REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI)"

Átírás

1 REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) OM : 1440 Budapest, Pf Budapest, Abonyi u. 21. /fax: refpedi@reformatus.hu XVII. évfolyam Uram, hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre! Ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd. Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot. Zsolt. 17,1-2 A Hírlevél elején található Igével az Igazság Napja előtt tisztelgünk. Annakidején a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a református egyház igen hosszú jogi eljárás után kapta meg, mint jogos tulajdonát. Az eljárást a hatályos román jogszabályok alapján végző bizottság tagjait most börtönbüntetésre ítélte és az iskola visszaszolgáltatását írta elő egy alacsonyabb szintű bíróság. Ez ellen tiltakozik az erdélyi magyarság szeptember 1-én a magyarországi református iskolák tanévnyitójával azonos időpontban. Hadd hívjuk még fel a figyelmet a Léván rendezett Kárpátmedencei Református Középiskolák XVIII. Találkozójának zárónyilatkozatára is, amelyet Hírlevelünk mellékleteként újraközlünk (8.01. melléklet). 1. HÍREK HÁZUNK TÁJÁRÓL 1.1. FONTOS VEZETŐI INFORMÁCIÓK Hatályba lép a CXC / 2011 törvény a Nemzeti Köznevelésről, a nyári módosításokkal (2012. évi CXXIV. törvény, Magyar Közlöny júl. 24.) 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról (Magyar Közlöny aug. 28). Várható: EEMI rendelet az iskolák működéséről és névhasználatáról, EEMI rendelet a pedagógiai szakmai szolgáltatásokról. TARTALOM szeptember 1. Hírek házunk tájáról, kapcsolatok Rendezvényeink Szakmai szolgáltatások, tanfolyamok Versenyek Hit- és erkölcstan oktatás, katechézis Kiadó Nemzetközi kapcsolatok Kitekintés A HÍRLEVÉL E SZÁMÁNAK MELLÉKLETEI Adategyeztető lap RPI Honlaptérkép Az RPI rendezvények általános feltételei Rendezvénynaptár Iskolai testnevelők szakmai napja Református szakértők és szaktanácsadók II. találkozója Internátusi nevelők tréningje IGI-klub Könyvtárostanárok szakmai napja Esszencia-ajánló NKT-előadás ajánló A választható hittan előadások A lélekőrző mesélés tanfolyam Versenynaptár Katechetikai képzések ajánlója Hittan tanterv egyeztetése jel. lap Bárányka füzet ajánló MRN ajánló Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozója Zárónyilatkozat Az RPI folyamatosan előadás sorozatokat tart a változó törvényi környezet hatásairól és a pedagógiai tartalom megújulásáról. Ezeket az előadásokat megrendelheti a Hírlevél, melléklet segítségével. Szeretettel köszöntjük az újonnan indult vagy a most református fenntartásba került új intézményeinket is. A kapcsolattartó adatlap kiküldésére 2012 szeptemberében kerül sor, addig is ajánljuk honlapunkat:

2 2 Hírlevél szeptember 1.2. SZERKESZTÉSI ELVEK A HÍRLEVÉLBEN Rovataink állandó számozást kaptak, amint ez a jobb felső sarokban látható. Tervek szerint az RPI hírlevelét az alábbi hónapokban küldjük ki nyomtatott formában, postai levélként: szeptember, október; december, február, április. A közbeeső időszakokban az RPI aktuális információi a honlapon és ben lesznek elérhetőek. Rendszeresen megjelenik az RPI Versenyhírmondó és a Katechetikai előadók hírlevele. A mellékletek újfajta számozást kapnak. A háromjegyű azonosító első számjegye a Hírlevél rovataival egyezik meg RPI SZERVEZETI KULTÚRA FEJLŐDÉSE május 25-én az MRE Zsinata elfogadta az RPI új alapító okiratát. - Az RPI székhelye szeptember 1-től Debrecenben lesz. A szervezési feladatok zömét a Budapest, Abonyi u. 21., zsinati telephely látja el. Telephely kerül kialakításra Miskolcon (a Lévay Gimnázium keretei között) valamint Nagykőrösön (KRE tanítóképző kar.) - Fokozatosan megerősítjük az RPI és a KRE együttműködését. - Az RPI középtávú terve a pedagógiai szakmai szolgáltatások teljeskörű tartalmi és személyi kiépítését célozza AZ RPI ÉVES MUNKATERVE AZ ALÁBBI PROJEKTEK JELENTŐSÉGÉT EMELI KI: A keresztyén pedagógiai esszenciája Hit és erkölcstan megújult kerettanterve, új taneszközök A választható hit- és erkölcstan tantárgy kommunikációs és tervezési modelljei Hit- és erkölcstan támogató képzések Az Nkt bevezetése Vezetői felkészítés az Nkt utáni menedzsment feladatokra A református többlet (reagálás az új Nemzeti alaptantervre) Marginális, perifériális, kevert etno- és szociokulturális helyzetű diákok nevelése Pályaorientáció Munkatárskiválasztás 1.5. MUNKATÁRSAINK Márkus Gábor igazgatói megbízását a Zsinat Elnöksége augusztus 31-ig meghosszabbította. Dr. Pompor Zoltán igazgatóhelyettes, szerkesztő az OFI projektvezető munkatársa lesz. A katechetikai szakterületet Dr. Jakab-Szászi Andrea gondozza. Moncz Anikó kolléganőnk második gyermekével, Kincsővel van szülési szabadságon. A versenyek koordinálását, a tanfolyamok szervezését és a tehetséggondozási fejlesztéseket Hajdú Éva látja el. A kiadói munkákat Gulyás Zsuzsanna szervezi. Az informatikai hátteret Zeller István biztosítja. A gazdasági ügyeket Nagy Jánosné irányítja. Az ügyviteli és gazdasági adminisztációs feladatokat ellátó id. Pompor Zoltánné nyugdíjba vonul. Vajas Klaudia segíti átmenetileg a munkánkat MUNKATÁRSAINK ELÉRHETŐSÉGEI AZ RPI HONLAPJÁN IS MEGTALÁLHATÓAK ( Az RPI munkatársainak elérhetősége, szeptember Központi / fax: 06-1 / ; vagy 06-1 / / refpedi@reformatus.hu Feladatkör Név névrésze Mellék Mobil (+36 -) Intézményirányítás Márkus Gábor markus.gabor@ / / Gazdasági vezető Nagy Jánosné nagy.agi@ / / Katechetika Dr. Jakab-Szászi Andrea szaszi.andrea@ / / Versenyek, tanfolyamok Hajdú Éva hajdu.eva@ / / Tankönyvreferens Gulyás Zsuzsanna gulyas.zsuzsanna@ / / Titkár, gazdasági adminisztráció Id. Pompor Zoltánné pompor.irma@ / / Informatikai háttér Zeller István zeller.istvan@ / / 1.7. A PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATOKRÓL SZÓLÓ RENDELETTERVEZET FŐBB TÉZISEI 19 megyei, 1 fővárosi pedagógiai intézet működik majd, a fővárosban kerületenként lesz pedagógiai kabinet. Az állami iskolák a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat a megyei pedagógiai intézetnél veszi igénybe. Az egyházi intézményfenntartók saját pedagógiai intézetet hozhatnak létre. Egy pedagógiai intézetnek valamennyi pedagógiai szakmai szolgáltatást el kell látnia. Egy teljeskörű szolgáltatást nyújtó pedagógiai intézet személyzeti létszáma legalább 17 fő. A pedagógiai szakmai szolgáltatásokat szakmailag az OFI irányítja, a munkaterveket ő tekinti át. Egy országos szaktanácsadói névjegyzék készül.

3 Hírlevél szeptember AZ RPI HONLAPTÉRKÉPE A Hírlevél 1.3. sz. melléklete. 2. RENDEZVÉNYEINK 2.1. RENDEZVÉNYNAPTÁR Elkészült a Református Pedagógiai Intézet 2012/2013. tanévi országos rendezvénynaptárának első változata. Továbbra is várjuk az intézményük által tervezett országos érdeklődésre számot tartó rendezvények, versenyek, programok dátumát, illetve programjavaslataikat, ötleteiket az eseménynaptárral kapcsolatban az RPI elérhetőségeire: 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Fax: 06 1 / / 314; refpedi@reformatus.hu. A beérkezett rendezvényeket kb. 10 naponta frissítjük az RPI honlapján: A rendezvénynaptár a Hírlevél melléklete. (A honlapon színes változatban.) A rendezvénybejelentő lap a Hírlevél számú melléklete. Letölthető a honlapról. Kitölthető on-line is az RPI honlapján: B. RENDEZVÉNYEINK FELTÉTELEI Az RPI-t is elérő költségvetési megszorítások miatt rendezvényeink egy részét csak a közvetlen kiadásokat finanszírozó önköltségi áron tudjuk megrendezni. Ebben kérjük a református közoktatási intézmények együttműködését! Rendezvényeinket csak előzetes igényfelmérés után szervezzük meg. Kérjük, válaszaikkal segítsék döntéseinket. A jelentkezéseket ígéretnek tekintjük. A gondos gazdálkodás érdekében a résztvevőktől az étkezést és a szakmai költségeket részben vagy egészében fedező regisztrációs díjat kérünk. Egyes rendezvényeinken a szállásdíj is része a regisztrációs díjaknak. Ha a részvételt visszamondják, a kiszámlázott díj befizetését ebben az esetben is tisztelettel kérjük. Ilyen esetben lehetőleg másik kollégát küldjenek (részletek a sz. mellékletben). Kérjük, hogy törekedjenek arra, hogy rendezvényeinken mindvégig részt vegyenek! Demoralizáló, amikor délután a legjobbnak minősített előadó is csak a korábbi résztvevők felével dolgozik együtt. Az Országjáró előadássorozattal az egész nevelőtestület számára helybe visszük a rendezvényeket, segítjük az útiköltség és az utazási idő megtakarítását. Egyes rendezvényeinknél azt mérlegeljük, hogy az éjszakai szállás díja olcsóbb, mint egy második alkalommal történő utazás. Jelentkezni lehet a kiküldött adatlapon vagy az ott közzétett adatok en történő megküldésével. Rendezvényeink általános tájékoztatója az RPI Hírlevél melléklete. 2.1.C. TANÉVKEZDŐ MÓDSZERTANI KONFERENCIA Téma: A református többlet a helyi tantervekben a NAT és a kerettantervek tükrében Időpont: augusztus 31. Helyszín: Kunhegyes, Református Általános Iskola Kapcsolattartó: Pompor Zoltán pompor.zoltan@reformatus.hu 2.2. TESTNEVELŐ TANÁROK SZAKMAI NAPJA (2012. OKT. 5.) Téma: A MASZ gyermek atlétikai programjának bemutatása. A kerettanterv munkálatairól és a mindennapi testnevelés törvényi hátteréről RIDISZ-közgyűlés Időpont: október 5., Helyszín: RPI Budapest, Abonyi utca 21. Regisztrációs díj: Ft A részletes felhívás és a jelentkezési lap a Hírlevél 2.2. számú melléklete REFORMÁTUS KÖZOKTATÁSI SZAKÉRTŐK ÉS SZAKTANÁCSADÓK II. TALÁLKOZÓJA (2012. OKT. 8.) Téma: Tájékoztató a szaktanácsadókat, szakértőket érintő jogszabályi változásokról A pedagógiai szakmai szolgáltatások előtt álló lehetőségek és kihívások A helyi pedagógiai programok aktuális kérdései A református többlet A keresztyén pedagógiai esszenciája című könyv tükrében Időpont: október 8., Helyszín: RPI Budapest, Abonyi utca 21. Regisztrációs díj: Ft A részletes felhívás és a jelentkezési lap a Hírlevél 2.3. számú melléklete INTERNÁTUSI NEVELŐK SZAKMAI NAPJA (2012. OKT ) Téma: A kollégiumi nevelés célrendszere a Nemzeti Köznevelési Törvény tükrében A keresztyén pedagógiai esszenciája című könyv bemutatója.

4 4 Hírlevél szeptember Hogy lehetek hatékonyabb az egyéni tanácsadásban? A mentorálás és coaching módszerének használata a fiatalok segítésében I-II. Időpont: október 12 (16.00) -13. (13.00) Helyszín: Lónyay Utcai Református Gimnázium, 1092 Budapest, Kinizsi u Regisztrációs díj: Ft A részletes felhívás és a jelentkezési lap a Hírlevél 2.4. számú melléklete. (Pályaorientáció prioritás) 2.5. IGI-KLUB Téma, cél: Havi rendszerességgel szervezzük az IGI klubot. Az IGI-klub általános iskolai és középiskolai igazgatók, igazgatóhelyettesek, vagy általuk meghatalmazott pedagógusok számára szervezett találkozó. Esetmegbeszélések, vezetői felkészítés, szakmai konzultációs fórum. A találkozóra a 2012/2013. tanévben októbertől, minden hónap 8-án kerül sor, függetlenül attól, hogy a hét melyik napjáról van szó (kivéve április és május, akkor egy héttel később, 14-én). A helyszínekre házigazdák felajánlását várjuk. Részletes leírás, tematikai javaslatok az RPI Hírlevél mellékletben. Kérjük és várjuk a leendő házigazdák meghívását, a klubba való jelentkezést! Az első találkozó témája: Téma, cél: A református többlet a helyi pedagógiai programok kérdései Időpont: október Házigazda: RPI, 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Regisztrációs díj: Ft További témák: október 8. november 8. december 8. január 8. február 8. március 8. április 8. május ISKOLAI KÖNYVTÁROSOK SZAKMAI NAPJA A református többlet a helyi pedagógiai programok kérdései Iskolamarketing A helyi pedagógiai program speciális kérdései A továbbképzési és a beiskolázási terv a pedagógus életpályamodell tükrében Iskolafejlesztés Tehetséggondozás Egyedül vagyunk egy település, egyetlen, felekezeti iskola Az egész napos iskola (Vezetői felkészítés prioritás) Téma, cél: Az információs műveltség tartalma és a kritikus gondolkodás fejlesztése Az iskolai könyvtáros szerepe a pályaorientációban Fórum a tankönyvezésről és ötletbörze az iskolai könyvtár új feladatairól Az ikerrendezvény a könyvtárosok aktuális szakmai tájékoztatója. A főelőadás egyeztetés alatt. Időpont: október Helyszín: Szentendrei Református Gimnázium, 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Regisztrációs díj: Ft 2.6. ORSZÁGJÁRÓ: A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ÉS A REFORMÁTUS KERESZTYÉN PEDAGÓGIA Az aktuális köznevelési kérdésekről szóló előadás-sorozat az egyes intézmények számára helyszíni képzésként igényelhető. Témakörök: A Nemzeti köznevelési törvény közvetlen szakmai hatásai (Hírlevél, 2.8. melléklet) Nevelőtestületek részére. A keresztyén pedagógia esszenciája keresztyén neveléselmélet, pedagógus pályakép és pedagógusetika. (Hírlevél, 2.7. mell.) Nevelőtestületek részére. A kötelező etika választható hittan (Hírlevél, 2.9. melléklet) Lelkészi testületek, közösségek részére. 3. SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, TANFOLYAMOK 3.1. AZ RPI TÁMOGATÁSA A PEDAGÓGIAI PROGRAMOK FEJLESZTÉSÉHEZ ÉS A HELYI TANTERVEK KIALAKÍTÁSÁHOZ A Knt. 97. (14) bek. szerint: Az iskola december 31-ig felülvizsgálja a pedagógiai programját, annak érdekében, hogy a kerettantervről szóló jogszabály, valamint e törvény rendelkezéseinek megfeleljen. A kerettantervről szóló jogszabály még nem ismert. Megjelent viszont a Kormány 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról. [Magyar Közlöny, szám, június 4. (

5 Hírlevél szeptember 5 Knt. 5. (6) Az iskolafenntartó, továbbá a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti, az Országgyűlés által elismert magyarországi egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek e törvény és a Nat keretei között kerettantervet nyújthatnak be jóváhagyás céljából. Az e -ban szabályozott eljárások költsége azt terheli, aki az eljárást indította. (2) Az iskola pedagógiai programjának részeként, ha e törvény másként nem rendelkezik, a miniszter által kiadott kerettanterveket kiegészítve helyi tantervet készít. A helyi tanterv megnevezi az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervek közül választottat és rendelkezik a kerettantervben meghatározott, a kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretének legfeljebb tíz százalékának felhasználásáról. 32. (1) Ha a nevelési-oktatási intézményt egyház tartja fenn: c) a fenntartó egyház az iskola számára előírhatja valamely az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettanterv választását és meghatározhatja az intézményben használható tankönyveket, taneszközöket Jelenleg szakértőink elemzik, hogy a református kerettanterv kidolgozásának milyen realitása van. A december 31-i határidő miatt valószínűsíthető, hogy a kerettanterv kidolgozása az iskolák helyi pedagógiai programjának módosításával párhuzamosan haladna, így az intézmények jelenleg nem tudják figyelembe venni. Ennek érdekében az RPI minimális szakmai feladatként szeretne egy ajánlást megfogalmazni arról, hogy az iskolák a helyi tanterv kidolgozásakor a szabad időkeretben milyen tartalmak meghatározásával biztosíthatják az intézmény református szellemiségének érvényesülését. Ennek meghatározása az alábbi módokon történik: Felkérünk, felkértünk néhány nevelőtestületet, hogy a NAT áttekintésével elemezzék, milyen kiegészítő református tartalmakat kell még bevonnunk. Önkéntes tantervelemző tantárgygondozókat keresünk, akik egy-egy területen az ajánláshoz szempontokat adnak. Felkérünk néhány szakértőt, szaktanácsadót, hogy a saját szakterületén a beérkezett véleményeket is figyelembe véve elemezzék a kiegészítő tartalmakat. A célunk szeptember végéig kiadni A református többlet című útmutatót, amely a református iskolák számára javasolt kiegészítő tananyagtartalmakat mutatja be a helyi tanterv kialakításához TÁMOP /1 PÁLYÁZAT TÁMOGATÁSA A honlapon folyamatosan frissülő anyag ötleteket, képzési kínálatot ad FELHÍVÁS ORSZÁGOS REFORMÁTUS SZAKÉRTŐI NÉVJEGYZÉKRE VALÓ FELKERÜLÉSRE Református közoktatási rendszerünk fontos érdeke, hogy egyes közoktatási feladatokhoz kiválóan felkészült, a református iskolák értékvilágát és jogi sajátosságait jól ismerő szakértőket kérhessünk fel. A Református Pedagógiai Intézet az MRE év II. törvény bekezdése alapján felhívást hirdet az Országos református szakértői névjegyzékre történő felvételre. Pályázhat mindenki, aki a feltételeknek megfelel. Javaslatot tehet bármely teljes jogú egyháztag, vagy egyházi jogi személy. Felhívjuk a figyelmet, hogy a Köznevelési törvény sok új szakértői feladatot definiál a közoktatásban, ezért a megfelelő névjegyzékekre, kataszterekbe való bekerülés előfeltétele lehet az egyes szakmai feladatok ellátásában való részvételnek. A felhívás és a jelentkezési lap az Hírlevél számú melléklete, letölthető az RPI honlapján A LÉLEKŐRZŐ MESÉLÉS TANFOLYAM (AKKREDITÁLT, 30 ÓRA) Időpont: október (péntek-szombat); november (péntek-szombat) Helyszín: Református Pedagógiai Intézet; 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Jelentkezési határidő: október 5. Regisztrációs díj: Ft RPI kapcsolattartó: Hajdú Éva; / Programterv, jelentkezési lap: RPI Hírlevél számú melléklet. A tanfolyam tematikája olvasható az RPI honlapján: 4. VERSENYEK 4.1. VERSENYNAPTÁR Az eddig beérkezett adatok alapján összeállított versenynaptár a Hírlevél 4.1. számú melléklete. Az RPI Versenyhírmondó célja az iskolai versenykoordinátorok, a területért felelős igazgatóhelyettesek, munkatársak munkájának segítése. A Versenyhírmondó e tanévi első száma versenynaptár, melyet a augusztus 27-i információk alapján készítettük el. Az RPI országos Rendezvénynaptára alapján készült, és az eddig beérkezett adatok alapján elsősorban a református versenyek döntőinek időpontját mutatja be. A Versenyhírmondó következő számai a versenyek szervezésének aktuális állapotáról tudósítanak. On-line rendezvény-bejelentő az RPI honlapon: Rendezvények RPI SZAKMAI ÁLLÁSFOGLALÁS A REFORMÁTUS VERSENYEKRŐL Az emberi erőforrások minisztere 3/2012. (VI. 7.) EEMI rendelete a 2011/2012. tanév rendjéről a következőt írja elő:

6 6 Hírlevél szeptember (1) A 2. melléklet tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: EMMI) hirdet meg az iskolák részére, továbbá amelyeket pályáztatás nélkül anyagilag és szakmailag támogat. (2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat. (3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre, továbbá diákolimpiára történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetért. Idézünk az RPI tavalyi állásfoglalásából: A Református Pedagógiai Intézet megállapítja, hogy a református versenyek (tanulmányi, hitoktatási, kulturális, kreatív, komplex illetve sportversenyek, művészeti találkozók és fesztiválok) a református iskolák Istennek, hazának, tudománynak szentelt tehetséggondozó munkájának kiemelkedően fontos szakmai területei. A versenyek egyben az iskolák kapcsolattartásának, a hálózati tanulásnak és a jó gyakorlatok megismerésének egyedülálló alkalmai. A református közoktatási intézmények és pedagógusaink áldozatot vállalnak azért, hogy a versenyeken részt vehessenek, a diákokat motiválják. Másfelől a versenyek a rendező iskolák számára elismertséget teremtenek és társadalmi támogatást is mozgósítanak. A Református Pedagógiai Intézet minden év szeptember 15-ig közzéteszi a tanévi református versenyek jegyzékét. Az intézet koordináló tevékenysége segítségével, a hozzá beérkező észrevételek és a versenytámogatási rendszer révén áttekinti és fejleszti a versenyek minőségbiztosítási rendszerét. Így megítélhetjük és kijelenthetjük, hogy a református versenyek magas színvonalúak, jól szervezettek, segítik a pedagógiai fejlesztéseket, és az intézmények tehetséggondozó munkájának elengedhetetlenül fontos részei. Azaz az intézmény pedagógiai programja részének tekinthetőek. Ennek alapján felhívjuk és kérjük az iskolaszékeket, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezetet és az iskolai diákönkormányzatot, hogy a rendelet szerinti egyetértésükkel erősítsék meg az iskola munkáját az iskola számára elérhető református versenyekre való felkészítés érdekében. Budapest, augusztus 27. Márkus Gábor, Református Pedagógiai Intézet A Református Pedagógiai Intézet szakmai állásfoglalását az MRE Zsinat Oktatási Bizottsága október 17-i ülésén megerősítette és támogatta. Kérjük az iskolaigazgatókat, hogy az RPI fenti nyilatkozatát a református versenyek jegyzékével együtt (megjelenik szept Versenyek) juttassák el az igazgatótanácshoz, az iskolaszékhez, az iskolai szülői szervezethez és a diákönkormányzathoz, hogy a jogszabálynak megfelelően az iskolai munkaterv része lehessen az ezen versenyekre történő felkészítés. 5. HIT- ÉS ERKÖLCSTANOKTATÁS, KATECHÉZIS 5.1. A HIT ÉS ERKÖLCSTAN TANTERVI FEJLESZTÉSE 2011 februárja óta zajlik az MRE hit- és erkölcstan oktatási tantervének megújító folyamata. Ennek egyik lépcsőfokaként készült el az általános iskolai korosztály számára tervezett munkaanyag, mely június elején kiküldésre került. A vitaanyagról Isten kegyelme által jó néhány visszajelzés érkezett írásban és szóban egyaránt. Annak érdekében, hogy a konzultáció még teljesebb lehessen, 2012 szeptemberében az országban több helyszínen is várjuk az érdeklődő lelkipásztorokat, hitoktatókat szeptember 28-án várhatóan zsinati vitanapon összegződnek a tartalmi kérdésekkel kapcsolatos szakmai vélemények. A munkaanyag Intézetünk honlapján továbbra is elérhető a következő linken: Szeretettel hívjuk és várjuk Önt is erre az alkalomra, hogy a katechézis ügyéről közösen gondolkodhassunk! Időpontok és helyszínek: szept Miskolc szept. 14. Nagykőrös szept Debrecen szept Budapest Tervezett szakmai program A tantervi tervezet rövid bemutatása A beérkezett vélemények rövid bemutatása Hozzászólások, közös gondolkodás a tantervi anyaggal kapcsolatban (fórum) Aktuális kérdések a katechézis helyzetéről (fórum) A részletes program és a jelentkezési lap elérhető a oldalon.

7 Hírlevél szeptember VÁLASZTHATÓ HITTAN A VONZÓ ALTERNATÍVA ELŐADÁSAJÁNLÓ A köznevelési törvény szeptember 1-től felmenő rendszerben az állami iskolák esetében (1. és 5. osztály) előírja az erkölcstan tantárgy tanítását. A szülő választása szerint (illetve a megfelelő esetekben a tanuló is véleményt mondhat) a tanuló ehelyett felekezeti hit- és erkölcstant választhat. Az ezzel kapcsolatos szervezési, módszertani kérdések elemzését, a gyülekezetek felkészülését segíti az RPI előadás-sorozata. Az aktuális köznevelési kérdésekről szóló előadás-sorozat vidéki helyszínekre is igényelhető. A kötelező etika választható hittan (Hírlevél, 2.9. melléklet) Lelkészi testületek, közösségek részére. 6. KIADÓ 6.1. MAGYAR REFORMÁTUS NEVELÉS Hamarosan megjelenik a Magyar Református Nevelés 2012/3 száma Témája: A református többlet BÁRÁNYKA -FÜZETEK Dráviczki Csaba református hitoktató rövid, napi áhítatokat írt az óvodás korosztály számára. Az óvodáknak az RPI mintafejezetet és megrendelő lapot küld. A kiadvány első füzete szeptember első napjaiban megrendelhető. Részletek az mellékleten A KERESZTYÉN PEDAGÓGIAI ESSZENCIÁJA Milyen ismertetőjegyei vannak a ma keresztyén tanárának? Milyen értékek alapján alakítja tanári pályáját? Mi jellemzi a tevékenységét? Milyen oktatási szituációt hoz létre? A Driestar educatief tanárokkal közösen kereste a válaszokat a fentebbi kérdésekre. Ebben a kiadványban ennek a közös elmélkedésnek az eredményét olvashatják: egyfelől egy strukturális keretet, amely az új kihívások közepette vezérfonalként szolgálhat a református oktatásban, másfelől mindennek gyakorlati kidolgozását. A keresztyén pedagógia rövid összegzése sok-sok háttér-információval kiegészítve. Az Esszencia kötet ajánlója a Hírlevél számú melléklete. A kapcsolódó képzés igényelhető a 2.7. melléklet segítségével. 8. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK 8.1. HOLLANDIAI TANULMÁNYÚT Az intézet kiadványaival kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Gulyás Zsuzsannától gulyas.zsuzsanna@reformatus.hu; Az RPI az OGO Alapítvány támogatásával szeptember ig a holland református intézményvezetői gyakorlat megismerését lehetővé tévő tanulmányutat tervez. A programban 7 meghívott magyarországi középiskola igazgatója vesz részt, akik hollandiai református iskolák munkájának megismerése mellett részt vesznek az Apeldoornban megrendezendő Az európai keresztyén oktatás helye és értékei című konferencián. A résztvevőket az RPI az RPI IT-vel konzultálva kérte fel, országos reprezentatív kiválasztás alapján HOLLAND BIBLIASZÁLLÍTMÁNY Június elején az RPI munkatársai 2050 db Hollandiából érkező Bibliát vehettek át. Az intézmények által igényelt Bibliákat az Országos tanévnyitón osztjuk ki. A magyar Bibliák szövege ebben a projektben a Károli-fordítás revideált változata. 9. KITEKINTÉS 9.1. BIBLIA MINDEN 9. ÉVFOLYAMOS TANULÓNAK A Kárpát-medencei Magyar Református Egyház Oktatási Alapja évi adománygyűjtésének egyik célja az volt: Újfordítású Bibliák átadása minden középiskolai 9. évfolyamos tanulóinak. Az összegyűjtött Bibliákat a kunhegyesi Országos, majd a székelyudvarhelyi Kárpát-medencei magyar református tanévnyitón adják át. Tájékoztatást ad: Ábrám Tibor főgondnok, a Zsinat világi alelnöke, a Bibliákat átadja Dr. Galsi Árpád, az MRE Kálvin Kiadó igazgatója és Dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára. Budapest, augusztus Márkus Gábor RPI

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI)

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI) OM 102246 : 1440 Budapest, Pf. 5 1146 Budapest, Abonyi u. 21. /fax: 06-1-351-9842 http://www.refpedi.hu E-mail: refpedi@reformatus.hu XVI. évfolyam 2012. június Inkább

Részletesebben

2013. február 20. 2013. június 1-től az RPI a fentiektől eltérő eljárási díjakat tesz közzé.

2013. február 20. 2013. június 1-től az RPI a fentiektől eltérő eljárási díjakat tesz közzé. Református Pedagógiai Intézet (RPI) OM 102246 : 1440 Budapest, Pf.: 5 : 1/351-9842 /Fax: 1/343-7878 / 153 http://refpedi.hu E-mail: refpedi@reformatus.hu 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Eljárásrend a helyi

Részletesebben

Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév

Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév Kazincbarcika, 2015. augusztus 31. Pál-Kutas Dénesné igazgató Tartalomjegyzék Bevezetés:...3 Jogszabályi háttér:...4 I.

Részletesebben

A2014/2015-ös tanév a Református Pedagógiai Intézetben. Szontagh Pál igazgató

A2014/2015-ös tanév a Református Pedagógiai Intézetben. Szontagh Pál igazgató A2014/2015-ös tanév a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 75. (3) bekezdésében, valamint az államháztartásról

Részletesebben

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató OM: 200183 A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató A nevelőtestület a 2013. augusztus 24-én megtartott nevelőtestületi

Részletesebben

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 PEDAGÓGIAI PROGRAM

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 PEDAGÓGIAI PROGRAM GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 Iktatószám: PEDAGÓGIAI PROGRAM Tanítsatok egyszer séggel, tegyetek vallást hitetekr l szelídséggel! LUTHER. március

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A szervezeti és működési

Részletesebben

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ADY ENDRE NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BERHIDA 2013. Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 4 1.1 A szervezeti és

Részletesebben

Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok

Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt) Tanulói részvétel, döntés 24. (2) A nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos döntések előkészítésében,

Részletesebben

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Pallos János igazgató Tatabánya, 2013.augusztus 27. A Szervezeti és Működési Szabályzatot az összintézményi

Részletesebben

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 2014 Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola SZOLNOKI KŐRÖSI CSOMA

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sikéné Pfeiffer Éva igazgató Budapest, 2015. augusztus 24. ~ 1 ~ Tartalom I. Bevezetés, általános rendelkezések... 4 II. Az intézmény alaptevékenységének konkrét leírása...

Részletesebben

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.

Részletesebben

A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013 Az SZMSZ alapjául szolgáló jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 1992.

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 1135 BUDAPEST CSATA U. 20. Szervezeti és működési szabályzat Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013. 10. 1 1. A Szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, hatálya 1.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 2013 KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5000. Szolnok, Nagy Imre krt. 20. Szerkesztés:

Részletesebben

2.5.1.5.1. A Diákönkormányzattal való együttműködés tartalma és formái... 60

2.5.1.5.1. A Diákönkormányzattal való együttműködés tartalma és formái... 60 1 Tartalom Preambulum... 12 Előszó... 13 I. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola bemutatása... 15 1.1. A Pedagógiai program rendeltetése, elfogadási rendje... 15 1.2. Az iskola története, eredményei...

Részletesebben

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 Iktatószám: SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. március 26. Jelen módosítás a törvényi változásoknak való megfelelés

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. INTÉZMÉNYI ADATOK... 5 2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 2.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2012.12.14-i értekezletén. Jóváhagyta: 2012.12.15. Egyed Gyula igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: 215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.

TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: 215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet. TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 1095 Budapest, Mester u.23 Telefon/Fax: 215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.hu HÁZIREND 2013 1 I. Jogi státusz, alapadatok... 4 II. A Házirenddel kapcsolatos

Részletesebben

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek Sontráné dr. Bartus Franciska VÁZLAT: 1. Bevezetés 2. A gyakorlati képzés törvényi háttere, meghatározó

Részletesebben

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004. Községi Általános Iskola Püspökhatvan Helyi tanterve 2004. Általános célkitűzések A tanári munka eredményessége érdekében a tantervnek világos képet kell adnia arról, hogy milyen is legyen az a tudás,

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben Előadó: dr. Haidegger Marianna dr. Lux Ágnes Az eljárás megindulása 2011 júliusában a 1257/2011. Korm.határozat fogadta el a Kormány

Részletesebben

EUROKT-AKADÉMIA. SzakképzőIskola

EUROKT-AKADÉMIA. SzakképzőIskola Az EUROKT-AKADÉMIA SzakképzőIskola 2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 11. Tel.: 33/414-866; fax: 33/401-674 e-mail: eurokt@eurokt-akademia.hu web: http://www.eurokt-akademia.hu A működés helyi rendjét meghatározó

Részletesebben

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén.

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Tartalomjegyzék I. rész... 4 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14 A hit- és erkölcstan tantárgy helyi tanterve (5-8. évfolyam) Tánc és dráma kapcsolópontokkal KÓD: ÁLT04. Intézmény neve, székhely-település vagy fejléc Általános Iskola Jellege: 8 osztályos általános iskola

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ügyiratszám: I/248/2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1106 Budapest, Maglódi út 8. 2013 Készítette: Zsemlye Istvánné óvodavezető 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDSÉI SZABÁLYZAT

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A támogatások odaítéléséről a közoktatási szakállamtitkár 2010. június 30-áig dönt, a támogatások júliusban kerülnek átutalásra.

TÁJÉKOZTATÓ. A támogatások odaítéléséről a közoktatási szakállamtitkár 2010. június 30-áig dönt, a támogatások júliusban kerülnek átutalásra. TÁJÉKOZTATÓ a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott kiegészítő támogatásokról (A 2010. évi költségvetési törvény 5. számú mellékletének 5. pontja alapján) A támogatás igénylésének, döntési

Részletesebben

KIK Veszprémi Tankerülete Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola 8200 Veszprém, Csap u. 9. OM azonosító 037201 KIK azonosító 178026

KIK Veszprémi Tankerülete Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola 8200 Veszprém, Csap u. 9. OM azonosító 037201 KIK azonosító 178026 KIK Veszprémi Tankerülete Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola 8200 Veszprém, Csap u. 9. OM azonosító 037201 KIK azonosító 178026 PEDAGÓGIAI PROGRAM Készült 2012. november 27-én A tantestület módosította

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat Szervezeti és működési szabályzat SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium Budapest XII. Meredek utca 1. OM azonosító: 035289 2013.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETE OM 201354

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETE OM 201354 DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETE OM 201354 Debrecen-Pallag 2016 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1828 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 13. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 3/2014. (I. 31.) BM rendelete a 2007 2013 közötti programozási időszakban a Szolidaritási programokból

Részletesebben

A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15

A pályázati kategória kódja: NTP-RHTP-15 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A Tehetséges roma, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósításának, valamint a tehetségsegítő szolgáltatásokhoz való

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat Vásárosdombói Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2014. 1 Vásárosdombói Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 7362 Vásárosdombó, Szabadság tér 16. Intézményvezető:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ERKÖLCSTAN VALAMINT A HIT- ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGYAK OKTATÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ERKÖLCSTAN VALAMINT A HIT- ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGYAK OKTATÁSÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ ERKÖLCSTAN VALAMINT A HIT- ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGYAK OKTATÁSÁRÓL Magyarország Alaptörvénye rögzíti: mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában

Részletesebben

Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel 4,20)

Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel 4,20) Tárgy: Beszámoló a Katechetikai Műhely évről Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel 4,20) Beszámoló az RPI Katechetikai Műhely évének eredményeiről Az RPI Katechetikai

Részletesebben

III. Szakmai program bevezető

III. Szakmai program bevezető III. Szakmai program bevezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Az iskola szakképzési tevékenysége... 3 1.2. Az intézményben folyó képzési (szakképzési) irányok... 3 1.3. Választható szakmacsoportok,

Részletesebben

Házirend. Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma

Házirend. Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma Pető András Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma Házirend 2014. Bányainé Bejczi Erika PAF Gyakorló Általános Iskolája, Egységes Konduktív

Részletesebben

Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu

Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KULTSÁR

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ikt.sz.: 333/2015 Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakközépiskolája és Szakiskolája 1117 Budapest, Fehérvári út 10. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT I. BEVEZETÉS A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A Muronyi Önkormányzati Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata

A Muronyi Önkormányzati Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata A Muronyi Önkormányzati Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az intézmény jogszerű működésének biztosítása, a zavartalan működés garantálása, a gyermeki jogok érvényesülése, a szülők, a gyermekek

Részletesebben

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM

KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola. OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM KOSZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola OM azonosítója: 201756 PEDAGÓGIAI PROGRAM Újfehértó, 2014 Tartalomjegyzék Az iskola küldetésnyilatkozata...4 Pedagógiai alapelveink...5 A pedagógiai program

Részletesebben

Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. 2 észítette: IIKészítette: Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Dátum: Érvényesség: határozatlan

Részletesebben

Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály

Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály számára Bevezető a tantervhez Az általános iskolás korosztály számára készült hit- és erkölcstan tanterv

Részletesebben

Tájékoztató szakértői fórumról

Tájékoztató szakértői fórumról Tájékoztató szakértői fórumról 2016. február 17-én a Baranya megyei szakértői listán minősítési és tanfelügyeleti feladatokat ellátó pedagógusok közül 76-an találkoztunk a bennünket foglalkoztató problémák

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program IT szakemberképzés és az informatika mint lehetőség a hátrányos helyzetű tanulók számára c. Kiemelt Projekt Felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.1.16-14

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA 2013 Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 4 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) célja,

Részletesebben

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok!

Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Kedves Tanulók! Tisztelt Szülők! Tisztelt Pedagógusok! Előszó A Vas megyei pályaválasztási tájékoztató részletesen bemutatja, hogy a megyében milyen továbbtanulási lehetőségek közül választhatnak a tanulók,

Részletesebben

Tájékoztató a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Püspökladányi Tankerületéről

Tájékoztató a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Püspökladányi Tankerületéről Tájékoztató a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Püspökladányi Tankerületéről A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (továbbiakban: KLIK) az oktatásért felelős miniszter irányítása alatt működő központi

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvoda Szervezeti és Működési

Részletesebben

MUNKATERV 2012/2013.

MUNKATERV 2012/2013. MUNKATERV 2012/2013. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Iskolai munkaterv a 2012/2013-as tanévben 2 A PETRIK LAJOS

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége*

A múzeumok oktatást támogató tevékenysége* KÖZGYŰJTEMÉNYEK ÉS OKTATÁS A múzeumok oktatást támogató tevékenysége* Bereczki Ibolya Magyar múzeumok a XX. század végén a múzeumpedagógia szempontjából Amikor visszatekintünk az elmúlt néhány évtized

Részletesebben

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A MÚLTAT TISZTELD, S A JELENT VELE KÖSD A JÖVŐHÖZ Vörösmarty Mihály AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA EGER, KERTÉSZ ÚT 128. +36/36-312-166 OM AZONOSÍTÓ:

Részletesebben

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE 2013. Tartalomjegyzék: 2. A VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE... 3 2.1. A választott kerettanterv... 3 2.1.1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások

Részletesebben

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Iktatószám: /2014. Ellenőrzés száma: 1/2014. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS I. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK AZ ELLENŐRZÉST VÉGZŐ SZERVEZET/ SZERVEZETI EGYSÉG: Külső szakértő AZ ELLENŐRZÉS TÁRGYA: Az óvoda működésének átfogó

Részletesebben

TERVEZET.../2012. (.) EMMI rendelet

TERVEZET.../2012. (.) EMMI rendelet 1 TERVEZET.../2012. (.) EMMI rendelet a felsőoktatási hatósági eljárásokhoz, az államilag elismert nyelvvizsgáztatáshoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjakról, azok mértékéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

1. A képzési támogatás alanyai

1. A képzési támogatás alanyai A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA a 2014. február 14. és 2014. december 31. közötti időszakban Bács-Kiskun megyében a 6/1996 (VII.16.) MüM rendelet 3. szerinti

Részletesebben

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Készítette: OKM Közoktatási Főosztály 1 Az elektronikus kiadvány a közoktatás szereplő számára a szakmai munka segítése céljából készült, alkalmazása

Részletesebben

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek...

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek... S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T D I Ó S G Y Ő R I G I M N Á Z I U M OM azonosító: 029 262 S z é k h e l y : 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről

a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 17/2014. (III. 12.) EMMI rendelet a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013.

Részletesebben

Rendészeti célú oktatás hivatásos állományú pénzügyőrök részére 2 részben

Rendészeti célú oktatás hivatásos állományú pénzügyőrök részére 2 részben Rendészeti célú oktatás hivatásos állományú pénzügyőrök részére 2 részben Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/79 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2013/2014. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram

Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2013/2014. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram PÁLYÁZATI KIÍRÁS Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: lebonyolító

Részletesebben

A MULTI ALARM ZRT. INGATLAN TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI BA 07-02 5.1 Érvényes: 2015. 04. 01.

A MULTI ALARM ZRT. INGATLAN TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI BA 07-02 5.1 Érvényes: 2015. 04. 01. A MULTI ALARM ZRT. INGATLAN TÁVFELÜGYELETI SZOLGÁLTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI BA 07-02 5.1 Érvényes: 2015. 04. 01. től A jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az Ügyfél,

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat [Ide írhatja a szöveget] Szervezeti és Működési Szabályzat 2013 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a 2/229/2012.

Részletesebben

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda. 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: 201787. Munkaterv 2015-2016. tanév

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda. 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: 201787. Munkaterv 2015-2016. tanév Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: 201787 Munkaterv 2015-2016. tanév Tartalom 1. Bevezetés... 2. oldal 1.1. Törvények... 2. oldal 1.2. Kormányrendeletek... 2. oldal 1.3. Miniszteri rendeletek...

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.24. COM(2013) 330 final 2013/0171 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA a Portugáliának nyújtandó uniós pénzügyi támogatásról szóló 2011/344/EU végrehajtási

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: Kétegyháza,2015.szeptember 01. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések...4 1.1.

Részletesebben

TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS 1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján (továbbiakban Nkt.): 1.2 3. 35. 35/A. 35/B.

TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS 1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján (továbbiakban Nkt.): 1.2 3. 35. 35/A. 35/B. TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS 1.1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény alapján (továbbiakban Nkt.): 1.2 3. (3) Az állami és települési önkormányzati nevelési-oktatási intézményben az ismereteket,

Részletesebben

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2016

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2016 Oktatási Hivatal ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2016 ÚTMUTATÓ A MÉRÉSI KOORDINÁTOR SZÁMÁRA 6., 8. ÉS 10. ÉVFOLYAM FIGYELEM! A tesztfüzetekben az 1. és 2. részben szövegértési feladatok szerepelnek, míg a matematikafeladatok

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék

TARTALOMJEGYZÉK Bevezet I. Nevelési program II. Helyi tanterv Záradék TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2 I. Nevelési program 7 1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei 7 2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

Részletesebben

MISKOLCI NYITNIKÉK ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. OM azonosító: 028582

MISKOLCI NYITNIKÉK ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. OM azonosító: 028582 MISKOLCI NYITNIKÉK ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT OM azonosító: 028582 Az intézmény fenntartója: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Jóváhagyta: Galambosi Dorottya óvodavezető Elfogadta: Az

Részletesebben

45. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2012. szept. 27-28.

45. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2012. szept. 27-28. 45. BÁNYAGÉPÉSZETI ÉS BÁNYAVILLAMOSSÁGI KONFERENCIA 2012. szept. 27-28. TÁJÉKOZTATÓ, ELŐZETES MEGHÍVÓ HOTEL ARANYHÍD PANORÁMA Balatongyörök, Petőfi u. 5. A BÁNYAGÉPÉSZET A MŰSZAKI FEJLŐDÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Üzletszabályzata 2006. júl. 1-től 2013. aug. 15-ig.

A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Üzletszabályzata 2006. júl. 1-től 2013. aug. 15-ig. A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. Üzletszabályzata 2006. júl. 1-től 2013. aug. 15-ig. Bevezetés A PÉTÁV Pécsi Távfűtő Korlátolt Felelősségű Társaság (PÉTÁV Kft.) a felhasználók tájékoztatása, a szolgáltatási

Részletesebben

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Elfogadta: Véleményezte: Tóth József, intézményvezető az intézmény

Részletesebben

KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készült: 2013. május 21. Készítette: Bobonka Gyula igazgató Tartalom 1 Bevezető rész... 4 1.1 A szervezeti és működési szabályzat

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 23-I ÜLÉSÉRE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 23-I ÜLÉSÉRE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG IKTATÓSZÁM: 08-8/1660/2011 TÁRGY: A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉ- NYEK KÖTELEZİ ÉS NEM KÖTELEZİ FELADATAI ÉS A FELADATOKHOZ BIZTOSÍTOTT ÁLLÁSHELYEK MELLÉKLET: 2 DB E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, HATÁLYA 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/80

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/80 TÁMOP 3.1.3-11/2-2012-0060 azonosító számú Földes Ferenc Gimnázium Természettudományos labor elnevezésű projekt keretében laboreszközök és vegyszerek beszerzése tárgyú eljárást megindító hirdetmény Közbeszerzési

Részletesebben

Telefon:66/483-100 Címzett: Pap Tibor polgármester E-mail: onkormanyzat@devavanya.hu Fax:66/484-100

Telefon:66/483-100 Címzett: Pap Tibor polgármester E-mail: onkormanyzat@devavanya.hu Fax:66/484-100 KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.k

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGI HÁTTERE 1.1 Hatályba lépése 1.2 Az SZMSZ kiterjedése 2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 Gregor József Általános Iskola 1172 Budapest, Hısök tere 19-20. OM azonosító: 035107 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. Szervezeti és mőködési szabályzat 2/43 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom I.1. A SZERVEZETI

Részletesebben

Felvételi eljárásrend

Felvételi eljárásrend Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben

Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben 1108 B u d a p e s t Újhegyi sétány 5-7. Ügyiratszám: 467-I/2013 Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben 2013. szeptember 30. Baloghné Stadler Irén óvodavezető Budapest, 2

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét arra, hogy internetes oldalunk használatát megelőzően olvassák el jelen általános szerződési feltételeinket, mert annak használatával

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Maci Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzat Érvényes 2013. szeptember 1-től Összeállította: Dobó Katalin igazgató Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskola a 2013 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 4 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 4 1.2. Az SZMSZ célja és

Részletesebben

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com

VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com VI. MELLÉKLETEK Tartalomjegyzék 6.1. melléklet Jelentkezési, tájékoztatási lap...217 6.2. melléklet Előzetes tudásszint felmérő lap...220 6.3. melléklet Tanulási forgatókönyv...221 6.4. melléklet Önellenőrző

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM 2013

NEVELÉSI PROGRAM 2013 1 2 NEVELÉSI PROGRAM 2013 3 4 5 A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉRVÉNYESSÉGÉVEL, MÓDOSÍTÁSÁVAL, NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS EGYÉB INTÉZKEDÉSEK A pedagógiai program érvényességi ideje 1. Az iskola 2013. szeptember

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2-6. Tel/Fax: 62/547-160/114-es mellék E-mail: epki@vedres.sulinet.hu A szegedi Vedres

Részletesebben

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Intézmények Gazdasági Szolgálata Sopron, Magyar u. 19. Tel./Fax: 99/505-410 e-mail: ugyfelszolgalat@igsz.t-online.hu Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Ellenőrizte:

Részletesebben