Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KIHÍVÁSAI AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS TÜKRÉBEN

Átírás

1 Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZLEKEDÉSPOLITIKAI KIHÍVÁSAI AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS TÜKRÉBEN Készítette: Légrádi Anikó Budapest,

2 Bevezetés Az éghajlatváltozás egy olyan globális és aktuális probléma, amely nemcsak egyes országcsoportokat vagy kontinenseket érint, hanem az egész emberiségen érezteti hatását. Egy olyan környezeti kihívás, amelynek megoldása a jövő generációk életét is befolyásolja. Ezért olyan fontos az éghajlatváltozás okozta problémák megfelelő kezelése. A nemzetközi együttműködés az 1970-es években kezdődött, és ahogy felismerést nyert, hogy milyen veszélyekkel is járhat az éghajlat megváltozása, egyre inkább elmélyült. Egymást követték a nemzetközi, illetve európai egyezmények, amelyek az éghajlatváltozás kezelését, mértékének csökkentését tűzték ki célul. Ma már köztudott, hogy az éghajlatváltozás nagy része emberi tevékenységeknek tudható be, kialakulásáért pedig a fejlettebb országok nagyobb részben felelősek, mint a kevésbé fejlettek, és ők egyben a legnagyobb kibocsátók is. Az éghajlatváltozás mértéke azonban csökkenthető, illetve megfelelő politikák segítségével elkerülhetetlen hatásaihoz alkalmazkodni lehet. Ez azonban összehangolt célkitűzéseket, intézkedéseket, és globális szintű együttműködést igényel. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy milyen, illetve mennyire hatékony eszközökkel képes kezelni a nemzetközi összefogás, illetve az Európai Unió az éghajlatváltozás okozta, főként közlekedéspolitikai kihívásokat. 2

3 I. Az üvegházhatás Általános áttekintés A globális és az európai átlaghőmérséklet nő, a tengerszint emelkedik, a gleccserek olvadnak, az rendkívüli időjárási esetek száma megszaporodott és a csapadék eloszlása is változik. A felmelegedés legnagyobb részét az emberi tevékenységek által kiváltott üvegházhatású gázok kibocsátása okozza. Az éghajlatváltozás számos területen fogja éreztetni hatását, így megnövekszik az árvizek veszélye, hatással lesz az ökológiai rendszerekre, a természet sokféleségére, az emberi egészségre, a víztartalékokra és némely gazdasági szektorra, mint például az erdőgazdálkodásra, mezőgazdaságra (élelmiszertermelés), turizmusra és a biztosítási szektorra. Az éghajlatváltozással az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete, United Nations Organization, UNO) az Éghajlatváltozási Keretegyezmény (United Nations Framework on Climate Change Convention) keretén belül foglalkozik, a Kiotói Jegyzőkönyv pedig kötelező célokat tűzött ki az ipari országok számára, hogy csökkentsék az üvegházhatású gáz kibocsátásukat. A Jegyzőkönyv az első lépés a további globális csökkentések felé (a 21. század közepére körülbelül 50%-os csökkentés), amelyekre azon hosszú távú cél eléréséhez van szükség, mely szerint a légkörben csak fenntartható mennyiségű üvegházhatású gáz lehet. Azonban, még egy azonnali és nagy mértékű kibocsátás csökkentés sem előzhet meg valamilyen szintű éghajlatváltozást, illetve gazdasági és környezeti hatásokat, mivel jelentős időbeli eltérés van a kibocsátás csökkentése és az üvegház hatású gázok koncentrációjának stabilizációja között (lásd 1. számú melléklet) Ezért, a kibocsátás csökkentési intézkedések mellett szükség van olyan társadalmi-gazdasági intézkedésekre is, amelyek segítenek az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásban. Néhány ország sikeresen halad a Kiotói Jegyzőkönyven vállalt célkitűzések felé, olyan intézkedések segítségével, melyek átfogják a gazdaság összes szektorát. Igen nagy kihívást jelent a fenntartható üvegházhatású gáz koncentráció elérése, különösen akkor, ha Közép-és Kelet-Európa, a Kaukázus és Közép-Ázsia országainak (EECCA) gazdasága és életszínvonala megközelíti Nyugat-Európáét. 3

4 Az üvegházhatás Hosszú távon, a Földnek ugyanannyi energiát kell a világűrbe kibocsátania, mint amennyi napenergiát elnyel. A napenergia rövidhullám formájában érkezik. Ennek a sugárzásnak egy részét a Föld felszíne és atmoszférája visszaveri. A nagyobb része azonban áthatol az atmoszférán, és a Föld felszínét melegíti. A Föld pedig olyan formán szabadul meg az energiától, hogy infravörös hullámként visszaveri azt. A Föld felszínéről kibocsátott infravörös hullám nagy részét az atmoszférában lévő vízgőz, szén-dioxid és más üvegházgázok elnyelik. Ezek a gázok megakadályozzák azt, hogy a Föld felszínéről az energia akadály nélkül távozzon az űrbe. Ez a lassító, indirekt folyamat azért szükséges, hogy a Föld ne hűljön ki. Ha azonban az üvegházgázok koncentrációja megnő, akkor az atmoszféra több infravörös sugárzást fog elnyelni, és így felborul az éghajlat, hiszen megváltozik a bejövő és kimenő energia aránya. A hosszú életű üvegházgázok koncentrációjának megkétszereződése ha nem teszünk ellene semmit, oda vezethet, hogy a Föld 2%-kal kevesebb energiát tud a világűrbe kibocsátani. Így az éghajlatnak valahogy alkalmazkodnia kell a megváltozott helyzethez, hogy meg tudjon szabadulni a feles energiától (lásd 2. számú melléklet). A fő üvegházhatást kiváltó gázok a következők: szén-dioxid (CO2), metángáz (CH4), nitrogén-oxid (N20), hidrofluorokarbonok (HFC), perfluorokarbonok (PFC) és kénhexafluorid (SF6) (lásd 3. számú melléklet). Éghajlatváltozás és fenntarthatóság Globálisan és Európában is megfigyelhetők a változó éghajlat jelei. A legnyilvánvalóbb tényező az elmúlt 150 év során tapasztalt jelentős hőmérsékletnövekedés. A tengerszint emelkedését, valamint a csapadék és az extrém időjárási illetve klimatikus események megváltozását szintén megfigyelhettük Európában az elmúlt ötven évben. További jelek a gleccserek visszahúzódása és a hóval fedett területek csökkenése. 4

5 Az éghajlatváltozás fenntartható céljai Az UNFCCC célja, hogy olyan légköri üvegházhatású gáz koncentráció jöjjön létre, amely egyrészről megelőzi a veszélyes emberi beavatkozást az éghajlati rendszerbe, másfelől viszont fenntartható gazdasági növekedést tesz lehetővé. Ilyen fenntartható szint eléréséhez további csökkentésekre (körülbelül 50% a 21. század közepére) van szükség a globális üvegházhatású gázok kibocsátása terén. Az EU a Hatodik Környezetvédelmi Akcióprogramjában azt ajánlotta, hogy a globális hőmérséklet maximum 2 C-kal lépje túl az iparosodás előtti szintet, tehát a mostani globális átlaghőmérsékletnél legfeljebb 1,4 C-szal legyen több (Európai Parlament és Tanács, 2002). Egy tanulmány 1 további fenntartható célokat tűzött ki: az emberi tevékenységek által okozott felmelegedés felső határa legyen évtizedenként 0,1 C és a tengerszint globális növekedése ne haladja meg az évtizedenkénti 20 mm-es értéket. Ha összehasonlítjuk a kitűzött célokat a hőmérséklet növekedésére és a tengerszint emelkedésére vonatkozó előrejelzésekkel, akkor nyilvánvaló, hogy hacsak nem történnek további lépések az éghajlatváltozás csökkentése érdekében, akkor ezeket a célértékeket a következő évben túl fogjuk lépni. A fenntartható szintű üvegházhatású gáz koncentráció illetve éghajlatváltozás elérése a 21. évszázad talán legnagyobb környezetvédelmi kihívása lesz. Hőmérséklet-növekedés Globálisan, a felszíni levegő hőmérsékletet a 19. század közepe óta tartják számon. Új és megbízhatóbb bizonyíték van arra, hogy az elmúlt ötven évben megfigyelt felmelegedés emberi tevékenységeknek tudható be. Az éghajlati modellekbe vetett bizalom is megnőtt: a múltbeli emberi kibocsátásokból kiindulva, a ténylegesen megfigyelt változásokhoz hasonlókat jeleznek előre. Az elmúlt száz év során a globális átlaghőmérséklet 0,6 C-szal emelkedett, melyen belül a szárazföldi területek nagyobb mértékben melegedtek fel, mint az óceánok. Az elmúlt 150 év során az 1998-as esztendő volt a legmelegebb és a 2002-es a második legmelegebb. A 19. század közepe óta az 1990-es volt a legmelegebb évtized (lásd 4. számú melléklet). 5

6 Az európai (Szibériával együtt) adatok azt mutatják, hogy 2002-ig a hőmérséklet emelkedés megegyezik a globális trenddel, és körülbelül 1,3 C-ra rúg az elmúlt 100 év során. Az EECCA országok felmelegedése megközelítette az 1,3 C-t, míg Európán belül a szibériai felmelegedés az egyik legnagyobb. Európában a legnagyobb mértékű felmelegedést Oroszországban és az Ibéria-félszigeten figyelték meg, a legkisebbet pedig az Atlanti óceán partvidékén. A téli időszakban nagyobb hőmérsékletváltozások figyelhetők meg. A nyári időszakban Dél-Európa kétszer olyan gyorsan melegszik, mint Észak-Európa. A következő évszázadban a hideg telek várhatóan szinte teljesen eltűnnek, míg a forró nyarak egyre gyakoribbá válnak. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovermental Panel on Climate Change, IPCC) szerint a globális átlaghőmérséklet 14,-5,8 C-szal fog emelkedni 1990 és 2100 között. Ez a széles sáv nemcsak az éghajlatváltozási modellek bizonytalanságát fejezi ki, hanem figyelembe veszi a következő száz év üvegházhatású gáz és kén-dioxid kibocsátás forgatókönyveinek különbségét, melyeket a népességnövekedés és a társadalmi-gazdasági fejlődés különböző előrejelzéseire alapoznak. A legnagyobb hőmérsékletemelkedés Dél- Európában (Spanyolország, Olaszország és Görögország) és Észak-Európában (Finnország és Oroszország nyugati fele) valamint, néhány EECCA országban várható, a legkisebb pedig az Atlanti óceán partvidékén. Ha ezeket az előrejelzéseket összehasonlítjuk az ajánlott fenntartható célokkal, akkor megállapíthatjuk, hogy az EU 2050-re várhatóan túllépi az abszolút globális hőmérsékletemelkedésre vonatkozó célkitűzését, és a maximum 0,1 C-os évtizedenkénti emelkedést valószínűleg még korábban. A tengerszint emelkedése A 20. század folyamán 0,1-0,2 méterrel emelkedett a tengerek szintje, globálisan és Európában is (lásd 5. számú melléklet).ha figyelembe vesszük az összes kibocsátásra vonatkozó forgatókönyvet, akkor a globális tengerszint valószínűleg további 0,09-0,88 méterrel fog emelkedni 1990 és 2100 között, és hasonló értékek várhatóak Európában is. A földkéreg hosszú távú mozgásai miatt regionális eltérések is vannak, mivel Dél-és Közép- Európa nagyobb része lassan süllyed, míg Észak-Európa kiemelkedik az óceánból. Az 1 Leemans és Hootsmans,

7 előrejelzéseket figyelembe véve valószínűsíthető, hogy a fenntartható célkitűzéseket a következő 100 év során túl fogjuk lépni. A csapadék megváltozása A globális csapadék mennyiség 2%-kal emelkedett a múlt században, azonban nagy eltérések vannak a kontinensek között, és Európában is. Észak-Európa és Oroszország nyugati fele az elmúlt században 10-40%-kal vált csapadékosabbá, míg Dél-Európa és az EECCA országok többsége ebben a tekintetben csekély mértékben változik, illetve legfeljebb 20%-kal válik szárazabbá néhány területen. A csapadék intenzitása szintén megváltozott. Számos tényező mutatja, hogy Európa több részén sokkal intenzívebb a csapadékhullás, míg más területeken az aszályok száma nőtt meg. A növekvő intenzitás azonban megnövelheti az extrém időjárási események, például az árvizek valószínűségét is. A csapadékkal kapcsolatos harmadik tényező a szezonális eloszlás. A téli csapadék változott leginkább. Ennek következtében, a hőmérséklet emelkedése miatti nyári vízveszteségeket némileg kiegyenlíti a növekvő téli csapadék mennyiség, azonban ez még súlyosabb nyári aszályokhoz is vezethet. Az éghajlat modellek további 1-2%-os évtizedenkénti csapadék mennyiség növekedést vetítenek előre Észak-Európában erre a századra. Dél-Európában, főleg Spanyolország, Görögország és Törökország területein a nyári csapadék valószínűleg évtizedenként 5%-kal fog csökkenni, míg a telek csapadékosabbakká válnak. A legtöbb EECCA országban a nyári csapadék mennyisége előreláthatólag szintén csökkenni fog, például 2080-ra 5-10%-os csökkenés várható Kazahsztánban, míg a telek csapadékosabbak lesznek. Az éves csökkenés várhatóan 1-4%-os lesz 2050-re. Extrém időjárási és éghajlati események A 20. század második felében figyeltek meg változásokat az extrém időjárási és klimatikus események sűrűségében és jellemzőiben. Ezek az események ugyan nem tudhatók be a hosszú távú éghajlatváltozásnak, azonban egy esetleges képet alkotnak a jövőről, ugyanis az éghajlat modellek az éghajlatváltozás eredményeképpen az extrém időjárási események intenzitásának és sűrűségének növekedését vetítik előre. Európában a különösen hideg telek ritkábbak lettek, 7

8 és a 2020-as évekre szinte el is tűnnek, míg a forró nyarak egyre gyakoribbak lesznek. A legmagasabb hőmérsékletek, illetve a forró napok számának növekedését figyelték meg a 20. század második felében Európa több részén is (Egyesült Királyság, Skandinávia, Oroszország). Ugyanakkor, például 1995-ben Északnyugat-Európa hatalmas területeit árvíz öntötte el ben pedig az erős esőzés az évszázad árvizét idézte elő Németországban, Csehországban és Ausztriában. Az éghajlatváltozás hatásai Az éghajlatváltozás várhatóan jelentős hatással lesz Európára. Általában elmondható, hogy a déli és az arktikus területek a legérzékenyebbek. Az éghajlatváltozás várhatóan a következő területeken fogja éreztetni hatását: hidrológia és vízkészletek; hegyvidéki és vízparti területek; föld és termőföld készletek; erdőgazdálkodás és mezőgazdaság; természetes élővilág és a természet sokszínűsége; gazdasági szektorok; emberi egészség Hidrológia és vízkészletek Az éghajlatváltozás érinti a teljes éves vízáramlást és ennek változásait. A csapadék mennyiség változása miatt várhatóan megnövekszik Észak-Európa éves vízáramlása, míg a Mediterrán-térségé valószínűleg csökken. A legtöbb EECCA országban is várhatóan csökkenni fog az éves vízáramlás. A hegyvidéki és szárazföldi területeken több csapadék fog hó helyett eső formájában hullani. Ezek a hatások szintén megnövelik az árvízveszélyt és a nyári aszályok veszélyét a folyók folyás irányában. Az öntözés szüksége miatt a vízigény meg fog növekedni, azonban az elérhetőség a nyári hónapok alatt csökkenni fog. Hegyvidéki és part mentén fekvő területek Az éghajlatváltozás igen érzékenyen érinti a hegyvidéki és a part menti területeket. A hegyvidéki területek hó és eső mennyiség változása kihatással lesz a lejjebb fekvő területek népességére is. A hirtelen és erős csapadék megnöveli a földcsuszamlások, sziklaomlások és lavinák veszélyét, valamint veszélyezteti a települések biztonságát is. Továbbá, az utóbbi évtizedekben a gleccserek által fedett területek száma Európában lecsökkent, például az Alpokban már 50%-kal. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a 21.század végére az Alpok gleccsereinek 50-90%-a el fog tűnni, és a hóhatár minden egyes fok felmelegedéssel,

9 méterrel feljebb kerül. A partvidéki területeket már most súlyos gondok nyomasztják, így az árvízveszély megnövekedése és a parti erózió, amit olyan éghajlatváltozással összefüggő jelenségek váltanak ki, mint az emelkedő tengerszint, a viharok számának és a csapadék intenzitásának növekedése. Az éghajlatváltozás a hegyvidéki és a part mentén fekvő területeken is érezteti hatását, elsősorban emberek lakta területeken, a gazdaság fontos ágazataiban (turizmus) és a természetes területeken. Föld és termőföld A klímaváltozás közvetlenül érinti a földet és a termőföldet, de közvetve is érezteti hatását a földhasználaton keresztül. A földhasználat és igazgatás változásai nagyobb hatással lesznek a termőföldre, mint maga az éghajlatváltozás. Azonban, a klímaváltozás a termőföld minőségének romlását fogja előidézni, sóssá válás, tőzegveszteség és szél, illetve vízerózió formájában. A mediterrán erdők földje az erdőtüzek miatt már most jelentős szénveszteséggel kell, hogy szembenézzen, és ez a helyzet csak romlani fog az erdőtüzek számának emelkedése miatt. Erdőgazdálkodás és mezőgazdaság Az atmoszféra egy nagyobb szén-dioxid koncentrációja Európa legtöbb erdőjében és mezőgazdasági rendszerében nettó termelékenységnövekedéshez vezethet, azonban regionális eltérések is jelentkezni fognak, főként a vízelérhetőség következtében. Például, a német erdőgazdálkodási szektor termelékenysége valószínűleg körülbelül 9%-kal csökkenni fog azokon az erdőterületeken, ahol aszály sújtja a vidéket. Azonban, ahol nem a csapadék mennyisége a korlátozó tényező, ott a termelékenység akár 5%-kal is növekedhet. Az éghajlatváltozás veszélyei jelentősen magasabbak és kezelhetetlenebbek lesznek azokon a területeken, amelyek már most is az aszálytól szenvednek, mint például a mediterrán térség. A mezőgazdaságban, a hőmérséklet emelkedése megrövidíti a gabona termények növekedési idejét. Ezzel szemben, a felmelegedés meghosszabbíthatja a gumós gazdasági növények, mint például a cukorrépa növekedési idejét. Egy másik fontos, de eddig tisztázatlan téma, hogy az éghajlatváltozás hogyan fogja befolyásolni a kártékony állatokat és a növény betegségeket. Valószínűleg, mindkettő száma nőni fog, azonban az még nem ismert, hogy milyen mértékben. A mezőgazdaságot és az erdőgazdálkodást érzékenyen érintik a klímaváltozással összefüggő extrém időjárási esetek, mint például az aszály, a vihar és az erdőtüzek. 9

10 Természetes élővilág és a természet sokszínűsége A klímaváltozás hatásai veszélyeztetik néhány növény és állatfaj előfordulási helyét, és ez a kihalásukhoz is vezethet, ha nem képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Például, a telelő tóparti madarakat és tengeri halakat komolyan veszélyezteti a part menti vizenyős területek csökkenése. Azok az élővilág rendszerek, amelyek eddig például az Ibériai-félsziget északi részén a meleg és nedves körülményekhez szokva éltek, ezentúl Észak-Franciaországban, vagy a Brit szigetek déli részén fognak megjelenni. A növénytakaró határvonala már most elkezdett észak felé tolódni, és ez tovább fog folytatódni, főleg a hegyvidéki területeken. Gazdasági és egészséggel kapcsolatos hatások Az árvíz, az erózió és a part menti területek nedves részeinek csökkenésének veszélye negatívan befolyásolja az emberi településeket, az ipart, a turizmust és a mezőgazdaságot. Ebből a szempontból Dél-Európa a legveszélyeztetettebb térség. A biztosítási szektornak már most szembe kell néznie olyan káresetekkel, amelyek az extrém időjárási események, mint például szélvihar és árvíz miatt következtek be. Világszerte, az elmúlt ötven során több mint megtízszereződött az időjárási katasztrófák miatti gazdasági veszteségek mértéke, bár ezeknek csak egy része tudható be az éghajlatváltozásnak. Az éghajlatváltozásnak negatív és pozitív hatásai is lesznek a turizmusra. A magasabb hőmérsékletek megváltoztatják a nyári utazások preferált helyszínét. Az észak-európai szabadtéri időtöltések népszerűbbek lesznek, míg a nyári forróság hullám miatt a Mediterrán térségbe ősszel és tavasszal fog több turista érkezni. A magasabb hőmérséklet a téli üdülést is befolyásolja, hiszen a hó helyzet kevésbé lesz kiszámítható. Az éghajlatváltozás jelentős hatással lesz a vírushordozó rovarok, az élelmiszer és a víz által terjesztett betegségekre. Néhány, vírushordozó rovarok által terjesztett betegség északabban fekvő területeken is meg fog jelenni. Például, bizonyíték van arra, hogy a Svédországban megfigyelt északi kullancs migráció a felmelegedésnek tudható be. A hőhullámok számának emelkedése a városi levegő szennyezettségének növekedésével kísérve megnövelheti a 10

11 forrósággal összefüggő halálesetek számát, illetve meghosszabbíthatja a betegségek idejét. Azonban a téli halálesetek száma csökkenni fog. Üvegházhatású gázok kibocsátása Áttekintés A nemzetközi összehasonlításokban az 1996-os év az utolsó, ami teljes adattal szolgál. Ennek alapján, az EU teljes üvegházhatású gáz kibocsátása (az erdőgazdálkodást és a földhasználat változást leszámítva) évi 4160 millió tonna szén-dioxidnak felel meg. (Ez az ipari országok teljes értékének 24%-a.) 2 Az EFTA országokban ez az érték 110 millió tonna, a csatlakozó országokban pedig 1070 millió tonna. Az EECCA országok szén-dioxid kibocsátása évente 2900 millió tonna, ebből 12% Oroszországé. A világ más ipari országai a következő mértékben részesednek a teljes üvegházhatás kibocsátásban: USA 39%, Japán 8% és Kanada 4%. A legfőbb üvegházhatású gáz a szén-dioxid, ami az összes üvegházhatású gáz kibocsátás 82%-át teszi ki Nyugat-Európában, a csatlakozó országokban 84%-át, az EECCA országokban pedig a teljes érték 75%-át. Energiaipar Európában az energiaipar (villamosság, hőtermelés, finomítók, bányászat és energiahordozók) az üvegházhatású gázok legfontosabb forrása, Nyugat-Európában a teljes kibocsátás 29%-át adják, a csatlakozó országokban 42%-át, az EECCA országokban pedig a 20%-át. Az EU-ban az áramszolgáltatásból származó szén-dioxid kibocsátás 1990 és 2000 között 5%- kal esett vissza, főleg annak köszönhetően, hogy az Egyesült Királyságban átálltak a szénről a gázra, Németországban pedig hatékonyságnövelő fejlesztések történtek, azonban az energiafogyasztás 19%-kal nőtt. A kombinált hő és energiatermelés elterjedése számos tagországban, illetve a dán és a német növekvő szélenergia hasznosítás szintén hozzájárultak a csökkenéshez. Jelentős csökkenések történtek a mérgező metánkibocsátások terén is (körülbelül 34%-os), ami a mérséklődő széntermelés, a szénbányák hatékonyabb ellenőrzésének és a gáz elosztóhálózat hiányosságainak csökkentésének eredménye. 2 European Environment Agency, Europe s Environment: the third assesment, 2003 május 11

12 A csatlakozó országokban az energiatermelésből származó kibocsátás 1990 és 2000 között 8%-kal csökkent, ami 50 millió tonna szén-dioxidnak felel meg. Ez a gazdaság átalakulásának, az energiafelhasználás stabilizálódásának, az üzemanyag felhasználás megváltozásának (kevesebb szén és több nukleáris energia) és az erőművek jelentős hatékonyságfejlesztésének köszönhető. A mérgező metán kibocsátás is 23 %-kal csökkent, ami 64 millió tonna szén-dioxidnak felel meg. Az EECCA országok gazdaságának átalakulása miatt csökkent az energiatermelés, és így 1990 és 2000 között az üvegházhatású gáz kibocsátás is. Ipar Nyugat-és Közép-Európában az ipari szektor a második legnagyobb forrása az üvegházhatású gáz kibocsátásnak. A fosszilis energiahordozók égetése a legnagyobb ipari forrás: az EU ipari kibocsátásának 70%-a, a csatlakozó országokénak pedig 75%-a ebből származik. Az ásványi termékek termeléséből, illetve használatából származó szén-dioxid kibocsátás (például cementgyártás) egy másik fő forrás, amit a nitrát-oxid kibocsátás követ a vegyiparból. Az EU-ban 1990 és 2000 között 8%-kal esett az iparból származó évi szén-dioxid kibocsátás, ami 55 millió tonnának felel meg. A nitrát-oxid kibocsátásban 1990 és 2000 között 59 millió tonnának megfelelő, 56%-os csökkenést értek el a vegyiparban, főleg a német, angol és francia speciális intézkedéseknek köszönhetően. A fluorgáz kibocsátás 1990 és 2000 között 36%-kal nőtt, míg a hidrogénezett fluor-szénhidrogén kibocsátás 94%-kal nőtt. Közlekedés 2000-ben az EU összes üvegházhatású gáz kibocsátáshoz a közlekedési szektor több mint 20%-kal járult hozzá. A csatlakozó országokban a közlekedésből származó kibocsátás a harmadik legnagyobb tényező volt (8% körüli értékkel). A közúti közlekedés a legfőbb forrás. Az üzemanyag égetésből származó szén-dioxid a legfontosabb üvegházhatású gáz, ezt követi a nitrogén-oxid, ami a katalizátor mellékterméke. Súlyos gondot okoz az EU-ban, hogy 1990 és 2000 között a közlekedésből származó szén-dioxid kibocsátás 18%-kal nőtt. Ez egyrészről a közlekedés volumenének megnövekedésének köszönhető, személy és teherforgalomban is, másrészről pedig annak, hogy ezzel párhuzamosan nem növekedett a kilométerenkénti energiafelhasználás hatékonysága. Azonban, az elmúlt években az új személyautóknál 12

13 csökkent a kilométerenkénti szén-dioxid kibocsátás, ami annak köszönhető, hogy az európai autógyárakkal megegyezés született arról, hogy megpróbálják csökkenteni az ilyen kibocsátásokat. A legtöbb nyugat-európai országban a katalizátor bevezetése után megnőtt a nitrát-oxidok kibocsátása is, habár ez csak 0,6%-ban járul hozzá az üvegházhatású gáz kibocsátáshoz és 2010 között várhatóan 25-30%-kal nő majd a közlekedésből származó szén-dioxid kibocsátás és 1995 között a 10 csatlakozó országban 19%-kal csökkent a kibocsátás, azonban ezután jelentősen megnőtt ben a kibocsátás már csak 5%-kal volt az 1990-es szint alatt. A gazdasági növekedés és a közúti közlekedés felé történő további eltolódás tovább fogja növelni a kibocsátást 3. Az EECCA országokban a közlekedési szektor kisebb mértékben járul csak hozzá az üvegházhatású gáz kibocsátáshoz, azonban az autók számának emelkedésével itt is jelentős növekedés várható. Mezőgazdaság 2000-ben, mindhárom ország csoportban a mezőgazdaság körülbelül 10%-kal járult hozzá a teljes üvegházhatású gáz kibocsátáshoz. A legfőbb források a mezőgazdasági termőterületek nitrogén-oxid kibocsátása (nitrogénes műtrágya) és a metánkibocsátás a bélerjedésből, főként a szarvasmarháknál. Az EU-ban1990 és 2000 között a nitrát-oxid kibocsátás 4%-kal csökkent, főként a nitrogénes műtrágya használat visszaszorulásának köszönhetően. A kérődző állatok metánkibocsátása 1990 és 2000 között a szarvasmarha állomány csökkenése és a trágyakezelés változása miatt 9%-kal esett. A tíz csatlakozó országban a szarvasmarha állomány jelentős csökkenése miatt 46%-os metán kibocsátás csökkenést könyvelhettek el. 3 European Environment Agency, Europe s Environment: the third assesment, Transport, 2003 május 13

14 Hulladék A teljes üvegházhatású gáz kibocsátáshoz a hulladék szektor mindössze 3-5%-ban járul hozzá. A fő forrás a szárazföldi hulladéktelepekről származó metán. Az EU-ban 26%-os csökkenést értek el 1990 és 2000 között, a szemétlerakó kibocsátás hatékonyabb ellenőrzésének köszönhetően. Hasonló trend figyelhető meg a tíz csatlakozó országban is, és valószínűleg a hulladék szektorból származó metán kibocsátás tovább fog csökkenni. 14

15 II. Az éghajlatváltozás nemzetközi folyamatai Kezdetek Az 1950-es és az 1960-as évek folyamán az észak-amerikai és nyugat-európai országokban éles társadalmi viták bontakoztak ki az emberi tevékenységnek a környezetre és természetre gyakorolt hatásáról. Míg a fejlett országokban felismerést nyert, hogy a környezetszennyezés, a népességnövekedés és a természeti erőforrások csökkenése által okozott problémákat meg kell oldani, addig a kevésbé fejlett országok ezt csak a fejlettek problémájának tartották. A kevésbé fejlett országok fő feladatuknak a szegénység, a járványok leküzdését tartották. Ennek érdekében megkísérelték gazdaságukat minél gyorsabban és a legkevésbé tőkeigényes módon iparosítani, és ehhez olyan technológiákat is felhasználtak, melyek jelentősen hozzájárultak a környezetvédelmi problémák kialakulásához ben, Stockholmban, az ENSZ környezeti világkonferenciáján sor került az első olyan világméretű program kidolgozására, mely az emberi környezet megóvásával foglalkozott. A résztvevők létrehozták az ENSZ Környezeti Programját (United Nations Environment Program, UNEP), és ünnepélyes nyilatkozatban (Stockholmi Nyilatkozat) a kormányok kötelezettséget vállaltak, hogy megóvják és jobbá teszik az ember környezetét a mai és a jövendő nemzedékek számára. A stockholmi konferencián nemzetközi szinten elfogadást nyert a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem közötti kölcsönhatás gondolata is. További fontos eredmény volt, hogy a fejlett és fejlődő országok közötti, a környezetvédelemmel és a gazdaság fejlesztésével kapcsolatos eltérő nézetek közelebb kerültek egymáshoz, a fejlődők számára nyilvánvalóvá vált, hogy a fejlett országok problémái hasonlítanak az övékhez ben, az Első Klíma Világkonferencia során minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az éghajlatváltozás nagymértékben az emberi tevékenységnek tudható be. Az 1980-as évek során a közvéleményt egyre nagyobb mértékben foglalkoztatták a környezetvédelmi 4 A fenntartható fejlődés honlapja,

16 témák, és a kormányok is egyre inkább kezdtek ráébredni az éghajlatváltozás okozta problémákra ben az ENSZ Közgyűlés létrehozta a Környezet és Fejlődés Világbizottságot, melynek vezetésével a norvég miniszterelnököt, Gro Harlem Brundtland asszonyt bízták meg. A bizottság készítette el a Közös Jövőnk című jelentést, mely először fogalmazta meg a fenntartható fejlődés fogalmát, és kimondta, hogy a fenntartható fejlődés három pillére, a környezet, a gazdaság és a társadalom, egymással összefügg, ezért a döntéseknél mindhármat figyelembe kell venni ban, a Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization, WMO) és az ENSZ Környezeti Programja (United Nations Environment Programme, UNEP) létrehozták a Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC). Ugyanebben az évben, a máltai kormányzat javaslatára az ENSZ közgyűlése meghozta a 43/53-as döntését, a Globális éghajlat védelméről a jelenlegi és a jövő generációk számára ben az IPCC megerősítette, hogy az éghajlatváltozás veszélyei valósak. Ebben az évben került sor a második Klíma Világkonferenciára, Genovában, ahol felmerült egy globális szerződés megkötésének szükségessége is. A Közgyűlés válaszképpen meghozta a 45/212-as számú döntését, amivel tulajdonképpen elkezdődtek az éghajlatváltozásról szóló keretegyezmény tárgyalásai. Ezeket a tárgyalásokat a Kormányközi Tárgyaló Bizottság (Intergovernmental Negotiating Committee, INC) Jean Ripert elnökletével vezette. Az INC először 1991 februárjában találkozott, és tizenöt hónappal később a kormányok megbízottjai egyhangúlag elfogadták az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményét (United Nations Framework Convention on Climate Change, UNFCCC) júniusában, az ENSZ Rió de Janeiro-i Föld csúcs -án (Környezet és Fejlődés Világkonferencia) nyitva állt a szerződés az aláírásra, és március 21-én lépett hatályba. Nyolc évvel később az Egyezménynek már 188 aláírója volt, köztük az Európai Közösségek. A Riói Konferencián egyéb fontos dokumentumokat is elfogadtak, például az Agenda 21 programot, ami a fenntartható fejlődés átfogó programja, a Riói Nyilatkozatot, mely a fenntarthatóság elveit tartalmazza. 16

17 A Montreali Jegyzőkönyv A Montreali Jegyzőkönyv az 1970-es években kezdődött, az ózonréteg védelmével kapcsolatos nemzetközi erőfeszítések jogi és intézményi alapját képezi ben az UNEP megalapította az Ózonréteg Koordináló Bizottságot, és az UNEP Kormányzó Tanácsa elfogadta az Ózonréteg Világakció Tervet. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején néhány nemzeti kormány, például az USA, Kanada és a Skandináv országok lépéseket tett a CFC-k (chlorofluorocarbons, klórt és fluort tartalmazó szénvegyületek) használata ellen. Ezek a kezdeményezések leginkább tiltás formájában öltöttek testet, azaz megtiltották a CFC-k aeroszol hajtóanyagként való használatát a dezodorokban, hajlakkokban és más hajtógázzal működő kozmetikumokban ben az UNEP szakemberek tanácsára elhatározta, hogy kidolgoz egy globális egyezményt. Svédország kezébe vette a kezdeményezést, és Norvégia, Finnország és Dánia vezetésével kidolgozott egy egyezményt, amelyet 1981-ben terjesztettek a nemzetközi közösség elé. A kezdeti tárgyalások komoly nehézségekbe ütköztek, mert hiányzott a megértés és az egyetértés arról, hogy milyen mértékű is a globális fenyegetettség. Ezen kívül kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy van-e elég technológiai kapacitás arra, hogy válaszolni tudjanak az éghajlatváltozás jelentette kihívásra ben a felek aláírták a Bécsi Egyezményt az ózonréteg védelméről. Ebben az időben a felek nem tudtak még megegyezni a pontos ellenőrzési módszerekről. Végül, egy svéd kezdeményezésű döntést fogadtak el, mely szerint az elkövetkező két évben a felek elkezdenek kidolgozni egy olyan jegyzőkönyvet, ami már konkrét intézkedéseket is tartalmaz. Az elkövetkező két év során a globális tudományos közösség többször találkozott és egyetértés született az ózonréteg károsodás mértékéről és hatásairól, illetve a veszély természetéről. Rómában találkozókat tartottak annak érdekében, hogy tisztázzák és mennyiségileg meghatározzák az ózonréteget károsító anyagok kibocsátását és a jövőbeni folyamatokat

18 A lehetséges ellenőrzési mechanizmusokról tárgyaltak a felek a Leesburg-i Találkozón, Virginia államban. Mivel a CFC-k a használatuk jellegétől függetlenül megtalálják az utat a sztratoszférába, megfelelőbb volt a CFC-k termelésének, importjának és exportjának ellenőrzése, mint bizonyos felhasználási területek kontrollálása. A tárgyalások egyetértést eredményeztek az ellenőrzési eszközökkel kapcsolatban, így 1987 szeptemberében 24 ország aláírta a Montreáli Jegyzőkönyvet az ózonréteget lebontó anyagokról január elsején a Jegyzőkönyv hatályba lépett. A felek megegyeztek arról, hogy hét hónappal a Jegyzőkönyv hatályba lépése után befagyasztják CFC termelésüket és fogyasztásukat, és 10 év alatt 50%-kal csökkentik a fogyasztást. A fejlődő országok 10 év átmeneti időszakot kaptak. A Jegyzőkönyv fő előnye abban rejlik, hogy egy dinamikus folyamat során az összes ózonréteget károsító anyagot ellenőrzése alá vette. További jellemzője, hogy úgy ösztönözte a nemzetközi támogatást, hogy a nem tagországokkal szemben kereskedelmi szankciókat helyezett kilátásba. A Jegyzőkönyvet időközben 163 ország ratifikálta, számos találkozóra került sor. Az 1990-es Londoni Találkozón a felek megegyeztek a fejlett és fejlődő országok közötti kölcsönös függésről, melynek tükrében létrehoztak egy pénzügyi és technikai mechanizmust, hogy így segítsék a fejlődő országokat célkitűzéseik elérésében. 18

19 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 1992 júniusában, az ENSZ Rió de Janeiro-i Föld csúcs -án az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye nyitva állt az aláírásra, és március 21-én lépett hatályba 6. Az Egyezmény célja, hogy az atmoszférában lévő üvegház-gázok koncentrációját olyan szinten stabilizálja, amely megelőzi az éghajlatrendszerbe történő veszélyes emberi beavatkozást. Ezt a szintet, amelyet az Egyezmény mennyiségileg egyébként nem határoz meg, olyan időtávon belül kell elérni, hogy az ökoszisztémák képesek legyenek természetes módon alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, biztosítva legyen az élelmiszertermelés zavartalansága és hogy a gazdasági növekedés fenntartható legyen. Ennek érdekében az Egyezmény Részes Felei-azok az országok, amelyek megerősítették, elfogadták, jóváhagyták vagy csatlakoztak az Egyezményhez-általános kötelezettségvállalást tettek arra, hogy válaszlépéseket tesznek az éghajlatváltozással kapcsolatban. Az Egyezmény két fő csoportba osztja az országokat, az ANNEX 1 (lásd 6. számú melléklet) és a NEM-ANNEX 1 országokra. Néhány Annex 1 ország az Annex 2 (lásd 6. számú melléklet) listában is szerepel, ezeket Annex 2 országoknak nevezzük. Az Egyezménynek jelenleg 41 Annex 1 országa van. Ezek az ipari országok, amelyek történelmileg a legjelentősebb mértékben járultak hozzá az éghajlatváltozáshoz. Ebbe a csoportba tartoznak a viszonylag gazdag ipari országok, amelyek 1992-ben tagjai voltak a Gazdasági Együttműködési és Fejlődési Szervezetnek (OECD), valamint az átalakuló gazdaságú országok, beleértve az Orosz Föderációt, a Balti államokat és számos közép-és kelet-európai országot. A Nem-Annex 1 országok csoportjába a fejlődő országok tartoznak. Az Annex 1 országok egy főre jutó kibocsátása magasabb, mint a legtöbb fejlődőé, és nagyobb pénzügyi és intézményi kapacitással is rendelkeznek. Ezért, az Egyezmény közös, de megkülönböztetett felelősség alapelve szerint az Annex 1 országoknak kell a vezető szerepet játszaniuk a hosszú távú kibocsátás csökkentésben. Ennek eredményeképpen, az Annex 1 országok jogilag nem kötelező érvényű kötelezettséget vállaltak arra, hogy nemzeti 6 A guide to the climate change convention process,

20 politikát és eszközöket fejlesztenek ki annak érdekében, hogy az üvegház-gáz kibocsátásaikat 2000-re az 1990-es szintre szorítsák vissza. Az átalakuló országok számára az Egyezmény bizonyos fokú rugalmasságot biztosít. Számos átalakuló gazdaságú ország úgy élt ezzel a lehetőséggel, hogy a bázisszintet nem az 1990-es szinten határozták meg, hiszen a gazdasági változások nagy kibocsátás csökkentéssel jártak együtt. Jelentések Az Annex 1 országok rendszeresen ún. nemzeti közlést nyújtanak be, amelyben részletezik éghajlatváltozási politikájukat és eszközrendszerüket. A harmadik nemzeti közlést az országok november 30-án adták be. Ezen kívül, az Annex 1 országok éves jelentést készítenek az üvegház-gáz kibocsátásukról, mely a bázisszint adatait is tartalmazza. Szakértőkből álló csoportok egyenként felülvizsgálják a nemzeti közlést, és a helyszíneken is meggyőződnek azok hitelességéről óta az éves jelentéseket technikailag is felülvizsgálják. Azok az Annex 1 országok, melyek 1992-ben az OECD tagjai is voltak az Egyezmény Annex 2 listáján is szerepelnek. Ezekből jelenleg 24 van, és ők kötelezettséget vállaltak arra, hogy pénzügyi forrásokat biztosítanak a fejlődő országok számára, segítve őket az éghajlatváltozás kezelésében, illetve, hogy lehetővé teszik a fejlődő és átalakuló gazdaságú országok számára az éghajlatbarát technológiákhoz való hozzáférést. Bár valószínűsíthető, hogy az Annex 1 országok elérték azt a célt, hogy 2000-re az 1990-es szintre csökkentsék le a kibocsátásukat, a Részes Felek között igen nagy eltérések vannak. Míg az átalakuló gazdaságú országok kibocsátása jelentősen csökkent (több mint 40%-kal 1990 és 1999 között), addig az Annex 2 országok kibocsátása továbbra is növekedett (6,6%- kal 1990 és 1999 között). A Nem-Annex 1 ország listán jelenleg 145 ország szerepel. Ezek a Részes Felek sokkal általánosabb kritériumok alapján tesznek jelentést arról, hogy hogyan válaszolnak a klímaváltozásra, illetve, hogy hogyan alkalmazkodnak hozzá. Az első nemzeti közlés és az éves jelentés beadásának határidejét későbbre szabták meg, mint az Annex 1 országok 20

21 esetében, és a megfelelő pénzügyi háttértől is függővé tették. Mexikó például már a második nemzeti közlését is beadta, és más Nem-Annex 1 országok is már a készítés folyamatában vannak. A Nem-Annex 1 országok nem kötelesek éves jelentést adni a kibocsátásukról, és a nemzeti közlésüket sem vetik alá beható vizsgálatnak. 21

22 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv intézményrendszere Teljesítési Bizottság Segítségnyújtó ág Végrehajtó ág Titkárság Titkárság Plenáris ülés Hatodik Cikkely Felügyeleti Bizottság Részesek Konferenciája COP/MOP Tiszta Fejlesztési Mechanizmus Végrehajtó Titkárság Technológia transzfer szakértő csoport Tudományos és műszaki tanácsadó kisegítő testület Végrehajtást elemző kisegítő testület Titkárság Titkárság Legkevésbé fejlett országok szakértő csoportja Nem-Annex 1 országok szakértői konzultatív csoportja Közös Munkacsoport Közös Liaison csoport IPCC 22 Pénzügyi mechanizmus (GEF)

23 Forrás: Magyarázat: COP: Conference of Parties, Felek Konferenciája MOP: Meeting of Parties, Felek találkozója Kiotói Jegyzőkönyv testületei: Független testületek: Részesek Konferenciája Az Egyezmény legfőbb döntéshozó szerve a Részes Felek Konferenciája (Conference of the Parties, COP) (lásd 7. számú melléklet). Évente találkozik, és felülvizsgálja az Egyezmény megvalósítását, további döntéseket fogad el az Egyezmény szabályzatára vonatkozóan és megtárgyalja az új kötelezettségvállalásokat. A COP számára két kisegítő testület végez előkészítő munkát, a Tudományos és műszaki tanácsadó kisegítő testület és a Végrehajtást elemző kisegítő testület, melyek évente legalább kétszer találkoznak. Tudományos és műszaki tanácsadó kisegítő testület (Subsidiary Body for Scientific and Technological Advice, SBSTA) A COP-ot segíti tudományos, technikai és módszertani kérdésekben, beleértve a nemzeti kommunikációk és éves jelentések kritériumainak meghatározását. Végrehajtást elemző kisegítő testület Segíti az Egyezmény megvalósításának felülvizsgálatát, például, elemzi a Felek által benyújtott nemzeti kommunikációkat és kibocsátás jelentéseket. Pénzügyi és adminisztrációs kérdésekkel is foglalkozik. Szakértők konzultatív csoportja A Nem-Annex 1 országok nemzeti kommunikációinak szakértői konzultatív csoportját (Consultative Group of Experts, CGE) a COP 5. ülésén hozták létre 1999-ben, azzal a céllal, hogy a Nem-Annex 1 országokat támogassa nemzeti közlésük elkészítésében, elősegítse a 23

24 technológia transzfert és pénzügyi mechanizmus működését. A kisegítő testületekkel egy időben találkozik, évente kétszer. Minden ENSZ fejlődő ország régió képviselteti magát benne egy-egy szakértővel (Afrika, Ázsia, Latin-Amerika és a Karibi-térség), valamint részt vesz benne hat szakértő az Annex 1 országokból, további három pedig egyéb szervezetekből. A COP 7 ülésén a CGE egy újabb feladatot is kapott: segíteni azokat a Nem-Annex 1 országokat a nemzeti közlésük elkészítésében, amelyek még az elsőt sem nyújtották be. A CGE rendszeresen beszámol tevékenységéről az SBI-nek. A legkevésbé fejlett országok szakértő csoportja A Marrakeshi Konferencián hozták létre azzal a céllal, hogy tanácsot adjon a legkevésbé fejlett országoknak a nemzeti adaptációs programjuk kialakításában és megvalósításában. 12 szakértőből álló csoport, öt afrikai, kettő ázsiai, kettő kis szigetről származó és kettő Annex 2 országbeli szakértőből. Ez a szakértői csoport is évente kétszer találkozik és az SBI-nek rendszeresen beszámol tevékenységéről. Technológia transzferrel foglalkozó szakértő csoport Szintén a Marrakeshi Konferencián hozták létre, hogy tanácsot adjon tudományos és technológiai kérdésekben, így fejlesztve a környezetbarát technológiák átadását. A szakértő csoport 20 tagból áll: három-három szakértő Afrikából, Ázsiából és a Csendes-óceáni térségből, Latin-Amerikából és a Karibi-térségből, egy a kis szigetországokból, hét az Annex 1 országokból és három nemzetközi szervezetekből. Közös Munkacsoport Az SBTA és az IPCC közötti koordinációt és információcserét biztosítja. Közös Liaison Csoport 2001-ben hozta létre a három Riói Egyezmény titkársága (Biológiai Sokszínűségről szóló Egyezmény, Éghajlatváltozási Keretegyezmény, Elsivatagosodás elleni Keretegyezmény). Így lehetőség nyílik arra, hogy hárman együtt közös akciókat szervezzenek és betekintést nyerjenek egymás tevékenységébe. 24

25 Titkárság A Titkárság egy nemzetközi ügyintézőkből álló testület minden olyan intézményt segít, amely részese az éghajlatváltozási folyamatnak, de legfőképpen a COP-ot, a kisegítő testületeket és ezek irodáit. A Titkárság feladatát az Egyezmény 8. cikkelye határozza meg. E szerint a Titkárság feladata a COP üléseinek megszervezése, a Felek segítése a kötelezettségek megvalósításában, adatok és információk összegyűjtése és rendszerezése, és a többi nemzetközi szervezettel való kapcsolattartás óta a Titkárság székhelye Bonnban van. A Titkárság tevékenységi köre a következő témák köré szerveződik: A Végrehajtó Igazgatóság felelős a Titkárság folyamatos munkájáért, támogatja és tanáccsal látja el a COP elnökét és irodáját, a megvalósítási politikákkal kapcsolatban felmerülő témákat elemez és koordinálja a kommunikációt. A módszertani és tudományos részleg az SBSTA-nak nyújt segítséget, a Titkárság módszertani munkájával kapcsolatban. Koordinálja a jelentések irányvonalainak fejlesztését, megszervezi a kibocsátási jelentések technikai felülvizsgálatát és megőrzi a jelentésekben lévő információkat, valamint együttműködik a nemzetközi tudományos testületekkel, főként az IPCC-vel és a Globális Klíma Megfigyelő Rendszerrel (Global Climate Observing System, GCOS). A megvalósításért felelős részleg az SBI munkáját segíti. Összegyűjti a nemzeti kommunikációkból származó információkat és támogatja az Annex 1 országok nemzeti kommunikációinak beható felülvizsgálatát. A fenntartható fejlődés részleg a Nem-Annex 1 országok fenntartható fejlődés programjaival foglalkozik. A technológia transzferrel kapcsolatos kormányközi munkát segíti és támogatja az oktatást, a képzést és a közvélemény tájékoztatását. A Titkárság munkáját segíti továbbá a kormányközi és konferencia ügyekkel, az adminisztrációval és az információ feldolgozással foglalkozó részleg. 25

26 Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) Az IPCC hivatalosan nem tartozik az Éghajlatváltozási Keretegyezmény intézményei közé, azonban az egyik legfontosabb információforrás a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekben. Ötévente jelentést ad ki az éghajlatváltozással kapcsolatos aktuális tudományos állásról. Ezen kívül, speciális jelentéseket és technikai iratokat készít meghatározott témákról, mely feladatra a COP, illetve az SBSTA kéri fel. Pénzügyi Mechanizmus (Global Environment Facility, GEF) 1991-ben hozta létre a Világbank, az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) és az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) a fejlődő országok hitel vagy adomány alapú finanszírozására. Ez az Éghajlatváltozási Keretegyezmény pénzügyi mechanizmusa. A fejlődőket olyan projektek kivitelezésében támogatja, melyek az éghajlatváltozással, a biodiverzitással vagy az ózonréteg védelmével kapcsolatosak. Technológia átadás Ha a fejlődő országok környezetbarát és a fenntartható fejlődést lehetővé tevő technológiákhoz jutnak, akkor elkerülhetik azokat a ballépéseket, amelyeket az ipari országok elkövettek a múltban, amikor még nem voltak ismertek a veszélyek. A Titkárság támogatja a Feleket ebben az erőfeszítésben, főleg információ megosztással és technológia transzfer tevékenységgel. A technológia transzfer finanszírozása a GEF-en keresztül lehetséges, de egy speciális éghajlatváltozási alap is a Felek rendelkezésére áll. A nyilvánosság bevonása Az oktatás, a képzés, a közvélemény figyelmének felkeltése, a nyilvánosság részvétele, illetve az információhoz való hozzáférés kulcsfontosságú elemei az éghajlatváltozás kezelésének. Az Egyezmény hatodik cikkelye kimondja, hogy nemzeti szinten kell tájékoztatást adni az 26

27 éghajlatváltozással kapcsolatos tevékenységről, és nemzetközi, illetve regionális szinten is támogatni kell az együttműködést. A COP nyolcadik ülésén, Új-Delhiben fogadták el az Új-Delhi Munkaprogramot, amely meghatározza a lehetséges nemzeti és nemzetközi tevékenységeket (technológia transzfer, kapacitásfejlesztés), szorgalmazza az információterjesztést és cserét (pl.: IPCC információk) és támogatja az együttműködési hálózatok kiépítését. Fontos eleme a programnak, hogy felismeri a nem kormányzati és a kormányközi szervezetek fontos szerepét, és bátorítja ezeket akciók szervezésére. A hatályba lépés óta az Egyezmény Részes Felei évente találkoznak a Részes Felek Konferenciáján (Conference of the Parties, COP), ahol figyelemmel tudják kísérni az Egyezmény megvalósítását, illetve, hogy folytatni tudják a párbeszédet arról, hogy hogyan lehet a legeredményesebben kezelni az éghajlatváltozást. A COP éves ülései alkalmával hozott döntések egy szabályrendszert alkotnak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet az Egyezményt a gyakorlatban a leghatásosabban megvalósítani. Bár a kormányok elfogadták az Egyezményt, de tisztában voltak azzal, hogy önmagában ez nem oldja meg az éghajlatváltozás problémáját. Ezért 1995-ben, a Részes Felek Első Konferenciáján, Berlinben, új kerekasztal tárgyalások kezdődtek annak érdekében, hogy az ipari országok komolyabb és pontosabban meghatározott kötelezettséget vállaljanak az éghajlatváltozással kapcsolatban. Ez a döntés a Berlini Mandátum. 27

28 A Kiotói Jegyzőkönyv Két és fél év intenzív tárgyalási sorozatok után, 1997 december 11-én, a COP harmadik ülésén a Felek elfogadták a Kiotói Jegyzőkönyvet. Azonban a Kiotói Jegyzőkönyv elfogadása után is még sok nyitott kérdés maradt az éghajlatváltozás kezelésével kapcsolatban. A Jegyzőkönyv felvázolta a mechanizmusok alapvető vonásait, de nem adott világos képet arról, hogy ezek hogyan is kerüljenek megvalósításra. Habár 84 ország- kimutatva ratifikációs szándékát -aláírta a Jegyzőkönyvet, sok országban mégis késlekedik a hatályba lépés, ugyanis az országok először egy világosabb képet szeretnének nyerni a Jegyzőkönyv szabályrendszeréről. Ezért, új kerekasztal tárgyalások indultak a Jegyzőkönyv szabályrendszerének pontosítására. Így került sor a COP hetedik ülésén a Marrakeshi Megállapodás elfogadására, amely már részletes szabályokat tartalmaz a Kiotói Jegyzőkönyv megvalósítására. A Jegyzőkönyv csak akkor léphet hatályba, ha a Felek közül legalább 55-en ratifikálják azt, illetve, ha annyi Annex 1 ország csatlakozik hozzá, amennyinek az 1990-es kibocsátási szintje legalább a csoport kibocsátásának 55%-át adja. Ezek a kikötések biztosítják azt, hogy egy Annex 1 ország se tudja megakadályozni a Jegyzőkönyv hatályba lépését. A Kiotói jegyzőkönyv szabályrendszere A Jegyzőkönyv osztja az Egyezmény célját, alapelveit és intézményeit, de jelentősen megerősíti az Egyezményt azáltal, hogy kötelezi az Annex 1 országokat arra, hogy egyenként, jogilag kötelező érvényű vállalásokat tegyenek arra, hogy mennyivel csökkentik az üvegházgáz kibocsátásaikat. Az Egyezmény csak azon Felei számára kötelező érvényűek a Jegyzőkönyv kötelezettségei, amelyek egyben a Jegyzőkönyv Részes Felei is. Az Annex 1 országok egyéni vállalásait a Jegyzőkönyv B függelékében sorolták fel. Ezek az 1990-es szinthez képest egy legalább 5%-os kibocsátás csökkentést irányoznak előre a kötelezettségvállalási időszakra, azaz re. 28

29 Az elérendő kibocsátási célok a hat fő üvegház-gázra vonatkoznak: szén-dioxid (CO2), metángáz (CH4), nitrogén-oxid (N20), hidrofluorokarbonok (HFC), perfluorokarbonok (PFC) és kén-hexafluorid (SF6). A maximálisan kibocsátható mennyiséget, (melyet arányosan CO2-ben számolnak) amelyet egy ország a kötelezettségvállalási időszak alatt kibocsáthat, a Fél előírt mennyiségének nevezzük. Az EU 15 tagországa megegyezett abban, hogy kihasználják a Jegyzőkönyv elszámolási rendszere által nyújtott előnyt, az ún. buborékot, és így arányosan újra elosztják egymás között a csökkentési célokat. A Jegyzőkönyv szerint a kötelezettségvállalásokat felülvizsgálják, így időről időre megerősítik azokat. A második kötelezettségvállalási időszak célkitűzéseinek tárgyalása 2005-ben fog elkezdődni, és erre az időre az Annex 1 országoknak már jelentős előrelépéseket kell felmutatniuk a vállalások terén. Az egész Jegyzőkönyvet felülvizsgálják a COP második ülésén, ami egyúttal a Részes Felek találkozójaként (Meeting of the Parties, MOP) is szolgál, az ún. COP/MOP-on, miután a Jegyzőkönyv hatályba lépett. A célkitűzések elérése érdekében az Annex 1 országoknak nemzeti szakmapolitikákat és eszközöket kell bevezetniük. A Jegyzőkönyv nem határozza meg, hogy ezek milyen formát öltsenek, a döntést a kormányokra bízza. Azonban, felsorolja azokat a politikákat és intézkedéseket, amelyek segíthetnek az éghajlatváltozás kezelésében és a fenntartható fejlődés megvalósításában: energiahatékonyság növelése, megújuló energiák népszerűsítése, fenntartható mezőgazdaság előnyben részesítése, metán kibocsátás csökkentés hulladékgazdálkodás segítségével, reformok sürgetése az érintett szektorokban, szubvenció és más piactorzító intézkedések eltörlése, üvegház gáz nyelők védelme és erősítése, közlekedési szektor kibocsátás csökkentése. A Felek olyan módon is csökkenthetik kibocsátásukat, hogy megnövelik az üvegházgázok ún. nyelők (mindazon eljárás, tevékenység vagy mechanizmus, ami egy üvegház-gázt, aeroszolt vagy egy üvegház-gáz elővegyületét eltávolítja a légkörből) általi eltávolítását a légkörből, a földhasználat, a földhasználat megváltozás és az erdőgazdálkodási szektorok segítségével. Így az éghajlatváltozás viszonylag alacsony költség mellett részben ellensúlyozhatóvá válik. A 29