Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP-MKÖ ) tehetségazonosító program során végzett tehetségazonosító mérésekről,
|
|
- Frigyes Magyar
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP-MKÖ ) tehetségazonosító program során végzett tehetségazonosító mérésekről, megfigyelésekről a Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár részére 2016
2 A Hazánk nemzeti kulturális örökségének megőrzését, a nemzetiségi hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatása (NTP-MKÖ-15) pályázat keretében, január 8. és június 21. között komplex tehetségazonosító programot valósítottunk meg a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben. A foglalkozássorozatot december 11-én és 18-án tehetségazonosító felmérések előzték meg. A program célja az volt, hogy a nemezeléshez kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretekre épülő tehetségazonosító és -gondozó műhely jöjjön létre, amely a tehetséggondozás mellett ezen népi hagyomány megőrzését-továbbadását is szolgálja. Fontos szempont volt továbbá, hogy olyan, többségükben hátrányos helyzetű fiatalokat tudjunk bevonni, akiknek korábban nem volt lehetőségük tehetségazonosító, - fejlesztő programokban részt venni. A jelen beszámoló a tehetségazonosítás során alkalmazott mérések, megfigyelések eredményeit összegzi. A foglalkozásokat két előzetes tehetségazonosító vizsgálat előzte meg 2015 decemberében. A pályázati kiírással összhangban a tehetségazonosításhoz a Howard Gardner-féle ún. többszörös intelligencia elmélet alapján kidolgozott kérdőívet használtunk, hogy megtaláljuk azokat a fiatalokat, akik jó vizuális, kinesztetikus és természeti képességekkel rendelkeznek, valamint érdeklődnek a népi kézművesség iránt és szívesen végeznek kézműves alkotótevékenységet. A gyermekek tanáraival történő előzetes egyeztetések után összesen 41 fő, éves gyermeket vontunk be a felmérésekbe. A felmérés két részből állt. Első lépésként kitöltöttek egy 40 kérdésből álló többszörös intelligencia kérdőívet, amelyen 1-4-ig terjedő skálán kellett pontozniuk, mennyire jellemző rájuk az adott állítás. Howard Gardner 1983-ban vetette fel az ún. többszörös intelligencia elméletét Frames of mind: the theory of multiple intelligences című könyvében, amelyben 7 intelligenciatípust különített el: nyelvi, logikai-matematikai, téri, zenei, testi-kinesztéziás, intraperszonális és interperszonális. Később ezeket a természeti intelligenciával 8-ra, ill. a csak részben intelligenciának tekinthető egzisztenciális képességekkel egészítette ki. A pályázati kiírásban szereplő tehetségterületek meghatározása szintén ezt a felosztást követte, ezért a tehetségazonosítás első lépéseként mi is ezt az elméletet vettük alapul. 1
3 Önbevallásos kérdőív lévén elsősorban inkább a diákok magukról alkotott véleményről, érdeklődési köréről és preferenciájáról kaptunk képet, a gyermekek valódi képességeiről kevésbé. Tehetségterületenként összesen 20 pont volt a maximum, így azok a gyermekek kerültek figyelmünk központjába, akik közötti pontszámot értek el vizuális, kinesztetikus és természeti tehetségterületeken. Legfontosabbnak a vizuális és kinesztetikus képességeket tekintettük. Második lépésként a Torrence-féle ismétlődő körök teszt segítségével a gyermekek kreativitását, problémamegoldó-képességét vizsgáltuk. Az Ellis Paul Torrance által az as években kifejlesztett tesztek a kreativitást, a divergens gondolkodást, problémamegoldásiképességet mérik. A teszteket négy skálán (eredetiség, flexibilitás, fluencia, kidolgozottság), ill. az ezekből számított átlagértékek alapján értékeli. A teszt alkalmazását non-verbális jellege, ill. a vizuális képességek (térbeli gondolkodás, elvonatkoztatás, újraalkotás képessége) felmérésének szándéka indokolta. A tesztek pontozása a szakirodalomban közzétett sztenderd értékek szerint történt, figyelembe véve, hogy az azóta eltelt évtizedek folyamán a téri-vizuális képességek terén általános emelkedés tapasztalható. A diákok egyéni teljesítményét ezért nem a korosztályra vonatkozó meghatározott értékek, hanem a csoport egészének átlageredményéhez viszonyítottuk. (Az eredményeket összegző táblázat a beszámoló végén található, név nélkül.) Csoportátlag összetevőnként: Eredetiség (originalitás, O): 7,1 Flexibilitás (rugalmasság, X): 8,6 Fluencia (rajzok száma, F): 14,3 Több kört felhasznált a rajzokhoz (T, 1= igen, 0= nem): 33% igen Átlag originalitás (AO): 0,48 Relatív flexibilitás (RX): 0,63 A kapott teszteredmények alapján a programhoz való csatlakozást azon érdeklődő fiatalok számára javasoltuk, akik átlag originalitása meghaladta a 0,45-ös értéket (összesen 18 fő). 2
4 Ugyanakkor megadtuk a lehetőséget arra, hogy tanáraik javaslatai alapján az előzetes felmérésekből kimaradt, vagy azokon alacsonyabb pontszámot elérők is bekapcsolódjanak a foglakozásokba. A kezdeti lelkesedést követő lemorzsolódás után összesen 15 fő 12 lány, 3 fiú vett részt a teljesen foglalkozássorozaton. A résztvevő tehetségígéretek fejlődését a program során folyamatosan figyelemmel kísértük, egy előzetesen kialakított szempontrendszer alapján, amelyhez felhasználtuk az ún. Tehetségszűrő megfigyelési szempontsor vonatkozó elemeit: Érdeklődő, kíváncsi a foglalkozásokon Újszerű (szokatlan) ötletei vannak a feladatok megoldására Nincs számára megoldhatatlan helyzet, többször is próbálkozik, új utakat keres Sok ötlete van Nagy az alkotókedve, szívesen hoz létre /gondol ki új dolgokat Jó a megfigyelőképessége Gyorsan felismeri az összefüggéseket Könnyen / gyorsan megért dolgokat / tanul. Tud képekben gondolkodni Nehezen fárad el Nem könnyen adja fel a küzdelmet Képes tanulni a hibáiból, kudarcából is okul. Nagy benne az önálló ismeretszerzési vágy Lelkesedik az erőfeszítést igénylő feladatokért A munkáját odaadóan végzi Szereti próbára tenni a saját ügyességét Tud egy dologra intenzíven figyelni / kitartóan koncentrálni. (ha érdekli) Lázba hozza, ha ötletelni lehet. Szívesen beszél a társainak a találmányairól, alkotásairól. A Dávid Mária, Hatvani Andrea és Héjja-Nagy Katalin által 2014-ben kifejlesztett pedagógiai tehetségszűrő eszköz nem más, mint egy megfigyelési szempontsor. Eredetileg az általános és a középiskolákban dolgozó pedagógusok számára készült, és elősegíti a tehetségjegyek szisztematikus azonosítását. Egy elsődleges szűrést tesz lehetővé a vizsgált populációban, 3
5 melynek eredményei alapján kiemelkedhetnek a tehetségígéretek. Amennyiben a kapott eredményeket más pedagógiai módszerek (iskolai teljesítmények, versenyeredmények, a gyermek magas szintű érdeklődése stb.) is alátámasztják, a tanulók beválogathatók a tehetséggondozó programokba. A megfigyeléseink során nem a teljes szempontsort, csak a foglalkozás jellegének szempontjából releváns elemeket vettük figyelembe. A tehetségazonosítást pedagógus szakember végezte a csoport vezetőjével együttműködve. A foglakozások felépítése több szempont szerinti megfigyelést tett lehetővé: az elméleti ismeretek elsajátításának, gyakorlati alkalmazásának képességét, az önálló kezdeményezési készséget, a társas vagy egyéni feladatmegoldás előnyben részesítését, a kitartást, elszántságot, érdeklődési kört, az újszerű megoldások keresését, megfigyelőképességet, a frusztrációs toleranciát, összpontosítási készséget, alkotókedvet és vizuális és manuális képességeiket. A megfigyeléseink alapján így sikerült a programot minél inkább a résztvevők egyéni igényeinek, szükségleteinek megfelelően alakítani. A program iskolán kívüli jellegéből adódóan a klasszikus tehetségfejlesztő módszerek közül a gazdagítást és differenciálást alkalmaztuk. Az alkotói munka során a fiatalok mozgósíthatták kreatív energiáikat, ötleteiket, kézügyességüket, az önkifejezés új formáival ismerkedhettek meg, amely kiegészíti, elmélyíti a vizuális kultúra és környezetünk műveltségterület, valamint a hon- és népismeret során tanultakat, s további motivációt ad az ismeret- és képességbővítéshez. A foglalkozássorozatot kiállítás zárta az általános iskola aulájában, amely lehetőséget adott a csoport nyilvánosság előtti bemutatkozására. A gyermekek sikerélménye mellett ennek jelentősége abban is állt, hogy társaik és tanáraik új oldalukról is megismerhették a résztvevőket, s ez különösen fontos a hátrányos helyzetű, esetleg tanulmányaikban gyengébben teljesítő, vagy magatartási problémákkal küzdő tehetségígéretek számára. 4
6 Megfigyelési alkalmak: január 8.: ismerkedés a csoporttal, játékos felmérések Az első foglalkozáson megismerkedtünk a résztvevőkkel, bemutattuk a program célját, menetét, majd a csoportvezető irányításával végzett játékos feladatokon keresztül, a Tehetségszűrő megfigyelési szempontsor alapján figyeltük meg a gyerekek viselkedését, hozzáállását, tanulási képességét, kézügyességét. Bár már az első foglalkozáson voltak, akik önállóságukkal, ügyességükkel, elszántságukkal kitűntek a többiek közül, azonban a csoportból korábban senki sem próbálta a nemezelést, ezért messzemenő következtetéseket a kezdeti lelkesedés okozta lendület alapján nem lehetett levonni február 19.: Nemezjáték készítése kisméretű nemezmaci A csoport az alapozó elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása után nemezjátékok készítését tanulta meg. Az első foglalkozáson pólyás babát, ill. egeret készítettek, amelyek 1 idomból álltak. Ezután következett a maci készítése, amelyhez 5 idomot (test és fej, 2-2 láb) kellett külön elkészíteni, majd azokat összeilleszteni irányított egyéni munka keretében. A feladat fejlesztette a térbeli tárgyak tervezésének, készítésének képességét, a manuális képességeket, kitartást. Célja volt továbbá a helyes technika gyakorlása, az egyedi megoldások, az önkifejezés megjelenítése. A fiatalok hozzáállásáról, attitűdjéről árulkodó volt, hogy ki volt az, aki a mintadarab megtekintése után önállóan állt neki a feladat megoldásának, és közben legfeljebb csak visszajelzést kért a munkájáról, segítséget nem. A többség azonban a jelenlévő felnőttek valamelyikének útmutatását, segítségét kérte a munkafolyamat során többször is, amely az önbizalom, vagy esetleg a figyelem/törődés hiányára utalhat. A csoport tagjai szinte kivétel nélkül érdeklődéssel és kitartással végezték a feladatot, volt, aki a foglalkozás végeztével még maradt volna, hogy befejezhesse alkotását. A kitartás, a kézügyesség, a tervezési készség, esztétikai és arányérzék (pl. törzs és fej, vagy a lábak mérete) alapján 6 foglalkozás után a csoportból 3 fiatal emelkedett ki képességeivel, 2 fő pedig kitartásával, érdeklődésével. Emellett a munka közben két lány zeneszeretetére, muzikalitására is fény derült, némi érdeklődés és közös éneklés után arra jutottunk, hogy érdemes lenne zenei képességeik 5
7 fejlesztését, kibontakoztatását segítő programokba, foglalkozásokba bevonni őket, amint erre lehetőség adódik május 23.: Műhelylátogatás és nemeztakaró készítése Vidák István és Nagy Mari népművészet mesterei kecskeméti műhelyében a fiatalok két csoportban egy-egy, 1 m 2 -es faliszőnyeget készítettek. Ez több szempontból jelentett új kihívást: egyrészt sokkal nagyobb felületen kellett megtervezniük az elkészült mintát, mint amellyel korábban bármikor is dolgoztak, ill. közösen kellett létrehozniuk egy egységes, esztétikus alkotást. A foglalkozást vezető népművészek kitértek a szőnyegeken szereplő motívumok, szimbólumok jelentésére, történetére is, amely egyrészt fejlesztette az absztrakt gondolkodást, másrészt segítette az ősi népi jelképek továbbadását, megőrzését is. Az olykor komoly fizikai erőfeszítést is igénylő feladat próbára tette a gyerekek kitartását, elszántságát, érdeklődését. Voltak, akik a monoton hengerelés helyett az aprólékosabb, de gyorsabban eredményre vezető nemezfonál csomózását választották, amellyel karkötőt, nyakbavalót készítettek, s abban mélyültek el, figyelmüket hamar elvonta az új technika, míg mások kitartóan dolgoztak a szőnyeg befejezésén. Az egyéni alkotók tevékenysége során megfigyelhettük, melyikük milyen gyorsan sajátította el a helyes csomózási módot, s utána mennyire igényelte a felnőttek vagy társaik segítségét a folytatáshoz. Ez utóbbi képet adott megfigyelési és mozgásos képességeikről, voltak, akik a megmutatott mozgássort szinte azonnal le tudták követni és utánozni, különösebb magyarázat nélkül, míg másoknak hosszasabb magyarázatra és többszöri bemutatásra volt szükségük. Az első vizsgálati alkalommal is képességeikkel kiemelkedő gyerekek továbbra is társaik előtt járnak kézügyességükkel, esztétikai érzékükkel, figyelmükkel, de a csoport egésze is látványosan fejlődött a legutóbbi találkozás óta június 10. Anyag és technikai ismeretek mérése - önálló tevékenység; június 21. a záró kiállítás A tehetségazonosító- és gondozó műhely foglalkozássorozatának zárásaként a résztvevők nyilvános kiállítás keretében mutatkoztak be. Az iskola és a tanárok kérésére a kiállításra nemcsak a foglalkozások legvégén, hanem két héttel korábban, a nyári szünet előtt, az iskolában is sor került, így a résztvevők iskolatársai és tanárai is megtekinthették az elvégzett munka eredményét. 6
8 A záró kiállítás június 21-én került megrendezésre és a hónap végéig látható a múzeumban. A tehetségazonosítás szempontjából a kiállítások összeállítása, felrakása szintén jó lehetőséget teremtett, mert az alkotásokon keresztül egyben lehetett látni a képességfejlődés szakaszait, eredményeit, ill. lehetőségünk volt informális beszélgetésekre a résztvevőkkel. A foglalkozások végére az elkészült alkotások számában, kidolgozottságában, eredetiségében, ötletességében 2 fő emelkedett ki a csoportból, ill. 1 fő volt, aki, bár az előbb említettek szintjét nem érte el alkotásainak minőségével, kitartásával, elszántságával, érdeklődésével szintén kitűnt a többiek közül. Számukra javasoljuk a további fejlődésüket, érdeklődési körüknek minél inkább megfelelő alkotótevékenység megtalálását segítő tehetséggondozó foglalkozásokban való részvételt. Az alkotóműhely vezetője felajánlotta az érdeklődőknek, hogy folytathatják a munkát a pályázati projekt zárása után is. Az egész csoportra jellemző volt, hogy élvezettel, érdeklődően, olykor fáradhatatlanul, koncentrálva dolgoztak egy-egy alkotás elkészítésén, s végeredményben olyan eredményeket értek el, amelyekre a visszajelzések alapján nem minden tanáruk és társuk tartotta őket képesnek. A tehetségfejlesztés folyamatát végig kísérte Nagy Mari, a népművészet mestere, aki szintén elismerően nyilatkozott a csoport fejlődéséről, az elkészült alkotásokról. Azzal, hogy a gyerekek az iskolai feladataiktól tartalmában és jellegében eltérő (pl. nem érdemjegyre történő) feladatokat végezhettek, felszabadíthatták kreativitásukat, fantáziájukat, sikerélményeket szerezhettek, felfedezték saját maguk számára is korábban ismeretlen képességeiket, amely pozitív hatással lehet későbbi életútjukra is. Mindez igazolja a hasonló formában történő, az iskola és a helyi közművelődési intézmény és szakemberek együttműködésében megvalósuló tehetségazonosító- és gondozó foglalkozások szükségességét. 7
9 A Torrence-teszt eredményei (a gyermekek nevének kezdőbetűjével jelölve): Név F O X T AO RX Á 17 9, , ,82353 C , ,44444 D 26 12, , ,42308 E 12 5, , ,58333 G 16 6, , ,375 G 13 5, ,42 0,30769 Gy 15 7, , ,6 Gy 28 16, , ,5 H 17 10, , ,58824 H 10 3, ,383 0,7 H 20 9, ,4535 0,55 H 5 1, ,398 1 J 17 7, , ,52941 K 9 4, , ,88889 K 10 4, ,476 0,9 K 17 8, , ,70588 K 6 3, , K ,5 0,35714 K 18 7, , ,44444 K 8 3, , K 8 3, , ,875 K 14 6, , ,64286 K 17 10, , ,52941 K 19 8, , ,63158 M 16 9, , ,6875 N 8 5, , ,75 V 26 14, , ,61538 Ny 9 3, , ,88889 Ny 22 6, , ,09091 P 14 7, , ,78571 R 10 5, ,514 0,8 R 20 7, ,372 0,5 R 17 8, ,52 0,70588 S 9 4, , ,66667 Sz 15 7, ,482 0,53333 Sz 13 6, , ,61538 Sz 13 5, , ,46154 Sz 14 7, , ,71429 Sz 10 4, ,423 1 T 13 12, , ,69231 ÁTLAG 14,35 7,1095 8,625 0,35 0, ,6319 8
10 9
Hetvenéves a forint (NTP-KKI ) Beszámoló a
Hetven éves a forint NTP-KKI-16-0122 Beszámoló a Hetvenéves a forint (NTP-KKI-16-0122) tehetségazonosító program során végzett tehetségazonosító mérésekről, megfigyelésekről a Konecsni György Kulturális
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól
Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében
TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED!
TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED! Tehetségpontként fontos feladatkörünk a tehetségazonosítás, a kiváló képességek korai megnyilvánulásainak felismerése. A tehetségazonosítás hármas szabálya alapján végezzük
Múlt, jelen, jövő. A múltban már ott a jelen és csírázik a jövő. A jelenben még él a múlt és belép a jövő. A jövő gyökere a múltból, jelenből szívja életét. Mácz István Kora gyermekkori tehetséggondozás
A tehetségazonosítás néhány lehetősége. Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő
A tehetségazonosítás néhány lehetősége Maadadiné Borbély Mária tehetséggondozási szakértő Milgram mátrix Felnőttkorban tehetséges ember Felnőttkorban tehetséget nem mutató ember Gyermekkorban jelentkező
Csodagyerek, tehetség, talentum, géniusz?
Csodagyerek, tehetség, talentum, géniusz? Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakoztatott képességet értjük, amely az emberi tevékenység
CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR
TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES
TEHETSÉGFEJLESZTÉS A SZAKKÉPZÉSBEN
TEHETSÉGFEJLESZTÉS A SZAKKÉPZÉSBEN Kutatás kísérletek jó megoldások PEDAGÓGIAI, SZAKMAI KONFERENCIA 2016. ÁPRILIS 12. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit kerül, amibe
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /
Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,
A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.
A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők
Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz
Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról
1. óra : Az európai népviseletek bemutatása
RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az
A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018
A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás
- Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának
EGY PLURÁLIS INTELLIGENCIA KONCEPCIÓ ÉS A MONTESSORI PEDAGÓGIA KOMPARATÍV MEGKÖZELÍTÉSE - Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának egy lehetséges alternatívája Sándor-Schmidt Barbara
Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M-15-0003 Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre 2016. július 30. A programban építészeti szakiskolába járó kiemelkedő tehetségű
Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:
Miért kistérségi? Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Pedagógiai szakmai szolgáltatás (1997-2012) Tiszaújváros Közoktatási Ellátási Körzet (1997-2005) Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás (2005-2012)
Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika
2010. Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika A felsőoktatási, továbbképzési és pályakezdési tehetségműhelyek támogatása NTP-OKA-I pályázat része Készítette: Kissné
Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?
Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális
Tehetségazonosítás a pedagógiában - tanulmányismertetés és ajánlás
Tehetségazonosítás a pedagógiában - tanulmányismertetés és ajánlás Összeállította: Temesvári Miklós szaktanácsadó (Budapesti POK) 2016. december A tehetség természeti erő, amely a megjelenésére alkalmas
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
Diákújságíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában
Diákíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában A szakközépiskolába járó tehetséges diákok többsége motivációs problémákkal küzd a korábbi iskolai kudarcok miatt, így
TEHETSÉGPEDAGÓGIA. I. Alapfogalmak, definíciók, modellek
TEHETSÉGPEDAGÓGIA I. Alapfogalmak, definíciók, modellek A TEHETSÉG DEFINÍCIÓI 1. Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet
ELITE YOUTH. fejlesztése az utánpótlás futballban. Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató
fejlesztése az utánpótlás futballban Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató az utánpótlás futballban a személyiségtulajdonságok, gondolati- és gyakorlati-cselekvéses képességek sajátos
Tehetséggondozási Program 2015.
2015. Szakmai Program 9. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A tehetséggondozás célja, feladata: Az intézetben bírói határozattal vagy jogerős ítélettel elhelyezett fiatalkorú bűnelkövetők reszocializációját
Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhely záró foglalkozás és kiállítás
NTP-KKI-B-15 A köznevelés és kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhely záró foglalkozás és kiállítás Tudomány és művészetek tehetséggondozó
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban
A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban Közoktatásvezetők V. Országos Konferenciája Pécs, 2010. szeptember 23. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke l_balogh@tigris.unideb.hu
Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:
Miért kistérségi? Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Pedagógiai szakmai szolgáltatás (1997-2012) Tiszaújváros Közoktatási Ellátási Körzet (1997-2005) Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás (2005-2012)
Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhelye
Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett a köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatására (NTP-KKI-B-
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012
KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET
Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület
Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birdalma Megvalósító: Körös Tehetséggndzó Egyesület Cél: Különböző speciális területeken fejlesztésben részesülő tehetséges tanulók teljes személyiség fejlesztése,
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei. Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában
Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) módszertani lehetőségei Az interaktív tábla alkalmazása az óvodai folyamatok támogatásában Nagy Ildikó Mária tehetségfejlesztő szaktanácsadó Budapesti
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI
AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2014. október 1. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke laszlo.balogh@arts.unideb.hu További információk: - www.mateh.hu
A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA
Tanulói feladatok értékelése
Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek
ke zmu ves tanszak 2013/2014
Művészeti beszámoló ke zmu ves tanszak 2013/2014 Az alapfokú művészeti képzés nagymértékben elõsegíti a tanulók személyiségfejlõdését és biztosítja a tehetséggondozás lehetõségét. Figyelembe veszi az életkori
Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program
ÚT A FORRÁSHOZ Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program 2015. évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről 1. A pályázat bemutatása 2. A pályázat benyújtása 3. Ellenőrzött adatrögzítési
TÁMOP A Én is továbbtanulok
TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú
Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán
Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században
Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?
Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben
Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben A 2015/2016. tanévben kiemelt feladatként jelöltük meg a tehetséggondozás megújítását
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés
A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN Tóth Enikő Debreceni Gönczy
A tehetséges tanulók azonosítása, beválogatása, valamint mérések alkalmazása a tehetséggondozó programban. Készítette: Bárány Zoltán r.
A tehetséges tanulók azonosítása, beválogatása, valamint mérések alkalmazása a tehetséggondozó programban. Készítette: Bárány Zoltán r. alezredes Logikai fázis A tehetségazonosítás beválogatás folyamatának
Nemzeti Tehetség Program
Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási
Változó tanárszerep a gyakorlatban: egy dán módszer magyarországi adaptációs tapasztalatainak bemutatása. Kovács Katalin
Változó tanárszerep a gyakorlatban: egy dán módszer magyarországi adaptációs tapasztalatainak bemutatása Kovács Katalin az igazi kreativitás nem a végtermékben (a kész filmben), hanem magában a folyamatban
Idegen nyelvi mérés 2018/19
Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ
TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy
HU01-KA
2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK
M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során
A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014
Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0133 Pályázó neve: Körös Tehetséggondozó Egyesület Pályázó címe: 5600 Békéscsba, Derkovits 4. III.14. Program címe: Az érzelmek birodalma típusa Proramkezdés Érzelmeink
NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása
NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze
Képzési beszámoló június - július
2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Megvalósult témáink A pályázat megvalósításának folytatása 3. Egy kiállítás képei
Sakk logika Jó gyakorlat
Sakk logika Jó gyakorlat a telki Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában A sakk-logika oktatása a Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2001 Megnyílik
A tehetséges tanulókkal történő foglalkozás háttere
Varga Erzsébet Oktatási törvény adta lehetőség. Tehetségek jelenléte az iskolában, szülői igény. A tehetséges tanulókkal történő foglalkozás háttere Pedagógusok szakmai hivatástudata. A tehetséggondozás
SAJTÓKÖZLEMÉNY. EFOP Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten
SAJTÓKÖZLEMÉNY EFOP-3.3.2-16-2016-00172 Összefogás a gyermekekért Soltvadkerten Kedvezményezett neve: Soltvadkert Város Önkormányzata Támogatási összeg: 23.866.755 Ft Támogatás mértéke: 100 % Támogatási
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
torosutomari@gmail.com Nemzetközi gyermekrajz kiállítás: Varázslatos élet Azokért élünk, akiket szeretünk, Azokért, akik igaznak tartanak, A szépért, a jóért, Amit tehetünk. Széchenyi István Ki vagyok
Miben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen
Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével. Taskó Tünde Anna
Alulteljesítők felismerése a KATT kérdőív segítségével Taskó Tünde Anna Tartalom Előzmények Az alulteljesítés fogalma A metakogníció fogalma A metakogníció és tanulás A KATT kérdőív bemutatása Az alulteljesítés
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA
A TEHETSÉGEK BEAZONOSÍTÁSA, A TEHETSÉGEK GONDOZÁSA JÓ GYAKORLAT A BERETTYÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN MOTTÓNK: Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben,
HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN
2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta
Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció
Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
Gönczy Pál Általános Iskola Debrecen, 2012. október 27.
A HATÉKONY TEHETSÉGGONDOZÓ SZERVEZET MŰKÖDÉSÉNEK SZAKMAI KRITÉRIUMAI Gönczy Pál Általános Iskola Debrecen, 2012. október 27. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke Tehetséghidak Program
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi
TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA A PEDAGÓGUSOK TEHETSÉGGONDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐZETES HIEDELMEI DR.SASS JUDIT - DR. BODNÁR ÉVA
TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA A PEDAGÓGUSOK TEHETSÉGGONDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELŐZETES HIEDELMEI DR.SASS JUDIT - DR. BODNÁR ÉVA KUTATÁSI KÉRDÉSEK Az iskolák tehetséggondozó munkájára hogyan hat a pedagógusok
A villamosmérnökök, mint a mérnöki tudományokkal foglalkozó szakemberek kreativitásának grafológiai vizsgálata
A villamosmérnökök, mint a mérnöki tudományokkal foglalkozó szakemberek kreativitásának grafológiai vizsgálata "Ha mindenki egyformán gondolkodik, akkor senki sem gondolkodik igazán." (George Patton tábornok)
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló. Közösségi SzínTér NTP-SZTG
Szakmai beszámoló Közösségi SzínTér 1 Pályázatunk célkitűzése Egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy a pályázatban részt vevő tehetséges fiatalok tanulják meg szakmunkásként is alkalmazni azokat az eljárásokat
A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA
A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP-17-0021 KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA PÁLYÁZATBAN VÁLLALT FŐ TEVÉKENYSÉG: TERMÉSZETI INTERPERSZONÁLIS,
A Debreceni Tehetséggondozó Központ Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és lehetőségei a tehetséggondozásban
A Debreceni Tehetséggondozó Központ Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és lehetőségei a tehetséggondozásban Nevelési Tanácsadók Konferenciája Budapest, 2011. november 10. Dr. Dömösiné Rápolti Éva Az emberi
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT A pedagógus neve: Tarné Éder Marianna Műveltségi terület: tanító Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 4. b Az óra témája: "Itt élned, halnod kell " történelmi projekt A kalandozások
INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN
INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN Oktatási innováció Magyarországon konferencia ELTE, PPK, Budapest, 2017. június 27. Összeállították: -Dr. Balogh László, a Matehetsz
Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?
Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Pályázat megvalósítása Megvalósítás helye: Manóvár Tagintézménye Műhelyvezető: Somogyi
A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont hatókörében működő műhelyek működési rendje
A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont hatókörében működő műhelyek működési rendje I. Alapfogalmak A Működési rend fogalomhasználata azonos az Országos Tehetségpont által kiadott Fogalomtár a Tehetségpontok számára
A évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban
A 2012 2013. évi Országos kompetenciamérés értékelése iskolánkban A mérési eredményekből óvatosan kell következtetnünk, a feladatok ugyanis több kompetenciát mérnek, melyek gyakran fedik egymást, nem köthetők
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANÁRKÉPZÉSI ÉS TUDÁSTECHNOLÓGIAI KAR A KÖZNEVELÉSI RENDSZER PEDAGÓGIAI, SZAKMAI ELLENŐRZÉSI RENDSZERE LSP_TK102G4. HASONLÍTSA ÖSSZE A SZAKTANÁCSADÁS ÉS A TANFELÜGYELET RENDSZERÉT
Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája
FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2018.04.23 04.27. Beszámoló A témahét résztvevője: Iskolánk valamennyi tanulója. 130 fő tanuló 8 osztályból és 8 fő pedagógus valósította meg a témahét programjait. Időtartama:
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018
LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról
Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális
Ökomatek tehetséggondozás
Ökomatek tehetséggondozás Időpontja: szerda 6. óra Tehetséggondozó tanár: Németh Zoltánné A tehetséggondozó foglalkozásokba 8-14 év közötti gyerekeket vonok be. Érdekes és változatos programokkal szeretném
Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola
Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály Szövegértés, matematika SIOK Balatonendrédi Általános Iskola 1 Fit jelentés 2011-es tanév, 6-8. osztály (matematika, szövegértés) A 2011-es mérés