I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya
|
|
- Csilla Kelemen
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2015. (XI.25.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. tv (továbbiakban: Sztv.) 92. -ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja 1. E rendelet célja, hogy a helyi sajátosságok figyelembe vételével megnyugtató módon szabályozza a szociálisan rászorulók részére biztosított személyes gondoskodás formáit, a jogosultság feltételeit, az ellátások igénylésének és megszüntetésének eljárási rendjét, az ellátások biztosításában résztvevők egyes feladatait és működési feltételeit, az ellátásokkal kapcsolatos hatásköröket a fizetendő térítési díjak megállapításának szabályait. A rendelete hatálya kiterjed: A rendelet hatálya 2. a) Apátfalva Község közigazgatási területén élő, az Sztv. 3. (1)-(2) bekezdésében meghatározott személyekre, b) Az a) pontban foglaltakon kívül, tekintet nélkül hatáskörre és illetékességre, az arra rászorulónak ide értve az Sztv. 3. (2) bekezdésében foglaltalt személyeket is, étkezést kell biztosítani, ha ennek hiánya az arra rászoruló személy életét, testi épségét veszélyezteti. c) Az Önkormányzat által fenntartott személyes gondoskodást biztosító intézményre. II. FEJEZET
2 APÁTFALVA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL BIZTOSÍTOTT SZEMÉLYES GONDOSKODÁS FORMÁI 3. (1) Apátfalva Község Önkormányzata intézményi úton, a kérelmező igényének megfelelően, a működés kapacitásának keretén belül, a személyes gondoskodás körében biztosítja a szociális alapellátásokat. (2) Apátfalva Község Önkormányzata által fenntartott, e rendelet hatálya alá tartozó szociális alapellátások: a. étkeztetés b.házi segítségnyújtás c. családsegítés d.nappali ellátás. (3) Az intézményi térítési díjakat évente egy alkalommal a Képviselő-testület állapítja meg. III. FEJEZET AZ ELLÁTÁS IGÉNYBEVÉTTELÉRE IRÁNYULÓ KÉRELEM BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA 4. (1) Az étkeztetés, a házi segítségnyújtás és a nappali ellátás iránti kérelmeket az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezetőjéhez kell előterjeszteni szóban vagy írásban. (2) A családsegítő szolgáltatás igénybevétele a családsegítő szolgálatnál történő önkéntes megjelenéssel, ajánlással történik. 5. (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátást a jogosult szóbeli vagy írásbeli kérelmére lehet megállapítani. (2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem tárgyában hozott döntés, a döntésről való értesítés és az intézményvezető döntésének vitatása esetén az Sztv. 94/A. (1) bekezdés a) pontjának, (2) bekezdésének, (3) bekezdésének a rendelkezéseit kell alkalmazni. (3) Az ellátást igénylők elhelyezésére az Sztv. 94/B. (1) és (2) bekezdésének rendelkezései az irányadók.
3 (4) Az ellátás igénybevételének megkezdése előtt, az Sztv. 94/C. (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés b) pontja, (3) bekezdés a), b) és c) pontja szerinti megállapodást kell kötni. (5) Egy családból egyidejűleg több személy is részesülhet valamely ellátási formában. (6) Kérelmező köteles a helyzetében, adataiban, jövedelmi viszonyaiban bekövetkezett változást 15 napon belül az intézmény vezetőjénél bejelenteni. (7) Aki helyzetével kapcsolatos alapvető információkat eltitkol, vagy hamis adatokat közöl (család létszáma, jövedelme, vagyoni helyzete stb.) az támogatásban nem részesülhet, illetve a megállapított támogatást meg kell szüntetni és a már igénybe vet támogatás mértékét az Sztv. vonatkozó rendelkezéseit figyelembe véve vissza kell téríttetni. A követelést az ingatlanra bejegyzett jelzálogjog is biztosíthatja. (8) A kérelem elbírálásához becsatolt személyi adatok, jövedelmi és vagyoni nyilatkozatok, igazolások más célra nem használhatók fel. Az adatok, nyilván tartások kezelésénél az Sztv ában foglalt rendelkezések az irányadók. IV. FEJEZET A SZEMÉLYES GONDOSKODÁS MEGSZŰNÉSÉNEK MÓDJAI 6. (1) Megszűnik a személyes gondoskodás: a) ha arról az igénybevevő írásban vagy szóban lemond, b) az igénybevevő halálával. (2) Az ellátást meg kell szűntetni, ha: a) a jogosultság megszűnik, b) az indokoltság megszűnik, c) az igénybevevő együttműködési készsége hiányzik, d) az igénybevevő lakóhelye, illetve életvitelszerű tartózkodási helye az Önkormányzat illetékességi területén kívülre esik. (3) A (2) bekezdésben foglalt esetekben az ellátás az intézményvezető intézkedésére szűnik meg.
4 V. FEJEZET EGYES ALAPELLÁTÁSOK I. cím Szociális étkeztetés 7. (1) Étkeztetésben, az Sztv. 62. (1) bekezdésében felsorolt szociálisan rászorultak részesülhetnek. (2) Az (1) bekezdés szerinti ellátást igénybe veheti az, aki a. 65 életévét betöltötte, vagy b. egészségi állapotát, fogyatékosságát, pszichiátriai betegségét, szenvedélybetegségét orvosi igazolással igazolja, vagy c. hajléktalanságát igazolja és életvitelszerűen Apátfalva Község területén tartózkodik, vagy, d. intézményvezető igazolása alapján. II. cím Házi segítségnyújtás 8. (1) Az Sztv a szerinti házi segítségnyújtás magába foglalja mindazon segítséget és tevékenységet, amely a gondozott lakásán nyújtható, és amelyet a gondozott kora, egészségi állapota, vagy más ok miatt elvégezni nem tud, ennek elvégzésére képes és köteles hozzátartozója nincs. (2) Házi segítségnyújtás keretében ebéd kiszállítása is biztosítható. III. cím Családsegítés 9. (1) A családsegítés a Sztv ában foglaltak megfelelően történik. (2) A családgondozó munkakör az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ keretében kerül megszervezésre, a családgondozók más szociális feladattal is megbízhatók.
5 IV. cím Nappali ellátás 10. (1) Az idősek nappali ellátására a Sztv. 65/F. -ában felsorolt személyek által vehető igénybe. (2) Az ellátás igénybevételéről, szóbeli vagy írásbeli kérelemre az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője dönt. (3) A nappali ellátás szolgáltatásai térítésmentesek. VI. FEJEZET TÉRÍTÉSI DÍJ 11. (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért kivéve a családsegítést havonta utólag térítési díjat kell fizetni az ellátást igénybe vevőnek. Az intézményi térítési díj számítására és alkalmazására vonatkozó szabályokat a 29/1993.(II.17.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) tartalmazza. (2) Házi segítségnyújtásért fizetendő díj a megállapított óradíj és a gondozásra fordított idő szorzata. (3) A személyi térítési díjat az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője állapítja meg az Sztv ában, a Korm. rendeletben és a jelen rendeletben foglaltak alapján. (4) A jogosult (fizetésre kötelezett), amennyiben a személyi térítési díj megállapításait vitatja 8 napon belül a Képviselő-testülethez fordulhat. Ez esetben a személyi térítési díjat határozattal a Képviselő-testület állapítja meg. (5) A gyermekétkeztetésnek nem minősülő egyéb térítési díjakat jelen rendelet melléklete tartalmazza. 12. (1) A személyi térítési díj csökkenthető vagy elengedhető az ellátásra szoruló havi jövedelme alapján, a jelen rendelet mellékletében meghatározottak szerint. (2) A szociális alapellátások vonatkozásában különösen méltányosság gyakorlására okot adó körülmény a 90 év feletti életkor, a családot sújtó elemi kár, létfenntartást veszélyeztető élethelyzet, súlyos fogyatékosság.
6 (3) Ha az ellátása jogosult tartási vagy öröklési szerződést kötött, a személyi térítési díj fizetésére, a tartást és gondozást szerződésben vállaló a kötelezett. Ilyen esetben a személyi térítési díj mérséklésének, vagy elengedésének nincs helye. 13. (1) Az intézményvezető a díjhátralékokról negyedévente tájékoztatást ad a Polgármesternek. A Polgármester a díjhátralékot a kötelezett szociális, jövedelmi és vagyoni helyzete mérlegelésével részben, vagy egészben elengedheti, vagy részletfizetési kedvezményt engedélyezhet. 14. (1) Gyermekétkeztetésnek nem minősülő étkeztetés intézményi térítési díját a jelen rendelet melléklete tartalmazza. (2) A fizetendő személyi térítési díj az Sztv (3) bekezdés a), és c) pontjában meghatározottak figyelembe vételével kerül megállapításra. 15. (1) A házi segítségnyújtás keretében biztosított ellátás intézményi térítési díját a jelen rendelet melléklete tartalmazza. (2) A fizetendő személyi térítési díj az Sztv (3) bekezdés b) és c) pontjában meghatározottak figyelembe vételével kerül megállapításra. VII. FEJEZET EGYÉB RENDELKEZÉSEK 16. (1) Az Sztv. 58/B. (2) bekezdése alapján létrehozott szociálpolitikai kerekasztal tagjai: Elnök: Apátfalva Község polgármestere, Tagjai: Szociális és Nemzetiségi Bizottság, KLIK Makói Tankerület Apátfalvi Dózsa György Általános Iskola, Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda-Bölcsőde Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ, Családsegítő Szolgálat, Szent Mihály Plébánia, Román Nemzetiségi Önkormányzat, Apátfalva Község Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete, Apátfalvi Csoportja, Deszki Nagycsaládosok Egyesülete, Apátfalvi Csoportja.
7 (2) A szociálpolitikai kerekasztal az Sztv. 58/B. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően látja el feladatát. VIII. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 17. E rendelet december 1. napján lép hatályba, mellyel egyidejűleg a személyes gondoskodásról szóló 5/2012. (III.28.) Önkormányzati rendelete hatályát veszti. Szekeres Ferenc polgármester dr. Szénási Hanna jegyző Záradék: A képviselő-testület a rendeletet a november 24-i ülésén fogadta el. A rendelet november 25-én a hirdetőtáblán kifüggesztésre került. Apátfalva, november 25. dr. Szénási Hanna jegyző
8 20/2015.(XI.25.) Ör melléklete 1.) Intézményi térítési díjak Étkeztetés 746 Ft/nap Házi segítségnyújtás: 785 Ft/óra 2.) Legmagasabb személyi térítési díjak a) Étkeztetés esetén(áfa nélkül): Ebéd: 525 Ft b) Nappali ellátás étkezés igénybevétele nélkül térítési díj mentes c) Házi segítségnyújtás: 350 Ft/óra 3.) Az ellátást igénylő, illetve a fizetésre kötelezett havi jövedelme figyelembe vételével a következők szerint kell csökkenteni, illetve elengedni a személyi térítési díjat: a) Étkeztetés esetén: 0 Ft Ft-ig: 50 %-os a személyi térítési díj, Ft-tól Ft-ig : 25%-kal kell csökkenteni a személyi térítési díjat, Ft Ft-ig: 15%-kal kell csökkenteni a személyi térítési díjat, Ft feletti havi jövedelem esetén a legmagasabb személyi térítési díjat kell fizetni. b) Házi segítségnyújtás esetén: 0 Ft Ft-ig: 50 %-os a személyi térítési díj, Ft-tól Ft-ig: 25%-kal kell csökkenteni a személyi térítési díjat, Ft Ft-ig: 15%-kal kell csökkenteni a személyi térítési díjat, Ft feletti havi jövedelem esetén a legmagasabb személyi térítési díjat kell fizetni. c) Étkeztetés és házi segítség nyújtás együttes igénybe vétele esetén a fizetendő személyi térítési díjat 30 %-kal kell csökkenteni. d) Jövedelemmel nem rendelkező szociálisan rászorult személy esetén a képviselőtestület egyedi döntése alapján térítésmentesen veheti igénybe a szociális alapellátást.
Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési
I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya
Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete
Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról 6/2012.(II.29.), 6/2013 (IV.15.) 3/2014. (II.26.)
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete,
1.. A rendelet célja
MIHÁLYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.13.)RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjáról. A Képviselő-testület
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
1 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 27/2011.(XII.22.)
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról
I. Fejezet. Eljárási szabályok, a törvény hatálya
Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és egyes személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Bag Nagyközség
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
A rendelet célja. I. fejezet Általános rendelkezések
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2004. (XI.5.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési
1. A rendelet célja és hatálya 1.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(III. 29.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
1. A rendelet hatálya 1. 2
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (V. 20.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
A SZEMÉLYES GONDOSKODÁS FORMÁI 1.. ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK 2..
Ladánybene Község Önkormányzat 15/2009. (XI.26.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Ladánybene Község Önkormányzatának
I. cím A rendelet célja
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
I.fejezet A rendelet hatálya
Bőcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007.(IV.26.) számú rendelete A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Bőcs Községi Önkormányzat
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, és a fizetendő térítési díjakról Zalalövő
II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
Ebéd térítési díj/adag (Ft)
Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Központjában 2010. évben fizetendő térítési díjakról szóló 6/2010. (IX.09.) rendelete Bezi Község Önkormányzata
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZALALÖVŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, és a fizetendő térítési díjakról (Egységes
1. Általános rendelkezések
Tiszakécske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XI.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2017. (II.28.), a 9/2017. (VII.26.), a 4/2018. (II.21.) és a 10/2018. (VII.27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 15/2016. (XII.30.) önkormányzati rendelete
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:
Székkutas Község Önkormányzat egységes szerkezetbe foglalt 8/1993. (VI. 26.) ktr. számú rendelete a szociális törvény alapján biztosított Személyes gondoskodás formáiról Székkutas Község Önkormányzat képviselőtestülete
Általános rendelkezések
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8 / 2016. (II.29.) önkormányzati rendelete A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központnál igénybe vehető szociális szolgáltatásokról és azok
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Egységes szerkezetbe a 6/2016. (III.31.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete Budaörs Kistérség Többcélú Társulása, valamint Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.15.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.15.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről (egységes szerkezetben a 8/2014.
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.
3. A gyermekétkeztetési térítési díj napi összegét a 2. melléklet tartalmazza.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll. 31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011.(IV.14.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011.(IV.14.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról ( a 17/2011. (V.26.) Önk., 21/2011. (VIII.12.) Önk.,
Egységes szerkezet. 6/2010. (V.07.) önkormányzati rendelete
Egységes szerkezet Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011. (IV.19.) a 18/2011. (XII.16.) a 5/2012. (IV.26.) a 4/2013. (III.29.) és a 3/2015. (III.30.) rendeletekkel módosított
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokról
Kihirdetve: június 16. Kifüggesztve: június július 1. Dr. Kelemen Henrietta jegyző
1 Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/017. (VI.16.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
Bakonyszentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VIII.26.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Bakonyszentkirály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
I. fejezet Általános rendelkezés. 1. A rendelet célja
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, fizetendő
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
1. Általános rendelkezések
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított
Települési támogatások
Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. (II. 17.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések
Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A rendelet hatálya. A személyes gondoskodás formái
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Buj Község
(A 39/2015. (Xl.24.) módosító rendelettel, valamint a 16/2016. (lll.22.) módosító rendelettel egységes szerkezetben.)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (lll.31) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti ellátások és a köznevelési intézményekben biztosított
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: molnarpeter@pr.hu Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság Szociális, Egészségügyi
Viplak Tibor polgármester. Ellene bejelentés, észrevétel érkezett / nem érkezett. Enying, június.. Kihirdetve: június.
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (VI..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól Enying
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
Általános rendelkezések
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 9/2014.(III.27.) önkormányzati rendelete a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Sajóvámos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
I. fejezet Általános rendelkezések. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Az ellátások formái
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a gyermekvédelmi alapellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Bátonyterenye Város Önkormányzata
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (V.10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások formáiról Módosítások: - 26/2013. (XII.19.) ökr. - 11/2014. (XII.29.) ökr. - 5/2015.
15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (II.15.), az 1/2014. (II.10.), a 2/2015. (II.25.) és az 1/2016. (II.8.) önkormányzati rendeletekkel módosított 3/2012. (I. 31.) önkormányzati rendelete
Általános rendelkezések
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (III. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.:
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2015. (VIII. 26.) önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
ONGA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (VIII. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról (egységes szerkezetben a 4/2016. (III. 18.) önkormányzati rendelettel)
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe
Zákány Község Önkormányzat 11/2003(IX.12.) rendelet a gyermekvédelem helyi szabályozásáról egységes szerkezetbe Zákány Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
2. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátások formái 2.
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017. (VI.27.) önkormányzati rendelete A Dabasi Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ által nyújtott család és gyermekjóléti szolgáltatásról Dabas
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.:22-45/2017. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
(3) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél vagy a telephely vezetőjénél kell benyújtani.
Hunya Község Önkormányzat Képviselő - testületének 4/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Hunya
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
A nappali ellátás igénybevételének módja
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas
I. FEJEZET. A rendelet hatálya
1 JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 3/2008. (II.28.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és az igénybevétel feltételeirıl, valamint a fizetendı
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről