ZÁHONY SZEREPE AZ EURÓPA ÉS ÁZSIA KÖZTI VASÚTI ÁRUSZÁLLÍTÁSBAN
|
|
- Erik Lakatos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÉT XXIV. évf Kitekintı 177 ZÁHONY SZEREPE AZ EURÓPA ÉS ÁZSIA KÖZTI VASÚTI ÁRUSZÁLLÍTÁSBAN (The Role of Záhony in the Rail Freight Transport between Europe and Asia) IMRE GABRIELLA Kulcsszavak: Záhony vasúti áruszállítás Európa és Ázsia közti szárazföldi közlekedési folyosók A tanulmány bemutatja a záhonyi átrakó körzet jelenlegi szerepét a kelet nyugati irányú vasúti áruszállítási kapcsolatokban. Mivel Záhony stratégiai pozíciójának megértése szélesebb kitekintést igényel, áttekintést nyújtunk az Európa és Ázsia közti fıbb közlekedési útvonalakról és bemutatjuk a vasúti áruszállítás jelentıségét az EU FÁK-térség és EU Kína közötti kereskedelmi kapcsolatokban. A záhonyi térség társadalmi-gazdasági profilja az elmúlt évtizedek során egyértelmően az áruszállításhoz, ezen belül is kiemelten a vasúti áruszállításhoz kapcsolódott. A rendszerváltás után a külkapcsolatokban bekövetkezett orientációváltás Záhony áruszállításban betöltött szerepének csökkenését eredményezte, napjainkban azonban az Európa és Ázsia közötti kereskedelem dinamikus bıvülése, valamint a magyar ukrán határtérség új geopolitikai helyzete a logisztikai szerepkör újra felértékelıdéséhez vezethet. Egy nemzetközi árufuvarozási tanulmány Záhony vasúti forgalmára (a szlovákiai Ágcsernyıvel együtt) 2020-ig %-os növekedést jelzett, amely elsısorban a megnövekedett kínai és orosz áruszállításokból fakadhat (Ad Toet 2005) 1. A záhonyi térség speciális adottságainak kihasználása, a tranzitforgalom és Magyarország nemzetközi logisztikai szerepének növelése érdekében elkészült a záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programja, amely infrastruktúrafejlesztéssel és az áruforgalom kiszolgálására alkalmas korszerő logisztikai és feldolgozóipari kapacitások megteremtésével kívánja elımozdítani az elmaradott magyar ukrán határtérség felzárkózását és az eddigieknél hatékonyabb bekapcsolódását a kelet nyugati irányú vasúti áruforgalomba 2. A tanulmány fı kérdése, hogy a megnövekedett kínai és orosz áruszállítási igények milyen perspektívákat jelenthetnek Záhony számára, létrejöhet-e (és ha igen, milyen feltételek mellett) a prognosztizált forgalomnövekedés. A tanulmány elsı része bemutatja az Európa és Ázsia közti fıbb közlekedési útvonalakat, különös tekintettel a 2000 szeptemberében hivatalosan is kijelölt szárazföldi közlekedési folyosókra, és megvizsgálja ezen útvonalak versenyképességét egymáshoz, illetve a tengeri szállítási módhoz képest, majd az EU és Kína, illetve az EU és a FÁK-térség közti kereskedelmi kapcsolatok általános tendenciáit ismerteti és a fenti relációkban megvizsgálja a vasúti szállítás jelentıségét. Végül bemutatja, hogyan alakult a záhonyi térség kelet nyugati vasúti áruforgalomban betöltött szerepe az ezredforduló
2 178 Kitekintı TÉT XXIV. évf után, tekintettel a különbözı közép-kelet-európai átrakó-központok (a lengyel határon Malaszewicze, illetve különös hangsúllyal a szlovákiai Čierna nad Tisou) között kialakult versenybıl fakadó kockázatokra. Az Európa és Ázsia közti közlekedési folyosók Tengeri útvonalak Összesen hét, általánosan elfogadott közlekedési folyosó létezik Európa és Ázsia között, ebbıl három tengeri útvonal, négy pedig szárazföldi szállítási folyosó. A tengeri útvonalak közül a legdélebbi folyosó átszel három óceánt, és délrıl (a Jóreménység-foknál) megkerüli Afrikát. Elınye, hogy korlátozás nélkül, bármekkora hajók közlekedésére alkalmas; viszont ez egyben a leghosszabb útvonal is, a szállítási idı akár az 50 napot is elérheti. Ennél 1600 km-rel rövidebb a Szuezicsatornán át vezetı tengeri út, ezen azonban a csatorna folyamatos bıvítése ellenére komoly korlátozások vannak érvényben a hajók méretét és számát illetıen. Ezt a folyosót használva ugyan napra rövidül az ázsiai kikötıkbıl Európába tartó út idıtartama, azonban a kikötési és a berakodási idıvel együtt a szállítás még így is 45 napot vehet igénybe. A harmadik folyosó, amely a Jeges-tenger partvidéke mentén, Ázsiát észak felıl megkerülve éri el Észak-Európát, jelenleg pusztán elméleti lehetıség a két kontinens tengeri úton történı összekapcsolására. Ez az útvonal ugyan 7200 km-rel rövidebb a Szuezi-csatornát átszelı útnál, azonban a közeljövıben kevésbé lehet jelentıs, mivel egyrészt szegényes infrastuktúrával rendelkezı kikötık szegélyezik, másrészt csak jégtörı hajókkal járható (Erdısi 2007; Fleischer 2008). Szárazföldi közlekedési folyosók A szárazföldi közlekedési folyosókat az euroázsiai közlekedési kapcsolatokról szóló 2000 májusában megrendezett genfi konferencián Németország, Oroszország és az Európai Bizottság képviselıi, valamint az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE), az ENSZ Ázsiai Gazdasági és Társadalmi Bizottsága (UNESCAP) és a Vasutak Nemzetközi Szövetsége (UIC) javasolták, és 2000 szeptemberében hivatalosan is elfogadták a II. Nemzetközi Eurázsiai Közlekedési Konferencián kiadott deklarációjukban Szentpéterváron (Transport links between Europe and Asia 2006). A két kontinens közti szárazföldi összeköttetések kereséséhez több tényezı együttes fennállása vezetett. Egyrészt, ahogy a fentiekben láttuk, a tengeri szállítás rendkívül idıigényes. A szárazföldi szállítás ezzel szemben lényegesen rövidebb útvonalon bonyolódik (hossza km helyett km), tehát lényegesen gyorsabb, mint a tengeri szállítás. A Nyugat-Európa és Kína közötti szállítási idı így napra rövidülhet, ami a szállítandó áruk növekvı értékét figyelembe véve nem elhanyagolható a gazdasági szereplık szempontjából (Ivanova Toikka
3 TÉT XXIV. évf Kitekintı 179 Hilmola 2006). A szárazföldi szállításnak egyébként is vannak hagyományai a két kontinens között. Gondolhatunk itt az egykori Selyemútra, de a kelet-európai rendszerváltás elıtt is jelentıs mennyiségő áru jutott el vasúton Kínából Nyugat- Európába. Az utóbbi másfél évtizedben ez a forgalom gyakorlatilag megszőnt, illetve a tengeri szállítás olcsóbbá válása miatt szinte teljes egészében tengeri útvonalra terelıdött. A jövıben azonban az emelkedı olajárak és a növekvı biztonsági kockázatok a tengeri fuvarozási ráták emelkedéséhez, ezzel együtt pedig a szárazföldi szállítási módok részarányának növekedéséhez vezethetnek. A szárazföldi folyosók újra felértékelıdését eredményezte az is, hogy az európai kikötık forgalma, ezen belül is leginkább a konténerforgalom az elmúlt idıszakban dinamikusan növekedett, és ez a tendencia a jövıben erısödni látszik. A tengeri forgalom gyors növekedésének további akadályait jelenti a csatornák és szorosok korlátozott átbocsátóképessége, a kikötık vízoldali infrastruktúrájának (vízmélység és dokkok kapacitása) és szárazföldi megközelítésének hiányosságai. Mindezen tényezık világossá tették, hogy a két kontinens közti szállítási szükségleteket a jövıben nem lehet pusztán a kikötıi és tengerhajózási kapacitások növelése által kielégíteni (Fleischer 2008). 1. ÁBRA Az eurázsiai szárazföldi közlekedési folyosók (The Eurasian Land Transport Corridors) Jelmagyarázat: 1: Transzszibériai vasút; 2: N.E.W. korridor; 3: TRACECA korridor; 4: elıbbi kiegészítései; 5: déli szárazföldi korridor; 6: észak déli korridor. Forrás: Erdısi (2009, 90).
4 180 Kitekintı TÉT XXIV. évf szeptemberében az alábbi Európát Ázsiával összekötı szárazföldi útvonalak kerültek elfogadásra (1. ábra): Az ábrán 1 jelő, transzszibériai korridor egy Moszkvát és Vlagyivosztokot összekötı létezı kapcsolat a volt Szovjetunió területén egységes széles vágánnyal, amely mind Észak-Európa (Szentpétervár), mind Nyugat-Európa (Varsó Berlin), mind Közép- és Dél-Európa felé is bejáratott folytatással rendelkezik. A vasútvonal az Orosz Föderációban három ágra szakad: Kazahsztánon, illetve Mongólián keresztül Kína felé és a Koreai-félsziget felé jelent összeköttetést. A transzszibériai folyosó egy idıben a két kontinens közti konténerforgalom 11%-át is szállította, a mai nagyobb forgalomból a részesedése jóval kisebb, de az utóbbi idıben dinamikusan növekszik: az közötti idıszakban megkilencszerezıdött a rajta bonyolódó konténerforgalom. Az orosz állam 2015-ig komoly beruházásokat (2 milliárd USD) tervez a hálózaton, 40 millió USD-t már be is fektettek az orosz kínai határon az infrastruktúra fejlesztésébe. Ezen túlmenıen 2030-ig 6700 km új pályaszakasz építését is célul tőzték ki (Lukov 2008). A 3 jelő, TRACECA nemzetközi közlekedési folyosó kifejezetten politikai indíttatásból jött létre, tényleges hagyománya nincs. A Szovjetunió szétbomlása után, 1993 májusában az Európai Unió konferenciát szervezett a közép-ázsiai országok vezetıi számára, ahol Transport Corridor Europe Caucasus Asia néven javasolt egy útvonalat, amely egyfelıl elkerüli Oroszországot, másfelıl felfőzi a nyolc ázsiai és kaukázusi FÁK-országot (Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán), és végeredményben Kína felé teremt összeköttetést. Az útvonal elsısorban közút, Constanzából indul és több páneurópai folyosóhoz (IV, VII, VIII, IX) is kapcsolódhat. A TRACECA azonban mind mőszaki, mind politikai szempontból problémás útvonal, ezért nem tekinthetı versenyképes alternatívának. A projektben részt vevı országok többsége politikailag instabil, egyes országok között regionális konfliktusok is vannak, ezen kívül a kaukázusi szakasz vasúti hálózata komoly beruházásokat igényel, és a kikötıi átrakó kapacitásokat is modernizálni kell. (Az ábrán a 4 jel a TRACECA folyosó európai folytatásait jelöli.) Az ábrán 5 jelő, déli nemzetközi közlekedési folyosó az Oroszországot elkerülı hagyományos vasútvonalakon alapszik. Hátránya, hogy négy, különbözı nyomtáv alkotja, valamint, hogy az egymással is konfliktusban álló Indián, Pakisztánon, Iránon, Irakon és Törökországon keresztül érkezik Európába. A 6 jelő, észak déli nemzetközi közlekedési folyosó: a Balti-tenger és a Perzsaöböl között alkot szárazföldi hidat, ezzel a hajózás számára elhagyhatóvá téve mind Afrika, mind Európa megkerülését. Az 1. ábra 2 jelzéssel feltünteti a déli folyosó szárazföldi meghosszabbítását, amely elérve Narvik kikötıjét már Észak-Amerika felé jelenthet további kapcsolatot (Transport links between Europe and Asia 2006; Ivanova Toikka Hilmola 2006; Fleischer 2008; United Nations 2008). A transzszibériai vasútvonal tehát a négy 2000-ben kijelölt eurázsiai szárazföldi közlekedési útvonal közül az egyetlen mőködıképes összeköttetés, napjainkban ezen keresztül bonyolódik az EU és a FÁK-térség, illetve az EU és Kína közötti
5 TÉT XXIV. évf Kitekintı 181 vasúti áruszállítás döntı része. A Moszkva Kijev Budapest vasútvonalon elhelyezkedı Záhony és a magyar ukrán határtérség a transzszibériai folyosó Közép- és Dél-Európa felé történı meghosszabbításaként tud bekapcsolódni az Európa és Ázsia közti vasúti áruszállításba. Az EU Kína és az EU FÁK-térség közti kereskedelmi kapcsolatok tendenciái Az utóbbi évtizedben a délkelet-ázsiai térség és Kína, valamint a FÁK-térség (különösen Oroszország) gazdasági növekedése messze meghaladta a világgazdaság más (fejlett) régióinak fejlıdési ütemét. Az ENSZ világgazdasági helyzetrıl készített legfrissebb jelentése szerint a közötti idıszakban a huszonhét tagú Európai Unió reál GDP-növekedése átlagosan csupán 2,2%-os volt, míg a FÁKtérség és a délkelet-ázsiai országok 7% feletti, Kína pedig ennél is nagyobb mértékő, 9,6%-os gazdasági növekedést produkált (United Nations 2010). A régió országaiban megfigyelhetı gazdasági fellendülés a kereskedelmi kapcsolatokra is ösztönzıleg hatott: az EU és a régió országai közötti kereskedelmi forgalom az elmúlt évek során rendkívüli mértékben megnövekedett. Az Eurostat adatai szerint például az EU és Kína közötti teljes kereskedelmi forgalom 1999 és 2008 között 4,5-szeresére (72 milliárd euróról 326 milliárd euróra), az EU és a FÁKtérség közti szállítások összege pedig ennél is nagyobb mértékben, több mint ötszörösére (70 milliárd euróról 375,8 milliárd euróra) emelkedett. Az elırejelzések szerint a két kontinens közti kereskedelmi kapcsolatokban az ezredforduló óta tapasztalható fellendülés akár éven keresztül is folytatódhat. A szállítások összetételét vizsgálva megállapítható, hogy 2008-ban a Kínából származó uniós behozatal túlnyomó részét gépek és szállítóeszközök, illetve különféle feldolgozóipari termékek alkották, és az EU exportjában is ezek a termékcsoportok domináltak. A FÁKtérségbıl érkezı import ezzel szemben elsısorban ásványi főtıanyagokat tartalmazott, de az uniós kivitelt illetıen ebben a relációban is a gépek és szállítóeszközök, illetve a különféle feldolgozóipari és vegyipari termékek aránya volt jelentıs. Az EU és a FÁK-térség, illetve Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok élénkülése a szállítási ágazattal szemben is folyamatos és megnövekedett igényeket támaszt. Ugyanakkor, mivel a forgalomnövekedés nemcsak a FÁK-országokból Európába irányuló exportban kulcsszerepet játszó energiaszállításokat jellemzi, hanem érinti a nyersanyagok, a félkésztermékek, sıt az ázsiai termeléskihelyezések révén a feldolgozóipari és magas hozzáadott értékő termékek kereskedelmét is, diverzifikált és az elırejelzések szerint egyre növekvı keresletet, ezzel együtt azonban komoly logisztikai kényszereket is jelent a nemzetközi közlekedés számára.
6 182 Kitekintı TÉT XXIV. évf A vasút szerepe az EU Kína és az EU FÁK-térség közti áruszállításban Az Európai Unió harmadik országokkal folytatott kereskedelmében a földrajzi meghatározottságoknak köszönhetıen fıként a tengeri szállítás a meghatározó ban az EU-n kívülre szállított export 76%-a (0,5 milliárd tonna) bonyolódott tengeri úton, az EU-n kívüli importnak pedig 69%-a (1,8 milliárd tonna) érkezett hajón. A csıvezetékek részaránya elsısorban az importban volt magas (16%), míg a közúti szállítások az EU-n kívülre irányuló exportban képviseltek ugyanekkora részarányt. A vasút az exportszállítások 5%-ának, az importszállítások 4%-ának lebonyolításáért volt felelıs. A szárazföldi szállítás érthetı módon az európai partnerek esetében dominál. A vasúti szállítás az egykori szovjet tagköztársaságok esetében a közúti szállítási módnál is nagyobb részarányt képvisel, míg az EFTA-országok és az egyéb európai országok (CEFTA, Törökország) esetében kevésbé jelentıs. A 2006-os adatok alapján a vasúti szállítás a távolabbi földrajzi régiókkal (így a Kelet- és Dél-Ázsiával folytatott árukereskedelemben) egyelıre nem játszik fontos szerepet (Panorama of Transport 2009). Az Eurostat adatai szerint az EU és a FÁK-térség közti szállítások 2008-ban 49,2%- ban tengeri úton, 6%-ban közúton bonyolódtak. A vasút a szállított mennyiség 12,5%-ának célba juttatásáért volt felelıs. Az 1999-es adatokkal összehasonlítva elmondható, hogy az utóbbi évtizedben a tengeri és a közúti szállítási mód részaránya nıtt jelentısen. A vasúton szállított árumennyiség ugyan 28,8%-kal nıtt 1999 és 2008 között, azonban a vasút részaránya az összes szállításokon belül 16%-ról 12,5%-ra csökkent (1. táblázat). 1. TÁBLÁZAT Az EU27 és a FÁK-térség közötti áruforgalom megoszlása szállítási módok szerint (Trade in Goods between the EU27 and the CIS by Modes of Transportation) Szállítási módok millió tonna részesedés (%) millió tonna részesedés (%) Tengeri szállítás 120,4 34,9 280,4 49,2 Vasúti szállítás 55,5 16,0 71,4 12,5 Közúti szállítás 16,5 4,8 34,6 6,0 Egyéb (csıvezetékes, légi és ismeretlen 152,3 44,3 184,1 32,3 eredető) Összesen 344, ,5 100 Forrás: az Eurostat adatai alapján saját számítások.
7 TÉT XXIV. évf Kitekintı 183 Az EU és Kína közötti szállítások 2008-ban döntıen (89,8%) tengeri úton bonyolódtak. Közúton az összes árumennyiség 4,3%-át, míg vasúton csupán 0,6%-át szállították és 2008 között ebben a relációban is elsısorban a tengeri szállítások részaránya nıtt, a közúti és a vasúti szállítási mód részaránya csökkent (a közúté 3%-kal, a vasúti 0,3%-kal). A részarány-csökkenés azonban mindkét esetben a szállított árumennyiségek megduplázódása mellett történt (2. táblázat). 2. TÁBLÁZAT Az EU27 és Kína közötti áruforgalom megoszlása szállítási módok szerint (Trade in Goods between the EU27 and China by Modes of Transportation) Szállítási módok millió tonna részesedés (%) millió tonna részesedés (%) Tengeri szállítás 23,6 82,6 83,9 89,9 Vasúti szállítás 0,2 1,0 0,5 0,7 Közúti szállítás 2,1 7,4 4,1 4,4 Egyéb (csıvezetékes, légi és ismeretlen 2,6 9,0 4,7 5,0 eredető) Összesen 28, ,3 100 Forrás: Eurostat adatai alapján saját számítás. A közút és a vasút tengeri útvonalakkal szembeni térnyerését elsısorban a tengeri szállítás versenyképes árai korlátozzák: nem következett be ugyanis a tengeri fuvarozási ráták korábban elırejelzett emelkedése, sıt 2005 és 2009 második negyedéve között az Európa és Ázsia közti szállítások vonatkozásában egy TEU szállítása 9%-kal, az Ázsia és Európa közti szállítások vonatkozásában pedig 50%-kal csökkent 3 (United Nations 2009). Egyelıre az európai kikötık is képesek a megnövekedett szállítási igények kiszolgálására: az Európai Tengeri Kikötık Szervezetének évi jelentése szerint Rotterdam 11,4%, Hamburg 11,6%, Antwerpen 16,5%, a keletmediterrán és fekete-tengeri kikötık pedig 13%-kal tudták növelni konténerforgalmukat az elızı évhez képest (ESPO Annual Report 2008). A záhonyi vasúti áruforgalom tendenciái a rendszerváltás után Záhony 1945-ig egy kisforgalmú, néhány vágánnyal rendelkezı vasútállomás volt, a vasúti forgalom nagy része a szomszédos Csap állomáson bonyolódott. A második világháború után azonban a magyar szovjet gazdasági kapcsolatok fellendülése szükségessé tette egy olyan vasúti csomópont kiépítését, ahol lehetséges a széles nyomtávolságú vasúton érkezı áruk normál nyomtávra történı átrakása. Az átrakókörzet építése és fejlesztése 1946-ban kezdıdött és egészen a kilencvenes évekig tartott, és ennek eredményeképpen Záhony egy 120 km² kiterjedéső, 315 km normál és 157 km szélesnyomtávú vágányhálózattal rendelkezı, két normál- és két
8 184 Kitekintı TÉT XXIV. évf széles nyomtávú rendezı-pályaudvart, továbbá számos speciális vasútüzemi és logisztikai funkciót ellátó, két határátmenettel rendelkezı vasútüzemi körzetté fejlıdött. A nyolcvanas évek végéig az átrakókörzet fejlesztését a folyamatosan növekvı mennyiségi igény vezérelte. A Záhonyban átrakott áru legdinamikusabb mennyiségi növekedése a hatvanas évekre tehetı, és ez a tendencia egészen 1987-ig folytatódott: ekkor érte el az átrakókörzet tényleges teljesítményének eddigi csúcsát 5,1 millió tonnás kilépı és 12 millió tonnás belépı forgalommal. Ebben az idıszakban különösen jövedelmezınek bizonyult a MÁV számára a tranzitforgalom, amely a nyolcvanas évekre kb. 2 millió tonna belépı és kb. 1 millió tonna kilépı árumennyiséget jelentett (Fleischer 1999). A kilencvenes évek folyamán a külkereskedelmi kapcsolatok átorientálódása a záhonyi vasúti áruforgalom fokozatos csökkenéséhez vezetett. Az átrakott áru mennyisége 1998-ban érte el mélypontját 1 millió tonnás kilépı és 3,9 millió tonnás belépı forgalommal, amely az 1987-ben átrakott eddigi legnagyobb mennyiség 28,5%-a (2.,3. ábra). Az évtized végére a tranzitforgalom is jelentısen lecsökkent: mind a belépı, mind a kilépı tranzit a korábbi mennyiség hatodára esett vissza. 2. ÁBRA Záhony vasúti áruszállítási összforgalma ( ) (The Volume of Rail Freight Traffic at Záhony [ ]) ezer tonna Forrás: MávCargo adatai alapján a szerzı szerkesztése. A MÁV Cargo adatai szerint az ezredforduló utáni idıszakban a Záhonynál átrakott, kelet felıl (elsısorban a Független Államok Közösségébıl és a balti országokból) érkezı árumennyiség több mint 90%-a továbbra is döntıen Magyarországra irányult, és a kelet felé kilépı árumennyiség is körülbelül ilyen részarányban tartalmazott magyarországi szállításokat. A FÁK-ból Magyarországra irányuló szállításokban a nyersanyagok és alacsony feldolgozottságú termékek dominálnak ben a legnagyobb részarányt a különbözı ércek (elsısorban vasérc), a kıszén, a mőtrágya, a fekete fémek és a cement képviselték, míg a gépek, berendezések részaránya elenyészı volt. Az importszállítások elsısorban Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe irányultak. A Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei forgalom nagy részét maga a Záhonyi Logisztikai Térség dolgozta
9 TÉT XXIV. évf Kitekintı 185 fel, a Fejér megyei forgalmat a Dunai Vasmő ércszállítmányai jelentették, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei forgalom nagy részét a Tiszai és a Borsodi Vegyi Kombinátba irányuló alapanyag szállítmányok alkották. A Magyarországról FÁK-ba irányuló vasúti szállítások döntı többségükben élelmiszereket (elsısorban konzerveket), illetve gabonaféléket tartalmaztak 4. ezer tonna 3. ÁBRA A belépı és kilépı vasúti áruforgalom alakulása Záhonynál ( ) (The Incoming and Outgoing Rail Freight Traffic at Záhony [ ]) Forrás: MávCargo adatai alapján a szerzı szerkesztése A tranzitforgalomnak nemcsak a mennyisége csökkent a rendszerváltás után, hanem jelentıs volt az irány szerinti átrendezıdés is. A tranzitforgalmat az ezredforduló után egyértelmően a FÁK és Ausztria közötti szállítások dominanciája jellemezte. A 2007-es adatok némiképp kiegyenlítettebb megoszlást mutatnak a tranzitirányok között: a kétirányú, teljes tranzitforgalom 37,3%-a Ausztria és a FÁKtérség, 30%-a Horvátország, Szerbia, Szlovénia és a FÁK-térség, 32,4%-a pedig harmadik ország és a FÁK-térség között bonyolódott ban amellett, hogy a kelet felé irányuló tranzitszállítások a válság hatására harmadukra estek vissza, nıtt a Szerbiába, Szlovéniába, Horvátországba irányuló szállítások részaránya 5. Megállapíthatjuk, hogy a záhonyi átrakó központ számára jövedelmezı tranzitirányok közül csak egy, a FÁK-térség és Szerbia közötti áruszállítás szorul rá biztosan a magyarországi közlekedési folyosó igénybevételére. A FÁK-térség és Ausztria, Szlovénia, illetve Horvátország közötti vasúti szállítmányok esetében a Magyarországon keresztül történı szállítás csak az egyik lehetıség az áru megrendelıhöz történı eljuttatására: Záhony ezekben a tranzit-relációkban versenyben áll a szlovákiai Čierna nad Tisou (Ágcsernyı) átrakó állomással ban új reláció jelent meg a Máv Cargo statisztikáiban az import- és a kelet felıl érkezı tranzitszállítások esetében: a harmadik országból Magyarországra érkezı, illetve Nyugat-Európa felé áthaladó forgalom volumene egyelıre kevésbé jelentıs (összesen 20,6 ezer tonna), hosszú távon azonban az elemzık többsége az árumennyiség növekedésével számol. A szállítások hátterében a GYSEV Zrt. és a szállítmányozóként közremőködı Far East Landbrige Ltd. megállapodása állhat, akik 2012-ig közösen kívánják mőködtetni a Kína és Nyugat-Európa közötti vasúti teherszállítási útvonal magyarországi szakaszát. Az elsı kínai konténervonat 2008 januárjában érkezett Záhonyba, márciustól pedig megindultak a rendszeres szállítások is 6. belépı kilépı
10 186 Kitekintı TÉT XXIV. évf A záhonyi átrakó körzet versenytársai A normál és a széles nyomtávrendszert elválasztó államhatárvonal az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi Körzettıl a Duna-deltáig tart. Ezen a nyomtávhatáron több mint egy tucat átrakókörzet (illetve határátmenet) mőködik (5. ábra), tehát Záhony nincs monopolhelyzetben a kelet nyugati irányú vasúti áruforgalom lebonyolítását illetıen (Fleischer 2007). 4. ÁBRA A széles és normál nyomtávú hálózat közti átrakó állomások és övezetek (Transshipment Yards and Zones between the Standard and Broad Gauge Networks) Jelmagyarázat: a) kiemelkedı fontosságú átrakóövezetek transzeurópai folyosókon; b) egyéb nemzetközi határátmenetek; c) a legnagyobb átrakóövezeteken áramló forgalom fı irányai; 1 Mamonovo Braniewo; 2 Bagriationovszk Bartoszyce; 3 Zseleznodorozsnyi Skandawa; 4 Šeštokai Trakiszki; 5 Lososnya Kuznyica-B; 6 Bol Beresztovica Zubki Bialostockie; 7 Svislocs Siemianowka; 8 Viszoko Litovszk; 9 Breszt Terespol/Malaszewicze; 10 Jagodin Dorohusk; 11 Mosztiszka Medyka; 12 Chirov Kroscienko L.; 13 Csap Tiszacsernyı; 14 Csap Záhony; 15 Korolevo Halmeau; 16 Jasinya Valea Viseului; 17 Vadul Sire Vicşani; 18 Iasi Ungeni; 19 Succeova Pascani; 20 Buzau Galati Reni Benderi. Forrás: Erdısi (2009, 81).
11 TÉT XXIV. évf Kitekintı 187 A széles nyomtávú hálózat területével a leghosszabb érintkezési vonala és egyúttal legtöbb határátmenete a közép-kelet-európai normál nyomtávú térségen belül Lengyelországnak van, mely északkeleten és keleten négy széles nyomtávú országgal határos. Jelentıségében, a forgalom méreteiben valamennyi határátmenet közül a Varsó Minszk Moszkva korridorvonal melletti Malaszewicze emelkedik ki, ennek megfelelıen a nyomtávkülönbség legyızésére szolgáló infrastruktúra is itt a legfejlettebb, ezért az áruk határon való átjuttatása itt igényli a legkevesebb idıt. Ezen a határátmeneten bonyolódnak a FÁK-térség (elsısorban Oroszország) és Németország közötti szállítások (Erdısi 2009). Szlovákia egyetlen átrakóállomása Čierna nad Tisou, amelyen keresztül áramlik a Közép-Európa (Ausztria, Csehország) és a FÁK-államok közötti tranzit egy része is. A széles nyomtávú pályaszakasz azonban Mat ovcénél át is szeli a szlovák határt és mintegy 88 km hosszan, egészen Kassáig kiépült. Ezt a pályaszakaszt arra használják, hogy a kassai acélhengermő számára átrakás nélkül lehessen vasércet szállítani. A 2007-es adatok alapján a Kelet-Szlovákiai Átrakó Telep (Čierna nad Tisou és Mat ovce) által kezelt áruk 73%-át a vasércszállítmányok tették ki, az egyéb áruk (fa, metanol, ömlesztett áru) csupán az átrakott mennyiség 27%-át jelentették (ZSSK Cargo Business 2008, 6). Magyarország húsz kilométernél is hosszabb átrakó körzete (a Budapest Lvov Kijev Moszkva vonalon) Komorónál kezdıdik és Záhonyig tart, míg a túloldalon Csoptól folytatódik néhány kilométeres mélységben. Az as évek fordulóján néhány évig ez volt a legforgalmasabb átrakókörzet a Szovjetunió nyugati határán, de többnyire Malaszewicze után a második helyet foglalta el. A záhonyi logisztikai és átrakó központ számára a legkomolyabb konkurrenciát jelenleg a tıle mindössze 5 6 km-re fekvı szlovákiai Čierna nad Tisou jelenti. A rendszerváltás elıtt a szlovákiai átrakó övezet forgalma nem volt Záhonyéhoz mérhetı, elhanyagolható szerepet töltött be a kelet nyugati irányú vasúti áruforgalom lebonyolításában (Erdısi 2009). A kilencvenes években végrehajtott beruházásoknak, a rugalmasabb ügyintézésnek és árpolitikának köszönhetıen azonban napjainkra a korábbi záhonyi vasúti forgalom egy része (elsısorban a FÁK-térségbıl a balkáni országokba és Ausztriába irányuló szállítások esetén) a határ szlovák oldalára terelıdött. A ZSSK Cargo adatai alapján 7 a közötti idıszakban évente átlagosan mintegy 16 17%-kal több árut raktak át a szlovákiai Čiernán, mint Záhonyban. Čierna versenyelınye elsısorban a FÁK-térségbıl érkezı import és tranzitszállítások esetében érvényesült, míg a kelet felé irányuló export és tranzit esetén Záhony domináns pozíciója vitathatatlan. (5., 6. ábra; az 5. ábra mutatja a szlovákiai Mat ovcénél átrakás nélkül be- és kilépı árumennyiséget is, amely azonban jellegénél fogva nem jelent konkurrenciát Záhony számára.)
12 188 Kitekintı TÉT XXIV. évf ÁBRA A Szlovákiába és Magyarországra keleti irányból vasúti úton érkezı import és tranzit ( ) (The Import and Transit Goods Entering Slovakia and Hungary by Rail from the East, ) ezer tonna a Záhonynál belépı áruk mennyisége a Ciernánál belépı áruk mennyisége a Matovcénél belépı áruk mennyisége Forrás: MávCargo, ZSSK Cargo adatai alapján a szerzı szerkesztése. 6. ÁBRA A Szlovákiából és Magyarországról keleti irányba vasúton kilépı export és tranzit ( ) (The Export and Transit Goods Leaving Slovakia and Hungary by Rail toward the East, ) 1200 ezer tonna a Záhonynál kilépı áruk mennyisége a Ciernánál kilépı áruk mennyisége a Matovcénél kilépı áruk mennyisége Forrás: MávCargo, ZSSK Cargo adatai alapján a szerzı szerkesztése. A konkurrens vasúti útirányokhoz kapcsolódva érdemes említést tenni arról is, hogy az elsısorban vasúti szempontból kiépített Záhony számára konkurenciát jelent minden, a vasúttal versenyben álló ágazat is, mindenekelıtt a közút. Kérdés tehát, hogy a jövıben milyen mértékben folytatódik a távolsági áruforgalom közútra terelıdése, az érintett országok ezt kifejezetten elısegítik-e, vagy pedig vasúti és
13 TÉT XXIV. évf Kitekintı 189 kombinált szállítási formák igényes kínálatával és más módon fékezni próbálják (Fleischer 1999) ben mintegy kamion, azaz 3 3,5 millió tonna áru lépte át a határt Záhonynál, tehát körülbelül a vasúton szállított mennyiség fele érkezett közúton Magyarországra. A közúti szállítások esetében domináns a tranzit, szemben a vasúti szállításokkal. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén belül azonban Záhonyon kívül több közúti határátkelıhely is mőködik Ukrajna felé (Lónya, Barabás, Beregsurány és Tiszabecs), amelyek teherforgalmáról nem álltak rendelkezésünkre adatok. A as idıszakra elkészített Magyar Logisztikai Stratégia készítıi Záhony logisztikai csomópont szerepe szempontjából komoly veszélynek látják, hogy egy 2006 tavaszi döntés értelmében az M3-as autópálya, amely a Lvivet Magyarországon és Szlovénián keresztül Trieszttel és Velencével összekötı V. számú transzeurópai folyosó részét képezi, Barabás és Beregdéda között lépi majd át a határt, és a Záhony csapi határállomás csak gyorsforgalmi úttal kapcsolódik a sztrádához. Záhony logisztikai csomópont szerepének megırzése érdekében javasolják, hogy a metszéspont ne Barabásnál, hanem Záhonynál legyen (Magyar Logisztikai Stratégia ). Ez a felvetés annak fényében különösen megfontolandó, hogy 2011-re a szlovák ukrán határon is új nemzetközi közúti határátkelı megnyitását tervezik Čierna és az ukrán Solomonovo között, amely 11 km-re helyezkedne el a Dobrán található kombinált szállítási termináltól. Összegzés A záhonyi vasúti áruforgalom mértékére vonatkozóan nem (vagy csak nagyon áttételesen) lehet következtetéseket levonni az EU Kína, illetve az EU FÁK-térség közti kereskedelmi forgalom-növekedésbıl. Noha az elmúlt évtizedben a vasúton szállított áruk mennyisége mindkét reláció esetében növekedett, a vasúti szállítási mód részaránya az összes szállított árumenynyiséghez viszonyítva azonban csökkent. Az áruszállítás továbbra is mindkét relációban döntıen tengeri úton bonyolódik. Az Eurostat adatai alapján az EU és FÁK-térség, illetve EU és Kína viszonylatában kimutatott vasúti áruforgalomnövekedés hatással volt ugyan a transzszibériai vasút konténerforgalmára, viszont nem vagy alig volt érzékelhetı a záhonyi átrakó körzet viszonylatában, amelynek konténerforgalma továbbra is elenyészı (1% alatti). Ennek valószínő oka az, hogy a kelet nyugati irányú vasúti áruforgalom döntı része a Moszkva Minszk Varsó korridorvonal mentén fekvı és Nyugat-Európa felé összeköttetést jelentı lengyel átrakó körzeteken (különösen Breszt Malaszewicze határállomáson) keresztül bonyolódik. A záhonyi átrakó körzet és logisztikai központ jövıbeli fejlıdése szempontjából véleményünk szerint a következı tényezık lesznek meghatározóak: Mivel a Záhonynál vasúton belépı árumennyiséget jelenleg is elsısorban a FÁK-térség és Magyarország közti kereskedelmi kapcsolatok határozzák meg,
14 190 Kitekintı TÉT XXIV. évf a záhonyi projektet igazán az ipari-logisztikai területre betelepülı, keleti nyersanyagot feldolgozó, termelı nagy- és középvállalkozások tehetik sikeressé. (Ilyen jelenleg az ERDÉRT Rt., amely tuzséri telephelyén mőködteti az ország egyik legnagyobb fafeldolgozó üzemét, amelyhez az alapanyagokat elsısorban a határon túlról, Ukrajnából és Oroszországból importálja, vagy a Taurus Carbonpack Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely a francia Michelin-csoport tagjaként a keleti piacokról érkezı gumiipari alapanyagok kezelésével, csomagolásával foglalkozik.) Biztató, hogy komplex gazdaságfejlesztési program megvalósításának kezdete óta újabb külföldi tulajdonú vállalatok érdeklıdtek a térség iránt, így például az ukrajnai Vorskla Steel Fényeslitkén valósít meg acélhengermővi beruházást 650 millió euróból. A keleti piacok (mindenekelıtt Ukrajna és Oroszország) fejlıdése. E két ország gazdasági stabilizációja a Délkelet-Európa és a FÁK-országok közötti tranzit árumozgás fellendülését vonhatja maga után, amelynek bizonyos hányada a záhonyi térség közúti, illetve vasúti folyosóin haladhat keresztül, felértékelve a határtérség logisztikai, raktározási szerepkörét. A tranzitszállítások tekintetében ugyan a szlovákiai Čierna nad Tisou elhelyezkedésével és vasúti kapcsolataival valódi versenytársa Záhonynak, azonban területe, hálózati kapcsolata és mai, illetve tervezett kiépítettsége miatt lényegesen hátrányosabb helyzetben van, mint Záhony. Mindezek ellenére az elmúlt években megindult a vasúti áruforgalom átterelıdése a határ szlovák oldalára. Tanulságként megállapítható, hogy a záhonyi átrakó központ és logisztikai térség vonzerejét nem csak az ottani létesítmények és szolgáltatások színvonala, hanem az odavezetı vasúti pályadíjak, illetve az ottani rakodási díjak nagysága és a megvalósítási idı is erısen befolyásolja. Ebbıl következik, hogy a projekt mőködtetése csak akkor lehet rentábilis, ha ezen díjak mértéke olyan lesz, ami versenyképes összárakat tud a fuvaroztatók számára nyújtani annak érdekében, hogy Záhonyt válasszák a vetélytársakkal szemben. Tehát egy összehangolt, a teljes szállítási láncra kiterjedı árajánlatot kell kialakítani, amihez szükséges az állam szerepvállalása is, elsısorban szabályozási oldalról. A szlovákiai átrakóközpont közelsége és hálózati kapcsolatrendszere azonban a versenyhelyzet mellett egyúttal lehetıséget is kínálhat az együttmőködésre, a közös konszenzuson alapuló összehangolt fejlesztésre is az V. folyosó adottságainak jobb kihasználására érdekében. A kínai tranzit jelentıségét a záhonyi átrakó körzettel kapcsolatban ma még nehéz megítélni évben megindultak a rendszeres szállítások Kína és Nyugat- Európa között Záhonyon keresztül, azonban a vasúti szállítás tengeri szállítással szembeni térnyerését korlátozzák a tengeri szállítások versenyképes árai. A komplex gazdaságfejlesztési programhoz készített áruforgalmi prognózis készítıi szerint a Záhonyon keresztül történı vasúti szállítás elsısorban a Kína belsı területén elıállított és/vagy relatíve értékes áruk esetében lehet alternatíva, ahol számít a fuvarozási idı, illetve azoknál az áruknál, ahol a célpont közép-európai ország.
15 TÉT XXIV. évf Kitekintı 191 Jegyzetek 1 Hivatkozik rá: Kálnoki Kis Sándor Záhony Strategic position in the new Europe címő elıadásában. 2 A komplex gazdaságfejlesztési program keretében 2009 áprilisában indultak meg az építkezések a térségben és ezzel megkezdıdött az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik kiemelt beruházásának a megvalósítása. A programról bıvebben: 3 TEU (Twenty-foot Equivalent Unit, azaz Húsz lábbal egyenértékő egység): az a szabványosított egység, amely a 20 láb (6,10 m) hosszúságú ISO konténer adatain alapszik, és amelyet a forgalmi áramlás vagy kapacitás statisztikai mérıszámaként alkalmaznak. Egy standard 40' ISO 1. sorozatú konténer 2 TEU-val egyenértékő. A 20 láb alatti csereszekrények 0,75 TEU-nak, a 20 és 40 láb közöttiek 1,5 TEU-nak, a 40 láb felettiek pedig 2,25 TEU-nak felelnek meg. 4 A MávCargo 2007 és évi forgalomegyeztetési jegyzıkönyvei alapján. 5 A MávCargo 2007 és évi forgalomegyeztetési jegyzıkönyvei alapján. 6 A vállalkozásról bıvebben: 7 Železnična spoločnost Cargo Slovakia (2005) Statistical Yearbook. Železnična spoločnost Cargo Slovakia (2006) Statistical Yearbook. Železnična spoločnost Cargo Slovakia (2007) Statistical Yearbook. Železnična spoločnost Cargo Slovakia (2008) Statistical Yearbook. (letöltés ideje: március 22.) Irodalom Ad Toet (2005) Wider Europe TEN-T Public Consultation on extension of TEN-axis. (powerpoint elıadás) sentations/02_wider_europe_cer.pdf (letöltés ideje: március 22.) Erdısi F. (2007) A politika szerepe a Balkán közlekedésében. Glatz F (szerk.) A Balkán és Magyarország. Magyarország az Ezredfordulón. Stratégiai tanulmányok a Magyar Tudományos Akadémián. MTA Társadalomkutató Központ Európa Intézet, Budapest o. Erdısi F. (2009) Kelet-Európa közlekedése. Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs. ESPO Annual Report (2008) European Sea Ports Organisation, Brussels. (letöltés ideje: március 22.) Fleischer T. (1999) A záhonyi régió közlekedési helyzetelemzése, jövıképe, összhangban térségi és nemzetközi szerepével. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest. Fleischer T (2007) Logisztika trendek és mítoszok: Környezettudatos meggondolások a magyarországi logisztikai rendszer-elképzelésekrıl. Közlekedéstudományi Szemle o. Fleischer T. (2008) A távol-keleti kapcsolatok logisztikája és a Duna lehetséges szerepe. Mőhelytanulmányok 78. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest. Ivanova, O. Toikka, T. Hilmola, O. (2006) Eurasian container transport market: Current status and future development trends with consideration of different transport modes. Lappeenranta University of Technology, Department of Industrial Engineering and Management, Kouvola Research Unit, Research Report (letöltés ideje: március 22.) Lukov, B.E. (2008) Transsiberian Rail Corridor Present Situation and future prospects. (powerpoint elıadás) Promit seminar: Connecting Europe and Asia with Transsiberian Rail. (letöltés ideje: március 22.) Magyar Logisztikai Stratégia (2008) munkaanyag data/cms /mlsnfgm_finalframe_ pdf (letöltés ideje: március 22.) Panorama of Transport (2009) Eurostat Statistical Books. Luxembourg, European Communities. (letöltés ideje: március 22.)
16 192 Kitekintı TÉT XXIV. évf Transport links between Europe and Asia. (2006) European Conference of Ministers of Transport. (letöltés ideje: március 22.) United Nations (2008) Joint study on developing Euro Asian transport linkages. United Nations, New York and Geneva. (letöltés ideje: március 22.) United Nations (2009) Review of Maritime Transport. United Nations Conference on Trade and Development, United Nations, New York Geneva. (letöltés ideje: március 22.) United Nations (2010) World Economic Situation and Prospects. United Nations, New York. (letöltés ideje: március 22.) ZSSK Cargo Business (2008) ZSSK Cargo Slovakia, 2. (letöltés ideje: március 22.)
Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok
dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat
Normál és széles nyomtávú vasúti vonal találkozása
Normál és széles nyomtávú vasúti vonal találkozása Európa Ázsia Európa legfontosabb vasúti folyosóit magába foglaló Pán-európai vasúti hálózat több, kontinenst átszelő irányvonala érinti Magyarország területét
ÚJ FOLYAMATOK A KELET-EURÓPAI KÖZLEKEDÉSI TÉRBEN
ÚJ FOLYAMATOK A KELET-EURÓPAI KÖZLEKEDÉSI TÉRBEN Erdősi Ferenc Eger, 2015. november 19 20. 1. A szegényes (szovjetizált) örökség és a technológiaváltás részlegessége leszakadás/elmaradás főként minőségben
Záhony térsége komplex gazdaságfejlesztési program ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ
térsége komplex gazdaságfejlesztési program Előadás: Kálnoki Kis Sándor 2008. május 14. ZÁHONY: STRATÉGIAI PONT AZ ÚJ EURÓPÁBAN : Stratégiai pont az új j Európában 1 : Straté Stratégiai pont az új Euró
Hamburgi Kikötő Budapesti Képviselete. Dr. Péchy László. H-1052 Bp., Apáczai Csere János utca 11. Telefon: +36 1 266 2039
A vasúti infrastruktúra és a kikötői forgalmakban rejlő adottságok lehetőséget adnak arra, hogy az árufuvarozó cégek szövetségre lépjenek egymással, és közös termékekkel jelenjenek meg a piacon. A különféle
A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban
A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása
A MAGYAR-UKRÁN KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK PERSPEKTÍVÁI AZ UKRÁN GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TÜKRÉBEN
A MAGYAR-UKRÁN KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATOK PERSPEKTÍVÁI AZ UKRÁN GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS TÜKRÉBEN 1. Ukrajna általános bemutatása 1.1. Rövid történelmi áttekintés (1991-tıl) Szovjet elızmények. Függetlenség elnyerése
Közép és Kelet-Európa gázellátása
Közép és Kelet-Európa gázellátása Előadó: Csallóközi Zoltán Magyar Mérnöki Kamara Gáz- és Olajipari Tagozat elnöke Budapest, 2012. október 4. Földgázenergia felhasználás jellemző adatai A földgáz a világ
Magyar Vasút A vasúti árufuvarozási versenyképességi cselekvési terv lehetséges V4 együttműködési területei
Magyar Vasút 2017 A vasúti árufuvarozási versenyképességi cselekvési terv lehetséges V4 együttműködési területei Dr. Kovács Imre Az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. Budapest, 2017. október 3. Tartalomjegyzék
3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ
3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: Záhony-Port Zrt. Marketing és kommunikáció Záhony, 2010. május 7. Bemutatkozott a Záhony-Port Zrt. a Transrussián Sikeres megjelenés, reménykeltı tárgyalások A Záhony-Port
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük
HajózásVilág konferencia
HajózásVilág konferencia Vasúti és folyami árufuvarozás: együttműködési lehetőség vagy konkurenciaharc? Vernes András ügyvezető igazgató Budapest, 2017. 03. 30. 1 Fejlesztéspolitikai célkitűzések Cél:
Közlekedési hálózatok. Összeállította: Sallai András
Közlekedési hálózatok Összeállította: Sallai András Korridorok Közlekedési folyosó fogalom Modális közlekedési csatorna Egy fajta közlekedési csatorna fogalom Dimodális Két fajta közlekedési csatorna Közúti
Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés
Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés Radisson SAS Béke Hotel Dr. Orosz Csaba Dr. Orosz Csaba ügyvezetı igazgató okleveles építımérnök TeRRaCe Kft Nemzetközi kitekintés Több jelentıs
Valóban két út közül választhatunk?
Valóban két út közül választhatunk? BAJOR Tibor Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest bajor.tibor@avf.hu Az Európai Unió keleti országainak vezetése lázasan keresi az új Oroszországot kikerülő vasúti
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei
Osztrák vasutak a közép-európai környezetben
SZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKA Osztrák vasutak a közép-európai környezetben Az európai teherszállításban mindinkább háttérbe szorulni látszik a vasúti közlekedés. Az európai fejlesztési programok talán térségünkben
Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés
Infrastruktúra tárgy Közlekedéspolitika Vasúti közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. március 28. Az EU közlekedéspolitikájának prioritásai Cél: gazdasági, társadalmi
Bajor Tibor * HÁROM HATÁR, EGY KÉRDÉS
Bajor Tibor * HÁROM HATÁR, EGY KÉRDÉS Az európai határok átrendezése a XX. század elején az I. világháború lezárásával 1920-ban kezdõdött, a II. világháborút lezáró Jaltai Megállapodással folytatódik és
Nyertesek vagy vesztesek
Nyertesek vagy vesztesek BAJOR Tibor Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest bajor.tibor@avf.hu Csop, Záhony, Tiszacsernyő (Cerna nad Tisou) - három település, három történet: közös bennük, hogy mindhárom
A TÁVOL-KELETI KAPCSOLATOK LOGISZTIKÁJA ÉS A DUNA LEHETSÉGES SZEREPE 1
A TÁVOL-KELETI KAPCSOLATOK LOGISZTIKÁJA ÉS A DUNA LEHETSÉGES SZEREPE 1 Fleischer Tamás 2 BEVEZETÉS Az utóbbi idıszak jellemzı tendenciája a nyersanyag-, munkaerı vagy energiaigényes és szennyezı iparágak
EGY ÖVEZET EGY ÚT,MINT GAZDASÁGI INNOVÁCIÓ MAGYAR LEHETŐSÉGEK
EGY ÖVEZET EGY ÚT,MINT GAZDASÁGI INNOVÁCIÓ MAGYAR LEHETŐSÉGEK Jövőbe mutató Innováció a logisztikában és szállítmányozásban Konferencia Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Törökbálint 2017.Április 26.
Határon átnyúló logisztikai kapcsolatok, különös tekintettel Miskolc térségére
Magyar Közgazdasági Társaság 53. Közgazdász-vándorgyűlése XII. Szekció: Logisztika Miskolc, 2015. szeptember 3-5. Határon átnyúló logisztikai kapcsolatok, különös tekintettel Miskolc térségére Berényi
Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola. Imre Gabriella. Tézisek. című doktori értekezés tervezetéhez
Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Imre Gabriella Tézisek A kárpátaljai magyar tőkebefektetések sajátosságainak vizsgálata a magyar-ukrán határtérség társadalmi-gazdasági
Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt.
Vasúti szállítás Magyarországon Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt. Magyarországi áruszállítás helyzete és kilátásai Nemzetközi kitekintés vasúti árufuvarozás Versenytársak Gazdasági válság
Árufuvarozó vasútvállalatok 2013
NEWS - V0 elkerülő 1968 óta a második tervezett új vasútvonal (Őriszentpéter) Budapest tehermentesítés Fejlődés az építőiparban Finanszírozás: Kínai Fejlesztési Bank és Uniós források Tervezett vonalátadás:
Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.
Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008
Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens
Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
MTA Regionális Kutatások Központja RETESZ VAGY ÁTJÁRÓ? A NYUGAT-BALKÁN KÖZLEKEDÉSE. Erdısi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja
MTA Regionális Kutatások Központja RETESZ VAGY ÁTJÁRÓ? A NYUGAT-BALKÁN KÖZLEKEDÉSE Erdısi Ferenc MTA Regionális Kutatások Központja A NYUGAT-BALKÁN SZEREPE AZ EURÓPAI KÖZLEKEDÉSI TÉRBEN csomópont (hub)
2011.04.07. IWT Esztergom, Szerző: Bencsik Attila
A hajóutak jobb kihasználásának gazdasági hatása. Belvízi hajózási konferencia 2011.04.07. Esztergom Bencsik Attila FLUVIUS Kft. Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége 1 Bevezetés Az Északi és a Fekete -
Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt.
Vasúti korridorok Európában Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Mi célt szolgálnak a közlekedési folyosók, miért alakultak ki? Napjaink közlekedési folyosói un. multimodális korridorok, vagy
SAJTÓREGGELI 2008. július 23.
SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság
Összefoglaló. A világgazdaság
Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz
A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései
A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései Dr. Kovács Imre Az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. A magyarországi szállítási piac stagnál 2008 = 100% 103,2% 104,9% 100% 100,0% 93,9% 94,5% 95,3% 94,2% 97,9%
Cégtörténet. Célkitűzésünk. Transemex Kft. fejlődésének főbb állomásai:
Rólunk A TRANSEMEX Kft 1989-ben azzal a céllal alakult, hogy a hagyományos európai közúti szállítmányozási tevékenység mellett, megbízható szakmai hátteret biztosítson partnereinek a Törökország és Magyarország
A Balkán, mint régió szerepe a magyar külgazdasági stratégiában. Budapest, 2009. november 12.
A Balkán, mint régió szerepe a magyar külgazdasági stratégiában Budapest, 2009. november 12. A külgazdasági stratégia főbb meghatározó kérdései, feladatai Az áru-és szolgáltatás export növelése. A kereskedelempolitika
Hosszantartó növekedés a nemzetközi turizmusban a kihívások ellenére
Budapest, 2017. február 3. Hosszantartó növekedés a nemzetközi turizmusban a kihívások ellenére MEGJELENT A WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations World Tourism Organization
Az érdekérvényesítés határai A V4 hatalmi képességeiről
Az érdekérvényesítés határai A V4 hatalmi képességeiről Dr. Tálas Péter Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Budapest, 2017. május 24. Az előadás vázlatpontjai A V4 együttműködés
A BI-KA LOGISZTIKA KFT. ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEI
A BI-KA LOGISZTIKA KFT. ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI FELTÉTELEI Általános feltételek: Az árajánlat elfogadására vonatkozó feltételek: Ajánlatunk áttekintése, majd annak elfogadása után, kérjük, hogy azt
57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország
57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol
Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Balatonföldvár, 2013. május 14. Szilágyiné Bátorfi Edit V4 és KEK nemzeti koordinátor főosztályvezető-helyettes Külügyminisztérium Tartalom I. A régió meghatározása,
Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 15. szám 27. augusztus 15. 3-31. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. A magyar bortermékek importjának alakulása 27 elsı négy hónapjában 1-2.
Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az EBRD közbeszerzési politikával kapcsolatos tevékenységei. Jan Jackholt Igazgató Közbeszerzés
Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Az EBRD közbeszerzési politikával kapcsolatos tevékenységei Budapest, 2011. november Jan Jackholt Igazgató Közbeszerzés European Bank for Reconstruction and Development
Az infrastruktúra alapjai 9. előadás. Az infrastruktúra szerepe a gazdasági és területi fejlődésben V.: vízi, csővezetékes és kombinált szállítás
Az infrastruktúra alapjai 9. előadás Az infrastruktúra szerepe a gazdasági és területi fejlődésben V.: vízi, csővezetékes és kombinált szállítás A vízi közlekedési infrastruktúra hatása a területi fejlődésre
V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában
V4 infrastruktúra fejlesztés az EU keleti határán diplomáciai kihívások a V4 észak-déli közlekedési magas szintű munkacsoport felállításában Budapest, 2014. május 13. Szabó István L. V4 közlekedési koordinátor
Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály
Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Szlovákia gazdasága I. Szlovákia gazdasági kilátásai stabilak, az elmúlt
2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján)
Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.
és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben
Budapest, 2013. május 22. Több mint egymilliárd turista és több mint ezermilliárd USD bevétel világszerte 2012-ben MEGJELENT AZ ELİZETES WORLD TOURISM BAROMETER A Turisztikai Világszervezet (United Nations
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ máj.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2010. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
MCC a trimodális terminál
MCC a trimodális terminál Budapest, 2019.04.24 Fábián Zoltán Hol vagyunk? Mahart Container Center a TEN folyosók kereszteződésében található, Budapest déli részén, a Csepel sziget északi csücskében a Duna
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16.
Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára Budapest, 2009. április 16. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu Készítette: TeTT Consult Kft 1023 Budapest, Gül Baba utca 2.
BRICS Summit III. Sanya Kína
Az atlanti erőtérből az eurázsiai erőtérbe? Magyarország a 21. század többpólusú világában Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője Orosz és kínai befektetők Magyarországon SZE-
A szállítás, mint növekedési barométer
GKI Gazdaságkutató Zrt. / Üzleti Konferencia TÍZ ÉVE AZ EU-BAN FELZÁRKÓZÁS NÉLKÜL A szállítás, mint növekedési barométer Vásárhelyi Árpád, Schenker Kft., Budapest, 2014. január 21. 1 TEMATIKA 2 A világban
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 2. Élıállat és Hús 2009. 43. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Kooperáció és verseny a regionális vasúti piacon
Kooperáció és verseny a regionális vasúti piacon Kovács Imre, CEO Zrt. A liberalizáció előtt A nemzetközi együttműködés feltételrendszere: CIM COTIF UIC vasúti szabályozása Nemzeti vasutak közti együttműködés
Magyar tıke külföldön. Budapest 2008. nov. 6.
Magyar tıke külföldön Budapest 2008. nov. 6. A globalizáció eredménye a növekvı tıkemozgás a világgazdaságban A magyar közgondolkodás középpontjában eddig a beáramló mőködı tıke állt Ha komolyan vesszük
1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )
1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek
VASÚTI ÁRUFUVAROZÁS Kohlmann Balázs GYSEV CARGO Zrt. Osztályvezető helyettes Értékesítési és Marketing Egység
VASÚTI ÁRUFUVAROZÁS 2013.11.07. Kohlmann Balázs GYSEV CARGO Zrt. Osztályvezető helyettes Értékesítési és Marketing Egység TARTALOM 1) Vasúti árufuvarozás európai helyzetkép - jogszabályi környezet, liberalizáció
Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
Közlekedéspolitika az Európai Unióban. Dr. Lakatosné dr. Novák Éva EU szakjogász
Közlekedéspolitika az i Unióban Dr. Lakatosné dr. Novák Éva EU szakjogász Az i Unió joga Közlekedés, közlekedéspolitika Gazdasági megfontolások, versenyképesség Környezetvédelem Közlekedésbiztonság Technikai-műszaki
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató
Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató
PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év
PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52
PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év
PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50
6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje
6. előadás: Áruszállítás menedzsmentje A közlekedés személyek és tárgyak helyváltoztatása technikai eszközök, berendezések térbeli, földrajzi távolságok leküzdése Földrajzi elhelyezkedés alapján Szlovákia
2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része
Definiciók Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
A vasúti szektor strukturális fejlődése Európában
A vasúti szektor strukturális fejlődése Európában Dr. Kovács Imre az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. Siófok, 2017. február 23. A vasúti közlekedési rendszer átalakulásának folyamata az ezredfordulóig A közlekedés
DR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005
Elızmények DR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005 Natural resources management in Hungary, a member state of the EU, in 2004/2005 Hungary
A magyar vegyipar 2008-ban
A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9
A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november
A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója 2013. november Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverı Szolgáltató
A kínai áruforgalom kezelésének napi gyakorlata. Szabó Zoltán ügyvezető Ghibli
A kínai áruforgalom kezelésének napi gyakorlata Szabó Zoltán ügyvezető Ghibli A GHIBLI CÉGCSOPORT GHIBLI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI KFT. GHIBLI RAKTÁRLOGISZTIKA KFT. Ghibli Cross Border Supply Chain Kft VERE GESTUM
Piac és tényezıi. Ár = az áru ellenértéke pénzben kifejezve..
Piac és tényezıi TÉMAKÖR TARTALMA - Piac és tényezıi - Piacok csoportosítása - Piaci verseny, versenyképesség - Nemzetgazdaság - Gazdasági élet szereplıi PIAC A piac a kereslet és a kínálat találkozási
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL
A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható
S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása
SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN. 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai
SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai A Határırség 1997. november 01-tıl kezdıdıen lát el bőnüldözési feladatokat
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 16. Élıállat és Hús 2009. 45. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;
EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/2. negyedéves jelentése
2013. július 23. EURÓPAI TURIZMUS 2013-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2013/2. negyedéves jelentése Az európai turizmus az eurózóna nehézségei ellenére az év elsı felében enyhe növekedést mutat, amiben
The possibility of complex transport-logistic chains
1. Nemzetközi Logisztikai Nap Debreceni Egyetem 2009. október 2. Komplex közlekedéslogisztikai láncok lehetőségei The possibility of complex transport-logistic chains Dr. BERÉNYI János tudományos tanácsadó
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2
215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.
A gabonafuvarozás megbízható partnere a Rail Cargo Hungaria
A gabonafuvarozás megbízható partnere a Rail Cargo Hungaria Kovács Imre CEO, az Igazgatóság elnöke www.railcargo.hu 2012.06.25. ezer tonna A gabonatermés alakulása Magyarországon Gabonatermés 2009-2012
Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola
Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola A HAZAI KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK HELYZETE, TÚLÉLÉSI ESÉLYEI Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Parragh
KÜLGAZDASÁG ÚJ MEGKÖZELÍTÉSBEN: A KELETI NYITÁS NYUGATI TARTÁS POLITIKÁJA
KÜLGAZDASÁG ÚJ MEGKÖZELÍTÉSBEN: A KELETI NYITÁS NYUGATI TARTÁS POLITIKÁJA Hidvéghi Balázs külgazdaságért felelős helyettes államtitkár 2012. szeptember 28. EGER KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAINK Magyarország
PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/2. szám.02.09. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...
A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.
A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési
Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik
TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens
A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató
A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató Az előadás témakörei A GYSEV Zrt. Stratégiájának alapjai, jelenünk és céljaink Az elmúlt évben lezárt,
Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés -
Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - A 2002-2005 közötti makrogazdasági folyamatok főbb jellemzői A magyar gazdaság teljesítményét befolyásoló világgazdasági háttér 2002-2005 között
A magyar vegyipar* 2010-ben
A magyar vegyipar* 2010-ben Nemzetközi gazdasági folyamatok Míg a gazdasági válság kibontakozásával a 2009. év a dekonjunktúra jegyében telt, addig a 2010. évi adatok már a növekedés megindulását mutatják.
Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban
Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1990 ÉS 2002 KÖZÖTT Nemzetközi turistaérkezések 1990 és 2002 között a nemzetközi turistaérkezések száma több mint másfélszeresére,
ROMÁNIA KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAINAK ALAKULÁSA A MAGYAR-ROMÁN KERESKEDELEM FEJLŐDÉSE
ROMÁNIA KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAINAK ALAKULÁSA A MAGYAR-ROMÁN KERESKEDELEM FEJLŐDÉSE BORZÁN ANITA 1 Bevezetés A rendszerváltó szocialista országok gazdasági érdeklődése hirtelen mélypontra zuhant egymás
KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai
KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, 2015. május 12-14. A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti