J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 1/87 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/30/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének december 17-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyvvezető: Dr. Szilágyi Judit Vajda Edit

2 2/87 Jelen vannak: Barna Andor, Dr. Benkő Péter, Dr. Bényi Zsolt, Csorba Béla, Derczbach Istvánné, Dr. Dombóvári Csaba, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Fejér Gyula, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Dr. Hoffmann Attila, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Kiss Lajos, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lázár Attila, Dr. Morauszky András, Nagy Anikó, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Soltiné Kis Katalin, Virág Mihály (26 fő) Távol vannak: Oláh László, Ruthner György, Papp Péter Pálné (3 fő) Jelen vannak továbbá: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Dr. Mód Kristóf, a Gál és Társa Ügyvédi Iroda részéről, Váradi Eszter sajtóreferens, Kili Tamás, a Hírhozó c. önkormányzati lap részéről, Bolvári Norbert könyvvizsgáló, Bella Tibor, a Gregor József Általános Iskola igazgatója, Szilágyi Attila, az EGED PANORAMA részéről, Erdei Bálint, a BOH HUNGARY Rt. részéről, Kiss Balázs, Gál és Társa Ügyvédi Iroda részéről, Dr. Bánóczi Zoltán közbeszerzési referens, Zombori László, Rákos Mezeje Zrt. részéről, Némethné Sári Irén, a Pénzügyi, Bér- és Munkaügyi Csoport vezetője, Dr. Zsigó Anikó, a Vagyonkezelői Iroda vezetője, Végvári Gábor, a Pesti Park Kft. részéről, Horváth K. József, a Tizenhetedik című újság részéről, Rojik József vállalkozó valamint: Horváthné Pécz Renáta, Dr. Szilágyi Judit és Vasdinyei Péter jegyzőkönyvvezetők, a szavazatszámláló gép kezelői illetve Vajda Edit, a Képviselő-testületi Iroda vezetője. Az ülés levezető elnöke: Riz Levente polgármester Riz Levente polgármester: Egy rendhagyó dologgal szeretném ezt a mai képviselő-testületi ülést elkezdeni. Egy 18 éves időszak fog ma lezárulni itt a Képviselő-testület ülésén. 18 év nagy idő. Az 1990 őszétől 2008 decemberéig tartó időszak Dr. Dombóvári Csaba képviselői időszaka. Dr. Dombóvári Csaba 1990 óta rákosligeti képviselő. Mindig lelkiismeretesen és kiválóan látta el ezt a feladatot, és most életének egy ciklusváltásához ért, a jövőben aljegyzőként fog dolgozni. Ennek következményeképpen összeférhetetlenség keletkezik, ezért a képviselői mandátumáról le kell mondania. Így ez a tizennyolc éves ligeti képviselőség most megszakad, és el kell búcsúznunk tőle mint politikustól, el kell búcsúznunk tőle mint ligeti képviselőtől, a városrészéért, ahol él, azért rajongó és mindent odaadó embertől. A Képviselő-testület nevében én szeretném Csabát köszönteni, szeretném megköszönni az elmúlt tizennyolc évet, szeretném megköszönni mindazt, amit Rákosligetért tett, szeretném megköszönni mindazt, amit a XVII. kerületért tett. Nagyon köszönjük a volt és a mostani képviselők, tisztségviselők nevében is ezt az elmúlt tizennyolc évet, és kívánunk nagyon jó egészséget az új megbízatásodhoz, sok örömet, jót és boldogságot mindebben! Fogadd szeretettel a Képviselő-testület részéről ezt a pici ajándékot! Rendhagyó módon szeretném, ha egy koccintással Csabát köszöntenénk.

3 3/87 Soltiné Kis Katalin frakcióvezető: Tisztelt Dr. Dombóvári Csaba, kezdő képviselő, nagyon fiatalon, aztán frakcióvezető, majd alpolgármester. Az SZDSZ frakció nevében szeretném megköszönni az elmúlt tizennyolc évben végzett munkáját, és sok sikert kívánok a további életéhez. Csorba Béla frakcióvezető: Kedves Dr. Dombóvári Csaba, engedd meg, hogy nagykorúságod napján a frakciószövetség nevében sok szeretettel köszöntselek. Az elmúlt tizennyolc évet egy gondolattal szeretném bezárni. Úgy gondolom, hogy Te nemcsak a frakciószövetség, hanem minden önkormányzati képviselő számára egy kicsit példa is vagy, mert a tizennyolc év során alapvetően a szakmaiságot helyezted munkád során előtérbe. Én ezt szeretném megköszönni, és egyúttal javaslom, hogy próbáljuk meg ezt a példát követni. Tizennyolcadik születésnapodon Isten éltessen! Riz Levente levezető elnök: megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes. Jelen van 26 fő, távolmaradását jelezte Oláh László és Ruthner György. Papp Péter Pálné még nem érkezett meg. Az ülést 17 óra 30 perckor megnyitom. Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztések napirendre vételére vonatkozó javaslatokat az alábbiak szerint: - a 415/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 3. napirendi pontként, - a 423/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 4. napirendi pontként, - a 424/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 5. napirendi pontként, - a 425/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 1. napirendi pontként, - a 431/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 6. napirendi pontként, - a 419/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 7. napirendi pontként, - a 404/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 8. napirendi pontként, - a 426/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 9. napirendi pontként, - a 427/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 2. napirendi pontként, - a 428/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 10. napirendi pontként, - a 429/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 11. napirendi pontként, - a 430/2008. számú, rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot, 12. napirendi pontként. Elfogadásukhoz minősített többség szükséges.

4 4/87 640/2008. (XII. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület felveszi napirendjére az alábbi rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztéseket: 415/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a BOH Hungary Zrt. között a Szőlőhegy beépítése tárgyában megkötendő településrendezési szerződés jóváhagyására, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Cinkotai út Ligetsor MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal Rákospatak Keresztúri út Határhalom u. kerülethatár által határolt terület kerületi szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 31/2005 (VIII. 31.) rendelete illetve Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Naplás út Inda utca Ároktő utca Forrásmajori utca Cinkotai út Cinkotai Kis-erdő által határolt terület Helyi Építési Szabályzatáról szóló 32/2005 (VIII.31.) rendelete módosításának kidolgoztatására Előadó: Riz Levente polgármester (23, 2 nem szavazat, 1 tartózkodás) 423/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról 17.KVSZ szóló, többször módosítot6t 3/2006. (III. 2.) rendeletének módosítására a Budapest XVII. kerület Pesti út Vécsey Ferenc utca Strázsahegyi dűlő E-VE terület határa Rákosmezei út Összekötő út (Pesti úttól Erdei utcáig terjedő szakasza) Erdő utca (Összekötő úttól-ferihegyi útig tartó szakasza) által határolt területre vonatkozó Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat vonatkozásában Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (23, 2 nem szavazat, 1 tartózkodás) 424/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Budapest XVII. kerület Kucorgó tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/2002. (III. 22.) rendelet módosítására a Budapest XVII. kerület Zrínyi utca Kucorgó utca Strázsahegy utca Hegyalatti utca Pesti út által határolt terület vonatkozásában, amely egyben módosítja a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról 17.KVSZ szóló többször módosított 3/2006. (III. 2.) rendeletét Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (23, 2 nem szavazat, 1 tartózkodás)

5 5/87 425/2008/ Zárt ülésen tárgyalható, Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat sport, rekreációs és szabadidő övezet megvalósítására, sport- és rendezvénycsarnok építésére a Rákos-patak mentén Előadó: Riz Levente polgármester (23, 3 nem szavazat) 431/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az 576/2008.( XII. 11.) Kt. határozat módosítására Előadó: Riz Levente polgármester (22, 1 nem szavazat, 3 tartózkodás) 419/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tulajdonában álló mezőgazdasági területek további hasznosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester (24, 2 nem szavazat) 404/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat használat jogának alapításáról Rákosmente kerületközpont rehabilitációjának keretében Előadó: Riz Levente polgármester (24 szavazat, 2 tartózkodás) 426/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat szerződések megkötésére a támogatásban részesített A hatékony módválasztás elősegítése: P+R és B+R fejlesztések megvalósítása fővárosi vasútállomásokon című projekt megvalósításához kapcsolódóan Előadó: Riz Levente polgármester (25, 1 nem szavazat) 427/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, hrsz-ú, természetben a Budapest XVII. kerület XV. utca 23. szám alatti sportpálya hasznosítására Előadó: Riz Levente polgármester (20, 3 nem szavazat, 3 tartózkodás) 428/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, hrsz-ú, természetben a Budapest XVII. kerület VIII. utca 2. szám alatti egykori iskolaépület hasznosítására Előadó: Riz Levente polgármester (23 szavazat, 3 tartózkodás) 429/2008/ Rendkívüli sürgőséget igénylő előterjesztés Javaslat a 173/2008. (IV.17.) Kt. határozat módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (23, 2 nem szavazat, 1 tartózkodás)

6 6/87 430/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az Önkormányzat nevében árubeszerzésre, szolgáltatás megrendelésre kiírt közbeszerzési eljárások bíráló bizottsága tagjainak megválasztására vonatkozó 39/2008.(II.12.) Kt. határozat módosítására Előadó: Riz Levente polgármester (24 szavazat, 2 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a napirend elfogadását, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. 641/2008. (XII. 17.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 640/2008. (XII. 17.) Kt. határozat figyelembevételével napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ 425/2008/ Zárt ülésen tárgyalható, Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat sport, rekreációs és szabadidő övezet megvalósítására, sport- és rendezvénycsarnok építésére a Rákos-patak mentén Előadó: Riz Levente polgármester 2./ 427/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, hrsz-ú, természetben a Budapest XVII. kerület XV. utca 23. szám alatti sportpálya hasznosítására Előadó: Riz Levente polgármester 3./ 415/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a BOH Hungary Zrt. között a Szőlőhegy beépítése tárgyában megkötendő településrendezési szerződés jóváhagyására, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Cinkotai út Ligetsor MÁV Budapest-Hatvan vasútvonal Rákospatak Keresztúri út Határhalom u. kerülethatár által határolt terület kerületi szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 31/2005 (VIII. 31.) rendelete illetve Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Naplás út Inda utca Ároktő utca Forrásmajori utca Cinkotai út Cinkotai Kis-erdő által határolt terület Helyi Építési Szabályzatáról szóló 32/2005 (VIII.31.) rendelete módosításának kidolgoztatására Előadó: Riz Levente polgármester 4./ 423/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról 17.KVSZ szóló, többször módosítot6t

7 7/87 3/2006. (III. 2.) rendeletének módosítására a Budapest XVII. kerület Pesti út Vécsey Ferenc utca Strázsahegyi dűlő E-VE terület határa Rákosmezei út Összekötő út (Pesti úttól Erdei utcáig terjedő szakasza) Erdő utca (Összekötő úttól-ferihegyi útig tartó szakasza) által határolt területre vonatkozó Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat vonatkozásában Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 5./ 424/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Budapest XVII. kerület Kucorgó tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/2002. (III. 22.) rendelet módosítására a Budapest XVII. kerület Zrínyi utca Kucorgó utca Strázsahegy utca Hegyalatti utca Pesti út által határolt terület vonatkozásában, amely egyben módosítja a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Budapest XVII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról 17.KVSZ szóló többször módosított 3/2006. (III. 2.) rendeletét Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 6./ 431/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az 576/2008.( XII. 11.) Kt. határozat módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 7./ 419/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tulajdonában álló mezőgazdasági területek további hasznosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 8./ 404/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat használat jogának alapításáról Rákosmente kerületközpont rehabilitációjának keretében Előadó: Riz Levente polgármester 9./ 426/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat szerződések megkötésére a támogatásban részesített A hatékony módválasztás elősegítése: P+R és B+R fejlesztések megvalósítása fővárosi vasútállomásokon című projekt megvalósításához kapcsolódóan Előadó: Riz Levente polgármester 10./ 428/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a Budapest XVII. kerület, hrsz-ú, természetben a Budapest XVII. kerület VIII. utca 2. szám alatti egykori iskolaépület hasznosítására Előadó: Riz Levente polgármester

8 8/87 11./ 429/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat a 173/2008. (IV.17.) Kt. határozat módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 12./ 430/2008/ Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat az Önkormányzat nevében árubeszerzésre, szolgáltatás megrendelésre kiírt közbeszerzési eljárások bíráló bizottsága tagjainak megválasztására vonatkozó 39/2008.(II.12.) Kt. határozat módosítására Előadó: Riz Levente polgármester (22 szavazat, 4 tartózkodás) Kovács István képviselő kérésének megfelelően az alábbi napirendi pont tárgyalása során saját hozzászólásait szó szerint rögzíti a jegyzőkönyv. A napirend 1. pontja: 425/2008/ Zárt ülésen tárgyalható, Rendkívüli sürgősséget igénylő előterjesztés Javaslat sport, rekreációs és szabadidő övezet megvalósítására, sport- és rendezvénycsarnok építésére a Rákos-patak mentén Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente: idestova majdnem tíz esztendeje, hogy a kerületi Képviselőtestület elfogadott egy határozatot, talán Szilágyi Antal és Quitt András voltak a kezdeményezők, hogy épüljön egy sportcsarnok Rákosmentén. Ennek a sportcsarnoknak, sajnos, nem volt szerencséje megépülni azóta. Nyilván mindennek megvolt a maga oka, de azt az akkori Képviselő-testület is, meg az azóta eltelt időszakban, gondolom, minden Képviselő-testület egyformán gondolta, hogy egy nyolcvanezres, sőt, most már nyolcvanhétezres kerületnek szüksége van egy ilyen létesítményre, amely sportcélokat, rendezvényszervezési célokat egyaránt szolgál. Adva van egy városközpont-fejlesztési cél, mint minden bizonnyal tudják, ez Rákoskeresztúr városközpont rehabilitációja. Annak az akcióterületnek a tőszomszédságában áll egy zöldövezeti terület, a Népkerttel, a Rákospatakkal, sportpályával, a műfüves sportpályával. Indokolt és jól magyarázható fejlesztési cél, hogy itt a városközpontban, jól megközelíthető helyen létrehozzunk egy szabadidő, sport és rekreációs zónát. Ennek az előzményeit ismertetném. Még az elmúlt esztendőben a Népkert felújítási tervdokumentációját készítettük el. Aztán megterveztettük a Rákospataknak a kerékpárút és gyalogossétány terveit. Erre pályázatot kívánunk benyújtani, reméljük, jövő év elején megjelenik ez a pályázat. Vezérhajóként egy sportcsarnok-rendezvényközpontot szeretnénk létrehozni a volt Hungarocamion pálya területén. Úgy gondolom, hogy párját ritkító fejlesztés lehet ez Rákosmente és egész Budapest számára. Ez egy koncepcionális városfejlesztésnek az alapját is jelenti, és nagyon bízom benne, hogy lesz módunk megvalósítani.

9 9/87 Feltételként természetesen szükség volt arra, hogy ezt a területet, ahol ezt a sportcsarnokot meg kívánjuk építeni, fölszabadítsuk, és lehetővé tegyük a sportcsarnok építését. Egy 2000-ben kötött bérleti szerződés egy nagyon baráti áron, Ft/hó fejében kiadta ezt a sportpályát működtetésre, és 2025-ig szóló bérleti szerződés köttetett. Ezt a bérleti szerződést fölbontanánk, ez előfeltétele az építkezésnek. De ugyanakkor mi egy komplex sport célú létesítményben gondolkodunk, ezért megfontolásunk az, hogy nemcsak fedett, hanem nyitott létesítményekkel is kell rendelkeznie a sportcsarnoknak, ezért tervezzük megvásárolni a mögötte lévő ingatlanokat. Egyrészt, hogy maradjon füves focipálya, ahol futballozni a továbbiakban is lehet, hiszen a foci az fontos. Én is szeretem a focit, a magam részéről fontosnak ítéltem meg, hogy az egyesületnek legyen lehetősége még most, ebben az időszakban is folytatni a munkáját, aztán pedig majdan a sportcsarnok-üzemeltetéssel közös ügyként fogjuk ezt kezelni, ez egy későbbi megállapodás tárgya lehet. Tisztelt Képviselő-testület! Maga ez az elképzelés, amit itt látnak, a kezdetről szól. Egy közbeszerzési eljárást indítanánk el, a közbeszerzési eljárásra kérünk felhatalmazást a Képviselő-testülettől. Meghúzunk egy limitet, hogy mennyi az az éves adósságszolgálat, amit erre a célra a Képviselő-testület adhatna. A közbeszerzési eljárás formáját az előterjesztés tárgyalja, több lehetőséget is, és csatolva van egy tartalmas és vastag megvalósíthatósági tanulmány. Természetesen a közbeszerzési eljárás eredményét a Képviselő-testületnek - amennyiben ez egy eredményes eljárás - lesz módja megvitatni, és természetesen minden későbbi döntés itt fog megszületni, ebben a körben, a Képviselő-testület előtt. Én nagyon bízom benne, hogy támogatni fogják képviselőtársaim az előterjesztést, és a sport, szabadidő és egészség szolgálatában állunk mindannyian azzal, hogy ezt a fejlesztést itt Rákosmentén, a Rákos-patak mentén elindítjuk. Az előterjesztés vitáját megnyitom. Megkérem Szilágyi Attila Urat, aki a megvalósíthatósági tanulmány előkészítésében, készítésében is közreműködött, hogy a legfontosabb gondolatokat adja elő számunkra, hogy milyen formában, milyen paraméterekkel készülhetne el ez a sportcsarnok. Szilágyi Attila: Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselő-testület! Nagy szeretettel köszöntöm Önöket. Első lépésként megköszönöm, hogy fölkértek minket erre a feladatra a meghirdetett tanulmánnyal kapcsolatos verseny megnyerése után, és azt is köszönöm, hogy a mai napon voltak szívesek előre venni és az első napirendként megtárgyalni ezt az előterjesztést. Én magam, ahogy Polgármester Úr is elmondta, településfejlesztési szakkérdésekben vettem részt a tanulmány elkészítése kapcsán. Minap adtuk össze, majdnem 21 kollégánk dolgozott ezen a projekten. Alapvetően építészek, közműtervezők, tűzvédelmi szakértők, közgazdászok és közbeszerzési szakértők. Amikor az ingatlannal mint a lehetséges sport javaslat megvalósításának a helyével megismerkedtünk, első lépésünk volt az, hogy a szakmában oly fontos alapelvnek megfeleltessük a telepítés lehetőségét. Vizsgáltuk a tájolási értékeket, a rendezési tervi vonatkozásokat,

10 10/87 a közlekedési kapcsolatokat és utolsó sorban a közmű javaslatot is. Mi magunk a vizsgálat derekán már azonnal meg tudtuk állapítani, hogy a hely jó lehet a sportcsarnok telepítésére, ámbátor néhány szakmai előírás azt írja, hogy körülbelül a határeset a területnek a nagysága, tehát éppen hogy elfér rajta ez a szakmai program. De úgy gondolom, és megismerve az előterjesztést is, amennyiben a környező ingatlanokon az Önkormányzat tulajdonjogot tud szerezni, úgy kellő terepe lehet annak, hogy a funkció legalábbis parkoló tekintetben, ezen kívül a füves pálya tekintetében kiterjedjen a környező területre. Megismerhettük az előkészítés során a ma már említett parktervet is. Úgy gondolom, hogy a rekreációs terület kiválóan tud alkalmazkodni ehhez a parkhoz, egy kellő értéket tud majd a kerületben élők és adott esetben a távolabbról ide érkezők számára is biztosítani. A tájolásnál említettem ma, ez azért fontos, hogy a sportcsarnok legfőbb alapelvét a tájolással is alá tudjuk támasztani, ugyanis ennek az épületnek két nagyon fontos funkciója a sporton kívül még van, ez a bizonyos rendezvénycsarnok és a szórakoztató jelleg. Az a szórakoztató jelleg, ami adott esetben békésen meg tud férni a sport és az egyéb más rendezvények mellett. Ehhez viszont az kell, hogy megfelelő benapozása legyen az épületnek, megfelelő tévéközvetítést lehessen az épületből biztosítani, és így állapítottuk meg, hogy az általunk javasolt módszerekkel jól tájolva a ház kialakítható. A kérés az volt felénk, hogy lehetőség szerint a hazai illetve nemzetközi első osztályú szintet a szakági versenyek tekintetében mindenképpen célozzuk meg. A kézilabda tekintetében minden további nélkül alkalmazható az épület kialakításánál minden, a szakág által előírt alapelv. Biztosítható a magasság, a pályaméret, a tévéközvetítést itt is meg kell említenem, a dopping-ellenőrző szoba, a bíróknak az öltözője, ami egyben a vegyes funkció miatt színészöltöző is. Nagyon fontos, hogy számoltunk a küzdőtérnek a kettéosztási lehetőségével, ezzel biztosítható az, hogy a közcélú igénybevétel tekintetében, tehát a tornaórák tekintetében, akár kettő is tartható egyszerre. A megosztás egyébként később egy konferencia vagy más egyéb, termékbemutatással kapcsolatos tevékenységet is kiválóan tud szolgálni. Igyekeztünk minden olyan helyet, ami a sport céljára nem volt feltétlenül fontos, kihasználni a vendégek ellátásának biztosítására, hiszen ez a csarnok mégiscsak a vendégekért fog megvalósulni. Javaslunk kialakítani benne egy éttermet és három, adott esetben négy büfét is. A sportfunkciók a földszinten ki tudnak egészülni a négysávos tekepályával. Ez a magyar bajnokságok minden előírásának megfelel, és a Teke Szövetség ezzel kapcsolatos kéréseit is tudtuk biztosítani, úgy mint a minimális nézőteret. Szóltam már róla, hogy a telek nem nagyon nagy. Mi a tervet hatsávos tekepályával kezdtük el, de erről egyértelműen bizonyságot nyert, hogy a fesztáv ez esetben nem biztosítható a további 4 méter nyolcvanas növeléssel. A háromhajós épület tekepályával szembeni másik oldalhajójában helyeztük el a fallabda pályákat illetve egy nagyon szolíd, visszafogott wellness és fittness funkciókat kielégítő helyiségcsoportot. Úgy gondolom, hogy a kívánt programnak mindenben meg tudtunk felelni. A szakmai előírások közül jó néhányat terület tekintetében legalább középszinten és néhányat az alsó minimum fölött tudtunk biztosítani. Csak megemlítem azt a bizonyos alsó minimumot, ez az öltözőknél valósult meg. Nevesül, hogy a

11 11/87 lelátók alá tudtuk az öltözők 60%-át beszerkeszteni. Ez egy jelentős helymegtakarítás, és úgy gondolom, hogy a csarnok áránál is mutatkozik az, hogy nem kellett további oldalhajót telepíteni az előírt 8-10 öltözőnek. Nyilván akadálymentes öltözők és egyéb, a belmagasság tekintetében is kötött öltözők nem a küzdőtéri lelátók alatt helyezkednek el. A tűzvédelmi kérdések fontosak Budapesten, kiemelten magas szinten bírálja el a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság a vegyes funkciójú tereket. A néhány éve megtörtént sajnálatos balesetek tükrében itt előírták a maximális védelmet, ez az automata oltóberendezésnek az alkalmazása volt. Az épület építészeti szakkérdéseket nem kívánt egyelőre a terv szintjén megfogalmazni, hiszen az előkészítésnek a további stádiumában kell ezekről majd dönteni, de azt az alaprajzokon jól tudtuk ábrázolni, hogy mind a négy homlokzata fő homlokzata lehet a háznak. Alkalmas lehet arra, hogy előtte a kerületből olyannyira hiányzó dísztér megvalósuljon, és a ma említett parkolók a küzdőtéri fő funkció után, az a 320 parkoló az ingatlan oldalkertjeiben illetve a műfüves pálya mellett kialakulhassanak. Néhány előkészítési problémán még nem vagyunk túl, de innen is jó híreket tudok mondani. Nevesül a közlekedésről van első lépésben itt szó. Ennek a sportcsarnoknak egy jelentős problémája lehet, ha nem jól sikerül megvalósítani a tervét, a kiürítése. Köztudottan egy rendezvényre lassabban érkeznek, mint ahogy távoznak el, ezért a környező utakat arra kell fölkészíteni, hogy csúcsteljesítményre futtatva ezt az épületet, ez a 320 autó nagyobb fájdalom elkerülése mellett el tudja hagyni a környéket. Specialitása ennek az ingatlannak a 31-es útnak a közelsége, szomszédsága. Itt egy zöldhullámos jelzőlámpa vezérlés van kialakítva, rádióhullámon történik a zöldhullám hangolása 40 másodperces fázisidőkkel. Ez azt jelenti, hogy oldalágon, tehát a sportcsarnok felől 40 másodperc szabadságunk van arra, hogy ezt a 320 autót kiengedjük. Nem nehéz számolni, ha csak ezt az egy csomópontot használnánk ki, akkor több órát is igénybe venne ennek az ingatlannak a kiürítése. Közlekedési mérnök kollégáink éppen ezért azt javasolják, amit a terveken ábrázoltunk, és bízunk benne, hogy a fővárosi útkezelő is ezt el fogja fogadni, hogy a kiürítés még három irányban történjen meg. Egyrészt a Kaszáló utcai lakótelep felé két irányban, és maradjon egy úgynevezett by-pass út a Cinkotai út felé, ami összhangban lehet a tervezett parkfejlesztéssel. Ugyanis ez normális időszakban, tehát nem rendezvények végén, mindenképpen egy sétányként, egy passzázsként szolgálna, jogállása is önkormányzati magánút lehetne. Tehát nem volna megnyitva a közforgalom számára, és egyetlen egy funkciója az lenne, hogy csúcsterhelésnél a forgalmat a Cinkotai út felé is ki tudja engedni. Én úgy gondolom, hogy a közlekedési szakkérdések ezzel megnyugtatóan rendezhetők, és ebben a négy irányban kiválóan kiüríthető lesz az épület. Csak egy gondolatot a közművekről, hiszen a tanulmány nem foglalkozik vele, de az első egyeztetések itt is megvoltak. Nevesül, minden közműkezelő elviekben elmondta, hogy ellátható az általunk becsült kapacitás, biztosítható ez. Egy érdekes kérdés kezdett még a héten kibontakozni, nevesül, hogy adott esetben az általunk is környezetkímélően tervezett, javasolt fűtési módszer adott esetben átgondolható úgy is, hogy a környező lakótelepen is egy hő-kapcsolással emiatt hasznot lehessen keríteni. Erre később majd minden további nélkül érdemes lesz visszatérni. Különösebb

12 12/87 közműigény-kapacitás probléma nincs, nyilván a meglévő közműveket föl kell fejleszteni és a tervezett kapacitásra át kell alakítani. A következő kérdéskör a sport- és építészeti szakmai program után az volt, hogy az általunk ismert és az elmúlt két évben megvalósított három sportcsarnok árából is tapasztalatot merítve igyekezzünk beárazni ezt a tanulmánytervet. Ezt mi, ismerve az összes ezzel kapcsolatos szakkérdést, meg is tettük. Nem belemenve a részletekbe, csak annyit mondok el, hogy igyekeztünk minden olyan, a szakágak által megkívánt minőségű sportberendezésből az erősebb vagy éppen a középár fölötti részeket szerepeltetni, ami biztosítja, hogy egy finanszírozási keret esetén is megvalósulhat olyan sportpadló, olyan eredményjelző, olyan tévéközvetítő hely, ami adott esetben az üzemeltetést teheti olcsóbbá, illetve biztosíthatja azt, hogy európai szintű rendezvényeken ne legyen probléma az, hogy nem megfelelő a sportpadló, vagy éppen az öltözők nem akadálymentesek. Az így kialakult épület-árból következtettünk pénzintézetekkel egyeztetve egy finanszírozási javaslatra. Ez sem idegen, ebből is vannak már referenciák Magyarországon. Egy gond van velük, hogy a három megvalósult sportcsarnok három közbeszerzési törvény hatálya alatt valósult meg. Sajnos, vagy nem sajnos, talán örömünkre ezt a törvényt folyamatosan módosítják, korszerűsítik, és mind a három projekt kapcsán új és új eljárási szabályoknak kellett megfelelni. Mi magunk céloztunk az előterjesztésben vagy a tanulmányban egy javaslatot, de úgy gondolom, hogy a következő heteknek egy komoly dolga az lesz, hogy a közbeszerzési szakértőinkkel, a kerület pénzügyi vezetésével és adott esetben finanszírozó intézetekkel újra leüljünk, kitaláljuk azt, hogy hogyan lehet minél gazdaságosabban az említett futamidő alatt ezt a csarnokot üzemeltetni, és ehhez a gazdaságos finanszírozáshoz milyen közbeszerzési formát tudunk majd kitalálni. Röviden ennyit a tanulmányról, és természetesen állok rendelkezésre minden kérdésben. Riz Levente: köszönöm a tájékoztatást. Jó háromnegyed éves munkának felel meg ez a sportcsarnok előterjesztés. Ennek egy meghatározó része volt ez a tanulmánykészítés, amely, azt gondolom, hogy jól sikerült és színvonalas dokumentum lett. Lázár Attila: nagy öröm számomra, és úgy gondolom, a kerületben lakó sportszerető, sportolni vágyó embereknek is méltó karácsonyi ajándék ez az előterjesztés. Quitt András és Szilágyi Antal óta azért már nagyon sok év telt el. A szándék mindig megvolt, a Képviselő-testület mindig kinyilvánította a szándékát, hogy szeretne sportcsarnokot építeni, csak a szándékon kívül mindig hiányzott valami. A hely nem volt meghatározva, hogy mit építsünk, mekkorát építsünk, miből építsünk, ez mindig elmaradt. Most ugyan a gazdasági helyzet talán, úgy gondolom, a legrosszabb az elmúlt időszakokhoz képest, és mégis itt a lehetőség, hogy ez a testület megvalósítsa ennek a kerületnek egyik nagy álmát, a sportcsarnokot. Kívánok ehhez nagyon sok sikert, és kérem képviselőtársaimat, hogy ne szalasszák el ezt a pillanatot, amikor lehetőség nyílik arra, hogy végre egy sokéves álom megvalósulhat. Ez az első lépése ennek a folyamatnak, úgy gondolom, hogy ez egy nagy lépés, és további lépések fogják követni ben, remélem, hogy az új

13 13/87 sportcsarnokot ünnepélyesen átadhatjuk a kerületnek. Kívánok ehhez nagyon sok sikert mindenkinek, és kérek mindenkit, hogy támogassa ezt az előterjesztést. Kovács István (szó szerinti): Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Vendégek! Megdöbbenve állok itt az anyag fölött, mert egyszerűen az, hogy most kapok kézhez egy több kilogramm súlyú anyagot, és adogatjuk, olyan nevetségessé teszik ezt az egész történetet, hogy szerintem, aki az utcáról betéved, az azt hiszi, hogy félkegyelműek vagyunk, hogy itt több kilogramm anyag van az asztal végén, és adogatjuk kézről kézre egy döntés előtt, hogy mit fogunk belőle kibogarászni. Nem tudom, hány oldalas lehet ez az anyag. Engem felháborít ennek az előterjesztésnek a formája, amiről egyébként tanúbizonyságot adtunk, mert én azt nem tudom, hogy ez miért most van tárgyalva? Miért ebben a formában? Például, mondjuk, miért nem tárgyalta a Sport Bizottság vagy olyan bizottságaink, akik, gondolom, a pénzügyi formátumot adják ehhez az egészhez? Egyszerűen döbbenet, egyszerűen nem is értem ezt a ritmust, amit Polgármester Úr mondott testületi ülésekkel ezelőtt. Elmondtam, hogy kérem a Polgármester Urat és a teljes stábot, hogy időben bocsássák rendelkezésre az anyagokat, hogy megfelelő, lelkiismeretes döntést tudjunk hozni bizonyos kérdésekben. Ha megnézi a mai előterjesztési anyagokat, cinikusan mondhatom azt, hogy csupa fajsúlytalan történetről van szó ma, mikor rendre délben meg kettőkor hazamentünk a testületi ülésekről, mert nem volt mit tárgyalni a Képviselő-testületnek. Föltehetném azokat a kérdéseket, amit ezerszer föltettem, hogy ugyan miből? Tehát ez nagyon szép dolog, én sporttal foglalkozom, sportoló vagyok, de azt gondolom, hogy elmulatjuk a kerület lehetőségeit az elkövetkezendő 25 évre. Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt Képviselő-testület, Tisztelt Vezető Koalíció! Úgy gondolom, ahogy mindig, Önök már a döntésen túl vannak, hiszen megvan hozzá a kellő többségük. Én azt gondolom, hogy remélem, előbbutóbb a lakosságnak is a tudomására jut az, hát teszünk is róla, tehát megtesszük, ha nem is karácsony előtt, de azt gondolom, hogy lépéseket kell tenni az ügyben, hogy ez világossá váljon a kerület lakossága számára. Önök egyre jobban átlátható módon, a felelősségük, nem tudom, milyen tudatában hoznak olyan döntéseket, amire egyáltalán nincs fedezete ennek a Képviselőtestületnek és az Önkormányzatnak. Hogy minek a kárára, minek a javára tesszük meg ezeket a lépéseket, nem tudom. Nem tudom, hogy mennyire jártasak Önök a gazdaságban, ezt ismét föl kell, hogy tegyem ezt a kérdést, mert egyszerűen, akinek nincs pénze BKV-buszbérletre, az nem járkálhat Mercedes-szel. Tehát egyszerűen nem értem a történetet, amikor a kerületben még mindig vannak olyan utak, amik nincsenek leaszfaltozva, és mi nem azon törjük a fejünket, hogy hogy valósítsuk meg azokat, hanem azon, hogy fogunk - nagyon örülnék neki -, hogy fogunk egy ilyen hipermodern csarnokot, ami tévéközvetítésre is alkalmas. Itt a Szakértő Úr próbált valamilyen keresztmetszetben rávilágítani ezekre a dolgokra. A Szakértő Úr valószínűleg nincs tisztában azzal a helyzettel, amiben a jelenlegi Önkormányzat van. A Polgármester Úr tisztában van, és a vezető koalíció is tisztában van a helyzetével. Valószínűleg politikai döntést hoznak akkor, amikor azt a pénzt költik el, ami nem áll a rendelkezésükre. Olyan döntéseket hoznak, amiben Polgármester Úrnak a múlt ülésen föltettem

14 14/87 azt a kérdést, hogy nagyon szívesen megszavazom, amennyiben Ön megmondja, hogy milyen forrásból fogjuk ezeket a beruházásokat, fejlesztéseket stb. kifizetni. Itt mondja a kollégám, hogy valószínűleg a karbantartási keretből, vagy nem tudjuk megmondani, hogy miből. A hitelkeret terhére, azt ugyanolyan felelőtlen gazdálkodásnak tartom, a hitelkeretet, amikor nem tudjuk megmondani, hogy a hitelt magából miből fogjuk visszafizetni. Miből fogjuk ezeket a létesítményeket visszafizetni? Nem is akarok kitérni arra, hogy ezek a létesítmények nem pénzt fognak hozni ebbe a kerületbe, hanem vinni fognak. Tehát ezeket valószínűleg finanszíroznunk kell. Félek, és döbbenten állok itt, amit művelnek, Polgármester Úr. Azt hiszem, hogy ezen lehet majd kuncogni, méltatlankodni, de azt gondolom, hogy az idő, majd ahogy én is elővettem a régi jegyzőkönyveket bizonyos témakörökben, majd elő lehet venni ennek a témának is a jegyzőkönyveit a jövőben, amikor két-három év múlva majd visszatérünk ezekre a kérdésekre. Kiss Lajos: először a Szakértő Úrtól kérdeznék két dolgot. Mennyibe fog kerülni az épület, és mennyi lesz az üzemeltetési költsége úgy cirka? Ez a két kérdés, utána folytatom. Szilágyi Attila: nem megkerülve a választ, el kell mondanom, hogy ez egy nehéz kérdés. De megkönnyítve a vitát, elmondom, hogy mitől függ ez az összeg. Alapvetően attól, hogy az üzemeltetéssel hogyan fognak majd sáfárkodni. Az eddigi új sportcsarnokok minden esetben úgy valósulnak meg, hogy az önkormányzat által igénybe vett úgynevezett kötelező vagy éppen közcélú igénybevételen túli részeket, tehát az éjszakai, hétvégi órákat, iskolai szüneteket mindenképpen értékesítik. Nyilván ezek a költségek kell, hogy csökkentsék az egész épületnek a pénzügyi szolgálatát. Az épület maga, attól függően, hogy milyen rendezvénytér lesz előtte, hol lesznek a parkolói, és hogy Önök majd milyen sportszakmai koncepciós elemeket választanak, attól függően kerülhet 1,6 vagy 2,2 milliárd forintba. Az üzemeltetése is attól függ, hogy mennyit használják, mert egy ilyen csarnoknak csak az energiaköltsége, tehát a gáz és az elektromos áram, az súrolhatja az 50 millió forintot, de hogyha ez adott esetben úgy van megszervezve, hogy az üzemeltetésnek az drága részei, hiszen a villanyfogyasztás színes tévéközvetítésnél sok, nem az Önkormányzatot terhelik, akkor ennek csak töredéke az Önkormányzaté, adott esetben millió forintos nagyságrend. Tehát épp azt mondom, hogy a mai testületi ülés érdekes, hogy minden településen ilyen nagy meghökkenést okoz az irdatlanul nagy anyag, amelyet elő kell készíteni és meg kell ismerni -, de mégsem hoz végső döntést, és ez nem gond, mert most kezdődik az az előkészítő munka, folytatás, amelynek kapcsán egy pénzügyi konstrukciót, egy közbeszerzési konstrukciót össze lehet állítani, és adott esetben meg lehet a vállalkozókat vagy a piacot keresni a tekintetben, hogy ezek a bizonyos kérdések még jobban pontosodjanak. Tehát, hogy mennyibe fog ez az Önkormányzatnak évente kerülni. Kiss Lajos: köszönöm a választ, olyan nagyon sokkal okosabb nem lettem, de gondolom, ez nem a válaszadón múlik, rajtam. Néhány gondolatot

15 15/87 engedjenek meg nekem. Most egy éve, ennél az asztalnál a Képviselő-testület arról döntött, hogy nem tudja, nem kívánja finanszírozni a kerület tulajdonában álló uszodát, csak 20 millió forintot hajlandó fordítani az uszodára, mert nincs rá lehetősége, ezért odaadja másnak üzemeltetésre, stb. Nem folytatom, mert nem nagyon ehhez tartozik, érdekes lenne, ha végigmondanám. Tehát az Önkormányzatnak nincs pénze, nem tud üzemeltetni. Most elénk került egy anyag, mondjuk elém nem, mert ez kedden kor került fel a szerverre, és nem úgy vagyok, mint Lázár Attila, aki ott ül a számítógép előtt, és nézi a szervert, na, fölkerült, azonnal elolvasom a 436 oldalt, mert ez az előterjesztés 436 oldal, sőt lehet, hogy el sem kell olvasni, mert egy részét tudja. Én megmondom őszintén, nem olvastam el. Polgármester Úr! Hogy Kovács Istvánt plagizáljam, ő meg van döbbenve, én is meg vagyok döbbenve. Ön elmondja azt, hogy kilenc hónapi előkészítés után került a Képviselő-testület elé ez az anyag. Mi erről a mai napon illetve kor, két nappal ezelőtt hallottunk először. A Szakértő Úr elmondta, hogy ismeri az előterjesztést, hát mi nem ismerjük az előterjesztést, vélhetően rossz képviselők vagyunk. Egész egyszerűen érthetetlen az a stílus, amivel ezeket az anyagokat 1,6-2 milliárd forintos beruházásról van szó. Előtte egy nappal hall az ember valamit, és vagy el tudja olvasni, vagy nem tudja elolvasni. Elfogadhatatlan, Ön ezelőtt két testületi üléssel, Polgármester Úr, Ön ígérte meg nekünk, nekem személyesen, hogy azon lesz, hogy az elkövetkezendő időben ilyen előterjesztések akkor is ilyen egy nappal előtte beterjesztett előterjesztésről beszéltünk -, ilyenek ne kerüljenek a testület elé. Hát nem kerül olyan nagyon sok, olyan egy hónapban, de lehet, hogy csak A Magyar Szocialista Párt frakciója hogyan fog erről a kérdésről dönteni, ezt nem tudom, mert frakcióülést nem tartottunk. A vita lezárása előtt kérnénk frakciószünetet. Hatvani Zoltán: hadd használjam Kovács István Képviselő Úr szavait, de most már akkor Kiss Lajos Képviselő Úr szavait is, ezt a megdöbbentő -t. Számomra is megdöbbentő mind a kettőjük hozzászólása. Úgy látszik, elfelejtették azt, hogy a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottság és a Vagyongazdálkodási Bizottság hétfőn tárgyalta ezt az előterjesztést. Ezt az előterjesztést is. Nagyon sokáig tartott ez a bizottsági ülés. A Szakértő Úr ott is ott volt. Az anyagot ott is körbeadtuk, olvasási szünetet tartott Csorba Béla Elnök Úr, aki a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottság részéről vezette le ezt az ülést. Kovács István Képviselő Úr ott hozzá is szólt ehhez az előterjesztéshez. Tehát egyszerűen nem igaz az, hogy ma, meg tegnap, meg 17 órakor kapták meg az anyagot, hiszen hétfőn két bizottság összevont ülésen már tárgyalta ezt az előterjesztést. Megdöbbentő Kovács István hozzászólása számomra azért is, mert ő mindig hangoztatja magáról azt, hogy milyen iskolát végzett, vállalkozó, sportoló, sportot oktató ember, és most a sportcsarnok ellen szól. Egyszerűen nem értem. Ő is tagja volt a korábbi Képviselő-testületnek, tudja azt, hogy ez egy régi álma ennek a kerületnek. Valóban több mint 80 ezren élünk itt, és nincs sportcsarnokunk. Elfogadhatatlan, és ezt szörnyű hallani a volt Sport Bizottság elnökének szájából, hogy nem kell a sportcsarnok. Kovács István még megemlítette az utakat is, ami valóban szerintem az én választókerületemnek a legsúlyosabb

16 16/87 problémája. Közel 10 ezer méter hosszú az az utcahossz a körzetemben, amelynek nincsen szilárd útburkolata. De azért nem értem a hozzászólását, mert nem is olyan régen, egy-másfél hete döntött arról a Képviselő-testület - nem emlékszem, hogy ő támogatta-e vagy nem -, 15 ezer méternyi utcát tervezünk terveztetni. Erre biztosítottunk forrást a múlt heti testületi ülésen, óriási előrelépés. Tehát nem lehet azt mondani a sportcsarnok vitájában vagy a sportcsarnok ellen, hogy nincsen rá pénz, mert szilárd útburkolatú utat nem építünk, nem terveztetünk. Nem igaz. Pont a múlt héten döntöttünk, 15 ezer méter hosszan terveztetünk szilárd útburkolatot. Kovács István (szó szerinti) (ügyrendi): megszólíttattam. Képviselőtársam összemossa az én hozzászólásomat Kiss Lajoséval. Ő is mást mondott, én is mást mondtam, nézze meg a jegyzőkönyvet. Butaságokat beszél, Képviselőtársam. Ön egy gazdasági céget vezet, megkérdőjelezem, hogy Ön vezeti-e ezt a céget, vagy csak oda van ültetve. Riz Levente levezető elnök: Képviselő Úr, ilyen személyeskedő ügyrendi hozzászólást nem enged az SZMSZ, úgyhogy kérem, hogy fejezze be. Kovács István (szó szerinti): köszönöm, elnézést kérek. Dunai Mónika: az előterjesztésben is szerepel a 2. számú mellékletben, hogy 1999-ben az Önkormányzat úgy döntött, hogy egy sportcsarnokot kíván építeni. Azóta most már lassacskán tíz év telt el. Nem tudom, hogy ha tíz évig képtelen volt ez a kerület egy sportcsarnokot építeni, de még csak az előkészületi munkáit is elvégezni, akkor abban mi a probléma, hogy most ezt megtesszük. Egy 80 ezer főnél nagyobb lélekszámú kerületben, hogyha a városokat nézzük, és nem a főváros XVII. kerületét, akkor nagyon nehezen lehet ilyen nagyságrendű várost említeni, ahol ne lenne legalább egy valamirevaló sportcsarnok is. De a kerületek többsége is azért rendelkezik ilyennel. Én azt gondolom, hogy az előterjesztésben szereplő indok, hogy a kerületben ilyen igény komolyan jelentkezik, az teljesen jogos. Kiss Lajos (frakcióvezető): akkor csak nagyon röviden, 17 óra 50 perckor került fel a szerverre. Önök 18 órakor tartottak egy bizottsági ülést vagy kettőt, nem tudom, mikor kor került fel a szerverre. Riz Levente levezető elnök: kedden, Képviselő Úr? Kiss Lajos: nem, 15-én, 17 óra 50-kor. Riz Levente levezető elnök: csak Ön keddet mondott, következetesen keddet. Az hétfő. Kiss Lajos: bocsánat, két nappal ezelőtt,, így igaz. Frakcióvezető Asszony elmondta, hogy tíz éve döntött a Képviselő-testület. Ez tényleg szép volt, de Önök kilenc hónapja foglalkoznak a Polgármester Úr szerint ezzel a témával. Ez érinti a városfejlesztést, érinti a vagyongazdálkodást, meg mindent érint, ifjúság, sport, hadd ne ragozzam. Senki erről nem tudott.

17 17/87 Lehet, hogy ott az első emeleten, abban a kis szobában nagyon sokan tudtak róla, akik bejárnak oda, akik nem járnak, azok meg nem. Nem az a probléma, kedves Frakcióvezető Asszony, az a probléma, hogy Önök mindent így csinálnak. Letárgyalják egymás között, igaz, hogy kiváló képességű emberek vannak a frakcióban. Már a költő is tudja, hogy más fajta raj, meg satöbbi, nem ragozom. Tehát Önök biztos tudják, megértik, fél szavakból is értik egymást. Mi nem vagyunk ilyen okosak. Mi egy kicsit mások vagyunk. Szeretnénk elolvasni az anyagokat annak érdekében, hogy valójában legjobb tudásunk szerint tudjunk szavazni. Ezt Önök folyamatosan nem biztosítják számunkra. Eltitkolnak dolgokat, utolsó pillanatban hoznak, és ez döbbenetes. Riz Levente: nem titkolunk el semmit, Képviselő Úr. Annyit szeretnék Önnek megnyugtatásképpen mondani, hogy ez a történet, a sportcsarnoképítés története, ez jelen pillanatban kezdődik. A végső döntést ma nem hozzuk meg, Tisztelt Frakcióvezető Úr. Arra, hogy sportszakmai szempontból a bizottságok, Ifjúsági és Sport Bizottság vagy városfejlesztési szempontból a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottság ezzel foglalkozzon, még bőven van lehetőség. Hiszen, mint mondtam, a testület elé vissza fog térni ez az anyag. Elindul egy eljárás, annak az eredményét szeretném a Képviselő-testülettel megvitatni, és akkor döntést hozni a hogyan továbbról. Tehát még bőven van lehetőség arra, hogy ezt a sportcsarnok-építés koncepciót Önök megismerjék, és a későbbiek folyamán nemcsak hogy megismerjék, hanem nagyon aktívan ki is vehetik a részüket ennek a koncepciónak a végső formába öntésében. Kovács István (szó szerinti): azért, hogy világos legyen mindenki számára, hogy miért ez a borzalmas ellenállás részemről: tudomásom szerint a költségvetésben közel 2 milliárdos a hiány. Egyéb elkötelezettségeink, ami fönnáll jelen pillanatban, a rákosligeti iskola, jelen pillanatban beadott 3 milliárdos hitelkeret. Ennek a beruházásnak a bevállalásával ezek olyan összegek, tehát mondhatom azt, hogy 8-10 milliárd körül járunk. Könyörgöm, ki fizeti meg, hol fogjuk kifizetni, és miből fogjuk kifizetni? Én el tudom képzelni azt a koncepciót, hogy még önkormányzat nagyon nem ment csődbe, azért mondom, hogy politikai döntés, mert hát maximum majd az államháztartásból nullára kivezetik valamikor ezt a tételt. De könyörgöm, azt ugyanúgy az embereknek adó és egyéb formában kell majd megfizetnie. Most hogyha Önök így gazdálkodnak, és Piláth Károly - aki őrült gerincesen állandóan belekotyog a beszédekbe végig összeadná ezeket a számokat, mert ő őrült jó fizikus és matematikus, akkor nem tudom, honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy ilyen elkötelezettséget vállal ez a Képviselő-testület. Miből? Még egyszer mondom, itt lehet kérdőjeleket föltenni számomra, hogy miért nem vagyok hajlandó, miért nem támogatom. Egyáltalán, mondjanak egy olyan alternatívát, amiben ez az Önkormányzat ezt az összeget, ezt a kötelezettségvállalást - és arról még nem beszélek, hogy ennek a következményét, újabb költségeket eszkalál ez a történet -, hogy miből fogja kifizetni. Hiába cinikuskodik. Nem tudom, megint melyik jóképű képviselő ízléstelenkedik, de egyszerűen nem értem, hogy merik ezt bevállalni. Most kérdezem, válaszoljon valaki, hogy mi az a fedezet, amiből ez ki lesz fizetve, vagy meg lesz fizetve? Miből akarják elvonni egyáltalán a kötelezettségeket, a

18 18/87 hitelrészleteket, stb.? Nem értem, hogy miért merül fel ez kérdésnek, vagy Önök eldöntötték, hogy ezt a kerületet egyszer s mindenkorra eladósítják? Riz Levente: köszönjük kellően demagóg hozzászólását Képviselő Úrnak. Lázár Attila: nagyon sajnálom, hogy ilyen hangvételű vita alakult ki egy kerületi sportcsarnok megvalósulása kapcsán. Pistának azt javasolnám, hogy próbáljunk meg egy összevetést. Egy mai fiatal házaspár gyermekvállalásával próbáljuk összevetni ezt a kérdést. Ha elkezdi kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy gyermeknek a felnevelése jelen viszonylatban, mennyi pénzt kell rákölteni a ruházkodásra, élelmezésre, oktatásra és számtalan egyéb dologra, akkor szerintem mindenkinek elmenne a kedve a gyermekvállalástól, hogyha csak a számokban és papíron gondolkodik. Úgy gondolom, hogy egy nyolcvanegynéhány ezres kerületnek nem elsősorban anyagi kérdés, hanem inkább szándék. A szándékunk megvan. Az anyagi feltételeket valószínűleg megfelelő módon szakemberek fogják kidolgozni, megteremteni, én nem aggódnék Pista helyében e miatt a dolog miatt. Úgy gondolom, ezt bízzuk szakemberekre, ők el fogják dönteni, hogy milyen pénzügyi konstrukcióval fogják ezt a kérdést megoldani. Arra kérném Pistát is, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban próbáljon egy kicsit örülni. Mint sportot szerető ember, mint évekig a sport mellett, a sportcsarnok megépítése mellett álló ember, próbáljon egy kicsit örülni. Nagyon-nagyon rossz világ lehet itt nálunk, Magyarországon, ha már a jó dolgoknak sem tudunk örülni. Derczbach Istvánné: volt időszak, amikor ez a kerület nagyon szegény volt, és akkor jelentkezett erre a területre egy benzinkútépítő, akit ez a testület, illetve néhányan vagyunk itt, elutasítottunk. Szerencsére volt a kerületben egy rákoskeresztúri lokálpatrióta, Rojik József, aki jelentkezett arra, hogy az elhanyagolt mert sajnos a kerület szégyene volt abban az időben ez a futballpálya területet bérbe vette, és rendbe hozta. Úgy gondolom, hogy most ezért a területért a kerületnek nem kell szégyenkeznie, sőt, olyan fejlesztési lehetőségeket biztosított, hogy is jó sportolási lehetőség mutatkozik akár iskoláknak, akár a kerületi felnőtt lakosságnak. Én úgy gondolom, hogy egy önkormányzatnak feltétlen szükséges a fontossági sorrend felállítása egy ilyen beruházásnál. Igen, volt idő, amikor sportcsarnokot akartunk építeni, de nem erre a területre, hanem a Flamingóra. De gondolom, biztos, hogy bizonyos pénzügyi nehézségek miatt és ezt meg merem mondani, ki merem mondani -, bizonyos fontossági sorrendek miatt ez nem valósult meg. Én megmondom őszintén, félek attól, hogy ez a terület újra úgy fog kinézni, mint annak idején, amikor Rojik József ezt bérbe vette. Nagyon félek attól, hogy ekkora összegünk nem biztos, hogy lesz, és feltehető, hogy annak idején, amikor a vezetés dönteni fog, biztos, hogy fontossági sorrendeket fog felállítani akár egy oktatási vagy szociális terület szempontjából, és akkor újra marad a sportpálya építése valahol hátul, ami azt fogja maga után vonni, hogy ez a pálya úgy fog kinézni, ahogy annak idején kinézett. Én ezzel együtt megköszönöm Rojik Józsefnek eddigi munkáját és azt, hogy úgy tette rendbe ezt a területet, ahogy most kinéz.

19 19/87 Riz Levente: Képviselő Asszonynak jelezném, hogy az előterjesztés része az is, hogy amennyiben nem tud megvalósulni a sportcsarnok, ki tudja, mi jön közbe, akkor szeretnénk folytatni az együttműködést az Önkormányzat és a sportegyesület között, tehát gyakorlatilag az egyesületi élet akkor folytatódhat, ha nem tudunk belevágni a sportcsarnokba. Tehát nem jut ebek harmincadjára a terület, hanem folytatódik az a fajta tevékenység, amely most is ott zajlik. Ez benne van a szerződésekben. Dr. Piláth Károly (ügyrendi): nem lezárásról van szó. Itt a korábbiakban néven szólíttattam, és tulajdonképpen csak azért, hogy ne túl sok idő menjen, nem is igazán gondoltam komolyan, hogy hozzászólók. De aztán utólagosan újabb inzultus következett, ami miatt egyszerűen azt hiszem, hogy egyszer és mindenkorra el kell mondanom, hogy honnan veszem a bátorságot, hogy néha, esetleg egy-egy képviselőtársamhoz vetett szóval bele merek röffenni Kovács képviselőtársam hozzászólásába. Tulajdonképpen teljesen normális dolog, hogy ellenzi a dolgokat, hisz ellenzéki, viszont a stílus, ahogy ezt teszi, ahogy személyeskedik és minősít képviselőtársakat - azt hagyjuk, hogy fenyeget, egyelőre maradjunk a minősítésnél, ami itt mikrofonban elhangzik -, az engem felbátorít arra, hogy néha-néha és is büfizzek egyet. Dunai Mónika (frakcióvezető): részben Dr. Piláth Károly már érintette azt, amit szeretnék mondani. Itt most a képviselő-testületi ülésen két vita folyik, és kétfajta beszédet folytatunk. Egyrészt mi arról beszélünk, hogy egy sportcsarnokot szeretnénk építeni, és erről várnánk a döntést. Önök pedig beszélnek őrült gerincesekről, másfajta rajról. Sem őrült gerincesek nem vagyunk, sem másfajták, és raj sem, és másfajta raj sem így összességében. Én kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztésről beszéljen, azzal kapcsolatban tegye fel kérdéseit, javaslatait, esetleges módosító indítványokkal éljen. Dr. Fachet Gergő: igyekszem az előterjesztésről beszélni, bár ahogy előttem elmondták, 360 oldalról ennyi idő alatt nagyon nehéz érdemben és mélységében beszélni. Az elhangzottakkal kapcsolatban egy pár észrevételem lenne, természetesen tiszteletben tartva és elismerve, hogy a többségnek a dolga rangsorolni különböző feladatokat, és annak a megvalósításáért felelni, illetve végigvinni. Ettől függetlenül elhangzott, hogy már tíz éve várunk erre, döntöttünk erről. Tehát vártunk, vártunk tulajdonképpen, és amikor eljött a gazdasági válság, akkor döntünk egy nagy beruházás mellett. Igazából az idejét, mint ahogy a rendkívüliségét sem értettem, miért karácsony előtti napokban kell ezzel előjönni, ilyen horderejű dolgokkal. Miért nem lehetett tényleg áttanulmányozni, akár még, ami persze nem kötelező SZMSZ szerint, egy frakcióegyeztetés kapcsán szóbahozni, hogy ez a koncepció. A lényegi vonal ez, ehhez képest mit tudnak hozzátenni egyéb szervezetek, milyen ötleteik vannak. Ez elmaradt, az anyagot mélységében nem ismerem, nem ismerhetem. Rengeteg kérdés merülhet fel, gondolom, 360 oldal kapcsán. Valóban én is megérinthettem a dokumentációt, de ez azért a mélységi ismeretétől bőven távol van. Azt gondolom, hogy ettől függetlenül, mivel a helyet mindenki ismeri, ugye az egyik legforgalmasabb út mentén lenne, nem

20 20/87 tudom, lehet, hogy a figyelmetlenségemből ered, hogyan kívánják elkerülni azt, hogy a belső szervizutakat egyáltalán ne használják. Tehát a templomból kijövő gyerekek, a házak mentén a szervizutak, amelyek számtalan kanyarral vannak tarkítva. Tehát remélem, alaptalan az aggodalmam, hogy esetlegesen balesetek helyszíne is lehet ezáltal. Illetve a Pesti útnak a túlterheltsége az adott, annak ellenére, hogy az M0 meg a tömegközlekedés bizonyos változásai ezen kétségkívül enyhítettek, de még messze van attól, hogy kényelmesen lehessen, vagy legalább elfogadható módon közlekedni, és nem biztos, hogy a sportcsarnok javítani fog rajta. Ráadásul - és ezt biztos meg tudja erősíteni a Szociális és Lakásügyi Bizottság Elnöke is -, számtalan ember számtalan olyan kéréssel fordul a bizottsághoz, amelyek szívszorítóak. Pár száz forintos gyógyszertámogatásokról van szó. Tényleg nem demagógiába akarok fordulni, mert nem ez a célom, de hát a rangsorolásnál ilyeneket is figyelembe kell venni. Ebben a kerületben az igény persze megvan, csak más, mint mondjuk a XII. kerületben, ahol most fejeződött be egy beruházás. Ott az átlagkereset, és ez már ténykérdés, jóval nagyobb, tehát jóval szerencsésebb helyzetben vannak ilyen értelemben, jobban igénybe tudnak venni fittness vagy wellness szolgáltatásokat. Itt vannak olyanok, akiknek maga a megélhetés is probléma, és az ő vágyaik nem találkoznak a lehetőségeikkel. Ha pedig iskoláknak adjuk ki, akkor valójában egy önkormányzati iskola megint önkormányzati pénzből fizet a csarnok bérletéért. Tehát maga a fönntartása is kétséges számomra, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet megoldani, csak nem volt időm megismerni, illetve nem tudtam kellő mélységben ezt tanulmányozni, hogy erre milyen forrás van, fönntartani, üzemeltetni illetve rentábilissá tenni, és a különböző forgalomtechnikai kérdéseket megoldani. De lehet, hogy benne van, ezt én nem kétlem, csak igazából nem gondolom, hogy a gyorsasággal kellene ennek a lehetőségét elvenni, hogy mi kellő mélységben tanulmányozhassuk, és adott esetben azt mondhassuk, hogy minden kérdésre van válasz. Bár pillanatnyilag ezt így, felszínesen tanulmányozva nehezen tudom elképzelni. Kovács István (szó szerinti) (ügyrendi): Tisztelt Polgármester Úr, szeretném kérni, a napirendi ponttal kapcsolatban, amit elmondtam, az szó szerint legyen rögzítve a jegyzőkönyvben. Riz Levente levezető elnök: természetesen ez lehetséges. Fohsz Tivadar: az a gond, hogy a jegyzőkönyv csak azt tudja rögzíteni, amit Kovács István Képviselő Úr a mikrofonba mondott, mert hallottam olyat is, amit nem a mikrofonba mondott. Ha azt rögzítené a jegyzőkönyv, akkor Kovács István csak megnézhetné magát. Amiért szót kértem, az az, hogy vajon Kovács István mennyire tartja fontosnak, hogy a kerületben egy sportcsarnok épüljön? Kérnék erre egy választ, aztán folytatom. Kovács István (szó szerinti) (ügyrendi): Egy mondatban szeretnék reagálni. Amit Piláth Károly folyamatosan művel ezekkel a hozzászólásokkal, semmi nincs rögzítve. Tehát erről, ezzel kapcsolatban, az ízléstelen megjegyzései sehol nem voltak rögzítve. Csak jelezném Alpolgármester Úr felé. Másrészt pedig válaszolnék a kérdésére, az pedig az, hogy elvi szinten

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. augusztus 25-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal, VI. emeleti nagyterme

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal, VI. emeleti nagyterme Ügyszám: 1/9-28/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. augusztus 8-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/17/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/13/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 415/2008/12.05. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 52. (2) bekezdésének a) és u) pontjai alapján minősített többség

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:

Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató: Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város

Részletesebben

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről.

~ 352 ~ 102-19/2011. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. 102-19/2011. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2011. december 15-én 18,30-kor megtartott soros üléséről. Határozat száma: 240/2011.(XII.15) 241/2011.(XII.15) 242/2011.(XII.15) 243/2011.(XII.15)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú. Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/15/2014. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

26. számú JEGYZŐKÖNYV

26. számú JEGYZŐKÖNYV 26. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 11-én 10 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Polgármesteri Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 23. 36./2011.(VI.24.)

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 17-i soros nyílt üléséről

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. június 17-i soros nyílt üléséről Ikt. sz.: 13-16/2015 Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Je gyz őkönyv Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

VárosKépviselő-testülete

VárosKépviselő-testülete VárosKépviselő-testülete Közművelődési, Ifjúságiés Sport Bizottság 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: kisb@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-26/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus

Részletesebben

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

mn,~pt< n 1 l E.l... 1 :: oszarn: BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai ÖnkormányzdvK"jf; ;-;yi~~l'o~t~~)ü:1~~os x. KER fl LET T T 00 00 00 1.. fitb,;, 'H'!d

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/7/2003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. április

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság 2012. szeptember 12-i soron kívüli közös ülésének jegyzőkönyve

Részletesebben

(Módosító javaslat, hozzászólás nem hangzik el.)

(Módosító javaslat, hozzászólás nem hangzik el.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett Bagi Zsolt, Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. október 25-én a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27- án, 7:45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-5/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2010. április 22. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15- én 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry Pál

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 35/2010 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. december 14-én (kedden) 14 óra 15 perckor megtartott rendes, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye:

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/a. számú nyilvános ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 30-án megtartott nyilvános

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 19.-i ülésének J E G Y Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Igazoltan távol van: Sütő Mária Márta és Dr. Zsurzsucz Zsolt képviselők.

Igazoltan távol van: Sütő Mária Márta és Dr. Zsurzsucz Zsolt képviselők. Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 9/2010. J E GY Z Ő K Ö NY V Készült: Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 31-én 17.00 perckor

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 14-i R E N D K Í V Ü L I N Y I L V Á N O S Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom:

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 14-i R E N D K Í V Ü L I N Y I L V Á N O S Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 14-i R E N D K Í V Ü L I N Y I L V Á N O S Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Rendelet: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 18. napján 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 187 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. november 8. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 188 Határozat 84/2012. (XI. 8.) Közös önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. július 28-án (hétfőn) 16.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. július 28-án (hétfőn) 16.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. július 28-án (hétfőn) 16.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 10-i rendes ülésén, a Polgármesteri Hivatal régi épületének tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8. napján (hétfő) 14,30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-7/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL J E G Y Z Ő K Ö N Y V A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT: 2010. MÁRCIUS 12-ÉN, 11.00 ÓRAKOR KAPUVÁRON, A POLGÁRMESTERI HIVATAL NAGYTERMÉBEN JELEN VANNAK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE i J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. július 22-én (kedden) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 11 / 2015. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Szám: 483-5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív szerint. Kiss László

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 15 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. január 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

14 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 7-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 7/2013.(II. 7.) A

Részletesebben

Hajdu László http://hajdu15.hu/~hajduhu/news.php?item.27 Oldal 1/6

Hajdu László http://hajdu15.hu/~hajduhu/news.php?item.27 Oldal 1/6 Oldal 1/6 Jegyzőkönyv 2009.07.03. Hajdu László, 2009 dec 13 v - 15:33:18 Amely készült 2009. július 3-án 9.00-kor a Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetsége rendes ülésén a Budapest Főváros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

Strandfürdő és Gyógyászat szakmai koordinátora

Strandfürdő és Gyógyászat szakmai koordinátora I-1/5-6/2013. ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2013. március 14-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 20/2010 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. augusztus 4-én (szerdán) 19 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester Polgármesteri Hivatal Ballószög ----------------------------- Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-i üléséről N a p i r e n d 1. A 2013.

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. március 27. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Cím: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Kistérségi iroda Tel: 68/381-011/121, Fax: 68/381-656 E-mail: irodavezeto@del-bekes.hu Web: www.del-bekes.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 1/2014. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 22. napján megtartott R E N D K Í V Ű L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. október 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én 17.00

Részletesebben