Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
|
|
- Judit Hajdu
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 29. (1) (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. 1. A rendelet célja 1. A rendelet célja, hogy az önkormányzat közigazgatási területén megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az önkormányzat segítséget nyújt a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, illetve gondoskodik a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszűntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről. 2. A rendelet hatálya 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed Kartal Nagyközség közigazgatási területén lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi.xxxi. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 4. -ában meghatározott személyekre. (2) A rendelet hatálya Kartal Nagyközség Önkormányzata által fenntartott intézményekre terjed ki. 3. A gyermekek védelmének rendszere 3. (1) A gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. (2) A gyermekek védelmét Kartal Nagyközség Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett biztosítja a gyermekjóléti szolgáltatás és gyermekek napközbeni ellátásán keresztül.
2 4. Személyes gondoskodást nyújtó ellátások általános szabályai 4. (1) A személyes gondoskodás igénybe vétele önkéntes, az ellátást igénylő vagy törvényes képviselője (továbbiakban: kérelmező) kérelmére történik. (2) A kérelmező a személyes gondoskodás körébe tartozó ellátás igénybevételére irányuló kérelmet az ellátást biztosító intézmény vezetőjéhez nyújthatja be. (3) A személyes gondoskodás feltételeiről a kérelem benyújtásakor a kérelmezőt tájékoztatni kell. (4) A személyes gondoskodást nyújtó ellátás megkezdése előtt az ellátásra jogosult gyermeket és törvényes képviselőjét tájékoztatni kell: - az ellátás tartamáról és feltételeiről, - az intézmény által vezetett reá vonatkozó nyilvántartásokról, - az intézmény házirendjéről, - a fizetendő térítési, illetve gondozási díjról. (5) Az ellátásra jogosult köteles: - a (4) bekezdésben foglalt tájékoztatás tudomásul vételéről nyilatkozni, - az intézményi nyilvántartásokhoz adatokat szolgáltatni, - a jogosultsági feltételekben, illetve nyilvántartott adataiban bekövetkezett változásokról nyilatkozni. 5. Gyermekjóléti alapellátások 5. (1) A gyermekjóléti alapellátások célja a gyermek családban történő nevelésének elősegítése, a veszélyeztetettség kialakulásának, illetve a gyermek családjából való kiemelésének megelőzése, valamint a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése. Az alapellátásnak hozzá kell járulnia a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez, életkörülményeinek javításához. (2) Az alábbi személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokból adódó feladatokat Kartal Nagyközség Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett látja el: a) gyermekjóléti szolgáltatás aa) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása keretében
3 - bölcsőde. 6. Gyermekjóléti szolgáltatás 6. (1) A gyermekjóléti szolgáltatásból adódó feladatokat Kartal Nagyközség Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett látja el. (2) A gyermekjóléti szolgálat feladatai a Gyvt ában foglaltakon kívül különösen: - a településen élő gyermekek szociális helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése, - a gyermekek jogairól, a részükre biztosított támogatásokról való tájékoztatás, az ezekhez való hozzájárulás segítése, - a nevelési-oktatási intézmények gyermekvédelmi feladatai ellátásnak segítése, - az önkormányzatnál új ellátások bevezetésének kezdeményezése, - felkérésre környezettanulmány készítése. (3) A gyermekjóléti szolgáltatás térítésmentes. 7. A gyermekek napközbeni ellátása 7. (1) A gyermekek napközbeni ellátása keretében a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek napközbeni ellátásáról a szüleik, gondozóik munkavégzésük, egészségi állapotuk vagy egyéb ok miatt nem tudnak gondoskodni. A gyermekek napközbeni ellátásából adódó feladatokat Kartal Nagyközség Önkormányzata, mint feladatellátásra kötelezett látja el. (2) A gyermekek napközbeni ellátását elsősorban olyan gyermekek számára kell biztosítani: - akinek testi, szellemi fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, - akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel, - akivel együtt a családban három vagy több gyermeket nevelnek, - akiről a szülője, gondozója szociális helyzete miatt nem tud gondoskodni. (3) A gyermekek napközbeni ellátásnak intézményi formái: bölcsőde. (4) A gyermekek napközbeni ellátásáért fizetendő térítési díjakat Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének az élelmezési nyersanyag költségekről és térítési díjakról szóló rendelete szabályozza.
4 8. Térítési díjak (1) Az intézményi térítési díjat a képviselő-testület évente egy alkalommal állapítja meg. 8. (2) Az intézményi térítési díj alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. (3) A gyermekétkeztetés személyi térítési díját az adott intézmény vezetője állapítja meg, az intézményi térítési díj egy napra jutó, általános forgalmi adóval növelt összege, az igénybe vett étkezések száma, továbbá a 9. szerinti kedvezmények figyelembevételével. (4) A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét. (5) Ingyenes ellátást kell biztosítani, ha a térítési díjfizetésre kötelezett jövedelemmel nem rendelkezik. (6) A bölcsőde személyi térítési díj összege az étkezéssel együtt nem haladhatja meg a család 1 főre eső nettó jövedelmének 25 %-át. 9. Normatív kedvezmények 9. (1) Gyermekétkeztetés esetén a Gyvt (5) bekezdésében meghatározott normatív kedvezményt kell biztosítani az ellátottaknak. (2) A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. 10. (1) Az intézmény vezetője az ellátás megkezdésekor, de legkésőbb az ellátás igénybevételétől számított 30 napon belül értesíti a kötelezettet a személyi térítés díj összegéről. (2) Ha a kötelezett a személyi térítési díj összegével nem ért egyet az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a képviselő-testülethez fordulhat. Ebben az esetben a képviselőtestület a kérelem tárgyában határozatot hoz, határozattal dönt. (3) A személyi térítési díjat egy havi időtartamra előre kell fizetni. (4) A személyi térítési díjat havonta a tárgyhónapot követő 10. napjáig kell megfizeti. Ha a kötelezett a befizetést elmulasztja, az intézményvezető 15 napos határidővel felszólítja az elmaradt térítési díj befizetésére. A határidő eredménytelen eltelte esetén az intézményvezető a hátralékot nyilvántartásba veszi, és erről negyedévente tájékoztatja a jegyzőt.
5 10. Záró rendelkezések 11. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba... polgármester. jegyző Kihirdetve: Kartal, augusztus 31. Balogh Zoltánné jegyző
6 Indokolás a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendelethez A rendelet célját és hatályát határozza meg hoz 3. -hoz A gyermekek védelmének rendszere kerül meghatározásra, illetve a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások közül a képviselő-testület által biztosított szolgáltatás. 4. -hoz A rendelet meghatározza a személyes gondoskodást nyújtó ellátások általános szabályait. 5. -hoz Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások kerülnek rögzítésre hoz A gyermekjóléti szolgáltatás és a gyermekek napközbeni ellátása kerül részletezésre hoz A rendelet meghatározza a térítési díjakra és a normatív kedvezményekre vonatkozó szabályokat. A hatályba léptető rendelkezést tartalmazza hoz
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Általános rendelkezések
Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015 (IX.23) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete
Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..
Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete
a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika
I. fejezet Általános rendelkezések
Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2009.(VI. 16.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (VI.20.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (VI.20.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(IV.01.) ÖKT számú RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről. I.
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(IV.01.) ÖKT számú RENDELETE A gyermekvédelem helyi rendszeréről I. rész Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete
Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete
Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII. 01.) KT. számú rendelete a gyermekek védelmével összefüggő pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a pénzben és természetben nyújtott gyermekvédelmi ellátásokról és a gyermekjóléti alapellátás keretében nyújtott
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2
A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998./IV.16./ r e n d e l e t e. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/1998./IV.16./ r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorvás Nagyközség Önkormányzatának
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület. Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról. I. Általános rendelkezések
Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról mberek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32 cikk (1)a bekezdése, a Magyarország helyi
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
Fehérgyarmat Város Önkormányzat. 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e
Fehérgyarmat Város Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Fehérgyarmat
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..
Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2013.(XII.31) rendelete a gyermekek védelméről A képviselő-testület a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, 1997. évi XXXI. tv.
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete. a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Nyékládháza
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
1/6. 1. A rendelet célja
Kőröstetétlen Község Önkormányzata Képviselő testületének 3/2011. (I. 25.) önkormányzati rendelete 1 a gyermekvédelem helyi szabályairól a 11/2013. (XI. 27.) önkormányzati rendelet módosításaival egységes
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2009. (III.25.) számú rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről.
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 6/2009. (III.25.) számú rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Hagyárosbörönd község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (IV.30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 8/2005. (IX.26.), 13/2005. (XII.15.) rendelettel.)
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól
Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól Inárcs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/1998.(III.16.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (módosításokkal egységes szerkezetben) Módosító rendeletek: 2/2005.(II.11.)
I.rész A rendelet célja, hatálya
TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2006. (VI. 1.) rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tét Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 13/2001. (IV.27.) SZ. RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről (Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. december 14. napján.) Siófok Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2012.(VI.29.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: Rendelet alkotása a gyermekvédelem helyi rendszeréről Módosított
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010. (II. 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A gyermekek részére nyújtandó pénzbeli és természetbeni ellátásokról és a gyermekvédelem helyi rendszeréről
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2004. (VI. 21.) sz. rendelet
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2004. (VI. 21.) sz. rendelet a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodás helyi rendszeréről. Gölle Község Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról, valamint az egyéb gyermekvédelmi ellátási formákról szóló 67/1997. (XII.29.) sz. önk. rendelet módosításáról
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
Egységes szerkezetben 3.
Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő testületének Az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról szóló 3/2011. (II.15.) sz. rendelettel, a 8/2009.(V.05.) sz. rendelettel és a 6/2008.
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
I. A RENDELET HATÁLYA
Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal
Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység MEGÁLLAPODÁS
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt) 32. (5) bekezdés a) pontja értelmében a gyermekjóléti alapellátások igénybevételének a megkezdése előtt, állami fenntartású
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II.15.), a 17/2013. (XII.23.), a 19/2013. (XII.30.) és a 18/2014. (XII.30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 2/2012. (I. 31.) önkormányzati
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2011.(VII.01.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről I. FEJEZET Általános rendelkezések A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy meghatározza
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE
TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
SZŐLŐSGYÖRÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2009.(X.12.) számú rendelete
SZŐLŐSGYÖRÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2009.(X.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről I. fejezet Szőlősgyörök község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.
Doboz Nagyközség Önkormányzata 28/2008. (XII.12.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya
Doboz Nagyközség Önkormányzata 28/2008. (XII.12.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított
A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A Zagyvaszántói Önkormányzat 8/2004. /III.29./ Rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 11/2005.(IX.29.), az 5/2006.(III.27.) és a 2/2008. (I.31.) rendelettel