J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 7-én megtartott ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán alpolgármester, - Góz Mihály, Jilling Tibor, Mezriczky Ferenc, Miseta Andrea, Dr. Szűcs Tibor képviselők. köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a 7 fő képviselő megjelent, az ülés határozatképes és megnyitja. Jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Mezriczky Ferenc képviselőt és Zakariás Zoltán alpolgármestert. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: 1./ A képviselő-testület évi munkatervének elfogadása. Előadó: 2./ A képviselő-testület évi költségvetésének előkészítése. Előadó: 3./ A települési képviselők tiszteletdíjáról és egyéb juttatásairól szóló rendelet-tervezet megtárgyalása. Előadó: 4./ Pünkösdi rendezvény előkészítése. Előadó: 5./ Közterületen lévő veszélyes fák kivágási költségének vállalása. Előadó: 6./ Belterületi vízrendezés tervezési költségeinek vállalása. Előadó:

2 2 7./ Közmeghallgatás időpontjának meghatározása. Előadó: 8./ Csobod Anna zártkerti ingatlan önkormányzat részére történő felajánlása. Előadó: 9./ Tájékoztatók. Zakariás Zoltán alpolgármester Javasolja a napirendi pontok közé felvenni és határozatot hozni a Polgármesteri Hivatal nyitvatartására és ügyfélfogadási rendjére vonatkozóan. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 7/2011. (II.7.) KT.sz. határozat A képviselő-testület a javasolt napirendi pontokkal egyetért, megtárgyalásukat a mai ülés napirendjére tűzi. 1./ A képviselő-testület évi munkatervének elfogadása: Előadó: A munkaterv-tervezetet a képviselő-testület megkapta, javasolja a fejlesztési feladatok közé még felvenni a belterületi vízrendezés terveinek készítését. Kéri a hozzászólásokat, az esetleges javaslatokat. H o z z á s z ó l á s o k: Mezriczky Ferenc képviselő Az általános rendelkezésekben szerepel, hogy a fő napirendi pontok írásban kerülnek előterjesztésre, kivéve a tájékoztató jellegűeket. Ezt be is kellene tartani, Csisztafürdő ügye számtalan esetben napirenden volt, egyetlen egyszer sem volt írásos előterjesztést csak az egyebek között volt megemlítve. Úgy gondolja ez is főnapirendi pont és nem egy tájékoztató jellegű előterjesztés kell, hogy legyen.

3 3 A személyi ügyek egyébként is írásban kerülnek a testület elé, ezért a mondat kivéve a tájékoztató jellegű ügyeket ér véget. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy a fenti kiegészítésekkel a képviselő-testület évi munkatervét fogadja el. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 8/2011. (II.7.) KT.sz. határozat A képviselő-testület a évi munkatervét e határozatával elfogadja. 2./ A képviselő-testület évi költségvetésének előkészítése: Előadó: A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Riba Gáborné vezető-tanácsos. A költségvetés előkészítésére vonatkozó előterjesztést és az előzetes számadatokat a képviselők írásban megkapták. Az előző évekhez képest sokkal kevesebb az előirányzott pénzösszeg, nagyon sok helyen került csökkentésre a keret. Kéri jegyző asszonyt, hogy tervezettel kapcsolatban tájékoztassa a képviselő-testületet. A költségvetésre vonatkozó javaslatot és a rendelet-tervezetet kettő fordulóban tárgyalja meg a képviselő-testület. A mai ülés előkészítő jellegű, a rendelkezésre álló adatok alapján kerültek a táblázatok kitöltésre, ez mind tervezet szinten van. A képviselő-testületnek most van lehetősége arra, hogy meghatározza azokat a főbb feladatokat, amelyeket a költségvetésben szerepeltetni kell. Sokkal kevesebb a költségvetés fő száma, mint az előző évben. Az Általános Iskola és Óvoda átkerült a Többcélú Társulási Tanács fenntartás alá, amivel együtt az állami támogatás és az iskola egész költségvetése is átkerült Lengyeltótiba.

4 4 Átnézték azokat az állami támogatási jogcímeket, melyeket az elmúlt évben és az idén is megkapott az Önkormányzat, mintegy millió Ft-tal kevesebb az állami támogatás ezeken a jogcímeken. A 7.sz. melléklet tartalmazza, hogy ebben az évben milyen állami támogatások illetik meg az Önkormányzatot, itt a normatíva amit lakosság szám alapján adnak mintegy 1 millió Ft-tal kevesebb, a helyi önkormányzatokat megillető SZJA támogatás pedig 11 millió Ft-tal. Teljes mértékben átalakult a közfoglalkoztatás rendszere, az elmúlt évben a közfoglalkoztatási terv alapján az Önkormányzat döntött, hogy mennyi az foglalkoztatotti létszám és keretösszeg, amit felhasznál. Ebben az évben ez megváltozott, a korábbi közhasznú foglalkoztatási modell jött be, a közfoglalkoztatásra pályázatot kell benyújtani a Munkaügyi Központhoz. Három féle formában lehet a közfoglalkoztatásból pénzt kivenni és létszámot foglalkoztatni. Van a rövidtávú foglalkoztatás, ami 2-4 hónapi 4 órás munkaidőben a bérpótló juttatásban részesülők foglalkoztatását teszi lehetővé (a bérpótló juttatás a tavalyi rendelkezésre állási támogatás, Ft). Ez egy családfőnek nagyon-nagyon kevés juttatás. A hosszútávú foglalkoztatás 6-8 órás foglalkoztatás, időtartama egy év is lehet. A harmadik a közmunkaprogram, amit kistérségi szinten írnak ki. Jelenleg február 1-től március 31-ig van egy téli átmeneti közmunkaprogram, amiben az Önkormányzat 5 fővel vesz részt, de lehetőség lesz olyan pályázatra, ami éves foglalkoztatásra ad lehetőséget. Tavaly a közfoglalkoztatási tervben 27 millió Ft. volt előirányozva, ezt csaknem teljes egészében ki is használta az Önkormányzat, míg az idén a Minisztérium a Munkaügyi Központ felé meghatározza azt a keretet, amire az összes pályázatból pályázni lehet, ami éves szinten az Önkormányzatnak ez 11 millió Ft. a tavalyi 27 millióval szemben. Azok a táblázatok, amelyek kiküldésre kerültek csaknem teljes egészében a kötelező feladatokat tartalmazza. Tavalyi szinten maradtak benne azok az összegek, melyeket a képviselő-testület a nem kötelező feladatok támogatására biztosított, ilyen a Sportegyesület, a Nyugdíjas Egyesület, a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület és az Egyházközség. A táskai önkormányzati hozzájárulással kapcsolatosan egyeztetést tartottak a táskai polgármester úrral. A Lengyeltóti Többcélú Társulás nem látja el az iskolásokat csak a normatíváért, mint a buzsáki önkormányzat, hanem keményen meg kell fizetni az önkormányzati hozzájárulást, ami a normatíván felül érinti Táskát. Az óvodára elismeri, de az iskolára nem akar fizetni Táska. A fenntartó hatásköre, hogy a normatíván felül mennyivel kell hozzájárulni az oktatáshoz. A tervezetet a fenntartó bemutatta, az intézményvezetők is jelen voltak az egyeztetésen, teljes részletességgel átnézték az iskola és óvoda költségvetését, amit az Önkormányzat javasolt, azt a fenntartó korrekten a javaslatoknak megfelelően módosította. A táskai hozzájárulással kapcsolatosan javaslattal él a képviselő-testület felé. Az iskolabusz normatíva úgy változott, hogy azon a szakfeladaton a bevétel biztosítja az iskolabusz futására fordított összeget I.félévet a normatíva különbözetet Táska nem fizetett, csak utazási költséget az iskolabuszra, ez kiszámlázásra került. A II. félévre volna Ft. míg a évre Ft. lenne az a kiszámított költség, amit Táskának kellene Buzsák felé fizetni. Amennyiben a testület egyetért vele, mivel az iskolabusz finanszírozás elég a kiadásokra, ettől e Ft-ot az Önkormányzat eltekint. A költségvetési tervezetben személyi kiadások részében az elmúlt évben a képviselő-testület meghatározta a cafetéria juttatást. Az idén központilag bruttó Ft-ban van ez az összeg maximálva, amit 16 %-os adó terhel, ami felbruttósítva 19,04 %, így a cafetéria juttatás nettó összege Ft/fő/év ami tervezhetővé vált.

5 5 Az Önkormányzatnak három közalkalmazottja van, a faluház vezető, az iskolabusz vezető és a tanyagondnok. Mivel a besorolási bérük nagyon kevés, ezért ott is javasolja a képviselőtestületnek, hogy Ft/fő/hó összegű étkezési hozzájárulást állapítson meg részükre. Ez, ami a tervezetben plusz, nem kötelező, amennyiben a képviselő-testület elfogadja, úgy a költségvetési rendeletbe beépítésre kerül. A nagyon szoros tervezéssel a végösszeg e Ft-ra a működési hitel, ami alapján fogja képezni az ÖNHIKI pályázatnak. A pályázatról olyan információik vannak, hogy megszűnik a miniszteri hatáskörbe tartozó támogatás (működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása) és a kettő alap összevonásra kerül, így fog kialakulni az ÖNHIKI-s támogatás, és nagyobb összeg fog majd rendelkezésre állni. Korábban a költségvetési törvényben van szabályozva a benyújtása, most februárban külön kormányrendelet fog megjelenni a benyújtásra vonatkozóan és három alkalommal lehet egy évben pályázni. H o z z á s z ó l á s o k: A tervezettel kapcsolatosan elmondja, hogy mindenhol voltak csökkentések, nagyon-nagyon minimális költségek vannak tervezve. Figyelembe vették az iskolánál a hőszigetelést, a gépkocsiknál a dologi kiadásokat. Riba Gáborné vezető-tanácsos A tervezet 1.sz. mellékletében a bevételeknél, az adókkal kapcsolatosan elmondja, hogy az iparűzési adó és az idegenforgalmi adó tartózkodási idő után tervezett összegek a zárszámadásnál fognak változni. Az idegenforgalmi adónál azért kevesebb került tervezésre, mint az elmúlt évben, mert az októberben a normatívát is ez alapján kapta az Önkormányzat. Az iparűzési adónál szintén kevesebb a tervezés, mivel az olajfúró cég az elmúlt évben kétszer is fizetett, ebben az évben pedig csak a tárgyévet lehet tervezni. A közfoglalkoztatási pénzekkel kapcsolatosan munkabér hozzájárulásnak e Ft. van tervezve. Azért van ez így mert a hosszútávú pályázatot egyszerre kellett benyújtani, a rövidtávúnál pedig egy évben három alkalommal lehet beadni. Ami a költségvetés időszakában élő szerződés van, azt lehet tervezni, így a hosszútávot teljesen kihasználta az Önkormányzat, a rövidből mintegy e Ft. Ft. van, év közben kerül majd módosításra a bevételi és a kiadási oldal egyaránt. Szakfeladatonként részletesen kidolgozásra került dologi kiadások. A rendezvényes szakfeladattal kapcsolatosan elmondja, hogy e Ft. bevétel és e Ft. kiadás. Erre az Önkormányzatnak van egy elnyert pályázata, ami szinte csak programokra vonatkozik. Volt benne 10 garnitúra sörpad, azon kívül mind szolgáltatás (operett, folklór, könnyűzene, stb.), egyéb dologi kiadást nem tartalmaz a pályázat. A kettő közötti különbözet, amit az Önkormányzat fizetett (hús vásárlás, műanyag edények, evőeszközök). A működési célra átadott pénzeszközök is tételesen kiírásra kerültek, hogy az Önkormányzatnak hozzájárulás címén, hova mennyit kell megfizetni. Az oktatásnál van egy mínuszos tétel, ez azért van, mert a Többcélú Kistérségi Társulás felé az Önkormányzatnak e Ft-ot kellene megfizetni, viszont az iskolabuszra a normatívát az Önkormányzat kapja és nem az intézmény.

6 6 Az iskola költségvetésével kapcsolatosan elmondja, hogy az Önkormányzatnak közel 31 millió Ft-ot kellett volna a Társulás felé megfizetni, Táskának majdnem 16 milliót., a dologi kiadások csökkentésével valamint a januári plusz normatívával ez 6 millió Ft-tal, míg Táskának 3 millióval kevesebb lett a hozzájárulás mértéke. A felhalmozási kiadások a költségvetés áll egy működési és felhalmozási kiadás és bevételből áll között már olyan dolgok vannak amire már vagy van szerződés, vagy pályázat beadásához szükségesek (tervek). Az Általános Iskola korszerűsítése az elmúlt évről itt maradt pályázati összeg + az ÁFA, a meglévő kettő hitel, melyek ebben az évben le fognak járni. A sörpad vásárlása, a Csisztai út tervei, a járdaépítés tervei valamint a Tájház kerítés felújítása ami még szerepel benne. Év közben bármikor módosítható, ha valamilyen más feladat válik szükségessé. A létszámokról annyit, hogy a meglévő létszám a Polgármesteri Hivatalban a 7 köztisztviselő, a jegyző és a polgármester, a Faluházban a Faluház vezető, a tanyagondnok és az autóbuszvezető. A közfoglalkoztatottaknál szintén az a létszám van betervezve, amire már szerződése van az Önkormányzatnak. Ez év közben biztosan nőni fog ez a szám, hiszen a 6 órás részmunkaidősök november 30-ig, viszont a 4 órás foglalkoztatásba 55 ember kell bevonni ebben az évben. Zakariás Zoltán alpolgármester A tervezetben van 2 millió Ft. elkülönítve, abból gondolja az Önkormányzat a Búcsúi rendezvény lebonyolítását, vagy valahonnét lesz átcsoportosítva? Amit a Boszorkányos Egyesület eltervezett, nem kevés pénzbe kerül, és ha segíteni kell, honnét lesz rá fedezet. Azt valamilyen módon a költségvetésbe be kell tervezni. A búcsúi rendezvényre is tervezve, pályázati lehetőség is van. A tavalyi pályázatot át lehetett hozni erre az évre és abban is szerepel folklór műsor. Amikor az Egyesület a konkrét elképzelését a költségekkel együtt a testület elé terjeszti, akkor lehet majd meglátni, hogy a tervezett költségekbe belefér-e vagy kell önkormányzati hozzájárulás is hozzá. Búcsúra ugyan úgy van tervezve, mint az előző években. Mezriczky Ferenc képviselő A dologi kiadásokkal kapcsolatosan, a művelődési tevékenység alatt mi van összegyűjtve? Sokallja a 250 e Ft-os tisztítószer vásárlást, Ft/hó összegű telefonszámlát a könyvtárban és a faluházban együtt. Belföldi kiküldetés Ft., mire megy el? Reklám propaganda Ft. Továbbra is az a problémája, hogy miért tartja fenn a település a Tourinform Irodát? Már az előző ciklusban is kérték polgármester urat, hogy lobbizzon a többi társtelepülésnél, hogy valamennyi összeggel járulnak hozzá az iroda fenntartásához. Ezt az irodát Buzsák tartja fenn, de nem tudja miért, mert a társtelepülések nem járulnak hozzá, egy önként vállalt feladat. Még mindig nem tudja, hogy ez mennyibe kerül a településnek. Gázenergiával kapcsolatosan kérdezi, hogy az iskola üzemeltetésénél ez hol van elszámolva illetve hogyan van beleszámolva az iskola üzemeltetésébe? Ha az iskolások nem járnának át tornászni, akkor a faluházat sem kellene fűteni.

7 7 A város- és községgazdálkodáson a karbantartásra, kenő anyagokra fordított összegbe mi tartozik. Az egyéb oktatáson mi szerepel? Önkormányzati igazgatáson az egyéb üzemeltetés 1 millió Ft. Riba Gáborné vezető-tanácsos A művelődési tevékenység alatt a Faluház és Tourinform Irodát kell érteni. A telefonnal kapcsolatosan elmondja, hogy a Faluházban üzleti vonal van, aminek az előfizetési díja maga Ft. és akkor még nem is beszéltek. A belföldi kiküldetésben szerepel a faluház vezető továbbképzése, értekezlete. A Tourinform is kötelező jelleggel tart továbbképzéseket, ahol a vezetőnek részt kell venni. A propaganda anyagok között szerepel a Búcsúi plakátok készítésének költsége, valamint a Tájháznál amit árusítanak kerámiák, annak a költsége itt szerepel. A községgazdálkodáson van az összes fűnyíró, fűrész, az összes üzemanyag, a kistraktor és a tűzoltóautó. Az egyéb oktatáson az iskolabusz szerepel. Az önkormányzatnál az egyéb üzemeltetésben külön szerepel, hogy mennyi a postai szolgáltatás, a riasztó, fénymásoló. Az egyéb üzemeltetésben minden olyan eseti költség szerepel ügyvédi költség, földhivatali költség, közjegyző, közbeszerzési eljárás -, ami szerződés alapján illetve esetenként kerül kifizetésre. A rendezvényre benyújtott pályázatban részletesen le van írva, hogy milyen műsorokat lehet ebből megvalósítani, az Egyesület elnöke által elmondottakból nem minden fér bele a pályázatba. A telefonnal kapcsolatosan a Tájházban is megszüntetésre kerül a vezetékes vonal és lesz egy mobil telefon. A gyerekeknek tornászni kell, és ha az Iskolának leszámlázza az Önkormányzat, Lengyeltóti visszakéri. Mezriczky Ferenc képviselő A postaköltség a hivatalban Ft naponta. Még mindig sokallja a dologi kiadásokat. Ki kellene számolni, hogy a Tourinform Iroda fenntartása mennyibe kerül. Egy személy minimum 2 millió Ft. Semmiféle költséggel senki nem járul hozzá a környező településekről az iroda működtetéséhez. Jegyző asszony említette a közalkalmazottak részére az étkezési hozzájárulást. Nem tudja, hogy ebben a gazdasági helyzetben ezt meg lehet-e tenni. Most is azt mondja, hogy vannak még tartalékok ebben a költségvetésben. Számos olyan ember kap szociális juttatást, aki nem rászorult, sajnálatos módon a törvény egyik oldalát veszik figyelembe, a másik oldalról viszont nincs környezettanulmány. Nagyon sok munkanélküliként feltűntetett vállalkozás szerű tevékenységet folytató személy van a településen, aki minden szociális juttatást az Önkormányzattól megkap, mások meg nem.

8 8 Azt a képviselő-testületnek kell eldönteni, hogy a Tourinform Iroda továbbra is maradjon éves nyitvatartással vagy csak szezonálisan. Igazából a nyár folyamán érdeklődési szinten is van látogatottsága az irodának, de a testület dönthet róla. Nagyon sokat az Önkormányzat nem spórol azzal, ha az irodát megszűnteti, egy személy látja el a faluházat és a tourinformot is. Nem naponta Ft. a postaköltség, de bizony vannak olyan időszakok, amikor pld. adóban több száz levél kerül kiküldésre, aminek a postaköltsége bizony magas. A szociális kérelmek mellett a vagyonnyilatkozattól kezdve, a kereseti igazolásig minden csatolva van. Az, hogy a vállalkozó milyen kereseti igazolást hoz, az APEH által kiadott igazolást nem lehet felülvizsgálni. A szociális juttatások között semmi plusz költség nincs a költségvetésben, csak a mikulás csomagok, ami maradt. Mivel a középiskolások évesek - semmilyen támogatást nem kapnak, ezért javasolja ezeknek a gyerekeknek Ft/fő összegű tankönyvtámogatást biztosítani. Ezt a tervezet tartalmazza. Főiskolások támogatást kapnak a Buzsákért- Somogyért Alapítványtól, az Általános Iskolás tanulók tankönyveinek költségeihez hozzájárul minden évben az Önkormányzat. Az elmúlt évben a mikulás csomagok árának 50 %-át az Önkormányzat, az 50 %-át pedig a Buzsákért-Somogyért Alapítvány vállalta, így minden gyerek Ft. értékben kapott csomagot. Góz Mihály képviselő A költségvetéssel kapcsolatosan kérdezi, hogy a dologi kiadások csökkentése a hivatalnál mennyit jelentett, mert azt hallotta a testület, hogy az iskolánál 6 millió Ft-ot. Úgy gondolja az iskolától lehetett csak sokat csökkenteni, mivel az intézménynek volt a legnagyobb a költségvetése. Lengyeltótival tartott egyeztetés során megértették, hogy kevesebb lett a normatíva, de azt is tudni kell, hogy ez a költségvetés ennyiben nem fog megállni és az intézmény pótfinanszírozásra fog szorulni. Valamilyen forrást kell biztosítani a pótfinanszírozásra ezért kéri a testületet úgy tervezzen, hogy erre legyen azért forrás. Társulási Tanács ülésen fel fogja vetni, és amennyiben a társtelepülések nem járulnak hozzá a működtetéshez, úgy a testület dönthet arról, hogy a Tourinform Irodát megszűnteti. Egyetért képviselő úrral, de azt aki dolgozik, illetve bármilyen egyesületet működtet azzal, hogy elvesszük tőle azt a kis keveset, akkor ellehetetlenítjük a dolgozó vagy egyesületet. A dologi kiadásoknál amit intézkedéseket ő hozott, azt tudja, de éves bontásban erre most nem tud válaszolni, de meg fogja nézni és tájékoztatást ad. Az iskola költségvetésével kapcsolatosan elmondja, hogy valóban minimálisra csökkentették a költségeket olyan meggondolásból, hogy Lengyeltótinak év elején nem fizetik ki azt a pénzt, és amennyiben év közben valahol túllépés lenne, akkor év végén kerülne kiegyenlítésre. Bízik benne, hogy nem lesz túllépés, hiszen a buzsáki iskola nem a legolcsóbb iskola, kis segítséggel, de ezt a költségvetést tartani tudják. Igazgató úr eddig is odafigyelt a dologi kiadásokra és ezután is oda fog figyelni.

9 9 Az étkezési hozzájárulással kapcsolatosan a közalkalmazottak a hétvégi munkájukért semmiféle külön juttatást nem kaptak és nem kapnak, ez a plusz juttatás a hétvégi illetve a túlóráért nem sok. Mezriczky Ferenc képviselő Nem szeretné, ha a faluban kisarkítva kerülne ki megnyilatkozása, véleménye az volt, hogy a Tourinform Iroda működtetéséhez senki nem járul hozzá. Nem az iroda vezetőjének személyével és annak költségeivel van problémája, hanem azzal, hogy senki nem járul hozzá a költségekhez. Lengyeltótihoz tartozna, már régen kötelezte volna Buzsákon a fizetésre, csak Buzsák ilyen engedékeny. Dr. Szűcs Tibor képviselő Igaz, amit képviselő úr elmondott, valóban nem járulnak hozzá a költségekhez, de tudomásul kell venni, hogy Lengyeltóti nem Buzsák. Buzsáknak remélhetőleg még sokáig lesz neve, tud fejlődni. A környező településeken nem is érdekli és nem is fognak fizetni. A Tourinform Iroda kialakítására a pályázat kistérségi szintre készült, úgy került benyújtásra is. Amikor a pályázatot elfogadták és konkréttá váltak a dolgok, akkor minden település kihátrált,mivel lakosságarányosan kimutatásra került melyik településnek mennyit kell fizetni és ekkor Buzsák egyedül maradt a fenntartásával. Mezriczky Ferenc képviselő Azáltal, hogy a Tourinform emblémát fenntartja a község, kötelezettsége van. Felvállalt a község valamit, aminek kötöttségei vannak és teljesíteni kell. Ne legyen Tourinform Iroda, ne írják elő mikor legyen nyitva. A faluház el tudja azt a feladatot látni, amit most a tourinform ellát. Góz Mihály képviselő Azzal egyetért képviselő úrral, hogy az iroda kistérségi központi ellátó szerv, de semmiképpen nem javasolja a megszűntetését. Abban is egyetért, hogy most kell állást foglalni a költségvetés tervezésekor, hogy minden a 10 település valamennyivel járuljon hozzá a működési költségekhez. Határozza meg a testület, hogy egy-egy település mennyit fizessen és állapítson meg egy határidőt a befizetésre. Amennyiben nem járulnak hozzá, akkor meg kell változtatni és nem kistérségi Tourinform Iroda legyen, hanem csak buzsáki, a környéken nagyon sok olyan dolog van, ami Buzsák reklámoz. Teljesen egyetért a javaslattal, fel fogja vetni Társulási Tanács ülésen, minden község lakosságarányosan járuljon hozzá a Tourinform Iroda fenntartásához, de ezt a lépést nem a szezon megkezdése előtt javasolja megtenni, hanem az ősz folyamán. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy jegyző asszony által tett javaslatokat fogadja el és a évi költségvetéséről szóló rendeletbe építse be.

10 10 A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozza: 9/2011. (II.7.) KT.sz. határozat 1./ A képviselő-testület I. fordulóban megtárgyalta a évi költségvetés előkészítését és az alábbi javaslatot teszi: a.) A képviselő-testület a köztisztviselők részére bruttó Ft. összegű csafetéria juttatást javasol megállapítani. b.) A közalkalmazottak részére - Faluház vezető, tanyagondnok, autóbuszvezető Ft/hó/fő összegű étkezési hozzájárulást javasol. c.) A Buzsáki Egyházközség részére Ft. támogatást javasol, d.) A Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület részére 1 millió Ft. támogatást javasol, e.) A Nyugdíjasok Buzsáki Egyesülete részére Ft. támogatást javasol, f.) A Buzsáki Sportegyesület részére 3 millió Ft. támogatást javasol, g.) A szakközépiskolai tanulók évesek részére egyszeri Ft/fő összegű tankönyvtámogatást javasol. h.) A táskai Önkormányzat részére az iskolabuszt július 1-től térítésmentesen biztosítja Buzsák Község Önkormányzata. 2./ A képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a tervezetnek megfelelően és a fenti javaslatok alapján a évi költségvetésről szóló rendelet-tervezetet készítse el és a polgármester terjessze a képviselő-testület elé. Felelős : Határidő: február / A települési képviselők tiszteletdíjáról és egyéb juttatásairól szóló rendelet-tervezet megtárgyalása.: Előadó: A képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet-tervezetet a képviselők megkapták, a javaslat szerint az eddigi Ft. helyett Ft-ot javasol a képviselőknek és a külsős bizottsági tagok részére a Ft. helyett Ft-ot. Éves szinten kevesebb, hiszen az elmúlt ciklusban 9 képviselő volt a mostani 6-tal szemben. Kéri a hozzászólásokat, javaslatokat.

11 11 Ez egy tervezet, a képviselők semmilyen más juttatást nem kapnak, csak a Képviselők Közlönyét fizette elő az Önkormányzat számukra, melyet minden képviselő postai úton kap meg. Elég sok információt szolgáltat, amire a képviselői munkája során szüksége lehet, erre az évre előre megrendelésre és kifizetésre került. H o z z á s z ó l á s o k: Mezriczky Ferenc képviselő Ebben a gazdasági helyzetben nem javasolja a képviselők tiszteletdíjának emelését, nem támogatja. Miseta Andrea képviselő Igaz döntés nem született, de elhangzott, hogy a képviselők nem igénylik a Képviselők Közlönyét, mivel azonban erre az évre már ki van fizetve, ezért a következő évtől javasolja erről lemondani és akkortól a Ft. tiszteletdíjat megállapítani. Góz Mihály képviselő Véleménye szerint, ha emelni akar a testület a tiszteletdíj összegén, akkor ne ebben az évben, de csökkenteni se csökkentse. A jogszabályok lehetővé tennék az emelést, hiszen sokszor tartanak ülést, de a gazdasági helyzetre való tekintettel most nem javasolja az emelést. Dr. Szűcs Tibor képviselő Ő a tiszteletdíját eddig is felajánlotta, igazából őt nem érinti, így kevesebb jut annak, akit a tiszteletdíj alapból támogat a testület. A képviselő-testület abban maradt, hogy a költségvetés tervezésével egyidejűleg a képviselők tiszteletdíjára vonatkozó rendelet-tervezetet is a testület elé terjeszti. Ez csak tervezet, a testületnek kell dönteni, hogy a régi érvényben marad, vagy emel a tiszteletdíj összegén. A környező településeken érdeklődve Somogyváron Ft, míg Öreglakon nem kérnek tiszteletdíjat a képviselők. A képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet 2002-ben került elfogadásra, azóta a Ft. a tiszteletdíj mértéke. A kiküldött tervezeten kívül még egy javaslat elhangzott, hogy ne legyen a képviselői tiszteletdíj összege megemelve. Külön-külön megszavaztatja az elhangzott javaslatokat.

12 12 A képviselő-testület 3 igen szavazattal, 4 tartózkodással tiszteletdíj összegének emelésével. nem ért egyet a képviselői A képviselő-testület 3 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, 1 tartózkodással a Ft/hó összegű képviselői tiszteletdíj mellett döntött. A szavazatok alapján a képviselő-testület nem tudott döntést hozni, ezért a települési képviselők tiszteletdíjáról és egyéb juttatásairól szóló 10/2002. (XII.13.) sz. rendelet marad továbbra is hatályban. 4./ Pünkösdi rendezvény előkészítése: Előadó: A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Madarász Attila a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület elnöke Köszönti Madarász Attilát a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület elnökét. A meghívóban azért szerepel a napirendi pont megtárgyalása, mert a Boszorkányos Néptánc Egyesület szeretne egy Néptánc Fesztivált szervezni. Ahhoz, hogy ez megszervezésre kerülhessen a munkálatokat időben el kell kezdeni, ehhez szeretné az Egyesület vezetője a képviselő-testület hozzájárulását kérni. Időközben azonban olyan dolgok merültek fel, amely megváltoztatta az elképzeléseket. Amit az Egyesület szeretne megrendezni, az nem méltó a Pünkösdi rendezvényhez, ezért most nem is kívánnak ezzel foglalkozni, javasolja is a napirendről levenni. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 10/2011. (II.7.) KT.sz. határozat A képviselő-testület a Pünkösdi rendezvény előkészítése című napirendi pont megtárgyalását a mai ülés napirendjéről leveszi. Felkéri Madarász Attilát, hogy az elképzelésekről tájékoztassa a képviselő-testületet.

13 13 Madarász Attila egyesület vezetője Az Egyesület nevében megköszöni, hogy meghívást kapott a testületi ülésre. Polgármester úr ahogy említette, már az elmúlt évben felvetette, hogy az Egyesület szeretne egy Boszorkányos Néptánc Fesztivált szervezni az egyik községi rendezvény keretében. Akkor ez egyéb okok miatt elmaradt. Természetesen a Pünkösdi rendezvényen ugyan úgy fellépnek és a szakmai munkából is kiveszik a részüket, mint az elmúlt években. Az Egyesület közgyűlésén olyan döntés született, hogy szeretnék a Buzsáki Búcsúnak a fényét visszaállítani, ehhez szeretne az Egyesület olyan szakmai hátteret biztosítani, hogy ezt a Néptánc Fesztivált erre rendezvényre hoznák. Ez azt jelenti, hogy a szakmai részét teljes egészében vállalják a koreográfusukon keresztül. A buzsáki együttesen kívül még 3-4 együttes szeretnének meghívni, élő zenét szeretnének, felvonulással, esetleg táncházzal. Élő zenével egészen más a rendezvény, mint gépi zenével. Ennek vannak anyagi vonzata, gondol itt az együttesek utiköltségére, a zenekari költségre, étkeztetésre. Ezeket ki fogják dolgozni, milyen összeget is jelentenek. Figyelik a pályázati lehetőségeket is, akár rendezvényszervezésre, működésre most szeretnének egy pályázatot benyújtani. Az Elnökség úgy döntött és a közgyűlés elfogadta, hogy a Boszorkányos Néptánc Fesztivál megrendezése a Buzsáki Búcsú alkalmával legyen. Pünkösdkor ugyan úgy fellépnek, mint minden évben, és amennyiben igény van rá, úgy abban is tudnak segíteni, hogy a rendezvény színvonala megmaradjon, tudnak idehozni más együtteseket is. Amennyiben pozitív döntés születik, abban kérik a segítséget, hogy legyenek olyan emberek, akiknek a nevét, telefonszámát meg tudják adni, akik egy-egy együttest patronálnak és segítségükre lesz. A Buzsáki Búcsúnak a marketingjét komolyabban meg kell szervezni, előtte ennek is lehet anyagi vonzata. A Balaton parton is népszerűsíteni kell, jó előre kell ebben gondolkodni, a plakátokat időben elkészíttetni, a médiákban pedig meg kell hirdetni. Meggyőződése, hogy a Balaton parton sokan nem is tudták, hogy nyár végén van egy ilyen rendezvény Buzsákban. Kézművesektől kezdve a népművészeti mesterekig bárkit ide lehetne csábítani. A régi Buzsáki Búcsú ilyen jellegű volt, ezért ez az Egyesület elképzelése. A szakmai részét ők le tudják bonyolítani, abban kérik a képviselő-testületet, hogy a technikai dolgok lebonyolításában adjanak segítséget. Ez amint aktuálissá válik, a képviselő-testület elé fogják terjeszteni és részletes tájékoztatást adnak. Az Egyesület nevében megköszöni a képviselő-testületnek az elmúlt évben a működésükhöz nyújtott támogatást, bízik benne, hogy ebben az évben is támogatják az Egyesületet és a jó kapcsolat továbbra is meg fog maradni. H o z z á s z ó l á s o k: Dr. Szűcs Tibor képviselő Örül annak, amit az Egyesület vezetője elmondott és egyetért vele, úgy gondolja amikor a Fesztivál szervezése konkrétan aktuálissá válik, akkor térjen vissza rá a testület.

14 14 Azzal mindenki egyetért, hogy a Buzsáki Búcsú ne a bazárról legyen híres, hanem a népművészetéről, a néptáncról és visszahozná hírnevét a búcsúnak, amely miatt ma már sokan nem jönnek el. Az Egyesület vezetője azért terjesztette a testület elé ilyen korán a terveiket, mert egy elvi döntésre van szükségük ahhoz, hogy a szervezést elkezdhessék. Góz Mihály képviselő Az Egyesület vezetője megköszönte a képviselő-testület támogatást, ő pedig megköszöni az Egyesület által készített falinaptárt, amit ajándékba kapott minden képviselő. Ő már az elmúlt évben is felvetette, hogy ennek a Néptánc Találkozónak nem Pünkösdi rendezvényen van a helye, inkább a Búcsúhoz illik. Nagyon sok múlik azon is, hogy pályázati forrásból mennyi összeg fog majd a rendelkezésre állni, mert amit az Egyesület vezetője elmondott, az nem kevés összegbe kerül. A Búcsú fényét visszahozni, ha ebben egy kicsit tudnak előbbre jutni, az a községnek nagy lépés lesz, nagyon jó gondolatnak tartja és támogatja az ötletet. Mezriczky Ferenc képviselő Semmi konkrétumot nem hallott az Egyesület vezetőjétől, döntött az elnökség, a taggyűlés, de nem hallott arról, hogy mire gondolt az Egyesület. Kellene egy marketing terv, mi mennyibe fog kerülni, hány együttes, hány fővel érkezik, milyen feltételeket kell biztosítani. Az Önkormányzat mennyivel tudná támogatni. Madarász Attila egyesület vezetője Amit képviselő úr elmondott, az úgy fog működni. Számszakilag le lesz írva mi mennyibe fog kerülni, milyen együttesek kapnak meghívást. Amíg azonban a képviselő-testület nem adja hozzájárulását ahhoz, hogy az Egyesület elkezdhesse a szervezést, addig nem mondhat konkrétumokat. A rendezvény hírverését is jóval előbb el kell kezdeni. Javasolja a képviselő-testületnek adja elvi hozzájárulását ahhoz, hogy a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület a Buzsáki Búcsú alkalmával megrendezze a Boszorkányos Néptánc Fesztivált, amint a részletes program és annak költsége rendelkezésre áll, úgy újra a képviselő-testület elé terjesztik.

15 15 A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 11/2011. (II.7.) KT.sz. határozat 1./ A képviselő-testület elvi hozzájárulását adja, hogy a Buzsáki Boszorkányos Néptánc Egyesület a Buzsáki Búcsú alkalmával megrendezendő Boszorkányos Néptánc Fesztivál szervezését elkezdje. 2./ Felkéri az Egyesület vezetőjét, amit a részletes program illetve annak költségvetése rendelkezésre áll, terjessze a képviselőtestület elé. Felelős : Madarász Attila Boszorkányos Néptánc Egyesület vezetője Határidő: értelem szerint 5./ Közterületen lévő veszélyes fák kivágási költségének vállalása: Előadó: Korábban képviselő-testületi ülésen volt szó a közterületen lévő veszélyes, magas fák kivágásáról. Árajánlatot kért a hivatal egy vállalkozótól, aki kimondottan ilyen jellegű fák kivágásával foglalkozik. Itt volt, a helyszínen megnézte az óvodánál lévő 3 db. fák és árajánlata alapján Ft-ért vállalja a kivágást, a legallyazást, feldarabolást és teljes felelősséget vállal a fák körül lévő épületekre. A rönk az Önkormányzaté, amit Ft. között lehetne értékesíteni is, és össze kell takarítani. Egy-egy ilyen fa kivágásának költsége Ft/db, mivel azonban egy helyen van mind a három, ezért vállalta ennyi összegért. Előzetesen máshol is érdeklődött, de csak olyan vállalkozó tudná kivágni, akinek nincs darus kocsija, aminek a bérleti díja Ft/nap. A villanyvezetéket le kellene köttetni az E.Onnal és nem vállal semmilyen felelősséget a körülötte lévő épületekre. Javasolja a képviselő-testületnek bízza meg Herke Krisztián kaposvári lakost az óvoda melletti veszélyes fák kivágásával és a Ft. költséget a évi költségvetése terhére vállalja.

16 16 H o z z á s z ó l á s o k: Jilling Tibor képviselő A kivágott farönkből nem lehetne deszkákat vágatni és a Tájház kerítését abból felújítani? Zakariás Zoltán alpolgármester Javasolja az ágakat a rászorulóknak kiosztani. Javasolja továbbá olyan személyeknek aki tényleg rászoruló ajánlja fel az Önkormányzat egy területet, hogy tisztítsa ki, annak fejében pedig elviheti az ágfát. Nyárfából nem igazán jó a deszka, ezt inkább értékesíteni kellene. A Szövetkezettől visszakapott külterületi utak mentén vannak akácfák, amelyek kitermelését követően fel lehet dolgozni deszkának és abból már lehetne a Tájház kerítését felújítani. Az ágfa a rászorulóknak kiosztásra fog kerülni. Kéri a képviselő-testületet értsen egyet a javaslattal és vállalja a költségeket. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 12/2011. (II.7.) KT.sz. határozat 1./ A képviselő-testület felhatalmazza t, hogy vállalkozási szerződést kössön Herke Krisztián kaposvári vállalkozóval a Tulipán Óvoda mellett lévő 3 db. veszélyes fa kivágására, feldarabolására. 2./ A képviselő-testület a fák kivágásának költségét nettó Ft-ot azaz háromszázezer forintot a évi költségvetésének terhére vállalja. Felelős : Határidő: szerződéskötés 30 napon belül Tájékoztatja továbbá a testületet, hogy a korábbi ülésen elhangzottak alapján a patak partján lévő 17 db. nyárfa és 1 db. akácfa kivágására is kért ajánlatot. Ezek a fák nem annyira veszélyesek, nincs alattuk villanyhálózat és nincs körülöttük veszélyben lévő épület sem. Helyi vállalkozó Proity József ezeket a fákat kivágná Ft-ért, a rönköt elvinné, az ágfa pedig itt maradna, amit szintén a lakosságnak ki lehetne osztani. Kéri a képviselő-testületet értsen egyet a fák kivágásával és vállalja a költségeket.

17 17 A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 13/2011. (II.7.) KT.sz. határozat 1./ A képviselő-testület felhatalmazza t, hogy vállalkozási szerződést kössön Proity József Buzsák, Lenin u.158.sz. alatti vállalkozóval a patak partján lévő 17 db. nyárfa és 1 db. akácfa kivágására. 2./ A képviselő-testület a fák kivágásának költségeit nettó Ft-ot azaz Háromszázezer forintot évi költségvetése terhére vállalja. 3./ A kitermelt fa értékesítésére a képviselő-testület külön megállapodást köt, melynek aláírására felhatalmazza a polgármestert. Felelős : Határidő: szerződéskötés 30 napon belül 6./ Belterületi vízrendezés tervezési költségeinek vállalása: Előadó: A Többcélú Kistérségi Társulás tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a Széchenyi terv keretében pályázati lehetőség lesz belterületi vízrendezésre. Korábban már a legkritikusabb helyekre készült terv. Azokat a terveket felül kell vizsgálni, illetve újat kell készíteni, melynek a költsége előzetes becslések alapján e Ft. A pályázat 90 %-os támogatottságú, plusz 5 %-ot adnak még a hátrányos helyzetű kistérség miatt és fennmaradó 5 %-ra is lehet pályázatot benyújtani. A vízrendezésre a ajánlatot a KAPOS-HIDRO Kft. készítette, Lengyeltótiban már el is kezdték a munkálatokat. Amennyiben a testület egyetért a pályázat benyújtásával, a lehető legrövidebb időn belül a helyszínen egyeztetnek az Önkormányzattal, mert egy pályázaton 300 millió Ft. amit el lehet nyerni. A Kft. el tudja készíteni a terveket és a teljes költségvetést.

18 18 H o z z á s z ó l á s o k: Zakariás Zoltán alpolgármester A Petőfi S.u. és a Balaton u. között patakon lévő hidat amikor kibontották kicsi hídgyűrűk kerültek visszaépítésre. Ennek a pályázatnak a keretében van-e lehetőség egy nagyobb hídgyűrű lehelyezésére? Góz Mihály képviselő A kevés pénz miatt minden pályázati lehetőséget meg kell ragadni, főleg olyat, ami %- os támogatottságú. Nagyon kevés olyan pályázat van, amit így támogatnának, nem beszélve arról, hogy előbb vagy utóbb gond lesz a belvíz elvezetéssel. Mindenképpen egyetért a pályázat benyújtásával. Mezriczky Ferenc képviselő Kicsit szkeptikus a KAPOS-HIDRO Kft-vel kapcsolatosan, hiszen ők voltak a műszaki ellenőrök a faluközpont kialakításánál. A Petőfi S.utcában a csapadékvíz nem az árokban folyik el, hanem a lakóházak udvarába. Az összes víz a Petőfi utca végén magántulajdonban lévő üres ingatlanra folyik. Sajnos az útépítés során nem figyeltek oda az út lejtésére és a víz befolyik az udvarokba, ami egy idő után tetemes mennyiséget jelent. A patak tisztítása során volt szó arról, hogy nagyobb gyűrűk lesznek lerakva, ez azonban valamilyen oknál fogva elmaradt. Ha a pályázatba nem is, az Önkormányzat biztosan meg tudja oldani, hogy még tesz le gyűrűket. Javasolja a képviselő-testületnek bízza meg a KAPOS-HIDRO Kft-t a belterületi vízrendezés terveinek elkészítésével és az előzetes becslések alapján a e Ft-ot biztosítsa. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 14/2011. (II.7.) KT.sz. határozat 1./ A képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy Buzsák község belterületi vízrendezésének terveit a KAPOS-HIDRO KFT. elkészítse. 2./ A képviselő-testület tervezés költségeit, ami előreláthatóan e Ft. a évi költségvetése terhére vállalja. Felelős : Határidő: értelem szerint

19 19 7./ Közmeghallgatás időpontjának meghatározása: Előadó: A képviselő-testület munkatervében előzetesen a közmeghallgatás időpontját február 11. napjában javasolta meghatározni. Az általános iskolai farsang is ezen a napon lesz, ezért javasolja a képviselő-testületnek a közmeghallgatás időpontját február 15. napja órában meghatározni. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 15/2011. (II.7.) KT.sz. határozat A képviselő-testület a közmeghallgatás időpontját február 15. napja órában határozza meg. 8./ Csobod Anna zártkerti ingatlan önkormányzat részére történő felajánlása: Előadó: Csobod Anna buzsáki lakos ismét megkereste a képviselő-testületet. Testvérével együtt ben felajánlották az Önkormányzatnak a zártkerti ingatlanukat, amely kálvárián a temető melletti második terület. Akkor a képviselő-testület köszönettel elfogadta a felajánlást, az ajándékozási szerződés megkötésére azért nem került sor, mert kikötés volt, hogy a temető és a felajánlott ingatlan közötti pincét is vásárolja meg az Önkormányzat. Akkor az anyagi lehetőségek ezt nem tették lehetővé, ezért itt a dolog megállt. Időközben Csobod Mária elhunyt, így egyedüli tulajdonos Csobod Anna, aki a felajánlását továbbra is fenntartja. Kéri a hozzászólásokat, javaslatokat. A korábbi felajánlás alapján szerződés nem készült. Mivel időközben az egyik tulajdonos elhunyt, így a felajánlást újra meg kell tenni és akkor a képviselő-testület dönthet annak elfogadásáról.

20 20 Javasolja a képviselő-testületnek értsen egyet azzal, amennyiben Csobod Anna új felajánlást tesz a zárkerti ingatlanra vonatkozóan, úgy a képviselő-testület köszönettel elfogadja. A képviselő-testület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 16/2011. (II.7.) KT.sz. határozat 1./ A képviselő-testület felkéri Csobod Anna Buzsák, Bajcsy Zs.1. sz. alatti lakost, hogy a 2002-ben tett zárkerti ingatlanra vonatkozó felajánlását újítsa meg. 2./ A képviselő-testület amennyiben a felajánlás megújításra kerül, a buzsáki 1166.hrsz-ú 1303 m2. nagyságú zárkerti ingatlant köszönettel elfogadja. 3./ A képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az ajándékozó kikötéseit az ajándékozási szerződés tartalmazza. 4./ Felhatalmazza a polgármestert az ajándékozási szerződés aláírására és a Földhivatalnál a tulajdonjog bejegyzésére. Felelős : Határidő: értelem szerint 9./ Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje: Előadó: Zakariás Zoltán alpolgármester úr napirendi pontként való megtárgyalásra javasolta a Polgármesteri Hivatal nyitvatartását és ügyfélfogadási rendjét. Felkéri alpolgármester urat, hogy tájékoztassa a képviselő-testületet. Zakariás Zoltán alpolgármester Kéri a képviselő-testület döntsön a Polgármesteri Hivatal nyitvatartási és ügyfélfogadási rendje ügyében.számára nem elfogadható, hogy délután nincs ügyfélfogadás, csütörtökön pedig egész napra be van zárva a hivatal. Tudomásul kell venni, hogy a hivatal a lakosságért van és nem fordítva.

21 21 Az Önkormányzat egész éven keresztül 8 embernek ad munkát, ha ők ebben az időszakban ezt nem tudják ellátni, akkor el kellene azon gondolkodni, hogy jó helyen dolgoznak-e. Nagyon sokan megkeresték, a körképben is megjelent az ügyfélfogadási idő, ezért kérték segítsen ebben az ügyben. Javasolja a képviselő-testületnek, hogy az ügyfélfogadási rend teljes munkaidőben történjen szünnap nélkül. Kéri a testületet erről dönteni és amennyiben döntés születik, úgy azt azonnal a lakosság körében kihirdetni. H o z z á s z ó l á s o k: A buzsáki honlapra sajnos az ügyfélfogadási idő tévesen került kiírásra, soha nem volt délután ügyfélfogadás, mindig óráig volt. Korábban volt, hogy hetente egy nap kellett hosszabbított ügyfélfogadást tartani (szerda), de már ez sem kötelező. Egész napos ügyfélfogadás soha nem volt, annak ellenére soha senkit el nem küldtek a hivatalból dolga végezetlenül még délután sem. Ez az ötlet azért vetődött fel, mert több hivatalnál is van egy nap, amikor nincs egyáltalán ügyfélfogadás, ezért gondolta a hivatal, hogy itt is megpróbáljuk, hogy az ügyintézők tudják az esetlegesen elmaradt ügyeiket rendezni. Igaz a rács is be volt zárva, de akinek nagyon sürgős dolga van, azt igyekeznek a dolgozók elrendezni, de meg kell kérni őket, hogy legközebb ügyfélfogadási időben jöjjenek. Zakariás Zoltán alpolgármester Számára nem elfogadható, amit jegyző asszony elmondott, Lengyeltóti Önkormányzatot és a Földhivatalt nem lehet összehasonlítani Buzsákkal. Egy 1500 fős települést 8 ember nem tudja kiszolgálni, itt vannak helyben, nem kell vidékre eljárni, azt nagyon sajánlja. Most is azt mondja, hogy nem indokolt a szünnap, teljes napos ügyfélfogadási időt javasol. Ezért kéri a testületet, hogy határozatban döntsön róla. Mindenhol van egy hivatali rend, Buzsákon is szeretnék bevezetni, hogy csütörtök nincs ügyfélfogadás. Kell, hogy tudjanak néha nyugodtan is dolgozni, mert bizony sok olyan eset van, amikor az ügyfelek zavarják a munkája végzésében az ügyintézőt. Soha senkit el nem küldtek, mindenkit kiszolgáltak. Egyébként az ügyfélfogadás miatt panasszal sem őt, sem pedig jegyző asszonyt nem keresték meg. A Polgármesteri Hivatal Ügyrendje tartalmazza a hivatal ügyfélfogadási rendjét, mely óráig tart, ebből emelték ki, hogy csütörtökön nincs ügyfélfogadás. Külön meg kellett határozni a tisztségviselők fogadónapját is. Az ügyfélfogadás idő mindig is óráig volt, de délután sem küldtek el soha senkit. Amennyiben a képviselő-testület úgy dönt, hogy visszaállításra kerüljön a csütörtök, annak sincs semmi akadálya, de nem az egész napot. Azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy az ügyfélfogadási idő továbbra is maradjon óra.

22 22 Zakariás Zoltán alpolgármester Elfogadja amit jegyző asszony mond azzal a kitétellel és úgy módosítja javaslatát, hogy mindennap legyen ügyfélfogadás óráig, de délután ne legyen az ajtó bezárva. Akinek sürgős elintézni való dolga van, azt az ügyintézők szolgálják ki. Dr. Szűcs Tibor képviselő Bizonyos dolgokat tisztázni kellene, a munkaidő 8 óra. Hogy ebből mennyit fordítanak az ügyfél fogadásár, mennyi a háttér munka, azt a belső szabályzat tartalmazza. Ezt kifele is úgy kell mondani, hogy nem 8 órát kell az ügyintézőknek az ügyfelek várni, ebből van egy meghatározott ügyfélfogadási rend. Mindenhol van ügyfélfogadási idő, hogy az egy nap szünetnek van-e létjogosultsága, az egy másik dolog. Miseta Andrea képviselő Az 1500 fő lakosság túlnyomó többsége nyugdíjas és munkanélküli, akik otthon vannak és be tudják határolni, hogy melyik napot szánják ügyintézésre. Nyilván a rendkívüli események kivételek, az ügyintézők bármikor elérhetőek, itt vannak. Sajnos olyan sok a papírmunka, adminisztráció, véleménye szerint is legyen egy nap, amikor csak arra tudnak figyelni és nem zavarja meg őket 3-4 ügyfél. Az mellett van legyen a csütörtök, ha nekik ez jó, az a nap, amikor egyáltalán nincs ügyfélfogadás, a többi napokon bárki bármikor bejöhet és intézheti a hivatalos ügyeit. Mezriczky Ferenc képviselő Őt is meglepte a csütörtöki zárvatartás, nagyon szívesen megnézné, hogy az ügyintézők kitöltik-e a 8 órájukat. Nem hiszi, hogy annyira le vannak terhelve, hogy munkájukat ne tudnák részlegesen ellátni. Nem abból kell kiindulni, hogy a település fele nyugdíjas illetve munkanélküli, mert aki aktív dolgozó akkor ő mikor tudja az ügyeit elintézni. Mivel a hivatal egy szolgáltató rész, legyenek tekintettel. Akkor tudnák meg igazán mekkora a különbség az között, hogy mindennap el kell menni a településről dolgozni vagy itt vannak helyben, kiszámítható biztos a munkahelye. Bár most is azt mondja senki feje fölött nem lóg a bárd, úgy veszi észre ebben a tekintetben egy kicsit az ügyintézők elkényelmesedtek. A képviselő-testület felé való előkészítés csak egy kis szelete a munkának. A képviselők vegyék a fáradságot és nézzék meg, hogy akár szociális ügyben, akár más ügyben milyen határozatokat kell hozni, amit külön egyénekre lebontva kell meghozni. Igazából nem azt mondja, hogy a csütörtök délelőtti ügyfél fogadás nem férne a munkaidőbe bele, beleférne, hiszen eddig is így volt. Úgy gondolták, megpróbálják az egy napot, hátha több idő jut a tartalmi munkára, hiszen máshol is így van. A dolgozóknak nincs ügyfélundora, bárkit meg lehet kérdezni, hogy innét dolgavégezetlenül senki nem ment még el. Bármiben szívesen segítenek, nemcsak hivatalos ügyeket, sokszor magánügyeket is intéznek, ami nem is tartozik bele a munkakörükbe.

23 23 Zakariás Zoltán alpolgármester A jegyző asszony elmondta, hogy eddig is így dolgoztak, mindent elláttak, akkor nem érti mi indokolja az egy nap szünnapot. Ezért javasolja továbbra is mindennap óráig az ügyfélfogadási időt. Kérdezi, hogy van-e 30 napnál hosszabb idő alatt elintézett ügyirat? Góz Mihály képviselő Úgy gondolja, hogy ha máshol is ez van, akkor hajlamos az ember rá követni a példát, ami esetleg rossz is lehet. A közigazgatás rendkívül felelősségteljes és bonyolult szervezet. Azt, csak a helyiek tudják hogy mennyi önálló munkaidőre van szükségük, ami nem veszélyezteti az eredményességet, hitelességet. Az is biztos, hogy munkaterületen belül is vannak leterheltebb és kevésbé leterheltebb dolgozók. Azzal mindenképpen egyetért, hogy a zárt ajtó egy nagyon rossz üzenet, ezt semmiképpen nem javasolja. Kiírni ki lehet, hogy csütörtökön nincs ügyfélfogadás, de az ajtót nem szabad bezárni. A munkaszervezésbe nem szól bele, a hivatal vezetője jogosult eldönteni, nyilván a képviselő-testület ezen változtathat. Jegyző asszonytól kérdezi, okoz-e jelentős akadályt, hogy eredményes munkát végezzenek? Egyetért képviselő úrral, az ajtót nem kell bezárni, de mindenképpen javasolja a csütörtöki napot, amikor nincs ügyfélfogadás. Azzal sem ért egyet, hogy Buzsák község lakossága kevés és 8 fő ügyintéző jut rájuk, Lengyeltótiban sokkal több a lakosság és arányában a kiszolgáló ügyintéző is sokkal több. Neki senki nem szólt azért, hogy csütörtökön miért nincs ügyfélfogadás. Dr. Szűcs Tibor képviselő Véleménye szerint még ezt körül kellene járni, mert ha a községben ilyen hangulat van, akkor a testület részéről egy rossz döntés lesz, hogy csütörtökön nem lesz ügyfélfogadás. Át kell gondolni, csütörtökön nincs ügyfélfogadás kivéve a sürgős eseteket. Zakariás Zoltán alpolgármester Lengyeltóti nagyon rossz példa, hiszen több település tartozik az Önkormányzathoz. Ott elfogadja, hiszen van okmányiroda. Azért is módosította a javaslatát, hogy mindennap legyen ügyfélfogadás délelőtt. A hivatal dolgozói alkalmazottak, a településen dolgoznak és becsüljék meg azt, hogy itt dolgozhatnak, ezért is hajlandó a kompromisszumra. Mezriczky Ferenc képviselő Kérdés, amit képviselő úr is feltett, mennyire zavarja a dolgozókat, hogy nap mint nap különböző problémákkal keresik fel a hivatalt, kezd kínossá válni, vagy nem tudják e miatt a munkát úgy ellátni.

24 24 Ha a képviselő-testületnek megítélésbeli problémát okoz az ügyfélfogadási idő, akkor azt mondja eddig is így látták el a feladatukat, ezután is így fogják ellátni. Ha a lakosság körében ilyen ellenszenvet vált ki, akkor nem ragaszkodik ahhoz, hogy egy nap ne legyen ügyfélfogadás. Képviselő úr kérdésére válaszolva elmondja, hogy 30 napján hosszabb idő alatt elintézett ügyiratok száma kevés. Dr. Szűcs Tibor képviselő Nyilván érthető a hivatalnak a munkaidő igénye, azt javasolja mérlegeljen a testület. Ez a rend évre legyen és megnézni, hogy valóban van-e haszna és többletmunka volt, volt-e létjogosultsága. Mindkét oldalt meg lehet érteni, akkor lehet majd meglátni, hogy a községben mekkora igénye volt ennek a hiányának, vagy van-e pozitív haszna a hivatalnak, hogy előbbre vitte a munkát. Kompromisszumos megoldásként javasolja az I. félévet megnézni, hogyan alakul, amennyiben nagy ellenszenvet vet fel, hogy csütörtökön nincs ügyfélfogadás, akkor a II. félévtől visszaáll a napi ügyfélfogadási idő. Dr. Szűcs Tibor képviselő Jegyző asszony javaslatát el tudja fogadni, így meg lehet nézni milyen hatása és milyen politikai hangulat lesz, utána döntsön a testület a továbbiakról. Zakariás Zoltán alpolgármester A javaslatot nem tudja elfogadni. A maga részéről az egy éves időtartamot tartaná jónak, mivel két javaslat is elhangzott mindennap van ügyfélfogadás, félévig csütörtökön nincs ügyfélfogadás-,ezért külön-külön szavaztatja meg. A képviselő-testület az elhangzott javaslatok alapján az alábbi határozatot hozza: 17/2011. (II.7.) KT.sz. határozat A képviselő-testület 2 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 3 tartózkodással nem ért egyet azzal, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje minden nap óráig legyen.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október 31. napján megtartott ülésén Jelen vannak: -, - Dr. Illyés Erzsébet jegyző, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester,

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 4-én megtartott ülésén Jelen vannak: -, - Varga Lászlóné jegyző, - Zakariás Zoltán alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Németbánya Önkormányzat Képviselőtestülete 8581 Németbánya Fő tér 3. Telefon/fax: 89/350-141 Szám: /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A 2011. február 28-án 9:00-kor tartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 21- én megtartott soron kívüli üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. február 6-i rendes, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. február 6-i rendes, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 6-i rendes, nyílt üléséről Rendeletek: 1, 2, 3/2014. (II.07.) Határozatok: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16,

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jegyzıkönyv Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 11. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 11. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 11. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dr. Pálinkási Csaba Dr. Kóthy

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. február 14-én 15 órakor megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 30/2008.(02.14.) Átmeneti gazdálkodásról szóló beszámoló 31/2008.(02.14.)

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2011. február 14.-én a NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint NAPIRENDEK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. november 23-án a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Bódis Józsefné, Dávid Tamás, Dr. Gonda Péter,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Telefon: 06/88 596-910 Fax: 06/88 596-901 e-mail: jegyzo@balatonfuzfo.hu Szám: 4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonfűzfő Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J EG Y Z Ő K Ö N Y V

J EG Y Z Ő K Ö N Y V J EG Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 27. napján megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, - Dr. Illyés Erzsébet mb. jegyző, -, - Góz Mihály,

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn ) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn ) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 129-3/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 3-án (hétfőn ) 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

/2012. 1. sz. példány

/2012. 1. sz. példány Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. március 9-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l

JEGYZ KÖNYV. Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én megtartott nyílt ülésér l Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testülete Szám: 1/2015. Határozatok száma: 1-16/2015. (01.21.) Rendelet száma: - JEGYZ KÖNYV Visegrád Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 21-én

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve 12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2012. november 13-án megtartott ülésén Jelen vannak: -, - Dr. Illyés Erzsébet mb.jegyző, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester,

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 8-án 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Vuk István polgármester Glogovecz Lászlóné alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

J E G Y Z Ő KÖ N Y V Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-2/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 18:30 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. február 27. napján a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE

Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. február 20-án 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Borsosberény Község

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,

Részletesebben

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaalmás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2545 Dunaalmás, Almási u.32. Telefon: 34/450-012, Fax: 34/450-015 Iktatószám: 54-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 30-án Dunaalmás

Részletesebben

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 1-3/2012./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás

JEGYZŐKÖNYV. 1 perces néma felállás JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2013. január 23-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz. Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. készült a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2010. október 28-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. készült a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2010. október 28-án megtartott üléséről J e g y z ő k ö n y v készült a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2010. október 28-án megtartott üléséről Jelen vannak: Zsombok Lajos elnök Gyurákovics László Somogyvár alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2015. november 24-én 13 00 órától megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. január 27-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Gazdag

Részletesebben

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 235-13/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Bakonyjákó

Részletesebben

8782 Zalacsány, Zrínyi M. u. 6. Jelen vannak: Nagy Lászlóné Polgármester

8782 Zalacsány, Zrínyi M. u. 6. Jelen vannak: Nagy Lászlóné Polgármester 1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4.-én 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

17/2010. sz. jegyzőkönyv

17/2010. sz. jegyzőkönyv 17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

Városfejlesztési Bizottságának 2011. április 19-én megtartott ülésérıl.

Városfejlesztési Bizottságának 2011. április 19-én megtartott ülésérıl. Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságának 2011. április 19-én megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Varga Kálmán a Bizottság elnöke Bors Miklósné

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú jegyzőkönyve 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 88/2012. (VII.24.) kt. határozat: A 2012. július 24-ei ülés napirendjének elfogadása 89/2012.

Részletesebben

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő).

(15,42 órakor Vámosi Tibor bejött, a létszám: 18 fő). 66 296/2000. (XI. 23.) számú Képviselő-testület határozat: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Várpalotai Ipari Park Kft. által a Gazdasági Minisztérium

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2011. február 22-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Benkó Dániel, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr. Zsirai Sándor Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban.

J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2006. J e g y zőkönyv Készült a Kiskunmajsa Város Képviselő-testületének 2006. február 1-jén 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kaskantyú Község képviselő - testületének 2011. február 15. napján (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kaskantyú Község képviselő - testületének 2011. február 15. napján (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 1/2011. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Község képviselő - testületének 2011. február 15. napján (kedd) 16 30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag

2/2011. sz. jegyzőkönyv. Távolmaradását jelezte: Csöbör Katalin alpolgármester, Tóth J. Sándor képviselő-testületi tag 2/2011. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2011. február 14-én 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 23-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 23-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Borota Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 23-án megtartott üléséről 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2007. február 6-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: - SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12-én megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV készült 2015. március 12-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen vannak: Tabányi Pál polgármester, Kérges László

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Horváth Ferencné képviselı

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Horváth Ferencné képviselı Jegyzıkönyv Készült Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 28. napján 14 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdıdı nyilvános képviselı-testületi ülésérıl. Jelen

Részletesebben

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-11//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi augusztus hó 29-én, szerdán 13 óra 00 perces kezdettel a

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. december 15-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Veres-Herédi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 21-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYVE JEGYZ KÖNYV A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 14/2014.(III.27.) önkormányzati határozat 15/2014.(III.27.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. április 30-án, Újtikoson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Újtikosi Kirendeltségének hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat Képviselő-testület

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

3. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 4. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.

3. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 4. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl. Bak község Önkormányzati Képviselı-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bak, 2012. május 22-I nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzati Képviselı-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 16-án Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat képviselő-testülete nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth Miklós

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. IV. 71-3/2014. JEGYZİKÖNYV Amely készült a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsának ülésérıl. A társulási tanács ülésének helye: A társulási tanács ülésének idıpontja: 7100 Szekszárd, Béla

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus hó 13. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus hó 13. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus hó 13. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben