keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 02. szám böjtelő hava, február

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 02. szám 2016. böjtelő hava, február"

Átírás

1 keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 02. szám böjtelő hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Összegzés az önkormányzat tavalyi évéről Összeírják az ebeket Horgászközgyűlés Mura-menti malacságok III. Egyházközségi Böllérfesztivál február 6-án Murakeresztúron. Községünk népes csapata, a Balatoni böllérek, a főzőversenyen Főétel kategóriában III. helyezést ért el. Kovács József polgármester az önkormányzat nevében köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik közreműködésükkel vagy egyéb támogatás formájában segítették a csapat részvételét a rendezvényen Közmeghallgatás Újévi koncert 2016.

2 kalendárium Február Böjtelő hava A 12 hónapos év utolsó hónapja volt, régi jelentése szerint a tisztulás hónapja is (a szabin tisztulást jelentő februm szóból eredeztethetően). Régi magyar elnevezései: Télutóhó, Másodhó, Gyertyaszentelő hónap. Neves napok Február Kitörés Napja (1945). A főváros budai várba szorult védői február 11-én áttörték a Vörös Hadsereg ostromgyűrűjét, hogy eléjék a 30 km-re húzódó német vonalakat. Körülbelül 700 katonának sikerült a saját vonalakat elérnie. Február 14. Szent Bálint Valentin nap. A farsang és a böjt egyik szentje Bálint (latin Valens, jelentése erős, egészséges). Régen a farsang a párválasztás ideje is volt. Február 25. A kommunizmus áldozatainak emléknapja. A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik, Február 24. Mátyás napja. Népi megfigyelés: Mátyás ront, ha talál (jeget). Ha nem talál, csinál. Összegzés az önkormányzat 2015-ös évéről Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 1-től december 31-ig 42 testületi ülést tartott, melyből 1 közmeghallgatás, 15 tervezett ebből 2 együttes és 26 rendkívüli ülés volt. Két alkalommal tartottunk területbejárást a településen. A 42 testületi ülésen 244 határozatot hozott, 15 esetben módosította meglévő rendeletét vagy alkotott újat. A testületi üléseken a képviselők részvételi aránya 90% feletti volt. A képviselő-testület december 31-én Ft tartósan lekötött betéttel, valamint Ft értékű kincstárjeggyel rendelkezett. Várhatóan Ft-os pénzmaradvánnyal zárja önkormányzatunk az évet. Fejlesztések 2015-ben A 2015-ös évben a következő fejlesztések történtek településünkön (Ft-ban): Utak javítása Árkok burkolása Utak felújítása Sport u. árok felújítás Iskolai játszótéri játékok Urnafal építés Ny-i vízelvezetés terv Kölcsön Sportegyesület Szúnyogirtás Hóeltakarítás Orvosi rendelő felújítás Önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítése Közmunkaprogramok Kiadás összesen: évi pályázati és egyéb bevételek Orvosi rendelő felújítás Önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítése Közmunkaprogramok Pályázati és egyéb bevétel összesen: Pénzügyi helyzet A 2015-ös év végén a kiadások Ft-ot tesznek ki, a bevételek Ft-ot. A Ft-ból Folytatás az 5. oldalon KERESZTÚRI HÍRMONDÓ Kiadja és terjeszti Balatonkeresztúr Önkormányzata. Felelős kiadó: Kovács József polgármester. ISSN Főszerkesztő: Biróné Tóth Valéria. Szerkesztőség és kiadó: 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. Telefon: (85) Fax: (85) hirmondo@balatonkeresztur.hu Honlap: Nyomdai munkák: Black & Color Üzemeltetési Kft Kaposvár, Jutai út 75. Telefon: (82) Ingyenes kiadvány. Megjelenik 720 példányban. Lapzárta: minden hónap 25. napja. Aktuális lapszámunk beszerezhető a községházán, illetve a könyvtárban. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Várjuk véleményüket, javaslataikat, hirdetéseiket, közérdekű információkat! Hirdetési tudnivalók Lakossági és céges apróhirdetés: balatonkeresztúri, illetve balatonmáriafürdői tevékenység, működés, esetén 20 szóig ingyenes, 20 szó felett 72 Ft/szó. Keretes hirdetések: 1/1 oldal Ft, 1/2 oldal 7200 Ft, 1/4 oldal 4800 Ft, 1/8 oldal 2400 Ft, 1/16 oldal 1200 Ft. Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák! A lapzártáig leadott hirdetések a díj befizetését követően jelenhetnek meg. Színes oldalon megjelenő hirdetés díjának mértéke a fekete-fehér oldal díjának kétszerese. A hirdetési díj befizethető a körjegyzőség pénztárában (hétfő szerda 9 12 és óráig, valamint péntek 9 12 óráig) vagy átutalással az önkormányzat Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Balatonmáriafürdői fiókjánál vezetett számlájára: keresztúri hírmondó február

3 Testületi ülés JANUÁR 19. A képviselő-testület (KT) január 19-én tartotta soros ülését, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Jelentés a lejárt határidejű határozatokról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről 2/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést, valamint a két ülés közötti fontosabb eseményekről adott tájékoztatást a szóbeli kiegészítésekkel együtt elfogadja évi rendezvényterv 3/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT a évi rendezvénytervet az előterjesztés szerint elfogadja, de a helyszín, időpont tekintetében a változtatás jogát fenntartja. 3. Köztisztviselők évi teljesítménykövetelményei 4/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT a közszolgálati tisztségviselőkről szóló évi CXCIX. törvény ában foglalt jogkörében eljárva a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői vonatkozásában a évi teljesítménykövetelmények alapján képező kiemelt célokat a következők szerint állapítja meg: Átfogó célok, testületek, bizottságok munkájának segítése terén, képviselőtestületek döntéseinek végrehajtásában, hatósági munka területén a lakosság szolgálatában, gazdálkodással kapcsolatban. (A részletekről terjedelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni a szerkesztő.) 4. Polgármester évi szabadságolási ütemterve 5/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT Kovács József polgármester évi szabadságolási ütemtervét a következők szerint hagyja jóvá: évről áthozott: 7 nap, évi 39 nap, összesen: 46 nap. Havi lebontásban: I. 3. II. 4 III. 3 IV. 4 V. 3 VI. 3 VII. 6 VIII. 6 IX. 5 X. 5 XI. 5 XII. 6 nap. 5. HÉSZ módosítással kapcsolatos döntések 6/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT a Balatonkeresztúr 029/8 és 820/11 hrsz.-ú ingatlanok övezeti átsorolására vonatkozó településrendezési eszközök módosításának államigazgatási egyeztetési eljárása során az államigazgatási szervek által adott véleményeket megismerte, azokat elfogadja. A fentiek alapján lezártnak tekinti a településrendezési terv módosításának egyeztetését és javasolja a végső szakmai véleményezési szakasz megkezdését. 6. Kéményseprő-ipari közszolgáltatás szervezése 7/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] a) A KT úgy dönt, hogy a kéményseprő-ipari közszolgáltatást július 1-től önként vállalt feladatként nem biztosítja és a Somogy Kéményseprő- Mester Kft.-vel (Kaposvár, Rákóczi tér 9-11.) hatályban lévő közszolgáltatási szerződést a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló évi CCXI. törvény10. (6) bekezdés b) pontjában biztosított módon közös megegyezéssel megszünteti. b) A KT a Somogy Kéményseprő- Mester Kft.-vel történt egyeztetések alapján felhatalmazza Kovács József polgármestert, hogy a köztük hatályban lévő közszolgáltatási szerződés június 30-ával közös megegyezéssel történő megszüntetését aláírja. 7. Költségvetést érintő ügyek 7.1. Polgári védelmi feladatok támogatása 8/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT a polgári védelmi feladatok magas színvonalú végrehajtása érdekében felhatalmazza a polgármestert, hogy a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Marcali Kirendeltségével a évre vonatkozó együttműködési megállapodást megkösse. A KT a megállapodás szerinti Ft (1638 fő x 60 Ft) támogatást évi költségvetésében biztosítja Turisztikai egyesület TDM pályázat 9/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT a Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr Turisztikai Egyesületnek Turisztikai szervezetek (TDM) fejlesztése GINOP pályázaton való részvételét támogatja azzal, egyetért. A KT vállalja, hogy a pályázati önrészhez szükséges Ft-ot vissza nem térítendő támogatásként támogatási szerződés megkötése mellett, elszámolási kötelezettséggel idei költségvetésében biztosítja Csípőszúnyog gyérítés 10/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a Balatoni Szövetséggel a évi csípőszúnyog elleni védekezésre vonatkozó megállapodást aláírja, és a KT évi költségvetésében biztosítja a védekezés Ft költségét Az önkormányzat tulajdonában lévő intézmények és helyiségeik eseti bérbeadásának rendje és bérleti díjai, rendelet módosítás 1/2016. (I.22.) rendelet az önkormányzat tulajdonában lévő intézmények és helyiségeik eseti bérbeadásának rendjéről és bérleti díjáról szóló 18/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosításáról. [7 igen szavazat] 7.5. Szolgáltató Szervezet szolgáltatási díjainak megállapítása 11/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT február 1. napjától a Szolgáltató Szervezet szolgáltatási díjait a következők szerint állapítja meg: Fuvardíjak, Bérleti díjak, Szolgáltatási díjak, Bozótirtás. (A részletekről terjedelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni a szerkesztő.) 8. Balatonkeresztúr Község évi költségvetése (I. forduló) 12/2016.(I.19.) [7 igen szavazat] A KT az önkormányzat évi költségvetésének I. fordulós tárgyalása során a következő további tervezési feladatokat határozza meg: a civil szervezetek támogatás körében a Gyöngyvirág Népdalkör esetében 100 E Ft-tal, a Fergeteges Forgatag esetében 50 E Ft-tal csökkentett támogatás tervezését rendeli el. a tűzoltószertár közműköltségeit az önkormányzat költségvetésében kell tervezni évben, azzal, hogy a tűzoltó és polgárőr egyesület kötelezettséget vállal a közművek felelős használatára, fogyasztásának tekintetében. A SzoSz esetében a karbantartási költségeket 400 E + ÁFA összeggel meg kell növelni a Kubota gép javítása miatt. JANUÁR 25. A képviselő-testület (KT) január 25-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés Folytatás a 4. oldalon február keresztúri hírmondó 3

4 Folytatás a 3. oldalról megnyitásakor hat fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Ingatlanhasználati megállapodás DRV Zrt.-vel 15/2016.(I.25.) [6 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-vel (Siófok) a Balatonkeresztúr Község Önkormányzata tulajdonát képező, 1/1 tulajdoni hányadban a Balatonkeresztúr 778 hrsz. alatt felvett 1 ha 0068 m 2 alapterületű (kivett közterület) és a Balatonkeresztúr 034 hrsz. alatt felvett 2655 m 2 alapterületű (kivett saját használatú út) ingatlanokra vonatkozóan az előterjesztés mellékletét képező ingatlanhasználati megállapodást aláírja a Balatonkeresztúr, R-IX meglévő szennyvíz nyomóvezeték meghosszabbítása az R-0 átemelőig tárgyú vezeték létesítése kapcsán létesítési engedély iránti kérelem mellékleteként. 2. Közvilágítás költségeinek megosztásáról szóló megállapodás módosítása 16/2016.(I.25.) [6 igen szavazat] A KT a Balatonmáriafürdő Község Önkormányzatával május 20. napján kelt közvilágítás költségeinek megosztásáról szóló megállapodást és I. számú módosítását azzal a változtatással hagyja jóvá és hatalmazza fel a polgármestert, hogy a megállapodásban konkrétan fogalmazzák meg, hogy a közös utcák útszakaszára vonatkozóan a költségviselés a vezetékhossz, a lámpateljesítmények, a fogyasztás és karbantartás költségeinek a meghatározása és az éves támogatás mértékének figyelembevételével történik. Amennyiben az állami támogatás nem fedezi a költségeket, akkor a többletköltségek 50%-át fizeti meg Balatonkeresztúr, valamint a megállapodással érintett közvilágítási rendszer fejlesztésének, amennyiben önerőt igényel, annak az 50%-át vállalja Balatonkeresztúr. 3. Mesztegnyő Balatonkeresztúr kerékpárút 17/2016.(I.25.) [6 igen szavazat] a) A KT Marcali város, valamint Balatonmáriafürdő, Balatonújlak, Kéthely, Kelevíz, Mesztegnyő községek önkormányzatával közösen pályázatot kíván benyújtani a Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című TOP kódszámú felhívásra. b) A KT úgy határoz, hogy a projektet az 1. pont szerinti önkormányzatokkal kötendő konzorciumi megállapodás keretében valósítja meg, melynek vezetője Mesztegnyő Községi Önkormányzat. A KT felhatalmazza a polgármestert a támogatási kérelem benyújtásához szükséges konzorciumi együttműködési megállapodás aláírására. c) A KT a projekt-előkészítés elszámolható költségeire (megvalósíthatósági tanulmány, költség-haszonelemzés) Ft-ot biztosít az önkormányzat évi költségvetése terhére. 4. Kötelező telepítési kvóta elleni állásfoglalás 18/2016.(I.25.) [6 igen szavazat] Balatonkeresztúr Község Önkormányzata elutasítja a kötelező betelepítési kvótát. A kötelező betelepítési kvóta jogtalan, értelmetlen. Növeli a bűnözés kockázatát és a terrorveszélyt. A kvóta veszélyezteti a kultúránkat és a mindennapjaink biztonságát, vállalhatatlan terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre. A KT kéri a Kormányt, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg az illegális migránsok beáramlását és a kötelező betelepítési kvótát, védje meg Magyarországot és a magyar embereket. KÖVETKEZŐ ÜLÉSEK A KT február 10-én (szerda) együttes ülést tartott Balatonberény és Balatonmáriafürdő Község Önkormányzati Képviselő-testületével, melyen megtárgyalták a Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetését. A KT munkaterv szerinti következő ülését február 16-án (kedd) 13 órakor tartja a községháza emeleti tanácstermében, melynek napirendjén többek között az alábbi témák szerepelnek: 1. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről 2. Vagyongazdálkodási terv felülvizsgálata 3. Az önkormányzat évi költségvetésének elfogadása Összeállításunk a jegyzőkönyvvek alapján készült, amelyek letölthetők az önkormányzat honlapjáról. Biróné Tóth Valéria Az átvételhez rendezett díjfizetés szükséges A Délnyugat-Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás január végi elnökségi ülésén úgy döntött, hogy mind a szelektív-hulladék gyűjtőt, mind a házikomposztáló ládát csak azon fogyasztók vehetik át, akiknek a január 31-i állapot szerinti hulladékszállítási díjfizetése rendezett. A hátralékos fogyasztóknak tartozásuk kiegyenlítése után igazolást kell kérniük a szolgáltató PELSO-KOM Kft.-től, melyet bemutatva átvehetik az edényzetet a Szolgáltató Szervezetnél. A díjtartozás kiegyenlítésének határideje március 15., amely jogvesztő hatályú, azaz a tartozás további fennállása esetén az igénylő elveszíti jogosultságát a komposztáló láda átvételére, és így helyére a listán szereplő következő igénylő léphet. A szelektív-hulladék gyűjtő átvételével kapcsolatban konkrét határidőt nem jelöltek ki az esetleges díjtartozás rendezésére, azonban ennek meg nem történtéig az edényzet nem vehető át. Áprilisban ürítik először a szelektív kukát A hulladékszállítást végző PELSO-KOM Kft. tájékoztatása szerint a szelektív-hulladék gyűjtésre alkalmas sárga színű, 240 literes edényzet ürítését a gépjárműpark átállítása miatt csak április elseje után tudják megoldani. Ezen időpontig továbbra is a korábban már megszokott módon, sárga színű, feliratos zsákban szállítják el a szelektíven gyűjtött papírés műanyaghulladékot, italos dobozokat, flakonokat. A szolgáltató kéri a fogyasztók megértését és türelmét. Vegyes kommunális hulladék szállítási napok (hétfőnként, nappal): február 15., 22., 29., március 07., 14. Szelektív papír, műanyag és üveg hulladék szállítási napok (hétfőn, nappal): február 29., március 21. -BTV- 4 keresztúri hírmondó február

5 Összegzés az önkormányzat 2015-ös évéről a személyi kiadások Ft-ot, a járulékok Ft-ot, a dologi kiadások Ft-ot. Szociális ellátásokra, segélyekre Ftot fordított a testület. A működési kiadások Ft-ba kerültek. A működési bevételek Ft-ot tettek ki. A takarékos gazdálkodás következtében Ft működési bevételtöbblete lett a költségvetésnek. A felhalmozási kiadások Fton, a felhalmozási bevételek a felhalmozási célú pénzmaradvánnyal együtt Ft-on zárták az évet. Ennek oka, hogy minden beruházás befejeződött, azok is, melyek pályázati támogatásának egy részét előlegként lehívtuk az előző évben. Az adóbevételek a tervezett szint felett teljesültek megközelítőleg 21%-kal. Ennek oka elsősorban a megnövekedett építmény és iparűzési adó bevétel, ami a helyi gazdaság élénkülését jelzi. Támogatások Folytatás a 2. oldalról A képviselő-testület a rosszabb anyagi helyzetben lévő, rászoruló embertársaink megsegítését is fontos feladatának tartotta. Lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtottunk szinte minden korosztály számára évben megállapított rendszeres ellátások Lakásfenntartási támogatás: 31 fő. Lakásfenntartáshoz nyújtott települési támogatás: 20 fő. Méltányossági közgyógyellátásra való jogosultság az év első két hónapjában: 10 fő. ( től méltányossági közgyógyellátást már nem lehetett megállapítani!) Aktív korúak ellátása az év első két hónapjában: 20 fő. ( től az aktív korúak ellátásával kapcsolatos ügyek átkerültek a járási hivatalhoz!) Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: 23 fő. Szociális étkeztetés: 50 fő. Házi segítségnyújtást (házi gondozást) igénybe vevők száma: 5 fő évben megállapított eseti ellátások Önkormányzati segély: 11 fő. Rendkívüli települési támogatás: 25 fő. Kelengyetámogatás: 4 fő. Temetési célú önkormányzati segély: 2 fő. Temetési támogatás: 11 fő. Gyógyszertámogatás: 4 fő. Gyógyszerköltségekhez nyújtott települési támogatás: 19 fő. Hulladékszállítási díj visszatérítés: 87 fő (összesen Ft összegben). Bursa Hungarica ösztöndíj: 6 fő. Tankönyvtámogatás: 23 fő középiskolás tanuló (összesen Ft összegben), és 19 fő általános iskolás gyermek (öszszesen Ft összegben). A 60. életévüket betöltött idősek részére az önkormányzat 2500 Ft/fő összegű karácsonyi támogatást állapított meg. A támogatás 509 fő részére lett kifizetve Ft összegben. Szociális célú tűzifa juttatásban (pályázati fa) 30 fő részesült. A képviselő-testület a lakosság terheinek csökkentése érdekében több esetben többszöri egyeztetéseket követően állapította meg a döntési körébe tartozó szolgáltatási díjakat. Az adóterheket 2008 óta nem növelte semmilyen adónemben sem. A képviselő-testület a település érdekeit szem előtt tartva, takarékosan gazdálkodva, a meglévő források hatékony felhasználására törekedve látta el feladatát az elmúlt év során. Az idei tervekről A 2016-os évre a költségvetés tervezése során készült koncepció működési kiadásra Ft-ot, működési bevételre Ft-ot tartalmaz. A évi költségvetés tervezete Ft bevételi és kiadási főöszszeggel számol. Személyi juttatásokra Ft, járulékokra Ft, dologi kiadásokra Ft, szociális ellátásokra Ft, működési tartaléknak Ft áll rendelkezésre. A felhalmozási kiadások összességében Ft-ot tesznek ki, melyből Ft a felhalmozási célú tartalék. A felhalmozási bevételek terén Ft-tal számol a költségvetés tervezet. Az intézményrendszer biztonságos működtetésén túl a képviselő-testület a konkrét fejlesztéseket 2016 februárjában határozza meg a korábbi évek megoldatlan problémái, az őszi területbejárás során feltárt hiányosságok, valamint az elnyert pályázatok megvalósítása és a további pályázati lehetőségek tükrében. Kovács József polgármester Közmeghallgatás Még kevesebb bűncselekmény Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 25-én tartotta meg idei közmeghallgatását a Bél Mátyás Látogatóközpontban, melyen elsőként Beck Péter őrnagy, a Balatonkeresztúri Rendőrőrs Őrsparancsnoka tájékoztatott a község közbiztonsági és közlekedési helyzetéről. Eszerint az őrs területén az előző évhez képest 1/3- dal csökkent a bűncselekmények száma, közte a nyári idegenforgalmi szezonban meghatározó vagyon elleni bűncselekmények száma. Kirívó esemény nem történt. Ugyancsak javuló tendenciát mutat a közlekedési helyzet; halálos közlekedési baleset nem volt. Jellemezően anyagi kárral járó események történtek, amelyek elsősorban a vezetők figyelmetlenségének, a közlekedési szabályok be nem tartásának következményei. Az ellenőrzések során a gyorshajtás, elsőbbségadás, kanyarodási szabályok, követési távolság betartásának szabályait ellenőrzik, és nem utolsó sorban az ittas járművezetést. Kovács József, Balatonkeresztúr polgármestere beszélt a tavalyi önkormányzati munkáról és az ez évi tervekről. (Részletek előző cikkünkben a szerkesztő.) Néhány lakossági kérdést, észrevételt követően a levezető elnök, Arányi Béla alpolgármester a közmeghallgatást bezárta. Forrás: Önkormányzat február keresztúri hírmondó 5

6 Hasznos információk horgászoknak Meghívó közgyűlésre Tisztelt Horgásztársunk! Az egyesület vezetősége a évet értékelő közgyűlést február 28-án 09 óra 30 percre összehívja, melyre Önt tisztelettel meghívja. A közgyűlés helye: Bél Mátyás Látogatóközpont, Balatonkeresztúr Ady E. u. 26. Napirend: 1. A vezetőség beszámolója a évi tevékenységéről. 2. Gazdasági felelős beszámolója a bevételekről és kiadásokról. 3. Felügyelő biztos beszámolója. 4. Az egyesület évi költségvetésének elfogadása. 5. Egyéb felmerülő kérdések megvitatása. Amennyiben a közgyűlés a meghirdetett időpontban nem határozatképes, úgy az alapszabály értelmében a vezetőség azt elhalasztja és február 28-án 10 órára újra összehívja. Az alapszabály rendelkezései alapján az újra összehívott közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Kérem, hogy a közgyűlésen megjelenni szíveskedjen! Bende Ottó egyesület elnöke Elindult a tagságmegújítás Gazdasági felelősünk, Horváth István Balatonkeresztúr, Ady E. u. 56. szám alatt, nyitvatartási időben (január 1-től március 1-ig H, K, P, Sz óra között, március 1-től október 30-ig H-től Sz-ig óra között) folyamatosan végzi a évi tagmegújítást, állami horgászjegyek és balatoni területi engedélyek árusítását (telefon: 06/ ). Éves egyesületi tagdíj: 15 éves életkor alatt 200 Ft, évig 700 Ft, 18 év felett 1200 Ft. Állami horgászjegy: 14 év alatt és 70 év felett ingyenes, évig 2000 Ft. Fogási napló 200 Ft. MOHOSZ + szövetségi tagdíj 800 Ft. A balatoni területi jegyárak részletes listája és az új balatoni horgászrend megtekinthető a honlapon. A évi fogási naplókat az erre rendszeresített oldalon vízterületenként összesítve február 28-ig kell leadni gazdasági felelősünknél személyesen vagy levélben. Aki a fogási naplót határidőre nem adja le, emelt díjas, 4000 Ftos állami jegyet kell váltania. Az idén egy egyesületi horgászversenyt tervezünk tavasszal, a Nyugatiövcsatornán. A verseny időpontjáról és a részvétel feltételeiről gazdasági felelősünknél, Balatonmáriafürdőn a csónak kikötőnél, valamint a Nyugati-övcsatorna partján a 7-es főútvonali híd mellett található egyesületi hirdetőtáblán lehet tájékozódni. Értesítjük azon egyesületi tagjainkat, akik csónakjukat az egyesület által működtetett kikötőben tárolták, hogy Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata a kikötő üzemeltetését visszavonta. Aki továbbra is itt kívánja tárolni csónakját, annak ezt jeleznie kell a Balatonmáriafürdő, Gróf Széchényi Imre tér 9. szám alatti üzemeltetési irodán (telefon: 06 85/ ). Egyesületünkről, rendezvényeinkről információkat talál Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő községek havonta megjelenő újságjában, a települések honlapján valamint az egyesület facebook oldalán. Köszönjük mindazoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták egyesületünket, a továbbiakban is számítunk támogatásukra. Az egyesület adószáma: Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr és Környéke Horgász Egyesület vezetősége Orvos helyettesítés Dr. Virág Sándor, Balatonkeresztúr háziorvosa február 26. és március 1. között szabadságon lesz. Helyettesítője dr. Kónya Gábor, B.máriafürdő háziorvosa a Balatonkeresztúr, Zrínyi u. 2. sz. alatti rendelőben. Pótszilveszter tombolával Az Őszidő Nyugdíjasklub az év első összejövetelét, a pótszilvesztert január 8-án tartotta a máriafürdői Közösségi Házban, melyre mindenki valami finomságot, italt, tombola tárgyat hozott magával. Arnold János klubvezető távollétében Markó Zoltánné vezető helyettes mondott újévi köszöntőt. Vendégeink is voltak: a Marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesület két tagja tisztelt meg bennünket jelenlétével. Az elmaradhatatlan debreceni elfogyasztása után fergeteges hangulatot teremtett állandó zenészünk, Tislér István. Mindig nagy élmény a tombolasorsolás! Mindenki több tombolát vásárolt, így a rengeteg tárgyból minden jelenlévő nyert valamit. A fődíjat Rachel Mária tagunk által készített gyümölcskosár egy marcali klubtag nyerte meg. Csakúgy mint tavaly, a legtöbb nyereményt (összesen 9 db-ot) az idén is Peczeli Jánosné vitte el. Az estig tartó mulatságon mindenki jól érezte magát és reméljük, hogy az év folyamán ez a hangulat meg is fog maradni! Ress Mária egész-ség Segítség a betegeknek Az egészségügyi ellátórendszerben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az országban található orvosi diagnosztikai központok, gyógyító centrumok, rehabilitációs lehetőségek. Azonban sokszor csak a szerencsén múlik, hogy a beteg eljut-e a számára megfelelő kezelést biztosító intézménybe. Ezért hozta létre a Betegút Egyesület az Országos Egészségügyi Információs Központot, amely segítséget nyújt a lakosság számára fontos információk megismeréséhez, de személyre szabott tanácsadást biztosítanak, jogsegélyt is nyújtanak. Honlap: telefon: Forrás: Betegút Egyesület 6 keresztúri hírmondó február

7 Mozaikok Második alkalommal, január 3-án megrendezett újévi koncertünkön a székesfehérvári Corpus Rézfúvós Quintett adta meg az alaphangot a vidám évkezdethez. Külön öröm számunkra, hogy az együttes tagjai között köszönthettük a balatonújlaki Sánta Martint, a Balaton M. & K. Fúvószenekar egykori tagját, aki amellett, hogy tubán játszott, felkonferálta az egyes zenedarabokat is. Az 1994-ben, még kvartettként alakult együttes vezetője és egyben az egyetlen alapító tagja, Hámori János (trombita); további tagok: Ráner Máté (trombita), Balogh Bottyán (kürt), Györök Máté (harsona), Sánta Martin (tuba). Varázslatos berki élővilág A Keresztúri Esték ismeretterjesztő előadássorozat idei első előadására január 14-én került sor, melyen Miókovics Eszter természetvédelmi mérnök, a Dél- Balatoni Természetvédelmi Egyesület elnöke a déli part és Somogyország varázslatos berkeiről tartott vetítettképes előadást. Bemutatta a környék gazdag élővilágát, az itteni vizes-lápos élőhely jellemző növényeit és állatait. Mint említette, az emlősök közül a Nagyberekben élnek vidrák és pockok is, mindkettő védett. A madarak közül gyakran találkozhatunk a gémekkel (kanalas gém, szürke gém), a gólyával (a fekete gólya ritkább), a kárókatonával, vagy más néven kormoránnal. Ez utóbbi nemcsak hallal február keresztúri hírmondó való táplálkozása miatt meglehetősen veszélyes a tavakra, halastavakra nézve, hanem azért is, mivel erős guanója a halak pusztulását okozza. Nagy számban fészkel a tavak menti erdők fáin, melyeket szintén károsít: azok gyakran teljesen kiégnek a guanótól. Régebben az is elő szokott fordulni, hogy a halászok megspórolva a fáradalmakat egyszerűen kivették a kárókatona által kifogott halat a csőréből. A természetvédelmi mérnök beszélt a hattyúról is: noha szép látvány, ahogy a vízen úszik, mégis nagyon káros mind a Balatonra, mind a Nagyberekre nézve, hiszen elvéve a vadkacsák életterét, nagy területeket foglal el előlük, erős és erőszakos. Létszámuk csökkentése folyamatos feladat, de nem elég csak kivenni a fészkükből a tojásokat, mert újakat raknak. Több éve él a Nyugati-övcsatorna hajókikötői környékén egy szép jégmadár, amely gyakran megpihen a vitorlások árbocán vagy vitorláján. Miókovics Eszter elárulta, néhány hete sikerült a kikötőben lencsevégre kapnia az általa gyakran látott madarat ezt a képet is bemutatta. A magányosan élő, vetőmagokkal, gabonával és kis gerinctelenekkel táplálkozó harist (Crex crex) ugyancsak megfigyelhetjük a berekben, melynek sajátos, rekedt hangja van. Magyarországon fokozottan veszélyeztetett, eszmei értéke Ft. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2016-ban Az év madarává választotta. Mindezeken túl az érdeklődők megismerkedhettek az egyesület munkájával, tervezett programjaikkal, melyek között több vezetett túra is lesz a Nagyberekbe. Bél Mátyás Látogatóközpont és Vendégház Balatonkeresztúr, Ady Endre u. 26. Telefon: 30/ belmatyaskozpont@gmail.com Négy Évszak Játszóház Balatonkeresztúr, Ady Endre u. 1. Telefon: 30/ negyevszakjatszohaz@gmail.com Honlap: belmatyaskozpont.hu Facebook oldalak Sok szeretettel várunk mindenkit rendezvényeinkre! A látogatóközpont szabadon látogatható nyitvatartási időben. Tárlatnyitó: kétszeres ünnep Idei programjaink tervezésekor szerettünk volna egy szép rendezvényt időzíteni január 22-re, a Magyar Kultúra Napjára, hogy méltóképpen tiszteleghessünk a Himnusz születésnapja előtt. D. Fazekas László Tájképek és portrék címet viselő kiállításának megnyitója egyben idei első kiállításunk megnyitója is az Árkád Galériában e gondolat nyomán vált kétszeresen is ünnepé. Az est emlékezetessé tételében segítségünkre voltak a Marcali Hidas Frigyes Zeneiskola Balatonkeresztúri Kihelyezett Tagozatának növendékei és felkészítő tanáruk, Sasfalvi Gábor, akik fuvolajátékkal örvendeztették meg a megjelenteket; verset és prózát mondott Simon Mária. A művészt és kiállított munkáit az intézményvezető ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A tárlat megtekinthető február 29-ig nyitvatartási időben és rendezvények idején. A művészről A Kéthelyen élő D. Fazekas László, aki az Egri Tanárképző Főiskolán tanult, 1998-tól állítja ki képeit országszerte. Tanárával, Barna Árpád kéthelyi festőművésszel együtt is kiállítottak ban Somogysámsonban. Csakúgy, mint mások, D. Fazekas László is az emberi lélek rejtelmeit kutatja, az egyedit keresi mindenben. Saját bevallása szerint kivesézi rajzban a témát, majd mikor már a pár perces ceruza vázlat is hiteles számára, csak utána kezd színekben gondolkodni. Igyekszik úgy készíteni a képeit, hogy az mind komponálási, formai és színbéli szempontból felérjen egy profi, könnyed rajzzal vagy festménnyel. Nem minden esetben törekszik a valósághűségre (arra, hogy a természeti látványt utánozza), inkább az önálló színharmóniai képzeteit, rajzaiban pedig a vonallal történő egyéni megvalósításokat hangsúlyozza. Programjainkról tájékozódhatnak elérhetőségeinken, településszerte kihelyezett plakátjainkon, szórólapjainkon, világhálós oldalainkon, az önkormányzat honlapján, elektronikus hírlevelünkben, telefonos SMS-ben. Biróné Tóth Valéria intézményvezető 7

8 Tájoló Programok a Bél Mátyás Látogatóközpontban (Balatonkeresztúr, Ady E. u. 26., tel.: 30/ ): Február 24. (szerda), 18 óra, Keresztúri Esték: Sztyeppén innen, az Urálon túl: ahol a jávorszavas jár. ifj. Tengerdi Győző ázsiai vadászélményeiről tart vetített képes előadást. Február 27. (szombat), 17 óra: Egyházi Géza színész, énekes tavaszváró koncertje ismert musical és operett részletekkel. Belépőjegy: 800 Ft, jegyek elővételben is kaphatók a látogatóközpontban. Március 09. (szerda), 18 óra, Keresztúri Esték: Élet fájdalom nélkül Gyakorlatok az egészséges élethez. Matuczáné Babits Veronika terapeuta előadása, melynek során az egyes gyakorlatokat az érdeklődők a helyszínen ki is próbálhatják. Emiatt érdemes kényelmes öltözékben jönni és polifoamot vagy plédet hozni. A gyakorlatok minden korosztály számára elvégezhetőek. Március 04. (péntek), 18 óra, Árkád Galéria: A lélek áradása Kovács Mária festőművész kiállítás megnyitója a művésznő legfrissebb alkotásaiból (portrék, tájképek a környékről). Március 15. (kedd), 17 óra: Nemzeti ünnep. Községi megemlékezés a Bél Mátyás Látogatóközpontban. Koszorúzás a Mindszenty téren. Március 11. hetén (a konkrét időpont egyeztetés alatt): Jézus szenvedései és halála orvosi szemmel Dr. Virág Sándor háziorvos előadása. Március 23. (szerda), 18 óra, Keresztúri Esték: Balaton környéki népművészet és húsvéti népszokások. Gyanó Szilvia, a keszthelyi Balatoni Múzeum néprajzos-múzeológusának vetített képes előadása. Március 28. (Húsvéthétfő), 14 órától: Családi Csili Csali délután a Bél Mátyás Látogatóközpontban. A szervezők a változtatás jogát fenntartják! -BTV- 8 keresztúri hírmondó február

9 FELHÍVÁS BALATONKERESZTÚRI EBTULAJDONOSOK RÉSZÉRE EBÖSSZEÍRÁS! Az ebrendészeti feladatok ellátása keretében, valamint járványvédelmi okokból a hivatal évben ebösszeírást tart, melynek keretében az ebtartónak egy adatlapot kell kitöltenie. Az ebtartók az adatszolgáltatási kötelezettségnek egy kitöltött és visszaküldött nyomtatvánnyal tehetnek eleget. A dokumentumot letölthetik az önkormányzat honlapjáról ( / Közös Hivatal/Nyomtatványok/Ebtartás bejelentése dokumentum), vagy személyesen beszerezhetik a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatalban (8648 Balatonkeresztúr, Ady Endre u. 52.). A kitöltött ívet postai úton küldhetik vissza a gazdák, vagy leadhatják személyesen a hivatalban április 30-ig. Az a kutyatulajdonos, aki az adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, az állatvédelmi bírságról szóló rendelet alapján ebenként forintig terjedő bírsággal büntethető. A Hivatal egyúttal felhívja a kutyatulajdonosok figyelmét, hogy jogszabályváltozás miatt január 1-jétől négy hónaposnál idősebb ebet csak transzponderrel (mikrochippel) megjelölve lehet tartani. Ha valaki az állat kötelező jelölését nem végezteti el, forintig terjedő bírsággal büntethető. Mestyán Valéria sk. címzetes főjegyző február keresztúri hírmondó 9

10 BEJELENTŐ LAP EBTARTÁSRÓL Benyújtás oka: (megfelelő rész aláhúzandó) Eb a 3 hónapos kort elérte Elhullott Elveszett Tartási helye 3 hónapnál hosszabb időre megváltozott Új tulajdonoshoz került Ebösszeírás 1.) Az eb tulajdonosának, ill. tartójának adatai 2 : Neve Címe Telefonszáma 4 címe 4 Tulajdonos Ebtartó 3 2.) Az eb tartási helye 5 :.. 3.) Az eb adatai Fajtája Neme Születési ideje Színe Hívóneve Beültetett transzponder sorszáma, beültetés időpontja 6 Beültetést végző állatorvos neve, kamarai bélyegzőjének száma Ivartalanítás időpontja 6 Ivartalanítást végző állatorvos neve, kamarai bélyegzőjének száma Oltási könyvének száma Oltási könyvet kiállító állatorvos neve, kamarai bélyegzőjének száma Veszettség elleni védőoltás időpontja A használt oltóanyag neve és gyártási száma Az oltást végző állatorvos neve, kamarai bélyegzőjének száma Kisállat-útlevél száma, kiállításának időpontja 6 Az útlevelet kiállító állatorvos neve, kamarai bélyegzőjének száma Veszélyessé minősítés időpontja 6 Tartási engedély száma, dátuma, kiállító hatóság megnevezése Az eb egyéb jellemzői.., év.. hó. nap. aláírás 1 Minden kutyáról külön adatlapot kell kitölteni 2 Az adatok kezelésére az évi XVIII. tv. 42/B. (2) bek. jogosítja fel az önkormányzatot 3 Csak akkor kell kitölteni, ha nem azonos a tulajdonossal 4 A tulajdonosnak csak akkor kell megadnia, ha ő az eb tartója is 5 Cím és a tartás jellege (lakás, udvar, kennel stb.) 6 Nemleges választ is kérem jelezni

11 CSOK a Takarékban! Tájékozódjon a részletekről Balatonmáriafürdő, Gróf Széchényi Imre tér 10. sz. alatti fiókunkban, az interneten a honlapunkon, vagy a oldalon, ahol kalkulációt készíthet az Önnek járó támogatás összegéről! Várjuk érdeklődését! A hirdetésben szereplő családok otthonteremtési kedvezménye Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. hirdetések PC klinika! Elromlott a számítógépe, laptopja netán lassú, vírusos vagy nem indul az operációs rendszere? Gyors, szakszerű segítség! Telefon: 06 30/ , pcklinikainfo@gmail.com. Web: pcklinika.info A balatonkeresztúri gazdabolt ajánlata! Növényvédő szerek, fóliák, vetőmagok, hagymák, kerti szerszámok, locsolástechnika, festékáruk. Továbbra is várom volt és leendő vásárlóimat! (Balatonkeresztúr, Iskola u. 4.) Német-olasz nyelvoktatás, külföldi munkára szaknyelvi felkészítés, nyelvvizsgára felkészítés egyetemet végzett tanártól. Telefon: 06 20/ Kukac Kert Szerviz: szakembertől kertgondozás, gyümölcsfák metszése, füvesítés, fűnyírás, fák, cserjék, örökzöldek ültetése, növények gondozása, zöld terület kezelés. Tel.: Szobafestés, tapétázás, hőszigetelés, színezés. Telefon: / Zsírlerakódás csökkentés, alakformálás a legmodernebb Exilis technológiával (ultrahang és magas frekvenciás kezelés). Arkánum Egészségcentrum, Balatonmáriafürdő, Vilma u. 38., telefon: 06 30/ Nyirokmasszázs! Pneumocompressiós gépi nyirokkeringés javító kezelés anyagcsere javításra, salakanyag eltávolításra, méregtelenítésre, immunrendszer erősítésre. Arkánum Egészségcentrum, Balatonmáriafürdő, Vilma u. 38., telefon: 06 30/ Fűnyírás vállalása egész évben. Bakos József, Balatonkeresztúr, Dózsa Gy. u. 42. telefon: / beepee@vipmail.hu. Keszthelyi Kutyakozmetikámban szeretettel várom vendégeimet. Igény szerint kutyusát a saját otthonában is megszépítem. Bejelentkezés: 30/ Jesolo Pub. Pizza rendelés, ingyenes házhozszállítás. Telefon: B.keresztúron 420 n.öles zártkert gyümölcsfákkal eladó. Tel.: 06 30/ KÖZVILÁGÍTÁSI MEGHIBÁSODÁS BEJELENTÉSE (munkaidőben): Horváth Tibor műszaki ügyintéző Közös Önkormányzati Hivatal, Tel.: 85/ , és 30/ KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Hétközi és hétvégi központi ügyelet: hétköznap 16 órától másnap reggel 8 óráig, illetve hétvégén szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8-ig, valamint ünnepnapokon. Marcali, Széchenyi u. 17. Telefon: 85/ február keresztúri hírmondó 11

12 képgaléria n lt január 25-é eghallgatás vo Közm s fúvó us Réz p r o C elyen a 3-án, m özpontban r á u n ja tók oncert látoga Újévi k lépett fel a tt Quinte nök a Nagyberek észetvédelmi mér rm te er zt Es cs vi Mióko k sorozatban a Keresztúri Esté t él sz be l ró gá élővilá Az Őszidő Nyugdíjasklub január 8-án rendezett pótszilveszter keretében köszöntötte az új évet Jó hangulatú télűző farsangi foglalkozás keretében a gyerekek farsangi bohócdíszt és szemmaszkot készítettek február 4-én a Négy Évszak Játszóházban D. Fazekas László llagvirág Farsang a Csi ár 8-án ru óvodában feb tárlatnyitása a Mag yar Kultú ra Napján

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 01-02. szám 2015 január-február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Önkormányzati számvetés Új nevet kap két utca Lezárul a TDM pályázat

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja IX. évfolyam 1. szám, 2011. Fergeteg hava Január KERESZTÚRI HÍRMONDÓ 2 2011. JANUÁR TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016. számú BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016. számú JEGYZŐKÖNYVE 2016. január 19-ei nyilvános üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült a Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december Áldott, szép karácsonyt kívánunk Olvasóinknak! keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 11-12. szám 2015. november-december Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Szociális tűzifa

Részletesebben

BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONKERESZTÚRI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12. számú JEGYZŐKÖNYVE 2011. április 19-i nyilvános üléséről 2 Jegyzőkönyv Készült a Balatonkeresztúri Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

keresztúri hírmondó Xi. évfolyam, 02. szám 2013 Jégbontó hava, február

keresztúri hírmondó Xi. évfolyam, 02. szám 2013 Jégbontó hava, február keresztúri hírmondó Xi. évfolyam, 02. szám 2013 Jégbontó hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó Betemetett a nagy hó erdőt,

Részletesebben

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 11. szám 2014 Enyészet hava, november Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Munkához látott az új képviselő-testület Könyvtári Napok '56

Részletesebben

vállalkozó (52. 26. pont) e)17

vállalkozó (52. 26. pont) e)17 e)17 a 26.152 vállalkozó: a egyéni az A 170/2011.(VI.21.) számú képviselı-testületi határozat: a.) Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi adórendelet felülvizsgálatára vonatkozó

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 05. szám 2015 pünkösd hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Vitorlás iskola helyi gyerekeknek a helyes mozgásért Majálisoztunk:

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 03. szám 2015 Kikelet hava, március Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Nemzeti ünnep: községi megemlékezés március 15-én a Bél Mátyás

Részletesebben

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek! 1 2 Jegyzői tájékoztató Tisztelt Tápiószecsőiek! Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat képviselőtestülete december havi első ülésére december 10-én került sor. Testületünk az alábbi témákkal kapcsolatosan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: és Képviselő-testületének 2013. október 08 (kedd) 15:00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Verőce Község Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (2621

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 23- án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. szeptember 23. Határozat:

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester, Antal Erzsébet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. Jegyzőkönyv Készült: Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. március 19. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről 290/1/2015. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16 - án tartott nyílt üléséről Rendelet: 1/2015. (II.17.)

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május

keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május keresztúri hírmondó XIV. évfolyam, 05. szám 2016. pünkösd hava, május Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Nyitott Balaton kézműves foglalkozás a játszóházban [125 éves

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 42-87/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 22-i

Részletesebben

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető

Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október keresztúri hírmondó X. évfolyam, 10. szám 2012. Magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja 1956: Községi ünnepség a Mindszenty téren Időseink köszöntése

Részletesebben

BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE. 30. számú JEGYZŐKÖNYVE. 2013. december 19-ei. nyilvános üléséről

BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE. 30. számú JEGYZŐKÖNYVE. 2013. december 19-ei. nyilvános üléséről 1 BALATONBERÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 30. számú JEGYZŐKÖNYVE 2013. december 19-ei nyilvános üléséről Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 7 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 7 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. szeptember 14. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei

A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása. 140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt fontosabb

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről archív hangfelvétel készült.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről archív hangfelvétel készült. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-én 16 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerinti

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2012. március 1. XIV. ÉVFOLYAM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Képviselő-testületi határozatok és rendeletek TARTALOM Önkormányzati hírek 1-3. o. Meghívó március 15.

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS (VIII.)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS (VIII.) Törökbálint Város Polgármestere Levelezési cím: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 79. Tel.: 06-23-335-021 Fax: 06-23-336-039 e-mail: polgarmester@torokbalint.hu honlap:www.torokbalint.hu PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. június 26. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (01.15.) HATÁROZATA

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (01.15.) HATÁROZATA 1/2015. (01.15.) Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete a meghívóban meghirdetett napirendet kiegészíti, az Egyebek napirendi ponttal. Dr. Sajtos Sándor polgármester 2/2015. (01.15.) Tahitótfalu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Jamrik László, Varga András, Mezőfi Ferenc László,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október

keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október keresztúri hírmondó XIII. évfolyam, 10. szám 2015. magvető hava, október Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Korszerű középületeink Az idősek köszöntése Mihály-napi koccintás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/132-44/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. november 26-án

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007 március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Aljegyzői pályázat kiírása A közgyűlés 17 igen szavazattal, 9 tartózkodással

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. február 13.-ai ülése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Vaskó Péter (továbbiakban: levezető elnök) a taggyűlés jegyzőkönyvvezetőjének Sashegyi Saroltát javasolja.

JEGYZŐKÖNY. Vaskó Péter (továbbiakban: levezető elnök) a taggyűlés jegyzőkönyvvezetőjének Sashegyi Saroltát javasolja. JEGYZŐKÖNY Készült 2008.május 30-án a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első időpontra meghirdetett

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. február 8-án 14 órakor

M E G H Í V Ó. 2016. február 8-án 14 órakor Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február

keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február keresztúri hírmondó X. évfolyam, 02. szám 2012. Jégbontó hava, február Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Jobb időkre várva: nyári emlék a jeges télben (Helyi-Érték rovatunkban

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015. augusztus

Részletesebben

_NAPIREND Ügyiratszám: 5/35 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2016. február 19-i nyilvános ülésére

_NAPIREND Ügyiratszám: 5/35 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2016. február 19-i nyilvános ülésére _NAPIREND Ügyiratszám: 5/35 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. február 19-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2016. évi költségvetéséről és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kósáné Szakonyi Zsuzsanna

Jegyzőkönyv. Kósáné Szakonyi Zsuzsanna Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 28-án, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással egybekötött Képviselő-testületi üléséről, a pécselyi Kultúrházban.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: B./ Tanácskozási joggal: ifj. Dallos Zoltán képviselő előre jelezte távolmaradását.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: B./ Tanácskozási joggal: ifj. Dallos Zoltán képviselő előre jelezte távolmaradását. Jegyzőkönyv Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 18:30 órai kezdettel megtartott Képviselő-testületi üléséről, a Faluháza Tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án 16 órára összehívott soros testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. osztályvezető, a Jegyző megbízottja képviselő igazoltan van távol.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. osztályvezető, a Jegyző megbízottja képviselő igazoltan van távol. Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 59-61/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2015. november 25-én 17:00-kor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Burgyánné

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-15/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-16/2012.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-16/2012. 87/2012.(IV.24.) KT. Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi Éves Belső Ellenőrzési Jelentést elfogadja. Határidő: Azonnal Felelős: Bárdos Lászlóné dr. 88/2012.(IV.24.) KT. Dunaföldvár

Részletesebben

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december

KERESZTÚRI HÍRMONDÓ. A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december KERESZTÚRI HÍRMONDÓ A balatonkeresztúri Önkormányzat havonta megjelenő információs lapja VII. évfolyam 12. szám, 2009. december Ady Endre: Karácsony Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. október l-jén megtartott soros ülésén a Riasztási Központ tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/152-53/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27-én

Részletesebben

E L T E R J E S Z T É S. HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE

E L T E R J E S Z T É S. HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE Tárgy: Beszámoló a lejárt határidej határozatokról Melléklet: E L T E R J E S Z T É S HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE EL TERJESZT : AZ EL TERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: VÉLEMÉNYEZÉSRE

Részletesebben

2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta:

2015. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 2015. ÉVI HATÁROZATOK Szavazás: a Képviselő-testület 10 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2015. (I. 22.) SZÁMÚ TESTÜLETI Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az írásos

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú jegyzőkönyve 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 153/2012./X.24./ kt.határozat: 154/2012./X.24./ kt. határozat: 155/2012./X.24./ kt. határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Telefon: 06/88 596-910 Fax: 06/88 596-901 e-mail: jegyzo@balatonfuzfo.hu Szám: 4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonfűzfő Város

Részletesebben

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április

keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 04. szám 2014 szelek hava, április Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja Új aszfaltszőnyeg és hegyi túraútvonal Választottunk: mindent

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL TESTÜLETE 2014. AUGUSZTUS 21-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre

Részletesebben

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére 112/2011.(III.24.)Kt.sz. Előterjesztés Kollégium működtetésével kapcsolatos elképzelésekről Jánoshalma Város

Részletesebben

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010.

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 17-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Szám Dátum Határozat szövege 1/2015 I.13. Pogány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a DRV Zrt. által a Kozármisleny Kossuth u.

Szám Dátum Határozat szövege 1/2015 I.13. Pogány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a DRV Zrt. által a Kozármisleny Kossuth u. Szám Dátum Határozat szövege 1/2015 I.13. Pogány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a DRV Zrt. által a Kozármisleny Kossuth u. 200-as ivóvízvezeték bővítése és cseréje, valamint Kozármisleny Kossuth-Petőfi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott üléséről. Mutató:

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott üléséről. Mutató: Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2013. október 31.-i

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-13 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. március 07-én 17:00 órakor megtartott nyilvános soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 06-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 06-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 06-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné Bodor Erzsébet,

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 26/2012. (III.29.) kt. határozat: A 2012. március 29-ei ülés napirendjének elfogadása 27/2012. (III.29.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny. Psz/59/24/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott rendes, nyilvános üléséről 99/2014. (XII.18.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben