Továbbfejlődési lehetőségek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Továbbfejlődési lehetőségek"

Átírás

1 A projekt célja A projekt célja, hogy a zalaszentgróti kistérségben csökkentse a tartós munkanélküliek számát olymódon, hogy a családsegítők, a hivatásos pártfogók, a kistérségi társulás munkatársai, bűnmegelőzési szakemberek, és önkéntesek egy egységes alapokon nyugvó, mégis szakmaspecifikus képzés és tréning programon történő részvételt követően, képesek legyenek a program másodlagos célcsoportján hathatós eszközökkel segíteni. A program alapját a munka-erőpiaci reintegrációs tréning, a romológiai képzés és a drámatechnikai tréning alkotja. A projektben szereplő többi tréningen és képzésen az arra igényt tartók vesznek részt. A projekt sikeressége a program elején és végén elvégzett attitűdfelmérés alapján objektíven mérhető. A fenntarthatóságát pedig a szakemberek és intézmények közti szoros együttműködés, a kialakuló csapatmunka biztosítja. A főpályázó tevékenysége A zalaszentgróti Városi Művelődési Központ Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola önkormány-zati többcélú intézményként működik. A nevében nevezetteken kívül még filmszínházi tevékenységet végez. Művelődési feladatot 1970 óta lát el. Nagy jelentőségű országos szintű rendezvényét, a nemzetközi színjátszó és rendezői tá-bort 1974-től a mai napig szervezi, melynek során generációk kerültek be a színházi vérkeringésbe (Eperjes Károly, Gryllus Dorka ) nagynevű rendezők, oktatók és elméleti szakemberek munkája révén.(gabnai Katalin, Ascher Tamás, Zsámbéky Gábor, Dr. Bétsy Tamás ) tól kísérleti szín-helye volt az országos Nyitott Ház programnak. Körzetközponti szerepe is nagyon erős a nyolcvanas évektől, hiszen évadonként hat-hat gyermek és felnőtt színházi előadásnak ad helyet, mintegy 4000 látogatóval. A kötetes könyvtár a hagyományos könyvtári tevékenységen túl rendelkezik helytörténeti anyaggal, Internet szolgáltatással, újságolvasóval, zenetárral, gyermekkönyvtárral.1995-től kezdve a körzet információs bázisának tekinthető. A filmszínház hetente öt alkalommal vetített régebben filmet valamint gyermek és ifjúsági filmvetí-téseket szervezett a körzet és a város számára. Jelenleg heti 4 filmvetítés van, csökkenő látogatott-ság ellenére. Az intézmény 12 telephellyel rendelkezik ebből hat művelődési tevékenységet, hat pedig művészet-oktatást lát el óta alapfokú művészetoktatást indítottunk útjára mintegy száz fővel balett és néptánc tanszak-okon, 1997-től színjáték tanszakon is. Jelenleg 360 fő tanul húsz csoportban a hat telephellyel együtt. A csoportok egyharmada megyei és területi fesztiválokon minősítettek. Intézményünk től szervezője a körzeti pedagógus képzéseknek is ban 120 órás drámajátékvezetői tanfolyamot szerveztünk a Magyar Drámapedagógiai Tár-sasággal, melyen a 16 résztvevőből mindenki levizsgázott ban másoddiplomát adó főis-kolai képzést szerveztünk a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolával drámapedagógus szakon főiskolai szintű tánc és színi nevelés oktatói tanúsítvánnyal. A képzésen 23 fő vett részt, s ebből 21-en államvizsgáztak. Térségünkben a drámapedagógia elterjesztése érdekében végzett tevékenységünk meghatározó. Tevékenységi körünk a 2006.évtől még tovább bővült a legutóbbi nyertes HEFOP pályázatunknak köszönhetően, amelyben kollégáink képzés szervezői képesítést szereznek, illetve evvel párhuzamosan az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően intézményünk képzési hellyé alakul át. A térségben gyakorlatilag nincs hasonló intézmény, így mind az infrastruktúránk, mind a humánkapacitásunk a projekt számára rendelkezésre áll.

2 Továbbfejlődési lehetőségek Az elmúlt évek munkái, és az azokból levonandó tapasztalatok arra ébresztettek rá intézményünk vezetését, hogy az alaptevékenységünkön kívül vannak olyan területek, amelyet térségünkben raj-tunk kívül nem fognak fel vállalni más intézmények. Az előbb említett tevékenységi körök elsősor-ban a szociális szférára, a hátrányos helyzetű családok integritásának megőrzésére, az ezzel kap-csolatos intézményi együttműködések összehangolására koncentrálnak. Működésünk során számos esetben találkoztunk olyan gyerekekkel, akik rendkívüli tehetséggel megáldott, megítélésünk szerint, nagy jövő előtt álló tanulói voltak művészeti iskolánknak. Azonban, a rossz családi körülményeknek köszönhetően, egyszerűen lehetőség sem adatott meg számukra, hogy a nekik szánt utat járhassák be. Ezért kezdett el intézményünk, már évekkel ezelőtt dráma-technikával foglalkozni a régióban elsőnek, ezért kezdtünk el kiemelten foglalkozni a cigány gyermekekkel és szüleikkel. Azonban rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ezek önmagában nem elegek céljaink eléréséhez, így egyrészt folyamatosan tevékenységi köreinket (lásd felnőttképzés), másrészt törekszünk arra, hogy felvegyük a kapcsolatot a hasonló területeken tevékenykedő intézményekkel, illetve összehangoljuk egymás munkáját. Intézményünk meglévő infrastrukturális adottságait felhasználva, meglévő humánerőforrás potenciálját kihasználva, azt továbbfejlesztve, eddigi feladatain túl alkalmassá válhatna arra, hogy ágazati kereteken túl nyúlóan szervezze, összekapcsolja azokat a szférákat, a térségben élő, dolgozó szakembereket, akik a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedését együttműködésükkel hatékonyabbá tudják tenni.( képzések, esetmegbeszélések, tréningek előkészítése, szervezése, megvalósítása, koordinálása). Eddigi pályázataink: A Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola az elmúlt évek során három hasonló projektben vett, vesz részt konzorciumi partnerként. o Intézményünk részese volt a HU I./3.alprojektben nyertes pályázatnak, melynek címe : Kistérségi összefogással a romákért. A projekt költségvetése Euró volt, mely-ből a pályázati támogatás Euró. A projekt célja volt egy olyan óvodai, általános iskolai program kidolgozása, mely hozzájárul a gyermekek felzárkóztatásához, elősegíti az iskolai eredményességüket, a szabadidő értelmes eltölté-séhez kínál lehetőséget. E projekt elsősorban a tanórán kívüli tevékenységekre koncentrált. A projekt megvalósítási ideje: 2001.júl jan.30. o Konzorciumi tagjai voltunk a HU A halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban ro-ma fiatalok integrációjának támogatása II alprogramjában nyertes konzorciumnak. A projekt címe: A Humanisztikus Kooperatív Tanulás és a Drámapedagógia módszereire épülő komplex integrációs program. E projekt az előző Phare pályázat tapasztalataira építve, annak továbbfejlesztése, a hangsúly a tan-órai tevékenységekre tevődött át a HKT és a drámapedagógia segítségével. Célunk egy olyan óvo-dai, általános iskolai, középiskolai horizontális és vertikális projekt kialakítása volt, mely megteremti az integráció feltételeit. A projekt 4 általános iskola, óvoda, 1 középiskola, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, CKÖ-k valamint intézményünk együttműködésére épül. Megvalósítási időpontja 2003.júl szept. A projekt költségvetése Euró, melyből a pályázati támogatás Euró. A konzorcium vezető intézmény megszűnése miatt intézményünk vált a konzorcium vezetőjévé.

3 o márciusában zárult a HEFOP/2005/ A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával" c. pályázat megvalósítása, melyre konzorciumunk Ft támogatást nyert. Projekt menedzsment A térségben rejlő humánerő kapacitást minél jobban kihasználva, a projekt irányítására tapasztalattal rendelkező teamet állítottunk össze. A projektmenedzseri feladatokat Feiler Zsuzsa látja el,aki a kis-térségben megvalósult HU I./3.-as és a HU Phare pályázatokban, valamint a HEFOP/2005/2.1.5.pályázatban projektvezetői szerepet töltött, tölt be. Feladatai A projekt menedzser teljes körűen koordinálja az összes projekt tevékenységet. Felelősség A projekt szakmai és pénzügyi megvalósulásáért. Őt segíti a gazdasági vezető, Laskay Józsefné, aki a HU I/3-ban és a HEFOP/2005/2.1.5 is hasonló funkciót töltött be. Feladat a projekt pénzügyeinek a szabályok szerinti irányítása, és a szükséges szabályzatok, beszámolók elkészítése. Felelősség: A projekt pénzügyi megvalósulásáért A szakmai vezető szerepét Varga István a VMK intézményvezetője tölti be, aki a két Phare pályázatban szakmai irányítói feladatokat látott el, valamint a másodikban drámapedagógiai mentorként is dolgozott. Feladat: A projekt keretében zajló szakmai tevékenységeket irányítja, különös hangsúlyt fektetve a képzések megvalósítására Felelősség A projekt szakmai megvalósulásáért A szakmai koordinátor szerepét Husz Márta tölti be, aki a Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ vezetője, s a HU I./3.-as és a HU Phare pályázatokban is részt vett a szakmai munka megvalósításában. Feladat: A projekt lebonyolításának szakmai részét koordinálja, hisz ez komoly szakmai ismereteket igényel a szociális munkáról, jogi hátteréről, közreműködik a képzések előkészítésében, az oktatandó tananyag szakmai minősítésében. Felelősség: A projekt szakmai megvalósulásáért. A pályázat eredményes végrehajtását segíti, hogy a projektmenedzsmentnek s a szakmai irányítóknak nem ez az első közös munkája, s kellő gyakorlattal rendelkeznek a konzorciumi forma illetve az ilyen költségvetésű projektek kezelésében. A képzések, tréningek megvalósításában is a térség szakmai potenciáljának kihasználása a cél. A projekt indokoltsága Projektünkbe bevont konzorciumi partnerek illetve szakemberek által érintett térség a Zalaszentgróti statisztikai kistérség 24 települése. A térség szerepel a 7/2003.sz. Kormrendben felsorolt, országos átlagot meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések között. Jellemző továbbá, hogy a munka-nélküliség mértéke stagnál, s magas a tartós munkanélküliek aránya. Ez különösen jellemző a tér-ségben élő roma lakosságra. A nyilvántartott álláskeresők aránya a térségben 2006.febr. 13,3 %, márc. 12, 2 % míg a megyei átlag 11% ill. 12%.(forr.Zala Megyei Munkaügyi Központ). A csökke-nés oka a tartós megoldást nem nyújtó közmunka programok illetve a szezonális munkák beindulása. A ROP projekt keretében elkészült A kistérségben élő hátrányos és többszörösen hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerő piaci helyzetelemzése és javaslatok tétele a foglalkoztatásuk javítására című tanulmány, melynek módszerei helyzetfeltárás, a kérdőíves lekérdezés és a mélyinterjúk. A célcsoporthoz munkanélküliek, rokkantak, fogyatékkal élők, roma származásúak, gyermeküket egyedül nevelők és nők tartoztak. A következő fő problémák kerültek felszínre: Hátrányos fekvés, rossz infrastrukturális helyzet, rossz szociális és demográfiai helyzet, Alacsony iskolai végzettség, analfabétizmus, Iskolán kívüli képzések kihasználatlansága, magas munkanélküliség és szezonális foglalkoztatás,

4 alacsony jövedelmi szint, elégedetlenség a jelenlegi munkahellyel, Tőkeszegény vállalkozások, motiváció és tanulási hajlandóság hiánya, Aktív munkaerő-piaci eszközök kihasználatlansága, alacsony mobilitási hajlandóság, külső segítséggel szembeni bizalmatlanság Eszközök és források hiánya, Szemléletváltás hiánya, bürokrácia Összegezve a problémákat megállapíthatjuk, hogy az információ, a motiváció, a szükséges készségek, a források és a lehetőségek hiánya jellemzi a térséget. A felsoroltak bizonyítják, hogy a jelenlegi rendszer nem tud megfelelő meg-oldást nyújtani arra, hogy a hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiacra jutását illetve társadalmi beilleszkedését hatékonyan elősegítse. A tanulmány a megoldási lehetőséget a következőkben látja többek között: megfelelő szakemberháttér kiépítése, önkéntesek bevonása, infrastrukturális háttér, információval történő gazdálkodás, valamint hálózatépítés képességének megléte. Projektünkben a helyi problémák megoldásának elősegítése érdekében egy újabb szféra, a szociális szféra bekapcsolását, az ő ismereteik kibővítését valamint az együttműködési formák kidolgozását pl. munkaügyi központtal tűzzük célul. A családgondozók, a hivatásos pártfogók, bűnmegelőzési szakemberek, önkéntes segítőik e célnak kiválóan megfelelnének. Hatáskörükbe 24 település tartozik. Munkatársaik közvetlen, szinte napi kapcsolatban vannak a családokkal, s nem csak a hivatali íróasztal mögött találkoznak velük. A több éves munka során bizalmat ébresztettek maguk iránt, így ők, az általuk közvetített információk hitelesek a hátrányos helyzetűek szemében is. Mivel munkájuk nagy részét terepen töltik, jól ismerik az embereket, s olyanok is a látókörükbe kerülnek, akik nincsenek regisztrálva a munkaügyi hivatalokban sem. Ha valakinek, akkor nekik van esélyük arra, hogy az egyre inkább leszakadó, reményt vesztett rétegeket újra beintegrálják a munkaerőpiacra, s ezzel is növelve társadalmi beilleszkedésük esélyeit, lehetőséget nyújtva a szülőknek, gyermekeknek, hisz a létbizonytalanság, a kilátástalanság rombolólag hat a családokra, növeli a problémákat, s a hátrányok újratermelődnek. Ahhoz, hogy ezek a szakemberek hatékonyan tudjanak segíteni, a jelenlegi ismereteik kevésnek bizonyulnak, hisz ők szociális szakemberek. A projekt megvalósítása viszont óriási lehetőséget nyújtana az előrelépés-re, hisz meglévő kapcsolataikra, szakmai tudásukra építve annak résztvevői olyan ismertekkel, képességekkel gazdagodnak, melyek alkalmassá teszik őket a hátrányos helyzetű rétegeknek társadalmi befogadásának elősegítésére. A projekt célcsoportja: A projekt hosszú távú célkitűzése a leszakadó rétegek munkaerő-piaci reintegrációs lehetőségeinek javítása. Ezt úgy tudjuk elérni ha a szociális szférában dolgozók komplexebb támogatást nyújtanak a rászorulóknak. Elsődleges célcsoport: 31 fő, (pedagógus, családgondozó, fejlesztő pedagógus, önkormányzati dolgozók, bűnmegelőzési szakemberek) egy harmada családgondozó, a többi hivatásos pártfogó, ifjúságvédelmi felelős, munkát segítő önkéntes, óvodapedagógus Közvetlen célcsoport: A február 01-én alapított Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ a Zalaszentgrót statisztikai kistérségét jelentő 24 település részére a családsegítést és a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmény, valamint Zalaszentgrót város szociálisan rászorult lakosságának részére a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapellátásokat-, étkeztetést, házi segítség-nyújtást, nappali ellátást- biztosítja. Az integrált intézmény a szakmai munkát egy szervezeti keretben, de önálló szakmai egységekben végzi: A projektbe bevont további intézmények: ZalA-kAr Tér-ségi Innovációs Társulás, Csányi- Zrinyi Általános Iskola Zalaszentgrót, Napközi Otthonos Óvoda - Zalaszentgrót Csányi László Általános Iskola - Zalacsány, Fazeka József Általános Iskola Sümegcsehi

5 Általános Iskola és Napközi Otthonos Pakod Keszthelyi Rendőrkapitányság, Zala megyei Igazság-ügyi Hivatal Zala Megyei Munkaügyi Központ Önkéntesi hálózatba bevonni kívánt települések:zalabér, Batyk, Zalavég, Szalapa, Sümegcsehi, Mihályfa, Zalacsány, Zalaszentgrót, Zalakoppány, Csáfordon, Tekenyén, Türjén, Pakod, Türje, Batyk, Zalabér, Zalavég. A Zalaszentgrót statisztikai kistérségét jelentő 24 település népessége közel fő, ezen belül 10 % -ra becsülhető a roma népcsoportot képviselők száma. A regisztrált álláskeresők száma 893 fő volt 2006 elején, ezen túlmenően a nem regisztrált, a munkaerő-piaci nyilvántartásokban nem sze-replő munkanélküliek száma további főt tehet ki becslések szerint. Így a projektben közvetetten érintettek száma az egy háztartásában élőket is beleszámolva közel 3000 főt jelent. A projekt tevékenységei A "hagyományos" szakmai továbbképzések mellett feltétlenül szükség van olyan kulcsképességek fejlesztésére (kooperációs készség, kommunikációs, konfliktusmegoldó képesség), melyek segítséget nyújthatnak a kliensekkel való hatékony kapcsolattartáshoz (azok képességeinek, tudásának felismerése, elismertetése, használhatóvá tétel) illetve a saját innovációra való képességük kibontakoztatásában. E szempontokat figyelembe véve a következő tevékenységeket valósítjuk meg: Tréningek I.A drámapedagógia módszereire épülő csoportépítő, konfliktuskezelő, személyiségfejlesztő tréning( 15 fős csoportokban, óra ) A drámapedagógia módszereinek alkalmazása aktivizálja, intenzívebbé teszi a fejlesztést, ugyanakkor pihentető és feszültség levezető. A leghatékonyabban a gyakorlati cselekvés révén lehet fejleszteni az önismeretet, az empatikus készségeket, kommunikációs képességeket, ezért a pszihodráma, a szociodráma, a drámajáték, ezen belül a szituációs játékok, helyzetgyakorlatok és a komplex dráma segítségével próbáljuk mozgósítani és fejleszteni a szociális érzékenységet. Szupervízió (30 órás) A szupervízió célja, hogy a résztvevők minél jobban megértsék a szociális munka filozófiáját és a szociális intézmények, szervezetek szolgáltatási irányelveit, öntudatosabbak legyenek, ismerjék az intézmény és a közösség erőforrásait, fölállítsák a tevékenységek prioritásait és finomítsák tudásukat, készségeiket. Mediáció (30 órás) A mediáció olyan konfliktuskezelő módszer, speciális kommunikáció a konfliktusban álló felek között, melyet egy pártatlan, a konfliktus kezelésében jártas személy, a mediátor irányít. A folyamat során tisztázzák a megoldásra váró kérdéseket, megvizsgálják az egyéni és kölcsönös értékeket és ezek figyelembevételével jutnak egyezségre. Konfliktuskezelő tréning (25 óra) A tréning célja továbbá bemutatni az önismeret korszerű értelmezését és jelentőségét és előnyeit. A résztvevők megismerik az önelemzés, a kritikus reflektivitás szerepét, valamint a reflektivitás módszereit. Kommunikációs tréning(25 óra) A tréning során a tapasztalt szakértők megtanítják a célcsoport számára a megfelelő kommunikációs stratégiákat, hogyan dekódolják a társadalom üzeneteit, hogyan kódolják saját üzeneteiket a társadalom és más csoportok felé. Kooperációs készség fejlesztő tréning (25 óra) A tréninget kiscsoportokban folytatják le, amit a felkészített mentor vezeti le. Ez a tréning a csoport fenntartására, működésének zavartalanságára, a széthúzó erők ellensúlyozására irányul, az adott feladat megoldásához szükséges jó légkör megteremtése érdekében.

6 Képzések 1. Munkaerő- piaci és EU-s ismeretek (40 órás) 2. Romológiai képzés (30 órás) Nevelés szociológia, szocializáció, A cigányság története, Szociológiai összefüggések, Néprajz, Művészet, irodalom, Szociálpolitika, Nyelvi csoportok, A beás nyelv alapjai, A románi nyelv alapjai, Oktatáspolitika, óvodai - iskolai programok 3. Esetmegbeszélések módszertana (30 órás) Az esetmegbeszélés olyan közös csoportmunka, amely az adott eset megoldása érdekében meghívott szakemberek, segítők bevonásával illetve részvételével történik. Így olyan feltáró, informatív és segítő szociális kapcsolatrendszer épül ki, amely a kliens értelmi érzelmi, erkölcsi fejlődését gátló illetve akadályozó körülményeket próbálja megszüntetni. 4.Számítástechnikai képzés (40 órás) alapfokú számítástechnikai, felhasználói ismeretek, Office használat, internet használat Attitűd felmérés A projekt elején és végén megvizsgáljuk az elsődleges célcsoport viszonyulását a másodlagos célcsoporthoz a projekt kezdeti fázisában illetve a projekt végén mintegy visszacsatolásként. Így mérhető le, hogy hogyan változott a másodlagos célcsoport megítélése az tréningek és képzések hatására. Internetes honlap A disszemináció fő eszköze, és a kapcsolattartás alapja. Mivel a projekt egyszerre több helyen valósul meg az elszámolások és a menedzsment is az internetes, erre a célra kifejlesztett adatbázison keresztül történik meg. A program eredményei és előrehaladása is nyomon követhető. A projekt várható hatása Az elsődleges célcsoportban a szociális szakemberek és a hozzájuk kapcsolódó önkéntesek helyzete javul, mert: a projekt időszakára bekapcsolódik az e-társadalom szolgáltatásaiba, a long-life learning folyamat részeseivé válnak, igényszintjük fejlődik, a szociális piacgazdaságba történő átmenet aktív közreműködői lesznek., értéket termelnek a gazdaság számára, elfogadásuk a társadalom részéről nő. Szociális szakmai megújulásuk esélye nő, mert: hasznosítható elméleti és gyakorlati tudásra tesznek szert, erősödik önismeretük, önbizalmuk, sikervágyuk, a gyorsan változó környezethez való alkalmazkodóképességük nő, javul feladatvállalási kedvük, új típusú kapcsolataik keletkeznek. A másodlagos célcsoport helyzete javul, mert: foglalkoztathatóságuk nő, mivel, alapvető információkra, készségekre tesznek szert, bekapcsolódnak a szociális szolgáltatás rendszerébe, munkaadókkal való kapcsolatuk javul, információforrásuk bővül, öntevékenységük nő. Életkörülményeik, életminőségük javul, mert javulnak életkörülményeik, javul az életminőségük tartósan átalakulnak életvezetési szokásaik (alkoholfogyasztás, dohányzás, drog), a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésük nő (információ, tanácsadás), helyi hatóságokkal és szervezetekkel való kapcsolatuk javul. A másodlagos célcsoport helyzete javul, mert a projekt időszakára bekapcsolódik a helyi gazdaság életébe, nem segélyekből próbálja családja és maga szükségleteit fedezni.

7 1. számú konzorciumi partner projektbe bevonásának indoka, projektben betöltött szerepe Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ a Zalaszentgrót statisztikai kistérségét jelentő 24 település részére a családsegítést és a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmény, valamint Zalaszentgrót város szociálisan rászorult lakosságának részére a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapellátásokat-, étkeztetést, házi segítségnyújtást, nappali ellátást- biztosítja. Az állományi létszám 9 fő jelenleg. Az Intézmény minden dolgozója magáénak érzi azt a szemléletet, miszerint: A szakmai fejlesztési lehetőségekben, a jogszabályi előírásokhoz való igazodás, egy kliensközpontú szolgáltatás biztosítása csak egy jól ütemezett szakmai és anyagi források figyelembe vételével valósulhat meg. A cél, tehát olyan szolgáltatásokat nyújtani, amely a működési területen élő gyermekek és családok részére bővülő szolgáltatásokat biztosít. A "Családi Napok" rendezvénysorozata kiváló alkalomnak bizonyult a családok közösségmegtartó erejének demonstrálásához. A Családi Napok olyan emlékekkel gazdagították az adott település lakóinak életét, melyet szeretettel fogadtak, és fogadnak majd. A programok a családi kohéziós erőket növelik, jó fórum a gyermeki kapcsolat erősítésének, a közösségi élet iránti igény felélesztésének. Erősíti a Családi Napok programsorozata az intézmény munkájának "és munkatársainak szélesebb körű ismeretségét. Az intézmény munkatársai megfelelő képesítés birtokában egyre több tapasztalat megszerzésével, folyamatos önképzéssel, hivatástudattal és emberszeretettel végzik munkájukat ben 1 fő sikeres szociális szakvizsgát tett, 2 fő mediációs tanfolyamot végzett, 3 fő felsőfokú szociális szakirányú képzettséget szerzett, 5 fő eredményes záróvizsgát tett a "Küzdelem a munka világából " című pályázat keretében középfokú szociális gondozó és ápoló képzésben. Az intézmény a személyi és tárgyi feltételek biztosításán túl rendelkezik a legszükségesebb dokumentumokkal, melyek a folyamatos működést garantálják. Összességében megállapítható, hogy az intézmény az adott térségi feltételek között biztosítani tudja azt a szakmai hátteret, segítséget, szakszerű helyettesítéseket, melyek garantálják a térségi igények zavartalan ellátását ben a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó munkatársak 40 alkalommal találkoztak a jelzőrendszer tagjaival, illetve alkalmanként a helyi önkormányzatok jegyzőivel, a városi gyámhivatalok munkatársaival, a gyermek hivatásos pártfogójával. A fentiekből tökéletesen látszik egyrészt az intézmény szakmai elkötelezettsége, másrészt a másodlagos célcsoporttal fenntartott aktív, napi kapcsolat. Így miután, az intézmény munkatársai adják az elsődleges célcsoport jelentős részét, illetve a másodlagos célcsoporttal élő, intenzív kapcsolatban vannak, ezért programban lévő részvétele nélkülözhetetlen. 2. számú konzorciumi partner bevonásának indoka, projektben betöltött szerepe A Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége november hónapban kezdte meg működését nagykanizsai székhellyel. Regionális jellegét tekintve a megyében 50 Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, a Dunántúlon 140 Cigány Kisebbségi Önkormányzattal és Civil szervezettel van kapcsolata, illetve együttműködési megállapodása. Nagykanizsa 56 ezer fő lakosából hozzávetőlegesen 5 ezer fő a roma. Megoszlás szerint a beás anyanyelvűek vannak többségben, megközelítőleg 81%, még oláh anyanyelvű hozzávetőlegesen 2.3%. A nagykanizsai és a Zala megyei települések roma vezetői bizalmat és tiszteletet élveznek a roma közösségeknél. Hatékonyan viszik keresztül terveiket a Civil Szervezetek, a Közigazgatási szervek és a Kisebbségi Önkormányzatok útvesztőiben is eredményeket tudnak felmutatni. A romák értékelik ezt a munkát és támaszkodnak vezetőikre.

8 A Szövetség alakulásakor magára vállalta azt a feladatot is, hogy további potenciális vezetőket kutat fel és toboroz, olyan embereket keres, akikben még van hajlandóság, hogy felszólaljanak és rendelkezzenek a roma problémák képviseletéhez szükséges képességekkel. Alulról jövő kezdeményezésre alakult szövetségünk, biztosítja azt a politikamentes fórumot, ahol a romák összejöhetnek, problémáikat intézhetik. Nagykanizsa városában és Zala megyében tényleges kommunikáció alakult ki a többség és a roma társadalom között. Nálunk nem tapasztalható olyan nagyfokú előítéletes viselkedés, mint általában az országban. Hagyománya van a romák és a többség együttműködésének egymás iránt tanúsított tolarenciájának. Azonban figyelemreméltó tényező, hogy a roma érdeklődés és részvétel megfelelő formái nem állnak összhangban a közéleti érdeklődés általánosan elfogadott, megfelelőnek ítélt formáival. Az intézmények nem minden esetben képesek arra, hogy befogadják a roma véleményeket, ami gyengíti a többségi társadalmat és a roma közösséget is. Szövetségünk minden esetben igyekezett a város kulturális életében részt venni, jó kapcsolatot tartani a civil és hivatalos szervekkel. Szövetségünk egyik legnagyobb eredménye, hogy április. 09-én Vajda László ( Zala Megyei Közgyűlés Tanácsnoka ) kezdeményezésére megalakult a Zala Megyei Roma Koordinációs Tanács. Felkérésére a Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége dolgozta ki a " Zala Megyei Középtávú Roma Stratégiai Program és Munka Tervet", a program megvalósulását 50 CKÖ és Civil Szervezet támogatja. A Zala Megyei Közgyűlés 2003 június 20-i ülésén a koncepciót tájékoztatóként elfogadta és támogatta. Partner volt a Munka Terv kidolgozásában és a 2003 július 01 -én kelt megállapodásnak megfelelően hozzájárult egy fő Cigányügyi Referens alkalmazásához valamint félévente 120 ezer forintot biztosított az iroda fenntartásához, mely a dologi kiadások részbeni fedezetére szolgált. A Munka Terv kidolgozása kapcsán került sok roma közvetlenül kapcsolatba a közélettel. Ez próbára tette a közösség problémamegoldó képességét és tesztelte, hogy képesek a romák kritikus helyzetben együttműködni. Az intézményi ismertetőből tisztán látszik, hogy Zala megye egyik legbefolyásosabb, legfelkészültebb cigány szervezete konzorciumunk tagja. Nagy József a szervezet elnöke a PTE Romológia szakán végzett, így képzett szakember segíti a konzorciumunkat.

A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek: Szeverényi Sándor intézményvezető Tóth Istvánné gyógypedagógus Tornai Klaudia

A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek: Szeverényi Sándor intézményvezető Tóth Istvánné gyógypedagógus Tornai Klaudia Rehabilitációs Pedagógiai Program Gyógypedagógiai Nevelési Oktatási Intézmény Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskola Marcali 2o13. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza A Rehabilitációs Pedagógiai

Részletesebben

NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZAKÉRTŐ SZAKVÉLEMÉNY 1. ADATOK Tárgy: Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény szerinti esélyegyenlőségi program véleményezése 1 Szakértő

Részletesebben

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor Kelt: Budapest, 2015. Telefon: 577-0502, fax: 577-0503 Vezetői nyilatkozat A Wesley János Lelkészképző

Részletesebben

A pápai Jókai Mór Művelődési Központ TUDÁS-HÁLÓ projektjének bemutatása

A pápai Jókai Mór Művelődési Központ TUDÁS-HÁLÓ projektjének bemutatása A pápai TUDÁS HÁLÓ projekt 65 A pápai Jókai Mór Művelődési Központ TUDÁS-HÁLÓ projektjének bemutatása 1. Intézményünk a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 2004/3.5.4. A felnőttképzés hozzáférésének

Részletesebben

PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK

PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK PEDAGÓGUSKOMPETENCIÁK FEJLŐDÉSI SZINTJEI, PEDAGÓGIAI SZTENDERDEK A pedagógus az általa tanított műveltségi területek, tantárgyak alapvető fogalmainak, ezek fejlődésének, összefüggéseinek, megismerési,

Részletesebben

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012.

Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Gyomaendrőd, 2012. Pályázat a Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda Intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Készítette: Czikkelyné Fodor Tünde Gyomaendrőd, 2012. 1 Várfi András Gyomaendrőd Város

Részletesebben

2014. Pedagógiai Program. PJSZSZ Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola 2014. 09. 01.

2014. Pedagógiai Program. PJSZSZ Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola 2014. 09. 01. 2014. Pedagógiai Program Tudjátok merre van Szentendre? Ez a kis város a Duna jobb partján fekszik, Buda, Visegrád és Esztergom között Gyönyörű táj! A városka előtt a Kis-Duna, szemünk előtt termékeny

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM ÖSSZEÁLLÍTOTTA: A DARUS UTCAI ÁLTALÁNOS és MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ISKOLA IGAZGATÓJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K oldal Az intézményi minőségirányítási program

Részletesebben

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja Baja, 2010. Átdolgozva: 2012. szeptember BEVEZETŐ Az iskola ünnepélyes megnyitására 1904. február 24-én került sor, a várostól e célra kapott

Részletesebben

Pedagógusjelöltek felkészítése hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására

Pedagógusjelöltek felkészítése hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására Pedagógusjelöltek felkészítése hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására Összeállította: Fejes József Balázs SZTE BTK Neveléstudományi Intézet 2011 Tartalom A pályázat célkitűzései és háttere...

Részletesebben

Érvényes: 2012.09.01-től. A veszprémi Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Pedagógiai programja

Érvényes: 2012.09.01-től. A veszprémi Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Pedagógiai programja 1 Érvényes: 2012.09.01-től A veszprémi Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola Pedagógiai programja 2012 2 Intézményvezetői köszöntő Tisztelt Érdeklődő! Ön a veszprémi Jendrassik (György) Venesz (József)

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. 6. prioritás: Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás fejlesztés. Akcióterv 2009-2010

Társadalmi Megújulás Operatív Program. 6. prioritás: Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás fejlesztés. Akcióterv 2009-2010 Társadalmi Megújulás Operatív Program 6. prioritás: Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás fejlesztés Akcióterv 2009-2010 2010. március 3. I. Prioritás bemutatása 1. Prioritás tartalma Prioritás

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása.

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ERZSÉBETVÁROSI KÉTTANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014 Az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola 2011. július 2-ával

Részletesebben

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának jóváhagyásáról

Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának jóváhagyásáról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. számú előte~jesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ szakmai programjának

Részletesebben

K I V O N A T. Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről

K I V O N A T. Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről K I V O N A T a képviselő-testület 2015. május 7-i ülésének jegyzőkönyvéből KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 45/2015. (V.7.) sz. határozata Beszámoló a Komló Város Önkormányzat 2014. évi

Részletesebben

Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola estefan@ektf.hu; magyi@ektf.hu

Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola estefan@ektf.hu; magyi@ektf.hu Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola estefan@ektf.hu; magyi@ektf.hu A MESTERTANÁRKÉPZÉS GYAKORLATAINAK HÁLÓZATI TÁMOGATÁSA A közelmúlt korszerűsítési folyamata több új elemmel

Részletesebben

Kertvárosi Általános Iskola. 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001. Pályázat

Kertvárosi Általános Iskola. 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001. Pályázat Kertvárosi Általános Iskola 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM 201301-001 Pályázat intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályázó: Petroviczné Gál Ibolya Tatabánya, 2016.01.20.

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Oldal: 1 /63 Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Fellegvári Zoltán

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net

REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY Nyíregyháza, Szabolcs u. 10. T: 42/413-040 Fax: 42/310-462 e-mail: revalap@hu.inter.net KIEGÉSZÍTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSHEZ BESZÁMOLÓ A REGIONÁLIS ÉRDEKVÉDELEM ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

Pedagógiai Programja

Pedagógiai Programja Benedek Elek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Programja 2013 Oroszlány,2013.03.26. Jóváhagyta: Vecserdi Jenőné igazgató

Részletesebben

2015. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat. Szociális Szolgáltatástervezési koncepció 2015-2019

2015. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat. Szociális Szolgáltatástervezési koncepció 2015-2019 2015. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési koncepció 2015-2019 BEVEZETÉS A helyi Szociális Szolgáltatástervezési koncepció eleget tesz a szociális igazgatásról és

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2014. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2014. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2014. évre szóló SZOLGÁLTATÁSI AJÁNLATA Óvodák részére Tisztelt Intézményvezetők, Kollégák! A pedagógiai szakmai szolgáltatások nyújtásának/igénybevételének módját, lehetőségeit

Részletesebben

(Képviselő-testület 2015. november 18-i ülésére)

(Képviselő-testület 2015. november 18-i ülésére) Kunfehértó Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Kiskunhalasi Járás Esélyteremtő Programterv, ÁROP-1A.3-2014-2014-0089 Területi együttműködést segítő programok kialakítása a Kiskunhalasi járásban

Részletesebben

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám TARTALOMJEGYZÉK Az Eötvös Program a számok tükrében...3 Az Eötvös József Programban zajló képzések bemutatása...6...hogy

Részletesebben

P e d a g ó g i a i P r o g r a m

P e d a g ó g i a i P r o g r a m P e d a g ó g i a i P r o g r a m 2013 Bevezető 1. Az intézmény alapadatai Az intézmény neve: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium telephelyei: 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 24. 2750

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium

PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAM Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium 1191 Budapest Kisfaludy u. 28. 2014. szeptember Tartalom Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium Pedagógiai Program 2014. 1. BEVEZETÉS... 3 2.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! B E S Z Á M O L Ó a Szécsény - Kistérség Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi munkájáról, a Városi Gyámhivatal munkájáról és a jegyző gyámhatósági hatáskörben végzett feladatairól Készült:

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

ÁCS VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2008. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA.

ÁCS VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2008. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA. ÁCS VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 008. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA. BEVEZETŐ A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 99. évi III. törvény /Szoc.tv./

Részletesebben

Sokorópátkai Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Sokorópátkai Általános Iskola. Pedagógiai Programja Sokorópátkai Általános Iskola Pedagógiai Programja "Meg kell tanítanunk mindenkit a látásra, hogy jobban örüljön a hársfa kibontakozásának. Meg kell tanítanunk az embert a világ végtelen gazdagságának

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. DECEMBER 1-2-3-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. DECEMBER 1-2-3-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. DECEMBER 1-2-3-I ÜLÉS 7. számú napirendi pont Tájékoztató a TÁMOP 1.1.1., 1.1.2. és 1.1.3. programokról Előterjesztő: Szőke István szakmai igazgató Tájékoztató

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2010. március 16-ai rendkívüli ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2010. március 16-ai rendkívüli ülésére Budakalász Város Önkormányzat e 68/2010.(III.16.) számú előterjesztés ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. március 16-ai rendkívüli ülésére Tárgy: Javaslat a 2010. januári és februári hónapokban áttekintett

Részletesebben

AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány

AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY/AVOP 3.4 Falufejlesztés-és megújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének megőrzése FALUFEJLESZTÉS- ÉS MEGÚJÍTÁS, A VIDÉK TÁRGYI ÉS SZELLEMI ÖRÖKSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány

Részletesebben

OLVASÁS, MEGÉRTÉS, ÉRVÉNYES TUDÁS TÁMOGATÁSA KÖNYVTÁRI ESZKÖZÖKKEL ZALA MEGYÉBEN

OLVASÁS, MEGÉRTÉS, ÉRVÉNYES TUDÁS TÁMOGATÁSA KÖNYVTÁRI ESZKÖZÖKKEL ZALA MEGYÉBEN OLVASÁS, MEGÉRTÉS, ÉRVÉNYES TUDÁS TÁMOGATÁSA KÖNYVTÁRI ESZKÖZÖKKEL ZALA MEGYÉBEN Projekt előkészítés szükségletfelmérés Készítették: Kovácsné Pacsai Edit (DFMVK) Nitsch Erzsébet (DFMVK) Sebestyénné Horváth

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának. közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata

Tiszaújváros Önkormányzatának. közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és - fejlesztési tervének (intézkedési terv) felülvizsgálata 2011 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 1. A KÖZOKTATÁS

Részletesebben

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y 1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y amely készült Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 8-án (kedden) du. 14 órai

Részletesebben

Intézményi Önértékelés

Intézményi Önértékelés Intézményi Önértékelés Pedagógus, vezető, Intézmény elvárások Belső Ellenőrzési Csoport 2015. szeptember 30. Készítette: BECS és Erdei Gyula igazgató Kompetencia A pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszer

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató PÁLYÁZAT a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályáztató Emberi Erőforrások Minisztere Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Orosházi Tankerülete Pályázó

Részletesebben

Önéletrajz. fénykép helye. 1. Személyi adatok. 2. Betöltött/betölteni kívánt beosztás, munkakör, foglalkozási terület

Önéletrajz. fénykép helye. 1. Személyi adatok. 2. Betöltött/betölteni kívánt beosztás, munkakör, foglalkozási terület Önéletrajz fénykép helye 1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Csapó Gábor Születési név: Csapó Gábor Anyja neve: Bankó Márta Mária Neme: férfi Születési hely, idő: Budapest 1976. április 28. Családi állapot:

Részletesebben

FELHÍVÁS. a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására. A felhívás címe: Védőháló a családokért

FELHÍVÁS. a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására. A felhívás címe: Védőháló a családokért FELHÍVÁS a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására A felhívás címe: Védőháló a családokért A felhívás kódszáma: EFOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának felhívása, alapítványok, egyesületek,

Részletesebben

Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé.

Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé. Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé. A SAVARIA REHAB-TEAM Kiemelkedően Közhasznú Társaság és partnerei által

Részletesebben

Törpike Óvoda Pedagógiai Program 1. sz. melléklet. Intézményi egyedi elvárások: Óvodapedagógus

Törpike Óvoda Pedagógiai Program 1. sz. melléklet. Intézményi egyedi elvárások: Óvodapedagógus Törpike Óvoda Pedagógiai Program 1. sz. melléklet Intézményi egyedi elvárások: Óvodapedagógus Tartalomjegyzék 1 1. Pedagógiai módszertani felkészültség... 2 1.1. Önértékelési szempontok: Milyen a módszertani

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

NEFELEJCS KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 2010.

NEFELEJCS KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 2010. NEFELEJCS KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2010. Készítette: Szűcs Jánosné óvodavezető közoktatási szakértő Közreműködött: Gubuznai Lászlóné minőségfejlesztési csoport vezető

Részletesebben

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 HELYZETELEMZÉS... 4 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 6 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ A portfólió = dokumentumdosszié (etimológiailag: levélhordó tárca ): Lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek megvilágítják valakinek egy területen

Részletesebben

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2005-2010 TARTALOM 1. Bevezető... 3. oldal 2. Az ifjúsági korosztály Dunaújvárosban... 5. oldal 3. Az önkormányzat ifjúsági

Részletesebben

Pályázati lehetőségek önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek számára

Pályázati lehetőségek önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek számára Pályázati lehetőségek, intézmények és civil szervezetek számára Pályázati felhívás címe A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók iskolai lemorzsolódását csökkentő intézkedések Tanoda típusú programok TÁMOP-3.3.9.A-12/2

Részletesebben

TOP-6.8.2-15 HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN ÉS VÁROSTÉRSÉGÉBEN

TOP-6.8.2-15 HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN ÉS VÁROSTÉRSÉGÉBEN TOP-6.8.2-15 HELYI FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK A MEGYEI JOGÚ VÁROS TERÜLETÉN ÉS VÁROSTÉRSÉGÉBEN PÁLYÁZAT CÉLJA: A Felhívás célja, hogy a megyei jogú város önkormányzatának vezetésével, a megyei jogú

Részletesebben

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010.

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. - 1 -.. napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. Tisztelt Képviselő-testület! Kapuvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

2010. I. félévi beszámolója

2010. I. félévi beszámolója Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás I. félévi beszámolója Határozati javaslat Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa megtárgyalta a társulás gazdálkodásáról szóló I. félévi beszámolót.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2007-2012 közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Csanádpalota Város Önkormányzata ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Csanádpalota Város Önkormányzata 2013-2018 Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PORGRAM /IMIP/ KINIZSI PÁL ÉLELMISZERIPARI SZAK- KÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Kaposvár, Baross u. 19. Tantestület jóváhagyásának dátuma: 2007. 12. 12. Fenntartóhoz történt benyújtás

Részletesebben

Újra Dolgozni Tolnában Egyesület 7100. Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/511-950, Fax: 74/511-950 E-mail: dolgozz@udte.

Újra Dolgozni Tolnában Egyesület 7100. Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/511-950, Fax: 74/511-950 E-mail: dolgozz@udte. Beszámoló 2015 évről A dolgozó ember különös mértékben hasonlóvá lesz Istenhez! Amikor az élő és élettelentermészetet, a szerves és szervetlen anyagot óvja, irányítja, alakítja, amikor gondolatokat szül

Részletesebben

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató

Világ Nyelv Program. Pályázati felhívás és útmutató Világ Nyelv Program Pályázati felhívás és útmutató 2005 Bevezető... 3 Általános tudnivalók... 4 1. Forrás támogatás a tanulóközpontok fenntartására... 11 2. Előre fuss: A nyelvoktatás terén hátrányt szenvedő

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1.

PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAP- FOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Érvényessége: 2013/2014 tanévtől Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető Kollega! Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga!

Tisztelt Intézményvezető Kollega! Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga! Tisztelt Intézményvezető Kollega! Kedves Kolléganő! Kedves Kolléga! Szíves figyelmedbe ajánlom a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó 2008/2009-es tanévi pedagógus-továbbképzési programját.

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK Készítette: ProKat Mérnöki Iroda Kft. 2010. augusztus 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...5 II. HELYZETELEMZÉS KÖVETKEZTETÉSEI...6 1. A helyzetelemzés legfontosabb

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhívásához PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP- 3.1.4.C-14 1 Tartalom A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE... 4 A1.

Részletesebben

KÖZKINCS Program a harmadik évezredben A Közkultúra fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Tervben

KÖZKINCS Program a harmadik évezredben A Közkultúra fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Tervben KÖZKINCS Program a harmadik évezredben 163 KÖZKINCS Program a harmadik évezredben A Közkultúra fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Tervben Konferencia Tatabányán, 2006. szeptember 24. A Nemzeti

Részletesebben

Szakértői kompetenciák

Szakértői kompetenciák Szakértői kompetenciák 1. Vezető szakértő Ajánlatkérő útmutatása alapján az együttműködést biztosítja az ajánlattevővel, irányítja, segíti, támogatja az alprojekt munkájában résztvevő szakértőket. A fejlesztési

Részletesebben

1 oldal a 1 oldalból

1 oldal a 1 oldalból RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vinczéné Szunyogh Judit

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE 1 AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE Az intézmény hivatalos elnevezése: BÁTAI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az intézmény székhelyének címe: 7149 Báta, Fő u. 174. Az intézmény alapításának

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. MÁJUS 08-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. MÁJUS 08-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 07-7/82-7/2008 TÁRGY: PÉCSI KISTÉRSÉG FOGLALKOZ- TATÁSI PAKTUMA MELLÉKLET: 4 DB E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. MÁJUS 08-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ: NÉPJÓLÉTI

Részletesebben

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/25576-4/2013. Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról Melléklet: 1 db határozati

Részletesebben

Bevezető. Pedagógiai hitvallásunk:

Bevezető. Pedagógiai hitvallásunk: Tartalom Tartalom... 1 Bevezető... 2 Nevelési terv... 8 1. Alapelvek, célok, értékek... 11 2. Nevelési feladatok... 15 2.1. Személyiségfejlesztés... 15 2.2. Az intellektuális szükségletek kialakítása,

Részletesebben

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye 2013/2014 tanév Munkaterv Összeállította: Pataki Lászlóné Tagintézmény-vezető 1 1. Helyzetkép Intézményünk a Klebersberg Intézményfenntartó

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ A Szolgáltatástervezési koncepciót a Képviselőtestület 500/2004./XI.ÖK/XII.15./ sz. határozatával elfogadta. Budapest, 2004. december

Részletesebben

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Pedagógiai Programja 2015. 1. Nevelési program 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A Nyíregyházi Szakképző

Részletesebben

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása FELHÍVÁS hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására A felhívás címe: Tanoda programok támogatása A felhívás kódszáma: VEKOP-7.3.2-16 Magyarország Kormányának felhívása egyházi

Részletesebben

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Összeállította: RÁTZ OTTÓ mesterpedagógus tanár,intézményvezető 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: nevelésről

Részletesebben

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA

A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY ADATLAPJA... 5 2 AZ ISKOLA HELYZETE... 6 2.1 A FÖLDRAJZI, TÁRSADALMI KÖRNYEZET... 6 2.2 AZ ISKOLA BELSŐ ÁLLAPOTA,

Részletesebben

Felsőfokú Szakképzés Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar www.gtk.uni-miskolc.hu

Felsőfokú Szakképzés Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar www.gtk.uni-miskolc.hu Felsőfokú Szakképzés Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar www.gtk.uni-miskolc.hu 1. Banki szakügyintéző OKJ: 55 3441 01 Pénzintézeti finanszírozási ügyintéző (3631) Pénzügyi ügyintéző (3605) Számviteli

Részletesebben

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013.

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013. ABAÚJ LEADER HACS ABAÚJ LEADER EGYESÜLET 3860. ENCS, PETÖFI ÚT 62.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM szám: 100921 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A képzőművészet, a mozgásművészet, a népművészet, a zene, az irodalom, a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Alpolgármesterétől

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Alpolgármesterétől Szám: 46702-4/2011. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Alpolgármesterétől Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közoktatási Feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és -Fejlesztési

Részletesebben

Városi Óvoda 2012/2013. Nevelési évének év végi értékelése

Városi Óvoda 2012/2013. Nevelési évének év végi értékelése ÚJSZÁSZ VÁROSI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE 5052 Újszász, Bajcsy- Zs. út 16. OM 201859 Városi Óvoda 2012/2013. Nevelési évének év végi értékelése 2013. június 15. 1. Törvényi háttér, működést szabályozó dokumentumok

Részletesebben

KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM

KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 KOLLÉGIUMI PEDAGÓGIAI PROGRAM 4. kötet I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalomjegyzék A KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK KIADMÁNYOZÁSA... 1 1. BEVEZETÉS... 1

Részletesebben

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program Neumann János Általános Iskola Pedagógiai Program Tartalomjegyzék I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 1. Az iskolában folyó nevelő - oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 4

Részletesebben

A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek: Tóth Istvánné megbízott intézményvezető Patkóné Tornai Klaudia gyógypedagógus

A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek: Tóth Istvánné megbízott intézményvezető Patkóné Tornai Klaudia gyógypedagógus Rehabilitációs Pedagógiai Program Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskola Pécs 2o15. A Rehabilitációs Pedagógiai Program elkészítésénél közreműködtek:

Részletesebben

TÉRSÉGI ESÉLYEGYENLŐSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÖSSZEHANGOLÁSA A MOHÁCSI JÁRÁSBAN

TÉRSÉGI ESÉLYEGYENLŐSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÖSSZEHANGOLÁSA A MOHÁCSI JÁRÁSBAN ÁLLAMREFORM OPERATÍV PROGRAM TÉRSÉGI ESÉLYEGYENLŐSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK ÖSSZEHANGOLÁSA A MOHÁCSI JÁRÁSBAN KÓDSZÁM: ÁROP-1.A.3.-2014-2014-0115 1. A Mohácsi Járás A Mohácsi Járás települései földrajzilag egymással

Részletesebben

Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086

Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086 Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086 INTEGRÁLT PEDAGÓGIAI RENDSZER 2011. Debrecen 1 INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGIAI RENDSZER A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. 1997. évi CLVI.tv. Ksztv. Ksztv. 19. (3) b) a költségvetési támogatás felhasználásáról A Dél-Zalai Mentorhálózat 40 településen nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatást. A szolgáltatás

Részletesebben

V. Modulok értékelése és minősítése/beszámítása az iskolai évfolyam sikeres befejezésébe...94 VI. Érettségi...95 VII. A választható tantárgyak,

V. Modulok értékelése és minősítése/beszámítása az iskolai évfolyam sikeres befejezésébe...94 VI. Érettségi...95 VII. A választható tantárgyak, P E D A G Ó G I A I P R O G R A M 2013 1 Tartalom Tartalom... 2 Pedagógiai hitvallásunk:... 4 Nevelési terv... 6 I. Iskolánkról... 6 1.1. Alapelvek, célok, értékek...11 1.2. Az emberi magatartás általános

Részletesebben

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924 MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus

Részletesebben

FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére

FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére FELHÍVÁS a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére A felhívás címe: Szociális humán erőforrás fejlesztése A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.2-16 Magyarország

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban

Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban Nyilas Orsolya Nagy elvárások szerény lehetőségek egy Gyógyszertári asszisztens képzés tapasztalatai az Észak-alföldi régióban A tanulás iránti érdeklődés felkeltése és fenntartása, a megfelelő tanulási

Részletesebben