Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben
|
|
- Jakab Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. -ának (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 18. -a (1) bekezdésének b) pontjában és (2) bekezdésében, 29. -ának (1) és (2) bekezdésében, valamint ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján tekintettel a települési önkormányzat részére szociális gyermekétkeztetés céljából nyújtott támogatás igénylésének, folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 6/2005. (VI. 6.) ICSSZEM-BM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 5. -ában foglaltakra - a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi ellátásokról a következő rendeletet alkotja: I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy a Gyvt. rendelkezéseinek megfelelően megállapított önkormányzati ellátásokkal segítséget nyújtson a gyermekek törvényben deklarált jogainak érvényesítéséhez, gondoskodjon a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, segítse a szülőket a gyermekükről való gondoskodásban, megelőzze a gyermek kiemelését a családból. A rendelet hatálya 2. 1 A rendelet hatálya kiterjed a) Szálka község közigazgatási területén tartózkodó több lakcímmel rendelkező esetén a településen életvitelszerűen lakó - magyar állampolgárságú, valamint - ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik a letelepedett, bevándorolt, illetve befogadott jogállású, továbbá a magyar hatóságok által menekültként, oltalmazottként, illetve hontalanként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire, b) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (a továbbiakban: Szmtv.) szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában az Szmtv.-ben meghatározottak szerint a szabad mozgás és a három 1 Módosította a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 9. -a. Hatályos: január 1-től.
2 hónapot meghaladó tartózkodási jogát Magyarország területén gyakorolja, és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint bejelentett lakóhellyel rendelkezik. c) a menedékjogról szóló törvény szerint, arra a tizennyolcadik életévét be nem töltött menedékjogi kérelmet benyújtó külföldi gyermekre, aki jogszabály vagy szokás alapján felügyeletéért felelős nagykorú személy kísérete nélkül lépett Magyarország területére, vagy a belépést követően maradt felügyelet nélkül, mindaddig, amíg ilyen személy felügyelete alá kerül feltéve, hogy az illető gyermek kiskorúságát a menekültügyi hatóság megállapította. A gyermekek védelmének rendszere 3. Az Önkormányzat a gyermekek védelmét a következő személyes gondoskodást nyújtó 2 ellátásokkal biztosítja: a) 3 b) 4 c) Személyes gondoskodást nyújtó ellátások: ca) gyermekek napközbeni ellátása keretében: 1./ óvodai, általános iskolai ellátás cb) Humánszolgáltató Központ 5 szolgáltatásában: 1./ gyermekjóléti szolgálat működtetése (1) Amennyiben a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást természetbeni ellátás formájában állapították meg, úgy a támogatás összegét az önkormányzat az illetékes intézménynek utalja át. (2) Szociális iskolai étkeztetésre megállapított támogatás összegét az önkormányzat az illetékes intézménynek utalja át Módosította a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 10. -a. Hatályos: január 1-től. 3 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 4 Hatályon kívül helyezte: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 7. (2) bekezdése. Hatálytalan: május 2-től. 5 Módosította: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 6. -a. Hatályos: május 2-től 6 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 7 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 2
3 II. FEJEZET PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Gyermekétkeztetési térítési díjtámogatás III. FEJEZET SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ ELLÁTÁSOK Általános szabályok 11. (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételére irányuló kérelmeket: a) gyermekjóléti szolgáltatás iránti igényt a Gyermekjóléti Központ 13 vezetőjének; b) óvodai, általános iskolai, középfokú iskolai napközbeni ellátás esetén az oktatásinevelési intézmény vezetőjének; c) Családok Átmeneti Otthonában történő elhelyezés iránti igényt a Humánszolgáltató Központ 14 vezetőjének kell benyújtani. (2) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételét a tényállás tisztázása mellett az (1) bekezdésben meghatározott körben az intézményvezető intézkedése alapozza meg. 8 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 9 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 10 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 11 Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 12 Hatályon kívül helyezte:7/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelet 7. (2) bekezdése. Hatálytalan: május 2-től. 13 Módosította: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 6. -a. Hatályos május 2-től. 14 Módosította: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 6. -a. Hatályos: május 2-től 3
4 (3) Ha az intézményvezető a (2) bekezdés alapján nem intézkedik a személyes gondoskodás biztosításáról, a kérelmet a 4. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel - haladéktalanul megküldi a polgármesternek. (4) A személyes gondoskodás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt a Gyvt. 33. (2)-(3) bekezdésben foglaltaknak megfelelően tájékoztatni kell. Gyermekjóléti szolgálat 12. A Gyermekjóléti Központ 15 összehangolva a Védőnői Szolgálattal és együttműködve a jegyzői gyámhatósággal ellátja a Gyvt. 39. és 40. -ában előírt szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat. Gyermekek napközbeni ellátása 13. Az óvodai ellátás, iskolai napközis foglalkozás igénybevételére a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Családok Átmeneti Otthona 14. A Családok Átmeneti Otthona folytonos munkarend szerint működő bentlakásos intézmény, amely az alapellátás keretében a gyermek és szülője számára alaptevékenységként biztosítja a Gyvt ának (3) bekezdése szerinti átmeneti gondozást. Egyéb rendelkezések 15. (1) A személyes gondoskodásért fizetendő térítési díjak mértékét, a térítési díj csökkentésének és elengedésének eseteit, módjait külön rendelet szabályozza. (2) A rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Gyvt.-ben és a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. IV. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 15 Módosította: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 6. -a. Hatályos május 2-től. 4
5 16. (1) Jelen rendelet június 20. napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról szóló 8/2001. (XI. 12.) rendelete, valamint annak módosításáról szóló 8/2002. (XII. 6.) rendelete és 8/2005. (VIII. 3.) rendelete hatályát veszti. Pálfi János polgármester Dr. Ferincz János aljegyző Záradék: A kihirdetés napja: június 15. Dr. Ferincz János aljegyző Módosította: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 5
6 A 9./2006. (VI.14..) szálkai ör. 1. számú melléklete 16 A 9/2006. (VI.14..) szálkai ör. 2. számú melléklete Hatályon kívül helyezte a 17/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet 11. -a. Hatálytalan: január 1-től. 17 Hatályon kívül helyezte: 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet 7. (2) bekezdése. Hatálytalan: május 2-től.
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
CSERKESZŐLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2013. (III. 26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Cserkeszőlő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület. Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról. I. Általános rendelkezések
Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról mberek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32 cikk (1)a bekezdése, a Magyarország helyi
Általános rendelkezések
1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról.
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 0/003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
1. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
CSERKESZŐLŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (VI. 29.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
I. RÉSZ. I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1..
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009.(V. 13.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól a 29/2013. (XII.19.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szövege
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosítva: Hatályba léptetve: 42/2004. (XII.15.) 2004. XII.15. 1/2005.
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás
Baja Város Önkormányzata Képviselő-testülete 56/2008. (XI. 28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról
Baja Város Önkormányzata Képviselő-testülete 56/2008. (XI. 28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Baja Város Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében
bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.
Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
I. fejezet Általános rendelkezések
Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
A rendelet hatálya. Az eljárás alapja
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. február 3. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2003.(VI.25.) számú rendelete a
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. december 14. napján.) Siófok Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.
Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község
Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott gyermekvédelmi ellátásokról és a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat
Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja és hatálya
Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, valamint gyermekek napközbeni ellátását biztosító étkeztetés intézményi
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
A gyermekek védelmének helyi rendszere
1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe
Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól
Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a módosításokról szóló 2/2011.(II.17.), 20/2011.(XII.16.)
3/2006. (II. 16.) rendelete
1 Nagykörű Község Önkormányzatának 4/2007. (II. 15.) és 21/2007. (XI. 29.) rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2006. (II. 16.) rendelete a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi
1/6. 1. A rendelet célja
Kőröstetétlen Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (I. 25.) önkormányzati rendelete 1 a gyermekvédelem helyi szabályairól a 11/2013. (XI. 27.) önkormányzati rendelet módosításaival egységes
11/2008./IV.24./ számú. r e n d e l e t e A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL
TÓSZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 11/2008./IV.24./ számú r e n d e l e t e A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 Tószeg község önkormányzati képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Egységes szerkezetben a 4/2006 (II.16) és a 8/2006(V.19), 2/2009.(I.23.), a 10/2009.(III.20.)
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2008. (II. 11.) r e n d e l e t e. a gyermekek védelméről, a gyermekvédelmi ellátásokról.
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2008. (II. 11.) r e n d e l e t e a gyermekek védelméről, a gyermekvédelmi ellátásokról. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól
TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről A képviselő-testület a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, 1997. évi XXXI. tv.
A gyermekvédelem helyi szabályairól
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/2004. (II. 16.) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól [Módosította a 16/2004. (V. 28.), a 4/2005. (II. 16.) 1, a 24/2005. (XII.21.),
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a
Általános rendelkezések
Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015 (IX.23) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
1. A rendelet hatálya
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
A rendelet célja, hatálya, ellátási formák
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII.06.) ÖKT. számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kosd Község Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009. (X. 29.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. I.
Kosd Község Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009. (X. 29.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kosd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.
Tát Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2006. (III.31.) Kt. sz., 20/2005. (X.25.) Kt. sz. rendeletekkel módosított 18/2003. (XII.1.) Kt.
Tát Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2006. (III.31.) Kt. sz., 20/2005. (X.25.) Kt. sz. rendeletekkel módosított 18/2003. (XII.1.) Kt. sz. rendelete a gyermekek támogatásáról egységes szerkezetben
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..
Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a
A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Magyarpolány Község Önkormányzata Képviselı-testületének a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 7/2004. (II.12.) rendelete (egységes szerkezetben) Magyarpolány Község Önkormányzatának Képviselıtestülete
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról
Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete a települési önkormányzatok
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Kisszállás község Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2003.(IX.01.) számú RENDELETE. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kisszállás község Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2003.(IX.01.) számú RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (a 18/2003.(XI.1.), a 26/2003.(XII.18.), a 17/2004.(VII.1.), a 2/2005.(I.28.), 12/2005.(VIII.25.),
Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8./2006.(III.28.) számú rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Som Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2006.(III.28.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Egységes szerkezetben 3.
Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő testületének Az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról szóló 3/2011. (II.15.) sz. rendelettel, a 8/2009.(V.05.) sz. rendelettel és a 6/2008.
Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Bekecs Községi Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) SZÁMÚ RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2011.(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/201(V.27.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Karakószörcsök község Önkormányzati Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
I. A RENDELET HATÁLYA
Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal
Hort Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2012. (II.15.) Rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Hort Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2012. (II.15.) Rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Hort Község Önkormányzat Képviselő-testülete eredeti jogalkotói hatáskörben, a Magyar Köztársaság
1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E
Marcalgergelyi község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/1998.(I. 20.) 1 R E N D E L E T E A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 2 1 Módosította az 5/l999.(IV.21.) és 7/2003.(VII.10.) rendelet
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésére
ALSÓZSOLCA VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. november
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL
IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési