A Föld nem a miénk csak kölcsön kaptuk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Föld nem a miénk csak kölcsön kaptuk"

Átírás

1 2010. április 29. XXI. (XLVI.) évfolyam 4. szám Ára: 115 Ft Dr. Szabó Tamás az új országgyûlési képviselõ A második fordulóban közel hatvan százalékos szavazati aránnyal adtak bizalmat a megyei 1-es számú választókörzet lakosai dr. Szabó Tamásnak a Fidesz - KDNP képviselõ-jelöltjének. Április 25-én, a voksolás estéjén amikor a választói akarat már egyértelmûen látszott, értékelte a Jászvidék olvasói számára az eredményeket a megválasztott képviselõ. Két héttel ezelõtt világosan kijelölték az irányt Magyarország választópolgárai. A második forduló tétje körzetünkben az volt, hogy ehhez az irányhoz a Jászság is csatlakozik-e. Egyértelmûen megmutatkozott a szándék a szavazás alkalmával, úgyhogy az elsõ fordulóhoz képest még növelni is tudtuk a támogatók arányát. Maximális köszönetemet fejezem ki a támogatásért. Az újonnan megválasztott képviselõ hozzátette, hogy azok érdekeit is képviselni fogja, akik most nem mellette tették le voksukat, de a párbeszédet, a megegyezés szükségességét szem elõtt tartja. Az elkövetkezõkben egyelõre még folytatja eddig végzett munkáját a jászberényi Szent Erzsébet Kórház igazgatójaként, ugyanakkor nagy valószínûséggel az öszszeférhetetlenségi szabályok miatt önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság igazgatója és országgyûlési képviselõ nem lehet egyszerre igazgatói tisztségérõl záros határidõn belül le kell mondania. Az, hogy a késõbbiekben milyen formában vesz részt az egészségügyi intézmény vezetésében, egyelõre még kérdés, amit még tisztázni kell. BCS Új munkahelyek A Weger Hungária Ipari Klímatechnikai Gyártó és Forgalmazó Kft. jászárokszállási gyárában 252 millió forintos beruházást hajtanak végre. A fejlesztés eredményeként duplájára növekszik a gyártócsarnok alapterülete, növekszik a gyártási hatékonyság, és foglalkoztatás-bõvítést is végrehajtanak. Bobák Ernõ ügyvezetõ igazgató csütörtökön délután mutatta be a projektet. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Alföldi A projekt bemutatásához hozzátartozott a kibõvített gyártó csarnok bejárása is Operatív Program évi kiírásában az ÉAOP /D kódjelû pályázaton 99 millió 964 ezer forint viszsza nem térítendõ támogatást Folytatás a 7. oldalon A Föld nem a miénk csak kölcsön kaptuk Április 20-án kedden a gyerekekkel kivonultunk a természetbe a Föld Napja alkalmából (április 22.). Indulás elõtt megbeszéltük, hogy milyen szép is a mi Földünk. A földgömbön megnéztük hol élünk, a világnak melyik részén. A térkép segítségével megtaláltuk a mi kedves városunkat is, a jászárokszállási térképen pedig az utcát ahol élünk, és természetesen azt a helyet, ahová kirándulunk a Föld Napja alkalmából. A kirándulás nemcsak egy szokványos kirándulásnak indult, hanem ezen a napon megpróbáltunk tenni egy kicsit a természet védelmében Keverem-kavarom, mindjárt kész a gulyás Kimûvelt emberfõk Szölösi Attila szónoki beszéde április 8-án rendezték meg iskolánkban a Széchenyi-napot. Ezen a napon emlékeztünk meg iskolánk névadójának, gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulójáról. Az ünnepséget és a programokat a történelem munkaközösség tagjai szervezték. Az emeleti folyosón egy kiállítás volt látható, amely Széchenyi életét és munkásságát mutatta be. A délelõttöt egy mûsor nyitotta meg. Az ünnepi beszédeket palotás és néptánc színesítette. Ezután az iskola tanulói különbözõ foglalkozásokon vettek részt. Minden osztály meghallgatott egy prezentációt Széchenyi István munkásságáról. Az ötödik osztályosok a Tisza szabályozásának a modelljét építették meg különbözõ terepasztalokon, és korabeli énekeket tanultak. A hatodik évfolyam tanulói a Magyar Tudományos Akadémia építésével próbálkoztak, valamint a palotás és a népi tánc lépéseivel ismerkedtek. Mi, hetedikesek a Lánchíd kicsinyített mását alkottuk meg, majd reformkori viseletekbe öltözhettünk a számítógép segítségével. A nyolcadik osztályosok egy gõzhajó is. A játékok a levegõ, a víz, a föld, a növények, madarak, állatok köré csoportosultak, amit a gyerekek természetesen nagyon élveztek. A figyelmüket felhívtam a szûkebb és tágabb környezetünk szépségére, hogy hogyan lehet vigyázni arra. A levegõ tisztaságának növeléséhez mi is hozzájáruljunk egy kicsit, a határba, az út mellé kis fákat ültettünk. A Föld Napja alkalmából próbáltam tudatosítani a gyerekekben, hogyan védjék, tiszteljék környezetüket, és a Földet, amin élnek, milyen jó, hogy a szabad levegõn játszhatnak, futkározhatnak a mezõn, a patakparton, kirándulhatnak a kiserdõbe. A vidám játékok mellett az állatok védelmérõl, gondoskodásáról is szó esett, majd felejthetetlen élményt nyújtott, hogy a lovaskocsira felült az egész csoport, és vidám nótaszó kíséretében végigkocsikázhattunk Jászárokszállás utcáin, és természetesen a kiserdõ mellett is. Mire a kocsikázásból visszaértünk, már készen várt bennünket a finom bográcsgulyás, amelyet jóízûen elfogyasztottunk. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Bíró János úrnak és a vadásztársaságnak, hogy számunkra ismét Õk így emlékeztek Ültetjük a fát biztosított helyet a vadászházban, Gonda Csabának, aki finom ebédet fõzött nekünk, Pethes Ferencnek, aki kocsikáztatott bennünket villám paripáin, és nem utolsósorban a kedves szülõknek, akik mindenben segítettek, hogy ez a nap felejthetetlen legyen a gyerekek számára. Tudom, hogy mindenki szeretetbõl adta azt, amit adott és ezt köszönjük. Az igazi szeretet sohasem fél attól, hogy túl sokat talál adni. Csoszor Erzsébet A Lehel úti nagycsoportos óvodások nevében Emlékfa ültetés az iskola elõtti parkban Fotó: Majorné Nagy Mária makettjét készítették el, és városnézõ sétakocsikázásra mentek. A programok közötti szünetekben megvendégeltek bennünket. A nap folyamán a diákönkormányzat képviselõi, Gergely Zoltán polgármester úr, Drapos Béláné alpolgármester aszszony és Csomor János igazgató úr emlékfát ültettek az iskola elõtti parkba. A nap folyamán a tanulóknak lehetõségük volt részt venni egy 1860 méteres emlékfutáson. Reméljük, hogy az iskolánkban hagyománnyá válik a Széchenyi-nap, és hasonlóan élményekben gazdag rendezvényt sikerül szervezni, amely méltó Széchenyi István emlékéhez és gondolataihoz: Egy nemzet ereje a kimûvelt emberfõk sokaságában rejlik. 7.a osztályos lányok

2 2 Jászvidék április 29. Soron kívüli ülést tartott a képviselõ-testület Soros ülést tartott városunk képviselõ-testülete Április 8-án a két képviselõcsoport kezdeményezésére a képviselõ-testület soron kívüli ülésére került sor, a következõ napirendi pontokkal: Városi Sporttelep felújítása, komfortosabbá tétele, WC-blokk kialakítása az öltözõ épületben; a JVSE megalakulásának 100 éves évfordulója méltó megünneplésének biztosítása; a Városi Sporttelep üzemeltetési költségeinek az Önkormányzat általi átvállalása; korszerû mûfüves pálya kialakítása az OLLÉ-OMV Program keretein belül MFB hitel finanszírozással; Kossuth 2006 Mg. Zrt, Adácsi út felújításával kapcsolatos elõterjesztés. Csõke István képviselõ úr a napirendi pontok elfogadása elõtt ügyrendi javaslattal élt. Felszólalásában kifogásolta, hogy dr. Gottdiener Lajos jegyzõ úr, aki egyben a JVSE elnöke, lássa el a testületi ülés törvényességi felügyeletét. Ugyanakkor a képviselõ úr javasolta az elsõ négy elõterjesztés napirendrõl való levételét is, mivel véleménye szerint az aljegyzõ, mint a jegyzõi utasítások végrehajtója szintén nem felügyelheti az ülést. Bejelentéssel élt helyi népszavazás kezdeményezésére vonatkozóan, melynek keretében a város lakossága döntsön az egyes beruházások szükségességérõl. Dr. Gottdiener Lajos jegyzõ úr elmondta, hogy sosem volt elfogult az eljárások során. Az ülés folytatása érdekében érintettséget jelentett be, az ülés törvényességi felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátását dr. Szabó Andrea a- ljegyzõre ruházta át. Gergely Zoltán polgármester úr szünetet rendelt el, és felkérte az Ügyrendi Bizottságot, hogy rendkívüli ülésén foglaljon állást a napirendek törvényes megtárgyalásával kapcsolatban. Birinyi János képviselõ úr ismertette a bizottságnak az ülés folytatására vonatkozó állásfoglalását. Csõke István képviselõ úr a továbbiakban nem kívánt részt venni az ülésen és távozott. A napirendi pontok elfogadását követõen Vereb András képviselõ úr a FIDESZ-KDNP és a Független Demokratikus Képviselõcsoportok által benyújtott elõterjesztéseket ismertette. Vereb képviselõ úr javaslatára a határozatokat név szerinti szavazással hozta meg a Képviselõ-testület. A Városi Sporttelep felújításáról a módosító javaslatot nem fogadta el a Testület. Az eredeti határozati javaslat szerint az Önkormányzat a évi költségvetés tartalékalapja terhére Ft-ot biztosít a Városi Sporttelep felújítására. A felújítást a legkedvezõbb árajánlatot nyújtó céggel június 20-tól július 31-ig kell megvalósítani. A felújítás elõtt a Polgármesteri Hivatal Mûszaki Irodája egyeztetni köteles az ingatlant üzemeltetõ Jászárokszállási Városi Sportegyesület vezetõivel a kért munkálatokról. A felújításnak magában kell foglalnia az öltözõ épület teljes külsõ és belsõ felújítását, az öltözõkhöz a WC helyiség kialakítását és az ingatlan kerítésének cseréjét. A felújítást elvégzõ vállalkozó kiválasztásánál a Polgármesteri Hivatal köteles kikérni a sportegyesület vezetõségének véleményét. A határozati javaslatról szóló szavazás eredménye a következõ: Drapos Béláné: Tartózkodott Tartózkodott; Petró Géza: Tartózkodott; Dr. Wirth István: Igen. A Képviselõ-testület nyolc igen, egy nem szavazattal, három tartózkodás mellett elfogadta az eredeti határozati javaslatot. A Jászárokszállási Városi SE megalakulásának 100 éves évfordulója méltó megünneplésének biztosítása címû elõterjesztés szerint az Önkormányzat a évi költségvetés tartalékalapja terhére Ft-ot biztosít a JVSE számára a 100 éves évforduló ünnepi rendezvényeinek megszervezésére. A Polgármesteri Hivatal a támogatást egy összegben köteles folyósítani a JVSE számára május hónapban a havi támogatás folyósításával egyidejûleg. A támogatásról ugyanolyan megállapodást kell kötni, mint a költségvetésbõl támogatott civil szervezetek és az Önkormányzat között köttettek. A támogatással a JVSE október 31-ig köteles elszámolni. Az elszámolására ugyanazon elõírások vonatkoznak, mint az Önkormányzattól kapott havi támogatás elszámolására. A határozati javaslatról szóló szavazás eredménye a következõ: Drapos Béláné: Nem; Nem; Petró Géza: Igen; Dr. Wirth István: Igen. A Képviselõ-testület kilenc igen és három nem szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. A Városi Sporttelep üzemeltetési költségeinek az Önkormányzat általi átvállalása címû napirendi pont határozati javaslata szerint az Önkormányzat a mindenkori éves költségvetése terhére vállalja a Városi Sporttelep üzemeltetési költségeinek megfizetését. Az átvállalt üzemeltetési költség a évben nem haladhatja meg az Ft-ot. Az üzemeltetés egymillió forinton felüli költségei a JVSE-t terhelik, és amint az üzemeltetés költsége az egymillió forintot eléri, a többlet ráfordítás teljes összege a JVSE számára átszámlázásra kerül. A határozati javaslatról szóló szavazás eredménye a következõ: Drapos Béláné: Nem; Nem; Petró Géza: Tartózkodott; Dr. Wirth István: Igen. A Képviselõ-testület nyolc igen, három nem szavazattal egy tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot. A korszerû mûfüves pálya kialakításáról szóló elõterjesztés szerint az Önkormányzat elvi döntést hoz arról, hogy az OLLÉ-OMV Program keretein belül részt kíván venni mûfüves pálya építésében a Városi Sporttelepen. A Képviselõ-testület megbízza a jegyzõt és a Mûszaki Irodát, hogy a április 29-ei soros ülésére az OLLÉ-OMV Programban való részvétel konkrét feltételeirõl szóló elõterjesztést a program bemutatásával és részletes szakmai indoklással készítse el. A határozati javaslatról szóló szavazás eredménye a következõ: Drapos Béláné: Nem; Nem; Petró Géza: Tartózkodott; március 25-én tartotta soron következõ ülését a képviselõ-testület. A napirendi pontok között szerepelt a két ülés között végzett munkáról szóló beszámoló, az Önkormányzat évi közbeszerzési tervének megtárgyalása, a mûvelõdés és a kultúra helyzetérõl szóló tájékoztató, a köztisztviselõk teljesítményértékeléséhez meghatározott évi kiemelt célok tárgyalása, a sport finanszírozásáról szóló tájékoztató, a Jász Légfegyveres Sportlövész Klub Egyesület tájékoztatója és javaslattétele lõpavilon építésére, a civil szervezetek támogatási pályázatainak elbírálása, valamint elõterjesztések. Dr. Wirth István képviselõ úr tájékoztatta a testületet, hogy a FIDESZ képviselõcsoport neve FI- DESZ-KDNP Képviselõcsoportra módosult és tagjai közé felvették Birinyi János képviselõ urat. A napirendi pontok elfogadása után interpellációk megtételére volt lehetõség. Dr. Gottdiener Lajos jegyzõ úr ismertette a Banka Emánuel képviselõ úr által benyújtott két írásbeli interpellációt, majd szóbeli interpellációk következtek. Petró Géza képviselõ úr az óvodai ellátással kapcsolatban tett kritikai észrevételt, miszerint az elfogadható számnál több gyermek jut egy óvónõre. Kókai Ferenc képviselõ úr a helyi rendõrök számára hiányzó szolgálati lakások kérdésére hívta fel a figyelmet. Dr. Wirth Ágnes képviselõ asszony elmondta, hogy többen megkeresték a Kossuth úti óvoda esetleges bezárásával kapcsolatban. Ezt követõen Gergely Zoltán polgármester úr ismertette beszámolóját a két ülés között végzett munkájáról, melyet a képviselõ-testület öt igen és nyolc nem szavazattal nem fogadott el. A következõ napirendi pontban a testület egyhangú Dr. Wirth István: Igen. A Képviselõ-testület a határozati javaslatot nyolc igen, három nem szavazattal egy tartózkodás mellett elfogadta. A Kossuth Zrt. kérésérõl szóló, az Adácsi út felújításával kapcsolatos elõterjesztéshez dr. Wirth Ágnes képviselõ asszony módosító javaslatáról a kérdésre második félévében térjen vissza a Testület, szintén név szerinti szavazással döntöttek a képviselõk, melynek az eredménye a következõ: Drapos Béláné: Nem; szavazással fogadta el az önkormányzat évi közbeszerzési tervét. A közmûvelõdés és a kultúra helyzetérõl Ádám Gáborné, a Városi Könyvtár vezetõje, és Ördög Józsefné, a Petõfi Mûvelõdési Ház vezetõje adott tájékoztatást. A képviselõk határozatban köszönték meg az intézmények munkáját, majd egyhangúlag elfogadták a köztisztviselõi teljesítményértékelés kiemelt céljait. Ezt követõen a sport finanszírozásáról szóló tájékoztatót, a Jászárokszállási Városi SE 100 éves évfordulójának támogatását tárgyalták meg a képviselõk. A következõ napirendi pontban Risai László a Jász Légfegyveres Sportlövész Klub Egyesület adott tájékoztatást az egyesület eddigi munkájáról, jövõbeni kilátásairól. A civil szervezetek támogatási pályázatairól szóló határozati javaslatot nyolc igen, kettõ nem szavazattal, három tartózkodás mellett fogadta el a képviselõ-testület. A fõ napirendi pontokat követõen az elõterjesztésekrõl tárgyaltak a képviselõk. Egyhangúlag fogadták el a évi költségvetés elõirányzatmódosítását, a Bajcsy utcai pályázat önerõmódosításról szóló elõterjesztés módosító javaslatáról tizenkettõ igen szavazattal, egy tartózkodás mellett döntöttek. Az intézmények alapító okiratainak módosítását, a Cukorbetegek Klubjának a Móczár A. tér 7/a szám alatti ingatlan helyiségének ingyenes használatba adásának meghosszabbítását, a Kisfaludy 13/A alatti épület bérbeadását, az önkormányzati földek haszonbérleti szerzõdéseirõl szóló szerzõdések, a parlagfûmentesítési akció szervezésérõl, a Téli esték rendezvénysorozat megrendezésérõl szóló elõterjesztéseket, a polgármester szabadságolási ütemtervét egyhangúlag fogadta el a képviselõ-testület. A következõ elõterjesztésben elvi hozzájárulásról szólt egy PET-palack újrahasznosító üzemet zöldmezõs beruházásban Jászárokszállásra hozó cég megbízottjaival. A testület döntése értelmében a további tárgyalások folytatásának feltételeként az üzemmel kapcsolatos tárgyalás része legyen egy részletes hatástanulmány elkészítése. A évi vízkárelhárítási és helyreállítási költségek fedezetére vis maior tartalék támogatás igényléséhez kapcsolódó határozati javaslatokat, valamint a MÁK támogatás visszafizetésrõl rendelkezõ határozatának elfogadásáról szóló javaslatot egyhangúlag elfogadta a képviselõ-testület. A Recyco Kft. adásvételi szerzõdés módosítására vonatkozó elõterjesztést hat igen szavazattal, hét tartózkodás mellett elutasította a testület. Az ülés végén interpellációkra adott válaszok következtek. Az óvodai gyermeklétszámmal kapcsolatban Csomor János képviselõ úr elmondta, hogy közel háromszáz óvodás gyermeket három épületben összesen tíz csoportban, vagyis teljes feltöltöttség mellett látnak el. Egyelõre tizenegy csoport elindítása nem lehetséges, a Dobó úti óvodaépület felújításával négy darab, huszonöt fõs csoport kialakítása valósulhatna meg. A polgármester úr felkérésére az áprilisi soros ülésre az épületek hasznosítására vonatkozóan egy átfogó tervezetet fog bevinni a testület elé. Gergely Zoltán polgármester úr a szolgálati lakással kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg három rendõrnek kell lakást találni, mivel a hónap végén letelik a bérlet határideje, amelyre vannak megoldási javaslatok, a rendõrséggel közösen fognak dönteni. A képviselõk egyhangú szavazással elfogadták az interpellációkra adott válaszokat. -nir- TERMÉSZETJÁRÓ ÉS SPORTTURISZTIKAI SZAKOSZTÁLYA május 8-án nyilvános túrát rendez Dobogókõ - Rám-szakadék - Dobogókõ útvonalon. Táv: 18,5 km Indulás 7:00-kor az Idõkapu melletti parkolóból. Részletes információ: Csikós Miklós 30/ Nem; Petró Géza: Nem; Dr. Wirth István: Igen. A Képviselõ-testület nyolc igen és négy nem szavazattal elfogadta a módosító javaslatot. -nir-

3 2010. április 29. Jászvidék 3 A polgármester jelenti A belvízhelyzet az elmúlt hónapban nem sokat javult az újabb nagy menynyiségû esõzések következtében. A határban nagy területeken több száz hektáron az õszi vetés kipusztult, a tavasziakat pedig ezeken a területeken nem lehet elvetni. A népi mondás szerint, amit az idõjárás elront, azt év közben helyre is hozza. A mostani helyzetet látva elmondhatjuk, hogy nagyon kell igyekeznie. Az elmúlt idõszakban volt olyan nap, amikor 20 mm esõ hullott, amely jelentõsen megterhelte a belvízelvezetõ árkainkat és a szennyvízrendszert is. Most örülhetünk annak, hogy az elmúlt évben több mint 6 kilométer árkot takaríttattunk ki a közmunkásokkal. A szélsõséges idõjárás miatt pedig azzal meg kell barátkoznunk, hogy egy-egy felhõszakadás után pár órára az árkok tele vannak vízzel, és valahol még a járdát is elöntik. Az árkok, átereszek tisztítását jelenleg is végzik közmunkásaink, de ez nem pótolhatja a jászárokszállási ingatlantulajdonosoknak a munkáját, azt hogy mindenki a saját utca területét rendben tartja, az átereszeket kitisztítja. Ameddig az ingatlanok épségét nem veszélyezteti a víz, addig szivatytyúzásra nincs lehetõség, meg értelme sincs. A márciusi belvíz, árvízzel kapcsolatban a vis maior keretbõl a jogszabályok által engedélyezett számlák ellenértékét megigényeltük és meg is kaptuk. Sajnos a védekezésben résztvevõ dolgozók bérét és azok közterheit nem szerepeltethettük igénylésünkben, a kormányrendelet január 28-i módosítása következtében. A Víziközmû Intézményünktõl és a Jászárokszállási Önkéntes Köztestületi Tûzoltóságtól többszöri személyes egyeztetést követõen kértem a felmerült bérköltségek részletes kimunkálását és megküldését. A Víziközmû Intézménytõl határidõn belül meg is érkezett, amely reális, a törvényeknek megfelelõ módon kiszámolt tételeket tartalmaz Ft értékben. A Tûzoltóságtól kért adatok a mai napig nem érkeztek meg, csak a mentési idõszakban leadott gyorsjelentések állnak rendelkezésre, amelyek nem felelnek meg a törvényi elõírásoknak. Az összegük is túlzó: a 12 napra több, mint 5 millió forintos bért és járulékai költségeit tartalmazza. Az Ipari Parkban egy hektár területet vásárolt meg a Recyco Kft. 20 millió forint + ÁFA összegért, amelybõl 5 millió forint + ÁFA részt fizetett be eddig. Az építkezést megkezdte, az alapozási munkák nagy része készen van. Az egész területet elöntötte a Szarv-ágy, ezzel a munka leállt. A cég tulajdonosai több kérelmet is benyújtottak a képviselõ-testületnek, amelyben a vis maior helyzetre való tekintettel a vételár csökkentését kérték, illetve a területük megosztását egy új céggel. A kérelmeket a képviselõ-testület elutasította. Az építkezés, amely a társcégekkel együtt közel 50 munkahelyet és 1,5 milliárd forintos beruházást valósít meg, jelenleg áll. Információim szerint a cég tulajdonosai több környezõ önkormányzatot is megkerestek új telephely megvásárlása céljából. A munkahely-teremtés legfontosabb feladata úgy nekem, polgármesternek, mint a képviselõ-testületnek. Tudva azt, hogy ezt az egy hektárt 10 évvel ezelõtt vásároltuk meg és az összes ráfordításunk a város költségvetésébõl nem egészen 2 millió forintot igényelt, úgy gondolom, hogy a munkahely teremtése érdekében a vállalkozóval megegyezésre kell jutni. Sok érdeklõdõ jászárokszállási polgár keres meg azzal a szándékkal, hogy ennél a cégnél szeretne dolgozni. Egy másik mûanyag palackot feldolgozó üzem Jászárokszállásra telepítését is sikerült elõkészíteni. Zárt technológiával egy Bécs melletti üzemben már mûködõ eljárással kívánta a mûanyag feldolgozását megoldani. Vegyszert csak a mosáshoz használnak. Három hektár terület megvásárlását, 3000 négyzetméteres csarnok megépítését és fõ foglalkoztatását vállalta a cég. A megvalósításhoz a szakhatóságok engedélyei szükségesek, ahol is szakemberek írják elõ a feltételeket. Kértem a testületet, hogy járuljon hozzá a tárgyalások folytatásához. A testületi döntés szerint a további tárgyalás feltételeként az üzemmel kapcsolatos tárgyalás része legyen egy részletes hatástanulmány elkészítése. A cég döntése szerint a beruházás nem Jászárokszálláson valósul meg. A termálfürdõ parkolójával kapcsolatos pályázatot a LEADER programban adtuk be, amelyet döntés elõtt a képviselõ-testület visszavont. A parkolóval együtt épült volna meg az Örsi úti kút környezetének burkolása is. A pályázat meghiúsult, de a kút környezetével foglalkozni kell. A Jászárokszállás Városáért Alapítvány kuratóriumának döntése alapján jászárokszállási vállalkozóval az alapítvány pénzébõl a kút környezetének rendbe tétele május 31-re elkészül. Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik az alapítványt támogatták eddig is és remélem fogják ezután is. Vigyázat! Tankcsapda! Úgy hozta a sors, hogy március közepén Jászágóra kellett mennem személygépkocsimmal. Természetesen vissza is jöttem, közben nem mindennapi élményben volt részem. Jászárokszállás végét jelzõ táblát mögöttem hagyva, máris elõttem látok egy veszélyhelyzetre utaló táblát, miszerint sebességkorlátozás mellett bukkanók várhatók. A cirka egy kilométeres úthibás szakaszra való figyelmeztetés egy nagyon enyhe kifejezés, hiszen ezen a szakaszon való átkelés inkább háborús állapotokra emlékeztet, tankcsapda méretû gödrökkel. Ezért a kitett és már említett táblák helyett Vigyázat! Tankcsapda útjelzõt kellene elhelyezni, mert ez a valós útviszonyokat jobban kifejezné. Közben arra is gondoltam, hogy hátha a környékhez kapcsolódó Csörsz árkának egy szakaszát vélik az illetékesek a használt útvonallal összefüggésbe hozni (netán ezért mûemlékké is nyilvánítják ) és ez kizárja a helyreállítást, helyette viszont még nem ismert az új út nyomvonala. Elmélkedésem közben haladtam tovább Jászágó felé, visszafogott sebességgel, mert megszámlálhatatlan kátyút kellett kerülgetnem. Visszajövet során sikerült egy kátyút úgy telibe kapni, hogy az elsõ keréken lévõ dísztárcsámat az árokba repítette a mintegy 60 km/óra sebességû jármû. Ezt viszont Gergely Zoltán polgármester a helyszínen nem észleltem, csak amikor hazaérve leálltam. Frissen visszaindultam, hogy megkeressem a dísztárcsámat, miután nagyjából behatároltam azt a kátyút, amit nem kerültem ki. Meglepetésemre vagy talán nem is ezen a szakaszon a sajátomon kívül találtam további három darab viszonylag jó állapotú dísztárcsát, természetesen három különbözõ típusú személygépkocsira valót. Egyértelmûen kijelenthetõ, hogy a dísztárcsák sokaságának elvesztése az úthibákkal, a kátyúkkal magyarázható. Talán ez még a kisebb baj, a nagyobb a felnik görbülésével, a tengely és függesztõkarok törésével kezdõdnek, Folytatás a 4. oldalon Soron kívüli ülést tartott a képviselõ-testület Gergely Zoltán polgármester úr vétójogával élve április 22-én ismételten napirendre tûzte a fenti elõterjesztéseket és az elõzõ ülés módosító javaslatainak újbóli tárgyalását kezdeményezte. Az elsõ napirendi pont határozati javaslata szerint az önkormányzat a Városi Sporttelep öltözõépületére teljes körû, részletes felújítási terv elkészítését rendelné meg. A terv várható költsége Ft, amelyet a évi költségvetésben a tervek készítésére elkülönített összegbõl kell fedezni õszén az elõrejelzések szerint a LEA- DER-program keretében sportöltözõ felújításra pályázat fog megjelenni, erre a szükséges elõkészületeket el kell végezni. A képviselõtestület név szerinti szavazással döntött, melynek eredménye a következõ: Banka Emánuel: Nem; Birinyi János: Nem; Csomor János: Tartózkodott; Csõke István: Igen; Drapos Béláné: Igen; Gergely Zoltán: Igen; Kiss László: Nem; Kókai Ferenc: Nem; Igen; Major József: Nem; Petró Géza: Igen; Vereb András: Nem; Dr. Wirth Ágnes: Nem; Dr. Wirth István: Nem A képviselõ-testület öt igen, nyolc nem szavazattal, egy tartózkodás mellett nem fogadta le a javaslatot. A második napirendi pontban a 100 éves JVSE támogatására vonatkozó javaslat szerint az önkormányzat a JVSE számára Ft-os évi megítélt támogatást megemeli további forinttal, így mindösszesen Ft összegû támogatásban részesíti a centenáriumi évfordulót ünneplõ egyesületet az idei évben. A határozati javaslatról szóló szavazás eredménye a következõ: Banka Emánuel: Nem; Birinyi János: Nem; Csomor János: Igen; Csõke István: Igen; Drapos Béláné: Igen; Gergely Zoltán: Igen; Kiss László: Nem; Kókai Ferenc: Nem; Igen; Major József: Nem; Petró Géza: Nem; Vereb András: Nem; Dr. Wirth Ágnes: Nem; Dr. Wirth István: Nem A képviselõ-testület kilenc nem és öt igen szavazattal nem fogadta el a határozati javaslatot. A harmadik napirendi pontban a JVSE üzemeltetési költségeinek átvállalásáról szóló elõterjesztésnél a határozati javaslat szerint az önkormányzat nem vállalná át ezen összegek megfizetését. A mindösszesen Ft összegû évi támogatásnak része az üzemeltetési költség is. A képviselõ-testület így kívánná biztosítani a költségekkel való takarékoskodást. A határozati javaslatról szóló szavazás eredménye a következõ: Banka Emánuel: Nem; Birinyi János: Nem; Csomor János: Igen; Csõke István: Igen; Drapos Béláné: Igen; Gergely Zoltán: Igen; Kiss László: Nem; Kókai Ferenc: Nem; Igen; Major József: Nem; Petró Géza: Igen; Vereb András: Nem; Dr. Wirth Ágnes: Nem; Dr. Wirth István: Nem A képviselõ-testület a javaslatot hat igen és nyolc nem szavazattal nem támogatta. A negyedik pontban a mûfüves pálya megépítésével kapcsolatos elõterjesztésnél a határozati javaslat arról szólt, hogy az önkormányzat anyagi lehetõségeihez kell igazítani a Városi Sporttelepen a mûfüves pálya építését, a létesítés idõpontját. A mûfüves pálya építésérõl további információt kell beszerezni, és a évi költségvetés I. félévi teljesítésérõl szóló beszámoló tárgyalásakor a kérdést tárgysorozatba kell venni. Csõke István képviselõ úr módosító javaslattal élt a mûfüves pálya létesítésérõl szóló határozathoz kapcsolódóan, mely szerint a várható helyi népszavazás eredményének megismeréséig függesszék fel a határozat végrehajtását. Az errõl szóló szavazás eredménye a következõ: Banka Emánuel: Nem; Birinyi János: Nem; Csomor János: Nem; Csõke István: Igen; Drapos Béláné: Igen; Gergely Zoltán: Igen; Kiss László: Nem; Kókai Ferenc: Nem; Tartózkodott; Major József: Nem; Petró Géza: Tartózkodott; Vereb András: Nem; Dr. Wirth Ágnes: Nem; Dr. Wirth István: Nem A képviselõ-testület három igen, kilenc nem szavazattal, kettõ tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító javaslatot. Az eredeti határozati javaslatról szóló szavazás eredménye: Banka Emánuel: Nem; Birinyi János: Nem; Csomor János: Tartózkodott; Csõke István: Igen; Drapos Béláné: Igen; Gergely Zoltán: Igen; Kiss László: Nem; Kókai Ferenc: Nem; Igen; Major József: Nem; Petró Géza: Igen; Vereb András: Nem; Dr. Wirth Ágnes: Nem; Dr. Wirth István: Nem A képviselõ-testület nyolc nem, öt igen szavazattal, egy tartózkodás mellett nem fogadta el a határozati javaslatot. Az utolsó napirendi pontban az Adácsi út felújításáról szólt az elõterjesztés. A javaslat szerint az önkormányzat 2 millió forintot biztosítana az Adácsi út felújítási munkálataihoz a évi költségvetés útfelújítási keretébõl. Banka Emánuel képviselõ úr módosító javaslata szerint a testület április 29-ei ülésén döntsön a felújítások között út- és járdafelújításra szánt 10 millió forint felhasználásáról. A szavazás eredménye a következõ: Csomor János: Tartózkodott; Csõke István: Nem; Drapos Béláné: Nem; Nem; Petró Géza: Tartózkodott; Dr. Wirth István: Igen A képviselõ-testület a módosító javaslatot nyolc igen, négy nem szavazattal, kettõ tartózkodás mellett elfogadta. Az áprilisi soros képviselõ-testületi ülésre április 29-én kerül sor 14 órakor a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A március 1-jei soron kívüli ülés összefoglalójában a név szerinti szavazásoknál Csõke István képviselõ úr helyett tévesen Csomor János képviselõ úr neve szerepelt. -nir- TÁJÉKOZTATÁS Ezúton tájékoztatom az érdeklõdõket, hogy Jászberényben a DARKIS GYÓGYHÁZBAN május 15-én (szombaton) 9 órától 14 óráig csontsûrûség mérést végzünk. Bejelentkezés az alábbi telefonszámon:

4 4 Jászvidék április 29. Folytatás a 3. oldalról Vigyázat! Tankcsapda! még rosszabb esetben pedig a helyszínen rejtve maradt károsodás késõbb más utakon okozhat súlyos baleseteket, aminek eredendõ okát szinte lehetetlen bizonyítani. Amikor ilyen kellemetlen élményben részesül az ember, több kérdés is megfogalmazódik benne: Magyarországon járok-e egyáltalán, másrészt pedig átkok szórása nélkül arra gondolok, hogy akik mindezekért felelõsek, azok mit tennének, ha naponta ilyen minõségû utakon kellene közlekedniük. Tovább fûzöm a gondolataimat, amikor megemlítem azt, hogy június án Jászágó lesz a helyszíne a XVI. Jász Világtalálkozónak és Észak-Magyarország irányából Jászárokszálláson át vezet az út Jászágóra (és ha közben addig nem lesz útfelújítás) hasonló gondokkal találkozhat az átutazó. Egyben illetéktelenül ugyan, talán biztosat tudok jósolni: a évi Jászágói rendezésû Jász Világtalálkozót követõ második jászágói rendezéskor (18-20 év múlva) már kifogástalan utakon lehet Jászágóra utazni. Ha már lehetõséget kaptam egy ilyen közérdekû téma megírására, nem tudom kihagyni a dísztárcsa keresése közben tapasztalt, jó érzést borzoló emberi magatartást sem. Mondanom sem kell hiszen sokan tapasztaljuk hogy országútjaink melletti árkok tele vannak kommunális hulladékokkal. Jászárokszállás és Jászágó közötti útvonal középsõ részén (tompa ívû kanyarban, egykor Fazekas kovácsmûhely mellett) egy háztartási szemétdomb tetején három db nagyképernyõs televíziós képcsõ kelti fel az arra haladók figyelmét, talán még környezetre káros elemeket is tartalmaz. Akár csak az út minõségével kapcsolatban ismét sok és megválaszolatlan kérdés fogalmazódik meg az emberben. Idáig jutottunk tudatban, gondolkodásban, kulturált viselkedésben, környezetszennyezõ magatartásban? Az elkövetõk senkire és semmire nincsenek tekintettel, a pillanatnyi egyéni érdek mindennél erõsebb! Hogy javulást tudjunk szemléletben elérni, még sokat és sokszor kell ilyen kérdésekrõl beszélni. Bobák Sándor Emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk kötelessége! Április 16-a a Holokauszt magyarországi emléknapja. Ennek alkalmából (2004 óta minden évben az Élet Menete néven híressé vált) április 15-én nagyszabású, békés demonstrációra került sor Gyöngyösön. A felvonulásnak három helyszíne volt. A vasútállomás, a Fõ tér és a zsinagóga. A fáklyás felvonulással egybekötött rendezvényen közel ezren vettek részt. Zsidó rabbi, izraeli külügyminiszter helyettes, Gyöngyös Város Polgármestere és még sok híresség részt vett a megemlékezésen. A demonstráció résztvevõi arról tettek bizonyságot, hogy emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk kötelessége. Soha többé Holokauszt! Néhány történelmi adat a Holokausztról... Hitler nem titkolta zsidók iránti ellenérzését: az 1925-ben kiadott Mein Kampfban Németország és az árja faj elleni világméretû összeesküvés szervezõiként írta le õket, akiket ki kell ûzni az ország politikai és szellemi életébõl. Minden évben márciusáprilis hónapban zajlanak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet által szervezett tanulmányi versenyek. Bár még nem minden tantárgy versenye ért véget, máris szép eredmények születtek. Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny megyei fordulóján a szakközépiskolai kategória elsõ helyezettje Hegedûs Barbara 11. B osztályos tanuló lett. Felkészítõ tanára Gubáné Kaszab Judit. A megyei Német Nyelvi Tanulmányi Verseny elsõ helyezettje Nagy Dávid, második helyezettje Mizsei Beatrix, nyolcadik helyezettje Huszár Dorottya lett. Mindhárman 10. B osztályos tanulók, felkészítõ tanáruk Kovácsné Szabó Ildikó. A megyei Angol Nyelvi Magyarországon a zsidók deportálása az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendõrség aktív támogatásával történt meg. Közel kétmillió zsidó került Auschwitzba. Akiket nem öltek meg azonnal gázkamrákban, munkatáborokba kerültek. Akik nem voltak munkaképesek, azokat pedig elgázosították. Az Auschwitz melletti erdõs területeken levetkõztették õket és azt mondták nekik, hogy zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett a sonderkommandó (különleges egység) tagjai a holttesteket vagy tömegsírokba vagy krematóriumba vitték. Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók deportálása mellett napirendre került a romák áttelepítése is. Adolf Eihmann kiadta a parancsot, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak 3-4 vagon cigányt. A terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett 2800 roma került Lublinba. Hitler 1941 õszén elrendelte a birodalom megtisztítását melynek következménye az lett, hogy 5 ezer osztrák cigányt vittek a lódzi gettóba. A gettó vezetõje raszszista érvekkel indokolta a németeknek, hogy a zsidók miért nem élhetnek együtt a cigányokkal. Kérésére a gettókban egy zárt területre telepítették a romákat, akik hamarosan százával haltak meg tífuszban. Az SS és a rendõrség speciális egységei zsidók százezrei mellett több ezer cigányt lõttek agyon. A holokauszt során a különbözõ becslések szerint a kétmilliós európai cigányság %-át gyilkolták meg. Herbert János Jászárokszállás nagyközség monográfiáját olvasva tájékoztatást kaphatunk arról, hogy már az 1920-as években nyilvántartották a lakosság anyanyelv és vallás szerinti megoszlását. Településünkön is éltek zsidók és cigányok, akik közül többen a holokauszt áldozatául estek. Emléküket a zsidótemetõben a hazakerültek által létesített "auschwitzi" emlékmû õrzi az elhurcoltak nevének feltüntetésével. Ozsgyáni Rozália Versenysikerek a Deákban Tanulmányi Verseny nyolcadik helyezettje gimnáziumi kategóriában Szajkó Edina 10. A osztályos tanuló, felkészítõ tanára Bágyi Rita. Ugyanezen versenyen szakközépiskolai kategóriában a kilencedik helyet szerezte meg Szabados Lili 10. B osztályos tanuló, felkészítõ tanára Várszegi Zsuzsa. A helyezetteknek és felkészítõ tanáraiknak gratulálunk. E lapszám megjelenésekor legtöbb kertmûvelõ már túl van a kora tavaszi kertészlázon. Ez ugye tudjuk, abban nyilvánul meg, hogy állandó versenyfutásban vagyunk a naptári idõvel, és az idõjárás által engedett vagy gátolt munkaidõvel. Április közepéig kaptunk ajándékként szép tavaszi idõt, de már több napra is bezárt és tétlenségre kárhoztatott a bolondos április. Ha ügyesen kihasználtuk az ajándékát, bizonyára jó idõben sikerült a metszés, a lemosó permetezés, a talajelõkészítés és a koraiak vetése is. De a számunkra rossz idõ ellenére sem álltak le a fák, a szõlõ hajtásainak növekedése. A biológia törvényei alapján folyik a növekedés, sõt a virágzás is. Pár nap múlva pedig a kórokozók elleni védekezésrõl maradhatunk le, fõleg ha a széljárásos napok száma is magas lesz. Virágzáskor kell védekezni a csonthéjas termésûeknél (meggy, cseresznye, barack, szilva) a monília ellen. Legjobb, ha tíz napos különbséggel kétszer is permetezünk, ezalatt valamely réz- és kéntartalmú szerrel (Dithán, Buvicid, Tiosol, Orthocid, Vegasol, Rovral, Rubigen stb.). A védekezés elmaradása esetén a fertõzött virágokról a monília Márciusban tanítványaink számtalan versenyen vettek részt, sok szép sikerrel tértek haza. Szölösi Attila az Országos Széchenyi Szónoklatversenyen, Budapesten különdíjat kapott. A jánoshidai Jászsági Helyesíróversenyen 4. osztályból Érsek Csanád VI. helyezett, 5-6. osztályból Tóth László II. helyezést, Zsák Zsófia VII. helyezést ért el osztályból Ördög Diána III. helyezett lett és elnyerte a Jászság legjobb helyesírója kitüntetõ címet is. A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei döntõjébe Tóth László 6. b, Kaszab Judit 7.a és Ördög Diána 8.c osztályos tanuló jutott be. A mesevetélkedõ területi döntõjén II. helyezést a Süsü csapata (3.a) III. helyezést a Méhek csapata (4.c) IV. helyezést a Pindur Pandur csapata érte el (4.b). A NyelvÉsz országos anyanyelvi tanulmányi versenyen alsós tanulók közül a legjobb 7, felsõs tanulók közül a legjobb 9 tanuló mérhette össze tudását április 9-én Törökszentmiklóson. Húsvéthoz közeledve a Boróka bábcsoport elõadásában az alsós gyerekek: A Kerti aktuális ravasz rokon interaktív, énekes bábelõadást tekintették meg. Az alsós tanulók április 8-án Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak, melyen felelevenítették életútját, munkásságát, elért eredményeit, képeket gyûjtöttek a gyerekek, melyet emlékfalon helyeztek el. Április óta a költészet napja. Az alsós tanulók József Attilára, a XX. század egyik legjelentõsebb költõjére emlékeztek április 13-án a mûvelõdési házban megrendezésre kerülõ rendhagyó magyaróra keretében. Évek óta hagyomány, hogy az osztályok legjobb 3 versmondója társaiknak és a meghívott vendégeknek mondják el választott verseiket. Versekkel köszöntötték a gyerekek e napot, verssel, amely a szavak ünnepi játéka. A költészet minden tudások közül a legelsõ és a legutolsó - épp oly halhatatlan, mint az emberi szív. /William Wordsworth/ Teleki Pál Földrajz és földtan országos verseny megyei fordulóján iskolánkat Füleki Péter 8.d, és Csomor Patrik 7. a osztályos tanuló képviseli. Az 5 fordulós Mozaik gombája a fiatal hajtásokba is behatol és elszárítja azt. Nyár végére az elhanyagolt fákon feketén integetnek az elszáradt virágcsomók, hajtásvégek, s ezt a képet mutatják egész télen. Almatermésûeknél (alma, körte, birs) sem késlekedhetünk, mert pirosbimbós állapotban kellene a lisztharmat és a varasodás ellen csatát indítani, s ezt késõbb is folytatni 2-3 hetente. Megindult a szõlõben is a hajtásnövekedés. A peronoszpóra és a lisztharmat fertõzési veszélye végig fog kísérteni az egész év során. Ezért igyekezzünk egy lépéssel a fertõzés elõtt járni. Kétheti rendszerességgel végezzünk valamely kén- és réztartalmú szerrel védekezést. Az új, rezisztens fajtáknál lényegesen kisebb a fertõzési veszély, de itt sem lehet a vegyszeres védekezésrõl elfeledkezni. A felsorolt és más gombabetegségek elleni védekezést már összekapcsolhatjuk a kártevõ rovarok elleni védekezéssel is, hiszen a virágzástól lehet számítani ezek megjelenésére és károsítására. Pl.: molyféleségek, levéltetvek, atkák, levélbolhák stb. Ugyancsak keverhetõek a permetléhez a növény kondícióját javító és növekedését segítõ többféle tápanyagot tartalmazó lombtrágyák. Ezt az egész vegetáció során adagolhatjuk, mert jobban, gyorsabban tudja a növény hasznosítani, mint a talajba szórt mûtrágyaféleségeket. Ne feledkezzünk meg a bogyós gyümölcsûek szamóca, málna, ribizke, szeder védelmérõl sem, mert a fenti szerekkel és egy idõben a gyümölcsfákkal számos terméscsökkentõ kártevõt és betegséget tudunk visszaszorítani ezekrõl a legkorábbi gyümölcsöt adó mégis méltánytalanul elhanyagolt kerti növényekrõl. Az elmúlt években számos növényvédõszert vontak be az EU elõírásai alapján. És még többet bocsátottak ki a különbözõ forgalmazó cégek. Ezért sohase felejtsük el tüzetesen elolvasni a csomagoláson lévõ tájékoztatót, amelyek minden fontos tudnivalót tartalmaznak. Ha még ezek után is bizonytalanok vagyunk valamiben, ne szégyelljük az eladóktól megkérdezni. Õk tapasztalataim alapján is mondhatom tisztában vannak a legfontosabb tudnivalókkal. Bényi Esemény- eredmény naptár verseny országos döntõjére történelembõl Kovács Ádám 8.c osztályos tanuló jutott be. A Csizmazia György Országos Biológia Pályázatot minden évben megrendezik 2000 óta általános és középiskolás diákok számára. Célja a tanulók ösztönzése a természet megismerésére és vizsgálatára. Idén három téma került meghirdetésre, melyeket egyéni megfigyelésekkel, kísérletekkel, valamint az ezeket kiegészítõ lexikális tudás felhasználásával kellett kidolgozni. Iskolánk tanulói kiemelkedõ eredményeket értek el. Több mint ezer pályázó közöl tíz tanuló nyert táborozást, és ebbõl három tanulónk: Horváth Natália 7. Lengyel Ármin 6. c és Kovács Ádám 8. c osztályos tanuló kategóriájukban elsõ helyezést és egyhetes táborozási lehetõséget nyertek. Díjazott lett még Gyõri Bence 6.c és Surányi Anna 5.a osztályos tanuló. Minden évben értékelik a legeredményesebb pedagógusok munkáját is. Idén is, mint már két éven keresztül Jakus Sándorné tanárnõ, iskolánk nevelõje kapta ezt a szép elismerést. Szabó Erika

5 2010. április 29. Jászvidék 5 A jászsági konzorcium informatikai szakértõi, a DIGI- TAL Kft. szakembere, és a jászárokszállási könyvtáros munkatársak beüzemelték a számítógépeket, szervert, nyomtatókat, projektort, vetítõvásznat, címkenyomtatót, switchet, WIFI-routert, szünetmentes tápegységeket július 1-jén került kiírásra a TIOP-1.2.3/08/l jelû, a Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése a Tudásdepó- Expressz támogatására címû pályázat. A kiírt pályázat alapvetõ célja volt, hogy a könyvtárak az iskolarendszerû oktatásban nélkülözhetetlen kiegészítõ és támogató szerepet töltenek be: az egész életen át tartó tanulás és a felnõttképzés helyszínei is. A formális oktatás hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy mennyire támaszkodik a könyvtárakban felhalmozott dokumentumvagyonra, a könyvtárak révén hozzáférhetõ információs rendszerek használatára. A könyvtárhasználat beépítése az oktatásba egyúttal felkészíti a tanulókat az információs rendszerek iskolán kívüli kezelésére. Ahhoz, hogy az oktatás ezeket a feladatait elláthassa, a Sikeres pályázatunk... Bõvülõ számítógépparkunk Csaba különbözõ típusú könyvtárak szolgáltatói hálózatának továbbfejlesztésére és technológiai korszerûsítésére van szükség. A mainál korszerûbb informatikai infrastruktúrával és teljesebb országos elektronikus katalógussal érhetõ el, hogy az oktatás minden fázisában és formában építeni lehessen a könyvekhez, cikkekhez, szakirodalomhoz, információkhoz történõ lehetõ legszélesebb körû hozzáférésre és a hatékony, gyors szolgáltatásra. Ehhez szükség van mind a könyvtári rendszer központi fejlesztésére, mind az alsóbb szintû könyvtárak rendszerbe kapcsolására. A konstrukció a könyvtárak oktatási-képzési szerepét a könyvtárak együttmûködésén alapuló, korszerû IKT infrastruktúra-fejlesztéssel erõsíti. Olyan könyvtári infrastruktúrafejlesztést céloz, amelynek révén a tanulók, tanárok és az önmagukat képzõ lakosok az ország legkisebb, legtávolabbi településének könyvtárából, iskolájából, akár otthonról is megrendelhetik az ország bármely könyvtárában õrzött könyvet, folyóiratot és dokumentumot. A TIOP pályázat további célkitûzése a fogyatékkal élõk esélyegyenlõségének növelése a hagyományos és online könyvtári szolgáltatások igénybevételénél speciális eszközök beszerzésével. A kiírásra a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplõ intézmények önállóan vagy maximum nyolctagú konzorciumban pályázhattak. Városi könyvtárunk is konzorcium keretében pályázott. A konzorciumi tagok a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatóját, Szabó Jánosnét választották a konzorcium vezetõjévé április 29-én az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott JászPortál Könyvtári Tudásdepó-Expressz a Jászságban címû TIOP / jelû pályázatát az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelõ Igazgatósága sikeresnek értékelte és a nyolctagú konzorciumot 70 millió forint támogatásban részesítette. Ebbõl a támogatásból a jászárokszállási Városi Könyvtár Ft-ot kapott. A támogatási szerzõdést 2009 augusztus hónapban aláírtuk. A számítógépek hálózatkiépítése 2010 januárjában megkezdõdött, és június 30- án zárul a projekt. A jászárokszállási Városi Könyvtár látogatói számára immár lehetõség nyílt 4 darab, újonnan üzembe helyezett, és 7 darab régebbi számítógépen internetezni. Az olvasói gépeket az internetezéshez ma már nélkülözhetetlen szoftverekkel látták el, mint az Adobe Flash Player, Java, Adobe Shockwave Player, Adobe Reader. Az Internet Explorer 8-as böngészõ mellé telepítettek Mozilla Firefox-ot és Google Chromeot is. A felhasználói igényeket figyelembe véve minden gépre installálták az APEH Általános Nyomtatványkitöltõ (ÁNYK) Java alapú keretprogramját, plusz a személyi jövedelemadó bevallásához szükséges, és az egyéb gyakran használatos nyomtatványokat. A könyvtárosok szakmai munkáját segítendõ beszerelésre került 4 darab könyvtárosi kliensgép és egy szerver, mely az elkövetkezõ évek munkája során keletkezett könyvtári adatbázis központi funkcióit hivatott ellátni, továbbá az intézmény honlapjának kiszolgálását is végzi. Az adatbiztonságot 2 darab szünetmentes tápegység és a szerver RAID-be fûzött merevlemezei biztosítják. A könyvek esztétikusabb felszereléséhez címkenyomtató, valamint az ehhez szükséges etikettek is beszerzésre kerültek. A könyvtár UTP kábeles hálózatát igény szerint bõvítették, így kialakítva a végpontokat. A hálózati mûködéshez szükséges switch és WIFI router is telepítésre került, mely utóbbi lehetõséget ad a használóknak saját laptopon, vagy egyéb kézi számítógépen internetezni a vezeték nélküli rendszeren keresztül. Kiscsoportos oktatáshoz, ismeretterjesztõ elõadásokhoz, egyéb rendezvények tartásához kiváló lehetõséget ad a vásárolt projektor és vetítõvászon. A könyvtár a különbözõ grafikai kiadványok készítéséhez szerezte be a lézernyomtatót és a színes dokumentum-kezelõ készüléket. Ez utóbbi segítségével lehetõség nyílik a könyvtár helyismereti gyûjteményének közvetlenül a szerverre történõ digitalizálására, értelmi sérültek számára is érthetõ, a könyvtári tájékozódást segítõ piktogramok készítésére, gyengén látók számára inverz feliratok létrehozására is. A fent felsorolt eszközök értéke összesen bruttó forint. A pályázat megvalósulásának második ütemében a TextLib Integrált Könyvtári Rendszer különbözõ moduljai kerülnek majd beszerzésre, mely a könyvek feldolgozását követõen lehetõvé teszi a vonalkódos kölcsönzést, online katalógus elérését számtalan extra, kényelmi funkcióval. További információk és fényképek a projekt hivatalos blogján: jbvk.hu/jaszportal Sinka Tamás a projekt informatikus felelõse és Ádám Gáborné könyvtárigazgató Névnapok, születésnapok mindig fejtörést okoznak, mit vegyünk, mivel lepjük meg az ünnepeltet. Egy jól megválasztott ajándék néha egy életre elkötelezetté teszi az ajándékozottat. Így történt néhány éve Gonda Csabával is, aki névnapjára barátaitól Wass Albert: Csaba címû könyvét kapta. Lehet, hogy az ajándékozó csak a véletlennek köszönhetõen bukkant e könyvre, de az bebizonyosodott március 28-án a Városi Könyvtárban megrendezett Wass Albert író-olvasó találkozón, hogy egy életre elkötelezte magát ezen eszmének. E napon mintegy 35 fõ lelkes Wass Albert rajongó gyûlt öszsze a könyvtárban, ahol Turcsány Péter Kölcsey-díjas költõ, a Kráter Mûhely Egyesület elnöke kalauzolt bennünket képek, versek segítségével Wass Albert fiatalkorába, hallhattunk szülõi kötelékérõl, családjáról, hitvallásáról, hazája iránti töretlen küzdelmérõl, mûveirõl. Szívhez szóló székely köszöntõénekkel Amit még nem tudnak Wass Albertrõl Az érdeklõdõk Gonda Csaba ajándékkönyveket sorsol ki zárult a bevezetõ rész, melyet a költõ felesége és Kovácsné Lajos Krisztina énekelt. Ezután finom falatokkal vendégelt meg bennünket Gonda Csaba; stílusosan magyar zászló lengett minden egyes falatka pálcikáján. Kötetlen baráti beszélgetés volt a szünetben, mely egyben ráhangolt bennünket a filmvetítésre. Koltay Gábor: Adjátok vissza a hegyeimet! címû filmjét néztük, éltük át közel 3 órán keresztül, mely Wass Albert igaz történetét tárta elénk. Küzdelem, hányattatás, lemondás, elválás, újrakezdés, hazaszeretet, tettek, melyek visszaadták elvett emberek hazájába vetett hitét, és a vég: az öngyilkosság. Néma csend és izgalom, egy-egy legördülõ könnycsepp, mely halhatatlan volt, de adóztunk vele ennek az igaz hazafinak az emlékének e film segítségével. Kigyulladtak a lámpafények és a résztvevõk ajkán felhangzott a Himnusz. A Himnusz éneklése közben felvillantak az elõbb levetített képek, egy-egy mozzanat, táj, vers. Igen, ilyen emberek éltek a múltban és örülünk neki, hogy kis városunkban Gonda Csaba ezen eszme követõje, egy igaz és tiszta ember: ízigvérig jász, aki mer és tesz hazájáért, városáért: Jászárokszállásért. A szerencsés résztvevõk egy-egy Wass Albert könyvet kaptak Csabától ajándékba. Köszönjük e feledhetetlen délutánt, hogy megmutatta Wass Albert életútján az igaz hazafiságot. Szeresd a Te népedet, nemzetedet, jobban mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Tiszteld otthonodat s a földet, melyen élsz, hogy maradékaid is hoszszú életet élhessenek rajta! (Wass Albert) Szabó Erika

6 6 Jászvidék április 29. Kompetencia alapú oktatás, egyenlõ hozzáférés- Innovatív intézményekben pályázat keretében a Kossuth úti óvoda Katica csoportjában Szabó Zoltánné készített "jó gyakorlat"-ot. Címe: A víz élet, energia vigyázzunk rá! Két héten keresztül gazdag te-vékenységek és sok élmény várta a gyerekeket, melyek mind a vízzel, annak felhasz-nálásával, tulajdonságaival stb. foglalkoztak. Horgászos játékhoz halakat festettek, nyírtak, játék közben számlál-ták, ki fogott többetkevesebbet. Hajókat hajtogattak szí-nes papírból és hajófújó ver-senyt rendeztek. Másik alkalommal a vízmû telepre kirándultak, ahol hasznos tapasztalatokat szerezhettek az ott dolgozó szakemberek által. Ezúton is köszönjük lelkiismeretes segítségüket. A Peres-tónál elmondták aktuális versüket, képzeletben eljátszották, valamint hullámokat keltettek. Az ovi udvarán vízel-vezetõ csatornarendszert épí-tettek, hogy megfigyelhessék a vízkerék forgásának irányát. Jót játszottak gyerekek és óvó néni egyaránt. A jó gyakorlat során Anikó óvó néni azt a nemes célt tûzte ki, hogy a gyerekek megtanulják óvni, védeni saját környezetüket, megtapasztalják, hogy a víz létfontosságú elem, vigyázni kell rá, és takarékoskodni kell vele. Csikós Lászlóné Jó gyakorlat Peres-tónál verseltek, játszottak Vízkerék hajtás a csatornarendszerrel Horgászat a csoportban Egy óra vidám hangulatban Pünkösdi királykisasszony választás a Kolompos együttessel Egy óra vidám hangulatban Április 16-án 10 órakor ismét megtelt a Petõfi Mûvelõdési Ház nagyterme. 220 óvodás nagy izgalommal várta a már korábban beharangozott mûsort. A gyerekek kórusban harsogták: "kezdjünk" ez a jel arra, hogy mindenki elfoglalta a helyét és "felgördülhet" a függöny. A várva várt csoda nem maradt el, a színpadon megjelent az öttagú Kolompos együttes hangszereikkel együtt. A bemutatkozás és a hangszerek megismerkedése után kezdõdött a felhõtlen mulatság, amely "elültette a kicsi szívekbe a néphagyomány szeretetét". A gyerekek és a kísérõ felnõttek az elsõ perctõl aktív résztvevõi a játékos mûsornak. A pünkösdi királykisasszony címû mesedarab szereplõi a közönség soraiból kiválasztott gyerekek. Volt köztük koronás, fiatal trónörökös, pünkösdi királyfi, pünkösdi királykisasszony, udvarhölgyek, "felbajuszozott" öreg királyok, májusfás võfély, a királykisasszonyt kísérõ pajzsos, fakardos, falovas, sisakos páncélos vitézek. A mûsort ének, népi hangszereken megszólaltatott élõ zene kísérte. Az egy órás játékos, táncos-zenés mûsor jó hangulatban telt el. Öröm volt nézni a nevetõ gyerekeket és azt a sok kis kezet, amely a magasba emelkedve tapsolt. Ezúton köszönjük Gonda Csabának, Gonda Erikának, Bobák Miklósnak, Kaszab Lászlónak és Agócs Sándornak, hogy anyagi támogatásukkal hozzájárultak a gyerekmûsor sikeres megrendezéséhez. Ördög Józsefné mûvelõdési ház igazgató Mi fán terem? Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek április 21-én a Szent Erzsébet karitász csoport izgalommal készült az egyházmegyei karitász igazgatóság látogatására a Szent István Közösségi Házban. A látogatás célja az volt, hogy jobban megismerjék a Jászárokszálláson mûködõ Szent Erzsébet Karitász csoport munkáját. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy Árvai Ferenc atya az Egri Fõegyházmegye Karitász igazgatója egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni. De a Karitász iroda vezetõje, Guba Lászlóné Marika, mint régi kedves ismerõs, a meghívásnak örömmel tett eleget. A közös imádság után Tóth Lászlóné köszöntötte a megjelent vendégeket és a karitász tagokat. Beszámolt az aktuális feladatokról, és az elmúlt évben végzett tevékenységünkrõl. Guba Lászlóné szóban átadta Árvai atya üdvözletét és beszélt a karitász munka lényegérõl. Beszámolt arról, hogy az egri egyházmegyében 40 aktív karitász csoport mûködik, ami kb. 600 önkéntest jelent. Elismerõen szólt a Szent Erzsébet Karitász csoportunkról, amelyet az egyik legjobban mûködõ csoportként tartanak számon. Beszédében ismertette a feladatainkat, a továbbképzési tréningek lehetõségeit. Majd Gyenes Gyula plébános atya köszönte meg a NyelvÉsz gyõztesei Karitász tagjaink a kezdetektõl Talán O. Nagy Gábor könyvének címe ihlette azt a 16 versenyzõt a fénykép helyszínének kiválasztására, akik a NyelvÉsz megyei döntõjén vettek részt. Napsütéses idõben, tele reményekkel érkeztünk a verseny színhelyére, Törökszentmiklósra a Petõfi Sándor Általános Iskolába. Hatalmas épület, zegzugos folyosók, 3 helyszín, de mindenki megtalálta a helyét. Utolsó jó tanács, és az ajtók bezáródtak. Elkezdõdött a versenyfeladatok ismertetése, megoldása. Összpontosítás, rágondolás, hogy minél jobban sikerüljön a megmérettetés. A versenyzõknek egy óra alatt kellett megküzdeni a nem könnyû feladatokkal. Az idõ szinte elröppent, és ismét nyíltak az ajtók. Elgyötört arcok, néhány kisírt szem, öszszekócolt haj, és egy nagy sóhaj: vége van. Kérdések záporoztak a gyerekekre: milyen volt, tudtad, értetted, mutasd a feladatlapot, és már kezdtük is közösen a megoldásokat, számolgattuk a pontokat, latolgattuk az esélyeket. A gyors átfutások alapján reménykedtünk a jó helyezésekben, de nem ismertük a többiek eredményét. A verseny után az iskola tanulói mûsorral kedveskedtek, míg a tantermekben a javítás folyt. Az alsós gyerekekkel a birtokunkba vettük az udvart és a játszóteret, addig a felsõsek felfedezõútra indultak a városba így a várakozás, bár hosszú volt, de gyorsabban telt. Az eredményre várakozókkal az iskola ebédlõje zsúfolásig megtelt. A várakozás, az izgalom és a nagy meleg minden arcra pírt csalt. És jött az elsõ öröm: Gulyás Adrián a 2. osztályosok korcsoportjában a III. helyezést, míg Varga Nikolett a II. helyezést érte el. 4. osztályból Nemoda Stella VII., Antal Péter V. és Érsek Csanád II. helyezett lett. Nagy volt az örömünk, jól teljesítettek a gyerekek, hiszen az alsó tagozatot képviselõ 7 tanuló közül 5 helyezett lett. Izgatottan vártuk a nagyokat, õk vajon hogyan teljesítettek? 5. osztályból Rédei Gergõ a VI. lett. A 6. osztályosok közül Zsák Zsófia VIII., Bolyós Ildikó a VI. helyezést érte el. A teremben egyre fogytak a résztvevõk, a mi izgalmunk pedig nõttön nõtt. Következett a 7. évfolyam. Elõször Érsek Csengét szólították, õ a II. helyezett lett, kitörõ tapsvihar fogadta és éljenzés e bejelentést. Ám amikor meghallottuk Kaszab Judit nevét, hogy õ az I. helyezett, és így õ az országos döntõ résztvevõje, a többi település résztvevõinek elismerése és egy kis irigysége már megint árokszállási gyõzött hangzott el. 8. osztály; a korona: Ördög Diána I. helye tetõzte ezt a szép és felejthetetlen napot. Gratulációk, örömkönnyek, tapsok és egy fotó a versenyzõkrõl, de hol? Így találtunk rá e fára, mely nekünk ezen a napon 11 helyezést adott. Gratulálunk minden résztvevõnek, gyõztesnek, felkészítõ tanító néniknek, tanárnõknek. Szabó Erika karitász tagok munkáját, melyben kiemelte a szeretetet, a megértést, az együvé tartozást és az önzetlenséget, mert Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek. Az elismerõ szavak azt hiszem mindenkinek jólestek. A kötetlen beszélgetés után szerény vendéglátásban vettek részt a megjelentek. Csoszor Erzsébet

7 2010. április 29. Jászvidék 7 Történt egyszer, úgy 2004 táján, hogy Kubacsekné Gulyás Éva, a gimnázium rajztanára gondolt egy nagyot, és elindította tánciskoláját. Korra és nemre való tekintet nélkül hívott mindenkit, aki egy kis mozgásra vágyott. Hívta azokat, aki szerepelni szerettek volna, és azokat is, akik egyszerûen csak nem akartak zavarba jönni a táncos mulatságokon. Mûfaji korlátot sem szabott, célja az volt, hogy a lehetõ legtöbb stílussal megismertesse tanítványait. Emlékszem, a névválasztás nagy dilemmát okozott. Végül a tanárnõ által javasolt Extázis lett a tánccsoport neve. Ennek már hat éve. A kezdeti harminc-harmincöt fõs létszám azóta a többszörösére duzzadt. És természetesen még nagyobbra - szerény számításom szerint százas nagyságrendûre - tehetõ azoknak a száma, akik valaha megfordultak a "tükrös teremben". A legtöbben ott is ragadtunk, és több éves extázisba estünk. A tánciskola megalapította a városban a felnõtt táncoktatást. A tanárnõ úgy gondolja, attól, hogy valaki házas és gyerekei vannak, még nem kell lemondania a táncos szórakozásról és a jó társaságról. Mostanra közel ugyanannyi senior tag van, mint gyerek. Az évek során kiderült, a tánccsoport fõ profilja és a táncosok kedvence a has-tánc. Számos versenyeredmény, nívódíj mutatja, hogy ezt a hozzáértõk is így gondolják. Új munkahelyek Folytatás az 1. oldalról nyertek el. A beruházáshoz kapcsolódó hitelt a Raiffesen Bank finanszírozta, a pályázati anyag kidolgozásában pedig az RC Tanácsadó Zrt. volt a cég partnere. A pályázat támogatási szerzõdését ez év március 19-én írták alá. A fejlesztéssel lehetõség nyílt a Weger jászárokszállási ipari parkban mûködõ fémipari gyártó csarnokának bõvítésére, a telephely kihasználtságának növelésére, a versenyképesség fokozására. A gyártó terület az eddigi 2672 négyzetméterrõl 4806 négyzetméterre növekedett. Mindezek mellett pedig a foglalkoztatás bõvítését is magában hordozza a beruházás. A Weger Hungária Kft.-t két magánszemély hozta létre 2006-ban, miután folyamatosan növekedett az igény az 1977-ben, Olaszországban alapított Weger Walter Gmbh termékei iránt. A jelenleg ötven fõnek munkát adó Weger Hungária Kft. komplett légkezelõ egységeket (szûréssel, hûtéssel, fûtéssel, párásítással, szárítással, hõvisszanyeréssel), kül- és beltéri egységeket, higiéniai berendezéseket gyárt. Termékeiket leginkább Németországba és Ausztriába szállítják, de 2007 óta erõsödik a román, cseh, szlovák, és a hazai piac. A projekt megvalósítását a növekedési lehetõségek kihasználása, illetve a foglal- Latin party Az Extázis Tánccsoport X. táncgálája koztatottak folyamatosan gyarapodó létszáma indokolta. A támogatás részeként plusz tíz munkavállaló felvételét tervezték, de mint azt a cégvezetõtõl megtudhattuk, ennél nagyobb létszámbõvítésre lesz szükség. Az új álláshelyeket jórészt a Jászárokszállásról és vonzáskörzetébõl jelentkezõkkel szeretnék feltölteni, szeretnék maximálisan figyelembe venni az esélyegyenlõségi szempontokat is. A Weger Hungária Kft. számára a fejlesztéssel nem csak arra nyílik lehetõség, hogy kielégítse a növekvõ piaci igényeket, hanem arra is, hogy a társaság hosszú idõre, biztos technikai hátteret teremtsen a további dinamikus növekedéshez fogalmazott Bobák Ernõ ügyvezetõ. Jászárokszállás vállalkozásai komoly aktivitást mutattak és jelentõs eredményeket értek el a munkahelyeket teremtõ, illetve megtartó pályázatokon az elmúlt idõszakban mutatott rá a bemutatón részt vevõ dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Mint mondta Jászárokszálláson tízbõl hat vállalkozás sikeresen szerepelt, amikor hasonló projektek támogatására nyújtotta be támogatási igényét. A tárcavezetõ hozzátette, tudatos politika része volt olyan pályázatok meghirdetése, amelynek eredményeként megõrizhetõ, illetve bõvíthetõ a foglalkoztatás. Nem véletlen, hogy az Északalföldi Régióból közel száz támogatott pályázat került ki az elmúlt hónapokban. Így kell ezt csinálni lányok, asszonyok! A tánccsoport április 24- én tartotta tízedik táncgáláját. A Szent Vince úti tornacsarnok most is, mint minden alkalommal, teljesen megtelt családtagokkal, ismerõsökkel, érdeklõdõkkel. A gála elsõ felében a hastáncé volt a fõszerep. A helyi táncosokon kívül felléptek Szalai Anita tanítványai, a Holdfény tánciskola és Kubacsekné tanárnõ jászágói tanítványai. A hastánc után a latin táncokba való átvezetésként a táncosok koktélt és déli BCS A mambóra összpontosítva Fotó: Kruppa Gellért gyümölcsöt kínáltak a vendégeknek. Ezután pedig elkezdõdött a fergeteges latin parti mambóval, szambával, salsával, hupikék törpillákkal, Hókuszpókkal. A gála végén pedig a nézõk is táncra perdülhettek és salsázni tanulhattak. Hat év, tíz táncgála, megannyi fellépés és díj, sok ügyes és lelkes táncos. Mit is kívánhatna még magának egy tánctanár? Talán hogy tartson mindez még nagyon sokáig. Juhász Dorottya Borok bírálata A 35 éves múlttal rendelkezõ Jászárokszállási Kertbarát Kör április 10-én rendezte meg immár 30. alkalommal a házi borversenyt. Ezen a megmérettetésen kizárólag saját készítésû borok kerültek felhozatalra. Egy órával a verseny megkezdése elõtt a borok regisztrálására került sor. Összesen 25 borminta 5 fehér, 3 rozé, 5 vörös, 8 gyümölcs, 4 óbor várta a jelenlévõk és a zsûri bírálatát. A zsûri elnöke ezúttal is, a korábbi évekhez hasonlóan dr. Soltész Sándor, a Bor Lovagrend tagja volt. Közvetlen segítõi Bódis Ferenc és Bobák Antal voltak. A borbírálat megkezdése elõtt ismertetésre kerültek azok a fontosabb szempontok, amelyeket figyelembe kellett venni: pl. szín, tisztaság, illat, íz, zamat, összbenyomás. Az adható értékpontok 80, 90, 100 egységben kerültek meghatározásra. Ez az értékelési módszer egy egyszerûsített forma, eltér a hivatásos értékelési módtól. Az Borok bírálata - értékel a zsûri Fotó: Tóth Alajos A jászárokszállási Nagy Ignác Népfõiskolai Társaság nagysikerû elõadással örvendeztette meg az érdeklõdõket április 13-án délután. A helyi Petõfi Mûvelõdési Házban tartott színes-képes elõadást "Vendégségben oszét rokonainknál" címmel Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivõje és Kovács J. Béla irodalomtörténész, mûfordító, az õsi nart eposz fordítója. Az elõadás apropóját az adta, hogy május között Észak-Oszétiában tett látogatást a Jászok Egyesületének háromtagú delegációja. Sajnos még napjainkban is csak kevesen tudják, hogy a Kaukázusban élõ oszétok a magyarországi jászok legközelebbi rokonai, így tehát érthetõ, hogy saját eredeti, indoiráni nyelvén mindkét nép alánnak nevezte magát. Az elõadók mindegyike kiemelte, hogy, látogatásuk alatt milyen nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendhettek, mint "távoli rokonok". Megtapasztalhatták a hagyományos kaukázusi vendéglátást, az oszétek kiemelkedõ vendégszeretetét, betekinthettek az ott élõk mindennapjaiba. A bemutatott fényképek és az élvezetes beszámoló alapján egy rendkívül ha-gyománytisztelõ, kulturális értékekkel gazdagon rendelkezõ népcsoportot ismerhetett meg az, aki ellátogatott az elõadásra. Lenyûgözõ kaukázusi tájak, érdekes emberek és különleges hagyományok képei elevenedtek meg a vetítés során. Hortiné dr. Bathó Edit színes beszámolójából meg-ismerkedhettünk az oszétok ízlelés során szükséges kellékek alma, pattogatott kukorica biztosítottak voltak. A verseny megkezdése elõtt a zsûri elnöke tájékoztatást adott a évi szõlõtermés alakulásáról, fõleg a minõséget illetõen. Összességében jónak értékelte. Bódis Ferenc a jó bor készítésének egyes feltételeit, a munka fázisait ismertette. Ezek után 3, megfelelõ kézügyességgel rendelkezõ hölgy megkezdte az öntögetést. Egyszerre három borminta a megfelelõ összehasonlítás végett várta a különféle vélemények alakulását, az értékpontok rögzítését a rendelkezésre álló borbíráló lapokon. Egy-egy kör után mindenki szabadon elmondhatta véleményét, megállapításait. A zsûri elnöke minden kör után értékelt, és több esetben is hasznos tanácsokkal segítette a borászok munkáját. Az idõ jól eltelt, mikorra a 25 borminta megmérettetett. Következett az adott értékpontok összesítése és kategóriánként a helyezések megállapítása. Eredmények: Fehér: 1.Terjék Béla 2. Pádár Miklós 3. Bobák Antal Óbor: 1. Pádár Miklós 2. Bódis Ferenc 3. Bobák Antal Rozé: 1. Szûcs Béla 2. Kasza Ferencné 3. Bódis Ferenc Vörös 1. Legény Miklósné 2. Pádár Miklós 3. Pádár Miklós Gyümölcs:1. Pádár Miklós 2. Terjék Béla 2. Csalári Béla (megosztva) Az elsõ három helyezett kategóriánként értékes díjazásban részesült. Oklevelet kapott Pádár Lászlóné és Tóth Alajosné. A díjakat biztosította: Major József önkormányzati képviselõ, Gergely Béláné Takarékszövetkezet elnöke, Kertbarát Kör. Az eredményhirdetés és a díjak átadását követõen a zsûri elnöke összegezte a borverseny fõbb megállapításait. Kiemelkedõen jól szerepeltek a fehér borok. Zárszavában részletesen szólt a kiskerti munkák fontosságáról, hasznosságáról. Biztatta a kertbarát kör tagjait borászkodásra, és annak szépségeire. Végezetül Drapos Béláné, a Kertbarát Kör elnöke megköszönte a borászok munkáját és a közremûködõk segítségét és ezután került sor a megmaradt borok további értékelésére és a hasznos tapasztalatok kicserélésére. Szerettek bennünket Egy nagyszerû kirándulás felejthetetlen pillanatai Kovács S. Élménydús utazás az elõadókkal Fotó: Majorné Nagy Mária tradicionális étkezési szokásaival, ruhaviseletükkel, ha-gyományos táncaikkal, de még temetkezési szokásaikkal, építészetükkel is. Kovács J. Béla a két nép szavainak eredetérõl beszélt, hangsúlyozva kulturális kapcsolataink fontosságát. Dr. Dobos László a jász önazonosság tudat jeles honi képviselõje reményét fejezte ki, hogy ezzel a látogatással és reményeik szerint hazai támogatással megkezdõdhet a két népcsoport közötti mûvészeti és kulturális kapcsolat kiépítése. M.N.M.

8 8 Jászvidék április 29. Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06-30/ JÁRMÛVEZETÕI TANFOLYAM indul Segédmotor Motorkerékpár Személygépocsi Mezõgazdasági vontató kategóriában JÁSZÁROKSZÁLLÁSON! Tanfolyamok délelõtt és délután, akár hétvégén is. Többszöri részletfizetési lehetõség. Várjuk jelentkezését! nemzetközi nyelv oktatása Bármely nyelvnél gyorsabban tanulható, hiszen egyszerû és logikus a nyelvtana, nemzetközi a szókincse. Segítségével állami nyelvvizsga, diploma, nyelvpótlék, felvételi pontszám, ingyenes vendéglátó szolgálat, munkalehetõség és nemzetközi kapcsolatok is elérhetõk. Tanfolyam kezdete: június 05. Helye: Jászárokszállás Telefon: 06/ Harnyos Ferenc hferenc@pr.hu A Jászárokszállási Strand- és termálfürdõ évre tervezett jegyárai, valamint nyitva tartása JEGY-, ÉS BÉRLETÁRAK Jegyek, bérletek típusa Jegyek, bérletek egységára (Ft) 1 Felnôtt jegy Diák-, nyugdíjas jegy óra utáni felnôtt jegy óra utáni diák-, nyugdíjas jegy Korlátlan felnôtt 20 alkalomra szóló bérlet Korlátlan diák-, nyugdíjas alkalomra szóló bérlet 7 Korlátlan felnôtt 7 alkalomra szóló bérlet Korlátlan diák-, nyugdíjas alkalomra szóló bérlet 9 Úszóbérlet 30 alkalomra Úszóbérlet 7 alkalomra Látogatójegy Teljes szezonra szóló bérlet Úszójegy Felnôtt jegy (csoportos) Diák-, nyugdíjas jegy (csoportos) 540 NYITVA TARTÁS: Május hónapban Júniustól - Augusztusig Hétfõ: Szünnap Hétfõ: 9-19 óráig Kedd: Szünnap Kedd: 9-19 óráig Szerda: Szünnap Szerda: 9-19 óráig Csütörtök: óráig Csütörtök: 9-19 óráig Péntek: óráig Péntek: 9-21 óráig Szombat: óráig Szombat: 9-21 óráig Vasárnap: óráig Vasárnap: 9-19 óráig Szeptember hónapban Hétfõ: Szünnap Kedd: óráig Szerda: óráig Csütörtök: óráig Péntek: óráig Szombat: óráig Vasárnap: óráig A szezonnyitás tervezett dátuma: május 1. A szezonzárás tervezett dátuma: szeptember 19. (x) A Ficzek Kft meghirdeti az alábbi ingatlanait: ELADÁSRA, BÉRBEADÁSRA: 1. Jászárokszállás ipari parkban (Alkotmány u. 1.), megközelíthetô a vasúti rakodó felôl négyzetméteres ingatlan, 200 négyzetméteres könynyûszerkezetes csarnokkal, közvetlen vasúti rakodási lehetôséggel. A terület 50%-a kôzúzalékkal terítve. Alkalmas kereskedelmi, ipari célokra. 2. Vámosgyörk István király u. 65 sz. alatti telephely (volt malom épület) 6000 négyzetméter ingatlan, 750 négyzetméter malom épület, szociális blokk, irodaépület, mérlegház, 20 tonnás hídmérleggel, kazánházzal. A 750 négyzetméteres csarnok jelenleg bérbe adva. Alkalmas kereskedelmi, ipari célokra. BÉRBEADÁSRA: Jászárokszállás Kossuth L. u. 86. sz. alatti telepün-kön raktározásra 2 db 100 négyzetméteres raktár-csarnok, valamint külsô szabad terület. ******** A Ficzek Kft vállal rakománykezelést, raktározást, szállítmányozást bérbe adandó telephelyeire. Érdeklôdni a Ficzek Kft telephelyén, Jászárokszállás Kossuth u. 86., vagy a 0657/ , 0670/ telefonszámon. sírkövek és kripták lépcsõk, konyhapultok, ablakpárkányok 170 ezer Ft-tól megrendelhetõk Jászárokszállás, Kossuth u. 14. tel.: 06/20/ Közérdekû tájékoztató (2010. május) ORVOSI ÜGYELET Dr. Olajos Gyula Móczár A. tér 7/a Tel.: Dr. Mann Ildikó Széchenyi u. 30. Tel.: Dr. Kovács Pál Rákóczi F. u. 1. Tel.: Dr. Bíró Attila Katona J. u. 16. Tel.: jún.04. Dr. Váradi István Lehel u. 28. Tel.: mjászárokszálláson az orvosi ügyelet hétfõtõl péntekig 16 órától 18 óráig tart. Az orvosi ügyelet telefonszáma: 06-20/ A jászberényi orvosi ügyelet telefonszáma megváltozott február 1-tõl a 06-56/ számon hívható. A Mentõszolgálat telefonszáma: 104 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET 01. Szent Margit Gyógyszertár, Rákóczi u. 9. Tel.: Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. Tel.: Szent Margit Gyógyszertár, Rákóczi u. 9. Tel.: Szent Margit Gyógyszertár, Rákóczi u. 9. Tel.: Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. Tel.: Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. Tel.: Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. Tel.: A gyógyszertárak nyitva tartási ideje: Hétfõtõl-péntekig 7.30-tól ig Szombaton 7.30-tól ig Kéthetenként felváltva vasárnap 8-tól 10-ig zárt ajtó mellett ügyelet. A szombat délutáni és a vasárnapi ügyelet éjszaka is megszûnt. Fizikoterápiás kezelõ rendelési ideje: Hétfõ: Kedd: Szerda: Péntek: Helye: orvosi rendelô Vérvétel ideje: Szerda Péntek: Helye: orvosi rendelô *** A következõ Jászvidék lapzárta: május 18. A cikkeket kérjük az alábbi címre küldeni: jaszvidek@gmail.com A következõ Jászvidék megjelenésének ideje: május 27. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk HALASI TIBOR temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család FELHÍVÁS A Mozgássérültek Városi Csoportja színházlátogatás szervez tagjai részére: május 09-én Szolnokon a Szigligeti Színházba Elôadás címe: Hippolyt a lakáj Költsége: 3.000,- Ft (Színházjegy: 2.400,- Ft, útiköltség 600,- Ft) Indulás: 17 órakor Jelentkezni lehet: Banka Autósbolt május 01-ig. Emlékezés SZARKA JÓZSEF halálának 2. évfordulójára Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek, kik szívbôl szeretnek, nem felednek Téged. Maca, Pista, Erika és családja (x) PÁLYÁZAT TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA A Dr. Szelenszky István és felesége Jolánka Alapítvány ismét pályázatot hirdet a 2010/2011-es tanévre közép és felsõfokú oktatási intézményekben továbbtanulók, vagy már ott tanulmányokat folytató jászárokszállási lakhellyel rendelkezõ diákok részére tanulmányi ösztöndíj elnyerésére az alábbi feltételekkel: jó vagy jeles tanulmányi átlag a család szociális helyzetének bemutatása oktatási intézmény véleménye, javaslata. A pályázathoz szükséges jelentkezési ûrlapok az oktatási intézményekben vagy az alapítvány székhelyén a plébánia hivatalban szerezhetõk be. A fenti tartalommal elkészített pályázatok beadási határideje: május 31-e, címe pedig a Plébánia hivatal. A pályázat nyerteseit június 25-ig értesítjük. Alapítvány Kuratóriuma TÁJÉKOZTATÁS! Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a május 24-én (hétfõn) esedékes hulladékszállítás az ünnep miatt május 22-én (szombaton) valósul meg. Megértésüket elõre is köszönjük. Tisztelettel: A Viziközmû Vezetõsége Emlékezés GUBA SÁNDOR halálának 4. évfordulójára Gyertyákat gyújtunk és mécseseket, Ezek a fények világítsanak Neked! Örök világosságban, békességben nyugodj, Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod! Szeretô családja Jászágóról és Jászdózsáról (x) Emlékezés MÁRKUS ANTALNÉ sz. Jakus Anna halálának 1. évfordulójára Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Örökké szeretünk és nem feledünk téged. Szeretô unokáid és vejed (x) Emlékezés DÓSA LÁSZLÓ halálának 9. évfordulójára Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, és akit szeretünk, azt nem feledjük el! Szeretô családja (x)

9 2010. április 29. Jászvidék ÁPRILIS HAVI PROGRAMOK KERTBARÁT KÖR május 4-én 18 órakor Vendégünk: a Görbe János Színjátszó Egyesület vezetôi Beszélgetés az egyesület életérôl, munkájáról Helye: Petôfi Mûvelôdési Ház ************************************************* NYUGDÍJASOK EGYESÜLETE május 11-én 15 órakor Anyák napi ünnepség Helye: Petôfi Mûvelôdési Ház ************************************************* ÉLETTÉR KLUB május 11-én 17 óra CSIPKEVERÔ TANFOLYAM Vezeti: Kaszab Lászlóné Helye: Petôfi Mûvelôdési Ház ************************************************* PETÔFI MÛVELÔDÉSI HÁZ május 12-én 16 órakor CSIRIBIRI JÁTSZÓHÁZ Program: Gyékényjáték készítés Mákospogácsa sütés Játék A hagyományôrzô játszóházat vezeti: Csikós Miklósné Helye: Petôfi Mûvelôdési Ház Tisztelt Gazdálkodók! Az Európai Mezôgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezôgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésbôl finanszírozott egyes támogatások évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 34/2010. (IV. 9.) FVM rendelet alapján az egységes kérelem keretében az alábbi támogatási jogcímek vonatkozásában igényelhetôek kifizetések. Az Európai Mezôgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítô nemzeti támogatások: termeléshez kötött rizs kiegészítô nemzeti támogatás, héjas gyümölcsûek termesztésének kiegészítô nemzeti támogatása, málna-eper, elkülönített cukor, elkülönített zöldség-gyümölcs, kedvezôtlen adottságú területeken történô gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások, Natura 2000, EMVA MgTE, EMVA erdészeti potenciál, EMVA ültetvénykorszerûsítés, EMVA fás szárú energiaültetvény, EMVA lágy szárú energiaültetvény, NVT MgTE, EMVA agrárerdészet, erdô-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás, erdôszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás, dohány szerkezetátalakítási nemzeti program, agrár-környezet gazdálkodási támogatások, nem termelô mezôgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások. Az egységes kérelem kizárólag a honlapon található elektronikus kérelemkitöltô felületen tölthetô ki, és kizárólag az ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton nyújtható be. Az egységes kérelemhez kapcsolódó adatváltozások (módosítás, pontosítás, visszavonás, vis maior bejelentések, másodvetés bejelentése) is kizárólag az elektronikus kitöltô felületen tölthetôek ki és elektronikus úton nyújthatóak be. A vis maior bejelentéshez kapcsolódó papír alapú igazoló dokumentum postai úton küldendô meg az Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) illetékes megyei kirendeltsége részére. Az egységes kérelem részét képezô, az egyes jogcímekre vonatkozó jogszabályban elôírt speciális dokumentumokat továbbra is papír alapon (postai úton) szükséges megküldeni az MVH részére az egységes kérelem benyújtásával egy idôben! Az egységes kérelem benyújtási határideje: május 15. Törôcsik Anikó Agrárkamarai tanácsadó VÁROS NAPI RENDEZVÉNYEK JÁSZÁROKSZÁLLÁS MÁJUS 1. 11:30 ELSÕ JÁSZÁROKSZÁLLÁSI ERÕS EMBER VERSENY ÉS TESTÉPÍTÕ BEMUTATÓ Megnyitja: Gergely Zoltán polgármester úr Versenybíró: Hajdú László úr A rendezvény helye: Strand elõtti parkoló 14:00 NAGYÁRKI ÉLETKÉPEK IG Tóth Lászlóné gyûjteményének kiállítása Köszöntõt mond: Gergely Zoltán polgármester úr A kiállítást megnyitja: Szabó Béla úr a Kossuth 2006 Mezõgazdasági Termelõ Zrt vezérigazgatója Helyszín: Petôfi Mûvelôdési Ház 15:00 VÁROS NAPI ÜNNEPSÉG Barta Attila és Barta Zoltán trombitaszólója Mazsorettek zenés bevonulása HIMNUSZ Ünnepi beszédet mond: Prof. Dr. habil. Szabó Béla egyetemi tanár úr Jászárokszállás Díszpolgára és Jászárokszállás Városért kitüntetések ünnepélyes átadása ÜNNEPI MÛSOR Közremûködnek: Árokszállási Óvónõk Kamarakórusa Fortuna TSE Kovács Zoltánné Lajos Krisztina Németh Józsefné Parázs Hagyományõrzõ Együttes Széchenyi István Ált. Iskola, Óvoda és Zeneiskola tanulói SZÓZAT Szölösi Attila elõadásában Az ünnepi mûsort levezeti: Papp Zoltánné pedagógus 16-17:00 KÖNYVDEDIKÁLÁS Dr. Földi József dedikálja A jászárokszállási beszéd c. könyvét 16:30 ZENÉS, SZÓRAKOZTATÓ MÛSOR Közremûködnek: Csillag Mazsorett Csoport Extázis Tánccsoport Fortuna TSE Piros Pipacsok Kulturális Csoport A szórakoztató mûsort levezeti: Juhász Dorottya A zenés, szórakoztató mûsor ideje alatt a gyerekek részére INGYENES arcfestés, ugrálóvár és lufihajtogatás hivatásos bohóc közremûködésével. 17:55 POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTÔ 18:00 2 ÓRÁS ÉLÔ BEATLES SHOW Fellép: The BlackBirds együttes Helyszín: Piac tér Rossz idô esetén a város napi szabadtéri programokat a Petôfi Mûvelôdési Házban tartjuk a tervezett idôpontokban. TÁJÉKOZTATÓ a évi Általános Mezôgazdasági Összeírásról A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a évi XXIV. Törvény alapján június 1 és június 21. között az ország valamennyi településén általános mezõgazdasági összeírást (ÁMÖ) hajt végre. A júniusában folyó felvétel a magyar agrárstatisztika történetének hetedik teljes körû összeírása. Hasonló összeírások Magyarországon 1895-ben, 1935-ben, 1972-ben, 1981-ben, 1991-ben és 2000-ben voltak. Az adatfelvétel szükségességét az támasztja alá, hogy a legutóbbi teljes körû összeírás óta folytatódott a magyar mezõgazdaság 1990-es években megindult átalakulása, de emellett újabb kihívás elé állította az agráriumot az is, hogy 2004-ben Magyarország az Európai Unió tagja lett. Az összeírás feladata, hogy átfogó képet adjon a döntéshozóknak és a gazdálkodóknak egyaránt az átalakulás folyamatáról, a mezõgazdaság jelenlegi szerkezetérõl és az ágazat szereplõinek a helyzetérõl. Az ÁMÖ kiterjed a földhasználat, a növénytermesztés, az állatállomány részletes feltérképezése mellett a mezõgazdaságban foglalkoztatottak összeírása, mezõgazdasági szolgáltatások nyújtására és igénybevételére, valamint a mezõgazdasági termelési módszerek - talajmûvelési, öntözési, trágyázási stb. eljárások - számbavételére is. Újdonság, hogy a gazdaságokat nem a gazdálkodó székhelyével (lakóhelyével), hanem a legfontosabbnak ítélt mezõgazdasági tevékenység (pl.: valamely növénytermesztési ágazat, állattartó telep, stb.) földrajzi helyzetével azonosítjuk. A földrajzi hely meghatározásához a helyrajzi számot, vagy a területalapú támogatások esetében meghatározott MEPAR-azonosítót használjuk fel. A kérdések megfogalmazásakor nagy gondot fordítottunk arra, hogy azok világosak, mindenki számára egyértelmûen és könnyen megválaszolhatóak legyenek. A termelõket, egyéni gazdaságokat szakszerûen felkészített összeírók keresik fel és személyes beszélgetés során töltik ki a kérdõíveket, míg a NYERTES MEGFEJTÕNK A Jászvidék olvasóit játékra invitáltuk JÁTÉK fényképes cikkünkkel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a városba érkezôket üdvözlô táblákat, mi, helybeliek mennyire ismerjük. Több helyes megfejtés érkezett, melyekbôl kisorsoltuk azt a szerencsés olvasót, aki a Jászvidék hátralévô 8 számát ajándékba kapja. Nyertes megfejtônk: Kókai Béláné Gratulálunk a nyertes olvasónknak! gazdálkodó szervezetek maguk töltik ki, s postán küldik vissza KSH-nak. Mivel az összeírást törvény írja elõ, a kérdésekre a válaszadás kötelezõ! Az adatgyûjtést elrendelõ unios és hazai jogszabályok értelmében Magyarországon adatot kell szolgáltatni az olyan mezõgazdasági tevékenységet folytató háztartásoknak és társas vállalkozásoknak (természetes és jogi személyeknek), akik az összeírás eszmei idõpontjában (2010. június 1-jén): mezõgazdasági hasznosítás alatt álló termõterületet használnak, vagy mezõgazdasági haszonállatot tartanak, vagy intenzív termelést, illetve gombatermesztést folytatnak, vagy mezõgazdasági szolgáltatást végeznek. A KSH érintett munkatársain kívül mintegy 13 ezer összeíró, továbbá 3 ezer felülvizsgáló és területfelelõs vesz részt az összeírás végrehajtásában. A résztvevõk személyre szóló igazolványt kapnak. Szükség esetén az igazolvány sorszáma alapján, a KSH területileg illetékes szervezeti egységeinél ellenõrizhetik annak jogszerû használatát. Az összeírásban részt vevõknek, amennyiben az adatszolgáltató kéri, személyazonosító okmánnyal is igazolnia kell magát. Az összeírás idõszakában a KSH munkatársai az ingyenesen hívtató es telefonszámon érhetõk el, s készségesen válaszolnak az összeírással kapcsolatban felmerülõ kérdésekre. A KSH kéri a települések jegyzõit, hogy amennyiben területfelelõsünk kérdéssel fordul Önökhöz például az összeírásban résztvevõk toborzásakor településükre vonatkozó helyi információ szolgáltatásával, az összeírók képzéséhez szükséges helyiség biztosításával stb. segítsék a statisztikusokat az országosan is kiemelt fontosságú feladat eredményes végrehajtásában. Központi Statisztikai Hivatal 100 éves jubileumot ünnepel az Ipartestület május 15-én szombaton ünnepi közgyûléssel emlékezik meg az Ipar-testület vezetõsége a 100 éves Ipartestületrõl. Meghívottak száma jóval meghaladja majd a száz fõt. Egy civil szervezet életében ez óriási idõ, ettõl csak a tûzoltók mondhatják el, hogy idõsebbek, hiszen õk 120 éve alakultak. Mi szeretnénk emlékezetessé tenni az évfordulót, természetesen meghívott vendégek mellett, a FORTUNA és a PARÁZS együttes is fellép. Úgy gondoltuk, hogy egy kiállítással is emlékezni kellene a múltra, ez megvalósul a Széchenyi Általános Iskola tornatermében május 14-én, pénteken 16 órakor lesz a kiállítás megnyitója. Mi minden kedves látogatót szívesen várunk. Kérjük Önöket, tiszteljék meg személyükkel a száz éves Ipartestületi kiállítást, hogy közösen tudjunk emlékezni, mindazokra, akik 1910-ben megalakították a helyi Ipartestülete. Sajnos õk már nem lehetnek közöttünk, de ránk vár ez a nem könnyû kihívás, hogy rájuk is emlékezzünk, és emlékezetessé tegyük az évfordulót. A kiállítás pénteken óráig, szombaton 8-17 óráig, vasárnap 8-14 óráig tekinthetõ meg. Csikós László - elnök

10 10 Jászvidék április 29. Március 17-én délelõtt a Hámán Kató utca egyik házához vonult az egyes szerünk. Kéziszerszámokkal és vízsugárral eloltottuk az udvaron égõ gazt és szemetet. Két személygépkocsi ütközött 20-án éjféltájban a Széchenyi úton. A baleset jellege miatt a mentõ, a rendõrség is vonult a tûzoltóság mentõszerével a helyszínre. A sérülteket kórházba szállították kivizsgálásra, az egyik jármûvet pedig elvontattuk a közterületrõl. Március 29-én a vámosgyörki szeméttelepre vonult az egységünk. A tûz nagysága, kiterjedése miatt mindhárom szerünkre szükség volt. Önkénteseink is segítettek a tûz oltásánál. Április 8-án éjszaka a Czinka Panna és Murányi utca környékére vonultunk, ahol a bejelentõ erõs gázszagot érzett. A környezõ házak Ismeretlen elkövetõ behatolt egy jászárokszállási lakatlan családi házba, onnan eltulajdonított több ágynemûhuzatot, dunyhát, fürdõlepedõket, söröspoharakat, tányérokat. Lopási kár kb forint, a rongálási kár kb forint Ismeretlen elkövetõ tetõbontás módszerével behatolt egy lakatlan jászárokszállási házba, onnan eltulajdonított kettõ darab gázkonvektort. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár kb Ft Ismeretlen elkövetõ behatolt egy lakatlan ingatlan területére, az udvaron lévõ nyitott tárolóból pedig eltulajdonított több bála üveggyapot szigetelõanyagot. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár nem keletkezett Ismeretlen elkövetõ behatolt egy Jászárokszállás külterületén lévõ tanyába, onnan aggregátort, fûkaszát, láncfûrészt, valamint ismeretlen mennyiségû benzint tulajdonított el. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár kb Ft Feljelentést tett egy helyi lakos ismeretlen tettes ellen, aki a tulajdonát képezõ kutyáját ismeretlen szerrel megmérgezte, a kutya elpusztult Ismeretlen tettes a posta elõtt lévõ kerékpár tárolóból feltehetõleg lakatlevágás módszerével eltulajdonított egy kerékpárt. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár kb Ft Egy korábbi betörésbõl származó kézikocsit vélt felismerni a sértett, melyet az egyik utcában tolt Tûzoltóságunk hírei egyikének tûzhelyében elégetett szemét eredményeként érezhették az erõs szagot. Másnap délben a strandhoz vonultunk, ahol nagy füstöt látott a bejelentõ. Gaz, szemét, mûanyag hulladék égett, ami feltételezhetõen külsõ beavatkozás hatására gyulladt meg. Április 14-én délután 4 bejelentés érkezett az ügyeletre. A több nap óta lehullott csapadékvíz hatására a Dobó utcában, a Kékes utcában, a Somogyi utcában és a Szent Rendõrségi hírek Az elmúlt hónap Jászárokszálláshoz kapcsolódó rendõrségi vonatkozású eseményeit Jancsó Szabolcs õrsparancsnok foglalta össze: egy személy, ezért bejelentést tett, továbbá észlelte, hogy az elmúlt éjszaka folyamán ismételten betörés történt hozzá, most tûzifát tulajdonítottak el. Ezt követõen több személyt is elszámoltattak, és a kézikocsit illetve tûzifát is lefoglalták. Egy személlyel szemben büntetõeljárás indult Ismeretlen tettes a helyi üdülõtelepen behatolt egy hétvégi házba, onnan eltulajdonított egy tv-t, mikrosütõt, rádiót, gázsziesztát, gázpalackot. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár kb Ft Ismeretlen tettes egy lakatlan ház oldalfaláról eltulajdonított több méter csatornát. Lopási kár kb Ft Ismeretlen tettes a kerítésen átmászva bejutott egy helyi ingatlan területére, az ott lévõ melléképületbõl villanymotort tulajdonított el. Lopási kár kb Ft. - Ismeretlen tettes egy helyi lakatlan ház területére behatolt az ott lévõ nyitott ólból kb. 6 mázsa gurigázott fát, illetve fém tárgyakat, szerszámokat, mûszaki cikkeket tulajdonított el. Lopási kár: Ft. Rongálási kár kb Ft Ismeretlen tettes eltulajdonított egy lezárt kerékpárt a helyi iskola területérõl. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár 1500 Ft Ismeretlen tettes egy hétvégi házba hatolt be, onnan mûszaki cikkeket, kerékpárt, gázpalackot tulajdonított el. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár kb Ft Ismeretlen István telepen érezték a bejelentõk, hogy szükség van tûzoltói beavatkozásra. Két helyen szivattyúval beavatkoztunk. A másik 2 helyen a Víziközmû igénybevételét javasolta egy hivatali dolgozó. Ezúton kérjük tisztelettel, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-át a már korábban megjelölt célokra, egyesületünk részére felajánlani szíveskedjenek ADÓSZÁMUNK Nádas Illés ÖTE titkár személy a helyi fogorvosi rendelõ udvaráról eltulajdonított egy kerékpárt. Lopási kár kb Ft Ismeretlen tettes egy hétvégi házba hatolt be, onnan eltulajdonított egy darab kerékpárt, egy gázos grillezõt, egy fúrógépet. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár kb Ft Ismeretlen személy egy jászárokszállási lakóház bejárati ajtaját befeszítette, a lakrészben kutatást végzett, de onnan nem tulajdonított el semmit sem. Lopási kár nem keletkezett. Rongálási kár kb Ft Ismeretlen személy egy helyi lakost a háza elõtt a földre lökött, majd a zsebébõl kivette a tárcáját benne személyes irataival, kb Ft készpénzzel, majd elfutott a helyszínrõl Ismeretlen személy a kerítésen átmászva hatolt be egy ingatlanba, az ott lévõ istállóból hat darab, egyenként kb. 15 kg súlyú malacot tulajdonított el. Lopási kár kb Ft. Rongálási kár nem keletkezett Ismeretlen személy egy helyi ingatlan területérõl eltulajdonított egy nagy értékû kutyát. Lopási kár kb Ft Egy helyben dolgozó személy tett bejelentést, mely szerint egy általa látásból ismert helyi lakos megvételre kínált neki egy nagy értékû telefont, mely véleménye szerint lopásból származhatott. Ezt követõen az említett helyi lakost kikérdezték, a telefont tõle lefoglalták, mivel megállapítható volt, hogy az valóban bûncselekménybõl származik. A helyi lakos ellen büntetõeljárás indult. Jancsó Szabolcs Egészségnap Újraélesztés a "gyakorlatban" Március 31-én minden az egészségrõl szólt az iskolánkban. A program 11 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdõdött. Majd megnézhettük a rajzpályázat mûveibõl készült kiállítást. A legjobbak jutalmat kaptak. Utána kezdõdtek a foglalkozások. Tizenhárom helyszínen minden felsõ tagozatos tanuló osztályfõnöke kí-séretében vehetett részt a programokon. Az egészséges életmód mindenféle területe szerepelt itt. Megmérethettük a vérnyomásunkat, vércukorszintet, testzsír-indexet, és kaptunk C-vitamint. Fogas kérdés címmel fogászati vetélkedõ volt, ahol kis tubus fogkrémeket kaptunk. Szemészorvos segítségével megismerkedhettünk a szembetegségek megelõzésének módjaival, iskolaorvosunk az egészséges életmódról beszélgetett velünk. Addiktológus szakember a szenvedélybetegségek veszélyeit ismertette. A mentõsök útmutatása alapján gyakorolhattuk az újjáélesztést, megnézhettük a mentõautót és a különbözõ mentési módokat. Több érdekes mozgási lehetõséget is megismertünk és ki is próbálhattuk: kobudo, kempo, aerobic, gyógytorna. Dietetikus mutatta meg, miért fontos az egészséges táplálkozás. Ezen a napon arra is volt mód, hogy magunk készítsünk ilyen ételeket. A szünetekben finom bio-szendvicset, almát és teát kaptunk. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon. Sokat tanultunk arról, hogyan õrizhetjük meg az egészségünket. Major Krisztina, Kovács Adrienn, Sándor László 8. c osztály Anyakönyvi hírek Jászárokszállás: március hónapban született gyermekek: Berki Gréta, Vass Tímea Evelin, Gulyás Eszter, Kis-Simon Lilla, Lakatos Benjamin Dominik, Kara Boglárka, Czuczor Dominik, Csikós László, Major Gergõ március hónapban házasságot kötöttek: Móczár Judit - Maczák Milán Ezúton búcsúzunk az elhunytaktól: Budai Jánosné sz. Bordás Ilona 87, Móczár Imre 76, Horváth Imréné sz. Semegi Amália 85, Füleki Lászlóné sz. Csikós Franciska 96, Éliás István 78, Bozsó Béla 55, Mudris Lajosné sz. Csikós Mária 84, Kóczián Sándor 89 évet élt. Bõrápolás természetes anyagokkal Köszönjük, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A foglalkozásokat tartották: Agócs Judit, Barócsiné Nagy Mónika, Bobákné Kóczián Zsuzsanna, Csikós Miklósné, dr. Tóth Bernadett, dr. Olajosné dr. Gergely Ágnes, dr. Váradi István, Ferencz Beatrix, Horváthné Busa Szilvia, Jancsikné Nagy Tünde, Szûcs Nóra, Pálné Gyóni Ildikó, Kobudo Egyesület, Kempo Egyesület, a Jászárokszállási Mentõállomás dolgozói. Támogatók: Polgármesteri Hivatal, Drapos Béláné, Depo Kft., Kis Herceg, Agora Gyógyszertár, Hexaker Kft., Coop-Star, Palóc CBA, Gonda Csemege, Kanyar ABC és Virágvarázs, Virágház, Rabné Ördög Emília, Csikós Miklósné, Jász-Süt Bt. Szervezõk: Bordásné Bodor Ilona és Szabóné Szikra Judit védõnõk, Jakus Sándorné tanárnõ A sportlövõk éves tájékoztatója A város képviselõ-testülete március havi ülésén meghallgatta a Jász Légfegyveres Sportlövész Klub éves tevékenységérõl szóló tájékoztatót. Az elõadó klubelnök az írásos anyag szóbeli kiegészítésében kitért a Polgármesteri Hivatal és intézményeivel kialakított kölcsönösen elõnyös együttmûködésre. Kiemelte, hogy az adminisztratív feladatok megoldásában sokoldalú segítséget kapott Drapos Béláné alpolgármester asszonytól és dr. Szabó Andrea aljegyzõ aszszonytól, melynek eredménye a klub közhasznú egyesületi státusza. Gyakorlatban a Deák Ferenc Gimnázium Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolával közösen rendezett diákolimpiai légfegyveres iskolai válogatók, a megyei és országos döntõkön való részvétel eredményes volt. A X. Árokszállási Nyár keretében a Széchenyi István Általános Iskolával együttmûködve rendezte meg a légpuskás tehetségkutató versenyt. E verseny megrendezését 2010-ben is tervezik. Jó kapcsolat alakult ki a Városi Könyvtárral, a Petõfi Mûvelõdési Házzal, az Önkéntes Tûzoltó Egyesülettel és a Városi Polgárõrséggel. Jászárokszállás Város Oktatási, Mûvelõdési és Sportbizottságával közösen személy szerint Csomor János, Vereb András és dr. Wirth István képviselõ urakkal alakítottuk ki a mûködéshez szükséges feltételeket. A testületi tagok a tájékoztatást meghallgatva további sikereket kívántak a klub tevékenységéhez. Risai László klubelnök JÁSZVIDÉK Jászárokszállás város közéleti havilapja Szerkeszti: a szerkesztõbizottság Fõszerkesztõ: André Béla Szerkesztõbizottság elnöke: Banka Csaba Kiadja: Városi Könyvtár, Jászárokszállás Felelõs kiadó: Ádám Gáborné Telefon/fax: 57/ jaszvidek@gmail.com ISSN Nyomdai munkálatok: Konturs Nyomdaipari Kft., Gyöngyös Készült: 1400 példányban

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

Egy harang újjászületése

Egy harang újjászületése 2009. június 25. XX. (XLV.) évfolyam 6. szám Ára: 116 Ft Átszínezve Alaposan átszínezõdött hazánk, megyénk, illetve Jászárokszállás politikai térképe is. Eddig kõbe vésettnek hitt alapvetések - már mit

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. február 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szentgotthárd Város Önkormányzata Szentgotthárd 1155-20/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 27-én 09.03 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 1 J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2004. november 25-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének 2008. január 14-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének 2008. január 14-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének 2008. január 14-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis Tibor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án tartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án tartott nyilvános üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án tartott nyilvános üléséről Tartalmazza a : 73/2015.(V.28.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-7/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 725-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27- án, 7:45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 658-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én (Kedden) 14:00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2010. április 27-én (kedden) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 18/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről Határozatok száma: 74-82. Rendeletek száma: 14-16. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.

JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. november 3-i rendkívüli üléséről. Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03. JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 3-i rendkívüli üléséről Rendeletek: Határozatok: 211, 212/2014. (XI.03.) KT-2014-18 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lakitelek Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. szeptember 15. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-2702-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. október 14. napján tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Bor József Dezső, Kasó

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. augusztus 18-án. megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 18-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 11/2015. (VIII.19.) önkormányzati rendelet a temetőkről és a temetkezésről 198/2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 113 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 21-én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Darók Sándor, Gerhát

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság KO.420.175-15/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 10-én az Oktatási, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. február 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 658-32//2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2014. december 16-án (Kedden) 14:00 órakor megtartott soros üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. április 27-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző 1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 109/2011. (XI.29.) kt. határozat: A 2011. november 29-ei ülés napirendjének elfogadása 110/2011. (XI.29.)

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Képviselő Voks Frakció

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Képviselő Voks Frakció Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete File: K:\TITKARS\WINWORD6\IRATOK\TESTJKV\2013 Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 Ülés helye: Polgármesteri Hivatal 108-as terme Testületi névsor:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA

A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA A BAR ACSKAI ÖNKOR MÁNYZAT LAPJA KIDOBOLÓ X X I. é v f o l y a m 2. s z á m I N G Y E N E S 2 0 1 3. m á r c i u s Meghívó A tartalomból Polgármesteri sorok...2 Képviselô-testületi hírek...2 Jegyzôi sorok...6

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 166-10/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Polgármesteri Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 23. 36./2011.(VI.24.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 9-én 15 órakor megkezdett üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Gönyű Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 9-én 15 órakor megkezdett üléséről. Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-9/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. június 9-én 15 órakor megkezdett üléséről. Jelen vannak: Major Gábor

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 28 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 04-én, du. 15,00 órai kezdettel tartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Rudabánya

Részletesebben

/2012. 1. sz. példány

/2012. 1. sz. példány Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. március 9-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 06-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Tóthné Rakusz Julianna és Fodor Imre képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek.

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Tóthné Rakusz Julianna és Fodor Imre képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek. 1 Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszt Község Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2011. augusztus 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint.

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. dr. Szikszai Márta Komendáné Nagy Márta. Bánkutiné Katona Mária. Illésné M. Eleonóra Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. április 26-án (kedd) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a képviselő-testület 2012. október 24-én 14.00 órakor kezdődő nyilvános üléséről Helye: XV. kerületi Polgármesteri Hivatal (1153

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: CS-0095- /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyílt üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 21- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 21- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 21- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (I.21.) számú határozatot Leier-pályázatról 2/2014. (I.21.) számú határozatot

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. 11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 2009. január 7-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Megalkotott rendeletek: 1/2009. (I. 8.) rendelet: a helyi építészeti értékek

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült 2006. december 14-én a Budapest XIII. kerület Béke tér 1. I. emelet 113. szám alatti képviselő-testületi ülésteremben, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. május 28-án 18 órától megtartott üléséről

Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. május 28-án 18 órától megtartott üléséről 1 Kecskéd Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. május 28-án 18 órától megtartott üléséről Helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28- án, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. december 20-án tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Horváthné Gógán Jolán alpolgármester, Kónya Vilmosné,

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén.

Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén. Készült: a Kulturális Bizottság 2007. február 20-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a Kulturális Bizottság Hajdu Imre, a bizottság elnöke Lendák Lajos Zoltán Stumpf

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben