J e g y z ő k ö n y v. Készült: szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről.
|
|
- Gergő Papp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szám: 15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter Károly alpolgármester Duzmath György Gyula Gáspár István Gáspár Zoltán Hosszú Dávid Nothof Julianna Máténé Nyúl Éva Nyúl József Jenő Szabó Gábor Zsámboki Attila képviselők Tanácskozási joggal megjelent: Bárdonné dr. Benda Mónika jegyző Kovácsné Király Erika intézményvezető Kovácsné Szél Emma intézményegység vezető Nagy Krisztina tanácsos Előzetes bejelentéssel távol: Gróf Zoltán képviselő Jegyzőkönyvvezető: Spitzer Béláné Polgármester köszönti a megjelenteket s a 2. számú mellékletként csatolt jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 12 képviselőből 11 fő jelen van, s az ülést megnyitja. Javaslatot tesz meghívóban feltüntetett napirendi pontok elfogadására A szavazás eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú (11 igen) szavazattal az alábbi napirend tárgyalását kezdi meg: N A P I R E N D 1./ Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010./II.12./ sz. rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester 2./ Egyéb ügyek 2/1 A faluközpont megújításához kapcsolódó további munkák 2/2 Külterületi földutak állapota, egyedi kárigény elbírálása 2/3 Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés támogatás iránti kérelme 2/4 Helyi Tűzoltó Egyesület szolgálati helyiségének szennyvízbekötése
2 2 ELSŐ NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010./II.12./ számú rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester /Írásos anyagot a 3. sz., a Pénzügyi Bizottság szeptember 30-i üléséről felvett jegyzőkönyvet pedig a 4. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester a napirendi pont ismertetéseként elmondja, hogy a Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetését a 1/2010. (II.12.) ÖR. számú rendeletével fogadta el. Az évközben felmerült pótelőirányzatok és képviselő-testületi döntések miatt szükséges módosításokat az írásos előterjesztés részletesen bemutat, így annak ismertetésétől eltekint. Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság részletesen megtárgyalta a rendelet-tervezetet és azt módosítás nélkül elfogadásra ajánlja a Képviselőtestületnek. Kéri a képviselőket, hogy a napirenddel kapcsolatban tegyék fel kérdéseiket, mondják el véleményüket. Megállapítja, hogy a testület vita nélkül, egyhangú /11 igen szavazatta/ az alábbi rendeletet fogadja el a évi költségvetés módosítására vonatkozóan: 9/2010./X. 1./ rendelet Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010./II.12./ számú rendelet módosítása R E N D E L E T a rendelet teljes szövegét a jegyzőkönyv 5. számú melléklete tartalmazza Polgármester megállapítja, hogy Ballószög Község Önkormányzatának Képviselőtestülete megalkotta az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2010./II.12./ számú. rendelet módosításáról szóló rendeletét. MÁSODIK NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA Tárgy: Egyéb ügyek 2/1 A faluközpont megújításához kapcsolódó további munkák /RIMAI ÚTÉPÍTŐ KFT anyagát a 6. sz., a Pénzügyi Bizottság szeptember 30-i üléséről felvett jegyzőkönyvet pedig a 4. számú melléklet tartalmazza/
3 3 Polgármester elmondja, hogy a faluközpont felújítását követően egy-két elmaradt munka elvégzése szükséges, melyek részletezését a kiküldött anyag tartalmazza. A munkák elvégzésére a Rimai Útépítő Kft ,- Ft+ÁFA összegtett tett ajánlatot. Elmondja, hogy a keret a évi költségvetésben rendelkezésre áll, ugyanis nem készült el az útburkolat javítása, aszfaltozása. A Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az ajánlatot és a faluközpont felújításának teljes befejezése érdekében javasolja a hiányzó munkák elvégeztetését és az árajánlat elfogadására tesz javaslatot a testület felé. Polgármester megállapítja, hogy a testület tagjai egyetértenek a javaslattal, s a faluközpont megújításához kapcsolódó további munkákra tett árajánlat elfogadására vonatkozóan egyhangú /11 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza: 87/2010./09.30./ sz. Kt. határozat Faluközpont megújításához kapcsolódó további munkákra vonatkozó árajánlat elfogadása Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete a faluközpont megújításához kapcsolódó további munkák elvégzésével megbízza a RIMAI Útépítő Kft-t. A felújításra benyújtott ,- Ft + ÁFA árajánlatot elfogadja, mely összeg a évi költségvetésben rendelkezésre áll. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal 2/2 Külterületi földutak állapota, egyedi kárigény elbírálása /Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos kérelmét a 7. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester ismerteti Vajda György ballószögi lakos kérelmét, aki szeptember 10-én Helvéciáról Ballószögbe tartott és az önkormányzat kezelése alatt álló földúton lévő, vízzel teli kátyúba hajtott. Az autó motortere és a levegőszűrőn keresztül beszívott víztől a motor megszorult és leállít. A gépkocsi javítási költsége a legújabb árajánlat alapján ,- Ft, mely összeget a károsult saját erőből nem tud előteremteni. Ehhez kéri az önkormányzat támogatását. Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság részletesen megtárgyalta a kérelmet. Gáspár István kamatmentes kölcsön biztosítását javasolta, de a Jegyző asszony tájékoztatása szerint erre nincs lehetősége az önkormányzatnak, mivel nincs ilyen rendelete, mely az önkormányzat hitelezői tevékenységét szabályozza.
4 4 A Pénzügyi Bizottság álláspontja, hogy az önkormányzat kezelésében lévő külterületi földutak használata, az azon való közlekedés elsősorban a gépjármű tulajdonos felelőssége. A hivatkozott esetben az időjárás viszonyok minden kétséget kizáróan alkalmatlanok voltak arra, hogy a két települést egyébként összekötő szilárd út helyett a rövidebb földutat vegye igénybe a gépjármű vezetője átmenő céliránnyal. Az önkormányzat kezelésében lévő földutak folyamatosan javítva vannak, de a hivatkozott időpontban lehullott rendkívüli mennyiségű csapadék elvezetésének megoldása, a probléma azonnali kezelése nem volt megoldható, ennek elmaradása az önkormányzatnak nem róható fel. Továbbá más támogatási formaként felmerült kamatmentes kölcsön nyújtására az önkormányzatnak nincs lehetősége, mivel nincs olyan helyi rendelete, mely az önkormányzat hitelezői tevékenységét szabályozza. A Pénzügyi Bizottság álláspontjával a képviselők többsége egyetért. Duzmath György Gyula elmondja, hogy ugyanazon a napon ő is járt azon az útszakaszon, ahol valóban nagy víz volt, de neki szerencsére nem keletkezett kára. Nothof Julianna egyetért a bizottság álláspontjával, s a kérelem elutasítását javasolja. Máténé Nyúl Éva elmondja, hogy korábban nekik is volt hasonló okok miatt káruk, de az ő kártérítési igényüket is elutasították. A kérelem elutasítását javasolja. Gáspár István fenntartja a Pénzügyi Bizottság ülésén tett javaslatát, miszerint kamatmentes kölcsön nyújtásával segítsen a károsulton az önkormányzat. Geredy Péter Károly a kérelem támogatását ő sem javasolja, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a külterületi földutak javítása, karbantartása a jövőben ebben a formában már nem megoldható. Az útszéli fák is korlátozzák a forgalmat, s a további gréderezéssel már csak romlik az utak minősége. Elmondja még, hogy a jelenleg használt, Helvéciáról kölcsönkapott gép sem alkalmas már az utak további karbantartására, mivel azzal olyan méllyé válik az út, olyan magas padka keletkezik, mely a házakhoz autóval történő bejárást nehezíti. Javasolja és egyben kéri, hogy a választások után megválasztásra kerülő Képviselő-testület a külterületi utak karbantartására készítsen egy koncepciót. Polgármester egyetért az alpolgármester által elmondottakkal, s miután a napirenddel kapcsolatban több észrevétel nem érkezett, szavazásra teszi fel Gáspár István által tett, kamatmentes nyújtásra vonatkozó javaslatot. A szavazás eredményeként megállapítja, hogy a testület 2 igen, 6 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elutasítja a javaslatot, s Vajda György kérelmére vonatkozóan az alábbi határozatot hozza:
5 5 88/2010./09.30./ sz. Kt. határozat Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos kérelmének elutasítása Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos szeptember 14-én kelt, kártérítési igényre vonatkozó kérelmét elutasítja az alábbiak miatt. A Képviselő-testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzat kezelésében lévő külterületi földutak használata, az azon való közlekedés elsősorban a gépjármű tulajdonos felelőssége. A hivatkozott esetben az időjárás viszonyok minden kétséget kizáróan alkalmatlanok voltak arra, hogy a két települést egyébként összekötő szilárd út helyett a rövidebb földutat vegye igénybe a gépjármű vezetője átmenő céliránnyal. Az önkormányzat kezelésében lévő földutak folyamatosan javítva vannak, de a hivatkozott időpontban lehullott rendkívüli mennyiségű csapadék elvezetésének megoldása, a probléma azonnali kezelése nem volt megoldható, ennek elmaradása az önkormányzatnak nem róható fel. Továbbá más támogatási formaként felmerült kamatmentes kölcsön nyújtására az önkormányzatnak nincs lehetősége, mivel nincs olyan helyi rendelete, mely az önkormányzat hitelezői tevékenységét szabályozza. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal 2/3 Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés támogatás iránti kérelme /Írásos anyagot a 8. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester ismerteti a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottsága által megküldött, július 22-én kelt támogatási kérelmet az írásos anyagban foglaltak alapján. A kérelemből kiemeli, hogy ebben az évben a szélsőséges időjárás miatt egyre többen fordulnak a bizottsághoz, hogy károsodott, vagy lakhatatlanná vált ingatlanuk újjáépítéséhez, lakhatóvá tételéhez kérjenek támogatást. Ahhoz, hogy a jövőben is támogatást tudjon nyújtani a rászoruló családoknak, szükséges, hogy az önkormányzatok is támogassák a fenti cél megvalósítását. Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság ,- Ft összegű támogatás nyújtására tett javaslatot. Megállapítja, hogy a testület tagjai egyetértenek a bizottság javaslatával, így szavazást rendel el, melynek eredményeként megállapítja, hogy a testület egyhangú /11 igen/ szavazattal a következő határozatot hozza:
6 6 89/2010./09.30./ sz. Kt. határozat Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottsága támogatása Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottsága részére ,- Ft összegű támogatást nyújt a évi költségvetés tartalékalapja terhére. A Képviselő-testület felhatalmazza a jegyzőt, hogy a fenti összeg - a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzatnak az OTP Bank Nyrt. Dél-alföldi Régiójánál vezetett sz. bankszámlájára történő - átutalásáról gondoskodjon Katasztrófa-kárenyhítés megjelöléssel Kéri továbbá, hogy a évi költségvetési rendelet módosításánál a fenti összeget vegye figyelembe. Felelős: Katona Imre polgármester Bárdonné dr. Benda Mónika jegyző Határidő: ülést követően 2/4 Helyi Tűzoltó Egyesület szolgálati helyiségének szennyvízbekötése /BÁCSVÍZ Zrt árajánlatát a 9. számú melléklet tartalmazza/ Polgármester tájékoztatja a testületet arról, hogy a Helyi Tűzoltó Egyesület szolgálati helyiségének szennyvízbekötésére a BÁCSVÍZ Zrt ,- Ft összegben tett ajánlatot. A Pénzügyi Bizottság ülésén is ismertette, hogy a Németországból érkező tűzoltó autó biztonságos tárolása érdekében szükségessé válik a hivatal udvarában lévő jelenleg irattárnak és egyéb funkcióként üzemelő épület átépítése, bővítése, melynek megtervezésére megbízást adott a műszaki kollegának Az újonnan megépítendő épületrészben kialakításra kerülne a szociális blokk is.. Javasolja, hogy a víz bekötésére jelenleg ne kerüljön sor, ugyanis az épület megtervezését követően meg kell oldani a tűzoltók szolgálati helységének kultúrált kialakítását is. Javasolja, hogy a szennyvíz bekötését a végleges tervek elkészültéig halassza el az egyesület azzal, hogy a jelenleg felmerülő összeget biztosítaná az önkormányzat. Elmondja még, hogy a Pénzügyi Bizottság egyetértett a javaslattal, s a szennyvíz bekötését jelenleg nem támogatja. Duzmath György Gyula elmondja, hogy a korábbi egyeztetéseket követően tűzoltó szertárban kialakításra került a zuhanytálca helye. Elviekben egyetért a polgármester által elmondottakkal, ugyanakkor kéri, hogy ideiglenes megoldásként zárt tárolóval kerüljön megoldásra a szennyvíz tárolása. Jegyző elmondja, hogy a községben megépült a csatorna hálózat, így nem lenne célszerű szennyvíztároló kialakítása, csak nagyon indokolt esetben. Javasolja, hogy a tervek elkészültét várja meg az egyesület.
7 7 A Képviselő-testület egyetértett azzal a javaslattal, hogy a tervek elkészültéig ne kerüljön sor a szennyvíz bekötésére. Duzmath György Gyula elfogadja a javaslatot. 2/5 HUNGARIKUMOK A PARLAMENTBEN című konferenciáról tájékoztatás /Gáspár István beszámolóját a 10. számú melléklet tartalmazza/ Gáspár István részletes tájékoztatást ad a szeptember 25-én a Parlament Főrendházi termében megtartott HUNGARIKUMOK A PARLAMENTBEN konferenciáról. Elmondja, hogy az ősz folyamán az Országgyűlés elé kerül a törvénytervezet, mely támpontul szolgál mindazoknak, akik csatlakozni kívánnak ehhez a folyamathoz. Minden esély meg van arra, hogy a hungarikumok ügye nemzeti üggyé váljon, melynek útját sokak mellett Lezsák Sándor, Horváth Zsolt, Font Sándor, Simicskó István országgyűlési képviselők egyengetik. Végezetül elmondja, hogy a mostanihoz hasonló konferencia tavaszán lesz, mely rendezvényt az újonnan felálló testület figyelmébe ajánl. 2/6 Helvécia-Ballószög Közoktatási Intézmény Pedagógiai Programjára vonatkozó szakértői vélemény elkészíttetése Bárdonné dr. Benda Mónika jegyző tájékoztatja a testületet, hogy a Társulási Tanács a szeptember 15-i ülésén felhatalmazást adott az intézmény pedagógiai programja módosítása kapcsán további szakértőtől árajánlat bekérésére. A legkedvezőbb ajánlat a KEPI Kecskemét Kistérségi Pedagógiai Intézetétől érkezett ,- Ft összegben, melynek megosztását egyenlő arányban javasolja a két település vonatkozásában. A szakértői munka vonatkozik az óvodai intézmények által elkészített nevelési programra is, mely a Pedagógiai Program részét képezi. A Pedagógiai Programot pedig törvényi változás miatt kell módosítani. Polgármester megállapítja, hogy a testület vita nélkül egyhangú /11 igen/ szavazattal elfogadja az ajánlatot, s arra vonatkozóan az alábbi határozatot hozza: 90/2010./09.30./ sz. Kt. határozat Kecskemét Kistérségi Pedagógiai Intézet /KEPI/ megbízása Ballószög Község Önkormányzata elfogadja a Helvécia-Ballószög Közoktatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsa által hozott határozatot, melyben megbízást adott a Kecskemét Kistérségi Pedagógiai Intézetet /KEPI/ a Helvécia-Ballószög Általános Iskola és Óvoda Közoktatási Intézmény Nevelési,
8 8 illetve Pedagógiai Programjára vonatkozó szakértői vélemény elkészítésérel ,- Ft összegben, mely összeget 50 %-ban Helvécia, 50 %-ban pedig Ballószög Község Önkormányzata fedezi. Felelős: Katona Imre Társulási polgármester Határidő: azonnal 2/7 Ballószögi Szabadidő SE kérelme Polgármester tájékoztatást adott arról, hogy a Ballószögi Szabadidő SE szóbeli kérelemmel i fordult a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójához, mely szerint a tornateremben az egyesület szilveszterkor jótékonysági bálat szeretne rendezni. Ugyanakkor felmerült, hogy önkormányzati rendezvény megtartására kerül sor, melynek pontosítására az alakuló ülést követően kerülne sor. Javasolja, hogy a választásokat követően felálló Képviselő-testület döntsön. A javaslatot a Képviselő-testület tudomásul vette. Egyéb napirendi pont nem lévén a polgármester megköszöni a képviselők, a jegyző, a gazdasági vezető, a hivatali dolgozók munkáját, majd rövid értékelést adott az elmúlt négy, illetve két évről. Véleménye szerint a testület tagjai tudtak együtt dolgozni, az időközi választást követően is. A választásokat követően felálló Képviselő-testületnek eredményes munkát kívánt. Kovácsné Király Erika intézményvezető az intézményegységek vezetői és a maga nevében megköszöni a képviselők munkáját. Polgármester az ülést 19 óra 50 perckor bezárja. Kmft. Katona Imre jegyző Bárdonné dr. Benda Mónika polgármester
9 9 88/2010./09.30./ sz. Kt. határozat Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos kérelmének elutasítása Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos szeptember 14-én kelt, kártérítési igényre vonatkozó kérelmét elutasítja az alábbiak miatt. A Képviselő-testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzat kezelésében lévő külterületi földutak használata, az azon való közlekedés elsősorban a gépjármű tulajdonos felelőssége. A hivatkozott esetben az időjárás viszonyok minden kétséget kizáróan alkalmatlanok voltak arra, hogy a két települést egyébként összekötő szilárd út helyett a rövidebb földutat vegye igénybe a gépjármű vezetője átmenő céliránnyal. Az önkormányzat kezelésében lévő földutak folyamatosan javítva vannak, de a hivatkozott időpontban lehullott rendkívüli mennyiségű csapadék elvezetésének megoldása, a probléma azonnali kezelése nem volt megoldható, ennek elmaradása az önkormányzatnak nem róható fel. Továbbá más támogatási formaként felmerült kamatmentes kölcsön nyújtására az önkormányzatnak nincs lehetősége, mivel nincs olyan helyi rendelete, mely az önkormányzat hitelezői tevékenységét szabályozza. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal
10 10 88/2010./09.30./ sz. Kt. határozat Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos kérelmének elutasítása Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testülete Vajda György Ballószög, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakos szeptember 14-én kelt, kártérítési igényre vonatkozó kérelmét elutasítja az alábbiak miatt. A Képviselő-testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzat kezelésében lévő külterületi földutak használata, az azon való közlekedés elsősorban a gépjármű tulajdonos felelőssége. A hivatkozott esetben az időjárás viszonyok minden kétséget kizáróan alkalmatlanok voltak arra, hogy a két települést egyébként összekötő szilárd út helyett a rövidebb földutat vegye igénybe a gépjármű vezetője átmenő céliránnyal. Az önkormányzat kezelésében lévő földutak folyamatosan javítva vannak, de a hivatkozott időpontban lehullott rendkívüli mennyiségű csapadék elvezetésének megoldása, a probléma azonnali kezelése nem volt megoldható, ennek elmaradása az önkormányzatnak nem róható fel. Továbbá más támogatási formaként felmerült kamatmentes kölcsön nyújtására az önkormányzatnak nincs lehetősége, mivel nincs olyan helyi rendelete, mely az önkormányzat hitelezői tevékenységét szabályozza. Felelős: Katona Imre polgármester Határidő: azonnal
N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester
Polgármesteri Hivatal Ballószög ----------------------------- Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-i üléséről N a p i r e n d 1. A 2013.
RészletesebbenNAPIREND. 1. A Település Rendezési Tervének módosítása, településfejlesztési koncepció
J e g y z ő k ö n y v Szám: 4/2009. Készült: 2009. február 26-án Faluház nagytermében megtartott Közmeghallgatáson. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter Károly alpolgármester Gáspár István
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről
Szám: 18/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről Jelen vannak: Katona Imre polgármester Gróf Zoltán
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről
Szám: 10/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Katona Imre polgármester
RészletesebbenJegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester
Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy
Részletesebben5. Egyebek. HATÁROZATOK RÖVID TARTALMA... oldal
Polgármesteri Hivatal Ballószög ------------------------------- Szám: 9/2013. J e g y z ő k ö n y v a Képviselő-testület 2013. augusztus 15-i rendkívüli ülésről N a p i r e n d 1. A Helvécia-Ballószög
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. január 14-én (kedden) 17,00 órai kezdettel
Részletesebben6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
Részletesebben5. sz. JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata 2014. évi költségvetésének módosítására (II. számú módosítás)
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 5. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Közgyűlésének 2014. június 5-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay teremben megtartott soron kívüli ülésén. Jelen vannak:,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 10. napján
Részletesebben132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.
RészletesebbenRENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május hó 15-én (szerdán)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2011. május 30-án a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv
RészletesebbenBér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 18. sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 18. sz. JEGYZİKÖNYV Képviselı-testülete 2011.augusztus. 19.-én megtartott nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Készült:
Részletesebben49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész
RészletesebbenDunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
I/1-14/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. július 27-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester Nagy Károly alpolgármester Bartha Gusztáv képviselő
RészletesebbenKözségi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi
RészletesebbenAmely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 10-13. Rendelet száma: 6-8. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. október 30-án (szerdán) 15.00 órakor
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. május 21-i üléséről 10/2015.
JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. május 21-i üléséről 10/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. május 21-én megtartott
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
RészletesebbenAlmásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251
Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251 71-12/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011.07.14.-én 09.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482. Doba, Kossuth u. 10. Szám: D/57 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. január 16-án 18.00 órai kezdettel
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester
2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében
JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi
RészletesebbenKészült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 23-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 23-án,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 22-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,
RészletesebbenKUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-108/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 21. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. május 31-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester Gulyás
Részletesebbena Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaba Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. január 10. 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester, Borbély Gyula, Csávás Antalné,
RészletesebbenSonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010.
Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 17-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,
RészletesebbenSZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: 62-6/2015. JEGYZŐKÖNYV Amely készült Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án (szerdán) 16 órakor a Polgármesteri
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6./2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.április 30.-án (kedd) 15 órakor tartott üléséről.
RészletesebbenJegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző
1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási
RészletesebbenKelebia Községi. Önkormányzat Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 12-én tartott nyílt üléséről. 8/2014(VI.12.) sz rendelet 98/2014.(VI.12.)
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. április 28.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. április 28-án 15.00 órakor megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám:D/ 20-7 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 28 -án 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 9/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Bácsszentgyörgy község képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.
1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház
Részletesebben1./ Az önkormányzat vagyonáról, a vagyonnal való Kovács Béla gazdálkodás szabályairól szóló rendelet megalkotása
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 8-án (szerdán ) 18,00 órai kezdettel
RészletesebbenKészült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós
RészletesebbenJegyzőkönyv. 8/2010. (II.08.) Kth. sz. határozat
Ügyiratszám: 23-11/2010. Jegyzőkönyv Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. február 8-án, 15,00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld Jelen vannak:
RészletesebbenKészült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt
RészletesebbenJEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl.
Sorszám:./2013. Ikt.szám:.../2013. JEGYZİKÖNYV Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Napirendi pontok: 1.) A polgármester
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
Részletesebben137 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 1-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 54/2014.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. június 18-án (kedden) 17 óra 30 perckor a
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 13-án (szerdán) 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december
RészletesebbenZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-én megtartott nyilvános üléséről. 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. november 5-én 13 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai Kálmán,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 16-án megtartott nyilvános testületi üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 16-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről. Jelen vannak: Krizsán József polgármester, Bíró Tiborné, Csomán István,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013~ NOVEMBER 04-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSRŐL
Törtel Község Önkormányzata 2747w Törtel, Szent István tér L JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013~ NOVEMBER 04-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSRŐL Rendeletek száma: Határozatok
Részletesebbenö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
RészletesebbenRENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 22. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 9.) Határozatok: 128/2013. 131/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 22. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 9.) Határozatok: 128/2013. 131/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
RészletesebbenKÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
RészletesebbenTÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. július 22-i ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. július 22-i ülésének jegyzőkönyvéhez 114/2010. (VII.22.) sz. önk.hat. Fejlesztési célú hitel igénybevétele a Sikeres Magyarországért Önkormányzati
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 160-13/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 31-én 16 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: A csatolt
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-3 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án 17 órai kezdettel
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19. napján (szerda) 16,00 órai kezdettel
RészletesebbenMátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 22 -i 9/2011. számú Jegyzőkönyve
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 22 -i 9/2011. számú Jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 22-án (vasárnap) 12,00 órai kezdettel
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének 2011. április 27-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Márkus László
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-39/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya
RészletesebbenJegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. szeptember 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6456 Madaras, Báthori u. 1. Tel: 79/458-144 Fax: 79/458-084 phmadaras@enternet.hu 13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Madaras község Önkormányzatának
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli
RészletesebbenFülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi
Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 14. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV rendkívüli nyílt üléséről Az ülés helye: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. Az ülés időpontja: 2015. november 19. 8 30 Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők:
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-5/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. április 22-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenNEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 16/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. október 28-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október
RészletesebbenPápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
RészletesebbenVasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről
1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa
RészletesebbenKészült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
RészletesebbenJ E G Y Z K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL-TESTÜLET 2012. március 27. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 36/2012. (III.27.) önkormányzati határozat 37/2012. (III.27.) önkormányzati
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 30-án (hétfőn) 13,00 órai kezdettel
RészletesebbenJegyzőkönyv. H a t á r o z a t
Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8/2013. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. június 13. napján megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.
RészletesebbenBekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. november 25-én megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Részletesebben