J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete október 3-án megtartott II. rendkívüli képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyvvezető: Horváthné Magács Melinda 1/6

2 Jelen vannak: Barna Andor, Dr. Benkő Péter, Dr. Bényi Zsolt, Csorba Béla, Derczbach Istvánné, Dr. Dombóvári Csaba, Dunai Mónika, Dr. Fachet Gergő, Fejér Gyula, Dr. Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar, Hatvani Zoltán, Horváth Tamás, Dr. Hrutka Zsolt, Kiss Lajos, Koszorúsné Tóth Katalin, Kovács István, Lázár Attila, Dr. Morauszky András, Nagy Anikó, Dr. Piláth Károly, Riz Levente, Rózsahegyi Péter, Ruthner György, Soltiné Kis Katalin, Virág Mihály (26 fő) Jelen vannak továbbá: Dr. Rúzsa Ágnes jegyző, Mohainé Jakab Anikó, a Jegyzői Iroda vezetője, Vada Erika könyvvizsgáló, Zárai Lukács István, az Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Marschalkó Tamásné, a BKIK részéről, Károlyné Torkos Matild, a Hírhozó c. lap főszerkesztője, Váradi Eszter sajtóreferens, valamint: Katona Tímea, a szavazatszámláló gép kezelője, Horváthné Magács Melinda jegyzőkönyvvezető és Székelyiné Vajda Edit, a Képviselőtestületi Iroda vezetője. Riz Levente levezető elnök: megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, jelen van 26 fő. Dr. Hoffmann Attila, Papp Péter Pálné és Oláh László jelezték távolmaradásukat. Az ülést 20 óra 21 perckor megnyitom. Szavazásra bocsátom a 305/2007. számú előterjesztés rendkívüli tárgyalásának indoklását, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. Dr. Hrutka Zsolt (ügyrendi): ennek a napirendnek a tárgyalásával kapcsolatban felmerült bennem néhány kérdés. A mai nap folyamán 11 óra 36 perckor kaptam egy sms-t, melynek értelmében Polgármester úr második rendkívüli testületi ülést hívott össze, s a meghívó és az előterjesztés megtalálható a postafiókban és a szerveren. Utána néztem és a szerveren nem volt megtalálható. Annyira, hogy 13 óra után pár perccel még egyszer megnéztem, hogy a szerveren megtalálható-e ez az előterjesztés és akkor még nem volt ott. A probléma a következő: a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatának a 15. (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy A rendkívüli ülés azonnali hatállyal is összehívható, ha azon minden képviselő részvétele biztosítható. Az én jogi álláspontom ezzel a testületi ülési összehívással kapcsolatban az, hogy ez azonnali hatállyal összehívott rendkívüli testületi ülés és mivel nem is egy, hanem legalább három képviselő hiányzik a testületi ülésről, ezért ezt az előterjesztést nem lehet napirendre venni és a testületi ülés tulajdonképpen így, ilyen formában nem tartható meg. Van még egy problémám az anyaggal kapcsolatban. Ugyancsak az SZMSZ Az előterjesztések és benyújtásuk címszó alatt található 24. (6) bekezdésében úgy fogalmaz, hogy A Képviselő-testületi ülésre az előterjesztéseket az alábbi időpontig lehet benyújtani a polgármesternél írásban:, ennek a szakasznak és bekezdésnek van egy c) pontja, amely úgy szól, hogy c) a Képviselő-testületi ülés előtt a 2. napig: 2/6

3 napirend előtti hozzászólást költségvetési rendelethez módosító, kiegészítő indítványt kérdést, tovább az SZMSZ a XVII. fejezetben Az önkormányzat költségvetése, vagyona címszó alatt még egyszer rendelkezik erről - megerősítve a ban foglaltakat - a 75. (4) bekezdésében, hogy A költségvetési rendelettervezet előkészítésére, megtárgyalására és elfogadására az önkormányzati rendeletekre vonatkozó szabályokat az alábbi eltéréssel kell alkalmazni: A költségvetési rendelethez módosító indítványt írásban a Képviselő-testületi ülést megelőző 2. nap óráig lehet leadni. Az a meglátásom, hogy egyrészt a rendkívüli testületi ülés összehívása sem volt az SZMSZ-nek megfelelő, továbbá az a napirendi pont, amelynek megtárgyalására és a naprendi pontról való szavazásra Polgármester úr a testületet összehívta, nem az SZMSZ rendelkezéseinek megfelően lett a képviselő-testület elé terjesztve. Riz Levente: az SZMSZ-t elég sokszor átnéztük a mai nap folyamán és sem az ülés összehívásának módját, sem az előterjesztés benyújtását nem találtuk SZMSZ-be ütközőnek. Megkérdeztem Jegyző asszonyt, Aljegyző asszonyt és az Irodavezető asszonyt, és ők egységesen úgy foglaltak állást, hogy SZMSZ-szerű a testület összehívása ebben a tárgyban. Az előterjesztés, ami Önök előtt fekszik, nem a költségvetési rendelettervezethez benyújtott módosító indítvány, hanem egy önálló előterjesztés. Értelmezési vita van közöttünk. Erről a könyvvizsgálót is megkérdeztük, és ő is így foglalt állást, ahogyan mi. Ezek után gondoltam ezen napirendi pontot most itt megtárgyalni. Dr. Hrutka Zsolt: nem vitatkozva, de szeretném jelezni, hogy az én olvasatomban és az SZMSZ-t idézve, a képviselő-testületi ülés előtt a 2. napig kell benyújtani a költségvetési rendelethez a módosító-kiegészítő indítványokat. Ezt az SZMSZ 75. (4) bekezdése is megerősíti: A költségvetési rendelethez módosító indítványt írásban a Képviselő-testületi ülést megelőző 2. nap óráig lehet leadni. Ez az én olvasatomban azt jelenti, és amiről úgy gondolom, hogy a magyar nyelv szabálya szerint olyan ember, aki nemcsak olvasni tud, hanem az elolvasott anyagból következtetni is, úgy gondolom, hogy azt kell kiolvasni, azt kell következtetni, amit én mondtam. Igazából kérdésem a jövőre nézve az lenne, ha Jegyző asszony és a Hivatal úgy gondolja, hogy én rosszul értelmeztem a rendkívüli testületi ülés azonnali hatállyal történő összehívását, rosszul értelmeztem a 24. és a 75. -ok vonatkozó rendelkezéseit, egy olyan kérésem lenne Jegyző asszonyhoz, a Hivatalhoz, hogy legyenek kedvesen az SZMSZ e bekezdéseinek értelmezését írásban juttassák el hozzám azért, mert mint a Jogi és Közbiztonsági Bizottság elnöke úgy gondolom, hogy a későbbi viták elkerülése érdekében tenni kell azért, hogy az SZMSZ ezeket a kérdéseket - mert úgy gondolom, hogy ezek nagyon nagy horderejű kérdések - megfelelően tudja szabályozni a jövőben. 3/6

4 Dr. Dombóvári Csaba (ügyrendi): Képviselő úr, el kellene olvasni az SZMSZt és akkor abból kiderülne Ön számára is, hogy vannak előterjesztések és vannak módosító indítványok. Különbséget tesz az SZMSZ a módosító indítványok és az előterjesztések között. Ez egy előterjesztés. Rendkívüli előterjesztés a neve, amelynek a műfaji sajátosságait az SZMSZ pontosan meghatározza és rendelkezik az SZMSZ arról is, hogy mi minősül módosító indítványnak. Ez egy olyan előterjesztés, amely jelen esetben rendkívüli, de lehetne egyébként sürgősségi indítvány, és lehetne úgymond jelző nélkül normál előterjesztés is, amely tárgyát, tartalmát tekintve a költségvetésről szóló rendelet módosítására irányul, de eljárásjogilag nem módosító indítvány, hanem egy előterjesztés. Barna Andor (ügyrendi): nekem más gondom van. Még pedig az előterjesztés tárgya és témája szerintem Riz Levente levezető elnök: ezt majd a napirend során kérem elmondani. Barna Andor (ügyrendi): nem igazán értem, hogy ezt sürgősségi előterjesztésként miért nem lehetett volna a két hét múlva esedékes rendes testületi ülésen a képviselők elé terjeszteni? Dr. Hrutka Zsolt (ügyrendi): nem ragozva ezt a vitát, Dr. Dombóvári Csaba képviselő úrral, Alpolgármester úrral sem vitatkozva, én azért kértem az előbb elmondottakat, mert úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben felmerült egy nagyon komoly értelmezési vita. Kérném szépen Jegyző asszonynak, a Hivatalnak a válaszát arra vonatkozóan, hogy az SZMSZ vonatkozó szakaszait hogyan, milyen módon értelmezik ők annak érdekében, ahogy azt az előbb is elmondtam, a Jogi és Közbiztonsági Bizottság - bevonva mondjuk az Ügyrendi és Etikai Bizottságot is - ebben a kérdésben megfelelő állásfoglalást tudjon adni esetleg, ha ez szükséges, akkor az SZMSZ módosítására vonatkozó előterjesztést el tudjon készíteni. Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a 305/2007. számú előterjesztés rendkívüli tárgyalásának indoklását, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 430/2007. (X. 3.) Kt. határozat A Képviselő-testület elfogadja az alábbi előterjesztés rendkívüli tárgyalásának indoklását: 305/2007/ RENDKÍVÜLI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2007. (III. 14.) rendeletének módosítására Előadó: Riz Levente polgármester (16 igen, 5 nem szavazat, 5 tartózkodás) 4/6

5 Riz Levente levezető elnök: szavazásra bocsátom a 305/2007. számú előterjesztés napirendre vételére vonatkozó javaslatot a 430/2007. (X. 3.) Kt. határozat figyelembevételével, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. 431/2007. (X. 3.) Kt. határozat A Képviselő-testület a 430/2007. (X. 3.) Kt. határozat figyelembevételével felveszi napirendjére az alábbi előterjesztést: 305/2007/ RENDKÍVÜLI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2007. (III. 14.) rendeletének módosítására Előadó: Riz Levente polgármester (17 igen, 5 nem szavazat, 4 tartózkodás) A napirend pontja: 305/2007/ RENDKÍVÜLI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata évi költségvetéséről szóló, többször módosított 6/2007. (III. 14.) rendeletének módosítására Előadó: Riz Levente polgármester Riz Levente: arról mindenképpen szólnék az előterjesztés kapcsán, hogy pusztán faültetésről van szó. Semmi másról. Faültetésről. Szükséges volt a fejlesztési feladatok közül kivenni és a működési feladatokba áttenni ezt a keretösszeget. Erről szól mindössze az előterjesztés. Ahhoz, hogy a faültetés elindítható legyen, a megrendelés a 2007 db fa esetében megtörténjen, ezt teszi lehetővé az előterjesztés. Rózsahegyi Péter: Barna Andor képviselőtársam felvetésére szeretnék reagálni, bár az nem hivatalosan hangzott el. Hogy miért nem a korábbi testületi ülésre ment be ez az indítvány? Azért nem, mert akkor még folytak ezek az egyeztetések a helyszínek, a fafajták, a beszerzési lehetőségek, mindenféle költségek és az árak vonatkozásában. Akkor ez még nem derült ki, hogy szükséges, viszont nem várhatunk vele a rendes októberi ülésig, mert az előkészítő munkákban akkor már előbbre kell haladnunk. A levélhullás ideje, a vegetációs időszak vége teszi csak lehetővé, hogy a faültetésbe belekezdjünk, de ezért az elég közeli még így is. Ezért kell most, illetve minél előbb ebben döntést hoznunk. Kiss Lajos: amikor a költségvetési rendeletet előkészítették, illetve a testület elfogadta, a felhalmozási célú kiadásoknál szerepeltette ezt az összeget. Ön is tudja és mindannyian tudjuk, hogy micsoda különbség van felhalmozás illetve a fenntartás között. Volt beszélgetés például Rózsahegyi Péterrel arról Hatvani Zoltánnal, hogy lehet-e 2007 db fát elültetni. Hatvani képviselőtársam mondta, ő tud egy helyet, ahol mind a 2007-et el lehet ültetni Rákoskerten. Ezek szerint még sem annyira, mert módosítani kell a 5/6

6 rendeletet, mert tudjuk, ha egyenként ültetjük a fákat, az már nem kerülhet a felhalmozási célú kiadások közé, hanem az csak fapótlás, stb. Én úgy gondolom, hogy hibáztunk mindannyian a költségvetési rendelet elkészítésénél és nekem van egy olyan félelmem, hogy jövőre sem fog a felhalmozási célú kiadásoknál szerepelni már ez a 2008 db fa. Tudom, hogy el kell ültetni a fákat, azokat előtte meg kell rendelni, stb. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok. De azért én úgy hiszem, hogy az a probléma, mely szerint nem tudjuk a fák elültetése után aktiválni az elültetett fákat az ültetés módja miatt, ez azért már régebben kiderült, úgy gondolom. Dr. Dombóvári Csaba: Kiss Lajos tulajdonképpen megadta a választ az előterjesztés kapcsán felmerült kérdésekre. Igen, arról van szó, ha így ültetünk fákat, akkor az fejlesztésnek minősül pénzügyi számviteli szempontból, ha meg amúgy ültetünk fákat, akkor meg nem annak minősül, hanem működtetési kiadásnak. Erről van szó. Mire annak a folyamatban a végére értünk, hogy láttuk azt, hogy hány db fa elültetésére, milyen fajtájú fák elültetésére van mód és hova tudunk fákat ültetni, mire ez a folyamat véget ért, ahogy Rózsahegyi Péter az imént mondta, akkorra tudtunk abban állást foglalni, hogy pénzügyileg hogyan lehet ezt lerendezni és akkor derült ki minden kétséget kizáróan, hogy a működtetési kiadások között kell szerepeltetni ezt az összeget, hogy azokat a fákat, oda, ahova az összegyűjtés, az előkészítés során a javaslat megfogalmazódott, meg lehessen tenni. Kiss Lajos: nagyon kíváncsi vagyok, hogy 2008-ban a költségvetési rendelet mely fejezetébe fog kerülni a 2008 db fa ültetése. Riz Levente levezető elnök: köszönöm Képviselő úr észrevételét és a hibákból igyekszünk mindig tanulni. További hozzászólás hiányában a vitát lezárom. Szavazásra bocsátom a rendeletalkotási javaslatot, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. RENDELETALKOTÁS Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata megalkotja Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 4.) rendeletét a évi költségvetésről szóló, többször módosított 6/2007. (III. 14.) rendelet módosításáról (21 igen szavazat, 5 tartózkodás) Riz Levente levezető elnök: az ülést 20 óra 36 perckor bezárom. Köszönöm munkájukat! Nyugodalmas jó éjszakát kívánok! K.m.f. Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző Riz Levente s.k. polgármester 6/6

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. augusztus 25-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/58 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/13/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám:D/ 20-7 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 28 -án 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/109 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/22/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/87 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/30/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. március 26-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/7/2003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. április

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/45 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/23/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/20/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2016. április 29-én (huszonkilencedikén)

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 35/2010 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. december 14-én (kedden) 14 óra 15 perckor megtartott rendes, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/28/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. 19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/20/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. augusztus 30-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza a :

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10064/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/5/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/76 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/11/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t : Tisztelettel: Pálosi László polgármester A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 5-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/14 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/16/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 30-án megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 23/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 24. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/115 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/5/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03.04-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03.04-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/3/2015. 3. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. 03.04-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési

Részletesebben

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/17/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő I-17/2/2006. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2006. november 10-én megtartott ülésén Dévaványa, Hősök tere 1. szám alatt a Városháza 18-as számú helyiségében. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. december 17- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület 6 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 29.-én, az önkormányzat házasságkötő termében 18 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/142 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/21/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. SZEPTEMBER 10-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. SZEPTEMBER 10-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 10-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 9/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet Ártánd Község Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (58-59) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a SZIB-ÉP

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

137 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 1-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 54/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. szeptember 27-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI-, TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/19/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. szeptember 1-jén a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011. SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tárgy: Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevétele Mell

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 15-én 18 órakor Képviselő-testületének üléséről. kezdődő Csetény

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/29/2003. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: Svh/62-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 3/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. szeptember 11. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án - csütörtökön - de. 8,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött 2008. január 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 1. szám Évindító polgármesteri interjú A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Szám: 15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 17-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 2.

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én 14 óra 30 perces kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. április 22-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Elérhetőség: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Tel: 68/381-011, Fax: 68/381-656

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 495 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011.október 25-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 2010. november 4-én (csütörtökön)15.45 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2016. március 29. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 14-én megtartott

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án 15:00 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án 15:00 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án 15:00

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Szociális Egészségügyi és Oktatási, valamint Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000, Fax: 68/440-860 E-mail: kisterseg@medgyesegyhaza.hu

Részletesebben

Hozott rendeletek 18/2015.(XII.30.) önkormányzati rendelet Hozott határozatok: - 122/2015 (XII.30.) sz. KT. határozat:

Hozott rendeletek 18/2015.(XII.30.) önkormányzati rendelet Hozott határozatok: - 122/2015 (XII.30.) sz. KT. határozat: JEGYZŐKÖNYV 10 015-36/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 30-án de. 11,30 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 18/2015.(XII.30.) önkormányzati

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 22-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 22-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. J e g y z ő k ö n y v e BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54466030 Fax: 06/54466291 Email: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. április 22én megtartott

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Csetény-Szápár Község Önkormányzat. Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.:.. /2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csetény-Szápár Község Önkormányzat. Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.:.. /2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.:.. /2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2015.december

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. március 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. március 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. március 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19. napján (szerda) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 14. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 18-án a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben