(Egységes szerkezetben: 26/2012.(XI.30.), a 7/2013.(III.28.), valamint a 19/2013.(XII.13.) rendelettel)
|
|
- Zalán Balázs Németh
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dorog Város Önkormányzatának 7/2012.(II.24.) önkormányzati rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben: 26/2012.(XI.30.), a 7/2013.(III.28.), valamint a 19/2013.(XII.13.) rendelettel) Dorog Város Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 92. (1) bekezdésében, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 29. (1)-(2) bekezdésében, a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások térítés díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011.(XII.29.) Korm. rendelet 9. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV törvény 8. (1) és (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: (1) A rendelet hatálya kiterjed: 1. a) Szakosított ellátást nyújtó bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ b) Gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézmény: Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde Dorog (2) A Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ keretén belül működő Idősek Otthona ellátási területe a dorogi és az esztergomi kistérség településeinek közigazgatási területe 2. (1) A kérelem benyújtásának helye: a) Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Dorog, Otthon tér 3. b) Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde Dorog, Schmidt Villa kert, 13/2. hrsz. (2) 1 A bölcsődei felvételi kérelmek elbírálásánál előnyt jelent a) ha a gyermeket egyedülálló szülő neveli, aki munkaviszonyban áll b) a szülők három vagy több gyermeket nevelnek és munkaviszonyban állnak c) ha az anya egészségi állapota indokolja a gyermek felvételét és ezt szakorvos igazolja (3) 2 A bölcsődevezető igény esetén időszakos gyermekfelügyeletet biztosít saját hatáskörben, külön eljárás nélkül. Ennek térítési díját az 1. melléklet tartalmazza. (4) 3 A bölcsődevezető az ellátást megszünteti, ha a) a bölcsődei ellátást a szülőnek felróható okból, a felvételtől számított 30 napon belül nem veszik igénybe b) a gyermek folyamatosan, 30 napot meghaladóan hiányzik, a távolmaradást a szülő nem jelzi és alapos okkal nem tudja kimenteni. 1 Módosította a 19/2013.(XII.13.) rendelet 2 Kiegészítette a 19/2013.(XII.13.) rendelet 3 Kiegészítette a 19/2013.(XII.13.) rendelet
2 3. (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokért, az bölcsődében fizetendő gondozási díjért, az ideiglenes gyermekfelügyeletért fizetendő térítési díj mértékét az 1. melléklet, a gyermekek étkeztetéséért fizetendő térítési díj mértékét a 2. melléklet tartalmazza. (2) 4 A bölcsődei térítési - és gondozási díjak csökkentésére, elengedésére a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi III.tv ában meghatározott szabályokat kell alkalmazni. 4. (1) A szakosított ellátást nyújtó intézmények házirendjét az intézményvezető köteles a rendelet hatálybalépését követő 1 hónapon belül elkészíteni. (2) A szociális intézmények házirendjét az Emberi erőforrás Bizottsága hagyja jóvá. 5. (1) A gondozásért fizetendő személyi térítési díjat az étkezésért fizetendő térítési díjjal egyezően azokra a napokra kell fizetni, amikor a gyermek az ellátást igénybe veszi, feltéve, hogy a hiányzást előző nap 9.30 óráig bejelentik. 6.. (1) Ez a rendelet március 1-én lép hatályba. 7.. (1) Hatályát veszti: a) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati b) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 12/2006.(III.31.) önkormányzati c) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 2/2007.(I.26.) önkormányzati d) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 9/2007.(III.30.) önkormányzati e) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 16/2007.(VI.29.) önkormányzati f) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 21/2007.(XI.30.) önkormányzati g) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 23/2007.(XII.14.) önkormányzati 4 Kiegészítette a 19/2013.(XII.13.) rendelet
3 h) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 7/2008.(III.28.) önkormányzati i) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 13/2008.(V.30.) önkormányzati j) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 17/2008.(VII.16.) önkormányzati k) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 19/2008.(IX.26.) önkormányzati l) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 29/2008.(XII.19.) önkormányzati m) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 31/2009.(XII.18.) önkormányzati n) Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó önkormányzati rendelet módosításáról szóló 11/2010.(V.28.) önkormányzati Dr. Tittmann János polgármester Kecskésné Patos Szilvia jegyző
4 1. melléklet 5 Az Idősek Otthonában évben fizetendő térítési díj: Egy napra eső térítési díj: Ft/fő/hó Ft/fő/nap A Dr. Magyar Károly Bölcsődében évben a gondozásért fizetendő térítési díj 240,- Ft/óra. A Dr. Magyar Károly Bölcsődében évben az időszakos gyermekfelügyelet térítési díja: 500,- Ft/óra. 5 Módosította a 19/2013.(XII.13.) rendelet
5 2. melléklet 6 Étkezési térítési díjak Étkeztetés Bölcsődei teljes (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna) Tízórai Térítési díj (Áfával) 408,- 525,- 34,- 45, ,- Étkeztetés Óvodai teljes (reggeli, ebéd, uzsonna) Iskolai teljes ellátás: Tízórai Térítési díj (Áfával) ,- 225,- 285,- 43,- 55,- 462,- 590,- 97,- 125,- 272,- 345,- 93,- 120,- Középiskola Térítési díj (Áfával) 324,- 410,- Idősek Otthona: Vacsora 774,- 108,- 357,- 309,- 6 Módosította a 19/2013.(XII.13.) rendelet
(Egységes szerkezetben: 26/2012.(XI.30.), valamint a 7/2013.(III.28.) rendelettel)
Dorog Város Önkormányzatának 7/2012.(II.24.) önkormányzati rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.3.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.3.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételér l (Egységes szerkezetben
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
(1d) A Szücs és Társa Kft. a 3. melléklet 2. pontja szerinti rezsiköltséget számláz az étkezést igénybe vevő költségvetési szerv számára.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 9/2016. (III. 11.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
Általános rendelkezések
1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési, oktatási, szociális intézményekben a gyermek, diák és szociális
Általános rendelkezések
Sán ár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméröl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.-ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól
E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701. Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358 Fax: (44) 501-360 e-mail: polgarmester@mateszalka.hu Száma: 57-2/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a bölcsődei térítési díjakról 1 Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
(Egységes szerkezetben a 15/2014. (VI. 30.), a 23/2014. (VIII. 27.) a 4/2015.(III. 27.) a 16/2015.(VI. 29.) önkormányzati rendelettel)
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.31.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben
15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet
1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
1. A rendelet hatálya
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja és hatálya
Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, valamint gyermekek napközbeni ellátását biztosító étkeztetés intézményi
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya 1. 1
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 10/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról és a gyermekétkeztetés térítési díjairól (Egységes
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének. a gyermekek védelméről
23/2003. (IV. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a gyermekek védelméről Módosítva: 35/2003.(VIII. 28.), Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének, rendeletével,
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal 1. melléklet az 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez1
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet
1. oldal 15/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és az ellátások intézményi térítési díjainak megállapításáról (Egységes
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Egységes szerkezetbe a 6/2016. (III.31.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
2. Az R. 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép. 3. Ez a rendelet 2015. szeptember 1-jén lép hatályba. Kihirdetési záradék:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 20/2015. (VII. 8.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 32/2009. (VI.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló többször módosított 13/2000. (III. 17.)
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
T E R V E Z E T! C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. önkormányzati rendelete
T E R V E Z E T! C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE /.. (..) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmét biztosító pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjainak, továbbá az emelt szintű elhelyezési
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal Köznevelési intézményeknél alkalmazandó étkeztetési intézmény
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/994-1/2013/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/105-1/2015/I. Üi.: Szászné Mészáros Éva Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
1.7.4. PRESIDIUM Közhasznú Egyesület Dombóvár, Kinizsi u. 37. 3. (1) Hatályát veszti a Rendelet 7/D. (4) bekezdése.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Dombóvár Város
RENDELETTERVEZET. Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2019. (III..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelemi ellátásokról Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat. 10 /2001. (V. 25.) rendelete
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 10 /2001. (V. 25.) rendelete A személyes gondoskodást nyújtó helyi gyermekvédelmi ellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
IX. 19/2012. (V.22.) 24/2011. (IX.26.)
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 24/2011.
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az intézményi térítési díjakról szóló 32/2013. (XII. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 4/2014. (IV. 01.), 12/2014.
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2010. (III.29.)
az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 1/2004. (I. 30.) Kr. rendelete az étkeztetésről és az igénybevételéért fizetendő intézményi térítési díjakról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati
Város Polgármestere Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: Fax:
Város Polgármestere 310-174/112,113,142 www.biatorbagy.hu 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu Előterjesztés az élelmezési nyersanyagnormákról
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 68/2013.(XII.13.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Az intézményi élelmezési nyersanyagköltségről és azok térítési
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/269-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2019. február 28. Danada-Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2019. (II.28.) önkormányzati
1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2017. (lll.27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
- 2 - (2) A 16/2000. (III.31.) sz. rendelettel módosított részek április 1-jén lépnek hatályba.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/1991. (III.7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerveknél, intézményeknél, valamint Zalaegerszeg közigazgatási területén
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2012. (V.30.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a módosító 16/2013. (XII.20.) és az 5/2015. IV.7.)
1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (I.24.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáról (egységes szerkezetben az 5/2011.(II.25.) a 17/2012.(V.30.), a 13/2013.(VI.27.),
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/324-585 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. október 10-i ülésére Tárgy: Pápa Város
A R. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
14 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 52/2008. (XII. 17.) Kgy. rendelete a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló 58/2006.
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Étkezési normával kapcsolatos döntések meghozatala, és a települési
(A 39/2015. (Xl.24.) módosító rendelettel, valamint a 16/2016. (lll.22.) módosító rendelettel egységes szerkezetben.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll.31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
A rendelet hatálya. A személyes gondoskodás formái
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Buj Község
Az Ör. 1/a. számú melléklete helyébe a jelen előterjesztés 1. számú melléklete lép. Ez a rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2014. (XII.02.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 24/2011.
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: 1/134-1/2012/I. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelettervezet Tárgy: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a térítési
Előterjesztés. Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló rendelet módosításáról 1. előterjesztés száma: 293/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést
1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2016. (lll.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET. 2/2010. (I. 26.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (I. 26.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelete az Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
3. A gyermekétkeztetési térítési díj napi összegét a 2. melléklet tartalmazza.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll. 31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben
Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési