Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
|
|
- Marika Balázs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 18. (2) (4) bekezdésében, a 29. (1) (2) bekezdésében, a 131. (1) bekezdésében, a 162. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet célja 1. A rendelet célja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az önkormányzat segítséget nyújt a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, illetve gondoskodik a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszűntetéséről, a hiányzó szülő gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről. 2. A rendelet hatálya 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed Beleg község közigazgatási területén lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 4. -ában meghatározott személyekre. (2) A rendelet hatálya Beleg Község Önkormányzata által fenntartott intézményekre terjed ki. A gyermekétkeztetés vonatkozásában a rendelet hatálya kiterjed a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott és működtetett Belegi Alsó-tagozatos Iskolára is. (3) A rendelet hatálya a gyermekétkeztetés kivételével nem terjed ki az óvodai nevelés és az iskolai oktatás-nevelés keretében biztosított szolgáltatásokra. 3. A gyermekek védelmének rendszere 3. (1) A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. (2) 1 A gyermekek védelmét Segesd Község Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett biztosítja a gyermekjóléti szolgáltatás és gyermekek napközbeni ellátásán keresztül. 1 Módosította a 31/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 1. -a december 21. napjával.
2 2 4. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások általános szabályai 4. (1) A személyes gondoskodás igénybe vétele önkéntes, az ellátást igénylő vagy törvényes képviselője (továbbiakban: kérelmező) kérelmére történik. (2) A kérelmező a személyes gondoskodás körébe tartozó ellátás igénybevételére irányuló kérelmet a hivatalhoz, illetve az ellátást biztosító intézmény vezetőjéhez nyújthatja be. (3) A személyes gondoskodás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt tájékoztatni kell. (4) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás megkezdése előtt az ellátásra jogosult gyermeket és törvényes képviselőjét tájékoztatni kell: - az ellátás tartamáról és feltételeiről, - az intézmény által vezetett reá vonatkozó nyilvántartásokról, - az intézmény házirendjéről, - a fizetendő térítési, illetve gondozási díjról. (5) Az ellátásra jogosult köteles: - a (4) bekezdésben foglalt tájékoztatás tudomásul vételéről nyilatkozni, - az intézményi nyilvántartásokhoz adatokat szolgáltatni, - a jogosultsági feltételekben, illetve nyilvántartott adataiban bekövetkezett változásokról nyilatkozni. 5. Gyermekjóléti alapellátások 5. (1) A gyermekjóléti alapellátások célja a gyermek családban történő nevelésének elősegítése, a veszélyeztetettség kialakulásának, illetve a gyermek családjából való kiemelésének megelőzése, valamint a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez, életkörülményeinek javításához. (2) 2 Az alábbi személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokból adódó feladatokat Segesd Község Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett látja el: a) gyermekjóléti szolgáltatás aa) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása keretében - bölcsőde, - mini bölcsőde 3. 2 Módosította a 31/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 2. -a december 21. napjával. 3 Módosította a 28/2016. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 1. -a december 20. napjával. Hatályos január
3 3 (3) A közigazgatási területen élő ellátásra jogosultak részére az önkormányzat a gyermekjóléti alapellátásokat a Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása által működtetett bölcsőde, a társulás keretében működő Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ, valamint a Kutas Központú Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat útján biztosítja. 6. Gyermekjóléti szolgáltatás 6. (1) 4 A gyermekjóléti szolgáltatásból adódó feladatokat Segesd Község Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett látja el. (2) A gyermekjóléti szolgálat feladatai a Gyvt ában foglaltakon kívül különösen: - a településen élő gyermekek szociális helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése, - a gyermekek jogairól, a részükre biztosított támogatásokról való tájékoztatás, az ezekhez való hozzájárulás segítése, - a nevelési-oktatási intézmények gyermekvédelmi feladatai ellátásnak segítése, - az önkormányzatnál új ellátások bevezetésének kezdeményezése, - felkérésre környezettanulmány készítése. (3) A gyermekjóléti szolgáltatás térítésmentes. 7. A gyermekek napközbeni ellátása 7. (1) 5 A gyermekek napközbeni ellátása keretében a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek napközbeni ellátásáról a szüleik, gondozóik munkavégzésük, egészségi állapotuk vagy egyéb ok miatt nem tudnak gondoskodni. A gyermekek napközbeni ellátásából adódó feladatokat Segesd Község Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett látja el. (2) A gyermekek napközbeni ellátását elsősorban olyan gyermekek számára kell biztosítani: - akinek testi, szellemi fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, - akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, - akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, kivéve azt akire nézve eltartója gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesül, - akiről a szülője, gondozója szociális helyzete miatt nem tud gondoskodni. (3) A gyermekek napközbeni ellátásnak intézményi formái: bölcsőde és mini bölcsőde 6. 4 Módosította a 31/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 3. -a december 21. napjával. 5 Módosította a 31/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelet 4. -a december 21. napjával. 6 Módosította a 28/2016. (XII. 20.) önkormányzati rendelet 2. -a december 20. napjával. Hatályos január
4 4 (4) A gyermekek napközbeni ellátása igénybevételét, és a fizetendő térítési díjakat Nagyatád Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról szóló rendelete szabályozza. 8. Térítési díjak 8. (1) Az intézményi térítési díjat a képviselő-testület évente egy alkalommal állapítja meg. A gyermekétkeztetés intézményi térítési díját a rendelet 1. melléklete 7 tartalmazza. (2) Az intézményi térítési díj alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. (3) A gyermekétkeztetés személyi térítési díját az adott intézmény vezetője állapítja meg, az intézményi térítési díj egy napra jutó, általános forgalmi adóval növelt összege, az igénybe vett étkezések száma, továbbá a 9. szerinti kedvezmények figyelembevételével. (4) A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét. (5) Ingyenes ellátást kell biztosítani, ha a térítési díjfizetésre kötelezett jövedelemmel nem rendelkezik. 9. Normatív kedvezmények 9. (1) Gyermekétkeztetés esetén a Gyvt (5) bekezdésében meghatározott normatív kedvezményt kell biztosítani az ellátottaknak. (2) A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. 10. (1) Az intézmény vezetője az ellátás megkezdésekor, de legkésőbb az ellátás igénybevételétől számított 30 napon belül értesíti a kötelezettet a személyi térítés díj összegéről. (2) Ha a kötelezett a személyi térítési díj összegével nem ért egyet az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a képviselő-testülethez fordulhat. Ebben az esetben a képviselőtestület a kérelem tárgyában határozatot hoz, határozattal dönt. (3) A személyi térítési díjat egy havi időtartamra előre kell fizetni. 7 Módosította a 13/2016. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 1. -a április 29. napjával. Módosította a 13/2017. (V. 23.) önkormányzati rendelet 1. -a május 23. napjával. Hatályos június Módosította a 11/2018. (V. 29.) önkormányzati rendelet 1. -a május 28. napjával. Hatályos június Módosította a 13/2018. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 1. -a szeptember 27. napjával. Hatályos október
5 5 (4) A személyi térítési díjat havonta a tárgyhónapot követő 15. napjáig kell megfizeti. Ha a kötelezett a befizetést elmulasztja, az intézményvezető 15 napos határidővel felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. A határidő eredménytelen eltelte esetén az intézményvezető a hátralékot nyilvántartásba veszi, és erről negyedévente tájékoztatja a jegyzőt. 10. Záró rendelkezések 11. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. 12. Hatályát veszti a) Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2013. (XII. 23.) önkormányzati rendelete, b) Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2013. (XII. 23.) önkormányzati rendeletét módosító 14/2014. (VII. 2.) önkormányzati rendelet, c) Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2013. (XII. 23.) önkormányzati rendeletét módosító 4/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelet. Tamás Csaba polgármester dr. Varga Katalin jegyző Kihirdetve: szeptember 18. dr. Varga Katalin jegyző
6 6 1. melléklet a 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelethez 8 Intézményi és személyi térítési díjak (ÁFA nélkül) 1. Intézményi térítési díjak: a) Alsós-tagozatos Általános Iskola tízórai 80 Ft. ebéd 270 Ft. uzsonna 80 Ft. Összesen: 430 Ft. b) Belegi Pitypang Óvoda tízórai 65 Ft. ebéd 212 Ft. uzsonna 65 Ft. Összesen: 342 Ft c) A nyári szünidei gyermekétkeztetés esetében az ebéd intézményi térítési díja 320 Ft Személyi térítési díjak: A képviselő-testület az óvodai nevelésben részt vevő gyermekek, valamint az általános iskolai oktatásban részt vevő tanulók részére az étkezést térítésmentesen biztosítja. 8 Módosította a 13/2018. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 1. -a szeptember 27. napjával. Hatályos október 9 Módosította a 13/2017. (V. 23.) önkormányzati rendelet 1. -a május 23. napjával. Hatályos június Módosította a 11/2018. (V. 29.) önkormányzati rendelet 1. -a május 28. napjával. Hatályos június
7 7 Indokolás a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelethez A rendelet célját és hatályát határozza meg hoz 3. -hoz A gyermekek védelmének rendszere kerül meghatározásra, illetve a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások közül a képviselő-testület által biztosított szolgáltatások. 4. -hoz A rendelet meghatározza a személyes gondoskodást nyújtó ellátások általános szabályait. 5. -hoz Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások kerülnek rögzítésre hoz A gyermekjóléti szolgáltatás és a gyermekek napközbeni ellátása kerül részletezésre hoz A rendelet meghatározza a térítési díjakra és a normatív kedvezményekre vonatkozó szabályokat hoz A hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezéseket tartalmazza.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..
Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Általános rendelkezések
Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015 (IX.23) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében
Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete
Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (VI.20.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (VI.20.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
I. fejezet Általános rendelkezések
Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete
Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII. 01.) KT. számú rendelete a gyermekek védelmével összefüggő pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást
a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
I. A RENDELET HATÁLYA
Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal
Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület. Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról. I. Általános rendelkezések
Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról mberek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32 cikk (1)a bekezdése, a Magyarország helyi
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(IV.01.) ÖKT számú RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről. I.
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(IV.01.) ÖKT számú RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről I. rész Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott gyermekvédelmi ellátásokról és a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998./IV.16./ r e n d e l e t e. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998./IV.16./ r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás Nagyközség Önkormányzatának
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
Általános rendelkezések 1.
Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete. a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Nyékládháza
Fehérgyarmat Város Önkormányzat. 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e
Fehérgyarmat Város Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Fehérgyarmat
Egységes szerkezetben 3.
Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő testületének Az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról szóló 3/2011. (II.15.) sz. rendelettel, a 8/2009.(V.05.) sz. rendelettel és a 6/2008.
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
1/6. 1. A rendelet célja
Kőröstetétlen Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (I. 25.) önkormányzati rendelete 1 a gyermekvédelem helyi szabályairól a 11/2013. (XI. 27.) önkormányzati rendelet módosításaival egységes
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Általános rendelkezések
Sán ár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméröl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.-ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2012.(VI.29.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosított
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(III.16.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (módosításokkal egységes szerkezetben) Módosító rendeletek: 2/2005.(II.11.)
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II.15.), a 17/2013. (XII.23.), a 19/2013. (XII.30.) és a 18/2014. (XII.30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 2/2012. (I. 31.) önkormányzati
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről A képviselő-testület a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, 1997. évi XXXI. tv.
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja és hatálya
Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, valamint gyermekek napközbeni ellátását biztosító étkeztetés intézményi
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E
Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 2 1 Módosította az 5/l999.(IV.21.) és 7/2003.(VII.10.) rendelet
15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet
1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 12/2000. (V.23.) Önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről. / egységes szerkezetben /
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2000. (V.23.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről / egységes szerkezetben / Hatályos: 2014. január 1.-től Algyő Község Képviselő-testülete
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről I. FEJEZET Általános rendelkezések A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy meghatározza
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben)
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek
(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
Általános rendelkezések
1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete
III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2009. (III.25.) számú rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2009. (III.25.) számú rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Hagyárosbörönd község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 8/2005. (IX.26.), 13/2005. (XII.15.) rendelettel.)
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A gyermekek részére nyújtandó pénzbeli és természetbeni ellátásokról és a gyermekvédelem helyi rendszeréről
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I.
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE Hajdúbagos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.
Csörnyeföld Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2000.(VII.17.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Csörnyeföld Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2000.(VII.17.) sz. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csörnyeföld Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek