Emberi Erőforrások Minisztériuma
|
|
- Vilmos Szekeres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában évi III. törvény. Étkeztetés Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen - koruk, - egészségi állapotuk, - fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, - szenvedélybetegségük, vagy - hajléktalanságuk miatt. A jogosultsági feltételek részletes szabályait a települési önkormányzat rendeletben határozza meg. Jogosultsági feltételként jövedelmi helyzet nem határozható meg. Házi segítségnyújtás A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében biztosítják az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás kiterjed: - az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzésére, - az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködésre, - a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtásra. Amennyiben a házi segítségnyújtás során szakápolási feladatok ellátása válik szükségessé, a házi segítségnyújtást végző személy kezdeményezi az otthonápolási szolgálat keretében történő ellátást. A házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az intézményvezető, ennek
2 hiányában a jegyző által felkért szakértő végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. A házi segítségnyújtást a szakvéleményben meghatározott napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. Ha a gondozási szükséglet a napi 4 órát meghaladja, a szolgáltatást igénylőt az intézményvezető tájékoztatja a bentlakásos intézményi ellátás igénybevételének lehetőségéről. Ha a szolgáltatást igénylő személy egészségi állapota vagy személyes körülményei a szolgáltatás átmeneti jellegű vagy halaszthatatlan biztosítását teszik szükségessé, a házi segítségnyújtás az intézményvezető döntése alapján legfeljebb három hónapos időtartamra a gondozási szükséglet vizsgálata nélkül is nyújtható. Amennyiben a gondozás három hónapot meghaladóan is indokolt, a gondozási szükséglet vizsgálatát kezdeményezni kell. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása állami feladat. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítják: - az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, - a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, - szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevétele szempontjából szociálisan rászorult - az egyedül élő 65 év feletti személy, - az egyedül élő súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, vagy - a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti, illetve súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy, ha egészségi állapota indokolja a szolgáltatás folyamatos biztosítását. A szolgáltatás igénybevételéért térítési díjat kell fizetni. A személyi térítési díj összege nem haladhatja meg a szociálisan rászorult igénybe vevő rendszeres havi jövedelmének 2 %-át. Nappali ellátás A nappali ellátás hajléktalan személyek és elsősorban a saját otthonukban élő, - tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek, - tizennyolcadik életévüket betöltött, fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igénylő pszichiátriai betegek, illetve szenvedélybetegek, - harmadik életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az
3 alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak - ide nem értve az idős személyeket - napközbeni étkeztetését. Rendkívül indokolt esetben nappali ellátás olyan fogyatékos személyek részére is biztosítható, akire nézve szülője vagy más hozzátartozója gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy ápolási díjban részesül. Hajléktalan személyek esetén a nappali ellátást térítésmentesen biztosítják. A nappali ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 30%-át. A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított, gyermekvédelmi törvény szerinti gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni a nappali intézményben ellátott fogyatékos gyermekek ellátása során nyújtott étkeztetésre. Családsegítés A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családok segítése érdekében veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működik. A családsegítés keretében biztosítják: - a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, - az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését, - a családgondozást, így a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítését, - közösségfejlesztő, valamint egyéni és csoportos terápiás programok szervezését, - a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását, - a családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programokat és szolgáltatásokat, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat. A szolgáltatást térítésmentesen biztosítják. II. Falugondnoki és Tanyagondnoki Szolgáltatás Közösségi Ellátások Támogató Szolgáltatás Utcai Szociális Munka
4 Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból, mentális állapotukból vagy más okból származó problémáik megoldásában. Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás célja az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése. A falugondnoki szolgáltatás hatszáz lakosnál kisebb településen működtethető. A falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás a fenntartó önkormányzat rendeletében részletesen meghatározott feladatokat látja el, valamint - az önkormányzat rendeletében meghatározott módon - közreműködhet az étkeztetés biztosításában. A szolgáltatás igénybevétele térítésmentes. Közösségi ellátások Közösségi ellátások a pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek részére nyújtott közösségi alapellátás, valamint a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás. A pszichiátriai, illetve a szenvedélybetegek részére a közösségi alapellátás keretében biztosítják: - a lakókörnyezetben történő segítségnyújtást az önálló életvitel fenntartásában, - a meglevő képességek megtartását, illetve fejlesztését, - a háziorvossal és a kezelőorvossal való kapcsolattartás révén a szolgáltatást igénybe vevő állapotának folyamatos figyelemmel kísérését, - a pszichoszociális rehabilitációt, a szociális és mentális gondozást, - az orvosi vagy egyéb terápiás kezelésen, szolgáltatásban, szűrővizsgálaton való részvétel ösztönzését és figyelemmel kísérését, - megkereső programok szervezését az ellátásra szoruló személyek elérése érdekében. A szenvedélybetegek részére továbbá biztosítják: - a szenvedélybetegség okozta egészségügyi és szociális károk mérsékléséhez szükséges egyes ártalomcsökkentő szolgáltatásokat, - a kríziskezelést az életet veszélyeztető, a testi, szociális, kapcsolati és életvezetési rendszerben kialakult kezelhetetlen helyzetek esetére. A szolgáltatás igénybevétele térítésmentes. Támogató szolgáltatás A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén.
5 A támogató szolgáltatás feladata a fogyatékosság jellegének megfelelően különösen - az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása (speciális személyi szállítás, szállító szolgálat működtetése), - az általános egészségi állapotnak és a fogyatékosság jellegének megfelelő egészségügyi-szociális ellátásokhoz, valamint a fejlesztő tevékenységhez való hozzájutás személyi és eszközfeltételeinek biztosítása, - információnyújtás, ügyintézés, tanácsadás, a tanácsadást követően a társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, - a jelnyelvi tolmácsszolgálat elérhetőségének biztosítása, - segítségnyújtás a fogyatékos személyek kapcsolatkészségének javításához, családi kapcsolatainak erősítéséhez speciális, önsegítő csoportokban való részvételükhöz, - egyes szociális alapszolgáltatási részfeladatok biztosítása a fogyatékos személyek speciális szükségleteihez igazodóan, - segítségnyújtás a fogyatékos emberek társadalmi integrációjának megvalósulásához, valamint a családi, a közösségi, a kulturális, a szabadidős kapcsolatokban való egyenrangú részvételhez szükséges feltételek biztosítása, - a fogyatékos személy munkavégzését, munkavállalását segítő szolgáltatások elérhetőségének, igénybevételének elősegítése. A támogató szolgáltatás igénybevétele során szociálisan rászorultnak minősül a súlyosan fogyatékos személy. Súlyosan fogyatékos a fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, illetve magasabb összegű családi pótlékban részesülő személy. A súlyos fogyatékosságot igazolni lehet - az ellátás megállapítását, illetve folyósítását igazoló határozattal vagy más okirattal, - az ellátás megállapításának alapjául szolgáló, a fogyatékosság fennállását igazoló szakvéleménnyel. Ha a szakvélemény a következő felülvizsgálat (ellenőrző vizsgálat) időpontját, illetve az állapot fennállásának várható idejét tartalmazza, a jogosultság eddig az időpontig áll fenn. A szolgáltatás igénybevételéért térítési díjat kell fizetni. Utcai szociális munka Az utcai szociális munka keretében biztosítják az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét. A szolgáltatást térítésmentesen biztosítják. Minden települési önkormányzat köteles biztosítani: - az étkeztetést, - a házi segítségnyújtást. Az állandó lakosainak számától függően a települési önkormányzat az alábbi szociális szolgáltatásokat biztosítja: Az a települési önkormányzat, amelyiknek területén - kétezer főnél több állandó lakos él, családsegítést,
6 - háromezer főnél több állandó lakos él, családsegítést és idősek nappali ellátását, - tízezer főnél több állandó lakos él, családsegítést és idősek nappali ellátását, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és nappali ellátást, továbbá támogató szolgáltatást és közösségi ellátásokat, - harmincezer főnél több állandó lakos él, családsegítést és idősek nappali ellátását, jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és nappali ellátást, továbbá támogató szolgáltatást és közösségi ellátásokat, és átmeneti elhelyezést nyújtó ellátást, utcai szociális munkát köteles biztosítani.
Étkeztetés. Házi segítségnyújtás
Étkeztetés Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel
Az ellátott lakóhelyének közelében nyújtott szolgáltatások, az alapellátás intézményi rendszere
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az ellátott lakóhelyének közelében nyújtott szolgáltatások, az alapellátás intézményi rendszere Lőwné Szarka
INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK
INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK Szociális szolgáltatások 56 (1) A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják (1993 évi III tv A szociális igazgatásról
A rendelet célja. A rendelet hatálya
1 Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások helyi szabályairól Hajdúsámson Városi Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. április 18-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. április 18-i ülésére Tárgy: A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 13/2000. (V.30.) ÖK. rendelet felülvizsgálata
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 42/2007.(XII.19.) SZÁMÚ RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZO- CIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 42/2007.(XII.19.) SZÁMÚ RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZO- CIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 6/2007. (III.21.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Szigetszentmiklós
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(I. 26.) r e n d e l e t e
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(I. 26.) r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról és azok igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben az e rendeletet
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások
Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai 2400 Dunaújváros Dunasor 15. Tel: 25/500-641, 25/409-542 Fax: 25/401-821 e-mail: eszi1@invitel.hu Az intézmény által nyújtott
Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról
Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testülete a szociális igazgatásról
ELŐTERJESZTÉS. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
Hajdúsámson Város Önkormányzata Jegyzőjétől ELŐTERJESZTÉS A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása Tisztelt Képviselő-testület! A
I.fejezet A rendelet hatálya
Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007.(IV.26.) számú rendelete A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Bőcs Községi Önkormányzat
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló
Tisztelt Képviselő-testület!
Budapest Fin áros X. kerület Kőbányai SZIVÁRVÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYUJTÖ, P. «stuict uiese KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ~4 j S2dj /Ior?f_ 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. Tel: 434-2150, Fax: 264-3621 onnn
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató
I. Fejezet Általános rendelkezések A rendelet hatálya. II. Fejezet Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Az ellátások formái Alapszolgáltatások
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2018. (X. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2017. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító
1. 1 Az ellátások formái
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003. (II.03.) Kt. egységes rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról, azok igénybevételéről valamint az ezekért
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
A személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételének módja
A személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételének módja A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére,
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 6/2012.(III.23.)
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató
Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató
Mándoki Térségi Szociális Központ
Az intézmény székhelye: 4644 Mándok, Petőfi út 23. Székhely elérhetősége: e 06-45/535-032 E-mail: szockozp98@citromail.hu Mándoki Térségi Szociális Központ A székhelyen kívül az ellátottak számára nyitva
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E
1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
18. Idősek szociális ellátása
18. Idősek szociális ellátása Pénzbeli ellátások időskorúak járadéka Célja: Jövedelem kiegészítése, pótlása Viszonyítási alap: öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 2008-tól- 28 500 Ft Időskorúak
ÚJSZÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ÚJSZÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. (..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételének rendjéről és térítési díjáról Újszász Város Önkormányzata
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
1. A rendelet hatálya. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái
Cegléd Város Önkormányzata 11/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.
unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson
841907 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 881011 Idősek nappali ellátása
ALAPÍTÓ OKIRAT Az Onga és Társult Települések Szociális és Gyermekjóléti Társulási Tanácsa (továbbiakban Társulási Tanács) az államháztartásról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény rendelkezései alapján az
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (III. 04.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról, és azok igénybevételi szabályairól 1 Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő
4) Idősotthoni ellátás esetében a gondozási szükségletet megalapozó egyéb körülmények a következők:
I. A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól szóló 36/2007. (XII.22.) SZMM rendelet főbb rendelkezései:
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19.-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19.-i ülésére Tárgy: a Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Koósné Stohl Ilona intézményvezető
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Szabó-Nagy Andrea E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Szabó-Nagy Andrea E L Ő T E R J E S Z T É S a szociális ellátásokról, valamint a szociális gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása
Okirat nyilvántartási száma: 1/ /2012. Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása A bevezető szövegrész helyébe A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (III.1.) önkormányzati rendelete a helyi szociális ellátásokról
HŐGYÉSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (III.1.) önkormányzati rendelete a helyi szociális ellátásokról Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
I. fejezet. A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 9/2008. (II. 22.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Kazincbarcika
(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:
Székkutas Község Önkormányzat egységes szerkezetbe foglalt 8/1993. (VI. 26.) ktr. számú rendelete a szociális törvény alapján biztosított Személyes gondoskodás formáiról Székkutas Község Önkormányzat képviselőtestülete
A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény
A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Bődi Szabolcs Társulás elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT A Felső-Kiskunsági
E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez -
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 193 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
TÁMOP A-13/ PROJEKT
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program X. rész Szociális támogatások 2014 Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,
77. PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu 77. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. július 10-i ülésére Tárgy: Szociális és
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 90/2013.(IV.25.) számú határozata A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról
FELHÍVÁS. Tisztelt miskolci lakosok! FIGYELJÜNK ODA EGYMÁSRA! TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL EBBEN AZ IDŐSZAKBAN MÉG INTENZÍVEBBEN!
FELHÍVÁS Tisztelt miskolci lakosok! Évente nagyon sok ember válik a tél áldozatává, és szenved kihűléses halált lakáson belül és kívül egyaránt. FIGYELJÜNK ODA EGYMÁSRA! TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL EBBEN AZ IDŐSZAKBAN
Egységes szerkezetben a 17/2007. (VI.20.), 42/2007. (XII.19.), a 11/2008. (IV.30.), a 16/2009. (V.04.), a 13/2010. (IV.30.), a 26/2010. (XI.25.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (III.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Egységes szerkezetben a 17/2007. (VI.20.),
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-i nyílt üléséről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-10/2014/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 22-i nyílt üléséről Napirend:
1. A rendelet célja és hatálya 1.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(III. 29.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete formák szabályairól szóló többször módosított 13/1993. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet módosításáról módosításáról szóló
KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 16/2013.(X.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL
KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 16/2013.(X.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Kál Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testülete a Szociális
(2) szolgáltatásokra terjed ki. (3)
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.(II.16.), 4/2005.(I.28.), 37/2005.(VI.8.), 8/2006.(II.20.), 29/2006.(IX.1.), 2/2007.(I.31.), 18/2007.(IV.12.), 7/2008.(I.30.), 22/2008.(IV.30.),
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV. 24.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a Paks Kistérségi Szociális Központban személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 231/2012. (IX. 27.) számú határozata a Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról, egységes szerkezetben történő elfogadásáról A Közgyűlés
Ellátottak köre: 1. Egyedül, vagy családban élő, önmaga ellátására nem, vagy csak részben képes fogyatékossággal
Támogató szolgáltatás Támogató szolgálat vezetője: NÉMETH HAJNALKA Az intézmény elérhetőségei: Telefon: 94/554-168, 94/554-169 Fax: 94/554-169 E-mail: gondkozpont@sztgnet.hu Támogató szolgáltatás ellátási
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 23-i ülésére. dr. Gazdag Judit jogi referens
8. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsőlajos Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézményfenntartó Társulásának
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/ 2008. (II. 27.) számú rendelete a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/ 2008. (II. 27.) számú rendelete a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról egységes szerkezetben Tarany Község Önkormányzat Képviselő-testülete
I. cím A rendelet célja
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a
Ikt. /2018 Címzett: Gomba Község Képviselő - Tárgy: Beszámoló a gyermekjóléti és. Tisztelt Képviselő testület! testülete
Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat Gomba Területi Szolgálat 2217, Gomba, Kossuth tér 4. tel: 06-30-2805176 e-mail: gombacssgyjk@gmail.com Ikt. /2018 Címzett: Gomba
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA A Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről gyámügyi igazgatásról
ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 27/2003.(X.21.) Budapest-Csepel Önkormányzata
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról.
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Módosítások: a) 3/2001. (II. 7.) ör. b) 38/2002. (XI. 22.) ör. c) 13/2004.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2010. június 29-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 98. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. június 29-i ülésére Tárgy: Előadó: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.
TISZASÜLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének. 4/2006(II. 23.) számú. r e n d e l e t e
TISZASÜLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 4/2006(II. 23.) számú r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról és azok igénybevételéről Tiszasüly Községi Önkormányzat
II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról
Szociális szolgáltatások változásai. Debrecen
Szociális szolgáltatások változásai Debrecen Szociális alapszolgáltatások és szakosított ellátások A 2009. január 1-től hatályba lépett Szt. szabályok az irányadók, nincs újabb strukturális változás 2009-től.
Biatorbágy Város Képviselő- testülete 9/2009. (10.30.) Ör. számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Biatorbágy Város Képviselő- testülete 9/2009. (10.30.) Ör. számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Biatorbágy Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
I. Fejezet A rendelet hatálya. II. Fejezet Személyes gondoskodás formái. 1. Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Gondozási Központja 2.
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(III.28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
459/2015. (XII. 17.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (17 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint
Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének. 9/2007. /XII.12./ számu. Rendelete
Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/2007. /XII.12./ számu Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 MEDINA község Önkormányzati képviselı-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Tájékoztató
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Bagdy Emőke Tájékoztató a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központja
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2015. (1.29.) számú határozata a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központban a "bentlakásos szociális intézményben nyújtott szakápolás" kiegészítő tevékenységként
KIVONAT a Képviselő-testület 2010. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 2010. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 90/2010. (VI.23.) ÖH. Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti
Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak
Beszámoló a Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálatainak 2015. évi tevékenységéről Újhartyán Városban Intézményünk a 2015. évben is társulás keretében működtette a három szociális alapellátást (étkeztetést,
VI. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások
Újhartyán Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010.( V.28.) sz. rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 9/2009. (VI.04) számú rendeletének módosításáról Újhartyán Község
3.1 Szervezeti egységek feladatai 3.1.1.Központi Igazgatás 3.1.1.1. Pénzügyi és számviteli csoport feladatai 3.1.1.2. Munkaügyi csoport feladatai
3.1 Szervezeti egységek feladatai 3.1.1.Központi Igazgatás 3.1.1.1. Pénzügyi és számviteli csoport feladatai A számlák excel számítógépes rendszerrel történő feldolgozása, ÁFA bevallás elkészítése, ITD
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2012. (V. 29.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2012. (V. 29.) önkormányzati rendelete a Paks Kistérségi Alapszolgáltatási Központban személyes gondoskodást nyújtó alapellátásokról, azok igénybevételéről
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 90. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége
37/2017. (II. 23.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (14 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület