1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
|
|
- Sára Somogyi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások térítési díjainak megállapításáról Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 92. (1) bekezdésének b) pontjában és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 29. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások feladatkörében eljáró Albertirsa Város Önkormányzata, Ceglédbercel Község Önkormányzata, Dánszentmiklós Község Önkormányzata, Mikebuda Község Önkormányzata véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed a Humánszolgáltató Társulás (a továbbiakban: Társulás ) társult települései: Albertirsa, Ceglédbercel, Dánszentmiklós, Mikebuda települések közigazgatási területére. (2) A rendelet hatálya kiterjed a Társulás társult településein a Társulás által fenntartott a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) szabályozott, a személyes gondoskodás keretébe tartozó alapszolgáltatást és szakosított ellátást nyújtó szociális intézményekre: az Albertirsai Kistérségi Szociális Segítőházra. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái 3. Az Albertirsai Kistérségi Szociális Segítőház (a továbbiakban: Szociális Segítőház) az alábbi, a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatásokat nyújtja: a) tanyagondnoki szolgáltatás, b) étkeztetés, c) házi segítségnyújtás, d) 1 a család- és gyermekjóléti szolgálat által biztosított családsegítés, e) 2 f) helyettes szülői ellátás. 3. Tanyagondnoki szolgáltatás 4. (1) Albertirsa város közigazgatási területén egy tanyagondnoki körzet működik: körzet: Albertirsa Homokrész I. kerület Albertirsa, Homokrész I. kerület 24-étől a 188-ig, illetve a 0302/0107. hrsz-tól a hrsz-ig. (2) A tanyagondnoki szolgálat célja Albertirsa város, Homokrész I. külterületén élő lakossága számára: a) a külterületen hiányzó, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, illetve a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás elősegítése, b) a közlekedési, szállítási lehetőségek mind szélesebb körben való biztosítása minden 11 Módosította a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelet, hatályos május 1-től. 2 Hatályon kívül helyezte a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelet, hatálytalan május 1-től. 1/9
2 rászoruló számára, c) közösségfejlesztés, jobb életminőség elérése. (3) A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok: a) szociális étkeztetés megszervezése, b) házi segítségnyújtásban való közreműködés, c) családsegítésben való közreműködés, d) egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzájutás biztosítása, e) ellátottak szociális igényének továbbítása a Polgármesteri Hivatal felé, f) pénzbeli ellátás, személyes gondoskodás kezdeményezése. (4) Egyéb szolgáltatási feladatok a) személyszállítási feladatok, b) művelődési sport, szabadidős tevékenységben való közreműködés, c) lakossági szolgáltatás. (5) A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatokat a tanyagondnok - a szolgálat rendelkezésére álló gépjármű segítségével - látja el. A tanyagondnok a feladatait a munkaköri leírásában foglaltak szerint, továbbá az intézményvezető utasításának megfelelően látja el. 4. Étkeztetés 5. (1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorulóknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, valamint eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. (2) Étkezésnél a szociális rászorultság feltételei az alábbiak: a) a kérelmező a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, b) a kérelmező egészségkárosodása miatt, amelyet határozattal igazol, c) a kérelmező átmeneti jelleggel betegsége, sérülése miatt önmaga ellátására képtelen, d) fogyatékossága, pszichiátriai betegsége miatt érvényes szakorvosi igazolással rendelkezik, e) szenvedélybetegsége miatt érvényes háziorvosi igazolással rendelkezik, f) hajléktalansága miatt ellátása nem biztosított, g) kiskorú gyermekét nevelő szülő, ha létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe került. 5. Házi segítségnyújtás 6. (1) 3 Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy személyi gondozást kell nyújtani. (2) Az intézményvezető a szolgáltatás iránti kérelem alapján az Sztv. 63. (6) bekezdése szerint megvizsgálja és megállapítja az igénylő napi gondozási szükségletének mértékét. 6. Családsegítés 7. (1)A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, továbbá egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. 33 Módosította a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelet, hatályos május 1-től. 2/9
3 (2) 4 A családsegítés keretében biztosítani kell a) a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, b) az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését, c) a szociális segítőmunkát, így a családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítését, d) a közösségfejlesztő programok szervezését, valamint egyéni és csoportos készségfejlesztést, e) a tartós munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek, az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását, f) a kríziskezelést, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat, i) a nagy létszámú intézmények átalakítását követően támogatott lakhatást igénybe vevők utánkövetését biztosító esetmenedzseri feladatokat A házi segítségnyújtásra vonatkozó részletes szabályokat az Sztv a tartalmazza. 5. A szociális intézményekre vonatkozó közös szabályok Az ellátások igénybevétele 8. (1) Az e rendeletben szereplő a Társulás által biztosított szociális szolgáltatásokra vonatkozó szabályozást a Sztv.-vel, a 9/1999. (XII. 24.) SzCsM rendelettel, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjairól szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendeletben foglaltakkal együtt kell alkalmazni. (2) Az e rendeletben szabályozott személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételét az intézmény vezetőjénél kell kezdeményezni. Az ellátás biztosításáról az intézmény vezetője dönt és írásban értesíti a szolgáltatást igénylőt vagy törvényes képviselőjét. (3) Amennyiben az ellátást igénylő vagy törvényes képviselője az intézmény vezetőjének döntését vitatja, az ellátás igénybevételéről a Humánszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa dönt. 6. A személyes gondoskodásért fizetendő intézményi térítési díjak 9. (1) A Segítőház intézményi térítési díjait az 1. sz. melléklet tartalmazza. (2)A személyi térítési díjat az intézményvezető állapítja meg és erről a gondozottat vagy törvényes képviselőjét írásban értesíti. A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét. (3) Ha a jogosult a személyi térítési díj összegét vitatja, vagy annak csökkentését, illetve elengedését kéri, az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül méltányosság iránti kérelemmel fordulhat a Társuláshoz. A Társulás határozattal dönt a személyi térítési díj összegéről. (4) Az ellátást igénylő, az ellátott vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díjjal azonos személyi térítési díj vagy a mindenkori intézményi térítési díj és a számára megállapítható személyi térítési díj különbözete egy részének megfizetését. (5) A személyi térítési díjat a kötelezett havonta, legkésőbb a tárgyhónap 10. napjáig köteles megfizetni. Külön kérelem alapján ezen határidő tárgyhónap 15. napjáig meghosszabbítható. 7. Az ellátás megszüntetésének esetei 4 Módosította a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelet, hatályos május 1-től. 3/9
4 10. Az intézményvezető az intézményi jogviszonyt megszünteti, ha a) jogosult vagy törvényes képviselő írásos kérelmére, b) két hónapot meghaladó térítési díj hátralék esetén azon ellátásoknál, melyek térítési díj ellenében vehetőek igénybe, c) ha a gondozott akadályozza a gondozás elvégzését (lakásba nem engedik be, gondozást nem engedi meg a gondozott), d) gondozó testi épsége veszélyeztetve van, e) ha azonos ellátást vesz igénybe más szolgáltatónál. 11. Az intézményvezető az intézményi jogviszonyt megszünteti az Sztv (2) bekezdésében foglalt esetekben. 12. A személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatások megszűntetéséről az intézmény vezetője dönt, döntéséről írásban értesíti a jogosultat, illetve annak törvényes képviselőjét. 8. Az intézményvezető és az ellátást igénybe vevő között kötendő megállapodással összefüggő szabályok 13. Az ellátás igénybevételének megkezdése előtt az intézményvezető az ellátást igénylővel vagy törvényes képviselőjével írásban megállapodást köt az Szt. 94/C. -ában foglaltak szerint. 9. Záró rendelkezések 14. (1) Ez a rendelet a Humánszolgáltató Társulás valamennyi társult települései képviselőtestületének jóváhagyását követően lép hatályba. (2) Ez a rendelet a Albertirsai Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtábláján, 2 napra történő kifüggesztéssel kerül kihirdetésre. (3) Ez a rendelet a kihirdetéssel egyidejűleg közzétételre kerül az 1. (1) bekezdésében felsorolt települések önkormányzati hivatalának hirdetőtábláján. Fazekas László s. k. Kovács Zoltánné dr. s. k. polgármester jegyző Egységes szerkezetbe foglalva: április 27-én. Kovács Zoltánné dr. jegyző 4/9
5 1. melléklet a 8/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 5 Az Albertirsai Kistérségi Szociális Segítőház (2730 Albertirsa, Dózsa Gy. u. 3.) intézményi térítési díjai 1. 6 Szociális étkeztetés: A szociális étkeztetés intézményi térítési díja: 562,61 Ft/adag. Jövedelmek forintban Térítési díj Ft/adag ,- 0, ,- 365,72 Ceglédbercel településen csak az Szt (3) bekezdésében foglalt esetében térítésmentes az étkezés A házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás intézményi térítési díja Jövedelmek forintban Gondozási óradíj Ft/óra , , , , , , felett 1.206, Hatályon kívül helyezte a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelet, hatálytalan május 1-től 5/9
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
1. A rendelet hatálya. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái
Cegléd Város Önkormányzata 11/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-i nyílt üléséről
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-10/2014/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 22-i nyílt üléséről Napirend:
I.fejezet A rendelet hatálya
Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007.(IV.26.) számú rendelete A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Bőcs Községi Önkormányzat
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (III. 04.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról, és azok igénybevételi szabályairól 1 Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
1. A rendelet hatálya 1. 2
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (V. 20.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete
Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról 6/2012.(II.29.), 6/2013 (IV.15.) 3/2014. (II.26.)
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya
Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról
1.. A rendelet célja
MIHÁLYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.13.)RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjáról. A Képviselő-testület
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
1. A rendelet célja és hatálya 1.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(III. 29.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:
Székkutas Község Önkormányzat egységes szerkezetbe foglalt 8/1993. (VI. 26.) ktr. számú rendelete a szociális törvény alapján biztosított Személyes gondoskodás formáiról Székkutas Község Önkormányzat képviselőtestülete
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról
I. cím A rendelet célja
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, és a fizetendő térítési díjakról Zalalövő
I. Fejezet A rendelet hatálya. II. Fejezet Személyes gondoskodás formái. 1. Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Gondozási Központja 2.
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(III.28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Általános rendelkezések
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8 / 2016. (II.29.) önkormányzati rendelete A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központnál igénybe vehető szociális szolgáltatásokról és azok
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2015. (XI.25.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, és a fizetendő térítési díjakról (Egységes
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról
Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testülete a szociális igazgatásról
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Kihirdetve: június 16. Kifüggesztve: június július 1. Dr. Kelemen Henrietta jegyző
1 Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/017. (VI.16.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.
Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Általános rendelkezések
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2019 (VII.18.) önkormányzati rendelete A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központnál igénybe vehető szociális szolgáltatásokról és azok áról
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
A SZEMÉLYES GONDOSKODÁS FORMÁI 1.. ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK 2..
Ladánybene Község Önkormányzat 15/2009. (XI.26.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Ladánybene Község Önkormányzatának
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete Budaörs Kistérség Többcélú Társulása, valamint Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása
Mikebuda Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő rendeletmódosításokról Mikebuda Község Önkormányzatának
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott gyermekvédelmi ellátásokról és a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott
Étkeztetés. Házi segítségnyújtás
Étkeztetés Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2015. (VIII. 26.) önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (VIII. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról (egységes szerkezetben a 4/2016. (III. 18.) önkormányzati rendelettel)
I. Fejezet. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (I. 27. ) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról valamint a személyes gondoskodás nyújtó
Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési
Egységes szerkezet. 6/2010. (V.07.) önkormányzati rendelete
Egységes szerkezet Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011. (IV.19.) a 18/2011. (XII.16.) a 5/2012. (IV.26.) a 4/2013. (III.29.) és a 3/2015. (III.30.) rendeletekkel módosított
I. Fejezet. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (I. 27. ) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról valamint a személyes gondoskodás nyújtó
1. Általános rendelkezések
Tiszakécske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Általános rendelkezések
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (III. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete,
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
I. fejezet Általános rendelkezés. 1. A rendelet célja
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, fizetendő
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete /.... (..) önkormányzati rendelet-tervezete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokró
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete /. (..) önkormányzati rendelet-tervezete A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL, ANNAK IGÉNYBEVÉTELÉRŐL ÉS A SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Egységes szerkezetbe a 6/2016. (III.31.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések
Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2017. (II.28.), a 9/2017. (VII.26.), a 4/2018. (II.21.) és a 10/2018. (VII.27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 15/2016. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E
1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2012.(VI.29.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosított
Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 2. oldal ai) hajléktalan személyek nappali melegedője, b) Szociális s
Helyi joganyagok - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2 1. oldal Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2014. (III. 27.) önkormányzati rendelete a Salgótarján
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete
Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007. (II. 28.) rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012.(III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
1 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 27/2011.(XII.22.)
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.15.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.15.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről (egységes szerkezetben a 8/2014.
I. A RENDELET HATÁLYA
Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal
SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Sajóvámos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 Zomba község Önkormányzati képviselő-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete
JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról Jászszentlászló Község Önkormányzat
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
(a 40/2018. (X.26.) és a 14/2019. (lll.19.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 11/2018. (lll.20.) önkormányzati rendelete a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás által fenntartott intézményekben biztosított személyes gondoskodást
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2011. (IV.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formáiról, igénybevételéről és térítési díjáról [egységes szerkezetben]
Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu
I. Fejezet Általános rendelkezések A rendelet hatálya. II. Fejezet Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Az ellátások formái Alapszolgáltatások
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2018. (X. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2017. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes
Kosd Község Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009. (X. 29.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. I.
Kosd Község Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009. (X. 29.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kosd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya
almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (X. 09.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról