DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
|
|
- Ábel Fülöp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK BERETTYÓÚJFALUI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2. tárgyaló B. 222/2017. I.r. K.G. II.r. K.Gné Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette; védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint K. G. elsőrendű vádlott és felesége, K. Gné másodrendű vádlott szeptember 19-én kora este egy esküvőről haladtak hazafelé, három gyermekükkel együtt. A vádlottak egyike sem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, és az elsőrendű vádlott alkoholt is fogyasztott. Az autóban nem volt gyermekbiztonsági rendszer, de a szülők az autóban lévő biztonsági övekkel sem kötötték be a gyerekeket. Annak ellenére mulasztották ezt el, hogy az anyósülésen utazó anya saját magát bekötötte. Nem volt kifogástalan a gépkocsi műszaki állapota sem: a kopott gumiabroncsok nem voltak alkalmasak a közúti forgalomra. A gumiabroncsok profilmélysége az előírt minimális 1,6 mm helyett 0,4 0,6 mm volt. A vádlottak a számú úton, Nagykereki felől Kismarjába tartottak, km/h sebességgel, amikor az egyik kanyarban a férfi elvesztette uralmát a jármű irányítása felett. A vizes úton az autó megcsúszott, az árokba sodródott, nekiütközött az árok falának, többször megpördült, majd oldalára fordulva állt meg a szántóföldön. A baleset során a hátsó ülésen utazó három gyermek közül a 3 éves kislány és a 2 éves kisfiú kirepült a kocsiból. Az ügyészség szerint teljességgel kizárt, hogyha a gyermekek be lettek volna kötve, akkor is kiesnek az autóból. A két kisgyermek komoly zúzódásokat, töréseket, agyrázkódást szenvedett. A balesetben a harmadik gyermek és a vádlottak is megsérültek. A helyszínre kiérkező járőrök megszondázták a sofőrt, az alkoholszonda pozitív jelzését pedig később a kórházi vérvizsgálat is megerősítette. Az apa véralkoholszintje a baleset időpontjában 1,53 ezrelék lehetett, amely közepes fokban befolyásolta őt a biztonságos közlekedésben írja a vád. K. G. több KRESZ szabályt is megszegett. Ittasan vezette az autót, nem volt megfelelő a gépkocsi műszaki állapota, túllépte a lakott területen kívül megengedett 90 km/h sebességet és gyerekülések sem voltak az autóban. A jogszabály értelmében pedig a 3 év alatti gyerekeket kötelező gyerekülésben szállítani, de gyermekbiztonsági rendszer használata az idősebb, de 150 centiméternél alacsonyabb gyermek
2 esetében is előírás tartalmazza a vádirat. 1. tárgyalás DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK I. em. Díszterem Kb. 13/2014. I.r. L. I. II.r. F. L. III.r. N. D. IV.r. H. A. V.r. K. G. VI.r. M. I fő Költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata alapján elsőként Kaposváron indult bírósági eljárás az ügyben, a Kaposvári Törvényszék 2013 februárjában felmentette a vádlottakat. Az első fokú döntést a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa 2014 februárjában hatályon kívül helyezte és a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a megismételt eljárás lefolytatására. A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata szerint hármat kivéve a vádlottak mindegyike a Magyar Honvédség kötelékébe tartozott, egyikük a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként tevékenykedett, a többiek a honvédséghez kapcsolódó különböző katonai szervezeteknél, gazdasági társaságoknál töltöttek be vezető pozíciókat. Ezek a szervezetek feleltek például a honvédségi rendezvények szervezéséért, a honvédségi ingatlanok üzemeltetéséért, eszközök, felszerelések beszerzéséért. Pozíciójuknál fogva ők választották ki azokat a vállalkozásokat, akikkel a különböző feladatok ellátására szerződtek. Az ügyészség 9 vádpontban taglalja az elkövetett bűncselekményeket. A kiindulópont 2001, amikor a Magyar Honvédségen belül nagyszabású átszervezések indultak el, amelyek átszabták a korábbi szervezetek feladatkörét, működését és ezáltal a korábbi kapcsolatrendszert is érintették. A vádirat szerint ez indította az I. és a XVI. r. vádlottat arra, hogy - később - a II.r. vádlott (az akkori közigazgatási államtitkár) bevonásával mentsék a menthetőt. Tevékenységük lényege az volt, hogy egy visszaosztási rendszert vezettek be, mely alapján a szerződött - polgári - vállalkozások a honvédségi megbízási díjak egy részét visszaszolgáltatják. A vádlottak általában a cégek vezetőivel vették fel a kapcsolatot és a beszélgetések során közölték velük, hogy mennyi pénzt kérnek vissza. Volt, akitől a nettó érték 20 százalékát kérték. Kevesen merték visszautasítani a megkeresést. Jutalékot kértek az ajándéktárgyak szállítójától, a tolmács cégtől, az irodaszerek beszerzőjétől, az autószerelő vállalkozástól, a számítógépek beszállítójától, a munkaruhaboltostól, az
3 ingatlanok karbantartóitól. Az egyik ilyen üzemeltető például 2002 és 2009 között csak egymaga 64 és fél millió forintot adott vissza - áll a vádiratban. Arra is volt precedens, hogy a vállalkozót azzal keresték fel, hogy kifogásolják az általa biztosított járművek tisztaságát. A találkozón aztán közölték vele, hogy juttassa vissza a szolgáltatás értékének 5 százalékát. Volt, amelyiknél úgy biztosították a visszaosztható keretet, hogy inkább megemelték a szolgáltatási díjat. Kisebb, ezer forintos összegektől kezdve egészen a 8 millióig szerepelt tarifa a visszafizetési repertoárban. A vádlottak egy olyan pénzügyi keretet is félretettek amiből aztán azoknak osztottak pénzt, akik így vagy úgy tudomást szereztek az ügyletekről, vagy pozíciójuknál fogva kellett az együttműködésük, ahogyan az ügyészség fogalmaz: veszélyeztették a korrupciós cselekményeket. Az ügyészség szerint a vádlottak mindegyike részben vagy egészben rálátott a bűnszervezet tagjainak tevékenységére. Vádbeszéd folytatása DEBRECENI JÁRÁSBÍRÓSÁG I/153. B. 1443/2017. F. Á. Jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint április 12-én F. Á. vádlott és S. J. ellen egy lopási ügyben tartott tárgyalást a Debreceni Járásbíróság, melynek mindketten vádlottjai voltak. A tárgyalást megelőzően az akkor szabadlábon védekező F. Á. és az előzetes letartóztatásban lévő S. J. is a folyosón várakozott, a BV őrökkel együtt. Az ügyészség szerint a vádlott várakozás közben elővette zsebéből a becsomagolt kábítószert és társa felé mutatta, jelezve, hogy azt neki hozta. A tárgyalás alatt F. Á. és S. J. egymás mellett ültek a vádlottak padján, a büntetésvégrehajtási őrök pedig S. J. háta mögött foglaltak helyet. Tárgyalás közben F. Á. kihasználva, hogy nem őket figyelik, elővette zsebéből a kábítószert. A szintetikus kannabinoid a bírósági tárgyalásra szóló idézésbe volt becsomagolva. F. Á. ökölbe szorította kezét, benne a csomaggal, S.J. combjára helyezte, majd egyre közelebb húzódott társához, hogy átadhassa. Ez azonban nem sikerült, az egyik őr ugyanis észrevette és felszólította F. Á-t, hogy adja át neki a tenyerében rejtegetett csomagot. A tárgyalás félbeszakadt, a bíró értesítette a rendőrséget, akik aztán a
4 helyszínen lefoglalták a kábítószert. Az új pszichoaktív anyag későbbi vizsgálata során kiderült, hogy a hasis és a marihuána hatóanyagához hasonló hatású, mesterségesen előállított vegyületről van szó, amely 5F-ADB-PINACA hatóanyagot tartalmaz. A vádlottnál lefoglalt mennyiség nem éri el a csekély mennyiség felső határát írja a vád. 1.tárgyalás HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI JÁRÁSBÍRÓSÁG I. em. B. 116/2017. N.I. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség vádirata szerint N. I. mezőgazdasági őstermelőként tevékenykedett november 12-én két társával, Hajdúböszörményhez közeli tanyáján a szemeskukorica berakodásához láttak hozzá. A munkálatokat a vádlott felügyelte és irányította. A vádlott a kukoricával megpakolt mezőgazdasági vontatóval és a pótkocsival a gazdasági épület mellé állt. A vádlott utasítására - fogalmaz a vádirat - elhúzták a pótkocsi oldalán lévő, 15 x 30 centiméteres ajtót, és az azon kiömlő kukoricát a nyílás alá helyezett talicskába engedték. A talicskákat a két segítő mozgatta, a tolóajtót a vádlott kezelte. Amikor a pótkocsiban lévő kukorica már nem folyt ki, N. I. megemelte a pótkocsi platóját, az oldalfalat azonban nem nyitotta meg, így továbbra is csak az elhúzható kis ajtó volt nyitva. A vádlott addig emelte a platót, amíg a kukorica újra meg nem indult. Billentés közben azonban a pótkocsi platójának dőlésszöge és a rajta felhalmozott szemeskukorica olyan kritikus szintet ért el, hogy a takarmány a plató zárt oldalának zuhant. A nagy tömegű kukorica akkora erővel csapódott neki az oldalfalnak, hogy a pótkocsi megbillent és az oldalára borult. A sértett a jármű közvetlen közelében tartózkodott, a pótkocsi maga alá temette. A férfi a helyszínen életét vesztette. A vádhatóság szerint N. I. a munkavédelmi törvény és az ún. Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat több pontját is megszegte. A munkafolyamatot például úgy kellett volna megválasztania, hogy a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét, biztonságát ne veszélyeztesse. N. I. a billenő pótkocsit sem az előírások szerint kezelte, a billentés megkezdése előtt ugyanis ki kellett volna nyitnia az ellenkező oldalfalat rögzítő zárt. A vád szerint N. I. mulasztása miatt borult fel a pótkocsi és a szabályszegések okozták a sértett halálát.
5 Bizonyítási eljárás folytatása amennyiben nem lesz újabb indítvány, iratismertetés, perbeszéd és ítélethirdetés is lehet DEBRECENI JÁRÁSBÍRÓSÁG fszt. 15. B. 1457/2017. I.r. B.L. II.r. R.J. A bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és más bűncselekmények A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint B. L április 15-én, valamivel éjfél után jelent meg a Thomas Mann utcai Nyugdíjasok házánál, Debrecenben. Átmászott a kerítésen, majd a nyitva hagyott bejárati ajtón át bement az épületbe. Az egyik emeleti garzon rácsos biztonsági ajtajában benne volt belülről a kulcs, a bejárati ajtó pedig be sem volt zárva, az elsőrendű vádlott így jutott be a lakásba. A konyhában magához vette az ott lakó néni mobiltelefonját, majd a nappaliba ment át. Az idős lakó azonban az üvegajtón keresztül észlelte a betolakodót és hangosan felkiáltott, így B. L. elmenekült. Bő három héttel később, újra az éjszaka közepén, az elsőrendű vádlott visszatért az otthonba. Az egyik földszinti garzon nem volt kulcsra zárva, így jutott be egy 95 éves nénihez. Az asszony aludt, de felébredt a kutatás zajára és számon kérte a vádlottat. B. L. mindenképpen meg akarta szerezni az értékeit, de tartott attól, hogy az asszony segítséget hív, ezért párnát nyomott az arcába. A sértett kérte, hogy ne bántsa, inkább hajlandó átadni mindent. A vádlott magához vette az ágyon talált pénztárcák tartalmát, aztán a sértett ujján lévő gyűrűket szemelte ki. Az idős néni lehúzta 4 gyűrűjét és odaadta. B. L. összesen 112 ezer forinttal és 88 ezer forint értékű ékszerrel távozott május 26-án hajnalban R. J.-vel együtt jelentek meg újra a Nyugdíjasok házánál. Készültek is, vittek magukkal egy-egy pár szövetkesztyűt és egy-egy, arcukat eltakaró sapkát is. Az udvarról kilesték, hogy a 84 éves férj és felesége már ágyban vannak. Felfeszítették a lépcsőház bejáratát, felvették a kesztyűt és a sapkát, majd benyomták a lakás bejárati ajtaját. A garzonba lépve B. L. azonnal pénze és ékszerei átadását követelte az asszonytól, és hogy ennek nyomatékot adjon, kezeit a sértett nyakára, arcára nyomta és meg is ütötte az idős nőt. A szívbeteg asszony
6 felült az ágyban, B. L. erre felállította és a földre lökte. Ez idő alatt R. J. kutakodott a garzonban, majd a szintén nagybeteg bácsit akarta rábírni, hogy adja át értékeiket. Több alkalommal meg is ütötte, s az ágyra nyomta. Felesége közölte velük, hogy férje nem tud beszélni, erre B. L. felemelte a földről, majd férje mellé lökte az asszonyt. Mindkét vádlott kutatni kezdett zseblámpájuk fényénél, végül magukhoz vették a házaspár laptopját, egy hangszóró szettet és 20 ezer forint készpénzt. Elvitte egy halláskárosultak részére kifejlesztett telefont is, illetve 8 tábla csokoládét, 1600 forint értékben. Az értékeken a két vádlott egyenlő arányban osztozott. A lapotopot R. J. testvére feleségének adta ajándékba, később a rendőrség lefoglalta nála írja a vád. A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint B. L. és R. J. is erőszakos többszörös visszaesőnek minősül. 1.tárgyalás DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK I. em. Díszterem Kb. 13/2014. I.r. L. I. II.r. F. L. III.r. N. D. IV.r. H. A. V.r. K. G. VI.r. M. I fő Költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata alapján elsőként Kaposváron indult bírósági eljárás az ügyben, a Kaposvári Törvényszék 2013 februárjában felmentette a vádlottakat. Az első fokú döntést a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa 2014 februárjában hatályon kívül helyezte és a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a megismételt eljárás lefolytatására. A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata szerint hármat kivéve a vádlottak mindegyike a Magyar Honvédség kötelékébe tartozott, egyikük a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkáraként tevékenykedett, a többiek a honvédséghez kapcsolódó különböző katonai szervezeteknél, gazdasági társaságoknál töltöttek be vezető pozíciókat. Ezek a szervezetek feleltek például a honvédségi rendezvények szervezéséért, a honvédségi ingatlanok üzemeltetéséért, eszközök, felszerelések beszerzéséért. Pozíciójuknál fogva ők választották ki azokat a vállalkozásokat, akikkel a különböző feladatok ellátására szerződtek. Az ügyészség 9 vádpontban taglalja az elkövetett bűncselekményeket. A kiindulópont 2001, amikor a Magyar Honvédségen belül nagyszabású átszervezések
7 indultak el, amelyek átszabták a korábbi szervezetek feladatkörét, működését és ezáltal a korábbi kapcsolatrendszert is érintették. A vádirat szerint ez indította az I. és a XVI. r. vádlottat arra, hogy - később - a II.r. vádlott (az akkori közigazgatási államtitkár) bevonásával mentsék a menthetőt. Tevékenységük lényege az volt, hogy egy visszaosztási rendszert vezettek be, mely alapján a szerződött - polgári - vállalkozások a honvédségi megbízási díjak egy részét visszaszolgáltatják. A vádlottak általában a cégek vezetőivel vették fel a kapcsolatot és a beszélgetések során közölték velük, hogy mennyi pénzt kérnek vissza. Volt, akitől a nettó érték 20 százalékát kérték. Kevesen merték visszautasítani a megkeresést. Jutalékot kértek az ajándéktárgyak szállítójától, a tolmács cégtől, az irodaszerek beszerzőjétől, az autószerelő vállalkozástól, a számítógépek beszállítójától, a munkaruhaboltostól, az ingatlanok karbantartóitól. Az egyik ilyen üzemeltető például 2002 és 2009 között csak egymaga 64 és fél millió forintot adott vissza - áll a vádiratban. Arra is volt precedens, hogy a vállalkozót azzal keresték fel, hogy kifogásolják az általa biztosított járművek tisztaságát. A találkozón aztán közölték vele, hogy juttassa vissza a szolgáltatás értékének 5 százalékát. Volt, amelyiknél úgy biztosították a visszaosztható keretet, hogy inkább megemelték a szolgáltatási díjat. Kisebb, ezer forintos összegektől kezdve egészen a 8 millióig szerepelt tarifa a visszafizetési repertoárban. A vádlottak egy olyan pénzügyi keretet is félretettek amiből aztán azoknak osztottak pénzt, akik így vagy úgy tudomást szereztek az ügyletekről, vagy pozíciójuknál fogva kellett az együttműködésük, ahogyan az ügyészség fogalmaz: veszélyeztették a korrupciós cselekményeket. Az ügyészség szerint a vádlottak mindegyike részben vagy egészben rálátott a bűnszervezet tagjainak tevékenységére. Vádbeszéd folytatása
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 01.25. Debreceni Törvényszék I. emelet 122-es tárgyaló Bf. 335/2018 N. I. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség 10:30 A Hajdúböszörményi Járásbíróság
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.07. 05.11. 2018.05.07. DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK I. em. Díszterem Kb. 13/2014. I.r. L. I. II.r. F. L. III.r. N. D. IV.r. H. A. V.r. K. G. VI.r. M. I. + 11 fő Költségvetési szerv
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.01.14. 01.18. 2019.01.15. Debreceni Törvényszék Díszterem Kb. 13/2014. I.r. L. I. II.r. F. L. III.r. N. D. IV.r. H. A. V.r. K. G. VI.r. M. I. + 11 fő Költségvetési szerv önálló
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.11 06.15. 2018.06.11. DEBRECENI JÁRÁSBÍRÓSÁG, fszt. 30. Fk. 147/2018. I.r. fk. S.F. II.r. fk. Sz.N. Rablás bűntette és kísérlete 2018.06.11. 08.30 A Debreceni Járási és Nyomozó
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2018.01.15 01.19. 2018.01.15. DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK I. em. Díszterem Kb. 13/2014. I.r. L. I. II.r. F. L. III.r. N. D. IV.r. H. A. V.r. K. G. VI.r. M. I. + 11 fő Költségvetési szerv
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati
2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék
2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt
Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.
Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.
Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi
Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.
Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott
EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.08 10.12. 2018.10.08. Berettyóújfalui Járásbíróság 3. tárgyaló B. 111/2017 I. r. N. R. II. r. H. R. III. r. K. L. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/84. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 26. március
Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi
Regisztrált bűncselekmények Összesen
2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az
Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK
1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette
Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/172. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 7-11. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/37. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 29. február
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette
Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.03.26.-03.29. 2018.03.26. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 6. tárgyalóterem 17.B.69/2017. K. M. és társa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság
A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések
A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések Járművezetés az eltiltás tartama alatt [a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 15/A. (1) bek.] Az elsőbbség és az előzés szabályainak
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény
T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 11. - 06. 14. 2019. 06. 11. napja BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.31/2019 F.-Zs. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt
Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék
Balassagyarmati Törvényszék 2019. június 17. 2019. június 21. 2019. június 13. Balassagyarmati Járásbíróság 60. tárgyaló B.42/2019. B. G. és két társa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.
51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18.
51. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015. 12.14-2015.12.18. 2015.12.14. (hétfő) DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Debreceni Ítélőtábla N. L. + 4 fő 1. Adócsalás bűntette 2. 2015.12.14. Az első fokon eljárt Debreceni
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2018.11.26. 11.30. 2018.11.26. Debreceni Járásbíróság I. emelet 151-es tárgyaló B. 863/2017. T. P. Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény 2018.11.26. 10:00
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 06. 18. - 06. 22. 2018. 06.18. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem 16.B.75/2017 K. C. Zs. Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben
Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 18. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 14. 2018. MÁJUS 18. 2018. MÁJUS 14. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme Sz. I-né Nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.01.21. - 2019.01.25. 2019. 01. 21. Fővárosi Törvényszék fsz. 38. 21.B.397/2018 P. D. + 1 fő emberölés bűntettének kísérlete 2019.01.21. 8:30 A vád szerint a vádlottak 2017 augusztusában
Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem
Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének
Összes regisztrált bűncselekmény
Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni
EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.09.03. - 2018.09.07. 2018. 09. 03. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018.09.03. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.26 03.02. 2018.02.27. DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK I/126. B. 73/2017. M. I. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bűncselekmény 2018.02.27. 08.30 M. I. P. ellen
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/453. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. november 12-16. 2018.
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és
BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga
BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga XV. Fejezet Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények 160. Emberölés 161. Erős felindulásban elkövetett emberölés
Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/230. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. május 27-31. 2019.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
Dr. Örkényi: A bírósági ügyek munkaidõigényének mérése c. tanulmány melléklete
1.. KÉRDŐÍV a bíróságon (helyi és törvényszéki első fokon) befejezett büntető ügyek felméréséhez Az ügy kódszáma M1. táblázat I I. I. ÜGYVITEL 5. Első fokon jogerős-e? 6. Másod fokon jogerős-e? 7. Új számra
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.17. 06.21. 2019.06.17. Debreceni Törvényszék Díszterem B. 556/2018 R. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette 2019.06.17. 08:00 Tárgyalást tart a Debreceni
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.08.24-28. 2015.08.25. (KEDD) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem M.J. és 16 társa 2015. augusztus 25-26. 9 óra hivatalos személy által
Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a
Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/372. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 24-28.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 8 12.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/156. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 8 12. 2019.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.
Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/360. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 17-21.
Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője
Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője megváltozik a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések köre; bizonyos esetekben a bírság kiszabására
Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.03.25-03.29. 2019-03-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem 5.B.882/2017 B. L. sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2019-03-25 13.00 A
1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény
Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években
Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási