Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
|
|
- Gyöngyi Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg hatályos: január 1-jétől) (Módosította: 9/2014. (VI. 27.), 13/2014. (VIII. 29.), 23/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelet) Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 18. (1) bekezdés b) pontjában, a 18. (1) bekezdés b) pontjában, a 21. (1) és (3) bekezdésében, a 29. (1) és (2) bekezdésében, a 131. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.) kapott felhatalmazásnak megfelelően megállapítsa azokat a szabályokat, amelyek szerint az önkormányzat biztosítja a gyermekvédelmi rendszer működését. A rendelet hatálya 2. E rendelet személyi hatálya kiterjed Pusztaszabolcs Város közigazgatási területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre. Értelmező rendelkezések 3. E rendelet alkalmazásában az egyes ellátási formáknál használt fogalmat az Gyvt. 5. -a szerint kell értelmezni. Eljárási rendelkezések 4. Az e rendeletben meghatározott pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátás megállapítására irányuló kérelmet a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelet 4. -ában meghatározottak szerint kell benyújtani. II. fejezet A gyermekek védelmének rendszere 5. A gyermekek védelmét Pusztaszabolcs Város Önkormányzata pénzbeli és természetbeni támogatással, és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások biztosításával valósítja meg: a) Pénzbeli és természetbeni ellátás: aa) rendkívüli gyermekvédelmi támogatás.
2 2 b) Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások: ba) gyermekjóléti szolgáltatás bb) gyermekek napközbeni ellátása bc) átmeneti gondozás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 6. A Gyvt ában megfogalmazottak szerint, az önkormányzat a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendeletének 17. -ában foglaltak szerint önkormányzati segély formájában nyújt segítséget a rászorulóknak. III. fejezet A személyes gondoskodást nyújtó ellátások A gyermekjóléti alapellátások 7. A Képviselő-testület az alábbi személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokat biztosítja: a) Gyermekjóléti szolgáltatás ab)gyermekjóléti szolgálat. b) Gyermekek napközbeni ellátása ba) óvoda, bb) iskolai napközi, bc) gyermekétkeztetés. c) Gyermekek átmeneti gondozása. Gyermekjóléti szolgáltatás 8. A Képviselő-testület a gyermekjóléti szolgáltatást az általa fenntartott Pusztaszabolcsi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény (a továbbiakban: Gyermekjóléti Szolgálat) (2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 42., telephely: 2490 Pusztaszabolcs, Magyar utca 6.) útján biztosítja. 9. A gyermekek napközbeni ellátása a) óvodában, b) iskolában, c) iskolai napköziben biztosított. Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekétkeztetés 10. (1) Az önkormányzat a gyermekétkeztetést gazdasági társasággal kötött szerződés alapján biztosítja. (2) A gyermekek egészséges táplálkozásához az önkormányzat speciális étkezés igénybevételét biztosítja. (3) A speciális étkezés igénybevételéhez szakorvosi, vagy gyermekorvosi, vagy háziorvosi igazolást kell leadni az ellátást biztosító intézményben. Térítési díj 11. (1) A gyermekétkeztetésért térítési díjat kell fizetni. (2) Az intézményi térítési díjat e rendelet 1. melléklete tartalmazza.
3 3 Gyermekek átmeneti gondozása 12. A gyermekek átmeneti gondozása a Gyermekjóléti Szolgálat által alkalmazott helyettes szülőnél történik. Helyettes szülő 13. (1) A helyettes szülőket a Gyermekjóléti Szolgálat működteti. (2) A helyettes szülő a családban élő gyermek átmeneti gondozását a Gyermekjóléti Szolgálat által készített egyéni gondozási-nevelési terv alapján saját háztartásában biztosítja. (3) A helyettes szülőket a Gyermekjóléti Szolgálat kiválasztja, felkéri, felkészíti, továbbá folyamatosan ellenőrzi. (4) A helyettes szülőt a gyermek ellátására nevelési díj és külön ellátmány illeti meg. (5) A helyettes szülőnél történő gyermekelhelyezésről a s Gyermekjóléti Szolgálat vezetője dönt. (6) A helyettes szülőt a készenlét idejére havi ,- Ft készenléti díj illeti meg. IV. fejezet Záró rendelkezések 14. Hatályát veszti 1) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet, 2) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 28/2003. (XII. 29.) önkormányzati rendelet, 3) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 14/2004. (VI. 30.) önkormányzati rendelet, 4) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 20/2004. (X. 29.) önkormányzati rendelet, 5) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 2/2005. (I. 28.) önkormányzati rendelet, 6) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 19/2005. (X. 3.) önkormányzati rendelet, 7) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 22/2005. (XI. 25.) önkormányzati rendelet, 8) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 29/2005. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 9) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 4/2006. (II. 24.) önkormányzati rendelet, 10) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 30/2006. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, 11) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 14/2007. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet, 12) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 30/2007. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, 13) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 7/2008. (IV. 25.) önkormányzati rendelet, 14) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 13/2008. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet, 15) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 11/2009. (VI. 26.) önkormányzati rendelet, 16) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 10/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelet, 17) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 12/2011. (VII. 4.) önkormányzati rendelet,
4 4 18) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 16/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelet, 19) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 26/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet, 20) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 15/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelet, 21) a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 15/2003. (VIII. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 24/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelet. 15. Ez a rendelet január 1-jén lép hatályba. Csányi Kálmán s. k. Vezér Ákos s. k. polgármester jegyző
5 5 1. melléklet a 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelethez Élelmezési térítési díjak (Áfa nélküli árak) Iskolai ellátás térítési díjai Speciális tízórai 172,- Ft/adag 1-4. évfolyam ebéd 203,- Ft/adag 1-4. évfolyam speciális ebéd 213,- Ft/adag 5-8. évfolyam ebéd 234,- Ft/adag 5-8. évfolyam speciális ebéd 246,- Ft/adag Speciális uzsonna 160,- Ft/adag Napközi (háromszori ellátás) 363,- Ft/adag Napközi speciális (háromszori ellátás) 381,- Ft/adag Óvodai ellátás térítési díjai: Háromszori étkezés Háromszori speciális étkezés 332,- Ft/adag 348,- Ft/adag Középiskolai ellátás térítési díjai: Ebéd Speciális ebéd 313,- Ft/adag 329,- Ft/adag
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Általános rendelkezések
Sán ár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméröl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.-ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
(1)A személyes gondoskodást nyújtó ellátások iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél lehet benyújtani. (2) 3 4 3.. A gyermekek védelmének rendszere
A P Á T I S T V Á N F A L V A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE (AKÖKT) 4/2008.(V.29.) r e n d e l e t e A gyermekek védelméről és a gyermekjóléti alapellátásokról Módosította: 5/2011.(V.26.) és
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Általános rendelkezések
1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére
ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS- ÉS EGYÉB FELNŐTT ÉTKEZTETÉS, VALAMINT GYERMEKÉTKEZTETÉS TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL Nagyharsány Község Önkormányzatának
T E R V E Z E T! C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. önkormányzati rendelete
T E R V E Z E T! C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /.. (..) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmét biztosító pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó
Általános rendelkezések
Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015 (IX.23) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 68/2013.(XII.13.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Az intézményi élelmezési nyersanyagköltségről és azok térítési
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében
I. fejezet Általános rendelkezések
Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal 1. melléklet az 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez1
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak és élelmezési
Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben
Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal Köznevelési intézményeknél alkalmazandó étkeztetési intézmény
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
(Egységes szerkezetben: 26/2012.(XI.30.), a 7/2013.(III.28.), valamint a 19/2013.(XII.13.) rendelettel)
Dorog Város Önkormányzatának 7/2012.(II.24.) önkormányzati rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.
8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól
TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosítva: Hatályba léptetve: 42/2004. (XII.15.) 2004. XII.15. 1/2005.
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
1.7.4. PRESIDIUM Közhasznú Egyesület Dombóvár, Kinizsi u. 37. 3. (1) Hatályát veszti a Rendelet 7/D. (4) bekezdése.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Dombóvár Város
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében
I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.
Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat
Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2013. március 28-ei Képviselő-testületi ülésre
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2013. március 28-ei Képviselő-testületi ülésre Tárgy: A szociális igazgatás és szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Gáli Péter
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 52/2006.(XII.20.),.38/2007.(X.1.), 3/2008.(I.30.), 21/2008.(IV.30.), 11/2010.(III.31.), 4/2011.(II.14.), 15/2011.(IV.1.), 34/2011.(VII.5.), 46/2011.(X.28.),
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete
Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII. 01.) KT. számú rendelete a gyermekek védelmével összefüggő pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást
2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelete 1 a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. február 15. Margruber
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet
1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes
VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
(Egységes szerkezetben: 26/2012.(XI.30.), valamint a 7/2013.(III.28.) rendelettel)
Dorog Város Önkormányzatának 7/2012.(II.24.) önkormányzati rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes
Általános rendelkezések 1.
Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a
2. Személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásért fizetendő térítési díj
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2/2013. (I. 31. ) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjairól Pápateszér Község
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I.
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE Hajdúbagos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
I. Fejezet. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (I. 27. ) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról valamint a személyes gondoskodás nyújtó
I. Fejezet. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (I. 27. ) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról valamint a személyes gondoskodás nyújtó
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2012.(VI.29.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosított
CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Cserkeszőlő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja és hatálya
Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, valamint gyermekek napközbeni ellátását biztosító étkeztetés intézményi
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/134-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról
BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról A gyermekvédelmi
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 27-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére