(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete"

Átírás

1 Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII. 01.) KT. számú rendelete a gyermekek védelmével összefüggő pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások helyi szabályairól (egységes szerkezetben) Bocskaikert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 29. -ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet célja, hatálya 1. (1) A rendelet célja, hogy meghatározza a gyermekek számára személyes gondoskodást nyújtó alapellátások formáit, mértékét, a támogatások igénybevételére vonatkozó eljárási és jogosultsági szabályokat a Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban november 20-án kelt Egyezménnyel és a közösségi joggal harmonizálva. 1. (2) A rendelet hatálya kiterjed Bocskaikert község közigazgatási területén állandó lakóhellyel rendelkező és a Gyvt. 4. (1), (2) bekezdésében meghatározott gyermekekre, fiatal felnőttre és szüleikre. Általános szabályok 2. (1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete a) 2 b) Személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásként - gyermekjóléti szolgáltatást - gyermekek napközbeni ellátását - családi napközit biztosít 3 (2) 4. Az eljárás megindítása 3. 5 Az ellátások megállapítása /2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1 -a. Hatályos: január Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 2.. (1) bekezdés. hatályát veszti: január Módosította a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 2.. (2) bekezdés. Hatályos: január Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 2.. (3) bekezdés. hatályát veszti: január Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 3.. Hatályát veszti: január 01 6 Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 4.. Hatályát veszti: január 01

2 A pénzbeli ellátás kifizetése, folyósítása Adatkezelés, nyilvántartások 6. Az adatkezelés valamint a nyilvántartások vezetése a Gyvt ai alapján történik. Pénzbeli ellátás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 7. 8 Az önkormányzat által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások formái 8. Az önkormányzat az alábbi személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokat biztosítja: (1) gyermekjóléti szolgáltatás (Gyvt. 39..) a Bocskaikerti Humán Szolgáltató Központ keretein belül a Bocskaikert, Debreceni u. 85. szám alatt működő önálló gyermekjóléti szolgáltató útján; (2) gyermekek napközbeni ellátása (Gyvt. 41. ): a éves korig a Napsugár Óvodában, b éves korig a Németh László Általános Iskolában. (3) helyettes szülő (Gyvt. 49. ) társulás megállapodás keretei között. 9 (4) családi napközi 0-14 éves korig a Napsugár Óvodában 10 A gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele és az ellátás megszűnésének esetei 9. (1) A gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele önkéntes, kapcsolatfelvétel alapján az igénylő kezdeményezésére történik. (2) A szolgáltatás igénybevételét kezdeményezhetik a Gyvt. 17. (1) bekezdésében felsoroltak, a gyermek, a gyermek szülője, vagy törvényes képviselője, a jegyző, a gyámhivatal, az iskolaigazgató, illetve az óvodavezető, vagy bármely állampolgár a gyermek veszélyeztetettségére utaló körülmény alapján. A jelzést az önálló gyermekjóléti szolgáltatónál lehet előterjeszteni. (3) A gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele kötelező, ha a gyermek testi, érzelmi, és erkölcsi fejlődéséhez szükséges ellátás a szülő beleegyezésével nem biztosítható, ha ez a 7 Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 5.. Hatályát veszti: január 01 8 Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 6.. Hatályát veszti: január 01 9 Módosította a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 7.. Hatályos: január /2011.(VII.27.) önkormányzati rendelet 2. -a. Hatályos: Augusztus 01.

3 helyzet a gyermek egészséges fejlődését veszélyezteti, és a veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a szülő a gyermek és a gyermekjóléti szolgálat együttműködési megállapodást köt, valamint a jegyző a veszélyeztetettség megszüntetése érdekében a gyermek érdekében a gyermek védelembe vételét határozattal elrendelte. (4) A gyermekjóléti szolgálat szolgáltatásainak biztosítását a családgondozó és a kliens együttműködési megállapodása alapozza meg, melyet nyilvántartásba vesznek és ha indokolt, együttműködési megállapodást kötnek. (5) A gyermekjóléti szolgálat ellátását biztosítani kell minden olyan gyermek részére, akinek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, a már kialakult veszélyeztetettség megszüntetése és a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében szükséges. (6) Megszűnik az ellátás: a) ha a szolgáltatás eredményességének következtében a gyermeket veszélyeztető okok megszűntek, b) ha a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében más gyermekvédelmi gondoskodás igénybevétele válik indokolttá. 10. A gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele térítésmentes. Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekek napközbeni ellátásának igénybevétele és szolgáltatás megszűnésének esetei 11. (1) Az önkormányzat intézményei útján a gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését szervezi meg, azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A gyermekek napközbeni ellátása: a) 3-6 (7) éves korig a Napsugár Óvodában Bocskaikert, Debreceni u. 85. b) 6-14 (15) éves korig a Németh László Általános Iskola Bocskaikert, Baross G. u. 19. sz. napközi otthonában történik. (2) Iskolai étkeztetésben részesülhet az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe. Az étkezések közül az ebéd is külön igényelhető. Az ellátás igénybevételének módja 12. (1) A személyes gondoskodás iránti kérelmet a szülő vagy más törvényes képviselő az intézményvezető részére nyújthatja be az ellátásra való jogosultság elbírálásához szükséges mellékletekkel együtt. (2) Ha a gyermek védelme az ellátás önkéntes igénybevételével nem biztosított, szükség esetén a jegyző a védelembe vételt elrendelő határozatával kimondhatja az ellátás kötelező igénybevételét. (3) Az ellátás biztosításáról, továbbá az intézményi jogviszony megszüntetéséről az intézményvezető intézkedik. Az intézményvezető köteles külön eljárás nélkül soron kívüli ellátást biztosítani annak a gyermeknek, akinek a) ellátását a jegyző kötelezően elrendelte, továbbá annak, b) akinek a késedelem életét, testi épségét, egészséges fizikai és lelki fejlődését veszélyeztetné.

4 (4) Amennyiben az ellátás igénybevételére az intézményvezető nem intézkedik, a kérelmet mellékleteivel együtt haladéktalanul megküldi a képviselő-testületnek. (5) A képviselő-testület hatáskörét a Szociális Bizottságra ruházza át, aki határozattal dönt a személyes gondoskodást nyújtó ellátás megállapításáról. Az elbírálás szempontjai 13. (1) A gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermekek számára kell biztosítani, akinek a) a testi, illetve szellemi fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége, b) akinek szülője, gondozója szociális helyzete miatt az ellátásról nem tud gondoskodni. Az ellátás megszűnésének esetei és módjai 14. (1) A gyermekek napközbeni ellátása megszűnik a) az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, b) a gyermek törvényes képviselőjének az ellátás megszüntetésére vonatkozó bejelentését követő hónap 1. napjától, kivéve, ha az ellátás kötelező igénybevételen alapult, c) a nevelési év végén, ha a gyermek az adott intézményi ellátásra meghatározott korhatárt elérte, és korának megfelelő, másik napközbeni ellátást biztosító intézménybe felvételt nyert, d) a gyermek 14. életévének betöltését követően a nevelési év végén, e) a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése, átmeneti vagy tartós nevelésbe vétele esetén a gondozási hely jogerős meghatározásával, f) a gyermek halálával. (2) Az (1) bek. a-e) pontja esetén az ellátás megszűnésének időpontjáról az intézményvezető legalább 8 nappal korábban értesíti a szülőt. (3) Az ellátást a Szociális Bizottság határozattal a) megszünteti, amennyiben az elhelyezés jogszabályban foglalt feltételei már nem állnak fenn, b) a gyermek áthelyezésével egyidejűleg megszünteti, ha ellátása más intézményben biztosítható, c) az intézményvezető javaslatára megszüntetheti, ha a jogosult a házirendet súlyosan megsérti, kivéve, ha a gyermek kötelező ellátásban részesül. Térítési díj 15. (1) A gyermekek napközbeni ellátása (gyermekétkeztetés) intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege. A nyersanyag költség az élelmezést biztosító vállalkozó által szerződésben rögzített összeg.

5 (2) A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés intézményi térítési díját, valamint a családi napközi térítési díját a fenntartó önkormányzat állapítja meg. 11 (3) Az intézményvezető a személyi térítési díjat az (1) bek. szerinti napi összeg általános forgalmi adóval növelt összegének és az igénybevett étkezések számának, valamint a Gyvt (5)-(6) bekezdésében foglalt normatív kedvezmények figyelembevételével állapítja meg és arról az ellátás igénybevételétől számított 30 napon belül a kötelezettet értesíti. (4) A gyermekétkezésért személyi térítési díjat a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő egy havi időtartamra előre tárgyhó 15-ig köteles megfizetni. Ha az adott hónapra fizetendő térítési díj összege kevesebb, mint a már befizetett összeg, úgy a többletet a következő fizetés alkalmával be kell számítani, vagy vissza kell fizetni. (5) Az intézményvezető havonta ellenőrzi a térítési díj befizetését. A hátralékos nevét, lakcímét és a fennálló hátralékot negyedévenként, a tárgynegyedévet követő hónap 10. napjáig az intézményvezető nyilvántartásba veszi, és a kötelezettet írásban felhívja a hátralék befizetésére. (6) Amennyiben az intézményvezető felhívása nem vezet eredményre, az önkormányzati adóhatóságnál kezdeményezi a térítési díj hátralék közadók módjára való behajtását, vagy a behajthatatlan követelés törlését. Átmeneti gondozás 16. Az önkormányzat az átmeneti gondozást társulási megállapodás alapján helyettes szülő útján biztosítja. 12 Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Záró és átmeneti rendelkezések Hatályba léptető rendelkezések 17. Vegyes rendelkezések 18. Ezen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 7/1998. (IV. 20.) KT. sz. rendelet, valamint e rendelet módosítása tárgyában született 12/1998. (XI. 24.) KT., 4/2000.(II. 24.) KT. és a 4/2003. (II. 28) KT. és a 2/2005. (II. 15.) KT. 13/2010 (XII. 20.) KT. sz számú rendelet. Bocskaikert, június 14. Dr. Gyarmathy Kálmán sk. polgármester Dr. Tóth Katalin sk. jegyző Záradék: A rendeletet a mai napon kihirdettem. Bocskaikert, július /2011.(VII.27.) önkormányzati rendelet 3. -a. Hatályos: Augusztus Módosította a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 8.. Hatályos: január 01

6 Dr. Tóth Katalin sk. jegyző 1. sz. melléklet 13 A Rendelet 2. sz. melléklete: 1) Gyermekétkeztetés intézmény térítési díja: Óvoda gyerekek napi háromszori étkezés térítési díja: 400,- Ft - tízórai norma: 72,- Ft - ebéd norma: 258,- Ft - uzsonna norma: 70,- Ft Iskola menza napi egyszeri étkezés térítési díja: 338,- Ft (266.- Ft+72.- Ft) Iskolai napközi háromszori étkezés térítési díja: 518,- Ft (408.- Ft+110.-Ft) A gyermekétkeztetési norma: - tízórai 95,- Ft (75.-Ft Ft) - ebéd 338,- Ft (266.- Ft+72.- Ft) - uzsonna 85,- Ft (67.- Ft Ft) Felnőtt étkeztetés - ebéd 676,- Ft (532.- Ft Ft) Családi Napközi: - gondozási díj: 0 Ft - étkezési díj: 562 Ft Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák Az önkormányzat által szolgáltató felé fizetendő összeg - óvodai étkeztetés 640,- Ft - Iskolai menza 532,- Ft - Iskolai napközi 816,- Ft - Felnőtt étkeztetés 532,- Ft - Családi napközi: 562,- Ft Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák Hatályon kívül helyezte a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 8.. Hatályát veszti: január Módosította a 24/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelet 10.. Hatályos: január 01

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú

Részletesebben

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről

Részletesebben

I. A RENDELET HATÁLYA

I. A RENDELET HATÁLYA Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.

Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi

Részletesebben

Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL

Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 2/2006.(II.10.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete

Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete Sárpilis Község Képviselő-testületének 21/2013 (XII.30) önkormányzati rendelete A gyermekvédelmi támogatásról és a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Sárpilis Község Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK

A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.

Részletesebben

Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület. Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról. I. Általános rendelkezések

Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület. Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról. I. Általános rendelkezések Somberek Község Önkormányzat Képviselő-testület Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról mberek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32 cikk (1)a bekezdése, a Magyarország helyi

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái

I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2

A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. 2 A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 9/2003.(IV.29.)Kt. számú rendelet Balotaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.tv. 16..(1) bekezdésében

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete

Részletesebben

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya 2..

A rendelet célja. A rendelet hatálya 2.. Szentpéterfölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (IV. 11.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi gondoskodásról 1 Szentpéterfölde Község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..

I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1.. Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015.

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani. Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló

Részletesebben

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről 3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák

A rendelet célja, hatálya, ellátási formák Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII.06.) ÖKT. számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 12/2000. (V.23.) Önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről. / egységes szerkezetben /

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 12/2000. (V.23.) Önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről. / egységes szerkezetben / Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2000. (V.23.) Önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről / egységes szerkezetben / Hatályos: 2014. január 1.-től Algyő Község Képviselő-testülete

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE

JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. /III. 31./ sz. ÖKT. rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. (Egységes szerkezetben a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 4/2006.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.

Részletesebben

a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)

a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház) Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete

Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 18/2003. (VII.1.) Ör. rendelete Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról

Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2004. (XI.10.) rendelete egyes gyermekvédelmi ellátásokról Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007./VIII.28./ RENDELETE A gyermekvédelem önkormányzati rendszeréről, az önkormányzat által biztosított pénzbeli ellátásokról valamint a gyermekvédelmi

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Sán ár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméröl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.-ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége

Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS- ÉS EGYÉB FELNŐTT ÉTKEZTETÉS, VALAMINT GYERMEKÉTKEZTETÉS TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL Nagyharsány Község Önkormányzatának

Részletesebben

(1)A személyes gondoskodást nyújtó ellátások iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél lehet benyújtani. (2) 3 4 3.. A gyermekek védelmének rendszere

(1)A személyes gondoskodást nyújtó ellátások iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél lehet benyújtani. (2) 3 4 3.. A gyermekek védelmének rendszere A P Á T I S T V Á N F A L V A KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE (AKÖKT) 4/2008.(V.29.) r e n d e l e t e A gyermekek védelméről és a gyermekjóléti alapellátásokról Módosította: 5/2011.(V.26.) és

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben)

Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2006. (II.16.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009. (XI. 26.) _R E N D E L E T E_ A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről

23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről 23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,

Részletesebben

2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről

2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelete 1 a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. február 15. Margruber

Részletesebben

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete. a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról

Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete. a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2004.(IV. 28.) sz. rendelete a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodásról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Nyékládháza

Részletesebben

Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól

Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól Inárcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V. 8.) önkormányzati rendelete az Inárcsi Tipegő Bölcsőde térítési díjairól Inárcs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról

a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról BÁTAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 5/2009. ( IV.2) önkormányzati rendelet módosításáról A gyermekvédelmi

Részletesebben

15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet

15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes

Részletesebben

Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe

Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)

(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel) Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes

Részletesebben

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.

Részletesebben

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL

A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében

Részletesebben

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól

Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata

Részletesebben

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2007.(II. 22.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tiszakürt Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

I. RÉSZ. I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1..

I. RÉSZ. I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1.. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009.(V. 13.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól a 29/2013. (XII.19.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szövege

Részletesebben

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község

Részletesebben

Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben

Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzat. 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e

Fehérgyarmat Város Önkormányzat. 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e Fehérgyarmat Város Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Fehérgyarmat

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.27.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

3/2006. (II. 16.) rendelete

3/2006. (II. 16.) rendelete 1 Nagykörű Község Önkormányzatának 4/2007. (II. 15.) és 21/2007. (XI. 29.) rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2006. (II. 16.) rendelete a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi

Részletesebben

2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont

2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont 2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak és élelmezési

Részletesebben

II. Általános rendelkezések

II. Általános rendelkezések Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (III.17.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról

Részletesebben

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Tokorcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(XI.1.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Egységes szerkezetben a 4/2006 (II.16) és a 8/2006(V.19), 2/2009.(I.23.), a 10/2009.(III.20.)

Részletesebben

Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.

Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 22/2009.(VIII.27.) Kt. számú rendelete A gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a

Részletesebben

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.

I. Fejezet. A rendelet hatálya 2. Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 30. napján tartott ülésén. 3. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés a Képviselő-testület január 30. napján tartott ülésén. 3. napirendi pont. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2014. január 30. napján tartott ülésén 3. napirendi pont Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet

15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes

Részletesebben

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I.

HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló. 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE. I. HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 8/2003. (IX.11.) ÖR. számú RENDELETE Hajdúbagos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)

Részletesebben

Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE

Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások, a munkahelyi étkeztetés és egyéb

Részletesebben