Az oktatás gazdasági értékei
|
|
- Ábel Papp
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SIPOS-KOVÁCS Marianna Az oktatás gazdasági értékei Arculatteremtés Az iskolaprofil kialakításának kérdései "Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza: hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni." /Karácsony Sándor/ Be A 20. század els felének legismertebb, a legtöbbek által elfogadott és elismert tanítójának gondolata tanári pályám mottója. Igyekszem minden nap e gondolat szerint végezni a munkámat, és arra törekszem, hogy mindezt egy olyan intézményben tehessem, amelybe belépve is ezt a szemléletet szippantja be a gyermek, a szül és a pedagógus egyaránt. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a nevelésben-oktatásban részt vev valamennyi szerepl ugyanazon célok felé tör: egységes szemléletben, összefogva, egymást partnernek tekintve és együtt dolgozva-gondolkodva hozza létre és működteti a 2 század sikeres intézményét, a jöv intelligens iskoláját ban, a fenntartóváltásnak köszönheten megnyílt az út egy olyan valós igényeken alapuló arculatteremtésre, amely számukra és diákjai szüleinek számára is valós igényeken alapul. Természetesen nem elég hangzatos frázisokkal megtűzdelt pedagógiai programot készíteni, az abban foglaltak megvalósításához hosszabb idre és kitartó, áldozatos munkára van szükség mind a k, mind az iskolában dolgozó pedagógusok részérl. Mindemellett nem feledkezhetünk meg a szülkrl sem: ket bevonva, a velük folytatott folyamatos kommunikációval érhetünk csak el sikereket. ábra 1 Barbara MacGilchrist-Kate Myers-Jane Reed:A sikeres iskola. Az intelligensen működ szervezet. Műszaki Könyvkiadó Kft.,201 Budapest 324
2 Az iskola és a marketing ahol a cél a minél több gyermek Szabad az iskolaválasztás. A beiskolázási körzethatárok ugyan megvannak, de csak névlegesek. Ma a legtöbb iskola azért küzd, hogy minél több gyereket csalogasson az intézménybe. Népszerű programokat ajánlanak, gazdag szabadids lehetségeket biztosítanak, vagy szerényebb hírveréssel erejükhöz mérten próbálnak olyasmit nyújtani, amelyre feltehetleg igény lesz a jövben kép Mit kell ahhoz tenni, hogy az adott iskolát válasszák a szülk és a gyerekek valamint, hogy elégedettek is legyenek, ezért ott is maradjanak? A szülk iskolaválasztási döntésében a leginkább mérlegelt szempontok: 3 2. ábra 2 Muhi B. Béla: Az iskolamarketing elméleti és gyakorlati kérdései letöltési id: március 7. 3 Muhi B. Béla: Az iskolamarketing elméleti és gyakorlati kérdései letöltési id: március
3 Egy jól működ iskola, egy menedzser szemléletű nemcsak reagál a kor, a társadalom és a szülk megújuló igényeire, hanem megpróbál eléjük menni, megelzni azokat. Mivel a köznevelésben lassabban kivitelezhet bármilyen változtatás, mint a versenyszférában, ezért elrelátónak, elre gondolkodónak, újszerűnek és mindig nyitottnak kell maradni. Soha nem elégedhetünk meg a már elért eredményekkel, a bevált gyakorlattal, hiszen rövid- és középtávon talán jól működik, de hosszú távon biztosan kell rajta változtatni, újítani. A köznevelésben is hosszú id a év. Ha nem számítjuk a törvényi változásokat, a politikai harcokat, csupán a környezetünkben lezajló változásokra figyelünk, ennyi eltelt id alatt akkor is megszokottá, hagyományossá, általánossá válunk az addig jó iskolánkkal. Egy rövid felsorolásnak elegend intézményünknek megfelelni ahhoz, hogy úgy érezzük, a XXI. század köznevelési intézményében dolgozunk. A korszerű közoktatási intézmény ismérveit Benczéné Csorba Piroska tanulmánya 4 alapján gyűjtöttem össze. 3. ábra Célszerű megvizsgálni, hogy mennyire lehet megfelelni ezeknek a követelményeknek. Az elbb felsorolt ismérvek között természetesen van, amelyik fenntartó- és pénzfügg, így lehet arra hivatkozni, hogy - bár mi nagyon szeretnénk - sajnos nem kapjuk meg. Ilyenek a modern technikai eszközök. Rögtön felmerül a kérdés: A meglévket vajon milyen mértékben és színvonalon használjuk ki? Az intézmény érékelésénél ez is egy fontos szempont. A többi ismérv azonban nem pénz függvénye, hanem az intézmény dolgozóinak hozzáállásától, mentalitásától, elhivatottságától függ. Nagyon fontos tényez egy iskola működésének vizsgálatakor az ott dolgozó pedagógusok átlag életkora. Ha túl fiatal, akkor bármennyire is tele van lelkesedéssel és új ismeretekkel, hiányzik a tapasztalat, az állandóság. Ha éppen az ellenkezje, azaz idsöd tantestületet nézünk, általánosságban már kevésbé fogékonyak az újra, nehezebben tartják a lépést a modern technikai fejldéssel és már az igényük is kevesebb a megújulásra. Szerencsés az az intézmény, amely olyan tantestületet irányíthat, amelynek tagjai már kell tapasztalattal rendelkeznek, de még nem a pályájuk végét várják, a 4 Benczéné Csorba Piroska: A jöv iskolája letöltési id: március
4 méltán megérdemelt pihenést, éppen ezért még tettre készek, hajlandóak a folyamatos megújulásra, az önképzésre, akiknek fontos a biztos munkahely. Ez utóbbi intézmény működését tudja segíteni az iskolamarketing, hogy megteremtsék azt az intézményt, mely leginkább megfelelhet a XXI. századi új kihívásainak. Milyen is legyen a holnap iskolája? 5 A XXI. század iskolájának olyan rugalmas struktúrával kell rendelkeznie, amely változatos tanulási lehetséget kínál minden diákja számára., ezzel is ösztönzést nyújtva az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) igényének kialakulására. Ehhez elssorban a kulcskompetenciákra kell helyeznie a hangsúlyt, azaz eltérbe kell, hogy lépjen a kompetencia alapú oktatás. A jó iskola a befogadást elfogadást, együttnevelést természetesnek tekinti, esélyt teremt mindenki számára azzal, hogy alkalmazásképes tudást kínál oly módon, hogy tiszteletben tartja az egyéni különbségeket és azt vallja: minden gyermek tehetséges valamiben. A vállalati/intézményi arculat A corporate identity, azaz a vállalati/intézményi arculat fogalmát sokan és sokféle megközelítésbl próbálták meghatározni. Számomra a legelfogadhatóbb és az oktatási intézményekre leginkább alkalmazható megközelítés a Melewar és Karaosmanoglu-féle arculati mix. 6 A szerzk hét dimenzióba sorolják az arculatra ható tényezket és ezek fogalmi bemutatásával írják le az arculat fogalmát. Az arculati mix f elemei: 4. ábra Az új típusú Az iskolaarculat megteremtéséért és annak vonzóvá tételéért, a vonzás megtartásáért és a folyamatos megújulásért mindig az intézmény felel. Olyan felelsség ez, amely nem vállalható bárkinek, hiszen sok ember munkája függ tle. Ahhoz, hogy valaki elvállalja napjainkban egy köznevelési intézmény vezetését, nem egyszerűen jó pedagógusnak, pszichológusnak és az eddig megszokott értelembe vett 5 Benczéné Csorba Piroska: A jöv iskolája letöltési id: március Melewar, T. C. and Karaosmanoglu, E.: Seven dimensions of corporate identity. 2006, p
5 nek kell lennie, hanem menedzsernek, aki képes elre látni a változásokat, és felismerve ket képes gyorsan reagálni is rájuk. Milyen is legyen a XXI. század iskolájának je? Megpróbálom összefoglalni: 5. ábra A felsorolással természetesen nem fontossági sorrendet szerettem volna állítani, hiszen mindegyik személyiségjegy egyszerre valósul meg az eszményi ben. A valóságban úgy gondolom, igen ritka az az intézmény, amelyben a felsoroltak közül valamennyi tulajdonság egyszerre megtalálható. De minél többel rendelkezik, annál jobban megvalósíthatja a saját modern iskoláját. Az iskolaarculat vizsgálatának módszerei Ahhoz, hogy megtudjuk, mennyire felel meg egy adott intézmény a XXI. század iskolájával szemben támasztott követelményeknek, meg kell vizsgálni az intézménnyel kapcsolatba kerül valamennyi résztvev véleményét. Az intézmény dolgozóinak, a diákoknak és a diákok szüleinek véleményét megismerve, elemezve és összevetve lehetség nyílik a helyes, tovább folytatandó elképzelések megersítésére, a feltárt új igények és lehetségek megismerésére, de a vizsgálat szükséges ahhoz is, hogy rájöjjünk azokra a pontokra, ahol esetleg eltévedtünk, ami nem jól működik. A leghatékonyabb módszereknek az interjúkészítést, a SWOT analízist és a kérdívezést tartom, e cikkben is ezekkel az eszközökkel, a mélyinterjúval és a SWOT analízissel igyekszem feltárni a vizsgált iskola jelenlegi helyzetét és a kapott eredmény alapján egy rövidtávú feladatterv kidolgozásával segíteni és megersíteni az intézményt pozíciójának megtartásában, esetleg javításában. 328
6 Példa az iskolaprofil vizsgálatára és egy rövidtávú fejlesztési terv kidolgozására A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Vizafogó Tagiskolája 3. kép Az iskola 1983-ban nyitotta meg kapuit a fváros XIII. kerületének Vizafogó részén, lakótelepi környezetben. A megalakuláskor a Vizafogó Általános Iskola nevet kapta. Bár emeletes házak veszik körül, mikrokörnyezete mégis család- és gyermekbarát: közelében található a Dunapart, a Margitsziget, számos park és játszótér. Az iskola 32 éve változatlan külleme nem sejteti, hogy a belépket milyen meleg, családias légkör fogadja. A sárga és zöld színek, a ágas folyosó, a barátságosan berendezett, maximum 25 gyermek befogadására képes osztálytermek és az itt dolgozók szinte s kedves mosolya köszönti az iskolába lépket. Az iskola pedagógiai munkája Minségi nevelési-oktatási intézmény. ÖKO iskola A Pesti Magyar Színház bázisiskolája 2007-ben bekövetkezett integráció után a Hunyadi Mátyás Általános Iskola tagiskolájaként működik. Neve: Hunyadi Mátyás Általános Iskola Vizafogó Tagiskolája. A két iskolának 1 igazgatója van, az iskolában tagintézmény- látja el a i feladatokat, igazgatói irányítás mellett. Mélyinterjú Szállási Zsuzsannával, a tagintézmény jével kérdés: Milyen típusú intézményt vezet? Válasz: Iskolánk 8 évfolyamos általános iskola. 2. kérdés: Milyen sajátosságai vannak az intézménynek a Pedagógiai Programja alapján? Válasz: 1990-tl egyedi engedéllyel els osztálytól differenciáltan angol nyelvet tanítunk 2010-tl mozgás- és táncművészeti osztály indítására került sor. 329
7 A tanévtl a "Nyitott világ" nevelési-oktatási program elnevezéssel a két tanítási nyelvi irányultságú osztályt indítunk. Magas szintű informatika oktatást biztosítunk. 3. kérdés: Milyenek a tárgyi és személyi feltételek? Válasz: 20 tanterem, 2 informatika szakterem, 1 háztartástan-technika terem, 1 természettudományi eladó, 1 rajz szakterem, 4 szertár kötetes könyvtár 4 logopédiai szoba orvosi szoba fejleszt szoba tükrös balett-terem aikidó terem 600 m 2 -es felújított tornacsarnok (felújítás éve: 2010) sportudvar: gumitéglás focipályával és műfüves focipályával (OLLÉ pálya) fzkonyha, tálalókonyha, étkez önálló hközpont Tantermeink és szertáraink felszereltsége jónak mondható, 6 tanteremben interaktív tábla segíti munkánkat. Személyi feltételek: 27 tanító és tanár dolgozik iskolánkban, 1 fállású könyvtáros, 1 pedagógiai asszisztens, 1 iskolatitkár, 0,5 informatikus, 4 utazó gyógypedagógus 1 fejleszt pedagógus segíti a mindennapos oktató nevel munkát. Pedagógiai programunk megvalósításában közreműködik még 1 néptánc szakoktató, néptáncművész, 1 balett-tanár, balettművész, 1 sporttánc oktató, 1 aikidó edz, aikidó mester. Átlagos életkor tekintetében középkorúnak mondható a tantestület, ezért pedagógiai tapasztalat, élettapasztalat, nagy munkabírás jellemzi ket. Kollégáim szakmai felkészültsége nagyon jó, innovatív gondolkodás, az új iránti nyitottság, értéktartó magatartás, magas szintű tárgyi tudás jellemzi ket. A tanórákat szakos kollégák tartják. A pedagógiai program megvalósításában mindenki elkötelezetten vesz részt. 4. kérdés: Honnan érkeznek az intézménybe a beiratkozó gyermekek? Válasz: Tanulóink szinte teljesen a XIII. kerületbl, nagyrészt körzetünkbl kerülnek ki. 5. kérdés: Milyen küls kapcsolatai vannak az intézménynek? Válasz: Küls kapcsolataink kiválóak, együttműködési megállapodásunk van a Pesti Magyar Színházzal, és több óvodával. Jó kapcsolatot ápolunk a többi iskolával, szakszolgálatokkal, pl. Prizma EGYMI, 3. számú TANAK, Beszédvizsgáló Országos Szakérti és Rehabilitációs Bizottság, kerületi közműveldési intézmények: könyvtár, RAM, József Attila Műveldési Központ, Dagály Gyerekház. 330
8 Az iskola profiljai egyik f célként. A mozgás- és táncművészeti osztály 7 A Vizafogó Tagiskolában talán a fvárosunkban is elsként indult be a speciális mozgás- és táncművészeti osztály, amelyben a legkülönbözbb mozgásformák elsajátíttatása révén igyekeznek a gyermekek személyiségét, ügyességét, állóképességét fejleszteni, miközben az egészséges életre nevelés egyik legfontosabb területén is fontos feladatot látnak el. Speciális mozgás,- és táncművészeti osztályuk programjában a legkülönbözbb mozgásformák "egyidejű" oktatását tűzték ki A mozgásformák elsajátítása során a tanulók megismerkedhetnek népi mozgáskultúránk alapjaival, a néptánccal, a népi játékokkal, népdalokkal. Az aikido oktatása nagyban segíti a gyermekek állóképességének fejlesztését, miközben az egészség megrzésén túl, a bels világ felé fordulás jelentségét is megismerhetik. Az iskolában komoly múltra tekint vissza a sporttánc oktatás, melynek során a gyermekek ügyessége, ritmusérzéke, térérzékelése fejldik. A balett oktatás nélkülözhetetlen része a mozgásművészeti nevelésnek, hangsúlyt adva a mozgás érzelmeket, gondolatokat kifejez művészi erejének. A mozgás,- és táncművészeti osztályokban, speciális képzésüknek megfelelen, speciális szakemberek dolgoznak. A balettet balettművész, az aikidót aikido mester, a néptáncot, néptánctanár, a sporttáncot szakedz tanítja. A "Nyitott világ" 8 A két tanítási nyelvi irányultságú osztályokban, a helyi tantervükben már els osztályban bevezetésre kerül déleltti angoloktatást követen a délutáni idszakban is folytatódik hetente három alkalommal az angol nyelv oktatása, különböz tantárgyi területen történ alkalmazása, amely a két tanítási nyelv oktatásának feltétele és alapja. A gyermekek a délutáni angol órákon belül az angol anyanyelvi országokhoz kapcsolódó ismeretekkel, kulturális hagyományokkal, infokommunikációs ismeretekkel, természetismeret angol nyelvű oktatásával is foglalkoznak szakemberek vezetésével. SWOT analízis A tagintézmény- asszonnyal folytatott beszélgetés után a neveltestületet kérdeztem saját intézményük működésével kapcsolatos véleményükrl SWOT analízis formájában. Az analízisre novemberben került sor egy tantestületi értekezlet alkalmával. A mérés összegzése: 7 letöltési id: letöltési id:
9 Az analízisben résztvevk száma: 29 f. 27 pedagógus, 1 könyvtáros-tanító, 1 fejleszt pedagógus. Űrlapot kitöltk száma: 29 f. Kitöltési arány: 100% A kiértékelt lapok alapján megállapítható, hogy a Vizafogó Tagiskola neveltestülete alaposan ismeri saját intézményét, reálisan értékelik iskolájukat. A válaszok összegzése: számú melléklet Az iskola arculatának feltárt elemei Az arculat kialakítása elssorban az iskolavezetés és a tantestület feladata. A i mélyinterjú és a SWOT analízis eredményének tükrében a következkben szeretném bemutatni, milyennek találtam az iskolaarculatot az elméleti részben bemutatott modell alapján. Intézményi kommunikáció A Vizafogó Tagiskola PR tevékenysége az elmúlt években egyre intenzívebbé vált. Gyakran jelent meg a kerületi újságban cikk az iskola jelentsebb eseményeirl, szerepeltek a kerületi és az országos televízióban. Az intézmény képviseltette magát a kerületi rendezvényeken. Az iskolai menedzsment nagyon fontosnak tartja a küls partnerekkel, érintettekkel történ kommunikációt. Igyekszik megfelel kapcsolatrendszert kialakítani. A bels kommunikáció a havi és alkalmi megbeszélések, tájékoztatások alkalmával valósul meg illetve a ség és a beosztottak személyes jó kapcsolata is elsegíti a hatékony kommunikációt. Az iskola i és a pedagógusok egyaránt úgy látják, hogy a bels kommunikáció hatékonyságát azért még lehet és kell is fejleszteni. Intézményi design A különböz rendezvényeken történ egységes megjelenés, intézményi design érdekében vizás emblémával ellátott pólót készíttetett az intézmény. A hivatalos levelezéshez, nyomtatott tájékoztatáshoz egységes fejléccel és logóval ellátott papírt használnak. Szervezeti kultúra Az intézmény rendelkezik hosszabb távú célkitűzésekkel, melyekre a reális, de pozitív gondolkodás jellemz. Az iskola ketts célja: a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlségének megteremtése és a tehetségek kibontakoztatása. E ketts célt szolgálják az intézményi Pedagógiai Program egyedi vonásai. Az intézményi magatartás, viselkedés Az intézmény számos, immár hagyományosnak mondható rendezvényével lehetvé teszi a mindennapi életébe való bepillantást az érdekldk számára. A szülk, hozzátartozók, leend diákjaik szülei és az érdekldk számára is nyitott programjaik: Halacskaavató, Meseszombat, Viza Családi Szombat, Hunyadi-Viza Gála (a törzsiskolával közösen megrendezett művészeti bemutató). Az intézményi struktúra 332
10 Az intézményben 27 pedagógus dolgozik, ebbl ketten alkotják az iskola vezetését. A három munkaközösség- felügyeli az egyes tantárgyak tanítóit, szakmai segítséget nyújtanak nekik. Az arculat szempontjából tehát nem meghatározó a struktúra, hiszen szinte minden iskola ugyanilyen felépítéssel rendelkezik, csak a számok térnek el, de a hierarchia nem. A hatékonyság, a szolgáltatás minsége inkább meghatározóak, melyek a szervezeti struktúrával szoros kapcsolatban állnak. Az intézményi stratégia Az iskola a profiljának megfelelen és a hitvallásával megegyezen a tehetséggondozásra és az esélyegyenlség megteremtésére helyezi a hangsúlyt közép és hosszú távú stratégiájának megfogalmazásakor, mely teljes mértékben megfelel a közoktatás aktuális elvárásainak. A Vizafogó Tagiskola arculatteremt munkájának középtávú terve Az iskolában folytatott felmérés végs fázisaként egy olyan cselekvési tervet dolgoztam ki a tantestülettel közösen, melynek megvalósítását a teljes tantestület elfogadta. Mivel a terv konkrét résztvevket, idpontokat és felelsöket nevez meg, cikkemben csak a tevékenységet, az elvárt eredményt és a felels beosztását szeretném ismertetni. Cselekvési terv: 2. számú melléklet Záró gondolatok Az iskola arculata valójában az intézmény valamennyi dolgozójának, diákjának, a gyerekek szüleinek a tükre. Hiszen ha nem tudnánk azonosulni vele, valószínűleg másik munkahelyet kellene keresnünk. Amikor egy pedagógus állást keres, elször megnézi kiválasztott intézmény profilját, tájékozódik az ott folyó munkáról az iskola honlapján, azaz megismeri annak arculatát. Majd dönt, hogy képes-e mindezzel azonosulni, a feladatokba bekapcsolódni. Ha igen, jelentkezik az állásra. De ugyanígy tesznek a gyermekük számára iskolát keres diákok szülei is. Keresgélnek, információkat gyűjtenek, tájékozódnak a kiszemelt iskolákról, majd az elképzelésüknek leginkább megfelel arculatú intézménybe beíratják gyermeküket. És éppen miattuk fontos maga az iskolamarketing, hiszen az az intézmény nyer, amelyik jobban el tudja magát adni, vagyis megfelel menedzsmentje van. Felhasznált irodalomjegyzék A sikeres iskola. Barbara MacGilchrist-Kate Myers-Jane Reed:. Az intelligensen működ szervezet. Műszaki Könyvkiadó Kft.,201 Budapest 201 évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrl 72. (2.) letöltés: október évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésrl 45. (2.) letöltés: október 30. Nagy László válogatott pedagógiai művei. Tankönyvkiadó, Budapest, o. 333
11 Rendszerváltás az iskolákban. Liskó Ilona letöltés ideje: március 7. Az iskolamarketing elméleti és gyakorlati kérdései. Muhi B. Béla: letöltési id: március 7. A jöv iskolája. Benczéné Csorba Piroska letöltési id: március 10. Seven dimensions of corporate identity. Melewar, T. C. and Karaosmanoglu, E.:. 2006, p Intézményi arculat és identitás elemzése a Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium példáján keresztül. Horváth Marianna Tóth Tibor letöltés dátuma: március 7. Milyen a motiváló iskola épülete?; Brezdom Iván Köznevelés 67. évfolyam szám, 201 október 28. Az iskolatervezés: jövtervezés; Réti Mónika, Lippai Edit Új Köznevelés 69. évfolyam augusztus-szeptember letöltési id: A sikeres Iskola. Az intelligensen működ szervezet. Barbara MacGilchrist-Kate Myers-Jane Reed; Műszaki Könyvkiadó Kft. Budapest, 201 Eredményes iskola. Adatok és esetek. Lannert Judit-Nagy Mária; Országos Közoktatási Intézet. Budapest, Az intézményvezetés négy tétele. Benedek István; OKKER Oktatási Kereskedelmi és Szervezési Iroda. Budapest, A pedagógiai innováció menedzselése: knek és beosztottaknak: szervezetfejlesztési kézikönyv. szerk. Arthur W. Chickering; (magy. szerk. Horváth Attila); IF Alapítvány: BAZ megyei Pedagógiai és Közműveldési Intézet. Miskolc, Inkluzív nevelés intézményfejlesztés és programadaptáció: kézikönyv a pedagógusképz intézmények számára. Hegyiné Honyek Katalin; Sulinova Kht. Budapest, Iskolamarketing a beiskolázás szolgálatában. Szabóné Szél Julianna; In: Kihívások és válaszok az általános iskolában. Szontagh Pál; Pont: Ikerhold. Budapest, Iskolamarketing a gyakorlatban: Mit tehetünk a tanulólétszám megtartásáért, növeléséért? Szabóné Szél Julianna; In: Iskolakultúra: Természettudomány társadalomtudomány 1 évf Az iskola fejldése és fejlesztése az Európai Unióban lehetséges utak és tévutak. Bábosik István; In: A nevelés mint érték. Szerk. Karikó Sándor; Áron: Bozsek K. Budapest, Válaszol az iskola. Szerk. Simon Mária; OKI Budapest, Pedagógusok vagy iskolamenedzserek?: Vezeti szerepértelmezések tükrözdése az igazgatók továbbképzésében és jövképében. OKKER Oktatási, Kiadói és Kereskedelmi Kft. Budapest,
12 Az iskola szervezeti és i jellemzi. Baráth Tibor; Új Pedagógiai Szemle 57. évf. 1 sz p Az iskolavezetés jellemzi és az intézmény eredményessége, hatékonysága. Baráth Tibor; Új Pedagógiai Szemle 56. évf sz p Milyen a jó igazgató? Novák Gábor; Köznevelés 67. évf sz. 201 p. 5. A i kompetenciák szerepe a XXI. századi iskolában. Novák Gábor; Köznevelés 67. évf sz. 201 p Az iskolavezetés árnyoldalai. Novák Gábor; Köznevelés 67. évf sz. 201 p. 8. Miért fontos, hogy az iskola szép legyen? Bezdom Iván; Köznevelés 67. évf sz.201 p Alternatív oktatás; Köznevelés 68. évf. 40. sz p Milyen a jó iskola? Az európai út: az önfejlesztés ; Köznevelés 68. évf sz p
13 számú melléklet Az iskola ersségei az iskola elhelyezkedése, környezete családias, barátságos épületbels, osztálytermek mozgásművészei osztály a Nyitott világ program szaktantermek, tornacsarnok, baletteem, aikido terem minden teremben internet-hozzáférés interaktív táblák kiváló pedagógusok innovatív hozzáállás Lehetségek pályázatok Klikk támogatása szüli segítség bevonása: pályázatok benyújtásakor, ill. értesíthetnének az új, megjelen lehetségekrl nemzetközi testvériskolai projektek harmadik osztály profilja továbbképzések tanácsadói szolgáltatások kompetenciafejlesztést támogató programok mentorprogramok segítése magyar nyelvű e-tananyagforrások ECDL-vizsgalehetség bels kommunikáció. jobb kihasználása Az iskola gyengeségei korosodó tantestület hagyományokhoz ragaszkodás motivációhiány tájékozatlanság Tanárok egy részének informatikai ismerethiánya idhiány, leterheltség eszközhiány: számítógép, projektor, aktív tábla, magnó/cd-lejátszó, tv, oktatóanyagok hiánya (CD, DVD, e- tananyag ) fénymásolás mennyiségének korlátozottsága wifi hiánya Sok hátrányos helyzetű gyerek tanulási hajlam hiánya A szüli háttér sok családnál nem motiválja a gyermekeket, mert a tudás nem feltétlenül érték számukra A fels tagozaton nem tudjuk megtartani a tanuló létszámot Veszélyek tagiskola-lét anyagi források elteremtése technikai felszereltség internet-lefedettség, lassúság Nincsen elég laptop nincsenek laptopok, nincs WIFI az iskolában. 336
14 III.2. III. III.1 III. III. II.2. II. II. I.2. I. I. Jövkép sorszáma* Opus et Educatio 2. számú melléklet Tevékenység/projekt leírása Elvárt eredmény Felels Megvalósítása Megvalósítás ideje (év, hónap) Kezdete Vége PROJEKT: A XXI. század iskolája Az iskola arculatának, értékeinek ersítése Az iskola arculatának, ismertségének és elismertségének növekedése tagintézmény novem ber decem ber 3 Célcsoport kijelölése Iskolánk jelenlegi és leend tanulóinak szülei Programjainkon nagy számú szüli részvétel. tagintézmény, osztályfnökök december 3 Iskolánk diákjai Az iskola profiljainak mind szélesebb körű bemutatása tagintézmény, december 3 A jelenlegi helyzet feltárása Az iskola éves munkatervének célirányos vizsgálata, a lehetségek keresése A munkatervben szerepl programok közül a célunknak megfelel események kiemelése november november 14. SWOT analízis Ersségeink, gyengeségeink, lehetségeink és korlátaink összegyűjtése november november 14. Feladatkijelölés Mozgás- és táncművészeti program A program mind szélesebb körű bemutatása, művészeti december 3 Küls kapcsolatok Küls fellépési lehetségek keresése Félévente legalább egy művészeti bemutató iskolán kívül,művészeti január 3 A Magyar Színházzal fenntartott kapcsolatunk további ersítése Színházbérlettel rendelkez osztályaink számának növekedése szeptember október 3 337
15 III.2.5. III.2.4. III III.2.2. III.2. III.2. III.5. III. 4. III.3. Opus et Educatio Drámapedagógiai foglalkozások tartása a színházi élményekhez kapcsolódóan A színházbérlettel rendelkez osztályok bekapcsolódása a színházi drámapedagógiai programba szeptember 3 Részvétel a József Attila Színház felhívásán Az iskolai színjátszó csoport szereplése a színház Ádámok és Évák című projektjében november március 27. Kapcsolatfelvétel az óvodákkal A környez óvodák óvodapedagógusainak megismertetése művészeti programunkkal tagintézmény, művészeti március március 20. Bels fellépések A művészeti programunk eredményességének bemutatása Hagyományos rendezvényeinkre a szülk és az óvodás szülk mellett a média meghívása Több alkalommal megjelenés a kerületi médiában intézmény, tagintézmény december 3 Nyílt művészeti hét rendezése A művészeti foglalkozások bemutatása az óvodásoknak és szüleiknek, valamint a saját diákjainknak és szüleiknek művészeti február február 28. Kapcsolatépítés más művészeti ágakkal Az iskolában működ képzművészeti szakkörök, foglalkozások munkáiból kiállítás szervezése, mozgásművészeti bemutatóval összekötve április április 30. Kapcsolatunk szélesítése a kerületi zeneiskolával A zeneiskolás növendékeink számának növekedése, fellépésük rendezvényeinken,művészeti január 3 Művészeti tábor szervezése Nyári művészeti tábor szervezése július július 338
16 III III III.2.2. III.2.2. III.2.4. III.2.3. III.2.2. III. 2. III.2. III. 2. Opus et Educatio "Nyitott világ" angol két tanítási nyelvi irányultságú program Az új program eredményessé-gének bemutatása, "Nyitott világ" január 3 Bels lehetségek Iskolai verseny Iskolai angol nyelvű vers- és mesemondó verseny szervezése, "Nyitott világ" április április 15. Fellépés az iskolai rendezvényeken Hagyományos iskolai rendezvényein-ken angol nyelvű bemutatók tartása, "Nyitott világ" január 3 Angol tábor szervezése Nyári angol tábor szervezése augusztus augusztus "Nyitott világ" nyílt hét A "Nyitott világ" foglalkozásainak bemutatása az óvodásoknak és szüleiknek, valamint a saját diákjainknak és szüleiknek, "Nyitott világ" március 13. március 17. Küls lehetségek Kapcsolat a British Council-lal Együttműködés kezdeményezése a British Council képviseljével intézményv ezet, tagintézmény,, "Nyitott világ" január január 3 Kerületi angol verseny szervezése Alsó tagozatos kerületi angol versés mesemondó verseny szervezése "Nyitott világ" november november Angliai kapcsolat kiépítése Angliai testvériskolai kapcsolat létrehozása intézményv ezet, tagintézmény, "Nyitott világ" szeptember szeptember 339
17 III:3.2.2 III.3.2. III.3.2. III.3.2. III.3. III.3.1 III.3. Opus et Educatio Az iskola mikrokörnyezete Az iskola épületének és üdvarának megújítása intézményv ezet, tagintézmény, szeptember 3 Iskolabels A folyosói vitrinek átrendezése A vitrinek tartalmi megújulása június 16. július 3. A folyosók színesítése A folyosók hangulatának javulása intézményv ezet, tagintézmény június Iskolaudvar Mini kreszpark kialakítása A betonos területen rollerrel és kerékpárral használható kreszpark kialakítása június 16. augusztus 3 Iskolai játszótér kialakítása Az elírásoknak megfelel játszótér kialakítása tagintézmény január 3 340
Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.
Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. Az intézmény bemutatása... 3 1.1. Az iskola története... 3 1.2.
A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító: 035987
A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Pedagógiai Programja OM azonosító: 035987 A szabályzat érvényes 20. szeptember -jét l Majkutné Tóth Emma igazgató -- Tartalomjegyzék:
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Fenntartó:
INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Rövid neve: Kaposvári Általános Iskola Székhelye: 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Tagintézmények neve: Benedek Elek Tagiskola
Pályázat. Berettyóújfalu
Pályázat A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Berettyóújfalui Tankerülete által a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.törvény 20/A. alapján kiírt A BERETTÓÚJFALUI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS
KAPOSVÁRI SZC ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZC OM: 203027 151101 Kaposvár, Cseri út 6.
KAPOSVÁRI SZC ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZC OM: 203027 151101 Kaposvár, Cseri út 6. 2016/2017-es tanévtől KAPOSVÁR 2016. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. HELYZETELEMZÉS... 4 1.2. Az iskola
HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.
HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!
Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú
SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde. Informatikai stratégia 2010.06.21.
SZONEK Liszt Ferenc Utcai Óvoda és Bölcsőde Informatikai stratégia 2010.06.21. 0 1. Alapvetések A stratégia célja, az óvoda informatikai jövő képe, stratégia célterületei: Olyan IKT-val támogatott jól
MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2
A Deák Ferenc Többcélú Térségi Oktatási Központ MIN SÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012.
A Deák Ferenc Többcélú Térségi Oktatási Központ MIN SÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012. 1 A IMIP véleményezése, elfogadása 1. Az IMIP-ot iskola diákönkormányzata megismerte, véleményezte, elfogadásra javasolja.
2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22
TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az intézmény bemutatása.. 6 1.2. Az intézmény minőségfejlesztési múltjának bemutatása... 8 1.3. A minőségügyi rendszer dokumentumainak felépítés. 10 1.4. A MIP-hez
HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM
HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma 1147 Budapest, Miskolci út 77. Tel./Fax: 252 90
Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve
Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve A MUNKATERVET KÉSZÍTETTE: SZAKÁLL TIBOR A MUNKATERVET JÓVÁHAGYÓ NEVELŐTESTÜLETI DÖNTÉS KELTE : 1 2 2015. SZEPTEMBER 18. Tartalomjegyzék
PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET
PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája
Informatika stratégia. OM azonosító: 034190
Informatika stratégia Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolája 8734 Somogyzsitfa, Ady u. 8. OM azonosító: 034190... igazgató Ledniczki Tamás Miklós Csaba Diákönkormányzat
ÉV VÉGI BESZÁMOLÓ 2010-2011 TANÉV ÖMIP 6. SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN, A SZÜKSÉGES KIEGÉSZÍTÉSEKKEL
ÉV VÉGI BESZÁMOLÓ 2010-2011 TANÉV ÖMIP 6. SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN, A SZÜKSÉGES KIEGÉSZÍTÉSEKKEL I. Minőségpolitika és minőségfejlesztési rendszer I.1. Az intézmény minőségpolitikájának megvalósítása:a minőségirányítási
SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA
A 206/2012.(VIII.30.) határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012 Perényi Barnabás igazgató 1 A minıségirányítási program véleményezése és jóváhagyása
XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodák Intézményi Minőségirányítási programja
XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodák Intézményi Minőségirányítási programja Kautzky Lászlóné- Eo Igazgató Készítette Józanné Varga Rozália- Minőségfejlesztési TEAM vezető Intézményi minőségfejlesztési
179900 Ft helyett csak 161 910 Ft 18 173 Ft/hó helyett csak 16 355 Ft/hó
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2016-08-27 Ütemezés: Időtartam: 2 hetente 11 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,
Kedves Szülők! Tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket és leendő 1. osztályos gyermeküket. intézményünk nyílt napjaira, szülői értekezletére.
Kedves Szülők! Tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket és leendő 1. osztályos gyermeküket intézményünk nyílt napjaira, szülői értekezletére. Az elsős tanító nénik: Babics Zoltánné és Szilveszter Eszter
KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS TAGINTÉZMÉNYEI (KAPOSVÁR, FŐ U. 40-44.) INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Intézményi minőségirányítási program KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS TAGINTÉZMÉNYEI (KAPOSVÁR, FŐ U. 40-44.) INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI
Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.
Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi
Működési koncepció és vezetői program a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola működésének tükrében. (Részlet)
Működési koncepció és vezetői program a Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola működésének tükrében (Részlet) 3. VEZETŐI, PEDAGÓGIAI PROGRAM... 3 3.1. A feltételek alakulása... 3 3.1.1. Tárgyi feltételek
Munkaterv. Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015. Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18.
Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola Hort 2014-2015 Összeállította: Filep Bertalan igazgató Hort, 2014.09.18. Munkaterv Horti Batthyány József Általános Iskola 2014-2015-ös tanév A FELADATAINKAT
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
Melléklet a /2009. (X. 29.) Kgy határozathoz Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Közoktatási Minőségirányítási Programja (ÖMIP) Sopron, 2009. 1 Tartalom BEVEZETÉS...5 Jogszabályi háttér...5 Az ÖMIP
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda BESZÁMOLÓ. 2007/2008-as nevelési- és oktatási év munkájáról
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda BESZÁMOLÓ 2007/2008-as nevelési- és oktatási év munkájáról Gyomaendrıd 2008 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás 1.1. Pályázatok - benyújtott pályázatok - elnyert pénzeszközök,
SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és...
SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és...3 megismertetése...3 EL - 1.1.1. A működési dokumentumok
A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében
A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Herendi Általános Iskola és AMI keretében A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. ÚMFT
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres
REFERENCIAINTÉZMÉNY CSELEKVÉSI TERV A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TISZAVASVÁRI TAGINTÉZMÉNYÉBEN
REFERENCIAINTÉZMÉNY CSELEKVÉSI TERV A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TISZAVASVÁRI TAGINTÉZMÉNYÉBEN Az innováción az oktatásügyben olyan belső megújulást, a rendszeren belüli alkotóerők olyan
Az alkalmazotti közösség elfogadó nyilatkozatának időpontja: 2004. április 27. 2007. szeptember 6. 2009. május 6.
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen Békessy Béla u.12. sz. OM azonosító: 031197 Készítette: Temes István igazgató Az alkalmazotti közösség elfogadó nyilatkozatának időpontja:
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart
PÉTER RÓZSA. Gimnázium és Szakközépiskola. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
PÉTER RÓZSA Gimnázium és Szakközépiskola SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Székesfehérvár, Budapest, Pécs, 2016. február 22. 1 A emzeti Köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 2.. (3) kimondja, hogy Köznevelési
A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve
A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 2013/2014-es tanév munkaterve Készítette: Herczegné Varga Ilona igazgató Érvényessége: 2013.09.01-jétől 2014.08.31-ig Nevelőtestület
TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok
MUNKATERV. 2015/2016. tanév. Kivonat. A tudás csak a megfelelően kifejlesztett képességekkel szinkronban hasznosítható.
Körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9900 Körmend, Kölcsey u.12. MUNKATERV 2015/2016. tanév Kivonat A tudás csak a megfelelően kifejlesztett képességekkel szinkronban hasznosítható.
Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM
Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM..5 I.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata OM azonosító: 037802 1146 Budapest, Cházár András u. 10. Budapest, 2013. március 27. dr. Molnár
ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.
Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek
Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Sontráné dr. Bartus Franciska VÁZLAT: 1. Bevezetés 2. A gyakorlati képzés törvényi háttere, meghatározó
Az IVSZ.HU portál értékelése használhatósági szempontból
Az IVSZ.HU portál értékelése használhatósági szempontból Tartalom 1) Az értékelési módszertanról... 2 2) Az IVSZ.HU portál informális értékelése... 2 A) A portál küldetése... 2 A.1) Funkcionalitás... 2
A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve
"Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit
PÁLYÁZAT PATAY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NYÍRMADA. Intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató:
PÁLYÁZAT PATAY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NYÍRMADA Intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályáztató: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Vásárosnaményi Tankerülete Pályázó: Fazekas
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) PEDAGÓGIAI PROGRAM Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás
LURKÓFALVA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM FÜZESGYARMAT
LURKÓFALVA ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM FÜZESGYARMAT 2015 OM azonosító: 201933 ÖNÁLLÓAN MKÖDÖ KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 1 LURKÓFALVA ÓVODA Nevelési Programja OM azonosító: 201933 FÜZESGYARMAT 2015. 2 TARTALOMJEGYZÉK
A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013.
A DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I. 2013. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Székhely: 1118 Budapest, Rimaszombati út 2. Tel: 1/606-7250 Fax: 1/606-7249 e-mail: dfk@deak-koll.sulinet.hu
AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A MÚLTAT TISZTELD, S A JELENT VELE KÖSD A JÖVŐHÖZ Vörösmarty Mihály AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA EGER, KERTÉSZ ÚT 128. +36/36-312-166 OM AZONOSÍTÓ:
CREATING STANDARD A HIGHER. 6 Lépés a Legjobb Munkahely felé
CREATING A HIGHER STANDARD 6 Lépés a Legjobb Munkahely felé 6 lépés a Legjobb Munkahely felé Hogyan csábítsuk el és tartsuk meg a legtehetségesebb embereket? Míg sok munkáltató panaszkodik, hogy milyen
be/sfphpm01-03450/2015/mksz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kecskeméti Felsőoktatás Sportjáért Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KKFKDSE Gazdálkodási formakód 001 Bajnoki osztály: NBII
Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI
NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt
EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK
EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi
HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől
HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől Tartalom 1. Nevelési program... 6 1.1 ISKOLÁNK ARCULATA...
BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY
BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY Pedagógiai Program 2013 Tartalomjegyzék I PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. Helyzetértékelés
A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A
B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A Á L T A L Á N O S I S K O L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A AZOKÉRT ÉLÜNK, AKIKET SZERETÜNK, AZOKÉRT AKIK IGAZNAK TARTANAK. A
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 702/2008 MELLÉKLETEK: 0 DB TÁRGY: Tájékoztató a Baranya Megyei Európai Információs Pont 2007. évi tevékenységéről
MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1
GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM
Tartalomjegyzék 1 AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA 2 11 ÁLTALÁNOS BEMUTATÁS 2 12 AZ ISKOLA ADATAI 3 13 Az ISKOLA SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE 4 2 AZ INTÉZMÉNY MINŐSÉGPOLITIKÁJA 5 21 MINŐSÉGPOLITIKAI NYILATKOZAT 5 22 JÖVŐKÉP
2. AZ ISKOLA VEZETŐSÉGÉNEK LEHETŐSÉGEI (2 írás)
2. AZ ISKOLA VEZETŐSÉGÉNEK LEHETŐSÉGEI (2 írás) Urbanovich Andrásné: Belső kommunikáció A/ Általános megjegyzések Egy iskola életét, arculatát, tevékenységének eredményességét alapvetően meghatározza a
Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról
Igazgatói beszámoló a tatabányai Árpád Gimnázium 2007 2012 között végzett munkájáról 2012. május - június Ezt az igazgatói beszámolót a tatabányai Árpád Gimnázium nevelőtestülete 2012. június 6-ai értekezletén
NAPSUGÁR ÓVODA SONNENSTRAHL KINDERGARTEN
SONNENSTRAHL KINDERGARTEN MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Vámosné Szijj Anna Elfogadta: Alkalmazotti közösség Egyetértett: Német Kisebbségi Önkormányzat TARTALOMJEGYZÉK 1. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA 2. 2.
Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
A Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elfogadta a az Intézmény NEVELŐTESTÜLETE 2014.
be/sfphpm01-08226/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kaposfüred Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kaposfüred SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1483 A kérelmező jogállása
Megvalósítási Szerződés /TERVEZET/
Megvalósítási Szerződés /TERVEZET/ amely létrejött egyrészről Pécs M. J. Város Önkormányzata, mint a HU0305-03- 0-0024 perseus számú "Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen" Borbála projekt
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. INTÉZMÉNYI ADATOK... 5 2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 2.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM
KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 4334 Hodász, Széchenyi u. 1-3. sz. 44/350 377 44/550-062 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2010. Készítette: Tóthné Darabánt Anikó Kiegészítésre került: 2010.
Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KULTSÁR
Balatoni Regionális TDM Szövetség Beszámoló a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács 2012. április 20.-i ülésére
1.A turisztikai desztináció menedzsment (TDM) szükségessége Új igényekkel jelentkező, ún. multiopcionális üdülővendégek, globális méretűre tágult piac, gyilkos konkurenciaharc a versenytársak között, belső
A Dózsa György Általános Iskola
A Dózsa György Általános Iskola Pedagógiai programja Nevelési program Tartalomjegyzék 1 Bevezető...3 1. Az iskola helyzet-meghatározása...4 2. Az iskola bemutatása..6 3. Az iskola nevelési programja..12
Tankönyv-választás. igazgató és tankönyvfelelős kérdőív. A válaszadás önkéntes! Ki válaszol a kérdőívre? 2000. 05... nap... óra...
iskola sorszáma Ki válaszol a kérdőívre? 1 igazgató, aki nem tankönyvfelelős 2 igazgató, aki tankönyvfelelős is 3 tankönyvfelelős, aki pedagógus 4 tankönyvfelelős, aki nem pedagógus Tankönyv-választás
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
. tel/fax: 229-2359 XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA TÜNDÉRKERT TAGÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA T a r t a l o m j e g y z é k B EVEZETÉ S... 4 1. HELYZETKÉP... 5 1.1. Az intézmény adatai...5 1.2. Az Egyesített
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYNYZAT JEGYZŐJE
W O b D H BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁYNYZAT JEGYZŐJE Tárgy: Budapest XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szervezeti Stratégiája 2011-2014 Tisztelt Képviselő-testület! A hazai önkormányzatok
BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március
BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények
Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6
Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 27-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programja módosításának jóváhagyása
A kompetenciamérés eredményének javítása. intézkedési terv
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
Stratégiai menedzsment
Fülöp Gyula Stratégiai menedzsment Elmélet és gyakorlat Perfekt Kiadó Tartalom Bevezetés... 9 1. A stratégia lényege, stratégiai alapfogalmak... 11 1.1. Katonai gyökerek... 11 1.2. Stratégia az üzleti
Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a
Nyitnikék Óvoda 3533 Miskolc, Andrássy út 53/a Szivárvány Tagóvoda 3534 Miskolc, Kacsóh P. út 8. Vadász úti Tagóvoda 3518 Miskolc, Vadász u. 2. Helyi Pedagógiai Programja Miskolc, 2013. augusztus 15. OM:
Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal
ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA
ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Tel.: 30/386-8195 Tel/fax: 92/371-025 E-mail: iskola@zalalovo.hu PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: a Zalalövői Általános Iskola Nevelőtestülete 2013.
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére
0 6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fekete István Általános Iskola minıségirányítási programjának jóváhagyása Az elıterjesztést
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA
PÁLYÁZAT A BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TAGINTÉZMÉNY VEZETŐI ÁLLÁSÁRA Budapest, 2016. április 05. dr Szatmáriné Vidovszky Éva Az iskola arra való, hogy az ember
Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK. Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda
Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda Tartalom Helyzetelemzés... 3 Szociális helyzet a településen... 3 Közszolgáltatások
Pedagógiai hitvallásunk 2.
Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata
Vezetői pályázat. EGYMI intézményegység-vezető beosztás ellátására. Meixner Ildikó EGYMI 7700 Mohács, Kórház u. 1-3.
Meixner Ildikó EGYMI 7700 Mohács, Kórház u. 1-3. Vezetői pályázat EGYMI intézményegység-vezető beosztás ellátására Készítette: Bukovics Eszter 2015.06.18. TARTALOMJEGYZÉK I. BEMUTATKOZÁS-------------------------------------------------------------------2.
2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Okányi Általános Iskola 5534. Okány, Kossuth u. 5-9. Tel.: 06 (66) 488-105 Tel./Fax: 06 (66) 488-111 email: okanyiskola@gmail.com, web: www.okanyiskola.hu MUNKATERV
SZENT ISTVÁN EGYETEM
SZENT ISTVÁN EGYETEM A magyar mezőgazdasági gépgyártók innovációs aktivitása Doktori (PhD) értekezés tézisei Bak Árpád Gödöllő 2013 A doktori iskola Megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola Tudományága:
Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és EGYMI Gyömrő, Teleki kastély
Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és EGYMI Gyömrő, Teleki kastély SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA módosítással egybeszerkesztett Hatályba lép:
A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja
A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja Budapest, 2015. augusztus 3. Buc-Horváth Gabriella óvodavezető 1 I. BEVEZETŐ 216/2011.(V.19.) ÖK. számú határozat alapján a 2011/2012. nevelési
10/2015. sz. jegyzőkönyv
10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:
A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalom BEKÖSZÖNŐ... 4 I.AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 Pedagógiai alapelveink...
Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. január 25-i ülésére
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGU VAROS Rt. sz.:v.218/2007. ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Előadó: Tuskáné Papp E. Békéscsaba, Szent István tér 7. Mell: Hiv. sz.: 3.A- Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808 Telefon: (66)
Tartalom I. Helyzetelemzés... 3 1.) Az iskolai munka feltételrendszere... 3 a.) TÁRGYI FELTÉTELEK / épület, berendezés, felszerelés /... 3 b.
Tartalom I. Helyzetelemzés... 3 1.) Az iskolai munka feltételrendszere... 3 a.) TÁRGYI FELTÉTELEK / épület, berendezés, felszerelés /... 3 b.) Személyi feltételek... 4 2.)Társadalmi háttér, a tanulók szociális
Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17.
JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM NEVELÉSI TERV 2011. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. 1 JANKÓ JÁNOS
2.3.2.1.1. Az osztályfőnök helyi feladatai... 32. SZRSZKI szakmai program általános rész. 2
Tartalom Preambulum... 9 Előszó... 10 I. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola bemutatása... 11 1.1. A Pedagógiai program rendeltetése, elfogadási rendje... 11 1.2. A képzés struktúrája, alap- és speciális
HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GÖDÖLLŐ 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 2 A gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola bemutatása... 3 Nevelési program... 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató
Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917
Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM 035917 T ú r k e v e PEDAGÓGIAI PROGRAM Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid (Péld. 16,3) Hatályos: 2016. január.1-jétől 1 Tartalomjegyzék
Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében
Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási
A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.3. Az iskola története... 6 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1.