Megkülönböztetéssel segíteni a vásárlói döntést Push helyett pull Seth GODIN az általunk vezetett törzsekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megkülönböztetéssel segíteni a vásárlói döntést Push helyett pull Seth GODIN az általunk vezetett törzsekről"

Átírás

1 Megkülönböztetéssel segíteni a vásárlói döntést Sheena IYENGAR 2010 júliusában előadást tartott a TEDGlobal (Technology, Entertainment, and Design) szervezésében. Az előadás a választásról szólt, a címe: The art of choosing. A szervezők nevében Bruno GIUSSANI az előadás végén felment a színpadra, megköszönte az előadást, majd így folytatta: Sheena, van egy életrajzi apróság, amit nem írtunk bele a programfüzetbe. De most már mindenki tudja itt a teremben. Vak vagy. Gondolom, mindenkiben felmerült a kérdés: A tény, hogy nem látsz, hogyan befolyásolja a választás kutatását? Hiszen ez olyan tevékenység, ami a legtöbbünk számára a vizuális ingerekhez kötődik, a színek és az alakok esztétikájához, a térben elrendezéshez, az áruházi polcok szinteződéseihez Sheena IYENGAR így válaszolt: Nekem fura, hogy ezt kérdezed, mert az egyik érdekes dolog a vakságban éppen az, hogy bizonyos előnyre teszel szert, amikor megfigyeled, hogyan választanak a látók. Ahogy mondod, manapság rengeteg vizuális választással találkozhatunk. Ahogy várható, a látást igénylő választások eléggé frusztrálóak a számomra. Például akkor, amikor el kell döntenem, hogy milyen körömlakkot használjak, mások tanácsaira kell hagyatkoznom. Nem látom a különbséget, ezért ebben a dologban nem tudok dönteni. Egy alkalommal egy kozmetikai szalonban két nagyon világos rózsaszín között kellett választanom. Az egyiket úgy nevezték, hogy Balett Cipők (Ballet Slippers). A másik neve ez volt: Imádnivaló (Adorable). Megkérdeztem a két hölgyet. Az egyik azt mondta: Teljesen biztos, hogy a Balett Cipő elnevezésűt kellene viselned. És hogy néz ki? Nagyon elegáns pink árnyalat. (very elegant shade of pink) Ok, csodás. A másik hölgy az Imádnivalót ajánlotta. Hogy néz ki? Bűbájos pink. (a glamorous shade of pink). Így aztán megkérdeztem: De hogyan különböztetitek meg őket? Mitől mások? Azt válaszolták, hogy: Az egyik elegáns, a másik bűbájos. Ok, ezt felfogtuk. Az egyetlen dolog, amiben egyetértettek, hogy: Ha látnád, teljesen biztosan meg tudnád különböztetni őket. Azon gondolkodtam, hogy vajon a név, vagy a színtartalom befolyásolta őket? Ezért úgy döntöttem, végzek egy kísérletet. Bevittem a körömlakk üvegcséket a laborba, és letéptem róluk a címkéket. Nőket hívtam a laborba, és megkérdeztem tőlük: Melyiket választanátok? A nők 50%-a azzal gyanúsított meg, hogy trükközöm, és ugyan olyan színű körömlakk van az üvegekben. Ezen a ponton elkezdesz azon tűnődni, hogy valójában ki kivel szórakozik. Azok a nők, akik képesek voltak a két színt megkülönböztetni, az Imádnivaló árnyalatot választották, amikor nem volt felirat, és a Balett Cipőt, amikor volt rajtuk címke. Válaszát Sheena IYENGAR ezzel a tömör megfogalmazással zárta: Amennyire én meg tudom ítélni, egy rózsa, aminek más a neve, az máshogy is néz ki, és más az illata is. *** Push helyett pull Seth GODIN az általunk vezetett törzsekről (TED2009) A vezetőkben az a közös, hogy szembeszállnak a kialakult helyzettel. Kultúrát építenek. Felépítenek egy nyelvet, egy új utat-módot arra, hogy kiderüljön: velük vagy-e, vagy sem. A vezetők kíváncsiak az általuk vezetett törzs tagjaira. Kérdeznek. Összekapcsolnak. Tudják, hogy az embereknek nagy szüksége van arra, hogy számítsanak. Szükségünk van arra, hogy hiányoljanak bennünket, ha nem vagyunk jelen. A törzsfőnökök ezt képesek megtenni és éreztetni velünk. A vezetők megpróbálunk találni egy részletet a kialakult világrendben, valamit, ami zavar valakiket, valamit, ami arra vár, hogy megváltoztassuk, és a vezetőt követve mi meg is változtatjuk. Időről időre változik annak a módja, ahogyan az ötleteket kitalálják, elterjesztik, és a gyakorlatban alkalmazzák. Történetileg három markáns mód említhető.

2 A) Ez első a gyár elmélete. Henry Ford megváltoztatta a világot, mert felépített egy hatékony gyárat. Embereket fogadott fel, akik addig csak 50 centet kerestek naponta, ő viszont öt dollárt tudott adni nekik, mert ehhez eléggé termelékeny volt a gyára. A hasznot visszaforgatta a keresetekbe, hogy a dolgozói elkötelezettek legyenek. adott nekik. Ezzel az előnnyel nagyszámú autót lehetett termelni futószalagon: ez volt a T-modell. A termelés új módjával Ford nagy változást vihetett végbe. Utakat lehetett építeni. Egy egész ország szerkezetét meg lehetett így változtatni. Az eljárás lényege, hogy folyamatosan szükség van egyre olcsóbb munkaerőre és egyre gyorsabb gépekre. Ezzel a modellel mára az a baj, hogy kimerülőben vannak a Föld készletei. B) Egy másik út a helyzet megváltoztatására a televíziós reklám. Ez is a vezetés egy módja. Ha elég nagy a szád, azaz ha elég sok műsoridőt szerzel, elég sok reklámot vásárolsz, akkor telebeszélheted az emberek fejét, és nyerhetsz. Push it! Nyomasd! Találj egy jó ötletet és nyomd bele a világba! Van egy jobb egérfogóm. Ha elég pénzem van, hogy sokaknak elmondjam, akkor eleget eladok belőle. Egész iparágat lehet erre építeni. Ha kell, kiscicákat és csecsemőket teszel a reklámjaidba. Kiscicákat és csecsemőket használsz, hogy minél több cuccot adhass el minél több embernek. Csak arra kell figyelni, hogy ne tévesszenek össze. Ez a modell azt követeli meg, hogy a reklámozó királyként viselkedjen, de elhitesse a címzettel, hogy ő a király. Valójában azonban nem ismered eléggé a címzettjeidet, mert tömegek. A tömegmarketinges helyzetben a marketinges a király: áll egyedül a terem elejében, utasítgatja az alattvalóit. Felületes elképzelése van a tömegről, de megmondja az embereknek, mire legyen szükségük, s azt mivel elégítsék ki. A tömegmarketing sémája: az eladó a marketingessel van a csúcson, s onnan nyomatja a tömegbe az átlagos ötletet. A tömegeket kell elérni, ezért ehhez sok reklámot kell tolni. A televíziós reklám spam: kéretlen hírlevél. A kéretlen hirdető megpróbálja a tömeget hipnotizálni, hogy tömegesen vegyék az ő ötletét. A változást hipnózissal akarja elérni: célja, hogy tömegek áldozzanak az ő ügyére. De ez ma már nem működik eléggé, mert ellenállók lettünk. C) Legújabb mód egy fennálló helyzet megváltoztatására, hogy nem pénzzel, nem hatalommal befolyásoljuk a rendszert, hanem törzsépítéssel. A törzs fogalma egyidős az emberrel. Emberek és ötletek vezetése az emberek összekapcsolásával. Ezt az emberek mindig is akarták, akarják. Sokaknak van vallási törzsük, egyházi törzsük, munkahelyi törzsük, szabadidős törzsük, közösségi törzsük. Manapság a közösségi médiaplatformoknak köszönhetően szinte bármi körül szerveződhetnek rajongói törzsek. Az újmédia összekapcsolja az ugyanaz iránt érdeklődőket: segít érdeklődési csoportokat létrehozni. A lényeg, hogy meg tudjuk keresni a hasonló érdeklődésűeket, fel tudjuk venni velük a kapcsolatot, s törzzsé szerveződhetünk azokkal, akik szeretnének összekapcsolódni. Az emberek a széleken megtalálhatják egymást, kapcsolatba léphetnek: attól függ, van-e kedvük kapcsolódni, ők döntenek. Keresünk és találunk valamit, amit érdemes megváltoztatni, ez a dolog köt össze bennünket, törzset képezünk a dolog körül, majd újabb és újabb törzsek alakulnak, terjesztik és terjesztik az ötletet. És a dolog iránti szenvedély az egyénből és a törzsből valami sokkal nagyobbat hoz létre: mozgalmat. Egy dolog megváltoztatásához nincs szükség mindenkire. Azokra van szükség, akiket eléggé érdekel az, hogy az ötletét eljuttassa a következő körhöz és a következőhöz és a következőhöz. Az ötlet, amit létrehozol, a termék, a mozgalom nem mindenkinek szól. Nem tömegtermék. A szenvedélyes rajongók megtalálásáról szól. A marketing új útja a közösségi platformok világában a mozgalom vezetése. Megtaláljuk a még szétszórt, elszigetelt csoporttagokat, akiknek viszont már van valamilyen erős vágya. Ők már maguktól is azt mondják, hogy ez nem mehet így tovább, ki nem állhatom ezt a helyzetet. Ők már maguktól is változtatni akarnak. Nem meggyőzni kell ezeket az embereket arról, hogy kelljen nekik valami, amijük még nincs. Ők már vágynak valamire. Szeretnek a szenvedélyükről beszélgetni azokkal, akik hozzájuk hasonlóan a rajongásig szeretnének változtatni ugyanazon a dolgon. Segíteni kell megszervezni őket, hogy törzzsé, majd mozgalommá fejlődjenek. Mert ők azt mondják:

3 Ezt nem tudom egyedül megcsinálni. De ha rá tudok venni másokat, hogy csatlakozzanak a klubomhoz, akkor együtt megszerezhetünk valamit, amit mindannyian akarunk. Csak arra várunk, hogy valaki vezessen minket. Azoknak mondd el a történetedet, akik meg akarják hallgatni! Ne mindenkinek. A változás három dolgon múlik. Megtalálod-e azokat, akik már hozzád hasonlóan izgalomban vannak, mert változtatni akarnak ugyanazon? Össze tudsz-e kapcsolódni velük? Vezeted-e őket? Emberek vagyunk: igényeljük a kapcsolatot, igényeljük a vezetést. Minden törzs vezetője karizmatikus. Nem ahhoz kell karizma, hogy vezető lehess. Ha vezető vagy, az ad neked karizmát. Mert akiket öszszekapcsolsz és vezetsz, azok elköteleződnek. Hiszen már eleve elkötelezettek: a dolognak, amin változtatni akarnak. *** Tudnod kell különbözni vagy halj meg! USP és pozíció NAGY Bálint, Kultúra és marketing = Új utak a művészeti menedzsmentben, szerk. ZACHAR Balázs, DÉR Csaba Dezső, Bp., Arts & Business Kiadó, 2011, USP és pozíció a megkülönböztetés stratégiai fontossága Ha egy szót kellene kötni a marketinghez, az a különbözőség lehetne. Megkülönböztetés bármi áron. Elütni a többiektől, kitűnni a tömegből. Ha lehetséges, a termékem valamely tulajdonságával. Mivel a hozzáférés a technológiai innovációhoz egyre egyszerűbb, mind reménytelenebb az esély az egyediség felmutatására. A termékparaméterek gond nélkül reprodukálhatók: ugyanazon ágazaton belül a versenytársak egyaránt képesek szinte ugyanolyan technikai megoldásokra (például beépített kamerás mobilkészülék). Különbözni egyre nehezebb, így előtérbe kerül a marketing feladata: kitalálni, miről ismeri fel a vásárló a különféle gyártókat és termékeiket a többiekhez képest. Az egyediség (különbözőség) jelölésére a marketing a Unique Selling Proposition (USP) terminológiát használja. Termékelőny: a versenykörnyezetben az árunak kell, hogy legyen egy, esetleg két-három olyan tulajdonsága, amely a) vagy nem létezik más konkurens termék esetében, b) vagy a versenytársak nem erre építenek (azaz nem ezt a tulajdonságot tartják a legfontosabb megkülönböztető értéknek, nem erre a tulajdonságra vonatkoztatják a kommunikációjukat). A marketingben a megkülönböztetést piaci, versenyképességi szempontok vezérlik. Vizsgálandó a makro-környezet (szociális, technológiai, gazdasági, természeti és politikai, szabályozói, jogi közeg), valamint az iparágon belül a versenytársak mikro-környezete (erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek). A USP annál erősebb, minél markánsabb, egyedibb, és a vevő számára minél jelentőségteljesebb előnnyel kecsegtet. A kommunikációnak ezt kell kiemelnie: a vevő életében betöltött egyedi jelentőséget, a vevőértéket. A különlegességnek tehát valakik (potenciális vevőink) életében relevánsnak, jelentőségteljesnek kell lennie. KARINTHY Frigyes Így írtok ti című munkája azon alapul, hogy a számottevő szerzőket az írói USP különbözteti meg egymástól: a nagy írók művészi világa, alkotói stílusa annyira markánsan egyedi, hogy szinte kiköveteli a paródiát. A versenykörnyezet lényege sokaság: a jóléti fogyasztói társadalomban a piac telített. A piaci szereplők méregetik egymást, kémlelik egymás szándékait, figyelik egymás lépéseit. Harcolnak a helyért a vevők agyában. A USP a csak a cégre, márkára, termékre jellemző előny, amely fontos a célközönség tagjainak. Ha sikerül ezt az előnyt (USP) kialakítani és kommunikálni, akkor tud a cég, márka, termék beférkőzni a címzettek agyába, s hosszan az emlékezetükben maradni. Alapvető stratégiai kérdés, hogy mi az a pozíció, amit el akarunk foglalni a címzett képzeletbeli fogyasztói térképén. Pozícionálásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek eredményeként a cég, a márka stratégiai alapon meghatározza és kivívja saját kívánatos helyét egy ágazatban, egy termékkategóriában. A vevő érzékelése a percepció: ez a szakszó azt fejezi ki, hogy mi van a fogyasztó fejében, mit gondol rólunk és a versenytársainkról, mi alapján helyez el bennünket a saját világában, hová helyez el bennünket a versenytársakhoz képest. Ideális esetben az általunk elfoglalni kívánt pozíció egybeesik a vevő érzékelésével.

4 A pozícionálás első számú stratégiai feladat versenyhelyzetben. Mindig másokhoz képest van értelme. A BMW, az Audi, a Mercedes, a Lexus termékjellemzőik alapján azonos termékkategóriában versenyeznek: a pozícionálás a termékkategórián belül azt jelenti, hogy eltérő helyet próbálnak lefoglalni maguknak fogyasztó fejében. Tudatos előkészítést igényel, a versenytársak pontos ismeretét, saját magunk hosszú távú céljainak világos meghatározását. A Vince Kiadó niche stratégiát követve egy piaci résre fókuszált, az ott található célcsoport igényeit szolgálja ki: prémium termékeket kínál magas jövedelmű, magas iskolázottságú olvasóknak, akik tudásuk gyarapítása végett képesek és hajlandóak szép és okos könyvekre is áldozni. Küldetésük megfogalmazása is kifejezi pozíciójukat a hazai könyvpiacon: a kiadó művészeti monográfiákat, albumokat, társadalom- és természettudományi ismeretterjesztő műveket, felsőfokú pedagógiai, pszichológiai, jogi köteteket, családi, utazási- és szakácskönyveket, életviteli munkákat, referencia kiadványokat publikál. Témaválasztásunk tehát nem arisztokratikus, de azért arra törekszünk, hogy az egyes tárgykörök, műfajok szakembereinek javától közöljünk színvonalas műveket. E könyvek sajátossága, hogy rendszerint nem csupán korábbi ismeretek minél teljesebb, de feszes összefoglalását adják, hanem a legfrissebb kutatási eredményeket, feltevéseket is tartalmazzák. Szerzőink többsége jeles stiliszta, vagyis a legelvontabb tudást is világosan, követhető logikával, nemegyszer olvasmányosan közlik az olvasókkal, mindazokkal, akik a könyv élvezetét szívesen társítják némi gondolatcsiszoló erőfeszítéssel. Kiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák. Ilyen értelemben, ha úgy tetszik, a Spektrum tévé Gutenberg-galaxisbeli rokonai szeretnénk lenni. Tényeket közlünk, amelyek az olvasót új meg új kérdésekre sarkallják. A marketing 22 vastörvénye Al RIES, Jack TROUT, The 22 Immutable Laws of Marketing. Violate Them at Your Own Risk! New York: Harper Business, A különbséget tudati kategóriává kell tenni a koponyákban. Fontosabb elsőnek lenni, mint jobbnak: ezért fel kell építeni a célközönség tudatában azt a kategóriát, melyben az elsőség elérhető és megtartható. A címzettek figyelmét fókuszálni kell tudni arra a szóra, amiről biztosan én jutok az eszébe, kizárólagosan rám gondol, sőt rögtön vágyat is érez, hogy igénybe vegyen. Nem a tényleges termékek csatáznak, hanem a marketinggel hozzájuk kötött megfoghatatlan értékek, érzetek, tudati beállítódások. Az alkalmazandó stratégia a piaci helyzettől függ: ismerni kell, mennyire széles az igény a megszerzett kategóriánk iránt, s az ehhez társított ranglétra hányadik fokán állunk a vevő fejében, mert ő csak ennek megfelelő információt fogad be. A másodiknak az elsőre kell fókuszálnia, mert különbözni tud, ha feltárja a vezető pozíció lényegét, majd ennek az ellenkezőjét nyújtja. Az elsőségre pályázók idővel osztódásra kényszerítik a kategóriát, s az új részkategóriákban az eredeti kategória megalkotója már ritkán piacvezető. A marketinghatások távlatot követelnek meg: csak hosszabb idő után mutatkoznak meg; a hirtelen lendület marketingértéke csekély, egy akció lecsengése fájdalmas elvonási tünetet hagyhat maga után. Szükséges ellenállni a kísértésnek, hogy a sikeres kategóriát (s vele a márkanevet) átvigyük kategórián kívüli termékekre; a lineáris választékbővítés helyett jövedelmezőbb ragaszkodni a robusztus kategóriaépítés követelményéhez. A specializálás, a szűkítés, az állhatatosság a megszerzett markáns pozíció bátor képviselete, ezzel szemben a portfólió szertelen bővítése veszélyezteti a megkülönböztethetőséget. A jelentőségre jutás különbözés a pozíciót kell megkülönböztetni, felismerhetően más helyet kell betölteni a címzett életében: aki kategorikusan más tulajdonságra fókuszálva épít pozíciót, az a közönsége fejében másoktól különböző helyre kerül, tudni fogják, miért éri meg az ő érték- és értelemajánlatát választani.

5 A mesterséges szenzációkeltés a sajtóban gyakran csúfos marketingkudarchoz vezet. Komfortos trendekre kell építeni a marketingprogramot. Megfelelő finanszírozás szükséges. 1. Az indulási vezérpozíció törvénye Fontosabb elsőnek lenni, mint jobbnak. Ki repülte át először az Atlanti-óceánt? Charles Lindbergh. Másodikként? Bert Hinkler. Gyorsabban repült és kevesebb üzemanyagot használt fel, mégsem ő jut eszünkbe először. 2. A kategória törvénye Ha nem lehetsz elsőként a piacon egy adott kategóriában, akkor állíts fel egy új kategóriát, amelyben az első lehetsz! Ki repülte át harmadikként az Atlanti-óceánt? Amelia Earhart. De nem is úgy ismerjük, mint a harmadik, hanem mint az első nő, aki átrepülte szólóban az Atlanti-óceánt. Az IBM sikere után sokan léptek a piacra, s nem lettek sikeresek. A Dell viszont egy új kategóriában, az első telefonos számítógép értékesítőjeként lett sikeres. 3. A koponya törvénye Jobb elsőnek lenni a koponyákban, mint elsőnek lenni a piacon. A Xerox hiába költött el 2,5 milliárd dollárt arra, hogy betörjön a személyi számítógépek piacára. Az Apple könnyen megkülönböztethető nevet talált ki, 91 ezer dollárból emlékezetessé tette magát, míg az első vetélytársak megjegyezhetetlenek maradtak (MITS Altair 8800, IMSAI 8080, Radio Shack TRS-80). 4. Az érzetek törvénye A marketing nem a termékek, hanem az érzetek csatája. Az Egyesült Államokban a 3 legkelendőbb japán gépkocsi a Honda, a Toyota és a Nissan. Ha a termékek az objektív valóság alapján szelektálódnak, máshol is ugyanennek a sorrendnek kellene kialakulnia. Japánban azonban a Toyota négyszer annyi kocsit forgalmaz, mint a Honda. Japánban a Honda inkább motorkerékpár, mint gépkocsi. A Coca-Cola a világ legnagyobb vak ízléstesztjét végeztette el 1984-ben, amikor egy új Coca-Cola recept piaci bevezetése előtt állt. A vizsgálat alapján a sorrend: 1) New Coke, 2) Pepsi Cola, 3) Coca-Cola Classic. A piaci részesedés viszont ennek a sorrendnek pont az ellentéte! A vevő tudata dönt, nem a termékminőség. 5. A fókuszálás törvénye Birtokoljunk egy szót a potenciális vevő koponyájában! Xerox: a fénymásoló; Pepsi Cola: az új nemzedék; FedEx: másnapra. 6. A kizárólagosság törvénye A vevő fejében nem birtokolhatja egyszerre két vállalat ugyanazt a szót. A FedEx a másnapra, a DHL Express a világszerte szót birtokolja. Az Energizer nem tudja elvenni a Duracelltől a tartós szót, mert ennek még a nevében is benne van. 7. A létra törvénye Az alkalmazandó stratégia természete attól függ, a létra melyik fokán állsz. Az autókölcsönzés sorrendje: Hertz, Avis, National. Az Avis akkor fordult nyereségesre, amikor ezt felismerte. Kampányt épített erre a belátásra: az Avis csak második, ezért mi keményebben megdolgozunk az Önök bizalmáért. 8. A dualitás törvénye Hosszú távon minden piaci küzdelem kétlovas versennyé válik. A kólák piacán a Coca-Cola (45%) és a Pepsi-Cola (40%) versenyez, a Royal Crown (3%) nem tényező. 9. Az ellentétek törvénye Ha a második helyet céloztad meg, stratégiádat az előtted lévő határozza meg.

6 A Listerine a tudományos alapokon nyugvó baktériumölő szájvízként pozícionálta magát. Szörnyű íze volt, de piacvezető lett. A Procter & Gamble piacra dobta Scope nevű termékét, amit kellemes ízű szájvízként pozícionált. Versenytársára rásütötte a patikaszag bélyegét. Gyorsan kiszorította a Mircrin szájöblítőt, amely szintén a tudományosság alapján volt pozícionálva. 10. Az osztódás törvénye Egy kategória idővel osztódni fog, és két vagy több kategória lesz belőle. A részkategóriákban már ritkán az eredeti kategória gyártója a piacvezető. Számítógépek nagyszámítógépek, miniszámítógépek hibatűrő-, szuper-, személyi számítógépek, munkaállomások, laptopok. 11. A távlat törvénye A marketinghatások csak hosszabb idő után mutatkoznak meg. Az időszakos árleszállítás azt sugallja a vevőnek, hogy a normális árak túl magasak, így a vevő nem vásárol, ha nincs akció. 12. A lineáris választékbővítés törvénye Ellenállhatatlan nyomás hajt egy márka által biztosított nyereség növelésének irányába. A lineáris termékbővítés ellenszere a vállalati bátorság. Példák: A 7-Up a nem Cola kategóriában lett sikeres. Amikor elkezdték bővíteni a termékpalettát (7-Up Gold, 7- Up Cherry) a részesedésük harmadára zsugorodott. 13. Az áldozat törvénye Ha valamit meg akarsz kapni, valamit fel kell adnod (érdemes feladni a túl széles termékválasztékot, túl széles célpiacot, a folytonos változást). A dohánygyárak a férfiaknak szóló reklámokat unisex reklámokra cserélték. A Philip Morris viszont bővítés helyett szűkítette a piacát. A férfias férfira, a cowboyra: így született meg a Marlboro. 14. A tulajdonságok törvénye Minden tulajdonságnak megfelel egy ellentétes, eredményes tulajdonság. Ha a fogkrémgyártóknál a fogszuvasodás már foglalt szó, akkor érdemes a friss lehelet vagy a fehérítő hatás birtoklására. A McDonalds birtokolja a gyors és a kölyök szavakat. A Burger King jól tenné, ha a felnőttekre összpontosítana: Nőj fel a Burger King roston sütött ízeihez!. 15. A nyíltság törvénye Ha elismersz egy negatívumot, a vevő valamilyen pozitívval fog felruházni. A Volkswagen hosszabb ideig marad ronda, vagyis megbízhatóbb. 16. Az egyedülállóság törvénye Minden helyzetben csak egyetlen megoldás hoz komoly eredményt. Példák: A GM éveken át sikeres volt a középkategóriában. A japánok a kiskocsikkal (Honda, Toyota), a németek pedig a luxuskocsikkal (Mercedes, BMW) törtek be a piacra. A GM erőforrásokat áldozott arra a területre, ahol kevésbé volt sikeres: az alsó és felső szárny megvédésére. Végül a GM mindenhol gyengélkedni kezdett. 17. A megjósolhatatlanság törvénye Nem tudod megjósolni a jövőt, hacsak nem te készíted a konkurencia terveit. 18. A siker törvénye A siker gyakran arroganciához vezet, az arrogancia pedig kudarchoz. 19. A kudarc törvénye A kudarcra számítani kell és el kell fogadni.

7 20. A mesterséges szenzációkeltés törvénye 21. A gyorsulás törvénye A sikeres marketingprogramok nem felkapott irányokra, hanem trendekre épülnek. 22. Az erőforrások törvénye Megfelelő finanszírozás nélkül lehetetlen egy ötletet sikerre vinni.

Szerzői jogi védelem

Szerzői jogi védelem Szerzői jogi védelem A szerző számára minden jog fenntartva! Jelen szellemi terméket, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármilyen formában részben vagy egészben a szerző

Részletesebben

A vállat szemléletmódjait piaci orientációit

A vállat szemléletmódjait piaci orientációit Marketing 11.évf. A vállat szemléletmódjait piaci orientációit Termelési orientáció/koncepció Termékkoncepció Értékesítési koncepció Marketingkoncepció!!! 4 pillére Társadalomközpontú marketingkoncepció

Részletesebben

POZICIONÁLÁS újrapozícionálás

POZICIONÁLÁS újrapozícionálás Tervezés-Kutatás 5/c. POZICIONÁLÁS újrapozícionálás Harc a vevő fejében elfoglalt helyért Jack Trout The Battle for Your Mind A pozícionálás nem a termékre irányul, hanem az emberek emlékezetére. A terméket

Részletesebben

POZICIONÁLÁS újrapozícionálás

POZICIONÁLÁS újrapozícionálás Tervezés-Kutatás Gy.6. POZICIONÁLÁS újrapozícionálás Harc a vevő fejében elfoglalt helyért Jack Trout Célja, a konkurenciához mért versenyelőnyök meghatározása. A terméket, szolgáltatást meg kell különböztetni

Részletesebben

MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓ 3. ELŐADÁS

MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓ 3. ELŐADÁS MARKETING MESTERSZAK MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓ 3. ELŐADÁS 2016. 02. 19-20. Magyar Mária 4 A mai órán 6 A pozicionálás koncepciója, fogalma Pozicionálás más köntösben: Informatív Emocionális Kombinált Aktualizálás

Részletesebben

Mitől jó egy weboldal?

Mitől jó egy weboldal? 1 Mitől jó egy weboldal? Mitől jó egy weboldal? Készítette: Pálinkás Róbert Csatlós Csaba 2 Mitől jó egy weboldal? Ellenőrző lista A Marketingzseni módszer négy lépésből áll (bővebbet a módszerről a www.marketingzseni.hu

Részletesebben

Új termékek fejlesztése és piaci bevezetése

Új termékek fejlesztése és piaci bevezetése Új termékek fejlesztése és piaci bevezetése Tk.11.fejezet Újtermék-marketing Új termékek tervezésével, tesztelésével, piaci bevezetésével összefüggő marketing-tevékenységek Innováció Termékinnováció (új

Részletesebben

Stratégiai tervezés szerepe. Budapest, 2009. február 12.

Stratégiai tervezés szerepe. Budapest, 2009. február 12. Stratégiai tervezés szerepe Budapest, 2009. február 12. E:\Szeminarium\Apple Genius.mov Mit jelent az apple példa számunkra? Nem születhet mindenki zseninek, de a logikus, végiggondolt és megalapozott

Részletesebben

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet I. KÉRDÉS SOR: MINTA Töltsd ki az alábbi táblázatot a jelenlegi gondolataid, tudásanyagod, feltételezéseid alapján.

Részletesebben

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás

Részletesebben

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

A te autód, a mi ötleteink, a közös történetünk

A te autód, a mi ötleteink, a közös történetünk A te autód, a mi ötleteink, a közös történetünk A VEZESS.HU ERŐSSÉGEI A Vezess.hu Magyarország egyik legnépszerűbb autósportálja. Célja, hogy hitelesen, laikusok számára is élvezhetően és érdekesen tájékoztasson

Részletesebben

A MARKETING SZEREPE A GAZDASÁGBAN A MARKETING FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE MARKETING GYAKORLAT 1.

A MARKETING SZEREPE A GAZDASÁGBAN A MARKETING FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE MARKETING GYAKORLAT 1. A MARKETING SZEREPE A GAZDASÁGBAN A MARKETING FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE MARKETING GYAKORLAT 1. Melyek a kereskedelmi rendszer elemei történelmi perspektívából? Polányi (1984): A kereskedelmi tevékenységek során

Részletesebben

MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA

MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA Hogyan érhető el, hogy egy márka csillaga magasra emelkedjen és ott is maradjon minél tovább? !7!!! 7 dolog kell hozzá 1. A jó márkának küldetése van Jó dolog olyan márkát építeni,

Részletesebben

A BRIEFTŐL A HATÁSVIZSGÁLATOKIG

A BRIEFTŐL A HATÁSVIZSGÁLATOKIG Tervezés-Kutatás Gyak.3. A BRIEFTŐL A HATÁSVIZSGÁLATOKIG Az ügynökség munkája Coldrex 3 D reklám a Blahán Hogyan készülhetett? 2012.január feladat? - célmeghatározás? - elvárások? - kivitelezés? - elfogadás?

Részletesebben

Szerzői jogi védelem

Szerzői jogi védelem Szerzői jogi védelem A szerző számára minden jog fenntartva! Jelen szellemi terméket, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármilyen formában részben vagy egészben a szerző

Részletesebben

M I N D E N K I L E H E T J Ó S A L E S - E S! By Benyovszky Tünde

M I N D E N K I L E H E T J Ó S A L E S - E S! By Benyovszky Tünde M I N D E N K I L E H E T J Ó S A L E S - E S! By Benyovszky Tünde MIVEL FOGLALKOZOM? 2 3 AZ ÉRTÉKESÍTŐVÉ VÁLÁS PSZICHOLÓGIÁJA Téves hiedelmek MÁSOK KONFORM ÉSZLELÉSE BEIDEGZŐDÉS Everything you look for

Részletesebben

NEM ELÉG MEGBÍZHATÓNAK LENNI, MEG IS KELL MUTATNI! MIÉRT JELENT ÜZLETI ELŐNYT CÉGE SZÁMÁRA A BISNODE TANÚSÍTVÁNY?

NEM ELÉG MEGBÍZHATÓNAK LENNI, MEG IS KELL MUTATNI! MIÉRT JELENT ÜZLETI ELŐNYT CÉGE SZÁMÁRA A BISNODE TANÚSÍTVÁNY? NEM ELÉG MEGBÍZHATÓNAK LENNI, MEG IS KELL MUTATNI! MIÉRT JELENT ÜZLETI ELŐNYT CÉGE SZÁMÁRA A BISNODE TANÚSÍTVÁNY? LEHETŐVÉ TESSZÜK AZ OKOS DÖNTÉSEKET. Vevő Munkáltató Jelen Múlt Tapasztalatok (nálam/mások

Részletesebben

Új termékek fejlesztése és piaci bevezetése

Új termékek fejlesztése és piaci bevezetése Új termékek fejlesztése és piaci bevezetése Tk. 11.fejezet Innováció Termékinnováció (új termék vagy termék-jellemző) Folyamatinnováció (gyártási, kereskedelmi eljárás) Piaci innováció (új piac megnyitása)

Részletesebben

A megvalósítás lépései

A megvalósítás lépései K&K hasznos tippek A megvalósítás lépései 1. Munkamegbeszélés - SZC 2. Programjavaslatok begyűjtése - SZC 3. Költségvetés - SZC 4. Együttműködés más szervezetekkel, vállalkozásokkal - SZC 5. Programjavaslatok

Részletesebben

POZICIONÁLÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ

POZICIONÁLÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ Marketing II. 3. előadás POZICIONÁLÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ 2015. 02. 24. Magyar Mária - BME MVT A mai tananyag A pozicionálás születése Pozicionálási stratégiák Pozicionálás módjai Informatív pozicionálás

Részletesebben

Menedzsment alapjai Stratégiai menedzsment és stratégiai tervezés. Mi az a stratégia?

Menedzsment alapjai Stratégiai menedzsment és stratégiai tervezés. Mi az a stratégia? Menedzsment alapjai Stratégiai menedzsment és stratégiai tervezés Mi az a stratégia? A szervezet mikro és makro környezete Politikai-jogi környezet Technológiai és tudáskörnyezet Verseny- vagy akciókörnyezet

Részletesebben

Értékvezérelt piacstratégiai döntések. Dr. Petruska Ildikó

Értékvezérelt piacstratégiai döntések. Dr. Petruska Ildikó Értékvezérelt piacstratégiai döntések Immateriális javak Értékteremtés Tárgyi eszközök Tudás alapú stratégiák Vevői kapcsolatok, hírnév Innovatív termékek és szolgáltatások Információtechnológia és adatbázisok

Részletesebben

Vállalkozás fejlesztés grafikai tervezéssel

Vállalkozás fejlesztés grafikai tervezéssel S Design - Üzleti útmutató v1.1 2018.10 Vállalkozás fejlesztés grafikai tervezéssel iért nem fejlődik a vállalkozásom? Valószínűleg ez a legfontosabb probléma, aminek eredményeképpen Ön itt van és ezt

Részletesebben

A védjegyekkel kapcsolatos fogyasztói reakciók. Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon Budapest, 2014. május 21. Dr.

A védjegyekkel kapcsolatos fogyasztói reakciók. Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon Budapest, 2014. május 21. Dr. A védjegyekkel kapcsolatos fogyasztói reakciók Kiváló minőségű pálinkák megkülönböztetése a piacon Budapest, 2014. május 21. Dr. Totth Gedeon A téma aktualitása - környezetváltozás változik a fogyasztói

Részletesebben

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing A fogalom 1. vállalati tevékenység piaca szolgáltatások 2. filozófia Szemléletmód A vállalat

Részletesebben

Marketing kell vagy sem? A komplex arculatfejlesztés egy közoktatási intézmény példáján keresztül

Marketing kell vagy sem? A komplex arculatfejlesztés egy közoktatási intézmény példáján keresztül Marketing kell vagy sem? A komplex arculatfejlesztés egy közoktatási intézmény példáján keresztül Készítette: Horváth Marianna KOMMUNIKÁCIÓ Belső és külső 2 SP Szegmentálás Célpiac keresés Pozicionálás

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

SIKERES KAMPÁNY TECHNIKÁK Két hatékony marketingeszköz a gyakorlatban. Ábrahám Zsolt Juhász István

SIKERES KAMPÁNY TECHNIKÁK Két hatékony marketingeszköz a gyakorlatban. Ábrahám Zsolt Juhász István SIKERES KAMPÁNY TECHNIKÁK Két hatékony marketingeszköz a gyakorlatban Ábrahám Zsolt Juhász István MARKETINGESZKÖZÖK Két népszerű marketingeszköszről (STP és 4P) lesz szó STP Szegmentálás Targetálás Pozicionálás

Részletesebben

A vállalat piaca Tk.4.fejezet. Dr. Petruska Ildikó

A vállalat piaca Tk.4.fejezet. Dr. Petruska Ildikó 4. A vállalat piaca Tk.4.fejezet A vállalat környezete Belső környezet Külső környezet Makrokörnyezet Versenykörnyezet A piac Vállalat Vállalat A A piac piac szereplői szereplői Versenytársak Versenytársak

Részletesebben

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához

Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA

Részletesebben

A GASZTRO VIDEÓK TÉRNYERÉSE. Gasztro trendek, #foodporn a címlapon Krankovics Béla // május 17.

A GASZTRO VIDEÓK TÉRNYERÉSE. Gasztro trendek, #foodporn a címlapon Krankovics Béla // május 17. A GASZTRO VIDEÓK TÉRNYERÉSE Gasztro trendek, #foodporn a címlapon Krankovics Béla // 2018. május 17. Ki nézett ma már online videót? Néhány adat Becslések szerint 2017-ben az összes online adatforgalom

Részletesebben

szolgáltatás ismertető www.primerate.hu

szolgáltatás ismertető www.primerate.hu Szemkamera kutatás szolgáltatás ismertető Mi is az a szemkamera? A szemkamera egy vizuális eszköz, amely képes rögzíteni az emberi szem mozgását, miközben az hirdetéseket, prospektusokat, DM levelet, reklámújságot,

Részletesebben

Egy hirtelen ötlet. 2013. december 30. felmerült egy kérdés: Vajon mi jellemző a magyar fiatalok közösségi média használatára?

Egy hirtelen ötlet. 2013. december 30. felmerült egy kérdés: Vajon mi jellemző a magyar fiatalok közösségi média használatára? Egy hirtelen ötlet 2013. december 30. felmerült egy kérdés: Vajon mi jellemző a magyar fiatalok közösségi média használatára? Megoldás: Google kérdőív + Facebook hirdetések Kutatás a Facebookon Előadó:

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

8. Az image és az egyedi vállalati arculat (CI) Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde

8. Az image és az egyedi vállalati arculat (CI) Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde 8. Az image és az egyedi vállalati arculat (CI) Végné Faddi Andrea Marketing 12. osztály tankönyve alapján összeállította Friedrichné Irmai Tünde A vállalati image az a kép, a benyomásoknak és véleményeknek

Részletesebben

Az Information Dynamics növeli a marketing hatékonyságát

Az Information Dynamics növeli a marketing hatékonyságát A MARKETING ESZKÖZEI Az Information Dynamics növeli a marketing hatékonyságát A marketing fontos feladata a vevők és a vállalatok közötti, valamint a vállalati hálózaton belüli információk kezelése. Az

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus Önmenedzselés, karriertervezés Lehetőségek, technikák Mit értünk karrier alatt? Karrier = gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; Karriert

Részletesebben

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez

ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez 2 a folyamatszemléletű megközelítés alkalmazását segíti elő az érdekelt felek megelégedettségének növelése céljából kiemeli a következő szempontok

Részletesebben

SOS webinárium a válságban nyíló lehetőségekről, sorsfordításra váró cégvezetőknek

SOS webinárium a válságban nyíló lehetőségekről, sorsfordításra váró cégvezetőknek A VÁLSÁG MINT ÁLDÁS? SOS webinárium a válságban nyíló lehetőségekről, sorsfordításra váró cégvezetőknek MUNKAFÜZET a Marketing Commando díjmentes webináriumához További infó: www.marketingcommando.hu/webinarium

Részletesebben

Közösségi marketing 2015-ben. Facebook kommunikáció miért kell?

Közösségi marketing 2015-ben. Facebook kommunikáció miért kell? Közösségi marketing 2015-ben Facebook kommunikáció miért kell? Hidasi Judit Író (Húsz éve ír és szerkeszt, öt regényt írt közben) Kommunikátor (PR és Közösségi Marketing szakértő Uzine Communications)

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA DEBRECEN, 2018. ÁPRILIS 14. HORVÁTH ÁDÁM DIVÍZIÓVEZETŐ DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK A

Részletesebben

Értékelvű helyzetelemzés 2. Tétel. Dr. Petruska Ildikó

Értékelvű helyzetelemzés 2. Tétel. Dr. Petruska Ildikó Értékelvű helyzetelemzés 2. Tétel Környezet Versenytársak ajánlatai Stratégiai egyensúlyi pont (sweet spot) Ügyfelek igényei Vállalat képességei A környezet elemzése Makrokörnyezet Versenykörnyezet Belső

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Marketing I. Árpolitika

Marketing I. Árpolitika Marketing I. 7. előadás Árpolitika Dr. Bíró-Szigeti Szilvia egyetemi adjunktus BME-MVT Amiről ma szó lesz: Ár szerepe a marketingben Árképzés fő tényezői Ár-minőség stratégiák Költségek szerepe az árképzésben

Részletesebben

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 MÉRLEG ÉS KIHÍVÁSOK IX. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PIACI POTENCIÁLJÁNAK

Részletesebben

Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma.

Polányi elosztási elmélete. Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban. A marketing fogalma. Polányi elosztási elmélete Marketing 1 fejezet: A marketing szerepe az üzleti életben és a társadalomban Bauer András Berács József Reciprocitás Redisztribúció Piac 2 A piaci csere A piaci csere nem az

Részletesebben

Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért. NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával

Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért. NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért NEA-TF-12-SZ-0109 A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával Frekvencia Egyesület konferenciája Forrásteremtés, támogatások, pénzügyi akadályok és lehetőségek

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

ZA4893. Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4893. Country Specific Questionnaire Hungary ZA4893 Flash Eurobarometer 212 (Attitudes towards the planned EU pilot project "Erasmus for Young Entrepreneurs" Trainers and counsellors of start-up organisations) Country Specific Questionnaire Hungary

Részletesebben

Márkák értéktervezése. Dr. Petruska Ildikó

Márkák értéktervezése. Dr. Petruska Ildikó Márkák értéktervezése Dr. Petruska Ildikó A termékminőség alkotóelemei Elsődleges (beépített) termékjellemzők Termékfunkciók Teljesítményszint Specifikációnak való megfelelés Megbízhatóság Javíthatóság

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0156/153. Módosítás. Isabella Adinolfi, Rosa D'Amato, Rolandas Paksas az EFDD képviselőcsoport nevében 21.3.2019 A8-0156/153 153 5 preambulumbekezdés (5) Az európai kulturális sokféleség előmozdításához elengedhetetlenek a jól fejlődő és stabil kulturális és kreatív ágazatok, amelyek széles és sokrétű közönségeknek

Részletesebben

Reflektív tanulási napló

Reflektív tanulási napló Reflektív tanulási napló Bevezetés Mi a tanulási napló? A tanulási napló feljegyzések, megfigyelések, gondolatok és egyéb kapcsolódó anyagok gyűjteménye, ami egy időszak alatt épül fel és egy tanulmányi

Részletesebben

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Beszélni és beszélgetni önmagában nem nehéz, viszont kevésbé sikert eredményező folyamat. Megértetni magunkat pontosan úgy, ahogy azt mi gondoljuk, illetve

Részletesebben

Hogyan építsünk jó webáruházat? dr. Nyeste Gábor fps webügynökség ügyvezető

Hogyan építsünk jó webáruházat? dr. Nyeste Gábor fps webügynökség ügyvezető Hogyan építsünk jó webáruházat? dr. Nyeste Gábor fps webügynökség ügyvezető Kik is vagyunk? A célzott webes megoldások ügynöksége! Az e-kereskedelemről Adatok: A GKIeNET 2700 magyarországi legális webshopot

Részletesebben

1/14/2013. Reklámkommunikáció. Webdesign 4. Bujdosó Gyöngyi http://www.inf.unideb.hu/~bujdoso. Márka. Webdesign 4

1/14/2013. Reklámkommunikáció. Webdesign 4. Bujdosó Gyöngyi http://www.inf.unideb.hu/~bujdoso. Márka. Webdesign 4 Reklámkommunikáció Bujdosó Gyöngyi http://www.inf.unideb.hu/~bujdoso Márka 2 1 3 márka márkavagyon márkaérték márkaimázs márka márkavagyon márkaérték márkaimázs márka márkavagyon márkaérték márkaimázs

Részletesebben

Hatékonyságnövelés webáruházaknak

Hatékonyságnövelés webáruházaknak 2010. 04.14. Hatékonyságnövelés webáruházaknak...avagy több vevő azonos költségből Zajdó Csaba Vásárlási folyamat Vásárlási folyamat: Az a folyamat, amin keresztül egy új látogatóból áruházunk vásárlója

Részletesebben

Marketing a gyakorlatban I. előadás BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

Marketing a gyakorlatban I. előadás BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék MARKETINGKUTATÁS Marketing a gyakorlatban I. előadás Kovács István BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Piac-, marketing- és közvélemény kutatás elhatárolása Kutatás: célja a problémamegoldás

Részletesebben

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet

Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet RÉGIÓ- ÉS TELEPÜLÉSMARKETING 1.előadás az RTM koncepciója, sajátos értelmezése Dr.Piskóti István Miskolci Egyetem Marketing Intézet Az RTM = területi marketing Egy terület versenyképességének, komparatív

Részletesebben

A konkurrencia elemzése

A konkurrencia elemzése Modul 1: Pozícionálás Fejezet 2 A konkurrencia elemzése Dr. Andrea Grimm Dr. Astin Malschinger TARTALOM 2 MODUL 1 POZÍCIONÁLÁS Fejezet 2: Pozícionálás- A konkurrencia elemzése Szerzők: Dr. Andrea Grimm,

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Operatív stratégia 98. lecke Stratégia: közös vízió, mely egyesíti

Részletesebben

MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ

MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ MARKETING- KOMMUNIKÁCIÓ Az előadás témái 1./ A marketingkommunikációs mix tartalma 2./ Reklám 3./ Eladásösztönzés 4./ Személyes eladás 5./ PR Kommunikációs mix Reklám Eladásösztönzés Public Relations Személyes

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

A MARKETING ALAPJAI. Információk (követelmények, segédanyagok, eredmények): ősz Dr. Petruska Ildikó

A MARKETING ALAPJAI. Információk (követelmények, segédanyagok, eredmények): ősz Dr. Petruska Ildikó A MARKETING ALAPJAI Információk (követelmények, segédanyagok, eredmények): www.uti.bme.hu 2011. ősz Dr. Petruska Ildikó 1. A marketing alapkoncepciói Tk.1.fejezet MARKETING Csodafegyver Értékesítés A menedzsmenttudományok

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS Less Myths more Practice A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A

Részletesebben

Egy jövedelmező online üzlet 6 kritériuma

Egy jövedelmező online üzlet 6 kritériuma Egy jövedelmező online üzlet 6 kritériuma Minden jog fenntartva www.onlinesikertitkok.hu 1 Ez a tanulmány olyan ideális lehetőségek felkutatásában fog segítséget adni, amelyek jó alapot adhatnak egy online

Részletesebben

Energetika Ákos FÜZI

Energetika Ákos FÜZI Energetika 2011 Ákos FÜZI Piacépítés Természetes növekedés Ügyfélmegtartás Hatékonyságnövelés Hol tartunk? Mi kell ahhoz, hogy forgalmat tudjunk növelni? Kell növelni a forgalmat? Ha nincs gazdasági növekedés,

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

A display hirdetések hatékonyságmérése

A display hirdetések hatékonyságmérése A display hirdetések hatékonyságmérése A kutatás célja A display hirdetések hatékonyságának vizsgálata a hirdetéseket valós környezetben vizsgáljuk kimutatjuk, hogy a kreatív és a megjelenés típusa milyen

Részletesebben

E^ IVIHQ³R]X RIQ W^MQTP«R E^ LS^^E LSK] GWMR«PSH I LERIQ E^ LSK]ER GWMR«PSH

E^ IVIHQ³R]X RIQ W^MQTP«R E^ LS^^E LSK] GWMR«PSH I LERIQ E^ LSK]ER GWMR«PSH 12 1. Nehéz eldönteni, hogy mennyire ismert fogalom manapság itthon a landing page, de látogatód. És ahol el szeretnéd érni, hogy történjen valamilyen konverzió. Konverzió feliratkozás volt a kampánystáb

Részletesebben

Dr. Szabó Zsolt Roland: Bizonytalanság, stratégia és teljesítmény Kvalitatív kutatás innovatív kis- és középvállalatok vezetői körében

Dr. Szabó Zsolt Roland: Bizonytalanság, stratégia és teljesítmény Kvalitatív kutatás innovatív kis- és középvállalatok vezetői körében Dr. Szabó Zsolt Roland: Bizonytalanság, stratégia és teljesítmény Kvalitatív kutatás innovatív kis- és középvállalatok vezetői körében Aki innovál és növekedni szeretne, az miben látja a lehetőségeket

Részletesebben

A kiadványt a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja állította össze

A kiadványt a TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja állította össze DOLGOZNI JÓ! 2. A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása című kiemelt projekt keretében készült.

Részletesebben

Bevezető kérdés. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 2013.09.23.

Bevezető kérdés. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 2013.09.23. Mitől felelős egy vállalat, egy vállalkozás? dr. Győri Zsuzsanna KÖVET Egyesület 2013. szeptember 19. Bevezető kérdés Mi jut eszükbe, ha meghallják a felelős vállalat kifejezést? 1 Felelősség a közjóért

Részletesebben

Miért olyan nehéz manapság Angliában munkát találni? és miért sikerül mégis egyeseknek napokon belül elhelyezkedni?

Miért olyan nehéz manapság Angliában munkát találni? és miért sikerül mégis egyeseknek napokon belül elhelyezkedni? Miért olyan nehéz manapság Angliában munkát találni? és miért sikerül mégis egyeseknek napokon belül elhelyezkedni? Hadd kezdjem egy statisztikával: Angliában jelenleg 8.4%-os a munkanélküliség (http://www.guardian.co.uk/business/2012/jan/18/unemployment-public-sectorstrikes).

Részletesebben

marketing terv (Adaptálva a http://www.sikermarketing.hu alapján)

marketing terv (Adaptálva a http://www.sikermarketing.hu alapján) marketing terv (Adaptálva a http://www.sikermarketing.hu alapján) 1. összefoglaló információ kinek: mikor készült: áttekintés időpontja: 2. a célpiac piac versenytársak fogyasztók A célpiac pont alatt

Részletesebben

Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya

Public Relations. 8. Előadás. Somodi-Tóth Orsolya Public Relations 8. Előadás Somodi-Tóth Orsolya PR A PR a vállalat és a fogyasztók közötti kommunikáció nem fizetett, személytelen eleme, amelynek célja a vállalatról ill. annak termékeiről szóló pozitív

Részletesebben

Mert, ha meg tudod érinteni az emberek szívét, akkor nincs határ Steve Jobs Apple. Magyar Üzletviteli Mentor Központ

Mert, ha meg tudod érinteni az emberek szívét, akkor nincs határ Steve Jobs Apple. Magyar Üzletviteli Mentor Központ Mert, ha meg tudod érinteni az emberek szívét, akkor nincs határ Steve Jobs Apple Magyar Üzletviteli Mentor Központ Az Európai Unió vállalkozásfejlesztési politikája Az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Részletesebben

Márkaépítés szerepe Kommunikáció -PR. Foodlawment konferencia

Márkaépítés szerepe Kommunikáció -PR. Foodlawment konferencia Márkaépítés szerepe Kommunikáció -PR Foodlawment konferencia Mitől márka egy márka... Hosszútávon egy márka meglétéhez szükséges erős és tiszta márkajegyek (ún. brand identity) az ismertség folyamatos

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Pozicionálás és kommunikáció

Pozicionálás és kommunikáció Pozicionálás és kommunikáció Magyar Mária 2013. 02. 26. BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Page 2 Tartalom A pozicionálás születése Pozicionálási stratégiák Pozicionálás módjai Informatív pozicionálás

Részletesebben

Szolgáltatásmarketing

Szolgáltatásmarketing BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Szolgáltatásmarketing 7. előadás Kovács István 1 Az előadás felépítése Szolgáltatások innovációja Új szolgáltatások tervezési folyamata A szolgáltatás koncepció

Részletesebben

A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó

A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó A marketing új koncepciói Értékorientáció (értékvezérelt marketing) A vevő nem terméket akar vásárolni, hanem problémamegoldást Szükségletkielégítő hasznosság Gyakorlati Társadalmi Érzelmi 3 A vevő problémája

Részletesebben

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis

Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája. 6.sz.melléklet. Swot analízis Kovászna megye Turizmus Fejlesztési stratégiája 6.sz.melléklet Swot analízis Erősségek Strengths A természeti környezet, a növény és állatvilág sokszínűsége borvizek gazdagsága, élő hagyományok, népszokások,

Részletesebben

MŰHELYMUNKA. ISO 9001 kockázatmenedzsment

MŰHELYMUNKA. ISO 9001 kockázatmenedzsment MŰHELYMUNKA ISO 9001 kockázatmenedzsment 1 Bemutatkozó Jászapátiné Tömösközy Virág Benke Ágnes MOL Nyrt, DS Minőségügy üzleti támogatás szakértők 120 magyarországi Fresh Corner töltőállomáson naponta több

Részletesebben

I. CRM elmélete és gyakorlata. II. Stratégiai elemek. III. Strukturális megoldások

I. CRM elmélete és gyakorlata. II. Stratégiai elemek. III. Strukturális megoldások Transzformáció -CRM Értékesítési stratégiák I. CRM elmélete és gyakorlata II. Stratégiai elemek III. Strukturális megoldások 1 Customer Relationship Management egy filozófia Értékesítés Ügyfél Marketing

Részletesebben

Navigációs megoldások. www.newscoaching.hu

Navigációs megoldások. www.newscoaching.hu Navigációs megoldások www.newscoaching.hu Kik vagyunk? A modellt 2001 óta fejlesztjük sikeresen világszerte. A Coaching & Training Ltd. 2006-ban alakult, székhelye Lausanne-ban (Svájc) van és kirendeltségei

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

A marketingkörnyezet elemzése ősz Dr. Petruska Ildikó

A marketingkörnyezet elemzése ősz Dr. Petruska Ildikó 2. A marketingkörnyezet elemzése 2010. ősz A mai piacok vagy termékek alapján való következtetés képessége már nem jelent biztosítékot a holnapi túléléshez (Mroz) A piac fegyelmezett és módszeres megközelítése

Részletesebben

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense 2015. november 7 8. Millenáris A szépségipar leggyorsabban fejlődő szegmense A világon nők és férfiak milliói tennének meg szinte bármit azért, hogy lassítsák bőrük öregedését. Laboratóriumok ezrei dolgoznak

Részletesebben

Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat

Marketing mix. Marketing-orientált árazás 2012.02.25. Értékajánlat Marketing mix Partnerek Értékajánlat Pozícionálás Márkaépítés Referenciacsoportok Szolgáltató Fogyasztó Termék Árazás Értékesítés Versenytársak Reklám gyüttfogyasztók Árazás Ár Áron egy termék vagy szolgáltatás

Részletesebben

Min múlik manapság az értékesítés sikere?

Min múlik manapság az értékesítés sikere? Min múlik manapság az értékesítés sikere? Az eredményes értékesítési munka feltételei és az üzletfelek, a gazdasági környezet is megváltoztak. Az értékesítők új helyzettel állnak szemben: az ügyfelek tájékozottabbak.

Részletesebben

A legférfiasabb oldalad

A legférfiasabb oldalad A legférfiasabb oldalad A manus.hu célja megteremteni egy olyan oldalt, melyben az erősebbik nem újból erősebbik nem lehet. Lelki menedéket és szakszerű segítséget nyújtani egy internetes magazin keretein

Részletesebben

INGATLANMARKETING. a globális válság ellen a marketing eszközeivel

INGATLANMARKETING. a globális válság ellen a marketing eszközeivel INGATLANMARKETING a globális válság ellen a marketing eszközeivel a marketing fogalmának bevezetése Kottler szerint : a marketing olyan, mint a kertészkedés. marketing értékesítés A marketing nem olyan,

Részletesebben