Előterjesztés 2018 UV.2. Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára. Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester
|
|
- Gréta Hegedűs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 _, Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester Előterjesztés Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára C 2_ A képviselő-testületi ülés időpontja: november 29. sz. napirend Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat költségvetésről szóló 46/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelet ára A napirendet nyílt ülésen kell tárgyalni, a rendelet és a határozat elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges. ELŐKÉSZÍTŐ SZERVEZETI EGYSÉG: PÉNZÜGYI ÜGYOSZTÁLY KÉSZÍTETTE (ÜGYINTÉZŐ NEVE): PÁRIS GYULÁNÉ, BŐZSONÉ KOVÁCS ÉVA, FÜLÖP SZILVIA PÉNZÜGYI FEDEZETET IGÉNYEL/NEM IGÉNYEL, IGAZOLÁS: - iii-iiiv-ri LOE lir, JOGI KONTROLL: tu ),,(6.) , BETERJESZTÉSRE ALKALMAS: DANADA-RIMÁN ED JEGYZŐ A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság véleményezi: Emberi Erőforrás Bizottság véleményezi: x x Társasházi Pályázatokat Elbíráló Ideiglenes Bizottság véleményezi: - Smart City Ideiglenes Bizottság véleményezi: - Határozati javaslat a bizottság számára: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság/Emberi Erőforrás Bizottság javasolja a Képviselőtestületnek az előterjesztés megtárgyalását, a rendelet tervezet elfogadását. Tisztelt Képviselő-testület! Tényállás és a döntés tartalmának részletes ismertetése Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény a alapján: 34. (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások áról, a kiadási ok közötti átcsoportosításról a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel a képviselő-testület dönt UV.2
2 (2) A helyi önkormányzat költségvetési rendelete a polgármester számára lehetővé teheti a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak át és a kiadási ok közötti átcsoportosítást. (3) A helyi önkormányzati költségvetési szerv bevételi ai és kiadási ai a Kormány rendeletében meghatározott esetben a helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében módosíthatóak, a kiadási ok egymás között átcsoportosíthatóak. (4) A képviselő-testület a (2) és (3) bekezdés szerinti -, átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés - a helyi önkormányzatot érintő módon - a 14. (3) bekezdése szerinti fejezetben meghatározott támogatások költségvetési kiadási ait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet át." A költségvetéséről szóló 46/2017. (XII.20.) önkormányzati rendeletet az alábbi képviselő-testületi döntések, átruházott hatáskörben hozott ok, gazdasági események, támogatások miatt javasolom módosítani. Képviselő-testületi döntések költségvetési rendeleten való átvezetése 1) A Képviselő-testület a 66/2018. (X.04.) számú határozatában a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ címen engedélyezett álláshelyeinek számát kötelező feladat október 5. napjától 9 álláshellyel (óvodai, iskolai segítő) megemeli, ezáltal az engedélyezett álláshelyek számát 245 álláshelyben határozza meg. 2) A Képviselő-testület a 69/2018. (X.04.) számú határozatának 1.) pontjában a költségvetés sal együtt Józsefváros zöldfelületeinek fejlesztése érdekében fák ültetéséről döntött. 3) A Képviselő-testület a 72/2018. (X.04.) számú határozatában költségvetés sal együtt döntött a Horánszky utca 13. szám alatti épület homlokzatán emléktábla elhelyezéséről, Sántha Péterné alpolgármester saját keretének terhére. 4) A Képviselő-testület a 73/2018. (X.04.) számú határozatában költségvetés ával együtt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány részére történő szénmonoxidmérő-készülék beszerzéséről döntött. 5) A Képviselő-testület a 76/2018. (X.04.) számú határozatában a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ engedélyezett álláshelyét január 1. napjától 4 álláshellyel csökkentette, így a költségvetési szerv engedélyezett létszáma 302 főről 298 főre változik (szakmai álláshely:223, technikai/kisegítő álláshely:75). Polgármesteri és intézményvezetői átruházott hatáskörben végrehajtott ok a költségvetésről szóló 46/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelet 22., 24. felhatalmazása alapján, mely egyben az átruházott hatáskörben hozott döntésekről történő beszámolási kötelezettség teljesítését is jelenti. Polgármesteri hatáskörben jóváhagyott ok, átcsoportosítások A 36/2014. (XI.06.) önkormányzati rendeletben (SZMSZ) előírt polgármesteri döntések nyilvántartó rendszerében, ezen belül az menüben a 6678/2018. azonosító számig rögzített és még a költségvetési rendeleten át nem vezetett átcsoportosítások a következők. 1) a) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül Sántha Péterné alpolgármesteri keret céltartalék áról 250,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre ára az Amazon Foci Sportegyesület támogatása címen. b) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül Sántha Péterné alpolgármesteri keret céltartalék áról 350,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre ára a Flaccus Könyvkiadó-, Forgalmazó és Szolgáltató Kft támogatása címen.
3 c) Az Önkormányzat kiadás cím működési eel és általános tartalékon belül Sántha Péterné alpolgármesteri keret céltartalék áról 100,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre ára a Mozgássérültek Budapesti Egyesület támogatása címen 2) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék kötelező feladat áról 1.821,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím önként vállalt feladat felújítások/kmb Iroda Losonci tér felújítása ára. Indoklás: A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a KMB Iroda Losonci tér felújítására beérkezett indikatív ajánlat e Ft-tal magasabb a rendelkezésre álló nál. A szeptember 13-án kelt 3.515,0 e Ft átcsoportosítást tartalmaz, ezért szükséges a tényleges igény szerint az további biztosítása. 3) Az Önkormányzat kiadás cím önként vállat feladat - finanszírozási működési bevételek és finanszírozási működési kiadások át ,0 e Ft-tal megemeli Önkormányzati Magyar Államkötvény vásárlása címen. Indoklás: A Városgazdálkodási es Pénzügyi Bizottság a 864/2018. (IX.17.) sz. határozatában millió Ft értékben történő Önkormányzati Magyar Államkötvény vásárlásáról döntött. A finanszírozási működési bevételek és finanszírozási működési kiadások án már millió Ft tervezésre került Éves Magyar Állampapír vásárlása érdekében, de az ügylet nem jött létre, ezért csak a különbözet összegéig, millió Ft-ban szükséges. 4) Az Önkormányzat kiadás cím felújítások/bláthy Ottó utca - Bíró Lajos utca - Vajda Péter utca közötti útszakasz felújítás tervezése áról 2.510,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím dologi kiadások/eubiii. TÉRKÖZ "B"/önrész terhére/közösségi tervezés ára. Indoklás: A tervezési szerződés összegéből, mely e Ft, e Ft elszámolható a pályázati támogatás terhére és e Ft az önrész terhére, mely a címen került tervezésre. A címen e Ft a évi költségvetési maradványból került tervezésre a fenti felújítási munkák tervezése címen. Javasolt a különbözetet, e Ft-ot a címről a címre átcsoportosítani. 5) Az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék áról 9.281,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása önként vállalt feladat ára. Indoklás: A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a Katica Tagóvoda tetőszerkezetének teljes felújítására beérkezett indikatív ajánlat e Ft-tal magasabb a rendelkezésre álló fedezetnél. 6) Az Önkormányzat kiadás címen belül kötelező feladaton belül dologi kiadások/karbantartási, kisjavítási szolgáltatások és áfa áról 620,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás beruházások/egyéb tárgyi eszközök beszerzése és áfa ára. Indoklás: Meghibásodott az Új Teleki téri Piac esővíz hasznosító rendszerének szivattyúja, amely az összes WC tartály vízellátását biztosítja. A javítása gazdaságtalan, ezért javasolt a cseréje. 7) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék kötelező feladat áról 6.500,0 e Ft-ot átcsoportosít a cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre ára - -. Indoklás: A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. kérte az őszi programok fedezetének kiegészítését. 8) Az Önkormányzat kiadás cím működési eel es általános tartalékon belül Egry Attila alpolgármesteri kerete céltartalék áról 100,0 e Ft-ot átcsoportosít a
4 kiadás cím dologi ára szerződéskötés céljából, a Pataki Kft.-vel szervezési és koordinációs feladatok ellátására a Pescina testvérvárosból érkező delegáció látogatásának időtartamára. 9) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék áról 1.557,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím dologi kiadások ára 748,0 e Ft-ot, a személyi juttatás ára/egyéb külső személyi juttatások 575,0 e Ft-ot, munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ára 234,0 e Ft-ot (EHO 132,0 e Ft, SZJA 102,0 e Ft) az olaszországi Pescina város 11 fős delegációjának fogadása címen. Indoklás: A szeptember közötti időszakban kerületünkbe látogató olaszországi Pescina tetsvérváros 11 fős delegációjának fogadása költségeire volt szükséges a fedezet biztosítása. 10)Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül Sántha Péterné alpolgármesteri keret céltartalék áról 200,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre ára a Borra, magyar! egyesület támogatása címen. Indoklás: Sántha Péterné alpolgármester asszony támogatni kívánja a Borra, magyar! egyesületet a BORmedence - Borok, ízek, élmények a Kárpát-medencéből" rendezvény szervezésének (külhoni magyar kiállítók útiköltsége, szállása, bemutatandó borok költségei) és a Kárpát-medence bora előállításának támogatása céljából. 11)Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül Sántha Péterné alpolgármesteri keret céltartalék áról 80,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre ára. Indoklás: Sántha Péterné alpolgármester asszony támogatta a Belső-Pesti Tankerületi Központon keresztül a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola két pedagógusának részvételét a november 6-8. között Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő a Köznevelés, szakképzés, pedagógusképzés innováció XX." országos közoktatási szakértői konferencián. 12)Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül a polgármesteri keret céltartalék áról 485,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím dologi kiadási ára. Indoklás: az Országos Mentőszolgálat Józsefvárosi Mentőállomás (1089 Bp., Orczy Út 32/b) részére 100 db munkapóló beszerzése érdekében szükséges az átcsoportosítás. 13) Az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék áról 2.286,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása kötelező feladat ára a Napraforgó Egyesített Övoda támogatása címen. Indoklás: A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a Napraforgó Egyesített Óvoda Napraforgó Tagóvodájában az I. emeleti terasz korlátját cserélni szükséges, a fedezet indikatív ajánlat alapján került meghatározásra. 14)Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül Sántha Péterné alpolgármesteri keret céltartalék áról 330,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre ára az Operatív Program Tanácsadó és Szolgáltató Kft. támogatása címen. Indoklás: Sántha Péterné alpolgármester asszony támogatást nyújtott Sirok Eszter Dezső óvodába megy" című mesekönyvének megjelentetése érdekében az Operatív Program Tanácsadó és Szolgáltató Kft. részére 4
5 15) Az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék áról 404,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím beruházások/területi védőnők részére eszköz beszerzés ára. Indoklás: A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ területi vezető védőnője azzal a kéréssel fordult az Önkormányzathoz, hogy az Aurórai szakrendelő alagsorában kialakított védőnői tanácsadó működéshez szükséges eszközöket biztosítsa az Önkormányzat. 16) Az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat működési cél és általános tartalékon belül az általános tartalék áról 1.000,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása önként vállalt feladat ára a Napraforgó Egyesített Óvoda támogatása miatt gyermek programok színház, mozi látogatás) szervezése céljából. Indoklás: A Napraforgó Egyesített Óvoda vezetője gyermek programok szervezéséhez támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz. 17) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül Sánta Péterné alpolgármesteri kerete céltartalék áról 50,0 e Ft-ot átcsoportosít a kiadás cím dologi kiadások ára Betlehemi képeskönyv vásárlása címen. Indoklás: Alpolgármester Asszony a Magyar Kézművességért Alapítványtól 10 db Betlehemi képeskönyvet rendelt meg. 18) Az Önkormányzat kiadás cím működési cél es általános tartalékon belül az általános tartalék kötelező feladat áról 4.000,0 e Ft-ot átcsoportosít a cím dologi kiadások ára - kötelező feladat a évi foglalkozás egészségügyi szolgáltatás címen. Indoklás: a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ benyújtotta a évi foglalkozás egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó számláját, a fedezet a évi költségvetési maradvány megállapításánál nem került figyelembe vévtelre. 19) Az Önkormányzat kiadás cím dologi áról 2.000,0 e Ftot átcsoportosít a kiadás cím egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre ára a Gyermek Szájharmónia Kampány keretében történő Belső- Pesti Tankerületi Központ támogatása érdekében. Indoklás: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság a november 19.-i ülésén tárgyalta a Javaslat Gyermek Szájharmónia Kampány támogatásával kapcsolatos döntés meghozatalára" tárgyú előterjesztést, mely szerint a Önkormányzata a Gyermek Szájharmónia Kampány keretében támogatni tervezi a Belső-Pesti Tankerületi Központot. A fedezet a címen rendelkezésre áll, csak kiemelt ok közötti átcsoportosítás szükséges. Költségvetési szervek vezetői által jóváhagyott ok, átcsoportosítások Polgármesteri Hivatal jegyzői hatáskör 1) A Polgármesteri Hivatal kiadás cím kötelező feladat személyi juttatás/törvény szerinti illetmények áról 6.720,0 e Ft-ot átcsoportosít a cím kötelező feladat személyi juttatás/foglalkoztatottak egyéb személyi juttatása ára köztisztviselő közszolgálati jogviszonyának megszüntetése fedezetének biztosítása céljából. Napraforgó Egyesített Óvoda költségvetési szerv vezetői hatáskör 1) A Napraforgó Egyesített Óvoda bevétel cím - finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át 9.281,0 e Ft-tal és a kiadás felújítások/katica Tagóvoda tetőszerkezetének felújítása át 9.281,0 e Ft-tal megemeli. Indoklás: Polgármester úr október 08-án átruházott hatáskörben az intézmény részére e Ft átcsoportosításról döntött a Katica Tagóvoda tetőszerkezetének felújítására. Az szükségességét az indokolta, hogy a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. 5
6 tájékoztatása szerint a tetőszerkezet teljes felújítására beérkezett indikatív ajánlat 9.281,0 e Ft-tal magasabb, a rendelkezésre álló fedezetnél. 2) A Napraforgó Egyesített Óvoda bevétel cím kötelező feladat - finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át 2.286,0 e Ft-tal és a kiadás/dologi kiadás/karbantartások /Napraforgó Tagóvoda I. emeleti terasz korlát cseréjének át 2.286,0 e Ft-tal megemeli. Indoklás: Polgármester úr október 26-án átruházott hatáskörben az intézmény részére e Ft átcsoportosításról döntött a Napraforgó Tagóvoda I. emeleti terasz korlátjának cseréjére. Az szükségességét a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zit tájékoztatása alapján a beérkezett indikatív ajánlat indokolja. 3) A Napraforgó Egyesített Óvoda bevétel cím - finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át 1.000,0 e Ft-tal és a kiadás/dologi kiadás/szakmai szolgáltatások+áfa át 1.000,0 e Ft-tal megemeli. Indoklás: Polgármester úr november 07-én átruházott hatáskörben az intézmény részére e Ft átcsoportosításról döntött a Napraforgó Egyesített Óvoda részére gyermekprogramok szervezéséhez. Központi költségvetésből származó bevételek miatti ok 1) Az Önkormányzat október november hónapban Ft szociális ágazati összevont pótlékot kapott a központi költségvetésből támogatásként, és fizetett ki az intézmények közalkalmazottai részére. Az Önkormányzat bevétel cím kötelező feladat működési célú támogatások államháztartáson belülről/önkormányzatok működési támogatásai át ,0 e Ft-tal megemeli, egyidejűleg a kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása kötelező feladat át ,0 e Ft-tal, önként vállalt feladat át 3.321,0 e Ft-tal megemeli. A költségvetési szervek finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át megemeli, egyidejűleg a kiadás személyi juttatás és munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó át ,0 e Ft-tal megemeli, melyet intézményenként, címrendenként és ezen belül kötelező és onként részletezve az előterjesztés 1. melléklete tartalmazza. 2) Bérkompenzáció címen szeptember október hónapra Ft központi költségvetési támogatás illette meg az Önkormányzatot. - Az Önkormányzat bevétel cím kötelező feladat működési célú támogatások államháztartáson belülről/önkormányzatok működési támogatásai át 3.353,0 e Ft-tal megemeli, egyidejűleg a kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása kötelező feladat át 3.285,0 e Ft-tal, önként vállalt feladat át 44,0 e Ft-tal államigazgatási feladat át 24,0 e Ft-tal megemeli bérkompenzáció központi állami támogatása címén. - A költségvetési szervek finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át megemeli, egyidejűleg a kiadás személyi juttatás és munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó át 3.353,0 e Ft-tal megemeli, melyet intézményenként, címrendenként és ezen belül kötelező és onként részletezve az előterjesztés 2. melléklete tartalmazza. 3) Az Önkormányzat november hónapban a központi költségvetési támogatások közül az önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatását a jogszabályi előírások alapján felülvizsgálta. A felülvizsgálat során megállapította, hogy az önkormányzat egyes köznevelési feladatainak támogatása esetében az októberi felmérés során Ft támogatásról, a szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatoknál Ft támogatásról kellett lemondania az ellátottak számának csökkenése miatt, fedezete a működési céltartalékon biztosított.
7 Az Önkormányzat bevétel cím kötelező feladat működési célú támogatások államháztartáson belülről/önkormányzatok működési támogatásai ának és a kiadás cím működési cél és általános tartalék/állami támogatások lemondása céltartalék kötelező feladat ának ,0 e Ft-tal történő csökkentése. Egyéb gazdasági események miatti, és a költségvetési szervek vezetői, önkormányzati vezetők által javasolt ok, valamint korrekciók, melyek a költségvetési rendelet ában szerepelnek E fejezetben javasolt költségvetési ok indokai: - intézmények saját működési bevételi többlete, - államháztartáson belülről és kívülről átvett pénzeszközök, -jóváhagyott költségvetésen belüli átcsoportosítások, - egyéb ok. 1. Az Önkormányzat költségvetésében az alábbi ok helyesbítése szükséges: - a címen belül: - kötelező feladat - a finanszírozási működési kiadás/központi irányítószervi támogatás csökkentése 310,0 e Ft és a finanszírozási felhalmozási kiadás/központi irányítószervi támogatás emelése, valamint a cím - kötelező feladat - bevétel, finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás 310,0 e Ft összeggel történő csökkentése és a bevétel, finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának emelése ugyanezen összeggel. 2. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a közös költség és a felújítási alap a nem fogja fedezni a várható kiadásokat. A közös költség át várhatóan e Ft-tal, a felújítási alap át e Ft-tal szükséges kiegészíteni, melyet a cím önkormányzati épületek társasházzá alapítása szabad ról javasolt a Zrt. biztosítani. az Önkormányzat kiadás11602 cím dologi kiadások/ önkormányzati épületek társasházzá alapítása ának e Ft-tal történő csökkentése és ezzel egyidejűleg a cím dologi kiadások/társasházi közös költség és felújítási alap ának kötelező feladat e Ft-tal és a cím kötelező feladat - egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre/társasházi közös költség és felújítási alap ának e Ft-tal történő emelése. 3. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ telephelyének tervezésére tervezett ,0 e Ft kiegészítése szükséges ,0 e Ft-tal a rendelkezésre álló információk alapján, melyet javasolok a fejlesztési céltartalék terhére biztosítani. az Önkormányzat kiadás cím felhalmozási céltartalék/fejlesztési céltartalék áról ,0 e Ft átcsoportosítása a cím beruházások/jszszgyk telephelyének tervezése ára. 4. Fapótlás címén ,0 e Ft érkezett be az Önkormányzat számlájára, melyet a költségvetés nem tartalmaz. az Önkormányzat cím kötelező feladat bevételi án belül a működési egyéb bevétel át és a kiadás cím működési cél és általános tartalékon belül a fapótlás és környezetvédelem céltartalék - kötelező feladat át ,0 e Ft-tal megemeli. 5. A Balassa u sz. alatti ingatlan értékesítéséből származó bevétel felhalmozási bevételként lett osítva, melyből e Ft áfa bevétel volt, szükséges az rendezése. az Önkormányzat bevétel cím önként vállat feladaton belül felhalmozási bevételek/ingatlanok értékesítése/balassa u. 3-5.sz.alatti ingatlan értékesítése áról e Ft átcsoportosítása ugyanezen cím működési bevételek/kiszámlázott általános forgalmi adó ára.
8 6. A Budapest VIII., József u. 14. szám alatti épület kiürítésére a címen az egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre án e Ft került tervezésre. Egy lakó csereingatlant kért, melynek becsült felújítási költsége e Ft, négy lakó kiköltöztetésének becsült költsége e Ft. Ezen összegek átcsoportosítása szükséges felújítási illetve dologi kiadási ra úgy, hogy azt a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. saját nevében végezze el a feladatot es a vagyongazdálkodási közszolgáltatási szerződés szerinti azt a kompenzáció keretén belül költségtérítésként számolja el. az Önkormányzat kiadás cím on belül- egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre/józsef u. 14. kiürítési költségek áról ,0 e Ft átcsoportosítása a felújítások/józsef u. 14. cserelakás ára e Ft-ot, a dologi kiadások/józsef u. 14. épület kiürítés miatti költöztetés ára a 2.000,0 e Ft-ot, úgy hogy az a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-vel kötött vagyongazdálkodási kompenzáció keretén belül költségtérítésként kerüljön elszámolásra. 7. Felmérésre került a Polgármesteri Hivatal és az intézmények várható bérmegtakarítása, melynek összege összesen e Ft. Javasolom, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselők az éves munkájuk elismeréseként a karácsonyi ünnepekre tekintettel ,- Ft értékű Erzsébet utalványban részesüljenek. Javasolom továbbá, hogy a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ dolgozói részére a juttatás az Önkormányzatnál kerüljön számfejtésre és kifizetésre. Az alábbi táblázatban részletezettek szerint a fentiek költségvetési fedezet igénye e Ft, melyet egyrészt a bérmegtakarítás terhére e Ft, másrészt az általános működési tartalék terhére e Ft összegben javasolok biztosítani. az Önkormányzat kiadás cím működési cél és általános tartalék/általános tartalék kötelező feladat áról ,0 e Ft-ot átcsoportosítása a kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása önként vállalt feladat ára. Címrend Intézmény neve: betöltött 16 tszaim Elk rmaradv ánv Munkáltatót terhelő Önként vállalt feladat Elöirányzat Önkén Címek Önként Önként Összes Ultalványt, Kötelezö t Kötelező Kötelező Erzsébet Altala'nos közötti vállalt vállalt megtakarítas " terhelő feladat vállalt feladat feladat utalvány tartalékból átesoporto feladat feladat jánde,kok feladat sítással Lélekház, Lélekprogram 9, Gazdasági szervezet II Család és Gyermekjóléti Központ , Egyéb szociális szolgáltatás 8 17, Család es Gyennekjóléti Szolgálat 23, Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Nappali ellátás 31 0" Idöskoniak Átmeneti Otthona , Jelzőrendszeres házi segítség. 2, Gyermekek Átmeneti Otthona Okt.-nev. Intézmények étkeztetése I Családok Átmeneti Otthona ( Józsefvárosi Szociális Szolgáltató es Gyermekjóléti Központ összesen 187,5 31, Józsefvárosi Egyesített Bölcsödék 191, Napraforgó Egyesített Óvoda 262, Polgármesteri Hivatal 280, Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ 230, Összesen: Összesen 1150,5 > 31, a fenti táblázat alapján a költségvetesi szervek bevétel - finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának megemelése a táblázatban részletezett összegekben. 0
9 a fenti táblázat alapján a költségvetési szervek személyi juttatás maradványának és munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó maradványának átcsoportosítása a személyi juttatások/béren kívüli juttatások ára és a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó án belül az egészségügyi hozzájárulás és a munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó ára a táblázatban részletezett összegekben. a Polgármesteri Hivatal cím kötelező feladat személyi juttatások ának csökkentése 6.900,0 e Ft-tal, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának csökkentése 2.809,0 e Ft-tal és ezzel egyidejűleg a bevétel, finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának- kötelező feladat - csökkentése 9.709,0 e Ft-tal, az Önkormányzat kiadás kötelező feladat cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 9.709,0 e Fttal és a cím személyi juttatások/külső személyi juttatások ának emelése 6.900,0 e Ft-tal és a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának emelése 2.809,0 e Ft-tal, a Polgármesteri hivatal címen belül kötelező feladaton belül személyijuttatások/törvény szerinti illetmények áról e Ft, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó áról 2.077,0 e Ft átcsoportosítása a - személyi juttatások/béren kívüli juttatások ára 5.100,0 e Ft-ot, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ára 2.077,0 e Ft-ot, a Polgármesteri hivatal címen belül államigazgatási feladaton belül személyi juttatások/törvény szerinti illetmények áról e Ft, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó áról 489,0 e Ft átcsoportosítása a önként vállalt feladat - személyi juttatások/béren kívüli juttatások ára 1.200,0 e Ft-ot, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ára 489,0 e Ft-ot, a Polgármesteri hivatal címen belül kötelező feladaton belül személyi juttatások/törvény szerinti illetmények áról e Ft, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó áról 769,0 e Ft átcsoportosítása a - személyi juttatások/béren kívüli juttatások ára 1.890,0 e Ft-ot, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ára 769,0 e Ft-ot, a Polgármesteri hivatal cím kötelező feladaton belül személyi juttatások/törvény szerinti illetmények áról 210,0 e Ft, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó áról 85,0 e Ft átcsoportosítása a cím - személyi juttatások/béren kívüli juttatások ára 210,0 e Ft-ot, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ára 85,0 e Ft-ot az Önkormányzat kiadás, címen belül finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának- kötelező feladat csökkentése ,0 e Ft-tal, az államigazgatási ának csökkentése 1.689,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg az ának emelése ,0 e Ft-tal, a Polgármesteri Hivatal bevétel, finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése a cím kötelező feladat 7.472,0 e Ft-tal, az államigazgatási feladatok ának csökkentése 1.689,0 e Ft-tal, a cím - kötelező feladat ának csökkentése 2.659,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a cím önként vállalt feladat ának emelése 8.866,0 e Ft-tal, a cím ának emelése 2.659,0 e Ft-tal, a cím ának emelése 295,0 e Ft-tal. 8. A Napraforgó Egyesített Óvoda vezetője az alábbi intézményi költségvetésen belüli okat, átcsoportosításokat kezdeményezte: 9
10 csökkenti a - kötelező feladat a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, ezzel egyidejűleg a felhalmozási kiadások/beruházások át 358,0 e Ft-tal, csökkenti az a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, ezzel egyidejűleg a felhalmozási kiadások/felújítások át 145,0 e Ft-tal, csökkenti a kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, ezzel egyidejűleg a működési kiadások/dologi kiadások át 524,0 e Ft-tal, növeli a kötelező feladat - finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, ezzel egyidejűleg felhalmozási kiadások/felújítások át 662,0 e Ft-tal, növeli a kötelező feladat - finanszírozási működése bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, ezzel egyidejűleg a működési kiadások/dologi kiadások át 365,0 e Ft-tal. Összesen KÖTELEZŐ beruházás csökkentés Tátika 89/280. Csúszdás játékok áthelyezése Köt. 292 Tagóvoda sorról gumitégla cserével Tátika 89/281. Homokozóban beton ülőke Köt. 66 Tagóvoda sorról gumiburkolása Összesen ÖNKÉNT felújítás csökkentés Napraforgó 89/216' Önk. V édő fal Tagóvoda sorró l Összesen KÖTELEZÖ dologi csökkentés Gyerek Virág 251. Köt. Tornaszoba linóleum csere 133 Tagóvoda sorról Virágkoszorú 262. Csoportszoba, öltöző, mosdó Köt. 391 Tagóvoda sorról festése Összesen KÖTELEZŐ felújítás növelés Napraforgó 250. Ko-t. I. em. gyerekmosdó felújítása Tagóvoda sorra Összesen KÖTELEZŐ dologi növelés Napsugár 259. Emeleti fürdőszoba, mosókonyha Köt. 7 Tagóvoda sorra felújítás, kádcsere 365 Tátika Udvari téglakerítés vakolása és Köt. 358 Ft Tagóvoda felújítása Összesített változás: 0 Ft a Karácsony Sándor Közalapítvány 2.450,0 e Ft-tal támogatta az óvodákat. A támogatási összegből a következő beszerzéseket valósítják meg: speciális sakk-készlet, színházjegy, vizuális eszközök, mágneses rajztáblák beszerzése, valamint képzések szervezése (felhalmozási pénzeszköz átvétel/beruházás és dologi kiadás), mobilhívás továbbszámlázása 48,0 e Ft (működési bevételemelés/önkormányzat támogatáscsökkentés), a Katica Tagóvoda internet-, viz- és csatorna díjának továbbszámlázása a JEB-nek (bruttó ,- Ft), a székhelyre számlázott áram-, víz- és csatornadíj továbbszámlázása a Belső- Pesti Tankerületi Központnak (bruttó ,- Ft). Mindösszesen: 344,0 e Ft összegben (működési bevételemelés/önkormányzat támogatáscsökkentés), teljesült kamat bevétel osítása 33,0 e Ft (működési bevételek emelése/dologi kiadás), az Olajág Alapítvány 40,0 e Ft-tal támogatta az óvodákat. A támogatási összeget szakmai anyagok beszerzésére fordítják (működési célú átvett pénzeszköz/ dologi kiadás),
11 képviselői felajánlásból származó bevétel osítása 28,0 e Ft (1fő*2hó*2 óvoda*7.000,- Ft), a kötelező eszköznorma dologi kiadási ból ,- Ft a beruházások között kerül felhasználásra A fentiek alapján a rendeletben az alábbi ok, átcsoportosítások kerülnek átvezetésre: a Napraforgó Egyesített Óvoda cím egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről bevételi ának emelése 690,0 e Ft-tal, valamint az egyéb működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről bevételi ának emelése 1.760,0 e Ft-tal, és ezzel egyidejűleg a beruházások/egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése ának emelése 690,0 e Ft-tal, valamint a dologi kiadások ának - emelése 1.760,0 e Ft-tal, a) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím - kötelező feladat működési/egyéb működési bevételek ának emelése 48,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ugyanezen összeggel történő csökkentése, b) az Önkormányzat cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ából 48,0 e Ft átcsoportosítás a kiadás cím működési cél és általános tartalék án belül az általános tartalék ára kötelező feladat - a) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím kötelező feladat működési bevételek/szolgáltatások ellenértéke+ áfa ának emelése 344,0 e Ft-tal, valamint a cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése 344,0 e Ft-tal, b) az Önkormányzat cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 344,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím működési cél és általános tartalék án belül az általános tartalék ára kötelező feladat - a Napraforgó Egyesített Óvoda cím - kötelező feladat működési bevételek/kapott kamat ÁH-on kívülről ának emelése 33,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a dologi kiadások/karbantartási, kisjavítási szolgáltatások+áfa ának ugyanezen összeggel történő megemelése, a Napraforgó Egyesített Óvoda cím egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről ának emelése 40,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a dologi kiadások/szakmai anyagok beszerzése+áfa ának ugyanezen összeggel történő megemelése, a) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím egyéb működési célú átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről ának emelése 28,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a cím - kötelező feladat - dologi kiadások/szakmai anyagok beszerzése+áfa ának ugyanezen összeggel történő megemelése, b) az Önkormányzat cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 28,0 e Ft átcsoportosítása az Önkormányzat cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ára, c) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím - finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ról 28,0 e Ft átcsoportosítása a cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ra,
12 a) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése 2.487,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának emelése 2.487,0 e Ft-tal, valamint a cím - kötelező feladat - dologi kiadás/szakmai anyagok beszerzése+áfa ának ugyanezen összeggel történő csökkentése és a beruházások ának ugyanezen összeggel történő emelése, b) az Önkormányzat cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 2.487,0 e Fttal és a cím kötelező feladat finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítás ának ugyanezen összeggel történő növelése, a) az Önkormányzat cím kötelező feladat finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 358,0 e Fttal, a cím önként vállat feladat - finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 145,0 e Ft-tal, a cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 524,0 e Ft-tal, a cím kötelező feladat finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának emelése 662,0 e Ft-tal, valamint a cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának emelése 365,0 d Ft-tal, b) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése, valamint a cím kötelező feladat felújítások ának csökkentése 145,0 e Ft-tal, c) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím kötelező feladat bevétel, finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése, valamint a cím kötelező feladat a dologi kiadások ának csökkentése 524,0 e Ft-tal, d) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím kötelező feladat bevétel, finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának növelése, valamint a cím kötelező feladat a felújítások ának növelése 662,0 e Ft-tal, e) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím kötelező feladat bevétel, finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának növelése, valamint a cím kötelező feladat a dologi kiadások ának növelése 365,0 e Ft-tal, 0 ) a Napraforgó Egyesített Óvoda cím kötelező feladat bevétel, finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése, valamint a cím kötelező feladat a beruházások ának csökkentése 358,0 e Ft-tal. 9. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője az alábbi intézményi költségvetésen belüli okat, átcsoportosításokat kezdeményezte: az ERASMUS pályázathoz kapcsolódó támogatás- - megérkezett az intézményhez, viszont a tervezett árfolyamhoz képest alacsonyabb árfolyamon került könyvelésre 37,0 e Ft-tal, teljesült kamat bevétel osítása- kötelező feladat- 65,0 e Ft (dologi karbantartási kiadási emelés), a Mini Manó Bölcsődében - kötelező feladat - történt vezetékes vízkár kapcsán befolyt biztosító általi kártérítés, a Mini-Manó Bölcsődében vandalizmus miatti kártérítés 2. részlete, a Babóca Bölcsődében történt vízkár miatti kártérítés összesen 482,0 e Ft (dologi kiadási, üzemeltetési anyagok beszerzése és áfa emelés), a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék - kötelező feladat - végrehajtást kért korábbi alkalmazottja ellen, melyet a Bíróság jogosnak ítélt és az adóst ,- Ft megfizetésére kötelezte, a fizetési határidő: Adós napjáig ,- Ft-ot fizetett meg, dologi kiadási emelés, 12
13 a Karácsony Sándor Közalapítvány - 540,0 e Ft-tal támogatta a bölcsődéket. A támogatási összeget tabletek és tartozékaik vásárlására kívánják fordítani, az intézményvezető kérte a közfoglalkoztatás intézményt terhelő önrészének, 320 e Ft-nak a biztosítását, melynek fedezete a céltartalékon került megtervezésre. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője az alábbi intézményi költségvetésen belüli helyesbítéseket kezdeményezte: a kötelező feladat- csökkenti a finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, egyúttal a működési kiadások /dologi kiadások át 2.693,0 e Ft-tal a növeli a finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, egyúttal a működési kiadások/dologi kiadások át 63,0 e Ft-tal a kötelező feladat- növeli a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, egyúttal a felhalmozási kiadások/beruházások át 236,0 e Ft-tal a csökkenti a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, egyúttal a felhalmozási kiadások/beruházások át 236,0 e Ft-tal a kötelező feladat-csökkenti a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, egyúttal a felhalmozási kiadások/felújítási kiadások át 6.197,0 e Ft-tal a növeli a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás át, egyúttal a felhalmozási kiadások/felújítási kiadások át ezer Ft-tal Feladat Besorolás Címrend Feladat megnevezése dologi beruházás felújítás kötelező Mini-Manó fűtéskorszerűsítés (radiátorok cseréje) -912 kötelező Linóleum csere Járólap bontás és csere önként tornaszoba kialakítása 365 kötelező Babúca fűtéskorszerűsítés (rädiátorok cseréje) -837 kötelező Járólapok cseréje kötelező Linóleum csere kötelező Feladattal terhelt maradvány (2017. évi pm.) önként belted ajtók cseréje önként tornaszoba kialakítása (2017. évi pm.) kötelező Gyermekkert Ajtómázolás, ablakmázolás kötelező önként kötelező Tücsök-lak Katica játszódomb és homokozók esési terének gumiborítása Árnyékoló rendszer bővítése csoportszobák előtt játszóudvar felújítása (új játszóeszközök vásárlása, homokozók felújítása, gumiborítás, TÜV engedély hiánya miatt
14 játékok visszabontása) kötelező Linóleum csere kötelező Terasz járólapozása kötelező kötelező kötelező Előtetők gyártatása az 2 db udvari kijárat fölé mosókonyha csempe csere (2017.évi pm.) mosókonyha linóleum csere (2017.évi pm.) kötelező Játékvár Strang csere kötelező Linóleum csere kötelező kötelező Fecsegőtipegők Linóleum csere Nyílászárók cseréje (közös tulajdon, egyeztetés kell rä) kötelező Fűtés korszerűsítése (radiátorok cseréje) kötelező Biztos Kezdet Biztos Kezdet Gyerekház fűtés korszerűsítés II. ütem Kötelező összesen Önkent összesen Összes változás Fentiek alapján a rendeletben az alábbi ok, átcsoportosítások kerülnek átvezetésre: a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről, ebből: fejezeti kezelésű ának EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása ának 37,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a személyi jellegű kiadások ának 31,0 e Ft-tal és a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának 6,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím kötelező feladat - kapott kamatok és kamatjellegű bevételek ÁH-n kívülről bevételi ának 65,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a dologi kiadások/karbantartási, kisjavítási szolgáltatások + áfa ának ugyanezen összeggel történő megemelése, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím kötelező feladat - működési bevételek án belül a biztosító által fizetett kártérítések ának, ezzel egyidejűleg a működési kiadások ain belül, a dologi kiadások/üzemeltetési anyagok beszerzése+áfa ának 482,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím kötelező feladat az egyéb működési bevételek/foglalkoztatottak, ellátottak által fizetett kártérítések ának, ezzel egyidejűleg a működési kiadások/dologi kiadások + áfa ának 311,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím bevételek/egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről ának, ezzel egyidejűleg a kiadások, beruházások/informatikai eszközök beszerzése + áfa ának 540,0- e Ft-tal történő megemelése
15 a) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím - kötelező feladat- finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése, és ezzel egyidejűleg a dologi kiadások ának 2.693,0 e Ft-tal való csökkentése a fenti táblázat szerinti részletezésben, b) az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 2.693,0 e Fttal, c) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék a cím- - finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának és ezzel egyidejűleg a dologi kiadások ának 63,0 e Ft-tal történő megemelése, d) az Önkormányzat kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának növelése 63,0 e Ft-tal, e) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék a cím - kötelező feladat- finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának és ezzel egyidejűleg a felhalmozási kiadások/beruházások ának 236,0 e Ft-tal történő megemelése a fenti táblázat szerinti részletezésben, f) az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának növelése 236,0 e Ft-tal, g) Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék a cím - - finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése, is ezzel egyidejűleg a beruházások ának 236,0 e Ft-tal csökkentése a fenti táblázat szerinti részletezésben, h) az Önkormányzat kiadás cím finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 236,0 e Fttal, i) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék a cím - kötelező feladat- finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának es ezzel egyidejűleg a felújítási kiadások ának 6.197,0 e Ft-tal történő csökkentése a fenti táblázat szerinti részletezésben, j) az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának csökkentése 6.197,0 e Fttal, k) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék a cím - - a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának és ezzel egyidejűleg a felújítási kiadások ának 8.797,0 e Ft-tal történő növelése a fenti táblázat szerinti részletezésben, 1) az Önkormányzat kiadás cím finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ának növelése 8.797,0 e Ft-tal, a) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás 320,0 e Ft ának emelése, ezzel egyidejűleg a cím - kötelező feladat kiadások, személyi jellegű kiadás ának emelése 291,0 e Ft-tal, valamint a munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó ának 29,0 e Ft-tal történő emelése. b) az Önkormányzat cím kötelező feladat kiadás, működési céltartalék/közfoglalkoztatás önrész (57/2017. (III.09.) Kt. határozat szerint áról 320,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ára, 15
16 10.A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ vezetője az alábbi intézményi költségvetésen belüli okat, átcsoportosításokat kezdeményezte: cím kötelező feladat: a Fővárosi Kormányhivataltól nyári diákmunka bértámogatására 343,0 e Ft-ot kapott az intézmény (személyi juttatások 313,0 e Ft, és munkaadói járulékok 30,0 e Ft kiadási emelés), cím kötelező feladat: a Fővárosi Kormányhivataltól közfoglalkoztatás bértámogatására 126,0 e Ft-ot kapott az intézmény (személyi juttatások 115,0 e Ft, és munkaadói járulékok 11,0 e Ft kiadási emelés), 40109cím kötelező feladat: a konyha bérleti díjára a vállalkozó által megfizetett 60,0 e Ft-ot az intézmény a takarításban részt vevő kollégák díjazására fordítaná (személyi juttatások 50,0 e Ft, és munkaadói járulékok 10,0 e Ft kiadási emelés), a cím kötelező feladat: teljesült kamat bevétel osítása 213,0 e Ft (dologi/karbantartás kiadási emelés), a cím kötelező feladat: általános forgalmi adó visszatérülés ,0 e Ft (önkormányzati támogatáscsökkentés), a cím kötelező feladat - a működési bevételek (résztvevők hozzájárulása a nyári káptalanfüredi üdüléshez) bevételi többlet 128,0 e- Ft (dologi kiadások/szolgáltatások+áfa emelés), kötelező feladat - a működési bevételek (megszűnt munkaviszony miatti dolgozói visszatérítés) bevételi többlet 128,0 e Ft (személyi juttatások 107,0 e Ft, és munkaadói járulékok 21,0 e Ft kiadási emelés), az Erzsébet Alapítvány pályázatának elszámolása megérkezett, 103,0 e Ft-ot kapott az intézmény (dologi kiadások/szakmai anyag beszerzés, étkeztetés, szakmai szolgáltatások+áfa 103,0 e Ft emelés), a cím kötelező feladat a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. támogatást nyújtott, ezért a működési célú átvett pénzeszköz ának 350,0 e Ft-tal történő megemelése szükséges (dologi kiadások/szolgáltatások+áfa emelés), a cím kötelező feladat - a közvetített szolgáltatásokból (továbbszámlázott telefon költség) származó bevételi többlet 7,0 e- Ft (önkormányzati támogatáscsökkentés), a cím kötelező feladat - a 10/2015. (111.01) önkormányzati rendelet alapján az önkormányzat étkezési támogatást nyújt a fenntartásában működő óvodák, valamint a tankerületi központ által fenntartott oktatási-nevelési intézményekben gyermekétkeztetést igénybevevők részére. Ezek alapján az ellátási díjak+áfa bevételi ,0 e Ft emelése szükséges (önkormányzati támogatáscsökkentés), A cím - - VEKOP pályázathoz e Ft támogatási előleget kapott az intézmény, ebből ,0 e Ft még nem osíott, ezért a működési célú átvett pénzeszközök át ,0 e Ft-tal, valamint a felhalmozási célú átvett pénzeszközök át ,0 e Ft-tal szükséges megemelni. A ,0 e Ft támogatási előlegből ,0 e Ft visszafizetés keletkezett az intézménynek a támogatási szerződés a miatt (személyi juttatás/munkaadói járulékok/működési dologi kiadás/működési célú átadott pénzeszköz/beruházás kiadási ok emelése), az intézményvezető kérte a közfoglalkoztatás intézményt terhelő önrészének, 249 e Ft-nak a biztosítását, melynek fedezete a céltartalékon került megtervezésre (a cím kötelező feladat a közfoglalkoztatottak alkalmazásához kapcsolódó önrésszel a finanszírozási támogatás megemelése szükséges (személyi juttatás/munkaadói járulékok kiadási ok emelés), óvodai és iskolai szociális segítő alkalmazása kertében cím kötelező feladat - az intézmény 11 fő helyett 2 fővel látta el a feladatot szeptember hónaptól, ezért kezdeményezték a személyi juttatások szabad ának átcsoportosítását a felhalmozási kiadásokra 4.698,0 e Ft-tal, melyből lap-topokat, irodai székeket és asztalokat vásárolnának, az intézmény vezetője az alábbi ok helyesbítését kezdeményezte a tényleges felhasználás és számviteli elszámolás miatt:
17 Feladat Címrend Feladat megnevezése Módosítás Dologi Beruházás Felújítás önként vállalt pénzmaradvány kötelező kötelező vásárolt élelmezés kötelező élelmiszer beszerzés önként vállalt Mosodai elektromos hálózat bővítés önként vállalt karbantartás Általános Iskolák eszközök, gép, kötelező berendezés beszerzése (székek, asztalok, hűtő, mosogatógép) önként vállalt Lélek Ház szekrények és telefonok cseréje önként vállalt karbantartás önként vállalt Jelzőrendszer meghibásodás Összesen: A fentiek alapján a rendeletben az alábbi ok, átcsoportosítások kerülnek átvezetésre: a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről ának 343,0 e Fttal, ezzel egyidejűleg a kiadások/személyi juttatások ának 313,0 e Ft-tal és a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának 30,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről ának megemelése 126 ezer Ft-tal, ezzel egyidejűleg a kiadások/személyi juttatások ának 115,0 e Ft-tal és a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának 11,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat a működési bevételek/szolgáltatások ellenértéke emelése 60,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a személyi juttatások ának 50,0 e Ft-tal és a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának 10,0 e Ft-tal történő megemelése, a) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat a működési bevételek/egyéb működési bevételek megemelése 7,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a finanszírozási működési bevételek/központi irányítószervi támogatás ának csökkentése 7,0 e Ft-tal, b) az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 7,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím működési cél és általános tartalék án belül az általános tartalék ára kötelező feladat -, a) az Önkormányzat kiadás cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról ,0 e Ft 17
18 átcsoportosítása a kiadás cím működési cél és általános tartalék án belül az általános tartalék ára kötelező feladat -, b) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat működési bevételek ának emelése ,0 e Ft-tal és ezzel egyidejűleg a finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás ának csökkentése kötelező feladat ,0 e Ft-tal, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat bevételek/kapott kamatok és kamatjellegű bevételek ÁH-n kívülről 213,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a dologi kiadások/karbantartási, kisjavítási szolgáltatások + áfa ának 213,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat működési bevételek/egyéb működési bevételek ának 128,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a működési kiadások/dologi kiadások/egyéb szolgáltatások+áfa ának megemelése 128,0 e Ft-tal, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat működési bevételek/egyéb működési bevételek ának megemelése 128 ezer Ft-tal, ezzel egyidejűleg a kiadások/személyi juttatások ának 107,0 e Ft-tal, valamint a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának 21,0 e Ft-tal történő megemelése, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím önként vállalt feladat egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről ának megemelése 103,0 e Ft-tal, ezzel egyidejűleg a dologi kiadások/szakmai anyagok beszerzése/étkeztetés/szakmai szolgáltatások+áfa ának ugyanezen összeggel történő megemelése, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat bevételek, egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről ának 350,0 e Ft-tal és ezzel egyidejűleg a dologi kiadások/ egyéb szolgáltatások+áfa ának 350,0 e Ft-tal történő emelése, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím önként vállalt feladat VEKOP pályázat Orczy projekt bevételek, egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről át ,0 e Ft, valamint a bevételek, egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről át ,0 e Ft-tal megemeli, ezzel egyidejűleg a kiadások, személyi juttatások át ,0 e Ft-tal, a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó át ,0 e Ft-tal, a dologi kiadások át ,0 e Ft-tal, az egyéb működési célú kiadások államháztartáson belülre át ,0 e Ft-tal, valamint a felhalmozási kiadások/beruházások át ,0 e Ft-tal is megemeli, a) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás 4.698,0 e Ft ának átcsoportosítása a cím - kötelező feladat - finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatásra, ezzel egyidejűleg a cím - kötelező feladat kiadások, személyi juttatások ának megemelése 3.931,0 e Ft-tal, valamint a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának csökkentése 767,0 e Ft-tal a felhalmozási kiadások/beruházások ának emelése 4.698,0 e Ft-tal, b) az Önkormányzat cím kiadás/finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 4.698,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ra, a) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás 249,0 e Ft ának emelése, ezzel egyidejűleg a cím-kötelező feladat- kiadások, személyi juttatások 18
19 ának emelése 226,0 e Ft-tal, valamint a munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó ának 23,0 e Ft-tal történő emelése, b) az Önkormányzat cím kötelező feladat kiadás, működési céltartalék/közfoglalkoztatás önrész (57/2017. ( ) Kt. határozat szerint áról 320,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ára, a) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím önként vállalt feladat finanszírozási működési bevételek/központi irányítószervi támogatás áról 81,0 e Ft átcsoportosítása a c ím - kötelező feladat - finanszírozási működési bevételek/központi irányítószervi támogatás ára, ezzel egyidejűleg a önként vállalt feladat - kiadások/dologi kiadások áról 81,0 e Ft átcsoportosítása a kötelező feladat - kiadások/dologi kiadások ára, b) az Önkormányzat kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 81,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím kötelező feladat finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ra, c) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím kötelező feladat a működési kiadások/vásárolt élelmezés+áfa áról, a működési kiadások élelmiszer beszerzés+áfa ára 460,0 e Ft-ot átcsoportosítása, d) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím önként vállalt feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás áról 3.460,0 e Ft átcsoportosítása a kötelező feladat - finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ára, ezzel egyidejűleg a önként vállalt feladat- kiadások/dologi kiadások áról 3.460,0 e Ft átcsoportosítása a kötelező feladat- kiadások, beruházások ára, e) az Önkormányzat kiadás cím finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 3.460,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím kötelező feladat finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ra, f) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató es Gyermekjóléti Központ cím önként vállalt feladat felhalmozási kiadások/beruházások ról 1.400,0 e Ft átcsoportosítása a felhalmozási kiadások/felújítások ára, g) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató es Gyermekjóléti Központ 40101cím finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás áról 2.100,0 e Ft átcsoportosítása a finanszírozási felhalmozási bevételek/központi, irányítószervi támogatás ára, ezzel egyidejűleg a kiadások, dologi kiadások áról 2.100,0 e Ft átcsoportosítása a beruházások ára, h) az Önkormányzat cím kiadás, finanszírozási működési kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása áról 2.100,0 e Ft átcsoportosítása a kiadás cím finanszírozási felhalmozási kiadások/központi, irányítószervi támogatás folyósítása ra, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ cím önként vállalt feladat finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatás 200,0 e Ft ának átcsoportosítása a cím - - finanszírozási működési bevételek/központi, irányítószervi támogatása ára, ezzel egyidejűleg a cím - - működési kiadások/dologi kiadások 200,0 e Ft ának átcsoportosítása a cím - - működési kiadások/dologi kiadások ára. 19
20 11.A Polgármesteri Hivatal költségvetését érintő ok, átcsoportosítások a törvényszerinti illetmények maradványa terhére átcsoportosítás szükséges a kötelező feladaton betegszabadságra 1.802,0 e Ft és az államigazgatási feladatokon helyettesítési díjra 1.640,0 e Ft összegben. A fentiek alapján a rendeletben az alábbi ok, átcsoportosítások kerülnek átvezetésre: a Polgármesteri Hivatal cím kötelező feladaton belül a személyi juttatások/törvény szerinti illetmények áról 1.802,0 e Ft átcsoportosítása a személyi juttatások/foglalkoztatottak egyéb személyi juttatási ára, és a cím államigazgatási feladatok - a személyi juttatások/törvény szerinti illetmények áról 1.640,0 e Ft átcsoportosítása a személyi juttatások/helyettesítési díj ára. Egyéb döntési javaslatok: 1. A Pénzügyi Integrált Rendszer karbantartására vonatkozó szerződés december 31-én lejár mind a Polgármesteri Hivatal, mind az Intézmények vonatkozásában. Az intézmények 2019-ben még nem csatlakoznak az ASP rendszerhez, ezért a szerződés meghosszabbítása indokolt évekre. A Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat csatlakozik az ASP rendszerhez, de az átállás is a zárási időszakra indokolt a karbantartási szerződés meghosszabbítása december 31-ig. A szerződések hosszabbítása érdekében előzetes kötelezettség vállalás szükséges a bekért ajánlat szerinti szolgáltatási árakon a Hivatal tekintetében évente e Ft összegben, az intézmények tekintetében e Ft összegben. Javasolom az előzetes kötelezettség vállalást az Önkormányzat működési bevételeinek terhére. 2. A Belső-Pesti Tankerületi Központ a fenntartásában lévő VIII. kerületi intézmények erdei iskoláinak megvalósulását csak részben tudja támogatni. A Magyarkúti erdei iskolában dolgozó kísérő tanárok a Központtól csak két napra kapnak megbízási dijat, javasolom, hogy a fennmaradó heti három napra az Önkormányzat fizesse ki 2018-ban a napi 8.000,- Ft/fő+járulék megbízási d/at a pedagógusok részére. Összesen így 362 e Ft fedezet szükséges a kifizetéshez, mely a címen tervezett, a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. kompenzációjában rendelkezésre áll. A beterjesztés indoka A költségvetésről szóló önkormányzati rendelet a a Képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe tartozik. III. A döntés célja, pénzügyi hatása A költségvetés elfogadását követően hozott képviselő-testületi döntések, átruházott hatáskörben hozott ok, átcsoportosítások, az évközi gazdasági események, támogatások miatt indokolt a költségvetési rendeletet módosítani. IV. Jogszabályi környezet A Képviselő-testület az önkormányzati rendeletet az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 34. (5) bekezdése, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontja alapján hozza meg. A fentiek alapján kérem az alábbi határozati javaslat és az előterjesztés mellékletét képező önkormányzati rendelet elfogadását. 20
21 Határozati javaslat A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 1. a) a Pénzügyi Integrált Rendszer karbantartására vonatkozó szerződés megkötése érdekében kötelező feladat - az Önkormányzat költségvetése terhére előzetes kötelezettséget vállal évekre évente 1.951,0 e Ft összegben, valamint a Polgármesteri Hivatal költségvetése terhére évre 2.743,0 e Ft összegben az Önkormányzat működési bevételeinek terhére, b) felkéri a polgármestert, hogy a ban a tárgyévi költségvetések tervezése során a határozatban foglaltakat vegye figyelembe. Felelős: polgármester és a jegyző Határidő: a) pont esetében november 29., b) pont esetében a és évi költségvetés tervezése 2. a Magyarkúti erdei iskolában dolgozó kísérő tanárok részére 2018-ban heti három munkanapra 8.000,- Ft/fő/nap megbízási díjat fizet. Felelős: polgármester, Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. igazgatója Határidő: november 29. Döntést végrehajtását végző szervezeti egység: Pénzügyi Ügyosztály, Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zn. igazgatója Budapest, november 28. Törvényességi ellenőrzés: Danada-Rimán Edina jegyző nevében és megbízásából dr. Sára 0t0 d polgármester dr. Mészár Erika aljegyző 21
22 Szociális ágazati összevont pótlék év előterjesztés 1.sz.melléklete ezer ft-ban ezer Ft-ban Sorszám Intézmény megnevezése Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ LÉLEKHÁZ, LÉLEK PROGRAM Gazdasági szervezet és Központi Irányítás Család és Gyermekjóléti Központ költségvetési elm bevetel (finanszírozási működési bevétel felügyeleti.7arvi tim 1 október- november kötelező feladatok kiadás személyi juttatás kiadás munkaadót terhelő járulékok kiadás összesen bevétel (finanszírozási működési bevétel felügyeleti C7prvi tim 1 október- november ok kiadás személyi juttatás kiadás munkaadót terhelő járulékok kiadás összesen Egyéb szociális szolgáltatás Család és Gyermekjóléti Szolgálat Szociális étkeztetés Házi Segítségnyújtás Nappali Ellátás Idősek Átmeneti Otthona / Gondozóház Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Gyermekek Átmeneti Otthona Oktatási-nevelési intézmények étkeztetése Családok Átmeneti Otthona Egyesített Bölcsődék összesen: I Mind összesen
23 Bérkompenzáció 2018 év előterjesztés 2.sz. melléklete Sorszám Intézmény megnevezése költségvetési cím 1 Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelet Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ LÉLEKHÁZ, LÉLEK PROGRAM Gazdasági szervezet és Központi Irányítás Család és Gyermekjóléti Központ Feladat 2018.szeptember- október bérkompenzáció bevitel (finanszírozási működési bevétel felügyeleti c7ervi him% kiadás személyi juttatás kiadás munkaadót terhelő járulékok kiadás összesen kötelező 0 0 államigazgatás kötelező összesen önként vállalt kötelező kötelező Egyéb szociális szolgáltatás önként vállalt 8 Család es Gyermekjóléti Szolgálat kötelező Szociális étkeztetés kötelező Házi Segítségnyújtás kötelező önként vállalt Nappali Ellátás kötelező Idősek Átmeneti Otthona / Gondozóház Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kötelező önként vállalt 14 Gyermekek Átmeneti Otthona kötelező 15 Oktatási-nevelési intézmények étkeztetése kötelező Egyesített Bölcsődék kötelező Szent Kozma Egészségügyi Központ Napraforgó Egyesített Óvoda kötelező kötelező összesen: önként vállalt kötelező feladat államigazgatási Mind összesen 3 353
24 Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (... önkormányzati rendelete Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat költségvetésről szóló 46/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelet áról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat költségvetésről szóló 46/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 2. (1) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetésének költségvetési bevételei főösszegét költségvetési kiadásai főösszegét finanszírozási műveletek egyenlegét módosítja ezer Ft-ra, ezer Ft-ra, ezer Ft-ra (2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegeken belül a működési költségvetés bevételi főösszegét kiadási főösszegét finanszírozási műveletek egyenlegét módosítja ezer Ft-ra, ezer Ft-ra, ezer Ft-ra, (3) Az (1) bekezdésben meghatározott bevételi és kiadási főösszegeken belül a felhalmozási költségvetés bevételi főösszegét ezer Ft-ban, kiadási főösszegét ezer Ft-ban, finanszírozási műveletek egyenlegét ezer Ft-ban állapítja meg. 2. (1) A Rendelet 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. (2) A Rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép. (3) A Rendelet 3. melléklete helyébe e rendelet 3. melléklete lép. (4) A Rendelet 4. melléklete helyébe e rendelet 4. melléklete lép. (5) A Rendelet 5. melléklete helyébe e rendelet 5. melléklete lép. (6) A Rendelet 6. melléklete helyébe e rendelet 6. melléklete lép. (7) A Rendelet 7. melléklete helyébe e rendelet 7. melléklete lép. (8) A Rendelet 8. melléklete helyébe e rendelet 8. melléklete lép. (9) A Rendelet 9. melléklete helyébe e rendelet 9. melléklete lép. (10) A Rendelet 10. melléklete helyébe e rendelet 10.melléklete lép (11) A Rendelet 11. melléklete helyébe e rendelet 11.melléklete lép (12) A Rendelet 12. melléklete helyébe e rendelet 12.melléklete lép (13) A Rendelet 13. melléklete helyébe e rendelet 13.melléklete lép (14) A Rendelet 14. melléklete helyébe e rendelet 14.melléklete lép
25 (15) A Rendelet 15. melléklete helyébe e rendelet 15. melléklete lép. 3. Ez a rendelet november 30. napján lép hatályba. Budapest, november... Danada-Rimán Edina jegyző dr. Sára Botond polgármester
26 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetésének címrendje 1. melléklet a önkormányzati rendelethez Cím is skim Cimrend megnevezése Feladatot ellátó szervezeti egység Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatisi feladatok Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati feladatok (Önkormányzati költségvetés) Tisztségviselők, bizottságok Polgármester Polgármesteri Kabinet Városvezetési Ügyosztály tisztségviselők illetménye, költségtérítése, egyéb költségek képviselők, bizottsági tagok, egyéb Ktáltal meghatározott feladatra létrehozott munkacsoportok tiszteletdíja, költségtérítése, reprezentáció, cafeteria, költségtérítések, tisztségviselők saját keretei, promóciós ajándékok Nemzetközi kapcsolatok PR tevékenységek Polgármesteri Kabinet Városvezetési Ügyosztály Polgármesteri Kabinet Városvezetési Ügyosztály Kitüntetések, közmeghallgatás Polgármesteri Kabinet nemzetközi kapcsolatok online közvetítés helyi rendelet alapján kitüntetésekhez jutalom (köztisztviselői, pedagógus, szociális munka, Semmelweis napi, közrendvédelmi kitüntetés), munkáltatói kölcsön Tagsági díjak és támogatások üres Tartalékok Működési cél és általános tartalék Felhalmozási céltartalék Humánszolgáltatási Ügyosztály, Humánkapcsolati Iroda Gazdasági szervezet vezetője, Pénzügyi Ügyosztály Gazdasági szervezet vezetője, Pénzügyi Ügyosztály civil szervezetek, alapítványok, egyházak egyházi közösségek, magánszemélyek, sportszervezetek, egyesületek, nemzetiségi önkormányzatok pályázati és működési támogatása, egyéb nem önkormányzati tulajdonú szervezetek támogatása, Budapesti Önkormányzatok Szövetsége tagsági díj, Egyéb feladatok ( helyi adók, támogatások, pénzmaradvány, stb.) Helyi is központi adók Gazdasági szervezet vezetője, Pénzügyi Ügyosztály, Adóügyi hods Pénzügyi Ügyosztály Támogatások Költségvetési és Pénzügyi Felügyeleti hods üres Költségvetési maradvány Oktatási közművelődési, ifjúsági és sport feladatok Gazdasági szervezet vezetője, Pénzügyi Ügyosztály Költségvetési és Pénzügyi Felügyeleti Iroda, Számviteli és Pénzügyi Iroda gépjárműadó, iparűzési adó, telekadó, idegenforgalmi adó, építményadó, kommunális adó, talajterhelési díj, adóbírságok, költségvetési szervek felügyeleti szervi kötelező feladat támogatása, önkormányzat központi költségvetési támogatásai kötelező feladatra költségvetési maradvány elszámolás kötelező feladat költségvetési szervek felügyeleti. szervi nként vállalt feladat támogatása, önkormányzat központi költségvetési támogatásai önként vállalt feladatra..,. költségvetési maradvány elszámolás Oktatáshoz, neveléshez kapcsolódó feladatok Humánszolgáltatási Ügyosztály, Humánkapcsolati Iroda óvodai neveléshez kapcsolódó tevékenységek ösztöndíj, tankerülettől átvállalt költségek Szociális feladatellátás Szociális feladatok Polgármesteri is Jegyzői Kabinet, Humánszolgáltatási Ügyosztály Humánkapcsolati Iroda családok átmeneti otthoni elhelyezése, pszichiátriai betegek nappali ellátása, kötelező feladatok szolgáltatással történő kiváltása Józsefvárosi kártya, Idősügyi Tanács működtetése, Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, EU-s adományok
27 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetésének címrendje 1. melléklet a önkormányzati rendelethez Cím és alcím Címrend megnevezése Feladatot ellátó szervezeti egység Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok üres Települési támogatások üres Vagyonkezelési, városfejlesztési feladatok Parkolás-üzemeltetés Környezetvédelem üres Humánszolgáltatási Ügyosztály Családtámogatási Iroda Gazdálkodási Ügyosztály, Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdasági szervezet vezetője Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője rendkívüli élethelyzet létfenntartási, köztemetés, gyógyszertámogatás, stb. önkormányzati tulajdonú parkolóhelyek üzemeltetése, fenntartása, működtetése közszolgáltatási szerződés keretében környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok első osztályosok támogatása, téli ftitési támogatás, lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékosok támogatása, táboroztatási támogatás, születés támogatása, cafeteria, jutalom Térfigyelő-kamerarendszer működtetése Közterület-felügyeleti térfigyelő-kamerarendszer, - Ügyosztály, Közigazgatási Iroda, behatolásjelzők Gazdasági szervezet vezetője, működtetése, karbantartása fejlesztések Közterületi feladatok Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője az Önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatára vonatkozó szabályok, díjak, utca névtáblák cseréje társasházaknak közterület-foglalási bevételből visszafizetés Közvilágítás Útkár miatti kártérítés Új Teleki téri piac, östennelöi piacok Vagyon Os lakásgazdálkodás Lakásvásárlási támogatás Vagyongazdálkodás Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője Gazdálkodási Ügyosztály, Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdasági szervezet vezetője Gazdálkodási Ügyosztály, Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdasági szervezet vezetője Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasiigi szervezet vezetője kártérítés kistermelők, östermelök számára értékesítési lehetőség biztosítása, piac m'úködtetése, ideiglenes piacok működtetése, szolgáltatási díj közszolgáltatási szerződés keretében helyi lakásvásárlási támogatás, vagyonnal kapcsolatos nyilvántartások, eljárási díjak karácsonyi díszkivilágítás cafeteria, jutalom, hírdetö felületek hasznosítása, fenntartása Önkormányzati tulajdonú, vagy résztulajdonú gazdasági társaságok által végzett vagyongazdálkodási,vagronkezelési, köztisztasági, településüzemeltetési, intézményműködtetés, közszolgáltatási feladatok Törzsvagyon karbantartása, fejlesztése Oktatási, nevelési intézményekkel kapcsolatos feladatok üres Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője Józsefvárosi Gazdálkodási.. Központ Zrt., Gazdálkodási Ügyosztály, Humánszolgáltatási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője törzsvagyon bérbeadása közszolgáltatási szerzödés keretében ingatlanok fenntartása, üzemeltetés, karbantartás, működtetés felújítások, beruházások, pályázatok. cafeteria, jutalom, sportpálya, uszoda, iskolabusz, Tankerület költségeinek átvállalása Településüzemeltetés, út-park karbantartás, növényvédelem, köztisztaság Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdálkodási -, Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője közszolgáltatási szerződés keretében településüzemeltetés, útparkfenntartás, karbantartás, köztisztaság felújítások, beruházások, cafeteria, jutalom, közösségi kertek, keniletgondnok,illegális szemétszállítás, nem önkormányzati területeken végzett feladatok
28 Budapest VIM kerületi önkormányzat költségvetésének címrendje 1. melléklet a Önkormányzati rendelethez Cím is skim amend megnevezése Feladatot ellátó szervezeti egység Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok üres Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. üzleti vagyonnal kapcsolatos feladatai Corvin Sétány Projekt Magdolna-Orczy Negyed Projekt közszolgáltatási szerződés Józsefvárosi Gazdálkodási keretében Köpont Zrt., Vagyongazdálkodási vagyonbérbeadás Ügyosztály, Gazdasági szervezet ' karbantartás, épületek vezetője működtetése Polgármesteri Kabinet, RÉV8 Zrt, Gazdálkodási Ügyosztály, Főépítész, Gazdasági szervezet vezetője Polgármesteri Kabinet, RÉV8 Zrt, Gazdálkodási Ügyosztály, Főépítész, Gazdasági szervezet vezetője vagyonértékesítés, felújítások, cafeteria, jutalom teljes projekt teljes projekt Rehabilitációk, fejlesztési projektek Polgármesteri Kabinet, Főépítész, RÉV8 Zrt,Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdasági szervezet vezetője teljes projekt Egyéb feladatok Hitel felvétel, törlesztések, kamatok Gazdasági szervezet vezetője, Pénzügyi Ügyosztály Számviteli és Pénzügyi Iroda Védelmi feladatok Polgármesteri Kabinet Főépítészi feladatok Főépítész, Városépítészeti Iroda helyi településrendezési tervek, kerületfejlesztési koncepció, tervtanács teljes katasztrófa esetén védekezéssel összefüggő feladatok egyéb tervek, koncepciók Egészségügyi feladatok Társasházak felújítási támogatása, kölcsöne Önkormányzati tulajdonhoz kapcsolódó feladatok Önkormányzati egyéb feladatok Önkormányzati tulajdonú, vagy résztulajdonú gazdasági társaságok támogatása üres üres RÉV8 Zrt fires Humánszolgáltatási Ügyosztály Humánkapcsolati Iroda Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője Humánszolgáltatási Ügyosztály, Belső Ellátási Iroda, Gazdálkodási Ügyosztály, Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt., Gazdasági szervezet vezetője Polgármesteri Kabinet, Jegyzői Kabinet, Gazdasági szervezet vezetője Polgármesteri Kabinet, Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője fogaszati ellátás kiváltása, privatizált háziorvosok helyiség biztosítása, helyiség karbantartása, gyermek egészségügy ügyeleti ellátás, vagyonbiztosítás közbeszerzési díjak, peres ügyek, végrehajtási és közzétételi díjak, bankköltség privatizált háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalása, háziorvosi rendelők felújítása Társasházak vissza és vissza nem térítendő felújítási támogatásai, gázvez.felújításhoz kölcsön nyújtás, panelprogram Szemünk fénye (Commenius), hőszolgáltatás (RFV) könyvvizsgálat, egyéb szakértői díjak városrehabilitációs feladatellátás közszolgáltatási szerződés keretében Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. Gazdálkodási Ügyosztály, Gazdasági szervezet vezetője közszolgáltatási szerződés keretében Galéria, közművelődési tevékenység, közfoglalkoztatás közszolgáltatási szerződés keretében, valamennyi pályázattal vállalt feladat, helyi kitüntetések átadásának rendezvénye, Józsefvárosi Újság, PR, tevékenység, üdültetés, nyári szabadidő szolgáltatás étkeztetéssel, egyéb szociális, felzárkóztatási, közösségi feladatok, szabadidő sportfeladatok, H13, Magdolna Negyed Ill. projekt fenntartása, üdültetés, színházi tevékenység, cafeteria, jutalom, beruházás, felújítás
29 Budapest VIII. kerületi önkormányzat költségvetésének címrendje 1. melléklet a önkormányzati rendelethez Cím és alcím Cinarend megnevezése Feladatot ellátó szervezeti egység Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Józsefvárosi önkormányzat Polgármesteri Hivatala Hatósági feladatok funs Építésigazgatási feladatok Jegyző Hatósági Ügyosztály Építésügyi Iroda építésigazgatási tevékenység, hatósági feladatok Igazgatási tevékenységek Hatósági Ügyosztály Igazgatási Iroda ipari és kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos hatósági feladatok, hatósági ellenőrzések, állatvédelem Anyakönyvi feladatok Hatósági Ügyosztály Anyakönyvi Iroda Hivatal működtetése Jegyző Jegyzői Kabinet Hivatal működtetése Belső Ellátási Iroda,Gazdasági szervezet vezetője hivatal működtetése, épület fenntartása reprezentáció, üzleti ajándék, természetbeni juttatások anyakönyvi, hatósági feladatok Hivatal informatikai feladatai Jegyzői Kabinet Belső Ellátási Iroda,Gazdasági szervezet vezetője Ügyviteli Iroda hivatal mülcödtetésével kapcsolatos informatikai feladatok Hivatal egyéb feladatai Jegyzői Kabinet, Gazdasági szervezet vezetője peres ügyek, bankköltség, közbeszerzési díjak, végrehajtási díjak, közfoglalkoztatás, választás tanácsadói, szakértői díjak, egyéb megbízási díjak Nemzetiségi Önkormányzatok működtetése Jegyzői Kabinet Belső Ellátási Iroda, Gazdasági szervezet vezetője nemzetiségi önkormányzatok működtetés feltételeinek biztosítása Hivatali alkalmazottak foglalkoztatásával összefüggő kiadások Jegyzöi Kabinet Személyügyi Iroda hivatal foglalkoztatottainak bére, juttatásai cafeteria, hűségjutalom, jutalom, szakmai továbbépzés, konferencia, szakértői, tanácsadói, egyéb külső megbízási díjak Közterület-felügyelet Köderűlét-felügyelet, Parkolás -Mil:yell% üres üres üres üres üres üres Szociális ás Gyermekjóléti Intézmények Közterület-felügyeleti Ügyosztály, Személyügyi Iroda, Belső Ellátási Iroda, Gazdasági szervezet vezetője felügyeleti feladatok, kerékbilincselés, roncsautó elszállítás cafateria, hűségjutalom, jutalom Józsefvárosi Szociális Szolgáltató is Gyermekjóléti Központ LÉLEKHÁZ, LÉLEK PROGRAM Gazdasági szervezet és Központi irányítás Család és Gyennekjóléti Központ lakhatás biztosítása: a Lélek-Ház és a Családos Közösségi Szállás, Léle- Fészek lakások, utógondozásutánkövetés, központi irányítás, pénzügyi - gazdasági feladatok, Napraforgó cafeteria, hűségjutalom, jutalom, Egyesített Óvoda, valamint jogszabály alapján nem kötelezően a Józsefvárosi Egyesített előírt juttatások, költségek átvállalása Bölcsődék pénzügyigazdasági feladatainak ellátása hatósági tevikenységhez kapcsolódó feladatok: gyennekek családban történői nevelésének eiö gitése, a vesmymetettség cafeteria, hűségjutalom, jutalom, megelőzése es a kialakult jogszabály alapján nem kötelezően veszélyeztetettség előirt juttatások, költségek átvállalása megszüntetése, valamint a 2,:emickek családjából történő kiemelésének a megelözése
30 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetésének címrendje 1. melléklet a önkormányzati rendelethez Cím is alcím Címrend megnevezése Feladatot ellátó szervezeti egység Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Egyéb szociális szolgáltatás speciális szolgáltatások (utcai, kórházi szociális munka), mentálhigiénés, pszichológiai is fejlesztő pedagógiai szolgáltatás, családmegtartó szolgáltatás, iskolai-óvodai szociális munka, mosodai szolgáltatás, fiatalok t tilemnetogk raelrása, iskolai(met ereső.. a utca esz m afi if' si Központ), Kálvária tér InfoPont és játszótér közösségi-szociális program, diákmunka mentarátás, cafeteria, jutalom, hosegiutalom, jogszabály alapján nem kötelezően elöirt juttatások, költségek átvállalása, Magdolna- Ortzy Projekt Család is Gyermekjóléti Szolgálat családsegítés- is gyermekjóléti szolgáltatások Szociális étkeztetés étkeztetés, népkonyha Házi Segítségnyújtás házi segítségnyújtás Nappali Ellátás Idősek Átmeneti Otthona / Gondozóház időskorúak, szenvedélybetegek, fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek nappali ellátása cafeteria, htiségjutalom, jutalom, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, jogszabály alapján nem kötelezően előirt juttatások, költségek átvállalása hétvégi étkeztetés, cafeteria, hűségjutalom, jutalomjogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása cafeteria, hűségjutalomjutalom, fodrász, pedikür, gyógymasször, gyógytorna, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása cafeteria, hűségjutalom, jutalom, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása idősek átmeneti cafeteria, hiíségjutalom, jutalom, elhelyezése, államilag nem jogszabály alapján nem kötelezően fmanszírozott előírt juttatások, költségek átvállalása álláshelyekkel együtt Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás teljes feladat Gyermekek Átmeneti Otthona Oktatási-nevelési intézményekben étkeztetés biztosítása Családok Átmeneti Otthona gyermekek átmeneti otthont nyújtó ellátás, államilag nem fmanszírozott álláshelyekkel együtt köznevelési intézményekben gyermekétkeztetés, munkahelyi étkeztetés lehetőség megteremtése a család egyben tartására, minimális intervenciós szolgáltatás nyújtása, az átmenetileg krizishelyzetbe került, lakhatási gondokkal küzdő családok részére, cafeteria, hűségjutalom, jutalom, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása cafeteria, hűségjutalom, jutalom, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása cafeteria, Misigjutalom, jutalom, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Egészségikvi Intézmények kisgyermekek napközbeni ellátása cafeteria, hűségjutalom, Biztos Kezdet Gyerekházak program, időszakos gyermekfelügyelet, otthoni gyermekgonodzás, hétvégi játszóház, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ alapellátás, szakrendelés cafeteria, hűségjutalom, önkormányzati foglalkozáseü., háziorvosok rezsiköltség támogatása, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása Jv 5 50
31 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetésének címrendje 1. melléklet a önkormányzati rendelethez Cím és skim Címrend megnevezése Feladatot ellátó szervezeti egység Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok üres Oktatás-óvodainevelés Intézmények milködtetése Óvodai nevelés üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres Napraforgó Egyesített Óvoda Kiiaiscaság, közbiztonság, települástizomeltelés üres üres üres üres üres üres üres üres üres üres óvodai nevelés, szakmai is kisegitők álláshelye, államilag nem finanszírozott álláshelyekkel együtt cafateria, hűségjutalom, jutalom, jogszabály alapján nem kötelezően előírt juttatások, költségek átvállalása
32 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat 2018, évi költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Tisztségviselők, bizottságok Nemzetközi kapcsolatok PR tevékenység Elöirányzat megnevezése évi 01 KIADÁSOK (21+48) , MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás I Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások , Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési eel és általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) önkormányzatok működési támogatásai Elvonások es befizetések bevételei Műk. c, visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszater, tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatahni bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on belülről Felhal. c. visszatér, támog., kölcs. igénybevétele Mt-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei ált-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak is egyéb tárgyi eszközök értékesítése 0 43 Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek , Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök O 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _ i 7 3.2)
33 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Kitüntetések, közmeghallgatás Tagsági díjak is támogatások Működési cél-és általános tartalék Előirányzat megnevezése 1, 01 KIADÁSOK (21+48) 7 244, évi 02 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások , Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai Mük-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre , Működési eel es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tári., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. /kn., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tátn., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele alit-on belülről 40 Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Inunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. áln-on kívülről Egyéb felhahnozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) _ Államháztartáson belüli megelölegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesitése _ Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _
34 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Felhalmozási céltartalék Helyi és központi adók Támogatások Előirányzat megnevezése 1 elöirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) , BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Wk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele alit-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele alit-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. At-on kívüköl Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelölegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi,irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele 0 0 _ Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _
35 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Költségvetési maradvány Oktatáshoz, neveléshez kapcsolódó feladatok Szociális feladatok Előirányzat megnevezése 1 01 KIADÁSOK (21+48) MÜKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési aid kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Milk-i c. visszatérítendő tárn., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél és általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő írta., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) , , 22 BEVÉTELEK (47+56) MÜKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. lám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Milk. c. visszatér. lám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei alit-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások tiht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei alit-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesitése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) 3 III Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok bet/mesa, értékesítése Maradvány igénybevétele 3 III Ill Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
36 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Települési támogatások Parkolás-üzetneltetés Környezetvédelem Előirányzat megnevezése, n., elöirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás o o o o o o o o o 04 Munkaadót terhelö járulékok és szociális hozzájárulási adó o o o o o o o o 0 05 Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o 0 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) o o o 08 Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai 0 o o o o o o o o 09 Műk-i c. visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o o o o II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o 0 o o o o 12 Működési cél es általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) o o o 14 Beruházások o o o o o 15 Felújítások : o o o o o 16 Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o 17 Felhalm. célú visszatérítendő tam., kölcsön nyújtása, törlesztése o 0 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre o o o o 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o o o o o 0 20 Felhalmozási céltartalék o o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) o o 0 23 MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) 9 o o 24 Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) o o o 25 Önkormányzatok működési támogatásai 0 0 o o o o o o 0 26 Elvonások es befizetések bevételei 0 0 o o o o o o 0 27 ma. c. visszatér. tám., kölcs, visszatérülése áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 28 Műk. c. visszatér. tám., kölcs, igénybevétele áht-on belülről 0 o o o o o o o o 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről 9 o 9 o o o o o o 30 Közhatalmi bevételek o o o o o o o o o 31 Működési bevételek o o o I o o o 32 Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) o o o o o o o o o 33 Milk. c. visszater, tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről o o o o o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről o o o 35 FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) o o 0 36 Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) o o o o o o o o o 37 Felhalmozási célú önkonnányzati támogatások o o o o o o o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. tamog., kölcs, visszatér. áht-on belülről o o o o o o o o 0 39 Felhal. c. visszatér. támog., költs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről o o o o o o o o o 41 Ingatlanok értékesítése o o o o o o o o 0 42 Immateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o o o o o o o 0 43 Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. tämog., kölcs, visszatér. áht-on kívülről 0 0 o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 o o o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) 9 o o o o 48 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) o o o o o o o o o 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) o o o o o o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o o o o o o o o 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o 0 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása 0 0 o o o o o o 0 55 Hossztilejáratú hitelek, váltó törlesztése 0 o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) 0 o o o o o o o 0 57 Finanszírozási működési bevételek ( ) 0 o o o o o o o o 58 Központi, irányítószervi támogatás 0 o o 0 0 o o o o 59 Államháztartáson belüli megelőlegezések o o o o o o o o o 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o o o o o 61 Maradvány igénybevétele o o o o o o o o 0 62 Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi irányitószervi támogatás 0 o o o o o o o 0 64 Maradvány igénybevétele o o o o o o o o o 5
37 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási eliiirányzata címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Térfigyelő-kamerarendszer működteté se Közterületi feladatok Közvi lágittis Elöirányzat megnevezése 1, 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai Műk-i c, visszatérítendő lám,, kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre , II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 0, Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) , MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési céhi támogatások államháztartáson belülről ( ) önkormányzatok működési támogatásai Elvonások es befizetések bevételei Mük, c, visszatér. lám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. lám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési céhi átvett pénzeszközök (33+34) Milk. c. visszatér. lám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhahnozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. äht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhahnozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhahnozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) , FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás _ Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
38 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási elöirányzata cimrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrendiö sszesen Útkár miatti kártérítés Új Teleki Téri piac, őstermelői piacok Lakásvásárlási támogatás Elöirányzat megnevezése I elöirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) o 03 Személyi juttatás o o o 04 Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó o o o o o o o o 0 05 Dologi kiadäsok o o o 0 06 Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o o o o o 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) o o o o o o o o o 08 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai 0 o o o o o o o 0 09 Műk-i c. visszatér tendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o o i 0 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre o o o o o o 11 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o o o 12 Működési cél és általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) o o o o o 14 Beruházások o o o o 0 15 Felújítások o o o o o o o o o 16 Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o o o o o o o 17 Felhahn. célú visszatérítendő Mm., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o o 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o 0 o o 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 0 0 o o o o o o 0 20 Felhalmozási céltartalék o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) o o 0 22 BEVÉTELEK (47+56) o 0 23 MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) o 24 Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) o o o o o o o o o 25 önkormányzatok működési támogatásai o o o o o o o o 0 26 Elvonások és befizetések bevételei 0 o o o o o o o 0 27 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése Abt-on belülről 0 0 o o o o o o 0 28 ma. c. visszatér. tám., költs. igénybevétele ált-on belülről o o o o o o 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről o o o o o o 30 Közhatalmi bevételek o 31 Működési bevételek o o o 32 Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) o o o o o o o o o 33 Wk. c. visszatér. Mtn., kölcsön visszatérülése álit-on kívülről o o o o o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről o o o o o o o o o 35 FELRALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) o o o o o o o o 0 36 Felhalmozási célú támogatások äht-on belülről ( ) o o o 37 Felhahnozási célú önkormányzati támogatások 0 o o o o o o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., költs, visszatér. At-on belülről o o o o o o o o 0 39 Felhal. c. visszatér. támog., költs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről o o o 41 Ingatlanok értékesítése o o o 42 Inunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o o o o o o o 0 43 Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek o o o o o o o o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) o o o o o o o o 0 45 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. álit-on kívülről 0 0 o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) o 48 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) o 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o o 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o o o o o o o o 0 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o o o o o o o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása o o o o o o o o 0 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése o o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) 0 0 o o o o o o 0 57 Finanszírozási működési bevételek ( ) o o o o o 58 Központi, irányítószervi támogatás 0 0 o o o o o o o 59 Államháztartáson belüli megelőlegezések o o o 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése 0 o o o o o o o o 61 Maradvány igénybevétele o o o o o o o o o 62 Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) o o o o o o o o o 63 Központi, irányítószervi támogatás o o o o o o o o o 64 Maradvány igénybevétele 0 o o o o o o o o
39 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Chnrend/összesen Vagyongazdálkodás Törzsvagyon karbantartása, fejlesztése Oktatási, nevelési intézményekkel kapcsolatos feladatok Előirányzat megnevezése 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási ado Dologi kiadäsok Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések to elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatérítendő tárn., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési eel és általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő Lim., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) U , MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tánt, költs. visszaterülése áht-on belülről Műk. c, visszatér. tám., költs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei At-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. lám., kölcsön vísszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök äht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. äht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., költs. igénybevétele áht-on belülröl Egyéb felhalmozási c, támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése lnunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése is megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., Wks, visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele 0 0_
40 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen üres Településüzemeltetés, fit-park karbantartás, növényvédelem, köztisztaság Előirányzat megnevezése I,, 01 KIADÁSOK (21+48) I I MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) o o Személyi juttatás o o o o o o o o 0 04 Munkaadót terhelö járulékok és szociális hozzájárulási adó o o o o o o o o o 05 Dologi kiadások o o o o o o o o o 06 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 o o o o o o o o 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) o o o 08 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai o o o 0 09 Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 0 0 o o o o o o o 11 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre o o Működési cél és általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) o o o 14 Beruházások o o o o 0 15 Felújítások o o o o o o o o o 16 Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o o o 17 Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 0 o o o o o o o 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék 0 o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) o o 0 23 MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) o 24 Működési edit támogatások államháztartáson belülről ( ) o o o o 25 önkormányzatok működési támogatásai o o o o 26 Elvonások és befizetések bevételei 0 0 o o o o o o o 27 ma. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülröl 0 o o o o o o o 0 28 ma. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről o o o o o o o o 0 30 Közhatalmi bevételek o o o o o o o o 0 31 Működési bevételek o o o o o o o o o 32 Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) o o o o o o 33 Műk, c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről o o o o 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülröl o o 35 FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) o o o o 36 Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) o o o o o o o o o 37 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o o o o o o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. áht-on belülről o o o o 39 Felhal. c. visszatér. Minos., kölcs. igénybevétele áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 40 Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei ált-on belülről 0 o o o o o o o 0 41 Ingatlanok értékesítése o o o o o o o o o 42 Inunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o o o 43 Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek 0 0 o o o o o o o 44 Felhalmozási Mil átvett pénzeszközök (45+46) 0 0 o o o o o o o 45 Felhalmozási célú visszatér. timog., kölcs. visszatér. áln-on kívülről 0 o o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o o o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) 0 o o o o 0 48 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) o o o o o o o o 0 49 Finanszirozási működési kiadások ( ) o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o o 0 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o o o o o o 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása o o o o o o o o o 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése o o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) o o o o 0 57 Finanszírozási működési bevételek ( ) o o o o o o o o o 58 Központi, irányítószervi támogatás o o o o o 0 o o 0 59 Államháztartáson belüli megelőlegezések o o o o o o o o 0 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o o o o 0 61 Maradvány igénybevétele 0 0 o o o o o o o 62 Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) o o 63 Központi, irányítószervi támogatás o o o o o o o o o 64 Maradvány igénybevétele 0 o o o o o o o o 9 üres (7'0
41 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. üzleti vagyonnal kapcsolatos feladatai Corvin Sétány Projekt Orczy Negyed Projekt Előirányzat megnevezése KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) o o Személyi juttatás 0 o o o o o Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó o o o Dologi kiadások o Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o o o o o 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) o o o o o Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai o o o o o o o o o 09 Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o o o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o o o o 11 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 0 o o o o o 627 o Működési eel is általános tartalék 0 o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) I Beruházások o Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o o o 17 Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o o o o o 0 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre o o 0 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o 20 Felhalmozási céltartalék 0 o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) o , MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) o o o o o Önkormányzatok működési támogatásai o o o o o o o o 0 26 Elvonások es befizetések bevételei o o o o o o o o 0 27 tvia. c. visszatér. tám., költs. visszatérülése áht-on belülről o o o o o o o o 0 28 Ma. c. visszatér. tám., költs. igénybevétele áht-on belülről o o o o o o o o o 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről o o o o o Közhatalmi bevételek 0 o o o o o o o o 31 Működési bevételek o o o o o o 32 Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) o o o o o o 33 iviük. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről o o o o o o 35 FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) o o Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o o o o o 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on belülről o o o o o o o o 0 39 Felhal. c. visszatér. támogkölts. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről o o Ingatlanok értékesítése o o o o o 42 Immateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o o o o 43 Részesedések értékesítése is megszűnéséhez kapcsolódó bevételek o o o o o o o o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) o o o o o o o o 0 45 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. äht-on kívülről o o o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o o o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) o FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) o o o o o o 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) o o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o o o o o 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o o o o 0 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o o o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása o o o o o o o o 0 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése o o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) 0 o o o o o o o 0 57 Finanszírozási működési bevételek ( ) 0 0 o o o o o o o 58 Központi, irányítószervi támogatás 0 0 o o o o o o 0 59 Államháztartáson belüli megelőlegezések o o o o o 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o 61 Maradvány igénybevétele o o o o o 62 Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) o o o 63 Központi, irányítószervi támogatás o o o o o o o o 0 64 Maradvány igénybevétele o o _ o o o 10
42 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2, melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Rehabilitációk, fejlesztési projektek Hitel felvétel, törlesztések, kamatok Védelmi feladatok Előirányzat megnevezése 1 01 KIADÁSOK (21+48) , 0 02 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befrzetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívüh-e Működési cél és általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhahnozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások äht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről 0, Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele At-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Inunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhahnozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele A/
43 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Főépítészi feladatok Egészségügyi feladatok Társasházak felújítási támogatása, kölcsöne Elöirányzat megnevezése 1 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadäsok Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatérítendő tam., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési eel es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre I Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások es befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., Wks. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c, visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások tiht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. tämog., kölcs, visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése hrunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése is megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhahnozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Si Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele 0 0 _ ) Li
44 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Önkormányzati tulajdonhoz kapcsolódó feladatok Önkormányzati egyéb feladatok REVS Zrt. Előirányzat megnevezése 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás 0 o o o o o o 04 Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó o o o 585 o 585 o o o 05 Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o o o o o 07 Egyéb működési céhi kiadás ( ) o o o o o o o o o 08 Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai o o o o o o o o 0 09 Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o o lo Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o o o o lt Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 0 o o o o o o o 0 12 Működési cél és általános tartalék 0 o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) 0 o o o o o o 14 Beruházások o o o o o 15 Felújitások o o o o o o o o o 16 Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o o o o o 0 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o o o 0 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 0 o o o o o o o o 20 Felhalmozási céltartalék 0 o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) o 23 MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) o o 0 24 Működési céhi támogatások államháztartáson belülről ( ) o o o o o o o o o 25 önkormányzatok működési támogatásai o o o o o o o o 0 26 Elvonások és befizetések bevételei o o o 0 27 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 28 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei álit-on belülről 0 o o o o o o o 0 30 Közhatalmi bevételek o o o o o o o o o 31 Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) 0 0 o o o o o o o 33 ma. c. visszatér. tám., kölcsön visszaterülése áht-on kívülről o o o o o o o o o 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről o o o o o o o o o 35 FELHALMOZÁSI BEVETELEK ( ) o o o o o o o o o 36 Felhalmozási Mai támogatások álit-on belülről ( ) o o o o o o o o o 37 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o o o o o o o o 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről o o o o o o o o o 39 Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele alit-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei alit-on belülről o o o o o o o o o 41 Ingatlanok értékesítése o o o o o o o o o 42 hnmateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o o o o o o o o 43 Részesedések értékesítése es megs ztinéséhez " kapcsolódó bevételek o o o o o o 44 Felhalmozási Mu átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről 0 o o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök 0 o o o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) o 48 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) 0 0 o o o o o o 0 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o o o o o o o o 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o o o o o o o o o 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o o o o o o o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) 0 o o o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása 0 o o o o o o o 0 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése 0 o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) 0 o o o o o o o 0 57 Finanszírozási működési bevételek ( ) o o o o o o o o o 58 Központi, irányítószervi támogatás o o o o o o o o 0 59 Államháztartáson belüli megelőlegezések o o o o o o o o o 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o o o o o 61 Maradvány igénybevétele 0 0 o o o o o o o 62 Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) 0 0 o o o o o o o 63 Központi, irányítószervi támogatás 0 o o o o o o o 0 64 Maradvány igénybevétele _
45 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Józsefváros Közösségelért Nonprofit Zrt. Önkormányzati feladatok összesen vi vi Elóirányzat megnevezése 1, 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Szem6lyijuttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb miiködési céld kiadis ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Múlt-i c. visszatérítendő trim., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb müködési al ú tiunogatások ällamháziartáson belülre II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cel is ältaltinos lanai& FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások l5 Felújítások Egyéb felhalmozási Idadisok ( ) Felhalm. célú visszatérítendő kim., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson behillre Egyéb felhahnozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások illanthiztartison belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások Es benzetések bevételei Múlt. c. visszatér. im., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Milk. c. visszatér. Lim., kölcs. igenybevétele äht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei äht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevitelek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Milk. c. visszster. tam., kölcsön visszatörülése aht-on kívülral Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kivülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások iht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele aht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevitelei áht-on belülről Ingatlanok értékesitése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése is megszűnéséhez kapcsolódó bevitelek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszirozási müködési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósitäsa Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányhőszervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányftószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatäsi célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Ill Ill Finanszfrozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele d 14 (1
46 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Építés- igazgatási feladatok Igazgatási tevékenységek Anyakönyvi feladatok Elöirányzat megnevezése 1 módositás 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) o Személyi juttatás o o I 329 o o o 04 Munkaadót terhelö járulékok és szociális hozzájárulási adó 649 o o 253 o o 0 05 Dologi kiadások o Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) o Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai o Más-i c. visszaté ' endő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 0 o o o o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre o o o o o o o o o lt Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kivülre o o o o o o o o o 12 Működési cél és általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) 0 o o o o o o o 0 14 Beruházások 0 0 o o o o o o o 15 Felújítások o o o 16 Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o o o o 17 Felhalm. célú visszatéritendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o o o 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o o o 0 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o o o o o o 20 Felhalmozási céltartalék o o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) o BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) o Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai o o o 0 26 Elvonások es befizetések bevételei 0 o o o o o o o 0 27 ma. c. visszatér. lám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről o o o o o o o o o 28 ma. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele alit-on belülről o o o o o o o o o 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről o o Közhatalmi bevételek o I 300 o o o o 31 Működési bevételek o o o o o o I Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) 0 0 o o o o o o o 33 ma. c. visszatér. tam., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről 0 0 o o o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások iiht-on belülről ( ) 0 0 o o o o o o o 37 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal, c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről o o o 41 Ingatlanok értékesítése o o o 42 Immateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o o 43 Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek o o o o o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) o o o o o o o o 0 45 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér, áht-on kívülről o o o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o o o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) o FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) 0 0 o o o o o o o 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpaptrok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) 0 o o o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása o o o o o o o o 0 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése o o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) o o Finanszírozási működési bevételek ( ) o Központi, irányítószervi támogatás o Államháztartáson belüli megelölegezések 0 0 o o o o o o o 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o o o o o 61 Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) o o o o o o 63 Központi, irányítószervi támogatás o o o o o o o o 0 64 Maradvány igénybevétele 0 o o o o o o o o
47 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Hivatal működtetése Hivatal informatikai feladatai Hivatal egyéb feladatai Előirányzat megnevezése 1 elöirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) elöirányzat 02 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai Milk-i c. visszatéritendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások 236l Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatéritendő tám, kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) , MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások es befizetések bevételei MU. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. lám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése äht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások iht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. tmnog., kölcs. visszatér. äht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs, igénybevétele ált-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás IS Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _
48 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Előirányzat megnevezése Nemzetiségi Önkormányzatok működtetése Hivatali alkalmazottak foglalkoztatásával összefüggő kiadások Közterület- felügyelet 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási ado Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatéritendö tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások állarnháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) , , BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Mük, c. visszatér. tam., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Inunateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási Mil belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszülejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _
49 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Polgármesteri Ilivatal összesen LÉLEKHÁZ, LÉLEK PROGRAI N Gazdasági szervezet is Központi irányitás Elöirányzat megnevezése elöirányzat inódosített elöirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre o 0 o Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások I5 Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhahn. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) , BEVÉTELEK (47+56) I MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről 0 0 tí Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatahni bevetelek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Mük. c. visszater, tám., kölcsön visszatérülése áln-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások äht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Inunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhahnozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi,irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele II Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
50 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Család is Gyermekjóléti Központ Egyéb szociális szolgáltatás Család és Gyermekjóléti Szolgálat Előirányzat megnevezése,, ölőirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) elöirányzat 02 MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o o o o o 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre o o o lt Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre 0 o o o o o o o o 12 Működési eel és általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások 1000 o o Felújítások o o o o o 0 16 Egyéb felhalmozási kiadások ( ) 0 o o o o o o o o 17 Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése o o o o o o o o o 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre o o o 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 0 o o o o o o o 0 20 Felhalmozási céltartalék 0 o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) , , , MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) o o o Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) 0 o o o 25 önkormányzatok működési támogatásai o o o o o o o o o 26 Elvonások es befizetések bevételei o o o o 0 27 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 28 ma. c. visszatér tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről 0 o o o o o o o o 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről 0 o o o 0 30 Közhatalmi bevételek 0 o o o o o o o 0 31 Működési bevételek o o o o Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) 0 o o o o 33 Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről o o o o o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről o o o 35 FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) 0 o o 0 36 Felhalmozási célú támogatások iiht-on belülről ( ) o 37 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o o o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről o o o o o o o o 0 39 Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele alit-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről o 0 41 Ingatlanok értékesítése 0 o o o o o o o 0 42 Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése o o 0 43 Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek o o o o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) o o o o o o o o o 45 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on kívülről 0 0 o o o o o o o 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) 0 0 o o o o o o o 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) 0 o o o o o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o 0 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o o o 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o o o o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása o o o o 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése 0 0 o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések o o 0 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o 0 61 Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi,irányítószervi támogatás o Maradvány igénybevétele
51 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Szociális étkeztetés Házi Segítségnyújtás Nappali Ellátás 2018 Előirányzat megnevezése. évi 1, 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások , Ellátottak pénzbeli juttatása 0 o o o o o o o o 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) o Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai o Műk-i c. visszatéritendö tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 0 0 o o o o o o o II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o o o o o o 12 Működési eel es általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) o Beruházások 500 o Felújítások 0 o o o o o Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o o o o o o o 17 Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o 0 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 o o o o o o o o 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o o o o o o 20 Felhalmozási céltartalék o o o o o o o o o 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) , BEVÉTELEK (47+56) , , MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK (24+3(H-31+32) , Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) o o o o o o o o o 25 önkormányzatok működési támogatásai 0 0 o o o o o o o 26 Elvonások és befizetések bevételei 0 o o o o o o o 0 27 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről 0 0 o o o o o o o 28 Műk. c. visszatér, tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről o o o o o _ o 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről 0 0 o o o o o o 0 30 Közhatalmi bevételek o o o o o o o o 0 31 Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) 0 0 o o o o ma. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről o o o o o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről o FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) o o o o o o o o 0 36 Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) 0 0 o o o o o o o 37 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről 0 0 0, o o o o o o 39 Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről 0 o o o o o o o 0 41 Ingatlanok értékesítése 0 o o o o o o o 0 42 hrunateriáhs javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megsz'únéséhez kapcsolódó 0 o o o 0 bevételek 0 0 o o o o o o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) 45 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on o o o o o o o o o kívülről o o o o o o o o o 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o o o o o o o o 47 KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) 0 0 o o o o o o o 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) o o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése _ 0 51 Forgatási célú belföldi értékpapirok vásárlása o o o o o o o o o 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása o o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása 0 0 o o o o o o o 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések 0 o o o o o o o 0 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o o o o 0 61 Maradvány igénybevétele 392 o 392, o o Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _
52 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási eltiirányzata címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Idősek Átmeneti Otthona / Gondozóház Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Gyermekek Átmeneti Otthona Előirányzat megnevezése 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések es elszámolások kiadásai II Műk-i c. visszatéritendö tám.,kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre lt Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési eel es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Mük. c, visszater, tám., költs. visszatérülése áht-on belülről Milk. c. visszatér. tám., költs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások tiht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhahnozási célú visszatér. támog., költs, visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei álit-on belülről Ingatlanok értékesítése hrunateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása _ Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele _ '1 21 fob
53 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Oktatási'. nevelési intézmények- ben étkeztetés biztosítása Családok Átmeneti Otthona Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ összesen Előirányzat megnevezése 1 01 KIADÁSOK (21+48) I MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) , Személyi juttatás I Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó , Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása , Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Mük-i c. visszatérítendő tam., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési eel es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) , Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) , _ Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. lám., költs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. lám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. äht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., költs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése hrunateriális javak es egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek _ Felhalmozási cell) átvett pénzeszközök (45+46) ' Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. äht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) o o 0 o o o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) , Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
54 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a címrendenként 2. melléklet a Önkormányzati rendelethez Címrend/összesen Józsefvárosi Egyesített Bölcsödék Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ Napraforgó Egyesített Óvoda Előirányzat megnevezése 01 KIADÁSOK (21+48) I I I MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) I Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások I Ellátottak pénzbeli juttatása o o o o o o o o 0 07 Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések is elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o o 10 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre 138 o o o o o II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre o o o o o _ o o o o 12 Működési cél és általános tartalék o o o o o o o o o 13 FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások l5 Felújítások o o Egyéb felhalmozási kiadások ( ) o o o o o o o o o 17 Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése 0 o o o o o o o 0 18 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre 0 0 o o o o o o 0 19 Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre 0 o o o o_ o o o o 20 Felhalmozási céltartalék o o o 0 21 KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) I BEVÉTELEK (47+56) , I , 2 595, MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) I Önkormányzatok működési támogatásai 0 o o o o o o o 0 26 Elvonások es befizetések bevételei o o o o o 0 27 Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről o o o o 0 28 ma. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről _ 0 29 Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek o o o o o o o o o 31 Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) 0 o o o o ma. c. visszatér, tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről 0 o o o o o o o 0 34 Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről 0 o o o o FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) o o o Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) o o o 37 Felhalmozási célú önkormányzati támogatások o o o o o o o o 0 38 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on belülről o o o o o o o o 0 39 Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről o 40 Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről o o o o o 41 Ingatlanok értékesítése o o o o o o o o o 42 Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése o 43 Részesedések értékesítése is megszűnéséhez kapcsolódó o o o o o o o o bevételek 0 0 o o o o o o o 44 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) o , o 45 Felhahnozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. äht-on o o kívülről 0 0 o o o o o o 0 46 Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök o o KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) 0 o o o o o o o 0 49 Finanszírozási működési kiadások ( ) 0 o o o o o o o o 50 Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése o o o o o o o o 0 51 Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása o o o o o o o o o 52 Központi, irányító szervi támogatás folyósítása 0 o o o o o o o o 53 Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) o o o o o o o o o 54 Központi, irányítószervi támogatás folyósítása o o o 0 55 Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése 0 o o o o o o o o 56 FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) , Központi, irányítószervi támogatás , Államháztartáson belüli megelőlegezések o o o o o o o o 0 60 Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése o o o o o o 61 Maradvány igénybevétele o Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
55 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a címrendenként 2. melléklet a önkormányzati rendelethez Címrend/összesen KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MIND ÖSSZESEN ÖNKORMÁNYZAT MIND ÖSSZESEN Előirányzat megnevezése 1 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél és általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások IS Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (47+56) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Milk. c. visszatér. tám., költs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., kölcs, igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei alit-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., költs. igénybevétele äht-on belülről Egyéb felhalmozási c támogatások bevételei álit-on belülről Ingatlanok értékesítése Inunateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megszünéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) I Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs, visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök I KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási Mil belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelölegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
56 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a Összesen 3. melléklet a önk.rendelethez Címrend Intézmenyi kör Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Intézményi kör összesen Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított 01 KIADÁSOK (21+47) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési all) kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (46+55) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési Mil támogatások államháztartáson belülről ( ) Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Mük. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási ea) támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
57 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a összesen 3. melléklet a önk.rendelethez Címrend Intézmenyi kör Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Intézményi kör összesen 37 Felhalmozási célú visszater, támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér, támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevétele' áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (44+45) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (48+52) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (53+54) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (56+61) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Allamháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (62+63) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
58 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a Összesen 3. melléklet a önk.rendelethez Címrend Polgármesteri Hivatal Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Polgármesteri Hivatal Összesen Elfogadott Módosított Módosítás Elfogadott Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Módosítás 01 KIADÁSOK (21+47) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás I Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c. visszatéritendö lám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél es általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (46+55) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) önkonnányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások
59 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a összesen 3. melléklet a änk.rendelethez Címrend Polgármesteri Hivatal Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Polgármesteri Hivatal összesen 37 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése hnmateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése es megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (44+45) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (48+52) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (53+54) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (56+61) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás I Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (62+63) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele J.77. 4
60 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi is kiadási a Összesen 3. melléklet a önk.rendelethez Címrend Önkormányzati kör Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Önkormányzati kör összesen, Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott 01 KIADÁSOK (21+47) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-i c, visszatéritendö tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési eel és általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (46+55) MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. tám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. tám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalini bevételek Működési bevételek Működési célú átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított 5
61 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a Összesen 3. melléklet a önkrendelethez Címrend Önkormányzati kör Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Önkormányzati kör összesen 37 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről , l.öles. i n3ksétala Jo sn klülrj Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (44+45) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (48+52) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (53+54) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (56+61) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Ill Ill Finanszírozási felhalmozási bevételek (62+63) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
62 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a összesen 3. melléklet a önk.rendelethez Címrend Józsefvárosi Önkormányzat Összesen Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Józsefvárosi Önkormányzat összesen Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott 01 KIADÁSOK (21+47) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok es szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb működési ea) kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai Műk-t c. visszatéritendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél is általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatéritendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhalmozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) BEVÉTELEK (46+55) ! MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei Műk. c. visszatér. lám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről Műk. c. visszatér. lám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési all) átvett pénzeszközök (33+34) Műk. c. visszatér. lám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási dill támogatások áht-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormányzati támogatások Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított
63 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés bevételi és kiadási a Összesen 3. melléklet a önk.rendelether Címrend Józsefvárosi Önkormányzat Összesen Sorszám Előirányzat megnevezése Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok Józsefvárosi Önkormányzat összesen 37 Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tárgyi eszközök értékesítése Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (44+45) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kívülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35) FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (48+52) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (53+54) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszúlejáratú hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (56+61) Finanszírozási működési bevételek ( ) Központi, irányítószervi támogatás Államháztartáson belüli megelőlegezések Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele Finanszírozási felhalmozási bevételek (62+63) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele
64 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés működési és felhalmozási ának mérlegszerű kimutatása 4.mell. a önk. rendelethez Címrend Intézményi kör Po gármesteri Hivatal Önkormányzati kör Józsefvárosi Önkormányzat összesen Sorszám Előirányzat megnevezése tervezett tervezett elöininyzat tervezett eliiirányzat tervezett év i elöirányzat 01 KIADÁSOK (21+48) MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ( ) Személyi juttatás Munkaadót terhelő járulékok is szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb müködési célú kiadás ( ) Elvonások, befizetések és elszámolások kiadásai I Mák-i c. visszatéritendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre II Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési cél is általános tartalék FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ( ) II Beruházások 25755! 4753! Felújítások !! Egyéb felhalmozási kiadások ( ) Felhalm. célú visszatérítendő lám., kölcsön nyújtása, törlesztése I I Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Felhahnozási céltartalék KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (02+13) ! BEVÉTELEK (47+55) ! ! MŰKÖDÉS1 BEVÉTELEK ( ) Működési célú támogatások államháztartáson belülről ( ) !! Önkormányzatok működési támogatásai Elvonások és befizetések bevételei MR. c. visszatér. lám., kölcs. visszatérülése áht-on belülről MU. c. visszatér. lám., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-on belülről Közhatalmi bevételek Működési bevételek Működési Mil átvett pénzeszkőzök (33+34) Műk. c. visszatér. tám., kölcsön visszatérülése áht-on kívülről Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-on kívülről ! FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ( ) Felhalmozási célú támogatások áltt-on belülről ( ) Felhalmozási célú önkormán ti támogatások Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on belülről Felhal. c. visszatér. támog., kölcs. igénybevétele áht-on belülről Egyéb felhalmozási c. támogatások bevételei áht-on belülről Ingatlanok értékesítése Immateriális javak és egyéb tärgyi eszközők értékesítése Részesedések értékesítése és megszűnéséhez kapcsolódó bevételek Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (45+46) Felhalmozási célú visszatér. támog., kölcs. visszatér. áht-on kivülről Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök I KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (23+35)
65 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés működési és felhalmozási ának mérlegszerű kimutatása 4.mell. a önk. rendelethez Sorszám Címrend Intézményi kör Po wirmesteri Hivatal Önkormányzati kör Józsefvárosi Önkormányzat összesen Előiränyzat megnevezése tervezett elöirányzat elöirányzat tervezett elöirányzat 48 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK (49+53) Finanszírozási működési kiadások ( ) Államháztartáson belüli megelölegezések visszafizetese Forgatási cell) belföldi értékpapírok vásárlása Központi, irányító szervi támogatás folyósítása Finanszírozási felhalmozási kiadások (54+55) Központi, irányítószervi támogatás folyósítása Hosszülejáratá hitelek, váltó törlesztése FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK (57+62) Finanszírozási működési bevételek ( ) ! II Központi, irányítószesvi támogatás Államháztartáson belüli megelölegezések Forgatási all) belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése Maradvány igénybevétele ! Ill Ill Finanszírozási felhalmozási bevételek (63+64) Központi, irányítószervi támogatás Maradvány igénybevétele ! Korrekció (irányító szervi támogatás) NETTóstrorr KERÜLETI ÖSSZESEN Működési költségvetési egyenleg Felhalmozási költségvetési egyenleg Költségvetési egyenleg összesen Milkodési egyenleg összesen Felhahnozási egyenleg összesen ! Egyenleg összesen elöirányzat tervezett elöirányzat elöirányzat tervezett elöirányzat 2
66 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat előző évi költségvetési maradványa feladatonként 5. melléklet a önkormányzati rendelethez Besorolás Äht. szerint Címrend cím Szabad költségvetési maradvány Költségvetési szerv/feladat megnevezése Működési Felhalmozási Összesen Módosított Eredeti Módosíta,s Módosított Eredeti Módosítás Eredeti Módosított Módosítás kötelező feladat Fapótlás es környezetvédelmi céltartalék kötelező feladat Állami támogatások lemondása céltartalék önként váll. feladat Parkolás megváltás céltartalék önként váll. feladat önként váll. feladat önként váll. feladat Teréz Anya Nővéreinek rendje által használt VIII. kerület Tömő u. 19. es a VIII. kerület Szigony u. 35. és 37. szám alatti ingatlan átalakítását követő telekcsere RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. Részvényeinek kivásárlása Szigony u.-práter u. szakasz közterületek fejlesztése (zöldfelület, burkolatok) önként váll. feladat Molnar Ferenc iskola játszóudvar felújítás Tolnai L. u óvoda játszóudvar tömedékelése önként váll. feladat utáni helyreállítása önként váll. feladat önként váll. feladat Tolnai u. 19. bölcsőde udvar megsüllyedés helyreállítása Bölcsődék 4 telephelyen elektromos kapcsolótáblák korszerűsítése önként váll. feladat Kincskereső Tagóvoda homlokzat felújítás, nyílászárók cseréje, elektromos es érintésvédelmi hálózat felújítása önként váll. feladat Közterületek közmű építése önként váll. feladat Bókay-Üllői-Práter u. szakasz útfelújítás önként váll. feladat CSP projekt utcák felújítása önként váll. feladat Homlokzat felújítások önként váll. feladat lakás felújítása önként váll. feladat önkormányzati épületek társasházzá alapítása kötelező feladat lakbér áfa mentessé tétele miatti befizetés önként váll. feladat Orczy Negyed Projekt önrész önként váll. feladat EUB III. pályázati önrész 0 0 0
67 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat előző évi költségvetési maradványa feladatonként 5. melléklet a önkormányzati rendelethez Besorolás Äht. szerint Címrend cím Szabad költségvetési maradvány Költségvetési szerv/feladat megnevezése Működési Felhalmozási Összesen önként váll. feladat Corvin áruház burkolat bontás önként váll, feladat kötelező feladat kötelező feladat Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa kötelező feladat Szabad működési maradvány Összesen ebből kötelező feladatok összesen ebből ok összesen
68 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat előző évi költségvetési maradványa feladatonként 5. melléklet a önkormányzati rendelethez Besorolás :Ult. szerint Címrend cím Feladattal terhelt költségvetési maradvány Költségvetési szerv/feladat megnevezése Működési Felhalmozási Összesen Módosított Módosított Módosított Eredeti Módosítás Eredeti Módosítás Eredeti Módosítás kötelező feladat Fapótlás és környezetvédelmi céltartalék kötelező feladat Állami támogatások lemondása céltartalék önként váll. feladat Parkolás megváltás céltartalék önként váll. feladat önként váll. feladat Teréz Anya Nővéreinek rendje által használt VIII. kerület Tömő u. 19. és a VIII. kerület Szigony u. 35. és 37. szám alatti ingatlan átalakítását követő telekcsere RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. Részvényeinek kivásárlása Szigony u.-práter u. szakasz közterületek önként váll. feladat fejlesztése (zöldfelület, burkolatok) önként váll. feladat Molnár Ferenc iskola játszóudvar felújítás önként váll. feladat önként váll. feladat önként váll. feladat Tolnai L. u óvoda játszóudvar tömedékelése utáni helyreállítása Tolnai u. 19. bölcsőde udvar megsüllyedés helyreállítása Bölcsődék 4 telephelyen elektromos kapcsolótáblák korszerűsítése önként váll. feladat Kincskereső Tagóvoda homlokzat felújítás, nyílászárók cseréje, elektromos és érintésvédelmi hálózat felújítása önként váll. feladat Közterületek közmű építése önként váll. feladat Bókay-Üllői-Práter u. szakasz útfelújítás önként váll. feladat CSP projekt utcák felújítása önként váll. feladat Homlokzat felújítások önként váll. feladat lakás felújítása önként váll. feladat önkormányzati épületek társasházzá alapítása kötelező feladat lakbér áfa mentessé tétele miatti befizetés önként váll. feladat Orczy Negyed Projekt önrész önként váll. feladat EUB III. pályázati önrész
69 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat előző évi költségvetési maradványa feladatonként 5. melléklet a önkormányzati rendelethez Besorolás it'll szerint Címrend cím Feladattal terhelt költségvetési maradvány Költségvetési szerv/feladat megnevezése Működési Felhalmozási Összesen önként váll. feladat Corvin áruház burkolat bontás önként váll, feladat kötelező feladat kötelező feladat Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa kötelező feladat Szabad működési maradvány Összesen ebből kötelező feladatok összesen ebből ok összesen
70 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat előző évi költségvetési maradványa feladatonként 5. melléklet a önkormányzati rendelethez Besorolás Äht. szerint Címrend cím Összesen Költségvetési szerv/feladat megnevezése Működési Felhalmozási Összesen Módosított Módosított Eredeti Módosított Módosíta,s Eredeti Módosíta,s Eredeti Módosíta,s kötelező feladat Fapótlás és környezetvédelmi céltartalék kötelező feladat Állami támogatások lemondása céltartalék önként váll. feladat Parkolás megváltás céltartalék önként váll. feladat önként váll. feladat önként váll. feladat Teréz Anya Nővéreinek rendje által használt VIII. kerület Tömő u. 19. és a VIII. kerület Szigony u. 35. és 37. szám alatti ingatlan átalakítását követő telekcsere REV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. Részvényeinek kivásárlása Szigony u.-práter u. szakasz közterületek fejlesztése (zöldfelület, burkolatok) önként váll. feladat Molnár Ferenc iskola játszóudvar felújítás önként váll. feladat önként váll. feladat önként váll. feladat Tolnai L. u óvoda játszóudvar tömedékelése utáni helyreállítása Tolnai u. 19. bölcsőde udvar megsüllyedés helyreállítása Bölcsődék 4 telephelyen elektromos kapcsolótáblák korszerűsítése önként váll. feladat Kincskereső Tagóvoda homlokzat felújítás, nyílászárók cseréje, elektromos és érintésvédelmi hálózat felújítása önként váll. feladat Közterületek közmű építése önként váll. feladat Bókay-Üllői-Práter u. szakasz útfelújítás önként váll. feladat CSP projekt utcák felújítása önként váll. feladat Homlokzat felújítások önként váll. feladat lakás felújítása önként váll. feladat önkormányzati épületek társasház7á alapítása kötelező feladat lakbér áfa mentessé tétele miatti befizetés önként váll. feladat Orczy Negyed Projekt önrész önként váll. feladat EUB III. pályázati önrész
71 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat előző évi költségvetési maradványa feladatonként 5. melléklet a önkormányzati rendelethez Besorolás itht. szerint Címrend cím Összesen Költségvetési szerv/feladat megnevezése Működési Felhalmozási Összesen önként váll. feladat Corvin áruház burkolat bontás önként váll, feladat kötelező feladat kötelező feladat Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa Költségvetési szervek felhalmozási szabad maradványa kötelező feladat Szabad működési maradvány Összesen ebből kötelező feladatok összesen ebből ok összesen
72 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat 6. mell a 4 költségvetés működési cél és általános, önk.rendelethez és felhalmozási céltartalék a MŰKÖDÉSI CÉL ÉS ÁLTALÁNOS TARTALÉK Céltartalékok Tartalékok megnevezése Kötelező feladat Önként vállalt feladat Összesen Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Előirányzat i / átcsoportosítási hatáskör Polgármesteri keret polgármester dr. Sara Botond alpolgármester kerete alpolgármester javaslatára polgármester Egry Attila alpolgármester kerete alpolgármester javaslatára polgármester Sántha Pétemé alpolgármester kerete alpolgármester javaslatára polgármester Közfoglalkoztatás önrész (57/2017. ( ) Kt. határozat szeint intézményi önrész is) Józsefvárosi Nemzetiségi Önkormányzatok programjaihoz támogatás Civil szervezetek, alapítványok támogatása Egyházak, egyházi közösségek támogatása Sportolók, sportszervezetek támogatása ct Rendkívüli események (tűz, vihar, lakosságvédelmi intézkedés) költségeire polgármester Emberi Erőforrás Bizottság javaslatára Polgármester Emberi Erőforrás Bizottság javaslatira Polgármester, kivéve az alapítványok Emberi Erőforrás Bizottság javaslatára Polgármester Emberi Erőforrás Bizottság javaslatára Polgármester Polgármester Állami támogatások lemondása Polgármester Rh/8 Zrt. Támogatása működési költségekre Polgármester Bérlővédelmi program Képviselő-testület Fapótlás és környezetvédelmi céltartalék , I Képviselő-testület Céltartalékok összesen , , Általános tartalék _ Polgármester/Képviselő-testület Működési cél és általános tartalékok összesen
73 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat 6. mell a 4 költségvetés működési eel is általános, önk.rendelethez es felhalmozási céltartalék a FELHALMOZÁSI CÉLTARTALÉK Tartalékok megnevezése Kötelező feladat Önként vállalt feladat Összesen Előirányzat i / átcsoportosítási hatáskör Parkolás megváltás (maradvány) Képviselő-testület Háziorvosi pályázati támogatás Emberi Erőforrás Bizottság javaslatára Polgármester Magdolna-Orczy Negyed Projekt Képviselő-testület Teréz Anya Nővéreinek rendje által használt VIII. kerület Tömő u. 19. és a VIII. kerület Szigony u. 35 és 37. szám átalakítását követő telekcsere Képviselő-testület Fejlesztési céltartalék Polgármester/Képviselő-testület Felhalmozási céltartalék összesen
74 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez intban Feladat Besorolás iet. ht. szerint Címrend Feladat megnevezése Beruházások Felújítások Felhalm. célú visszatérítendő tam., kölcsön nyújtása, törlesztése Önkormányzati feladatok Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott,,, Mo dositas Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Tagsági díjak és támogatások Karácsony Sándor Közalapítvány támogatása Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány támogatása Sportolók, sportszervezetek támogatása Egyházak, egyházközösségek támogatása Civil szervezetek alapítványok támogatása Józsefváros Közbizt. Közalapítvány tám.(pm) Budapest-Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébánia Mtn. EEB háziorvosi eszközpályázatok alapján 40 pályázónak támogatás Budapest Külső-Józsefvárosi Református Egyházközösség támog. CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat támogatása Parkolás-üzemeltetés Parkolás fizetést segítő információs táblák telepítése Ügyfélkapu rendszer és honlap fejlesztés I 000 Parkolási informatikai rendszer fejlesztés (Fel.terh.pm).Automatákba pénzkazetta pótlása, cseréje (Pm) Sebességtúllépést jelző táblák kihelyezése (Pm) Intelligens gyalogátkelőhelyek kialakítása (Pm) Automatákba alaplapok, modernek cseréje Közterületfelügyelet-Parkolás öltözőinek szátválasztása is kialakítása Ügyfélszolgálat, telephely felújítása (Pm) Irattározáshoz polcok,szekrények beszerzése (Pm) Parkolóőrök által használt zebranyomtatók besz Térfigyelő-kamerarendszer működtetése kötelező feladat Térfigyelő szünetmentes csere kötelező feladat Térfigyelő szerverhelyiség klíma csere I db térfigyelő kamera telepítés kötelező feladat Térfigyelő-kamerarendszer telepítés, áthúzódó beruházás JEGYMI Általános Iskola riasztórendszer cseréje Közterületi feladatok Társasházaknak közterületfoglalási bevételből vissza nem térítendő támogatás Új Teleki Teri piac, őstermelői piacok (Pm) FIMAP Genie B takarítógép beszerzés (Pm) Fimar 65B Ráülős súrolóautomata kötelező feladat Esővíz hasznosító szivattyú beszerzés Vagyongazdálkodás RÉV8 önként Józsefvárosi Rehabilitációs vállalt feladat és Városfejlesztési Zrt. Részvényeinek kivásárlása Tájékoztató táblák Törzsvagyon karbantartása, fejlesztése kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Településüzemeltetés, út-park karbantartás, növényvédelem, Település üzemeltetés közszolgáltatási szerv. Nagy teljesítményű takarítógép beszerzés
75 Budapest VIII. kerületi önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez Feladat Besorolás MA. szerint Címrend Feladat megnevezése Beruházások Felújítások Felhalm. dbl. visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése JGK Zrt.-nek le nem utalt támogatás JGK Zrt. A "Föld napja" alakalmából tervezett egynyári virágok osztása Gyulai Pu. világító kandelláber csere kötelező feladat Közterületfenntartással, városüzemeltetéssel kapcs.kompenzáció Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. üzleti vagyonnal kötelezö feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Corvin Sétány Projekt kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Orczy Negyed Projekt kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Rehabilitációk, fejlesztési projektek kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Főépítészi feladatok Golyónyomok emléktáblák Értékvédelmi emléktáblák Egészségügyi feladatok Hasi ultrahang készülék Defibrillátorok beszerzése Gyermekfogászat részére eszközbeszerzés SE FOK Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika támogatása Gépjármű beszerzés Orvos technológiai eszközpark modernizálása új eszközök beszerzésével Területi védőnők részére eszköz beszerzés Országos Mentőszolgálat Alapítványnak szénmonoxid-mérő beszerzése Társasházak felújítási támogatása, kölcsöne 0 Társasházak felújítására kölcsön és vissza nem térítendő támogatás nyújtás I Tűzfalfestés Önkormányzati egyéb feladatok kötelező feladat ASP rendszer kialakítása ' 0 Onkormányzati feladatok összesen
76 Budapest VIII. kerületi önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a Önkormányzati rendelethez Feladat Besorolás Att. szerint Címrend Feladat megnevezése Beruházások Felújítások Felhalm. célú visszatérítendő Um., kölcsön nyújtása, törlesztése Költségvetési szervek Polgármesteri Hivatal Hivatal működtetése kötelező feladat Bútor beszerzés kötelező feladat Képviselői laptopok, kivetítő beszerzés kötelező feladat Kazáncsere (Közterület- felügyelet) kötelező feladat Áthúzódó számla (feladattal terh.pm.) kötelező feladat Berendezéssek, felszerelések, gépek kötelező feladat Házasságkötő terem felújítása Hivatal informatikai feladatai kötelező feladat Megaportál kiváltás kötelező feladat Shear point szoftver beszerzés kötelező feladat Storage fejlesztés kötelező feladat Központi autentikáció I kötelező feladat Időszinkron beállítás kötelező feladat PC modemizálás (2010 elötti PC-k kiváltása) kötelező feladat PDF kereshető szöveg támogatás I 500 kötelező feladat Data center switchek redundás szerver kötelező feladat DMZ is Internet switchek kiváltása I 500 kötelező feladat Log szerver kialakítása kötelező feladat Felügyeleti rendszer kialakítása kötelező feladat Switch beszerzés kötelező feladat Hálózati szegmentáció I kötelező feladat Redundáns optikai hálózat építése kötelező feladat win 2008 szerver kiváltása win 2016-ra kötelező feladat Monitor modernizálása Hivatal egyéb feladatai kötelező feladat Választási fülke beszerzés Egyéb tárgyi eszközök beszerzése Nemzetiségi önkormányzatok működtetése kötelező feladat Kazáncsere (Roma Önkormányzat) kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése Közterület-felügyelet kötelező feladat Testre szerelhető akciókamera (40 db) kötelező feladat Zebra mobil blokk nyomtató + tartozékok kötelező feladat Térfigyelő kamerarendszer kezelő joystick kötelező feladat Hordozható és egyéb nyomtató kellékek kötelező feladat PDA bírságoló készülék beszerzés I 050 I 050 kötelező feladat Körzeti rendészeti egység részére technikai berendezések kötelező feladat Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Lélekház- Lélek program Szekrények, telefonok cseréje Gazdasági szervezet és Központi irányítás kötelezö feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése I 000 I 000 kötelező feladat A pénztár helyiség és új iroda helyiség klimatizálása kötelező feladat Új iroda berendezése, irodabútorok beszerzése Család és Gyermekjóléti Központ kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése I 000 I Egyéb szociális szolgáltatás 3
77 Budapest VIII. kerületi önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez ezer, forintban Feladat Besorolás Áht. szerint Címrend Feladat megnevezése Beruházások Felújítások Felhalm. célú visszatérítendő tám., kölcsön nyújtása, törlesztése Orczy Projekt keretében tárgyi eszköz beszerzés Nagyobb kapacitású mosógépekhez elektromos teljesítmény bővítés I 400 I 400 kötelező feladat Kőris u.35. villamosenergetikai bővítése 0 0 kötelező feladat Óvodai és iskolai szociális segítéshez tárgyieszközök beszerzése Család és Gyermekjóléti Szolgálat kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése I Szociális étkeztetés kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése Házi Segítségnyújtás kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Korszerűsítés (nyílászárók, villanyóra szabványosítás) 0 0 kötelező feladat Ellátottak érdekében végzett feladatokhoz szükséges munkaeszközök cseréje/pótlása Nappali Ellátás kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése, pótlása kötelező feladat Akadálymentesítés (Napraforgó,Ciklámen K.) kötelező feladat Függöny csere kötelező feladat Székek, szekrények, polcok cseréje kötelező feladat Nagy teljesítményű porszívó beszerz kötelező feladat 7 db étkező asztal 28 db székkel és mosható párnákkal beszer kötelező feladat Varrógép beszerz. foglalkoztatáshoz kötelező feladat 1-1 db varrógép és porszívó beszerzés kötelező feladat Bútorok, berendezések cseréje kötelező feladat Projektor beszerz kötelező feladat 2 db légkondicionáló beszerelés Zepter bioptron medall lámpa állvánnyal is színkészlettel kötelező feladat Nyílászárók beszerelése kötelező feladat Nappali ellátás akadálymentesítés Idősek Átmeneti Otthona / Gondozóház kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat 3db külső raktárhelyiség felújítása kötelező feladat Tálaló konyha felújítás I Szennyvízelevezető rendszer felújítása kötelező feladat 1ÁO raktárhelyiség felújítása, garázskapu beszerelése I 000 kötelező feladat Bútorok, berendezések cseréje Gyermekek Átmeneti Otthona kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Kisértékii eszközök beszerzése (ülópámák, pedagógiai fejlesztő eszközök, kézműves alapanyagok, stb.) kötelező feladat Elektromos hálózat bővítése Oktatási - nevelési intézményekben étkeztetés biztosítása kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Eszközök, gép, berendezés beszerzés Családok Átmeneti Otthona kötelező feladat Családok átmeneti otthona kialakításához berendezések kötelező feladat Kisfaludy u berendezése kötelező feladat 3 külső férőhely berendezésének pótlása/cseréje kötelező feladat CsÁ0 zuhanykabin ajtók beépítése
78 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez intban Feladat Besorolás Äht. szerint Címrend Feladat megnevezése Beruházások Felújítások Felhalm. célú visszatérítendő tim., kölcsön nyújtása, törlesztése Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék kötelező feladat Even túl elhasználódó eszközök beszerzése Even túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat JEB székhely Nyílászárók cseréje Informatikai eszközök beszerzése (Karács S.A.) kötelező feladat Proxy mágneszáras beengedő rendszer kialakítása kötelező feladat Mini-Manó Minimanó Bölcsőde fűtéskorszerűsítés (radiátorok cseréje) Minimanó Bölcsőde beltéri ajtók cseréje (2017. évi pm.) kötelező feladat Minimanó Bölcsöde járólap bontás és csere Minimanó Bölcsőde tornaszoba kialakítása (2017. évi pm.) kötelező feladat Babóca Babóca Bölcsőde fűtéskorszerűsítés (radiátorok cseréje) Babóca Bölcsőde tornaszoba kialakítása (2017.évi pm.) kötelező feladat Babóca Bölcsőde csoportszobákban lamb.csere (2017.évi pm.) kötelező feladat Babóca Bölcsőde feladattal terhelt pm Babóca Bölcsőde beltéri ajtók cseréje (2017. évi pm.) kötelező feladat Gyermekkert Gyermekkert Bölcsőde udvari gyermek we kialakítása kötelező feladat Gyermekkert Bölcsőde udvari tusoló, pancsoló kiépítése kötelező feladat Gyermekkert Bölcsőde nyílászárók, zsalugáterek cseréje (2017.évi Pm.) kötelező feladat Világítás korszerűsítése az egész épületben kötelező feladat Csoportszobák, fürdőszobák, átadók bútorainak cseréje kötelező feladat Udvari gyermek WC kialakítása 0 0 kötelező feladat Udvari tusoló, pancsoló kiépítése 0 0 kötelező feladat Tücsök-lak Tücsök-lak Bölcsőde játszódomb és homokozók esési terének gumiborítása kötelező feladat Tücsök-lak Bölcsőde udvari tároló ajtóinak cseréje Árnyékoló rendszer bővítése csoportszobák előtt kötelező feladat Kódos beléptetörendszer kialakítása kötelező feladat Katica Bölcsőde játszóudvar felújítása (új játszóeszközök vásárlása, homokozók felújítása, gumiborítás, TÜV engedély hiánya miatt Katica játékok visszabontása) kötelező feladat Katica Bölcsőde kerítés, teraszkorlát felújítása I 378 kötelező feladat Katica Bölcsőde mosókonyha csempe csere (2017.évi pm.) kötelező feladat Katica Bölcsőde mosókonyha linoleum csere (2017.évi pm.) kötelező feladat Előtetők gyártatása az 2 db udvari kijárat fölé Automata öntözőrendszer kialakítása Árnyékoló rendszer bővítése csoportszobák előtt kötelezö feladat Kerti szerszámoknak tároló kialakítása az óvodához felvezető lépcső alatt 0 0 kötelező feladat Játékvár B. Tornaszoba kialakítása Automata öntözőrendszer kialakítása kötelező feladat Játékvár Bölcsőde mosoda linóleumcsere (2017.évi pm.) kötelező feladat Játékvár Bölcsőde udvari gumiburkolat cseréje kötelező feladat Fecesgő-tipegők Nyílászárók cseréje (közös tulajdon, egyeztetés kell rá) kötelező feladat Fűtés korszerűsítése (radiátorok cseréje) kötelező feladat Kódos beléptetőrendszer kialakítása kötelező feladat Biztos Kezdet Gyerekház fates korszerűsítés I Biztos Kezdet Gyerekház informatikai eszköz beszerzés
79 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez ezer - forintban Feladat Besorolás ;tilt. szerint Címrend Feladat megnevezése Beruházások Felújítások Felhalm. célú visszatérítendő Um., kölcsön nyújtása, törlesztése Józsevfárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ kötelező feladat Even túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Informatikai eszközök kötelező feladat Radiológiai felsőkategóriás komplex ultrahang készülék beszerzése kötelező feladat Digitalis passzív detektoros, tükristályos mammográfiás berendezés beszerzése kötelező feladat Digitalis átvilágító-felvételi berendezés beszerzése kötelező feladat Járulékos költségek I db video colonoscop és gastroscop beszerzés Átemelő szivattyúk, nyomáscsökkentő, fútési és légtechnikai/levegőztetö rendszer felülvizsgálata, ffitési rendszer fagymentessé tétele Aurora utcai felnőtt háziorvosok részére személyzeti mosdó/mellékhelyiség berendezés, rendelők ablakaira szúnyogháló felszerelése Napraforgó Egyesített Óvoda Játszóudvar teljes felújítása, balesetveszély megszüntetése (talaj beszakadás) Védőfal az óvoda és a JEGYMI között kötelező feladat Elektromos és érintésvédelmi hálózat felújítása Hátsó udvar gumitéglázása (60nm) Udvari fedett tartózkodó lapostető szigetelés (Gyerek-Virág tagóvoda) Tetőszigetelés kiváltása könnyűszerkezetes sátortető kialakításával (Katica Tagóvoda) Terasz fémszerkezetének felújítása (Mesepalota Tagóvoda kötelező feladat Udvari megsüllyedt gumitéglák cseréje, jav. (Napsugár Tagóvoda) 0 0 kötelező feladat Kerítés feújítás, vaskapuk cseréje (Csodasziget Tagóvoda) Gumitéglák cseréje, további telepítése (TA-TI-KA Tagóvoda) kötelező feladat Csúszdás játék áthelyezés(tüv) gumitégla cserével (TA-TI-KA Tagóvoda) kötelező feladat Homokozóban beton ülőke gumiburkolása (TÁ-TI-KA Tagóvoda) Udvari fedett tartózkodó lapostetö szigetelés (TESZ-VESZ Tagóvoda) kötelező feladat db mosó- és szárítógép beszerzés "Játékkotta" fejlesztő torna-eszközök kötelező feladat NEO I. emeleti gyermekmosdó felújítása kötelező feladat Kincskereső Nyílászárók cseréje- pincei szint ablak cseréi kötelező feladat Tesz-Vesz Informatikai eszközök cseréje Udvar felújítása - gumitégla,udvari játékok - (Várunk Rád Tagóvoda) Egyéb tárgyi eszközök beszerzése (Karácsony S.) kötelező feladat Even túl elhasználódó eszközök beszerzése Költségvetési szervek összesen ' Mindösszesen
80 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet önkormányzati rendelethez Feladat Besorolás Álit. szerint Címrend Feladat megnevezése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Mind összesen Önkormányzati feladatok Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Elfogadott Módosítás Módosított Tagsági díjak is támogatások Karácsony Sándor Közalapítvány támogatása Egyedülálló Szülök Klubja Alapítvány támogatása Sportolók, sportszervezetek támogatása Egyházak, egyházközösségek támogatása Civil szervezetek alapítványok támogatása Józsefváros Közbizt. Közalapítvány tám.(pm) Budapest-Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébánia tám EEB háziorvosi eszközpályázatok alapján 40 pályázónak támogatás Budapest Külső-Józsefvárosi Református Egyházközösség támog CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat támogatása Parkolás-üzemeltetés Parkolás fizetést segítő információs táblák telepítése Ügyfélkapu rendszer és honlap fejlesztés I Parkolási informatikai rendszer fejlesztés (Fel.terh.pm).Automatákba pénzkazetta pótlása, cseréje (Pm) Sebességtúllépést jelző táblák kihelyezése (Pm) Intelligens gyalogátkelőhelyek kialakítása (Pm) Automatákba alaplapok, modernek cseréje Közterületfelügyelet-Parkolás öltözőinek szátválasztása és kialakítása Ügyfélszolgálat, telephely felújítása (Pm) Irattározáshoz polcok,szekrények beszerzése (Pm) Parkolóőrök által használt zebranyomtatók besz Térfigyelő-kamerarendszer működtetése kötelező feladat Térfigyelő szünetmentes csere kötelező feladat Térfigyelő szerverhelyiség klíma csere db térfigyelö kamera telepítés kötelező feladat Térfigyelő-kamerarendszer telepítés, áthúzódó beruházás JEGYMI Általános Iskola riasztórendszer cseréje Közterületi feladatok Társasházaknak önként vállalt közterületfoglalási bevételből vissza feladat nem térítendő támogatás Új Teleki Teri piac, őstermelői piacok (Pm) FIMAP Genie B takarítógép beszerzés (Pm) Fimar 65B Ráülős súrolóautomata kötelező feladat Esővíz hasznosító szivattyú beszerzés Vagyongazdálkodás RÉV8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zit. Részvényeinek kivásárlása Tájékoztató táblák kötelező feladat Törzsvagyon karbantartása, fejlesztése Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Településüzemeltetés, út-park karbantartás, növényvédelem, Település üzemeltetés közszolgáltatási szerz Nagy teljesítményű takarítógép beszerzés
81 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez ezer _ forintban Feladat Besorolás :tilt. szerint Címrend Feladat megnevezise Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási MCI támogatások államháztartáson kívülre Mind összesen JGK Zrt.-nek le nem utalt támogatás RIK 7r5 A "Föld napja" alakalmáhol tervezett egynyári virágok onkent va its it feiadat osztása Gyulai Pu. világító kandelláber csere kötelező feladat Közterületfenntartással, városüzemeltetéssel kapcs.komperizáció I Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. üzleti vagyonnal kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Corvin Sétány Projekt kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Orczy Negyed Projekt kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Rehabilitációk, fejlesztési projektek kötelező feladat Részletezve külön mellékletben Részletezve külön mellékletben Főépítészi feladatok Golyónyomok emléktáblák Értékvédelmi emléktáblák I Egészségügyi feladatok Hasi ultrahang készülék I 700 Defibrillátorok beszerzése Gyermekfogászat részére eszközbeszerzés SE FOK Gyermekfogászati es Fogszabályozási Klinika támogatása Gépjármü beszerzés Orvos technológiai eszközpark modernizálása új eszközök beszerzésével Területi védőnők részére eszköz beszerzés Országos Mentőszolgálat Alapítványnak szénmonoxid-mérő beszerzése Társasházak felújítási támogatása, kölcsöne Társasházak felújítására kölcsön és vissza nem térítendő támogatás nyújtás Tüzfalfestés Önkormányzati egyéb feladatok kötelező feladat ASP rendszer kialakítása Onkormányzati feladatok összesen
82 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez *ntban Feladat Besorolás MU. szerint Címrend Feladat megnevezése Egyéb felhalmozási célú támogatások ällamhá'ztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Mind összesen Költségvetési szervek Q Polgirmpsferi Ilivatal Hivatal működtetése kötelező feladat Bútor beszerzés kötelező feladat Képviselői laptopok, kivetítő beszerzés kötelező feladat Kazáncsere (Közterület- felügyelet) kötelező feladat Áthúzódó számla (feladattal terh.pm.) kötelező feladat Berendezéssek, felszerelések, gépek kötelező feladat Házasságkötő terem felújítása Hivatal informatikai feladatai kötelező feladat Megaportál kiváltás kötelező feladat Shear point szoftver beszerzés kötelező feladat Storage fejlesztés kötelező feladat Központi autentikáció I kötelező feladat Időszinkron beállítás kötelező feladat PC modernizálás (2010 előtti PC-k kiváltása) kötelező feladat PDF kereshető szöveg támogatás kötelező feladat Data center switchek redundás szerver kötelező feladat DMZ és Internet switchek kiváltása kötelező feladat Log szerver kialakítása kötelező feladat Felügyeleti rendszer kialakítása kötelező feladat Switch beszerzés kötelező feladat Hálózati szegmentáció kötelező feladat Redundáns optikai hálózat építése kötelező feladat win 2008 szerver kiváltása win 2016-ra kötelező feladat Monitor modernizálása Hivatal egyéb feladatai kötelező feladat Választási Rilke beszerzés Egyéb tárgyi eszközök beszerzése Nemzetiségi Önkormányzatok működtetése kötelező feladat Kazáncsere (Roma Önkormányzat) kötelező feladat Even túl elhasználódó eszközök beszerzése Közterület-felügyelet kötelező feladat Testre szerelhető akciókamera (40 db) kötelező feladat Zebra mobil blokk nyomtató + tartozékok kötelező feladat Térfigyelő kamerarendszer kezelö joystick kötelező feladat Hordozható is egyéb nyomtató kellékek kötelező feladat PDA bírságoló készülék beszerzés kötelező feladat Körzeti rendészeti egység részére technikai berendezések kötelező feladat Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Lélekház- Lélek program Szekrények, telefonok cseréje Gazdasági szervezet és Központi irányítás kötelező feladat Even túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat A pénztár helyiség is új iroda helyiség klimatizálása kötelező feladat Új iroda berendezése, irodabútorok beszerzése kötelezö feladat Család is Gyermekjóléti Központ Even túl elhasználódó eszközök beszerzése Egyéb szociális szolgáltatás
83 Budapest VIII. kerületi Önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez intban Feladat Besorolás Áht. szerint Címrend Feladat megnevezése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Mind összesen Orczy Projekt keretében tárgyi eszköz beszerzés onkent vanan teladat Nagyobb kapacitású mosógépekhez elektromos teljesítmény bövités kötelező feladat Kőris u.35. villamosenergetikai bővítése kötelező feladat beszerzése Óvodai és iskolai szociális segítéshez tárgyieszközök kötelezö feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése Család és Gyermekjóléti Szolgálat kötelező feladat Szociális étkeztetés Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Korszerűsítés (nyílászárók, villanyóra szabványosítás) Házi Segítségnyújtás kötelező feladat cseréje/pótlása Ellátottak érdekében végzett feladatokhoz szükséges munkaeszközök kötelező feladat Nappali Ellátás Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése, pótlása kötelező feladat Akadálymentesítés (Napraforgó,Ciklámen K.) kötelező feladat Függöny csere kötelező feladat Székek, szekrények, polcok cseréje kötelező feladat Nagy teljesítményű porszívó beszerz kötelező feladat 7 db étkező asztal 28 db székkel és mosható párnákkal beszer kötelező feladat Varrógép beszerz. foglalkoztatáshoz kötelező feladat 1-1 db varrógép és porszívó beszerzés kötelező feladat Bútorok, berendezések cseréje kötelező feladat Projektor beszerz kötelező feladat 2 db légkondicionáló beszerelés Zepter bioptron medall lámpa állvánnyal és színkészlettel kötelező feladat Nyílászárók beszerelése kötelező feladat Nappali ellátás akadálymentesítés Idősek Átmeneti Otthona / Gondozóház kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat 3db külső raktárhelyiség felújítása kötelező feladat Tálaló konyha felújítás I Szennyvízelevezetö rendszer felújítása kötelező feladat IÁO raktárhelyiség felújítása, garázskapu beszerelése kötelező feladat Bútorok, berendezések cseréje Gyermekek Átmeneti Otthona kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése Kisértékű eszközök beszerzése (ülöpámák, pedagógiai fejlesztő kötelező feladat eszközök, kézmüves alapanyagok, stb.) kötelező feladat Elektromos hálózat bővítése Oktatási - nevelési intézményekben étkeztetés biztosítása kötelező feladat Éven túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat Eszközök, gép, berendezés beszerzés kötelező feladat Családok Átmeneti Otthona Családok átmeneti otthona kialakításához berendezések kötelező feladat Kisfaludy u berendezése kötelező feladat 3 külső férőhely berendezésének pótlása/cseréje kötelező feladat CsÁ0 zuhanykabin ajtók beépítése
84 Budapest VIII. kerületi önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez Feladat Besorolás ;edit. szerint Címrend Feladat megnevezése Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Mind összesen, Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék kö5e1e76 feladat üven tel elhasználódó es7kii7iik hec7erze.ge Even túl elhasználódó eszközök beszerzése kötelező feladat JEB székhely Nyílászárók cseréje Informatikai eszközök beszerzése (Karács S.A.) kötelező feladat Proxy mágneszáras beengedő rendszer kialakítása kötelező feladat Mini-Manó Minimanó Bölcsőde ffitéskorszerűsítés (radiátorok cseréje) Minimanó Bölcsőde beltéri ajtók cseréje (2017. évi pm.) kötelező feladat Minimanó Bölcsőde járólap bontás és csere Minimanó Bölcsőde tornaszoba kialakítása (2017. évi pm.) kötelező feladat Babóca Babóca Bölcsőde fűtéskorszerűsítés (radiátorok cseréje) Babóca Bölcsőde tornaszoba kialakítása (2017.évi pm.) I 391 kötelező feladat Babóca Bölcsőde csoportszobákban lamb.csere (2017.évi pm.) kötelező feladat Babóca Bölcsőde feladattal terhelt pm Babóca Bölcsőde belted ajtók cseréje (2017. évi pm.) kötelező feladat Gyermekkert Gyermekkert Bölcsőde udvari gyermek we kialakítása kötelező feladat Gyermekkert Bölcsőde udvari tusoló, pancsoló kiépítése kötelezö feladat Gyermekkert Bölcsőde nyílászárók, zsalugáterek cseréje (2017.évi Pm.) kötelező feladat Világítás korszerűsítése as egész épületben kötelező feladat Csoportszobák, fürdőszobák, átadók bútorainak cseréje kötelező feladat Udvari gyermek WC kialakítása kötelező feladat Udvari tusoló, pancsoló kiépítése kötelező feladat Tücsök-lak Bölcsőde játszódomb és homokozók esési terének Tücsök-lak gumiborítása kötelező feladat Tücsök-lak Bölcsőde udvari tároló ajtóinak cseréje Árnyékoló rendszer bővítése csoportszobák előtt kötelező feladat Kódos beléptetörendszer kialakítása kötelező feladat Katica Bölcsőde játszóudvar felújítása (új játszóeszközök vásárlása, homokozók felújítása, gumiborítás, TÜV engedély hiánya miatt Katica játékok visszabontása) kötelező feladat Katica Bölcsőde kerítés, teraszkorlát felújítása kötelező feladat Katica Bölcsőde mosókonyha csempe csere (2017.é pm.) kötelező feladat Katica Bölcsőde mosókonyha linoleum csere (2017.évi pm.) kötelező feladat Előtetők gyártatása as 2 db udvari kijárat fülé Automata öntözőrendszer kialakítása Árnyékoló rendszer bővítése csoportszobák előtt kötelezö feladat Kerti szerszámoknak tároló kialakítása as óvodához felvezetö lépcső alatt kötelező feladat Játékvár B. Tornaszoba kialakítása Automata öntözőrendszer kialakítása kötelező feladat Játékvár Bölcsőde mosoda linóleumcsere (2017.évi pm.) kötelező feladat Játékvár Bölcsőde udvari gumiburkolat cseréje kötelező feladat Fecesgő-tipegők Nyílászárók cseréje (közös tulajdon, egyeztetés kell rá) kötelező feladat Fűtés korszerűsítése (radiátorok cseréje) kötelező feladat Kódos beléptetőrendszer kialakítása kötelező feladat Biztos Kezdet Gyerekház fűtés korszerűsítés Biztos Kezdet Gyerekház informatikai eszköz beszerzés
85 Budapest VIII. kerületi önkormányzat költségvetés beruházási, felújítási ai 7. melléklet a önkormányzati rendelethez Feladat Besorolás Áht. szerint Címrend Feladat megnevezése Egyéb felhalmozási céhi támogatások államháztartáson belülre Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre Mind összesen Józsevfárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ kötelező feladat üven tíd elhas7nálncln es7ldi7iilt hes7er7éce kötelező feladat Informatikai eszközök kötelező feladat Radiológiai felsőkategóriás komplex ultrahang készülék beszerzése kötelező feladat Digitalis passzív detektoros, tűkristályos mammográfiás berendezés beszerzése kötelező feladat Digitalis átvilágító-felvételi berendezés beszerzése kötelező feladat Járulékos költségek db video colonoscop és gastroscop beszerzés Átemelő szivattyúk, nyomáscsökkentő, ffitési is légtechnikai/levegőztető rendszer felülvizsgálata, ffitési rendszer fagymentessé tétele Aurora utcai felnőtt háziorvosok részére személyzeti mosdó/mellékhelyiség berendezés, rendelők ablakaira szúnyogháló felszerelése Napraforgó Egyesített Óvoda Játszóudvar teljes felújítása, balesetveszély megszüntetése (talaj beszakadás) Védőfal az óvoda is a JEGYMI között kötelező feladat Elektromos is érintésvédelmi hálózat felújítása Hátsó udvar gumitéglázása (60nm) Udvari fedett tartózkodó lapostető szigetelés (Gyerek-Virág tagóvoda) Tetöszigetelés kiváltása könnyűszerkezetes sátortető kialakításával (Katica Tagóvoda) Terasz fémszerkezetének felújítása (Mesepalota Tagóvoda kötelező feladat Udvari megsüllyedt gumitéglák cseréje, jav. (Napsugár Tagóvoda) kötelező feladat Kerítés feújítás, vaskapuk cseréje (Csodasziget Tagóvoda) Gumitéglák cseréje, további telepítése (TÁ-T1-KA Tagóvoda) kötelező feladat Csúszdás játék áthelyezés(tüv) gumitégla cserével (TA-TI-KA Tagóvoda) kötelező feladat Homokozóban beton ülőke gumiburkolása (TA-TI-KA Tagóvoda) Udvari fedett tartózkodó lapostetö szigetelés (TESZ-VESZ Tagóvoda) kötelező feladat db mosó- es szárítógép beszerzés "Játékkotta" fejlesztő torna-eszközök kötelező feladat NE0 I. emeleti gyermekmosdó felújítása kötelező feladat Kincskereső Nyílászárók cseréje- pincei szint ablak cseréi kötelező feladat Tesz-Vesz Informatikai eszközök cseréje Udvar felújítása - gumitégla,udvari játékok - (Várunk Rád Tagóvoda) Egyéb tárgyi eszközök beszerzése (Karácsony S.) kötelező feladat Even túl elhasználódó eszközök beszerzése Költségvetési szervek összesen , , Mindösszesen
86 költségvetés 8. mell«törzsvagyon karbantartása, fejlesztése önkormányzati rendelethez cím bevételi előiányzat Feladatok megnevezése Működési bevételek Működési bevételek összesen Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Ingatlanok értékesítése Felhalmozási bevételek összesen BEVÉTELEK ÖSSZESEN önkurmanyzati kötelező feladatok Elfogadott ei Módosítás Módosított Elfogadott ei Módosítás Módosított Elfogadott ei Módosítás Módosított Elfogadott ei Módosítás Módosított Elfogadott ei Módosítás Módosított Elfogadott ei Módosítás Módosított Pinter utcai iskolaépület bérleti díja Prater utcai iskolaépület továbbszámlázott közüzemi díjak Dugonics utcai iskolaépűlet bérleti díja Önkormányzati kideluza feladatuk iisszesen Önként vállalt feladatok Magyarkúti legelők értékesítése Deák Diák Általános Iskola tornatermének bérleti díja Vajda Peter Ének-zene Általános és Sportiskola tornatermének bérleti díja Prater iskolaépület karbantartása bérbeszámítással Önként vállalt feladatok összesen Bevételek összesen
87 költségvetés 8. melléklet a törzsvagyon karbantartása, fejlesztése önk. rendelethez rim kiadási Feladatok megnevezése Dologi kiadások Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre Működési kiadások összesen Beruházások Feltijítá'sok 'As Elfogadott Módosított Kötelező fel ad atok Elfogadott Módosított Elfogadott Módosított Elfogadott, Módosítás Módosított Elfogadott Mo'dosíta's el. Mo'dositás Módosi, Prater iskolaépület továbbszámlázás(2017.évi pm.) Práter iskolaépület bérbeszámítás/karbantartás (kémény/tető,) (2017. évi pm.) Előző években intézményi épületeken megvalósított energetikai felújításokra épületenergetikai szakértő igénybevétele (2017.évi pm.) Intézményi épületekben életveszélyelhárítás, gázhálózatcsere Pitypang Óvoda elektromos hálózat teljesítményének növelése (pénzm.) Pitgypang Óvoda bővítés hatósági díjak Pitypang Óvoda bővítés kivitelezés+műszaki ellenőri díj (2017.évi pm.) Napraforgó Egyesített Óvoda öt telephelyére árnyékoló háló beszerzése pályázat önrésze Orczy u.31.és Mikszáth Kier 4.háziorvosi rendelőkbe klíma kiépítése (2017.évi pm.) Mikszáth ter 4. háziorvosi rendelőbe villamosenergia bővítés miatti csatlakozási díj Józsefvárosi Szociális Szolgáltató Központ Családok Átmeneti Otthona kialakítása Kisfaludy u.5.fsz 4. alatti lakás (CSÁO telephely) felújítása, kiegészítés KEHOP Pályázat "Helyi klímastratégia kidolgozása, klímatudatosságot erősítő szemléletformálás" megalapozó tanulmány Áfa befizetés Kötelező feladatok összesen , Önként vállalt feladatok Intézményi fejlesztések Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálat kialakítása, tervezés (2017.évi pm.) Szigony u. 2/a. és 2/b. szám alatti gyermek és felnőtt háziorvosi rendelők felújítása Szigony orvosi rendelők kiköltöztetése Tervezés, kivitelezés, tervezői művezetés, műszaki ellenőr Egyéb költségek I Bútorok beszerzése Illés u. 36. addiktológiai rendelő kialakítása Tervezés, kivitelezés, tervezői művezetés, műszaki ellenőr Egyéb költségek I I Bútorok beszerzése
3/7. Előterjesztés IET1 26, Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára. Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester
Előterjesztés 3/7 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. október 4. sz. napirend Tárgy: Javaslat
PÉNZÜGYI FEDEZETET IGÉNYEL/NEM IGÉNYEL, IGAZOLÁS: «UJ-U, J- J ^ 1
Előterjesztő: dr. Kocsis Máté polgármester Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. február 22. sz. napirend Tárgy: Javaslat a Budapest
Az előterjesztés száma:49/2019.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma:49/2019. Decs nagyközség képviselő-testületének
A képviselő-testületi ülés időpontja: december 19.
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: dr. Kocsis Máté polgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2017. december 19. sz. napirend Tárgy: Javaslat a 2017. évi
F, 17 r. Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára DANADA-RIMÁN EDINA JEGYZŐ
Előterjesztő: dr. Sára Botond polgármester / F, 17 r,,, l'- elri 0,9 99. 0, % mtee., A. j It., ' ' '' v Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára A képviselő-testületi ülés időpontja:
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-29/2019. Tárgy: Az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018.
21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet
21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2004.évi pénzmaradvány felhasználásról, valamint a 2005.évi költségvetés és végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosításáról A Budapest
1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére
1. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
1./ Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: polgármester
1./ Az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: polgármester ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Diósjenő Község Önkormányzata
A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában.
KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA A 2014. évi költségvetés összeállításánál
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 26-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 3/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest
Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018.(I.26..) rendelete
Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018.(I.26..) rendelete Kéthely Község Önkormányzatának 2017. évi költségvetését megállapító 3/2017./II.16./ számú önkormányzati rendelet osításáról
ab) munkaadókat terhelő járulékok
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (III. 17.) önkormányzati
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017.május 30-án tartandó ülésére. Tárgy: Izsák Város Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016.(II.23.) önkormányzati
Módosítás. működésének általános támogatása. köznevelési feladatainak támogatása
ELŐTERJESZTÉS Uraiújfalu Községi Önkormányzat 2017. december 14-i képviselő-testületi ülésére Tárgy: Az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület!
Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/
Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/88-235-001 e-mail: hivatal@nyirad.hu 4. napirendi pont Ügyszám: 24-73 /2016. Előterjesztő: Nagy Gábor Előkészítette:
A napirendet nyílt ülésen kell tárgyalni, a határozat elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges.
1 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára Előterjesztő: dr. Kocsis Máté polgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2017. október 19. sz. napirend Tárgy: Javaslat költségvetést
10. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-i soros ülésére
10. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 30-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
12. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-i soros ülésére
12. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 24-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása
Dióskál Község Önkormányzata 2017. I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2017. évi költségvetési előirányzat
A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása
Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi
Előterjesztés. Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat 17. évi költségvetésének módosításáról 1. előterjesztés száma: /18. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő. előterjesztést készítésében közreműködő személy
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.
KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt
3 A. C 5 t Előterjesztés. Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára. Előterjesztő: dr. Sara Botond polgármester
C 5 t Előterjesztés Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete számára 3 A Előterjesztő: dr. Sara Botond polgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2019. július 04. sz. napirend Tárgy:
Dióskál Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Dióskál Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2016. évi költségvetési módosítására, a Képviselő-testület
15/2006. (IV. 19.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzati rendelet
15/2006. (IV. 19.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2006. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosítása A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat
Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/
Nyirád Község Önkormányzat Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel/Fax: 06/88-235-001 e-mail: hivatal@nyirad.hu 1. napirendi pont Ügyszám: 87-131/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András polgármester
Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019.
Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről - 2 - Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testülete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 50/2008. (X.15.) számú önkormányzati rendelete a
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. január 29-i nyilvános ülésére
2. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. január 29-i nyilvános ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet
Egeraracsa Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Egeraracsa Község Önkormányzata 2017. évi költségvetési módosítása Egeraracsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetését megállapító
Dióskál Község Önkormányzata évi költségvetési előirányzat módosítása
Dióskál Község Önkormányzata 2017. évi költségvetési módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetését megállapító
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 05-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 186/3/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. október 05-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Módosító
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről 2 Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. december 14-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.17.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester
Az előterjesztés száma: 99/2017.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 99/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének
38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete
38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete a 2001. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő- testülete a Magyar Köztársaság 2001.
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 32/2008. (V. 06.) számú önkormányzati rendelete 1
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 32/2008. (V. 06.) számú önkormányzati rendelete 1 a 2007. évi pénzmaradvány felhasználása, a 2008. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól
FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Az előterjesztés száma: 51/2017.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 51/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének
16/2001. (V. 25.) sz. önk. rendelet
1 16/2001. (V. 25.) sz. önk. rendelet a 2001. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2001.-2002.
2/2001. (II.5.) sz. önk. rendelet
2/2001. (II.5.) sz. önk. rendelet a 2000. évi költségvetés és végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő - testülete ( továbbiakban képviselő - testület
ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL. A rendelet hatálya
ECSER NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015.(II.19.) SZ. RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Ecser Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 2019. évi tervezett bevételei 1. melléklet a./2019.(..) számú Sorszám Előirányzat (rovat) megnevezése Rovatszám előiárnyzat 1 2 3 4 5 6 1 Önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére
Szám: 105-140 /2016. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2018. évi költségvetéséről szóló 7/2018. (II.16.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester
5/2006. (II.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet
5/2006. (II.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 6/2005.(II.25.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet módosításáról A Budapest
Előterjesztés. Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat költségvetésének módosításáról 1. előterjesztés száma: 7/017. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő. előterjesztést készítésében közreműködő személy
Melléklet 1/11. oldal Számszaki mellékletek
1. számú melléklet Maglód Város 219. évi összevont költségvetési mérlege (közgazdasági tagolásban) Rovat 1 K11 Megnevezés Foglalkoztatottak személyi juttatatásai Kiadások Működési Rovat 523 483 523 483
1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló
1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 6/2005.(II.25.) ök. sz. rendelet módosításáról A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése
1. sz. melléklet az előterjesztéshez a Előirányzat (rovat) megnevezése Rovatszám módosított százalékában 1 2 3 4 5 6 7 1 Önkormányzat működési támogatása (a - f) B11 1 890 389 1 936 353 1 016 730 52,51%
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel., fax: 88/513-525; www.szoc.hu; e-mail: polgarmester@szoc.
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel., fax: 88/513-525; www.szoc.hu; e-mail: polgarmester@szoc.hu 3. napirendi pont Ügyiratszám: 16-65/2015. Előterjesztő: Németh
a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés április 30-ai ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. április 30-ai ü l é s é r e Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének október 26-i ülésére
7415-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2016. október 26-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 1/2016. (II. 25.)
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IX.21.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IX.21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására
E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendeletének 2. sz. módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i ülésére
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-11-2/2014. Sorszám: 4. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján tartandó ülésére
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-119 /2017. Tárgy: Az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 8/2017.(III.
KippKopp Óvoda és Bölcsőde 2013.06.30. társulás előtti. Feladat megnevezése 04. 1 2 3 4 5.a 5.b 5. a+b 6
KippKopp Óvoda és Bölcsőde 2013.06.30. társulás előtti 1. melléklet Feladat 04 Előirányzat-csoport, kiemelt Eredeti előirány-zat Összeen 1 2 3 4 5.a 5.b 5. a+b 6 1. I. Intézményi működési bevételek (1.1.+
Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére
Előterjesztés száma: 196/2014. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi önkormányzat
Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására
Előterjesztő: Sántha Péterné alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. július 16.,sz. napirend Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására A napirendet nyílt ülésen
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 24-i ülésére
4875-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 24-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-i rendes ülésére
16. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014.
Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016(II.17.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat évi költségvetéséről
Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016(II.17.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) ,
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Hamar Tünde pü. előadó ELŐTERJESZTÉS Az önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 30-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 21/2019. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2019. január 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Előterjesztés. Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat 08. évi költségvetésének módosításáról. előterjesztés száma: /09. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő. előterjesztést készítésében közreműködő személy
2/2004. (I.28.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a 2003.évi többször módosított költségvetési és végrehajtási rendelet módosításáról
2/2004. (I.28.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2003.évi többször módosított költségvetési és végrehajtási rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő -testülete (továbbiakban
Az előterjesztés száma: 71/2018.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 71/2018. Decs nagyközség képviselő-testületének
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 24/2015.(10.08.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 24/215.(1.8.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 215. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 4/215. (II. 27.) önkormányzati
E L Ő T E R J E S Z T É S
7. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. november 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT
VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 8/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megállapításáról
Püspökhatvan Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(II. 26.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Püspökhatvan Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(II. 26.) rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Püspökhatvan Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
2018. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege
Heréd Községi Önkormányzat 1. mell. Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei 2018. évi költségvetéséről szóló 1/2018. (II.14.) ÖR. rmód.-ról szóló 8/2018.(XI.28.) ör-hez Megnevezés
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám:219/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. december 13-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
37/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet
37/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet a 2007. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 11/2007.( II.20.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. június 25-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. június 25-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló
E l ő t e r j e s z t é s
Balatonújlak Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. Ügyiratszám: 200/2/2016. 2. számú előterjesztés E l ő t e r j e s z t é s az Önkormányzat 2015. évi költségvetését megállapító
V/4J. Sorszám: Ii. Tár2y: Intézményi Atcsoportosítások. Előterjesztő: Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető
Tár2y: Intézményi Atcsoportosítások Sorszám: Ii V/4J Előterjesztő: Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető Készítette: Hidasi Zoltán pénzügyi ügyintéző Véleményező bizottsá2: Pénzügyi, Gazdasági Bizottság
Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban
3.sz. melléklet az 1/2018. ( II.26 ) önkormányzati rendelethez Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban, 011130 - Önkormányzatok
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 160. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete Az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Tetétlen Községi Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének december 20-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. december 20-i ülésére Iktatószám: 12/21-6/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű
SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE
SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Szuha Község Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás
4. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2014. november 24-i ülésére Tárgy: Lajosmizsei Közfeladat-ellátó
LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
LOVÁSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. /IX.30./ önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. /III.05./számú rendeletének módosításáról Az önkormányzat
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat évi költségvetésének módosításáról
Előterjesztés Bicske Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésének módosításáról 1. előterjesztés száma: 122/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 18-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 116/4/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. június 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Módosító
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő testületének 2013. szeptember 5 ei munkaterv szerinti nyílt ülése
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: E-135 Tárgy: Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II.11.) önkormányzati rendeletének 3. sz. módosítása Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017 október 26-ai nyilvános ülésére
2. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017 október 26-ai nyilvános ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 5/2017. (II.10.) önkormányzati rendelet
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-102/2016. Tárgy: Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016.(II.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET január 25-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 8/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. január 25-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról
SOMOGY MEGYE JEGYZŐJE SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Ügyiratszám: SMÖ/319-2/215. ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 215. évi költségvetési rendeletének módosításáról Az államháztartásról szóló 211. évi CXCV.
Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2019. (I
Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei 2019. évi költségvetéséről szóló 3/2019. (II.13.) önkormányzati rendeletéhez BEVÉTELEK 2019. évi