. Serfőző Orsolya Dr. Lóránd Katalin Emlőrákok a 45-65 év közötti szűrésben és az opportunista megjelenésben, valamint szűrésen kívül a MaMMa Zrt. 20 éves anyaga alapján a kecskeméti centrum tükrében Dr. Ambrózay Éva Dr. Serfőző Orsolya Dr.

Részletesebben

dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály

dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat dr. Oroszi Beatrix, dr. Horváth Judit Krisztina Országos Tisztifőorvosi Hivatal Népegészségügyi, Stratégiai és Szakmai Elemzési Főosztály Idegrendszeri

Részletesebben

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvos Rózsáné Rigó Éva megyei szűrési koordinátor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA

Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Sinyiné Nagy Éva ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Békéscsaba, 2010. 09.29. A Dél-alföldi régió 254 település Régiós egészségvédelmi struktúra ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális

Részletesebben

DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház. Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban

DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház. Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban 2015.01.01-2016.04.30 között kórházunkban végzett emlő MR vizsgálatok

Részletesebben

Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekbe

Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekbe Bár az emlőrák elsősorban a posztmenopauzális nők betegsége, a betegek mintegy 5,5%-a 40 évesnél, 2%-a 35 évesnél fiatalabb a diagnózis idején. Ezekben a korcsoportokban ez a leggyakoribb daganatos halálozási

Részletesebben

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg

Részletesebben

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével dr. Móczár Csaba Irinyi utcai Háziorvosi Rendelő, Kecskemét 20 éves MaMMa Zrt A háziorvos szűrési tevékenysége Egészségügyi

Részletesebben

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása Rákellenes Világnap 2017.02..04. Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust.

Részletesebben

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése

Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Colorectalis carcinomában szenvedő betegek postoperatív öt éves követése Kegyes Lászlóné 1, Némethné Lesó Zita 1, Varga Sándor Attiláné 1, Barna T. Katalin 1, Rombauer Edit 2 Dunaújvárosi Prodia Központi

Részletesebben

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével

A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével A szűrés hatékonyságának növelése- a családorvosok hatáskörének fejlesztésével dr. Móczár Csaba Irinyi utcai Háziorvosi Rendelő, Kecskemét 20 éves MaMMa Zrt A háziorvos szűrési tevékenysége Egészségügyi

Részletesebben

Ribarics Ildikó PTE Klinikai Központ Ápolásszakmai Igazgatóság

Ribarics Ildikó PTE Klinikai Központ Ápolásszakmai Igazgatóság Mammográfiás szűrés vagy diagnosztika? Emlő képalkotó vizsgálatok elemzése a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Radiológiai Klinika Mammográfiás Centrumában Ribarics Ildikó PTE Klinikai Központ Ápolásszakmai

Részletesebben

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szervezett lakossági szűrés Magyarországon Magyarországon a rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma, évente mintegy 60.000 új rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

Szakmai összefogás a szűrésekért Szűrőprogramok Országos Kommunikációja

Szakmai összefogás a szűrésekért Szűrőprogramok Országos Kommunikációja Szakmai összefogás a szűrésekért Szűrőprogramok Országos Kommunikációja Dr. Margitai Barnabás, MBA, M.Sc Budapest, 2010. március 11. EMKI- OTH-ANTSZ http://www.asz.hu/asz/jeltar.nsf/0/b9812bdbd9921ec5c125744e0054b627/$file/0805j000.pdf

Részletesebben

A szűrővizsgálatok változó koncepciója

A szűrővizsgálatok változó koncepciója A szűrővizsgálatok változó koncepciója Magyar Tudomány Ünnepe 2010. Vályi Péter dr. 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről Szűrővizsgálat: olyan vizsgálat, amelynek célja a betegség tüneteit nem mutató

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI INDIKÁTOROK

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI INDIKÁTOROK III. Egészségstatisztikai Fórum, 2003. NÉPEGÉSZSÉGÜGYI INDIKÁTOROK Zsámbokiné Bakacs Márta, Vitrai József Országos Epidemiológiai Központ AZ EU EGÉSZSÉG ECHI ECHI EUROPEAN COMMUNITY HEALTH INDICATORS ECHI-projekt

Részletesebben

Sebész szerepe az axilla ellátásában Mersich Tamás Uzsoki utcai Kórház Sebészeti-onkosebészeti Osztály 2014. május 24. Kecskemét Bevezetés A nyirokcsomók sebészi eltávolítása felel a legtöbb szövődményért

Részletesebben

A magyar lakosság egészsége nemzetközi összehasonlításban. Vokó Zoltán Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék

A magyar lakosság egészsége nemzetközi összehasonlításban. Vokó Zoltán Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék A magyar lakosság egészsége nemzetközi összehasonlításban Vokó Zoltán Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék Halálozás Haláloki struktúra Tartalom Betegségteher (DALY = korai halálozás és megromlott

Részletesebben

Egészség, versenyképesség, költségvetés

Egészség, versenyképesség, költségvetés Egészség, versenyképesség, költségvetés Banai Péter Benő Pénzügyminisztérium 2018. december 7. Az elmúlt időszakban folytatódott a magyar gazdaság felzárkózása az EU átlagához GDP növekedés nemzetközi

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén

Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén Sentinel nyirokcsomó biopszia szájüregi laphámrák esetén Dr. Patkó Tamás, dr. Koltai Pál, dr. Remenár Éva, dr. Boér András Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak-állcsont és Rekonstrukciós Sebészeti Osztály

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGTAN (zh kérdések)

NÉPEGÉSZSÉGTAN (zh kérdések) NÉPEGÉSZSÉGTAN (zh kérdések) 1. Soroljon fel 5 egészségdeterminánst! -jövedelmi támogatottság -társadalmi támogatottság (szoc. ellátórendszer fejlettsége) -iskolázottság -foglalkoztatottság és munkakörülmények

Részletesebben

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon

Szervezett lakossági szűrés Magyarországon BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Szervezett lakossági szűrés Magyarországon Magyarországon a rákbetegség különösen súlyos népegészségügyi probléma, 2015-ben összesen 80134 új rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról

Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról ÁNTSZ Gödöllői, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete Beszámoló a Gödöllői kistérség lakosságának egészségi állapotáról 2008.11.20. Készült Gödöllő Város Önkormányzata Képviselőtestülete számára 1.

Részletesebben

Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Egészségügyi ellátórendszerünk kihívásai, gyógyszerészet útkeresése

Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Egészségügyi ellátórendszerünk kihívásai, gyógyszerészet útkeresése Gyógyszertári betegellátás minőségi kritériumai nemzetközi kitekintés. Dr. Hankó Balázs (Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerügyi Szervezési Intézet) Egészségügyi ellátórendszerünk

Részletesebben

Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén

Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Öt éves szervezési tapasztalatok és eredmények az emlőszűrés területén Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely Makó Gyurisné Pethő Zsuzsanna és Makay Anikó. 1 Szervezett emlőrák-szűrés

Részletesebben

Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe. Dr. Kovács Attila

Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe. Dr. Kovács Attila Helyi szervezett célzott népegészségügyi szűrésre való mozgósítás és a megyei szűrési koordinátorok szerepe Dr. Kovács Attila 1 Nem rákszűrés, hanem szervezett, célzott népegészségügyi szűrővizsgálat:

Részletesebben

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5.

Szemeszter 2014.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 50. 2014.01.20 Vége 2014.01.24 Tanácsterem Napok 5. Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2014.I./00079 Szemeszter 2014.I.félév Jelleg Daganatok és komplex terápiája A tanfolyam akkreditálásra került Országos Onkológiai

Részletesebben

VASTAGBÉLRÁK SZŰRÉS ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE

VASTAGBÉLRÁK SZŰRÉS ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE VASTAGBÉLRÁK SZŰRÉS ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE DR. SZENTES TAMÁS TISZTIFŐORVOSI FELADATOKÉRT FELELŐS HELYETTES-ÁLLAMTITKÁR DR. SZABÓ ENIKŐ 2017.09.20. SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK STATE

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIORVOS JÁRÁSI TÁJÉKOZTATÓ RENDEZVÉNYEK 2014.11.05. SZENTES A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

Szemeszter 2015.I.félév Jelleg

Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Szabadon választható SE- TK/2015.I./00099 Daganatok és komplex terápiája A tanfolyamot az EEKH elfogadta,

Részletesebben

A magyar lakosság egészségi állapota

A magyar lakosság egészségi állapota A -64 éves férfi és női népesség kor szerint standardizált halandóságának alakulása (Magyarország, 193/31-1999) A magyar lakosság egészségi állapota Ádány Róza, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében Dr. Bicsák Krisztina mb. főosztályvezető Népegészségügyi Főosztály Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. február 26. Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében EFI-k elhelyezkedése

Részletesebben

CSALÁDORVOSTAN II. Debreceni Egyetem. Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék. Népegészségügyi Kar. 2017/2018. tanév. II.

CSALÁDORVOSTAN II. Debreceni Egyetem. Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék. Népegészségügyi Kar. 2017/2018. tanév. II. CSALÁDORVOSTAN II. Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék 2017/2018. tanév II. szeminárium 1 A szemináriumok témái I. A háziorvosi rendszer történeti áttekintése,

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Tanfolyami órák Jelentkezési hat.idő 2013.01.11. www.oncol.hu. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám SE- TK/2013.I./00025 Szemeszter 2013.I.félév Jelleg Főcím Daganatok és komplex terápiája Állapot Tanfolyam adatok még változtathatóak a szervező által Szervező Országos

Részletesebben

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária:,,Multiparametrikus MR vizsgálat prognosztikai és prediktív faktorokat meghatározó szerepe fej-nyaki tumoroknál, valamint a kismedence főbb daganat csoportjaiban című

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

A MaMMa Zrt. első 20 éve. Dr. Péntek Zoltán

A MaMMa Zrt. első 20 éve. Dr. Péntek Zoltán A MaMMa Zrt. első 20 éve Dr. Péntek Zoltán Előzmények - Tanulmány készítése a mammográfiás mellrákszűrés magyarországi bevezetéséről Dr. Péntek Zoltán hazai- és nemzetközi mammográfiás mellrákszűrési tapasztalatának

Részletesebben

Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből

Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből Diagnosztikai problémák onkoplasztikai műtétek után a radiológus szemszögéből Bidlek M., Kovács E. Országos Onkológiai Intézet 2013. május 17-18 Szenológiai Kongresszus Kecskemét Műtéti típusok Kozmetikai

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend)

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály

Részletesebben

II./1.2. fejezet: A daganatos betegségek szűrése

II./1.2. fejezet: A daganatos betegségek szűrése II./1.2. fejezet: A daganatos betegségek szűrése Döbrőssy Lajos A fejezet célja, hogy a hallgató megismerje a szűrés jelentőségét és az alkalmazható módszereket. A fejezet teljesítését követően képes lesz

Részletesebben

KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS

KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS KLINIKAI ONKOLÓGIA ÁLTALÁNOS ONKOLÓGIA, EPIDEMIOLÓGIA, ETIOLÓGIA, DIAGNOSZTIKA ÉS SZŰRÉS 1. Daganatos morbiditás és mortalitás Magyarországon 2. Kémiai és fizikai tényezők szerepe a daganatok kialakulásában

Részletesebben

A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában. Cifra János. Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály

A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában. Cifra János. Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály A sejt és szövettani diagnosztika modern eszközei a diagnosztikában és terápiában Cifra János Tolna Megyei Balassa János Kórház, Pathologia Osztály Szekszárd 2016. Május 6. Patológus feladatai Preoperatív

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

III./8.1. In situ emlőcarcinomák

III./8.1. In situ emlőcarcinomák III./8.1. In situ emlőcarcinomák Korompay Anna, Dank Magdolna Ebben a fejezetben egy 57 éves nőbeteg in situ ductalis emlőcarcinomájának kórtörténetén keresztül ismertetjük az emlő in situ rosszindulatú

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

CT-lézer -mammográfia

CT-lézer -mammográfia Tájékoztató anyag CT-lézer -mammográfia Sok nő fél az emlőráktól, mégis nehezen szánják rá magukat a szűrővizsgálatra. A MeDoc Egészségközpontban rövid időn belül, fájdalommentes vizsgálat során a jelenleg

Részletesebben

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai

A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai A terhesség és a laktáció alatt kialakult emlőrák sebészeti vonatkozásai Maráz Róbert Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét Általános Sebészeti Osztály, Onkoradiológiai Központ A terhességi emlőrák a várandósság

Részletesebben

A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei

A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei 1. A népegészségügyi ciklus A 2. A természeti és társadalmi környezet szerepe a populáció egészségi állapotának alakulásában 3. Primer, szekunder

Részletesebben

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet 6/1992. (III. 31.) NM rendelet A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes

Részletesebben

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek Konferencia a Női Egészségről, az Emlő Egészségéről 2010. június 14. Indokolta Magyarországon évente több, mint 2000-en

Részletesebben

Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése

Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése Pajzsmirigy carcinomák nyaki nyirokcsomó metastasisainak percutan ethanol infiltrációs ( PEI ) kezelése Dr. Molnár Krisztián PTE Radiológiai Klinika Prof. Dr. Mezősi Emese PTE I. Belgyógyászati Klinika

Részletesebben

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18.

Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Beszámoló Nógrád megye egészségi helyzetéről Megyei Államigazgatási Kollégium 2015.06.18. Dr. Surján

Részletesebben

Az Egészségporta Egyesület stratégiája

Az Egészségporta Egyesület stratégiája Az Egészségporta Egyesület stratégiája A Nemzeti Népegészségügyi Program és az ehhez csatlakozó Nemzeti Programok (A a Szív és Érrendszeri Betegségek Megelőzésének és Gyógyításának Nemzeti Programja, a

Részletesebben

Tumorprogresszió és előrejelzése. Statisztikák. Statisztika - USA Megbetegedés / 10 leggyakoribb (2012)

Tumorprogresszió és előrejelzése. Statisztikák. Statisztika - USA Megbetegedés / 10 leggyakoribb (2012) Tumorprogresszió és előrejelzése 1. Statisztikák 2. Kezelési protokollok 3. Jövő 4. Teszt írása Megbetegedés / 1 leggyakoribb (212) Statisztikák Forrás: CA Halálozás / 1 leggyakoribb (212) Statisztika

Részletesebben

A debreceni Kenézy Emlôcentrumban 2002 2003-ban végzett emlôszûrés és klinikai mammográfia eredményei

A debreceni Kenézy Emlôcentrumban 2002 2003-ban végzett emlôszûrés és klinikai mammográfia eredményei EMLÔDIAGNOSZTIKA Klinikoradiológiai tanulmány A debreceni Kenézy Emlôcentrumban 2002 2003-ban végzett emlôszûrés és klinikai mammográfia eredményei Sebô Éva, Sarkadi László, Kovács Ilona, Vajda Olga BEVEZETÉS

Részletesebben

A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN

A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN Dr. Ormándi Katalin Affidea Diagnosztika SZTE Radiológiai Klinika Szeged MAGYAR SZENOLÓGIAI TÁRSASÁG TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Részletesebben

A betegségek korai felismerésének módszere a szűrővizsgálat. A szűrővizsgálat révén -még tünetmentes fázisbanmegakadályozhatjuk

A betegségek korai felismerésének módszere a szűrővizsgálat. A szűrővizsgálat révén -még tünetmentes fázisbanmegakadályozhatjuk A NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK A betegségek korai felismerésének módszere a szűrővizsgálat. A szűrővizsgálat révén -még tünetmentes fázisbanmegakadályozhatjuk a betegség kialakulását, azáltal, hogy

Részletesebben

Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983.

Magyar ILCO Szövetség. 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Magyar ILCO Szövetség 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Alapítva 1983. Komplex kezelés Szűrés A felismert daganatos beteg kivizsgálása Labor Colonoscópia Szövettan RTG UH CT MR Neoadjuvans kezelés Komplex

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban

Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban Minőségbiztosítás a háziorvosi praxisban Budapest, 2007. május 24. Szauer Erzsébet Központi Statisztikai Hivatal 1 Adatgyűjtés bemutatása OSAP 1021 Jelentés a háziorvosok és házi gyermekorvosok tevékenységéről

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

Az onkológiai ellátáshoz való hozzáférés esélyei

Az onkológiai ellátáshoz való hozzáférés esélyei Az onkológiai ellátáshoz való hozzáférés esélyei Garami Miklós 15 Egészség-Gazdaságtani Szimpózium Hozzáférhetőség a magyar egészségügyben ELTE TáTK, 2013 május 31 Az egészségügyi teljesítmény dimenziói

Részletesebben

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói Dr. Engelbrecht Imre főosztályvezető-helyettes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály A minőség egészségügyi

Részletesebben

Az emlő betegek ellátása során elért eredmények, tapasztalataink

Az emlő betegek ellátása során elért eredmények, tapasztalataink Az emlő betegek ellátása során elért eredmények, tapasztalataink 2005.-2015. Szerző: Dinka Tibor, Abasiute A. George, Bodócs Ildikó, Kiss Csaba, Kelemen János, Kovács László, Kovács Ottó, Szántó Zoltán,

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI

Részletesebben

Változások az emlő sebészetében

Változások az emlő sebészetében Változások az emlő sebészetében Maráz Róbert, Boross Gábor Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét Általános Sebészeti Osztály, Onkoradiológiai Központ Sebészet fejlődése Elméleti ismeretek fejlődése Diagnosztika

Részletesebben

Szy Ildikó DEMIN 2014.

Szy Ildikó DEMIN 2014. Szy Ildikó DEMIN 2014. Az azonos bánásmód és a szolidaritás elvének megfelelően a ritka betegségek multidiszciplináris megközelítésű diagnosztikájának és kezelésének fejlesztése, a racionalizált beteg

Részletesebben

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Preoperatív citológiai-patológiai diagnosztika Dr. Hamar Sándor SZTE ÁOK Patológiai Intézet Emlőbetegségek diagnosztikája Az emlőbetegségek diagnosztikájában a nem

Részletesebben

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT

KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

Összekapcsolt adatok alkalmazhatósága a kistérségi egészségfejlesztési tevékenység során

Összekapcsolt adatok alkalmazhatósága a kistérségi egészségfejlesztési tevékenység során Összekapcsolt adatok alkalmazhatósága a kistérségi egészségfejlesztési tevékenység során Gyurisné Pethő Zsuzsanna. programigazgató 2016. szeptember 14. A szervezet bemutatása 2008 - Hódmezővásárhely Megyei

Részletesebben

A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS

A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK DR. KOVÁCS ATTILA HELYETTES ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOS NYITÓRENDEZVÉNY BUDAPEST, 2014.10.15. A SZERVEZETT CÉLZOTT NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLATOK A betegségek

Részletesebben

VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP A-13/ PROJEKT

VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP A-13/ PROJEKT VASTAGBÉLSZŰRÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN TÁMOP 6.1.3.A-13/1-2013-0001 PROJEKT 2015.06.11. DR. KOVÁCS RITA SZAKMAI KOORDINÁTOR A PROJEKT KÖZVETLEN CÉLKITŰZÉSE Az alprojekt rövid és hosszú távú céljai Kommunikációs

Részletesebben

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV

ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV ÁOK KÖTELEZŐ ADATOK 2014/2015 I. FÉLÉV Az alábbi oldalakon található adatok közül a félkövér kiemeléssel rendelkezők a szóbeli vizsgán kötelező jellegűek, ezek nem tudása elégtelent eredményez. A többi

Részletesebben

Sugárterápia minőségbiztosításának alapelvei Dr. Szabó Imre (DE OEC Onkológiai Intézet)

Sugárterápia minőségbiztosításának alapelvei Dr. Szabó Imre (DE OEC Onkológiai Intézet) Sugárterápia minőségbiztosításának alapelvei Dr. Szabó Imre (DE OEC Onkológiai Intézet) I. Irányelvek WHO 1988: Mindazon tevékenység, amely biztosítja a céltérfogatra leadott megfelelő sugárdózist az ép

Részletesebben

XIII./5. fejezet: Terápia

XIII./5. fejezet: Terápia XIII./5. fejezet: Terápia A betegek kezelésekor a sebészi kezelés, a kemoterápia (klasszikus citotoxikus és a biológiai terápia), a radioterápia és ezek együttes alkalmazása egyaránt szóba jön. A gégének

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja

A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja A nem világossejtes vesedaganatok diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja (finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési

Részletesebben

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos

Részletesebben

A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében

A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében A tüdőcitológia jelentősége a tüdődaganatok neoadjuváns kezelésének tervezésében Pápay Judit SE, I.sz.Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet 70. Patológus Kongresszus Siófok 2011. szept. 29 - okt.1.

Részletesebben

Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán

Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán Metasztatikus HER2+ emlőrák kezelése: pertuzumab-trasztuzumab és docetaxel kombinációval szerzett tapasztalataink esetismertetés kapcsán Dr. Gelencsér Viktória, Dr. Boér Katalin Szent Margit Kórház, Onkológiai

Részletesebben

Jelentkezési hat.idő 2011.03.01. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése

Jelentkezési hat.idő 2011.03.01. Sorsz. Nap Időpont Hossz Előadás címe Előadó Minősítése Tanfolyam adatlap Kódszám SE-TK/2011.I./00339 Szemeszter 2011.I.félév Jelleg Kötelezően választható Főcím Állapot A nőgyógyászati daganatok korai diagnosztikája és komplex kezelése. Kolposzkópos tanfolyam

Részletesebben

A magyar nők rosszindulatú daganatos betegségek miatti korai halálozásának jellemzői 1980 és 2011 között

A magyar nők rosszindulatú daganatos betegségek miatti korai halálozásának jellemzői 1980 és 2011 között Acta Medicina et Sociologica Vol 6., 2015 59 A magyar nők rosszindulatú daganatos betegségek miatti korai halálozásának jellemzői 1980 és 2011 között Sárváry Attila Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Ápolástudományi

Részletesebben

Szűrőprogram

Szűrőprogram Bp. XV. Önkormányzat Dr. Vass László Eü. Intézmény Főigazgató főorvos: Dr. Sólyom Olimpia Szűrőprogram 2013-2017 Kampányvezető: Dr. Wallner Éva XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XV. Országos

Részletesebben

Az Országos Közegészségügyi Intézet IT fejlesztései

Az Országos Közegészségügyi Intézet IT fejlesztései Az Országos Közegészségügyi Intézet IT fejlesztései Dr. Koltai Áron, igazgató Infotér e-health Konferencia Hotel Füred 2017. Október 17. Projektek Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése

Részletesebben

Vastagbélszűrés Csongrád megyében a

Vastagbélszűrés Csongrád megyében a Vastagbélszűrés Csongrád megyében a projekt keretében Dr. Kovács Ildikó Vasútegészségügyi NK Kft. Szentes Miért a vastagbélrákszűrés? Súlyos népegészségügyi probléma a második leggyakoribb rosszindulatú

Részletesebben

Az onkológiai terápiákhoz társuló molekuláris diagnosztika megoldandó problémái. Dr. Oberfrank Ferenc MOTESZ

Az onkológiai terápiákhoz társuló molekuláris diagnosztika megoldandó problémái. Dr. Oberfrank Ferenc MOTESZ Az onkológiai terápiákhoz társuló molekuláris diagnosztika megoldandó problémái Dr. Oberfrank Ferenc MOTESZ A rosszindulatú daganatok hazánkban Hazánkban a rosszindulatú daganatok miatti halálozás a második

Részletesebben

NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET

NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET NŐGYÓGYÁSZATI DAGANATSEBÉSZET A SZEMÉREMTEST KRÓNIKUS BŐRBETEGSÉGEI 1. Szeméremtest és hüvely daganat megelőző állapotai (etiológia, diagnosztika, terápia) 2. A méhnyak rákmegelőző állapota (CIN) 3. Méhnyak

Részletesebben