ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
|
|
- Emil Gulyás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 27-én megtartott nyilvános üléséről.
2 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete /a továbbiakban: Képviselő-testület/ szeptember 27-én órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Az Önkormányzat tanácskozó terme. Jelen vannak: Szűcs Sándor polgármester, Hirnikl György alpolgármester, Neukirchner József, Illés Márton, Tóth Károly, Fazekas Ferencné és Pál Gyula képviselők / 7 fő / Dr. Fábián László körjegyző Tanácskozási joggal meghívott: Fábián József főigazgató Körzeti Oktatási Nevelési Intézmény Priger József könyvvizsgáló 1-3./ napirendi pontokhoz Szűcs Sándor köszönti a megjelenteket, megállapítja az ülés határozatképességét, azt megnyitja. Ismerteti a napirendi javaslatot, a kiküldött napirendi javaslatokkal kapcsolatos eltérés indoklását. Továbbá javasolja a tárgyi összefüggés miatt az 1-3./ és a 8-10./ napirendi pontok tárgyalásának összevonását. A képviselők a módosított javaslattal és a napirendi pontok egy része vitájának összevonásával egyetértenek.
3 3 Napirendi javaslat 1. Beszámoló a évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról. Neukirchner Józsefné pénzügyi csoportvezető /Írásos előterjesztés csatolva/ 2. A évi költségvetési I. félvé ivégrehajtásáról szóló könyvvizsgálói jelentés elfogadása. Priger József könyvvizsgáló /Írásos előterjesztés csatolva/ 3. Tájékoztató a belső ellenőrzésről. Priger József könyvvizsgáló A nyilvános ülés bezárása, zárt ülés elrendelése A zárt ülés napirendi javaslata: 1. Biró Márton Zomba, Rákóczi utca 38. sz. alatti lakos meghallgatása Bíró Márton A zárt ülés bezárása, a nyilvános ülés ismételt megnyítása, melynek napirendi javaslatainak tárgyalása folytatólagos. 4. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. /irásos előterjesztés csatolva/ Tájékoztató a Szociális bizottság ülésén hozott döntésekről Előadó: Tóth Károly elnök 5. Tájékoztatás a szennyvíz-beruházás kivitelezésével kapcsolatos leadott árajánlatok bírálatáról.. 6. Tájékoztatás a szennyvíz-beruházási pályázat önerő intenzitás növelésével kapcsolatos teendőkről.
4 4 7. Tájékoztató a közös Önkormányzati hivatal felállításával kapcsolatos intézkedésekről. 8. Tájékoztatás a Zombán kialakítandó járási kirendeltség felállításával kapcsolatos teendőkről. 9. Döntés a Zombán kialakítandó járási kirendeltség részére á t a d a n d ó l é t s z á m r ó l é s a t á r g y i e s z k ö z ö k r ő l. /szóbeli kiegészítés/ 10. Döntés a képviselői számítógépek leselejtezéséről és birtokbaadásáról. 11. Közérdekű bejelentések A nyilvános ülés bezárását követően zárt ülés tartása. Napirendi javaslat 1. Az étkezési térítési díj-hátralékosok tartozásainak rendezése. /szóbeli és Írásos előterjesztés/ A Képviselő-testület a nyilvános szavazással napirendekké emeli. ülés napirendi javaslatait egyhangú 1-3./ Napirendi pont: Beszámoló a évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról. Neukirchner Józsefné pénzügyi csoportvezető /írásos előterjesztés csatolva/
5 5 A évi költségvetési I. félvé ivégrehajtásáról szóló könyvvizsgálói jelentés elfogadása. Priger József könyvvizsgáló /írásos előterjesztés csatolva/ Tájékoztató a belső ellenőrzésről. Priger József könyvvizsgáló Szűcs Sándor ismerteti az előterjesztéseket. Kiemeli, hogy az önkormányzat gazdálkodása az I. félévben kiegyensúlyozott és az elfogadott költségvetési rendeletnek megfelelő volt az. Ezt támasztja alá a könyvvizsgálói jelentés is. Fazekas Ferencné kérdéseket tesz fel egyes előirányzatokkal kapcsolatban, melyekre a választ megkapja. A képviselők a javaslatokkal egyetértenek. 78/2012./IX.27./ Tárgy: Beszámoló a évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról. A Képviselő-testület a évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja.
6 6 79/2012./IX.27./ Tárgy: A évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló könyvvizsgálói jelentés elfogadása. A Képviselő-testület a évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról szóló könyvvizsgálói jelentést elfogadja. 80/2012./IX.27./ Tárgy: Tájékoztató a belső ellenőrzésről A Képviselő-testület az Önkormányzat egyes területein végzett belső ellenőrzésről szóló tájékoztatót jóváhagyja. Szűcs Sándor a nyilvános ülést órakor bezárja, majd órakor ismét megnyitja. Megállapítja, hogy az ülés továbbra is határozatképes. 4. Napirendi pont: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. /írásos előterjesztés csatolva/ Tájékoztató a Szociális bizottság ülésén hozott döntésekről Előadó: Tóth Károly elnök Szűcs Sándor ismerteti a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót.
7 A képviselők a beszámolóban foglaltakkal egyetértenek. 7 81/2012./IX.27./ Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok elfogadásáról. A Képviselő-testület a 69/2012 /VIII.22./ - 77/2012 /IX.4./ határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. Tóth Károly ismerteti a Szociális bizottság ülésén hozott döntéseket. A képviselők a tájékoztatást tudomásul veszik. 82/2012./IX.27./ Tárgy: Tájékoztató a Szociális bizottság ülésén hozott döntésekről. A Képviselő-testület a tárgybani tájékoztatót tudomásul veszi. 5./ Napirendi pont: Tájékoztatás a szennyvíz-beruházás kivitelezésével kapcsolatos leadott árajánlatok bírálatáról..
8 8 Szűcs Sándor elmondja, hogy a szennyvíz-beruházás kivitelezésével kapcsolatosan kibocsátott ajánlattételi felhívásra két ajánlat érkezett. A Bíráló bizottság a napokban ülésezett és mindkét pályázatot befogadta, értékelte. Megállapította, hogy mindkét ajánlat hiánypótlásra szorul, a hiánypótlási felszólítás mindkét pályázó felé megküldésre került. Nagy valószínüséggel mindkét ajánlat érvényes lesz, így a kivitelezőről az alacsonyabb ár fog dönteni. A képviselők a tájékoztatásban foglaltakkal egyetértenek. A napirend tárgyában határozat-hozatalra nem kerül sor. 6./ Napirendi pont: Tájékoztatás a szennyvíz-beruházási pályázat önerő intenzitás növelésével kapcsolatos teendőkről. Szűcs Sándor elmondja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség állásfoglalást adott ki egyrészt az uthelyreállítások, másrészt a támogatási intenzítás tekintetében. E szerint az állami tulajdonban álló utak útburkolatában eredeti útminőségben történő helyreállítását a közútkezelő előirásai szerint kell elvégezni, mely szerint a teljes félúttestet le kell fedni a helyreállítás befejezéseként. Van lehetőség azonban arra, hogy a támogatás maximális mértéke 85 %-ról 95 %-ra módosuljon, ha a módosulást a pályázatokban benyujtott költség-haszon elemzések felülvizsgálata, a finanszírozási hiány pontosítása ezt indokolja. A támogatási arány korrekcióját megalapozó tanulmányok /költség-haszon elemzés felülvizsgálata, közművagyon értékelés, egyéb szükséges tanulmányok/ elkészítésére a projektben képződött maradványösszeg terhére van lehetőség. Ezek elszámolható költsége nem haladhatja meg a projekt elszámolható költségeinek 2 %-át. A esetlegesen módosított támogatási ráta a Támogatási Szerződésben szereplő valamennyi elszámolható költségre egységesen érvényes. A módosított költség-haszon elemzés benyujtására és felülvizsgálatára csak abban az esetben lesz lehetőség, amennyiben a kedvezményezett már megkötötte a kivitelezésre vonatkozó vállalkozási szerzdést, a kedvezményezett kivitelezésre alkalmas teljes körű vízjogi létesítési engedélyes tervdokumentációval rendelkezik, továbbá teljesültek a közművagyon-értékelésre vonatkozó rendelkezések. Tekintettel arra, hogy a kivitelezői szerződés még nem került megkötésre, a módosított költség-haszon elemzés benyujtására és felülvizsgálatára még nem
9 9 kerülhet sor. Az ügyben a szükséges tárgyalásokat folyamatosan folytatja, a következő üléseken a tájékoztatást vagy a döntéselőkészítést megteszi a testület felé. A képviselők a tájékoztatásban foglaltakkal egyetértenek / Napirendi pont: Tájékoztató a közös Önkormányzati hivatal felállításával kapcsolatos intézkedésekről. Tájékoztatás a Zombán kialakítandó járási kirendeltség felállításával kapcsolatos teendőkről. Döntés a Zombán kialakítandó járási kirendeltség részére átadandó l é t s z á m r ó l é s a t á r g y i e s z k ö z ö k r ő l. /szóbeli kiegészítés/ Szűcs Sándor részletesen ismerteti a közös hivatalok felállításával kapcsolatos jogi szabályozást. Elmondja, hogy a jogi szabályokat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény tartalmazza, melynek előírásai az alábbiak: Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt. A közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma legalább kétezer fő. A községi önkormányzatok által létrehozott közös önkormányzati hivatal létszámát az érintett képviselő-testületek a hivatal létrehozásáról szóló megállapodásban határozzák meg figyelemmel arra, hogy minden érintett településen biztosítani kell az igazgatási munka folyamatos vagy időszakos ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Jelenleg a közös hivatalra több alternatíva is van. Már korábban eldőlt, hogy egy járáshoz tartozunk Kéttyel, Felsőnánával és Murgával, ráadásul az iskolai társulás is összeköti ezeket a településeket. Igy tekintettel a közös szándékra is a négy település közös hivatalt fog
10 10 létrehozni. Emellett a teveli Polgármester is jelezte, hogy várhatóan Tevel község is csatlakozni foga közös hivatalhoz, mely a 2. alternatíva lenne. A harmadik alternatíva szerint pedig Kakasd is csatlakozna a közös hivatalhoz. Elmondja, hogy azt látni kell, hogy egyrészt az államigazgatási feladatok jelentős része kerül át vagy fog átkerülni a járási hivatalokhoz, így a közös hivatal szervezésénél a évi várható költségvetési realitások mellett a feladatok csökkenését is figyelembe kell venni. A tárgyi összefüggés miatt ismerteti a járások kialakítására vonatkozó jogi szabályozást, mely szerint a járási hivatal a székhelyén kívül kétféleképpen biztosítja majd az állampolgároknak az ügyfélszolgálatot. Ahol a lakosok és az elintézendő ügyek száma indokolja, ott minden munkanapon állandó ügyintézést biztosító kirendeltséget működtet, míg a kisebb településeken heti 1-2 alkalommal tart majd ügyfélfogadást a települési ügysegéd a települési önkormányzat által biztosított helyiségben. Zombán 4 fős kirendeltség fog működni, mely a jövőre nézve rendkívül fontos. Ugyanis a zombaiak az államigazgatási ügyeiket is hosszú távon helyben intézhetik, az okmányirodai rendszer meg egyébként is átjárható lesz. A képviselők az előterjesztésben foglaltakról folytatnak kötetlen beszélgetést. Valamennyien hangsúlyozzák, hogy nagy jelentőségű a településnek a kirendeltségi szint, másrészt jó érzéssel veszik tudomásul azt a tényt, hogy Zomba továbbra is a mikrotérség központja marad. Szűcs Sándor ismerteti a határozati javaslatot és javasolja elfogadását. 83/2012./IX.27./ Tárgy: Előzetes állásfoglalás a közös önkormányzati hivatal létrehozása tárgyában. 1. A Képviselő-testület kinyilvánítja azon szándékát, hogy január 1-től közös önkormányzati hivatalt hoz létre Kéty,
11 11 Felsőnána és Murga községek Önkormányzatai Képviselőtestületeivel. 2. A Képviselő-testület kinyilvánítja azt is, hogy támogató szándékkal fogadja esetlegesen Tevel és Kakasd Önkormányzatainak azon kezdeményezését, ha csatlakozni szándékoznak a közös önkormányzati hivatalt létrehozó 1. pontban megjelölt településekhez. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a további előkészítő tárgyalások folytatására és arról a Képviselő-testület felé történő folyamatos tájékoztatásra. Felelős: polgármester Határidő: a következő testületi ülés ill október /2012./IX.27./ Tárgy: A járások kialakításával kapcsolatos megállapodás tervezetének véleményezése. 1. A Képviselő-testület megvitatta az egyes járási hatáskörbe kerülő államigazgatási feladatok ellátásával összefüggő önkormányzati vagyon Magyar Állam által történő ingyenes használatával és a feladat-ellátás módosulásával a Tolna Megyei Kormányhivatal állományába átkerülő köztisztviselői létszám átadásával kapcsolatos előterjesztést és a erre vonatkozó Megállapodás /a továbbiakban: Megállapodás/ tervezetét jóváhagyja az alábbiak szerint: a. A Képviselő-testület támogatja, hogy a Bonyhádi Járási Hivatal Zomba községben Kirendeltséget működtessen, melynek tárgyi feltételeit a Megállapodás melléklete szerint ingyenes használat utján biztosítja. b. A Képviselő-testület az egyes a jövőben az illetékes járási hivatal által ellátott - államigazgatási feladatok
12 12 ellátására a Megállapodás melléklete szerint 4 fő köztisztviselői létszámot átad a Tolna megyei Kormányhivatal állományába. A létszám átadásával egyidejüleg ingyenesen a Magyar Állam tulajdonába adja a létszámhoz és az adott feladatellátáshoz tartozó tárgyi eszközállományt ideértve a számítástechnikai, informatikai eszközöket és a közvetlen butorzatot is. 2. A Képviselő-testület kinyilvánítja, hogy minden olyan szükséges segítséget megad az illetékes állami szerveknek, mely elősegíti a feladat-ellátás zökkenőmentes átadásátátvételét. Felhatalmazást kap a polgármester a vonatkozó Megállapodás aláirására. Felelős: polgármester Határidő: október / Napirendi pont Döntés a képviselői számítógépek leselejtezéséről és birtokbaadásáról. Szűcs Sándor javasolja, hogy a képviselők által használt személyi számítógépek a könyvviteli szabályok szerint leamortizálódtak, így selejtezésre kerülnek. Javasolja, hogy a Képviselő-testület döntsön ugy, hogy ezen számítógépek ne kerüljenek megsemmisítésre, hanem leselejtezett eszközként kerüljön a képviselők tulajdonába. Egyuttal kezdeményezi, hogy a körjegyző által használt személyi számítógép amelyet a három település vásárolt ingyenes átadással kerüljön a körjegyző tulajdonába. A képviselők a javaslattal egyetértenek.
13 13 85/2012./IX.27./ Tárgy: Leselejtezett eszközök és a körjegyző által használt személyi számítógép tulajdonjogának átadása. A Képviselő-testület elhatározza, hogy a képviselők használatában lévő és leamortizálódott személyi számítógépek selejtezést követő megsemmísitéstől eltekint és ezen eszközöket ingyenesen a használó tulajdonába adja. A Képviselő-testület - egyetértésben Harc és Medina községek Önkormányzati Képviselő-testületeivel a Körjegyzőség tulajdonában és dr. Fábián László használatában lévő személyi számítógépet ingyenesen a használó tulajdonába adja. Felhatalmazza a polgármestest a határozat végrehajtásával kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátására. Felelős: polgármester Határidő: október / Napirendi pont: Közérdekű bejelentések Szűcs Sándor ismerteti a Községi Sportegyesület elnökének támogatási kérelmét, mely szerint az Egyesület évi zavartalan működéséhez Ft szükséges, melyet támogatásként kér megállapítani. A kérelem szerint a látvány-csapatsport támogatások keretében az Egyesület ez évben Ft támogatásban részesült, melynek a saját forrása Ft volt. Ezen összegeket elsősorban az utánpótlás nevelés terén használták fel a felhasználási kötöttségek miatt. Sajnos a z Egyesületben viszonylag kevés zombai sportol de az is igaz, hogy ez évben a labdarugó c csapatok jól szerepelnek. Azt javasolja, hogy a támogatási kérelmet az abban foglalt igények indokoltságát - előzetesen a Képviselő-testület illetékes bizottsága vizsgálja meg, majd annak eredményét terjessze a testület elé.
14 14 Tóth Károly bizottsági elnök szerint a kézilabdásoknál rendkívül sürgős a támogatás mielőbbi megállapítása, ugyanis kezdődik a bajnokság és a kiadások fedezetét biztosítani kell. A kézilabda szakosztály támogatását el kellene különíteni Egyesületen belül annak érdekében, hogy célzott legyen a felhasználás. Ígéri, hogy a bizottság mielőbb állást foglal a támogatási kérelemben foglaltakkal. A Képviselő-testület határozat-hozatal nélkül egyhangúan egyetért azzal, hogy a Községi Sportegyesület támogatási kérelmében előzetesen az illetékes sportbizottság foglaljon állást. Pál Gyula kéri a Képviselő-testület támogatását abban, hogy képviselői alapja terhére a Székely Egyesület részesüljön Ft, a Polgárőrség Ft, továbbá a zombai tagóvoda Ft összegben kapjon támogatást, az utóbbi szakmai eszköz vásárlásra. Fazekas Ferencné kéri a Képviselő-testület támogatását abban, hogy képviselői alapja terhére a Székely Egyesület részesüljön Ft, a Polgárőrség Ft, a Sportegyesület kézilabda szakosztálya részesüljön Ft támogatásban. Hirnikl György kéri a Képviselő-testület támogatását abban, hogy képviselői alapja terhére a Sportegyesület kézilabda szakosztálya részesüljön Ft támogatásban. Tóth Károly kéri a Képviselő-testület támogatását abban, hogy képviselői alapja terhére a Sportegyesület kézilabda szakosztálya részesüljön Ft támogatásban. Neukirchner József kéri a Képviselő-testület támogatását abban, hogy képviselői alapja terhére a Sportegyesület kézilabda szakosztálya részesüljön Ft támogatásban. Illés Márton kéri a Képviselő-testület támogatását abban, hogy képviselői alapja terhére a Sportegyesület kézilabda szakosztálya részesüljön Ft támogatásban.
15 15 86/2012./IX.27./ Tárgy: Képviselői alapok terhére támogatások megállapítása. 1. A Képviselő-testület Pál Gyula képviselői alapja terhére a Zombai Székely Egyesület részére Ft, a Zombai Polgárőrség Egyesület részére Ft, a Zombai tagóvoda részére szakmai eszközbeszerzésre Ft támogatást állapit meg. 2. A Képviselő-testület Fazekas Ferencné képviselői alapja terhére a Zombai Székely Egyesület részére Ft, a Zombai Polgárőrség Egyesület részére Ft, Sportegyesület kézilabda szakosztálya részére Ft támogatást állapit meg. 3. A Képviselő-testület Hirnikl György képviselői alapja terhére a Községi Sportegyesület Zomba kézilabda szakosztálya részére Ft támogatást állapít meg. 4. A Képviselő-testület Tóth Károly képviselői alapja terhére a Községi Sportegyesület Zomba kézilabda szakosztálya részére Ft támogatást állapít meg. 5. A Képviselő-testület Neukirchner József képviselői alapja terhére a Községi Sportegyesület Zomba kézilabda szakosztálya részére Ft támogatást állapít meg. 6. A Képviselő-testület Illés Márton képviselői alapja terhére a Községi Sportegyesület Zomba kézilabda szakosztálya részére Ft támogatást állapít meg. Felhatalmazást kap a polgármester a támogatások utalására. Felelős: polgármester Határidő: október 31. Több tárgy nem lévén, Szűcs Sándor az ülést 21 órakor bezárja. Kmft. Szűcs Sándor polgármester Dr. Fábián László körjegyző
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 16-án megtartott nyilvános üléséről. 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. június 28- án megtartott nyilvános üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.
12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
RészletesebbenFülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi
Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
99/4/2013. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 18.-án a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott rendkívüli
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor
RészletesebbenJegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester
Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy
Részletesebben132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 9-én 14,45 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend:
RészletesebbenJegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. szeptember 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András
RészletesebbenAmely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. április 28.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. április 28-án 15.00 órakor megtartott
RészletesebbenRadó Tibor polgármester A kiküldött napirendi pontokat olvastátok. Aki elfogadja a napirendi pontokat, kérem, szavazzon.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. szeptember hó 30. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Pitvaros Községi Önkormányzat házasságkötő
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-én megtartott üléséről Hozott döntések: 7/2014. (VIII.31.) önkormányzati rendelet az önkormányzat Szervezeti és Működési
RészletesebbenSzám: 137-12/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 137-12/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről.
Szám: 15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter
RészletesebbenJ E G Y Z Õ K Ö N Y V
150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
RészletesebbenNapirend: JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 24-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Elérhetőség: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Tel: 68/381-011, Fax: 68/381-656
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. január 14-én (kedden) 17,00 órai kezdettel
RészletesebbenKészült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
RészletesebbenA Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Javaslat ingatlan részterületének kisajátítást helyettesítő adásvétel útján történő értékesítésére
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 4-én 16,45 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Az
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.
1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án, 17.00 órakor kezdődő rendkívüli nyílt üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről.
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
Részletesebben2013. évi. 18. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. szeptember 26-án megtartott rendes ülésérıl készült
2013. évi 18. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott rendes ülésérıl készült J E G Y Zİ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 1-5/2011. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május hó 15-én (szerdán)
Részletesebbenö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
RészletesebbenKunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 34-4/2013. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság 2009. szeptember 21- é n megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság 2009. szeptember 21- é n megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Gebula Béla Ákos a
RészletesebbenBér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 18. sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 18. sz. JEGYZİKÖNYV Képviselı-testülete 2011.augusztus. 19.-én megtartott nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Készült:
RészletesebbenKészült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én 14 30 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én 14 30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté Zöldág János al Deli Jánosné képviselő
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. június 21-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. június 21-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
RészletesebbenNyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 88-95 d, rendelete: 8-9 T á r g y s o r o z a t a 1.)
Részletesebbena Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
Részletesebben5. Egyebek. HATÁROZATOK RÖVID TARTALMA... oldal
Polgármesteri Hivatal Ballószög ------------------------------- Szám: 9/2013. J e g y z ő k ö n y v a Képviselő-testület 2013. augusztus 15-i rendkívüli ülésről N a p i r e n d 1. A Helvécia-Ballószög
RészletesebbenKészült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én (csütörtök) 8,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-37/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én (csütörtök) 8,30 órai
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 10/2000. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2000. szeptember 4- én /hétfő/ du. 16 órai kezdettel
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 7-én 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/100/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 7-én 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
RészletesebbenN A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,
RészletesebbenSZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 20. napján 16.30 órakor az Inkubátorház
RészletesebbenKunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 34-31/2013. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. október 25. napján megtartott rendes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E RENDELET száma 16/2011.(X.26.) önkormányzati rendelet 17/2011.(X.26.) önkormányzati
RészletesebbenGYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak:, Dr.
RészletesebbenB a r l a h i d a. Pálfi László alpolgármester Péteri Zsolt Péter települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző Antal Jenőné jegyzőkönyvvezető
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t : Az ülés helye: Jelen vannak: Barlahida Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 18-án 17,30 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati Hivatal
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza házasságkötő terme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. szeptember 5-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. június 18-án (kedden) 17 óra 30 perckor a
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 28-án 16,00 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 28-án 16,00 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Gellénné Rezsnyák Erika
RészletesebbenSZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: 62-6/2015. JEGYZŐKÖNYV Amely készült Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án (szerdán) 16 órakor a Polgármesteri
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 13-án (szerdán) 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 30-án 16,30 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 30-án 16,30 órakor Apc községi Önkormányzat képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Gellénné Rezsnyák
Részletesebben6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
RészletesebbenKARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. április 27. napján 16.30. órai kezdettel megtartott
RészletesebbenKelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011 augusztus 24-én tartott üléséről. 188/2011.(VIII.24.)sz. kt. határozat
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6./2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.április 30.-án (kedd) 15 órakor tartott üléséről.
RészletesebbenJ e g y z ı k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 8. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. szeptember 7-én (szerdán) 17: 00 órakor tartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1635/4/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. március 25. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 20/2015.(III.25.)
RészletesebbenFarád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 138-8/2015./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester
RészletesebbenBalassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Balassagyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E KÉSZÜLT: Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július hó 20. napján 8,30 órától tartott
RészletesebbenBOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2011. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 2011. évi költségvetéséről szóló
RészletesebbenÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. SZEPTEMBER 10-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 10-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 9/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelet Ártánd Község Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 22-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
RészletesebbenSonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010.
Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 17-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,
RészletesebbenSZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XIII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. DECEMBER 29 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. március 28-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola aulájában. Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,
Részletesebben5. sz. JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata 2014. évi költségvetésének módosítására (II. számú módosítás)
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 5. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Közgyűlésének 2014. június 5-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay teremben megtartott soron kívüli ülésén. Jelen vannak:,
RészletesebbenZalalövő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. május 17-én (csütörtökön) 7,30 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v : Zalalövő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. május 17-én (csütörtökön) 7,30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal tetőtéri tanácskozóterme.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. december 17- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17. 30 órakor a mérgesi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2011. május 30-án a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv
RészletesebbenFarád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-17/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
3/2015 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2015. március 19. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március
RészletesebbenFarád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-12/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. október
RészletesebbenA m b r ó z f a l v a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Ambrózfalva- Csanádalberti- Nagyér- Pitvaros Községek Önkormányzati Képviselőtestületeinek 2013. május 27. napján megtartott együttes testületi üléséről. N A P I R E N D 1.
RészletesebbenKunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 30-án megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-17/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. augusztus 19-én de. 09.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Szabó Margit, Juhász Dávid, dr.
RészletesebbenIktatószám: 5701-15 /2015.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 5701-15 /2015. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:
Részletesebben2011. évi közbeszerzési terv elfogadása.
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 17-én, csütörtökön 18.45 órakor megtartott testületi ülésén.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő.
20/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 9-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Iklódbördőce. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év szeptember hó 21. napján. megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év szeptember hó 21. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2015.(IX.21.) 31/2015.(IX.21.) Rendeletek:
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
Előterjesztés sorszáma: 13 MELLÉKLET: 1 db E L Ő T E R J E S Z T É S A Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás 2014. április 24-i ülésére TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 160-13/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2
RészletesebbenJegyzőkönyv. Kósáné Szakonyi Zsuzsanna
Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 24-én, 18:00 órai kezdettel, a pécselyi Önkormányzat tanácstermében megtartott Képviselő-testületi üléséről. Jelen
RészletesebbenHANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
113 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 21-én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Darók Sándor, Gerhát
Részletesebben