A KTI SZEMÉLYKÖZLEKEDÉSI IGAZGATÓSÁGÁNAK BEMUTATÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KTI SZEMÉLYKÖZLEKEDÉSI IGAZGATÓSÁGÁNAK BEMUTATÁSA"

Átírás

1 A KTI SZEMÉLYKÖZLEKEDÉSI IGAZGATÓSÁGÁNAK BEMUTATÁSA A közszolgáltatási személyszállítás menetrendjével kapcsolatos egységes egyeztetési eljárás vezetésére a közlekedésért felelős miniszter a személyszállítási közszolgáltatási menetrendek egységes egyeztetési eljárásáról szóló 15/2010. (III. 5.) KHEM rendeletben a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatóságát és annak területi Közlekedésszervező Irodáit jelölte ki. Ezt a munkát a KTI Nonprofit Kft., noha más hatáskörrel és jogosítvánnyal, de 2007-óta végzi. A Személyközlekedési Igazgatóság és területi irodái, valamint módszertani szervezete az országos, regionális és elővárosi közszolgáltatási személyszállítás rendszerének szakértői szinten megvalósuló ellenőrzött, hatékonyság- és minőség szempontú, az igénybe vevők, azaz az utasok és a megrendelő érdekeit figyelembe vevő operatív működtetése és fejlesztése érdekében látja el feladatait. Az Igazgatóságnak, mint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium speciális háttérszervezetének konkrét feladatai az alábbiakban határozhatók meg vázlatosan: az országos, regionális és elővárosi közszolgáltatási személyszállítás megrendelőjének szakértői támogatása a menetrend, a szolgáltatási minőség, tarifa és alágazati együttműködés területén, javaslatok kidolgozása a közösségi közlekedés hatékonyabb és színvonalasabb működtetéséhez a szolgáltatási minőség és az utas-elégedettség folyamatos értékelése alapján, forgalmi adatok és gazdaságossági számítások alapján a közlekedésszervezési térségek helyközi közösségi közlekedési társaságaival és önkormányzataival szorosan együttműködve a közúti és vasúti személyszállítási menetrendek és hálózati struktúra összehangolása, tarifaközösségek és közlekedési szövetségek létrehozásának elősegítése, koncepcionális javaslatok kidolgozása, az elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetésében való közreműködés, a szolgáltatókkal közösen kidolgozza, véleményezi, optimalizálja a közszolgáltatási menetrendeket, az általa szervezett helyi (önkormányzati, kistérségi, megyei, járási) egyeztetéseken képviseli a közszolgáltatási személyszállítás utas-centrikus fejlesztésére kidolgozott elképzeléseket, intézkedéseket, a közlekedésszervezési területeken szükséges döntések meghozatalához elvégzi az adatfelvételeket, adatgyűjtéseket (forgalmi-, teljesítmény-, benchmark- és gazdaságossági adatok) és értékeléseket következtetések megfogalmazásával együtt, közvetlen munkakapcsolatot ápol a közszolgáltató személyszállító társaságokkal, azok vezetőivel, továbbá a helyi közigazgatási szervezetekkel, javítja azok együttműködését szervezői és koordinációs szerepe révén, rugalmas és innovatív megoldásokat dolgoz ki a megrendelő által delegált közlekedésszervezési problémákra, közlekedéspolitikai feladatokra. KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODÁK FELADATAI a közlekedésszervezési terület mobilitási jellemzőinek folyamatos gyűjtése, az utazási szokások felmérése, utasforgalmi adatbázisok építése, adatokkal való feltöltése, a mobilitási igényekre és az alágazatok közötti együttműködésre épülő, háztól-házig terjedő megoldások kidolgozása, a helyi közigazgatási, önkormányzati szervezetekkel és azok vezetőivel, valamint a közlekedésszervezési terület szolgáltató társaságaival, vezetőivel való kapcsolat kialakítása, az együttműködések optimalizálása, részvétel a működési területét érintő közlekedés- és infrastruktúra-fejlesztési javaslatok kidolgozásában, véleményezésében, kapcsolattartás az infrastruktúra-fejlesztésekben érdekelt szervezetekkel, a közszolgáltatási személyszállítás minőségének ellenőrzése, 1

2 a személyszállítási szolgáltatások megrendeléséért felelős szervezet által delegált valamennyi feladat hatékony és minőségi végrehajtása. AZ AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉSRŐL Az autóbusz közlekedés területén minden évben számtalan menetrend-módosítás történik, melyek bevezetését minden esetben szolgáltatói, illetve önkormányzati egyeztetések előzték meg. Valamennyi módosítás a változó utazási igényekhez különös tekintettel a hivatásforgalomhoz igazodó változásokat (indulási időpont, közlekedési jel, menetidő módosításokat, további megállóhely kiszolgálásokat, egyes esetekben járatmegszüntetéseket, illetve új járatok forgalomba helyezését) tartalmazott. Az elmúlt évben is kiemelt figyelem került az alágazatok (autóbusz és vasúti közlekedés) közötti együttműködésekre: a meglévő csatlakozások fenntartásával, valamint további átszállási lehetőségekkel új, kedvezőbb menetidővel történő utazások valósultak meg. A szeptemberi iskolakezdéshez igazodva több száz járat közlekedése módosult, elősegítve ezzel, hogy minden érintett gyermek számára biztosított legyen az iskolába járás lehetősége. Jelentős változás, hogy országszerte meghirdetésre kerültek a rendszeres mentesítő járatok, ezáltal az utasok nem csak a szokásjog alapján, hanem a menetrendből is tájékozódhatnak az utazási lehetőségekről. Az új internetes menetrendi kereső pedig már egy helyen tartalmazza a vasúti és autóbusz menetrendeket, így az már intermodális utazási lehetőségeket is felkínál az utazóközönség számára. A VASÚTI KÖZLEKEDÉSRŐL 2016 végén a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak immár 3 vasúti szolgáltatóval, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. mellett a BHÉV Zrt.-vel is van megkötött, 2023-ig érvényes közszolgáltatási szerződése. A 2016-os év egyik legjelentősebb eseménye volt a BKV HÉV üzletágának az államhoz kerülése, az ezzel együtt járó jogi, forgalmi és közgazdasági jellegű feladatok elvégzése. A legjelentősebb elővárosi vasúti szolgáltató azonban továbbra is a MÁV-START Zrt., mely szigorú finanszírozási körülmények között működik. A vasúti közlekedés fejlesztése iránt jelentős a szakpolitikai és társadalmi elvárás, azonban a finanszírozási keretrendszer több évre előre rögzített. Az EU-s források szinte kizárólag a pálya és a járművek fejlesztését segítik elő, az üzemeltetési költségek csak folyamatos racionalizálás mellett fedezhetőek. A vasúti közlekedés lényegesen magasabb fajlagos költségszint mellett működik, mint az autóbuszos. Ebből kifolyólag menetrendi fejlesztésekre csak akkor van lehetőség, ha erre egyúttal a fedezet is megteremthető. SLA SZAKTERÜLET Az SLA (Service Level Agreement = szolgáltatási szintről való megállapodás) szakterülete a vasúti és autóbuszos közszolgáltatások minőségellenőrzését jelenti. A minőségellenőrzés az általános értelmezésével ellentétben nem a folyamat ellenőrzését és tanúsítását jelenti, hanem a szolgáltatás utas szempontjából értelmezett végellenőrzését. A KTI Személyközlekedési Igazgatóságának munkatársai rendszeresen helyszíni ellenőrzéseket végeznek a vonatokon, autóbuszokon, állomásokon, megállóhelyen, valamint a szolgáltató társaságok honlapjain. Az ellenőrzések általában nem közvetlen szankcióval járnak, hanem a keletkező nagy mennyiségű ellenőrzési adat összegződik, ezekből pedig a szolgáltatás minőségét jól leíró mutatók képezhetőek. A szolgáltatás megrendelője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megrendelői minőségében a pénzügyi ellentételezésért minden évben reális, de ösztönzőleg ható minőségjavulás teljesítését írja elő a szolgáltatók számára. Az elmúlt év egyik új munkafeladata a VOLÁNBUSZ agglomerációs szolgáltatási csomagjának és a BHÉV szolgáltatásainak NFM által történt átvételéhez kapcsolódott. A szolgáltatás minőségellenőrzését az új szerződésekbe úgy kellett implementálni, hogy az eredeti, BKK által kidolgozott minőségi elvárásrendszer továbbra is változatlanul fennmaradjon, ugyanakkor a megrendelés átkerült az NFM felelősségi körébe. 2

3 3. SZÁMÚ MELLÉKLET ÖNKORMÁNYZATI ÉS TÁRSADALMI KAPCSOLATOK TERÜLETE A KTI Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatóságának önkormányzati és társadalmi kapcsolatok referensi állománya látja el az illetékességi területükhöz tartozó önkormányzatokkal, intézményekkel és a közösségi közlekedés által érintett társadalmi szereplőkkel történő kapcsolattartást, valamint szervezik, és dokumentálják a minden év tavaszán, járási szinten megrendezésre kerülő önkormányzati menetrendi egyeztetéseket. Az önkormányzati menetrendi egyeztetésekre a területileg illetékes szolgáltató társaságok képviselőin kívül meghívást kapnak az adott járáshoz tartozó települések polgármesterei, a megyei kormánymegbízott, továbbá a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi vezetői és a szakképzési centrumok főigazgatói. Az egyeztetésen a szolgáltató társaságok képviselői ismertetik a közvetkező menetrendi évre tervezett módosításokat, majd a jelenlévők, a lakosságot, továbbá az utazó diákokat képviselő intézmények vezetői tehetik fel kérdéseiket, ismertethetik módosítási javaslataikat, amelyekre a jelenlévő szakértők lehetőség szerint helyben választ adnak, vagy utólag kivizsgálják az adott kérés megvalósíthatóságát. Az önkormányzati és társadalmi kapcsolatok terület további fő feladata, hogy gyűjtse és rendszerezze a közösségi közlekedési szolgáltatások igénybevevőinek népességi, lakossági, területi összetételét. A Személyközlekedési Igazgatóság szakértői munkáját a referens munkatársak nagymértékben segítik, különösen annak érdekében, hogy a mindenkori közforgalmú közlekedés menetrendje minél jobban igazodjon az igénybevevők szokásaihoz, elvárásaihoz. Feladatuk továbbá a vágányzári információkról, valamint a jelentősebb menetrend módosításokról az érintett települések önkormányzatainak tájékoztatása, emellett az igazgatósághoz és irodákhoz érkezett megkeresések, panaszok kezelése, gondoskodás a határidőre történő válaszadásról. A SZERVEZET SZOCIOMETRIAI TÉRKÉPE Települési önkormányzatok Fejlesztési Ügynökségek Oktatási Intézmények KLIK Tankerületei Felsőoktatási intézmények Szakképzési Centrumok Megyei Kormányhivatalok Kormánymegbízottak Foglalkoztatási Főosztályok Magánszemélyek KTI Személyközlekedési Igazgatóság Közlekedésszervező irodahálózata MVH, Falugondnoki Egyesületek Foglalkoztatók Megyei Kereskedelmi és Iparkamarák Turisztikai célú intézmények és civil szervezetek Közlekedési célú civil szervezetek 1. ábra: A Személyközlekedési Igazgatóság szociometriai térképe. Forrás: KTI JANUÁR 4. SZÁM

4 ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODA Illetékességi területén koordinálja a helyközi közösségi közlekedést. Partnerei ebben a munkában az autóbuszos és vasúti szolgáltató társaságok (Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ, GYSEV Zrt., MÁV-START Zrt.) és a négy megye valamennyi szám szerint 874 önkormányzata. A térségben az elmúlt években nagyszabású infrastruktúra-fejlesztések zajlottak, illetve vannak folyamatban (vasút-villamosítások, vasúti pályarekonstrukciók, intermodális csomópontok, járműfejlesztések, gyorsforgalmi és elkerülő utak építése), melyek társadalmi hasznosulása csakis az infrastruktúra adottságait kihasználó integrált és összehangolt menetrend által lehetséges. Kiemelt szempont a járásközpontok közvetlen elérhetősége, a megyeszékhelyek gyors összekötése, az alágazati együttműködés, azaz a ráhordási pontokon a menetrendi csatlakozások színvonalának javítása. A fő cél, azaz a közösségi közlekedés vonzóbbá tétele érdekében gyakran fordulunk nemzetközi gyakorlatból átvett kísérleti megoldásokhoz (pl. kombinált bérlet). Összhangban a közlekedéspolitikai elképzelésekkel, a térségi operátorokkal közösen próbálnak megoldást találni a helyi és helyközi szolgáltatások összehangolására, az iparterületek hivatásforgalmú igényeinek jobb kiszolgálására. DÉL-ALFÖLDI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODA A Dél-alföldi Közlekedésszervező Iroda hatásköre Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékre terjed ki. Kiemelkedő feladata a hivatásforgalmi célú (munkába, iskolába járással kapcsolatos) utazási igények megismerése, elemzése, majd ezek alapján a vasúti- és autóbusz menetrend aktualizálása. Működési területükön kiemelt számú új járatindítást, illetve menetrend-módosítást eredményezett a évben megnyílt kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. dolgozóinak munkába járásával kapcsolatosan felmerülő utazási igények kielégítése. Rendszeresen készítenek háttéranyagokat a vasúti és autóbuszos közösségi közlekedéssel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztésekkel, menetrend-változásokkal kapcsolatban. Közreműködtek többek között Békéscsaba Megyei Jogú Város helyi közlekedési hálózatának felülvizsgálatában, a nemzetközi autóbusz-közlekedési kapcsolatok vizsgálatában, illetve foglalkoznak a megyeszékhelyeinket érintő telekocsi forgalom felmérésével is. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Magyarország Kormánya között a Modern Városok Program részeként megkötött együttműködési megállapodás és a Kormány 1131/2016. (III. 10.) Korm. határozattal elfogadott feladatai között szerepel Kecskemét és a környező települések közötti vasúti összeköttetés, az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatára irányuló tanulmány elkészítése. Irodánk is tagja a projekttel kapcsolatban megalakult szakmai munkacsoportnak. ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODA A Személyközlekedési Igazgatóság Északkelet-magyarországi Közlekedésszervező Irodája Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területén látja el feladatát. Működési területük a közlekedésszervezés, illetve közvetve a közlekedésbiztonság szempontjából is összetett. Nagy része aprófalvas, gyengébb infrastrukturális adottságokkal rendelkezik, sok zsáktelepülést tartalmaz. Ugyanakkor nagy városok, iparterületek is megtalálhatóak, így sokrétű kihívásoknak kell megfelelni. Ennek megfelelően nagy figyelmet fordítanak olyan javaslatok kidolgozására, amely hozzájárul a közösségi közlekedés hatékonyabb és színvonalasabb működtetéséhez. DÉL-DUNÁNTÚLI KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ IRODA A Dél-Dunántúli Közlekedésszervező Iroda Baranya, Somogy és Tolna megye távolsági és regionális autóbuszos és vasúti közlekedése területén lát el közlekedésszervezési feladatokat. A működési terület specialitása, hogy északi oldalról a Balaton, keletről a Duna, délről a Dráva határolja, melyek viszonylagos elszigeteltséget okoznak a szomszédos régiók irányába és a hátáron túl Horvátország irányába is. Az iroda standard feladatain túl kiemelt figyelmet fordít az alacsony lélekszámú apró és zsáktelepülések közforgalmú közlekedési ellátottságára. Alapfeladataikon túl kiemelten segítik a térség helyi, helyközi közlekedésének lehető legjobb összehangolását, integrációját. 4

5 3. SZÁMÚ MELLÉKLET KÖZLEKEDÉSI MÓDSZERTANI IRODA A Személyközlekedési Igazgatóság keretein belül működő Közlekedési Módszertani Iroda (KMI) célja a közösségi közlekedést szervezők és megrendelők, az utasokat szállító társaságok, valamint az utasok felé egyaránt egységes, országos lefedettségű, valós idejű menetrendi és forgalmi adatokat szolgáltatni, az elektronikus jegyrendszer alapadat igényeit kielégíteni. Az adatszolgáltatás korszerű EU előírásokon alapul, és egységes szabványos szolgáltatásokon keresztül valósul meg. A KMI által szervezett Transmodel közösségnek közösségi közlekedési szolgáltatást megrendelők (önkormányzatok, közlekedésszervezők) és szolgáltatók (közlekedési társaságok, turisztikai irodák, tartalomszolgáltatók, fizetési megoldás szállítók), infrastruktúra-üzemeltetők (közút, vasút) lehetnek tagjai, akik a tagsági díj fizetése mellett saját adataikat is rendelkezésre bocsátják a többi tag számára, hogy azokat több célra is felhasználhassák. Az adatok további felhasználási céljai között a közlekedési modellezés, hálózattervezés, menetrendtervezés, a közösségi közlekedési szolgáltatások minőségének mérése (SLA) és a korszerű jegyrendszerek üzemeltetésének támogatása egyaránt szerepel. A KMI továbbá a hazai intelligens közlekedési rendszerek (ITS) megvalósításában lát el tanácsadói, minőségbiztosítói szerepkört, és arra törekszik, hogy szolgáltatásaival a hazai ITS szereplők minél nagyobb részét ki tudja szolgálni. A valósidejű utastájékoztatási szolgáltatásukat a partnerek számára vizualizálják, így Magyarország térképén akár egyszerre is látha tóak a partnereik épp forgalomban lévő járműveinek pozíciói késési vagy sietési adataikkal együtt. 2. ábra: Valós idejű utastájékoztatás. Forrás: KTI Az Iroda az elmúlt év folyamán intenzíven részt vett az országos elektronikus jegyrendszer előkészítésében a KTI keretei között, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. partnereként. Szerzők: Ács Balázs, Bálint Andrea, Berente István, Détár Bálint Béla, Jávor Attila, Szabó Tamás Bálint, Dr. Szeri István, Tóthné Temesi Kinga, Dr. Weidinger Antal JANUÁR 4. SZÁM

10 éves a KTI Személyközlekedési Igazgatósága

10 éves a KTI Személyközlekedési Igazgatósága I. MAGYAR KÖZLEKEDÉSI NAPOK Eger, 2017. október 18-20. 10 éves a KTI Személyközlekedési Igazgatósága Dr. Bói Loránd ügyvezető általános helyettes A Személyközlekedési Igazgatóság létrehozása 2007-2011

Részletesebben

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Országos közforgalmú közlekedésfejlesztési koncepció Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2 3 Szolgáltatási struktúra 2015.évi adatok alapján Menetrendi teljesítmény *Km/év+ Helyközi Szolgáltatók

Részletesebben

Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.

Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Dr. Bói Loránd közlekedéstudományi üzletágvezető, ügyvezető általános helyettes, KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Uniós finanszírozású ITS projektek a közösségi közlekedésben Új megoldások

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

A közösségi közlekedés helyzete országos szinten

A közösségi közlekedés helyzete országos szinten A közösségi közlekedés helyzete országos szinten Aba Botond személyközlekedési igazgató KTI nonprofit KFT Balatonföldvár 28. május 15. Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatóság

Részletesebben

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések Borbélyné dr. Szabó Ágnes Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2018. 05. 30. 1

Részletesebben

A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók

A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók A közúti közösségi közlekedés kérdései tulajdonosi szcenáriók Fülöp Attila igazgató-helyettes MNV Zrt. Társaságokért Felelős Igazgatóság Harkány, 2016. november 10-11. A Volán Közlekedési Központok régiók

Részletesebben

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10.

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10. Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2019. április 10. A VOLÁNBUSZ Zrt. üzletpolitikai célja Minél magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása,

Részletesebben

A Helyközi Közösségi Közlekedés Információs Rendszere Projekt

A Helyközi Közösségi Közlekedés Információs Rendszere Projekt ITS Hungary Egyesület évzáró rendezvény 2017 2017.12.18 Makadám Klub A Helyközi Közösségi Közlekedés Információs Rendszere Projekt Magyari András Közlekedési Módszertani Iroda Irodavezető A projekt célja

Részletesebben

Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét?

Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét? Régi célok új szabályok. Hogyan növeljük Magyarország közlekedési rendszerének versenyképességét? Holnapy László főosztályvezető, titkárságvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárság

Részletesebben

A közösségi közlekedési közszolgáltatások legnagyobb kihívásai

A közösségi közlekedési közszolgáltatások legnagyobb kihívásai A közösségi közlekedési közszolgáltatások legnagyobb kihívásai Borbélyné dr. Szabó Ágnes a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatási Főosztály Főosztályvezető-helyettes 2017. április

Részletesebben

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettes Új megoldások a közösségi

Részletesebben

DAKK Zrt. beszámolója a társaság 2014. évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről

DAKK Zrt. beszámolója a társaság 2014. évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről DAKK Zrt. (jogelődjének) beszámolója a társaság 2014. évi Szatymaz településen végzett szolgáltatási tevékenységéről Szeged, 2015. június 2. Tartalomjegyzék 1. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.

Részletesebben

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP

Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform - NEJP Nemzeti Mobilfizetési Zrt. 2018. 10. 05. 1 Digitális kapcsolatok NMFR 91 millió mobilparkolási tranzakció 1 650 000 ügyfél 40 milliárd Ft bevétel beszedése és elszámolása 23 viszonteladó integrálása (kkv-k

Részletesebben

Lehetséges megoldások Debrecen elővárosi közlekedésének a fejlesztésére.

Lehetséges megoldások Debrecen elővárosi közlekedésének a fejlesztésére. Lehetséges megoldások Debrecen elővárosi közlekedésének a fejlesztésére. KözlekedésVilág Konferencia Budapest, 2017.05.31. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom: 1. Debrecen és térségének rövid bemutatása.

Részletesebben

TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN. 2011. December 15.

TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN. 2011. December 15. TAPASZTALATOK ÉS TERVEK BUDAPEST ELŐVÁROSÁBAN 2011. December 15. 1 VOLÁNBUSZ Zrt. FŐ ADATAI 2010. RÉGIÓS MŰKÖDÉSI TERÜLET Közlekedési teljesítmény: 69,3 M km Közlekedési bevétel: Éves járatszám: Éves utasszám:

Részletesebben

A hazai közúti közösségi közlekedés helyzete az EU tükrében

A hazai közúti közösségi közlekedés helyzete az EU tükrében A hazai közúti közösségi közlekedés helyzete az EU tükrében előadó György Tibor a VOLÁN Egyesülés személyszállítási igazgatója XIX. Magyar Közlekedés Helyzete az EU-ban vasúti, közúti és városi közlekedés,

Részletesebben

Együttműködési keretek Budapest közlekedésfejlesztésében. Dr. Denke Zsolt szakterületi vezető Budapesti Közlekedési Központ 2015. március 4.

Együttműködési keretek Budapest közlekedésfejlesztésében. Dr. Denke Zsolt szakterületi vezető Budapesti Közlekedési Központ 2015. március 4. Együttműködési keretek Budapest közlekedésfejlesztésében Dr. Denke Zsolt szakterületi vezető Budapesti Közlekedési Központ 2015. március 4. Balázs Mór Terv 2014-2030 2 A Balázs Mór Terv célrendszere Jövőkép:

Részletesebben

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább?

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Tóthné Temesi Kinga Németh András KTI Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda Salgótarján, 2018. október 5. Közlekedésszervező

Részletesebben

Aktuális megrendelői teendők a közösségi közlekedésben

Aktuális megrendelői teendők a közösségi közlekedésben Aktuális megrendelői teendők a közösségi közlekedésben Somodi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Szolgáltatási Főosztályának vezetője 2015. szeptember 10. A közösségi közlekedés hálózatos

Részletesebben

A VOLÁN társaságok regionalizációja kapcsán feltárható hatékonysági tartalékok és szinergiák

A VOLÁN társaságok regionalizációja kapcsán feltárható hatékonysági tartalékok és szinergiák Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zártkörűen működő Részvénytársaság A VOLÁN társaságok regionalizációja kapcsán feltárható hatékonysági tartalékok és szinergiák Dr. Sárközi György Tibor PhD c. egyetemi

Részletesebben

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10. A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

Nemzeti ITS stratégia

Nemzeti ITS stratégia KTE konferencia Harkány 2017.11.09. Nemzeti ITS stratégia Dr. Szeri István Igazgató KTI Albert Gábor Központvezető, KTI . Kell-e stratégia? KELL! Korai rendszerek: önálló, szigetszerű alkalmazások ITS

Részletesebben

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Előadó: Bíró József elnökhelyettes Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal vezető A személyszállítási törvény

Részletesebben

XVI. A Városi közlekedés aktuális kérdései. Közlekedés infrastruktúra fejlesztés, városi megoldások Balatonfenyves, 2016.

XVI. A Városi közlekedés aktuális kérdései. Közlekedés infrastruktúra fejlesztés, városi megoldások Balatonfenyves, 2016. XVI. A Városi közlekedés aktuális kérdései Közlekedés infrastruktúra fejlesztés, városi megoldások Balatonfenyves, 2016. szeptember 8-9 Demeter Péter kereskedelmi igazgató Cégbemutató A New Line Technologies

Részletesebben

Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben

Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben Eszközbeszerzési stratégia a közúti közlekedésben Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2017. október 6. Helyközi autóbusszal végzett

Részletesebben

A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások. Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató május 30.

A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások. Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató május 30. A helyközi autóbuszos közlekedés előtt álló kihívások Előadó: Kameniczky Ákos forgalmi igazgató 2019. május 30. A VOLÁNBUSZ Zrt. üzletpolitikai célja Minél magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása, amellyel

Részletesebben

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. infrastruktúra hálózata, a finanszírozás háttere A vágányzárak folyamata

Részletesebben

Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán

Személyszállítási vasútvállalati igények. a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán Személyszállítási vasútvállalati igények a KÖSZ jegyében Ughy Kálmán A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint 1300 állomás és megállóhely

Részletesebben

EU TÁMOGATÁSOKBÓL MEGVALÓSULÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS. V. ÖKOINDUSTRIA Budapest november 8-10.

EU TÁMOGATÁSOKBÓL MEGVALÓSULÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS. V. ÖKOINDUSTRIA Budapest november 8-10. EU TÁMOGATÁSOKBÓL MEGVALÓSULÓ FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS V. ÖKOINDUSTRIA Budapest 2017. november 8-10. INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM 2014-2020 IKOP 1. PRIORITÁS 1. Nemzetközi

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019.

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. Környezettudatosság a VOLÁNBUSZ Zrt. közlekedési stratégiájában Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. 15 éve a közlekedésben Tisztségeim: Hungrail-Magyar Vasúti Egyesület elnök STRATOSZ elnök Volán

Részletesebben

A személyközlekedés minősítési rendszere

A személyközlekedés minősítési rendszere A személyközlekedés minősítési rendszere személyközlekedés tervezése és működtetése során alapvető jelentőségűek a i jellemzők bonus-malus rendszer működtetésére a megrendelési szerződések szerint Minőség:

Részletesebben

Új megoldások a közösségi közlekedésben

Új megoldások a közösségi közlekedésben Integráció az autóbuszos helyi és regionális személyszállításban KTE konferencia Harkány 2015. november 12-13 Új megoldások a közösségi közlekedésben Dr. Szeri István Személyközlekedési igazgató A közforgalmú

Részletesebben

Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív

Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Utazási igényfelmérő, elégedettségi vizsgálati kérdőív Önkormányzat neve: címe:...... telefon:...... fax:.. e-mail cím:...... honlap cím:...... ügyintéző:...... kitöltés időpontja:...... I/ Településre

Részletesebben

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS

III. Cím TÁJÉKOZTATÁS 21 III. Cím TÁJÉKOZTATÁS Az utastájékoztatási feladatokat a Szolgáltató látja el, továbbá gondoskodik arról, hogy az utasokat jogaikról, kötelezettségeikről, az igénybe vehető szolgáltatásokról tájékoztassa,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/134-23/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Pálóczi Gábor doktorjelölt Debreceni Egyetem Corvinus GIS MeetUp 2016. Október 21. Budapesti Corvinus Egyetem A közlekedés elemzésének

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató

A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései. Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START utasbarát szolgáltatásfejlesztései Kazai Katalin, MÁV-START értékesítési igazgató A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk Több, mint

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi

Részletesebben

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf.

Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány. KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf. Közlekedésföldrajz és térszervezés egy baranyai esettanulmány KISS BALÁZS PTE-TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD-hallgató, I. évf. Az elérhetőség értelmezése Többféle, általában egykomponensű definíció

Részletesebben

A közösségi közlekedés piacának fejlődése az elmúlt években

A közösségi közlekedés piacának fejlődése az elmúlt években XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási Konferencia Bükfürdő, 2014. március 18-20. A közösségi közlekedés piacának fejlődése az elmúlt években Dr. Dabóczi Kálmán Üzletágvezető Közlekedéstudományi Üzletág

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚL ÉS VAJDASÁG AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI

DÉL-DUNÁNTÚL ÉS VAJDASÁG AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE DÉL-DUNÁNTÚL ÉS VAJDASÁG AUTÓBUSZ-KÖZLEKEDÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI KOVÁCS ÁRON Pécsi Tudományegyetem Regionális Gazdaságtan és Politika Doktori Iskola

Részletesebben

Dél-Magyarországon vonattal

Dél-Magyarországon vonattal Dél-Magyarországon vonattal a határközi kapcsolatok tekintetében is Háry Márk elnökségi tag, Magyar Közlekedési Klub Környezet-és Természetvédelmi Szervezetek 22. Országos Találkozója Kiskunhalas, 2012.

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 25.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, november 25. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási

Részletesebben

A debreceni közösségi közlekedés működése, az agglomeráción belül betöltött szerepe, tervezett változások, fejlesztések.

A debreceni közösségi közlekedés működése, az agglomeráción belül betöltött szerepe, tervezett változások, fejlesztések. A debreceni közösségi közlekedés működése, az agglomeráción belül betöltött szerepe, tervezett változások, fejlesztések. XXII. A magyar közlekedés helyzete az EU.-ban. KTE konferencia Sopron, 2018.02.23.

Részletesebben

AKTAPÉLDÁNY. a Közgyűlés részére. l llllrlf 11~ ~ ~11111~1 W ~11111~~1 I~ * Tisztelt Közgyülés! 1.

AKTAPÉLDÁNY. a Közgyűlés részére. l llllrlf 11~ ~ ~11111~1 W ~11111~~1 I~ * Tisztelt Közgyülés! 1. Budapest Főváros Önkormányzata AKTAPÉLDÁNY dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes l llllrlf 11~ 1111111111111~ ~11111~1 W ~11111~~1 I~ 1000079057135* ikt.

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, 2015. május 12-14. A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban

Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Pénzügyi lehetőségek az infrastruktúrafejlesztésben a 2014-2020-as programozási időszakban Gecse Gergely, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. október 29. Nemzeti Közlekedési Napok 2014, Siófok

Részletesebben

A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010.

A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. Saslics Elemér vezérigazgató VOLÁN Egyesülés BKIK - Budapest, 2010.09.14. Mi kell ahhoz, hogy az utas elégedett legyen? A megrendelő részéről: Világos közlekedéspolitika

Részletesebben

Közigazgatási szféra

Közigazgatási szféra Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév őszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás ellátására megkötött

Részletesebben

egy átfogó országos vasútfejlesztési koncepció keretében - Országos vasútfejlesztési koncepció ELŐKÉSZÍTÉS Dr. Tóth János BME Közlekedésüzemi Tanszék

egy átfogó országos vasútfejlesztési koncepció keretében - Országos vasútfejlesztési koncepció ELŐKÉSZÍTÉS Dr. Tóth János BME Közlekedésüzemi Tanszék A 2014 2020 közötti EU-s költségvetési ciklusban megvalósítandó és a 2021 2027 közötti ciklusra előkészítendő vasútfejlesztési projektek meghatározása és elő-megvalósíthatósági tanulmányaik elkészítése.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának

Részletesebben

Előadó: Papp László. vezérigazgató ÉNYKK Zrt.

Előadó: Papp László. vezérigazgató ÉNYKK Zrt. Előadó: Papp László vezérigazgató ÉNYKK Zrt. 24 Volán társaság A V O L Á N C É G C S O P O R T 18.565 fő alkalmazott 6.288 db autóbusz 439,5 m Fő helyközi utas évente 376 m Fő helyi utas évente 845,5 m

Részletesebben

TransHUSK és TransHUSK Plus

TransHUSK és TransHUSK Plus TransHUSK és TransHUSK Plus Közforgalmú és egyéb természetkímélő közlekedési kapcsolatok a magyar szlovák határ térségében dr. Siska Miklós KTI NAT-NET-DUNA/DUNAJ Mosonmagyaróvár, 2014. augusztus 26. Néhány

Részletesebben

KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása

KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása KMKK Középkelet- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. kapcsolata az Önkormányzatokkal. Helyi és helyközi menetrend kialakítása 2016. október 6-7. Salgótarján- Szécsény Határok nélküli partnerség, című

Részletesebben

A DKV Zrt. tevékenységének bemutatása, új megoldások a közösségi közlekedésben jelen- jövő- mobilitás

A DKV Zrt. tevékenységének bemutatása, új megoldások a közösségi közlekedésben jelen- jövő- mobilitás A DKV Zrt. tevékenységének bemutatása, új megoldások a közösségi közlekedésben jelen- jövő- mobilitás 7. Nemzetközi Logisztikai Nap Debrecen, 2016.04.21. Előadó: Nagy Attila vezérigazgató Tartalom: 1.

Részletesebben

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Szervezeti felépítés Tevékenységi (funkció) szerkezet A rendszer adaptivitása funkcionális

Részletesebben

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Szolgáltatásfejlesztési stratégia korszerű, megbízható, gyors Korszerű gördülőállomány Igény vezérelt menetrend

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Modal split. Grafikon: Eurostat

Modal split. Grafikon: Eurostat A Közösségi és kerékpáros közlekedés gyakorlati lehetőségei - összefüggései, a hulladékhasznosítás intézményi lehetőségei Európai Hulladékcsökkentési Hét Tatabánya, 2014. november 28. Közösségi közlekedés

Részletesebben

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Dr. Esztergár-Kiss Domokos BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR

Dr. Esztergár-Kiss Domokos BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR Dr. Esztergár-Kiss Domokos 2018.10.18. Mobilitási szolgáltatások Mobility as a service (MaaS) Közlekedési szolgáltatók MaaS szolgáltató Felhasználók Multimodális utazástervezés Valós idejű információ Helyfoglalás

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

A BKK jövőbeli az integrált közlekedésszervezést támogató térinformatikai tervei

A BKK jövőbeli az integrált közlekedésszervezést támogató térinformatikai tervei A BKK jövőbeli az integrált közlekedésszervezést támogató térinformatikai tervei Strausz György Gábor informatikai igazgató Budapesti Közlekedési Központ HUNAGI Konferencia 2012. március 21. Tartalom Új

Részletesebben

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése

Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése 2013. július 29. Befejezõdött a Debreceni közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztését célzó beruházás. A DKV Zrt.

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés

Részletesebben

FŐVÁROSI ÉS AGGLOMERÁCIÓS

FŐVÁROSI ÉS AGGLOMERÁCIÓS FŐVÁROSI ÉS AGGLOMERÁCIÓS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Kerékgyártó János kabinetvezető BKK Zrt. 2018. február 23. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban Közlekedésszervezés számokban Hálózathossz,

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLTATÁSI MENETREND ELKÉSZÍTÉSÉVEL ÉS MÓDOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI I. A

A KÖZSZOLGÁLTATÁSI MENETREND ELKÉSZÍTÉSÉVEL ÉS MÓDOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI I. A 4. számú melléklet A KÖZSZOLGÁLTATÁSI MENETREND ELKÉSZÍTÉSÉVEL ÉS MÓDOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI I. A tárgyévi közszolgáltatási menetrend előkészítése, a tervezés folyamata 1. A

Részletesebben

Intermodális kapcsolatok fejlesztése a GYSEV Zrt. vonalain. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Intermodális kapcsolatok fejlesztése a GYSEV Zrt. vonalain. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Intermodális kapcsolatok fejlesztése a GYSEV Zrt. vonalain Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Hogyan gondoljuk a GYSEV-nél a valódi intermodalitás közlekedési feltételeit Infrastrukturális

Részletesebben

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Földművelésügyi Minisztérium A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Változások a légi közlekedési zaj szabályozásában 598/2014/EU

Részletesebben

Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei

Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei 1. oldal Nemzeti Közlekedési Hatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII.

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ. a évi Püspökladány város közigazgatási határán belül

Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ. a évi Püspökladány város közigazgatási határán belül Püspökladány Város Önkormányzata BESZÁMOLÓ a 2015. évi Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási tevékenységről Készítette: SZIA 2000

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Smart City koncepció megvalósítása Nyílt adatbázisok létrehozása Iktatószám: 85574/2016

Részletesebben

A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai

A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai 1 KNYKK Zrt. Tatabánya, Csaba u. 19. A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai Üzletszabályzat 19. oldal II. CÍM 3. Fejezet 3.4. pontból Üzletszabályzat 48. oldal B/RÉSZ I. Fejezet 1. pontból

Részletesebben

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston

GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK. Dr. Winkler Ágoston GYŐR FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSE A KÖVETKEZŐ 20 ÉVBEN: ÖTLETEK ÉS REALITÁSOK Dr. Winkler Ágoston Tartalom Hol tart jelenleg Győr közlekedése? Milyen újabb utazási igények várhatók? Milyen elképzelések születtek

Részletesebben

Autóbuszos szolgáltatások szervezése Helsinkiben A közlekedési hatóság szerepe

Autóbuszos szolgáltatások szervezése Helsinkiben A közlekedési hatóság szerepe Autóbuszos szolgáltatások szervezése Helsinkiben A közlekedési hatóság szerepe Kimmo Sinisalo Helsinki Region Transport Helsingin seudun liikenne -kuntayhtymä A Helsinki régió buszközlekedésének szervezése

Részletesebben

A FORGALMI MODELLEZÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TERVEZŐ FÁJDALMAI. Közlekedéstudományi Egyesület Közös dolgaink január 29.

A FORGALMI MODELLEZÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TERVEZŐ FÁJDALMAI. Közlekedéstudományi Egyesület Közös dolgaink január 29. A FORGALMI MODELLEZÉS GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TERVEZŐ FÁJDALMAI Közlekedéstudományi Egyesület Közös dolgaink 2019. január 29. MODELLEZÉSI FELADAT ELEMEI A) Megfelelő szoftvercsomag B) A közlekedési rendszer

Részletesebben

TÉRINFORMATIKA ÉS INTELLIGENS KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE A FŐVÁROS KÖZÚTHÁLÓZATÁN

TÉRINFORMATIKA ÉS INTELLIGENS KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE A FŐVÁROS KÖZÚTHÁLÓZATÁN 1 TÉRINFORMATIKA ÉS INTELLIGENS KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE A FŐVÁROS KÖZÚTHÁLÓZATÁN Dr. Almássy Kornél BKK Közút Zrt. OKOS JÖVŐ KONFERENCIA / SMART FUTURE FORUM - GYŐR 2015. október 1-2. KARESZ

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 24-I ÜLÉSÉRE NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER NAGY CSABA ALPOLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 02-2/54-29/2010 TÁRGY: DDOP-5.1.2/A PÁLYÁZAT KERE- TÉBEN KIDOLGOZANDÓ 5 DB KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSFEJ- LESZTÉSI PROJEKT KIVÁLASZ- TÁSA MELLÉKLET: 2 DB CD-N E LŐTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési

Részletesebben

XI. Határok nélküli partnerség október 5-6. SALGÓTARJÁN. Kéthelyi József A közlekedési szövetségek helyzete a kezdetektől napjainkig

XI. Határok nélküli partnerség október 5-6. SALGÓTARJÁN. Kéthelyi József A közlekedési szövetségek helyzete a kezdetektől napjainkig XI. Határok nélküli partnerség 2017. október 5-6. SALGÓTARJÁN Kéthelyi József A közlekedési szövetségek helyzete a kezdetektől napjainkig Mi a közlekedési szövetség lényege? A közlekedési szövetség a tömegközlekedésért

Részletesebben

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén 2014.06.05_RailHuc_GYSEV Liska Szilárd Személyszállítási koordinátor 1 GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. Múlt: 1872,

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, március 26. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. (jelenleg: Északmagyarországi Közlekedési Központ Zrt.) között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 33-6/2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Fejér megye Integrált Területi Programja tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos

Részletesebben

Rónai Gergely. fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt.

Rónai Gergely. fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt. ITS fejlesztés Budapesten Rónai Gergely fejlesztési főmérnök BKK Közút Zrt. A fővárosi ITS kezdetei Nemzeti Közlekedési Napok 2013 - ITS fejlesztés Budapesten 2 ITS fejlesztések szervezeti háttere Budapest

Részletesebben

A Magyar Királyság államútjainak forgalma, 1874 (vonóállat/nap)

A Magyar Királyság államútjainak forgalma, 1874 (vonóállat/nap) A Magyar Királyság államútjainak forgalma, 1874 (vonóállat/nap) Forrás: Szalkai Gábor: A közúti forgalom változása Magyarországon (1869-2006) doktori értekezés, ELTE, 2008 Részlet Württenberg 1888-as forgalomterhelési

Részletesebben

Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében

Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében DDOP-5.1.2/A-2009-0001 Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében Megítélt támogatás: 66.606.765,-Ft Projekt neve: Hosszú távú helyi,

Részletesebben

A közforgalmú személyközlekedés időbeli tervezése

A közforgalmú személyközlekedés időbeli tervezése A közforgalmú személyközlekedés időbeli tervezése igény-kapacitás összerendelése (tervezés, lebonyolítás) - igények részletes jellemzői (térbeliség, időbeliség, utas-összetétel, stb.), mértékadó utasszám

Részletesebben

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül

Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Innovatív megoldások a hatékony, utas- és üzemeltetés-barát vasúti infrastruktúra tervezéséhez, a Rákos-Hatvan projekt példáján keresztül Győr, 2017.03.31. Tumik Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Non-Profit

Részletesebben